Simsik Zsuzsanna: Egyszer volt, úgy mondják Az irodalom kezdetei Tartalomjegyzék Simsik Zsuzsanna: Egyszer volt, úgy mondják...1 Tartalomjegyzék...1 Bevezetés...3 Történeti visszatekintés...3 Az Óbirodalom irodalma...4 Ptahhotep intelmei (I.sz melléklet.)...4 A paraszt panaszai (II.sz melléklet)...5 Életunt beszélgetése lelkével (III. sz. melléklet)...5 A Középbirodalom irodalma (III. sz. melléklet)...6 Szinuhe történetéből...6 A hajótörött története (IV. sz. melléklet)...6 Az Újbirodalom irodalma...7 Himnusz Aton Napisten tiszteletére (V. sz. melléklet)...7 A két testvér története (VI. sz. melléklet)...8 Összegzés...8 1
Irodalomjegyzék...10 2
Világos lesz a föld Ha kélsz a láthatáron Ki nappal Aton képében ragyogsz, Elűzöd a setétet, sugaraid ontod. A két Föld ünnepel, Felébrednek az emberek, lábra állnak, Te serkented fel őket. (Ehnaton fáraó: Naphimnusz) Bevezetés Egyiptom több ezer éves kultúráját csak azóta tudjuk a maga teljességében értékelni, mióta sajátos, olykor képekből álló jelírását, a hieroglifákat sikerült megfejteni (1822). Addig kizárólag a görög-római ókort tekintették az európai kultúra bölcsőjének. Pedig a fáraók uralma alatti Nílus-völgyi rabszolgatartó társadalom igen magas színvonalú kultúrával rendelkezett: öntözéses földművelést folytatott, 365 napra osztotta fel az évet, gazdasági és csillagászati számításaihoz fejlett matematikát dolgozott ki (10-es számrendszer), s a művészet csaknem minden ágában kimagasló alkotásokat hozott létre. A világ keletkezéséről a természet és a társadalom működéséről kialakult egyiptomi képzeteket többistenhit hatotta át. Maga a fáraó is az istenek közé tartozott, az ő túlvilági életével és a halotti kultusszal függött össze a művészet. A piramisok sokrétű szimbolikájának legjellemzőbb eleme a felemelkedés mozzanata: az apadó Ősvízből kiemelkedő szárazföld, az Őshegy jelképe; a Nap felemelkedése az égboltra, és főként az a hely, ahonnan a fáraó lelke felszállt az égbe. A piramisok és a hozzájuk kapcsolódó templomok halotti emlékhelyek voltak; a sírkamrák falát kőből faragott domborművek és festmények borították gyakran a napi életből vett jelenetekkel és munkaábrázolásokkal, hiszen az egyiptomiak hite szerint az élet nem szűnt meg a halál pillanatával. Festményekkel díszítették a múmiákat magukba záró fakoporsókat is éppúgy, mint a feljegyzésekre szolgáló papirusztekercseket. A síkban történő ábrázolás elve volt az ún. legnagyobb felületek törvénye, vagyis az alakoknál a szembe és az oldal- (tájaknál a felül-) nézetek váltogatása egy kompozíción belül. Az általában egy tömbből kifaragott szobroknál viszont a szigorúan szimmetrikus elölnézet uralkodott (frontális). Történeti visszatekintés A Nílus vidékén már i.e. a IV. évezredben kialakuló nagy öntözéses föld művelő civilizáció irodalmi emlékei a XIX. századig teljesen ismeretlenek voltak. Az ókori Egyiptom szellemi életéről, főleg mítoszairól legfeljebb az aránylag késői görög és Latin nyelvű források közvetítésével lehetett valamennyire képet alkotni mindaddig, amíg a XIX. sz. elején a tudomány, főleg a Francia Champollion érdeméből az egyiptomiak un. képírását, a hieroglifákat, majd az ebből alakult hieratikus és démotikus folyóírásokat megfejtve, a kőbevésett, feliratos emlékek és a nagyszámban felszínre került papirusz-leletek tanulmányozásához látott. Az első írásos emlékeket és az irodalmi alkotások megjelenítését Egyiptomban több száz év választotta el egymástól. Az állam kialakulása korából csak a gazdasági, kormányzati és történeti jellegű feljegyzések maradtak fenn. Az első író, akinek nevét ismerjük a III. dinasztia korában (i. e. 2700 k.) élő Imhotep. Az irodalom fő feladata a régebbi időszakokban az uralkodó világnézet hirdetése és terjesztése volt. Története során szoros összefüggésben állt a vallással, s a költészet egyik fő témája az istenek dicsőségének magasztalása (himnuszok). Az elbeszélő irodalom és a szerelmi líra csak később jött létre. A próza és a költői művek határozott elkülönítése nehéz. Az egyiptomi írásrendszerek (hieroglif, hieratikus, démotikus) ugyanis nem jelölték a magánhangzókat, s így a metrika elemeinek felderítése szinte lehetetlen. Nem valószínű, hogy az időmértékes verselést alkalmazták volna, sokkal inkább a hangsúlyos, tagoló ritmust, melynek fontos alkotóeleme a cezúra. A vers felismerését segítik a stiláris jegyek: választékos szóhasználat, metaforák gyakori alkalmazása, refrén, gondolatritmus és néha a sorok fölé írt pontok. Az írót megbecsülték, ennek ellenére az irodalmi alkotások túlnyomó többsége névtelen. Az irodalmi emlékek legnagyobb részét papiruszok őrizték meg. Az irodalom fénykorában a legtöbb mű hieratikus írású, i. e. I. évezred közepe óta viszont a démotikus írást használták. Fennmaradtak azonban hieroglifírással kőbe vésett irodalmi művek is, egyesek pedig osztrakonokon (cserép- vagy kődarabokon) találhatók. A különböző korszakok egyes irodalmi alkotásait később is tisztelték, az írnokok gondos tanulmányozásuk révén sajátították el a klasszikus nyelvet és az elegáns irodalmi stílust. Az egyiptomi irodalom, hatást gyakorolt más népek kultúrájára is. 3
Az Óbirodalom irodalma Az egyiptomi irodalom legrégebbi alkotásai az Óbirodalom előkelőinek sírfeliratai. Ez időben az istenként tisztelt korlátlan hatalmú király mellett egy kisszámú kizsákmányoló osztály uralkodott a rabszolgasorban élő tömegek felett ezek az előkelő urak a fáraó nagyszabású sírépületei, a piramisok körül temetkeztek, így elképzelésük szerint megosztották vele a túlvilági életet, amelyet az uralkodó osztály kiváltságának tekintettek. Sírfelirataik a király szolgálatában szerzett érdemeikről számolnak be, részvételükről a nagyszabású rabszolgaszerző hadjáratokban, valamint az ország kormányzásáról és az előkelőek mindennapi életéről. A feliratok mellett a halott egykori életét, környezetét és hivatali ténykedését bemutató domborműveket is találtak; az ábrázolt rabszolgák szájában a feliratok helyenként dalokat is tartalmaznak. Az ilyen munkadalok az egyiptomi líra első megnyilvánulásai. Néhány tartósan élt tovább, még az Újbirodalom idején is, mint például a következő, amelyet akkor énekeltek, amikor az ökrökkel a gabonát tapostatták: Csépeljetek magatoknak, csépeljetek magatoknak, ökrök, csépeljetek magatoknak, a szalmát, hogy megegyétek, az árpát meg uratoknak, ne fáradjon el a szívetek Már az Óbirodalomban is megjelenik a bölcs mondásokat tartalmazó Intelem -Irodalom, amely arról tanúskodik, hogy az uralkodó osztálynak egyre inkább számolnia kellett az elnyomottak elégedetlenségével, fokozódó osztályöntudatával. Az V. VI. dinasztia idején bizonyos folklorisztikus érdeklődés is jelentkezett a nép élete, költészete. Ezt bizonyítják Ptahhotep intelmei, és az arisztokrata, a masztabák feliratai. Ezek ugyanis népdalokat örökítettek meg. Kheopsznak a legnagyobb piramis építtetőjének fia Dzsedefhor az első író, akinek művéből néhány töredék fennmaradt. Ptahhotep és Dzsedefhor azonos világnézetet vallottak. Ptahhotep alázatot hirdetett a feljebbvalók iránt, és az elődök útmutatásainak követését. Aki ezt nem teszi elveszett ember. A magas állások betöltői számára az emberség követelményét hirdeti. Ptahhotep intelmei (I.sz melléklet.) Az intelmek ránkmaradt formájukban már a Középbirodalom idején kerültek lejegyzésre, de a bennük ábrázolt társadalmi rend az Óbirodalom idejére utal: Ptahhotep i.e. 2450 körül élt. E bölcs mondások legnagyobb része a hivatali érvényesülés útját, a társasági jómodor szabályait tanítja, az uralkodó osztály szellemében. De a tanítások között olyanokat is találunk, amelyek már az embereknek tudásuk, belső értékük szerint való megbecsülésére, származásuktól független értékelésére, szegény és gazdag ügyének igazságos intézésére intenek, s ezáltal egyrészt az uralkodó osztályon belüli egyenetlenségtől, másrészt az elnyomottak elégedetlenségének kirobbanásától akarják megóvni az egykorú társadalmat. Ptahhotep rangját jelezve kinyilatkoztatásképpen megszólítja urát, a fáraót, és az öregkor jellemzőit vázolja fel számára, anatómiailag meglepő pontossággal. A túlélés az utódban történik, akit a szolga nevel példabeszédekkel, elődök tanácsaival erős rátermett uralkodóvá. Majd megszólal egy mitikus személy is az isten: az utódnak példaképnek kell lenni, de csak a Nagyok gyermekei számára. Fontos, hogy senki sem született bölcsnek tehát tanulni és tapasztalni kell a bölcsességért. Az első intelem a leggyarlóbb emberi tulajdonság, a gőg és beképzeltség rossz hatásától óv. Ne bízd el magad, hisz mindent nem tudhatsz, és a tudatlan is láthat jól dolgokat. Ne ítélj első látásra. A példa amit szemléltetésképpen használ egy gyönyörű metaforikus ellentét: Elrejtettebb a szép beszéd a smaragdnál, ám megtalálható a szolgálólánynál a malomkő mellett. Fontosabb a szép művelt beszéd és a műveltség, bölcsesség a kincsnél, mert ez maga az egyik legnagyobb kincs. A hetedik rész az irigységtől és elégedetlenségtől véd. Fogadd el, amit feljebbvalódtól kapsz, és ne gondold, hogy még mást is adhatna, mert ez a Ka-nak (léleknek) nem használ, ne beszélj feleslegesen, csak arra válaszolj, amit kérdeznek. A nyolcadik szakasz az őszinteség és igazság fontosságára és a szavak elferdítésének veszélyére utal. Majd a következő jó tanács az előítéletek, elkerülését javasolja, hiszen feljebbvalód előélete veszélyes is lehet rád, mert az isten tette naggyá, és így az ő haragját is magadra vonhatod. Újra előkerül a gőg is, ami szintén rosszá teszi az embert. A tizenegyedik rész nagyon szépen írja le a már megszokott költői képekkel a kapzsiság és nagy vagyon veszélybe sodrását. A szív hasonlata már-már előbukkan mindenhol: vagyonná lesz szíved követése. Ne harácsolj többet, mint amire szükséged van. A későbbi korok népmeséiben is találkozhatunk ezekkel az elemekkel, ahol mindig a becsületes győz, és a kapzsi elnyeri méltó büntetését. A vezetőnek türelmesnek körültekintőnek és józanul gondolkodónak kell lennie. Ne szóljon bele alattvalója panaszába. Ezek az etikai szabályok manapság is megállják a helyüket. Add meg a kellő tiszteletet mindenkinek. A barátság csak akkor maradhat meg, ha ismerősöd házában óvakodsz az asszonyoktól, sőt az erre kijelölt helyektől is. Már ekkor tudták, hogy minden konfliktus okozója a nő. Azok a nők akik árulják magukat halált hoznak, és egy pillanatnyi öröm nem éri meg mindezt. Harag vagy halál! A barátság megszűnik. 4
A feleség tisztelete és szeretete nagyon pozitív, de jövedelmező üzlet ízét érezhetjük a szövegben. Valamit valamiért: halmozd el, etesd, ruházd, akkor dinasztiát tudsz alapítani és jó szolgálatodra lesz, hiszen hasznos urának. Ettől függetlenül megbecsülésre buzdítja férfitársait feleségeikkel szemben. Aki jobb körülmények közé került hírtelen, ne veszítse el önmagát, ne legyen keményszívű azokhoz, akikkel eddig azonos szinten élt. Ne fukarkodj, segíts társaidnak. Az utolsó intelem a feljebbvalók tiszteletét hangsúlyozza, mert csak akkor maradhat meg a pozíciód és helyzeted, ha jóban vagy a főnököddel. A XXI. század emberének is írhatta volna ezt a művet Ptahhotep, mert a teljes, sikeres és beteljesült élethez mindezt meg kell fogadnunk, és be kell tartanunk. Az intelmek olvasása során eszembe jutott a Tíz parancsolat néhány pontja és a Katolikus egyház valamint a biblia törvényei: - Ne paráználkodj! Felebarátod házastársát ne kívánd! Mások tulajdonát ne kívánd! Fő bűnök: irigység, Kevélység, Kapzsiság. Az Óbirodalom központi hatalmának összeomlása nem jelentette az elnyomott dolgozók felszabadulását, hanem a régi, központilag irányított kizsákmányolást a kerületi fejedelmek uralma és a kis zsarnokok szabadrablása váltotta fel. A paraszt panaszai már az újra megerősödő központi hatalmat propanálja, a helyi fejedelmektől, hatalmaskodó földesuraktól és tisztviselőktől sanyargatott tömegek között a rendek biztosító királyságot igyekszik népszerűsíteni. A paraszt panaszai (II.sz melléklet) Az átmeneti korszak végének anarchisztikus viszonyai közül kiemelkedő új központi hatalom előnyeiről igyekszik olvasóit meggyőzni a világirodalom legrégibb prózai elbeszélése. A paraszt terményeivel megrakott szamarát vásárra hajtja, de egy útfelügyelő tilosba csalja, majd elkobozza, és a tiltakozó parasztot elveri. A sértett a királyhoz megy panaszra, és olyan ékes szólóan követeli igazát, hogy a király nem csak, hogy megbünteti a hatalmaskodó tisztviselőt, hanem meg is jutalmazza a parasztot és bölcs szavait írásba, foglaltatja. A paraszt ékesszólása és ez az elbeszélés jelzi még mindig helytállóak, Ptahhotep intelmei, hiszen az ékesszólás fontosabb, mint a smaragd és nehezebben is található meg. Valóban ott van a szolgálólánynál-parasztnál, a malomkőmegrakott szekér mellett. Érdemes attól is tanulni, aki tudatlanabb nálunk. Az az uralkodó, aki mindezért jutalmat is ad magasra emelkedik alattvalói szemében. Éppen erre van szükség, mert a központi hatalom összeomlása rengeteg ember számára önkényeskedő többszörös kizsákmányolást hoz. A paraszt panaszai, mint már az előző műben is tapasztaltuk, költői képekben íródott. Rendkívül érdekes és elgondolkodtató hasonlatok, ellentétek és példázatok sorát olvashatjuk. Aki nem ismeri az ékesszólás művészetét nem valószínű, hogy teljesen megérti az anekdota lényegét. A panaszos alkalmazkodik urához, annak nyelvi eszközeihez, hogy elérje célját. Életunt beszélgetése lelkével (III. sz. melléklet) Az Óbirodalom bukása és a Középbirodalom megalakulása közé eső átmeneti kor (i. e. 2200-2000) reménytelen közhangulatának jellegzetes terméke. Az embertársaiban csalódott, az élet értelmét tagadó öngyilkosságra akarja rávenni saját lelkét, ám a lélek az élet folytatása mellett foglal állást. Végül az életunt diadalmaskodik, lelke követi az öngyilkosságba. Az átmeneti korszakok nem nyújtanak az embereknek erős kapaszkodót, csak reménytelen kilátástalan jövőt. Ezt érzékelhetjük a műben miként hasonlatok, és metaforák kavalkádja szinesíti képzeletünket. Sok jó és kellemes dologhoz hasonlítja a halált, ami végül megédesedik, és vonzóvá válik számára. Szinte érezhetjük a lélek és tudat harcát. A sok hasonlat után egy végső meggyőző érv következik, ami győzedelmeskedik az élet felett. Olyan előttem ma a halál, mintha vágyik újra látni házát az ember, ki fogságban töltött el sok-sok évet. A lélek végre megszabadul a test fogságából, ahol sok-sok évet töltött. Útja során eljut a Holtak Birodalmába, Osiris trónusa mellett szolgálhat, és végre boldog lehet. 5
Az első Átmeneti Kor és a Középbirodalom az elbeszélő szépirodalom születésének kora a Hajótörött történetében és a Szinuhe történetében viszont már döntő a cselekmény. Az új műfaj Egyiptomban a sírok életrajzaiból fejlődött ki a kisebb-nagyobb töredékek azt bizonyítják, hogy az elbeszélések gyorsan népszerűvé lettek az országban. A Középbirodalom irodalma (III. sz. melléklet) A Középbirodalom idején (i. e. 2000-1780) prózai novellák keletkeztek. Továbbfejlődött az intelem-irodalom, amelyben fokozott mértékben jut kifejezésre az embertársak hibái kötelességek hangsúlyozása, még a király felé is: az Óbirodalom összeomlásának tanulságai bizonyos óvatosságra intették a hatalom birtokosait. Kialakul a király kegyétől független túlvilági igazságszolgáltatás elképzelése. Ez természetesen nem annyira az erkölcsi gondolkodás fejlődésének következménye, mint inkább annak, hogy az uralkodó osztály az elnyomott tömegek elégedetlenségét akarja leszerelni s ezért reményeiket a túlvilág felé, irányította. Ennek érdekében a papság misztérium-játékok formájában is terjesztette a Szét által megölt s halála után a túlvilágon igazságot osztó Ozirisz isten felesége, Ízisz, s fiuk, a hosszas küzdelmek után apja örökébe visszahelyezett Hórusz mítoszait. Szinuhe történetéből A Középbirodalom novella irodalmának legkiemelkedőbb alkotása. Egy egyiptomi katonatiszt véletlenül súlyos államtitokról értesül, megijed, és Szíriába szökik, a Beduinok között tekintélyt és vagyont szerez, majd megöregedve ráeszmél magányosságára az idegenek között, elfogja a honvágy, kieszközli a fáraónál az engedélyt a hazatérésre, és odahaza a királyi udvarban hal meg. A mű első része egykor és ma ellentétek sorozata, amik a múltat állítják szembe a jelennel a vágyakozás szálaival átszőve. A főhős a szülőföldjén nem volt gazdag csak boldog ember, de otthon biztonságban érezte magát. Idegen földön úrként élt, mégsem érezte magát jól. Az istenekhez könyörög segítségér, hogy az udvar újra fogadja be. Haza szeretete az Ország Nagy betűvel való írásával is megnyilvánul. Ebben a műben is megjelennek Phtahotep intelmei, de nem közlésképpen, hanem példaszerűen könyörög az istenekhez sorsa jobbrafordulásáért. Szép példázata ez az alattvalói hűségnek és a hazaszeretetnek. Ekkor már a papok által kialakított többistenhit uralkodik, és ők segítenek a nyugodt halál megadásában. Ez az első honvágyat megszólaltató irodalmi alkotás. Ennek a kornak igen nagy szüksége volt az ilyen hazafias eszmék hirdetésére, hogy a központi hatalom újra megerősödhessen. A hajótörött története (IV. sz. melléklet) A Középbirodalom novellairodalmának másik kiemelkedő alkotása. A történetek egy öreg hajós mondja el azért, hogy megvigasztalja vele egy célját nem ért tengeri expedíció vezetőjét. A hajós egyszer a Vörös-tengeren járt szerencsétlenül csodálatos bőségű szigetre vetődött, amelynek ura, egy jóságos kígyó megvigasztalta, és megjósolta szerencsés hazatérését. A novella a világirodalom számos hajóstörténetének legkorábbi őse. Az elkeseredés és önbizalomvesztés még mindig érezhető. A fiatalokat buzdítani, vigasztalni kell, hogy kiléphessenek értékvesztett hangulatukból. Evvel próbálkozik egy veterán hajós is aki elmeséli szerencsés kimenetelű balesetét. Miután a tengeri viharban csak ő maradt egyedül életben, és valami csoda folytán egy lakatlan szigetre került, ahol először csak a szíve volt a társa. A szív a hite a társa az értékvesztettségben és magányban mellette volt. Ha jó ügyért dobog a szív és bízol a jobb jövőben, akkor nem fog csalódás érni. Nagyon fontos, hogy: Cselekedj szíved szerint!. Mindnyájan tudjuk, hogy a történet nem tartalmaz igazságot, de mégis jólesik hallgatni, megerősít, és arra buzdít, hogy higgy az álmaidban, légy optimista és nem szabad rögtön mindentől kétségbe esni és lemondani a fényesebb jövőről. Feloldja a szorongásokat, bár a herceg sem hiszi el minden sorát. A beszélő kígyó segít. Éhséget csillapít és kincseket ad. Nem véletlenül történnek a dolgok. Minden isten akaratától függ, mégis megjövendöli, hogy négy hónap múlva újra hazatérhet a hajótörött. Megígéri neki, hogy szülővárosában fog meghalni, ami szintén nagyon lényeges motívum ebben a korban. A hazaszeretet, hovatartozás és nemzeti identitás megerősítését szolgálja e pár sor. A kígyó elmeséli életét családjának elvesztését. Megtudhatjuk, hogy a legfontosabb dolog a család a szeretet a megbecsülés és összetartás. Aki szűkebb környezetével jóba van, az megerősödik és biztonságban él népe között. Ha erős vagy és szíved szilárd megfogod ölelni gyermekeidet csókolod feleségedet, meglátod házadat, Szebb ez mindennél! Ha végig tudod járni az utat nem hagy el az erőd és akaratod, akkor eléred célodat. A herceg végighallgatta a történetet és kis gondolkodás után így válaszolt: Vajjon adnak-e vizet a madárnak lemészároltatása reggelének hajnalán?. 6
A madár azonosítható az emberi lélekkel, ami szárnyal, álmodozik, tervez, és mielőtt meghal biztatják-e? A lelki táplálék használ-e az elkeseredés a vég ellen? Diplomatikus választ kap: Készen van, kezdetétől a végéig, ahogy találtatott az írásban, élet, boldogság, egészség neki!. A válasz nem vigasztaló, de talán az előző rész meggyőzte kétségbeesett emberünket. Párhuzamot vonhatunk az Óbirodalom bukása után keletkezett Életunt, beszélget lelkével c. művel, ami szintén egy kétségbeesett ember gondolatait írja le, de neki, nincs aki tanácsot, adna bátorítaná, biztatná életének kilátástalan pillanatában. A magyarázat az is lehet, hogy az értékvesztés általánosabb, míg a hajótörött történetében már szilárdult a hatalom és megszülettek azok a társadalmat központilag befolyásoló írások, amik megváltoztatják a nép szemléletét, és sötétté vált kilátástalan világnézetét színesítik. A Középbirodalom társadalmi ellentéteit nem sikerült feloldani, a dolgozók felkelése és a hixoszok betörése vetett véget a kilátástalan helyzetnek. Az Újbirodalom irodalma A hixoszok kiűzése után megszilárduló Újbirodalom (i.e. 1580-1080) a Földközi-tenger vidékének vezető hatalma lett. A zsákmányoló-rabszolgaszerző háborúk és a világkereskedelem mérhetetlen gazdagságot hozott. Különösen a papság gazdagodott, s a tébai Ámon isten papsága az erősen centralizált, bürokratikus állam fejének, a fáraónak, valósággal versenytársává vált. Ezért, meg azért is, hogy sokféle népre kiterjedő birodalmát az egységes vallással is megerősítse, i. e. 1400 körül IV. Amenhotep király eltörölte a sokistenhitet, különösen Ámon tiszteletét üldözte, és bevezette a monotheizmust, Átont a Napkorongot nyilvánítva egyetlen istennek. Himnusz Aton Napisten tiszteletére (V. sz. melléklet) Az a monoteisztikus jellegű Nap-vallás, amelyet hirdetett, bizonyos mértékig felvilágosodott természet-filozófia jellegével bírt. Magát Áton, a Napkorong prófétájának jelentette ki, s ezért nevét is Echn-atonra változtatta. Nap-himnuszában Átont, mint az egész világ teremtőjét és származásra való tekintet nélkül minden ember jótevő urát ünnepelte. A mű megszólítással, tegező bensőséges hangulattal indul, ami pontosan meghatározza számunkra az istenség létét és elhelyezkedését. A dicséretek mellett magasztaló himnikus sorokkal is találkozhatunk. A magas szintű tudás is tükröződik az első szakaszban, mind csillagászati, mind földrajzi téren. A második versszak ellentéttel indul, ami a megszólított nagyságát fokozza. Ott van mindenhol, bár őt senki sem látja. Megjelenik a Kelet-Nyugat ellentéte is mely a halál, és élet állapotával van párhuzamban. Az éjszaka és a sötétség veszélyei is növelik az újonnan bevezetett isten hatalmát és erősítik befolyását. Ha nincs fény, amit ő ad, akkor meghalnak az emberek, hiszen a költő szerint az alvás megegyezik a halál állapotával, és az élők sorába akkor térhetnek vissza, ha istenük újra a horizont fölé emelkedik és ő is felkel. Ő kelti fel az embert, és a természetet is. Már ekkor tudták, hogy fény és meleg nélkül nem nőnek a növények, kipusztulnak az állatok, és végső esetben meghalnak az emberek is. Megszemélyesítések és hasonlatok segítségével életre kel számunkra a megfestett kép-és gondolatsor. Az ötödik szakasz, burkoltan, de mégis egyértelműen írja le a fogantatást és a magzat fejlődését, az élet legfontosabb dolgait, amit szintén az ég ura gondoz, irányít és teremt meg. Hatalma oly nagy, hogy kedvére alkotta változatossá és titokzatossá a Földet és élőlényeit. Az életükkel is ő rendelkezik, ami meg van írva az bekövetkezik. Nemcsak az egyiptomiak ura, másoké is, de mégis előnyöket élveznek vele szemben, mert ők áldoznak neki. A mű vége felé minden istenük kedvére és tiszteletére nő, virágzik árad és dolgozik. A világegyetem és az alvilág is az ő teremtménye. Mindig láthatjuk a szemünkkel, érezhetjük a jelenlétét, de a szívünkben él. Már ekkor használták a képes helyhatározót, ami azonosítja a költőt a himnusz és a Napisten megalkotóját az imádott lénnyel. Érdekes módon megjelent a teremtő földi helytartója is, aki másodsorban még a fia is volt. Ez a személy nem is lehetett más, mint maga a fáraó és leszármazottjai. Nem csoda, hogy ezek után még két főt magasztal és éltet, aki természetesen a felesége és saját maga. A vers végéig nem mondja ki a misztikus lény nevét csak utalásokat, tesz rá és ettől is, fokozódik bennünk a katarzis érzése. Negyedik Amenhotep reformja rövid életű volt, a halála után bekövetkező reakció még jobban megerősítette a papság hatalmát, s a régi vallás felújításának keretében a különböző mágikus cselekmények, a varázslás hitelét is megnövelte. Ebben az időben a novella-irodalom is, amely az Újbirodalom felemelkedése idején a hixoszok ellen folytatott küzdelmekből merítette tárgyát, elfordult a valóságtól, a mesék csodálatos világa felé. Ennek legjellemzőbb példája a Két testvér története. 7
A két testvér története (VI. sz. melléklet) Meseszerű mágikus szemlélete nem a vallási miszticizmust hatalma megerősítése érdekében terjesztő papság törekvéseit tükrözi, hanem a népmese világát. A történet egyszerű báján a népmesékre emlékeztető szerkezetén és nyelvén túl azért is érdekes számunkra, mert számos olyan motívumokat tartalmaz, amely más irodalmi alkotásokból s főleg a népmesékből, a magyar népköltészetből is (a jávorfácska vagy a gonosz mostoha meséje) ismeretes. Meglepő volt számomra az a hasonlóság, amit az általam ismert népmesék és az ókor első ismert népköltészeti alkotása között találtam. A testvéri gondoskodás, szeretet, majd a gonosz feleségek hazugsága és megbűnhődése a mai napig jellemzi ezt a műfajt. Úgy érzem közelebb áll a népballada világához, bár csodás mesébe illő elemek és átalakulások is fokozzák a katartikus élményt. Végül többszörös megpróbáltatások után a jó elnyerte jutalmát és a gonosz megbűnhődött tetteiért. Ez a műfaj elengedhetetlenül fontos minden kor számára, hiszen ebben tud a hallgató, olvasó pszichikailag is feloldódni, kapaszkodni, reménykedni a jóra forduló világban. Igaz, hogy ebben a mesében nem élőként fordul jóra Bata sorsa, hanem az utódja fogja learatni annak gyümölcsét, amiért ő megszenvedett életében és halála után. Természetesen segítője is volt ebben a munkában, mégpedig Ré-Harachti a még vallásukban jelenlévő Nap-isten. Összegzés A Kairói Múzeum legtöbb látogatójának szembe tűnik az óbirodalmi részlegben egy érdekes szoborcsoport, mely egy több mint nényezer éve élt családot mutat be a mai kor emberének. A kőpadon törökülésben elhelyezkedő férjet gyengéden karolja mellette ülő szelíd mosolyú felesége s előttük állnak kis kövér, testtel ábrázolt gyermekeik, egy fiú és egy kislány, akik az egyiptomiak által annyira kedvelt és oly sokszor megjelenített mozdulattal emelik szájukhoz mutatóujjukat. A darab művészi értéke még világosabbá válik, ha észrevesszük a művész által tapintatosan leplezett tényt, hogy a férj törpe. A szobor szemléletesen mutatja, milyen nagyra értékelik az V. és VI. dinasztia fordulóján (i. e. 2400 körül) élő egyiptomiak a harmonikus családi életet, ahol a hitves nem kisemmizett rabszolga vagy a külvilágtól elzárt fogoly, hanem megbecsült egyenrangú élettársa a házban férjének. Egyébként akármelyik korszakát nézzük is a háromezer évet felölelő óegyiptomi történelemnek, mindig nagyjából hasonló kép tárul elénk. Egymás mellett mutatják be a házastársakat a sírok domborművei, festményei is: ahogyan közösen élvezték a földi javakat életükben, úgy maradnak az egyiptomiak hite szerint együtt az örök életben is, s fogadják a szerető gyermekeik és a halotti papok által részükre juttatott áldozatokat. Az ekkori képzőművészet természetesen idealizál, a családi élet sötét oldalait, válságos pillanatait nem örökíti meg. Az irodalom sokkal nagyobb mértékben nyújtja az élet teljességét, bepillantást enged olyan részletekbe, melyeket a művész vésője nem faraghat kőbe. Az egyiptomi papiruszokon ránk maradt irodalmi művekből vegyesebb kép tárul elénk, mint a múzeumok üvegtárlóiból. A Westcar papirusz (i. e. XVII. Század) egyik tragikomikus meséje szerint egy főpap úgy végzett felesége csábítójával, hogy egy viaszkrokodilust dobatott abba a tóba melyben a csábító fürdött s a megelevenedett krokodilus a tóban, tartotta fogva áldozatát, majd miután a király megengedte, ismeretlen mélységbe hurcolta; sokkal több szenvedésen kellett átmennie a Két fivér történet hősének, Batának. Első szerencsétlensége nem szorul részletezésre. Bátyjának felesége el akarja csábítani, majd miután nem áll kötélnek, őt vádolja erőszakkal. A helyzet József és Putifárné történetéből, Bellerophón mítoszából Euripidész Hippolütoszából egyaránt jól ismerjük. A bűnös asszonyt később megölik ugyan, de a boldogtalan Bata megpróbáltatásai nem érnek véget. Az istenek feleséget teremtenek részére, ez azonban a fáraók kincseinek kedvéért elárulja, sőt meg is gyilkoltatja. A mese végül is igazságot szolgáltat a hősnek új életre kelti, és a hűtlen nő elnyeri megérdemelt sorsát. A késői egyiptomi irodalom lélektani remekművének, a Szenta-regénynek egyik legemberibb szereplője nőalak: Ahure, a természetfeletti hatalmat adó varázskönyv megszerzéséért küzdő hősnek, Nanoferkaptahnak felesége. Tisztán látja, hogy férje végzetét nem lehet elhárítani, pusztulása elkerülhetetlen, mégis vele tart a végzetes úton, és gyermekükkel együtt követi a halálba. (Ugyanennek a papirusznak van nem éppen rokonszenves női szereplője is a kurtizán Tabubu, aki szerelmesét még gyermekeinek meggyilkolására is rá tudja beszélni.) Az egyiptomi kultúrában a babonákba vetett hitnek igen nagy szerepe volt, így például egy ránk maradt levélben a férj, akinek, úgy látszik, a lelkiismerete nem volt teljesen rendben, azt bizonyítja halott feleségének, hogy milyen jól bánt vele. Így akar megszabadulni a rontástól, amit az ő szelleme befolyásának tulajdonított. Az egyiptomiak többsége egynejűségben élt, a feleség a ház úrnője címet viselte. A törvényes feleség mellett a királynak és az előkelőknek háremük is volt melyben néha több száz nő is élt. III. Amenhotem fáraó Mitanni állam királyától a királylánnyal együtt 317 háremhölgyet is kapott. Az egyiptomiak családi élete nagyvonalakban feltárul előttünk a különböző szövegekből, sőt nemcsak a tisztes vagy boldogtalan házaspárok viszonyába, hanem az ősi korszak fiataljainak boldogságába vagy könnyes szerelmi epekedésébe is bepillanthatunk. Az Újbirodalom lírai emlékei Kis pecsétgyűrűje csillan az ujján Kis pecsétgyűrűje csillan az úján, 8
Lotuszvirága leng a kezében. Megcsókolom őt mindenki előtt, Ország-világ had tudja szerelmem. Bizony ő az, aki elorozta szívem, Ki ha rámpillant, nyugalom száll reám. Az i. e. 1400 és 1100 közötti időkből származnak az egyiptomi irodalomnak azok a sajátos alkotásai melyeket szerelmi költeményeknek, nevez az egyiptológia. Lejegyzésükre a mindennapi életben alkalmazott hieratikus írást használták. Mai olvasó számára inkább a sajátos szóhasználat a szöveget tagoló pontozás a címek, az érdekes költői képek a belső gondolatritmus, a hangulati elemek, helyenként fellelhető alliterációk különböztetik meg őket a prózai irodalmi művektől. Nagyrészük papiruszokon néhány pedig kő-és cserépdarabokon (osztrakon) maradt fenn. Egyrészük csonka eleje vagy vége hiányzik, vannak azonban teljes terjedelmükben olvasható darabok is. Míg az ókori Egyiptomból származó egyéb irodalmi művek első pillanatra idegenszerűen hatnak, gyakran teljes kommentárokat igényelnek, addig ezek a költemények a szerelem örökké változatlan érzelmi hangulatával azonnal megragadják az olvasót. Nyelvük egyszerű közvetlen, kerülik az egyiptomi költészet más területeire annyira jellemző barokkos pompát, a mitológiai elemek széles körű alkalmazását. Hangvételük változatos a viszonzott szerelem boldog ujjongásától, a várakozás sejtelmes édes-keserű izgalmain át a megcsalt kedves bánatáig terjed a skálájuk. A költemények hangulatukban, szóképeikben közel állnak az ókori héber irodalom egyik gyöngyszemének az Énekek Énekéhez. Salamon és Sulamit szerelme is hasonlóan idillikus természeti környezetben játszódik. Természetesen a nagy időbeli távolság miatt nem gondolhatunk közvetlen genetikai kapcsolatra, csupán arról van szó, hogy az ókori kelet különböző területein hosszú ideig ragaszkodott az irodalom a megszokott kifejezési formákhoz. Nem véletlenül beszélünk ezekkel a költeményekkel kapcsolatban hangsúlyozottan irodalomról. Az olvasónak első benyomása talán az, hogy a szerelmi versek a népköltészet alkotásai, a figyelmesebb vizsgálat azonban e feltevés ellen szól. Az egyiptomi népi verselés néhány alkotását ismerjük a sírok falképeiről, szókincsükben, felépítésükben művészi színvonalukban, kifejezési formáikban semmi hasonlóságot sem mutatnak a szerelmi költészettel. Végső soron nyilván a nép ajkán megszülető alkotásokból merített az egyiptomi szerelmi líra is, akárcsak az Énekek Éneke, mindkettőn látszik azonban a tudatos költői átdolgozás. Az egyiptomi fiú és leány fivérnek és nővérnek szólítják egymást. Ezt könnyű lenne félre érteni, hiszen tudjuk, hogy az ókori Egyiptomban, bizonyos korszakokban nem volt ismeretlen és megvetendő dolog a testvérházasság. A Ptolemaioszok királyi családjában például rendszeres gyakorlat volt, hogy az uralkodó a nővérét vette feleségül nyilván elsősorban azért, hogy a királyi vért tisztán tartsák. E megszólítás itt egyszerűen annyit jelent, mint kedvesem, szerelmem. Az egyiptomi irodalmi és történelmi szövegeket a kényesnek tekintett témáknál bizonyos tartózkodás jelzi, kerülik a valóság nyers, szókimondó bemutatását, inkább az általánosságok, célzások talaján maradnak. A görög-római hasonló tárgyú művektől eltérően azonban az egyiptomi szerelmi verselés legfeljebb érzéki de sohasem pornográf. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az egyiptomi költők versében a testi vonatkozásokat eltitkoló lelki szerelmet énekelték meg. Nem találkozunk tragikus, nagy konfliktusokkal sem. A költő mindig szelíd iróniával beszél a szerelemről, még akkor is, mikor az elhagyott kedves búsulásáról szól, érezteti, hogy minden jóra fordulhat. A testi valósághoz nem kapcsolódó rajongás mely hiányzik az egyiptomi szerelmi költészetben, Ehnaton fáraó nagy naphimnuszában található meg, amelyben feleségét is megemlíti. A spirituális imádat a napnak szolt, Feleségéhez, Nofretetéhez, Egyiptom egyik legismertebb szépasszonyához szeretetteljes, bensőséges érzelem fűzte. A Tell el Amarnában talált domborművek a hagyományos ábrázolásoktól teljesen eltérő módon mutatják be a királyi családot. Az uralkodó itt nem a földi élettől távol álló megközelíthetetlen istenként jelenik meg, mint az egyéb korszakokban, hanem alattvalóihoz hasonlóan jóságos családapaként, felesége társaságában, gyermekeit dédelgetve. A családi együttes felett ott tündököl korong alakjában Aton napisten, és sugárkezeivel az élet jelét nyújtja feléjük. Élete vége felé azonban Ehnaton szakított feleségével, s egyre inkább csak a napimádat töltötte be szívét. A testileg-lelkileg beteg, de nagy költői tehetséggel rendelkező fáraó valóságos szerelmet érzett a nap iránt, mely Egyiptomban, teljes pompájában mutatja meg szépségét. Egyiptom az emberiség egyik bölcsője. Az ókori Egyiptom kulturális hatása máig is vitathatatlan. Ma az arab világ oszlopos része, az iszlám az államvallás, hivatalos nyelve az arab. Az igen erős szaporodás óriási nyomást jelent a gazdaságra. A termő területek kiterjesztését még az asszuáni gát felépítése sem oldotta meg. Az idegenforgalomból az ókori Egyiptom emlékeinek népszerűségéből profitál a legtöbbet az ország. 9