MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

Hasonló dokumentumok
tökfaragás MANO

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.

2015. március 1. Varga László Ottó

Lelki és érzelmi egészség. Igazságban járni: 1. előadás

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A tanítványság és az ima

Keresztény értékeink

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5: rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Mi a virtuális valóság?

A betegek tanítvánnyá tétele

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

De egyet teszek. A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Péter és az ima hatalma

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Mágia. Varázslatok. Isteni mágia

Tel.: +36 (20) Gyülekezet január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?

+36 (20) petya1962 A skype konferenciák ezen túl

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11, június 14.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

Bibliai tanítás a részegségről

Az Istentől származó élet

ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ

A SZEMÉLYES TISZTASÁG MEGŐRZÉSE ELSŐ RÉSZ A TISZTASÁG RENESZÁNSZA

A tudatosság és a fal

Vegyük komolyan! 1Ján 1 Mk 1, Vegyük komolyan az ördög hatalmát

Csak az Isten kegyelme segíthet

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

Jelenések könyve - fe f j e e j z e et e en e ké k n é t

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

látá Isten, hogy jó a világosság elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

A Spirituális Sátánizmus helye a Sátánista halmazban.

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Elöljáróban. 13. hitelv

Pál származása és elhívása

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

2. óra Jó másoknak adni

Hitünk tökéletesítése

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Vízkereszt Közzétette: ( Még nincs értékelve

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Mit keresitek az élőt a holtak között

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

Bérmálási vizsgakérdések

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Megtanulni megbocsátani

A Szent Szellem keresztség

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo

Hamis és igaz békesség

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Hit Gyülekezete Hitvallása

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Üdvözlünk Isten családjában!

KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10

Bibliaismereti alapok

Átírás:

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm 12,2)

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? A HALLOWEEN egy veszélyes rituálé! Pogány hit ami szerint halottak lelkeivel kerülnek kapcsolatba a benne részt vevők. Rituálé egy szertartás, ami által egy isten kedvében akarnak járni. TUDNUNK KELL, HOGY A LÁTHATATLAN VILÁGGAL VALÓ KAPCSOLATBA KERÜLÉSNEK KOMOLY KÖVETKEZMÉNYEI VANNAK!

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? Efezus 6,12 - Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Az ördög egyik legnagyobb tükre ma, hogy elhitesse velünk, hogy ő nem is a mi ellenségünk! EZÉRT NEM NAGY ÜGY, HA BEÖLTÖZÖL SZÖRNYNEK, VAGY MAGÁNAK A SÁTÁNNAK EZ CSAK EGY KIS JÁTÉK! ÉREZD JÓL MAGAD!

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? A Halloween MÓKÁJÁBAN való részvétellel, tudatlanul is 2 dolgot dicsőítünk, amelyek a Sátán eszközei: - A FÉLELMET - A HALÁLT

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? Kérdések: Mit mond arról Isten, hogyan viszonyuljunk a világ dolgaihoz? Mi van még olyan dolog a világban, amit nekünk nem kellene utánoznunk? Mit jelent a rituálé? Van-e ezzel valami probléma, ha valaki szörnynek, vagy Ördögnek öltözik?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? Kérdések: Mit mond arról Isten, hogyan viszonyuljunk a világ dolgaihoz? Mi van még olyan dolog a világban, amit nekünk nem kellene utánoznunk? Mit jelent a rituálé? Van-e ezzel valami probléma, ha valaki szörnynek, vagy Ördögnek öltözik?

VALÓBAN ILYEN ROSSZ DOLOG A HALLOWEEN? A Halloween a kelták pogány rituáléjából ered, akik 2000 éve Írországban és Észak-Franciaországban éltek. * *

VALÓBAN ILYEN ROSSZ DOLOG A HALLOWEEN? Ezek az emberek nem ismerték Istent és Jézus Krisztust, de volt sok más istenük. A Biblia szerint, ami nem Istentől való lélek, azok mind gonosz lelkek. Isten azonban nagyobb mindezeknél, és akikben Ő lakozik, azoknak nem kell ezektől félniük 1János 4,4!

VALÓBAN ILYEN ROSSZ DOLOG A HALLOWEEN? Azonban Isten azt is mondja, hogy nekünk harcolnunk kell ellenük, és nem party-t rendezni a tiszteletükre!!! Amikor a Halloweenben veszünk részt, azzal pedig éppen hogy tiszteljük őket! A kelták jórészt farmer emberek voltak, és a tél beálltával azt látták, hogy minden termésük, és állatuk elpusztul. Téli idő = a nagy halál ideje

VALÓBAN ILYEN ROSSZ DOLOG A HALLOWEEN? November 1 a kelta új év kezdete Október 31 ezért lett a Halloween/Samhain ünnepe Ugyanazt hitték, mint a mai boszorkányság követői, hogy ez egy különleges szellemi nap. Ezen a napon a világ élő emberei és a halottak lelkei vegyülhetnek egymással.

VALÓBAN ILYEN ROSSZ DOLOG A HALLOWEEN? Hitték, hogy ezek a lelkek és a démonok segítenek nekik, hogy a hideg telet átvészeljék ehhez ezek a démonok adják a bölcsességet! Segítségül hívták halott családtagjaiknak a lelkeit is, hogy csatlakozzanak ehhez a rituáléhoz! (Ezért a sok halállal kapcsolatos szimbólum! Pl. koponyák, csontvázak) A Halloweenezők mind a halált és a félelmet ünneplik ezen a napon!

VALÓBAN ILYEN ROSSZ DOLOG A HALLOWEEN? Jézus azt mondja: A tolvaj (Sátán) csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én (Jézus) azért jöttem, hogy életük legyen (János 10,10) Október 31-én egy nagy ünnepség keretében élő embereket is áldoztak ezeknek a lelkeknek ezzel próbáltak átmenni a holtak birodalmába. Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! (3Móz 19,31)

VALÓBAN ILYEN ROSSZ DOLOG A HALLOWEEN? A papjaik így próbáltak kapcsolatba lépni ezekkel a lelkekkel. Az emberek jelmezekbe öltöztek állatok fejével és csontjaival díszítették ruháikat. Sok tréfa előzte meg ezt a napot, ahogy az emberek kitoltak egymással, szomszédaikkal, hogy félelmet keltsenek bennük.

VALÓBAN ILYEN ROSSZ DOLOG A HALLOWEEN? Kérdések: Miket csináltak a kelták, amivel a démoni lelkeket ünnepelték? Gondoljátok, hogy Isten szeretné, hogy mi a démonokat ünnepeljük jelmezekkel és az ő tiszteletükre tartott party-val? Mért van olyan sok a halállal kapcsolatos dolog, szimbólum Haloweenkor? Ki akarja a mi halálunkat? Mit szeretne Jézus? Kit kellene inkább ünnepelnünk?

HOGYAN ÉRKEZETT HOZZÁNK A HALLOWEENEZÉS? Az évszázadok során sok nép kultúrája keveredett. A rómaiak átvették a kelták rituáléját, és az ő Pomona nevű istenüknek ajánlották azt. Az ő szimbóluma volt az alma innen az almaevés szokása Halloweenkor. Mikor a kereszténység elérte a kelták földjét, a Mindenszentek napjával keveredett ez a szokás. Emiatt változtatták az eredeti február 21-ét, november 1-re Mindenszentek napjaként.

HOGYAN ÉRKEZETT HOZZÁNK A HALLOWEENEZÉS? Ez lett volna a keresztény alternatívája a Halloween pogány szokásának. Sajnos azonban ez a szokás nem tűnt el, s lett mára, 2000 év múlva HALLOWEEN.

HOGYAN ÉRKEZETT HOZZÁNK A HALLOWEENEZÉS? Ha nem is öltözöl jelmezbe, de részt veszel Halloweenozásban, tudd: Ne kövessetek más isteneket a körülöttetek levő népek istenei közül! Mert az ÚR, a te Istened, aki közötted van, féltőn szerető Isten. Fölgerjed ellened az ÚRnak, Istenednek haragja, és kipusztít a föld színéről. (5Móz 6,14-15)

HOGYAN ÉRKEZETT HOZZÁNK A HALLOWEENEZÉS? A Halloween mókás játéknak tűnhet, de egyáltalán nem vicces a Sátán játszóterén szórakozni! EGY NAPON EGYÁLTALÁN NEM FOG SZÁMÍTANI, HOGY HÁNYAN JÁTSZOTTAK OTT EGYÜTT VELED, CSAK AZ, HOGY OTT TE IS OTT VOLTÁL!

Kérdések: HOGYAN ÉRKEZETT HOZZÁNK A HALLOWEENEZÉS? Mért esznek az emberek almát Halloweenkor? Vajon mért ünnepli olyan sok keresztény ember is a Halloweent, még ha tudják is, hogy az ördögi? Az rendben van, hogy jelmez nélkül elmész Halloweenezni? Vajon mit érez Isten, ha ott lát téged a Halloweenezők között? ApCsel 17,30; 1Pt 1,14-16!