"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011"



Hasonló dokumentumok
"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014"

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007"

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016"

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA. pályázati felhívást tesz közzé. a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült.

A pályázat kiírója: Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság (KK Bizottság)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címre. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013.

FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. 20/2017. (V. 3.) önkormányzati rendelete

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név:

2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: október 1.

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez

Pályázati adatlap. Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év. Foglalkozás:

ÚTMUTATÓ ÉS FELHÍVÁS A NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATHOZ

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Állandó lakhely:

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. 42/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendelete

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-programban való részvételre 2013/2014. tanév 2. (tavaszi) félév

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SPORT ÉS PARASPORT ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: szeptember 15.

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2014/2015. tanév 2. (tavaszi) félév

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. középfokú oktatásban résztvevők tanulmányi ösztöndíjáról 1

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

E L Ő T E R J E S Z T É S

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

Á Általános iskola 5-8. évf. K Középiskola évf.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

Magyar Olimpiai Bizottság

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve:

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének május 26-i testületi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

ELŐTERJESZTÉS. - a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. középfokú oktatásban résztvevők tanulmányi ösztöndíjáról 1

a 2018/2019. tanévre a Kerületi tehetséges tanulók támogatásához

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására

E L Ő T E R J E S Z T É S

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:...

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Tartalom. I. Rendeletek 2. 30/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított tanulmányi ösztöndíjakról 2

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat. Képviselő-testülete. 14/2017. (VI.8.) 1 önkormányzati rendelete

P á l y á z a t f i g y e l ő

A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól alapképzésre és osztatlan képzésre jelentkezés esetén

A évi kerületi sportcélú támogatások

E L Ő T E R J E S Z T É S

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

Pontszámítás a felsőoktatásban

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: október 2.

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

Tanulmányi ösztöndíj pályázat. közép-és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók részére

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATI FELHÍVÁS August 06.

Gödöllői Református Líceum Gimnázium

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására

AZ ÉLSPORT ÉS A SPORTDÍJAK FINANSZÍROZÁSÁRA IRÁNYULÓ NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT A ÉVBEN

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika május

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

Pontszámítás egyetemi felvételihez

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben

Á Általános iskola 5-8. évf. K Középiskola évf.

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

1.. (3) A kérelemhez mellékelni kell az iskolalátogatási igazolást.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2017. (IX.25.) önkormányzati rendelete a kerületi képzési támogatásokról

A WESSELÉNYI MIKLÓS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATOT HIRDET

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

honlapról.

MOB évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 14/2009. (VI.29.) számú RENDELETE

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV. 26.) rendelete a Terézvárosi Tanulmányi Ösztöndíjról

Átírás:

A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS pályázati felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011" fővárosi kitüntető cím elnyerésének feltételeiről a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára A feltételekről az iskolákban, a felsőoktatási intézmények testnevelési tanszékein és a Budapesti Diáksport Szövetségben lehet érdeklődni. Budapest, 2011.

A kitüntető cím adományozásának célja: Élen a tanulásban, élen a sportban fővárosi kitüntető cím elnyerésének feltételei 1. A fővárosi tanulóifjúság ösztönzése a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére, a tanulás és a sport helyes arányainak kialakítására. 2. Az oktatási intézmények és a sportegyesületek kapcsolatának erősítése, továbbfejlesztése. 3. A tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok eredményeinek elismerése. A kitüntető címet meghirdeti és a címeket odaítéli: a Fővárosi Közgyűlés. A kitüntető cím elnyerésére az alábbi feltételekkel lehet a pályázatot benyújtani: A./ Tanulmányi eredmények: I. A budapesti alapfokú oktatási nevelési intézmények 5-8. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,80, vagy annál magasabb. II. III. A budapesti középfokú oktatási nevelési intézmények 9-14. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,50, vagy annál magasabb. A budapesti székhelyű felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatának hallgatói, akiknek a tanulmányi átlaga 3,50, vagy annál magasabb. Mindhárom kategóriában a sajátos nevelési igényű diákok és hallgatók jelentkezését is várjuk. A tanulmányi átlagnál a 2010/2011-es tanév I. félévét, illetve felsőoktatási intézményeknél a 2010/2011. tanév első félév vizsgaidőszakában letett vizsgák eredményének átlagát kell figyelembe venni. A tanulmányi eredmény tekintetében csak számszerűsített átlag fogadható el!! B./ Sporteredmények: Azok a pályázók jelentkezhetnek, akik eredményesen szerepeltek 2010. évben a következő dokumentált, elfogadott, hitelesített és ellenőrizhető egyéni és csapatversenyeken, melyek a sportági szakszövetségek, valamint sportszövetségek hivatalos versenynaptárában szerepeltek. Több fordulós versenyek, bajnokságok esetében a 2010. évben lezárultakat vesszük figyelembe. I. Első Ifjúsági Nyári Olimpiai Játékok, Felnőtt ill. korosztályos VB-EB, főiskolai VB, Középiskolai Világbajnokság (ISF), valamint Világkupa (egyéni szám, vagy csapatverseny) II. III. IV. Hazai országos, vagy bp-i felnőtt bajnokságok egyéni számban csapatversenyben Országos, vagy budapesti korosztályos bajnokságok országos egyéni számban országos csapatversenyben budapesti egyéni számban budapesti csapatversenyben Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság egyéni számában csapatversenyben I. hely I. hely

V. Diákolimpia országos döntő egyéni csapat C./ Igazolások: Tanulmányi eredmények: A 2010/2011-es tanév első félévi tanulmányi átlageredménye, melyről az oktatási-nevelési intézmény által a kitüntető címre jelentkező nevére kiállított félévi értesítő másolatát kell csatolni. A másolatot az intézmény vezetőjével hitelesíttetni kell (intézményvezető, vagy tanulmányi iroda aláírása, oktatási intézmény bélyegzője). Amennyiben a félévi értesítő vonatkozó oldala nem tartalmazza a tanuló nevét, úgy azt a másolatra a hitelesítés előtt rá kell vezetni. Tanulmányi átlageredmény: a magatartás és szorgalom jegyek kivételével, az összes számmal meghatározott érdemjegy, vagy vizsgaeredmény számtani átlaga. A csak szöveges értékelést kapott tárgyak eredményét a számításnál figyelmen kívül kell hagyni. A tanulmányi átlageredményt az adatlapon fel kell tüntetni! Sporteredmények: I. esetén országos sportági szakszövetség, vagy országos sportági szövetség II. esetén országos, illetve budapesti sportági szakszövetség, vagy sportszövetség III. esetén országos, illetve budapesti sportági szakszövetség, vagy sportszövetség IV. esetén Magyar, illetve Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség V. esetén Magyar Diáksport Szövetség Sajátos nevelési igényű tanulók/hallgatók esetén a sportszövetségi igazolást a verseny jellege szerinti szakszövetségnek kell igazolni. A sportedmények igazolását az adatlapon kell teljesíteni! A bíráló bizottság javaslata meghozatalánál a tanuló, hallgató számára legkedvezőbb egy eredményt, a B./ pont alatt meghatározott versenyek legjobb eredményét és a tanulmányi átlagát veszi figyelembe. A kitüntető cím adományozásáról a Fővárosi Közgyűlés dönt. Figyelem! Az adatokat a mellékelt nyomtatványon 3 példányban (1 eredeti és 2 példány másolat) kell benyújtani 2011. április 29-ig a Budapesti Diáksport Szövetséghez (1053 Budapest Curia u. 3.III. ½. emelet 2.). Egyéb mellékleteket (pl. díszoklevél fénymásolata, fotó, stb.) az értékelésnél nem veszünk figyelembe. Az adatlapok a Budapesti Diáksport Szövetségnél (1053 Budapest, Curia u. 3. III. ½. emelet 2.), valamint a kerületi oktatási és sportigazgatási szervezeteknél és a felsőoktatási intézmények testnevelési tanszékein igényelhetők, vagy letölthetők a Városháza honlapjáról (www.budapest.hu) címen. A kitüntető cím elnyerésével kapcsolatban információ kérhető: Thék Zsuzsa vezető főtanácsostól (telefon: 318-1547, 318-1638), vagy Németberta Sándor vezető főtanácsostól (telefon: 327-1289), illetve Pinnyey Richárd BDSZ főtitkártól (telefon: 266-7993). A beadási határidő után, vagy postán határidőn túl feladott, illetve téves címre küldött, továbbá a formailag hibás, hiányos, vagy az elbírálásra alkalmatlan, valótlan adatokat tartalmazó kérelmeket a bíráló bizottság nem értékeli. Hiánypótlásra a kitüntető címre jelentkezőt nem szólítjuk fel. A felhívás a jelentkezési lappal együtt fénymásolható! Budapest, 2011. március Tarlós István főpolgármester

BUDAPEST FŐVÁROS 2011. évi Élen a tanulásban, élen a sportban kitüntető cím pályázati adatlapja Csak a kiírással együtt értelmezhető! Név Lakcím Születési hely, idő Iskola neve típusa* címe Tanuló/hallgató évfolyama, osztálya tanulmányi átlageredménye, 2010/2011. tanév I. félév** *pl: 8 oszt. ált. isk., 6 oszt. gimn., 8 oszt. gimn., vagy 12 évf. ált. isk. és gimn., stb. ** A tanulmányi átlageredményt a jelentkező nevére kiállított félévi értesítő másolatában mellékelni kell, lásd. kiírás C) pont. Igazolások, tanulmányi eredmények alatt. A tanulmányi átlag (kerekítés nélkül) kiszámítása és feltüntetése kötelező! Testnevelő neve Sportág megnevezése Sportegyesület neve Edző neve Az értékelés szempontjából figyelembe vehető jelentősebb eredmények (a kiírás B. pontjának felsorolása szerint) I. Első Ifjúsági Nyári Olimpiai Játékok, Főiskolai VB, felnőtt ill. korosztályos VB, EB, Középiskolai Világbajnokság (ISF), Világkupa Országos sportági szakszövetségi, vagy sportszövetségi igazolás (ph.+aláírás) II. Hazai országos vagy bp-i felnőtt bajnokságok

Országos, illetve budapesti szakszövetségi, vagy sportszövetségi igazolás (ph.+aláírás) III. Országos, vagy budapesti korosztályos bajnokságok Országos, illetve budapesti szakszövetségi, vagy sportszövetségi igazolás (ph.+ aláírás) IV. Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Egyéni: Csapat: Magyar, ill. budapesti egyetemi-főiskolai sportszövetségi igazolás (ph.+ aláírás) V. Diákolimpia országos döntő Egyéni: Csapat: Magyar Diáksport Szövetség-i igazolás (ph. + aláírás) Egyéb fontos közlendő: Hozzájárulok az adatlapban közölt adatoknak az elbíráláshoz szükséges nyilvántartásához és feldolgozásához, továbbá tudomásul veszem, hogy a cím elnyerése esetén törzsadataim (kategória, név, iskola neve, sportág) közzétételre kerülnek a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján, illetve megjelennek a Városháza honlapján. Budapest, 2011.... ph.... testnevelő igazgató ill. tanszékvezető........ pályázó szülő (kiskorú pályázó esetén)