P á l y á z a t f i g y e l ő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "P á l y á z a t f i g y e l ő"

Átírás

1 P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/18. Jogi személy, egyesület, alapítvány A civil szervezetek státusz-jogszabályai, A CIVIL SZERVEZETEK (EGYESÜLETEK ÉS ALAPÍTVÁNYOK) JOGI ÉRTE- SÍTŐJÉNEK (Civil Közlöny) most megjelent évi 1. száma tartalmazza a Polgári Törvénykönyv és a Civil Törvény létesítésre, működésre, közhasznúságra és megszűnésre összefoglalóan: a civil szervezetek jogi státuszaira vonatkozó törvényi rendelkezéseket, a kapcsolódó átmeneti és alkalmazási kötelezettség tartalmú végrehajtási szabályozással együtt. A Civil Közlöny A/4 alakban, hagyományos kéthasábos nyomdai kivitelben jelenik meg év folyamán háromszor: az áprilisi, 2015/1. számban a civil szervezetek státusz-jogszabályai; a szeptemberi, 2015/2. számban az önkéntes-törvény; a civil érdekvédelem eszközeiről összeállítás (népszavazás, gyülekezés, jogszabály-tervezetek véleményezése, közérdekű adatigénylés stb.); a civil információs rendszerről hatályos rendelet; a következő év januárjában, a 2015/3. számban a civil szervezetek gazdálkodásának pénzügyi, számviteli kereteit tartalmazó jogszabályok lesznek megtalálhatóak. A nyomdai kivitelű példány mellett a megrendelőknek térítésmentesen küldjük elektronikusan az aktuális lapszámot pdf. fájlban is. A Civil Közlöny bolti forgalomba nem kerül, csak előfizetéssel és egész évfolyamra rendelhető. Szerkesztője dr. Bíró Endre ügyvéd, nonprofit jogalkalmazásban jártas jogász. A három számot tartalmazó éves megrendelés díja évre áfával és postaköltséggel együtt is mindösszesen 4200 Ft. Jelenlegi megrendelőinknek akik megfizették az előfizetési díjat nem szükséges külön jelentkezni, ők megkapják a 2015/1. számot elektronikusan, a nyomdai lapszám postázása pedig folyamatban van címükre! BÓNUSZ: Aki megrendeli május 1. és 15. napja között a Civil Közlöny idei évfolyamát, az bónuszként megkapja térítésmentesen, pdf. formátumban a Civil Közlöny 2014/3. számát, amely a évi adójogszabályok alapján összeállítást közöl a civil szervezetekre vonatkozó adókedvezményekről, adómentességekről; továbbá új, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt törvényszöveget tartalmaz az SZJA 1%-ról és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásának a január 1. napjától alkalmazandó elektronikus eljárási szabályairól. A Civil Közlöny megrendelhető bármely írásbeli módon: Leggyorsabban a honlapon: ben: info@jogismeret.hu Telefaxon: (1) Levélben: Jogismeret Alapítvány kiadó 1031 Budapest, Kazal u. 20. Új civil projekt indult az átlátható és a társadalommal is egyeztetett költségvetésért A Költségvetési Felelősségi Intézet és számos más civil szervezet, köztük az Átlátszó új, közös projektje az állami költségvetést szeretné még átláthatóbbá tenni, valamint elérni azt, hogy a büdzsé kialakításakor a szakmai és civil érdekeltségeket is széleskörűen bevonják a munkába. Egy jól működő országban minden állampolgárnak joga van tudni, mire költik az adóját és hogyan sáfárkodnak a közpénzzel, azaz mindannyiunk közös vagyonával. Igaz ez, amikor egy-egy szerződésre, tranzakcióra, és igaz akkor is, amikor a költségvetés egészére gondolunk. Magyarországon nem beszélhetünk arról, hogy az állampolgárok széles köre akár hozzávetőleg tisztában lenne azzal, hogy mennyi bevétele és milyen kiadásai vannak az államnak. Ennek számos oka van: nehéz hozzáférni a nyilvános adatokhoz, nehéz azokat értelmezni. Az adatokat sokszor teljesen más struktúra szerint közlik, mint ahogyan elképzelnénk, sokféle adat pedig egyszerűen nem elérhető olyan részletességgel, ahogy kíváncsiak lennénk rá. A költségvetés számai azért sem

2 2 igazán ismertek, mert az állam nem törekszik arra, hogy az állampolgárok megismerjék annak tartalmát, ahogyan arra sem, hogy az érintettek elmélyüljenek a tevékenységük szempontjából releváns költségvetési fejezetekben. A modern demokráciák egyik fontos kérdése a döntésekben való részvétel. Az elmúlt évtizedben uralkodóvá vált a gondolat, hogy egy jogszabály megalkotása társadalmi egyeztetést igényel. Fontos, hogy a szakemberek és a civilek elmondhassák a véleményüket. Ugyanez igaz a költségvetésre is. Nehezen lehetséges közpolitikai kérdések mérlegelése vagy a bennük való ítéletalkotás anélkül, hogy ismernénk a végrehajtáshoz szükséges források mértékét. Forrás és folytatás: Lezárult a TÁMOP B-1-11/ Nő az esély projekt Komoly szakmai és társadalmi kohéziós sikerrel zárult az Országos Roma Önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye a Türr István Képző és Kutató Intézet konzorciumi együttműködésében megvalósított TÁMOP B-1 Nő az esély projekt. A kiemelt projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulhatott meg, mintegy 1,5 milliárd forintból. A programban több mint ezer roma nő vehetett részt és kapott lehetőséget az Unió által elismert versenyképes szakmák elsajátítására és a végzettséget igazoló bizonyítvány megszerzésére. A projekt résztvevői kivétel nélkül hátrányos helyzetű régiókból érkeztek, mélyszegénységben élők soraiból, közülük sokan második vagy harmadik generációs munkanélküliként. A munkaerő-piaci jellemzők vizsgálata során kimutatták, hogy ezen csoporton belül a nők még hátrányosabb helyzetben vannak, mint a férfiak. A projekt életre hívása több okból kifolyólag is időszerű volt. Egyrészt jelentősen mérsékli, bizonyos esetekben megszünteti hosszútávon a programban résztvevők és családtagjaik gazdasági és társadalmi kirekesztettségét, másrészt Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám összhangban áll az Új Széchenyi Terv filozófiájával, céljaival, amelyek közvetlenül kapcsolódnak, az egymillió új, adózó munkahelyhez, és a növekedéspárti fordulathoz. A program két lépcsőből állt, a projekthez szorosan kapcsolódó TÁMOP B-2-es pályázat a képzésen végzett, OKJ-bizonyítványt szerzett asszonyok munkába lépését segíti. A munkáltatók számára 6 12 hónapos támogatott foglalkoztatásra ad lehetőséget. Forrás és folytatás: Legalább ennyit a forrásteremtésről címmel ingyenes tanfolyamot indítottunk Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert? Ugye ismerős a kérdés, ami nem csak a forrásteremtés kapcsán bukkan fel. Akármelyik utat választja, van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell. Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni. Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni. Arról nem is beszélve, hogy a végére azt is el tudja majd dönteni, hogy önnek való-e ez a foglalkozás. Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is. A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság. Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban. Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál... Az egyes leckéket ben kapja meg, hetente egyet.

3 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám 3 Feliratkozás: Távoktatási tanfolyamaink az interneten Bevételnövelő tréning az interneten Forgalom-, és nyereségnövelő marketingismeretek célratörő kisvállalkozásoknak és értékesítésben érdekelt szervezeteknek Ön elégedetlen vállalkozásának eredményével? Szeretne még több vevőt és ügyfelet? Most megtanulhatja azokat az olcsón és egyszerűen kivitelezhető, azonnal bevethető, bizonyítottan működő, nyereségnövelő módszereket, amikkel felpörgetheti vállalkozását, vagy szervezetének értékesítésben érdekelt szegmenseit Milyen nélkülözhetetlen, bevételteremtő ismereteket nyerhet Ön a Pályázatfigyelő online tréningjén? Ön megtanulja többek között megírni a saját, hatékony reklámszövegeit, megtanulja hogyan kell velük hatással lenni a piacra,... megszerkeszteni az elutasíthatatlan ajánlatokat, megtanulja hogyan kell velük az érdekeinek megfelelő irányba terelni az érdeklődőket és kizárni a konkurenciát,...azokat az egyszerűen elvégezhető piackutatási módszereket, amikkel azonnal feltárhatja és kiszolgálhatja a környezetének valódi igényeit,... a kreatív árképzési technikákat, amik méltó szintre emelik termékeinek, szolgáltatásainak értékét az emberek érzékelésében,... mi az a kevés értelmes dolog (piacszerzés és értékesítés) amiért érdemes céges weboldalt indítani és hogyan kell jól csinálni azt, Sokszorozza meg vállalkozásának, szervezetének bevételteremtő erejét Ön is! Jelentkezzen a Pályázatfigyelő online tréningjére most, hogy mihamarabb holnap kipróbálhassa azokat a nélkülözhetetlen bevételteremtő ismereteket, amikre minden, értékesítésben érdekelt vállalkozónak és szervezetéért felelősen gondolkodó döntéshozónak szüksége van Ha Önnek nincs ideje rá, akkor a konkurenciájának majd lesz! :-( Jelentkezés és további információk a tréningről itt: Én-márka építés online képzés vállalkozóknak és a vállalkozás iránt érdeklődőknek Praktikus és jövedelmező üzleti, eladási és marketing program. Nem csak kitalálod a tanfolyam alatt, mit kell tenned megtanulod azt is: 'hogyan' kell tenned, hogy előrébb juss. Mi több, ennek a nagy részét már meg is teszed a tanfolyam alatt. Neked szól, ha TE tudatos vállalkozóvá szeretnél válni, ha TE rövid idő alatt meg szeretnéd sokszorozni a marketingben és az értékesítésben használatos kompetenciáidat és tapasztalataidat. Amiről szó lesz a képzésen (kattints): Projekt-tervezés és pályázatírás Az Ön aktuális projekt-ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: Forrásteremtés Az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés:

4 4 Szervezetfejlesztés Képes lesz a többiekkel együtt megfogalmazni egy olyan szervezeti jövőt, amely mellett kölcsönösen elköteleződnek. Tudnivalók és jelentkezés: Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám Részvétel a távolból A program célja, hogy egy-egy eseményt elérhetővé lehessen tenni az interneten azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen. Tudnivalók és jelentkezés: Weboldal-készítés Egyszerű eszközökkel elkészíti honalapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a segítségével. Tudnivalók és jelentkezés:

5 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám 5 TARTALOM Jogi személy, egyesület, alapítvány... 1 Új civil projekt indult az átlátható és a társadalommal is egyeztetett költségvetésért... 1 Lezárult a TÁMOP B-1-11/ Nő az esély projekt... 2 TARTALOM... 5 A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója... 6 Korábban megjelent pályázatok /2016. tanévi Köztársasági ösztöndíj... 6 Azerbajdzsán ösztöndíj egyetemi BA, MA és PhD képzésre... 7 Japán ösztöndíj egyetemi alapképzésre... 7 Japán posztgraduális, kutatói ösztöndíj... 8 Élen a tanulásban, élen a sportban 2015 kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok támogatása... 9 A budapesti sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatása Harsányi István-díj manager-képzés Segítség és ajándék a TÁMOP C-14- Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem pályázat nyerteseinek taneszköz-csomagok A felnőttek úgyis jobban tudják.... vagy mégsem? Magyarország gyermekbarát települése PCOS Ösztöndíj Program hölgyek kivizsgálási és indító terápiás költségeinek fedezetére A lélek ünnepe irodalmi pályázat Álmok, utak, szárnyalások fogyatékossággal élők versírása Én itt vagyok Üzenet Új-Huligániából Kárpát-medencei Baka István vers-, énekelt versés prózamondó verseny II. Vers-zene pályázat ritmikus versszövegek Versmondó verseny és rajzpályázat Arany János Művelődési Ház Színpompás tavasz, napfényes nyár rajzpályázat Rajzpályázat gyermekeknek Rajzokat, festményeket, montázsokat várunk! Szimba rajzpályázat Mozgás és egészség irány a természet! A magyar lovaskultúra rajzpályázat éves kisvasút fotópályázat Perlensis digitális fotópályázat / FIAP 2015/ Családom élő emlékezete legyél az őseid krónikása III. Titánium színházi tehetségkutatás... 26

6 6 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója A támogatás címe Our world is beautiful (Gyönyörű világunk) CEWE európai fotópályázata Beadási határidő Utolsó módosítás Link a pályázathoz a oldalon E0 Korábban megjelent pályázatok A korábbi számainkban megjelent és még érvényes pályázatokat előfizetőink az alábbi linken találják meg: /2016. tanévi Köztársasági ösztöndíj TÁJÉKOZTATÓ Az oktatásért felelős miniszter köztársasági ösztöndíjat adományoz tanévenként a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére. A köztársasági ösztöndíj adományozásának rendjét és feltételeit a nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) tartalmazza. A Kormányrendelet értelmében az oktatásért felelős miniszter által adományozott köztársasági ösztöndíjra szóló pályázatot a felsőoktatási intézmény írja ki. A 24. (4) bekezdése alapján az intézménynek a pályázásra kellő időt biztosítva, a benyújtási határidőt legalább 30 nappal megelőzően, az intézményben szokásos módon közzé kell tennie a pályázati felhívást. A köztársasági ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma a október 15-i állapotot rögzítő statisztikai adatközlés szerint, a Kormányrendelet 24. (2) bekezdésének megfelelően az államilag támogatott, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben valamint osztatlan képzésben részt vevő hallgatók számának 0,8%-a, de intézményenként legalább egy fő. A pályázat kiírásakor tekintettel az intézmény saját szabályzatában a jogszabályi háttér alapján megfogalmazott rendelkezésekre valamint ezen ösztöndíj hagyományaira javasoljuk, a felsőoktatási intézmények fordítsanak kiemelt figyelmet az alábbiakra: a) az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, összege az Nftv. 114/D (1) bekezdés c) pontja alapján Ft havonta; b) a köztársasági ösztöndíjra az intézmény azon államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatói pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek; c) a pályázatot az intézmény a Kormányrendelet 24. (4) bekezdésében részletezett határidő betartásával, valamint annak szem előtt tartásával írja ki, hogy a szenátusnak az intézménybe beérkezett és elbírált pályázatok szerint, a hallgatók jogorvoslati lehetőségének biztosításával legkésőbb augusztus 1- jéig javaslatot kell tennie az oktatásért felelős miniszter részére az ösztöndíj adományozására, az alapképzésben és a mesterképzésben részt vevő hallgatók tekintetében elkülönítetten;

7 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám 7 d) a 2015/2016. tanévre elnyert köztársasági ösztöndíj csak a 2015/2016. tanévben folyósítható a Kormányrendelet 10. (3) bekezdése szerint a teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgató részére; e) amennyiben a hallgató a képzési időnek megfelelően páratlan tanulmányi félévben (tehát a 2015/2016. tanév első, őszi félévének végén) fejezi be tanulmányait, abban az esetben jogosult továbbra is ezen ösztöndíjra, ha tanulmányait a következő félévben (tehát a 2015/2016. tanév második, tavaszi félévében) folytatja; f) amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya az Nftv. 59. (1) bekezdésében meghatározottak szerint megszűnik vagy szünetel kivéve a tájékoztató előző, e) pontjában meghatározott esetben, számára a köztársasági ösztöndíj a továbbiakban nem folyósítható; az Nftv. 59. (2) bekezdése alapján azonban nem szűnik meg az alapképzésben részt vevő hallgató hallgatói jogviszonya az Nftv. 59. (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint, ha az alapfokozat megszerzését követően a soron következő félévre mesterképzésre felvételt nyert (azaz az Nftv. alapján a köztársasági ösztöndíjra való pályázási lehetőség folyamatos, valamennyi hallgatóra kiterjed, aki a pályázást követő szemeszterben a folyósítás időszakában felsőoktatási tanulmányait folytatni kívánja fokozatváltó hallgatóként); g) abban az esetben, ha a köztársasági ösztöndíjra pályázó, de elutasított hallgató a fenti feltételek és az intézményi keretszám alapján érdemes és jogosult az ösztöndíjra, de intézményi eljárási hiba folytán nem nyerte el azt, és e tény jogorvoslati eljárás keretében megállapítható, az oktatásért felelős miniszter az intézmény hallgatói előirányzatának vagy saját bevételének terhére jogosult ezen hallgató részére köztársasági ösztöndíjat adományozni a felsőoktatási intézmény kezdeményezése alapján; h) a köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból. Az ösztöndíj-pályázatok elbírálásának rendjét és feltételeit az intézmény saját szabályzatában jogosult megállapítani és rögzíteni, figyelembe véve az egyenlő bánásmód követelményét. Ennek keretében az intézmény jogosult azt is megállapítani, hogy mely tevékenységek, eredmények alapján alakítja ki az intézményi rangsort, mely kritériumokat veszi figyelembe nagyobb vagy kisebb súllyal a pályázatok elbírálása, illetve az intézményi rangsor felállítása során. A szenátus javaslatát az ösztöndíjban részesítendő hallgatókról intézményi rangsorolt listán küldik el a felsőoktatási intézmények a Kormányrendelet 24. (4) bekezdése értelmében augusztus 1-jéig az oktatásért felelős miniszter részére. Azerbajdzsán ösztöndíj egyetemi BA, MA és PhD képzésre Ország: Azerbajdzsán Támogatottak: érettségizettek, BA/BsC, MA/MsC diplomával rendelkezők Célok: egyetemi tanulmányok Tudományterület: valamennyi tudományág Támogatások formája: tandíjmentesség Ösztöndíj időtartama: 1 év (meghosszabbítható az eredményektől függően) Szükséges nyelvtudás: magas szintű angol Korhatár (alsó-felső): n.a. Ösztöndíj keret: 2 Pályázati határidő: Pályáztató szervezet: Khazar University Pályáztató címe: 41 Mehseti Street Baku, AZ1096, Azerbaijan Pályáztató címe: international@khazar.org Pályáztató telefonszáma: Tel.: ( ) (extension 240) Pályáztató URL-je: Pályázati lehetőség Azerbajdzsánba, a bakui Khazar Egyetemre. Az egyetem BA, MA és PhD képzéseket kínál. Az ösztöndíjprogramban két magyar hallgatónak biztosítják a tandíjat. Japán ösztöndíj egyetemi alapképzésre Ország: Japán Támogatottak: érettségizettek, idén érettségiző diákok Célok: egyetemi tanulmányok Tudományterület: valamennyi tudományág Támogatások formája: ösztöndíj, tandíjmentesség, repülőjegy oda-vissza

8 8 Ösztöndíj időtartama: 5 év (meghosszabbítható) Szükséges nyelvtudás: magas szintű angol (japán ajánlott) Korhatár (alsó-felső): év Ösztöndíj keret: n.a. Pályázati határidő: (beérkezés) Pályáztató szervezet: Magyarországi Japán Nagykövetség, Kulturális és Sajtóosztály Pályáztató címe: 1125 Budapest, Zalai út 7. Pályáztató címe: culture@bp.mofa.go.jp Pályáztató telefonszáma: Pályáztató URL-je: év közötti fiatalok számára meghirdetett, négyéves egyetemi képzésre szóló ösztöndíj. Az egyetemi képzés megkezdése előtt a diákok egyéves, elsősorban japán nyelvi felkészítő tanfolyamon vesznek részt (a Tokiói Idegen Nyelvek Egyetemének vagy az Oszakai Idegen Nyelvek Egyetemének Külföldi Diákok Japán Nyelvi Oktatóközpontjában). A képzés teljes időtartama 5 év (az orvosi, fogorvosi, illetve állatorvosi képzés esetében 7 év). Abban az esetben, ha az alap- vagy posztgraduális képzés után valaki felvételt nyer magasabb szintű képzésre, az ösztöndíj időtartama pályázati úton meghosszabbítható. A pályáztatás menetrendje: Június 17. (Szerda) Beérkezési határidő Július 1. (Szerda) (nem végleges dátum) Írásbeli vizsga Július 8 (Szerda) (nem végleges dátum) Interjú a Japán Nagykövetségen a beadott dokumentumok és az írásbeli vizsga eredménye alapján. Július vége Tájékoztatás az interjú eredményéről (egyénileg), az első forduló vége. A Nagykövetség a legsikeresebb pályázók anyagát továbbítja Tokióba December vége A második, végső forduló eredményének kihirdetése a MEXT (Tokió) döntése alapján (egyénileg) április vagy október eleje Kiutazás Japán posztgraduális, kutatói ösztöndíj Ország: Japán Támogatottak: BA/BSc diplomával rendelkezők Célok: kutatás Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám Tudományterület: valamennyi tudományág Támogatások formája: ösztöndíj, tandíjmentesség, repülőjegy oda-vissza Ösztöndíj időtartama: 1,5-2 év (meghosszabbítható) Szükséges nyelvtudás: angol vagy japán felsőfokú szinten Korhatár (alsó-felső): Ösztöndíj keret: n.a. Pályázati határidő: (beérkezés) Pályáztató szervezet: Magyarországi Japán Nagykövetség, Kulturális és Sajtóosztály Pályáztató címe: 1125 Budapest, Zalai út 7. Pályáztató címe: culture@bp.mofa.go.jp Pályáztató telefonszáma: Pályáztató URL-je: Hazájuk egyetemén vagy főiskoláján diplomát szerzett, 35 éven aluli fiatalok számára meghirdetett ösztöndíj. Az állami ösztöndíjban részesülők 80%-át teszik ki a japán egyetemeken posztgraduális szintű oktatásban vagy kutatásban résztvevő külföldi diákok. Az ösztöndíjasok az első 6 hónap alatt felkészítő japán nyelvoktatáson vesznek részt, majd csatlakoznak az egyetem posztgraduális szintű szakirányú képzéséhez. A képzés időtartama rendszerint maximum 2 év, de amennyiben valaki magasabb szintű tanulmányi fokozat megszerzése céljából meghatározott idejű képzésre felvételt nyer, és ha az előírt vizsga követelményeinek megfelel, a képzés időtartama meghosszabbítható. A pályáztatás menetrendje: Június 17. (Szerda) Beérkezési határidő Július 1. (Szerda) (nem végleges dátum) Írásbeli vizsga Július 8 (Szerda) (nem végleges dátum) Interjú a Japán Nagykövetségen a beadott dokumentumok és az írásbeli vizsgaeredménye alapján. Július vége Tájékoztatás az interjú eredményéről (egyénileg), az első forduló vége. A Nagykövetség a legsikeresebb pályázók anyagát továbbítja Tokióba December vége A második, végső forduló eredményének kihirdetése a MEXT (Tokió) döntése alapján (egyénileg) április vagy október eleje Kiutazás

9 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám 9 Élen a tanulásban, élen a sportban 2015 kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok támogatása BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára. Élen a tanulásban, élen a sportban pályázat elnyerésének feltételei A pályázat célja: 1. A fővárosi tanulóifjúság ösztönzése a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére, a tanulás és a sport helyes arányainak kialakítására. 2. A köznevelési intézmények és a sportegyesületek kapcsolatának erősítése, továbbfejlesztése. 3. A tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok eredményeinek elismerése. A pályázatot kiírja és elbírálja: Budapest Főváros Önkormányzata. A pályázat elnyerésére az adatlapot az alábbi feltételekkel lehet benyújtani: A./ Tanulmányi eredmények: I. A budapesti alapfokú köznevelési intézmények 5-8. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,80 vagy annál magasabb. II. A budapesti középfokú köznevelési intézmények évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,50 vagy annál magasabb. III. A budapesti székhelyű felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatának hallgatói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,00 vagy annál magasabb. Mindhárom kategóriában a sajátos nevelési igényű diákok és hallgatók jelentkezését is várjuk. A tanulmányi átlagnál a 2014/2015-ös tanév I. félévét, illetve felsőoktatási intézményeknél a 2014/2015. tanév első félév vizsgaidőszakában letett vizsgák eredményének átlagát kell figyelembe venni. A tanulmányi eredmény tekintetében csak számszerűsített átlag fogadható el! B./ Sporteredmények: Azok jelentkezhetnek, akik eredményesen szerepeltek évben a következő dokumentált, elfogadott, hitelesített és ellenőrizhető egyéni és csapatversenyeken, melyek a sportági szakszövetségek, valamint sportszövetségek hivatalos versenynaptárában szerepeltek. Több fordulós versenyek, bajnokságok esetében a évben lezárultakat vesszük figyelembe. I. Egyetemi Világbajnokság, Főiskolai EB, Európai Egyetemi Játékok I-VI. hely Felnőtt, ill. korosztályos VB-EB, Középiskolai Világbajnokság (ISF), valamint Világkupa (egyéni szám, vagy csapatverseny) II. Hazai országos, vagy bp-i felnőtt bajnokságok egyéni versenyszámban I-VI. hely csapatversenyben I-III. hely III. Országos, vagy budapesti korosztályos bajnokságok országos egyéni versenyszámban I-VI. hely országos csapatversenyben I-III. hely budapesti egyéni versenyszámban I-III. hely budapesti csapatversenyben I. hely IV. Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság egyéni versenyszámban I-III. hely csapatversenyben I. hely V. Diákolimpia országos döntő egyéni versenyszámban I-III. hely csapatversenyben I. hely C./ Igazolások: Tanulmányi eredmények: A 2014/2015-ös tanév első félévi tanulmányi átlageredménye, melyről a köznevelési intézmény által a pályázatra jelentkező nevére kiállított félévi értesítő másolatát kell csatolni. A másolatot az intézmény vezetőjével hitelesíttetni kell (intézményvezető, vagy tanulmányi iroda aláírása, köznevelési intézmény bélyegzője). Amennyiben a félévi értesítő vonatkozó oldala nem tartalmazza a tanuló nevét, úgy azt a másolatra a hitelesítés előtt rá kell vezetni. Tanulmányi átlageredmény: a magatartás és szorgalom jegyek kivételével, az összes számmal meghatározott érdemjegy, vagy vizsgaeredmény számtani átlaga. A csak szöveges értékelést kapott tárgyak eredményét a számításnál figyelmen kívül kell hagyni. A tanulmányi átlageredményt az adatlapon fel kell tüntetni! Sporteredmények: I. esetén országos sportági szakszövetség, vagy országos sportági szövetség II. esetén országos, illetve budapesti sportági szakszövetség, vagy sportszövetség III. esetén országos, illetve budapesti sportági szakszövetség, vagy sportszövetség

10 10 IV. esetén Magyar, illetve Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség V. esetén Magyar Diáksport Szövetség Sajátos nevelési igényű tanulók/hallgatók esetén a sportszövetségi igazolást a verseny jellege szerinti szakszövetségnek kell igazolni. A sporteredmények igazolását az adatlapon kell teljesíteni! A bíráló bizottság javaslata meghozatalánál a tanuló/hallgató számára legkedvezőbb egy sporteredményt, (a B./ pont alatt meghatározott versenyek legjobb eredményét) és a tanulmányi átlagát veszi figyelembe. A bírálatnál előnyt élveznek az olimpiai sportágakban elért eredmények. Figyelem! Az adatokat a mellékelt nyomtatványon 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat) lehet benyújtani a Budapesti Diáksport Szövetséghez (1053 Budapest Curia u 3. III. emelet 2.). HATÁRIDŐ: május 29. péntek óráig Egyéb mellékleteket (pl. díszoklevél fénymásolata, fotó stb.) az értékelésnél nem veszünk figyelembe. Az adatlapok a Budapesti Diáksport Szövetségnél (1053 Budapest, Curia u. 3. III.. emelet 2.), valamint a tankerületi köznevelési és kerületi sportigazgatási szervezeteknél és a felsőoktatási intézmények testnevelési tanszékein igényelhetők, vagy letölthetők a Városháza honlapjáról ( címen. A pályázat elnyerésével kapcsolatban információ kérhető: Thék Zsuzsa vezető főtanácsostól (telefon: ), vagy Németberta Sándor vezető főtanácsostól (telefon: ), illetve Pinnyey Richárd BDSZ főtitkártól (telefon: ). A beadási határidő után, vagy postán, határidőn túl feladott, illetve téves címre küldött, továbbá a formailag hibás, hiányos, vagy az elbírálásra alkalmatlan, valótlan adatokat tartalmazó kérelmeket a bíráló bizottság nem értékeli. Hiánypótlásra a pályázatra jelentkezőt nem szólítjuk fel. A felhívás a jelentkezési adatlappal együtt fénymásolható! Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám A budapesti sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatása A pályázat kiírója és elbírálója: Fővárosi Önkormányzat A pályázat bonyolítója: Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Sport Osztálya A pályázat célja: Támogatásban részesíteni a Budapest területén működő és budapesti székhellyel rendelkező azon sportegyesületeket, amelyek rendszeresen, széles körben igénybe vehető szabadidős sporttevékenységet, testedzési alkalmat biztosítanak a főváros lakossága számára. A pályázati keretösszeg: Ft A pályázaton elnyerhető összeg: Ft-tól Ft-ig terjedő összeg A támogatás jellege: vissza nem térítendő pénzbeli támogatás (A pályázatban önrész megjelölése kötelező. Mértéke az igényelt támogatás 20%-a. A pályázati adatlap 1. számú mellékletét képző, költségvetési tervben a projektre szánt, az önrészen felüli további saját forrás összegét kell megjelölni, amennyiben a tervezett projekt teljes költsége az igényelt támogatás és a kötelező önrész összegét meghaladja. A kötelező önrész, ill. a saját forrás eltérő kategóriák: Az önrész összege fix: az igényelt, és a kapott támogatás 20%-a, mellyel a pályázónak a kapott támogatással együtt el kell számolnia. A saját forrás pedig azt az összeget jelenti, amelyet a pályázó a program megvalósításához a kapott támogatáson és a kötelező önrészen kívül felhasználni kíván, azonban erről az összegről nem kell elszámolnia.) Általános pályázati feltételek: a) Pályázók köre: támogatásra az a sportegyesület pályázhat (DSE, ISK nem) amely: bejegyzett civil szervezetként működik, saját bankszámlával rendelkezik, rendelkezik a Budapesti Szabadidősport Szövetség támogató javaslatával, (e nélkül a pályázat érvénytelen!) b) Tartalmi, formai követelmények: A Fővárosi Civil Adatbázisban a évre érvényes regisztrációval (regisztrációs számmal) rendelkezik, (e nélkül a pályázat érvénytelen!) (A pá-

11 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám 11 lyázati adatlaphoz tartozó 5. számú melléklet kiöltési útmutató tartalmazza a regisztrációval kapcsolatos, szükséges információkat.) Egyértelmű megfelelés a pályázati célnak, a pályázat megvalósítási időszakának (2015. július június 30.), és a részletes pályázati kiírásban foglaltaknak. Az összes előírt rovat és a melléklet értelemszerű (5. számú melléklet, útmutató alapján) kitöltése kötelező. Előírt nyomtatványcsomag használata. A budapesti sportegyesületek szabadidősporttal kapcsolatos működtetési költségekre pályázhatnak. (Sportesemények szervezése, rendezése, kis értékű sportszerek vásárlása: maximum bruttó Ft/db, technikai sporteszközök bérlése; terembérlés.) Minden pályázó sportegyesülettől csak egy pályázat nyújtható be! Szakosztályok külön nem pályázhatnak! Az elnyert pályázati összeg nem fordítható lejárt köztartozások teljesítésére. A pályázatot 2 példányban (1 eredeti, 1 másolat), zárt borítékban, a pályázat nevének feltüntetésével SZ jelű Pályázat, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány felhasználásával, géppel írottan, vagy nyomtatott betűs kézírással lehet benyújtani. A pályázat személyes beadási határideje: május óra Cím: Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálata (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) A pályázat postai úton történő feladásának határideje: május 20. Postai Cím: Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Sport Osztálya, 1052 Budapest, Városház utca Kérjük a megfelelő címre jutassák el a pályázatukat!!! Beadási határidő után, vagy postán, határidőn túl, illetve téves címre küldött pályázatot nem fogadunk el. A formailag hibás, hiányosan kitöltött, továbbá elbírálásra alkalmatlan, valótlan adatokat tartalmazó, és a pályázati adatlapban felsorolt mellékletek hiánytalan csatolása nélkül beküldött pályázatokat érvénytelen pályázatoknak tekintjük. Érdemi elbírálásra kizárólag a tartalmi, formai követelményeknek mindenben megfelelő pályázatok kerülnek. A Fővárosi Közgyűlés a pályázatokról a benyújtási határidő után 60 napon belül meghozza döntését. Hiánypótlásra lehetőség nincs! A pályázati nyomtatványcsomag igényelhető a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (1052 Budapest, Bárczy István u. 1-3.), vagy letölthető a oldalról. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: Verő Beáta vezető tanácsostól (tel: ). verob@budapest.hu. Ügyfélfogadási idő: hétfő-szerda: 9-11 óra, kedd-csütörtök: óra. A pályázatokról a kiíró dönt, az elbírálást követően a döntésről a pályázók elektronikus levélben kapnak értesítést a pályázat bonyolítójától. A döntés ellen fellebbezési lehetőség nincs. A bonyolító a pályázati nyertesek meghatározását követően a portálon a hatályos jogszabályok szerint közzéteszi a nyertesek jegyzékét a támogatási összegekkel együtt, és a nyertessel támogatási szerződést köt, amelyben szabályozásra kerül a támogatás felhasználásának és elszámolásának rendje. Ennek határidőre történő, aláírt visszaküldése a támogatás átutalásának feltétele. A pályázat nyerteseinek a kapott támogatásról és az önrész együttes összegének felhasználásáról szeptember 12-ig írásos szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást kell benyújtaniuk a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Sport Osztálya számára, melynek hiányában a támogatást a kedvezményezettnek a szerződésben foglaltak szerint vissza kell fizetnie. A Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Sport Osztálya által megbízott személy a pályázaton elnyert támogatás szerződésben foglaltak szerinti felhasználását, valamint a pályázatban vállalt feladatok teljesítését a pályázat megvalósítási időszakában ellenőrizheti. Harsányi István-díj manager-képzés A Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált, közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló tehetséges hallgatók kiválasztását és menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni. Ezért az Alapítvány Kuratóriuma a Harsányi István-díj (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére a évben ismételten pályázatot ír ki, 35 év alatti

12 12 fiatalok részére. A Kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú tudományos diákköri munkák, kutatási munkák, szakdolgozatok, diplomamunkák, PhD-disszertációk készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni. A pályázatok az alábbi az innovációs folyamatokkal kapcsolatos menedzsment szakterületeken adhatók be: szellemitulajdon-védelem menedzsment tudás menedzsment minőség menedzsment humán menedzsment kutatás-fejlesztési, innovációs menedzsment informatikai menedzsment környezetvédelmi menedzsment innováció támogatási formái innováció szerepe a vállalkozásokban. A pályaműveket az innováció szempontjait kiemelő, max. 2 oldalas összefoglalóval kiegészítve, nyomtatott formában, 2 példányban, valamint elektronikusan is, magyar nyelven lehet benyújtani. Idegen nyelven csak akkor, ha csatolnak hozzá egy publikációként közreadható, értékelésre alkalmas magyar nyelvű összefoglaló kéziratot. A pályázatok elbírálásának feltétele: a felsőoktatási intézmény hivatalos (pl. tanszékvezetői) ajánlása és (témavezetői, opponensi) értékelése, valamint a Pályázati adatlap teljes körű kitöltése. Az elbírálásánál előny, ha esettanulmányt is tartalmaz a pályázat. Beküldési határidő: június 30-án, 14:00 óráig beérkezően. Beadás helye: Magyar Innovációs Szövetség titkársága: 1036 Budapest, Lajos u. 103., I. emelet A Kuratórium mely külső szakértőket, vállalatvezetőket is bevonhat a döntésbe szeptember elejéig hozza meg döntését a kutatási ösztöndíjakról két kategóriában: PhD-munkák, ill. egyéb munkák (Bsc, BA,Msc, MBA). Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám Az egyszeri ösztöndíj összegét a pályaművek színvonala alapján a kuratórium évenként határozza meg. (2014-ben az elnyert ösztöndíjak összege , ill Ft volt). A díjakat ünnepélyes keretek között 2015 őszén adjuk át. A díjazott pályaművek összefoglalóit a Magyar Innovációs Szövetség és az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ honlapján publikáljuk. A pályázati adatlap és az értékelés szempontjai beszerezhetők az Alapítvány Titkárságán (dr. Antos László titkár, tel: , e-posta: innovacio@innovacio.hu) vagy letölthetők a c. portálon a Harsányi István-díj c. rovatból. Pályázat támogatói: Pro Progressio Alapítvány SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ Heller Farkas Alapítvány Együttműködő szakmai partner: Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács Segítség és ajándék a TÁMOP C-14- Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem pályázat nyerteseinek taneszköz-csomagok A Balázs-Diák Kft. munkatársai összeállítottak néhány szoftver- és eszközcsomagot, amelyekkel meg szeretnénk könnyíteni a pályázat megvalósítását. A felhívás melléklete tartalmazza a terméklistákat. A pályázót felkeresik személyesen, segítenek a vásárlásban, és ajándékot adnak az iskola tanulóinak minimum Ft értékű taneszköz-rendelés esetén. Pályázhatnak a 2015 TÁMOP C-14- Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat nyertesei, akik 100%-os támogatással vásárolhatnak taneszközöket, sportszereket, oktatási eszközöket, digitális tananyagokat (pl.: kressz, bicikli, egészségfejlesztés, mentálhigiénia, környezeti nevelés, újszerű pedagógiai módszerek, kompetencia fejlesztése, egészségnapok, nyelvi képzés, mindennapos testnevelés, társasjáték stb.). Amennyiben valamilyen más eszközre is szükség lenne, a pályázó kérhet ajánlatot!

13 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám 13 Ajánlott taneszköz-csomagok (lásd a színes mellékletet): Környezeti nevelés kombinált eszközcsomag bruttó: Ft Tartalma: Környezetvédelmi oktató játékok, szelektív hulladékgyűjtés, ökológiai játékok Tanórán kívüli szaktárgyi foglalkozásokhoz- Puff és babzsák csomag, bruttó: Ft Tartalma: babzsákok, puffok Egészségnapokhoz- Táplálkozás eszközcsomag, bruttó: Ft Tartalma: Egészséges élelmiszerek képkártyák, táplálékpiramis, műanyag élelmiszerek Idegen nyelv oktatáshoz kombinált eszközcsomag, bruttó: Ft Tartalma: képkártyák, szótanulást segítő betűbokszok, Környezeti nevelés Természet felfedező készlet, bruttó: Ft Tartalma: Vízvizsgálati koffer, Természetjárók osztálykészlete Egészségnapok kombinált eszközcsomag, bruttó: Ft Tartalma: Ambubaba, vérnyomásmérő, vércukor mérő, CPR vizsgálati készlet Közösség építő és mozgásfejlesztő kombinált eszközcsomag, bruttó: Ft Tartalma: Társasjátékok különböző korcsoportoknak Szabadidős foglalkozásokhoz kapcsolódó eszközkészlet, bruttó: Ft Tartalma: színes ceruzák, zsírkréták, ragasztók, papírok Komplex közlekedési ismeretek oktatásához eszközcsomag, bruttó: Ft Sport- és mozgásprogramok megvalósításához eszköz csomag, bruttó: Ft Felzárkóztató szoftver és eszközcsomag matematika, bruttó: Ft Felzárkóztató szoftver és eszközcsomag szövegértés, bruttó: Ft Mentálhigiéné komplex szoftver és eszközcsomag, bruttó: Ft Digitális tananyagcsomag biológia, bruttó: Ft Digitális tananyagcsomag fizika, bruttó: Ft Digitális tananyagcsomag idegen nyelvoktatás, bruttó: Ft Digitális tananyagcsomag kémia, bruttó: Ft Digitális tananyagcsomag környezeti nevelés, bruttó: Ft Digitális tananyagcsomag matematika, bruttó: Ft Digitális tananyagcsomag történelem, bruttó: Ft Digitális tananyagcsomag ének-zene, bruttó: Ft Jelentkezési határidő folyamatos. Bővebb információ: / Balázs Virág / A felnőttek úgyis jobban tudják.... vagy mégsem? Magyarország gyermekbarát települése A felnőttek úgyis jobban tudják.... vagy mégsem? Mi hiszünk abban, hogy a gyerekek hangjára is oda kell figyelni! Ezért keressük Fiatal Nagykövetünket az UNICEF Gyerekbarát Település programunk Értékelő Bizottságába. Te is látod magad előtt, milyen egy olyan település, ahol jó gyereknek lenni?/felnőni? Ahol a gyerekek, fiatalok igényeire is odafigyelnek? Ahol biztonságban, védelemben vagy? Ahol segítenek azzá válni, aki szeretnél? Ahol komolyan vesznek és bevonnak a döntésekbe? Segíts nekünk, hogy kiválasszuk Magyarország gyerekbarát településeit! Jelentkezz, ha éves vagy, Magyarországon élsz, és úgy érzed, tudnál segíteni az UNICEF Gyerekbarát Település program Értékelő Bizottságának abban, hogy kiválasszák azokat a pályázó önkormányzatokat, akik érdemesek az UNICEF Gyerekbarát Település Elismerő Címre. A jelentkezéshez írd meg 1-1,5 oldalban (cca. 500 szóban) az elképzeléseidet vagy küldj egy egyperces videóüzenetet arról, ahol elmondod, Te milyennek képzelsz egy ideális, gyerekbarát települést. Jelentkezési határidő: május 30. A pályázat benyújtásának módja: elektronikusan, a gyermekbarattelepules@unicef.hu címen. A beérkező pályázatokat az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány gyermekjogi munkatársai bírálják el, az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának bevonásával. Az 5 legjobb pályázót személyesen is értékeljük, majd utána születik meg a végső döntés. A Fiatal Nagykövet státusát egy évig birto-

14 14 kolja a nyertes pályázó, ezt követően továbbra is tagja marad csapatunknak, azonban a következő Fiatal Nagykövet kiválasztásában, mentorálásában számítunk rá a későbbiekben elsősorban. A nyertes pályázat kihirdetésére július 10-ig kerül sor, amelyet követően a nyertes pályázó meghívást kap az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságába, annak idei munkájában részt vesz és vállalja, hogy az UNI- CEF Gyerekbarát Település program Fiatal Nagykövete lesz 1 éven keresztül. További részletek a programról: PCOS Ösztöndíj Program hölgyek kivizsgálási és indító terápiás költségeinek fedezetére A PCOS Szívügy Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) nyílt pályázata Pályázat a felsőoktatásban tanuló, PCOS-ben érintett hölgyek kivizsgálási és indító terápiás költségeinek fedezetére 1. Pályázat célja A pályázat célja az olyan fiatal, év közötti, a magyarországi felsőoktatásban tanulói jogviszonyban lévő, önálló keresettel még nem rendelkező nők támogatása, akik nagy valószínűséggel vagy orvos által igazoltan érintettek a PCOS betegségben, és anyagi lehetőségeik nem teszik lehetővé a kivizsgálással és a kezeléssel járó kezdeti költségek finanszírozását. A pályázat keretében cél a magas rizikójú személyek esetén a diagnosztizálás, a kezelés, és a kezelés részeként az életmód váltás alapjainak lefektetése, majd a beteg követés 3-5 hónapon keresztül. Hosszú távú cél a prevenció, a helyes terápia segítségével a társbetegségek megelőzése, elkerülése, a 2-es típusú diabétesz és szövődményeinek elkerülése, a nőgyógyászati panaszok megszüntetése, az esetleges meddőségi kezelések szükségességének elkerülése. 2. A támogatás összértéke és formája A nyertes pályázók részére nyújtandó támogatás értéke pályázónként Ft., azaz százegyezer-hétszáz forint. A jelen Pályázati Felhívással meghirdetett program keretében az Alapítvány havi minimum 6, maximum 8 fő pályázót támogat, április 1-tól március 31-ig. Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám A Pályázó által kötelezően biztosítandó önrész mértéke a támogatás értékének kb. 11%- a, azaz Ft., azaz tizenegyezer-háromszáz forint. 3. Támogatás folyósítása, rendelkezésre bocsátása Sikeres pályázat esetén az Alapítvány és a Pályázó írásbeli támogatási szerződésben rögzítik az Alapítvány támogatását, valamint az Alapítvány és Pályázó jogait és kötelezettségeit a támogatási szerződés teljesítésének ideje alatt. Az Alapítvány a Pályázó részére nyújtandó támogatást a szerződéskötés és a Pályázó önrészének teljesítése után, a programhoz kapcsolódó szolgáltatások Pályázó általi igénybevételekor, közvetlenül az Alapítvány által kiválasztott és a Program végrehajtásában közreműködő szolgáltató(k) felé teljesíti (fizeti meg). A támogatási összeg a Pályázó kezeihez semmilyen körülmények között nem fizethető meg, a Pályázó annak saját maga részére történő kifizetését nem követelheti. 4. Támogatási időszak A Pályázó által a pályázatban kötelezően megjelölendő, április 1. és március 31. közé eső időszak. 5. Pályázók köre 5.1 Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi magánszemélyek nyújthatnak be pályázatot a) év közötti nők, akik b) érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkeznek valamely magyarországi felsőoktatási intézményben c) nem rendelkeznek állandó önálló jövedelemmel 5.2 Nem részesülhet támogatásban az a Pályázó, illetőleg megvonható a már odaítélt támogatás attól a Pályázótól, aki a) a benyújtott támogatás iránti kérelmében a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett, b) nem vállalja a támogatási szerződés aláírását c) nem vállalja, vagy nem teljesíti a szerződéskötést követő 8 napon belül a pályázati önrészt d) nem működik együtt az Alapítvánnyal és az általa kijelölt Mentorral a kivizsgálás és az esetleges kezelés / betegkövetés során 6. Pályázatok benyújtásának módja és helye A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani az Alapítvány által internetes honlapján ( közzétett pályázati címen keresztül. Az internetes pályázati űrlapot a Pályázati Felhívásban közöl-

15 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám 15 teknek megfelelően hiánytalanul, a kérdésekre választ adva és az ott megjelölt elektronikus mellékletek becsatolásával kell benyújtani. A pályázat benyújtását megelőzően minden pályázónak rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel ( cím) és skype regisztrációval a későbbi kapcsolattartáshoz. 7. Pályázatok benyújtásának határideje Az internetes pályázatok beadási határideje március 15-től, február 28., 23:59-ig folyamatos. Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely a fenti határidőn belül, a megadott címre, a kitöltött és aláírt (majd aláírást követően beszkennelt) pályázati adatlappal, valamint a szükséges mellékletekkel, aláírva beérkezett. Az adott hónap sikeres pályázói a hónap utolsó napjáig beérkezett, és el nem utasított pályázatok közül kerülnek kiválasztásra. 8. Az Alapítvány Az Alapítvány célja, hogy minél szélesebb körben tájékoztasson nőket a PCOSről, a kialakulásában szerepet játszó IR-ről (inzulinrezisztencia), és a lehetséges következményekről, meddőség, elhízás, metabolikus szindróma stb. Ennek érdekében az Alapítvány folyamatosan igyekszik minél több rendezvényen részt venni, ahol a betegséggel érintett nőkkel kapcsolatba kerülhet, saját eseményeket szervez, valamint ismeretterjesztő kiadványokat készít. Az Alapítvány főbb adatai és elérhetőségei az alábbiak: PCOS Szívügy Alapítvány Adószám: palyazat@pco-szindroma.hu 9. Pályázat érvényességének vizsgálata A benyújtott pályázatokat az Alapítvány iktatja, és pályázati azonosítóval látja el. A beérkezést követően a pályázatok érvényességi ellenőrzésére kerül sor jelen Pályázati felhívásban meghatározott pályázati feltételek szerint. Amennyiben az Alapítvány a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az internetes adatlapban foglalt feltételeknek, a Pályázót egy alkalommal, elektronikus értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével. Az alábbi esetekben hiánypótlásnak nincs helye, a pályázat hiánypótlási felhívás kibocsátása nélkül elutasításra kerül: a) nem a feltételeknek megfelelő Pályázó nyújtotta be a pályázatot; b) teljesen üres, vagy értékelhetetlenül hiányosan csatolt pályázati adatlap esetén Amennyiben a Pályázó nem pótolta a hiányosságokat vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon tett eleget a felszólításban megjelölt határidőre, vagy a hiányosság pótlására nincs lehetőség, az Alapítvány megállapítja a pályázat érvénytelenségét és az érvénytelenség okának megjelölésével elektronikus értesítést küld a Pályázónak. 10. Pályázatok elbírálásának módja, Pályázók döntést követő kiértesítése A pályázatok értékelését az Alapítvány által kijelölt, Alapítványi szakemberekből és önkéntesekből álló kiértékelő csoport több lépcsőben végzi el. A Pályázattal kapcsolatos minden döntésről, eredményről a Pályázót az általa megadott elektronikus levélcímen értesíti az Alapítvány. A pályázatokkal kapcsolatos döntéseit az Alapítvány a fent említett kiértékelő csoport állásfoglalása alapján hozza meg. E döntések meghozatala (és a nyertes pályázatok kiválasztása) az Alapítvány kizárólagos kompetenciájába tartozik, azt a Pályázó semmilyen formában nem kifogásolhatja. Elutasítás esetén ugyanakkor a Pályázó részére megküldésre kerülő értesítésnek tartalmaznia kell az elutasítás indokainak rövid összefoglalását. Sikeres pályázat esetén az Alapítvány felveszi a kapcsolatot a Pályázóval a szerződéskötés és a lebonyolítás érdekében, és megküldi a Pályázónak a támogatási szerződés tervezetét, valamint az önerős pályázati összegről szóló elektronikus számlát. Az aktuális hónap pályázatainak kiértékelési határideje a következő hónap utolsó naptári napja. Azok a pályázatok, amelyeket az Alapítvány nem utasított el, de a létszám korlátozottsága okán nem kerültek be a programba az adott hónapban, ún. várólistára kerülnek, amelynek eredményeként a következő hónapokban (az újonnan beérkező pályázatokkal együtt) újra és újra kiértékelésre kerülnek, egészen a pályázati időszak végéig, azaz március 31-ig. 11. Szerződéskötés A nyertes Pályázóval a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatási szerződést az Alapítvány köti meg. A támogatási szerződés feltételeit az Alapítvány jogosult a jelen pályázati kiírásban foglaltak figyelembevételével egyoldalúan meghatározni. A támogatási szerződés szövegének módosítására nincs lehetőség. Érvényét veszti a támogatási döntés, ha a támogatási szerződés a támogatásról szóló értesítés kézhezvételétől számított 60 napon belül a Pályázó mulasztásából, vagy a Pályázó érdekkörében felmerülő egyéb okból nem jön létre. Amennyiben a nyertes Pályázó a szerződésben foglalt kötelezettségeit a pályázat végrehajtása során nem teljesíti, abban az esetben az Alapítvány a szerződésben foglaltak szerint felszólítja a szerződésszerű teljesítésre. A felszólítás

16 16 sikertelensége esetén az Alapítvány jogosult a támogatási szerződést azonnali hatállyal felmondani és ezzel egyidejűleg az Alapítvány által a program végrehajtásában való közreműködésre felkért szolgáltató(k) felé vállalt kötelezettségekre is tekintettel a támogatás 2. pontban rögzített értékének megfelelő öszszegű kötbér megfizetését követelni a Pályázótól, a szerződésben rögzített feltételek szerint. A támogatási szerződés a jelen pályázati kiírás mellékletét képezi. 12. Sikeres pályázat követése A pályázat követési (megvalósítási) időszaka 4-6 hónap, a nagyságrendileg 1 hónapos kivizsgálási időszakot 2-4 hónapos terápia-beállítási, majd 1 hónap kiértékelési időszak követi. A Pályázó a pályázat benyújtásával vállalja, hogy a támogatási szerződés megkötése esetén az Alapítvány által előre meghatározott (a pályázati program lényegét képező) vizsgálatokon megjelenik és azoknak aláveti magát. A vizsgálatok bármelyikéről való távolmaradás súlyos szerződésszegésnek minősül, amely lehetőséget biztosít az Alapítvány számára a támogatási szerződés azonnali hatályú felmondására, valamint a 11. pontban hivatkozott kötbérkövetelés érvényesítésére. A program keretében elvégzendő vizsgálatok listája a jelen pályázati kiírás mellékletét képezi. A sikeres pályázót a pályázat lebonyolításában az Alapítvány által kijelölt alapítványi önkéntes, személyes Mentor segíti. A Mentor kapcsolatot tart a pályázóval, segíti a szükséges időpontok, konzultációk, vizsgálatok lebonyolításában. A Mentor segítséget, támogatást nyújt a Pályázónak a felmerülő kérdésekben. A Pályázó a lebonyolítási időszakban a támogatási szerződésben meghatározott gyakorisággal online kérdőíveken számol be a tapasztalatairól, együttműködik az adatszolgáltatásban. Köteles továbbá a program lebonyolításában maradéktalanul együttműködni az Alapítvánnyal és a számára kijelölt Mentorral. Ezen kötelezettségeinek elmulasztása ugyancsak súlyos szerződésszegésnek minősül, amely alapot ad az Alapítvány számára a támogatási szerződés azonnali hatályú felmondására, valamint a 11. pontban hivatkozott kötbérkövetelés érvényesítésére. A Pályázó hozzájárul ahhoz, hogy az Alapítvány a pályázat során szerzett tapasztalatait, anonim formában, statisztikázza, publikálja. A támogatói döntés ellen (a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a támogatás folyósítására vonatkozó eljárásra vonatkozólag) jogorvoslat- Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám nak helye nincs. A Pályázók a pályázatuk benyújtásával tudomásul veszik és elfogadják, hogy az Alapítvány a fenti kérdések kapcsán saját maga jogosult döntéseket hozni. 13. További információk A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a döntést követően, amennyiben a pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeget a beérkezett pályázatok száma vagy tartalma miatt nem tudta felhasználni, úgy további beadási határidőt és/vagy módosított feltételeket határozzon meg egy módosított Pályázati Felhívás keretében. A pályázat kiírója fenntartja továbbá a jogot arra vonatkozóan is, hogy amennyiben a pályázati célra szánt keretösszeg felhasználására bármely okból nem vagy nem teljes összegben nyílna lehetőség, abban az esetben a pályázatot az eredetileg meghatározott időtartamot megelőzően lezártnak nyilvánítsa vagy a pályázati feltételeket a jövőre nézve (a módosítást követően benyújtott pályázatok tekintetében) egyoldalúan módosítsa. Jelen Pályázati Felhívás, továbbá az internetes pályázati adatlap együtt képezik a pályázati dokumentációt és tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt. A Pályázati Felhívás és a Pályázati Adatlap letölthető a oldalról. A pályázattal kapcsolatban további információkat kaphatnak, az Alapítvány pályázati weboldalán, vagy ben a palyazat@pco-szindroma.hu címen. A lélek ünnepe irodalmi pályázat A költészet a lélek ünnepe. A szabadság végtelenje. Csoda és titok. Simai Mihály (József Attila- és Szegedért Alapítvány-díjas költő, író, újságíró) Az ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG és a PÁLFFY DÉ- NES NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG közös felhívása Pályázatunk témája szabadon választott. Minden, ami az élet... szép és jó, szeretet és bánat, család, remény, béke, bánat stb. az író, költő szemével. A pályázat weboldala és címe: mecslaszlotarsasag@gmail.com

17 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám 17 A pályázók köre: A pályázatunkra amatőr és rendszeresen publikáló szerzők tollából is várunk eddig még meg nem jelentetett műveket a fent megfogalmazott és kibontott témában. Pályázhatnak hazai és határon túl élő alkotók is. Alsó életkori határ: 18. életév. A pályázat célja: Ráirányítani a figyelmet a magyar irodalomra, a magyar nyelven írt alkotásokra. Új irodalmi művek írására ösztönzés. Tehetséggondozás, tehetségek felkutatása. Főhajtás a 120 éve született MÉCS LÁSZLÓ emléke előtt. A pályázat beküldési határideje: november 25. Formai követelmények: Pályázni versekkel, prózai művekkel lehet. A pályaműveket illusztrálhatják is. A pályázatot kizárólag word dokumentumban kérjük beküldeni ben. mecslaszlotarsasag@gmail.com. A tárgyhoz szíveskedjenek odaírni: A lélek ünnepe. Egy pályázó minimum 2, maximum 5 alkotással nevezhet. A prózák nem lehetnek hosszabbak 3 gépelt oldalnál. A pályázat nem jeligés, ám lehet írói nevet is használni. A pályázó a pályázaton történő részvételével automatikusan hozzájárul, hogy műve térítésmentesen megjelenjen a kiíró valamely elektronikus, vagy nyomtatott kiadványában. A pályázathoz kérjük megadni: a pályázó /szerző/ nevét, címét, elérhetőségét. Amennyiben szeretné, rövid önéletrajzot is küldhet. Nevezési díj: nincs Pályázati regisztrációs díj adomány: 700 Ft/Pályázó Az Országos Mécs László Irodalmi Társaságnak szánt adományokat kérjük, az alábbi számlaszámra utalják: Számlaszám: Közleménybe írandó: adomány A lélek ünnepe Irodalmi pályázathoz Regisztrációs díjat-adományt a kiíró nem fizet vissza. A befolyt regisztrációs díjat-adományt kizárólag irodalmi és kulturális, közművelődési rendezvényeink, pályázataink finanszírozásához, elektronikus webfelületeink fenntartására fordítjuk. A kiíró a meghirdetettektől eltérően is dönthet, indokolt esetben a pályázatot felfüggesztheti, a pályázati határidőket és feltételeket módosíthatja. A pályázó a pályázaton történő részvételével hozzájárul, hogy alkotását, alkotásait a kiíró korlátozás honorárium, royalty fizetése nélkül felhasználhassa nyomtatott vagy elektronikus kiadványaiban. A pályaművek zsűrizése szakmai zsűri: a kiíró által felkért magánszemélyek Várjuk a kedves olvasók szavazatát is! ( ig) A pályázati végeredmény ellen fellebbezésnek helye nincs, jogi út kizárva. A pályázati anyag publikálása: MINDEN PÁLYÁZÓNK válogatott ALKOTÁSA folyamatosan MEGJELENIK A WEBOLDALON! Díjazás: Eredményhirdetés: a végeredményt a weboldalunkon közöljük, december 5-ig. A díjazottakat ben is értesítjük! Valamennyi díjazottnak legkésőbb december 15-ig eljuttatjuk a díjakat. 1. helyezett: Elismerő Oklevél Ft-os vásárlási utalvány + 3 x 1000 Ft értékű szerencsesorsjegy 2. helyezett: Elismerő Oklevél Ft-os vásárlási utalvány + 2 x 1000 Ft értékű szerencsesorsjegy 3. helyezett: Elismerő Oklevél Ft-os vásárlási utalvány + 1 x 1000 Ft értékű szerencsesorsjegy helyezett: Elismerő Oklevél-díj A kiíró ettől eltérő díjakat is megállapíthat pluszban, továbbá Különdíjat is adományozhat. Szponzorációt, tárgyjutalom-felajánlást szeretettel és szívesen fogadunk! Országos Mécs László Irodalmi Társaság, Pálffy Dénes Népfőiskolai Társaság Telefon: (0620) * omlit@hotmail.hu

18 18 Álmok, utak, szárnyalások fogyatékossággal élők versírása A Mozdulj! Közhasznú Egyesület országos versíró pályázatot hirdet fogyatékossággal élők számára ÁLMOK, UTAK, SZÁRNYALÁSOK címmel. Mottónk: A naplemente is olyankor a legszebb, ha szabálytalan felhők borítják az eget, mert csak így mutatkozhat meg az a sok szín, amelyből az álmok és a versek születnek. Paulo Coelho A pályázat fővédnöke: GÉCZY DOROTTYA, Jászai Mari-díjas színművésznő A zsűri elnöke: PETŐCZ ANDRÁS, József Attila-díjas író, költő, szerkesztő A zsűri tagjai: GAÁL ÁRON, költő, műfordító HAJDAN VALI, előadóművész, poéta KARAFIÁTH ORSOLYA, költő, fordító, publicista A pályázat nyílt, életkortól, lakhelytől, foglalkozástól függetlenül részt vehet rajta minden fogyatékossággal élő amatőr alkotó. A pályázat célja: Minél több amatőr pályázó tapasztalhassa meg az alkotás örömét és a legjobb alkotások lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra Budapesten. A versíró pályázatot három kategóriába soroljuk és díjazzuk: 13 éves korig éves korig felnőtt kategória:18 év felettiek A pályázat részletei: egy alkotó 1 verssel jelentkezhet a pályamű terjedelme: maximum 2 db A/4 oldal, formai követelmények: Times New Roman betűtípus, 11-es betűméret, 1,5-es sorköz, 2,5 cm margó A pályaművek benyújtása: a verseket ben várjuk, a következő címre: mozdulj@hotmail.hu. a pályázó nevét, életkorát, elérhetőségét (telefonszám), fel kell feltüntetni a pályázatokat ben igazoljuk vissza A pályázat beküldési határideje: május Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám Én itt vagyok Üzenet Új-Huligániából Kárpát-medencei Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny A szegedi székhelyű BAKA ISTVÁN ALAPÍTVÁNY ismét meghirdeti középiskolás és felnőtt kategóriában Kárpát-medencei Baka István vers-, énekelt versés prózamondó versenyét. A korai időpontnak ebben az évben az a magyarázata, hogy 20 esztendeje, szeptember 20-án hunyt el Baka István. A találkozót immár hagyományosan kétnaposra tervezzük. A verseny első napján, a díjkiosztás után a résztvevők megtekinthetik Jordán Tamás és Huzella Péter Baka István-estjét a Szegedi Kisszínházban. Másnap lehetőségük lesz a zsűritagok által vezetett elmélyült műhelymunkára, a Bakaéletmű rövid, összefoglaló áttekintésére Szörényi László irodalomtörténész előadásában, egy közös szegedi sétára valamint kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre és jó kapcsolatok kialakítására egymással, az alapítvány- és a Bakacsalád tagjaival. Mindenkit szeretettel várunk, bárhol lakik Magyarország határain innen vagy túl. Szegedi és Szeged környéki vendégeinknek térítésmentes ebédet, a távolabb lakóknak ingyenes szállást és napi háromszori étkezést is biztosítunk. (Vasárnapi szállást és étkezést csak az igényelhet, aki részt vesz az aznapi, 14 óráig tartó műhelymunkában.) A 300 kilométernél messzebbről érkezők a jelentkezők létszámától függő mértékben útiköltség-támogatást is kapnak. A nevezés feltételei: Nem hivatásos, középiskolás és felnőtt vers- és prózamondók jelentkezhetnek, akik betöltötték 14. életévüket, és befejezték általános iskolai tanulmányaikat. Egy intézményből maximum 3 versenyző nevezhet. Ennél több jelentkező esetén kérjük, rendezzenek háziversenyt! A versenyzőktől három olyan mű megtanulását várjuk, amellyel nem szerepeltek még (iskolán kívüli) nyilvánosság előtt: egy költeményt vagy prózát az egyetemes magyar irodalomból, egy Baka István művet, egy Baka István által magyarra fordított alkotást. Egy-egy mű előadása nem haladhatja meg a 3 percet.

19 Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám 19 A döntő és a műhelymunka helye és időpontja: Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged, szeptember Szállás: Tisza Sport Hotel (Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 42.) Jelentkezési határidő: június 10. A késve jelentkezőknek nem tudjuk a szállás-, étkezés- és útiköltség-támogatást biztosítani. A választott versek címét szeptember 5-ig fogadjuk el. Érdeklődni a BAKA ISTVÁN ALAPÍTVÁNY munkatársainál lehet: Dr. Tényi Jánosné: 62/ , 30/ ; Baka Istvánné: +36/62/ ; +36/20/ ; +36/30/ alapitvany@baka.hu. levélcím: 6723 Szeged, Molnár u. 4. A program részleteiről a jelentkezőket ben, folyamatosan tájékoztatjuk. A művek kiválasztásában segítséget nyújthat az alapítvány honlapjának MŰVEK / WORKS című oldala, amelyen megtalálhatók Baka István művei és műfordításai. A legteljesebb versgyűjtemény a BAKA ISTVÁN MŰVEI. VERSEK című kötetben található. II. Vers-zene pályázat ritmikus versszövegek Megzenésítés céljából várjuk olyan kötött formájú, ritmikus versszövegek beküldését, melyeket szerzőjük szívesen hallana vissza akár dalként is! A nyertes szövegek elsősorban ének + gitár formációban kerülnek feldolgozásra. A felvételeken énekel Földi Veronika, jazzének szakot végzett énekesnő, énektanár, a Boyzless Voice Énekegyüttes (korábban többek közt a Windsingers Acapella Énekegyüttes, valamint a Hungarian Pink Floyd Show) énekesnője. Gitáron játszik Szinay Balázs. Megjelenés: A nyertes pályaművekből készült hanganyagok egy válogatott összeállítás formájában (a felvételkészítés időbeli lehetőségeitől függően) 2015 májusjúniusától lesznek elérhetőek CD formátumban, illetve a teljes anyag fel fog kerülni a műhely egy már meglévő vagy külön erre a célra létrehozott videócsatornájára. A kiadványból a belföldön élő szerzők, illetve azok a résztvevők, akik magyarországi postacímet meg tudnak adni, tiszteletpéldányt kapnak. A tiszteletpéldányokon felül további példányok megvásárlására lehetőség lesz. Bekerülés: A beküldött pályaművek közül az összeállításba a legjobb 8 pályaművet fogjuk megzenésítésre kiválasztani. A pályázat témája, formai követelmények: A pályázatnak kijelölt témája nincs. Írásműveidet word dokumentumban kell elküldened a felhívás végén megadott címre neved és a művek címének megjelölésével. A pályázatra maximum 5 verset küldhetsz be! Egy írás nem lehet hosszabb 2 A/4-s oldalnál, a betűtípusnak Times New Romannak kell lennie, 11-es betűmérettel, normál sortávolsággal. A margókra vonatkozóan is a Word alapbeállításai az irányadóak. A beküldött pályaművek közül minden szerzőtől kizárólag csak 1 pályamű fog bekerülni az anyagba. függetlenül attól, hogy verset vagy prózát küld-e be. Új és már publikált írásokat egyaránt várunk. Beküldési határidő és elérhetőség: Pályaműveket május 15-ig várunk a szinba@gmail.com címre. Nevezési díj A pályázóktól e pályázat esetében hozzájárulási díjat kérünk, melynek összege fejenként összesen 1000 Ft. A hozzájárulási díjat banki átutalással (Szinayné Veres Zita: K&H bank, számlaszám: ) lehet rendezni. Versmondó verseny és rajzpályázat Arany János Művelődési Ház A mezőmegyeri Arany János Művelődési Ház 2015-ben ünnepli megnyitásának 50. évfordulóját, ebből az alkalomból országos versmondó versenyt és rajzpályázatot hirdet az általános- és középiskolák tanulói számára. 1) Arany János Versmondó Verseny A versmondó versenyre az általános iskolák felső tagozatos tanulóinak, valamint a középiskolák diákjainak jelentkezését várjuk. Jelentkezni kizárólag a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével lehet, a név, életkor, előadandó vers, illetve a felkészítő tanár megjelölésével. A jelentkezési lapokat május 15-ig a következő címre várjuk:

20 20 Csabagyöngye Kulturális Központ Arany János Művelődési Háza, 5671 Békéscsaba, Mezőmegyer Kossuth u. 1. vagy en a megyerimuvhaz@gmail.com címre. A versmondó verseny időpontja: május óra, helyszíne pedig az Arany János Művelődési Ház (Békéscsaba, Mezőmegyer, Kossuth u.1.) A versmondó versenyre jelentkezőket szakértő zsűri értékeli, a legjobb versmondók tárgyjutalomban részesülnek az alábbi kategóriákban: általános iskola alsó tagozatos, általános iskola felső tagozatos, középiskolás. 2) Arany János Rajzpályázat A rajzpályázat témája valamely Arany János mű (vers vagy epikai költemény) részletének vagy teljes egészének rajzos feldolgozása. A rajzoknál technikai megkötés nincs, maximum A/2-es terjedelmű munkákat várunk. Nevezési díj nincs. Egy pályázótól maximum 2 db pályamunkát tudunk elfogadni. Jelentkezni kizárólag a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével lehet A pályamunkák hátoldalán fel kell tüntetni a feldolgozott Arany János- mű címét, az alkotás címét és az alkotó életkorát, valamint zárt borítékban a kitöltött jelentkezési lapot is kérjük mellékelni. A pályamunkákat a következő címre várjuk: Csabagyöngye Kulturális Központ Arany János Művelődési Háza, 5671 Békéscsaba, Mezőmegyer, Kossuth u 1. Beküldési határidő: május 15. A rajzpályázat eredményhirdetése: május 19-én 15 órától az Arany János Művelődési Házban lesz. A beérkezett munkákat szakértő zsűri értékeli. A legjobban sikerült alkotásokat tárgyjutalomban részesítjük az alábbi kategóriákban: általános iskola alsó tagozatos, általános iskola felső tagozatos, középiskolás. A pályázatra beérkezett rajzokból kiállítást rendezünk az Arany János Művelődési Ház nagytermében. A pályaművek mennyiségétől függően, nem feltétlenül kerül kiállításra minden beküldött alkotás. Pályázatfigyelő ehetilap 2015/18. szám A nyertes pályamunkákat vagy azok részleteit megjelentetjük intézményünk internetes felületein. A beérkezett pályamunkákat, nem küldjük vissza. Általános információk: A rajzpályázattal és a versmondó versennyel kapcsolatban érdeklődni a 06/ es telefonszámon valamint a megyerimuvhaz@gmail.com címen lehet. A jelentkezési lapok letölthetők az Arany János Művelődési Ház facebook oldaláról is. Csabagyöngye Kulturális Központ Arany János Művelődési Háza 5671 Mezőmegyer, Kossuth utca 1. Telefon: (66) , megyerimuvhaz@gmail.com Facebook.com/aranyjanosmuvhazNyitva tartás: hétfőtől péntekig óráig, szombaton és vasárnap igény szerint Színpompás tavasz, napfényes nyár rajzpályázat SZERETSZ RAJZOLNI? ITT A LEHETŐSÉG! Az Országos Mécs László Irodalmi Társaság (Regisztrált Tehetségpont) Kárpát-medencei tehetségkereső és tehetséggondozó rajzpályázatot hirdet, Színpompás tavasz, napfényes nyár címmel. Pályázati tudnivalók: Technika: A rajzok bármely technikával készülhetnek. Méret: A4 Téma: Tavasz, Nyár (a rajz lehet egy szép virág, egyéb természeti kép, nyaralási kép stb.) Kik pályázhatnak? 6-14 év közötti, bármely hazai vagy külföldi közoktatási intézmény tanulója Hány db rajzzal pályázhat az alkotó? 1 db (jpg fájlformátumban csatolva) Mit tartalmazzon a pályázat? 1 db aláírt, kitöltött jelentkezési lap (word vagy pdf fájlformátumként) 1 db saját készítésű, A4 méretű alkotás, jpg. fájlformátumban csatolva

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/41. Megjelent a Vidékfejlesztési programok idei menetrendje A Kormány 1721/2015. (X. 6.)

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/42. Zuglóban felavatták Budapest első integráló játszóterét A Pillangó névre keresztelt

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/35. Ezer pár cipő A Polgár Alapítvány azoknak a gyerekeknek gyűjt, akik szeptemberben, kinőtt

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/37. Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint Az Európai Bizottság elfogadta a Vidékfejlesztési

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/30. XII. Nyári Egyetem a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Az alábbi levelet a Közösségfejlesztők

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/07. PRO BONO a társadalmi innovációért interaktív konferencia KPMG székház 2015.02.25 A

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/49. Lázár büntet: nem lesz több ingyenpénz a lakások szigeteléséhez, ablakcseréjéhez A Kormány

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/21. Civil szervezetek beszámolójának benyújtása A civil szervezet az elkészített beszámolóját,

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/11. Közbizalom 2014 Nincs változás, de talán a civilek Tíz éve kezdték el hazai közösségfejlesztő

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/27. Pörögj rá a tudományra, és pályázz a Beroccával! Diákok, fejlesztők, startupok és szabadúszók,

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/10. Békamentés a Börzsönyben Az Erdőmentők Alapítvány közleménye Hamarosan, ahogy beköszönt

Részletesebben

Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/03.

Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/03. P á l y á z a t f i g y e lő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/03. Megjelent a Pályázatfigyelő Évkönyv 2014 A kötetben összegyűjtöttük az elmúlt évben az

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/39. Megjelent a Vidékfejlesztési Program kézikönyve A kötet a 2020-ig terjedő EU költségvetési

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2014/44. Itt a norvég válasz: nem fogadják el a Kehi-vizsgálatot A norvég kormány a magyarországi

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/13. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/51 52. Kedves Olvasónk! Ezévi utolsó számunkat olvassa. Köszönjük, hogy használja szolgáltatásunkat.

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/16. EFOP 2015 menetrend A Magyar Közlöny mellékleteként megjelent az Emberi Erőforrás Fejlesztési

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2016/08. Megjelent az EFOP menetrend A Kormány 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozata az Emberi

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Szenátusa a a nemzeti felsõoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Ftv.),

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2016/13. Civil szervezetek (egyesületek és alapítványok) jogi értesítője 2016 Civil Közlöny 2016

Részletesebben

FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZAT

FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZAT BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZAT Elfogadta a Szenátus 2014. szeptember 29-i ülésén. Módosította a Szenátus 2015. szeptember 28-i ülésén A BME felvételi eljárását

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2009/2010 es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZATA

FELVÉTELI SZABÁLYZATA Az 58/2006. (VI. 29.) számú határozattal elfogadott, többször módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 7. számú mellékletének I. fejezete Mód.: 124b/2007. (XI.29.) számú határozattal A SEMMELWEIS EGYETEM

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/02. Biztosítékmentességet kapnak az uniós pályázók Január elsejétől biztosíték nyújtása

Részletesebben

tavaszi részképzés 2012/2013. tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

tavaszi részképzés 2012/2013. tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi

Részletesebben

Pályázati felhívás a PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre

Pályázati felhívás a PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre Pályázati felhívás a PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre Tisztelt Pályázók, leendő PhD Hallgatók! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora ebben az évben is pályázatot hirdet doktori (PhD)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19.

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19. TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19. 1. Jelentkezés az érettségi vizsgára 1. Ki tehet érettségi vizsgát, milyen feltételekkel? Érettségi vizsga abból a vizsgatárgyból

Részletesebben

HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA FELVÉTELI SZABÁLYZAT

HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA FELVÉTELI SZABÁLYZAT HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2009 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 3 II. A főiskolára történő jelentkezés feltételei... 3 III. A

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Humán Ügyek Bizottsága - 2012. év

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Humán Ügyek Bizottsága - 2012. év PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi és civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, önszerveződéssel alapított klubok, társaskörök, karitatív célú, érdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezetek) közösségek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2008/2009-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2015. OKTÓBER 2 Bevezetés A Szent István

Részletesebben

SZF/.../2011 S z o l n o k i F ő i s k o l a F e l v é t e l i é s Á t v é t e l i S z a b á l y z a t E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n

SZF/.../2011 S z o l n o k i F ő i s k o l a F e l v é t e l i é s Á t v é t e l i S z a b á l y z a t E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n SZF/.../2011 S z o l n o k i F ő i s k o l a F e l v é t e l i é s Á t v é t e l i S z a b á l y z a t E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n Utolsó módosítás: 2011. június 16-án A Szolnoki Főiskola (a

Részletesebben

HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 361/1300/31-2/2012. HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1 2. számú módosítással egységes szerkezetbe

Részletesebben

VMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

VMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/50. Housing First Elsőként lakhatás A Habitat for Humanity 2015 16-os Elsőként Lakhatást!

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2016/18. Elérhető a pályázati portál a családi házak energetikai korszerűsítésére Elkészült az

Részletesebben

III. fejezet. III./I. fejezet

III. fejezet. III./I. fejezet III. fejezet Az Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatáról (a hallgatói tanulmányi rend és az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének, ellenőrzésének rendje)

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata III/II. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA ÉS ÉRTELMEZÉSE (4) A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (továbbiakban: TVSZ)

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Hallgató Karrier Iroda és Szolgáltató Központ 2011. 05. 04. Állásbörze a Debreceni Egyetemen együtt a régió diplomás munkaerőpiacáért A Debreceni

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011 A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS pályázati felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011" fővárosi kitüntető cím elnyerésének feltételeiről a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/33. Kedves Olvasónk! Az augusztus 20-ai hosszú hétvége után nem hétfőn, hanem kedden jelenik

Részletesebben

I. fejezet. A hallgatók jogai és kötelezettségei. A hallgatói jogviszony

I. fejezet. A hallgatók jogai és kötelezettségei. A hallgatói jogviszony I. fejezet A hallgatók jogai és kötelezettségei A hallgatói jogviszony 1. (1) Az egyetem hallgatója az alapképzésben, mesterképzésben, doktori képzésben, főiskolai és egyetemi szintű képzésben, felsőfokú

Részletesebben

tavaszi részképzés 2012/2013-es tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

tavaszi részképzés 2012/2013-es tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi

Részletesebben

PANNON EGYETEM A PANNON EGYETEM HALLGATÓI JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZATA

PANNON EGYETEM A PANNON EGYETEM HALLGATÓI JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZATA PANNON EGYETEM A PANNON EGYETEM HALLGATÓI JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szenátus elfogadta: 2012. február 9. A határozat száma: 118/2011-2012. (II. 9.) Szenátus határozat Hatálybalépés: 2012. február

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2016/04. Pályázati menetrendek jelentek meg a Magyar Közlönyben az alábbi pályázati programokról

Részletesebben

Hatály: 2013. XII. 5 2014. II. 21. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZAT

Hatály: 2013. XII. 5 2014. II. 21. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZAT Hatály: 2013. XII. 5 2014. II. 21. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2013 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt - a nemzeti felsőoktatásról szóló

Részletesebben

MÖDFE 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

MÖDFE 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévre azon a 2008/2009-es vagy a 2009/2010-es

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014 BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014" fővárosi kitüntető cím elnyerésére a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/36. 1% Regisztráció nélkül nem jogosultak a szervezetek Az adatlap kitöltési útmutatójából

Részletesebben

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel egységes szövegbe foglalva (2014. november 11. napjától

Részletesebben

KMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

KMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor

M E G H Í V Ó. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor Szám: 20129/2012. M E G H Í V Ó Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor Ülés helye: Arany János Közösségi

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2016/05. Újabb pályázati menetrendek jelentek meg a Magyar Közlönyben A közlöny 8, számában megjelent

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT 2011. Dunaújváros 2012. július 12. 5. kiadás 5. módosítás 2 (54). oldal Dunaújvárosi Főiskola szenátusa által 53-2006/2007 (2007.06.19.) számú határozattal

Részletesebben

20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 -

20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - I. fejezet 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 Alapképzés...3

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA TÁMOP-1.1.2-11/1 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régióban)

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete A HALLGATÓI JUTTATÁSOK ÉS TÉRÍTÉSEK SZABÁLYZATA 2015. Október Bevezetés

Részletesebben

ANGOL NYELVŰ MESTERKÉPZÉS

ANGOL NYELVŰ MESTERKÉPZÉS Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: ANGOL NYELVŰ MESTERKÉPZÉS ÉS POSZTGRADUÁLIS KÉPZÉS MF 12-NK Készítette: Átvizsgálta: Jóváhagyta: Nagy-Belgyár Zsuzsa

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közösen pályázatot hirdet a 2015/2016-os tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató

Részletesebben

HMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

HMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR

SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA /2011. (..) számú SE szenátusi határozat Tartalomjegyzék

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének

Részletesebben

Juttatási és térítési szabályzat kari kiegészítése

Juttatási és térítési szabályzat kari kiegészítése Juttatási és térítési szabályzat kari kiegészítése 104. A hallgatók részére nyújtható támogatások I. A hallgatói normatíva juttatásának jogcímei a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és

Részletesebben

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja A Bajai III. Béla Gimnázium pedagógiai nevelési programja 1 TARTALOMJEGYZÉK A) NEVELÉSI TERV 1. BEVEZETŐ... 4 2. AZ ISKOLA JOGÁLLÁSA... 4 3. ALAPELVEINK, KIEMELTEN KEZELT ÉRTÉKEINK... 9 4. AZ ISKOLA CÉL-

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016 BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára. "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016" Budapest, 2016. Élen

Részletesebben

JOGSZABÁLY. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra

JOGSZABÁLY. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra LI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JANUÁR 31. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra TARTALOM oldal

Részletesebben

AZ EGRESSY BÉNI VÁROSI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ EGRESSY BÉNI VÁROSI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 224/2012. (VIII.31.) sz. Ökt. határozat melléklete AZ EGRESSY BÉNI VÁROSI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Molekné Kőrösi Beatrix mb. könyvtárvezető Jóváhagyta: Kazincbarcika Város

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. szeptember 16. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT ZRÍNYI MIKLÓS 5. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet III/III. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségügyi Közszolgálati Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) hatálya a Semmelweis

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Palotás Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS TUDOMÁNYI KARON ÉRVÉNYES SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (A HALLGATÓI TANULMÁNYI REND ÉS

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT. 2014. Dunaújváros

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT. 2014. Dunaújváros DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT 2014. Dunaújváros. 6. kiadás 10. módosítás 2 (52). oldal Dunaújvárosi Főiskola szenátusa által 53-2006/2007.(2007.06.19.) számú határozattal elfogadva

Részletesebben

Postai irányítószám: 1085. Ország: HU Kapcsolattartási pont(ok):

Postai irányítószám: 1085. Ország: HU Kapcsolattartási pont(ok): AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága Postai cím: Gyulai Pál utca 13. Város/Község Budapest Postai irányítószám: 1085

Részletesebben

291. szám 2014. március 3.

291. szám 2014. március 3. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 291. szám 2014. március 3. Hírek, információk 1. A 2014. február 20-án

Részletesebben

2016. évi munka és rendezvényterve.

2016. évi munka és rendezvényterve. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ - Művelődési Központ és Könyvtár - 2016. évi munka és rendezvényterve. Készítette: Csenger, 2015. október 21. szakmai vezető Az intézményünk

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kisújszállás Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓINAK JUTTATÁSI ÉS TÉRITÉSI SZABÁLYZATA

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓINAK JUTTATÁSI ÉS TÉRITÉSI SZABÁLYZATA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓINAK JUTTATÁSI ÉS TÉRITÉSI SZABÁLYZATA (Az SzMSz 11. sz. melléklete) A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓI TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZATA A Nyíregyházi Főiskola Szenátusa a

Részletesebben

A pályázat benyújtási határideje: 2011. november 14., hétfő 18 óra

A pályázat benyújtási határideje: 2011. november 14., hétfő 18 óra B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Dunaharaszti Város Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007 A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI BIZOTTSÁGA VALAMINT OKTATÁSI ÉS IFJÚSÁGPOLITIKAI BIZOTTSÁGA Felhívás az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007" fővárosi kitüntető cím elnyerésének

Részletesebben

FIDIC mérnök és műszaki ellenőr szolgáltatás beszerzése

FIDIC mérnök és műszaki ellenőr szolgáltatás beszerzése FIDIC mérnök és műszaki ellenőr szolgáltatás beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/98 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016. évi M U N K A T E R V E A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi szabályozókat vettük figyelembe: Törvények: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott

Részletesebben

Bevezetés... 4 I. FEJEZET... 4 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. A Szabályzat hatálya... 4 2. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró

Bevezetés... 4 I. FEJEZET... 4 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. A Szabályzat hatálya... 4 2. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOSTUDOMÁNYI KARON ÉRVÉNYES SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/D melléklete A HALLGATÓI JUTTATÁSOK ÉS TÉRÍTÉSEK SZABÁLYZATA FACULTAS 1787 SCIENTIARUM

Részletesebben

Hallgatói térítési és juttatási szabályzat

Hallgatói térítési és juttatási szabályzat Hallgatói térítési és juttatási szabályzat PPKE 2009. március 1. 1. cím A szabályzat hatálya 1.. (1) Jelen szabályzat hatálya ha jogszabály vagy szabályzat másként nem rendeli kiterjed a Pázmány Péter

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/22. Megvizsgálták: Szabályosan használták fel itthon a norvég civil alap pénzeit Az előírásoknak

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÉAOP-5.1./A-12-2013-0006 azonosítószámú Nagyhalász szociális célú

Nagyhalász Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÉAOP-5.1./A-12-2013-0006 azonosítószámú Nagyhalász szociális célú Nagyhalász Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÉAOP-5.1./A-12-2013-0006 azonosítószámú Nagyhalász szociális célú városrehabilitációja című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap

Részletesebben

be/sfp-10094/2015/mlsz

be/sfp-10094/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sásd Városi Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Sásd Városi Sportkör Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 89 A kérelmező jogállása

Részletesebben

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT A Szenátus elfogadta: 2013. július 23. A határozat száma: 312/2012-2013. (VII. 23.) Szenátus határozat Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. A szabályzat karbantartásáért felelős: EDHT elnöke TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek számára

Pályázati lehetőségek önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek számára Pályázati lehetőségek, intézmények és civil szervezetek számára Pályázati felhívás címe A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések Tanoda típusú programok TÁMOP-3.3.9.A-12/2

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK FELVÉTELI SZABÁLYZATA A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK FELVÉTELI SZABÁLYZATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) 2005. március 24. Tartalomjegyzék I. rész Általános rendelkezések 3 1. 3 2. 3 3. 4 II. rész A férőhelyek

Részletesebben

HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 15. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2012. szeptember 1. () JÓVÁHAGYTA: Dr. Danyi József rektor A Kecskeméti Főiskola Szenátusa a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény

Részletesebben

be/sfphpm01-08852/2015/mlsz

be/sfphpm01-08852/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pannonhalma Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve nincs bejegyezve Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 796 A kérelmező jogállása

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2016/15. Családi házak felújításával folytatódik az Otthon Melege Program 2016. július 1-jétől

Részletesebben

Pályázati felhívás UGRÓDESZKA - Társadalmi vállalkozásfejlesztő program mélyszegénységben élők életminőségének javítását célzó kezdeményezések számára

Pályázati felhívás UGRÓDESZKA - Társadalmi vállalkozásfejlesztő program mélyszegénységben élők életminőségének javítását célzó kezdeményezések számára Pályázati felhívás UGRÓDESZKA - Társadalmi vállalkozásfejlesztő program mélyszegénységben élők életminőségének javítását célzó kezdeményezések számára Örömmel tudatjuk, hogy a NESsT és a Badur Alapítvány

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A FŐISKOLAI ALAPKÉPZÉS, MESTERKÉPZÉS, A FELSŐFOKÚ

Részletesebben

A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA

A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA Győr A Szenátus által elfogadva 2013. június 24-én TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 4 Általános rendelkezések... 5 1. A doktori fokozatszerzés

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013 szeptemberétől és azt követően tanulmányaikat megkezdő hallgatók részére

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013 szeptemberétől és azt követően tanulmányaikat megkezdő hallgatók részére TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013 szeptemberétől és azt követően tanulmányaikat megkezdő hallgatók részére Tisztelt Hallgatók! Az Önök munkáját, tájékozódását megkönnyítendő állítottam össze ezt a listát a jogszabályok,

Részletesebben

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tolmács Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben