35. Csongrád Megyei Levéltári Napok Alsóváros 2012. október 10.
A rendezvény támogatói: Alsóvárosi Általános Iskola Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont
A vendégeket köszönti: Biernacki Karol a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója A konferenciát vezeti és zárszót mond: Bagi Zoltán Péter főlevéltáros
ALSÓVÁROS MÚLTJA
Zombori István: Alsóváros és a ferencesek
Csapody Miklós: Alsóváros és Bálint Sándor 1904-1980 Bálint Sándor Emlékháza
A 130 éves Alsóvárosi Általános Iskola diákjainak rövid műsora Fotó: Helle András
Berta Tibor: Az alsóvárosi elemi oktatás a kezdetektől 1948-ig
Az előadás kizárólag az alsóvárosi világi elemi oktatás történetével foglalkozik, különös tekintettel az ún. Eötvösféle népoktatási törvénytől 1948-ig
Előzmények Kolostori jellegű népiskola Kaszta György az első tanító, akit a város fizet 1771-től megszűnt a koedukáció. Első tanítónő: Gál Franciska Ratio Educationis /1777/ 1800-as évek elején új iskola épült Alsóvároson 1840. márc.: Alvégi iskola
Az Eötvös-féle népoktatási törvény /1868. évi XXXVIII. tc./ hatása Br. Eötvös József /1813-1871/
A tanügyi igazgatás kiépülése Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Vármegyei, /járási/ tanfelügyelőség Helyi iskolaszék
Az 1871/72. tanévben új iskolát nyitottak a Csonka utcában Az 1876/77. tanévtől összevonták az alsóvárosi népiskolák tantestületeit egy igazgatóság alá /Alvégi, Beltéri és Csonka utcai népiskola/ Fotó: Helle András
Az 1879. évi szegedi nagy árvíz Mind a három alsóvárosi népiskola összedőlt.
Az alsóvárosi elemi oktatás 1883-tól az I. világháborúig Fotó: Helle András
1883/84. tanév
A tantestület tagjai az 1883/84. tanévben Csikos Gyula (1/a. fiúosztály; ismétlőiskola fiúosztály); Benák Sándor (1/b. fiúosztáy); Simon István (1/c. fiúosztály); Kamocsay Imre (2/a. fiúosztály); Mihálkovits Károly (2/b. fiúosztály); Fenyvesi János (ig., 3. fiúosztály); Tóth Gyula (4. fiúosztály); Balpataki Tóth Antónia (1/a. leányosztály); Rokosinyi Pullant Irma (1/.b leányosztály, ismétlőiskola 1. leányosztály); Csicsa Matild (2. leányosztály, ismétlőiskola 2-3. leányosztály); Tóth Wachter Karolina (3-4. leányosztály)
Korabeli szemléltetőtábla: Palkó iskolába indul
Az 1895/96. tanév tantestülete 1895. dec.-ig: Török Antal (1/a. fiúo.); 1895. dec.-től: Rietly Mária (1/a. fiúo. és ismétlő iskola 1/a fiúo.); Böhm Irma (1/b. fiúo. és ismétlő iskola 1/b. fiúo.); Tóth Gyula (ig.; 2/a. fiúo.); Csikós Gyula (2/b. fiúo.); Fábián Károly (3/a. fiúo.); Benák Sándor (3/b. fiúo.); 1/ 1895. szept. 20-ig: Szekszárdi Árpád (4/a. fiúo.); 2/ 1895. szept. 21- től: Klement Antal (4/a. fiúo. és ismétlő iskola 2-3. fiúo.);halassy Janka (4/b. fiúo.); özv. Rokosinyiné Pullant Irma (1/a. leányo. és ismétlő iskola 1. leányo.); özv. Balpatakiné Tóth Antónia (1/b. leányo.); Tóthné Wachter Karolina (2/a. leányo. és ismétlő iskola 2-3. leányo.);hauserné Vass Jolán (2/b. leányo.); Balláné Csicsa Matild (3/a. leányo.); Bolváry Irma (3/b. leányo.); Benákné Czimer Jolán (4/a. leányo.); Fábiánné Pauer Mária (4/b. leányo.)
Fotó: Helle András
Fotó: Helle András
Az 1897/98. tanév tantestülete Benák Sándor (1/a. fiúo.); 1898. jan.-tól: Gerhardt József (1/b. fiúo. és az ismétlőiskola 3. fiúo.); Szilágyi Imre (2/a. fiúo.); 1898. jan.-tól: Füller Olga (2/a. fiúo.); Buttula Emma (2/b. fiúo.); 1897. szept.-dec.: Róka Szilveszter (3/a. fiúo.); 1898. jan.-tól: Szász Gyula (3/a. fiúo. és az ismétlőiskola 2. fiúo.); Fenyvesi Jenő (3/b. fiúo.); Tóth Gyula (ig., 4/a. fiúo.); Csikós Gyula (4/b. fiúo.); Fábián Károly (5. fiúo.); Pfeilschifter Mihály (6. fiúo. és az ismétlőiskola 1. fiúo.); Halasy Janka (1/a. leányo. és az ismétlőiskola 2. leányo.); Nagy Margit (1/b. leányo.); Balpatakiné Tóth Antónia (2/a. leányo.); Török Margit (2/b. leányo.); Rokosinyiné Pullant Irma (3/a. leányo., és ismétlőiskola 3. leányo.); Krikkay Emma (3/b. leányo.); Tóthné Wachter Karolina (4/a. leányo.); Hauserné Vass Jolán (4/b. leányo.); Balláné Csicsa Matild (5. leányo.) Fábiánné Pauer Mária (6. leányo. és az ismétlőiskola 1. leányo.)
Elemi oktatás Alsóvároson az I. világháború kezdetétől 1922-ig 1914/15. tanévtől három évre az iskolát katonai célokra lefoglalták. Az iskolaépülete az 1917/18. tanévben szabadult fel. Az 1918/19. tanévben francia katonákat szállásoltak el az iskolában. 1921 februárjától ismét az iskolában folytatódott a tanítás.
Telepi iskolák Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter /1875-1932/ Fotók: Helle András
Telepi iskolák Fotók: Helle András
Klebersberg iskolaépítési akciója során 1928 szeptemberében Kecskés telepen és a Vasutas telepen két tantermes tanító lakással is bíró iskolákat adtak át. Az oktatás 1-2. és 3-6. vegyes osztályokban kezdődött meg.
1928/29. tanév Kecskés telep Beírt tanulók száma: 59. Tanítók: Kréterné Kecskés Irén, Mészáros Béla. Klebelsberg telep Beírt tanulók száma: 33. Tanítók: Wéberné Brozboháty Ilona, Wéber József. Fotó: Helle András
A két telepi iskola az 1929/30. tanévtől kezdve közös tantestületet alkotott. Igazgató-tanító: Wéber József. Az 1939/40. tanévtől kezdve a telepi iskolák tantestületét az Alsóvárosi iskola tantestületével összevonták. Igazgatótanító: Istvánföldi /Avander/ József. Fotó: Helle András Fotó: Helle András
Jelentősebb események a II. világháborúig 1936-ban ún.: Fekvőcsarnokot adtak át az iskolában. Az 1929/30. tanévben nyitották meg az összevont 7-8. fiúosztályt. A 7. és 8. osztályos leányok oktatása csak az 1942/43. tanévben kezdődött meg.
Elemi oktatás a II. világháború ideje alatt Az iskolát az 1940/41. tanévtől lefoglalták katonai célokra. A tanítás a siketnémák intézetében folyt.
Az iskolát 1944. augusztus 20-án bombatalálat érte.
Az 1945/46. tanévtől megindult az általános iskola szervezése. Első lépésben az 5. osztályokban indult meg a szaktárgyi oktatás. Az iskola Földmíves utcai szárnyát kijavították és 10 tanteremben már itt tanítottak
Az 1947/48. tanévben napközi otthont nyitottak az iskolában. A szaktárgyi oktatás kiépítése tovább folytatódott a felső tagozatban. Igazgató: Tóth József.
Köszönöm figyelmüket. Fotó: Helle András