Fôvédnök Fővédnök: Áder János Köztársasági elnök 3
Elnöki köszöntô Beköszöntôő Tisztelt Kerékpáros Sportbarát! Nagy örömömre szolgál, hogy 2015-ben egy legenda újjáéledésének lehetek részese. A magyar kerékpározás szempontjából történelmi esemény az immár 90 éves hagyományokra viszszatekintő Tour de Hongrie újra indítása 10 év kényszerszünet után. Történelmet belülről átélni izgalmas és felemelő érzés, de általában egy-egy esemény igazi hatását csak visszatekintve lehet felmérni. Én meg vagyok róla győződve, hogy a magyar kerékpározás újkori történelmének egy új, eredményekben gazdag, dicsőséges korszakába lépünk 2015-ben, és a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körversenyt mint a felívelés egyik alapkövét fogja majd megítélni az utókor mondjuk 10 év múlva. A Tour de Hongrie egyedülállóan kombinálja mindazt, amit a kerékpározást szeretők legyen szó versenyzőkről, szakemberekről, a sportot szerető, értő, vagy csak érdeklődő nézőkről, illetve a támogatókról keresnek a kerékpározás királykategóriájában, az országúti bringázásban. Nincs nagyobb dicsőség a kerékpáros világban, mint megnyerni a Tour de France-ot, illetve a hasonmás több etapos körversenyeket. Magyarországnak immár 10 éve nem volt ilyen körversenye a Tour de Hongrie révén újból van. Nincs még egy kerékpáros verseny típus, ami olyan tömegeket tud megmozgatni, mint egy többnapos országúti körverseny, akár helyszíni nézőkről, akár a médián keresztül a versenyt követő nézőkről van szó. Tisztelettel adózunk a versenyzők olykor emberfelettinek tűnő erőfeszítése előtt, miközben csodáljuk hazánk páratlan szépségű tájait. Hősök születnek, tömegek követik a versenyt majd döntenek esetlege a látottak alapján a következő nyaralásukról, vagy arról, hogy ők is részesei akarnak lenni a kerékpáros cirkusznak mint amatőr sportolók, ami páratlan kombinációt jelent a támogatóink számára. Egy szó, mint száz, a Tour de Hongrie nagyon hiányzott a magyar országúti kerékpározás életéből, és nem csak a versenyzők számára, de sokkal szélesebb körben lesz hiánypótló erről meg vagyok győződve. A Magyar Kerékpáros Szövetség missziójának tekinti a kerékpározás minél szélesebb körben való elterjesztését Magyarországon, és a szélesedő tömegbázis alapjaira építkezve a versenysport nemzetközileg is versenyképes szintre fejlesztését. Ebben a Tour de Hongrie körversenynek komoly szerepet szán a szövetség, és elkötelezettek vagyunk, hogy évre-évre szebb, jobb, magasabb színvonalú versenyt szervezzünk. Ezúton kívánok minden kerékpáros sportbarátnak felhőtlen szórakozást a Tour de Hongrie kapcsán, és remélem, hogy szebbnél szebb eredményekkel büszkélkedhetnek majd a magyar profi bringások a verseny végén! Hajrá! Polony István elnök, MKSZ Tisztelt Olvasó! A Tour de Hongrie a hazai kerékpársport egyik legértékesebb versenye: egy nagyra hivatott közösség küzdelme a biciklizés győzelméért, a nemzetközi szintű hazai versenyzésért. Amikor 1925-ben elindult útjára, lelkes magyar biciklisták hozták létre a körversenyt, ami gyorsan népszerű lett Közép-Európában. Bár a történelem újra meg újra közbeszólt, elkötelezett emberek mindig megtalálták az újrakezdés lehetőségét. Idén 2008 után újra elrajtol a verseny, s a teljesítésére vállalkozó nagyszerű sportolók végigjárják azt a gyönyörű pályát, ami szűkebb otthonunkon és tágabb hazánkon vezet át. Ez azt jelenti, hogy újra van saját versenyünk, újra van Tour de Hongrie! Köszönet mindazoknak, akik ezért jól és sikeresen dolgoztak! Azt kívánom mindannyiunknak, hogy legyenek a lehető legjobb formában a versenyzők, és jöjjön ki számukra a lehető legjobban a lépés: vívjanak nagy csatát egymással, s a végén győzzön a legjobb közülük! Váljon valóra mindaz, amiért a szervezők dolgoznak: a verseny legyen zavartalan, s a megszokott magas színvonalú. Magunknak, a kerékpársport rajongóinak ugyanezt kívánom: ha mindez megvalósul, idén is nagyszerű küzdelemnek örülhetünk. Legyen tehát nagyon sikeres a Tour de Hongrie! Tisztelettel: Hende Csaba Magyarország honvédelmi minisztere Szombathely országgyűlési képviselője Tisztelt Olvasó! A kerékpár életünk része. Utazást, szabadidőt, kitartást, versenyt és az egyik legfenntarthatóbb közlekedési módot jelenti egyszerre. Nekem gyermekkorom óta a legkedvesebb hobbit, amit semmire nem cserélnék el. Ezért is örülök különösen az idén 90 esztendős Tour de Hongrie verseny újbóli megszervezésének! Három kontinensről 16 csapat, összesen 96 kerékpáros vesz részt az augusztus 4-én induló viadalon, ahol a résztvevők hat nap alatt összesen 700 kilométert tesznek meg, Magyarország valamennyi régióját érintve. Nagy lehetőség ez a magyar kerékpársport és hazánk számára egyaránt! A kihívás nagy, azonban a verseny majd egy évszázados múltja, és a nagy elődök köteleznek. A Tour de Hongrie-ról már egy 1925-ös Nemzeti Sportban ezt írták: A magyar Tour de France hazánk kerékpáros sportjának történelmében egyedülálló, Németországot megszégyenítő pontossággal és lelkiismeretességgel nemcsak a miting sportbeli részét szervezte meg minden kritikát elbíró alapossággal, hanem tekintettel volt annak propagandaértékére is. Őszintén remélem, hogy 2015 augusztusában is hasonló sorok fogják ellepni a sportlapok hasábjait! A verseny vigye messze hírét hazánknak, tájainak és a magyar kerékpársportnak egyaránt. Ehhez kívánok sportszerű, kitartó, eredményekben gazdag versenyzést. HAJRÁ MAGYAROK! Üdvözlettel: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 4 5
Tartalom Útvonal Tartalom 3. Fővédnök 4. Elnöki köszöntő 5. Beköszöntő 7. Útvonal 8. Versenyszabályzat 10. A Tour de Hongrie 90 éve 12. A Tour de Hongrie győztesei 14. Kusztor Péter portré dátum rajt - cél táv Prológ augusztus 4., kedd Szombathely 1,2 km 1. etap augusztus 5., szerda Szombathely Keszthely 112 km 2. etap augusztus 6., csütörtök Balatonföldvár Kecskemét 200 km 3. etap augusztus 7., péntek Abony Karcag 136 km 4. etap augusztus 8., szombat Karcag Kékestető 146 km 5. etap augusztus 9., vasárnap Gyöngyös Budapest 105 km A teljes táv: 700,2 km 15. Lovassy Krisztián portré 16. Csapatok 20. - 21. Prológ (Szombathely) 22. - 23. 1. etap (Keszthely) 24. - 26. 2. etap (Balatonföldvár, Kecskemét) 28. - 30. 3. etap (Abony, Karcag) 32. - 33. 4. etap (Kékestető) 34. - 37. 5. etap (Gyöngyös, Budapest) 40. Impresszum Prológ Szombathely Keszthely Balatonföldvár Budapest Gyöngyös Abony Kecskemét Kékestetô 1 2 3 5 4 Karcag 41. Partnerek 6 7
Versenyszabályzat Versenyszabályzat A Tour de Hongrie szabályai Résztvevők: A Tour de Hongrie-n meghívott magyar és külföldi csapatok vesznek részt. Egy csapat hat versenyzőből és három kísérőből áll. A versenyzők a szakaszok előtt aláírásukkal igazolják, hogy magukra nézve kötelezően elfogadják a verseny szabályait. A versenyre a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) és a Magyar Kerékpáros Szövetség szabályai érvényesek. A közlekedési szabályok betartása a versenyzők és a szervezők számára a verseny alatt is kötelező. A verseny rendőri biztosítás mellett zajlik. Kategória: A 2015. évi Tour de Hongrie a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) naptárában 2.2 kategóriával szerepel - vagyis a versenyzők világranglista pontokért, olimpiai kvalifikációs pontokért küzdenek. A verseny értékelése: A különböző versenyszámokban vezető versenyzők megkülönböztető, színes mezeket viselnek: Az egyéni összetett versenyben vezető versenyző SÁRGA Bringasport trikót visel, A összetett versenyben legjobb fiatal (23 év alatti) versenyző a FEHÉR OTP Bank trikót viseli. Összetett csapatverseny Az egyes szakaszokon minden csapatból a legjobb három versenyző összesített ideje határozza meg a csapat szakaszon elért eredményét. A napi eredmények összesítésével alakul ki az összetett eredmény. Egy csapaton belül, az egyes szakaszokon más-más versenyzők is hozhatják a jobb eredményt, mindig az adott napi legjobb három versenyző ideje számít. Sprinterek közötti pontverseny a ZÖLD szelektálok.hu trikóért A pontversenybe a szakaszok közbeni részhajrákon és a szakaszok befutóin (kivéve az időfutamokat, és a 4. szakasz hegyi-befutóját) elért eredmény számít. A szakaszok közbeni sprintek helyét a szintrajzban SPR karakterekkel jelöltük. Pontozás: Befutó (Célban) Részhajrá Helyezés: Pont: Időjóváírás: Pont: Időjóváírás: 1. hely 10 pont 3 mp 3 pont - 2. hely 6 pont 2 mp 2 pont - 3. hely 4 pont 1 mp 1 pont - 4. hely 3 pont 5. hely 2 pont 6. hely 1 pont A sprinterek közötti pontversenyben vezető versenyző a ZÖLD szelektálok.hu trikót viseli, A hegyi pontversenyben vezető versenyző a PIROS Kunság-Szesz trikót viseli. Egyéni verseny értékelése a szakaszokon: Az egyes szakaszokon a helyezések sorrendje a célvonalon való áthaladás alapján dől el. Győz az a versenyző, aki a távot a szabályok betartásával a legrövidebb idő alatt teljesíti. Egyéni összetett verseny a SÁRGA Bringasport trikóért Az egyéni összetett verseny a szakaszokon elért időeredmények összeadásával alakul ki. Ebbe beleszámítanak a sík szakaszok befutói során kapott időjóváírások (a sík szakaszokon az első három helyezett versenyző 3-2-1 másodperc időjóváírást kap) és az esetleges büntetések. Hegyi pontverseny a PIROS Kunság- Szesz trikóért A hegyi pontversenybe a szakaszok közbeni hegyi hajrákon elért eredmény számít. Az adott hegy meredekségétől és hosszától függően a hegyi hajrákat különböző kategóriákba soroljuk. A hegyi hajrákat a szintrajzban GPM karakterekkel jelöltük (GPM-4, GPM-3, stb.). Pontozás: Helyezés 1. kat. 2. kat. 3. kat. 4. kat. 1. hely 15 pont 7 pont 5 pont 3 pont 2. hely 12 pont 5 pont 3 pont 2 pont 3. hely 9 pont 3 pont 1 pont 1 pont 4. hely 6 pont 1 pont 5. hely 4 pont 6. hely 2 pont 6. hely 1 pont Fiatalok versenye a FEHÉR OTP Bank trikóért A fiatalok versenye az egyéni összetetten alapul, és a legjobb U23-as versenyzők eredményei alapján kerül kiszámításra. Az idei Tour de Hongrie-n az OTP Bank különdíját, 500.000 Ft-ot a legjobb U23-as magyar versenyző kapja. Díjazás: A Tour de Hongrie teljes pénzdíja: 5.000.000 Ft A Vuelta Sportiroda és munkatársai nevében minden sportolónak balesetmentes és eredményes versenyzést, a nézőknek pedig izgalmas küzdelmeket és jó szurkolást kíván a főszervező, Eisenkrammer Károly. 8 9
A Tour de Hongrie 90 éve A Tour de Hongrie 90 éve Kilenc évtizeddel ezelőtt, 1925. június 27-én indult útjára először a Tour de Hongrie mezőnye. Az első magyar Tour hajnali négy órakor a budapesti Gellért-szálló elől indult - 90 esztendővel később az utolsó métereket teljesíti majd a közelben a nemzetközi verseny mezőnye... A magyar Tour de France hazánk kerékpáros sportjának történelmében egyedülálló, Németországot megszégyenítő pontossággal és lelkiismeretességgel nemcsak a miting sportbeli részét szervezte meg minden kritikát elbíró alapossággal, hanem tekintettel volt annak propagandaértékére is írta a Nemzeti Sport 1925-ben. Egy kerékpárosnak nem kell elmagyarázni, mi az a Tour de France. Rengetegen vannak közöttünk, akik a kilométerek zabálása mellett megszállottként figyelik azt is, hogyan versenyeznek a profik a világ legnagyobb versenyén. Alig várjuk már azt a három hetet, amikor egyfolytában az égi csatornák előtt lógunk, s a főút melletti frissítő állomásnál, egy korsó habos nedű mellett taglaljuk, mit és miért csinált jól vagy rosszul Nibali, Froome vagy éppen Valverde. Egy kerékpárosnak azt sem kell elmagyarázni, mi az a Giro d Italia, s azzal is tisztában van, hogy a Vuelta a Espana a harmadik a sorban. Tudja, hogy minden országban a nemzeti körverseny a valami, minden hazai menő azt akarja megnyerni, s éppen ezért a külföldieknek is nagy dicsőség elcsenni az összetett első helyet. Nekünk meg, hol volt, hol nem volt. Mármint körversenyünk. A nagy ősökön, az akkori porfelhőlovagokon ma már bizony jókorát kacagnánk, ha meglátnánk őket a 86-os busz mögött stéherezni. Pedig akkor is fel kellett valahogy mászni a Kékesre, vagy elgurulni Bécsig meg vissza! Szóval az ősök egy ideig legyintettek a nyugati őrültségre (még hogy egy-két héten át tekerni, körbejárni az országot ), aztán kilencven évvel ezelőtt, 1925-ben megcsinálták! 1925-os elso Tour de Hongrie győztes Jerzsabek Károly Tour de Hongrie Rajt: 1925. június 27. A táv: 510.5 kilométer Körbe a Dunántúlon. Ez bizony ma is 510 és fél kilométer. S ha azt vesszük, hogy akkoriban még nem nagyon volt olyan kísérőautó, amely gond nélkül, egyenletes, negyvenes tempóban le tudta volna nyomni ezt a távot Jerzsabek Károly, vagy inkább Jerzsabek Karcsi bácsi megtette ugyanezt, ő volt minden idők első magyar Tour-győztese. Ahogyan a korabeli Nemzeti Sport oldalas tudósításaiból kiderül a magyar Tour de France hazánk kerékpáros sportjának történelmében egyedülálló, Németországot megszégyenítő pontossággal és lelkiismeretességgel nemcsak a miting sportbeli részét szervezte meg minden kritikát elbíró alapossággal, hanem tekintettel volt annak propagandaértékére is. Az első magyar Tour hajnali négy órakor a Gellért-szálló elől indult, s az MTK-s Jerzsabek 22 óra 10 perc alatt teljesítette a Budapest-Szombathely- Győr-Budapest távot. A kezdet nehéz volt, s a folytatás sem könnyebb, de egészen a második világháborúig minden évben rendeztek körversenyt. Illetve dehogy! Kétszer is szünetet tartottak, először 1928-ban, amikor Magyarországon rendezték meg az országúti világbajnokságot, de szünet volt 1936-ban is, akkor már inkább politikai okokból: a mieinknek kötelező volt remekelni a berlini olimpián, s ezért felmentést kaptak a magyar kerékpárosok. Pedig sosem kérték! Hiszen a Tour de Hongrie-n részt venni már akkor is nagy dolog volt. A világháború sem állta a karaván útját, mindig arra ment a mezőny, amerre éppen felszedték az aknákat, (kétszer a visszacsatolt erdélyi területeken is) de ment, mintha érezte volna, hogy már nem sokáig mehet. Mert 1965-ig még kisebb nagyobb kihagyásokkal nekünk is volt körversenyünk, ám utána negyed évszázadon át csak csorgott a magyar menők nyála a Bécsből behozott kerékpáros újságokat lapozgatva. Pedig, de tényleg, kérdezzétek meg az idősebbeket, akkoriban is ragyogó országúti menőink voltak! 1993-ban végre megtört a jég, újra elindult és hat éven át működött a Tour de Hongrie, a Magyar Kerékpáros Szövetség szervezésében, a főszervező ekkor Sipos János volt. Két éves szünet után a Tour de Hongrie ügyét a korábbi versenyző, Eisenkrammer Károly karolta fel, s 2001. július 12-én a huszonnyolcadik győztest ünnepelhettük a budapesti célban! Az összetett versenyt a jugoszláv Mikos Rnyakovics nyerte meg. Egy esztendővel később a Postás-Matáv SE bringása, Vanik 1964-es TdH befuto Zoltán vihette haza a legjobbnak járó sárga mezt, 2003-ban pedig a szlovák állampolgárságú, felvidéki magyar Remák Zoltáné lett a Tour de Hongrie első helye. 1962-es TdH útvonal térkép A Szepsiben élő Remák Zoltán 2004-ben történelmi tettet hajtott végre: Vida László és Török Győző után ő a harmadik, a határon túli kerekesek közül pedig az első, aki meg tudta védeni címét a Magyar körversenyen. 2005-ben ismét s mindeddig utoljára anyaország-béli magyar versenyző ölthette magára a sárga trikót: Lengyel Tamás diadalmaskodott. TdH 1997-es TdH eredményhirdetés 2006 és 2008 között DCG Tour de Hongrie néven a Kerékpársport 2000 Alapítvány rendezésében került sor a nemzeti körversenyre, 2007-ben és 2008-ban egy-egy szakasz erejéig a mezőny Szlovákiában is versenyzett. A 2008-as befutó óta várunk a folytatásra, 2015-ben végre újra körbejárja az országot a Tour de Hongrie karavánja 10 11
A Tour de Hongrie gyôztesei Beköszöntő A körverseny nyolc évtizedes története során a hazai kerékpárosok szerezték meg a legtöbb győzelmet, 17 alkalommal nyert hazai versenyző az összetettben. Négyszer osztrák, háromszor szlovák, kétszer német, illetve ukrán kerekes vitte haza a fődíjat, egy-egy alkalommal győzött Olaszország, Oroszország, Ukrajna, Svájc, Franciaország, Hollandia vagy Jugoszlávia versenyzője. IDŐPONT TÁV GYŐZTES ORSZÁG 1925 510.5 km Jerzsabek Károly 1926 554 km Vida László 1927 752 km Vida László 1929 611 km Oscar Thierbach (GER) 1930 1016 km Vasco Bergamaschi (ITA) 1931 1068 km Liszkay István 1932 1030.5 km Vitéz József 1933 1003 km Kurt Stettler (SUI) 1934 975 km Szenes Károly 1935 1037 km Németh Károly 1937 1035 km Anton Strakati (AUT) 1942 580 km Barvik Ferenc 1943 471 km Liszkay István 1949 1036 km Andre Labeylie (FRA) 1953 921 km Kis-Dala József 1955 938 km Török Győző 1956 1257 km Török Győző 1962 1393 km Adolf Christian (AUT) 1963 942 km Mészáros András 1964 1117 km Stámusz Ferenc 1965 908 km Mahó László 1993 945 km Jens Dittmann (GER) 1994 1128 km Wolfgang Kotzmann (AUT) 1995 1083.2 km Szergej Ivanov (RUS) 1996 812 km Andrej Tolomanov (UKR) 1997 854 km Bebtó Zoltán 1998 1078.5 km Alekszandr Rotar (UKR) 2001 584.6 km Mikos Rnyakovics (YUG) 2002 665.2 km Vanik Zoltán 2003 780.7 km Remák Zoltán (SVK) 2004 840 km Remák Zoltán (SVK) 2005 705,4 km Lengyel Tamás 2006 542,7 km Martin Riska (SVK) 2007 823,6 km Andrew Bradley (AUT) 2008 851,8 km Hans Bloks (NED) 2015 700,2 km?? 12 5
Portré Portré A 2015-ös Tour de Hongrie csillagai lehetnek: Kusztor Péter A sárga trikóra vadászva A 2015-ös Tour de Hongrie csillagai lehetnek: Lovassy Krisztián Nem csak a sprintekre összpontosít Kusztor Péter 1984. december 27-én született Budapesten. Édesapja csaknem tizenöt éven át versenyszerűen kerékpározott, Kuszti többek között ennek hatására kezdett el 1993-ban, a Központi Sportiskolában versenyezni. Nem akármilyen magasságokig jutott, olimpiai és világbajnoki résztvevő volt, jelenleg az osztrák BMC-Amplatz kontinentális csapatának elismert tagja. A kezdetekben, a KSI-s évek után Pataki Ibolya kezei alatt próbálkozott a pálya szakággal is, s bár 4000 méteren több magyar címet is begyűjtött, jobban vonzotta az országúti versenyzés, így 2005-ben a kontinentális P-Nívó Betonexpressz 2000 csapatához szerződött. Az itt töltött három éve alatt nyert Betonexpressz Nagydíjat, GP Hydraulika Mikolasek és GP Bradlo egynapost, volt második a Gemenci Nagydíj és a Szlovák körverseny összetettjében is. A pekingi olimpia résztvevője, az ötkarikás játékok mezőnyversenyét végül a 65. helyen fejezte be. Később bemutatkozott első felnőtt világbajnokságán Varesében is. 2009 és 2012-ig a svájci harmadosztályú Atlas Personal csapatának versenyzője volt. Az első légiós évében rögvest olyan versenyeken zárt az első tíz között, mint például a luxemburgi Fléche du Süd, de emlékezetes versenye volt a svájci Mendrisióban rendezett világbajnokság is, amelyen 13 körön keresztül szökésben volt! 2010-ben duplázott az országúti bajnokságon, megnyerte mind az időfutamot, mind a mezőnyversenyt, miközben a Bretagne-i körverseny öszszetettjének hatodik helyén zárt. 2011-ben a Bretagne-i kör harmadik szakaszát követően átvette a sárga trikót, amit aztán már nem is engedett ki a kezéből megnyerve így a francia 2.2-es besorolású viadal összetettjét! Egy évvel később újra magyar bajnoki címet szerzett az országúti mezőnyversenyben és a limburgi világbajnokság elit mezőnyében is rajthoz állhatott. 2013-ban hazaigazolt az Utensilnord-Ora24. eu csapatához. A Belgrád-Csacsak 1.2-es kategóriájú versenyének második helyezettje, majd a 2.1-es Szebeni körverseny összetettjének negyedik helyezettje lett, a firenzei világbajnokság csapatidőfutamán is részt vett. A 2014-es esztendőt is az Utensilnord sorában kezdte, amelynek színeiben három napon keresztül viselte a sárga trikót a Marokkói körversenyen, mígnem egy bukás miatt a viadal feladására kényszerült. Május elsejétől az osztrák BMC-Amplatz kerékpárosa. Új csapatában végigtekerte a kiemelt kategóriás Osztrák körversenyt. Az idén ugyancsak az osztrák csapat színeiben két top 10-es helyet hozott a Fléche du Süd viadaláról, második lett az országúti bajnokságon, majd remek versenyzésének köszönhetően elcsípett egy harmadik pozíciót az Osztrák körverseny harmadik etapján. A jó formában lévő Kusztor Péter a Tour de Hongrie összetett versenyének egyik nagy esélyese lehet. A huszonhét esztendős Lovassy Krisztián tíz éves korában, 1998-ban kezdett el kerékpározni, miután elindult egy tehetségkutatón, amelyet rögtön meg is nyert. Azóta nagy utat járt be, szinte minden pálya és országúti versenyszámban magyar bajnok lett, s a londoni olimpián is indulhatott. A luxemburgi Differdange- Losch kontinentális csapat színeiben indulhat a Tour de Hongrie versenyén. A jól sikerült tehetségkutató viadalt követően Lovász számára a Központi Sportiskola következett, majd mivel csömöri kötődésű, így egy a városban alakult kerékpáros egyesületben folytatta pályafutását. Ezekben az években az országúti kerékpározás mellett hegyikerékpározott is. Később Pataki Ibolya kezei alá került a BVSC-be, ahol elsősorban a pálya szakágra fókuszált. Eredményeinek köszönhetően aztán Svájcba került, a World Cycling Centerbe, ahol junior éveit, valamint az első U23-as esztendőt töltötte. 2005-ben a junior pálya Európa-bajnokságon scratch-ben tizenegyedik, a pontversenyben hetedik helyezett lett, egy évvel később a juniorvilágbajnokságon ötödikként zárt a pontversenyben, a 19. helyen az egyéni üldözőversenyben. 2009-ben lett tagja a P-Nívó Betonexpressz 2000 kontinentális csapatának (majd jogutódjainak), az itt töltött évek alatt olyan eredményekkel rukkolt ki, mint győzelem a Banja Luka Belgrád 1.2- es egynaposon (2011), szakaszgyőzelem a Román körversenyen (2011), illetve az akkor még nemzetközi kategóriás Gemenc Nagydíjon (2009). 2011-es eredményeivel harcolta ki a londoni olimpiai részvételt. 2012-ben a magyar válogatott színeiben az év eleji GP Costa degli Etruschi egynaposán elért nyolcadik helyezésével Bodrogi László sikerei óta a legjobb magyar eredményt szállította 1.1-es besorolású viadalról. Az év második részét a csíkszeredai Tusnád csapatában folytatta. A Central European Tour Miskolc GP győztese lett, majd a Budapest GP-n a második helyen ért célba. Remek formája ellenére, sorozatos balszerencséje miatt az olimpiát helyezetlenül zárta. 2013-ban az olasz-magyar Utensilnord-Ora24. eu kontinentális csapatának kerekese lett. Magyar bajnoki címet szerzett országúton, s megnyerte a Central European Tour Budapest Nagydíját. A firenzei világbajnokság csapatidőfutam számában induló magyar válogatottnak is ragja volt. Az elmúlt esztendőt a norvég Team FixIT.no csapatánál töltötte. A magyar bajnokság időfutamának második, míg mezőnyversenyének harmadik helyezettjeként a Central European Tour Budapest GP-n hatalmasat bukott, ez egyben a szezonjának végét is jelentette. 2015-re a luxemburgi Team Differdange-Losch csapatához igazolt, s megnyerte a magyar időfutam bajnokságot ezzel nemcsak pályán, országúton is majdnem teljes lett a bajnoki aranygyűjteménye. Az idei Tour de Hongrie versenyén kiemelt figyelem követi majd a szereplését, Lovassy Krisztián valamennyi mezőnybefutónál az esélyesek között lesz, de ígéri, a sikeres összetett szereplésért is mindent megtesz majd, akár a Kékesen is lehet esélye... 14 15
Csapatok Csapatok Rajtszám Versenyző neve Ország DKSI Team AMPLATZ-BMC 41 Pályi Csaba HUN 1990. 09. 04 1 Kusztor Péter HUN 1984. 12. 27 42 Nagy Gyula HUN 1979. 08. 03 2 Marek Caneky SVK 1988. 06. 17 43 Ábrók Norbert HUN 1982. 05. 06 3 Andi Bajc SLO 1988. 11. 14 44 Fegyveres Máté HUN 1996. 03. 03 1. Kusztor Péter 4 Jan Tratnik SLO 1990. 02. 23 5 Andreas Umhaller AUT 1989. 11. 17 6 Maximilian Kuen AUT 1992. 05. 26 Tartalék Thomas Umhaller AUT 1995. 07. 06 6. Maximilian Kuen (AUT) 44. Fegyveres Máté 45 Kádár Csaba HUN 1987. 03. 22 46 Fejes Gábor HUN 1989. 05. 25 Tartalék Gönczy Gergő HUN 1996. 07. 02 Tartalék Nagy Zoltán HUN 1970. 09. 01 45. Kádár Csaba Tartalék Dennis Paulus AUT 1994. 09. 22 Veloki Team Tartalék Dejan Bajt SLO 1987. 10. 28 51 Kiss Gergely HUN 1981. 03. 06 Team Differdange-Losch 52 Vígh Zoltán HUN 1987. 08. 23 11 Lovassy Krisztián HUN 1988. 06. 23 53 Solymosi Márton HUN 1990. 04. 24 5. Andreas Umhaller (AUT) 12 Kaupas Gediminas LTU 1988. 09. 07 13 Coenen Johan BEL 1979. 02. 04 14 Dakteris Janis LAT 1991. 05. 20 15 Thill Tom LUX 1990. 03. 31 11. Lovassy Krisztián 46. Fejes Gábor 54 Tóth Attila HUN 1980. 08. 06 55 Kiskó Gábor HUN 1974. 07. 24 56 Heffentrager Csaba HUN 1993. 06. 25 Tartalék Csomor Zoltán HUN 1981. 04. 21 52. Vígh Zoltán 16 Centrone Ivan LUX 1995. 09. 17 Tartalék Szórádi Balázs HUN 1976. 08. 31 Tartalék Kastemyr Pontus SWE 1995. 03. 28 Cube-Csömör Tartalék Deruette Thomas BEL 1995. 07. 06 61 Buruczki Szilárd HUN 1979. 01. 13 Tartalék Ampler Rick GER 1989. 11. 26 62 Dina Márton HUN 1996. 04. 11 Utensilnord 63 Simon Péter HUN 1991. 10. 14 13. Coenen Johan (BEL) 21 Holló Botond HUN 1992. 04. 17 22 Rózsa Balázs HUN 1995. 11. 26 23 Móricz Dániel HUN 1996. 03. 26 24 Filutás Viktor HUN 1996. 09. 28 21. Holló Botond 53. Solymosi Márton 64 Búr Zsolt HUN 1981. 08. 01 65 Cser Gábor HUN 1982. 05. 08 66 Szalay Péter HUN 1981. 09. 13 KEMO Dukla Trenčín 61. Buruczki Szilárd 25 Lengyel Zoltán HUN 1995. 04. 25 71 Roman Broniš SVK 1976. 10. 17 26 Sipos Zoltán HUN 1991. 12. 15 72 Matej Jurčo SVK 1984. 08. 08 Tartalék Róka Tibor HUN 1966. 05. 20 73 Maroš Kováč SVK 1977. 04. 11 Mugenrace Team Prolog 74 Martin Mahďar SVK 1989. 07. 31 31 Hemmert János HUN 1976. 06. 13 75 Patrik Tybor SVK 1987. 09. 16 33. Kriván András 32 Hartmann József HUN 1992. 08. 12 33 Kriván András HUN 1993. 04. 24 34 Ruttkay Zoltán HUN 1995. 07. 12 35 Varga Péter HUN 1993. 03. 02 15. Thill Tom (LUX) 62. Dina Márton 76 Renzo Zanelli ITA 1988. 05. 03 Tartalék Juraj Lajcha SVK 1994. 02. 06 Tartalék Martin Dubeň SVK 1995. 03. 14 Tartalék Milan Holomek SVK 1995. 09. 11 66. Szalay Péter 36 Nagy Olivér HUN 1996. 04. 23 Tartalék Mogyorósi Máté HUN 1993. 11. 14 Tartalék Molnár István HUN 1988. 07. 15 Tartalék Gáspár Ferenc HUN 1996. 05. 24 16 17
Csapatok Csapatok Start-Massi Cycling Team Team Fixit.No 71. Roman Broniš (SVK) 81 Ruben Caseny Catala ESP 1986. 09. 13 82 Marc Vilanova Marsa ESP 1987. 08. 07 83 Jeison Prada Ortiz COL 1993. 12. 02 84 Axel Costa Soria ESP 1994. 10. 10 85 Andreas Keuser GER 1974. 04. 14 86 Daniel Quicibal GUA 1994. 01. 27 Tartalék Marco-Tapio Niemi FIN 1996. 12. 11 Tartalék Luca Frasa SUI 1992. 04. 17 Tartalék Christoph Danner GER 1993. 11. 03 Team Stölting 72. Matej Jurčo (SVK) 111. Ole Andre Austevoll (NOR) 111 Ole Andre Austevoll NOR 1994. 04. 15 112 Sindre Eid Hermansen NOR 1993. 09. 19 113 Marius Hafsaas NOR 1991. 03. 19 114 Even Rege NOR 1994. 04. 24 115 Filip Eidsheim NOR 1990. 02. 16 116 Adrian Gjolberg NOR 1989. 02. 23 Tartalék Torstein Stokkenes NOR 1993. 09. 18 Tartalék Jan William Jensen NOR 1994. 02. 09 Tartalék Henrik Sandal NOR 1995. 07. 31 Team Forman Cinelli 121 Lant Antonín CZE 1994. 10. 24 122 Fierla Ondřej CZE 1993. 07. 10 112. Sindre Eid Hermansen (NOR) 82. Marc Vilanova Marsa (ESP) 91 Manuel Porzner GER 1996. 02. 25 92 Sven Reutter GER 1996. 08. 13 93 Arne Egner GER 1994. 03. 14 94 Moritz Backofen GER 1995. 03. 21 95 Lars Becker GER 1993. 03. 15 84. Axel Costa Soria (ESP) 115. Filip Eidsheim (NOR) 123 Eduard Hrachovina CZE 1995. 09. 20 124 Rostislav Brokes CZE 1995. 10. 16 125 Prejda Václav CZE 1996. 07. 27 126 Hudeček Petr CZE 1982. 07. 02 West-Frisia 131 Robbert Jan Mol NED 1988. 07. 23 121. Lant Antonín (CZE) 96 Nako Georgiev BUL 1995. 05. 19 132 Ruben Dorren NED 1989. 11. 25 Tartalék Ole Quast GER 1989. 10. 09 Tartalék James Early NZL 1985. 10. 15 Tartalék Max Werda GER 1991. 10. 05 National Team Srbija 133 Folkert Oostra NED 1989. 09. 28 134 Joris de Boer NED 1989. 08. 18 135 Sjors Dekker NED 1994. 02. 14 146 Adne van Engelen NED 19930316 Tartalék Sven Broekaart NED 1993. 03. 22 91. Manuel Porzner (GER) 101 Ivan Stević SRB 1980. 03. 12 102 Kasa Gabor SRB 1989. 02. 03 103 Stefanovic Stefan SRB 1994. 05. 06 104 Miloš Borisavljevic SRB 1994. 03. 09 105 Marko Danilović SRB 1993. 04. 23 106 Stankovic Marko SRB 1988. 07. 08 101. Ivan Stević (SRB) 122. Fierla Ondřej (CZE) Tartalék Sebastiaan ten NED 1989. 10. 19 Tartalék Tino Haakman NED 1972. 12. 25 Equipe CMI 141 Green Simeon USA 1979. 12. 06 142 Delong John USA 1979. 12. 28 143 Gibaud Mathieu FRA 1985. 08. 15 144 Murisson Alexander GBR 1992. 02. 24 135. Sjors Dekker (NED) Tartalék Kalaba Dusan SRB 1996. 05. 25 145 Ponomarenko Dmytro UKR 1991. 02. 10 94. Moritz Backofen (GER) Tartalék Ambrus Nemanja SRB 1994. 02. 17 104. Miloš Borisavljevic (SRB) 136. Adne van Engelen (NED) 146 Jullien Sebastien FRA 1987. 01. 31 Tartalék Weaver Rolly USA 1990. 12. 22 Tartalék Grabovskyy Dmytro ISR 1985. 09. 30 Tartalék Soula Guillaume FRA 1980. 10. 29 143. Gibaud Mathieu (FRA) 18 19
Prológ - bemutatkozás Prológ Szombathely Prológ - 2015. 08. 04., kedd Szombathely - Szombathely 1,2 km km Megye Település Megjegyzés 50 km/h 0 Vas Szombathely, Iseum Első rajt 17:00 1,2 Vas Szombathely, Főtér Első célbaérkező 17:02 1,2 Vas Szombathely, Főtér Utolós célbaérkező 18:40 Cél Fő tér Szent Márton u. Szent Erzsébet tér Thököly Imre u. Rajt Iseum Tisztelt Versenyzők! Tisztelt Sportbarátok! Kedves Versenyzők! Kedves Szurkolók! Szeretettel üdvözlöm a 2015-ös Tour de Hongrie kerékpárverseny minden résztvevőjét, szurkolóját és a verseny iránt érdeklődőket a kétezer éves Szombathelyen, a Kárpát-medence legrégebbi városában! Örülök annak, hogy városunkból indul az országon áthaladó körverseny. Bízok abban, hogy lesz idejük megismerni gyönyörű városunkat, hiszen büszkék vagyunk gazdag történelmi múltunkra, híres szülötteinkre, pezsgő kulturális életünkre. Városunk bővelkedik látnivalókban. Itt haladt egykor az egyik legjelentősebb európai kereskedelmi útvonal, a Borostyánkő út, itt telepedtek le a római legió tagjai is. A szombathelyi Iseum méretét tekintve Európa harmadik legnagyobb Isis szentélye volt. Szombathelyen született Szent Márton, Európa legismertebb szentje. A huszonegyedik században épült ki a Szent Márton Zarándokút, amely keresztül halad városunkon. A római időkből származó emlékek mellett gazdag vallási örökséggel rendelkezünk: a szombathelyi Székesegyház az ország harmadik legnagyobb katedrálisa. Szombathely sokoldalúságáról tanúskodik, hogy a szellemi, kulturális és sport élet központja. Színházi előadások, komolyzenei koncertek sokasága közül választhatnak az ide látogatók. Kérem, ismerje meg, fedezze fel városunkat! Jó versenyzést, szép élményeket kívánok! dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere Szombathelyt a múlt század közepén megrendezett versenyek alkalmával többször is érintette a Tour de Hongrie mezőnye, ám az országúti kerékpáros körverseny indulópontjaként a vasi megyeszékhelynek ezidáig nem volt lehetősége bemutatkozni. Büszkeséggel tölt el mindannyiunkat, hogy a prológ és a rajt alkalmából 22 ország versenyzőit üdvözölhetjük augusztus 4-én és 5-én a szervezők és a városvezetés együttműködésének köszönhetően. Talán kevesen tudják, de Szombathelyen több mint egy évszázados tradícióra tekint vissza a szervezett kerékpáros sport. Városunkban alakult meg 1889-ben a Magyar Kerékpáros Szövetség, és 1894-ben az első magyarországi kerékpáros pálya, a velodrom is itt épült. Bízom abban, hogy a mostani kezdeményezésnek köszönhetően településünk ismét visszakerül a magyar kerékpársport térképére. Ennek érdekében házigazdaként mindent megtettünk és megteszünk azért, hogy a verseny résztvevői ideális feltételek között vághassanak neki a 720 kilométeres távnak. A sportolóknak ezúton kívánok balesetmentes és eredményes versenyzést, a rajongóknak pedig élményekkel teli napokat a Tour de Hongrie prológja és öt szakasza alkalmával! Koczka Tibor Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere 20 21