Átadási/átvételi jegyzőkönyv

Hasonló dokumentumok
A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői

Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar. Előzetes tanszéki javaslat tantárgy befogadási kérelemhez. 2014/2015-os curriculum alapján

A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre

ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNY MEDICINĂ GENERALĂ

Fogorvos szak 2010 KINEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GY SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT

Április 6. csütörtök, 10:00 12:30

ERDÉLY MAGYAR EGYETEME

Fogorvos szak 2012* KINEK MIKOR FÉLÉV SZEM KÓD CÍM FELELŐS EGYSÉG EF1 EF2 EF3 EA GYAK SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT

A 2014/2015-ös tanévben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatók kurrikuluma felmenő rendszerben

Gyógyszerész szak 2016* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT

Oktatási Szakmai Rendezvény

Fogorvos szak 2018* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2007-ben megkezdő hallgatók számára

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS

Fogorvos szak 2017* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYAK SZE ÖSSZ JEGY KREDIT

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u április

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Köszöntő. Kedves Kollégák!

I. évfolyam FOK ( csop.) TANÉV 1. félév

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar. EGP nappali II. ( II. szemeszter)

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2006-ban megkezdő hallgatók számára

Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2010-ben megkezdő hallgatók számára

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.

Az írásbeli záróvizsgára történő jelentkezés feltételei: A 2010/11. tanév záróvizsgák és avatások időpontjai:

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk:

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Fogorvostudományi szak tanulmányaikat 2003-ban megkezdő hallgatók számára

Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar

JÁRÓBETEG SZAKRENDELŐ INTÉZET SZAKRENDELÉSEINEK SZAKORVOSI NÉVSORA K épület

1/2011. sz. Határozat

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Köszöntő. Kedves Kollégák!

A Gubicza család találkozói, eseményei

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

Descendants of Urbanus Benedek

Az egyes tárgyak előadóinak neve. Kötelező és kötelezően választható tárgyak

Dél-Alföld Bács-Kiskun

95. Kimutatás az ügynökhálózatot mûködtetõ és a Magyar Autonóm Tartományban dolgozó állambiztonsági tisztekrõl Marosvásárhely, február 5.

FOK I. évfolyam ( csop.) TANÉV 2. félév

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa május Gyula

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Gyógyszerész szak tanulmányaikat 2005-ben megkezdő hallgatók számára

Eötvös József Koszorú

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának május 25 i alakuló üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK

Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika. Kardiológiai Központ (Oklevelét később veszi át)

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

TANÉVNYITÓ Nagy József

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Az írásbeli záróvizsgára történő jelentkezés feltételei: A 2011/12. tanév záróvizsgák és avatások időpontjai:

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ Az írásbeli záróvizsgára történő jelentkezés feltételei:

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM

XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA

MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE. Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a évi nemzetközi diákolimpián elért

VII. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Budapest, Novotel Centrum Hotel december 2-3.

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont május 15.

CZOBOR MIHÁLY neje VERES KATALIN (*1800 körül) (*1800 körül) CZOBOR MIHÁLY neje MOLNÁR KLÁRA (* ) (* )

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

INFEKTOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit

A magyarországi közegészségügy története

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

Legyél Te is Demenciabarát!

9. évfolyam 1. szám február 10.

Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

Háziorvosok, gyermekorvosok, fogorvosok, szakrendelések rendelési ideje, helye és telefonszámai

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Magyar Mellkassebész Társaság tagságának névsora


GYTK I. évfolyam ( csop.) TANÉV 2. félév

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

LEKTORAINK (2015/5/3)

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

Az intézmény ingatlanállománya

Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő 8500 Pápa, Jókai u. 5-9 (89) , Fax: (89)

Trianon és a magyar felsőoktatás

... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT

Átírás:

Átadási/átvételi jegyzőkönyv Prof. Dr. Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár és felesége, Dr. Péter H. Mária nyugalmazott egyetemi adjunktus (lakcím: Târgu-Mureş, Marosvásárhely Aleea Cornisa Nr. 20/14.) a Marosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszerészeti Intézet, valamint a Marosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszerészeti Egyetem történetére vonatkozó alábbi fényképeket és történeti dokumentumokat a mai napon átadja a Szegedi Tudományegyetem Levéltárának (6722 Szeged Honvéd tér 6.). A levéltár vállalja a fényképek és aprónyomtatványok további állományba vételét, őrzését, jegyzékbefoglalását, rendezését és magyar történettudomány, valamint a szélesebb közművelődés részére történő kutathatóvá tételét és megismertetését (pl. kiállítások vagy forráskiadványok, tudományos feldolgozások formájában). Az átadásra kerülő dokumentumokban a mai naptól kezdve a levéltár köteles biztosítani a szabad tudományos kutatás lehetőségét, s annak elősegítése érdekében megkezdi a digitalizálást. Az átadásra kerülő fényképek és dokumentumok főbb kategóriái Típus Fényképek Kicsengetési kártyák Évfolyamtalálkozók meghívói Egyéb vegyes aprónyomtatványok Mennyiség 246 db 49 db (+17 db duplum példány) 7 db 8 db A fényképek és dokumentumok tételes listáját a jegyzőkönyv melléklete tartalmazza. Marosvásárhely, 2016. március 16. Vajda Tamás Dr. Péter H. Mária Dr. Péter Mihály átvevő átadó átvevő

Melléklet 1/7. oldal Fényképek jegyzéke MOGYE tanári kara 1960/61. tanév Puskás György 2003. 12. 20. Eperjessy Anna (1906. 09. 20. - 1990. 09. 30.) Kiss Árpád (1911. 12. 01. - 1987. 12. 15.) Rácz Kotilla Erzsébet (szül. 1925. 06. 03.) Balogh László (1914. 05. 13. - 1976. 09. 26.) Mártonfi László (1903. 01. 02. - 1973. 10. 20.) Kopp Elemér (1890. 08. 17. - 1964. 01. 19.) Soós Pál (1920. 03. 09. - 1996. 06. 20.) Rácz Gábor (1928. 06. 15. - 2013. 06. 17.) Hankó Zoltán (1910. 01. 12. - 1978. 06. 20.) Mézes Magda (a kórélettan előadója) 1971 Mártonfi László (gyógyszerészeti kémia professzora) Fokt Ildikó adjunktus (protetika) László János (mikrobiológia) Mátyás Mátyás (sebész professzor) Miskolczy Dezső professzor (ideggyógyászat) Csőgör Lajos professzor (konzerváló fogászat) Putnoky Gyula (mikrobiológia) Újváry Imre professzor (bőrgyógyászat) Guzner Miklós professzor (fogpótlástan) Gündisch Mihály professzor (szövettan) Kelemen László professzor (fertőző betegségek) Miskolczy Dezső professzor (ideggyógyászat) Vendég Vince professzor (fül-orr-gégészet) Lőrincz Ernő András professzor (szülészet-nőgyógyászat) 1900-1985 Csőgör Lajos professzor (konzerváló fogászat) Szentkirályi István professzor (gyermekgyógyászat) Szentkirályi István professzor (gyermekgyógyászat) Gündisch Mihály professzor (szövettan) Puskás György és László János Kótay Pál professzor (urológia) Kótay Pál professzor (urológia) Kótay Pál professzor (urológia) Kótay Pál professzor a Veszprémi István-emlékérem átvételekor 1978. 04. 21. Veress Ferenc professzor (bőrgyógyászat) Rácz Lajos (anatómia és orvostörténet) 1928. 01. 15. - 2002. 07. 23. Rácz Erzsébet (gyógyszerészeti kar) Balássy Péter (fogorvos) Tonkó Sarolta (fogorvos) Goina Eugenia (vegyész, biokémia) Dienes Sándor professzor

Melléklet 2/7. oldal Fényképek jegyzéke Jakóczi Tibor lektor (társadalomtudományok) Kovács Dániel lektor (társadalomtudományok) Nagy Levente adjunktus (szülészet-nőgyógyászat) Boga Kálmán professzor (szülészet-nőgyógyászat) Cristoloneanu Radu (fogorvos) Horváth Miklós professzor (közegészségtan) 1906-1982 Haranghy László professzor (kórbonctan) 1897-1975 Haranghy László professzor (kórbonctan) 1897-1975 Haranghy László professzor (kórbonctan) 1897-1975 Putnoky Gyula professzor (mikrobiológia) 1901-1985 Boér László professzor (mikrobiológia) Boér László professzor (mikrobiológia, járványtan) 1907-1972 László János (mikrobiológia) 1925-2011 László János (mikrobiológia) 1925-2011 1982. 07. 01. Péter Mihály professzor (mikrobiológia) 1929- Domokos Lajos professzor (mikrobiológia) 1983. 04. 29. Domokos Lajos professzor (mikrobiológia) 1983. 04. 29. Haranghy László professzor (kórbonctan) 1897-1975 Bartel György 1917-1979 Horváth Miklós professzor (közegészségtan) 1906-1982; 1948-1968 Módy Jenő professzor Új diákmenza kívülről Új diákmenza belülről MOGYE Egyetemi Jegyzetkiadó litográfiai gépe MOGYE Egyetemi Jegyzetkiadó könyvkötödéje MOGYE Egyetemi Jegyzetkiadó könyvkötészet MOGYE főépület hátsó része MOGYE 1-es, 3-as és 4-es diákotthon MOGYE 1-es, 3-as és 4-es diákotthon Az új klinika építése 1980-1983 MOGYE 4-es diákotthon szobabelső MOGYE 4-es diákotthon szobabelső MOGYE 4-es diákotthon előcsarnoka MOGYE Központi Könyvtár egyik raktárhelyisége MOGYE Központi Könyvtár egyik raktárhelyisége MOGYE Központi Könyvtár régi olvasóterme MOGYE Központi Könyvtár régi olvasóterme MOGYE gólyabál MOGYE gólyabál MOGYE gólyabál 1975 MOGYE gólyabál 1977. 12. 10. Amatőr diák képzőművészeti kiállítás megnyitója 1988. 11. 12.

Melléklet 3/7. oldal Fényképek jegyzéke Néptánccsoport 1984 Színjátszókör Ruha István és a marosvásárhelyi filharmonikusok a MOGYE dísztermében MOGYE - temesvári egyetem kézilabda mérkőzés Váltófutás Sportnap Sportverseny díjkiosztója Röplabda mérkőzés MOGYE sporttelepén MOGYE egyetemi vívócsapat Facsemeték ültetése közmunkában a weekend telepen Takarítás a diákotthonok körül Takarítás a diákotthonok körül Közmunka a Kelemen-havasokban 1950-es évek vége Takarítás a diákotthonok körül 1985/86 Takarítás a diákotthonok körül 1985/86 Facsemeték ültetése közmunkában a weekend telepen Közmunka Ebédosztás a közmunkán (almaszüret) MOGYE közmunka parancskiosztás pillanata Az 1961-ben végzettek 30 éves találkozója 1991. 09. 06. Az 1949-ben végzett orvosok 40 éves találkozója 1989. 06. 09. Az 1965-ben végzett orvosok találkozója 1975 Az 1953-ban végzettek 20 éves találkozója 1973 Évfolyamtalálkozó 1972. 06. 14. 1958-ban végzett gyógyszerészek 30 éves találkozója 1988 Az 1954-ben végzettek 25 éves találkozója Az 1949-ben végzett orvosok 45 éves találkozója 1994. 09. 10. Az 1952-ben végzettek 45 éves találkozója 1997 Az 1953-ban végzett orvosok találkozója Az 1966-ban végzett gyógyszerészek 20 éves találkozója 1986 Az 1966-ban végzettek 20 éves találkozója Orvostudományi Társaság fertőző-patológiai szakcsoport ülése Tudományos ülés Diákszövetségi gyűlés Tanszemélyzeti plenáris ülés elnöksége MOGYE 2. diákotthon vezetősége Politikai előadás a 2. diákotthonban MOGYE Katonai Tanszék Tudományos ülés Középen Farkas Imre János 1980. 03. 29. Szarkiszov akadémikus látogatása MOGYI Anatómiai Tanszékén

Melléklet 4/7. oldal Fényképek jegyzéke Dies demonstrationis 1980 Évzáró ünnepség a gyógyszerészeknél 1978 Tudományos ülés IMSZ gyűlés Az 1958-ban végzettek 25 éves találkozója Decizió kiosztás 1992. 03. 06. Az 1958-ban végzettek 25 éves találkozója Tudományos ülés Gyémánt diploma átvételén Szegeden Elekes Imre 1983. 09. 12. Ünnepi ülés a díszteremben Kolozsvári FJTE orvosi kara 1940 MOGYE központi épülete Pártvezetők fogadása a központi épület előtt Pártvezetőség munkalátogatása az OGYI tanácstermében Pártvezetőség munkalátogatása az OGYI tanácstermében Mikrobiológiai diszciplina tagjai Péter Mihály 60. születésnapján 1989. 05. 11. Péter Mihály és Túróczy Sára a laboratóriumban 1976. 05. 26. Kiss E., László J., Péter Mihály, Domokos Lajos, Sete B., Szöllősi Á., Akszenyak Mária, Túróczy Sára, Piros Sarolta, Ambrus Mária, Erős Margit Both Lili, Péter Mihály, Sóos Márta 1979. 10. hónap Kiss Ervin, Péter Mihály 1980. 03. 27. Domokos Lajos, Piros Sarolta, Méter Mihály 1977. 07. hónap Domokos Lajos, Jakab Rozália MOGYI Mikrobiológiai diszciplina Péter Mihály 60. születésnapi köszöntő 1989. 05. 11. Putnoky professzor látogatása a régi munkahelyén (Fazakas - Soós - Putnoky - Péter - Kiss) 1984. 09. 21. Horváth Gábor főbiológus és Péter Mihály Fazakas Béla parazitológia, Soós Pál gyógyszeranalitika, Putnoky Gyula mikrobiológia, Domokos Lajos mikrobiológia, Kiss Ervin járványtan 1984. 09. 21. MOGYI Mikrobiológiai diszciplina Péter Mihály 60. születésnapi köszöntő 1989. 05. 11. MOGYI Mikrobiológiai diszciplina Péter Mihály 60. születésnapi köszöntő 1989. 05. 11. Első védőnő tanfolyam (középen dr. Tamás Gizella) Autóbuszos kirándulás levendula ültetvényhez Az új klinikai kórház Az új klinikai kórház 1988-ban végzett orvosok ballagása Tudományos előadás tartása Demonstráció az Anatómiai Múzeumban Anatómiai Múzeum MOGYE Katonai Tanszék MOGYE Katonai Tanszék MOGYE Katonai Tanszék

Melléklet 5/7. oldal Fényképek jegyzéke Prof. Dr. Barbu Zénó tüdőgyógyászati klinikai gyakorlat Prof. Cristobreanu MOGYE Fogorvostudományi Kar Bocskay István professzor MOGYE Fogorvostudományi Kar Bocskay István professzor Marosvécsi retardált gyermekek intézetében fogorvos növendékek Marosvécsi retardált gyermekek intézetében fogorvos növendékek Autóbuszos kirándulás Autóbuszos kirándulás Anatómiai Intézet orvosi személyzete 1946-1958 Évfolyamkirándulás bráni vár MOGYI lambliasis szimpózium Fazakas Béla adjunktus 1976. 10. 27. Társadalomorvosi tanszék tanulmányi kirándulása Járványtani gyakorlat Saban Monica docnes Járványtani gyakorlat Saban Monica docnes MOGYE Fogorvostudományi Kar odontológiai gyakorlat Analitikai Kémiai Tanszék Soós Pál és Blazsek Ágnes Kerti csoportkép 1985. 05. 24. A Marosvásárhelyi Országos Kórház emléktáblája Prof. Hurmanok látogatása a Gyermekgyógyászati Klinikán 1959. 05. 14-16. Gyermekgyógyászati Klinika 1956 Gyermekgyógyászati Klinika 1956 Gyermekgyógyászati Klinika tanárok és hallgatók 1960 Gyermekgyógyászati Klinika 1956 Szülészeti Klinika munkatársai 1957 Szülészeti Klinika munkatársai Prof. Dr. Barbu Zénó tüdőgyógyászati klinikai gyakorlat Brassói NIVEA gyár előtti csoportkép Autóbuszos kirándulás levendula ültetvényhez Autóbuszos kirándulás levendula ültetvényhez Brassói NIVEA gyár előtti csoportkép Brassói NIVEA gyár előtti csoportkép Kirándulási csoportkép Gyermekgyógyászati Klinika bejáratánál Puskás professzor 1960 Az új klinikai kórház (1983-ban lett átadva) Bolyai Tudományegyetem első marosvásárhelyi orvosi diplomája 1947 Abszolvensi igazolás 1950 MOGYI általános orvosi diploma 1977 MOGYI kórházi gyakorlati könyvecske 1947 MOGYI gyógyszerész diploma 1953 Kolozsvári Magyar Tudományegyetem orvosi diplomájának pecsétje és rektori aláírása 1945. 06.

Melléklet 6/7. oldal Fényképek jegyzéke Abszolvensi igazolás 1949 MOGYI közegészségügyi diploma 1954 MOGYI közegészségügyi diploma 1954 Bolyai Tudományegyetem első marosvásárhelyi orvosi diplomája 1947 MOGYI gyógyszerész diploma 1953 Kolozsvári Magyar Tudományegyetem orvosi diplomája 1945 Kolozsvári Magyar Tudományegyetem orvosi diplomája 1946 MOGYI védőnői diploma 1951 Kolozsvári Magyar Tudományegyetem orvosi diplomájának pecsétje és rektori aláírása 1945 Kolozsvári Magyar Tudományegyetem orvosi diplomája 1945 Kolozsvári Magyar Tudományegyetem orvosi diplomája 1945 Parazitológiai szemléltetőanyagok Parazitológiai szemléltetőanyagok Szövettani gyakorlat Szövettani mikroszkópos felvétel Mikrobiológiai Tanszék prof. László János hallgatókkal Filep Győző fizikus és 3 hallgató Elektronmikroszkópos laboratórium Filep Győző fizikus Biofizikai műszerek Biofizikai műszerek Biofizikai műszerek Biofizikai gyakorlat Szövettani gyakorlat Szövettani gyakorlat prof. Rosca Gheorhi mikroszkópnál Prof. Lajocaru Aurel Prof. Arsenescu élettani gyakorlat Biokémia gyakorlat László Attila tanársegéd Biokémia gyakorlat prof. Kovács Endre Közegészségtani gyakorlat prof. Bedő Károly Propedeutika gyakorlat Ienemia Lucian professzor Propedeutika gyakorlat MOGYI Ortodontia Cristoloneanu Radu (fogorvos) MOGYI Gyermekgyógyászati Klinika hallgatók, munkatársak és Puskás György professzor 1960 Belgyógyászati gyakorlat prof. Dóczy Pál Belgyógyászati gyakorlat conf. Pana Sebészet Ivan Radi szívsebész MOGYE Gyógyszerészeti Kar conf. dr. Rácz Kotilla Erzsébet előadása MOGYE Gyógyszerészeti Kar galenikai gyakorlat

Melléklet 7/7. oldal Fényképek jegyzéke MOGYE Gyógyszerészeti Kar tudományos ülés elnöksége prof. Dr. Rácz Gábor MOGYE Gyógyszerészeti Kar galenikai gyakorlat prof. Dr. Popovicin Adrianna, dr. Rogosea Maria adjunktus Klinikai eszközök Összesen 246 db MOGYI/MOGYE végzős hallgatóinak kicsengetési kártyái Időszak Mennyiség 1958-1962 5 1965-1989 25 1990-2005 (román + magyar) 16 2007, 2009, 2010 3 Összesen 49 (+17 duplum) MOGYI/MOGYE egykori hallgatói évfolyamtalálkozóinak meghívói Egyéb aprónyomtatványok Tárgy Idő 1949-ben végzettek 45 éves találkozója 1994 1951-ben végzettek 45 éves találkozója 1996 1953-ban végzettek 40 éves találkozója 1993 1954-ben végzettek 30 éves találkozója 1984 1954-ben végzettek 40 éves találkozója 1994 1955-ben végzettek 30 éves találkozója 1985 1956-ban végzettek 35 éves találkozója 1991 Összesen 7 db Tárgy Idő Bolyai Farkas Elméleti Liceum Marosvásárhely 2009-2013 2013 Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely 2003-2007 2007 Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem tanrend 1946-1947 Péter Mihály: A MOGYE történetével és tevékenységével foglalkozó munkák jegyzéke. In: Orvostudományi Értesítő (2010) 2: 140-145. 2010 Péter Mihály: A MOGYE egykori hallgatóinak kötetek formájában megjelent emlékiratai, szépirodalmi és egyéb írásaik bibliográfiai jegyzéke (2012) 2:111-117. 2012 A MOGYE végzettjeinek emlékiratai, szépirodalmi, közírói - kötetek formájában - megjelent munkái (7 oldal) kézirat Péter Mihály: A MOGYE folyóiratának sorsfordulói. In: Orvosi Hetilap 152 (2011) 146-148. 2011 Péter Mihály: A marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés előzményei, 60 éves működésének főbb eseményei és jelen gondjai. In: Debreceni Szemle 14 (2006) 1:104-117. 2006 Marosvásárhely, 2016. március 16.