(A cím alapján ez iszonyat hosszú témakör, de szerencsére a fele átfedésben van a 7. résztémával is) AZ ARANYBULLA-MOZGALOM, A NEMESI VÁRMEGYE KEZDETE Az Aranybulla-mozgalom II. András (1205-35) alatt alakult ki: 1. Az Aranybulla előzményei: a) A nagybirtokosok hatalma megnő: III. Béla (1172-1196) halála után fiai, Imre és András között trónviszály tört ki: támogatásuk fejében a főurak Andrástól birtokadományokat szereztek, majd András trónra kerülése után is folytatta az adakozást a nagybirtokosok ereje, politikai hatalma tovább nőtt. b) Gyengülő királyi hatalom: a királyi birtokok megfogyatkoztak a királyi vármegyerendszer nem volt képes ellátni közigazgatási és katonai feladatát III. Ince pápa hatására keresztes hadjárat a Szentföldre a hadjáratok sok pénzt emésztettek fel András nyugat-európai mintára a királyi regáléjövedelmekre (felségjogon szedett adók) kívánt támaszkodni: vámszedés só értékesítés joga (a só nemcsak ételízesítő, hanem fontos tartósítószer is volt, árusítására az uralkodók igyekeztek monopóliumot szerezni) pénzrontás: újabb és újabb pénzt adatott ki mindig kevesebbet ért az új pénz, mint a régi a régi pénzt mindig be kellett váltani az újra a különbözet volt a nyereség, az úgynevezett kamara haszna Az adók miatt egyre növekedtek a jobbágyok terhei. c) Veszélyben a szerviensek (= királyi vitézek) a királyi hatalom hanyatlása veszélyt jelentett számukra a nagybirtokosok a szervienseket is hatalmuk alá kívánták vonni a várjobbágyok hasonló helyzetben voltak állandó katonáskodásra kényszerülhetnek a nagybirtokosok magánhadseregeiben (később az ő lesüllyedésük adta a jobbágyság nevét) d) 1213: Főúri összeesküvés Bánk nádor és Petur bán vezetésével: oka: az udvarban élő idegenek (olaszok és németek) túlzott hatalma megölik Gertrúd királynét 2. Az Aranybulla kiadatása Fokozatosan az egész társadalom szembekerült a királyi hatalommal az elégedetlenség társadalmi mozgalommá alakult: 1222: a fehérvári törvénylátó napon kikényszeríttették jogaik megerősítését az Aranybulla kiadása Aranybulla: függőpecséttel ellátott oklevél, 31 cikkelyből állt. (igazából a pecsétet nevezik bullának, és több királyunk is adott ki aranybullával megerősített rendeleteket, de a jelentősége miatt az elnevezést hallva általában II. András 1222. évi aranybullájára asszociálunk) megvalósítása a királyi hatalom erőtlensége miatt elmaradt 3. Az Aranybulla tartalma: a) Védi a szervienseket, pl.: a szervienseket a hatalmasok ítélet nélkül ne büntethessék ne fizessenek adót (adómentesség) a szerviens fiú nélküli halálakor a birtok negyedét lánya örökölje, a többiről szabadon rendelkezhet (ne vehessék el a nagybirtokosok) b) Korlátozza a király hatalmát, pl.: Ha a király hadat akar vezetni, azt csak saját pénzen teheti (kivéve: ellenséges támadás) Külföldiek hivatalba helyezéséről csak közösen dönthetnek Egész megyéket, méltóságot örök tulajdonul nem adományozhat a király. A pénz maradjon egy évig használatban, legyen olyan, mint régen (a pénzrontás ellen) 1
c) Ellenállási záradék: A jövőben minden nemes a hűtlenség vétke nélkül mondhasson ellen a többieknek, a királynak A király akár fegyveresen is kényszeríthető az Aranybulla betartására. 3. A nemesi vármegye kezdete A szervienseket a király gyengesége miatt nem védték meg a bulla cikkelyei önerőből szervezkedésre kényszerültek: 1232: a Zala megyei szerviensek kérték, hogy szolgabírákat választhassanak ez a nemesi vármegye kezdete ezután sorra alakultak a nemesi vármegyék a földbirtokosok önkormányzati szervei élén a király által kinevezett főispán állt. fegyveres erőt is jelentett biztosíték a határozatok végrehajtására a nagybirtokosokkal szemben viszont nem sok esélyük volt IV. BÉLA ÉS A TATÁRJÁRÁS II. András már élete utolsó éveiben királlyá koronáztatta fiát: Bélát (1235-70), akinek példaképe: nagyapja, III. Béla. András még az ifjú trónörökös királysága előtt rábízza Erdély irányítását, hogy beletanuljon a királyi életbe. Uralkodását két szakaszra lehet bontani. 1. Az első szakasz 1235-41 között tartott: Politikájának első számú törekvése a királyi hatalom tekintélyének helyreállítása (első intézkedései közt elégettette a bárók trónteremben lévő székeit, hogy a király jelenlétében ne pöffeszkedjenek ott.) Hatalmát akarta erősíteni az apja által eladományozott birtokok visszavételével is. Rogerius püspök, a korszak nagy történetírója számol be, a nagybirtokosok és a király veszekedéseiről. A konfliktus azt eredményezi, hogy a király elesik a katonai támogatástól. Julianus barátot elküldi az őshaza felkutatására, aki nemcsak a volgai magyarokat találja meg, hanem a tatár (igazából mongol) veszedelemről is hírt hoz. Mivel a bárók seregeire nem számíthat, 1239-ben betelepíti a kunokat. A kunok egy nomád, katonáskodó nép, törzsi viszonyok szerint élnek és Keletről érkeznek a tatárok nyomására, Kötöny vezetésével. Mind a 40 ezer kunt betelepítették az Alföldre, ezzel IV. Béla visszaszerzi a katonai támogatottságot. A kunok betelepítése azonban csak tovább fokozza a király és a nemesek közt kialakult ellentéteket. Ennek fő oka, hogy a kunok nem veszik figyelembe a birtokhatárokat, és az állataikat ráhajtják más földjére is. IV. Béla azonban kiáll a kunok mellett, ezért a nagybirtokosok a kunok ellen fordulnak és megölik Kötönyt. Erre a kunok hatalmas pusztítással kiviharzanak az országból. 2. A tatárjárás 1241-1242 A tatárok megérkeznek a magyar határhoz, a királynak pedig nincsen katonai támogatottsága. A tatár támadás 3 irányban érkezett: a Vereckei-hágón, Batu kán vezetésével Erdély felől Lengyelország irányából Béla fölszólította a magyar lakosságot a haza védelmére, azonban a védősereg nem nagyon akar összeverbuválódni. Ezért a pápától kér segítséget, azonban éppen ekkor folyik az invesztitúra harc, így a pápa el van foglalva. A kicsiny létszámú magyar sereg Muhi falunál elveszíti a döntő összecsapást, IV. Béla is csak alig tud megmenekülni. Az Osztrák hercegségbe megy, de itt Harcias Frigyes váltságdíjat kért tőle, végül a horvát Trauban talál menedéket. Az országban óriási károk keletkeztek. A túlzó adatok szerint megfeleződött a lakosság létszáma (2-ről 1 millióra), de a negyede biztos, hogy elveszett. A tatárok nem nagyon hagytak túlélőket sehol, Erdélyben volt olyan falu, ahol 100%-os volt a pusztulás. (korabeli beszámoló Rogerius püspök Siralmas éneke) Aztán 1242-ben váratlanul elvonultak. Vagy azért, mert meghalt vezetőjük, Ögödej kán és Batu ott akart lenni a nagy kánválasztáson, vagy a tatár szokás miatt hagytak itt bennünket, miszerint először csapást mérnek, majd később visszatérnek államot szervezni. Tehát lehetett számítani arra, hogy vissza fognak jönni. Ezzel ért véget IV. Béla uralkodásának első szakasza. 3. Uralkodásának II. szakasza (1242-1270) Béla amint visszatér, megkezdi az ország újraépítését. Ezért nevezik őt a második honalapítónak. Újjáépítteti a falvakat, visszahívja a kunokat, akiket ismét az Alföldre telepít, velük együtt befogadja a jászokat is. (Ma is sok település neve őrzi e népek emlékét, vagy Kiskunság, Jászság tájaink is.). A Felvidékre pedig cseheket, morvákat, Nyugatra németeket telepített. A kunokkal való jó kapcsolat érdekében összeházasítja fiát, Istvánt Kun Erzsébettel (Kötöny lányával). 2
A birtokvisszavételt is beszüntette, sőt adományozott földeket, viszont kötelezővé tette a kővárak megépítését. (Megfigyelte, hogy ezeket a tatárok nem tudták elfoglalni, pl. Esztergom, Pannonhalma.) A kőfallal körülvett településeknek pedig városi rangot, kiváltságokat adott, pl. Sopron, Pozsony, Buda. Megkezdődött a szabad király városok kialakulása, birtokok hiányában ugyanis a kincstár a városok adóira támaszkodott. Béla megváltoztatta külpolitikáját is: inkább keleti irányú szövetségeket kötött, pl.: Haliccsal, Nyugat- Európától elfordult, mert cserbenhagyták őt a tatárjárás alatt. Az Aranybulla be nem tartása miatt a serviensek jogait megerősítette 1267-es rendeletében. Ebben nevezi ugyanis a nemeseket nobilesnek, a földbirtokosokat pedig bárónak. Mivel a kővárak kiválóan védhetőek voltak a tatárok mellett a király ellen is, a várépítés a feudális anarchiához, s Béla halála után a kiskirályok uralmának kialakulásához is hozzájárult. Utódlása: A trónon fia, V. István (1270-1272) követi. Erdélyt irányítja egy darabig, gyakorlatként. IV. Béla utolsó éveiben hatalmi harcba keveredik fiával, aki le is győzi apját, de békét köröttek még Béla halála előtt. (innentől átfedés a 7. résztéma elejével) ANJOU KIRÁLYAINK KORA (1308-1342) Károly Róbert (1308-1342) 1. Harc a trónért Károly Róbert V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt, ezen a jogcímen igényelte a trónt, amikor 1301-ben III. András halálával kihalt az Árpád-ház férfiága. Hamarosan menekülni kényszerült, mivel a nemesek nagy része nem fogadta el és Vencelnek, a cseh trónörökösnek ajánlották a koronát. 1305-ben a cseh király meghalt és Vencel, hogy a cseh és lengyel trónt elfoglalhassa, lemondott a magyar trónról a bajor Wittelsbach Ottó javára. Eddigre a Károly-pártiak kerültek többségbe és 1307. október 10-én Károly Róbertet rákosi országgyűlés királlyá választotta. Ottó lemondott a trónról és elhagyta az országot, de az új király hatalma még nagyon gyenge lábakon állt, az oligarchák (tartományurak, kiskirályok) nagy része ugyanis nem tett neki hűségesküt. 2. A hatalom megszilárdítása a) Az ország egyesítése, a királyi tekintély helyreállítása Mivel a magyar szokásjog csak a Székesfehérvárott, az esztergomi érsek által és a Szent Koronával történt koronázást ismerte el érvényesnek, 1310. augusztus 20-án ismét megkoronázták, ezúttal minden előírást betartva. Bár a főurak nagy része Károly mellé állt, az erősebbek ellenálltak. Ugyan Csák Máté Kőszegi Henrikkel együtt 1308-ban elismerte a királyt, de mint az ország legnagyobb és legerősebb birtokosai saját területükön királyként uralkodtak. Aba Amadé kassai halála juttatta a királyt első komoly győzelméhez, mert a város mellé állt Amadé fiaival szemben. Azok Csák Mátéval kötöttek szövetséget, de az egyesített sereget 1312. június 15-én a rozgonyi csatában Károly legyőzte. 1316-ban a Kőszegiek, 1317-ben Borsa Kopasz és Kán László felett aratott győzelmet és fokozatosan átvette az irányítást az ország egész területe felett. Csák Máté halála után az ország északnyugati része is Károly Róbert ellenőrzése alá került és a királyi székhely is átkerült Visegrádra. A régi, lázadó főnemesség helyére a király új, hozzá hűséges embereket állított és közöttük osztotta fel az elkobzott birtokokat. Jellemzően ősi családok eddig háttérbe szorult ágait emelte be a hatalomba. Ebben az időszakban emelkedett fel sok később a magyar történelemben fontos szerepet játszó család, például a Lackfiak, Garaiak, Nekcseiek, Szécsényiek vagy a Debreceniek. b) A honorok Károly Róbert új alapokra helyezte és megszilárdította az utolsó Árpádok alatt megrendült királyi hatalmat. Nagy földadományok helyett a király a szolgálatokat úgynevezett honorok (magyarul: tisztség, régi magyar nyelven: becsü) adományozásával jutalmazta. A honor birtokosai a királyi tulajdon kezelőivé, hasznainak szedőivé váltak, de a honort nem örökíthették át, a király azt bármikor elvehette tőlük. A honort birtokosai saját familiárisaik útján irányították. 3
A familiaritás a hűbéri függés magyarországi változata, a XIII. század folyamán alakult ki. Ez a sajátos magyar képződmény azonban lényeges pontokban eltért a Nyugat-Európában létrejött hűbériségtől. Az úrfamiliáris viszony nem feltétlenül járt birtokadománnyal, az úr (latinul dominus) főként pénzben vagy természetben jutalmazta meg a neki szolgálatot tevő familiárist. Ezen kívül a hűbérúr és vazallus kapcsolata a legtöbb esetben örök életre szólt, míg Magyarországon a familiáris bármikor felbonthatta az úrral az érdekeinek már nem megfelelő egyezséget. 3. Gazdasági intézkedései Károly Róbert a királyi felségjogon szedett regáléjövedelmekre támaszkodott: Magyarország gazdag volt aranyban és ezüstben. Károly Róbert átalakította a bányabér (urbura) rendszerét, amely a kibányászott arany egytizedével, az ezüstnek egynyolcadával volt egyenlő, a bányabér egyharmadát megosztotta a földesurakkal, hogy elősegítse az új bányák feltárását. Megtiltotta, hogy a nemesércet külföldre szállítsák; az aranyat és ezüstöt az uralkodó által megszabott áron be kellett szolgáltatni. (nemesfém-monopólium). A sokféle forgalomban lévő pénz helyett 1323-ban megkezdték az állandó értékű ezüstdénár, majd 1325-ben firenzei mintára az aranyforint verését, váltópénze az ezüstgaras lett. Ez külföldön is igen népszerű pénznek bizonyult. A pénzváltásból eredő haszonról a kincstár nem mondhatott le, ezért a kamara haszna szerepe is megváltozott és szabályos adóvá alakult. Emellett minden olyan telek után kapuadót szedtek, amelynek a kapuján egy megrakott szénásszekér be tudott menni és meg tudott fordulni (ezért nevezték kapuadónak is). A kapuadó a jobbágyok éves adója volt a király számára. A kereskedőket megcsapolandó bevezették még a harmincadot is, mely a külföldre kivitt vagy behozott árukat vámolja meg. A harmincadot nem csak határokon, hanem nagyobb városoknál is szedték. Intézkedései folyamán az ország gazdasága fejlődésnek indult: A mezőgazdaság nagy fordulatát az jelentette, hogy az önellátó gazdálkodás egyre inkább átadta helyét a paraszti árutermelésnek. A XIV. század második feléből vált meghatározóvá a két és háromnyomásos művelési rendszer. Tért hódított a szőlő és gyümölcstermesztés. Az állattenyésztésben továbbra is rideg állattartás uralkodott. Vizeink halbősége jelentős halászatot tett lehetővé. Városfejlődés: városaink fejlődése a céltudatos királyi telepítések nyomán már a XII. század végén megindult. A városok kiváltságai fokozatosan bővültek. A városképződés a tatárjárás után felgyorsult. Várostípusok: Bányavárosok: Arany, ezüst, rézlelőhelyen épültek. Kereskedőváros: Vásárjogot kaptak. A hetipiacok, városkörzet gazdaságát foglalta magába. Belekapcsolódtak a távolsági kereskedelembe is. Mezővárosok: Falu és város között átmeneti település. Kisebb helyi központként működtek, kaptak vásárjogot is. Kevésbé jelentős ipar: Az ipar Magyarországon kisebb jelentőségű volt, mint Nyugaton. A legelterjedtebb iparágak: ötvösipar, fegyvergyártás, szobor- és harangöntés, posztókészítés, bortermesztés, valamint az alapvető céhmesterségek. 4. Külpolitika Egyetlen hódító hadjárata Basarab havasalföldi vajda ellen kudarccal végződött. Bécs árumegállító joga komoly akadálya volt a külkereskedelem fejlődésének, ezért 1335 őszén III. Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh királlyal Visegrádon királytalálkozót szervezett. Ezen kibékítette a lengyel és a cseh uralkodót és új kereskedelmi utak létrehozásáról állapodott meg velük Brünn, Kassa és Lemberg irányába, hogy kikerüljék a bécsi vámot. 1339-ben örökösödési szerződést kötött Kázmérral, 1370-ben ezért jött létre a magyar-lengyel perszonálunió. Károly Róbert 1342-es halálakor erős birodalmat hagyott fiára, Nagy Lajosra. 4
I. (Nagy) Lajos (1342-1382) Károly Róbert idősebb fia (a kisebbik fiú, András nápolyi Johannával házasodott össze, de nem fogadták be, ezért Johanna és a hívei, Durazzo hercege vezetésével Averszában meggyilkolták.) 1. Belpolitika Apjával ellentétben ezzel keveset foglalkozott, ő igazi lovagkirály volt, az eszménye I. Szent László volt. Nagy melléknevét kaphatta termete miatt (magasabb volt, mint 180 cm), kiérdemelte lovaghoz méltó tetteivel (erkölcsi nagyság) és birodalma nagysága miatt is. Főleg a XIX, századi romantikusok emlegették így, akik a dicső múlt felidézésére szívesen hozták fel Lajos hódításait. A birodalmának határait három tenger mosta viszont romantikus túlzás, mivel a balkáni hódításokat nem tudta megtartani, Lengyelországnak pedig ekkor nem volt kijárata a Balti-tengerre. Felismerte, hogy a bárókkal szemben meg kell erősíteni a köznemességet, ezért 1351-ben felújította az Aranybullát. Ezt három helyen változtatta meg: Bevezetik a nona (kilenced) kötelező beszedését. Ez is tizedrész egyébként, megtévesztő nevét az adja, hogy a kilencedik tizedként emlegették (a tizedik tized, a dézsma, Szent István óta az egyháznak járt). Cél: a nagybirtokosok adókedvezményekkel ne csábítsák át a jobbágyokat a szegényebb nemesektől, így a kilencedet kötelező volt beszedni (ha valaki nem szedte be, a király szedette be a jobbágyoknak az egységesített adó miatt nem éri meg elköltözni.) Ősiség törvénye (avicitas): megszűnt a birtokok szabad végrendelkezési joga. Ha az egyenes férfiág kihal, a birtok oldalági lesz. Ha a nemzetség kihal, akkor a birtok királyi koronabirtok lesz. A nemesi földbirtok eladhatatlan, elzálogosíthatatlan. Az egy és ugyanazon nemesi szabadság elvének kimondása (Una Aedemque Libertas Nobilium): jogilag minden nemes és báró azonos kiváltsággal rendelkezik (pl. adómentesség). Kialakul a jogilag egységes nemesség. A bárók egy része törvénykezhetett a jobbágyok felett (= úriszék), némelyik úriszék pallosjogot is kapott, vagyis akár halálos ítéletet is hozhattak. A jó adóbevétel érdekében támogatta a városokat is. (pl. Kassa fejlődése) 2. Külpolitika: Nagy Lajos rengeteg háborút vívott, uralkodására összesen három békés év volt jellemző. a) Nápolyi hadjáratok A pápánál kérte, hogy vizsgálja ki az öccse halálának az ügyét, és ítélje el a gyilkosokat, de nem foglakoztak vele, ezért maga vette kézbe az ügyet (bosszúhadjárat). 1348-ban szárazföldi csatában, 1350-ben tengeri csatában ütközött meg a nápolyiakkal. Ezzel elfoglalta Nápolyt, de hosszabb távra nem tudta megtartani. Összesen 17-szer vezetett katonaságot Itáliába, s seregeinek harcosa volt a történelmi Toldi Miklós is. b) Dalmácia ismételt megszerzése: 5 háborút vívott Velence ellen, végül sikerült neki 1381-re visszaszerezni a gazdag dalmát városokat, pl. Raguza (Dubrovnik), Fiume (Rijeka), Spalato (Split), Zára (Zadar). c) Balkán felé: Az eretnek bogumilok ellen vezetett keresztes háborúkat, 1365-ben a Vidini cárság elfoglalása, és itt bánságot hoz létre. Keresztelési akciókat is vezet, a pápa kérésére. 200 000 embert átkeresztelnek, emiatt felkelések törtek ki. A végén visszaengedte a cárt, aki behódolt neki. Megkísérelte a bolgárok meghódítását is, hosszú távra azonban ez sem sikerült. Ő ütközött meg elsőként a törökökkel is. d) Lengyelország megszerzése 1370-ben kihalt a Piast-dinasztia, így az 1339-es szerződés értelmében Lajos örökölte III. Kázmér trónját. 1370-1382 között tehát létrejött az I. magyar-lengyel perszonálunió: az egyetlen összekötő kapocs a két ország között a király személye volt. Itt inkább az anyja uralkodott (Lokietek Erzsébet), mivel a két helyen uralkodás gyengítette a király magyarországi hatalmát. A két ország kereskedelmi kapcsolatai megerősödtek a perszonálunió alatt, ami a gazdaság élénkülésével is járt Itt is harcolt, méghozzá a pogány litvánok ellen. 5
3. Trónörökösödési viszályok: a) A perszonálunió felbomlása: Lajos 1382-ben meghal és 2 lánya maradt: Mária, ő a magyar trónt örökli és Luxemburgi Zsigmondnak lesz a felesége, Hedvig: övé lesz a lengyel trón és Jagelló Ulászló lesz a férje. Így megszűnik a lengyel-magyar perszonálunió. b) Anjou Mária (1382-1387): Ebben az időszakban az országban feudális anarchia volt, a közvélemény a trónutódlás kérdésében három részre szakadt: Luxemburgi Zsigmond, őt támogatták a Lackfiak és a Szécsiek Durazzoi Kis Károly: őt a Károly Róberthez hűek támogatták. Anjou Károly: őt az anyakirálynő és a Garaiak támogatták. 1385-ben Luxemburgi Zsigmond feleségül vette Máriát. Ebben az évben megkoronázták Durrazoi Károlyt (1385-1386) is, de őt 39 napra rá a Garaiak megölték. Erre válaszul Kis Károly hívei foglyul ejtették Máriát és Erzsébetet, Garait pedig kivégezték. 1387-ben megkoronázták Luxemburgi Zsigmondot, aki fokozatosan megszilárdítva hatalmát végül kivezette az országot a feudális anarchiából. Összegzés: Az Anjou-házi királyok uralma a középkori Magyarország egyik fénykorát jelentette. Uralkodása két szakaszra bontható: LUXEMBURGI ZSIGMOND: (1387-1437) I. szakasz: (1387-1403) Ebben a szakaszban Zsigmond hatalmának megszilárdításáért küzd: mivel a bárók akaratából került hatalomra, ennek hatalmas ára volt: Lackfi Istvánt nádorrá kellett választania, a Kanizsai-Lackfi liga többi tagjának pedig birtokokat kellett adnia, emiatt a király várainak felét elvesztette, így jelentős bevételtől esett el, és a hatalma is jelentősen lecsökkent. Zsigmond ezek után megpróbálta növelni hatalmát, ám ezzel csak a bárók haragját keltette fel, akik 1401-ben fogságba ejtették a királyt, és Siklós várába zárták. A siklói fogság ideje alatt azonban más kapcsolatokat épít ki és így kerül kapcsolatba a Garai-Cillei ligával, akik kiszabadították, és segítségükkel az 1403-as Pest alatti ütközetben Zsigmondnak sikerült levernie korábbi szövetségeseinek lázadását. Ezt követően a Garai-Cillei ligával kötött szövetségét házassággal is megerősítette (korábbi felesége Mária 1395- ben egy vadászbalesetben meghalt), és feleségül vette Cillei Borbálát. II. szakasz:(1403-37) Uralkodásának ebben a szakaszában sikerült megszilárdítania az uralkodói hatalmat: egy megbízható és dinasztiahű bárói réteget alakított ki. A pénzhiány miatt záloghiteleket vesz fel, kölcsönöket vesz fel, pénzrontással él. 13 szepességi várost zálogosít el a lengyeleknek. a) Társadalmi viszonyok Bárók: Ez a korábban őt támogató Garai-Cillei ligából, az idegen származású, bárói rangra emelt hivatalnokaiból, és a bárói rangra emelt köznemesekből állt. Az idegen származású báróknak elsősorban gazdasági és politikai hatalmat adott. Ekkor került Magyarországra a törökök elleni harcokban hírnevet szerző Ozorai Pipo, (olasz származású, eredeti neve: Filippo Scolari) és a lengyel származású Stiborci Stiborc, akire Zsigmond főleg gazdasági feladatokat bízott és Erdély élére állította. Az őt kiszabadító Garai Miklósnak nádorságot adott, Cillei Hermannt pedig főtanácsosának tette meg. Természetesen a magyar híveiről sem feledkezett meg: ekkor alapozták meg családjuk tekintélyét a Báthoryak, a Rozgonyiak, a Tallóciak, a Perényiek és a Pálóczyak. Mindez azonban egy meglehetősen kevert bárói réteg kialakulását eredményezte, ezért 1408-ban Zsigmond létrehozta a Sárkányrendet, ami egységesítette a meglehetősen kevert bárói réteget. 6
Nemesség: A hivatalokban egyre több lett azoknak a nemesek száma, akik szaktudásuk miatt kerültek egy-egy hivatal élére. Ennek során a kialakuló nemesi vármegyékben egyre erősödött hatalmuk, amit jól példáz az, hogy a bírók többsége a nemesek soraiból kerültek ki. Ez jó fegyvernek bizonyult a bárók hatalmaskodásaival szemben. Ekkor került sor az első rendi gyűlésre, amely 1397-ben, vagy 1405-ben lehetett. Polgárság: Befolyásuk ekkoriban még csekély jelentőségű volt, ám Zsigmond komoly várostámogató politikát folytatott, és elsősorban gazdasági erőforrást látott a városokban, mivel politikai támaszként gyengék. 1405-ben kiadta a városi dekrétumokat, melyben megerősítette a városok jogait, és a jelentősebb városokat meghívta az országos tanácskozó gyűlésre. Ekkor indult, és erősödött meg a polgárság renddé fejlődése. Uralkodása idején fejlődésnek indultak a városok, főleg a bányavárosok (Selmecbánya, Besztercebánya), illetve a szász városok (ilyen pl. Erdélyben Nagyszeben). b) Külpolitikája: Nyugati irány: Zsigmondra nem csak a magyar, hanem a német politikában is komoly szerep várt. 1410-ben német-római királlyá választották. Ekkor hívta össze a XV. század legnagyobb összeurópai kongresszusát, Konstanzban (1414-1418. konstanzi zsinat.) A zsinat elsődleges feladata az 1378. óta tartó szkizma (egyházszakadás) felszámolása volt. Ekkor ugyanis 3 pápa volt. Zsigmondnak sikerült elérnie, hogy a három helyett egyet, V. Mártont válasszák meg pápának. A második kérdés az egyház megreformálása volt. Ehhez kapcsolódott a cseh reformátor, Husz János meghallgatása is, akit Zsigmond támogatott, ám a püspökök nyomására mégis elítélte. Ezután 1419-ban cseh király lett, és így bekerült a választófejedelmek körébe. A konstanzi lépéseivel azonban maga ellen hangolta a cseheket, és elkezdődött a 17 évig tartó huszita háború. Zsigmond ennek leverésére keresztes háborút hirdetett. 1431-ben sikerült megosztania a felkelőket, és a kelyhesek átpártoltak hozzá. Az ő segítségükkel végül 1434-ben Lipanynál döntő csapást mértek a táboriták seregére. A huszita háborúk vége felé érte el legnagyobb sikerét, ugyanis 1433-ban a pápa német-római császárrá koronázta. Déli irány: Itt főleg a törökök ellen harcolt. Ennek az volt az előzmény, hogy a törökök az 1389-es I. rigómezei ütközet után Magyarország határához értek. Zsigmond eltökélt szándéka volt, hogy kiűzze a törököket Európából, ezért 1396-ban keresztes hadjáratot indított ellenük. A had zömében magyarokból állt, de emellett voltak idegen lovagok is. A döntő ütközetre 1396-ban Nikápolynál került sor, ahol a lovagok csúfos vereséget szenvedtek. Ezután Zsigmond védekezésre rendezkedett be. Ehhez azonban egy komoly hadsereg kellett, és a banderiális hadsereg nem volt képes ellátni ezt a feladatot, azért az 1397-es temesvári kongresszuson döntöttek a telekkatonaság felállításáról. Ezután minden húsz jobbágytelek után a földesúrnak egy felfegyverzett könnyűlovast kellett kiállítania. A déli vidéken megerősítette a határt, és egy tagolt hármas védelmi rendszert épített ki. Ennek legdélebbi részét a vazallus ütközőállamok adták: Havasalföld, Szerbia és Bosznia. Ez után következtek a déli határ mentén kialakított bánságok (macsói-, szörényi bánság) A harmadik vonalat a déli végvárvonal adta, melynek központja Nándorfehérvár lett. 1428-ban megpróbálta visszafoglalni a törököktől Galambóc várát, ám ez nem sikerült. A déli irányú küzdelmek alatt elveszítette Dalmáciát, ami ismét velencei fennhatóság alá került. Összegzés: A korábbi történetírók főleg uralkodásának első szakaszára hivatkozva erősen bírálták Zsigmond uralmát, ám a későbbi írók (Mályusz Elemér és Engel Pál) főleg a második szakaszra támaszkodva nagy formátumú európai uralkodóként ábrázolják, aki helyreállította a belső rendet. Ennek során az egyházzal kapcsolatos jogokat szerez a bárókkal szemben. 1404-től Zsigmond beleegyezésétől tette függővé a pápai bullák kihirdetését. Ez volt a királyi tetszvényjog, latinul placetum regium. A konstanzi zsinaton pedig a főkegyúri jogot is megszerzi. Eszerint a pápa csak a király jelöltjeiből választhatott egyházi méltóságot betöltő személyt. Uralkodása idején komoly lendületet vett a rendi fejlődés. Az 1435-ben tartott gyűlésen már a negyedik rend, a polgárság is képviseltethette magát, ám még mindig jellemző volt az uralkodó akaratának érvényesülése. 7