TARTALOMJEGYZÉK 2 B E V E Z E T Ô 38 Ybl Miklós-díj 2002 3 9 12 18 32 Nikodémus Antal A SZÉCHENYI-TERV IPARI PARK PROGRAMJAINAK REGIONÁLIS TÉRSZERKEZETI HATÁSA Faragó László A TERÜLETI TERVEZÉS ÚJRASZABÁLYOZÁSÁRÓL Ónodi Gábor - Cros Kárpáti Zsuzsa A KERTSÉGEK ÉS A KERTKULTÚRA EREDETE, ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON II. Gáspár Anna A LAKÁSÉPÍTÉS TRENDJEI ÉS VÁRHATÓ ALAKULÁSA EURÓPÁBAN Ferencsik István TÉRINFORMATIKAI TÁMOGATÁS AZ ÁRVÍZ SÚJTOTTA BEREGI TÉRSÉG ÚJJÁÉPÍTHETÔ TERÜLETEINEK KIJELÖLÉSÉBEN 39 40 41 43 51 53 A 2002. évi PRO RÉGIÓ DÍJ kitüntetettjei Az év akadálymentes épülete 2001 építészeti nívódíj pályázat nyertesei V I D É K F E J L E S Z T É S Kistérségek együttmûködése a falusi turizmus fejlesztése érdekében (Összeállította a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara) Nyitott falvak, porták, gazdaságok, mûhelyek vidékfejlesztési modellek 2002 Országos tapasztalatcsere-program (tavasz, nyár) (Összeállította: Merkel Krisztina) Tájékoztató a vidékfejlesztési céltámogatás 2001 2002. évi pályázatos támogatási rendszerérôl H Í R E K 35 Huszár Richárd SZÉKELYFÖLDI BEFEKTETÉSI LEHETÔSÉGEK - REGIONÁLIS BEFEKTETÉSI KONFERENCIA A folyóirat támogatói: Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, mint a KTM jogutódja, Budapest Fôváros Fôpolgármesteri Hivatal, Magyar Urbanisztikai Társaság, BME Urbanisztikai Intézete, Központi Statisztikai Hivatal, Belügyminisztérium Fôszerkesztô: Hörcher Ferencné A szerkesztôbizottság tagjai: dr. Szaló Péter (a szerkesztôbizottság elnöke), Balogh Ottó, Balsay István, dr. Dorgai László, dr. Faragó László, dr. Jámbor Imre, dr. Kovács Tibor, dr. Meggyesi Tamás, Miklóssy Endre, Paksy Gábor, Schneller István, dr. Szabó Lajos, dr. Szegvári Péter, Szendrôné dr. Font Erzsébet, dr. Trócsányi László, Vajdovichné dr. Visy Erzsébet A kiadó vezetôje: Szikla Gyula Fotók: Dékány Tibor Olvasószerkesztô: Körösmezey Lászlóné Tervezôszerkesztô: Pintér József Felelôs kiadó: VÁTI Kht., vezérigazgató: Paksy Gábor A szerkesztôség és a kiadó címe: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 30 32. Telefon: 356-9122, 375-5691 Fax: 356-8003 Nyomdai elôkészítés: Pala 11, TIMP Kft. Nyomás: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. ISSN: 1218-2613 A folyóirat évente tízszer jelenik meg, elôfizethetô a szerkesztôségben és a kiadóban.
TISZTELT OLVASÓINK! Idei harmadik számunkat olyan írással kezdjük, amely vitaindító is lehet egyben. Szûkebb szakterületünk egyes képviselôi részérôl ugyanis felmerülhet és fel is merül az a kérdés, hogy vajon a Széchenyi-terv amely rövid idô alatt máris bizonyította rendkívül dinamikus voltát mennyire képviseli a szakmánk által elvárt területiséget. Más szóval, hogy érvényesülnek-e benne kellô súllyal a területfejlesztési politika súlyponti célkitûzései? Nikodémus Antal írása az adott a makroszintû gazdaságfejlesztés egyik jelentôs eszközéül szolgáló Ipari Park Program térszerkezet-formáló hatását mutatja be, korrektül elismervén, hogy bár nem közvetlenül célzottan, de közvetett módon mégis a területi kiegyenlítôdés elômozdítása is a program megvalósulásának egyik jelentôs hozadéka lesz. A területi tervezés újraszabályozásának szükségességérôl szólva Faragó László alternatívákban gondolkodik ugyan, mégis világossá teszi, mi az ô állásfoglalása. Ez a témakör is felébresztheti a szakmában dolgozók érdeklôdését és más nézetek felszínre hozását is elôsegítheti. A kertségek és a kertkultúra alapos vizsgálatokra épülô témája ugyancsak aktuális kérdés, bár viszonylag keveset beszélünk róla a szakmában. Az Ónodi Gábor és Cros Kárpáti Zsuzsa szerzôpáros felé felvetném a kárpótlási árveréseken szerzett osztatlan tulajdonú kisméretû földrészletek jövôbeni sorsának meglehetôsen égetôvé vált kérdéskörét. Különösen a fôvárosi agglomeráció gyûrûjében vált ez a kérdés feszítôvé, szükséges lenne ezzel is behatóbban foglalkozni. Gáspár Anna írása az európai lakáspiacba nyújt betekintést, amely igen sok hasznos tapasztalatot szed csokorba 19 európai ország gyakorlatából. Különösen a dán tapasztalat lehet tanulságos számunkra hosszabb távú lakáspolitikánk szempontjából, mert itt láthatjuk visszaköszönni azt a fontos szempontot, hogy a lakáspiac szabályozásában, a lakáspolitikában is célszerû lenne a terület- és településfejlesztési érdekeket az eddigieknél fokozottabban figyelembe venni. A térinformatikáról szóló írásában Ferencsik István a sokak számára inkább elméletinek tetszô korszerû módszer gyakorlati hasznát, Huszár Richárd regionális befektetési konferencia beszámolója pedig a határon átnyúló együttmûködés új formáját mutatja be. Mindkettô számos a jövôben fokozottabban alkalmazható módszerekkel ismerteti meg az olvasót. Ernst Gabriella megrendítô megfogalmazásban állít emléket a 2001. szeptemberi tragédiának, amely egyben az emberi alkotások sebezhetôségének szimbóluma. Jól érzékelteti, hogy egy-egy városépítészeti remekmû hosszú történelmi folyamatok eredôjeként jön létre és a történelem más buktatóihoz hasonlóan magában hordja a pusztulás csíráit is. Vidékfejlesztési rovatunkban tisztelt Olvasóink széles palettáról válogathatnak a Nyitott falvak, porták, gazdaságok, mûhelyek vidékfejlesztési modellek 2001-ben címû kezdeményezés keretében tervezett programokból, megfelelô idôben gondoskodhatnak a tetszésüket elnyert, illetve érdeklôdésüknek megfelelô programokban való részvételükrôl. A fôszerkesztô 2 2002/2 FALU VÁROS RÉGIÓ
NIKODÉMUS ANTAL fôosztályvezetô, Gazdasági Minisztérium Regionális Információs Fôosztály A SZÉCHENYI-TERV IPARI PARK PROGRAMJAINAK REGIONÁLIS TÉRSZERKEZETI HATÁSA Az ezredfordulóra a hazai gazdaság összteljesítménye elérte az 1989. évi szintet, ugyanakkor mélyreható szerkezeti átrendezôdés ment végbe az idôszak alatt, amely vitathatatlanul az ország regionális egyenlôtlenségeinek a növekedésével járt. A Széchenyi-terv stratégiai célkitûzése a magyar gazdaság területi szerkezetét jellemzô sajátos dualitás oldása, mindenekelôtt azért, hogy a látványosan megindult, innováció vezérelte gazdaságfejlôdés területileg is elmélyüljön és kiszélesedjen. A programok ugyan nem közvetlenül területfejlesztési indíttatásúak, gazdaságfejlesztési filozófiájuk és regionális gazdaságfejlesztô hatásuk mégis jelentôsen hozzájárul az ország térszerkezetének kiegyensúlyozottabbá tételéhez, az elmaradottabb térségek felzárkóztatásához. A regionális gazdaságépítés innovációs modelljei Az ipari parkok innovációs programja A regionális gazdaságépítés (REGÉP) már indulásakor kiemelt figyelmet fordított a regionális innovációs rendszer megerôsítésére, intézményi és szolgáltatási színvonalának, kapacitásának emelésére. A program innovációs modelljének intézményi bázisát az ország területét lényegében egyenletesen behálózó ipari parkok alkotják (1. ábra). A támogatások a Széchenyi-terv céljaihoz igazodva mindenekelôtt a gazdasági növekedés és az innováció területi bázisának kiszélesítését és elmélyítését szolgálják. Ehhez szükséges, hogy a fejlôdés különbözô induló, felfutó és érett szakaszában lévô koncentrált telepszerû ipari bázisok a továbblépésükhöz szükséges fejlesztéseket a támogatott projekttípusokkal és méretekkel a meghirdetett pályázati feltételek szerint megvalósíthassák. Az ipari parkok bôvülése és minôségi ugrása a gazdaságfejlesztés tartósan sikeres modelljét valósítja meg. Az eddigi fejlôdés hajtóerejét a külsô tôkebevonásra épülô modell adta. Ez esetben az ipari park projekt egyet jelentett a komplex infrastruktúra teljes körû kiépítésével, amely a többségében zöldmezôs beruházások formájában megvalósított fejlett ipari bázisok ingatlanhasznosítását szolgálta. Az ipari park program kezdettôl támogatja a komplex infrastruktúra kiépítését. Ez a projekttípus (RE-4) lényegében változatlan tartalommal alapozó FALU VÁROS RÉGIÓ 2002/2 volumenhordozó pályázatként beépült a REGÉP pályázati rendszerébe. Jóllehet a támogatási jogcímei között szerepel a rekonstrukciós ipari parkok fejlesztése, a parkok számára mindeddig nehezen járható útnak bizonyult a volt szocialista nagyipar romjain korszerû telephelyi bázis kialakítása. Hagyományos támogatási célterületnek számít a logisztika is. A logisztikai központok és szolgáltatások (RE-6) fejlesztése megerôsíti a külföldi beruházásokat és a hazai kis- és középvállalkozásokat integráló regionális vállalkozói hálózatokat. Alapvetôen új fejlesztési irányt jelentenek a regionális innovációs intézményrendszert erôsítô pályázati támogatások. A technológia-intenzív inkubátorházak, innovációs központok, technológiai transzferintézmények létrejöttét és szolgáltatásaik fejlesztését (RE-8), valamint a regionális klaszter-képzôdést (RE-1) külön pályázatokkal segítette a Széchenyi-terv regionális programja. Ennek eredményeként az ipari parkok rövid idô alatt a külsô tôkebevonásra és az innovációra egyaránt épülô sikeres gazdaságfejlesztési modell meghatározó intézményi bázisai lehetnek. Fejlesztési irányok és programok Az ipari parkok komplex infrastruktúra-fejlesztésére, a logisztikai központok és szolgáltatások támogatására irányuló pályázatok a rendszer hagyományos tartópilléreinek számítanak. Mindkét téma szerepelt a Gazdaságfejlesztési Célelôirányzat (GFC) támogatási jogcímei között még a Széchenyi-terv indítása elôtt. Ez az egymással is összefüggô két program a nagy befektetések ösztönzését, a külföldi tôke letelepítésének infrastrukturális biztosítását szolgálta, ugyanakkor a logisztikai projektek önállósulása mögött egyre inkább a kis- és középvállalkozások (KKV-k) beszállítói pozíciójának javítására, regionális piaci hálózati integrációjának az erôsítésére irányuló szándék húzódott meg. Az ipari parkok eddigi fejlôdését döntôen a nagy tôkeigényû külföldi exportorientált feldolgozóipari beruházások eredményezték. A globális piacokon versengô, technológiájukban világszínvonalú, ám sok esetben rutinjellegû összeszerelô tevékenységre alapozott nagy projektek a két fejlett dunántúli régióban zöldmezôs befektetések formájában valósultak meg. Ezek az úgynevezett elsô generációs ipari parkok nemzetgazdasági léptékben is jelentôs termelést, beruházást és döntôen vámszabad területi exportot teljesítenek a legfejlettebb feldolgozóipari szakágazatokban a transznacionális hátterû vállalkozói és termékpályák mentén (2. ábra). 1 3
1. ábra 4 Ez az ipari parkokban koncentrálódó termelési bázis önmagában is meghatározó, szerkezetátalakító tényezôje a két fejlett dunántúli régió gazdaságának. A regionális versenyképesség dinamikus tényezôjét mindkét régióban az elsô generációs ipari parki fejlôdési folyamat adja. Jórészt ennek köszönhetôen a nyugat- és közép-dunántúli régió gazdasági fejlôdése az 1990-es évek második felétôl érzékelhetôen kimozdult az erôforrás- és tényezôvezérelt szerkezeti fejlettségi szakaszból a beruházásvezérelt fázis felé. A feldolgozóipari beruházások mind több ágazatban, mind összetettebb beszállítói hálózat és méret szerint jellegzetes területi koncentrációs folyamatot táplálnak, fejlett iparitelephely-igényt támasztva a kiváló infrastruktúrával rendelkezô, kedvezô földrajzi adottságú növekedési pólusokban, globális hálózatokhoz kapcsolódó fejlôdési tengelyek mentén. A továbblépés egyik nagy kérdése, hogy rendelkezésre áll-e annyi infrastrukturálisan feltárt zöldterület és szakképzett munkaerô, mint amennyi a folyamat további extenzív bôvüléséhez szükséges. Az érem másik oldalára nézve, az ipari parkokat éppen a folyamatos továbbépítkezés, a minôségi továbblépést jelentô szolgáltatások térnyerése, a technológiai és innovációs intézmények befogadása, az inkubációs folyamat generálása teszi sikeres gazdasági modellé. Ehhez azonban már intenzívebb fejlôdés, az úgynevezett második generációs iparipark-képzôdési folyamat a kívánatos. A fejlett feldolgozóipari struktúrák vállalkozói rendszerei egyre kifinomultabb minôségi szolgáltatásokat igényelnek, amelyek különös módon ötvözik a támogatási programok beruházásokra és ezzel összhangban az üzleti innovációs szolgáltatásokra, az innovációs menedzsment fenntartására irányuló projektelemeket. Sajátos harmadik útnak tekinthetô az ipari ingatlanfejlesztés és területhasználat úgynevezett barnamezôs módja. Jóllehet, ez a téma a rekonstrukciós ipari területek komplex infrastruktúrájának kiépítése címen szerves része, támogatási jogcíme az ipari parkok infrastruktúra-fejlesztési programjának, mégsem sikerült e téren látványos érdemi elmozdulást elérni. Igaz, néhány ilyen irányú projekt már megjelent a Széchenyi-terv horizontján, s ez kiinduló alapot ad egy távlatos, sokszereplôs program életre keltésének. Csak a nemzetközileg is versenyképes, kellô erôforrásra és koordinált intézményi kapacitásra támaszkodó, európai uniós léptékû program vállalhatja fel a siker reményében a rozsdaövezetek felszámolásának problémáját. A Széchenyi-terv vállalkozói infrastruktúra-fejlesztési programja csak átgondolt tulajdoni rendezést követôen és a környezetvédelmi szempontok érvényesítésével, az önkormányzati és a térségi területrendezéssel összhangban terjeszthetô ki a volt szocialista ipari bázisok romjaira vagy a hatalmas MÁVterületekre. Mindazonáltal ez az ipari ingatlanrendszer a területi értéknövekedés bázisa, s egyszersmind az extenzív iparipark-fejlôdés egyetlen igazi tartaléka. A logisztikai programok felfutása idôben is késleltetetten, az 1990-es évek legvégén kezdôdött. Ez már némileg más befektetôi motiváció és más, az ipari beruházási fázist követô lépcsôfok, amelynek lényeges térszerkezeti, közlekedési, földrajzi és funkcionális térgazdasági meghatározottsága van. Kezdetben még viszonylag kis projektméretek a jellemzôk, ugyanakkor megfigyelhetô, hogy gomba módra szaporodtak az itt megtelepedett nagy transznacionális leányvállalatok saját logisztikai bázisai, elmélyítve a magyar gazdaságba való beágyazottságot, egyszersmind megalkotva a fôvárosi agglomeráció körüli logisztikai gyûrût. A nagyarányú logisztikai befektetések a központi régió versenyképességének fontos tényezôi. Jól jellemzi ezt az is, hogy a 2001- ben ipari park címet elnyert 13 objektum közül 6 lényegében lo- 2002/3 FALU VÁROS RÉGIÓ
2. ábra FALU VÁROS RÉGIÓ 2002/3 gisztikai profilú és a fôvárosi agglomerációban helyezkedik el. Domináns regionális vállalkozásgeneráló erô napjainkban a logisztika, kihasználva azt, hogy a fôváros európai regionális szinten stratégiai fontosságú befektetôi szerepkört tölt be. Ez is arra utal, hogy Budapest és a központi régió összevetve a két iparilag fejlett, klasszikus zöldmezôs beruházási húzóerôre támaszkodó dunántúli régióval már az innováció vezérelte regionális versenyképességi szakaszban van. Alátámasztják ezt azok a multinacionális vállalatokat érintô felmérések is, amelyek kiemelik Budapest regionális pénzügyi és üzleti központi szerepét a kelet- és közép-európai régióban. A nagy nemzetközi cégek ugyanis többnyire a kutatási és fejlesztési, vállalati információs, számviteli, marketing-, logisztikai és elosztási tevékenységeket irányítják, illetve a jövôben irányíthatják Budapestrôl. Felismerve a kedvezô geostratégiai adottságot és üzleti lehetôséget, a Széchenyi-terv tízéves befektetés-ösztönzési stratégiájának is kulcseleme a globális gazdasági térrel érintkezô ország megerôsítése az európai regionális vállalati központtá válás folyamatában. Fontos regionális fordítókorong-szerepet töltenek be a fôváros gyûrûjében a logisztikai bázisok, mert szolgáltatásaik révén folyamatos termelési és innovációs impulzusok jutnak el a klaszteresedô gazdaság iparági vérköreibe, a különbözô fejlettségi, versenyképességi szinten lévô kis- és nagytérségek vállalkozási hálózatába. A logisztikai fejlesztések stratégiai szerepet töltenek be a hazai vállalkozói rendszer szektorális és regionális dualitásának oldásában, egyrészt azzal, hogy a további külföldi tôkebefektetések másodlagos vonulatát jelentô középvállalkozások megtelepedését segítik, másrészt a feltörekvô nemzeti lokomotívok projektjeit integrálják, fôként a nagy hálózatos, értékesítési láncok mentén. Ezzel a kirobbanó piaci erôvel nemigen tarthat lépést a pályázati támogatás. Nem is volna célszerû az állami szerepvállalás túlhangsúlyozása, amint azt az 1990-es évek központi ágazati fejlesztési koncepciójának részleges és elnyújtott megvalósulása is mutatja. A pályázati rendszerben azonban úgy tûnik, a hálózatgeneráló hatás növelésére és a hazai vállalkozói kapcsolatrendszer átrendezôdésének elôsegítésére érdemes a hangsúlyt helyezni. A regionális klaszterek (RE-1) létrehozását, valamint a technológiai inkubátorházak, innovációs központok és szolgáltatások (RE-8) fejlesztését segítô pályázatokkal a Regionális gazdaságépítési program a hazai inkubációs folyamat támogatáspolitikai bázisa lett. A program pályázati rendszere ugyanis az inkubációs tevékenység lényegében teljes keresztmetszetét leképezi, igaz, kezdetben még több szálon és szorosan kötôdve a kiinduló iparipark-fejlesztési programhoz. Jól mutatja ezt, hogy az inkubátorház-projektekre a kiírás értelmében csak a címmel rendelkezô ipari parkok pályázhattak, vagy olyan bázisok, amelyek több más ipari parkkal hálózatos együttmûködést tartanak fenn. Az eredeti elképzelés a Phare-forrásból hagyományosan támogatott inkubátorház-fejlesztésre támaszkodott, s ezeknek próbált az ipari parkok irányában egy továbblépési utat ajánlani. Ugyanakkor, év közben a gyakorlati tapasztalatok mindinkább arra ösztönözték a pályázat kiíróit, hogy lazítsanak a túlságosan merev, az ipari parkokhoz rendelt egyoldalú szabályokon. Bebizonyosodott, hogy életszerûtlen a Phare-programmal közvetlenül és egyirányúan összekötni a hazai regionális gazdaságfejlesztés inkubációs stratégiáját és programját. Elôrelépés, hogy a Phare 2002 2003-as területfejlesztési programjának elôkészítése a Széchenyi-terv regionális gazdaságépítési programjával, pályázati rendszerével összehangoltabban folyik. Jelenleg több mint 30 inkubátorház mûködik az országban, s bennük 600-nál több vállalkozás tevékenykedik. Az inkubá- 5
3. ábra Ipari parkoknak nyújtott vissza nem térítendô támogatás, 1997 2001* 6 torházak többsége a hagyományosnak tekinthetô szolgáltatásokat nyújtja a betelepülô vállalkozásoknak (irodák, mûhelyek bérbeadása, tanácsadás, irodai szolgáltatások stb.). Klasszikus értelemben vett inkubációs tevékenységet (innovatív üzleti környezet biztosításával a kezdô mikro- és kisvállalkozások vagy új fejlôdési szakaszba lépô vállalkozások saját lábra állítása, illetve átsegítése) csak elenyészôen kevés inkubátorház folytat. Egyrészt, mert amint azt a különbözô felmérések is mutatják egyelôre a szolgáltatásokkal megcélzott kis- és középvállalkozói kör részérôl nem artikulálódnak kellôképpen az effajta igények, másrészt az inkubációs intézmények is fôként a fenntartásukat stabilizáló üzleti bevételeik növelésében, gyakorlatilag a bérbeadásban érdekeltek. Mindez aláhúzza a hazai és az EU-forrású támogatási programok, pályázatok fontosságát, mert kiutat jelent e dilemmából. Ugyanakkor igen nehéz elfogadható output- és teljesítménymérô szabályrendszert érvényesíteni az inkubációs folyamat állami támogatására, tartósan kívánatos forrásösszetételére a közpénzek hatékony felhasználására vonatkozóan. Mindazonáltal az inkubációs projektek komoly lendületet vettek már közvetlen a pályázat meghirdetését követôen. Figyelemreméltó érdeklôdés mutatkozott a felzárkózó, elsôsorban alföldi régiókban, az olyan területeken, ahol az ipari parkok egyelôre még nem játszanak meghatározó szerepet a gazdasági növekedésben. Itt a telepszerû ipar- és szolgáltatásfejlesztés mellett különösen nagy szerepe van az egyedi létesítmények hálózatában sûrûsödô, endogén helyi energiákra, a kis- és középvállalkozások fejlôdésére alapozott inkubációs tevékenységnek. Az inkubátorházak egy-egy kistérség vállalkozásfejlôdésében kulcsintézmények lehetnek, a sokoldalú katalizátor szerepét tölthetik be a vállalkozáserôsítô programnak regionális vagy akár határ menti kiterjesztésében. Ezek az ígéretes projektek az amerikai terminológiát követve térségfejlesztô inkubátoroknak tekinthetôk, megkülönböztetve a vegyes célú és a technológiai inkubátorok kategóriájától. Az élénk önkormányzati és területfejlesztési intézményi igényekhez igazodóan a pályázati feltételek rugalmasabbak lettek, lehetôvé téve, hogy a pályázóknak csak az ipari parkokkal való hálózatos együttmûködést kelljen igazolniuk. A klaszterek egészen új inkubációs intézményként jelentek meg a hazai regionális intézményfejlesztési palettán. Már csak fogalmi meghatározottságuknál fogva sem illeszthetôk be az ipari parkok Prokrusztész-ágyába. Ugyanakkor a program igen fontos, azonnal megmutatkozó gyümölcse a menedzsmentszervezôdés új modelljének meghonosítása. A klaszter-menedzsmentkultúra elterjedése jótékony hatással van az ipari parkok és más térségfejlesztô intézmények szervezeti és mûködési hatékonyságára, szakmai, tevékenységi karakterének, arculatának markáns megjelenítésére. Szerencsés esetben az ipari park magába is integrálhat ilyen menedzsmentfunkciót. Figyelmet érdemel, hogy egyes fejlett ipari ágazatokban már nálunk is elindult a gazdaság klaszteresedése; az értéklánc mentén megszervezôdô szakmák, regionálisan együttmûködô vertikumok, ágazati specializációk térbeli sûrûsödése figyelhetô meg egyegy stratégiai termelési vagy éppen szolgáltatási szakágban. Az innovációvezérelt gazdaságfejlesztési modell kiteljesí- 2002/3 FALU VÁROS RÉGIÓ
4. ábra A Széchenyi-terv inkubációs jellegû pályázatai, 2002 téséhez széles vállalkozói infrastruktúra-fejlesztést célzó, regionális kerettámogatási programra van szükség, amely kiemelt figyelmet fordít a regionális innovációs hálózatok (klaszterek) és a vállalkozások inkubációs rendszereinek fejlesztésére. A klaszteresedô gazdaság ugyanakkor mélyreható szervezeti innovációs folyamatot is hordoz, amely a Széchenyi-terv egyik, most körvonalazódó, távlatos intézményfejlesztési koncepciójában, a köz- és a magánszféra együttmûködésének fejlesztésében sokoldalúan kiaknázható. 3 A legelterjedtebb klasztermenedzsment-együttmûködések és -szolgáltatások területén (kutatás, technológia és termék, szolgáltatásfejlesztés, marketing, képzés, pénzügyi szolgáltatások stb.) olyan együttmûködési modellek, vállalkozói stratégiai szövetségek jöhetnek létre, amelyek mind rugalmasabb támogatási konstrukciók és partneri társfinanszírozási rendszerek, intézmények kialakítását segítik elô. Egy, a Széchenyi Pluszhoz kapcsolódó példát véve: a kormány gazdaságélénkítô intézkedéseiben a KKV-szektor hitelhez jutását elôsegítendô kiemelt szerepet kapnak az állami garanciarendszerek. A hitelképesség javításának hatékony eszköze a KKV-k helyi hálózataihoz kapcsolódó hitelgarancia-szövetkezetek létrejötte. E szövetkezetek fejlesztését jól össze lehet kapcsolni a klaszter kiépülésével, amely ígéretes lépése lehet a KKV-szektor térbeli és piaci beszállítói hálózatosodásának. Áttörés az iparipark-fejlesztésben FALU VÁROS RÉGIÓ 2002/3 A Széchenyi-terv 2001. január 15-én meghirdetett elsô nagy pályázati hulláma a regionális gazdaságfejlesztési pályázati rendszert már e felismerés jegyében indította el. Azóta alig egy év telt el, de annyit máris mondhatunk, hogy a 2001. év az iparipark-fejlesztési program szempontjából mindenképpen az áttörés éve volt. Egy év alatt 46 projekt részesült mintegy 1,8 milliárd forintos támogatásban, amely további nyertesekkel kiegészülve megközelíti a 2,0 milliárd forintot. A támogatás ötszörös tôkemobilizálást mutat, mintegy 8,5 milliárd forint beruházást valósítva meg, 5500 új munkahely megteremtését teszi lehetôvé (3. ábra). Ipari parkoknak nyújtott vissza nem térítendô támogatás, 1997 2001* *Programok - Tények - Eredmények, 2001. január 15. 2001-ben a Gazdasági Minisztérium (GM) a Széchenyi-terv részeként tízéves ipari park fejlesztési programot dolgozott ki, amelyet a kormány jóváhagyólag tudomásul vett. A program a 2001. évi támogatásokat kétszeresére emeli, éves szinten mintegy 2,5 3 milliárd forint állami társfinanszírozással számol. Az EU-csatlakozás után várhatóan a nemzeti források kiegészülhetnek évi 7 8 milliárd forint nagyságú uniós támogatással. Kiemelt cél, hogy a fejlesztési program keretében közel 250 ipari park és innovációs központ minôségi fejlesztése valósuljon meg. Az évtized végére 20 30 országos jelentôségû, nemzetközi kooperációra is alkalmas, modern technikát alkalmazó, magas szintû K+F-tevékenységet folytató, színvonalas innovációs szolgáltatást nyújtó, 80 100 regionális jelentôségû, az EU Strukturális Alapjaiból is támogatott gazdaságfejlesztési és innovációs programok végrehajtására alkalmas, minôségi innovációs szolgáltatásokkal rendelkezô, valamint további 100 120 helyi jelentôségû, a helyi kis- és középvállalkozások számára modern telephelyi környezetet és szolgáltatásokat biztosító ipari és innovációs park kialakítására nyílik lehetôség. A tízéves fejlesztési program a már létezô elsô generációs ipari parkokban olyan minôségi fejlesztés megvalósítását célozza, amelynek révén a letelepülô vállalkozások növekedésével, számuk gyarapodásával a parkok koncentrált ipari bázisokká válhatnak. A program felhajtóereje ugyanakkor egy második generációs fejlôdést indukál. E fejlôdés révén az innováció-orientált ipari parkok, K+F- és innovációs intézmények, technológiai transzferközpontok, inkubátorházak térségi klaszterei jönnek létre. A térségi hálózatokban mûködô in- 7
tézmények kedvezô innovatív környezetet biztosítanak a versenyképes kutatás-fejlesztési tézisek és a modern iparágak megtelepedéséhez, ugyanakkor az inkubációs folyamat térségi vállalkozói szervezôhatása nagyfokú regionális szerkezeti átrendezôdéshez vezet. A tízéves iparipark-fejlesztési program ugyan nem hozott koncepcionális áttörést, de a REGÉP keretein belül súlypontváltást eredményezett a vállalkozói inkubációs folyamat erôsítésével és határozott nyitásával a K+F-szféra felé. Lényeges, hogy a program számokkal is alátámasztott célokat hirdetett meg a következô évtizedre. A regionális gazdaságépítô program 2002. évi pályázati rendszere A Széchenyi-terv GM-forrásokból támogatott 2002. évi pályázatai már 2001. november 14-én megjelentek. A REGÉP új pályázatai a változás és a folyamatosság jegyében megerôsítették az induláskor meghirdetett alapvonásokat. Kiteljesedett a regionális versenyképesség javítását célzó üzleti és vállalkozói infrastruktúra-fejlesztés keretprogramja és pályázati rendszere. Az ipari parkok bázisára épített innováció-orientált regionális gazdaságfejlesztés mellett másik intézményi tartópillérként a pályázati rendszerbe integrálódtak a vállalkozások nem telepszerû koncentrált telephelyrendszereinek támogatási elemei. A vállalkozói házak, inkubátorházak, innovációs központok kialakítására és szolgáltatásainak fejlesztésére (RE-10) újonnan kiírt pályázat sajátosan fogja össze az úgynevezett vegyes inkubátorfunkció piacközelibb és nonprofit formáit a vállalkozói házak és az inkubátorházak megkülönböztetésével. Az RE-10 ugyanakkor kiemelten támogatja az innovációs központok projektjét, amely párhuzamosan, tükörtematikaként az RE-4/F-ben, az egyetemi ipari parkok jogcímében is megjelenik. Ezzel mintegy megfordult a korábban követett innovációs politika, amennyiben a nyitás és a kezdeményezés lehetôsége elsôsorban a kutató-fejlesztô intézmények, egyetemek térfelére helyezôdött át (4. ábra). A támogatás keretintézkedéseiben továbbra is fontos helyet foglalnak el a telepszerû, nagyobb területigényû ipari parkok, ugyanakkor az új elemként szerepelô inkubációs intézmények a vállalkozói területhasználat koncentráltabb létesítményi formáinak fejlesztését mozdítják elô, a telephelyrendszer mobilitását is segítve. Mindkét pályán viszonylag széles és önálló fejlesztési irányok bontakoznak ki. Ezek közül külön is értékelhetôek az innovációs, a K+F- és a vállalkozói inkubációt megtestesítô projekttípusok, akár a beruházási, akár a puhább szolgáltatási, humán elemeikrôl van szó. Ez utóbbi körbe tartozó jellegzetes, nonprofit mûködést célzó tételek egyaránt ráépülhetnek az alapvetôen ingatlanfejlesztést szolgáló, hosszabb megtérülésû, ám profitorientált infrastrukturális beruházásokra, és a közösségi hasznosítású inkubációs projektekre is. A regionális versenyképesség elômozdítása szempontjából ugyanakkor kiemelt stratégiai cél, hogy a támogatási keretintézkedések az újonnan kiírt pályázatok révén erôsítsék az ipari parkok, a regionális gazdaságfejlesztô intézmények humán erôforrásait, munkaszervezeteit. Támogatást kapnak a fejlett szolgáltatások (például informatika megerôsítésére, a képzésre irányuló 8 támogatási elemek), hogy a küszöbön álló EU-csatlakozás idejére nagyszámú élet- és versenyképes projektgeneráló kapacitás álljon rendelkezésre az uniós gazdaságfejlesztési és innovációs programok régiós levezénylésére. A vállalkozói-üzleti infrastruktúra magját képezô inkubációs létesítmények és szolgáltatások kiterjesztéseként a regionális versenyképességet javító, logisztikai feltételek biztosítása (a regionális repülôterek fejlesztése), valamint a humán erôforrás szûk keresztmetszeteinek az oldása (gazdasági célú felsô szintû képzés) is megjelenik a programban. Nem elhanyagolható változást jelent, hogy a 2002. évi megnövekedett REGÉP támogatási keret (mintegy 4 milliárd forint) a 2001. évinél jóval nagyobb projektméretekben, támogatási mértékekben és összegben allokálható. Újdonság az is, hogy a kerettámogatások projektre szabottan kombinálhatók, mini keretprogramokra bonthatók, amennyiben a pályázók a maximált támogatáshatáron belül igényeikhez mérten választanak a beruházási és a szolgáltatási részprojektek közül. Mindez tovább erôsíti a közvetlen, vissza nem térítendô támogatási forma (grant) szerepét a vállalkozói infrastruktúrafejlesztés nagy, regionális keretintézkedéseiben. Elvi jelentôségû támogatáspolitikai kérdés azonban, hogy a Széchenyi-terv elsô éveiben a nagy vállalkozáserôsítô és regionális gazdaságfejlesztési programok fejezeti finanszírozása milyen arányt kövessen a közvetlen pályázati támogatások és a közvetett, intézményi tôketranszferek viszonyát tekintve. Úgy tûnik, különösen egyes igen népszerû pályázatok esetében, hogy az egyedi projektek közvetlen támogatása most még talán hatékonyabb és olcsóbb. Ugyanakkor a különbözô állami hátterû, és a vállalkozóknak tôkejuttatást, kedvezményes hiteleket nyújtó, vagy egyéb garanciaintézményekben rejlô forrásszervezô erôk jobban érvényesülnek egy masszív és kiszámítható pályázati rendszer talaján. Égetôen szükséges viszont az átgondolt, koncepciózus intézményépítés, különösen a tôkejuttató intézmények hiánya nyomasztó az induló technológiai vállalkozások támogatásában. Jegyzetek 1. A 10 éves program mellékletében közzétett elemzô mû. 2. A regionális klaszterek létrehozása (SZT-RE-1), Kiemelkedô magyar termékek (hungarikumok) fejlesztése és piacra jutásuk segítése (SZT-RE-2), Kistérségi mintaprogramok megvalósítása (SZT-RE-3), Az innováció-orientált ipari parkok beruházásainak, és szolgáltatásuk fejlesztése (SZT-RE-4), Az Ipari Park cím és az Integrátor Ipari Park cím elnyerése (SZT-RE-5), A logisztikai centrumok kialakítása és a logisztikai, szolgáltatások fejlesztése (SZT-RE-6), Térségi elektronikus piacok fejlesztése (SZT-RE-7), Technológiai inkubátorházak, innovációs központok és innovációs transzferközpontok kialakítása és szolgáltatásaik fejlesztése (SZT-RE-8). 3. Virtuális inkubátorházak, mint a gazdaság új fejlesztési alapintézményei. A Gazdasági Minisztérium megbízásából készített tanulmány: Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ, Budapest 2001., valamint Kis- és középvállalkozások inkubációjának új lehetôségei a hálózatfejlesztési regionális gazdaságépítési programokban, a GM megbízásából a Hitessy és Bartucz Üzleti Tanácsadó Kft. által készített tanulmány, Budapest, 2001. június. 2002/3 FALU VÁROS RÉGIÓ
FARAGÓ LÁSZLÓ tudományos osztályvezetô, MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézet A TERÜLETI TERVEZÉS ÚJRASZABÁLYOZÁSÁRÓL A területfejlesztésrôl és -rendezésrôl szóló 1996. évi XXI. törvény az 1999-es módosítás ellenére alapvetô átdolgozásra szorul, sôt, a (területi) tervezés teljesen új szabályozást igényel. Sajnos e kérdésrôl mégsem folyik széles körû szakmai vita. A szûkre szabott terjedelmi lehetôségek miatt argumentáció nélkül, tézisszerûen adom közre ezzel kapcsolatos véleményemet. Az újraszabályozás szükségességének néhány indoka: FALU VÁROS RÉGIÓ 2002/3 A területfejlesztési törvény megalkotásánál a tervezés szabályozása a szükségesnél kisebb figyelmet kapott, így ez a jelenlegi törvényi szabályozás leggyengébb láncszeme. A jelenlegi törvény érthetô okokból túlzottan intézmény-centrikus, a tervezésnek sokkal inkább eljárás-orientált szabályozás felelne meg. Az 1996. évi szabályozás elmaszatolta az egyes tervek közötti kapcsolatokat, így például az Alkotmánybíróság mondta ki explicit módon, hogy tervhierarchia van Magyarországon. A törvény önálló párhuzamos tevékenységként tárgyalja a fejlesztési és rendezési tervezést, és nem megfelelôen szabályozza a kettô kapcsolatát. Megyei szinten két intézmény között osztja meg a tervezôi jogosultságot. A tervezés oldaláról kívánatosabb lenne, ha egy intézmény felelne a koncepcionálásért és a rendezési tervezésért. Alapprobléma, hogy nincs szabályozott funkciómegosztás a különbözô területi szintek között, így a tervek nem is épülhetnek egymásra. (A minden szinten szinte minden megközelítés téves doktrína.) Mást kellene, hogy jelentsen a vertikális kapcsolat a fejlesztési és a rendezési tervezésben. Szabályozatlan és ad hoc jellegû a területi tervek, a funkcionális és az ágazati tervek kapcsolódása. A fejlesztési tervek határozati formában való elfogadása formális, még az elfogadója és annak végrehajtó apparátusa sem veszi komolyan azokat a megvalósítás során. A területi tervezésért felelôs minisztérium nem tudta betölteni a tárcák közötti koordinációs funkciókat. A rossz szabályozás, a bizonytalan intézményrendszer és finanszírozás nehezíti a gyakorlati tervezômunkát: Az elkészült tervek tartalma és szakmai hitelessége igen eltérô. A regionális és megyei területfejlesztési koncepciók és programok alig építettek primer területspecifikus információkra, az így született tervdokumentumok nagyon általánosak és a finanszírozás oldaláról megalapozatlanok. Tisztázatlan és állandóan változó tervezési hatáskörök miatt nem tudott kialakulni egy megfelelô partneri rendszer. Nincs horizontális együttmûködés a különbözô területi egységek között. A tervezés újraszabályozásának szempontjai Sajátos ellentmondást is fel kell oldani az új szabályozási javaslatban. Biztosítani kell a rendszer mûködését, elô kell írni a feltétlenül szükséges tartalmi elvárásokat, a kötelezô egyeztetési fórumokat és a külsô kapcsolódási pontokat, ugyanakkor teret kell engedni a területi sajátosságokból és akaratból eredô különbözôségeknek is. A területi tervezés újraszabályozása elôtt számos nyitott (politikai/hatalmi) kérdést kell eldönteni: A leendô törvénytervezet szakmai érvek alapján kiáll-e a területi tervezés integratív funkciója mellett és így a területi tervezésért felelôs közösségi intézményeknek is integrációs hatáskört ad, vagy nem kíván változtatni a jelenlegi gyakorlaton? Az uniós programozás során a területi tervezésre kívánjuk-e építeni a rendszert, vagy a jelenlegi gyakorlatot adottságként kezeljük? Ez utóbbi esetben olyan területi tervezési rendszert kell kialakítani, amely egy, az ágazatok sorában, szûk hatókörén belül teszi a dolgát és kiszolgálja a gazdasági és pénzügyi tervezést. Ez esetben a területfejlesztési tervezés a rendezési tervezéshez hasonlóan csak egy szigorú vertikális hierarchián alapuló allokatív tervezést jelenthet. Lesz-e Magyarországon átfogó tervezési törvény, vagy a területfejlesztési törvény keretei között kell törekedni a tervezés minél átfogóbb szabályozására? Hogyan alakul a magyar közigazgatási struktúra? Érdemes-e a mai struktúra keretei között új szabályozást alkotni, vagy ki kell várni a változásokat? Eldöntendô a nemzeti fejlesztési terv keretében folyó tervezés viszonya a területi tervekhez, illetve az, hogy az ilyen fontos tervezés meghagyható-e a végrehajtó hatalom kompetenciájában. A területi tervezés alapvetô újraszabályozása során a következô reális alternatívák közül lehet és kell választani: A területfejlesztési törvényen belül, de önálló fejezetben a mainál lényegesen részletesebben szabályozzák a tervezés alapvetô struktúráját. Ez a megoldás lehetôséget kínál arra, hogy a területi tervezésen belül tapasztalt anomáliákat kiküszöböljék, de semmi biztosíték nem lesz arra a további- 9
akban sem, hogy az egyéb tárcákhoz fûzôdô kapcsolat megváltozzon, illetve a közszférában folyó tervezés teljes egészében egy kompatibilis rendszerként mûködjön. Ez esetben a területfejlesztési törvényben, a továbbiakban is a tervezési jogosultságokat, a tervek rendszerét és az alapvetô munkamegosztási és eljárási szabályokat kell meghatározni, és kormányrendeletben kell a részletes tartalmi követelményeket és eljárásrendet (pl. egyeztetési kötelezettségeket) megadni. A közszférában folyó tervezés általános szabályait külön tervtörvényben kellene szabályozni és a területfejlesztési törvényben csak a hatálya alá tartozó területi tervezést kellene külön tovább specifikálni. Ez esetben miniszteri rendeletben elég szabályozni a tartalmi és egyeztetési kérdéseket. E megoldás óriási elônye a másikkal szemben, hogy a közszférában folyó tervezést egységesen kezeli, meghatározza a különbözô szereplôk kompetenciáit (így a kormányét is), a különbözô tervezési körök kapcsolódási pontjait, számos párhuzamos munka és súrlódás elkerülhetôvé válik. A változó körülményekhez könnyebben lehet igazítani a részletszabályokat, ezek követhetik például a minisztériumi struktúrában bekövetkezô változásokat. Ez a megoldás lehetôséget kínál egy új EU-konform tervezési rendszer kialakítására, ami megkerülhetetlen szükségszerûség. Magam részérôl ez utóbbit támogatnám. A tervezési törvény igen nagy jelentôségû jogszabály lenne. Azzal, hogy az egyes tervek egymáshoz való viszonyát és az eljárási rendet szabályozná, egyben az intézmények egymáshoz való viszonyát is meghatározná, és kizárná, hogy nemzeti jelentôségû kérdések napi politikai erôviszonyok és alkuk alapján dôljenek el. Magyarán, kötné a tárcák és a kormány kezét is. Lehetôvé válna, hogy a nemzeti fejlesztési tervet oly módon szabályozza, hogy az a kormányzati ciklusokat átívelôen kötelezôen határozná meg a fô fejlesztési célokat és azok végrehajtását. Ezzel kiemelhetnénk az igazán fontos nemzeti fejlesztési célokat az aktuálpolitikai küzdôtérbôl. Ha megszületne a közszférában folyó tervezés kerettörvénye, és ez meghatározza a területi tervek és a nemzeti alapterv, a nemzeti fejlesztési terv viszonyát, akkor szûk szakmai kérdésekkel lehetne foglalkozni az ágazati törvényekben és más jogszabályokban, így a területi tervezést szabályozó joganyagban is. Amennyiben nem készül ilyen átfogó tervezési törvény, akkor is elkerülhetetlen, hogy legalább a nemzeti fejlesztési terv készítésének egyedi eljárási rendjét ne szabályozzák, amely kapcsán ugyancsak végig kell gondolni a területi tervekhez való viszonyt. Véleményem szerint rendet kell tenni a tervek rendszerében, a fogalmak használatában is. Többek között az újraszabályozás során választani kellene a fejlesztési koncepció és a stratégiai program/terv között. Csak az egyikre vagy a másikra van szükség. A választáshoz alapvetôen azt kell átgondolni, hogy rugalmasabb, kevésbé konkrét, hagyományos hosszú távú tervezési gyakorlatot kívánunk-e folytatni és csak lazábban akarjuk megkötni a döntéshozók kezét, akkor maradhat a nálunk korábban megszokott és használatos fejlesztési koncepció. Ha egy szigorúbban formalizált tervezést akarunk, ahol inkább a középtávú gondolkodásra és a megvalósításra tesszük a hangsúlyt, akkor a változást érdemes demonstrálni az újabb 10 elnevezéssel és a stratégiai program vagy terv elnevezést érdemesebb használni. A szigorú tervhierarchiát az enyhítheti, ha minden szintnek megvannak a munkamegosztáson belül a saját jogosítványai, saját döntési kompetenciái. Ez véleményem szerint erôsebb jogosítványokat jelenthet, mint a gyakorlatban behajthatatlan alulról építkezés elve. Például ki kell mondani, hogy a nukleáris hulladék lerakók helyét az országos tervekben kell kijelölni és a kormánynak kell megvalósítani, akkor az alsóbb szintek ezt nem tudják megakadályozni. Ha a régió kompetenciája bizonyos fejlesztések eldöntése, akkor az ágazatok ezt nem utasíthatják el, és biztosítani kell a feladat ellátásához szükséges pénzt regionális szinten. Tehát jogszabályban kellene rögzíteni, hogy melyik tervezési szinten, milyen területeken, milyen mélységû döntést hozhatnak, illetve kell meghozni. A tervezés eljárási rendjét a jelenleginél részletesebben kellene szabályozni. Az alapkérdéseket, a fô struktúrát és felelôsségi köröket törvényben, míg a részletkérdéseket kormányrendeletben vagy miniszteri rendeletben kell szabályozni, aszerint, hogy mi került a törvénybe. Az általános alapszabályok a következôk lehetnek: Ki kell mondani, hogy a területi tervezés a területfejlesztés legfontosabb eszköze, amely segít a területpolitika megfogalmazásában és a területi folyamatok szabályozásában egyaránt. Szigorú eljárásrendje biztosítja az érintettek részvételét a tervezés folyamatában és az átláthatóságot. Mivel a területi tervek egymásra épülnek és a munkamegosztásban kiegészítik egymást, ezért minden területi tervet az elfogadásukat megelôzôen meg kell küldeni az eggyel magasabb területi szintnek és az ôt alkotó eggyel alacsonyabb területi szinten minden egységnek. Minden területi tervet az elfogadásukat megelôzôen meg kell küldeni a szomszédságból fakadó érdeksérelem elkerülése érdekében minden szomszédos területi egységnek. Minden olyan érintettnek fel kell hívni a tervre a figyelmét és biztosítani kell a betekintés és az írásbeli észrevétel tételének jogát, akinek tulajdonát érintôen változtatásokat javasol a terv. Az egyéb részvételi, egyeztetési jogokat és kötelezettségeket szintenként kell szabályozni. Így pl. az országos területi tervek egyeztetésébe be kell vonni a minisztereket és az országos hatáskörû szervezeteket, a gazdasági kamarákat, a szakmai társadalmi szervezeteket, az országos önkormányzati szövetségeket. Szabályozni kell az egyes véleményeltérések joghatályát. Kiköthetô, hogy a magasabb szint egyet nem értése nélkül nem fogadható el a terv. Eldöntendô, hogy minisztériumok közötti véleményeltérés esetén, melyik az erôsebb, a területi vagy az ágazati elv. A területinek kellene az erôsebbnek lennie, mert sokkal komplexebb. Az alacsonyabb színtû és a szomszédos területi egységeknek véleményezési joguk van, és csak akkor kérhetik a közigazgatási hivatalnál a változtatást, ha bizonyíthatóan károsan érinti az ott élôk és gazdálkodók érdekeit. Az EU is meg fogja követelni az átláthatóság törvényi biztosítását. Ma egyáltalán nincs szabályozva, hogy világossá és hozzáférhetôvé kell tenni, hogy ki, mikor, milyen tervet készít, 2002/3 FALU VÁROS RÉGIÓ
milyen döntést hozott és annak milyen következményei lehetnek. Ennek követelményét be kell emelni a törvénybe és a részletes szabályokat a végrehajtást segítô normákban kell megadni. A parlamentnek nemcsak a tervezés törvényi szabályozásában kellene nagyobb szerepet kapnia, hanem a fô stratégiai fejlesztési irányok kijelölésében is. Nem kis feladat a fejlesztési és rendezési tervezés összekovácsolása. A nehézséget az okozza, hogy a rendezési tervezés funkcionális allokatív tervezés, amely filozófiai értelemben pozitivista, és alapvetôen a természeti és mûvi környezet egyensúlyának fenntartására, az értékek megôrzésére törekszik. Ex ante igazolásának vetítési alapja az empíria, illetve saját, igen lassan és csak részleteiben változó doktrínái, amelyeket hosszú távra érvényesnek tekint. Unitárius logika alapján totalizál, amelyet átfogónak nevez. A rendezési terv elsôsorban a többségi akaratot közvetítô szabályozási eszköz. A koncepcióvezérelt fejlesztési tervezés olyan normatív tevékenység, amely az újat keresi és térben és idôben változó értékekre hivatkozva avatkozik be a fizikai valóságba. Visszacsatolási körei a praxisracionalitás alapján való elôrehaladást biztosítják. A jelenlegi szabályozás értelmezése szerint egymásra figyelve (184/1996 Korm. rend 3. róka fogta csuka esete), de párhuzamosan készülnek a fejlesztési koncepciók és a területrendezési tervek, majd ezekre építve készülhetnek a fejlesztési programok. A gyakorlat nem ez, hanem egymástól teljesen független a fejlesztési és rendezési vonal, bár kétségtelen, hogyha rendezési vonatkozásai is vannak az operatív programoknak és van elfogadott rendezési terv, akkor figyelembe veszik a rendezési kötelezettségeket. Az új szabályozásnak meg kellene oldani a kettô együttes, szoros iteratív kapcsolatban való készítésének és együttes elfogadásának a lehetôségét, majd az egymásra ható karbantartás biztosítását. Ennek többek között közös helyzetelemzést (vizsgálatot), közös célokat és az elfogadás harmonizálását kell jelentenie. A VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság Dokumentációs Központ Tervtára, Könyvtára 1998 augusztusa óta nyilvános tervtárként, könyvtárként saját dolgozóinkon kívül a széles közönség számára is szolgáltatunk. VÁTI Kht. Dokumentációs Központ Tervtár Cím: 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30 32. Telefon: 356-9122/116, 349 mellék Fax: 356-8003 Nyitva tartás: hétfô szerda 8.00 16.00 A tervtár állományában a VÁTI Kht., valamint a megszünt Települések Fejlesztéséért Alapítvány KERTI MÉLYÉPTERV ÉVITERV Hídépítô Vállalat ÁÉTV tervtárak anyagaiból szolgáltat. VÁTI Kht. Dokumentációs Központ Könyvtár Cím: 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30 32. Telefon: 356-9122/230 mellék Fax: 356-8003 Nyitva tartás: hétfô, szerda, péntek : 9.00 13.30 kedd, csütörtök: 11.00 15.30 Könyvtár Archívum Cím: 1111 Budapest, Budafoki út 59. Telefon: 361-0206 Nyitva tartás: hétfô, szerda, péntek: 9.00 13.30 kedd, csütörtök: 11.00 15.30 A könyvtárban megtalálható a BUVÁTI és a megszünt Építésügyi Tájékoztatási Központ (ÉTK) mûszaki könyvtárainak anyaga is. FALU VÁROS RÉGIÓ 2002/3 11
ÓNODI GÁBOR egyetemi docens, CROS KÁRPÁTI ZSUZSA tájrendezô, Szent István Egyetem, Környezetgazdálkodási Intézet A KERTSÉGEK ÉS A KERTKULTÚRA EREDETE, ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON II. II. Rész. Készült a Kemény Bertalannal, Visy Erzsébettel és Laposa Józseffel folytatott beszélgetések és saját viszgálataink alapján. Hazánk kertmûvelési kultúrája régi hagyományokra épül. A magyarság már a honfoglalás elôtt, a különbözô ázsiai népekkel való érintkezése során megismerhette a kertés szôlômûvelést. Erre utalnak a honfoglalás-kori tárgyakon gyakori növényi motivumok, mint a szôlô, a vad tulipán. A Kárpátmedencébe való letelepedéskor a honfoglaló törzsek folytatták az elôdeik által már kialakított kertmûvelést, többek között a Római Birodalom idejében a Dunántúlon meghonosított szôlômûvelést. Királyaink tovább gazdagították a kertés szôlôkultúrát az országba behozott telepesek révén. Már Szent István uralkodása idején, bajor felesége révén megjelentek az elsô német telepesek, Károly Róbert majd Mátyás király uralkodása idején olasz telepesek érkeztek, akik fellendítették a szôlômûvelést ahogy errôl több borvidék helynevei ma is tanúskodnak. A törökök kivonulása után sok esetben a hazánkba nagy számban érkezô svábok telepítették újra az elpusztított, felhagyott szôlôket, gyümölcsösöket és folytattak kertmûvelést. A kertészeknek igen nagy szerepük volt a török idôk erdôírtásai, majd a folyószabályozások következtében kialakult alföldi futóhomokos területek megkötésében a homoki szôlôk és gyümölcsösök telepítésével. A kertek mint az osztott települési földhasználat részei A kertek történetileg a magyar településeken az osztott földhasználat következtében alakultak ki. A kertség mint a megosztott települési földhasználat egyik alkotórésze a dunántúli hegy-szôlôhegy használat mintájára az alföldi településekre is átterjedt, megtartva a síkvidéken kissé szokatlanul hangzó hegy elnevezést. A nagy alföldi mezôvárosok ólaskertjein kívül elterülô belsô legelôk -be ékelôdve alakultak ki a vegyes ültetésû szôlôs-, zöldséges-, gyümölcsöskertek. A középkori magyar városok autonóm 12 Hajdani szôlôskertek, majd zártkertek beépülése földhasználati rendjének szerves, társadalmi rangot is jelentô része volt a kerthasználathoz fûzôdô jog, az erdô, legelô használatára vonatkozó jogok mellett. Az egyes településeken kialakult osztott földhasználati rendszert a külsô gazdasági környezet változásának drasztikus hatásai sokféleképpen számolták fel, az ólaskertek beépítésével kialakultak a szántóföldi tanyák és új fejezete kezdôdött a földhasználati rendszereknek is. Az elmúlt 20 30 év során csaknem minden alföldi mezôváros történeti monográfiája elkészült. Érdekes fejezetei ezeknek a munkáknak a kertségek használatára vonatkozó szabályzatok, amelyek a szôlôhegyek statutumaihoz hasonlóan szabnak meg határhasználati kereteket. Orosházi sajátosság például, hogy a szegény föld nélküli zsellérek legeltetési jogokat kaptak a városi közlegelôkön, késôbb ennek a jognak a fejében kaptak tulajdonba földterületeket, ahol tanyát építhettek. Máshol egészen 1945-ig megmaradtak a közlegelôk használatára vonatkozó legeltetési jogok. Ezek a különbségek a földhasználati szokásokban jelentôs településszerkezeti különbségeket is eredményeztek. Lényeges hatással voltak az egyes települések földhasználatára, birtokstruktúrájára az ott élôk örökösödési szokásai, amelyek a nemzetiségi, felekezeti hovatartozástól függôen nagymértékben különböztek. A protestáns svábok lakta területeken a területek szétaprózódása sokkal kisebb mértékû volt, mint a katolikus magyarok által lakott területeken, abból 2002/3 FALU VÁROS RÉGIÓ
következôen, hogy a svábok körében az elsô fiúgyermek volt mindig a családi földek örököse (a második fiú papnak ment), a katolikusok körében pedig az összes gyerek örökölhetett. Ez az örökösödési szokásokbeli különbség eredményezte például az alföldi települések belterületein a református, a külterületi tanyákon pedig a katolikus többséget, ugyanis a törökdúlást követôen délre vándorló szapora katolikus palócok felvásárolták a kevés gyerekû tanyasiaktól a tanyáikat. Munkáskertek Ahogy világszerte, hazánkban is, az iparosodás, az urbanizáció terjedésével megnövekedett a kertészeti termékek és a kertek iránti kereslet. A magyar iparfejlesztés és városiasodás azonban a nyugat-európainál késôbb, a múlt század végétôl kezdôdôen következett be, ezért a városokba áramlott vidéki lakosság életformaváltása még ma sem valósult meg teljes mértékben. Vidéki városaink jelentôs részben megôrizték falusi karakterüket és a polgári lakosság nagy része továbbra is folytatott kertmûvelést a település határában megôrzött vagy létrehozott új kertövezetekben. Az elsô világháború idejében alakultak ki az ipartelepek és a bányászkolóniák szomszédságában az elsô munkás- és bányászkertek, 1916-ban alakult a Diósgyôri Vasgyári Közhasznú Kiskert Egyesület, hogy a gyár közelében bérelt területeket a munkáscsaládoknak olcsó haszonbérért kertmûvelésre kiadja. Országszerte megerôsödött a kertmozgalom, az egyesületek a kertegyüttesek kezelésén túl, gondoskodtak a kertmûvelôk képzésérôl. Zártkertek Diósgyôr környéki hajdani munkáskertek 1945 után a városi lakosság kerthasználati szokásai, igényei jelentôsen megváltoztak. A városlakóvá lett elsô generációs értelmiségben tovább élt a föld iránti kötôdés, a kert a szabadidôs elfoglaltságok helyszíne lett. A Dunakanyar, a Balaton, a fôváros felôli jó megközelítési lehetôség vonta maga után az elsô nagy üdülôtelek-osztási hullámot. A Velencei-tavat ezután fedezték fel, majd ezt követôen váltak a Ráckevei-Duna-ág egyes partszakaszai népszerû üdülôterületekké. A hatvanas évek elején megszilárdult az országban a tsz rendszer, földrendezések formájában lezárult a téeszesítés. Kertesítésre kerültek azok a földterületek, amelyekhez egyrészt a tsz-be belépni, földjeiket a közösbe bevinni nem hajlandók a földcserék során jutottak, akik kevesen voltak ilyenek a falutól távoli rossz területeken gazdálkodhattak tovább, másrészt a nagyüzemi használatra, táblásításra nem alkalmas területek, amelyeket kizártak a tsz használatából. Innen ered a zárt kert elnevezés, nagyüzemi technológiákkal nem mûvelhetô szôlôs-, gyümölcsöskertek, az idegennek tekintett kispolgárság mezôgazdasági területei. Ezeket a területeket a 60-as évek földhivatali alaptérképein zártkertekként tüntették fel az 1967-ben megszületett földtörvény és az azt követô 18/1968-as (ÉVM) zártkerti rendelet értelmében. A könnyebb és jobb megélhetés reményében az iparba, a városokba menekült, szûkös bérlakásokban és többszintes lakótelepi panellakásokban elhelyezett falusi gyökerekkel is rendelkezô emberek örömmel éltek az alkalommal, amikor a települések tanácsai telkesítették és jelképes összegért bérbe adták a mûvelésre jelentkezôknek a felhagyott és a nagyüzemi termelésre alkalmatlan területeket. A népi írók és Somogyi Imre által még a háború elôtt elindított kertmozgalom 1 a népköztársaság megalakulásával talált talajra, a TIT keretében elkezdôdött a háztáji és a hétvégi kertekben gazdálkodók szakmai képzése, a kertbarát körök szervezése. Az ÁFÉSZ gondoskodott a többlettermék fel- A zártkertek többségére jellemzô vegyes, zöldséges-gyümölcsös-szôlôskertek FALU VÁROS RÉGIÓ 2002/3 13
Zártkertek kialakulása a nagyüzemi termelésre alkalmatlan szôlôk és gyümölcsösök helyén vásárlásáról és értékesítésérôl, ami ösztönzôen hatott a kistermelôkre. A hagyományos szôlô-, zöldség- és gyümölcstermesztô kertségeken kívül a hetvenes évektôl kezdôdôen a városok körüli periferiális zónákban is egyre több kiskertövezet alakult ki, amelyekben a városlakók gazdálkodtak és találtak kikapcsolódást. A nyolcvanas évektôl a termesztôkertek térségenként eltérô mértékben és intenzitással kezdtek átalakulni üdülôkertekké, díszkertekké és lakóterületté. A települések nagyüzemi mûvelésbôl kizárt részein kijelölt kertségek kialakítása és mûködése sok tekintetben kapcsolódott az 1968-as gazdasági reformfolyamatokhoz, a privát szféra szocialista keretek közt való megerôsítésének ideológiai hátterével. Sok helyen az osztott települési földhasználat településtörténetbôl már ismert törvényszerûségei szerint váltak a kert -telkek lakótelkekké. Arra is van példa, hogy a volt zártkerti terület annyira fejletté vált és annyira szervetlenül kapcsolódott az anyatelepüléshez, hogy elválása, önálló községgé való nyilvánítása aktualitássá vált pl. Nagykovácsi, Budakeszi, Budaörs esetében. Horgásztanyák Folyók, holtágak, öntözôcsatornák mentén, többnyire ártéri területeken, bányatavak partján horgászás céljára többnyire ap- Vízparti horgásztanyák Vitézi telkek Jellegzetes, tipikus eredménye a 70-es évekbeli zártkert-kijelöléseknek azok a telkek, amelyeket politikai érdemek elismeréseként rendszerint igen alacsony áron osztottak ki. A terület nagyüzemi mûvelésre való alkalmatlansága általában magas tájképi értékkel, kedvezô megközelítési, ellátási adottságokkal járt együtt. A területek kijelölése, lehatárolása rendszerint telekosztási tervek nélkül, földhivatali aktusként történt, sokszor megoldhatatlan helyzeteket teremtve a késôbbi kerthasználat, az üdülô- vagy lakáscélú beépítések, a közmûellátás számára. 14 2002/3 FALU VÁROS RÉGIÓ
ró telkeken, kisebb-nagyobb méretû építményekkel ellátott üdülôtelkeket hoztak létre. Ilyenek például a Soroksári-Dunaág vagy a kiskunsági fôcsatorna vízügyi területein egyes intézmények, hivatalok, vállalatok horgászegyesületei számára történt telekosztások. A zártkertek kialakítása párhuzamosan zajlott az 1990-es rendszerváltozásig folyamatosan ambivalens megítélésû, ellentmodásos települési viszonyokat okozó mezôgazdasági háztáji gazdaságok kialakulásával és fejlôdésével. A zártkertek, a háztáji gazdaságok falusi belterületi portái tervezetlenségének, tervezhetetlenségének oka az volt, hogy az Országos Tervhivatal számára ezek a problémák kezelhetetlenül kicsik, marginálisak voltak. Párosult ehhez a periferikus státushoz az is, hogy a falvak és külterületeik problémái, mint a mezôgazdasággal területileg és funkcionálisan összefüggô kérdések, a MÉM illetékességébe, ugyanakkor mint településrendezési, építésügyi kérdések, az ÉVM-hez tartoztak A két tárca közti kommunikációs zavarok miatt sem az OÉSZ-ek, sem a településrendezési tervek nem tudták ezeket a területfelhasználási, településszerkezeti, beépítési kérdéseket jelentôségüknek megfelelôen kezelni. A zártkertek (hobbikertek, mininyaralók) iránti fokozott lakossági érdeklôdés okai között emlithetôk még a 70 80-as években lezajlott nagyarányú lakótelepépítkezések, a panellakásokban élôk telkezési vágya. Ezt a szükségletet egyrészt a szûk lakások okozta felfokozott térigény, másrészt az olcsó, természetközeli, mégis hasznos üdülés lehetôsége, valamint nem utolsósorban a pénzbefektetés legális formája egyaránt gerjesztette. Eleinte csak kivételezettek juthattak ilyen telkekhez ( vitézi telkek ), késôbb a helyi tanácsok, tsz-ek pénzszerzési eszközévé vált a kertek parcellázása, bérbeadása vagy eladása. Az 1990-ig érvényben lévô tulajdonszerzési korlátozás is fokozta a zártkertek elterjedését, mivel egy család tulajdonában az 1 lakás, 1 üdülô mellett, 1 zártkert is lehetett. A zártkertnek kijelölt területek jelentôsen megnövelték az eltérô szintû infrastrukturális ellátással rendelkezô urbanizált területek méretét. Településrendezési, ingatlannyilvántartási besorolásuk átmeneti jellegû lett, sem belterület, sem külterület, hanem harmadik kategóriaként elkülönítve, zártkert. A tulajdonosok, kerthasználók által a zártkertekkel szemben támasztott igen sokféle funkcionális igény a településrendezési, szabályozási bizonytalanságokkal, engedményekkel, kivételekkel párosulva, helyenként egészen zûrzavaros, rendezhetetlen telekosztási, beépítési, ellátási körülményeket teremtett. FALU VÁROS RÉGIÓ 2002/3 A kertségek és a szôlôültetvények Lakótelepek mellett létrejött kertes zónák Belterületbe vont kertségek A kertségek kialakulásánál és fejlôdésénél fontos szerepe volt a szôlônek. A nehezen definiálható kert/kertség fogalom a történelmi szôlôtermô területeken, borvidékeken ahol erôs a szôlôhöz, szôlôkultúrához való kötôdés szinte mindig mûvelt szôlôt, szôlôskertet jelent. A Kárpát-medencei jelleget meghatározó szôlôskertek a legstabilabb tájképi elemeknek tekinthetôk egészen a múlt század végéig. A szôlôk nem tartoztak a jobbágytelkekhez, hanem vállalkozásba adott földesúri tulajdonú területek voltak. A fôúri bevételek nagy része ugyanis a borból származott, a kocsmáztatási jog alapján. A földtulajdonos földesúr ezért támogatta a szôlô- és bortermelést, pincék építését, munkadíjjal honorálta a szôlôt mûvelô jobbágyok munkáját. A jobbágyok ezért a szôlôben érezték magukat leginkább otthon, noha az nem volt a tulajdonuk. Az 1848 1867-ig érvényben volt szôlôdézsma-váltság évtizedekig tartó túl intenzív területhasználatot okozott, melynek következtében leromlottak a szôlôültetvények. Ezt követôen pusztított az országban a filoxéravész, amely teljesen tönkretette a szôlôállományt. Az országon végigsöprô filoxéra 15
A kertövezetekben egyre gyakoribb díszkertek pusztításának következtében a magyarországi szôlôállomány közel fele elpusztult, a hegyvidéki szôlôk nagy részét felhagyták és újabb ültetvényeket telepitettek az alföldi homokra. Ekkor indul meg a szôlôhegyek elparlagosodása, visszaerdôsítése, zöldséges- és gyümölcsöskertekké alakulása, miáltal az egységes mûvelés helyén mozaikos területhasználat alakult ki. Az 1894-ben megjelent hegyközségi törvény rendezte újra a szôlôtermelés körülményeit. A szôlôterületek módosulásának következô fejezete az 50- es években kezdôdô nagyüzemi szôlôtelepítés. A nagyobb mennyiség és a gazdaságos mûvelhetôség érdekében hatalmas ültetvényeket telepitettek a hegyek szoknyájára, a hegylábi területekre. A nagyüzemi mûvelésre alkalmatlan, felhagyott területeken hozták létre a zártkerteket. Ezek a zártkertes részek az ország sok területén egybeestek a történelmi szôlôhegyek dûlôivel, ami a régi katonai felmérések térképeinek és a 70-es években készült országos szôlôkataszteri térképeknek az egybevetésébôl is kitûnik. Az utóbbi években a szôlôterületeket és a szôlôtermelôket sújtó nehézségek következtében egyre több szôlôtermô terület marad parlagon, erdôsül be. A szép természeti környezetben lévô és a kitettségbôl adódóan jó kilátást nyújtó hajdani szôlôtermô területeket a nyaralóházas beépítés, a városokhoz, térségi központokhoz közel esô, jól megközelíthetô, megfelelô infrastruktúrával rendelkezô területeket pedig a belterületbe vonás fenyegeti. E kiemelt táji, tájképi, kulturális értékkel bíró, volt zárkerti szôlôterületeknek lehetséges fejlôdési iránya lehetne a borturizmus, az ökoturizmus élénkítése. Egyedi szabályozással el lehetne kerülni a telkek további elaprózódását, beépitését, mûvelési ág változtatását. 16 A kertségek és a mezôgazdasági specializáció A hagyományos paraszti gazdálkodásnak alapvetôen kétféle stratégiája volt. Az elsô, a hagyományos állattartási-növénytermesztési kettôsségen alapuló termelôtevékenység, a másik szükségbôl, földhiányból, az agrárnépességnek a mûvelhetô földterületekhez viszonyított magas arányából fakadt. A földnélküli zsellérek, napszámosok, idénymunkások, a fizikai munkást tömegesen igénylô folyószabályozási, vasútépítési munkálatok elkészülte után munka nélkül maradt kubikusok innovatív rétegei rákényszerültek a viszonylag kis területigényû mezôgazdasági tevékenységekre, mint például a kertészkedés. Így alakultak ki például a kiskunsági extenzív állattartási tevékenység mellett a ceglédi saláta- és uborkatermelés, a kecskeméti kajszibarack termelésének hagyományai, a XIX. század nevezetes termôtájai. A termôtájak kialakulásának történetéhez tartozik, hogy a trianoni határok kialakulását követôen hiányzott az Erdélybôl korábban nagy mennyiségben beszállított téli alma. A Tisza és a Szamos menti árterekben vadon nôtt, változatos fajta-összetételû, bôtermô szilvás- és almáskertek, melyek a folyók által az erdélyi hegyekbôl lesodort gyümölcsök magjairól nôttek, igazolták, hogy a terület igen alkalmas gyümölcstermesztésre. Szinte hôskölteményszerû a Széchenyi István kezdeményezésére Cegléd város határában, az 1844 46 években kialakított mintatanya, a jobbágygyerekek képzésére berendezett gazdasági iskola története. Az iskolát az osztrák közigazgatás 1850- ben bezáratta, a volt igazgató, aki bíró lett a városban, nem hagyta az iskola által képviselt szellemi tôkét veszendôbe men- 2002/3 FALU VÁROS RÉGIÓ
ni. Városi faiskolát szervezett, lehetôvé tette a mezôgazdasági szakmunkásképzés folytatását, a homoki szôlôtermesztés és a ceglédi borászat létrejöttét. A város melletti homokos területeken 2 holdas kerteket alakítottak ki, a faiskolában termelt oltványokat itt ültették el, megkötve a homokot és munkát, önálló egzisztenciateremtési lehetôséget adtak a földmûveseknek. A földmûvesek béresként is dolgozhattak a város egyéb területein mûködô nagyobb gazdaságokban, tanyákon, kihasználva a szôlô- és gyümölcstermesztési tennivalók közti idôbeli fáziseltolódásokat. A nagyobb szôlôskertek gazdag tulajdonosai az 1849-ben épült ceglédi vasútállomáshoz kisvasúti összeköttetést építettek ki a szôlô szállítására. A vasútállomás mellé borüzemet és hordógyárat létesítettek, amely 1945 után a szovjet borexport hazai bázisa lett. A tsz-szervezés idején szakszövetkezet alakult, amely sertéshízlaldát is épített, a kisvasutat a sertéstrágya szôlôbe való kiszállítására használták. A Szentendrei-sziget mint nevezetes szamócatermô terület szintén nem véletlenül alakult azzá. Málnai doktor, a sziget körzeti orvosa kedvtelésbôl gyûjtött, szaporított és terjesztett ismerôsei körében szôlôkülönlegességeket. Miután Pancsovából véletlenül filoxérával fertôzött szôlôvesszôket kapott és adott tovább, a betegség futótûzszerûen tette tönkre a sziget szôlôültetvényeit. Ismerôsei iránt érzett lelkiismeretfurdalástól gyötörve kezdett hozzá az elpusztult szôlôk helyett szamócapalánták hajtatásához és terjesztéséhez. A börzsönyi málnatermesztés a tésai Jankovich-birtokról terjedt szét. A földprivatizáció következményei FALU VÁROS RÉGIÓ 2002/3 Bódévárossá degradálódó kertövezetek Az 1992-ben megjelent új földtörvény nyomán megszûnt a zártkertek magántulajdonlásából fakadó megkülönböztetése a többi, a földtörvény értelmében szintén magántulajdonú mezôgazdasági területtôl. Ez a tény az 1997-ben kiadott OTÉK mezôgazdasági területek szabályozására vonatkozó rendelkezésében úgy jelent meg, hogy a kertség mint önálló területfelhasználási kategória el is tûnt, megszüntetve a kertségek karakteres elkülönítésének több évszázadra visszanyúló magyar, Kárpát-medencei hagyományokon alapuló jogi hátterét. A földprivatizáció sajátos hazai folyamatainak következményeként lezajló területi szétaprózódásnak ily módon településrendezési eszközökkel sem lehet gátat szabni. Az elmúlt évtizedben a változások üteme a kertségekben felgyorsult. Tapasztalható, hogy a jelentôs üdülési vonzerôt mutató tájakon a termesztôfunkció erôsen visszaszorulóban van, a részben közmûvesített városközeli területeken pedig a kiköltözés, illetve villanegyeddé alakulás jellemzô. A nagy kohéziót adó kertbarát mozgalom ereje és hatása is számottevôen csökkent. A néhány évtizede még virágzó, fontos gazdasági, szociális, környezetvédelmi és egészségügyi szerepet betöltô kertségek több helyütt a települések öntörvényûen alakuló periferiális zónájává válnak, ahol a hagyományos kertmûvelés helyett egyre inkább a felhagyott parcellák, a hivalkodó új családi házak, az átmeneti szükséglakások heterogén mozaikrendszere látható. Egyre több kispénzû városlakó, nyugdíjas és munkanélküli költözik ki a panellakásából kertjébe, és tûri el a többnyire nehéz körülményeket a közmûvesítés, a belterületbe vonás reményében. Annak ellenére, hogy ezek a kertek a természetközeli, rurális életmódhoz való ragaszkodás bizonyítékai, az új, pszeudo-urbanizálódás felé tendáló társadalmi nyomásnak engedve, a területfejlesztési és területrendezési gyakorlat fokozatosan beolvasztja a kiskertes övezeteket a városi szövetbe. Az EU országaiban számos példa mutat arra, hogy elismerik a munkás- és hobbikertek létjogosultságát, azok környezeti, társadalmi és hagyományôrzô szerepét, és a tulajdonosokkal, a használókkal együttmûködve megtalálják a rendezett, kultúrált környezetként való megtartás lehetôségeit. Hazánkban a kertes zónák fejlôdésének, alakulásának kontrollja, úgy tûnik, nem egy esetben kikerült az önkormányzatok és a településrendezôk kezébôl, és a tulajdonviszonyok változása, rendezetlensége miatt a helyi, mikrotársadalmi önszabályozás ellenôrzése alól is. Számos esetben csak utólag próbálják a már adott, anarchikus helyzethez igazodva rendezni a területeket. Az egyik megoldásként a belterületbe vonás kínálkozik, de a közellátás költségeit többnyire nem tudják vállalni az önkormányzatok. A kertségek ahelyett, hogy a lakosságot szolgáló, a tájat gazdagító, a városi ember természethez való kötôdését megôrzô területegységek lennének, a koncepciótlan, anarchikus fejlôdés színterévé válnak. A FVM Terület- és Településrendezési Fôosztálya megbízásában készülô országos felméréssel igyekszünk feltárni a kertségek világának sokszínûségét. Egyértelmû, hogy a kertövezetekben mutatkozó problémák megoldása igen árnyalt kezelést igényel, ezért fontos a kertségek szerepének tisztázása az ország és a települések fejlesztésében, a társadalmi, településrendezési, tájvédelmi szempontok és a kerteket mûvelôk szándékainak figyelembevételével. 1. Somogyi Imre: Kertmagyarország felé. Hét Krajcár Kiadó és Püski Kiadó Budapest, 1997. 17
GÁSPÁR ANNA, Build & Econ Építésgazdasági Tanácsadó Iroda, az Euroconstruct magyarországi partnere A LAKÁSÉPÍTÉS TRENDJEI ÉS VÁRHATÓ ALAKULÁSA EURÓPÁBAN Az európai lakáspiac 1997 és 2004 között A lakásépítésrôl szóló elemzésben és prognózisban a Build & Econ Építésgazdasági Tanácsadó Iroda 19 Euroconstruct tagország legfrissebb országjelentéseit foglalta össze. 2001 késô ôszén, amikor az országtanulmányok készültek, minden Euroconstruct 1 tagország megfogalmazta kétségeit a globális gazdasági recesszió bizonytalanságait illetôen. Ennek ellenére a 2002 2004-ig szóló elôrejelzések és kilátások a globális tendenciák optimista változatára építenek. Az európai lakásépítési összefoglalóról a Build & Econ munkatársa elôadást tartott az Euroconstruct római konferenciáján, 2001. december 14-én. Az európai lakáspiac szerkezete 1. ábra A lakáspiac részesedése az összes építési volumenen belül, 1997, 2000, 2004: az építési piac megoszlása a lakás, a mélyépítés és a nem lakás célú magasépítés között Lakás Mélyépítés Nem lakás célú magasépítés Forrás: Build & Econ Hungary 2000-ben a 19 Euroconstruct ország 419 milliárd euró értékben épített lakást, ami a teljes éves építési volumen 46 százaléka. Ha figyelembe vesszük, hogy 2000-ben az összépítés 33 százaléka nem lakás célú magasépítés, 21 százaléka pedig infrastruktúra-építés, nyilvánvalóvá válik, hogy a lakásépítés az európai építési tevékenység domináns eleme. A római Euroconstruct konferencia által vizsgált idôszakban, 1997 2004 között, a kilencvenes évek közepe óta vizsgált lakásépítési piac dominanciája stabilnak tekinthetô. Az Euroconstruct országok össznépessége, 2000-ben 442 millió fô, mintegy 191 millió lakásegységben él, a lakásegységre jutó átlaglétszám 2,3 fô. Ez a szám a 15 nyugat-európai Euroconstruct ország egy lakásegységre jutó 2,2 fôs átlaga és a 4 középkelet-európai (KKE) ország 3,0 fôs átlaga között ingadozik. A 15 nyugat-európai EC ország: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svájc, Spanyolország, Svédország adja a népesség 85 százalékát, valamint a 19 EC ország háztartásainak 87 százalékát. A népesség fennmaradó 15 százaléka, 64 millió ember (és a háztartások 13 százaléka) a 4 közép-kelet-európai országban (Euroconstruct tagországok: Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) él. Az építési piacon, ezen belül a lakásépítésben az évi építési volumen megoszlása rendkívül aránytalan: 96 97 százalék (EC-15) szemben a 3 4 százalékkal (KKE-4). Az évente átadott új lakásegységek száma a teljes állomány 1 százalékát teszi ki, 1996-ban 1,952 millió volt, 2000-ben 2 millió és 2004-ben 1,988 millió. Ezen 1,04 százalékos átlag mögött az építési intenzitás széles skálája húzódik meg, a 0,31%-os értéktôl (Svédország), 0,53%-on (Magyarország), 0,6%-on (Dánia) stb. át egészen 1,9%-ig (Spanyolország) és a legmagasabb arány 2000-ben 3,78% volt (Írországban). Az új lakásépítés a teljes lakásállomány évi 1 százalékának megújulását jelenti. Ez a klasszikus módja a meglévô, elöregedett és megszûnt lakásállomány kompenzálásának. helyettesítésének. Ugyanakkor az európai lakásállomány 99 százaléka mintegy 189 millió lakóegység a felújítások, karbantartások és javítások potenciális és növekvô piacát jelenti. Ahogy a késôbbi-ekben szót ejtünk róla, a felújítási és karbantartási tevékenységek (Renovation and Maintenance, R+M) mögötti indokok országonként rendkívül eltérôek. 18 2002/3 FALU VÁROS RÉGIÓ
2. ábra A lakáspiac megoszlása új építés és felújítás-fenntartás között 2000-ben és 2004-ben Milliárd euró és % A lakásépítési tevékenység jellege (új építés és felújítás együtt), 2000, 2004 2000 2004 Ország- Lakásépítés %-os Új lakás Felújítás, Lakásépítés %-os Új lakás Felújítás csoportok összesen részesedés építés, %-os %-os részesedés milliárd részesedés építés, %-os %-os milliárd a 19 tag- részesedés a 19 tagország euró a 19 tag- részesedés részesedés euró ország lakás- a 19 tag- lakásépítésébôl ország lakás- a 19 tag- a 19 tagépítésébôl ország lakás- építésébôl ország lakás- ország lakás építésébôl építésébôl építésébôl Nagy ötök 320,135 75,0 37,0 38,0 324,51 74,2 33,0 41,2 Kicsik 74,109 17,2 11,0 6,2 70,430 16,1 10,0 6,1 Skandinávok 25,190 6,0 2,5 3,5 27,190 6,2 2,7 3,5 KKE 7,720 1,8 1,4 0,4 *15,480 3,5 2,3 1,2 Össz 19 427,154 100,0 51,9 48,1 437,610 100,0 48,0 52,0 Forrás: Build & Econ Hungary 2001 2004 között a lakáspiaci R+M tevékenység összértéke Európában meg fogja haladni az új lakásépítések volumenét. A felújítások ma már domináns szerepet játszanak Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Svédországban, Dániában és Norvégiában. A fenti táblázat az új lakásépítések és az R+M tevékenységek megoszlását mutatja be 4 Euroconstruct régióban (A nagy ötök: Németország, Olaszország, Anglia, Franciaország és Spanyolország; a kicsik : Ausztria, Belgium, Hollandia, Írország, Portugália, Svájc; a skandinávok: Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország és a négy közép-kelet-európai ország). Az új lakásépítés épülettípusonként 1 2 lakásos családi házakból és többlakásos épületekbôl tevôdik össze. Az 1998 2004 közötti idôszakban a két típus megközelítôleg egyformán oszlik meg az alábbiak szerint: 3. ábra Az új lakásépítés épülettípusonként a 19 Euroconstruct országban 1998 és 2000 között, ezer lakásegység 1-2 lakásos Többlakásos Összesen családi ház épület 1998 1025,3 1033,7 2059,0 1999 1075,7 1069,4 2145,1 2000 1083,2 1048,2 2131,4 2001 991,8 1024,0 2015,8 2002 955,0 960,1 1915,1 2003 976,4 938,6 1915,6 2004 990,9 952,8 1943,8 Forrás: Build & Econ Hungary Az 1 2 lakásos családi házas otthonok építése túlnyomó többségben van Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Írországban, míg Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában és Lengyelországban nagyobb számban épülnek három és annál több lakásos lakóházak az 1998 2004 közötti idôszakban. FALU VÁROS RÉGIÓ 2002/3 1999-ben az európai lakásépítés 2145 millió átadott lakással csúcsteljesítményt ért el. Látható, hogy 2004-re, az idôszak végére az 1 2 lakásos családi házak építése 90 120 000 épülettel, míg az ennél többlakásos lakóépületek építése 110 130 000 egységgel lesz kevesebb. A visszaesés a lakásépítés Európára tipikusan jellemzô ciklikussággal van összefüggésben, amely a Németországban és az Egyesült Királyságban 1997-ben, Franciaországban 1999-ben, Olaszországban és Spanyolországban 1999 2000-ben tapasztalt lakásépítési csúcsok után következett. A visszaesést elôre jelezte a 2000 decemberében Párizsban megtartott Euroconstruct konferencia. 2001 második felében a mélyülô világméretû gazdasági válság hatása megfigyelhetô volt a visszaesô lakáspiacon is. Mindazonáltal, a 2001 nyarán felgyorsult és szeptember 11-i terrortámodás után tovább súlyosbodó globális recesszió ellenére az Euroconstruct országok elemzései alapján állítható, hogy a jövôben is a lakáspiac marad az építési piac legnagyobb szegmense. Az európai országok ennek ellenére sem fogják tudni elkerülni a növekedés lelassulását. Ezért a 2001 nyári Euroconstruct (koppenhágai) adatokat az összes országjelentés felülvizsgálta. Az elôirányzatokat lefelé módosító országok nagy részében tovább csökkent az újonnan megkezdett lakásépítések és a beadott építési engedélyek száma, míg a felújítási (R+M) piac stabil maradt. Ez a felülvizsgálat ahogy az alábbi számokból is kitûnik azt mutatja, hogy Európa-szerte 2001 2002-ben éri el a lakásépítés a mélypontját. Az országjelentések szerint a háztartások fogyasztása viszonylag stabil marad, az új lakásépítés fellendülése 2003-ra várható. (4. ábra) Bár a lakásépítés növekedése 2001-ben -1,9 százalékos mélypontot mutat, az ezen adat mögött álló tényszámok az új lakásépítés -4,7 százalékos csökkenésébôl és az R+M tevékenységek ezt ellensúlyozó 1,1 százalékos növekedésébôl tevôdnek össze. 2001-ben a recesszió fôbb elôidézôi a következô országok: Németország (-13,5%), Hollandia (-10%), Ausztria (-9,3) és Lengyelország (9,2%). A 2002-es év az új lakásépítések terén további 2,4 százalékos csökkenést mutat. Más 19
4. ábra Lakásépítés-lakásfelújítás a nyugat-európai 15 Euroconstruct országban, 1998 2004, % Új lakásépítés országok, így Írország (-12,2), Portugália (-7,5), Norvégia (-5,1) is hozzájárulnak a korábban említett folyamatos visszaeséshez. Ahogy a fenti és a következô ábrán látható, meglepô módon a közép-kelet-európai Euroconstruct országok szinte ugyanazokat a fellendülési és hanyatlási tendenciákat mutatják, mint a 15 nyugat-európai Euroconstruct ország. Bár az okok részben eltérôek, a 2001. évi mélypont a legnagyobb közép-kelet-európai országban, Lengyelországban bekövetkezett és 2000-ben Szlovákiában lezajlott recesszió következménye. Az országjelentések szerint ez az elsô alkalom, hogy az európai trend és a KKE országokban tapasztalható piaci fejlemények Kelet- és Nyugat-Európában közel állnak egymáshoz. Új lakásépítés Forrás: Build & Econ Hungary, Euroconstruct Az új lakásépítési piacot befolyásoló tényezôk, 2001 2004 Összesen 5. ábra Lakásépítés - lakásfelújítás a 4 közép-kelet-európai Euroconstruct országban, 1998 2004, % Forrás: Build & Econ Hungary, Euroconstruct Felújításfenntartás Felújításfenntartás Összesen Az európai lakásépítési fellendülés a csökkenés számos hulláma után 2000-ben kielégítônek mondható: a csökkenô gyermekszületésû, öregedô népességû Európa lakásellátottsága: 2,3 fô jut egy lakásegységre. Mindazonáltal az átlag mögött meghúzódó tények, a lakáskereslet elôre jelzett csökkenése, a lakáspolitikákat támogató és ellenzô irányok és intézkedések országonként igen eltérôek. A négy KKE ország kivételével, 2000 2004 között sorrendiség nélkül az alábbi fôbb tényezôk gyakorolnak hatást a lakásépítési piacra: A kormányok fokozatosan csökkenô szerepe a lakástámogatásban A tulajdonosok által lakott lakások növekedése a lakáspolitikában (Németország, Ausztria, Spanyolország, Olaszország) A támogatott lakásépítés-lakásfenntartás és a szociális lakásépítés csökkenése (Ausztria) A gazdasági (és politikai) bizonytalanság erôsödése (egész Európában) Demográfiai változások (a népesség elöregedése) Eltérô demográfiai igények fokozott megjelenése (lakásmegoldás az idôsek és a tanulók számára: Dánia, Hollandia, Norvégia, Svédország) Háztartási jövedelmek és befektetés-visszafogó magatartás Munkanélküliség, részvénypiaci magatartás, rövid és hosszú lejáratú kamatok változása Ár, jelzálog és adópolitikák (országonként változó) Nagy lakásállomány és alacsony kereslet (Németország) Bontások-cserék (új építés) új ingatlanok szerzése érdekében (Franciaország, Dánia, Hollandia) Zsugorodó / növekvô építôipari piac (Németország, Ausztria, Írország, ill. Olaszország) Építési és városépítési elôírások, telek- és városfejlesztési politika. A közép-kelet-európai országok elmúlt tíz éves lakásépítési gyakorlata magán viselte a gazdasági és társadalmi változások jegyeit: az életszínvonalban meglévô drasztikus különbségeket, a lakáspolitika (ha van ilyen) bizonytalanságait, az állami támogatás megvonását a lakásszektortól, az életstílusbeli és munkaerôpiaci változásokat, valamint a középosztálybeli háztartások jövedelmének csökkenését. Ma a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia 66 millió lakosa összesen 22,5 millió lakóegységben él (egy lakásra 2,9 fô jut). Az új lakások iránti kereslet két-háromszorosa az új építéseknek. Emellett a meglévô lakásállomány nagy része elavult. A lakásfelújítás és a -korszerûsítés egyre sürgetôbb igénye jóval meghaladja mind a négy ország pénzügyi lehetôségeit. Látni kell ugyanakkor, hogy valamennyi KKE országban elindult egy pozitív folyamat: a lakáspiac, mint olyan, fej- 20 2002/3 FALU VÁROS RÉGIÓ