J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Vértes soron következő, nyílt társulási ülésén 2010. január 27-én. Az ülés helye: Bicske, Kossuth tér 14/B kistérségi iroda Jelen vannak: Alcsútdoboz alpolgármestere Tóth Erika Bicske polgármestere Tessely Zoltán Bodmér polgármestere Rácz Imre Csabdi polgármestere Huszárovics Antal Csákvár polgármestere Giesz János Etyek polgármestere Szűcs Lajos Mány polgármestere Ugron Zoltán Óbarok polgármestere Borbíró Mihály Újbarok polgármestere Dr. Pajor Péter Vértesacsa polgármestere Széll Ferenc Tanácskozási joggal megjelentek a jelenléti ív szerint. Giesz János: A Társulási Tanács elnöke az ülést megnyitja, köszönti a jelenlevő tagokat, valamint a munkaszervezet dolgozóit, a meghívott vendégeket. Külön köszönti Bicske Város új jegyzőjét, Dr. Bondar Klára személyében. Dr. Bondar Klára: Köszöni a meghívást, röviden bemutatkozik, felajánlja szakmai segítségét a társulási tanácsnak. Giesz János: Megköszöni a tájékoztatást, további sikeres munkát kíván. Megállapítja, hogy a társulási ülés az SZMSZ-ben foglaltak szerint került összehívásra, a 17 tagból 10-en vannak jelen, az ülés határozatképes. Távol van Felcsút polgármestere Varga György, Gánt polgármestere 1
Spergelné Rádl Ibolya, Szár polgármestere Garán Éva, Tabajd alpolgármestere Somogyi Dezső, Kajászó polgármestere Mohácsi Györgyné, Tóth Ferencné Vál polgármestere és Vértesboglár polgármestere Sztányi István. Jegyzőkönyv hitelesítőnek Bodmér polgármesterét Rácz Imrét javasolja. A napirendi pontok megtárgyalását a meghívóban jelzettek szerint javasolja megtárgyalni. Az egyebek naprendi pontot szeretné f. és g. pontokkal kiegészíteni, melyekhez az előterjesztéseket ülés előtt minden tag megkapta. Napirendi pontok 1. Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés között történtekről Előterjesztő: társulási tanács elnöke 2. Jelentés a lejárt határidejű határozatok 2009. II. félévi végrehajtásáról 3. 2010. évi munkaterv elfogadása 4. A Közoktatási és Közművelődési Bizottság 2010. évi munkaterve Előterjesztő: társulási tanács elnöke, KKB elnöke 5. 2009. évi módosított előirányzat megvitatása Előterjesztő: pénzügyi vezető Tárgyalja: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 6. Villamos energia közbeszerzési árajánlat megvitatása Tárgyalja: Előkészítő és Bíráló Bizottság 7. 2010. évi belső ellenőrzés közbeszerzésének elbírálása Tárgyalta: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 8. Közösségi busz díjtételeinek felülvizsgálata 9. Civil-alap tervezett létrehozása 2
10. Fenntartói minőség irányítási program elkészítéséről árajánlat elfogadása 11. Egyebek a. Az önkormányzatok várható költségei 2010. évben a VÉRTES TKÖT felé b. Irodabérlet tájékoztató c. 2009. októberi normatíva adatszolgáltatásról tájékoztatás d. 2010. évi kistérségi normatíváról tájékoztatás e. TÁMOP 3.1.5. -09/A/2 pályázathoz fenntartói kötelezettségvállalás f. 2009. évi kistérségi szabálysértés és birtokvédelem díjának átutalása g. Bicskei EÜ. Központ kérelme A napirendi javaslatot és a jegyzőkönyv hitelesítő személyét a társulási tanács 10 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja. 1. napirend: Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés között történtekről Giesz János: Átadja a szót a munkaszervezet vezetőjének. Toók Gabriella: Múlt év december végén bezárásra került sor a csabdi óvodában H1N1 vírusfertőzések miatt. A mozgókönyvtári szolgáltatás szervezésével kapcsolatban annyi történt, hogy megkereste levélben a munkaszervezet a Fejér Megyei Könyvtár igazgatóját, de elutasító választ kapott a felkérésre vonatkozóan. Az adottságokat az érintett településeken felmérték. A tatabányai könyvtár igazgatójától a válasz még nem érkezett meg. A falugondnoki szolgálat működési engedélyezési eljárása folyamatban van, az illetékes hatóság a törvényi előírások betartása mellett a kijelölt szakhatóság véleményezésére vár. A problémát az okozza, hogy az érvényes törvények szerint csak egy település adhat be kérelmet. Állásfoglalás bekérése van folyamatban a kistérségi engedélyezéssel kapcsolatban. Módosult a közoktatási törvény az intézmény átszervezésekkel kapcsolatban. A közoktatási intézmény-fenntartó május 15-ig hozhat intézmény átszervezési vagy megszüntetési döntést, ami a társulásokra is vonatkozik. Több pályázat is benyújtásra került, ezek a következők: 3
Kistérségi óvoda részére: 28/2009. (VIII. 19.) OKM rendelet Szakmai és informatika fejlesztési program nyertes pályázat 1 M Ft, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2009. évi izzócsere program elbírálás folyamatban támogatás mértéke: 200 000.-Ft TÁMOP 3.1.5. pedagógusképzések pályázat benyújtása folyamatban Kistérségi iskola részére: pályázott összeg: 3 M Ft; 28/2009. (VIII. 19.) OKM rendelet Szakmai és informatika fejlesztési program nyertes pályázat 1 M Ft; TÁMOP 3.1.5. pedagógusképzések pályázat elkészítése, benyújtása folyamatban pályázott összeg: 3 M Ft; TIOP 1.2.3./09/1 könyvtári szolgáltatások fejlesztése pályázat elkészítése folyamatban támogatás mértéke konzorcium esetén 7-8 M Ft; Oktatásért Közalapítvány diákönkormányzatok támogatása pályázat elkészítése és benyújtása folyamatban támogatás összege min. 50 000 Ft max. 200 000 Ft; Kistérségi pedagógia szakszolgálat részére: Alba Idea Kft. Irodatechnikai pályázat elkészítése és benyújtása folyamatban A Társulás minden eddig ellátott feladatára ez évben is kap normatívát, kivéve a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást. Ezért ez már nem is kötelezően ellátandó feladata az önkormányzatoknak. Így Bicske és Etyek gesztor településeknek pályázniuk kell a feladat ellátásához szükséges pénzeszköz kiegészítésére. Eddig a Társulás utalta a normatívát, ez megszűnik. Az említett két településnek felül kell vizsgálnia, hogy milyen veszteséggel járnak a Body Guard Kft.-vel kötött határozott idejű szerződések, érdemes-e fenntartani ezt a szolgáltatást. A minimum 40 készülékes szerződéseket fenn kell tartani. A többi szociális normatíva ugyanúgy jár, csak fajlagosan csökkentett összeggel. A működési támogatás 5,5 %-kal csökkent, de a tartalék keret nőtt, így ez nem jelent problémát. 4
Giesz János: Mivel hozzászólás és kérdés nincs, kéri a tagokat, hogy a szóbeli beszámoló elfogadásáról szavazzanak. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 1/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: Két ülés közötti elnöki beszámoló A VÉRTES társulási tanácsa az elnök két ülés közötti szóbeli beszámolóját tudomásul veszi és elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Társulási Tanács Elnöke 2. napirend: Jelentés a lejárt határidejű határozatok 2009. II. félévi végrehajtásáról Giesz János: Az írásos anyagot mindenki megkapta, kéri-e valaki kiegészíteni azt? Szűcs Lajos: Szeretné megkérdezni, hogy a csillagok a határidőknél mit jelentek? Toók Gabriella: A táblázat végén van a jelmagyarázat, a településekről nem beérkezett hiányzó határozatokat jelölik, ami miatt nem léphetett hatályba a Társulási megállapodás 14 sz. módosítása. Így a jelzett településektől kéri, mielőbb pótolják a hiányosságot. Giesz János: Több hozzászólás, kérdés nem lévén kéri a tagokat szavazzanak. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 2/2010. (I. 27.) számú határozata 5
Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A VÉRTES társulási tanácsa a 2009. II. félév lejárt határidejű határozatok teljesítéséről szóló jelentést elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Társulási Tanács Elnöke 3. napirend: 2010. évi munkaterv elfogadása Giesz János: Az éves munkaterv tervezetét a munkaszervezet elkészítette, kéri az esetleges kiegészítő javaslatokat. Rácz Imre: A június 30-i ülés helyszínének Bodmér települést ajánlja fel, délelőtt 10 órai kezdéssel. Giesz János: Az előbbi javaslatot is figyelembe véve, kéri a tagokat szavazzanak a munkaterv elfogadásáról. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 3/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: VÉRTES TKÖT 2010. évi Munkaterv elfogadása A VÉRTES társulási tanácsa 2010. évi munkatervét az alábbi tartalommal fogadja el: I. Ülések rendje: Helye: 2060 Bicske, Kossuth tér 14/b. - 2010. január 27. (szerda) - 2010. február 24. (szerda) 6
- 2010. március 24. (szerda) - 2010. április 28. (szerda) - 2010. május 26. (szerda) - 2010. június 30. (szerda) Helye: Bodmér, Faluház; ideje: 10 óra - 2010. július 28. (szerda) - 2010. szeptember 29. (szerda) - 2010. október 27. (szerda) - 2010. november 24. (szerda) 2010. január 27. (szerda) 12. Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés között történtekről. Előterjesztő: társulási tanács elnöke 13. Jelentés a lejárt határidejű határozatok 2009. évi végrehajtásáról. 14. 2010. évi munkaterv elfogadása. 15. A Közoktatási és Közművelődési Bizottság 2010. évi munkaterve Előterjesztő: társulási tanács elnöke, KKB elnöke 16. 2009. évi módosított előirányzat megvitatása. Előterjesztő: pénzügyi vezető Tárgyalja: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 17. Villamos energia közbeszerzési árajánlat megvitatása. Tárgyalja: Előkészítő és Bíráló Bizottság 18. 2010. évi belső ellenőrzés közbeszerzésének elbírálása. Tárgyalta: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 19. Közösségi busz díjtételeinek felülvizsgálata. 20. Civil-alap tervezett létrehozása. 21. Fenntartói minőség irányítási program elkészítéséről árajánlat elfogadása 22. Egyebek 7
a. Az önkormányzatok várható költségei 2010. évben a VÉRTES TKÖT felé (táblázat) b. Irodabérlet tájékoztató c. 2009. októberi normatíva adatszolgáltatásról tájékoztatás d. 2010. évi kistérségi normatíváról tájékoztatás 2010. február 24. (szerda) 1. Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés között történtekről. Előterjesztő: Társulási Tanács elnöke 2. 2010. évi költségvetés megvitatása, elfogadása. Előterjesztő: pénzügyi vezető Tárgyalja: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság, Közoktatási és Közművelődési Bizottság 3. Pénzügyi és Költségvetési Bizottság munkatervének megvitatása, elfogadása. Előterjesztő: Bizottság elnöke 4. Tájékoztató Mozgókönyvtár szolgáltatásról 5. Egyebek a. Tartozásokról tájékoztató 2010. március 24. (szerda) 1. A szociális alapfeladat ellátásban tevékenykedő intézmények beszámolója a 2009. éves tevékenységről, a társulás által nyújtott támogatás szemszögéből. Előterjesztő: intézményvezetők 2. Az Iskola Szövetség vezetőjének beszámolója a 2009. évi tevékenységről. Előterjesztő: szövetség elnöke 3. Az Óvodaszövetség vezetőjének beszámolója a 2009. évi tevékenységről. Előterjesztő: szövetség elnöke 4. Pedagógiai Szakszolgálat beszámolója a 2009. éves tevékenységről. Előterjesztő: intézményvezető 5. Gyógytestnevelési feladatok folyamatszabályozása Előterjesztő: intézményvezető 6. Háromhárs Óvoda Nevelési programjának kiegészítése Előterjesztő: intézményvezető 7. 2010. évi Közbeszerzési-terv elfogadása. 8. Egyebek 2010. április 28. (szerda) 1. A társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés között történt eseményekről. Előterjesztő: Társulási Tanács elnöke 8
2. 2009. évi költségvetési zárszámadás megvitatása, elfogadása. Előterjesztő: pénzügyi vezető 3. Egyebek 2010. május 27. (szerda) 1. Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés között történt eseményekről Előterjesztő: tárulási tanács elnöke 2. Pedagógiai Szakszolgálat SzMSz megvitatása elfogadása Előterjesztő: intézményvezető 3. Egyebek 2010. június 30. (szerda) 1. Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés közötti eseményekről Előterjesztő: tárulási tanács elnöke 2. Egyebek 2010. július 28. (szerda) 1. Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés közötti eseményekről Előterjesztő: tárulási tanács elnöke 2. Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról (írásos anyag) 3. 2010. évi módosított előirányzatokról tájékoztató. Előterjesztő: pénzügyi vezető 4. Egyebek 2010. szeptember 29. (szerda) 1. Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés közötti eseményekről Előterjesztő: tárulási tanács elnöke 2. 2010. I. féléves pénzügyi beszámoló. Előterjesztő: pénzügyi vezető Tárgyalja: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 3. Egyebek a. Tartozásokról tájékoztató 2010. október 27. (szerda) 1. Alakuló ülés (társulási elnök, elnökhelyettesek, bizottsági elnökök, bizottsági tagok, megválasztása) 2. Egyebek 2010. november 2. (szerda) 1. Társulási Tanács elnökének beszámolója a két ülés közötti eseményekről. Előterjesztő: tárulási tanács elnöke 9
2. 2011. évi szabálysértési- és birtokvédelmi feladatellátás költségeinek előzetes tájékoztatója, megállapodás elfogadása. Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke 3. 2010. évi szabálysértési és birtokvédelmi feladat ellátási tájékoztató. Előterjesztő: Bicske Város Jegyzője 4. 2011. évi belsőellenőrzési terv elfogadása. 5. 2011. évi költségvetési koncepció megvitatása. Előterjesztő: pénzügyi vezető Tárgyalja: Pénzügyi és Költségvetési Bizottság, Közoktatási és Közművelődési Bizottság 6. Egyebek Határidő: azonnal Felelős: Társulási Tanács Elnöke 4. napirend: A Közoktatási és Közművelődési Bizottság 2010. évi munkaterve Giesz János: A Közoktatási és Közművelődési Bizottság éves munkaterve az előbbi napirendben szereplő munkatervvel összhangban, a bizottság elnökével egyeztetve készült el. Hozzászólás, kérdés nincs, ezért az elnök szavazásra teszi fel a napirendet. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 4/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: Közoktatási és Közművelődési Bizottság 2010. évi munkaterve A VÉRTES társulási tanácsa elfogadja az alábbi munkatervet: Közoktatási és Közművelődési Bizottság 2010. évi munkaterve 10
Február - közoktatási intézmények 2010. évi tervezet költségvetésének véleményezése általános iskola óvoda pedagógiai szakszolgálat Március - közoktatási intézmények 2009/2010-es tanév I. félév szakmai tájékoztató általános iskola óvoda pedagógiai szakszolgálat - óvoda nevelési program kiegészítése - pedagógiai szakszolgálat gyógytestnevelési feladatok folyamatszabályozása Április - közoktatási intézmények 2009. évi költségvetési beszámoló véleményezése általános iskola óvoda pedagógiai szakszolgálat Május - Szervezeti és Működési Szabályzat véleményezése (pedagógiai szakszolgálat) Szeptember - közoktatási intézmények 2010. I. félév költségvetési beszámoló véleményezése - közoktatási intézmények szakmai beszámolója a 2009/2010-es tanévről/nevelési évről általános iskola óvoda pedagógiai szakszolgálat Határidő: azonnal Felelős: KKB elnöke 5. napirend: 2009. évi módosított előirányzat megvitatása 11
Giesz János: A Pénzügyi Bizottság (továbbiakban: PÜB) a mai napon 8 órakor tartott ülésén megtárgyalta a napirend anyagát, kéri a bizottság elnökét, hogy döntésükről tájékoztassa a tanács tagjait. Széll Ferenc: A PÜB egyhangú szavazattal a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Hozzászólás, kérdés nincs, ezért az elnök szavazásra teszi fel a kérdést. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 5/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: 2009. évi költségvetés módosítása A VÉRTES társulási tanácsa a 2009. évi költségvetés módosítását az 1. és 2. számú melléklet szerint elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Társulási Tanács elnöke Megnevezés Vértes 2009. évi költségvetés módosítás ÖSSZESÍTÉSE (terv) Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés 2009.01-12 hó 1. számú melléklet e Ft-ban % a módosított előirányzathoz viszonyítva I. Működési bevételek 5 170 11 098 10 452 94,18 1. Intézményi működési bevétel 5 170 11 098 10 452 94,18 2.Társulás sajátos működési bevétele 2.1. Illetékek 2.2. Helyi adók 2.3. Átengedett közp. adók 2.4. Bírságok, pótl.és egyéb saj.bev. II. Támogatások 50 583 100 520 93 206 92,72 1.Költségvetési támogatás 50 583 100 520 93 206 92,72 1.1. Normatív támogatások 0 25 386 22 708 89,45 12
1.2. Központosított előirányzatok 0 3 342 3 342 100,00 1.3. Kieg. tám.a társulás bérkiadására 0 524 524 100,00 1.4. Normatív kötött felh. tám. 50 583 71 792 67 156 93,54 Előző évi támogatás, visszatérülés 0 164 164 100,00 III. Felhalmozási és tőke jellegű bevétel 1. Tárgyi eszk.,immat. javak ért. 2. Társulás sajátos felh.és tőke jell. 3. Pénzügyi befektetési bevételek IV. Támogatásértékű bevétel 24 573 56 659 48 783 86,10 1. Támogatás értékű működési bevétel 14 424 46 510 38 634 83,07 2. Támogatás értékű felhalmozási bevétel 10 149 10 149 10149 100,00 V. Véglegesen átvett pénzeszközök 0 20 20 100,00 1. Működési célú pénzeszk. átvétel 0 20 20 100,00 2. Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel 0 0 0 0,00 VI. Tám.kölcsönök, visszatér., értékpapír ért., kibocs. bev. 0 0 0 0,00 VII. Hitelek 0 0 0 0,00 VIII. Pénzforgalom nélküli bevétel 72 012 73 992 9 027 12,20 1. Előző évi pénzmaradvány 72 012 73 992 9 027 12,20 BEVÉTELEK ÖSSZESEN 152 338 242 453 161 652 66,68 1. Személyi juttatások 21 737 66 802 62 386 93,39 2. Munkaadót terhelő járulék 6 317 19 105 17 767 93,00 3. Dologi és egyéb folyó kiadások 24 632 47 341 35 411 76,41 4. Speciális célú tám. (szoc.segély) 5. Támogatás értékű kiadás 29 816 27 312 24 764 90,67 6. Lebonyolítási célú kiadás 1 000 1 000 400 40,00 7. Fejlesztési kiadások 12 659 15 244 14 609 95,83 8. Felújítási kiadások 9. Általános tartalék 56 177 65 649 0 0,00 10. Céltartalék 11. Hitel törlesztés 12. Kölcsönök nyújtása, értékp. kiadás KIADÁS ÖSSZESEN 152 338 242 453 155 337 68,78 13
2. számú melléklet Kimutatás a javasolt előirányzat módosításokról 2009. e Ft-ban Bevétel Kiadás Megnevezés Növekedés Csökkenés Növekedés Csökkenés Költségvetési támogatás 44 075 0 Intézményi működési bevétel 3 328 0 Támogatásértékű működési bev. / kiadás 29 206 0 Támogatásértékű felh. bevétel / kiadás 700 0 Véglegesen átvett / átadott pénzeszköz 20 0 Pénzforgalom nélküli bevétel 1 980 0 Általános tartalék 13 648 0 Személyi juttatások 35 127 0 Személyi juttatások járulékai 11 483 0 Dologi és egyéb folyó kiadások 17 651 0 Társulás elői. mód. átcsop. kérelme 78 609 0 78 609 0 14
6. napirend: Villamos energia közbeszerzési árajánlat megvitatása Toók Gabriella: Az előterjesztésben leírt előzményekre való tekintettel elkészült az ajánlat a MultiContact részéről, írásban mindenki megkapta tanulmányozásra. Giesz János: Kéri a tagokat mondják el véleményüket, javaslataikat. Ugron Zoltán: Nagy biztosíték kellene arra vonatkozóan, hogy amennyiben szakemberek alkalmazására kerül sor, nem a hivataloknak kell-e a sok munkát elvégezni. Az ajánlatból ez nem derül ki igazán. Nehogy aztán majd a hivatal alkalmazottainak kelljen a táblázatokat elkészíteni. Giesz János: A határozati javaslat azt tartalmazza, hogy az egyeztető tárgyalásokra hatalmazza fel a munkaszervezetet. A részletekkel még nem foglalkozik. Ugron Zoltán: A MultiContact régi cég, arra kell figyelni, hogy a hivataloknak ne kelljen helyettük dolgozni. Toók Gabriella: Azt kell átgondolni, kell-e ez a közbeszerzés Társulási szinten. Sajnos éppen Vál település képviseletében nincs itt senki, pedig a polgármester asszony szorgalmazta a legjobban a témát. De előfordulhat például, hogy Bicske Város úgy dönt, egyedül oldja meg ezt a kérdést. Borbíró Mihály: Nem derül ki az anyagból, hogy a közbeszerzési törvény módosítása után, egyáltalán meg lehet e tenni, hogy a települések kistérségi szinten végzik a közbeszerzést, utána pedig településenként kötnek szerződést a szolgáltatóval. A közbeszerzési tanácstól kellene állásfoglalást kérni, hogy ez így létrehozható-e? Meg kellene kérdezni a közbeszerzést végző cégtől, hogy ez jogilag lehetséges-e? Toók Gabriella: Tárgyalást lehet erről folytatni, de semmi garancia nincs arra vonatkozóan, hogy menet közben nem változik a helyzet. Szűcs Lajos: Szerinte a határozati javaslat maradhat, csak a közbeszerzők írják le, hogy szerintük a fent említett probléma megoldható-e, működik-e így is a közbeszerzés. Az egyeztetés szerinte lefolytatható amennyiben a válasz megfelelő. Giesz János: Az említett kiegészítéssel együtt a határozati javaslatot szavazásra teszi fel. 15
A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 6/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: Villamos energia közbeszerzés A VÉRTES társulási tanácsa felhatalmazza az elnököt és a munkaszervezet vezetőt a tárggyal kapcsolatos további egyeztető tárgyalások lefolytatására. Amennyiben a Társulási Tanács ülésén felmerült kérdésekre írásban megfelelő választ kap, az előterjesztésben szereplő szakértőcég árajánlatát újra tárgyalja. Határidő:soron következő ülés Felelős: társulás elnöke, munkaszervezet vezető 7. napirend: 2010. évi belső ellenőrzés közbeszerzésének elbírálása Giesz János: Az Előkészítő-és Bíráló Bizottság a mai napon ½ 9 órakor tartotta ülését a napirenddel kapcsolatban. Megkéri a közbeszerzést lefolytató cég képviseletében jelen lévő Magyar Tímeát, hogy az ülésen történtekről röviden számoljon be, valamint ismertesse a bizottság javaslatát. Magyar Tímea: Ismerteti a Bíráló Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv (jelen jegyzőkönyvhöz csatolva) tartalmát, majd az Összegzést az ajánlatok elbírálásáról (szintén csatolva). Utóbbi a bizottságdöntési javaslatát is tartalmazza, mely szerint az East-Audit Zrt.-t javasolja nyertes ajánlatevőnek kihirdetni. Toók Gabriella: Amennyiben a javaslatot elfogadja a Társulási tanács, akkor a belső ellenőrzési szolgáltatást végző cég változása miatt felhívja a figyelmet, hogy a hivatalokat és a jegyzőket értesíteni kell a változásról. 16
Szűcs Lajos: Etyeken a hivatalban is ez a cég látja el a feladatot, korrekt embereknek tartja őket, pozitív a tapasztalata velük kapcsolatban. Gieesz János: Szavazásra teszi fel a napirendet. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 7/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: Belső Ellenőrzés -2010 tárgyban hirdetmény közzétételével megindított, általános egyszerű közbeszerzési eljárás lezárása A Vértes társulási tanácsa a tárgyban jelzett közbeszerzési eljárásban az EAST-AUDIT Zrt-t (4025 Debrecen, Széchenyi u. 15.) kihirdeti nyertes ajánlattevőnek tekintettel arra, hogy Ajánlattevő ajánlata tartalmazza a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást (bruttó 335.000 Ft/hó). Ajánlattevő mind pénzügyi-gazdasági, mind pedig műszaki-szakmai szempontból alkalmas a szerződés teljesítésére, érvényes ajánlatot tett; az elnököt felhatalmazza a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: társulás elnöke 8. napirend: Közösségi busz díjtételeinek felülvizsgálata Toók Gabriella: Az elmúlt évben határozat született a díjtételek felülvizsgálatával kapcsolatban. Az előző év alapján elkészült az elszámolás. A pénzügyi bizottság felvetette, hogy egyáltalán szükség van-e mindkét buszra? Mindkét busz működik. Lehetne emelni a tarifát, de nem javasolja. Szűcs Lajos: Szeretne kérni egy tájékoztatót arról, mire lehet igénybe venni a buszokat. Mikor és mennyiért? A civil szervezeteket is értesíteni lehetne a lehetőségről. 17
Toók Gabriella: Rendben, minden önkormányzatnak kiküldésre kerül. Ugron Zoltán: Pontos időpontokat szeretne már előre tudni, akár éves szinten, hogy mikor van az iskolások szállítása napközben, nyilván akkor nem lehet igénybe venni a szolgáltatást. Az árakat javasolná levinni, mert akkor több bevétel lenne. Széll Ferenc: Ha leviszik az árakat, akkor ki téríti meg a különbözetet, az önkormányzatok vagy a Társulás? Ezek között lehet választani. Borbíró Mihály: Nem az a megoldás, hogy leviszi az árakat a társulás. Az önkormányzatoknak olcsóbb, a többieknek kicsit magasabb a tarifa. Nem javasolja csökkenteni az árakat. Toók Gabriella: A legutóbbi- ezzel a kérdéssel foglalkozó- határozatot felolvassa. Sajnos előre nem lehet kalkulálni a kihasználtsággal. Ugron Zoltán: Javasolja, hogy a teljes önköltség-számításba ne kerüljenek bele bizonyos tételek, a tarifát anélkül számolja ki a munkaszervezet. Ilyenek például a kiállási díj, autópályadíj, a buszvezetők bére. Csak az üzemanyagköltség és az amortizáció számítson bele az önköltségszámításba. Egy külön megbeszélést javasol, ahol az ötleteit elmondhatná. A tanács tagjai az elhangzott szóbeli tájékoztatót határozat nélkül tudomásul veszik. 9. napirend: Civil-alap tervezett létrehozása Toók Gabriella: Az előterjesztés minden a tárggyal kapcsolatos tudnivalót tartalmaz. A PÜB ülésén kiderült, hogy vannak civil szervezetek, akiket az önkormányzatok nem, vagy csak kis mértékben tudnak támogatni, jó lenne ezeket kistérségi szinten megoldani. Javaslatokat vár arra vonatkozóan, hogy mekkora legyen a létrehozandó alap összege, kiknek milyen feltételrendszerrel legyen nyújtható a támogatás? Tóth Erika: Van-e erre a támogatásra bevétele, tartaléka a kistérségnek? Ugyanis ilyet csak felelősséggel lehet felvállalni. El kell dönteni, vajon hosszabb távon is fenntartható-e ez a lehetőség? Toók Gabriella: Ebben az évben biztos van rá lehetőség. Szűcs Lajos: Az önkormányzatoknak is sajnos az a tapasztaltuk, hogy nem minden évben jut ilyen támogatásokra pénz. Szeretné, ha alapfeltétel lenne, hogy ne csak egy település részesülhessen a 18
támogatásból. A 120e Ft-ot kevésnek tartja, legalább 200e Ft legyen a minimális összeg. Az igények nem kerültek felmérésre. Toók Gabriella: Ez csak hozzájárulás lenne a rendezvényekhez, nem a teljes költség viselése a cél. Tóth Erika: Ez a tervezett feladat nagyon sok munkát róna a munkaszervezetre adminisztrációs szinten. Széll Ferenc: A kistelepülések sok segítséget kaphatnának ezzel a lehetőséggel. Máshol is csak 1 évre lehet előre tervezni a kiadásokat, támogatásokat. Huszárovics Antal: Javaslata, hogy minden település egyszer vehesse igénybe a támogatást, így 17*200e Ft-ot kellene betervezni, így az összesen kb. 3M Ft lenne. Borbíró Mihály: Ő ezt nem szavazza meg. A tartalék felhasználását felelősen kellene eldönteni. A civil szervezetek igényeire szétszórni a pénzt nem lenne helye döntés. Szerinte az önkormányzatok életképességére kellene ezt az összeget költeni. Toók Gabriella: Nem ért egyet. A civil szervezeteknek más a feladata. A tervezet szerint a PÜB megtárgyalja, a tanács dönt arról, hogy ki kapja a támogatást. Széll Ferenc: Szerinte a GVOP kártérítésre kellene költeni a pénzt. Rácz Imre: Az önkormányzatok pályázaton nyert pénzekkel megoldják a felvetett programok anyagi támogatását. Komolyabb cél is van. Inkább az önkormányzatok pályázzák meg a támogatásukat. Tóth Erika: Csabdi polgármestere is azt javasolta, hogy az önkormányzatok kapják meg a támogatást. Szűcs Lajos: A munkaszervezet vezetőjével ért egyet, ugyanis szerinte is a kulturális lehetőségeket kell támogatni. Az önkormányzatoknak nincs erre pénzük, lehetőségük. Azt nem támogatja, hogy minden önkormányzat egyformán kapjon 200e Ft-ot. Azt, hogy milyen színvonalú kulturális programot támogat a társulás, azt a tanács döntse el. Tóth Erika: A Leader-program keretében sem adtak be a települések ilyen jellegű pályázatokat. Széll Ferenc: Javasolja azt eldönteni, hogy legyen-e egyáltalán ilyen civil-alap. A többi részlet a későbbiekben kidolgozható. 19
Ugron Zoltán: Ha a Társulás úgy dönt, hogy létrehozza ezt az alapot, akkor a támogatandó rendezvényekre lehet pályázni, hogy ez növelje a rendelkezésre álló keretösszeget, tehát ez egy pluszforrás lenne. Ha lehet ilyenre pályázni, akkor van értelme létrehozni. Toók Gabriella: Szerinte lehet ilyen lehetőség, egyéb pályázati pénzeket is megcélozhat a pályázó, mert menet közben lehet úgy módosítani, hogy tudjon a Társulás egyéb pályázatokat bevonni. Tóth Erika: Kulturális kistérségi egyesületet lehet-e alapítani? Az önkormányzatok lennének a tagok. Toók Gabriella: Ehhez apparátus kellene. Egyesületet felügyelni a társulás nem tud, és jogilag is sokkal bonyolultabb lenne. Tessely Zoltán: Meg kellene határozni valami konkrét összegszerű keretet. A tartalékot szét lehetne osztani, kultúra, oktatás, sport rendezvények vagy tevékenységek támogatására. A Társulás döntse el, hogy mire használja fel tartalékot, ne a civil szervezetek. Az nem lenne jó megoldás. A költségvetésben kellene egy olyan sor, hogy ezt a pénzt mire költi a Tanács. Mire lehetne esetleg pályázni? Pályázati alap legyen, vagy támogatja a már említett kultúra, oktatás, sport rendezvényeket. Huszárovics Antal: Az is elhangzott, hogy az önkormányzatokat, ne a civil szervezeteket támogassa a tanács. Toók Gabriella: Csak arról van szó, hogy létrehozzon-e a társulás egy ilyen alapot, majd utána a PÜB kidolgozza a többi feltételt. Ugron Zoltán: Nem értették meg a hozzászólásának a lényegét, ha most egy civil alapot hoz létre a Társulás, akkor az önkormányzatok támogatására később egy másik alapot hoz létre? Ne civil szervezet pályázhassak rá, hanem önkormányzatok, ez lenne a lényeg. Széll Ferenc: Kár, hogy a tagok közül csak 10-en vannak jelen. A képviselő-testületek előtt majd be kellene számolni a megszavazott pénzekről, amit nehéz lenne elmagyarázni. Toók Gabriella: Ez a Társulás pénze, nem az önkormányzatoké. Az önkormányzatok csak arról tudnak, amit nekik kell esetleg betenni a közösbe, de vajon arról tudnak-e mennyit kapnak? A pozitívumokról is tájékoztatva vannak? 20
Szűcs Lajos: A Társulás nem erről szól, ha egy település nem érintett, és mégis bele kell tennie valamihez a hozzájárulását, akkor azt nem úgy kell felfogni, hogy rosszul járt. A problémákat közösen kell megoldani. Borbíró Mihály: A pályázatoknál is hátrányban vannak a kis és közepes települések. Szűcs Lajos: Ő jó lehetőséget lát ebben a civil szervezetek számára, és a kis településeknek is. Tessely Zoltán: Szerinte a munkaszervezet inkább a kistelepüléseket védi ezzel a javaslatával, nem is ez a probléma. A tanács a lehetőséget hagyja kicsúszni a kezéből, hogy meghatározza a tartalék keret felhasználását. Ne a civileknek adja át ezt a lehetőséget. Több más lehetőség is lenne, például támogatni lehetne egy könyv megjelenését. Ne az önkormányzatok mondják meg, hogy mit csináljon a Társulás. Ugron Zoltán: Javaslata, hogy a határozati javaslat kerüljön átfogalmazásra. Más alap jöjjön létre, ne civil-alap legyen a neve. Összeget tervezzen be a tanács, 3 M Ft összegben. A PÜB feladata legyen kidolgozni, hogy milyen feltételrendszerrel, milyen programokat (kultúra, oktatás, sport) támogat. Az előterjesztést a következő ülésre kérje a tanács elkészíteni. Giesz János: Javaslata, hogy az eredetileg elkészült határozati javaslat kerüljön szavazásra, amennyiben ez nemleges eredményt hoz, egy új határozat szülessen az előbbiekben megfogalmazott kritériumokkal. Az elhangzottak értelmében szavazásra teszi fel a kérdést. A Vértes társulási tanácsa 5 igen és 5 nem szavazattal a következő határozatot hozza: 8/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: A Társulás költségvetésében elkülönített tervezett civil alap létrehozásának elutasítása A VÉRTES társulási tanácsa nem hagyja jóvá a határozati javaslatban szereplő civil-alap bevezetését és nem hatalmazza fel a munkaszervezetet, hogy a 2010. évi költségvetés tervezésénél ezen alap tervezésre kerüljön. 21
Határidő: azonnal Felelős: Társulási tanács elnöke A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 9/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: A Társulás 2010. évi költségvetésében elkülönített alap létrehozása A VÉRTES társulási tanácsa hozzájárul, hogy a VÉRTES TKÖT 2010. évi költségvetésébe kerüljön betervezésre egy elkülönített alap a Tartalék terhére, melynek keretösszegét 3 Millió Ft összegben állapítja meg. Felkéri a Munkaszervezetet, hogy a Pénzügyi Bizottsággal egyeztetve készítsen előterjesztést, határozati javaslatot, mely tartalmazza az alap felhasználásával kapcsolatban támogatni kívánt feladatokat, programokat (pl. oktatás, kultúra, sport, turizmus) valamint az elosztás, elszámolás rendjét. Határidő: azonnal Felelős: Társulási tanács elnöke 10. napirend: Fenntartói minőség irányítási program elkészítéséről árajánlat elfogadása Toók Gabriella: Az előterjesztésben szereplő négy cég közül csak egytől érkezett árajánlat, a RÁCIÓ Szakértői Irodától: bruttó 130e Ft összegért elvállalják a napirendben szereplő program elkészítését. Hozzászólás és kérdés nincs, az elnök szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. 22
A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 10/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: Fenntartói minőség irányítási program elkészítéséről árajánlat elfogadása A Vértes társulási tanácsa a Ráció Szakértői Iroda (8100 Várpalota, Tési út 6.) szakértőcég árajánlatát (bruttó 130.000 Ft) elfogadja; felhatalmazza a társulás elnökét a megbízási szerződés aláírására; a Közoktatási és Közművelődési Bizottságot a program koordinálásával és egyben jóváhagyásra való előterjesztésével megbízza. Határidő: 2010. szeptember 30. Felelős: társulás elnöke, KKB elnök 11. napirend: Egyebek: a.) Az önkormányzatok várható költségei 2010. évben a VÉRTES TKÖT felé Toók Gabriella: Az adatok tájékoztató jellegűek, határozattal elfogadni nem szükséges. A tagok tudomásul veszik a tájékoztatást. b.) Irodabérlet tájékoztató Toók Gabriella: Az előterjesztésben leírtak összefoglalják az ügyben a legutolsó ülés óta történt eseményeket. A határozati javaslat ennek értelmében, a PÜB támogatásával is készült. Giesz János: Hozzászólás és javaslat nincs, ezért szavazásra teszi fel a kérdést. 23
A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 11/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: Irodabérleti díj A VÉRTES társulási tanácsa a 2.900.972 Ft+ÁFA összegű, 2008.02.01-2010.03.31. időszakra vonatkozó bérleti díjat elfogadja, amennyiben az ezt követő időszakban a D bérlemény csoport II. díjövezete alapján kerül megállapításra a bérleti díj. Felhatalmazza a társulás elnökét a fentieknek megfelelő tartamú bérleti szerződés aláírására. A bérleti díj összege a 2010. évi költségvetésbe kerüljön betervezésre. Határidő: folyamatos Felelős: társulás elnöke c.) 2009. októberi normatíva adatszolgáltatásról tájékoztatás Giesz János: Csak tájékoztató adatok a tagok tudomásulvételére. d.) 2010. évi kistérségi normatíváról tájékoztatás Giesz János: Csak tájékoztató adatok a tagok tudomásulvételére. e.) TÁMOP 3.1.5. -09/A/2 pályázathoz fenntartói kötelezettségvállalás Giesz János: A kötelező pedagógusképzést támogatja a társulás, a fenntartónak viszont a nyilatkozatot alá kell írnia, ez a pályázat benyújtásának egyik feltétele. Hozzászólás, kérdés nem lévén az elnök szavazásra teszi fel a kérdést. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 24
12/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: TÁMOP 3.1.5.-09/A/2 pályázathoz fenntartói kötelezettségvállalás A VÉRTES társulási tanácsa a TÁMOP 3.1.5.- 09/A/2 pedagógusképzés pályázatot támogatja, tudomásul veszi a fenntartói kötelezettségét a József Nádor Általános Iskola és a Háromhárs Óvoda vonatkozásában. Felhatalmazza a Társulás elnökét a nyilatkozat aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Társulási Tanács Elnöke f.) 2009. évi kistérségi szabálysértés és birtokvédelem díjának átutalása Toók Gabriella: Az előterjesztés tartalmazza, hogy miért kell a kérdéssel kapcsolatban határozatot hozni. Egyéb esetben a szerződést módosítani kellene. Ugron Zoltán: Mi a biztosíték, hogy Felcsút fizet? Borbíró Mihály: Legalább valami ésszerű határidőt ki kellene kötni. Toók Gabriella: Rendben, akkor legyen a határidő 2010. április 30-a. Giesz János: Az előbb elhangzott módosítással illetve kiegészítéssel a határozati javaslatot szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 13/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: 2009. évi kistérségi szabálysértés és birtokvédelem díjának átutalása A VÉRTES társulási tanácsa hozzájárul, hogy: - a Felcsút községre jutó 376.123 Ft 2009. évi kistérségi szabálysértés és birtokvédelem díját a Társulás kamatmentesen megelőlegezze 2010. április 30-ig; 25
- a 2009. évi kistérségi szabálysértés és birtokvédelem díját a Bicske városára eső hozzájárulás nélkül - átutalja a feladatot ellátó Bicske Város Önkormányzatának (2.809.118 Ft). Határidő: azonnal Felelős: munkaszervezet vezetője g.) Bicskei EÜ. Központ kérelme Toók Gabriella: Az ülés előtt kiosztásra került a kérelem és a határozati javaslat. Kéri a tagokat mondják el véleményüket. Széll Ferenc: A PÜB véleménye szerint a Rendelőintézet gépkocsi nélkül nem maradhat, és mivel vállalják a felmerülő költségeket is, javasolják a határozati javaslat elfogadását. Ugron Zoltán: Amennyiben a másik autót megjavítják, akkor onnantól visszakapja a társulás a gépjárművet, vagy addig használhatják, amíg szükségük van rá? Toók Gabriella: Az orvosi ügyelet orvosai már többször összetörték az autót, eddig 4 káreseményről tud a munkaszervezet. A napközbeni feladatokra kapná a Rendelőintézet az autót. Ugron Zoltán: Javaslata, hogy addig maradjon náluk, amíg a Társulásnak nincs rá szüksége. Szűcs Lajos: Javasolja, hogy a műszaki állapotfelmérés átadás előtt és után is készüljön, melynek költségét az ügyelet vállalja fel. Ez legyen a határozatban kikötve. Giesz János: Az elhangzottakkal kiegészítve a határozati javaslatban leírtakat szavazásra teszi fel. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 10 igen szavazattal a következő határozatot hozza: 14/2010. (I. 27.) számú határozata Tárgy: Bicskei Eü. Központ kérelme A VÉRTES társulási tanácsa 1. a JKL-271 frsz-ú FORD FUSION személygépkocsit az egészségügyi feladatok ellátása érdekében ingyenesen használatba adja a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató 26
Nonprofit Kft-nek. Az üzemeltetés, fenntartás valamennyi költsége a Kft-t terheli. A használatba adás azon időpontig tarthat, amíg a személygépkocsit a kistérségi feladatellátás nélkülözni tudja; 2. hozzájárul, ahhoz, hogy amennyiben a JKL-271 frsz-ú személygépkocsi a kistérségi feladatok ellátásához kell, úgy a JKL-204 frsz-ú FORD FUSION típusú gépkocsit az orvosi ügyelettel ismét közösen használhassa a Kft, az eredeti megállapodásban meghatározott feltételekkel; 3. felhatalmazza a Társulás Elnökét, hogy a fentiek miatt szükséges megállapodást, illetve a háromoldalú megállapodás-módosítását aláírja; 4. a megállapodás tartalmazza azt, hogy az átadás előtti és a visszavétel előtti műszaki állapot felmérés költségeit a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. vállalja. Határidő: 2010. február 26. Felelős: Társulás Elnöke Más téma: Toók Gabriella: Bicske város polgármestere eljuttatott a munkaszervezet részére egy szerződés tervezetet Bicske és környéke című turisztikai kiadvánnyal kapcsolatban, melyet Pálffy István szeretne elkészíteni. Polgármester úr azt szeretné, ha a Társulás támogatni tudná anyagilag ennek a könyvnek a megjelentetését. Határozatot kér arról, hogy a Társulás x összeggel támogatja a kiadvány megjelenését. A szerződés tervezet áttanulmányozása után rengeteg kérdés merült fel. Hiányoznak bizonyos részletek, konkrétumok. Az sem derül ki bizonyosan, hogy kivel is köttetik a szerződés. Bicske városával, vagy a kistérséggel? Egyáltalán milyen települések szerepelnének a kötetben Bicskén kívül? 27
Ugron Zoltán: Jó dolog lenne, ha a szerződésben minden konkrétum szerepelne és választ kapna a tanács minden felmerült kérdésre, főleg arra, hogy ki lenne a kiadó? Fontos lenne rögzíteni ki mit biztosít. A szerződés így nem korrekt. Vannak pályázatok is ilyen kiadványok támogatására. Toók Gabriella: Úgy látja, hogy a szerződés tervezet Bicskére készült, és amíg a kérdéseire nem kap választ, előterjesztést sem tud írni a témával kapcsolatban. Reméli, ez már a következő ülésre tisztázódni fog. Giesz János: Az lenne a jó, ha mind a 17 település szerepelne a könyvben, de ez valóban csak a következő ülés témája lehet, hiszen most a döntéshez kevés adat van a tagok birtokában. Az elnök köszöni mindenkinek a megjelenést. A következő ülés előreláthatólag február 24-én lesz. kmf. Giesz János elnök Rácz Imre hitelesítő tag 28