A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: 1 41 0 0000 00 00 Raktáros Raktáros 1 41 0 0100 1 01 Színházi kellékes Raktáros A szóbeli tételeket a szaktanárok által összeállított, a tétel tartalmához illeszkedő mellékletek, segédanyagként felhasználható okmányok, szemléltető anyagok egészítsék ki! A szóbeli tételekhez a vizsgaszervezőnek csatolnia kell a szaktanárok által összeállított, a tétel tartalmához illeszkedő mellékleteket, segédanyagként felhasználható okmányokat, szemléltető anyagokat. A tételek kifejtésénél a vizsgázónak értelmeznie és alkalmaznia kell az ahhoz tartozó mellékleteket. A tételek az adott témakörhöz tartozó ismereteket úgy kérik számon, hogy a vizsgázónak fel kell használnia a gyakorlat keretében szerzett tapasztalatait is, ezeket szervesen be kell illesztenie a feleletébe. /1
1. Foglalja össze a díszletek felépítésével, felállításával kapcsolatos alapvető teendőket! Információtartalom vázlata Műveletek Műveletek sorrendje, ütemezése a díszletek felépítésénél Használandó eszközök Alkalmazandó szakemberek /1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 1. Foglalja össze a díszletek felépítésével, felállításával kapcsolatos alapvető teendőket! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a : Az információtartalom vázlata alapján: Pontszámok Díszletjavítás B A preparált díszletek készíttetésének, ellenőrzésének, menete Használandó eszközök. Alkalmazandó szakemberek. 5 15 C A díszletek felállításának A díszletek lebontásának Műveletek. Műveletek sorrendje, ütemezése a díszletek felépítésénél. Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Személyes Megbízhatóság 1 Társas Kapcsolatteremtő készség Fogalmazási készség Módszer Módszeres munkavégzés 1 Áttekintő képesség Kreativitás, ötletgazdagság Összesen 10 Mindösszesen 100 0 0. dátum... aláírás 4/1
. Foglalja össze a díszletek lebontásával kapcsolatos teendőket, a díszletek lebontásának t! Információtartalom vázlata Műveletek Műveletek sorrendje, ütemezése díszletek lebontásánál Használandó eszközök Alkalmazandó szakemberek 5/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap. Foglalja össze a díszletek lebontásával kapcsolatos teendőket, a díszletek lebontásának t! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a : Az információtartalom vázlata alapján: Pontszámok Díszletjavítás B A preparált díszletek készíttetésének, ellenőrzésének, menete Használandó eszközök. Alkalmazandó szakemberek. 5 15 C A díszletek felállításának A díszletek lebontásának Műveletek. Műveletek sorrendje, ütemezése díszletek lebontásánál. Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Személyes Megbízhatóság 1 Társas Kapcsolatteremtő készség Fogalmazási készség 1 Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) Módszeres munkavégzés Áttekintő képesség Összesen 10 Mindösszesen 100 0 0. dátum... aláírás 6/1
. Gyakorlati példákon keresztül mutassa be a díszletek felállításánál és lebontásánál használandó védőeszközöket, valamint a biztonságos munkavégzéshez szükséges előírásokat! Információtartalom vázlata Védőeszközök Biztonsági előírások Gyakorlati példa elemzése 7/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap. Gyakorlati példákon keresztül mutassa be a díszletek felállításánál és lebontásánál használandó védőeszközöket, valamint a biztonságos munkavégzéshez szükséges előírásokat! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a : Az információtartalom vázlata alapján: Pontszámok A színpadon, helyszínen B történő megfelelő viselkedés követelményei Védőeszközök. 0 C A díszletek felállításának A díszletek lebontásának Biztonsági előírások. Gyakorlati példa elemzése. 0 0 Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Személyes Pontosság Megbízhatóság 1 Társas Kapcsolatteremtő készség 1 Fogalmazási készség 1 Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés 1 Áttekintő képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság Összesen 10 Mindösszesen 100. dátum... aláírás 8/1
4. Foglalja össze, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni és milyen műveleteket kell elvégezni egy színházi darabhoz szükséges kellékek, díszletek szállításánál! Információtartalom vázlata Díszletek, kellékek szállítása Technológiai terv 9/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 4. Foglalja össze, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni és milyen műveleteket kell elvégezni egy színházi darabhoz szükséges kellékek, díszletek szállításánál! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a : Az információtartalom vázlata alapján: Pontszámok B Díszletjavítás A preparált díszletek készíttetésének, ellenőrzésének, menete Díszletek, kellékek szállítása. Technológiai terv. Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Személyes Pontosság 1 Megbízhatóság 1 Társas Kapcsolatteremtő készség 1 Fogalmazási készség 1 Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés Áttekintő képesség Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100 40 40. dátum... aláírás 10/1
5. Mutassa be a díszletek felállításához és használatba vételéhez szükséges alábbi nyilatkozatok szerepét és tartalmát! Díszlettervezői nyilatkozat Díszletgyártói nyilatkozat Üzemeltetői nyilatkozat a díszlet használatba vételéhez Díszlet használatba vételi engedély Információtartalom vázlata Díszlettervezői nyilatkozat Díszletgyártói nyilatkozat Üzemeltetői nyilatkozat a díszlet használatba vételéhez Díszlet használatba vételi engedély 11/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 5. Mutassa be a díszletek felállításához és használatba vételéhez szükséges alábbi nyilatkozatok szerepét és tartalmát! Díszlettervezői nyilatkozat Díszletgyártói nyilatkozat Üzemeltetői nyilatkozat a díszlet használatba vételéhez Díszlet használatba vételi engedély Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a : Az információtartalom vázlata alapján: Pontszámok Díszletjavítás B A preparált díszletek készíttetésének, ellenőrzésének, menete A színpadon, helyszínen történő megfelelő viselkedés követelményei Díszlettervezői nyilatkozat. Díszletgyártói nyilatkozat. 0 0 C A díszletek felállításának A díszletek lebontásának Üzemeltetői nyilatkozat a díszlet használatba vételéhez. Díszlet használatba vételi engedély. Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 0 0. dátum... aláírás 1/1
A vizsgázó neve:... Egyéb kompetenciák a Személyes Pontosság Megbízhatóság 1 Társas Kapcsolatteremtő készség 1 Fogalmazási készség Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés 1 Áttekintő képesség Összesen 10 Mindösszesen 100. dátum... aláírás 1/1
6. Gyakorlati példán keresztül mutassa be a színpadi díszletek és anyagok tárolására szolgáló díszletraktár jellemzőit! Foglalja össze, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a tárolási rendszer kialakításánál! Információtartalom vázlata Alapterület Színpadtér főjátéktér terület Tárolás raktározás jellemzői 14/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 6. Gyakorlati példán keresztül mutassa be a színpadi díszletek és anyagok tárolására szolgáló díszletraktár jellemzőit! Foglalja össze, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a tárolási rendszer kialakításánál! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a : A díszletek felállításának A díszletek lebontásának Az információtartalom vázlata alapján: Alapterület. Színpadtér főjátéktér terület. Tárolás raktározás jellemzői. Pontszámok Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Társas Kapcsolatteremtő készség Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés Áttekintő képesség Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100 0 0 40. dátum... aláírás 15/1
7. Példákkal alátámasztva foglalja össze a színpadon, helyszínen történő viselkedés követelményeit! Információtartalom vázlata Színpadi, helyszíni viselkedés szabályai Gyakorlati példák elemzése 16/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 7. Példákkal alátámasztva foglalja össze a színpadon, helyszínen történő viselkedés követelményeit! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a : A színpadon, helyszínen történő megfelelő viselkedés követelményei Az információtartalom vázlata alapján: Színpadi, helyszíni viselkedés szabályai. Gyakorlati példák elemzése. Pontszámok Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Személyes Pontosság 1 Megbízhatóság 1 Társas Kapcsolatteremtő készség 1 Fogalmazási készség 1 Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés Áttekintő képesség Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100 40 40. dátum... aláírás 17/1
8. Foglalja össze, hogy mit kell tartalmaznia a színházi kellékes munkaköri leírásának! Milyen feladatai, kötelességei és jogai vannak egy színházi kellékes munkakört betöltő dolgozónak? Információtartalom vázlata A színházi kellékes által ellátandó munkafolyamatok A színházi kellékesi munkakört betöltő dolgozóval szembeni követelmények A színházi kellékes feladatai, jogai, kötelezettségei 18/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 8. Foglalja össze, hogy mit kell tartalmaznia a színházi kellékes munkaköri leírásának! Milyen feladatai, kötelességei és jogai vannak egy színházi kellékes munkakört betöltő dolgozónak? Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a : az információtartalom vázlata alapján: Pontszámok Díszletjavítás A színházi kellékes által A preparált díszletek ellátandó munkafolyamatok. készíttetésének, 0 A színházi kellékesi munkakört ellenőrzésének, B betöltő dolgozóval szembeni 0 menete követelmények. A színpadon, helyszínen 0 A színházi kellékes feladatai, történő megfelelő viselkedés jogai, kötelezettségei. követelményei Szakmai készségek a Szint 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Személyes Pontosság Társas Motiválhatóság 1 Kapcsolatteremtő készség 1 Fogalmazási készség 1 Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés 1 Áttekintő képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100. dátum... aláírás 19/1
9. Milyen tűzvédelmi előírások betartása szükséges a díszletek felállításánál és lebontásánál? Információtartalom vázlata Tűzvédelmi előírások A díszletek felállításánál A díszletek lebontásánál 0/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 9. Milyen tűzvédelmi előírások betartása szükséges a díszletek felállításánál és lebontásánál? Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a : A díszletek felállításának A díszletek lebontásának Az információtartalom vázlata alapján: Tűzvédelmi előírások. A díszletek felállításánál, a díszletek lebontásánál. Pontszámok Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Személyes Pontosság 1 Megbízhatóság Társas Kapcsolatteremtő készség 1 Fogalmazási készség 1 Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés Áttekintő képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100 40 40. dátum... aláírás 1/1
10. Példákon keresztül mutasson be a színházi kellékek esetében alkalmazott tárolási megoldásokat! Mutassa be a fixhelyes tárolás és a szabadhelyes tárolás lényegét, alkalmazási lehetőségeit! Információtartalom vázlata Alapvető anyagmozgatás A tárolás során történő anyagmozgatás kialakítási elvei Statikus tárolás Dinamikus tárolás Fixhelyes tárolás Szabadhelyes tárolás /1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 10. Példákon keresztül mutasson be a színházi kellékek esetében alkalmazott tárolási megoldásokat! Mutassa be a fixhelyes tárolás és a szabadhelyes tárolás lényegét, alkalmazási lehetőségeit! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a A díszletek felállításának A díszletek lebontásának Az információtartalom vázlata alapján Alapvető anyagmozgatás. A tárolás során történő anyagmozgatás kialakítási elvei. Statikus tárolás. Dinamikus tárolás. Fixhelyes tárolás. Szabadhelyes tárolás. Pontszámok Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Személyes Pontosság Társas Kapcsolatteremtő készség 1 Fogalmazási készség Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés 1 Áttekintő képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100 0 0 10 10 10 10. dátum... aláírás /1
11. Milyen környezetvédelmi előírások betartása szükséges a díszletek felállításánál és lebontásánál? Példákon keresztül térjen ki a hulladékkezelésre is! Információtartalom vázlata Környezetvédelmi előírások Hulladékkezelés 4/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 11. Milyen környezetvédelmi előírások betartása szükséges a díszletek felállításánál és lebontásánál? Példákon keresztül térjen ki a hulladékkezelésre is! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a : A díszletek felállításának A díszletek lebontásának Az információtartalom vázlata alapján: Környezetvédelmi előírások. Hulladékkezelés. Pontszámok Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Személyes Megbízhatóság Társas Kapcsolatteremtő készség 1 Fogalmazási készség Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés 1 Áttekintő képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100 40 40. dátum... aláírás 5/1
1. Mutassa be a színházi kellékes által alkalmazott nyilvántartási rendszer szerepét, főbb tartalmi elemeit! Információtartalom vázlata Cikkek csoportosítása Nyilvántartási rendszer 6/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 1. Mutassa be a színházi kellékes által alkalmazott nyilvántartási rendszer szerepét, főbb tartalmi elemeit! Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a : Díszletjavítás A preparált díszletek készíttetésének, ellenőrzésének, menete Az információtartalom vázlata alapján: Cikkek csoportosítása. Nyilvántartási rendszer. Pontszámok Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg 4 Elemi számolási készség Összesen 90 Egyéb kompetenciák a 40 40 Személyes Pontosság Megbízhatóság 1 Társas Kapcsolatteremtő készség 1 Fogalmazási készség 1 Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés Áttekintő képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100. dátum... aláírás 7/1
1. Mutassa be, hogy milyen feladatokat jelent a szükséges kellékek biztosítása! Térjen ki a beszerzéssel, gyártással, gyártatással, ezek ütemezésével kapcsolatos feladatokra! Információtartalom vázlata Beszerzés Gyártás Ütemezés 8/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 1. Mutassa be, hogy milyen feladatokat jelent a szükséges kellékek biztosítása! Térjen ki a beszerzéssel, gyártással, gyártatással, ezek ütemezésével kapcsolatos feladatokra! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok B Díszletjavítás A preparált díszletek készíttetésének, ellenőrzésének, menete Beszerzés. Gyártás. Ütemezés. 5 5 0 Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Társas Kapcsolatteremtő készség Fogalmazási készség Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés 1 Áttekintő képesség Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100. dátum... aláírás 9/1
14. A színház munkatársai közül kikkel tart kapcsolatot a színházi kellékes? Milyen szabályokat kell figyelembe vennie a kapcsolattartás során? Információtartalom vázlata Kapcsolattartás Kommunikáció 0/1
A vizsgázó neve:. Értékelő lap 14. A színház munkatársai közül kikkel tart kapcsolatot a színházi kellékes? Milyen szabályokat kell figyelembe vennie a kapcsolattartás során? Típus B Szakmai ismeretek alkalmazása a : Díszletjavítás A preparált díszletek készíttetésének, ellenőrzésének, menete A színpadon, helyszínen történő megfelelő viselkedés követelményei Az információtartalom vázlata alapján: Kapcsolattartás. Kommunikáció. Pontszámok Szint Szakmai készségek a 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni Szakmai nyelvű beszédkészség Hallott szakmai szöveg Összesen 90 Egyéb kompetenciák a Társas Kapcsolatteremtő készség 4 Fogalmazási készség 1 Módszer Kontroll (ellenőrző képesség) 1 Módszeres munkavégzés Áttekintő képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság 1 Összesen 10 Mindösszesen 100 40 40. dátum... aláírás 1/1