J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y. Önkormányzati Képviselő- testületének december 12-én megtartott soros nyílt üléséről.

Hasonló dokumentumok
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y. Önkormányzati Képviselő- testületének március 27-én megtartott soros nyílt üléséről.

B o r d á n y. 4./ Bordány Nagyközségben közszolgáltatást nyújtó gazdasági társaságok beszámolója

B o r d á n y. 2./ Tájékoztató a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatal tevékenységéről Előadó: Dr. Szántó Mária, hivatalvezető

Jegyzőkönyv. Napirend:

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Napirend:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének június 2-án tartott nyilvános üléséről.

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 10-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

J e g y z ő k ö n y v

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

Jegyzőkönyv. Napirend: 3./ Javaslat a évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet és szöveges beszámoló elfogadására

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület a napirendet a meghívónak megfelelően elfogadja és jegyzőkönyv hitelesítőnek Vaskó Zsuzsa képviselőt megválasztja.

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 27-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y. Község Önkormányzati Képviselőtestületének október 14-én megtartott nyílt, alakuló üléséről

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József alpolgármester Ignácz Róbert képviselő Csonka Lajos képviselő Orsós Ferenc képviselő. Kuckó Katalin jkv.

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 28.-án (pénteken) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

b./ Tanácskozási joggal résztvevők:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének november 25. napján megtartott soros, nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v

TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

H O M O K B Ö D Ö G E

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 31-én tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án tartott nyilvános üléséről.

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 16. napján 18 óra 50 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v

Szám: 83-11/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének november 28. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének december 4-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete február 12.-én 17 óra 45 perctől megtartott üléséről

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Szám: /2013. N é m e t b á n y a

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. rendszerek kialakítása című pályázat benyújtása. házszámozás szabályairól

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Átírás:

XVIII./2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2013. december 12-én megtartott soros nyílt üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Beszámoló a két képviselő testületi ülés közti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről; tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről 2./ Bordány Községi Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása 3./ Döntés nagyközségi cím felvételéről 4./ Helyi adórendeletek módosítása 5./ Az állattartás helyi szabályairól szóló rendelet módosítása 6./ A gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelet megalkotása 7./ Szociális szolgáltatástervezési koncepció megtárgyalása, elfogadása Előadó: Farkasné Lippai Ágota intézményvezető 8./ Döntés a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében nyújtott pénzügyi fedezet biztosításáról 9./ Kéményseprő- ipari szolgáltatás ellátására jogosult kiválasztása, közszolgáltatási szerződés jóváhagyása 10./ Az önkormányzat 2014. évi költségvetési gazdálkodásának átmeneti szabályozása 11./ A képviselő testület 2014. évi ülés-, munka és rendezvény terve 12./ Egyebek, interpellációk, kérdések 13./ Bursa Hungarica pályázatok elbírálása (zárt ülés)

II. A KÉPVISELŐ-TESTÜLET RENDELETEI ÉS HATÁROZATAI ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- SZÁM: TÁRGY: OLDAL: ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 159/2013.(XII.12.)Ö. Bordány Község Önkormányzati Képviselő- testületének 2013. december 12-én megtartott soros nyílt ülése napirendjének elfogadása 1. 160/2013.(XII.12.)Ö. Beszámoló a két képviselő testületi ülés közti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről; tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről 3. 37/2013.(XII.16.)Ö.r. A Bordány Községi Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(II.15.) önkormányzati rendeletének módosítására 3. 161/2013.(XII.12.)Ö. Döntés nagyközségi cím felvételéről 4. 38/2013.(XII.16.)Ö.r. Az építményadóról szóló 3/2013.(II.18.) önkormányzati rendelet, valamint a telekadóról szóló 5/2013.(II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról 5. 39/2013.(XII.16.)Ö.r. Az állattartás helyi szabályairól szóló 12/2013.(IV.29.) önkormányzati rendelet módosításáról 5. 40/2013.(XII.16.)Ö.r. A gyermekvédelem helyi szabályozásáról 6. 162/2013.(XII.12.)Ö. Szociális szolgáltatástervezési koncepció elfogadása 6. 163/2013.(XII.12.)Ö. Döntés a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében nyújtott pénzügyi fedezet biztosításáról 7. 164/2013.(XII.12.)Ö. Kéményseprő- ipari szolgáltatás ellátására jogosult kiválasztása, közszolgáltatási szerződés jóváhagyása 8. 41/2013.(XII.16.)Ö.r. Bordány Nagyközségi Önkormányzat 2014. évi önkormányzati költségvetés gazdálkodásának átmeneti szabályozásáról 9. 165/2013.(XII.12.)Ö. A képviselő- testület 2014. évi ülés-, munka és rendezvény terve 9. 166/2013.(XII.12.)Ö. Az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ részére gépjárművek vagyonelem üzembentartói szerződés keretében történő átadás elfogadása 10.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Bordány községben, a képviselő- testület 2013. december 12-én megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tárgyaló Jelen vannak: Tanács Gábor polgármester Kiss-Patik Péter képviselő, alpolgármester Balogh Ferenc képviselő Fodor Csaba képviselő Dr. Juhász Anikó képviselő Simon Zoltánné képviselő Szilágyiné Tari Gyöngyi képviselő Dr. Fodor Ákos jegyző Jelenlévő meghívottak: Farkasné Lippai Ágota intézményvezető Gyémánt Éva vezető-főtanácsos Szilágyiné Godó Mónika pénzügyi főelőadó Kormos Izabella igazgatási főelőadó Tanács Gábor polgármester köszönti a képviselő- testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja a testület határozatképességét, az ülést megnyitja, majd ismerteti a napirendet azzal, hogy a temetőről és a temetőfenntartásról szóló rendelet módosításáról szóló 6. napirendi pontot levenné, tekintettel arra, hogy a kormányhivatal állásfoglalása szerint nincs arra vonatkozó rendeletalkotási kényszer. Kéri a szavazást. A képviselő-testület a polgármester előterjesztése alapján a napirendet 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. 159/2013.(XII.12.)Ö. Tárgy: Bordány Község Önkormányzati Képviselő- testületének 2013. december 12-én megtartott soros nyílt ülése napirendjének elfogadása Bordány Község Önkormányzati képviselő- testülete a meghívó tartalma szerint elfogadja a 2013. december 12-i soros nyílt ülés napirendjét azzal, hogy a temetőfenntartásról szóló rendelet módosításáról szóló 6. napirendi pont a napirendről lekerül. N A P I R E N D

- 2-1./ Beszámoló a két képviselő testületi ülés közti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről; tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről 2./ Bordány Községi Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása 3./ Döntés nagyközségi cím felvételéről 4./ Helyi adórendeletek módosítása 5./ Az állattartás helyi szabályairól szóló rendelet módosítása 6./ A gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelet megalkotása 7./ Szociális szolgáltatástervezési koncepció megtárgyalása, elfogadása Előadó: Farkasné Lippai Ágota intézményvezető 8./ Döntés a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében nyújtott pénzügyi fedezet biztosításáról 9./ Kéményseprő- ipari szolgáltatás ellátására jogosult kiválasztása, közszolgáltatási szerződés jóváhagyása 10./ Az önkormányzat 2014. évi költségvetési gazdálkodásának átmeneti szabályozása 11./ A képviselő testület 2014. évi ülés-, munka és rendezvény terve 12./ Egyebek, interpellációk, kérdések 13./ Bursa Hungarica pályázatok elbírálása (zárt ülés) I. N A P I R E N D Beszámoló a két képviselő testületi ülés közti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről; tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről

- 3 - Tanács Gábor polgármester a kiküldött anyaghoz beszámol az ivóvíz minőség javító program kapcsán történt egyeztetésről, valamint az új részek vízbekötéséről. Balogh Ferenc képviselő kérdésére elmondja, hogy kevés az esély az ivóvíz és a szennyvíz beruházás időbeli, vagy kivitelező személyében való összeegyeztethetőségre. Ismerteti a szennyvízberuházás állását. Kérdés, javaslat, hozzászólás nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a beszámolót. 160/2013.(XII.12.)Ö. Tárgy: Beszámoló a két képviselő testületi ülés közti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről; tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről Bordány Község Önkormányzati képviselő- testülete egyetért a polgármester két ülés közötti döntéseivel, valamint a 150/2013.(XI.28.)Ö., 151/2013.(XI.28.)Ö., 152/2013.(XI.28.)Ö., 153/2013.(XI.28.)Ö., 154/2013.(XI.28.)Ö., illetve 158/2013.(XI.28.)Ö. számú határozatok végrehajtásával, egyúttal tudomásul veszi a két ülés közötti fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót. II. N A P I R E N D Bordány Községi Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása Tanács Gábor polgármester elmondja, hogy a napirendet a pénzügyi bizottság tárgyalta, elfogadásra javasolta, ahhoz különösebb kiegészítést nem kíván fűzni. Kérdés, javaslat, hozzászólás nincs. Kéri a szavazást a rendelet módosításáról. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a rendeletmódosítást. Bordány Község Önkormányzati Képviselő- testületének 37/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete A Bordány Községi Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(II.15.) önkormányzati rendeletének módosítására A rendelet szövege külön mellékelve.

- 4 - III. N A P I R E N D Döntés nagyközségi cím felvételéről Tanács Gábor polgármester elmondja, hogy 2013. június 1-től van lehetőség a nagyközségi cím felvételre, melyhez elegendő a képviselő- testület döntése. Javaslata szerint Bordány 2014. január 1-től venné fel a nagyközség címet, mely rangot adna a településnek. Kérdés, javaslat, hozzászólás nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a javaslatot. 161/2013.(XII.12.)Ö. Tárgy: Döntés nagyközségi cím felvételéről 1.) Bordány Községi Önkormányzat Képviselő- testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 20. (2) bekezdésének felhatalmazása alapján akként határoz, hogy a továbbiakban az Önkormányzat a nagyközségi címet használja. Bordány Községi Önkormányzat hivatalos elnevezése 2014. január 1. napjától Bordány Nagyközség Önkormányzata elnevezésre változik. 2.) A Képviselő- testület felkéri Tanács Gábor polgármestert és Dr. Fodor Ákos jegyzőt, hogy a névváltozásról értesítse a nyilvántartási szerveket, továbbá a változtatást vezesse át az Önkormányzat és intézményei alapító dokumentumain. Határidő: azonnal Felelős: Tanács Gábor polgármester 3./ Csongrád Megyei Kormányhivatal 4./ Irattár IV. N A P I R E N D Helyi adórendeletek módosítása Dr. Fodor Ákos jegyző elmondja, hogy 2014. január 1-től módosulnak a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) rendelkezései, melyek kihatással lesznek az

- 5 - építményadóról, valamint a telekadóról szóló önkormányzati rendeletekre. A módosítás technikai jellegű a helyi építményadóról szóló rendelet esetében fogalombeli módosítás történne, míg a telekadóról szóló rendelet esetében az utaló normák pontosítása szükséges a módosítás többlet terhet nem keletkeztet a polgárokra. Elfogadásra javasolja. Szilágyiné Tari Gyöngyi képviselő a módosítás indokoltsága felől érdeklődik. Dr. Fodor Ákos jegyző elmondja, hogy az önkormányzati rendeleteknek alkalmazkodniuk kell a magasabb rendű jogszabályokhoz, így a 2014. január 1. napjától hatályos Htv. rendelkezésihez való igazodás érdekében szükséges a helyi adó rendeletek felülvizsgálata, valamint a módosuló vonatkozó rendelkezések átvezetése Tanács Gábor polgármester kérdezi, hogy kérdés, javaslat, hozzászólás van-e még esetleg? Nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a módosító rendeletet. Bordány Község Önkormányzati Képviselő- testületének 38/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete Az építményadóról szóló 3/2013.(II.18.) önkormányzati rendelet, valamint a telekadóról szóló 5/2013.(II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet szövege külön mellékelve. V. N A P I R E N D Az állattartás helyi szabályairól szóló rendelet módosítása Dr. Fodor Ákos jegyző elmondja, hogy az elmúlt időszakban több panasz, bejelentés érkezett a kóbor ebekre vonatkozóan. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény a kóbor állatok befogására vonatkozó kötelezettséget ír elő az önkormányzatnak. A magasabb szintű szabályozás mellett, szükséges a helyi szintű részletszabályozás, erre tekintettel az állattartás helyi szabályairól szóló rendelet a III/A. Kóbor ebek befogásának szabályai alcímmel egészülne ki. Ismerteti a kiegészítés tartalmát. Elfogadásra javasolja. Tanács Gábor polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e? Nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a rendeletet. Bordány Község Önkormányzati Képviselő- testületének 39/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete Az állattartás helyi szabályairól szóló 12/2013.(IV.29.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet szövege külön mellékelve.

- 6 - VI. N A P I R E N D A gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelet megalkotása Dr. Fodor Ákos jegyző elmondja, hogy az előző testületi ülésen döntés született az új szociális rendelet, a szociális alapellátások helyi szabályozásáról szóló 36/2013.(XII.2.) önkormányzati rendelet megalkotásáról, melyre tekintettel szükséges a jelenleg hatályos gyermekvédelmi rendelet felülvizsgálata is. Az előterjesztés szerint új rendelet kerülne megalkotásra, tartalmát tekintve a karácsonyi támogatás, kelengye támogatás, illetőleg a személyes gondoskodást nyújtó támogatások további szabályozása történne, összhangban a szociális rendelettel. Elfogadásra javasolja. Tanács Gábor polgármester kérdezi, hogy hozzászólás, javaslat, kérdés van-e? Nincs. Kéri a szavazást a rendelet elfogadásáról. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a rendeletet. Bordány Község Önkormányzati Képviselő- testületének 40/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról A rendelet szövege külön mellékelve. VII. N A P I R E N D Szociális szolgáltatástervezési koncepció megtárgyalása, elfogadása Előadó: Farkasné Lippai Ágota intézményvezető Tanács Gábor polgármester elmondja, hogy az ISZEK anyagát a szociális bizottság tárgyalta, elfogadásra javasolta. Kérdés, javaslat, hozzászólás nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta az anyagot. 162/2013.(XII.12.)Ö. Tárgy: Szociális szolgáltatástervezési koncepció elfogadása Bordány Község Önkormányzati képviselő- testülete, tekintettel a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 58/B. (2) bekezdésében foglaltakra a szociális szolgáltatástervezési koncepciót az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.

- 7-3./ Farkasné Lippai Ágota intézményvezető 4./ Irattár VIII. N A P I R E N D Döntés a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében nyújtott pénzügyi fedezet biztosításáról Tanács Gábor polgármester elmondja, hogy bizottság véleményezte, elfogadásra javasolta. A támogatás 30%-ban utófinanszírozású, mely alapján előleg biztosítása szükséges. Kérdés, javaslat, hozzászólás nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta az előterjesztést. 163/2013.(XII.12.)Ö. Tárgy: Döntés a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében nyújtott pénzügyi fedezet biztosításáról 1./ Bordány Községi Önkormányzat Képviselő- testülete a tárgybeli előterjesztést megismerte. A Képviselő-testület egyet ért azzal, hogy a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében a jelen előterjesztés mellékletét képező partnerségi szerződésben szereplő összegű támogatást megelőlegező átmeneti pénzügyi fedezet nyújtására van szüksége, melyre tekintettel a mellékelt partnerségi megállapodás kiegészítést elfogadja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a partnerségi megállapodás kiegészítés aláírására és arra, hogy a partnerségi megállapodás kiegészítésben foglaltak szerint gondoskodjon a támogatást megelőlegező átmeneti pénzügyi fedezet Társulás részére történő, határidőn belüli megfizetéséről. 3./ A Képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a 2013. évi Startmunka mintaprogram sikeres megvalósítása érdekében a Partner önkormányzat által nyújtott támogatást megelőlegező átmeneti pénzügyi fedezet összegét a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása a mintaprogram befejezését, illetve a sikeres pénzügyi elszámolást követően visszafizeti a Partner önkormányzat részére. Határidő: Felelős: azonnal Tanács Gábor polgármester

- 8 - A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról jelentést nem kér. 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 4./ Mórahalmi Polgármesteri Hivatal 5./ Irattár IX. N A P I R E N D Kéményseprő- ipari szolgáltatás ellátására jogosult kiválasztása, közszolgáltatási szerződés jóváhagyása Tanács Gábor polgármester elmondja, hogy egyedül a jelenlegi szolgáltató rendelkezik érvényes pályázattal. A pénzügyi bizottság tárgyalta, elfogadásra javasolta. Kérdés, javaslat, hozzászólás nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a javaslatot. 164/2013.(XII.12.)Ö. Tárgy: Kéményseprő- ipari szolgáltatás ellátására jogosult kiválasztása, közszolgáltatási szerződés jóváhagyása 1. Bordány Községi Önkormányzat képviselő- testülete megállapítja, hogy a kéményseprő- ipari közszolgáltatás ellátására szóló ajánlattételi felhívásra kizárólag a SZEGEDI KÉMÉNYSEPRŐIPARI, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 6725 Szeged, Moszkvai krt.27, cégjegyzékszám: 06 09 002793, adószám: 11090177-2-06; a továbbiakban: Szegedi Kéményseprőipari Kft.) nyújtott be érvényes ajánlatot. 2. A képviselő- testület, a feladat eredeti címzettjétől átvállalt, kéményseprő- ipari közszolgáltatást 2014. január hó 01. napjától 2023. december hó 31. napjáig a Szegedi Kéményseprőipari Kft.-vel kötött megállapodás alapján kívánja ellátni. 3. A képviselő- testület felhatalmazza a polgármestert, hogy kéményseprő- ipari szoláltatás ellátására irányuló közszolgáltatási szerződést kézjegyével lássa el. 3./ Kéményseprő- ipari szolgáltatók 4./ Irattár

- 9 - X. N A P I R E N D Az önkormányzat 2014. évi költségvetési gazdálkodásának átmeneti szabályozása Tanács Gábor polgármester elmondja, hogy a pénzügyi bizottság tárgyalta az előterjesztést, melynek jelentősebb elemeként a bérlakások bérleti díjának az infláció mértékével való 2,4 %-os emelését taglalja. Kiss-Patik Péter képviselő elmondja, hogy a sportbálat követően lakossági megkeresések érkeztek hozzá a tornaterem rendezvények lebonyolítását szolgáló igénybevétele kapcsán. Az elmondottakat pusztán tájékoztatásnak szánja, a felvetés esetlegesen a későbbi szabályozásba beépíthető. Jelen előterjesztést kiegészíteni nem kívánja. Tanács Gábor polgármester kérdezi, hogy kérdés, javaslat, hozzászólás van-e. Nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a szabályozást. Bordány Község Önkormányzati Képviselő- testületének 41/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete Bordány Nagyközségi Önkormányzat 2014. évi önkormányzati költségvetés gazdálkodásának átmeneti szabályozásáról A rendelet szövege külön mellékelve. XI. N A P I R E N D A képviselő testület 2014. évi ülés-, munka és rendezvény terve Tanács Gábor polgármester elmondja, hogy az ügyrendi bizottság tárgyalta az előterjesztést, melynek kiegészítését javasolja, tekintettel arra, hogy a tervezetből hiányzik a bizottságok beszámolója. Az ügyrendi bizottság javaslata szerint a bizottságoknak a képviselő- testület szeptemberi ülésén kellene beszámolót tartani. E kiegészítéssel javasolja a 2014. évi ülés-, munka és rendezvény tervet elfogadni. Kérdés, javaslat, hozzászólás nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a javaslatot. 165/2013.(XII.12.)Ö. Tárgy: A képviselő- testület 2014. évi ülés-, munka és rendezvény terve

- 10 - Bordány Község Önkormányzati képviselő- testülete az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja a képviselő- testület 2014. évi ülés-, munka és rendezvény tervét, azzal, hogy a 2014. szeptember 25-i ülés napirendi pontjai közé a képviselő- testület bizottságainak 2010 2014 év közötti tevékenységről szóló beszámolója bekerüljön. 3./ Bizottságok 4./ Irattár XII. N A P I R E N D Egyebek, interpellációk, kérdések 1. Az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ részére gépjárművek vagyonelem üzembentartói szerződés keretében történő átadás elfogadása Dr. Fodor Ákos jegyző elmondja, hogy az előterjesztésben szereplő, szociális feladatot ellátó eszközök az önkormányzat tulajdonában maradnának, üzembentartójuk azonban az ISZEK lenne a továbbiakban. Tekintettel arra, hogy a szociális feladatokat ezen intézmény látja el, illetőleg a normatíva szabályszerű felhasználása érdekében javasolja az előterjesztés elfogadását. Tanács Gábor polgármester kérdezi, hogy kérdés, javaslat, hozzászólás van-e? Nincs. Kéri a szavazást. A képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta az előterjesztést. 166/2013.(XII.12.)Ö. Tárgy: Az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ részére gépjárművek vagyonelem üzembentartói szerződés keretében történő átadás elfogadása A Bordány Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzati vagyonról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 15/2012. (IV.13.) önkormányzati rendelet 4. (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően 1./ Bordány Községi Önkormányzat a tulajdonát képező alábbiakban felsorolt gépjárműveket 2014. január 1. napjával üzembentartói szerződéssel használatba adja az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ részére az KKT 206 forgalmi rendszámú Peugeot típusú személygépkocsit; az IHB 550 forgalmi rendszámú Lada típusú személygépkocsit;

- 11 - az IXG 270 forgalmi rendszámú Suzuki típusú személygépkocsit; az MHP 978 forgalmi rendszámú Dacia Duster típusú személygépkocsit, az XZD 275 forgalmi rendszámú egyedi típusú utánfutót. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az üzembentartói szerződések aláírására. Határidő: 2013. december 20. 3./ Farkasné Lippai Ágota intézményvezető 4./ Irattár Tanács Gábor polgármester bejelenti, hogy a tanácskozás további részét a Bursa Hungarica pályázatok elbírálása képezi, ezért hivatkozva a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdés c) pontjára tekintettel zárt ülést rendel el, egyidejűleg a nyilvános ülést berekeszti. Kmf. Tanács Gábor polgármester Dr. Fodor Ákos jegyző