ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Alapszabályzat március

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

A KAPOSVÁR KINIZSI LAKÓTELEPI BÚZAVIRÁG SPORT CLUB A L A P S Z A B Á L Y A 1. A SPORTEGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE, ALAPÍTÁSÁNAK ÉVE

A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

TATAI TÖMEGSPORT ÉS TÁJFUTÓ HONVÉD SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Egyesületi alapszabály

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei LOVASSPORT SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY. Nyíregyháza,

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

Pécsbányai Kulturális Egyesület Alapszabálya. I. Általános rendelkezések, tevékenység

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

CSEPELI SZALON KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi Egyesület 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. ALAPSZABÁLY

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

ALAPSZABÁLYA. I. Az Egyesület adatai. II. Az Egyesület célja és feladatai

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület egységes szerkezetbe foglalt alapszabálya

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése

II. Az Egyesület célja és tevékenysége

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

A Jánossomorjai Sportegyesület Alapszabálya

ALAPSZABÁLY. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

( A június 29-én megtartott Közgyűlésen elfogadott egységes szerkezetben)

A Felsőoktatási Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület F I O M. közhasznú szervezet ALAPSZABÁLYA

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

E L Ő T E R J E S Z T É S

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya szeptember 12.

A L A P S Z A B Á L Y. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

ALAPSZABÁLY. I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása

A PALOZNAKI POLGÁRŐR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

EGYETEMI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.

MAGYAR PÓNI KLUB SZÖVETSÉG

ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB ALAPSZABÁLYA. Módosításokkal együtt egységes szerkezetben, amit az egyesület közgyűlése május 09. én elfogadott.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE. Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

Általános rendelkezések

A Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület alapszabálya

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Alapszabály. 2. Az Egyesület székhelye: 9483 Sopronkövesd, Kossuth L. u. 77.

SZEBB HOLNAPÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

A Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság Alapszabálya

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Átírás:

ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja u. 4. I. Az Egyesület célja, közhasznú szervezeti minősítése Az Egyesület célja kulturális, idegenforgalmi rendezvények szervezése, köztük elsősorban a hagyományos tatai ünnep, a Víz, Zene, Virág Fesztivál megrendezése, a rendezvényekhez támogatók keresése, kulturális, idegenforgalmi programok, rendezvények támogatása, a városlakók részvételi szándékának erősítése, a város arculatának formálása és idegenforgalmi potenciáljának növelése a rendezvények által. Az Egyesület kinyilvánítja, hogy a közhasznú tevékenységről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. c.) 5. pont szerint közhasznú tevékenységet folytat, és nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból, a gazdálkodás során elért eredményt nem osztja fel, azt az Alapszabályában meghatározott tevékenységre fordítja, vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve folytat, az Egyesület pártoktól független, azoktól támogatást nem kap és nem fogad el, és részükre támogatást nem nyújt, az Egyesület országgyűlési képviselőt, megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelöltet nem állít. II. Az Egyesület tagsága Az Egyesület nyitott, ahhoz tagként bárki - természetes vagy jogi személy - csatlakozhat, aki egyetért az Egyesület céljaival. Az Egyesület tagsága: 1. Az Egyesület tagja lehet az, aki belépési nyilatkozat aláírásával kéri felvételét az Egyesületbe, elfogadja az Egyesület alapszabályát, és tevékenyen részt vállal az Egyesület működésében, valamint felvételét az elnökség jóváhagyja. 2. Az Egyesületnek kiskorú, magyar és nem magyar állampolgár, továbbá jogi személy is tagja lehet.

3. A kötelezettség hosszabb idejű, vagy a tagsági díj befizetésének féléves elmulasztása, valamint elhalálozás esetében a tagsági viszony törléssel, vagy az elnökség határozata alapján kizárással szűnik meg. Ki lehet zárni azt a tagot, aki Alapszabálysértő tevékenységet folytat. III. Az Egyesület tagjainak jogai és kötelességei Az Egyesület tagjainak jogai: 1. Részt vehet a Közgyűlésen, ott felszólalhat, véleményt nyilváníthat és javaslatokat tehet. 2. Választhat és választható az Egyesület ügyintéző és képviseleti szerveibe, illetve tisztségeibe bármely magyar állampolgár, továbbá letelepedési, bevándorlási, vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár, amennyiben a közügyek gyakorlásától nincs eltiltva. 3. Tevékenyen részt vehet az Egyesület rendezvényein és kedvezményesen látogathatja azokat. 4. Az Egyesület valamely szervének törvénysértő határozatát bármely tag - a tudomására jutástól számított 30 napon belül - bíróság előtt megtámadhatja. 5. A jogi személy tag képviselő útján részt vehet az Egyesület Közgyűlését és ott javaslatokat, észrevételeket tehet az Egyesület munkájával kapcsolatban, képviselőjét a határozatok meghozatalánál szavazati jog illeti meg. 6. A jogi személy tag külön megállapodás alapján részesülhet az Egyesület által nyújtott kedvezményekben. Az Egyesület tagjainak kötelezettségei: 1. Az alapszabály betartása, a vezető szervek határozatainak végrehajtása. 2. A tagsági díj rendszere fizetése, az Egyesület vagyonának megóvása, gyarapítása. 3. A jogi személy tag kötelessége az Egyesület célkitűzéseinek és működésének erkölcsi, anyagi támogatása. IV. Az Egyesület szervezete és működésének rendje A.) Az Egyesület legfőbb szerve a Közgyűlés. A Közgyűlés hatásköre, összehívásának rendje: 1. Az alapszabály elfogadása, módosítása. 2. Az Egyesület Elnökségének, elnökének, Ellenőrző Bizottságának határozott időre (3 év) szóló megválasztása nyílt szavazással. 3. Az Elnökség és az Ellenőrző Bizottság beszámoltatása. 4. A tagdíj összegének meghatározása.

5. Az Egyesület évi költségvetésének meghatározása. 6. Az Egyesület megszűnésének, más társadalmi szervezettel való egyesülésének jóváhagyása. 7. Az Egyesület éves beszámolójának és közhasznúsági jelentésének jóváhagyása. A Közgyűlés összehívásának, határozathozatalának és határozati nyilvántartásának rendje: 1. A Közgyűlést - időpontját megelőző 15 nappal korábban - az elnök névre szóló meghívóval hívja össze az időpont, a helyszín és a napirend közlésével. Az elnök a tagok 1/3-ának az ok és a cél megjelölésével hozzá benyújtott írásos kérésére, valamint az Ellenőrző Bizottság indítványára a Közgyűlést soron kívül, 15 napon belül köteles összehívni. 2. A Közgyűlést szükség szerint, de legalább évenként össze kell hívni. 3. A Közgyűlés határozatképes, ha a tagság több mint fele jelen van. A határozatképtelenség miatt elhalasztott Közgyűlés 15 napon belül történő ismételt összehívása során - az eredeti napirendben felvetett kérdésekben - a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes. A megismételt Közgyűlés azonban - a megjelentek számára való tekintet nélkül - akkor minősül határozatképesnek, ha a tagokat az eredeti meghívóban tájékoztatták erről, így távolmaradásuk jogkövetkezményeinek ismeretében dönthetnek a részvétel kérdésében. A Közgyűlés döntéseiben nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek a közeli hozzátartozója a határozat alapján: a. kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b. bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az Egyesület által tagjának a tagsági viszony alapján nyújtott, alapszabálynak megfelelő cél szerinti juttatás. 1. A Közgyűlés határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szava dönt- Az Egyesület megszűnésének, illetve más társadalmi szervezettel történő egyesülésének elhatározásához a Közgyűlés kétharmados többségi szavazása szükséges. 2. A Közgyűlés nyilvános, arról jegyzőkönyvet kell felvenni, melyet az elnök és egy tag hitelesít. 3. Az Egyesület sorszámozott lapokból álló Közgyűlési Határozatok Könyve-t vezet, melybe a Közgyűlést követő 3 napon belül bevezetésre kerül a Közgyűlés döntésének tartalma, időpontja, hatálya, a döntést támogatók és ellenzők számaránya. A Közgyűlési Határozatok Könyve vezetése az Elnökség feladata. A bejegyzéseket

az elnök és egy tag hitelesíti. A Közgyűlés döntéseit az ülést követő 8 napon belül az Egyesület székhelyén ki kell függeszteni, az érintettekkel pedig 8 napon belül írásban közölni kell. 4. Az Egyesület működésével kapcsolatban keletkezett iratokba a személyi adatokkal, a személyiségi jogok védelmével, valamint törvény rendelkezése alapján meghatározott korlátok figyelembevételével - az ezirányú szándéka előzetes bejelentése alapján az Egyesülettel előzetesen egyeztetett időpontban - az Egyesület székhelyén bárki betekinthet. B.) Tisztségviselők A tisztségviselőknek az 1997. évi CLVI. törvényben rögzítetteknek megfelelően az Egyesülettel kapcsolatban összeférhetetlensége nem áll fenn. 1. Elnökség: 1. A Közgyűlés által 3 év időtartamra megválasztott 5tagú elnökség saját soraiból gazdasági vezetőt választ. 2. Az elnökség feladata a. az Alapszabály és a Közgyűlési határozatok végrehajtásának ellenőrzése, b. az évi költségvetés meghatározása, c. az évi beszámoló és a közhasznúsági jelentés megtárgyalása, d. kapcsolatfelvétel támogatókkal, új partnerek keresése, e. döntés tagfelvételi kérelmekben, f. témafelelősök, tanácsadók megbízása, g. bizottságok létrehozása, h. a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyása. 3. Az elnökség rendszeresen, havonként tart üléseket. Az elnökség ülése nyilvános. Az elnökségi ülést az elnök vagy helyettese hívja össze. Az ülés akkor határozatképes, ha az elnökség tagjainak több mint a fele jelen van. Az elnökség határozatait szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szava dönt. Az elnökség sorszámozott lapokból álló Elnökségi Határozatok Könyve-t vezet. A Határozatok Könyve tartalmára, hitelesítésére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a Közgyűlési Határozatok Könyvére. Az elnökségi ülésre a meghívót - a napirend közlésével - 8 nappal korábban kell eljuttatni, az érintett személyek részére az elnök juttatja el. Az elnökség döntésében való részvételre és az elnökség eljárására egyebekben a jelen Alapszabály IV/A 3-7. pontjaiban rögzítettek az irányadók. Az elnökség által hozott határozatokat az érintettekkel közölni kell. 4. Az Egyesület bankszámlája feletti rendelkezési jogkör az egyesület elnökét és a gazdasági vezetőt együttesen illeti meg.

2. Elnök: 1. Az Egyesület közhasznúsági nyilvántartásba való felvétele után közhasznúsági jelentést készít az 1997. évi CLVI. törvény 19. -ában rögzített módon. 2. A Közgyűlés határozatai alapján irányítja az Egyesület munkáját, önállóan képviseli az Egyesületet. 3. Az Egyesület évi beszámolójának és közhasznúsági jelentésének elkészítése és az elnökség elé terjesztése. 4. Az elnök munkájáról a Közgyűlésnek köteles beszámolni. 5. Az Ellenőrző Bizottság írásos jelentéseire a szükséges intézkedéseket megteszi. 6. A Közgyűlést és elnökségi ülést összehívja, rendjét irányítja, levezetésükről személyesen gondoskodik. 7. Feladatát társadalmi munkában látja el. 3. Gazdasági vezető: 1. Intézi az Egyesület gazdasági ügyeit, fő feladata az Egyesület pénzügyi munkájának irányítása. 2. Biztosítja a pénzügyi, gazdasági események rögzítését, a gazdálkodás tervezését, a gazdasági feladatokhoz kapcsolódó ügyviteli munkát. 3. Felel az Egyesület saját vagy kezelésébe adott vagyonának gondos megőrzéséért, szabályszerű használatáért. 4. Felelős a pénzügyi-számviteli fegyelem biztosításáért. 4. Bizottságok, témafelelősök, tanácsadók Az Egyesület részfeladatainak megvalósítása céljából az elnökség a feladat és hatáskör, valamint az ügyrend meghatározásával állandó és/vagy ad hoc bizottságokat, tanácsadó testületeket hozhat létre, az Egyesület lényeges feladatainak önálló hatáskörrel történő koordinációja, elvégzése céljából témafelelősöket, tanácsadókat jelölhet ki és adhat részükre megbízást. C.) Közhasznúsági jelentés Az Egyesület köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. A közhasznúsági jelentés elfogadása a Közgyűlés hatáskörébe tartozik. A közhasznúsági jelentés tartalmazza: a. a számviteli beszámolót, b. a költségvetési támogatás felhasználását, c. a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, d. a célszerinti juttatások kimutatását, e. a központi költségvetési szervtől elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól, kisebbségi települési önkormányzattól, települési önkormányzatok

társulásától, egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét, f. az Egyesület vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét illetve összegét, g. a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót, h. Egyesület éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. V. Ellenőrző Bizottság 1. Az Ellenőrző Bizottság az Egyesület felügyelő szerve, amely 3 főből áll, tagjait a Közgyűlés 3 év időtartamra választja, a Bizottság csak a Közgyűlésnek van alárendelve, beszámolni csak annak tartozik. 2. Az Ellenőrző Bizottság saját tagjai közül választja meg elnökét, és állapítja meg ügyrendjét. 3. Az Ellenőrző Bizottság mint felügyelő szerv ellenőrzi az Egyesület működését és gazdálkodását. Ennek során a vezető tisztségviselőktől jelentést, tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá az Egyesület könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. 4. Az ellenőrző Bizottság tagjai az elnökség üléseit és a Közgyűlésen tanácskozási joggal vesznek részt. 5. Nem lehet az Ellenőrző Bizottság elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a. az Egyesület elnöke vagy az elnökség tagja, b. az Egyesülettel a megbízásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképpen nem rendelkezik, c. az Egyesület cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás-, illetve, d. az a.) - c.) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. VI. Az Egyesület jogképessége Az Egyesület jogi személy, amelyet az Egyesület elnöke vagy az elnökség által megbízott személy képvisel.

Az Egyesület bevételei, gazdálkodása VII. Az Egyesület gazdálkodása 1. A tagdíj félévente, a tárgyfélévet követő hónap utolsó napjáig fizetendő, természetes személyek esetén évi 1.200,- Ft, jogi személyes esetén évi 12.000,- Ft. 2. Rendezvény-bevételek. 3. Külső támogatóktól - jogi- és magánszemélyektől - kapott pénzbeli támogatás. 4. Vállalkozási tevékenységből származó bevétel. 5. Az Egyesület éves költségvetés alapján gazdálkodik. 6. Az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. 7. Az Egyesület megszűnése esetén vagyonáról a Közgyűlés rendelkezik. Az Egyesület megszűnik, ha VIII. Az Egyesület megszűnése feloszlását vagy más társadalmi szervezettel való egyesülését a Közgyűlés kétharmados szótöbbséggel kimondja, az arra jogosult szerv feloszlatja, illetve megállapítja megszűnését. IX. Záró rendelkezés Az 1999. június 24-ei alakuló Közgyűlésen elfogadott Alapszabály módosításait a 2007. november 05-ei Közgyűlés elfogadta és jóváhagyta. Tata, 2007. november 05. Essősy András a Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület elnöke