Beszámoló a Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2013. augusztus 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Társulás 2013. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Tisztelt Társulási Tanács! A Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2013. I. félévi teljesítéséről az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. (1) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével az alábbi tájékoztatást adom: A Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi költségvetését e/ft kiadási és bevételi főösszeggel tervezte. A Társulási Tanács által jóváhagyott módosított kiadási és bevételi főösszeg e/ft (e/ft-tal nőtt). Bevételi források és azok teljesítése Költségvetés módosított előirányzata: 553.488 e/ft Teljesítés (függő-, átfutó-, kiegyenlítő bevétel nélkül) 370.022 e/ft Teljesítés % (függő-, átfutó-, kiegyenlítő bevétel nélkül) 66,9 % Központilag szabályozott bevételek: Jogcím: Eredeti Módosított előir. Teljesítés Teljesítés % előirányzat Normatív állami támogatás 226.399 226.399 112.497 49,7 Normatív kötött felh. tám. ebből: - kieg.tám. közokt. fel.hoz -szoc. felk. kieg. tám. -TKT normatíva Központosított előir.-k Egyéb központi tám 6.378 6.378 100 Összesen: 226.399 232.777 118.875 51,1 A központilag szabályozott bevételek a költségvetés bevételi teljesítésének 32,1 %-át jelentik. Működési bevételek: -Intézményi működési bevételek: A bevételek jelentős részét az élelmezést nyújtó intézmények térítési díj bevételéből, helységek bérbeadásából származó bevételek jelentik. 44.155 e/ft -Támogatásértékű bevétel
Működési célú támogatásértékű bevétel: Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel: 90.913 e/ft 19.787 e/ft - Normatív állami támogatás 118.875 e/ft - Előző évi visszatérülés 5.664e/Ft - Pénzforgalom nélküli bevételek: 90.628 e/ft Kiadások alakulása: Megnevezés Eredeti Módosított előir. Teljesítés Teljesítés % előirányzat Összes kiadás 462.192 553.488 262.225 47,4 Összes kiadásból: 462.192 553.060 258.014 46,7 -műk. kiad(tartalékkal) Megoszlási arány 100 99,9 98,4 Beruházás + felújítás 428 4.211 98,4 Megoszlási arány,1 1,6 Működési kiadások (e/ft) Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előir. Teljesítés Teljesítés % Működési kiadás 462.192 553.060 258.014 46,7 Működési kiadásból: -személyi juttatás 223.596 229.548 110.596 48,2 -munkaadót terhelő járulék Személyi jutt. + munkaadót terh. jár. megoszlás % 48,4 41,5 42,9 Dologi kiadás 154.764 169.445 85.649 50,5 Dologi kiadás megoszlás % 33,5 30,6 33,2 Ellátottak egy.pénzbeni jutt. Ellátottak pénzbeni jutt. megoszlás % Spec. célú támogatás 21.802 44.186 35.159 79,6 Spec. célú tám. megoszl. % 4,7 7,9 13,6 (függő-, átfutó-, kiegyenlítő kiadás, valamint tartalék nélkül) A Társulás költségvetése összkiadásainak teljesítése 47,4 %, ezen belül a működési kiadások teljesítése 46,7%. A Társulás költségvetésének kiadási előirányzat változásait a Társulási Tanács a félév folyamán jóváhagyta. Az eredeti előirányzathoz képest a legnagyobb változás a 2013. évi pénzmaradvány előirányzata 90.628e/Ft, melyből 12.168 e/ft már tervezve volt. A költségvetés további bevételi
növelését eredményezte az intézmények saját pályázati forrásai, valamint a Társulás intézményeinek bérkompenzációja. Összességében megállapítható, hogy vállalt feladatainkat 2013. év első felében elláttuk. A Társulás költségvetésében szerepel az önkormányzatok intézményi támogatása, mely összegeket minden érintett önkormányzat a saját költségvetési rendeletében megtervezett, elfogadta. Mindezek ellenére az intézmények fenntartása után fizetendő támogatások utalása nem mindig történik meg időben! Mindez nehézséget okoz az intézményi kiadások határidőben történő teljesítésében! Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot, hogy Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás költségvetési gazdálkodásának I. félévi beszámolóját a csatolt mellékletekkel együtt elfogadni szíveskedjen. Határozati javaslat: A Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Társulás 2013. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót és annak mellékleteit az előterjesztés és a melléklet szerint megismerte, a beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Huszár Gábor elnök Szentgotthárd, 2013. augusztus 16. Huszár Gábor elnök
Előterjesztés a Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2013. augusztus 29-i ülésére Tárgy: Támogatási kérelem modellvasút kiállítás lebonyolításához Tisztelt Társulási Tanács! 2013. szeptember 27-28-29-én Szentgotthárdon rendezik meg azt a nemzetközi modellvasút kiállítást, amelyen több országból, számos modellező több terepasztalon mutatja be a munkáit. Először 2011-ben került sor az ideihez hasonló, ám jóval kisebb volumenű vasútmodell kiállításra a szentgotthárdi Színházban Kovács Gábor gyűjteményéből. A tavalyi évben ezt a kiállítást már több terepasztallal és vasútmodellel bővítették, és a látogatók száma is azt igazolta, hogy érdemes évente egyszer egy vasútmodell kiállítás szervezése. Az idei évben az osztrák partnereknek köszönhetően nemzetközi lesz a kiállítás, amelyet - a tervek szerint - a következő évben egy európai uniós pályázati támogatással továbbfejlesztenék. Az ingyenesen látogatható kiállításra természetesen a szervezők várják a város és a térség oktatási intézményeit is. A térség települései és nevelési-oktatási intézményei előzetesen részletesebb tájékoztatót kapnak a kiállítással kapcsoltban és a kiállításon a térség valamennyi tanulójára is számítanak, mint látogatóra. A modellvasúttal kapcsolatos további érdekességek, látnivalók (pl: működő gőzmozdony és dízelmozdony, stb.) is megtekinthetők / kipróbálhatók lesznek a rendezvénynek helyet adó szentgotthárdi színházban és környékén. Kovács Gábor szervező fordul olyan kérelemmel a Társulási Tanácshoz, hogy a rendezvény lebonyolításával kapcsolatban felmerülő költségekhez (utazás, szállítás, ellátás) lehetőségeihez mérten támogatást nyújtani szíveskedjen. (A rendezvény plakátján a Társulás, mint támogató szerepel.) Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni, a tárgyban dönteni szíveskedjen. Határozati javaslat:
A Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Szentgotthárdon 2013. szeptemberében megszervezésre kerülő első nemzetközi vasútmodell kiállítás lebonyolításához 50.000,- Ft támogatást nyújt azzal, hogy annak fedezete a Társulás általános tartaléka. Határidő: azonnal Felelős: Huszár Gábor elnök dr. Gábor László, Önk. és Térségi Erőforrások v. Szentgotthárd, 2013. augusztus 12. Huszár Gábor elnök
Előterjesztés a Szentgotthárd Város és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2013. augusztus 29-i ülésére Tárgy: Városi Gondozási Központ Szakmai Programjainak módosítási kérelme Tisztelt Társulási Tanács! A Városi Gondozási Központ vezetője azzal a kérelemmel fordul a fenntartó Társulási Tanácshoz, hogy a 13/2013. számú Társulási Tanácsi határozattal jóváhagyott Szakmai programjait módosítani szíveskedjen. A Szakmai Programok módosításának indoka: A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Szociális Főosztálya 2013. május 13-16. között az intézménynél helyszíni hatósági ellenőrzést tartott a működtetett szolgáltatások vonatkozásában. Az ellenőrzés kapcsán feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében az intézmény intézkedési tervet készített, amelyet megküldtünk az ellenőrzött szervnek is (lásd: 1. sz. melléklet ) Az intézkedési terv alapján az egyes szolgáltatások vonatkozásában a Szakmai programok módosításra kerültek (lásd: 2. sz. melléklet). Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot, hogy az előterjesztést megtárgyalni és a szakmai programok módosításait jóváhagyni szíveskedjen. Határozati javaslat: 1.) Szentgotthárd Város és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Városi Gondozási Központ Nappali Idősek Klubja szakmai programjának módosítását a melléklet szerint jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős : Huszár Gábor elnök Fábián Béláné intézményvezető 2.) Szentgotthárd Város és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Városi Gondozási Központ Étkeztetés és Házi segítségnyújtás szakmai programjának módosítását a melléklet szerint jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős : Huszár Gábor elnök Fábián Béláné intézményvezető 3.) Szentgotthárd Város és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Városi Gondozási Központ Támogató Szolgálat szakmai programjának módosítását a melléklet szerint jóváhagyja. Határidő: azonnal
Felelős : Huszár Gábor elnök Fábián Béláné intézményvezető 4.) Szentgotthárd Város és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Városi Gondozási Központ Közösségi Pszichiátriai Alapellátás szakmai programjának módosítását a melléklet szerint jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős : Huszár Gábor elnök Fábián Béláné intézményvezető 5.) Szentgotthárd Város és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Városi Gondozási Központ Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás szakmai programjának módosítását a melléklet szerint jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős : Huszár Gábor elnök Fábián Béláné intézményvezető Szentgotthárd, 2013. augusztus 21. Huszár Gábor elnök
Városi Gondozási Központ 9970 Szentgotthárd, Arany J.u.1. Tel: 94/554-168, 554-169. E-mail: gondkozpont@sztgnet.hu Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Szociális Főosztály 1071 Budapest, Damjanich u. 48. Bíró Endre Szociális intézményi főreferens részére 1. számú melléklet Tisztelt Szociális Intézményi Főreferens Úr! Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működő Városi Gondozási Központ hatósági ellenőrzéséről készített, XIII./006039-1/2013. ügyiratszámú jegyzőkönyvben megfogalmazott javaslatok alapján, a hiányosságok megszüntetése érdekében az alábbi intézkedések megtételére kerül sor. Intézkedési terv 1./ A Pénzkezelési Szabályzat (kelt: 2009.10.01.) módosítása az ellátotti pénzkezelésre vonatkozó rendelkezések kiegészítésével. Határidő: 2013. augusztus 31. Felelős: Fábián Béláné intézményvezető 2./ Házi segítségnyújtás szolgáltatás keretében a megállapodás megkötéséhez használt dokumentum fenntartó általi módosítása az alábbi adatok kiegészítésével: - az ellátott megállapított gondozási szükségleténél esetlegesen kevesebb napi/összevontan heti óraszámban igényelt gondozási idővel. - az egyes szolgáltatási elemek igénybevételének gyakoriságával, idejével. - az ellátottak tájékoztatása arra vonatkozóan, hogy személyes adataikat az igénybevevői nyilvántartás elektronikus adatbázisában is kezelik. Határidő: 2013. augusztus 31. Felelős: Fábián Béláné intézményvezető és Károlyi Lívia vezető gondozónő 3./ Étkeztetés szolgáltatás keretében a megállapodás megkötéséhez használt dokumentum, fenntartó általi módosítása az alábbi adatok kiegészítésével: - az ellátottak tájékoztatása arra vonatkozóan, hogy személyes adataikat az igénybevevői nyilvántartás elektronikus adatbázisában is kezelik. - a személyi térítési díj vonatkozásában külön feltüntetésre kerül az étkezésért és a kiszállításért fizetendő személyi térítési díj napi összege. Határidő: 2013. augusztus 31. Felelős: Fábián Béláné intézményvezető és Herczeg Lászlóné szociális segítő 4./ Nappali ellátás (idősek klubja) szolgáltatás keretében a megállapodás megkötéséhez használt dokumentum, fenntartó általi módosítása az alábbi adat kiegészítésével: - az ellátottak tájékoztatása arra vonatkozóan, hogy személyes adataikat az igénybevevői nyilvántartás elektronikus adatbázisában is kezelik. Határidő: 2013. augusztus 31. Felelős: Fábián Béláné intézményvezető Kovácsné Herczeg Katalin klubvezető
5./ Támogató Szolgáltatás keretében a megállapodás megkötéséhez használt dokumentum, fenntartó általi módosítása az alábbi adat kiegészítésével: - az ellátottak tájékoztatása arra vonatkozóan, hogy személyes adataikat az igénybevevői nyilvántartás elektronikus adatbázisában is kezelik. Határidő: 2013. augusztus 31. Felelős: Fábián Béláné intézményvezető és Németh Hajnalka szolgálatvezető 6./ Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében a megállapodás megkötéséhez használt dokumentum, fenntartó általi módosítása az alábbi adat kiegészítésével: - az ellátottak tájékoztatása arra vonatkozóan, hogy személyes adataikat az igénybevevői nyilvántartás elektronikus adatbázisában is kezelik. Határidő: 2013. augusztus 31. Felelős: Fábián Béláné intézményvezető és Károlyi Lívia vezető gondozónő 7./ Pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás keretében a megállapodás megkötéséhez használt dokumentum, fenntartó általi módosítása az alábbi adat kiegészítésével: - az ellátottak tájékoztatása arra vonatkozóan, hogy személyes adataikat az igénybevevői nyilvántartás elektronikus adatbázisában is kezelik. Határidő: 2013. augusztus 31. Felelős: Fábián Béláné intézményvezető és Németh Hajnalka közösségi koordinátor 8./ A Városi Gondozási Központ által 483/2013. ügyiratszámon benyújtott kérelem alapján a fenntartó felülvizsgálta és meghozta döntését arra vonatkozóan, hogy a közös háztartásban élő, étkeztetésben részesülő ellátottak részére a kiszállított ételért csak egy szállítási díjat lehet felszámolni és elrendelte a jogosulatlanul befizetett, kiszállításért fizetendő személyi térítési díj visszatérítését. Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2013. május 28-án fogadta el a 17/2013. számú Társulási Tanácsi határozatot. A 17/2013. számú Társulási Tanácsi határozat alapján a csatolt melléklet szerint 2012 évben 6 fő és 2013 évben szintén 6 fő részére került visszafizetésre az ebéd szállítási díja, mindösszesen: 55795 Ft értékben. A visszafizetést az érintettek részére a pénzügyi iroda 2013. június 25-én teljesítette. Határidő: 2013. június 30. Felelős: Huszár Gábor elnök Fábián Béláné intézményvezető 9./ A személyi térítési díjak befizetéséhez használt nyugtatömbök cseréje olyan dokumentumok alkalmazására, amely a számla kötelező tartalmi elemeit tartalmazza. Határidő: 2013. augusztus 31. Felelős: Fábián Béláné intézményvezető Somorjainé Doncsecz Zsuzsanna Pénzügyi vezető Szentgotthárd, 2013. június 26. Tisztelettel Fábián Béláné
Intézményvezető 2.sz. Melléklet Városi Gondozási Központ 9970 Szentgotthárd Arany János u. 1. Idősek Klubja Szakmai Programja 2013. 1.sz. módosítás
3.2. számú melléklet Nappali Idősek Klubja Megállapodás Eredeti Városi Gondozási Központ Nyilvántartási szám: 9970 Szentgotthárd, Arany J. u. 1. Tel.: 94/554-168, 554-169 E-mail: gondkozpont@sztgnet.hu M E G Á L L A P O D Á S a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény alapszolgáltatásáról amely egyrészről létrejött a Városi Gondozási Központ (9970 Szentgotthárd, Arany J.u. 1.), képviseletében eljár Fábián Béláné intézményvezető, mint ellátást nyújtó szociális szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató), másrészről a./ mint az ellátást igénybe vevő b./ mint az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője - név: - név: - leánykori név: - leánykori név: - születési helye: - születési hely: - születés időpontja: - születés időpontja: - anyja neve: - anyja neve: - lakcíme: - lakcíme: - személyi ig. sz.: - személyi ig. sz.: - TAJ szám: - telefonszám: - telefonszám: - mobilszám: - nyugd. törzsszám: - legközelebbi hozzátartozó elérhetősége: mint ellátást igénybe vevő között az Idősek Klubja keretén belül történő szolgáltatás igénybevételére. Az intézmény az ellátást igénybevevő részére szociális, egészségi, mentális állapotának megfelelő, napi életritmust biztosító közösségi szolgáltatásokat szervez. 1. Az Idősek Klubja igénybevételének kezdő időpontja: A megállapodás hatályba lépésének időpontja: 2. Az Idősek Klubjában biztosított ellátás időtartama: határozott, határozatlan. Határozott idő esetén az ellátás időtartama: -tól ig. 3. Az Idősek Klubja szolgáltatásai Az Idősek Klubja szolgáltatásai közül a gondozási terv dokumentációban foglaltak szerint az ellátott igényeinek megfelelően az intézmény az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: o igény szerint meleg étkeztetés (reggeli, ebéd) lebonyolításának biztosítása, o szabadidős programok szervezése, o szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése, o hivatalos ügyek intézésének segítése, o életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése, o személyi tisztálkodás és személyes ruházat tisztításának lehetősége, o speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése. Az intézmény által nyújtott alapfeladaton túli szolgáltatások formáját, körét és azok térítési díjait a Házirend szabályozza, illetve a szolgáltatást nyújtó határozza meg. 4. Az intézményi térítési díjat a fenntartó Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás különbözeteként állapítja meg, évente legfeljebb két alkalommal, amely nem haladhatja meg a szolgáltatási önköltséget. A fizetendő személyi térítési díj összegéről
és azok változásairól a Városi Gondozási Központ vezetője a Társulási Tanácsi határozat és a helyi rendelet alapján a szolgáltatás biztosításának megkezdése előtt írásban értesíti az ellátottat, illetve törvényes képviselőjét, gondnokát vagy a térítési díj fizetésére kötelezett személyt. Az Idősek Klubjában történő ellátásért a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény a 114. -a, 117. -a, valamint a 9/2013. számú Társulási Tanácsi határozat alapján térítési díjat kell fizetni. Az intézményi térítési díjat a fenntartó a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás különbözeteként állapítja meg, amely nem haladhatja meg a szolgáltatási önköltséget. Térítési díj megállapítása évente legfeljebb két alkalommal történhet. Az Idősek Klubja intézményi térítési díja: 1. Étkeztetés intézményi térítési díj o ebéd: 540 Ft/fő/nap Nettó 425Ft + 115 Ft ÁFA(27 %) = 540 Ft Bruttó o reggeli: 250 Ft/fő/nap Nettó 197 Ft + 53 Ft ÁFA(27 %) = 250 Ft Bruttó 2. Klub tartózkodás intézményi térítési díj: 170 Ft/fő/nap 3. Egy főre jutó havi szolgáltatási önköltség: Étkezés és tartózkodás együtt: 74.235,- Ft Étkezés nélküli tartózkodás: 54500,- Ft Az Ön által fizetendő személyi térítési díj összege: o tartózkodásért fizetendő személyi térítési díj naponta: o az étkeztetés keretében igénybevett reggeliért fizetendő személyi térítési díj naponta: - Ft Nettó - Ft «reggeli_ Ft ÁFA(27%) = «reggeli_- Ft bruttó o az étkeztetés keretében igénybevett ebédért fizetendő személyi térítési díj naponta: Ft Nettó Ft + Ft ÁFA(27 %) = Ft Bruttó Az ellátásért fizetendő személyi térítési díj összege nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét, illetve az ellátást igénylő, rendszeres havi jövedelmének 30%-át nappali ellátás és ott étkezés esetében, 15 %-át nappali ellátás esetében. A személyi térítési díj fizetése utólag történik nyugta ellenében, az intézmény által meghatározott napokon tárgyhót követő hó 10. napjáig. 5. A személyi térítési díj mellett eseti térítési díj kérhető a külön jogszabály szerinti alapfeladatok körébe nem tartozó szociális szolgáltatásokért, valamint az intézmény által szervezett szabadidős programokért. Az eseti térítési díj fizetésének esetei: o kulturális programok (pl. előadóművészek fellépése, színház-, filmszínház látogatás, zenés műsorok megtekintése, kiállítások, múzeumlátogatás, stb.), o képzési célú rendezvények, tanfolyamok (pl: informatika, idegen nyelv, stb.) o egészségmegőrző, felvilágosító, terápiás és készségfejlesztő előadások, programok, o ünnepekhez kapcsolódó közösségi programokban való részvétel, o kirándulásokon való részvétel. Amennyiben a térítési díj fizetésére kötelezett a befizetést elmulasztotta, az intézmény vezetője 15 napos határidő megjelölésével a befizetésre kötelezett személyt írásban felszólítja az elmaradt térítési díj befizetésére. Ha a megjelölt határidőre nem történik meg a befizetés teljesítése, ismételt írásban történő felszólítás kerül kiküldésre. Amennyiben ezek után is eredménytelen a felhívás, az intézmény vezetője a kötelezett nevét, lakcímét és a fennálló díjhátralékot nyilvántartásba veszi, majd negyedévenként tájékoztatja erről a fenntartót. 6. Az intézményi jogviszony megszűnik: o határozott idejű Idősek Klubja kérelem esetén a megjelölt időtartam lejártával, o az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, o a jogosult halálával, o a jogosultnak, illetve törvényes képviselőjének kezdeményezése alapján a megegyezés szerinti időpontban,
o o o o ha a jogosult más személyes gondoskodást nyújtó ellátást kér, ha az ellátás nem indokolt, a jogosult együttműködő magatartása hiányában, ha a jogosult nem tesz eleget személyi térítési díj fizetési kötelezettségének. 7. Az ellátás megszüntethető: o abban az esetben, ha az ellátott az együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti, o az ellátott az ellátó /Idősek Klubja vezetőjét, segítő gondozót/, vagy az intézmény sérelmére a Büntető Törvénykönyvbe ütköző, büntetéssel fenyegetett cselekményt követ el. 8. A szolgáltatást nyújtó intézmény tájékoztatta az ellátást igénybe vevőt és hozzátartozóját: o a panaszjog gyakorlásának módjáról, arról, hogy megismerheti az intézmény által vezetett nyilvántartásokat, o a fertőzések elkerülése érdekében a higiénés szabályok fokozott betartásáról. o az intézmény házirendjéről, melynek egy példánya az ellátást igénybe vevő számára átadásra kerül, egy példánya pedig az ellátást igénybe vevő által aláírva a megállapodás mellékletét képezi. 9. A jogosult és hozzátartozója köteles nyilatkozni: o hitelt érdemlő dokumentumokkal jövedelméről, o minden olyan körülményről, amely a személyi térítési díj megállapításához szükséges, különös tekintettel a tartási, öröklési szerződésekre, o a személyazonosító adataiban beállt változásokról, o arról, hogy nem szenved fertőző betegségben és együttműködik a gondozást résztvevő személyekkel, o minden olyan dologról, ami az intézményi jogviszony fennállását, illetve megszűnését befolyásolhatja, vagy más okból fontosnak tartja, o a megállapodásban foglaltak tudomásulvételéről és annak tiszteletben tartásáról. 10. Az intézményi jogviszony megszűnésekor a felek egymással elszámolnak, mely ügylet kiterjed a fizetendő személyi térítési díjakra, ezek esetleges hátralékaira. 11. Az ellátást igénybe vevők, illetve a hozzátartozók az étkeztetést és a Klubszolgáltatást érintő panaszukkal a Gondozási Központ vezetőjéhez fordulhatnak, aki a kivizsgálás eredményéről írásban értesíti 30 napon belül a panaszost. Ha a kivizsgálás eredményével az ellátott nem ért egyet, a fenntartóhoz fordulhat. Az ellátott jogai gyakorlásához igénybe veheti az ellátottjogi képviselő segítségét. 12. A megállapodás módosítására csak közös megegyezéssel kerülhet sor, kivéve a térítési díj megállapítását. Annak változásáról az intézmény vezetője írásban értesíti a jogosultat. A szociális intézmény minden elvárhatót megtesz, hogy a szerződésből eredő kötelezettségeit a lehető legjobban teljesítse. A megállapodást aláíró felek kijelentik, hogy a vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalás útján kívánják rendezni. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., továbbá az idősek ellátására vonatkozó mindenkori jogszabályok rendelkezései az irányadók. A felek a megállapodást, mint akaratukkal egyezőt jóváhagyólag írják alá. Szentgotthárd,...... Ellátást igénybevevő Ellátást nyújtó intézmény képviselője...... Ellátást igénybe vevő Idősek Klubja vezető törvényes képviselője
Megjegyzés: o Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló esetében a szerződést kötő fél az ellátást igénybe vevő és törvényes képviselője. o Cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló esetében a szerződést kötő fél az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője. A megállapodás 1 példányát átvettem:
3.2. számú melléklet Nappali Idősek Klubja Megállapodás Módosított Városi Gondozási Központ Nyilvántartási szám: 9970 Szentgotthárd, Arany J. u. 1. Tel.: 94/554-168, 554-169 E-mail: gondkozpont@sztgnet.hu M E G Á L L A P O D Á S a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény alapszolgáltatásáról amely egyrészről létrejött a Városi Gondozási Központ (9970 Szentgotthárd, Arany J.u. 1.), képviseletében eljár Fábián Béláné intézményvezető, mint ellátást nyújtó szociális szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató), másrészről a./ mint az ellátást igénybe vevő b./ mint az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője - név: - név: - leánykori név: - leánykori név: - születési helye: - születési hely: - születés időpontja: - születés időpontja: - anyja neve: - anyja neve: - lakcíme: - lakcíme: - személyi ig. sz.: - személyi ig. sz.: - TAJ szám: - telefonszám: - telefonszám: - mobilszám: - nyugd. törzsszám: - legközelebbi hozzátartozó elérhetősége: mint ellátást igénybe vevő között az Idősek Klubja keretén belül történő szolgáltatás igénybevételére. Az intézmény az ellátást igénybevevő részére szociális, egészségi, mentális állapotának megfelelő, napi életritmust biztosító közösségi szolgáltatásokat szervez. 1. Az Idősek Klubja igénybevételének kezdő időpontja: A megállapodás hatályba lépésének időpontja: 2. Az Idősek Klubjában biztosított ellátás időtartama: határozott, határozatlan. Határozott idő esetén az ellátás időtartama: -tól ig. 3. Az Idősek Klubja szolgáltatásai Az Idősek Klubja szolgáltatásai közül a gondozási terv dokumentációban foglaltak szerint az ellátott igényeinek megfelelően az intézmény az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: o igény szerint meleg étkeztetés (reggeli, ebéd) lebonyolításának biztosítása, o szabadidős programok szervezése, o szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése, o hivatalos ügyek intézésének segítése, o életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése, o személyi tisztálkodás és személyes ruházat tisztításának lehetősége, o speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése. Az intézmény által nyújtott alapfeladaton túli szolgáltatások formáját, körét és azok térítési díjait a Házirend szabályozza, illetve a szolgáltatást nyújtó határozza meg. 4. Az intézményi térítési díjat a fenntartó Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás különbözeteként állapítja meg, évente legfeljebb két alkalommal, amely nem haladhatja meg a szolgáltatási önköltséget. A fizetendő személyi térítési díj összegéről
és azok változásairól a Városi Gondozási Központ vezetője a Társulási Tanácsi határozat és a helyi rendelet alapján a szolgáltatás biztosításának megkezdése előtt írásban értesíti az ellátottat, illetve törvényes képviselőjét, gondnokát vagy a térítési díj fizetésére kötelezett személyt. Az Idősek Klubjában történő ellátásért a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény a 114. -a, 117. -a, valamint a 9/2013. számú Társulási Tanácsi határozat alapján térítési díjat kell fizetni. Az intézményi térítési díjat a fenntartó a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás különbözeteként állapítja meg, amely nem haladhatja meg a szolgáltatási önköltséget. Térítési díj megállapítása évente legfeljebb két alkalommal történhet. Az Idősek Klubja intézményi térítési díja: 1. Étkeztetés intézményi térítési díj o ebéd: 540 Ft/fő/nap Nettó 425Ft + 115 Ft ÁFA(27 %) = 540 Ft Bruttó o reggeli: 250 Ft/fő/nap Nettó 197 Ft + 53 Ft ÁFA(27 %) = 250 Ft Bruttó 2. Klub tartózkodás intézményi térítési díj: 170 Ft/fő/nap 3. Egy főre jutó havi szolgáltatási önköltség: Étkezés és tartózkodás együtt: 74.235,- Ft Étkezés nélküli tartózkodás: 54500,- Ft Az Ön által fizetendő személyi térítési díj összege: o tartózkodásért fizetendő személyi térítési díj naponta: o az étkeztetés keretében igénybevett reggeliért fizetendő személyi térítési díj naponta: - Ft Nettó - Ft «reggeli_ Ft ÁFA(27%) = «reggeli_- Ft bruttó o az étkeztetés keretében igénybevett ebédért fizetendő személyi térítési díj naponta: Ft Nettó Ft + Ft ÁFA(27 %) = Ft Bruttó Az ellátásért fizetendő személyi térítési díj összege nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét, illetve az ellátást igénylő, rendszeres havi jövedelmének 30%-át nappali ellátás és ott étkezés esetében, 15 %-át nappali ellátás esetében. A személyi térítési díj fizetése utólag történik nyugta/készpénz fizetési számla, ellenében az intézmény által meghatározott napokon tárgyhót követő hó 10. napjáig. 5. A személyi térítési díj mellett eseti térítési díj kérhető a külön jogszabály szerinti alapfeladatok körébe nem tartozó szociális szolgáltatásokért, valamint az intézmény által szervezett szabadidős programokért. Az eseti térítési díj fizetésének esetei: o kulturális programok (pl. előadóművészek fellépése, színház-, filmszínház látogatás, zenés műsorok megtekintése, kiállítások, múzeumlátogatás, stb.), o képzési célú rendezvények, tanfolyamok (pl: informatika, idegen nyelv, stb.) o egészségmegőrző, felvilágosító, terápiás és készségfejlesztő előadások, programok, o ünnepekhez kapcsolódó közösségi programokban való részvétel, o kirándulásokon való részvétel. Amennyiben a térítési díj fizetésére kötelezett a befizetést elmulasztotta, az intézmény vezetője 15 napos határidő megjelölésével a befizetésre kötelezett személyt írásban felszólítja az elmaradt térítési díj befizetésére. Ha a megjelölt határidőre nem történik meg a befizetés teljesítése, ismételt írásban történő felszólítás kerül kiküldésre. Amennyiben ezek után is eredménytelen a felhívás, az intézmény vezetője a kötelezett nevét, lakcímét és a fennálló díjhátralékot nyilvántartásba veszi, majd negyedévenként tájékoztatja erről a fenntartót. 6. Az intézményi jogviszony megszűnik: o határozott idejű Idősek Klubja kérelem esetén a megjelölt időtartam lejártával, o az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, o a jogosult halálával,
o o o o o a jogosultnak, illetve törvényes képviselőjének kezdeményezése alapján a megegyezés szerinti időpontban, ha a jogosult más személyes gondoskodást nyújtó ellátást kér, ha az ellátás nem indokolt, a jogosult együttműködő magatartása hiányában, ha a jogosult nem tesz eleget személyi térítési díj fizetési kötelezettségének. 7. Az ellátás megszüntethető: o abban az esetben, ha az ellátott az együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti, o az ellátott az ellátó /Idősek Klubja vezetőjét, segítő gondozót/, vagy az intézmény sérelmére a Büntető Törvénykönyvbe ütköző, büntetéssel fenyegetett cselekményt követ el. 8. A szolgáltatást nyújtó intézmény tájékoztatta az ellátást igénybe vevőt és hozzátartozóját: o a panaszjog gyakorlásának módjáról, arról, hogy megismerheti az intézmény által vezetett nyilvántartásokat, o a fertőzések elkerülése érdekében a higiénés szabályok fokozott betartásáról. o az intézmény házirendjéről, melynek egy példánya az ellátást igénybe vevő számára átadásra kerül, egy példánya pedig az ellátást igénybe vevő által aláírva a megállapodás mellékletét képezi. o o A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI 20.)Korm. rendelet 13/B- 13/I. -a értelmében az ellátottak szóban, illetve a megállapodáson keresztül írásbeli tájékoztatása megtörtént arra vonatkozóan, hogy személyes adataik az igénybevevői nyilvántartás elektronikus adatbázisában is rögzítésre kerülnek. 9. A jogosult és hozzátartozója köteles nyilatkozni: o hitelt érdemlő dokumentumokkal jövedelméről, o minden olyan körülményről, amely a személyi térítési díj megállapításához szükséges, különös tekintettel a tartási, öröklési szerződésekre, o a személyazonosító adataiban beállt változásokról, o arról, hogy nem szenved fertőző betegségben és együttműködik a gondozást résztvevő személyekkel, o minden olyan dologról, ami az intézményi jogviszony fennállását, illetve megszűnését befolyásolhatja, vagy más okból fontosnak tartja, o a megállapodásban foglaltak tudomásulvételéről és annak tiszteletben tartásáról. 10. Az intézményi jogviszony megszűnésekor a felek egymással elszámolnak, mely ügylet kiterjed a fizetendő személyi térítési díjakra, ezek esetleges hátralékaira. 11. Az ellátást igénybe vevők, illetve a hozzátartozók az étkeztetést és a Klubszolgáltatást érintő panaszukkal a Gondozási Központ vezetőjéhez fordulhatnak, aki a kivizsgálás eredményéről írásban értesíti 30 napon belül a panaszost. Ha a kivizsgálás eredményével az ellátott nem ért egyet, a fenntartóhoz fordulhat. Az ellátott jogai gyakorlásához igénybe veheti az ellátottjogi képviselő segítségét, akinek személyéről és aktuális elérhetőségéről az intézmény tájékoztatást nyújt. 12. A megállapodás módosítására csak közös megegyezéssel kerülhet sor, kivéve a térítési díj megállapítását. Annak változásáról az intézmény vezetője írásban értesíti a jogosultat. A szociális intézmény minden elvárhatót megtesz, hogy a szerződésből eredő kötelezettségeit a lehető legjobban teljesítse. A megállapodást aláíró felek kijelentik, hogy a vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalás útján kívánják rendezni. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., továbbá az idősek ellátására vonatkozó mindenkori jogszabályok rendelkezései az irányadók. A felek a megállapodást, mint akaratukkal egyezőt jóváhagyólag írják alá. Szentgotthárd,
...... Ellátást igénybevevő Ellátást nyújtó intézmény képviselője...... Ellátást igénybe vevő Idősek Klubja vezető törvényes képviselője Megjegyzés: o Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló esetében a szerződést kötő fél az ellátást igénybe vevő és törvényes képviselője. o Cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló esetében a szerződést kötő fél az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője. A megállapodás 1 példányát átvettem:
Városi Gondozási Központ 9970 Szentgotthárd Arany János u. 1. Étkeztetés és Házi Segítségnyújtás Szakmai Programja 2013. 1. sz. módosítás
3.1.Megállapodások 3.1.1./A Étkeztetés (kiszállítással) Eredeti Városi Gondozási Központ 9970 Szentgotthárd, Arany J. u. 1. Tel.: 94/554-168, 554-169 E-mail: gondkozpont@sztgnet.hu Nyilvántartási szám: /.. M E G Á L L A P O D Á S a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény alapszolgáltatásáról amely egyrészről létrejött a Városi Gondozási Központ (9970 Szentgotthárd, Arany J.u. 1.), képviseletében eljár Fábián Béláné intézményvezető, mint ellátást nyújtó szociális szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató), másrészről a./ mint az ellátást igénybe vevő b./ mint az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője - név: - név: - leánykori név: - leánykori név: - születési hely: - születési hely: - születés időpontja: - születés időpontja: - anyja neve: - anyja neve: - lakcíme: - lakcíme: - személyi ig. sz.: - személyi ig. sz.: - TAJ szám: - telefonszám: - telefonszám:.. - mobilszám: - nyugd. törzsszám: - legközelebbi hozzátartozó elérhetősége: mint ellátást igénybe vevő között étkeztetés igénybevételére, az alábbiak szerint. Az intézmény alapszolgáltatás keretében étkeztetést biztosít azon személyek részére, akik szociális, egészségi, mentális állapotuk, és a helyi rendeletben szabályozottak alapján rászorulónak tekinthetők. A szolgáltatást az igénybevevő önálló életvitelének fenntartása érdekében, szükségleteinek megfelelően a Gondozási Központ biztosítja. 1. Az étkeztetés igénybevételének kezdő időpontja:.. 2. Az étkeztetés biztosításának időtartama: határozatlan határozott: A házhozszállítás igénybevételének kezdő időpontja:
A házhozszállítás biztosításának időtartama: határozatlan határozott: 3. Az étkeztetés biztosításának formája egyéb főzőhely keretében történik. 4. Az étkeztetés módja: Az étkeztetés keretében főétkezésként hétköznaponként vagy minden nap, igény szerint egyszeri meleg étel biztosítása: helyben történő fogyasztással elvitellel kiszállítással A lakásra szállított és az igénybevevő által szállított étel kiszolgálásához 2 darab, váltó éthordó szükséges. Az orvos előírása és igazolása alapján diétás étkezés biztosított. Ha a jogosult az ellátást betegség vagy egyéb ok miatt nem kívánja igénybe venni, akkor azt az intézmény vezetőjének legalább 2 munkanappal a lemondást megelőzően írásban be kell jelenteni. Ennek elmulasztása esetén az ellátott a térítési díj megfizetésének kötelezettsége alól a hiányzás kezdetétől számított 3. munkanaptól mentesül. Szabályos lemondás esetén az ellátott a távolmaradás idejére mentesül a térítési díj megfizetésének kötelezettsége alól. 5. Az étkeztetés típusa: normál diéta esetén, fajtája: 6. Az étel kiszolgálásának, illetve kiszállításának időpontja: 10 óra 30 perctől 14 óráig. 7. Az étkeztetés alapszolgáltatásért az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról 114. -a, 116. -a, valamint Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulásának 9/2013. számú Társulási Tanácsi határozata alapján térítési díjat kell fizetni. Az intézményi térítési díjat a fenntartó állapítja meg, évente legfeljebb két alkalommal. Az étkeztetés intézményi térítési díja: ebéd szállítással: 640 Ft/nap Nettó 504 Ft 136 Ft ÁFA (27%) = 640 Ft bruttó ebéd szállítás nélkül: 540 Ft/nap. Nettó 425 Ft 115 Ft ÁFA (27 %) = 540 Ft bruttó Az egy főre jutó havi szolgáltatási önköltség: szállítással: 20.352,08,- Ft szállítás nélkül: 17.933,75,- Ft. A fizetendő személyi térítési díj összegéről és azok változásairól a Gondozási Központ Vezetője a szolgáltatás biztosításának megkezdése előtt írásban értesíti az ellátottat, vagy a térítési díj fizetésére kötelezett személyt.
Az Ön által fizetendő személyi térítési díj napi összege, adagonként: Ft bruttó Nettó: A személyi térítési díj fizetése utólag történik, nyugta ellenében az intézmény által meghatározott napokon, a tárgyhót követő hó 10-ig. Amennyiben a térítési díj fizetésére kötelezett a befizetést elmulasztotta, az intézmény vezetője 15 napos határidő megjelölésével a befizetésre kötelezett személyt írásban felszólítja az elmaradt térítési díj befizetésére. Ha a megjelölt határidőre nem történik meg a befizetés teljesítése, ismételt írásban történő felszólítás kerül kiküldésre. Amennyiben ezek után is eredménytelen a felhívás, az intézmény vezetője a kötelezett nevét, lakcímét és a fennálló díjhátralékot nyilvántartásba veszi, majd negyedévenként tájékoztatja erről a fenntartót. 8. Az intézményi jogviszony megszűnik: határozott idejű étkezési kérelem esetén a megjelölt időtartam lejártával, az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, a jogosult halálával, a jogosultnak, illetve törvényes képviselőjének kezdeményezése alapján a megegyezés szerinti időpontban, ha a jogosult más személyes gondoskodást nyújtó ellátást kér, ha az ellátás nem indokolt, a jogosult együttműködő magatartása hiányában, ha a jogosult nem tesz eleget személyi térítési díj fizetési kötelezettségének. 9. A szolgáltatást nyújtó intézmény tájékoztatta az ellátást igénybe vevőt és hozzátartozóját: a panaszjog gyakorlásának módjáról, arról, hogy megismerheti az intézmény által vezetett nyilvántartásokat, a fertőzések elkerülése érdekében a higiénés szabályok fokozott betartásáról. 10. A jogosult és hozzátartozója köteles nyilatkozni: hitelt érdemlő dokumentumokkal jövedelméről, minden olyan körülményről, amely a személyi térítési díj megállapításához szükséges, különös tekintettel a tartási, öröklési szerződésekre, a személyazonosító adataiban beállt változásokról, arról, hogy nem szenved fertőző betegségben és együttműködik a gondozást résztvevő személyekkel, minden olyan dologról, ami az intézményi jogviszony fennállását, illetve megszűnését befolyásolhatja, vagy más okból fontosnak tartja, a megállapodásban foglaltak tudomásulvételéről és annak tiszteletben tartásáról. 11. Az intézményi jogviszony megszűnésekor a felek egymással elszámolnak, mely ügylet kiterjed a fizetendő személyi térítési díjakra, ezek esetleges hátralékaira. 12. Az ellátást igénybe vevők, illetve a hozzátartozók az étkeztetést érintő panaszukkal a Gondozási Központ vezetőjéhez fordulhatnak, aki a kivizsgálás eredményéről írásban értesíti 30 napon belül a panaszost. Ha a kivizsgálás eredményével az ellátott nem ért egyet, a fenntartóhoz fordulhat. Az ellátott jogai gyakorlásához igénybe veheti az ellátottjogi képviselő segítségét. 13. A megállapodás módosítására csak közös megegyezéssel kerülhet sor, kivéve a térítési díj megállapítását. Annak változásáról az intézmény vezetője írásban értesíti a jogosultat. A szociális intézmény minden elvárhatót megtesz, hogy a szerződésből eredő kötelezettségeit a lehető legjobban teljesítse. A megállapodást aláíró felek kijelentik, hogy a vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalás útján kívánják rendezni. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., továbbá az idősek ellátására vonatkozó mindenkori jogszabályok rendelkezései az irányadók.
A felek a megállapodást, mint akaratukkal egyezőt jóváhagyólag írják alá. Szentgotthárd,.. ellátást igénylő, és vagy törvényes képviselője.. ellátást nyújtó intézmény képviselője Megjegyzés: o o Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló esetében a szerződést kötő fél az ellátást igénybe vevő és törvényes képviselője. Cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló esetében a szerződést kötő fél az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője. Átvétel időpontja:
3.1.1.B. Étkezés(helyben fogyasztással) Városi Gondozási Központ 9970 Szentgotthárd, Arany J. u. 1. Tel.: 94/554-168, 554-169 E-mail: gondkozpont@sztgnet.hu Eredeti Nyilvántartási szám:./.. M E G Á L L A P O D Á S a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény alapszolgáltatásáról amely egyrészről létrejött a Városi Gondozási Központ (9970 Szentgotthárd, Arany J.u. 1.), képviseletében eljár Fábián Béláné intézményvezető, mint ellátást nyújtó szociális szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató), másrészről a./ mint az ellátást igénybe vevő b./ mint az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője - név: - név: - leánykori név: - leánykori név: - születési hely: - születési hely: - születés időpontja:. - születés időpontja: - anyja neve: - anyja neve: - lakcíme: - lakcíme: - személyi ig. sz.: - személyi ig. sz.: - TAJ szám: - telefonszám: - telefonszám: - mobilszám: - nyugd. törzsszám: -legközelebbi hozzátartozó elérhetősége: mint ellátást igénybe vevő között étkeztetés igénybevételére, az alábbiak szerint. Az intézmény alapszolgáltatás keretében étkeztetést biztosít azon személyek részére, akik szociális, egészségi, mentális állapotuk, és a helyi rendeletben szabályozottak alapján rászorulónak tekinthetők. A szolgáltatást az igénybevevő önálló életvitelének fenntartása érdekében, szükségleteinek megfelelően a Gondozási Központ biztosítja. 14. Az étkeztetés igénybevételének kezdő időpontja: A megállapodás hatálybalépésének időpontja:
15. Az étkeztetés biztosításának időtartama: o határozatlan o határozott: 16. Az étkeztetés biztosításának formája egyéb főzőhely keretében történik. 17. Az étkeztetés módja: Az étkeztetés keretében főétkezésként hétköznaponként vagy minden nap, igény szerint meleg ebéd és reggeli biztosítása: az ebéd és reggeli helyben történő fogyasztással, elvitellel, lakásra szállítás lehetőségével történik. A lakásra szállított és az igénybevevő által szállított étel kiszolgálásához 2 darab, váltó éthordó szükséges. Az orvos előírása és igazolása alapján diétás étkezés biztosított. Ha a jogosult az ellátást betegség vagy egyéb ok miatt nem kívánja igénybe venni, akkor azt az intézmény vezetőjének legalább 2 munkanappal a lemondást megelőzően írásban kell jelenteni. Ennek elmulasztása esetén az ellátott a térítési díj megfizetésének kötelezettsége alól a hiányzás kezdetétől számított 3. munkanaptól mentesül. Szabályos lemondás esetén az ellátott a távolmaradás idejére mentesül a térítési díj megfizetésének kötelezettsége alól. 18. Az étkeztetés típusa: o Normál diéta esetén, fajtája: 19. Az étel kiszolgálásának időpontja: Reggeli: 8 óra 30 perctől 9 óra 30 percig Ebéd: 12 órától 14 óráig. 20. Az étkeztetés alapszolgáltatásért az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról 114. -a, 116. -a, valamint Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulásának 9/2013. számú Társulási Tanácsi határozata alapján térítési díjat kell fizetni. Az intézményi térítési díjat a fenntartó állapítja meg, évente legfeljebb két alkalommal. Az étkeztetés intézményi térítési díja: o o ebéd: szállítás nélkül 540 Ft/fő/nap Nettó 425 Ft + 115 Ft ÁFA(27 %) = 540 Ft Bruttó reggeli: 250 Ft/fő/nap Nettó 197 Ft + 53 Ft ÁFA(27 %) = 250 Ft Bruttó Az egy főre jutó havi szolgáltatási önköltség: o szállítás nélkül: 19.735,- Ft. A fizetendő személyi térítési díj összegéről és azok változásairól a Gondozási Központ Vezetője a szolgáltatás biztosításának megkezdése előtt írásban értesíti az ellátottat, vagy a térítési díj fizetésére kötelezett személyt. Az Ön által fizetendő személyi térítési díj napi összege, adagonként: reggeliért fizetendő személyi térítési díj naponta: - Ft/nap Nettó: Ft + Ft ÁFA(27%) = Ft bruttó ebédért fizetendő személyi térítési díj naponta: Ft/nap
Nettó Ft + Ft ÁFA(27 %) = Ft Bruttó A személyi térítési díj fizetése utólag történik, nyugta ellenében az intézmény által meghatározott napokon, a tárgyhót követő hó 10-ig. Amennyiben a térítési díj fizetésére kötelezett a befizetést elmulasztotta, az intézmény vezetője 15 napos határidő megjelölésével a befizetésre kötelezett személyt írásban felszólítja az elmaradt térítési díj befizetésére. Ha a megjelölt határidőre nem történik meg a befizetés teljesítése, ismételt írásban történő felszólítás kerül kiküldésre. Amennyiben ezek után is eredménytelen a felhívás, az intézmény vezetője a kötelezett nevét, lakcímét és a fennálló díjhátralékot nyilvántartásba veszi, majd negyedévenként tájékoztatja erről a fenntartót. 21. Az intézményi jogviszony megszűnik: o határozott idejű étkezési kérelem esetén a megjelölt időtartam lejártával, o az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, o a jogosult halálával, o a jogosultnak, illetve törvényes képviselőjének kezdeményezése alapján a megegyezés szerinti időpontban, o ha a jogosult más személyes gondoskodást nyújtó ellátást kér, o ha az ellátás nem indokolt, o a jogosult együttműködő magatartása hiányában, o ha a jogosult nem tesz eleget személyi térítési díj fizetési kötelezettségének. 22. A szolgáltatást nyújtó intézmény tájékoztatta az ellátást igénybe vevőt és hozzátartozóját: o a panaszjog gyakorlásának módjáról, arról, hogy megismerheti az intézmény által vezetett nyilvántartásokat, o a fertőzések elkerülése érdekében a higiénés szabályok fokozott betartásáról. 23. A jogosult és hozzátartozója köteles nyilatkozni: o hitelt érdemlő dokumentumokkal jövedelméről, o minden olyan körülményről, amely a személyi térítési díj megállapításához szükséges, különös tekintettel a tartási, öröklési szerződésekre, o a személyazonosító adataiban beállt változásokról, o arról, hogy nem szenved fertőző betegségben és együttműködik a gondozást résztvevő személyekkel, o minden olyan dologról, ami az intézményi jogviszony fennállását, illetve megszűnését befolyásolhatja, vagy más okból fontosnak tartja, o a megállapodásban foglaltak tudomásulvételéről és annak tiszteletben tartásáról. 24. Az intézményi jogviszony megszűnésekor a felek egymással elszámolnak, mely ügylet kiterjed a fizetendő személyi térítési díjakra, ezek esetleges hátralékaira. 25. Az ellátást igénybe vevők, illetve a hozzátartozók az étkeztetést érintő panaszukkal a Gondozási Központ vezetőjéhez fordulhatnak, aki a kivizsgálás eredményéről írásban értesíti 30 napon belül a panaszost. Ha a kivizsgálás eredményével az ellátott nem ért egyet, a fenntartóhoz fordulhat. Az ellátott jogai gyakorlásához igénybe veheti az ellátottjogi képviselő segítségét. 26. A megállapodás módosítására csak közös megegyezéssel kerülhet sor, kivéve a térítési díj megállapítását. Annak változásáról az intézmény vezetője írásban értesíti a jogosultat. A szociális intézmény minden elvárhatót megtesz, hogy a szerződésből eredő kötelezettségeit a lehető legjobban teljesítse. A megállapodást aláíró felek kijelentik, hogy a vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalás útján kívánják rendezni. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., továbbá az idősek ellátására vonatkozó mindenkori jogszabályok rendelkezései az irányadók. A felek a megállapodást, mint akaratukkal egyezőt jóváhagyólag írják alá. Szentgotthárd,
ellátást igénylő, és vagy törvényes képviselője.. ellátást nyújtó intézmény képviselője Megjegyzés: o o Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló esetében a szerződést kötő fél az ellátást igénybe vevő és törvényes képviselője. Cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló esetében a szerződést kötő fél az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője. A megállapodás 1 példányát átvettem.
3.1.2. Házi segítségnyújtás Eredeti Városi Gondozási Központ Nyilvántartási szám: / 9970 Szentgotthárd, Arany J. u. 1. Tel.: 94/554-168, 554-169 E-mail: gondkozpont@sztgnet.hu M E G Á L L A P O D Á S a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény alapszolgáltatásáról amely egyrészről létrejött a Városi Gondozási Központ (9970 Szentgotthárd, Arany J.u. 1.), képviseletében eljár Fábián Béláné intézményvezető, mint ellátást nyújtó szociális szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató), másrészről a./ mint az ellátást igénybe vevő b./ mint az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője - név: - név: - leánykori név: - leánykori név: - születési hely: - születési hely: - születés időpontja: - születés időpontja: - anyja neve: - anyja neve: - lakcíme: - lakcíme: - személyi ig. sz.: - személyi ig. sz.: - TAJ szám: - telefonszám: - telefonszám:.. - mobilszám: - nyugd. törzsszám: - legközelebbi hozzátartozó elérhetősége: mint ellátást igénybe vevő között házi segítségnyújtás keretén belül történő gondozási-ápolási szolgáltatás igénybevételére, az alábbiak szerint. Az intézmény alapszolgáltatás keretében házi segítségnyújtást biztosít: a Városi Gondozási Központ intézményvezetője által megállapított gondozási szükséglet alapján 27. A házi segítségnyújtás igénybevételének kezdő időpontja: 28. A házi segítségnyújtás biztosításának időtartama: határozatlan időtartamra határozott időtartamra: 29. A házi segítségnyújtás formája: A szolgáltatást az igénybevevő önálló életvitelének fenntartása érdekében fizikai, egészségügyi, mentális, szociális szükségleteinek megfelelően az igénybevevő lakásán a Gondozási Központ, hivatásos szociális gondozó által biztosítja. 30. A házi segítségnyújtás módja: A házi segítségnyújtás keretében a gondozási tevékenységek közül az intézmény az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: az ellátást igénybevevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása,