Bianca McCauly Férfiszív

Bianca McCauly Férfiszív 1. A lány a könyvtár ablakában állt és sírt. Arcán csorogtak le a könnyek és hagyta, hadd mossák végig az arcát. Nem látta, hogy kint harsog a tavasz, hogy a fákon zsenge rügyek pattantak ki tegnap óta, hogy a kis téren kinyíltak a virágok, hogy az emberek levetették és karjukon cipelik télikabátjukat, mert a tavasz estétől reggelig hirtelen köszöntött rájuk és most, délelőttre erősen felmelegedett. Vakítva sütött a nap. Nem látta azt sem, hogy egy fiatal legényke és egy lány egymás kezét szorosan fogva szaladnak át a téren és nemcsak a szájuk, hanem a szemük, sőt egész testük is mosolyog. Mintha némafilm pergett volna előtte, de ő ebből semmit nem vett észre. Csak állt, mintha megszűnt volna a világ, és sírt. Nem vette észre azt sem, hogy mögötte kinyílt az ajtó és valaki elindult feléje. Összerezzent, amikor megérintette a vállát egy kéz. Hirtelen fordult meg. Valami baj van? kérdezte a mélycsengésű hang. A lány kapkodva törölte le a könnyeket a szeméből és dadogva válaszolt: Nem nincs semmi baj Én úgy látom, mégiscsak van valami maga sír A lány lehajtotta a fejét és sírt. Vállán még érezte a kezet, amely mintha megrezdült volna. Segíthetek? kérdezte ismét a hang és a lány valamiféle melegséget vélt felfedezni ebben a hangban. Köszönöm suttogta - de azt hiszem, nem tud

Istenem mondta a hang halkan és a kéz a lány vállán ismét megrezdült. A lány a férfi szemébe nézett és olvasni próbált belőle. A sötétbarna szemek kutatva kapcsolódtak a lány szürkés szemeibe. A lány végigpillantott az arcon. A magas homlok, a görögös orr, a szépívű száj és a barna szemek vonzó arcot alkottak Dús, kissé hullámos sötét haj keretezte ezt az arcot, s olyan volt, mintha nem látott volna sohasem fésűt. A nyakból csak alig mutatott valamit a zárt ing, de a pulóver, melyet az ingen felül viselt a férfi, sejtetni engedte, hogy kimunkált, edzett férfitest rejtőzik alatta. És ezt még akkor is észre lehetett venni, ha a pulóver a lány szerint, két számmal volt nagyobb a kelleténél. Csípő alá lógott, de az alóla kikandikáló két lábszárra feszülő nadrág is csak erősítette a lány meglátását, ahogyan ráfeszült a férfi combjára. Bárkinek fennakadhat a szeme ezen az emberen gondolta hirtelen a lány, mintha minden keserűségéről megfeledkezett volna egyetlen pillanat alatt. A kéz még mindig a vállán nyugodott, s a férfi még mindig a válaszra várt. Nincs semmi baj és nem nagyon tud segíteni Biztos benne? A hang most szinte behízelgő volt, de semmiféle mellékzöngét nem tudott felfedezni a lány. Egyedül érzi itt magát, igaz? próbálkozott ismét a férfi. A lány, mint akit megbabonáztak, bólintott. Én is így éreztem, amikor az első hónapokat töltöttem itt elmúlik barátai lesznek, társasága körül fogják döngeni a férfiak a hang most megcsuklott egy pillanatra s a lány érezte, hogy ebbe a hangba féltés, fájdalom is keveredett. Ne aggódjon kérlelte most a férfi. Nem aggódom, csak Csak nehéz, igaz? A lány bólintott. A férfi fürkészve vizsgálta a lány szemét. Kezét még mindig a lány vállán tartotta. Ujjai alatt érezte a lapockán fekvő izom megrándulását. A finom selyemblúz túlságosan vékony volt, hogy elleplezze a lány testének

rezdülését. A férfi tenyere felforrósodott. Ahogy hüvelykujja a lány kulcscsontját érintette, agya azonnal továbbvitte a kéz mozdulatát és kicsit, csak egy kicsit lejjebb is szerette volna megsimogatni, ahol a lágy domborulat kezdődik aztán talán még odébb, ahol a blúz megfeszül, majd ahol eltűnik a szoknyában A férfi hirtelen kapta el a kezét, mielőtt az az elképzelt útra elindulhatott volna. Nyelt egyet, s a lány látta, hogyan mozdul az ádámcsutka. A férfi hátrébb lépett, s most már azt is látta, amit az első pillanattól kezdve csodált, hogy a lány gömbölyded csípője és karcsú dereka bármennyire is lányos, de már rejti a csodálatos alakú asszonyt. A férfi hangja rekedtté vált, amikor ismét megszólalt: Menjen, mossa meg a szemét és elmegyünk vacsorázni gondolom, egész nap egy falatot sem evett igaz? A lány ismét bólintott, de semmi kedve nem volt elmenni. Ne kéresse magát tudja, vigyáznom kell magára megígértem az édesapjának A lány sóhajtott. Hát persze, megígérte az ígéretet be kell tartani nekem pedig szót kell fogadnom e pótapának Lassan indult kifelé s a férfi ellépett az útból, hogy helyet adjon neki. Amikor a lány az ajtóhoz ért, visszafordult s észrevette, hogy a férfi a lábán legelteti a szemét. Elvörösödött, a férfi pedig, aki azonnal megérezte, hogy lelepleződött a lány előtt, zavartan annyit dünnyögött: Milyen hirtelen jött meg a tavasz de este még hűvös lesz talán, ha egy kiskabátot is hozna A lány ismét bólintott, majd kiment a könyvtárból. Most a férfi ment az ablakhoz és bár látta mindazt, amit a lány nem, mégsem a tavaszra gondolt. Mióta ezt a lányt megismerte, csak erre a lányra tudott gondolni. Minden nőben őt látta, minden érintésben ezt a lányt érezte, minden illat őt juttatta az eszébe olyan elementáris erővel tört rá a vágyakozás ez után a lány után, hogy nem ismert magára. Voltak szerelmi kalandjai, hát hogyne lettek volna harmincnégy éves szabad, független legényember de soha senki, egyetlen nő sem ébresztett benne ilyen érzéseket, mint ez az alig felnőtt gyereklány azt kívánta, hogy az övé legyen és senki más mégcsak a szemét se vethesse

rá mint valami kincset akarta volna őrizni és birtokolni a férfi hirtelen megrázkódott. Mit váltott ki belőle ez a lány? Ő, birtokolni, elzárni akar valakit a világ elől? Igen. Azt akarja, hogy a lány és a világ között ne álljon semmi és senki mindent a lánynak akart adni, elébe rakni a világot, a kezéből vegye el, és csakis az ő kezéből Tudta, hogy mindez csak álom lehet. A lány alig múlt tizennyolc éves öreg vagyok hozzá meg ezek a fiatal lányok nem tűrnék el, hogy egy férfin kívül más ne legyen az életükben meg az is igaz, én is csak álmodozom, én sem tudnám rázárni egyikre sem az ajtót. Meg aztán az ígéret az apja rám bízta. Őrizzem, vigyázzam, segítsem hogy orozhatnám el akkor magamnak, ha még fel is tudnám ébreszteni benne irántam a szerelmet? Felelős vagyok érte, de mint apapótlék mit szólna a barátom, ha egyszer elé állnék és azt mondanám, akarom a lányodat semmi mást nem akarok, csak őt add nekem Hirtelen nyílt az ajtó és megjelent a lány. A férfi gyors léptekkel elindult feléje, majd elmosolyodott. Minden rendben, igaz? Igen Őrülök akkor mehetünk, nem? Igen mondta halk, határozott hangon a lány. A férfi egy pillanatra arra gondolt, milyen szívesen hallgatná ezeket az igen-eket másféle kérdéseire, de aztán könyökön fogta a lányt, s elindultak vacsorázni. 2. A kisteremben, ahol már második órája üldögéltek, a férfi mosolyogva hallgatta a lány történeteit. Aztán hirtelen megszólalt a lány: Már mindent tud rólam, még az újraoltási bizonyítványom számát is, de én magáról semmit most meséljen maga kérem A férfi aki eddig hátradőlve hallgatott, most előre hajolt, két kezét az asztalra tette és halkan duruzsolni kezdett.

A lány előtt felvillant egy hegyektől övezett kis falu, s felvonultak előtte a lakói is. Egy takaros házacskában két rakoncátlan fiúgyerek nap mint nap, újabb és újabb csínytevések miatt okozott bosszúságot a mamának. A mama, a szigorú, de mégsem igazán szigorú mama, mindig megvédte őket és csak este, lefekvéskor rótta meg a fiait, ha valami rosszat tettek. A mama, akihez minden bajukkal fordulhattak, a mama, aki megérezte szerelmeiket, kamaszkori lángolásaikat, s aki mindig talált gyógyírt csalódásaikra. A mama, aki unokákat szeretne ringatni. A lány látta maga előtt a férfi bátyját, amint végső elhatározásra jut, és megnősül. Látta a sógornőt, a kacér, és üres Lindát, amint behálózta James-t, s akinek pokollá tette az életét. A lány hallotta a férfi hangjából kicsendülő fájdalmat, hogy nem tud segíteni a bátyján. És szinte átélte a mama keserveit, akit Linda nem szívelt, gonosz öregasszonynak tartott, aki csak tönkreteszi az ő kiváló házasságát a remek sebészorvossal. James nem tudja, hogy Linda mindenütt kineveti és kigúnyolja. Nem tudja, hogy megveti a jóságáért és azt sem, hogy Linda lépten-nyomon fűvel-fával csalja. És én nem tudok segíteni sóhajtott a férfi. Engedi hát, hogy kínlódjon mondta halkan a lány. Nem élhetem az ő életét Patrícia Tán egyszer meg kellene ráznia, hogy ébredjen rá, mi van körülötte, nem? A férfi alaposan szemügyre vette a lányt. A tizenévesek kegyetlenségét érezte ebben a mondatban. Az olyan volna, mintha egy holdkórosra, vagy egy kötéltáncosra rákiáltanának. Azonnal lezuhanna és összetörné magát. Az igaz de a csontok összeforrnak A férfinek éppen elég gondot okozott már eddig is a fivére házassága, most ez a terápia-javaslat mégsem volt ínyére. Hirtelen felvillant előtte Linda élénkvörösre rúzsozott szája, gondos, fodrász által készített remekbeszabott frizurája, erősen festett szeme ahogy vékony ujjaival beletúrt a frizurakölteménybe miközben bepárásodott a szeme és szétnyílt

nedves ajka ahogy a mellét a mellkasához dörgölte és mély, búgó hangon arról próbálta meggyőzni, hogy eggyel több vagy kevesebb nem számít, s Brian-nel még a családban is marad a dolog Akkor James nem nagyon értette, miért rohantam el oly hirtelen tőlük, mikor egy hetet akartunk együtt tölteni Minden megrázkódtatást túl lehet élni, ha barátok vannak körülöttünk, vagy olyanok, akik szeretnek duruzsolta a lány. És maga természetesen ezért fél Nem félek csak csak Szóval, fél hogy maga is úgy jár, mint a bátyja hogy minden nő olyan gonosz, mint Linda inkább vállalja a magányos életet, mint a kockázatot Hallgattak. Messziről, a másik nagy teremből áthallatszott a zeneszó. Esténként az étteremben táncolni is lehetett, de egyikőjüknek sem mozdult a ritmusra se keze, se lába. Patrícia kezdte a férfi, de a következő pillanatban már meg is rekesztették a szavait. Hello kislány még nem láttalak itt jössz táncolni? Az asztal mellől, fekete bőrnadrágba, fekete ingbe és szegecsekkel, jelvényekkel gondosan kidekorált dzsekibe öltözött, zselézett hajú fiatalember, két rágógumirágás közben kérdezte meg Patriciát. A lány felnézett de a szeme sarkából látta Brian elvörösödő arcát és érzékelte a mozduló férfit is. Hirtelen a férfi kezére tette a sajátját, majd a világ legnyugodtabb hangján visszaszólt. Köszönöm, nem táncolok s ismét társa, Brian felé fordult. Két karjával az asztalra könyökölt és a kézfejére fektetve a fejét, mosolygott. Folytassa meséljen még, kérem Brianben forrt az indulat. A fiú még mindig ott álldogált az asztal mellett, majd a tenyerével rátámaszkodott s egészen behajolva a lány arcához, ismét megszólalt: Csak nem azt akarod mondani, cicus, hogy ez a vén hapsi szórakoztatóbb, mint mi, fiatalok

A lány ismét felnézett, eltolta maga elől az arcot, s a világ legnyugodtabb hangján megszólalt: Szívesebben töltöm az időmet egy férfi társaságában, mint egy kikent-kifent nyálas fiúéban mint említettem, nem táncolok vacsorázom És ismét visszafordult Brian felé, de aztán gondolt még valamit és ismét a fiúra nézett. Mint látom, a társaságukban vannak kislányok is, tán őket kellene szórakoztatniuk, nem idegeneket ez egyébként nem is illik civilizált emberek között A fiú döbbent arccal nézett végig a lányon. Nem nagyon szokott hozzá eddig az elutasításhoz, s igencsak végig kellett gondolnia azt is, mennyi megvetés sütött a lány szavaiból. Mire tudatára ébredt, elöntötte az epe. Keze ökölbe szorult és dühös lett. Brian most felállt és teljes magasságában ott tornyosult a fiú előtt. A legénynek fel kellett néznie Brian-re s ez elbátortalanította éppen úgy, mint ellenfele kisportolt alkata. Hátrébb lépett és sziszegve mondta: Még találkozunk ha nem lesz ilyen erős védője Elódalgott, Brian pedig visszaült a székre. Ezt kinek mondta? kérdezte nevetve a lány. Magának vagy nekem? Természetesen magának mosolyodott el a férfi. Aztán az órájára nézett és elcsodálkozott. Már több mint három órája üldögélnek itt, s mennyire nem vette észre, hogy múlik az idő Siet? kérdezte a lány, észrevéve a pillantást. Nem ráérek igaz, reggel korán el kell utaznom de amúgy sem alszom sokat, hát ráérünk Én viszont fáradt vagyok Menjünk akkor, igaz? Miért nem szólt, hogy untatom? Mert nem untatott, Élveztem, ahogy mesélt Mint ahogy én is a maga történeteit mintha ezer éve ismerném Érdekes, én is éppen így érzem A férfit ismét meglepte a lány őszintesége. Aztán eszébe jutott, hogy éppen ez az őszinteség teheti védtelenné és

kiszolgáltatottá és hirtelen félteni kezdte. De azt is látta, sok oka nincs a féltésre. Milyen egyszerűen lerázta azt a fickót Most már megnyugodhatok mondta Brian nincs szüksége védelemre. A papájának nem volt igaza. Maga tud vigyázni magára rám már nincs szüksége hangja keserűen csengett, s a lány arca elkomorult. Hát ennyi volt kilép az életemből anélkül, hogy belépett volna mint két idegen élünk majd tovább Hirtelen visszatért délutáni keserűsége és fájdalma. Egyedül volt, messze mindentől és mindenkitől amit ismert és akiket szeretett. És nem talált barátokra még, s most az egyetlen ember, aki mégis figyelt rá, szintén magára hagyja Menjünk mondta halkan, de a megcsukló hangra felfigyelt a férfi. Mégsem kellett volna ezt mondanom, azt hiszi, magára hagyom de ha sok időt töltök vele, elviselhetetlen lesz az életem. Akarom ezt a lányt és egy kicsit beleszerettem de mit akarhatok én tőle, hiszen oly nagy a korkülönbség közöttünk Kiterelgette a lányt az éjszakába és némán bandukoltak egymás mellett a kísérleti telep dolgozói számára létesített telep felé. Aztán Brian hirtelen a lány felé fordult: Szeret maga táncolni? Ezt most miért kérdi? Mert elmehetett volna, de nem ment Azzal az ipari selejttel? Soha. Egyébként szeretek táncolni. És Igen? Nem, semmi Ismét hallgattak. A férfi tudta, hogy a lány azt akarta tudni, ő szeret-e táncolni, csak félbehagyta a kérdést. A lány pedig tudta, hogy a férfi rájött, mit akart kérdezni. De oly világosan az értésére adta, hogy már semmi közük nincs egymáshoz, hogy fölösleges lett volna a kérdés. Ők ketten soha nem fognak táncolni egymással. A kis park közepén álló négy épület egyik-másik lakásában még égett a villany, amikor hazaértek. Brian nyitotta a kaput, s előre engedte a lányt. Brian a földszinten lakott, a lány az első

emeleten. A lépcsőházban sötét volt, csak a kapu fölötti kis lámpa adott valamicske fényt. A lány megvárta, míg a férfi bezárja a kaput, majd a kezét nyújtotta. Köszönöm az estét jó éjszakát A férfi megfogta Patrícia kezét s hosszan tartotta. Próbálta kifürkészni, mire gondol most a lány, de nem látott a szemében mást, csak fájdalmat. Hirtelen ötlettől vezérelve magához húzta s fejét a mellkasára hajtotta. Kezével óvatosan, lágyan, megsimogatta a lány haját, átgörgette tincseit az ujjai között. Igen, tudtam, hogy ilyen selymes futott át rajta, aztán megszólalt: Három nap múlva ismét itthon vagyok vigyázzon magára Hát persze nem fogadok el édességet idegentől, sálat veszek, ha fúj a szél és nem iszom hideg vizet se, nehogy megfájduljon a torkom, nem szaladgálok a lépcsőn, nehogy kitörjem a nyakam még valami? Brian-t megrendítette a lány hangjából csendülő keserűség. Nem semmi aludjon jól A lány elhúzódott a férfitől, aztán elmosolyodott. Álom puszit nem kapok? Egy apától kijárna és futni kezdett a lépcsőn felfelé. Brian megkövülten állt a lépcső aljában és nem tudta eldönteni, ez a mondat női kacérság volt-e vagy gunyoros megjegyzés a státuszára, a korára, rá? Még álldogált, mikor hallotta, hogy a lány kinyitotta az ajtaját, felkattintja az előszoba villanyát és ismét bezárja maga mögött az ajtót. 3. Patrícia egy nagy vödör teát egyensúlyozott be a szobájába, s helyezett biztonságba az ablak melletti kisasztalra. Csak egy állólámpa világított, s fénye furcsán megnyújtotta a szoba tárgyait. Szerényen berendezett lakószoba volt, könyvespolc, egy íróasztal, rajta a számítógép, monitor, nyomtató, előtte hatalmas, kényelmes szék, az ablaknál, az erkély előtt virágállvány, buja növényzettel, távolabb két kényelmes fotel között kis asztal, melyen most tea párolgott s fantasztikus illatot árasztott

magából. Szemben, a fotelokkal szemközti fal előtt, alacsony szekrénysor, rajta tévé, és music center, ott sorakoztak gondosan a lány lemezei és kazettái is. Onnan nyílt egy bejáró a hálószobába, melyben a kényelmes ágyon kívül beépített ruhásszekrény volt, s egy újabb tévé, hogy ágyból is nézhesse az itt lakó. Az ágy mellett kétoldalról egy-egy éjjeliszekrény, az egyiken rádiós óra, s az a könyv, amit Patrícia esténként olvasni szokott. A hálóból nyílt a fürdőszoba, amely óriási volt, s napközben derűs fény árasztotta el, mert hatalmas ablakain csak úgy ömlött be a világosság. Itt is minden tele volt zöld növényekkel, melyek a párás, meleg viszonyokat kedvelték. Patrícia örömmel látta, hogy az otthoni, kis szobájában elsatnyult növényei, mily gyorsan keltek itt életre. Az előszobából nyíló konyha nem volt igazán nagy, de egy hozzá kapcsolódó étkezővel éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy akár társaság is elférjen és ne kelljen nyomorogni egy-egy étkezés közben. A minden kényelemmel felszerelt háztartás nagyon megkönnyítette az itt élők dolgát. Igaz, szükség is volt a munkák ésszerű megszervezésére, mert az intézet elég rapszodikus beosztást igényelt dolgozóitól. Patrícia könnyebb helyzetben volt, a könyvtár ugyanis normális munkamenet szerint működött, de azért még így is előfordult, hogy telefonon riasztották Maud-ot, a könyvtár idős, vénlány vezetőjét, hogy azonnal menjen, mert valami most azonnal kell s nélküle be sem tudnak menni. Tehát mindegy volt, kinek mettől meddig tart a munkaideje, minden a kutatóintézet tevékenységének volt alárendelve. Maud egyre nehezebben mozdult, s egyre több zúgolódással tűrte, hogy rángatják. Fáradtnak és öregnek érezte magát Életét sikertelennek, örömtelennek értékelte, s arra is rádöbbent, hogy ezt nagyrészt önmagának köszönhette. Soha nem, vagy csak ritkán mosolygott, szűkszavú volt és senkit nem engedett közel magához. De ha kicsit kipihentebb volt, kint sütött a nap és jó kedve kerekedett, azért mindig elismerte, hogy akikkel itt él a telepen, jó emberek és a maguk módján még őt is szeretik. Csak amikor csúf, szeles idő jött, akkor tört ki rajta a világfájdalom. S a

többiek bármennyire kedvelték valaha az egykor sugárzó, zárkózott fiatal nőt, Maud-ot, egyre nehezebben viselték hepciáit. A mindennapos viták csak még jobban elmérgesítették a helyzetet s Maud magányosabbá vált, mint amilyen volt. Patrícia szerződtetése is annak volt köszönhető, hogy rádöbbentek, Maud már régen nem az, akit megismertek. Maga Maud erősködött, hogy szerezzenek egy fiatal embert, mert ő már nem bírja a diktált tempót. Ő betanítja, megtanítja, de könnyítsenek rajta valamit. Amikor Patrícia megérkezett és Thomas, az intézet igazgatója bemutatta a lányt Maud-nak, a könyvtárvezető megsértődött és visszavonult. Sérelmei hangos kifakadásban törtek a felszínre és a szó szoros értelmében gyűlölte a belépett Patríciát. Ígéreteivel ellentétben, semmiféle betanításról nem volt szó. Magára hagyta a lányt, küzdjön meg a könyvtárral, dolgozzon meg az állásáért. A többiek nem akarták még jobban mérgesíteni a viszonyt, így nem szóltak, de megkíséreltek segíteni Patríciának. Ettől Maud méginkább elviselhetetlenebbé vált s úgy nehezítette meg Patrícia dolgát, ahogy csak bírta. Patríciának minden magának kellett megtanulnia, mindent magának kellett elrendeznie, megtalálnia. S mint a kutatások fázisaiban oly sokszor előfordult, a kérelmezők türelmetlenek és idegesek voltak, semmi soha nem ért rá, mindig minden azonnal kellett. És Patrícia kénytelen volt éjt nappallá téve dolgozni, hogy a speciális könyvtárat egy másik ember, kizárólag az intézet számára kidolgozott rendszerét használni tudja. Azután mély lélegzetet vett, s bebocsátatást kért Thomashoz. Az igazgató abban a pillanatban az órájára nézett, ahogy a lány belépett. Hellyel kínálta Patríciát, aki a türelmetlen mozdulat láttán, megköszönte, de nem ül le, mondta, mindössze három mondat erejéig kívánja feltartani. Hallgatom Patrícia sóhajtott Thomas és bólintott. Szükségem van egy számítógépre és a hozzávaló tartozékokra. Lehetséges ez? Minek az magának? nézett rá csodálkozva Thomas. Szeretném feldolgozni a könyvtárat.

Maud feldolgozta már és neki számítógépre sem volt szüksége Nekem szükségem van rá És akkor gyorsabban találjuk meg azt, amit éppen keresünk? Igen. És ami fontosabb, biztosan megtaláljuk. Rendben. Beszélje meg a gondnokkal. Hozzák a számlákat, aláírom. Más? Nem semmi köszönöm a lány indult kifelé, amikor Thomas megállította. Jól érzi magát közöttünk? Patrícia elgondolkozott egy pillanatig. Hirtelen eszébe jutott Brian, aki azóta az este óta, a szokásos udvariassági formákon túl, szóba sem állt vele, s került minden alkalmat, amikor találkozhatnak. Igen jól érzem magam köszönöm mondta halkan. Van valami baj? Nem, nincs semmi igazgató úr minden rendben Hát akkor jól van majd aztán mutassa meg egyszer nekem azt a gépet, meg hogy mit tud Patricia tudta, hogy az intézet laborjaiban mindenki számítógéppel dolgozik, tehát újdonságként nem hat majd rájuk a dolog. De ha Thomas úgy véli, hogy különórákat akar venni, ám legyen. Igen, igazgató úr pár napba azért beletelik, mire a rendszer működni tud fel kell dolgozni az anyagot és az időbe kerül. Mennyire gondol? Nem tudom felmérni még nagy az anyag és áttekinthetetlen Csak nem azt akarja mondani, hogy Maud nyilvántartása nem volt jó? Nem csak nem tudom, milyen volt Maud nyilvántartása Hogyhogy nem tudja? Patrícia hallgatott. Nem szívesen mondta volna meg, hogy Maud elzárja a nyilvántartását és jóformán még a szokásos

könyvtári kartonokhoz sem juthat hozzá rajta kívül senki. Csak akkor működik az egész, ha Maud ott van. Ezzel is bizonyítani akarja, hogy nélkülözhetetlen és Patríciára nincs szükség. A lány felmérte a lehetetlen helyzetet s kezdeti döbbenetéből a cselekvési mód kitalálása rántotta ki. Üljön csak le Patrícia mi ez az egész? A lány odakucorodott egy szék peremére, s vergődött, mert nem akarta elárulni Maud ármánykodásait. Nem szeretnék beszélni róla suttogta és könnybe lábadt a szeme. Hirtelen oly élesen világosodott meg előtte Maud gonoszsága, hogy ez egészen megbénította. Én pedig tudni akarom, mi ez az egész mi van itt? A lány csak nézett maga elé és nem szólt. Nos, rendben az igazgató felemelte a kagylót és kiszólt Biancának, a titkárnőjének kérem Bianca, azonnal kerítse elő nekem Brian-t. Beszélni akarok vele. A lány összerezzent, mintha ostorral vágtak volna végig rajta, s Thomasnak nem kerülte el a figyelmét az önkéntelen mozdulat. Hát Brian-nel is baja volna? gondolta hirtelen és mintha megbánta volna, hogy a jól összeszokott gárdába egy ilyen fiatal, tapasztalatlan kislányt hozott. Hívtál Thomas lépett be Brian az ajtón, de azonnal meg is torpant, ahogy észrevette, a széken kucorgó Patríciát. Nem is látott mást, csak a lány könnyes szemét. Egy fotelbe vágta magát, s szemét nem vette le a lányról. Patrícia arcán reménytelenség tükröződött. Mi van itt, mondd? csattant föl az igazgató hangja mi ez az őrület a könyvtár körül? Én nem tudok semmiről No ez szép aki meg tud róla, az hallgat próbáld meg te kiszedni Patríciából, mi a fene zajlik itt. Nekem nem ad választ. Az eredményt pedig tudni akarom, minél előbb. Majd gyere a négyes laborba, hogy dönthessünk és kiszáguldott a szobából. Brian előrenyújtotta két hosszú lábát, lejjebb csúszott a fotelbe és szinte fekvő helyzetből figyelte a lányt. Látta, hogy annak megremeg a szája széle és ölbe rakott két keze. Vállai

megereszkedtek, mintha mázsás súlyok nyomnák. Feltűnt az is, hogy szemében a könnyek készek arra, hogy legördüljenek. Dühös lett, mert nem szerette a síró nőket, és mégis szeretett volna a lányhoz rohanni, a karjába akarta zárni, lecsókolni a sós vízcseppeket az arcáról, átölelni karcsú derekát, a csípőjéhez szorítani a combját. Érezni akarta a lány ölelő karjait a nyaka körül és meg akarta kóstolni ajkait. Már mozdult is, hogy mindezt megtegye, de aztán mégis ott maradt a fotelben. Mi baj van, Patrícia? Kértem egy számítógépet mondta halkan a lány, az az oka mindennek. Dehát mi történt? Jaj Brian, én nem tudok dolgozni így Maud - Brian felkapta a fejét, mikor a lány fölpattant és az ablakhoz rohant, és háttal a férfinek, hirtelen kiszakadt belőle mindaz a keserűség, ami az eltelt időben felgyülemlett. Mindent elmesélt Briannek, aki fölállt, a lányhoz lépett, s féloldalt állva figyelte arcának rezdüléseit. Tudta, hogy milyen nehezen szánta rá magát a lány a vallomásra, mi zajlik Maud és közte. Szeretném, ha Thomas nem tudná meg Maud nem rossz ember csak csak Csak végtelenül irigy és féltékeny A lány könnyes szemeit a férfire emelte. Irigy és féltékeny? Rám? Rád váltott át a tegezésre Brian és a karja nyúlt a lány után, maga felé fordította, miközben egy rakoncátlan fürtöt elsimított az arcából. Rád mert fiatal vagy szép vagy kedves őszinte kívánatos, amilyen ő fiatalon sem volt soha istenem, milyen kívánatos sóhajtott a férfi és Patrícia elvörösödve lehajtotta a fejét. Brian a lány álla alá nyúlt és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. Igen Patrícia kívánatos vagy minden férfi álma legalábbis azoké, akiket ismerek Ne kérlek Brian, ne Tiltakozhatsz ellene, de ez a tényeken mit sem változtat Brian két kézre fogta a lány arcát, aki egész testében

megremegett az érintéstől. Patrícia érezte a férfi forró leheletét és tudta, hogy Brian most a szája fölé hajol és megcsókolja. A férfi arca egyre közeledett. Patrícia érezte, ahogy Brian közelebb lép hozzá, ahogy mellét súrolja a férfi mellkasa, hogy a combja érinti az övét. Beszívta a férfi fanyar illatszerének illatát és látta szemében felgyúlni az apró fényeket. Aztán Brian ellépett mellőle. Patrícia úgy érezte magát, mint akit arcul csaptak. Hát mégsem olyan kívánatos, amilyennek Brian az előbb mondta. Mit tehetek, mondd? Mert az nyilvánvaló, hogy nem akarod bemártani Maud-ot. De ha Thomas számára nem lesz egyértelmű ez az egész ügy, téged fog elküldeni Talán az volna a legjobb - mondta reményvesztetten a lány. Karját olyan erővel szorította meg a férfi, hogy felszisszent. Nem nem akarom, hogy elmenj kiáltotta fojtott hangon. Na, majd én elintézem ezt az egészet Nem akarom ha ezt sem tudom megoldani, akkor semmire nem vagyok jó mondta határozottan a lány. Nem állhat mellettem mindig valaki, aki megold, elintéz helyettem bármit is. Felnőtt vagyok. Önálló értelemmel bíró, gondolkodó ember. Ez az én dolgom, Brian A férfi döbbenten nézett a lányra. Elutasította a segítséget. Persze, igaz, hisz én magam mondtam neki, meg tudja védeni magát, nincs szüksége segítségre. Hogy a fene essen belé, féltékenységemben eltaszítottam magamtól. Pedig akkor, a könyvtárban, milyen engedelmesen bújt hozzám Rendben. Oldd meg akkor te. És mondd el Thomasnak is, milyen megoldást találtál és miért mennek a dolgok úgy, ahogy mennek Most dühös rám gondolta a lány, dehát ő mondta, hogy már nincs szükségem rá Úgy látszik, mi nem fogjuk megérteni soha egymást gondolta Brian és ugyanezt érezte Patrícia is. 4. Patrícia kitöltötte a teát, s lassan, kortyonként itta. Szerette, amint szétárad benne az íze és átmelegíti a testét. Már majdnem végzett a könyvtár feldolgozásával, s napok kérdése, hogy a

nyilvántartása akkor is használható legyen, ha ő nincs jelen. Maud azzal tette magát nélkülözhetetlenné, hogy nem osztotta meg a tudását a többiekkel. Ő mindenki számára nyitott könyvtárat teremtett. Pokoli munka volt, de megérte. És majd ha már nem lesz itt hirtelen abbahagyta a mondatot, mert már nem akart elmenni innen. Minden idegszálával ide kötődött. Barátokat talált, igaza volt hát Brian-nek. Peter és Marthe, a fiatal kutató házaspár, a szárnya alá vette Patríciát. Igazi barátnőt talált az asszonyban és boldog volt, ha egy-egy órát velük tölthetett. Peter ritkán kapcsolódott be a beszélgetésbe, de ő is szerette hallgatni Patríciát, aki életében olyan nyitott nem volt idegenekkel szemben, mint velük. Néha, ritka szabadidejükben, elmentek kirándulni, néha csak annyira futotta, hogy a várkertben leültek egy-egy félórára és szívták a friss levegőt és hallgatták a csöndet. Peter és Marthe érezték a Patrícia és Brian közötti feszültséget. Érezték, hogyha együtt vannak, szinte vibrált körülöttük a levegő, de soha egyikőjük sem adott módot rá, hogy egyszer arról is beszéljenek, mi az oka e feszültségnek. Peter és Marthe nagyon kedvelték Brian-t és szerették volna, ha végre nem magányos az élete, ha társat talál magának, de tudták, ha erről beszélnek neki, Brian azonnal bezárkózik és elhallgat. Hát nem kapacitálták többé. Patrícia pedig nyíltság ide, nyíltság oda soha nem beszélt fiú-ügyekről. A lány az utolsó kortyot is kiitta a pohárból s Marthe-ra gondolva elmosolyodott. Hát mégis igaz Marthe gyermeket vár szerette volna látni Peter arcát, amikor megtudja a hírt, de tisztában volt vele, hogy nem lehet tanúja az örömhírnek. Elindult kifelé, hogy az edényt kivigye a konyhába. Úgy tervezte, ma este kóborol egyet, jó lesz kiszellőztetnie a fejét, nagyon sokat dolgozott a héten. Az előszoba tükrében végignézett magán s megállapította, arca soványabb lett és eléggé nyúzott is. Majd kinyitotta az ajtót és elindult sétálni. A földszintre ért, amikor Brian ajtaja kinyílt s egy ismeretlen férfi lépett ki, bezárva maga után az ajtót. A lépcsőn kopogó léptekre, a férfi felnézett, s szembetalálta magát Patríciával. A lány

megtorpant, a férfi pedig bólintott, mintha köszönne. Patrícia is bólintott. Bocsásson meg kisasszony, mi még nem ismerjük egymást és az én öcsikém éppen nincs itt, hogy bemutathasson bennünket. James O'Neill vagyok, Brian bátyja. Patricia Taylor mosolygott a férfire a lány, miközben leért melléje. Nem vagyok ismerős a városban és az én drága testvérem természetesen másutt lopja a napot. Meg tudná mondani, hol vacsorázhatnék meg? Nem olyan ördöngösség éttermet találni dünnyögte a lány. Igaz dadogta zavartan a férfi, de a fene egye meg, mit cifrázom én itt rohadtul érzem magam. Már második napja rostokolok itt az öcsémet várva, és nincs egy ember, akihez szólhatnék. Éhes vagyok és tele beszélnivalóval nem jönne el velem vacsorázni? Patríciának megtetszett a férfi őszintesége és elnevette magát. Rám is rámférne már egy rendes vacsora mehetünk Csak nem azt akarja mondani, hogy ezen a minden kényelemmel ellátott telepen éheztetik és ugyanakkor robotoltatják? Jaj dehogyis mindössze az a helyzet, hogy nem régóta dolgozom itt és mindenfélét meg kellett tanulnom, meg ilyenek hogy nem ettem, azt meg magamnak köszönhetem Nem is értem az öcsikém mindenkire szokott figyelni, nem engedi, hogy körülötte tönkretegyék magukat az emberek maga kiesett volna a látószögéből? Patrícia elvörösödött, s színeváltozását James is észrevette. Vagy tán túl sok figyelmet fordít magára és ezzel nehezíti a helyzetét? Nem mondhatnám, hogy nehezíti néha hetekig nem is látom Aha akkor az a baj, hogy nincs jelen Ne vicceljen Brian Brian úgy vélte, elég felnőtt vagyok, hogy tudjak vigyázni magamra. És igaza is van.

Hát nem úgy néz ki éppen, mint aki tud vigyázni magára. Már ne haragudjon, de kicsit törődöttnek látom Mert sokat dolgoztam Hát éppen erről beszélek Brian mindig tudta, mit bírnak el az emberek elfelejtette volna a tudását? Nem. Akkor csak magára nem figyel. Miért? Istenem James, kérem ne beszéljünk Brianról. Nézze inkább ezt a csodálatos favázas, tizenhetedik századi lakóházat. Hát nem csodálatos? Szeretnék egy ilyenben élni Mint orvos nem igazán tanácsolnám. Szigetelés nélküliek, ezért nedvesek. Vastagok a falai ezért átfűthetetlenek. Kicsik az ablakai, hát se fény, se levegő nem fér be rajtuk Na, maga is érti, hogy veheti el a kedvét egy álmodozónak nevetett a lány. Maga szokott álmodozni? Miről? faggatta hirtelen a férfi és egyre sűrűbben felejtkezett bele a lány szemébe. Ahogy bandukoltak egymás mellett a meredek kis utcácskán az étterem felé, úgy koccant össze néha a válluk. James úgy érezte, mintha villám csapott volna belé. Tetszett neki a lány. Hosszú évek óta most először nem jutott eszébe Linda miatti mérhetetlen csalódása a nőkben. Amíg ilyen lányok vannak, addig van remény is gondolta. Ez az? kérdezte az Arany Egyszarvúhoz címzett vendéglő előtt. Igen nagyon kellemes hely és kiválóan főznek. Nos, vessük magunkat az élvezetekbe látva a lány kérdő tekintetét, gyorsan hozzátette a gasztronómiai élvezetekbe természetesen Patrícia megkönnyebbülten mosolygott s indult befelé a férfi után. Végigenném az étlapot súgta, amikor a pincér kihozta és kiosztotta a lapokat. Hát rám is rámférne egy tisztességes ebéd És James sorolni kezdte az előételeket, a húsokat és köreteket, az italokat és desszerteket. A pincér egyre szélesebb

mosollyal írta a rendelést. Ahogy figyelte az asztalnál ülő párt, úgy vélte, szerelmeseket lát, akik egy jól sikerült szeretkezés után, így akarják pótolni az elveszített energiákat. 5. Min gondolkozol? kérdezte este James-t Brian. Már másodszor mondom neked, hogy lépj ki abból az eszelős házasságból és még csak az arcizmod se rezzen. Nehogy azt mondd újra, hogy szereted Lindát, mert ordítani kezdek. Nem nem mondom nem szeretem Lindát. Régóta nem szeretem de tudod, soha nem hajtottam a nőket nincsenek félrelépéseim, nem is voltak soha ismerőseim se voltak és Linda akármilyen is, de azért a házat eligazgatta. Te, ha hiszed, ha nem, ha hirtelen magamra maradnék, azt sem tudnám, hol keressem a zoknijaimat mert lehet, hogy csalt mindenkivel, aki kötélnek állt, de engem meg a holmijaimat rendben tartotta. Ugyan James, nehogy azt akard bebizonyítani nekem, hogy erről szól a házasság Mert te aztán tudod Hát élni még nem éltem át, de egyre inkább gondolkozom a dolgon Nocsak Igen gondolkozom rajta, hogy föladom a függetlenségemet. És szabad tudnom, ki a kiválasztottad? Ismerem? Nem. És nem szabad tudnod. Még ő sem tudja ugyanis, s előbb mégis vele osztanám meg a titkot. Értem De most nem az én terveimről van szó, hanem rólad. Mi van? Mégis elválok Lindától. A mai nap meggyőzött. Miért, mi történt ma? Megismerkedtem valakivel, aki miatt érdemes végigcsinálni egy cirkuszt. Nocsak bátyus mesélj