Intés a gyűlölet ellen

Intés a gyűlölet ellen Az 1944. szeptember 26-i szárazajtai tragédiára emlékeztek Az 1944. szeptember 26-i magyarellenes mészárlásra emlékeztek a tragédia évfordulóján Szárazajtán. Az erdővidéki faluban 67 évvel ezelőtt a Iuliu Maniu Erdélyi Önkéntes Ezred Gavril Olteanu vezette brassói különítménye tizenkét helybéli magyart végzett ki közülük kettőt lefejezett, egyet súlyosan megsebesített, néhányat pedig súlyosan bántalmazott. Van, aki megkérdezi, hogy mire való az emlékezés. Van, aki azt mondja, hogy ideje volna fátylat borítani a múltra, s ezzel együtt az 1944 szeptemberében Szárazajtán történtekre. Talán igazuk is lehet, de ne tévesszük szem elől, hogy ha az elődeinkkel történteket, ha népünk történelmét a feledés homályában hagyjuk, jövőnk sem lesz ezekkel a szavakkal fordult a szárazajtai református templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezethez Bartalis Szélyes Pál. Az egyházközség lelkésze az Apostolok cselekedeteiből idézve a Damaszkusz ellen gyűlölettel és a pusztítás szándékának dühével induló, a keresztényeket kíméletlenül üldöző Saulus történetéhez hasonlította az 1944. szeptember 25-26-án az erdővidéki falura törő Maniu-gárda tettét. Kiemelte azonban azt a lényeges különbséget, hogy míg a Damaszkusz felé igyekvő Saulusnak egy látomás hatására a szíve megenyhült, s megtérve immár Pál apostolként hirdette az új hitet, addig a Maniu-gárdát és vezetőjét, Gavril Olteanut elvakította a gyűlölet, az ő esetükben nem következett be a Bibliából ismert pálfordulás. Ma sincs annál fontosabb, mint meghallani Krisztus szeretetet hirdető szavát, ezért úgy kell emlékezni, hogy ne gyűlölködjünk fogalmazott Bartalis tiszteletes. Gubcsi Lajos, a magyar Honvédelmi Minisztérium kommunikációs cégének (Zrínyi Média Kft.) nemrég lemondott vezetője felolvasta Hende Csaba honvédelmi miniszternek a szárazajtaiakhoz intézett levelét, amelyben a tárcavezető egyebek mellett megemlíti, hogy a Szárazajtán kiontott vér még drágábbá teszi a szülőföldet. Ezt követően Gubcsi átadta a szárazajtai Lármafa Kulturális és Sportegyesületnek az általa létrehozott, a Kárpát-medence történetéről szóló, hat díszkötetből álló Ex libris-díjat. Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor a régi megyezászlónak egy újonnan készült példányával ajándékozta meg a falut, összefogásra buzdítva a közösséget. A megemlékezés az áldozatoknak a falu központjában álló emlékművénél folytatódott. Vargha Mihály Sepsiszentgyörgyön élő szobrászművész 1994-ben felállított, az áldozatokat jelképező alsórákosi bazaltoszlopokból álló alkotása előtt a szárazajtai fiatalok rövid műsorát követően Bacon község polgármestere, Bardocz Csaba békére intő szavakkal fordult a gyülekezethez. Az áldozatok leszármazottai, egyházi és világi intézmények, valamint magánszemélyek helyeztek el virágokat az emlékmű talapzatán. A magyarok ellen az volt a mondvacsinált vád, hogy fegyveresen segítették a németeket a falu térségében 1944. szeptember 4-én kibontakozott román német katonai összecsapásban. Ezt megelőzően Románia 1944. augusztus 23-i átállása nyomán a szovjet és a román csapatok gyors előrenyomulásba kezdtek, szeptember 2-án pedig román csapat fészkelte be magát Szárazajta térségében. Az egység két nap múlva egy visszavonuló kisebb német csoporttal tűzharcba keveredett, az összetűzés mindkét oldalról áldozatokat követelt, néhány szárazajtai román lakos pedig helybéli magyarokat tett felelőssé tizenhárom román katona életéért. Sepsiszentgyörgy szeptember 8-i elestét követően a román csapatok visszatértek, és a szovjetekkel közösen újra megszállták Szárazajtát, de nincs adat arról, hogy ezek a helyi magyarokat vétkeseknek találták volna az elesett román katonák ügyében. A magyarok vétkességét az 1954- ig elhúzódó ún. Szárazajta-per során meghallgatott román katonatisztek, illetve román katonai források sem tudták megerősí- Szárazajta, 2011. szeptember 26. Virágok a gyűlölet és a feledés ellen 3

teni. A feltevések, a hallomásból szerzett információk, valamint a korábbi sérelmek viszont elegendőknek bizonyultak ahhoz, hogy a Gavril Olteanu vezette brassói Maniu-gárda néhány szárazajtai román lakos közreműködésével 1944. szeptember 25-én éjszaka megtervezze, majd másnap reggel végrehajtsa a vérengzést. Ennek során a gárdisták saját otthonában lőtték meg a 34 éves Gecse Bélát, a 35 éves Málnási Józsefet, az iskolaudvarba erőszakkal összeterelt falunépe szeme láttára lefejezték a Nagy-fivéreket, a 21 éves Sándort és a 25 éves Andrást. Ugyanott agyonlőtték a 49 éves Szép Albertet és feleségét, az 50 éves Málnási Reginát, a 38 éves Tamás Lászlót, a 38 éves Elekes Lajost, a 42 éves Szép Bélát, a 62 éves Németh Gyulát, a 62 éves Szabó Béniámot és az 51 éves Németh Izsákot. Sortüzet lőttek még a 39 éves Nagy D. Józsefre, akinek a lövések egyike csak a fogsorát roncsolta szét, sebeiből pedig felépült. Ennek a tragédiának az előzményeit, körülményeit és következményeit tárgyalja a baróti Tortoma Kiadó gondozásában most megjelent Szárazajta című kötetem második, bővített kiadása. A visszaemlékezések mellett a nyomozati, illetve peranyagból is bőven merítő, terjedelmes levéltári forrásközléssel ellátott könyvet a megemlékezés zárásaként mutattuk be. Benkő Levente Tí z é v e s a Kö z m a g 4 Sziklaszilárd háttérrel. A tízéves Közmag csapata. Humán vagy reál tantárgy-e a közgazdaság? Költői a kérdés, a válasz sem kétséges rá, mégis feltették, mégis el kellett hangoznia Torockón, a Brassais Véndiák Alapítvány Ifjúsági Szabadidő Központjában, az ifjúsági diákmagazin tizedik évfordulója alkalmából. Persze, aki csak egy könyvelő vagy egy banktisztviselő számsorait, egyenlegeit, mérlegkönyvét látja, könnyen a hagyományos szemlélet végletekig leegyszerűsített változatának csapdájába eshet. Hiszen a mai közgazdaság régen nem csupán pénzügy és számvitel, de munka- és a vállalkozáskultúra, a marketing, a menedzsment is, mind-mind a társadalomtudományokra, a mélylélektani ismeretekre épít. Elég, ha példának a reklámok tudatalattinkat megcélzó rafinériáira hivatkozunk. Amikor tíz évvel ezelőtt egy lelkes csapat a Közmagot elindította, még az alakuló piacgazdaság varázsának, a fogyasztói társadalom közelségének az illúziójában éltünk, a hozzánk is begyűrűző világválság csak később józanított ki valamennyire. A gyors és könnyű meggazdagodás csábító szirénhangjai mellett csak később kezdtünk rádöbbenni az átgondolatlan terjeszkedés korlátaira, a nyersanyag- és energiaforrásaink szűkösségére, a demográfiai robbanásra, az emberi tevékenység okozta klímaváltozások visszafordíthatatlanságára, természeti környezetünk felelőtlen kiszipolyozására, a civilizáció önmaga okozta fenyegetéseire. De a valósággal való higgadtabb szembenézés sem jelenthetett hátraarcot, sőt az emígy árnyalt piacgazdaság kialakulása még szükségesebbé tette a gazdasági kultúra propagálását. Az új időknek új dalait nemcsak a pénzügyi siker csúcsait megcélzó vállalkozóknak, átmeneti korunk mediatizált sztárjainak, de a piacon önmagukat felkínáló egyszerű munkavállalóknak is el kellett sajátítani. És nem lehet vitás, a két csoportból melyik a népesebb... Brassais középiskolás diákok, a közgazdasági osztályok tanulóinak lapjaként tíz éve indult a Közmag. Igaz, eleinte még inkább csak a napi leckét próbálták másképpen felmondani, de az eleven, a lüktető diákélet, a szórakoztató, olvasmányos ismeretterjesztés is hamar bekerült a lapba. Az egykori diákszerkesztők mostanára már az egyetemet, a mesterit is maguk mögött hagyták. Van, aki a doktorátussal viaskodik, van, aki már a saját maga ura, kinőtték magukat az alapítók. A kolozsvári Brassai Gimnázium közgazda-

sági osztálya viszont megszűnt, a lapot a Romániai Magyar Közgazdász Társaság vette védőszárnyai alá. Az RMKT Ifjúsági Frakciójával pedig kialakult az a bázisközösség, amelyből a megújult szerkesztőbizottság is verbuválódott. Ők azok, meg néhány idősebb támogató, akik a tizedik évfordulón úgy álltak a fényképezőgép lencséje elé, hogy háttérnek a Székelykő rendíthetetlen sziklatömbjét választották. Ilyen kőkemény, sziklaszilárd hátteret, munkatársakat és olvasókat kívánunk nekik a következő tíz-húsz-harminc esztendőre is! Krajnik-Nagy Károly A XVII. Partiumi Honismereti Konferencia A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2011. augusztus 26-a és 28-a között Mezőhegyesen, Békés megyében szervezte meg a XVII. Partiumi Honismereti Konferenciát. A rendezvény társszervezői voltak a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke és Mezőhegyes Önkormányzata. A konferencia fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter, védnöke Bartha Elek, a Debreceni Tudományegyetem tanszékvezető tanára és Kovács József parlamenti képviselő, kórházigazgató főorvos volt. A Szózat eléneklése után Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Markovits Milán főhadnagy, tábori lelkész tartott áhítatot. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Üdvözlő beszédet mondott Dénes Zoltán debreceni egyetemi docens, mint társszervező, Isaszegi János ny. vezérőrnagy, Bartha Elek tanszékvezető egyetemi tanár, Kovács József parlamenti képviselő, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovácsné Faltin Erzsébet, Mezőhegyes polgármestere, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Debreczeni- Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke és Antalné Erdei Dóra, az Általános Művelődési Központ igazgatója. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Hasas János az RMDSZ országos elnöksége nevében, valamint Tóth József emeritus professzor, a Pécsi Egyetem volt rektora és Balázsi József, Érsemjén polgármestere. Ezt követően átadták a Fényes Elek-díjakat. Az idén díjban részesült Wanek Ferenc (Kolozsvár), Makai Zoltán (Nagyvárad), Halász Péter, a Honismereti Szövetség tiszteletbeli elnöke (Gyimesközéplok). Az elnökség döntése alapján Höhn József megkapta posztumusz a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tiszteletbeli tagsági címet. Az elismerő oklevelet és a tagsági könyvecskét özvegye vette át. A konferencia fő témái: a védelmi rendszerek, a nagybirtokok és az ipar története a történelmi Partiumban és Bánságban. Az előadások sora hagyományosan a konferenciának helyt adó Mezőhegyes megismerésével kezdődött. Tóth József emeritus professzor (Pécs) Mezőhegyes és környéke földrajzi viszonyait, Dénes Zoltán (Debrecen) Mezőhegyes történetét ismertette, Starmüller Géza (Kolozsvár) a Partium Erdélyhez való kötődéséről és a partiumi várrendszerről értekezett, Isaszegi János (Budapest) pedig Mezőhegyesnek a török hódoltság alóli felszabadító harcokban játszott szerepéről beszélt. Ezután Dukrét Géza fényképeiből Pásztai Ottó fotókiállítást nyitott meg Épített örökségünk Bihar megyében címen. Ezt követően a társaság a várossal ismerkedett. Meglátogattuk Magyarország legnagyobb ménesét, s a műemlék épületeket, este pedig egy felemelő hangversenyt hallgattunk meg a helyi Szent György-templomban. Másnap délelőtt, programon kívül, Kovács Rozália egy műemlék elpusztítását ismertette: Érmihályfalva és Érsemjén határán, a határátkelő felé vezető úton egy, a 19. század közepe táján épült, egylyukú téglahidat romboltak le. Ezután Fleisz János és Fleisz Judit (Nagyvárad) Magyarország 20. század eleji gazdasági fejlődéséről, ezen belül a partiumi iparosodási törekvésekről, Dánielisz Endre (Nagyszalonta) Szalonta várának históriájáról, Pásztai Ottó és Makai Zoltán (Nagyvárad) pedig Bihar megye ipartörténetéről értekezett. Dukrét Géza (Nagyvárad) bemutatta a múlt század elején tevékenykedő iparteremtő nagyváradi személyiségeket, Puskel Péter (Arad) Arad ipari fejlődését ismertette a céhes élettől az ipari parkokig, Jancsó Árpád (Temesvár) az Arad Temesvár vasútvonal történetéről és jelentőségéről értekezett, Kupán Árpád (Nagyvárad) Mezőtelegd ipartörténetét ismertette. Dénes Zoltán Nagybirtokok a Partiumban és a Bánságban címen tartott átfogó előadást, Vajda Sándor (Borosjenő) a világosi Bohus család birtokairól és szerepéről beszélt. Szabó István (Sarkad) a sarkadi cukorgyár szomorú történetét, Tácsi Erika (Temesvár) a temesvári nyomdákat mutatta be. Blazovits László egyetemi tanárnak (Szeged) a gyulai vár alkalmazottai számára 1520. május 11-én kiadott rendtartásáról szóló tanulmányát Kalmár Edit (Mezőhegyes) olvasta fel. Ujj János (Arad) az aradi vértanúk tiszteletére a Kárpát-medencében állított emlékműveket, emléktáblákat is- 5

mertette, mintegy felvezetve egyben az erről szóló, most készülő könyvét. Az utolsó előadást Merlák Zsuzsa (Mezőhegyes) tartotta, aki a város katonai és ipartörténeti emlékeit ismertette. A konferencia tisztújító közgyűléssel végződött, amelyen Dukrét Géza elnök beszámolt az utóbbi négy év tevékenységeiről. A kiegészítő hozzászólások utáni tisztújításon Dukrét Gézát elnökké, Bara Istvánt (Szatmárnémeti) alelnökké, Mihálka Nándort ifjúsági alelnökké, Kiss Anna-Máriát pedig titkárrá választották. A napot záró polgári esten közreműködött Farkas Major Annamária előadóművész, operaénekes. A harmadik nap szakmai kirándulással folytatódott Hódmezővásárhelyen, Széphegyi László építészmérnök vezetésével. Megtekintettük a református ótemplomot, a városházát és a Fekete Sas vigadót, Orosházán a Jézus szívének szentelt római katolikus templomban megkoszorúztuk gr. Széchenyi Miklós nagyváradi püspök sírját. Újkígyóson Harangozó Imre vezetésével megnéztük a Szűz Mária Szent Nevének tiszteletére szentelt templomot s a A mezőhegyesi konferencia részvevői Wencheim család sírhelyét, valamint a népfőiskola gyűjteményét, Szabadkígyóson a Wenckheimkastélyt. Gyulán Dénes Zoltán vezetésével megnéztük a városháza dísztermét, ahol azalpolgármester fogadta a társaságot. A konferenciát anyagilag támogatta a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata, Békés megye és Mezőhegyes önkormányzata, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Dukrét Géza 6 Wanek Ferenc laudációja A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság kolozsvári fiókszervezetének vezetője, Wanek Ferenc sokfelé ágazó életútja messziről indult. Erdélyben, a Szeben megyei Nagydisznódon született 1944. október 21-én. Édesapja a szász Wanek Franz Traugott kőolajfúró mérnök, édesanyja Tonk Karolina volt. Bátyja, Wanek Péter Ferenc építészmérnök. A lelkes, törekvő, ambiciózus jelleméhez feltehetően az is hozzájárult, hogy édesapa nélkül nőtt fel. Ugyanis 1944. augusztus 25-én, a németek elleni pálfordulás harmadnapján, pontosan tudva, hogy kicsoda, a kőolajfúró mérnököt az utcán lőtték le Plojesten, mert német volt. Édesapja halálhírét csak két hónappal később tudta meg az édesanyja, két nappal Wanek Ferenc születése után, ekkor bátyja, Péter Ferenc még csak két és fél éves volt. Felesége Boros Judit matematikatanárnő, a kolozsvári Apáczai Gimnázium aligazgatója. Gyermekei: Andrea Enikő képzőművész, vállalkozó, Ferenc képzőművész, reklámgrafikus, Tamás pedig számítógép-forgalmazó és -javító. A szabad idejében botanikát, zenét, költészetet szerető, tájfutó és természetjáró Wanek Ferencet aki nem akármilyen fokon foglalkozik Erdély középkori történetével és vártörténetével megkérdeztem, minek vallja magát. Geológus vagyok volt a rövid válasza. Tudományos kutatási területei a földtan, őslénytan, rétegtan, tudománytörténet, de a földfelszínalaktan és környezetföldtan is. Tudományos dolgozatai 86 kötetben, folyóiratban és konferencia-kiadványban jelentek meg. Ezen kívül még 55 előadás- kivonat, 30 tudománynépszerűsítő írás, 60-nál több újságcikk, recenzió, előszó, tankönyvfordítás jelent meg tollából. Kéziratos kutatási jelentéseinek, szakértői véleményeinek száma több mint 130. Gyermekkorában botanikus akart lenni, ugyanakkor rajztehetsége is megmutatkozott. 1962-ben érettségizett Nagyváradon, majd Kolozsváron elvégezte a 3 éves Tanárképző Főiskola Képzőművészeti Karát. Szeretettel emlékszik vissza Kristófi János és Mottl Román nagyváradi, valamint Forró Antal, Balaskó Nándor és Mircea Vremir ko-

lozsvári tanáraira. 1966 68-ig általános iskolai rajztanár volt a Bihar megyei Fugyivásárhelyen, Nagyváradon és Bihardiószegen. Sokat rajzolt, festett, rájött, hogy a művészet nem tűri meg a középszerűséget, úgy gondolta, neki más területen kell keresnie a teljes értékű életet. Ugyanakkor a diószegi iskolában az erős nacionalizmus légköre elgondolkoztatta, hogy olyan foglalkozás után nézzen, ahonnan nem lehet általános oktatásba kerülni, s ez a geológia volt. Dicséretére válik, hogy két és fél éves rajzpedagógiai gyakorlata alatt, az ő biztatására többen indultak falusi környezetből képzőművészeti pályára, olyanok, akik később fényesen bizonyítottak (Igazság Radu, Márkus Barbarossa János, Ioan Mihele, Murányi Mátza Éva és mások), akik közül egyesek főiskolai tanárok lettek, és később az ő gyermekeit is tanították. 1973-ban a kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem Biológia, Földrajz és Földtan Karának földtan szakán Wanek Ferenc évfolyamelsőként 10-es általánossal államvizsgázott. Dolgozott bányában, volt geológuskísérő, térképező geológus, kutató és főkutató a kolozsvári Földtani Kutató és Feltáró Vállalat belényesi és óradnai részlegén, a Nagy-Szamos forrásvidékén, a BBTE Árokaljai Kutatóközpontjában, szakértő a MOL megbízásában, majd főkutató Románia Földtani Intézetének kolozsvári fiókjánál. A doktori disszertációja megvédése körüli időben, amikor már felvállalta az állami támogatású, önálló erdélyi magyar tudományegyetem ügyét felkaroló Bolyai Társaság elnöki feladatát, sok, olykor durva támadás érte, így dolgozata nyilvános megvédésétől elállt. 1997-től egyetemi oktatóként is működött. Előbb a Babeş Bolyai Tudományegyetem Biológia Földtan Karának magyar tagozatán a földtan, őslénytan és rétegtan tanára, majd főállásban, 2003 2009 között adjunktus a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Tudományok és Művészetek Karán, általános, regionális és környezetföldtant, valamint földfelszínalaktant adott elő. Ezekkel párhuzamosan, a BBTE Földrajz Karán a fizikai földtan és Románia regionális földtana tantárgyakat tanította. Megemlítendő, hogy mindeközben államvizsgai és diáktudományos dolgozatokat vezetett, háttérirányítással segítette a geológus egyetemisták önképző körét, szakmai diáktáborok irányítója volt, bányászati, kohászati és földtani, valamint tudománytörténeti konferenciákat szervezett (eddig összesen 26-ot), lexikonkötet- és kiadvány-lektorálásokat végzett, a tudománynépszerűsítés terén pedig előadások, filmek, televízió- és rádióműsorok, múzeumi kiállítás-rendezések fűződnek nevéhez. Hosszú azoknak a szakmai és társadalmi szervezeteknek a sora, amelyeknek aktív tagja. Hogy csak néhányat említsek: a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja (2010-től), alapító tagja az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságnak, a Bolyai Társaságnak és a Collegium Transsilvanicumnak. Számos bel- és külföldi szervezet vezetőtestületi tagja. Külföldi tanulmányi ösztöndíjakban részesült, 1992-ben a Magyar Tudományos Akadémia, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia, 2001-ben pedig a Domus Hungarica jóvoltából. Ezeken kívül oktatói ösztöndíjak, kitüntetések, tiszteletbeli tagságok, díjak, emlékérmek, elismerő oklevelek sora zárul egyelőre a 2010-ben kapott Báthory István-díjjal, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében kifejtett kimagasló tevékenységéért kapott. Igen jelentős tudománytörténeti tanulmányai közül elsősorban a 2009-ben megjelent Hitvallás és Tudomány az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiemelkedő személyiségei című ünnepi kötetben Koch Antalról (1843 1927), a magyar geológia egyik legjelentősebb alakjáról, a 19. és a 20. század kolozsvári és budapesti magyar földtanoktatás egyik meghatározó egyéniségéről írt dolgozatát említeném. Külön tanulmányai: Az erdélyi földgáz felfedezésének igaz története, A földtanoktatás története a Bolyai Tudományegyetemen stb. Szakdolgozatai összeállításánál hasznát vette rajzkészségének. A földtant megelevenítő, az ásványok, kőzetek és kövületek szerepét-rendeltetését tükröző kiállítások szakszerű rendezését is vállalta. STARMÜLLER GÉZA (Elhangzott a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság XVII. Partiumi Honismereti Konferenciáján, Mezőhegyesen, 2011. augusztus 26-án.) 7

Galéria Váczy Margit születésének centenáriumára 8 Váczymama! mindannyian, ezerszám csak így emlegettük a Brassaiban. Az akkor kissé gunyoros, diákcsínyes becenév tulajdonosának emlékét mára teljes tisztelettel idézem fel. Neki is köszönhetem, hogy képzőművész-rajztanár lett belőlem. Ma is magam előtt látom kis, törékeny alakját, szelíd tekintetét, s amint sietős léptekkel viszi a számára kicsit túlméretezett osztálynaplót. Óráin kissé sipító hangon próbálta fegyelmezni a zajos osztályt. Szép kalligráfiával, de már reszketeg kézzel írta be a jegyet az ellenőrzőbe. Idős volt már, nyugdíjazás előtt állt. Biztatott, hogy a rajzórákon kívül, szabadidőmben is festegessek. Aztán szólt, hogy hozzam be az iskolába a képeimet, kiállított az osztály elé, s nekem minden rajzomról mesélnem kellett. Brassais napokon ezekből a munkáimból rendezett kiállítást a könyvtárteremben. Nemrég Bartók Katalin egyetemi tanár, a Váczyhagyaték gondozója hívta fel a figyelmemet, hogy Váczy Margit idén lenne százéves. Felmentem a lakására átnézni a hagyatékot. Először egy régi bőröndöt nyitottunk ki. Tele volt egy élet emlékeivel: kiállításokról írt és kiollózott régi újságcikkekkel, fiatal- és idősebb kori fényképekkel, számos festmény fotómásolatával, művésztársak kiállítására szólító meghívókkal, iskolai és egyetemi oklevelekkel, kiállítási vendégkönyvekkel, s még hosszan sorolhatnám az ereklyéket. Több megsárgult, hos szúkás névjegykártyán egyszerűen csak ennyi szerepelt: Dr. Váczy Margit tanárnő, Kolozsvár. Pedig hozzá lehetett volna írni azt is: festőművész, restaurátor, jogászdoktor. Váczy Margit 1911. május 6-án született Abrudkerpenyesen, református családban. Bevallása szerint már az elemiben kedvenc időtöltése volt lerajzolni mindent, amit látott, de főleg növényeket, virágokat. 1930-ban érettségizett Gyulafehérváron. 1930 és 1934 között Kolozsváron, majd Temesváron végezte el a Belle Arte Képzőművészeti Főiskolát Catul Bogdan, Aurel Ciupe, Papp Sándor és Romul Ladea tanítványaként. Oklevelének tanúsága szerint a képzőművészeti főiskolán akkoriban olyan tárgyakat tanítottak, mint például alakrajz, festészet, Munka közben szobrászat, díszítőművészet, síkmértan, perspektíva, művészettörténet, művészi anatómia, esztétika, műépítészet, pedagógia, kompozíció. Festészeti vizsgamunkái közé tartozott az akt, a fejtanulmány és a kompozíció. A négy főiskolai év után egyetemi tanulmányainak ötödik esztendejét Budapesten a Képzőművészeti Akadémia képrestaurátori szakán végezte. Szívvel-lélekkel dolgozott. Egy vele készült interjúban így emlékezett: Ajánlólevelet kaptam a Louvre-ba; nyakamba vettem a világot, elindultam kitanulni a mesterséget. Pontosan tudtam, mit vállalok. Nem csak alkotni kell, meg is kell őrizni a műalkotásokat. Tanulmányai kiegészítéseként Európa számos híres múzeumának restaurátor műhelyében, így a Louvre mellett a bécsi Kunsthistorisches Museumban, a müncheni Alte Pinakothekében, emellett Velencében, Rómában, majd a budapesti Nemzeti Múzeumban is dolgozott. 1935-ben indult el a rajztanári pályán a gyergyószentmiklósi Római Katolikus Leánygimnáziumban, ahol 1938-ig tanított. Ezután lett a kolozsvári Állami Tanítóképző tanára. Pericle Capidan, az ekkor már neves művészpedagógus újabb, egyéves pári-

zsi tanulmányútja idejére a fiatal és törékeny Váczy Margitot kérte fel a helyettesítésre, akinek tudására és igényességére jellemző, hogy még a fiúosztályban is kézben tudta tartani a gyeplőt, és fegyelmezni tudta a rakoncátlankodókat. Váczy Margitot 1940. november 23-án 13 férfikandidátus társaságában egyedüli nőként avatták a jogtudományok doktorává a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. Mindig célratörő és határozott természete vezérelte, ennek is köszönhette, hogy művészi-tanári pályája és jogi tanulmányai mellett a matematika földrajz tanári szakot is elvégezte. Bolondnak hisznek mentegetőzött, amikor mindezekről faggatták. 1967- ben szerezte meg a II., majd 1969-ben az I. tanári fokozatot. Erdélyben ún. megyeközi szaktanfelügyelő is volt. A legtöbbet kolozsvári középiskolákban tanított, 38 éves tanári pályája utolsó szakaszában, 1950-től az 1971-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a 7-es Számú Középiskola a mai Brassai Sámuel Gimnázium tanára volt. 1968-ban az oktatásban kifejtett különleges érdemeiért Éltanár oklevelet kapott az akkori tanügy-minisztériumtól. 83 éves korában, 1994. április 25-én hunyt el Kolozsváron, a Házsongárdi-temetőben nyugszik. Az előbb említett régi bőröndből újabb kincsek kerültek elő. Meghívók és fényképek F. Ferenczy Júlia 1947. június 1-jén a Vármegyeházán megnyílt kiállításáról, Lövith Egon 1987-ben megnyílt rajzkiállításáról, Röser Ferencnek a Klub Galériában a mai Báthory-líceum könyvárában megnyílt ötvös-zománc kiállításáról, és így tovább. Számos kicsengetési és érettségitalálkozó-kártya, köztük a kolozsvári Állami Tanítóképző 1946-ban végzett növendékeinek 35 éves érettségi találkozó kártyája, a Kolozsvári Képzőművészek Egyesülete által dr. Váczy Margit nevére kiállított 124. számú tagsági könyv 1947-ből. Ebben az áll, hogy foglalkozásának gyakorlása érdekében szabadon közlekedhet, és a szabadban való rajzolást és festést zavartalanul folytathatja s mindenféle közmunka alól mentes. A magyar, román és orosz nyelvű tagsági igazolványát Folyovich Miklós Endre elnök és Brósz Irma titkár írták alá. Aztán a bőröndből sérelmek is előkerülnek. Egy, a művész-szövetséghez 1984. december 10-én kelt, kézzel írt beadványában az áll, hogy tagsága ismeretlen okokból és nem személyes hibájából adódóan szűnt meg, ezért kéri újrafelvételét, amit persze, nem kapott meg. 1978-ban Désen egyéni kiállítása nyílt. Az akkori magyar nyelvű megyei lap, az Igazság erről így írt: Dr. Váczi Margit orvos, műkedvelő képzőművész alkotásaiból nyílt tárlat Másnap Ejnye cím alatt jött a helyesbítés: Váczi Margit, a kiállító valóban doktor, de nem orvos, hanem művészettörténelemből szerezte doktori címét ( ) a képzőművészetet nem amatőr fokon műveli, hiszen egykor a képzőművészeti főiskolát végezte. Ejnye, ejnye javítanám tovább 33 év távlatából a pontatlanságokat, hiszen a művésznő nevét kétszer is tévesen írták le, azaz i-vel y helyett, továbbá az sem mellékes, hogy doktori címét nem művészettörténetből, hanem jogtudományokból szerezte. 1947 áprilisában, a tömény szocialista realizmus időszakában több kolozsvári képzőművész közös tárlata nyílt meg a Vármegyeházán. Bizonyos, h aláírást használó szerző írta a Világosságban, hogy Váczi Margit három csendéletében semmi művészit nem találunk Csak sejteni lehet, hogy a cikkíró kiknek, vagy inkább minek a nevében használt többes számot, miközben természetesen i betűs végződésűre módosította a bizonyára úrinak, valamiféle nemesi csökevénynek számító y betűs családnevet. A bőrönd után előkerült egy vaskos rajzmappa. Tele volt akvarell- és pasztellképekkel. Néztem a megörökített hegyes-völgyes erdélyi tájakat, erdős domboldalakat, a Hója-erdőt, Kolozsvár, illetve más erdélyi városok részleteit megörökítő alkotásokat. Váczy Margitot sokszor vonzotta az őszi táj színessége. A képek címei is beszédesek: Hója; A kolozsvári piarista templom; Botanikus kert; Kolozsvár látképe a Fellegvárról; Kálvária templom; Hója-gerinc a Donát-szoborral; Szamos-part; Malomárok. Legtöbb képe azonban s nyilván kedvenc műfaja a virágcsendélet. Szembeötlő ezek harmonikus beállítottsága, a színek kiegyensúlyozottsága s a díszítő elemként használt népművészeti tárgyak kancsók, bokályok, varrottasok gyakorisága. Kompozícióit A kolozsmonostori Kálvária templom 9

10 szigorú logika, tudatos szerkezet tartja össze, a természet alapos, elmélyült megfigyelése jellemzi. Az önmagával szemben támasztott igényesség a képein is megnyilvánul. Klasszikus témabeállításaira a formák szilárdsága és a színek telítettsége jellemző. Harmónia és rejtett belső erő tartja össze kompozícióit. Pasztelljei, akvarelljei a legjobb minőségű papírra és márkás festékkel készültek. Ezek a színes grafika bravúros példái, ennek összes jellegzetességét megcsillogtatják. Az anyagszerűség érzékeltetéséhez világos, határozott rajzot és dekoratív, tiszta színek párbeszédét alkalmazza. Gondosan figyel a dolgok beállítására, elrendezésére, párbeszédére, a megvilágításra, a fény árnyék játékára. A látvány hol lírai, hol drámai hangsúlyt kap. Váczy Margit nem volt újító, rebellis alkat, őt mindig az alkotói alázat jellemezte. Művészi krédója volt a szép meglátása és annak tolmácsolása, hogy abban meg lehessen pihenni, fel lehessen üdülni, meg lehessen találni a csendes, nyugodt, harmonikus szemlélődést, magát a műélvezetet. Váczy Margitot alkotás közben is a szolgálat nemes volta vezérelte. Több évtizedes munkálkodását számos egyéni tárlaton is bemutatta. Egy-egy ilyen kiállításról tanúskodnak a vendégkönyvek. Marton Lili például azt írta, hogy Gyönyörű, gyönyörű virágok nem is virágok élő, beszélő csodák!. M. S. névjegyet használó látogató azt írta: Alkotásaid beszédes bizonyítékai annak, hogy minden a lélek. Szeretettel üdvözölte őt 1982. március 15-én Désről a pályatárs Incze János és felesége, Elvira. Botár Edit írta: Örömmel néztem végig kiállításodat. A gyönyörű lilák és rózsaszínek kifinomult ízlésről tanúskodnak. Tobzódnak virágaid a gyönyörű színekben. Póka Zsombori Erzsébet kollegiális szeretettel üdvözölve őt, azt jegyezte be: Olyan a kiállítás, mint a nyugalom szigete. Nőnapi kiállítás egy szürke, lucskos, lehangoló, hosszú tél után, várjuk a tavaszt, lelkünket felmelegíti e színes virágkiállítás. Mennyi frissesség és fiatalság, nyugalom, szépség, optimizmus, gazdag lelki világ ( ) Életed karakterét mindég a precizitás, a mély gondolkodás, átélés és állandó aktivitás jellemezte, ezek a tulajdonságok visszatükröződnek képeiden is. Kiss Elek unitárius püspök 1971. június 10-én bejegyezte, hogy Dr. Váczy Margitnak csak gratulálni tudok kitűnő képkiállításához, s kívánok életében még sok sikert. Büszkén említem meg, hogy az én gyűjteményemben (ma 425 drb.) 2 szép képét szemlélhetem naponként. Meleg otthona egyben jól felszerelt műtermet is jelentett Váczy Margit számára. Kolozsvárt lakott, előbb a Bethlen utca 19. szám alatt, majd a Görögtemplom utca 1. szám, végül a Fürdő utca 10. szám alá költözött. A falakat saját munkái és Gruzda János számos képe díszítették, a két családot ugyanis baráti szálak fűzték egymáshoz. Kínai szobrocskák, könyvek, ecsetek, festőállvány, két antik óra, levélhalmaz, falakhoz támasztott félkész vásznak, restaurálandó képek tették izgalmassá környezetét. Ikon restaurálás előtt... Egy interjúban restaurátori munkásságának érdekes részleteiről mesélt: Beutaztam az összes KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, 1990-ig az európai szocialista országok gazdasági együttműködési szervezete) államot, keresztül-kasul bejártam a Szovjetuniót, hétszer voltam ott. Dolgoztam a világ leghíresebb restauráló műhelyeiben. Százszámra állnak a milliókat érő festmények, hetente futnak be a ritka képek. Összeül a bizottság, megvitatják, kialakítják a közös véleményt, aztán mindenki végzi a maga reszortját: tisztítást, a hiányok pótlását, dublérozást, vasalást, lakkozást. ( ) A kezembe került Nagy Imre ifjúkori önarcképe, kartonra festett remekmű, kettétört állapotban, kettéhajtották, lepergett festékkel, melyet pótolni kellett, pont az arc közepén. Megmentettem Nagy Imre egyetlen fiatalkori önarcképét. ( ) Javítottam még Barabás Miklós-, Glatz Oszkár-képeket a Sepsiszentgyörgyi (ma újra Székely Nemzeti) Múzeum számára. Bonyolultabb helyreállítási ügyekben messze földről is gyakran fordultak hozzá tanácsért, megoldásért. Diáknemzedékek hosszú sorát indította el elsősorban a műértés útján. Egyes tanítványai az ő pél-

... és után dája nyomán választották az alkotói, művészi, restaurátori, építészi pályákat. Könyvtáramban őrzöm azt a Modigliani albumot, amelynek első lapján a következő beírás olvasható: Orbán I. X. A. oszt. tan-nak, rajzból elért kiváló eredményéért. Dr. Váczy Margit tanár, Kolozsvár, 1970. június 21. És őrzök még egy albumot, amely igazán nagy hatással volt rám annak idején: Van Gogh önarcképei. Ezt az akkori Pionírházban kaptam, ahol országos diákkiállítást rendeztek, és Váczy tanárnő bevitte az én képeimet is, és ha jól emlékszem, II. díjat nyertem a Csendélet és a Rakodó pályaudvar című zsírkréta képeimmel. Tanárnő kérem, köszönöm! Most én viszem az Ön képeit kiállításra a Báthory Klub Galériájába, ahol centenáriumi emléktárlatot rendezünk. Legyen ez az Ön iránti adósságom egy apró kis részletének a törlesztése. Orbán István Egyéni és csoportos kiállítások: 1943. december: a Méhkas Diákszövetség karácsonyi kiállítása Kolozsvár szabad királyi város Műcsarnokában. 1947. április 20.: a Művészek, Írók, Újságírók Vegyes Szakszervezet szakcsoportjának (V. csoport) kiállítása a kolozsvári Vármegyeházán. Fekete Margit, Incze Ferenc, Karácsony Emmi, Méderné Ferenczi Ilona és Tóth Kálmán társaságában Váczy Margit három csendélettel vett részt a közös tárlaton. 1947 és 1965 között részt vett a Képzőművészeti Alap Kolozsvári Fiókja több közös kiállításán. 1957. május 19.: a kolozsvári Tanügyi Dolgozók Szakszervezete képzőművészeti tagozatának csoportos tárlata a Művelődés Házában. Részt vettek: Ana Bodnar, Brósz Irma, Buday Lajos, Victor Constantinescu, Gedeon Zoltán, Letiţia Munteanu, Aurel Pop, Tóth István, Vámszer Géza és Váczy Margit. 1971. május 24.: egyéni kiállítás a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban. 1978. március: egyéni kiállítás 36 pasztellképpel a Román Akadémia kolozsvári fiókja könyvtárában. 1978. október: egyéni kiállítás Désen. 1980: egyéni kiállítás Kolozsváron az Egyetemiek Házában. 1981: egyéni kiállítás Zalatnán. 1982. március 3.: egyéni kiállítás virágcsendéletekkel a Babeş Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. 1986. szeptember 3.: egyéni kiállítás pasztell- és akvarellképekből a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban. Rendszeresen részt vett a kolozsvári rajztanárok közös tárlatain. 1997. május 17.: emlékkiállítás 40 pasztell-, akvarell- és olajképpel a Kolozsvár-Külső Református Egyházmegye esperesi hivatala Gy. Szabó Béla Galériájában a család, a Művelődés szerkesztősége és a Brassais Véndiák Alapítvány közös rendezésében. Róla szóló irodalom: Tizennégy doktort avattak a kolozsvári egyetemen. Függetlenség, 1940. november 23. sz. j. g.: Legyenek egész emberek (újságkivágás 1940- ből) h.: Tárlat a Vármegyeházán. Világosság, 1947. április 28. Váczy Margitról. Erdély, 1947. május 3. Kozma Elza: Névtelen művészek kiállítása. (újságkivágás 1957-ből) Murádin Jenő: Váczy Margit pasztellképei. Igazság, 1978. március 8. Váczi Margit dési kiállítása. Igazság, 1978. október 10. Ejnye!. Igazság, 1978. október 11. Váczy Margit. Dolgozó Nő, 1980/8. Jánosy Tibor: Alkotni és megőrizni. Érdekes foglalkozások. Riportsorozat (kézirat), 1982. Banner Zoltán: Dr. Váczy Margit csend-életei. Utunk, 1986. szeptember 19. Váczy Margitról. Igazság, 1986. szeptember 25. H.[orváth] Gy.[öngyvér]: Dr. Váczy Margit Igazság, 1989. március 15. Váczy Margit: Csendélet (repró). Utunk, 1989. május 19. Dr. Váczy Margit halála. Az 1557-ben alapított Kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum évkönyve az 1993 1994- es tanévre. Szerk. Gaal György. Kolozsvár, 1995. (5 reprodukcióval) Gábor Dénes: Váczy Margit emlékkiállítása. Szabadság, 1997. május 26. Gábor Dénes: Festőművész, pedagógus, restaurátor? Váczy Margit pályaképe. Művelődés 9., 1997. szeptember (15 reprodukcióval) 11

Enciklopédia Tallózás Kecset és Kisfalud múltjában (2.) 12 mater és filia Szokolay István protokolluma kilenc kalongyán alól fél bér jár a prédikátor és mester házához járandó földek Kánási Pataka, Által, Habarica, Csepegő, Szék, Mező uttya, Rez alatt, Nagy Kert két ökörrel nem művelhető föld colonusok és inquilinusok fatornyot építő Csíkfalvi Csók János Gyallay Domokos felfedezése Siménfalvi Györke János ácsmester A Nyikó vize egyik jobb oldali mellékvölgyében, a Gada-patak felső és középső szakasza menti Kecset és Kisfalud római katolikus és unitárius falvak között fekvő református települések, az első a mater, anyaegyház, a másik a filia, leányegyház. Orbán Balázs helyszíni kutatása szerint Kecseten a két csermely közti dombot régi templom koronázta, melynek lebontott anyagával építék a mostani új templomot. A tudós báró közemlékezetre támaszkodó állítását több, időközben előkerült kőfaragvány erősíti meg, az 1838 és 1842 között épült új templom alapozásakor egy kőből faragott szenteltvíztartót fedeztek fel, az 1978-as renoválás alkalmával pedig az épület belsejében levert vakolat alatt négy darab vályúzattal faragott kőtömböt találtak. Ezek a faragványok minden bizonnyal egy korábbi templom kövei lehetnek, ám középkori eredetük csupán feltételezhető. Az udvarhelyi református egyházmegye legrégibb protokollumában, 1695-ben Kecset már szerepel egyházközségként. Az 1660 1690 közötti időből kelt első egyházi leltár a javak összeírásakor említi a templomot: Vagjon az Templumhoz 2 Abrosz. [...] Miklós Gergely hagyott egy földet Templum számára. Az egyházmegye 1715-ös, Szokolay István által összeállított jegyzőkönyv (Liber Ecclesiarum secundum Helveticam Confesionem Reformatarum in Dioccesi Udvarhellyiensi exsistentium) több adatot is tartalmaz Kecsetről. Leltárba vannak véve a sacramentumokhoz való eszközök, az Ecclesiához való bonumok, a predicatornak és mesternek járó földek és fizetségeik. A kecseti klenódiumok jegyzéke rövid, a gyülekezet anyagi erejét is mutatja: 1. Vagyon az Ur asztalára két abrosz, a harmadikat és negyediket akkor hozzák be mikor Ur Vacsoráját osztogatják; 2. Egy vereses kendő; 3. Kivül belől arannyas kehely; 4. Egy ezüst tángyér. 5. Keresztelő kanna. 6. Kendő. 7. Egy kis ruha; 8. Ugron Jánosné Aszszony adott egy Háromszéken szőtt feketével tarkázott szőnyeget, egj kendőt is, de el veszett Csibi Istvánnén; 9. Ders Ferenczné adott egy vereses kendőt. 10. Vagyon egy vereses fejtős gyolcs keszkenő. Pap Mihályné adta. Item Csizmadia Ferencz Mester csináltatott egy szép Persely ládát az Ecclának. 11. Vagyon egy kék fejtős abrosz mellyet Berzenczei Péterné Asz. adott. 12. Vagyon egy igen szép jó féle gyolcsból való arannyal varrott keszkenő. T. Nzetes Ugron Tamás Úr Collatioja. Szép János Uram adott (az előbbi el romolván) egy perselyt az Eklesiának. Elekes Györgyné adott egy festékest az Ur Asztalára. A pap és mester bére részletbe menően meg van állapítva: 1. A ki szántó vető ember egész bért adjon Papnak, mesternek, elrendeltük. 2. Ha kik 9 kalongján alol lészen fél bért adjon. 3. Ha kik nem szántat, hanem csepivel [= csépléssel] keresik 3 vékát adjanak mindazáltal az idők mivoltához és az búza árához képest Istenesen cselekedjék a Papok, zabot

az illjen s fát ne adjon tartozásképen. 4. A szegény özvegjek a kik nem szánthatnak s vethetnek 3 sing kender vásznat adjonak, edjike a mesteré. Fát egy egy szekérrel is a Kecsetiek a Papnak, a Kis Faludiak a Mesternek. Szántással tartoznak a Predikátornak ugarláskor két ekével, forgatáskor is kettővel; a Mesternek pedig edgyel edgyel. A prédikátor és mester házához járandó földek is nyomon követhetők a protokollumban: 1. Felső Benczéd felé fordulóba öt földek, egjik vagyon a Kánási Patakánál vic ab una Ketseti Sigmond Ur földe, Fellül Pálfi Ferencz jobbágja Balázs István. 2. Az Általl nevű hellybe vagyon vic Csur Péter ab alia Veres Péter udjan azon két földnek Vicinusa Ketsedi Sigmond jobbágja Por Bálint ab alia Gáfi Margith. 3. A negjedik a falu mellett mellynek mind alol fellyül vic Elekes Ferencz. Nb. El tserélték Habaricza nevű hellybe való földdel. 4. Ötödik föld vagyon a Ketsedi Sigmond Tanorokjánál Csepegőbe vic ab una Ketsedi Ur jobbagja Tot János földe. 5. Vagjon egj kert a Pap számára való a falu közt Vic ab una az ország utya ab alia Tarcsafalvi Albert öröksége, harmadik felől Elekes Gergely öröksége. 6. Farkaslaka felé fordulóba vagyon egj föld a Falun kívül Vic ab una Csiki István ab alia Mihály Déák. NB. Eltserélték (...) 7. A Felső Benczéd felé fordulóba a Mesternek két hold földe Habaricza nevű hellybe, edjik vic Tot Györgj ab alia Orbe (?) Péter jobbágya Veress György. A másik van Szék nevű hellybe vic ab una Gálfi Margit ab al Csiki István. NB. ezt el tserélték (...) 8. Farkaslaka felé fordulóba egj föld vic mind alol fellyül Tot György 9. Csiki István hagjot Széna Mező uttya mellett a Rez alatt egj szántó földet. Biró Ferencz is edjet. (...) 10. Miklós Gergely Templom számára hagjott egy földet Benczéd felé forduloba a rez határán túl vic ab una Gyöngjös István, más felöl Miklós Gergely. ( ) Vagyon a mester számára egy föld Várallja felé forduló határban Kánási nevű helyben vic ab una Bak Mihálly ab alia Fábjan Samuel. Elekes János conferalt egy szénafüvecskét Farkaslaka fele forduló Határban, egy felöl vicinussa Pálfi Sigmond szántó földe, más felöl az Elekes Illyés földe bütüje. Széna mezőben, Benczéd felé fordulóban vagyon a Mester számára egy szénafű ( ) Vicinussa a Falu felöl Kisfaludi mester, másfelöl a Nagy Kert nevű hely nyilainak bütüje. Száz esztendő elteltével sem változott sokat a Kecsetiek és Kisfaludiak élete, a földért és földből élők mindennapjai, az 1819 1820-as erdélyi úrbérrendezési kísérletet megelőző felmérés ad eléggé árnyalt képet az egy sorsot élő két település viszonyairól. Kecset és Kisfalud egyesült falukban 1820. május 24-én jártak a kirendelt összeírók, Dakó Sándor és Simó Ferenc, és aláírásukkal hitelesítették a vallomástevők feleleteit. A faluközösség nevében ekkor az alábbiak tettek vallomást: Kisfaludi István, agilis Kiss Moyses, agilis, falusbíró Bak János, agilis Páll Ferentz, agilis Szász István, agilis Páll Moyses, agilis Bak Elek, Szász Ferentz, Szász Márton, Varga Sigmond, üdősb Szász György, Berze János, Bak Sándor, ifjabb Szász György. A vallomásokból a székely faluközösség hétköznapjai elevenednek meg, a két falu szántóföldjeinek két része közönséges trágyázás által művelhető ( az hegyek magossága miatt bajosan trágyázhatók), rozst, tiszta és elegybúzát terem. A szántóföld harmadik része sovány természetű, agyagos, köves, vizes, zabnál egyebet nem terem, ráadásul a hegyekről lefolyó sebes zápornak is ki vagyon tétetve. A határ két forduló alá való, két ökörrel nem mívelhető. Közönséges termés idején egy véka búzavetés után lészen három kalongya, s abból szemül lészen három véka. A falvak határaiban nincsenek kaszálók, a marhatenyésztők a havasi legelőkre vannak utalva, bár a szántóföldek között termik egy kevés széna, az is csak egyszer kaszálható. A legelőhelyek, a havasiakkal együtt jók és elégségesek, az marhatartásra közönséges füvet termő, itatóhely a barmok számára jó, és elégséges vagyon. Tűzifa és épületfa sincs a közvetlen szomszédságban, vagyon az határon is egy kevés erdő, de az tilalmos a makkolásra nézve, hanem a tűzifa az havason egynapi járóhelyen, az épületre vala pedig kétnapi járóhelyen vagyon, s alkalmatlan úton hordatik. A földművelés és állattartás mellett, a kecsetkisfaludiak sókereskedéssel foglalkoznak, de a kádárságnak is nagy keletje van, folytattatik a kádármesterség, melyből pénzkeresés haszon vagyon, de az arravaló matéria is pénzzel vétetik más havasokról, mivel a magunkén nem találtatik arra alkalmatos fa. Ennek ellenére az összeírók a két település mesteremberei között 44 kádárt találtak (továbbá egy szűcsöt, egy kovácsot, egy szabót). Székely közösséghez illően ruházattyokot, posztót, vásznat magok mívelik, s a térség általános jellemzőjeként egyetlen ácsot sem vettek lajstromba, hiszen a famegmunkáláshoz, faragómesterséghez minden épkézláb ember értett. A felmérés legfőbb célja a szolgálónépek, colonusok és inquilinusok, jobbágyok és zsellérek terheinek részletezése (egyúttal a települések nagygazdáinak kilétére is fény derül): Itten a szokás szerént való szolgálatokat jármas marhákkal is, tenyérrel is teszik a colonusok, de hogy mennyit szolgálnak jármos marhákkal, s mennyit tenyérrel, azt külön meg nem tudjuk mondani, mivel egyszer tenyérrel, máskor pedig ökörrel parancsollyák a földesurak colonussaikot. Egyátallyában pedig szolgálnak esztendőnként: A báró Györffi úr colonussai haton 624 napokat, és fonnak haton 18 font kendert, és annyi gyapjat. A tekintetes Orbán Ferentz úr colonussai szolgálnak hárman 234 napokot, a negyedik fizet 25 m[agyar] forint taxát. A tekintetes Székely Ferentz úr egy colonussa szolgál 78. A tekintetes Jaáloki Joseff (!) úr öt colonussai 260 napokat. A méltóságos Ugron István úr egy colonussa szolgál 104 napokat. A méltóságos Ugron János úr colonussa szolgál 52 napokat. A tekintetes Pakot Elek úr két colonussai szolgálnak 48 napokat. A Nagy Mojses úr egy colonusa fizet 14 m[agyar] forint taxát. A Somodi Benián úr két colonussai fizetnek 50 r[énes] f[orint] taxát, az inquilinussa pedig a szolgálatért ád egy juhot egy esztendőre. A Veres János úr inquilinussa 20 napokat szolgál, azt is megjegyezvén, hogy mikor tenyérrel szolgálnak is, annyiba vetetődik, mint mikor 13

14 marhával. Akinek pedig marhája nincs, mindenkor csak tenyérrel szolgál. Egy summában pedig ezen helységnek colonussai és inquilinussai szolgálnak egy esztendőben 1524 napokat, és fonnak 18 font kendert, 18 font gyapjat. Taxát fizetnek 82 r[énes] f[orinto]kat, 30 kr[ajcáro]kat és egy juhot. Ökörrel szolgálnak 1322 napokat, tenyérrel 202 napokat. (A teljes kecsetkisfaludi felmérést lásd Udvarhelyszék parasztvallomásai 1820-ból.) A keletelt, sokszögzáródású református kecseti templom a falu melletti dombon emelkedik, mellette az 1795-ből való fatorony. A templom nyugati és déli oldalán portikusokkal védett bejáratok nyílnak a lapos mennyezettel fedett, két fakarzattal ellátott templomba. Dávid László adatgyűjtése és összefoglaló munkája (A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei) alaposan dokumentálja az 1838 1842 között épült templomot. A kecseti fatorony azon kevés számú erdélyi monumentális népi építkezési emlék közé tartozik, melyet pontosan adatolni tudunk; a megrendelők és a mesterek nevét az egyik ereszgerenda hordozza, a felirat szerint: EZ FA TORNYOT ÉPITÖTTE CSIKFAL- VI CSOK JÁNOS A LÉCZEZÉSIG EGY SZEME S EGY KEZE LÉVÉN. / A PLÉHEZÉST, ZSINDELYEZÉST, DECKÁZÁST TARCSAFALVI SYLVESZTER GYÖRGY VÉGEZTE / A KECSETI REFORMÁTUS ECCLEZIÁ- NAK BENCZÉDI GYÖRGY CURATOR, FELESÉGE BAKK ERZSÉBET, EGYHÁZFIAK: / SZÁSZ GERGELY ÉS PÁL JÁNOS FORGOLÓDÁSOKBAN. IN ANNO 1795. Csíkfalvi Csók János tevékenységének feltárása a művészettörténészek feladatai közé tartozik még, tudjuk róla, hogy a nagykendi templomnak és fatoronynak építőmestere volt, 1784-ben készítette a siklódi fatornyot és a nyárádszeredai egykori erős faharanglábat 1794-ben. A templom mellett dél felől álló fatorony egy másik, újabb feliratot is hordoz, mely szerint ÚJRA FEDVE 1972-BEN A HÍVEK ADOMÁNYÁBÓL GYÖRGYDEÁK JÁNOS / GYÖRGYDEÁK ANDRÁS, HEGYI FERENC, KISFALUDI MIKLÓS, SZENTLÉLE- KI / MESTEREK ÁLTAL ELEKES GY. SÁNDOR GONDNOKSÁGA ALATT. A fatorony kilencoszlopos, szoknyás, árkádos. A talpgerendázat a másutt is megszokott rendszerben, egy síkba lapoltan fekszik a talajszinten. A szoknyát tizenhat darab, a főoszlopoknál rövidebb oszlop képezi; helyzetük követi a főoszlopokat. Az oszlopokat a talpgerendákhoz ferde támaszok rögzítik. A szoknyaoszlopok felső végét koszorúgerenda-keret tartja egybe. A harangház feletti tető több elemből tevődik össze: az alsó, négyzetes ereszvonalú, lapos és alacsony vízcsendesítő részből és az ebből kinövő nyolcszögű magas, a csúcsban már kör keresztmetszetűre váló (ez már bádog borítású) hegyes gúlaidomból áll. A harangház mellvédje függőlegesen deszkázott, a deszkák felső végei vízszintes lécszegélyezéssel záródnak. A széles ereszkiállású, meredek hajlású, éltelenített szoknyatető és a süveg zsindelyfedésű. A lécezésre szegzett zsindelylapok egyszerű téglalap alakúak, viszonylag rövidek, aminek következtében a képzett sorok sűrűk, de arányosak, mozgalmas raszterűek. Dávid László által felemlített egyházi hagyomány szerint Kisfaludon a mait megelőző templom a falutól északra, a régi temető Kápolna nevű helyén állott. A jelenlegi, észak déli tájolású, kis méretű templom az egyszerű vidéki istenházák mintáját mutatja, a nyugati oldalon egy kiváló ácstechnikával szerkesztett faportikussal védett bejárat található. A templombelsőt egy 1697-ből való festett kazettás mennyezet és a belső tér két végén elhelyezett két, festett mellvédű karzat uralja. A nyugati oldal reneszánsz díszítésű szószékének vonalában egy kazettasor későbbi készítésű és 1815-ös évszámot visel. A mennyezet feliratai a templom építéséről és javításáról is hírt adnak; a régebbi mennyezet feliratának első három sora bizonytalanul olvasható, évszámát 1620-nak is nézték. Szövege: AZ SZENTHÁROM- SÁG TISZTESSÉGÉRE [?] ÉPÜLT ÉS ERŐSITTET [?] SZENT HÁZ AZ 1697 SZENT JÁNOS HOVÁBAN. NEMZETES TS. FERENCZ ISTVÁN SEGEDELMÉ- BŐL ÉS AZ KÖRÜL VALÓ PATRÓNUSOK SEGIT- CSÉGEKBŐL KIVÁLT KÉPPEN AZ NEMZETES KISS FALUSI BOLDIZSÁR UR Ő KEGYELME SZORGAL- MATOS FÁRADOZÁSA ÁLTAL ÉS NEMES KIS FALU- DI MIHÁLY ÁLTAL, UTOLSZOR KISFALUDI SZÁSZ ISTVÁN ÁLTAL. Az 1815-ből való kazettasornak két feliratos táblája van, csillag motívumokkal. Egyiken: Ezen Tsillag Jel / enti a Küs Falu / di Szent Eklésiát. / A Templom Uji / tása Let Szász István / Megye / Bírósága / Idejébe. A másikon: Tsilag Jelenti / az Isten Házára / Adakazo jo Sege / tőket Anno / 1815 / Let Ezen Szép Építés. A mennyezetfestményekre 1926-ban Gyallay Domokos hívta fel Kelemen Lajos figyelmét, aki csak 1938-ban tudta a helyszínen megvizsgálni a díszes kazettákat. Útján elkísérte Fekete László is, a kolozsvári Fotofilm vállalat tulajdonosa, aki akkor a táblák

nagy részét lefényképezte. Kelemen Lajos az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyvében (1945) közölt elemzést a kisfaludi mennyezetfestményekről, megállapítván, hogy a kazetták lécezése, térhálózata, de alapszínezésük és néhány motívum is a felsőboldogasszonyfalvi templom 1670-i és a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna 1677-i mennyezetéhez áll legközelebb, a minták és a színezés Szombatfalvi Asztalos András és János iskolája és stílusköre felé tájékoztatnak. A kis templom nyugati oldala mellett karcsú fatorony magaslik. A megnyújtott, nyurga arányú építmény Balogh Ilona figyelmét is felkeltette, aki a magyar fatornyokról írt hézagpótló kötetében (1935) így ír Kisfalud nevezetességéről: A magassági kiterjedés, a toronytörzs és a sisak kapnak jelentőséget, az alsó tetőzet, az eresz összehúzódik. Ezek a sajátságok megkapó és lendületes formában nyilvánulnak meg a kecsetkisfaludi sudár tornyon, melynek feltűnően egységes stílusa, kiegyensúlyozott formái a kecseti tornyon is meglévő, hasonló törekvéseknek tökéletes művészi megvalósítását jelentik. Egy másik tanulmányában (1944) a Marosszékre jellemző régi típus eltérő változatát fedezi fel az udvarhelyszéki haranglábakban, és éppen Kecset és Kisfalud (meg Küsmöd) fatornyaival példázza állítását: Arányaik ugyanis nyurgábbak és könynyedebbek, a torony törzse, de különösen a sisak erősen megnyúlik. A kiszélesedő ereszt azonban megtartják. A fatorony ereszgerendájára szegzett (feltehetően másodlagos elhelyezésű) fosznideszkán felirat számol be a torony építéséről: ISTEN SEGEDEL- ME ÁLTAL A KISFALUDI REFORMÁTUS FILIÁLIS EKLÉSIA KÖLTSÉGÉNN / ÉPÜLT EZ A HARANG- LÁB. KEZDŐDÖTT 1825-BE SZÁSZ / MÓZES KU- RÁTORSÁGÁBA, BEVÉGZŐDÖTT 1827-BE SZÁSZ MÓZES / MEGYEBIRÓSÁGÁBA. ÁTS MESTERE PE- DIG VOLT A SIMÉNFALVI / GYÖRKE JÁNOS IFJU LEGÉNY M. P. A magas süvegű, talpas, magas törzsű, árkádos fatorony mindössze ötoszlopú, belső közbeeső padlószinttel, beépített lajtorjával rendelkezik. Az országos műemléki listán szereplő fakonstrukció négy főoszlopos + császárfás, talpgerendás, négyszögű, félig zárt szoknyával rendelkező félházas jellegű építmény. A szoknyának négy sarokoszlopa van és oldalanként két közbenső oszlopa, mindenik szépen faragott. A szoknya oszlopait felül koszorúgerendák kötik össze, ezekre támaszkodik a szoknya tetőszerkezetének alsó része. A szoknyatető meredek hajlású, csüngőeresze átlagos kiállású. Fedése lécezésen zsindely. A szoknyatetőből kiemelkedő harangház alsó része deszkaoldalú; a főoszlopok külső síkjában fekvő, függőleges fenyődeszkázat, takaróléc nélkül. A négy sarokoszlop közé helyezett közoszlopokkal a hangvetőnyílások oldalanként két-két oszlopközűvé alakultak. A harangházat fedő, kettős idomú zsindelyezett tetősüveg vízcsendesítős része négyzetes ereszvonalú, így négyoldalú csonka kúp forma, a belőle felnövő magas, vékony süvegcsúcs alul alig láthatóan nyolcszögű, feljebb már kúpos, kör keresztmetszettel végződik. A császárfa kiálló végén bádogból kúpelem és ráfűzött gömb. A fatorony jó állapotban van, ami sajnos nem mondható el a kicsiny templomról, melynek már statikai problémái vannak. A vízszivárgások, beázások is már a remek kazettás mennyezet létét fenyegetik. A népi építészet és művészet e kiváló együttesét csupán megértő pártfogással, szakemberek, közintézmények és magáncégek munkájával és támogatásával lehet az elkövetkező nemzedékek számára is megőrizni, hiszen mindez az alig 70 lelket számláló gyülekezet erejét meghaladja. Szatmári László IRODALOM Balogh Ilona: Magyar fatornyok. II. kiadás. Néprajzi Füzetek 1., a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete, Bp., 1935, 60, 183, 184 Balogh Ilona: Az erdélyi fatemplomok kutatásának mai állása. In Magyarok és románok. Szerk. Deér József és Gáldi László. A Magyar Történettudományi Intézet Évkönyve. II. Bp., 1944, 506 Darkó Ákos: Templomaink. Református Szemle, XLVI. évf. 1953, 209 Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981, 178 181 Debreczeni László: Kecsesség, derű, ősi komolyság. Monumentális népi építészet Erdélyben. Művelődés, Kolozsvár, 2007, 116, 117 Debreczeni László: Száz rajz. Az előszót írta Szatmári László. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár, 1995, 39 Debreczeni László vázlatfüzetei. 1930. Darkó Debreczeni gyűjtemény. Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár Juhász István: A székelyföldi református egyházmegyék. Erdélyi Tudományos Füzetek. 201. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1947, 43 Kelemen Lajos: Erdélyi magyar templomi karzat- és menynyezetfestmények a XVII. századból. Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1944. Minerva, Kolozsvár, 1945, 201 204 Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. I. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977, 70 72, 247 Kováts J. István (főszerk.): Magyar református templomok. II. Athenaeum, Bp., 1942, 706 Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Második bővített kiadás. A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kiadása, 2000 Nagy Lajos: Az Udvarhelyi Református Egyházmegye múltja és jelene. Kiadja az Udvarhelyi Egyházmegye, Székelyudvarhely, 1942, 12 Szabóky Zsolt: Nézd elméjöket az ács embereknek. Az előszót írta Szilágyi István. Artunion, Bp., 1987 Szatmári László: Egy kézzel készült: kecseti fatorony. Hargita Népe, XXII. évf. 45. (5704.) szám, 2010. március 5. Szatmári László: Pártfogásra várva: kisfaludi fatorony. Hargita Népe, XXII. évf. 55. (5714.) szám, 2010. március 19. Tombor Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokonemlékek a XV XIX. századból. Akadémiai Kiadó, Bp., 1968, 89, 146 Voit Pál: Adatok a magyar festő-asztalosok munkásságának bibliográfiájához. Emlékkönyv Gerevich Tibor születésének 60-ik évfordulójára. Franklin-Társulat, Bp., 1942, 120, 125, 130, 129 Udvarhelyszék parasztvallomásai 1820-ból. A forrásokat sajtó alá rendezte és kiadja Takács Péter. Források Erdély Történetéhez 1., Debrecen, 2001, 219 222 15

Kelemen Lajos kiadatlan összeírásaiból 16 Ke le men La josnak (1877 1963), Erdély legendás levéltárosának az élete és tudományos munkás sá ga a közelmúltban a fi gyel em középpontjában állt, a Magyar Örökség díj várományosából 2011. szeptember 17-én posztumusz viselőjévé válhatott. Az er dé lyi levéltárügy és tör ténet tu do mány te rü le tén kifejtett alap ve tő fon tos sá gú te vé kenysé ge a jövőben is meg ha tá ro zó ér té ket fog kép vi selni. A for ráski adás so rán nyúj tott el mé le ti és módszer ta ni alap ve té sek mel lett sze mé lyes pél da adá sá val is ta nított. Ke le men La jos éle té re s munkásságára vo nat ko zó is me re tek ki in du ló pont ja, hogy mint ro botos aho gyan ta lá ló an önmagát nevezte egy egész in téz ményt he lyet tesített, vagy ép pen an nak fel ada ta it lát ta el egymagában. Élet mű vét nem a szin te ti zá lásra va ló tö rek vés jel le mez te bár er re va ló képes sé gé nek nem egy írá sá ban ta nú jel ét ad ta, mun kája lé nye gét és ér té két az je len tette, hogy má sok számá ra teremtet te meg az összeg zés re va ló le he tő sé get. Hű sé ges sá fár ként en nek ér de ké ben hord ta és gyűjtöt te össze Er dély le vél tá rá ba a maj da ni tel jes ség re tö rek vés hez el en ge dhetet le nül fon tos forráso kat, okleveleket, ok má nyo kat és irat anya go kat. Ke le men La jos egy-egy té ma kifej té sét nem az ab ban a pász má ban ko ráb ban már meg szü le tett mun kák újabb összeg zé se ként akar ta tár gyal ni. A na gyobb rá lá tás hoz, a szempont ok ki bő ví té sé hez a szem lélet vál tás mel lett korábban is meret len és fel dol go zat lan for rá sokra volt szük ség, azok össze gyűj tése, meg lé te nél kül a várt tel jes ség so ha nem kö vet kez he tett vol na be. A le vél tá ri ku ta tá son ala pu ló feldolgo zás hoz sze mé lyes pél damu ta tás sal já rult hoz zá, a szá má ra fon tos nak ítélt té mák ban művészet-, iro da lom-, egy ház- és család tör té net, cí mer tan vagy ép pen nyel vé szet ki fej tet te az elmé letet és meg ha tá roz ta a mód szert. Rö vi debb-hosszabb írásai, ta nulmá nyai, for rás köz lé sei iránymuta tók, a le en dő összeg zés so rán nem csak fel hasz nál ha tók, beépíthetők, ha nem a megszü le tendő tu do má nyos igényű épü le tek vázszerkezeté nek ki hagy ha tat lan ré szei let tek. Er dély tör té ne té nek az ál ta la elkép zelt igé nyes séggel va ló meg írá sát nem tart ot ta megvalósítha tó nak a szük sé ges for rás anyag meg lé te, an nak isme re te és fel dol go zá sa nél kül. Ke le men La jos jó hely zet felis me rő ké pes sé ge ré vén igye kezett min den lehe tő sé get meg ragadni, hogy az ál ta la ki ku ta tott és to vább adás ra fon tos nak gondolt ira tok, ok má nyok egyi ke se vesszen kár ba: Mint a le vél tá ri for rá sok for ga tója-ku ta tó ja minden na pos mun kám köz ben egyegy mű em lék re vo nat ko zó an sok szor egé szen vá rat la nul olyan adat anyagra akadtam, ame lyet ki ak ná zat la nul hagy ni, úgy éreztem, vét kes mu lasztás lett vol na. Az ismeret anyag amely ná la min dig le vél tá ri for ráson, vagy leg alább hely szí ni adat gyűj tésen ala pult előterem té sé nél csak egy dol got tar tott fon to sabb nak, a meg szer zett tu dás anyag továbbí tá sát. Nagyon sok szá mot te vő, be cses em lék, kéz irat, ko ra be li ok mány már csak az ő le írá sában, feldol go zá sá ban lé te zik. Félő, hogy a báró Petrichevich- Horváth családi képek is. A Petrichevich-Horváth család a parasztháborúk idején, az 1510- es években hagyta el Horvátországot és költözött Erdélybe, Széplakra. Eredetüket a Horváth ragadványnév őrizte meg. A család a 18. század folyamán báróságot kapott. A család részletes történetét Petrichevich Horváth Emil gyűjtötte össze és írta meg. A családtörténeti monográfia A Mogorovich nemzetségbeli Petrichevich család története és oklevéltára címen két részben jelent meg (Budapest Pécs, 1934 Kelemen Lajos 1942). Az első rész 1. kötete A Petrichevich család általános története 1069 1526, az első rész 2. kötete A Petrichevich család történetének regesztái 1069 1942. A kiadvány második része A Petrichevich család naplói: Petrichevich Horváth Lázár (1837 38, 1848 50), báró Petrichevich Horváth János (1848 59), Petrichevich Horváth Károly (1776 1808) naplója. Mellékletként A Mogorovich nemzetség és a Petrichevich család leszármazása olvasható. Petrichevich Horváth Emil (1881 1945) politikus ügyvédi gyakorlatot folytatott Marosvásárhelyen. Élénken részt vett a politikai életben, az Erdélyi Szövetség egyik alapítója volt. 1917 18-ban Nagyküküllő vármegye főispánja, 1919 24-ben az Országos Menekültügyi Hivatal vezetője, 1919- től belügyi államtitkár, 1921 és 1926 között miniszteri rangban népjóléti államtitkár, 1925-től 1926-ig nemzetgyűlési képviselő, a szegedi tudományegyetemen a politikai tudományok magántanára. Az Erdély és az unitárius egyház életében jelentős szerepet vállaló család történetével a neves családtörténet-kutató, a kolozsvári Genealógiai Füzetek szerkesztője, Sándor Imre is foglalkozott lapjában. A család tagjai öt főgondnokot is adtak egyházuknak. A neves unitárius személyiségek közé tartozott Petrichevich Horváth Boldizsár (1714

1778), aki az Unitárius Egyház főtanácsában 1753-tól haláláig, 25 évig viselt főgondnoksága alatt az egyház és az iskolák ügyének intézésében fejtette ki munkásságát. Petrichevich Horváth Ferenc (1731 1804) táblabíró 1778-tól haláláig egyháza főgondnoka, a marosvásárhelyi egyházi tanács, a Konzisztórium szervezője volt. Végrendeletében a Kolozsvári Unitárius Kollégiumra hagyományozta zsuki birtokát, Felsőszovát és Kötelend gabona-, bor- és malomhasznának egyharmadát. Egyháza vallási tanításait Apologia Fratrum unitariorium, azaz az unitárius atyafiaknak mentségére s egyszersmind keresztényi értelmeknek megvilágítására rendeltetett írás (1701) című munkájában igyekezett megvilágítani. Ebbe a sorba illik Petrichevich Horváth Miklós, aki 1805 és 1814, valamint Petrichevich Horváth Károly, aki 1815 és 1830 között töltötte be a főgondnoki tisztet. Róla tisztességgel megemlékezett Molnos Dávid Az igaz ember, és annak ditsősége, egy halotti beszédben lerajzólva, mellyet széplaki néhai méltóságos Petrityévit Horváth Károly urnak az Erdélyi Unitária Eklésiák vólt fő curátorának utólsó tisztességtételére (1831) címen írt búcsúztatójában. A neves unitárius személyiségek közé tartozott még Petrichevich Horváth Kálmán (1840 1925) felsőzsuki nagybirtokos, aki 1892- től egészen haláláig szolgálta főgondnokként egyházát. Vallási meggyőződését Az unitárizmus hivatása a jövőben (1920) című írásában hagyta örökül. Ke le men La jos éle té nek és mun kás sá gá nak tel jes ség re törek vő megismerésé re ak kor lesz lehe tő ség, ha vég re köz ké zen fo rog hat nak, olvashatóvá vál hatnak nem csak éle té ben megjelent, ha nem kéz irat ban ma radt írá sai közöttük a Petrichevich-Horváth családi képek jegyzéke, ha köz kinccsé vál hat tel jes tár gyi és szel le mi ha gya té ka: a kö zös sé get il le tő kulturá lis örök sé ge. Sas Péter Az Unitárius Egyházközség Levéltárában ideiglenes letétként őrzött báró Petrichevich-Horváth családi képek jegyzéke A levéltár bejáró előszobájában: Az északi falon közbül: 1. Gróf Csáky József (1785). Parókás, magyar prémes ruhás, szőke férfi, olajfestmény. Empire farámában, süllyesztett elhelyezési modorban. Alatta függ: 2. Olaszos típusú szép barna női mellkép, sötét ruhában, barna-meggypiros háttérrel. Egyszerű, mélyített aranyo zott rámában. 3. Kibontott hajú barna nő profilképe. Mellkép, közel élet nagyságban, fekete farámában. 4. Tearózsák. Vízfestmény 1881. évszámmal. Fekete rámában, belül aranyozott sávval. Az ajtó fölött: 5. Erdőrészlet. Olajfestmény, beesett színekkel. Fekete rámában, belül aranyozott rámaszéllel. 6. Erdőrészlet. Kisebb olajfestmény kartonra, széles, mélyített, sárgás-vörös széles formában. Az ajtótól jobbra: 7. Gr. Bethlen Sándor kamarás. (Latin névjelzéssel.) Kisebb mé retű, XVIII. század második feléből való magyar ruhás olajfestmény, mélyített, aranyozott farámában. A dolgozószobába bejáró ajtó felett: 8. P. Horváth Károly (1859). Kisebb méretű olajfestmény, majdnem tenyérnyi széles mélyített, aranyos rámában. Balra fölötte: 9. Kuun Géza gr. íróasztalánál. (Hátból fölvéve. Jakner Andor rajza fényképről.) Jobbra: 10. Br. P. Horváth Kálmán főgondnok. Karosszékben ülve nagyított fénykép. Blondel jellegű, aranyos rámában. Az udvar felőli déli falon az ablaktól balra: 11. Br. Bruckenthal Árpádné, gr. Toroczkay Miklósné. Fiatal fénykép, magyar ruhában. 12. Br. Bruckenthal Ilka, gr. Toroczkay Pálné. Fiatal leánykép magyar ruhában. (Mindkettő egyenlő méretű, széles aranyrámában.) 13. Petrichevich Horváth Gábor. 14. P. Horváth Gáborné, Szilvásy Ida. Egyenlő méretű, életnagysághoz közelálló olajfestmények, nagyon megbarnulva. Mindkettő egyenlő méretű, belül aranycsíkozott, fekete farámában. Az ablaktól jobbra: 15. Iktári gr. Bethlen Sámuelné, Petrichevich Horváth Zsuzsánna (1744). Életnagyságúhoz közelálló olajfestmény, belül aranycsíkos, fekete farámában. Alatta jobbra: 16. Gr. Csáky József (1820). Kisméretű olajfestmény, vastag, aranyos rámában. 17. Gr. Bánffy Klára. Kb. 20 x 30 cm méretű térd olajfestmény, fára (?) festve. (Jelzése: Mack delineavit.) Barna, gipsz díszítményes farámában, melynek felső jobb sarka sérült. 18. A felsőzsuki br. P. Horváth-udvarház (1875). Vízfestmény, vékony, barna és aranyrámában. A folyosóról bejáró ajtó fölött: Jobbról: 19. Petrichevich Horváth Károly. Olajfestmény, vá- 17

18 szon, jobb felől a bejáratnál, megrongálódva. Balról: 20. P. Horváth Károlyné, Barcsay Rozália. Egyenlő méretű és rámájú képek, fekete, belül vékony, aranycsíkos farámában. A levéltár dolgozószobájában: A déli falon: 21. Idősebb női 2/3 életnagyságú mellkép, XIX. század eleji viseletben. Olajfestmény, fekete, belül arany, csíkvonalas rámában. 22. Fiatal leányka derékképe, felül kivágott lila ruhában, mélyített, aranyozott rámában. 23. Br. Bánffy Dánielné Gyárfás Anna színes fényképe. Aranyozott, díszesebb rámában. 24. Br. Jósika Jánosné gr. Csáky Rozália. Magyar ruhás vízfestmény, mélyített, széles, belül tojássoros, aranyozott rámában. 25. Gr. Csáky Józsefné gr. Rhédey Terézia (1834). Szép vízfestmény R: Belg névjelzéssel. Kopott aranyozású rámában. 26. Gr. Bánffy György kormányzó felesége Palm Jozéfa grófnő. Fára festett olajfestmény. Egyszerű, empire világos ruhában. 27. Maria Antoinette (Nach Paul Delaroche). Finom kőnyomat. 28. A marosvécsi vár és környéke. Rohbock színezett acélmetszete. Vékony fekete rámában. 29. Kis kerti pavilon. Olajfestmény név nélkül, vastag aranyrámában. 30. Nagy Imre rézkarca. Esős tájkép. I. próba. Vékony fekete rámában. 31. Női fénykép (1858 60). Ovális, fekete keretben. A déli fal keleti ablakától jobbra a sarok felé: 32. Gr. Bethlen Róza. Ülő szőke nő, kivágott barna ruhában. Vízfestmény, faragott aranyos rámában. 33. Br. Bánffy György (Gyurka, a zeneszerző). Fára festett vállkép. Jelzés és keret nélkül. 34. Br. Jósika Jankó török jelmezruhában. Olajfestmény, jeltelen, ráma nélkül. A keleti falon a könyvespolc fölött: 35. Kerti kép, zöld fák között két nőalakkal. Belül aranyozott fekete rámában. Az északi falon a könyvespolcok felett: 36. Erdőszéle, tájkép, piros napernyős nőalakkal. Széles fekete rámában. Olajfestmény. 37. Erdei út. Olajfestmény aranyozott rámában. (Mindkét kép gr. Teleki Géza festménye.) A levéltári dolgozószoba nyugati bejáró ajtaja fölött: 38. Nagy Imre: Tájkép. Tusfestmény. Fekete rámában. 39. Két női alak, téglalaptérben. 40. Zongorázó nő, 2 női és egy férfialakkal, félkör alakú rajztérben. (Mindkettő egyenlő méretű fekete rámában.) 41. Deák Ferenc időskori fényképe sajátkezű aláírásával, ovális háttérrel, fekete ovális rámában. 42. Im Wesentzthal bey Dittersbach. Rézmetszet 1838. Vékony, fekete szegélyű, sárgásbarna márványozott keretben. 43. Die Heinmel Wand im Kätschwelthal. Rendkívül finom acélmetszet. Vékony, sárgásbarna, fekete szegélyű, márványozott keretben. Az északi falon: 44. Fiatal gyermekifjú képe. Piros arcú, kékszemű, csokornyakkendős kép; vékony aranyozott rámában. (Bánffy fiú?) A Levéltár első anyagtartó szobájában: A belső (II.) szobába bejáró ajtótól jobbra eső szekrény oldalán: 45. Erzsébet királyné. Fára festett kisebb mellkép. Olajfestmény, széles, sárgás farámában. 46. Halvány rózsalilás tónusban fémlemezre festett udvari (tiszti) lakás. (Olaj). Széles, sima aranyozott farámában. 47. Három különböző nürnbergi kastély- és házképet ± alakban és keretben ábrázoló vízfestmény, farámában. 48. Sárga rózsák hegedűvel. Jelzése: Lázár György. 1928. X. 20. Csavaros méretű aranyrámában. 49. Rámájába betéve gr. Teleki Sámuel kancellár rézmetszetű mellképe (Czettner, 1796). 50. Original Raderiung. V. A. Benyovszky. Ágaskodó lovas kép, egyszerű fekete rámában, üveg alatt. 51. Három darab finom rézmetszet, ± alakban elhelyezve. (A felsőnek felirata: Hafen von Messina. Kemény farámában, üvegezve.) 52. Peime Suriey de Saint-Remy Ecuyer. (Hyacint Rigault pinzit. Ebeling sculpsit.) Rézmetszet, sima fekete rámában, üveg alatt. 53. Schloss Dumbuce. Finom acélmetszet (1863). Világos keményfa rámában, üvegezve. A szekrény mellett, az ajtótól jobbra elhelyezett rámátlan képek. Lásd jegyzéküket a oldalon. A bejáró ajtó fölött a keleti falon: 54. Gr. Thoroczkay Miklós. 55. Gr. Toroczkay Miklósné Két egyenlő nagyságú mellkép. Olajfestmények. Felül egyszerű, aranyozott, mélyített fekete rámában. A nyugati falon a szekrények fölött: 56. Gr. Toroczkay Etel (Br. Baich Ivánné) mellképe. Biazini Mari festménye. Olajfestmény. Szép széles, díszes, aranyozott rámában. 57. P. Horváth Károly (1859). Életnagyságú térdkép. Fekete magyar ruhában, kardosan. Olajfestmény. 58. Gr. Csáky Katalin, Br. P. Horváth Kálmánné. Piros ruhás, ifjúkori mellkép. Aranyozott, mélyített rámában. 59. Br. P. Horváth Kálmán fiatal férfikori arcképe. Olajfest mény. Mélyített, aranyozott, az előbbi képével mindenben egyező rámában. Az előszobába kijáró ajtó fölött: 60. Fekete magyar ruhás, középkorú úrinő. Fekete rámában. 61. P. Horváth Ferenc unitárius főgondnok, a krónikaíró. 1804. XII. 31. 3/4 életnagyságú térdkép, fekete rámában. 62. P. Horváth Károly. 3/4 életnagyságú térdkép, fekete magyar ruhában, kardosan. Vargyasi Daniel Ferenczné, gagyi és tarcsafalvi Pálfy

Juliánna, Ugron Gábor szülőanyja. 63. és 64. Két darab hullámzó tengerkép. Egyiken gőzhajóval, a másikon vitorlás hajóval. Alfred Heyde névjelzéssel. 65. Inczédy-Joksman Nándor, m. kir. testőri díszruhában. A levéltári anyag I. szobájában egymás mellé, illetve mögé a padlóra, a levéltári szekrények elé felállított olaj festmények: 66. A nagyenyedi templomkastély belső részlete a kapubástyával, belülről. (Dóczyné, Berde Amál festménye). Mintás, mélyített, aranyozott rámában, üveg alatt. 67. Virágtő cserépben. 13 virággal. Olajfestmény, rámázatlan. 68. Gr. Teleki Géza: Kazlak. 69. Csendéletkép. Gidófalvyné, Pataki Etelka festménye (1921). Barna asztalon üvegedényben ibolyák, ettől jobbra az asztalra tett violaszín kendő, színes díszkötésű könyv. Papiros lemezre festve, vakrámára húzva. Rámátlan. 70. Csendéletkép. Alsó bal sarkában Carl v. Mohr 76. jelzéssel. Kékesszürke háttérből egy karosszékbe és melléje helyezett vadászfelszerelés festői csoportosításban. (Bunda, vadászkalap, táska és vadászkürt, ivókulacs, puska. A földön kengyelpár és két cipő.) A bal sarokban kard stb. fölakasztva. 71. Színezett fehér és piros virágfénykép. Az unitárius püspöki irodában: 83. Gr. Csáky György. Mellkép 3/4 életnagyságban. Barabás Miklós festménye 1839. Vöröses-sárga, széles farámában, rézveretű díszítéssel. 84. Gr. Csáky György. Kisebb méretű térdkép. Asztal előtt álló vadgalambszínű, ezüstgombos atillás fiatal férfi. (A háttérszínezés után ítélve valószínűleg Kővári Endre kolozsvári festő fiatalkori műve.) 85. Gr. Toroczkay Miklósné gr. Bethlen Johanna. 3/4 életnagy ságú olajfestmény (térdkép). Sima, aranyos keretben. 86. Gr. Csáky Györgyné gr. Toroczkay Eszter 1860. 3/4 életnagyságú, egyszerű magyar ruhás kép, fekete rámában. (Kővári Endre festménye.) 87. Gr. Bánffy György Erdély kormányzója. Kisebb alakú, jó olajfestmény, hátán magyar felirattal; széles, mélyített arany rámában. Dr. Kiss Elek püspöknél: 88 89. Két darab Barabás Miklós-féle vízfestésű arckép. Jegyzékbe vették. Kolozsvár, 1956. május Kelemen Lajos s. k. ny. múz. és levéltári főigazgató, unitárius egyházi levéltáros Felfüggesztve az egyik szekrényoldalon: Olajos jellegű táj- és környezetkép, előtérben néhány lovas férfivel és gyalog nőkkel. Olajfestmény. NB. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a kép is a letétek sorába tartozik. Ezért nem számozom a jegyzékben. A II. levéltári anyagszobában: A déli falon: 72. Női arckép, mélyített sárgásbarna rámában, üvegezve. (Erzsébet királyné? Nagyon szép nő.) A nyugati falon: 73. Rózsák (3 rózsa). Színehagyott vízfestmény, vékony rámában, üveg alatt. Fényképek: 74. Gr. Teleki Ádám huszártiszti képe, háborús tábori egyenruhában. 75. Gr. Teleki Ádámné br. Zeyk Ágnes állóképe. 76. Br. Bánffy Albert díszmagyar ruhás, süveges ülőképe. 77. Br. Bánffy Dénes díszmagyar ruhás, süveges állóképe. 78. Fiú gyermekkép (ki?) 79. Br. Bánffy Dénes és br. Blomberg Carla esküvői képe, mellettük br. Jósika Gábor násznaggyal. Keretelt fényképek: 80. Keretelt női arckép: Barna kontyos nő. Fekete ovális rámában. 81. Br. Bánffy Albert ülőkép, hétköznapi öltözetben. 82. Honvédfőhadnagy képe. Fekete, belül aranyos rámában. 19

Egy nyughatatlan ember élő emlékezete A fontos csak az, hogy az ember megállja a helyét ott, ahova állítják. (Gróf Bánffy Miklós levele lányának, Bánffy Katalinnak) 20 A budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet csodálatos kiadványa* Bánffy Miklós halála 60. évfordulója alkalmából hajt fejet a sokoldalú alkotó, kimagasló erdélyi közéleti személyiség emléke előtt. A kötetet lapozva elgondolkozhat az ember, hogy mily sötét, értékromboló ideológia lehetett az, amely évtizedekre száműzte őt az erdélyi szellemi életből, műveit tabutémaként kezelte, zárta el szinte két nemzedéknyi ideig, nevét oly sok más erdélyi íróegyéniséggel együtt csak elmarasztalólag lehetett említeni! A hallgatás/elhallgatás falán az első rést a Kriterion Könyvkiadó által 1981-ben megjelentetett két kisregény Reggeltől estig, Bűvös éjszaka ütötte, de a folytatás Erdélyben közel húsz évet késett. Irodalmi folyóiratokban viszont írások sora igyekezett bontani a falat, sürgetni Bánffy Miklós irodalmi alkotásainak megjelentetését, közkinccsé tételét. Az alkotó és az életmű értékei megismertetésében Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténészé a főszerep. Az írót valós értékei szerint bemutató Kis/Bán/ffy könyv (1997) kiadását a csíkszeredai Pallas Akadémia Kiadó vállalta s juttatta el az olvasók asztalára. Az igazi áttörés a kolozsvári Polis Könyvkiadó, jelesen pedig annak igazgatója, Dávid Gyula érdeme. 2000-től kezdődőleg sorra jelentette meg műveit, köztük az Erdélyitrilógiát. A budapesti Nap Kiadó Emlékezet-sorozatában kézhez vehettük A Nagyúr Bánffy Miklós emlékezete (2008) című kötetet, amely igen bő válogatást nyújt a közel egy évszázad alatt tekintélyes nagyságúra nőtt Bánffy-irodalomból. Külön kell szólnunk a 2010. június 5-i szegedi emlékülésről, mely alkalommal a Nemzetközi Történelmi Panteonban felavatták Bánffy Miklós szobrát, Stróbl Alajos alkotását. A budapesti Magyar Szemle folyóirat ugyan e hónapban külön számmal tisztelgett a hat évtizede elhunyt író előtt. Az utóbbi húsz év bőséges áradása itthon és Magyarországon egyaránt lehetővé tette, hogy Bánffy Miklós újra elfoglalja az őt megillető helyet szellemi életünkben. Az évforduló késztette az Országos Színháztörténeti Múzeumot és Intézetet, Szebeni Zsuzsa színháztörténészt arra, hogy rendkívül gazdag, számos, eddig feltáratlan dokumentum közzétételével szervezzen vándorkiállítást, melyet eddig Szegeden (2010. november) és Kolozsváron (2011. február március) láthatott a közönség. Terveik szerint eljuttatják azt Sopronba és Marosvásárhelyre, Nagyváradra és Sepsiszentgyörgyre, más magyarországi és erdélyi városokba is, minden olyan helyre, ahol azt igénylik és fogadják. A kiállítás fővédnöke az író lánya, Bánffy-Jelen Katalin. Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora a rendkívüli szakmai és művészi igénnyel összeállított katalógus bevezetőjét Bánffy Miklós Bonchida című, eddig nem közölt költeményéből kiragadott versszakkal indítja: Te elsüllyedt világ, kit romtenger takar, / Minden Atlantiszoknál mélyebb óceán, / Miért járnak föl hozzá kísértet-árnyaid?! / Megzörren néha az avar / Hosszú életösvényem egy-egy fordulóján / És ismerősen ismeretlen arcok / Állnak utamba, múlt bálványait / Varázsléptükkel dobbantván elém. A vers keletkezésének idején 1936 maga sem gondolhatta, hogy a néhány év múlva bekövetkező valódi fizikai és szellemi romtenger őt is maga alá temeti. A romeltakarításban hosszú esztendők kitartó és elmélyült kutatásával kívánt közreműködni a kolozsvári születésű színháztörténész, Szebeni Zsuzsa, a kiállítás létrehozója. Hány ezer oldalt olvashatott el az író alkotásait és a róla szóló több százra tehető recepcióanyagot, hány levéltári dokumentumot és lapkollekciót vehetett kézbe, mily kitartó szervező munkát kellett kifejtenie, hogy a kiállítás és annak katalógusbeli tükre létrejöhessen?! Céljairól, szándékairól vall a katalógus bevezetőjében: Ebből az elsüllyedt világból szeretnék néhány képet visszahozni, azokat a képeket, amelyeket zömében gróf Bánffy Miklós készített, vagy Bánffy Miklósról

készítettek varázslépés híján egy kiállítással. ( ) A (kiállítás) központi rendezőelve számomra azonban Bánffy Miklós ábrázolóképességének bemutatása, amely eszköztől (ecsettől, vésőtől, tolltól) függetlenül minden alkotásában megnyilvánul. A néhány kép a képszerkesztő Szebeni-Szabó Róbert művészi elrendezésében került a kiállítás látogatói elé. A katalógus a válogatás válogatása, az Atlantiszoknál mélyebb óceánból fölhozott igazgyöngyök által válik az életmű és alkotója iránt érdeklődő, becsülő és szerető közönség szellemi kincsévé. A benne elénk táruló kép megannyi gyönyörűséges torzó, Bánffy zsenijének részcsillanása egy csodálatosan gazdag, termékeny és színes élet értékeiből merít, segít bennünket is abban, hogy Bánffy Miklós személyiségét érdemeihez mérten helyezzük el nemzeti kultúránk szellemi csillagképében. A katalógus tagolása az életrajz és az életmű műfajonkénti kibontakozásának kronológiai vonalát követi, benne a képanyag dominál. A képek mellé szerkesztett szövegminiatűrök igen széles skálán mozognak az életrajzi adatoktól, az író saját soraitól, az értő és rendkívüli filológiai tájékozottság alapján összegyűjtött irodalomtörténeti vonatkozású és a korabeli sajtóból válogatott kritikai idézetekig. Ezek segítenek az életút és az életmű jobb megismerésében, értékei felismerésében, szemléletesen dokumentálják Bánffy Miklós alkotóképességét, újító szellemét, felelősségteljes munkásságát. A katalógus értékét növeli, hogy a képeket kiegészítő/magyarázó/értelmező szövegek mellett vagy az egyes fejezetek végén közli azok angol nyelvű fordításait is, amelyet Bánffy Miklós művei nemzetközi sikere ihletett. Segítségükkel nem csupán az alkotó műhelyébe a hozzá kötődő recepció történetébe nyerhetünk betekintést, hanem általuk egy kor szellemisége is elénk tárul, az a miliő, amelyben kibontakozhatott és maradandó értéket hozhatott létre. Néhány szó a katalógus felépítéséről. A bevezető részt Ács Piroska: Az én Kis/Bán/ffy-m, Szebeni Zsuzsa: Varázsléptük híján, Szőcs Géza megnyitóbeszéde a gróf Bánffy Miklós-vándorkiállításon az életrajzi kronológiát követő fejezetek követik: A Bánffyak arcképcsarnoka, Emlékképek a családi albumból, A bonchidai kastély, A lovakról, a családi háttér képeivel illusztrálják a gazdag örökséget, gyermekéveit és ifjúságát. A következők Operaházi tevékenysége, Az utolsó koronázás főrendezője, Ben Myll: Fresques et Frasques, Az Ember tragédiája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Kisbán Miklós: A nagyúr, Színpad kép író, A drámaíró Bánffy, Az Erdélyi Helikon, Erdélyi történet / Trilógia, G. B. M., a könyvillusztrátor, Bánffy Miklós, a református főgondnok a sors által rámért feladatok bonyolultságáról, az életmű és művészete sokoldalúságáról vallanak. A katalógus záró tömbje Gróf Bánffy Miklós művei, Források, felhasznált irodalom (lexikonok, kötetek, cikkek), a Kiállítás közreműködői dokumentális adatokat tartalmaz. Ez utóbbiak sorában ott találjuk a Bánffy Miklós-életmű jeles erdélyi kutatóit, gondozóit: Marosi Ildikót, Dávid Gyulát, Murádin Jenőt, Sipos Gábort, továbbá a Bánffy-dokumentumokat, hagyatékokat őrző intézményeket: az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárát, a kolozsvári Színházi Archívum és Dokumentumtárat, a Magyar Állami Operaház Archívumát, a csíkszeredai Erdélyi Fotográfiai Múzeumot, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. A Bánffy-vándorkiállítás és annak katalógusa újabb bizonysága annak, hogy életműve napjaink élő hagyatéka lett. S hogy mennyire az, arról bizonyság az Operaház által odaítélt Posztumusz Örökös Tag elismerés, a szellemi élet kiválóságainak odaítélhető Bánffy Miklós-díj, a 2011. január 22-én megalakult Bánffy Miklós Baráti Kör. Sokat késtünk a méltó értékeléssel írta Marosi Ildikó a Bánffy Miklós estéje (2002) című kötet előszavában ( ) Történelmi késéssel most utólag legalább az írói művet vegyük birtokunkba, hiszen Bánffy Miklós az erdélyi lélek legavatottabb, legnagyobb tehetséggel és felelősségérzettel megáldott, legszenvedélyesebb búvárlója. Késtünk. De a Marosi Ildikó sorai születése óta eltelt évtizedben örvendetesen sokan és sokat dolgoztak azért, hogy mulasztásunkat pótoljuk. E cselekedetek sorában elismerésre méltó állomást jelent a Bánffy-vándorkiállítás kurátora, e katalógus megálmodója és létrehozója, Szebeni Zsuzsa. Köszönet érte! Hisz Nemeskürty István szavaival magunkat tesszük kisebbé, ha nem méltatjuk. Máriás József *Bánffy Miklós, Ben Myll. Kisbán Miklós-vándorkiállítás katalógusa. A kiállítás kurátora és a kiadvány szerkesztője Szebeni Zsuzsa, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. Budapest, 2011 21

Az új rügyektől a mélybe lökött tavaszi levelek 22 Fekete Vince Védett vidék című kötete tavaly jelent meg az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatban. A Védett vidék a szerző 2003 és 2010 között írt verseit gyűjti egy kötetbe. A kézdivásárhelyi költőnek ez a negyedik kötete, amelyet ez a sorozat jelentet meg, eddigi pályáján pedig a nyolcadik. A Védett vidék mottója Szabó Lőrinc A hitetlen büntetése című versének egy részlete, amely akárcsak a szerző prológusa és epilógusa a kötethez, a magyarázatot, a bizonyítást feltételező kötőszóval, a merttel indít. De mit akar bizonyítani, igazolni a szerző? Ez a Szabó Lőrinc-idézet a maga négy sorában tökéletesen összegzi az életet: mert rettenetes, hogy az ember / útja oly silány s oly rövid / a földi portól a veszendő / húson át vissza a porig, és talán a mottó a bizonyítás egyik eszköze. Bebizonyítjuk, hogy a múlandóság rettenetes, de amíg a veszendő hús állapotában vagyunk, képesek lehetünk megtalálni az értelmet azokban a dolgokban, amikhez kötődünk, a kötet esetében a számunkra sokat jelentő helyekben, szerelemben, egyetlen pillanatban vagy az emlékekben. A kötetet tehát prológus és epilógus fogja közre, nemcsak szerkezetileg, hanem tematikailag is. A Mert nem lehet ilyen jéghideg kezdetű keretező versek hangulata bepillantást ad az olvasónak a kötet egészébe. Ebben a két versben keveredik mindaz, amit a kötetben található versek úgymond részletesebben is kifejtenek. A táj, a tér ridegsége vagy melegsége, a természet és az ember építette mesterséges környezet ellentéte vagy egybeolvadása. Az idő és a tér a két legmeghatározóbb határhúzója és határozója annak a fajta szabadságnak, amit a versbeli beszélő majdnem minden alkalommal feszeget. A tér és idő lehetőségeinek határfeszegetése egységesíti leginkább a Védett vidék verseit. Talán azért nem lehet szűkebb egységet sem tematikailag, sem érzéskifejezés szempontjából felfedezni, mert a kötet önmagában valamilyen folyamat eredményeként olvasható, lévén hogy elég nagy időintervallumot foglal magába. 2003-tól 2010-ig sokat változhat az ember, hát még a költő költészete. Az első ciklus címe Lebegő foltok, és ez is tűnik a legjobban valamilyen lebegő versfoltok tömegének, ugyanakkor ebben a ciklusban körvonalazódik az olvasó számára a legjobban a természet és az ember építette mesterséges környezet ellentétével vagy egybeolvadásával jelzett miliő. A mesterséges tereket ebben az esetben az erdélyi vidéki kisváros képviseli, jó példa erre a Vargaváros. Századelő című vers. Olyan emlékeket felvonultató szöveg ez, amelyet az elbeszélő nem ismerhetett, a hajdani hősök szemszögéből mégis század eleji, vásár előtti, reggeli hangulatba csöppenünk. Annak ellenére, hogy a szöveg nagy része leíró jellegű, mégis annyi élettel tölti meg az elbeszélő, hogy nem érezzük azt személytelennek. A ciklus egyik legérdekesebb verse A földbelátó című, amely egy József Attila utalással indít: pokolra kell annak menni. A földbelátó az égbelátó ellentéte, az égbelátóé, aki az Istennel való kapcsolatot keresi. A földbelátó azonban az, akinek a pokolra kell menni, aki Nézi, nézi, csodálja lent az életet, / a mellékest, a lényeget, a részletet. Ennek két értelmezése is lehetséges, egy pozitív és egy negatív. A pozitív értelmezés szerint a földbelátó az, aki a helyhez kötöttségében keresi az értelmet, tulajdonképpen az, aki az egész kötetben képviselteti magát, a Védett vidékben. A negatív megközelítéshez a kiindulópontot a József Attila-idézet adja, a föld alatt a hithagyomány szerint a pokol van, ezt képes a földbelátó minden évben egyszer meglátni, de amit lát, az nem pokoli, inkább e világi. A nagy kérdések mellett vannak ebben a ciklusban olyan versek is, amelyek gyermekkori emlékekből születtek, ilyen a Vadorom című. Erdei kirándulással egybekötött gombászásról olvashatunk, az utolsó két szakaszban viszont megszólal az emlékező a jelenből: Egres-kút, Réz-kút / s a Vadorom / környéke voltnincs / gyermekkorom. Ez után a szakasz után átkerülünk a jelenbe, ami csak annyiban hasonlít a gyermekkorhoz, hogy ugyanúgy reggel indulunk, de akik akkor ott voltak, rég meghaltak, mégis útitársak. Az Óda a holnapi asszonyokhoz a Lebegő foltok utolsó verse, és a többihez viszonyítva ez lebeg a legtávolabb a többitől. Formailag óda, hangulata is illik a műfajhoz, témája és hangneme viszont semlegesnek hat, leginkább talán a keserédes jelzővel illethetnénk. A Vak visszhang cikluscím már ígéretesebben hangzik, a benne fellelhető alliteráló szinesztéziából pedig érdekes költői megoldásokra számíthatunk. Meg kell hagyni, jó döntés volt a szerzőtől, hogy ilyen sorrendben állította össze a kötet ciklusait. A Lebegő foltok messze nem annyira összeforrott ciklus, mint a Vak visszhang, részben az is az érzése az embernek, hogy ezek voltak azok a versek, amelyek egyik részbe sem illettek bele, így ömlesztve megkaptuk a kötet első részében. Másrészt kockázatos döntés is volt, mivel általában az elején kezdjük a könyveket, habár ez versesköteteknél nem mindig van így. De hogyha az elején kezdjük, akkor, ha nem vagyunk elég kitartóak, lemaradhatunk az értékesebb írásokról. Másrészt mégis így a legindokoltabb a kötetszerkesztés, hiszen az alcímként is szolgáló 2003 2010 fejlődést, időbeliséget feltételez. A Vak visszhangban tisztázódik, hogy a versbeli beszélőnek milyen megnyilvánulási formái vannak, a vershelyzetet is ezek határozzák meg. Az egyik a legszemélytelenebb beszélő, aki egyes