Épül a belvárosi elkerülõ



Hasonló dokumentumok
Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: július Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

Versenyeredmények es tanév

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

II. S.Pártai Félmarathon

Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában

2017. JÚNIUS 20. KEDD

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

forrás: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár március

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Derecskei Zenei Esték

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

2015. évi Közhasznúsági jelentés

E L Ő T E R J E S Z T É S

A Gubicza család találkozói, eseményei

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Felkészítő pedagógus

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

a Képviselő-testülethez

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Kedves hallgatók! new english file bármelyik szint 7100 forint. law enforcement english 1 vagy forint

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

Maroslele Község Polgármesterétől

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

2014 év. Környezettisztasági hét

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

E L Ő T E R J E S Z T É S

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány Budapest, József Attila u. 28.

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

Matematika 5. és 7. évf. verseny

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Szeptemberi októberi programok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület december 18-i ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MÁJUS évfolyam. megoldás próbálkozás


Aranyosok Arany-hete

Ablakszerker Crossfutás június 6.

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport

Akikre büszkék vagyunk. (2018)

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Versenyek 2012 I. negyedév

VII. Fenyves Crossfutás április 1.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész)

Átírás:

Az Év Legjobb Települési Lapja 2009 2010. augusztus 5. Közéleti hetilap VIII. évfolyam 26. szám Varga Miklós is fellépett a szabadtéri színpadon Falunap Bakonyjákón Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola Új erdélyi partnerkapcsolat Az erdélyi Grupul Scolar Ioan Ossian középiskola delegációja érkezett múlt héten Pápára, a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola (PGSZKI) meghívására. A hagyományoknak megfelelõen július utolsó szombatján rendezték meg Bakonyjákón a falunapot. A festõi dombok által körülvett rendezett, takaros településen már délelõtt elkezdõdtek a programok a sportpályán, ahol nõs-nõtlen labdarúgó mérkõzés, gyermekfoci, vetélkedõk várták a részvevõket. Részletek a 7. oldalon Unger Tamás igazgatótól megtudtuk, májusban ötfõs pápai delegáció vendégeskedett a pápaihoz hasonló képzési profilú, szilágysomlyói intézményben. Megismerkedtek az ottani tanítási struktúrával és bejárták az iskola szaktantermeit. Az erdélyi középiskola tanulói összetétele kitûnõen tükrözi Szilágysomlyó lakosságának megoszlását. Az intézmény tanulóinak 30 százaléka magyarajkú. E gyümölcsözõ tanulmányút apropóján hívták meg az erdélyi iskola képviselõit a múlt hétvégére, Pápára. Megtekintették a PGSZKI tagintézményét, tangazdaságát. Átfogó képet kaptak az intézmény felszereltségérõl, az oktatás körülményeirõl és a módszerekrõl. Az intézmények célja már a májusi találkozó alkalmával is az volt, hogy a jövõben diákcsere kapcsolatokon és azokon túlmutató tevékenységeken alapuló együttmûködési szerzõdést kössenek. Folytatás a 7. oldalon Döbrönte Nemzetiségi tábor Az idei évben július 26-31. között rendezték meg a 12. nemzetiségi tábort Döbröntén. A résztvevõ gyerekek egy sokat nevetõs, sokat játszós hetet tölthettek el a kultúrházban. A táborozók között ismét a falubeliek - általános iskolások és óvodások - voltak többségben, azonban néhányuk magukkal csábította az osztálytársát, barátját, barátnõjét is. Folytatás a 4. oldalon Gyerektábor a Bakonyban Huszonegy kisgyereknek biztosított vakációs programot július 26-29. között a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Családsegítõ is Gyermekjóléti Szolgálata. A nyári napközis gyerektábor programjában kirándulások, sportprogramok, vetélkedõk szerepeltek. A Közép-Dunántúli Operatív Program (KDOP) pályázatán 171 millió forintot nyert Pápa városa a Tókert utca Szabadság utca Gróf út fejlesztésére. Az útszakasz csomópontjainak átalakítására és az útburkolat teljes cseréjére azért van szükség, mert a Fõ tér lezárásával a pályázatban érintett szakasz forgalma növekedni fog. A beruházás összege 311 millió forint, ebbõl 140 millió forintot az önkormányzat saját forrásból biztosít. Bõvebben a 2. oldalon Épül a belvárosi elkerülõ Vidám gyerekcsapat látható a fényképeken, amelyeket Gulyásné Barcza Judit, a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálatának megbízott szakmai vezetõje készített a Bakonytamásiban táborozókról. Folytatás a 4. oldalon

2 Pápa és Vidéke 2010. augusztus 5. Épül a belvárosi elkerülõ A projekt elsõ szakaszában elvégezték az alépítmények kiépítését, vagyis az ivóvízkiváltási és csapadékvíz-elvezetési munkálatokat hangzott el a július 29-i nyitórendezvényen. Dr. Kovács Zoltán hangsúlyozta azt is, az átalakított csomópontok megfelelõ áteresztõképességének és a jó minõségû, új aszfaltburkolatnak köszönhetõen a forgalmi zaj ezt követõen sem növekszik a területen. A Szabadság utca Gróf út, illetve a Szabadság utca Tókert utca keresztezõdésében két új körforgalom készül. A Böröczky dombon pedig új fõirányt jelölnek ki, amely a Jókai utcára balra nagyívben történõ kanyarodást segíti elõ. Ehhez kapcsolódik majdafõutcaésamegváltozott forgalmi irányú Deák Ferenc utca forgalma is. Újdonság az is, hogy a Szabadság utcában két buszmegállót is kiépítenek. A projekt terveit a gyõri Viadukt Kft. készítette elõ, a kivitelezést egy pápai cég, a Boroszlán Zrt. végzi. A projekt keretében mintegy 1 km hosszú útszakaszt építenek, közel 4000 négyzetméter járdafelületet alakítanak ki, a parkolókat pedig díszburkolattal látják el. A nyitórendezvényen Bebesi István, a Bakony Volán Zrt. vezérigazgatója elmondta, a vállalat az autóbusz pályaudvar rekonstrukciójára a KDOP keretében 350 millió forintot nyert. Így még a Fõ tér rehabilitációja elõtt egy korszerû közlekedési rendszer valósul meg a városban. A vezérigazgató hangsúlyozta, a rekonstrukció magában foglalja az utasváró épületének felújítását, melyben LCD-kivetítõk segítik majd az utasok tájékoztatását. Minden autóbuszt GPS-rendszerrel látnak el, így az adott információ (pl. késés) azonnal megjelenik a váróteremben elhelyezett kivetítõkön. A projekt nyitórendezvényén részt vettek a képviselõtestület tagjai, Mészáros István, az önkormányzat településfejlesztési bizottságának elnöke, Németh Tamás mûszaki osztályvezetõ és a pápai kivitelezõ cég képviselõje. mo Cigány kisebbségi ülés Kedden tartotta soron következõ ülését a Pápa Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A testület elsõként a kisebbségi önkormányzat 2010. évi elsõ féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót fogadta el. Ezzel kapcsolatban Holdosiné Bánhegyi Ildikó, a kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, az idei évben az állam által biztosított mûködési- és feladat alapú támogatás összegébõl gazdálkodnak, ezen kívül komolyabb bevételük nem volt. A nyári programokkal Megérdemelt nyugdíj negyven év után Dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyûlési képviselõ szerdai sajtótájékoztatóján megerõsítette azt a sajtóértesülést, amely szerint a negyven évet ledolgozott nõk életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek. Ez az Erõs Magyarország Program Siker és Szolidaritás fejezetének részeként jelent meg a Fidesz választási programjában. Dr. Kovács Zoltán hangsúlyozta, a kabinet döntése már megszületett, a kormány elõterjesztése õsszel kerül a Parlament elé. Így az Országgyûlés 2011. január 1-jétõl vezetné be a több tízezer nõt érintõ változtatást. Õk azok a nõk, akik 13-14 éves korukban álltak munkába és negyven éven át fizették a járulékokat és adóztak a jövedelmük után. - Ebbõl adódóan mondta kapcsolatban az ülésen elhangzott, a szûkös anyagi lehetõségek ellenére színes programokat tudtak biztosítani gyermekek és felnõttek számára egyaránt. Ez fõként a Jókai Mór Mûvelõdési Központ Tudás- Szín-Tér projektjének köszönhetõ. Ennek keretén belül év közben néptánc oktatás és képzõmûvészeti oktatás zajlott. Ezen programok végén kétszer egy hetes táborozáson vehettek részt azok a gyerekek, akik a program részesei voltak. Mindkét tábort Csopakon rendezték 30-30 fõ részvételével A képzõmûvészeti programban Tirnován Tamás és Tirnován Kata irányította a gyerekeket, míg a néptánc oktatást Müller Zoltán és Rabi Erika vezette. A felnõttek számára szintén a JMK projektjének keretein belül lovári nyelvtanfolyamot szerveztek, melyre jelentõs számú jelentkezés érkezett. Holdosiné Bánhegyi Ildikó végül az MSZP helyi szervezetének holokauszt megemlékezésérõl számolt be a testület tagjainak. pe a politikus fõként azok a hölgyek érintettek, akik 14-15-16 évesen elkezdtek dolgozni és elsõsorban fizikai munkát végeztek az életük során. Lényeges eleme a programnak, hogy ezen nõk nem résznyugdíjat, hanem a hatályos jogszabályok alapján megállapított teljes nyugdíjat kapnak majd. Ennek fedezetét a következõ költségvetés tartalmazza majd. pe Tûzoltókat jutalmaztak A közelmúltban a laktanyában tartott ünnepélyes állománygyûlésen került sor azoknak a tûzoltóknak a jutalmazására, akik a május-júniusi viharok, esõzések okozta károk leküzdésében kiemelkedõ teljesítményt nyújtottak. Pápán és vonzáskörzetében jelentõs gondokat okozott a víz, közel 340 beavatkozást hajtottak végre tûzoltóink. Mindannyian tudásuk legjavát nyújtva, gyorsan és hatékonyan igyekeztek elhárítani a károkat. Ezekben a napokban nemcsak az épp szolgálatot teljesítõk álltak hadrendben, hanem a pihenõ napjukat töltõ tûzoltók közül is sokan önként részt vállaltak a mentésbõl, mondta Németh Tamás tûzoltóparancsnok, akinek szakmai ajánlására az állomány több tagját részesítette elismerésben dr. Kovács Zoltán. Városunk polgármestere beszélt arról, hogy az idõjárás okozta rendkívüli körülmények miatt sok helyen kellett egy idõben helytállni tûzoltóinknak, a rendkívüli teljesítmény pedig elismerést érdemel. Így javasolta, hogy pénzjutalomban részesüljenek azok a lánglovagok, akik ebben a nem mindennapi helyzetben az általános hivatásban elvárható mérték felett teljesítettek. Ezt követõen dr. Kovács Zoltán és Németh Tamás átadták a jutalmakat. Összesen 19 tûzoltó részesült kiemelkedõ munkája elismeréseképpen dicséretben és pénzjutalomban. Lasztovicza Jenõ, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke 2010. július végén értékelte és megköszönte a rendkívüli helyzet kezelésében végzett védelmi tevékenységet. Emléklappal és plakettel köszönetét és elismerését fejezte ki a helyi védelmi bizottság tagjainak, munkatársainak, valamint a település védekezésben résztvevõ lakosainak a rendkívüli idõjárási helyzet következtében a kár elhárítása érdekében végzett eredményes tevékenységéért. Az MSZP helyi jelöltjei A Magyar Szocialista Párt taggyûlése Grõber Attila helyi elnökhelyettest választotta polgármester jelöltté, jelentette be elmúlt héten megtartott sajtótájékoztatóján Gõgös Zoltán, a párt Pápa és környéke szervezetének elnöke. A taggyûlés emellett döntött az önkormányzati képviselõ-jelöltek személyérõl is. Itt kell meggyökeresednie a gondolatnak, itt teremtõdik meg a fundamentuma az országos politizálásnak. A vidék Magyarországán teremtõdik meg az az éltetõ erõ, amely képes a nemzetet megmenteni, képes visszatéríteni az országot a szakadék szélérõl, a fizikai és szellemi megsemmisülés tornácáról. Szerényen készülünk a megmérettetésre, de az igazságot ezután is ki fogjuk mondani. Az új választási rendszer Az MSZP egyéni jelöltjei: 1.sz választókerület: Kerecsényi Zoltán, 2. sz. választókerület: Nedvesi Imre, 3. sz. választókerület: Grõber Attila, 4. sz. választókerület: Sirman Ferenc, 5. sz. Gõgös Zoltán hangsúlyozta, polgármester-jelöltjük nem ismeretlen a helyi politikai életben, hiszen önkormányzati képviselõként Grõber Attila vezeti az MSZP pápai képviselõcsoportját. Grõber Attila a jelöléssel kapcsolatban úgy fogalmazott, a párt jelenlegi megítélésétõl függetlenül megtiszteltetésnek érzi a felkérést. Mint mondta, soha nem a párt népszerûségét tartotta szem elõtt, hiszen egy elveszített választást követõen, 1998-ban lépett be az MSZP-be. Az önkormányzati választásokat választókerület: megelõzõ kampányról szólva Grõber Attila rámutatott, párton kívüliek bevonásával szakmai csoportokat hoznak létre, s így állítják össze helyi programjukat. Ezek között oktatással, közmûvelõdéssel, egészségügyi kérdésekkel és a munkahelyteremtés lehetõségeinek vizsgálatával foglalkozó csoportok is lesznek. Grõber Attila végül hangsúlyozta, kampányuk során nem a kritikára helyezik a hangsúlyt, sokkal inkább cselekvõ, aktív kampányra készülnek. nem sok esélyt ad számunkra, keveseknek adatik majd meg közülünk, hogy képviselhessük a Jobbik Magyarországért Mozgalom politikáját a helyi közéletben fogalmazott az elnök, majd bemutatta önkormányzati Kelemen Ferenc, 6. sz. választókerület: Kovács József, 7. sz. választókerület: Tulok András, 8. sz. választókerület: Szirbek Rita, 9. sz. választókerület: Pingiczer Sándor, 10. sz. választókerület: Gõgös Zoltán. Az MSZP kompenzációs listája: 1. Grõber Attila 2. Gõgös Zoltán 3. Pingiczer Sándor 4. Szirbek Rita 5. Kovács József 6. Tulok András 7. Kelemen Ferenc 8. Nedvesi Imre 9. Sirman Ferenc 10. Kerecsényi Zoltán 11. Simon Lászlóné 12. Vörösvári Renáta. pe Bemutatta jelöltjeit a Jobbik Az õszi önkormányzati választásokra készülve bemutatta jelöltjeit szombat délután a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezete. Számunkra a legfontosabb a helyi önkormányzatokban való részvétel, mert a nemzeti radikalizmus magvait a helyi közéletben és politikában kell elsõsorban elvetni, mondta Orbán Imre helyi elnök kampánynyitó rendezvényükön. képviselõ-jelöltjeiket, Roskovics Rolandot, Tremmel Ádámot, Kövér Zoltánt, Hubay Bélát, Király Norbertet, Sokoray Lászlót és Süle Zsoltot. A pápai alapszervezet alpolgármesteri posztra Póczik Polixéniát, polgármesteri posztra Erõss Bulcsút jelölte. Utóbbi elmondta, megválasztása esetén 30 százalékkal csökkentené az alpolgármesteri és polgármesteri fizetéseket, valamint 20 százalékkal a képviselõi tiszteletdíjakat. Ganna Község Önkormányzata értékesítésre meghirdette a Ganna, Fõ u. 72. sz. alatti volt óvoda épületét. Az épület alkalmas idegenforgalmi célokra vagy erdei iskolai táborhelyek kialakítására is. Érdeklõdni lehet Vesztergom József polgármesternél a 0630/970-8535-ös telefonszámon.

2010. augusztus 5. Pápa és Vidéke 3 A roma holokausztra emlékeztek - A cigányság történetének egyetlen korszaka sem járt annyi véráldozattal, megaláztatással, rémülettel és szenvedéssel, mint a civilizáltnak mondott 20. század, s annak is szellemi mélypontja, a náci barbarizmus idõszaka mondta Grõber Attila, az MSzP önkormányzati képviselõje a párt hétfõ délutáni, roma holokausztra emlékezõ rendezvényén a Kossuth utca és Rákóczi utca sarkán, ahol egykor a város gettója kezdõdött. Az ég katonáira emlékeztek A tíz esztendeje felszámolt 47. Pápa Harcászati Repülõezrednél, szolgálat közben életüket vesztett hajózók emléke elõtt tisztelegtek volt pilóták, mûszakiak, barátok és hozzátartozók július 31-én, a Helyõrségi Klubban. Grõber Attila elmondta, hogy 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjjel körülbelül huszonnégyezer cigányt gyilkoltak meg a nácik az auschwitz-birkenaui lágerben. A politikus kiemelte, ma, 2010-ben üzenni kell a magyar társadalom felé. Most el kell utasítanunk minden olyan megnyilvánulást, mely ennek az útnak a lépéseit visszhangozza. De üzenni kell még valamit. Azt, hogy megbékélés és roma integráció csak akkor lesz, ha olyan társadalmat építünk, melyben a jogok és kötelességek egyensúlya érvényesül. Mindenkinek el kell fogadni, hogy nincs elõbbre a jog, mint a kötelesség. Ha errõl az alapról indulkiatöbbségiésaroma társadalom, csak akkor lesz valódi megbékélés. Ez az a hely, ahol a város gettója kezdõdött, s ahonnan sok ember az utolsó útjára indult csupán azért, mert másnak született, mint amit a történelmi kor elfogadhatónak ítélt meg kezdte megemlékezõ beszédét Holdosiné Bánhegyi Ildikó, a Pápa Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, aki felidézte a 66 évvel ezelõtt történteket: 1944 tavaszán a zsidókérdés megoldásának mintájára a cigány családokat is összegyûjtötték és elhurcolták. A végsõ cél a teljes megsemmisítés volt. Csendõri segédlettel, a telepeket körbe zárva gyûjtötték össze a családokat. Elõször a komáromi csillag erõdbe szállították õket, majd marhavagonokba zsúfolva kerültek a különbözõ lágerekbe, de a csendõrök és a nyilasok több romát a lakóhelyükön gyilkoltak meg. - A mai nemzedéknek nagy a felelõssége abban, hogy méltóképpen emlékezzen a történelem e gyászos idõszakára. Véglegesen felejtsük el a félelmet, a rettegést, a megkülönböztetést. Emberként élhessük életünket. Isten áldja meg a cigány népet! - mondta végül Holdosiné Bánhegyi Ildikó. A megemlékezés résztvevõi a beszédeket követõen gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére. papp Az Ég Katonái Hagyományõrzõ Egyesület, valamint a pápai Honvéd Bajtársi Klub szervezésében tartott megemlékezésen Kerecsényi Zoltán a Honvéd Bajtársi Klub titkára köszöntötte a résztvevõket. Mint mondta, 2000. augusztus 24-én Lanecker József ezredes hagyta el utoljára Pápa kék egét, és vett végsõ búcsút a vadászrepüléstõl. A katona élete mindenkor az önfeláldozásról, a hazaszeretetrõl, a hûségrõl és a bajtársiasságról szól. Azokat, akikre ma emlékezünk, éppen ezek a tulajdonságok Életükkel, jellemezték. szolgálatukkal és halálukkal mementóként állnak elõttünk, tette hozzá a klub titkára. Ezt követõen Simon Róbert az egyesület elnöke ismertette a nemrég megalakult egyesület történetét és jövõbeli céljait, majd egy archív film segítségével elevenítette fel a jelenlévõknek Lanecker József ezredes utolsó felszállását Pápa repterérõl. Végül Horváth Ferenc nyugállományú százados tartott elõadást a hadrendbõl kivont MIG-21 típusú repülõgéprõl és az ezred történetérõl. Az emlékülés a HE- MO falán lévõ gránit emléktábla megkoszorúzásával zárult. M.A. Megalakult a Petõfi Asztaltársaság Táblák a kistérségben Az elmúlt pénteken tartotta elsõ, alakuló összejövetelét a Petõfi Asztaltársaság a Pedagógus Mûvelõdési Házban. A közélettel, kultúrával, társadalmi témákkal foglalkozó pápaiak önkéntes, kötetlen társulásaként meghatározott csoport alakuló rendezvényének vendége Mécs Imre 56-os elítélt, országgyûlési képviselõ volt. A MSzP Pápa és Környéke Szervezete által életre hívott kezdeményezés a 110 évvel ezelõtt, 1900. január 1-jén a pápai Fehér Ló vendéglõ nagytermében megalakult Petõfi Asztaltársaság hagyományait kívánja követni, ahol kötetlenül, havi egy alkalommal lehetõség nyílik a véleménycserére, a kulturált vitára. Az alakuló összejövetel résztvevõi elsõként megkoszorúzták a Várkastély elõtti Petõfi szobrot, majd a program Mécs Imre és Grõber Attila beszélgetésével folytatódott. - Petõfi fantasztikus személyiség, aki a világszabadságért élt és halt meg. Az õ sokoldalúsága, aktivitása, lángoló haza- és szabadságszeretete olyan példa, amit nem lehet elhomályosítani. Nem véletlen, hogy 56-ban is õt tûztük zászlónkra és ma is hozzá kell visszatérnünk mondta Mécs Imre. Az 1956-ban történtekkel kapcsolatban hangsúlyozta, fantasztikus élmény volt, amikor a magyar társadalom és a magyar nép kezdett önmagára találni. A forradalom egy egész népet rázott meg és egy egész világ tekintett úgy Magyarországra, mint a szabadság földjére, Budapest pedig a szabadság szinonimája volt. Eladó! Pápán, a Kisliget 3. szám alatt 1.380 m 2 alapterületen, 472 m 2 -es épület! A versenytárgyalás induló bruttó összege: 35.000.000,-Ft. A versenytárgyalás ideje: 2010. augusztus 12. - 11.00. óra Érdeklõdni lehet a Polgármesteri Hivatal Vállalkozási Osztályán (Pápa, Fõ u. 12.), valamint a 89/515-095 telefonszámon. Turisztikai információs táblák segítenek tájékozódni a pápai kistérség településein. Térképek, településtörténet, a nevezetességek, látnivalók leírása szerepel a táblákon. Európai uniós pályázaton a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás 7,5 millió forintot nyert a projektre, a pályázati forráshoz 1,5 millió forint önrész járult - mondta a beruházásról dr. Kovács Zoltán, a társulás elnöke. Pápa társult városrészeiben, tehát Tapolcafõn, Kéttornyúlakon és Borsosgyõrön is felállítottak információs táblákat, a városban a Várkertfürdõ rekreációs övezetébe is került, egy, a tájékozódást segítõ tábla. 2008-ban egy DVD-sorozat jelent meg a kistérség 49 településérõl, a mostani beruházás újabb lépés az idegenforgalmi piacon való sikeres jelenléthez. -mt-

4 Pápa és Vidéke 2010. augusztus 5. Erkel-iskola Sikeres tábor Sportprogramok, kézmûves foglalkozások, beilleszkedést segítõ játékok és vetélkedõk várták azokat az a kisdiákokat, akik jelentkeztek az Erkel Ferenc Ének Zenei Általános Iskola nyári táborába. Ludvig Andrea szabaidõszervezõtõl megtudtuk, hogy hatodik éve szervezte meg az intézmény kéthetes napközis táborát, melyre nemcsak alsósok jelentkezhettek, hanem leendõ elsõ osztályosok, valamint olyan gyerekek, akik valamilyen módon kötõdtek az iskolához. Évrõl évre népszerûbb a tábor. Idén, közel nyolcvan kisdiák töltötte velük a nyár egy részét. Változatos programokkal várták õket, melyben kiemelt szerepet kapott a környezettudatos nevelés, a hagyományõrzés és a város nevezetességeinek a megismerése. Péntekenként kirándulni mentek. Elsõ alkalommal az ugodi Vendégház az Árnyaserdõhöz látta vendégül a csoportot, ahol a gyerekek sétakocsikáztak, népi játékokkal ismerkedtek, rongybabát készítettek, kosarat fontak és íjászkodtak. Következõ útjuk a veszprémi állatkertbe vezetett, ahol érdekes elõadásban volt része a nagyobb gyerekeknek, míg a kisebbek az állatokkal ismerkedtek. A diákok felügyeletét az iskola pedagógusai vállalták fel, önként jelentkezve a feladatra. A pedagógiai szakszolgálat nevelõi szintén kivették részüket a munkából. Az iskola pszichológusa például ismerkedõs játékokkal próbálta oldani az elsõ napokban a megszeppent nebulók hangulatát. Ez a két hét jó lehetõséget biztosított arra is, hogy a leendõ elsõsök a tanévkezdés elõtt megismerjék az intézményt és a tanárokat. Az utóbbiaknak ezúton is szeretnék köszönetet mondani áldozatos munkájukért, tette hozzá Ludvig Andrea Bakonyi tábor A csoport tagjai a falu turistaháza elõtt pózolnak, a Cuha-patak mentén kirándulnak. A fotóról leolvasható: a gyerekek jól érezték magukat. Az egyik erdõbéli túrán szakavatott kísérõt is kaptak: egy erdészt, aki az erdõ és a vadak életérõl, az erdészet munkájáról tájékoztatta a gyerekeket. A második alkalommal vonattal utaztak a Cuha-patak völgyébe, majd gyalogtúráztak. Azokon a napokon, amelyek nem kirándulással teltek, játszottak, sorversenyeket, vetélkedõket szerveztek a gyerekeknek. A kisiskolástól a 16 évesig mindenki jól érezte magát, derült ki a beszámolóból. A Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálata ügyfélkörébe tartozók közül kerültek ki a táborban résztvevõk, jórészt olyanok, akik Bakonytamási környékén élnek. - Akár 200 gyereket is táboroztathattunk volna, ennyien vannak a rendszerünkben, az anyagi lehetõségek azonban korlátozottak voltak. A bakonytamási helyszínnek azért is örültünk, mert a 44 általunk ellátott településbõl ezen a környéken él a legtöbb hátrányos helyzetû kisgyerek - mondta Gulyásné Barcza Judit. A szünidõs program a Veszprém Megyei Önkormányzat szociálisan hátrányos helyzetû gyerekek nyári táboroztatására kiírt pályázatán nyert pénzbõl valósult meg. A turistaházat Bakonytamási Önkormányzata ajánlotta fel, a gyerekek felügyeletében nyári gyakorlaton lévõ egyetemisták is segítettek. Molnár Tímea Döbrönte Nemzetiségi tábor Délelõttönként a különbözõ kézmûves foglalkozásokból kaphattak ízelítõt. Megismerkedhettek többek között a gyöngyfûzés, kosárfonás, agyagozás rejtelmeivel. A legnagyobb sikere azonban a szerda délelõtti íjászbemutatónak volt. A bátrabbak még ki is próbálhatták, hogy kell egy igazi íjjal lõni. A délutánok vetélkedõkkel, játékos szabadtéri programokkal teltek. Volt akadályverseny - természetesen vármeghódítással egybekötve -, illetve a táborozók elsajátíthatták a német nemzetiségi tánc néhány alapmotívumát is. Kedden egy egésznapos kirándulás várt a résztvevõkre. Az úti cél Balatonfüred és Tihany környéke volt. Tihanyban meglátogatták a Baba múzeumot, jártak a Belsõ-tónál lévõ szabadidõközpontban, és még kisvonatoztak is. Felejthetetlen élményt nyújtott a csütörtök délelõtti látogatás a pápai reptérre, majd a délutáni lubickolás a Várkertfürdõ strandján. A tábor zárásaként péntek estére sátorozást és bográcsozást terveztek a szervezõk, ami azonban a rossz idõ miatt elmaradt. A nemzetiségi tábor a Döbröntei Önkormányzat és az MNEKK (Magyarországi Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány) által meghirdetett pályázaton nyert támogatás segítségével jött létre. Köszönet a Döbröntei Német Kisebbségi Önkormányzat tagjainak és a segítõknek. Horváth Petra Máltai tábor Dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyûlési képviselõ az elmúlt csütörtökön délután meglátogatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pápai Csoportja által az Eötvös utcai Ifjúsági Centrumban mûködtetett gyermekmegõrzõ tábort. A táborozó gyerekek csodálkozva, de nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták a polgármestert, aki megtekintette a nyár folyamán készült alkotásokat, beszélgetett a gyerekekkel és válaszolt a Várkertfürdõvel, a Fõ tér rekonstrukciójával és a város vezetésével kapcsolatos kérdéseikre is. pe A májusi és kora nyári csapadékos idõjárás nem kímélte a háztáji kiskerteket sem. A sok esõ, a viharos szél és a néha borsónyi nagyságú jég miatt, nem kellõ mennyiségben és minõségben termett meg idén a zöldség és a gyümölcs. Több ráfordítást, gondozást igényelt tehát az elõállításuk, mint amennyit ideális körülmények között megszoktunk. Bár az utóbbi évek idõjárása korántsem mondható ideálisnak. Egyszer aszály tombol, máskor a víz az úr. Ezek a körülmények a kereskedelmet is befolyásolják, mivel az árusok drágábban adják portékáikat. A piacon vásárolt áru azonban sokkal egészségesebb, mint a boltok fóliázott termékei, nem beszélve arról, hogy piacnak hangulata van. Heti körkérdésünkben arra kerestük a választ, ki hogyan vélekedik a mai piaci árakról. Pályi László - Nagyjából képben vagyok az árakat illetõen és úgy gondolom elég tûrhetõek. A tavalyihoz képest az idei piac valamivel drágább, köszönhetõ ez az esõs, viharos idõjárásnak. A zöldséget és a gyümölcsöt mindig itt vásárolom meg, hetente egyszer pénteken. Most épp paprikát válogatok, mivel a jég némelyiket nem kímélte, de kerül még a kosárba paradicsom, kukorica és gyümölcs is. Az utóbbinak sajnos kissé borsos ára van, de ezen nem csodálkozom. Horváth Gyuláné - A szélsõséges idõjárás miatt, bizony drága a piac, Drága az idei piac? valamint azért is, mivel egyre kevesebben gazdálkodnak, hiszen nem éri meg. Ennek ellenére szívesebben vásárolok itt, mint a nagy szupermarketekben. Bár ott valamivel olcsóbb a zöldség és a gyümölcs, de én elõnybe részesítem a magyar árukat, jobban bízom bennük. Ezenkívül nagy úr a megszokás, mivel minden pénteken a piacon kezdõdik a napom. Ilyenkor vásárolok be a hétvégére. A piacnak számomra varázsa van! Kórádi Jenõné - Ritkán jövök a piacra. Az árak elfogadhatóak, bár egy dolog kissé szúrja az oldalam. A gyümölcsök ugyanis nagyon sokba kerülnek. Meg kell gondolni vegyek-e és ha igen mennyit. Összességében azt mondhatom nem drágább a piac, mintha az üzletben venném meg. Itt az a jó, hogy ki tudom választani, nekem melyik tetszik. Csak azt vásárolom meg, ami a konyhakertemben nem terem. Zöldborsó, krumpli, paradicsom ott is van, a paprikám azonban csapni való és a zöldborsóm sem kelt ki. Ami nekem szükséges, az általában megterem. Most épp paprikáért jöttem. M.A.

2010. augusztus 5. Pápa és Vidéke 5 Több százan hallgatták a zenekarokat Fúvóskoncert a Várkastély udvarán Több százan jöttek el Pápa Város Fúvószenekarának és az olasz Morro d Alba Fúvószenekarának közös koncertjére a Várkastély udvarára július 31-én. Miközben az ismerõs dallamok derûsen szálltak a kellemes nyári estén, reménykeltõ volt arra is gondolni, hogy az Esterházy-kastély jelenleg még málló vakolatú épülete a közeljövõben megvalósuló felújítás után már eredeti szépségében lehet kiváló díszlete egy-egy hasonlóan nívós kulturális rendezvénynek. A fúvóskoncert elõtt Venczel Csaba, önkormányzati képviselõ mondott köszöntõt, beszédében szólt az olasz és a magyar együttes között szövõdött ötéves barátságról, utalt arra, hogy a mindössze kétezer lakosú mesebeli olasz kisvárosban szinte már hazavárják a pápai fúvósokat, egyben üdvözölte a Morro d Alba-ból érkezett kísérõdelegáció tagjait. Venczel Csaba zárásként köszönetet mondott a zenekarok karnagyainak és a két együttesnek a Várkastély udvarán felcsendülõ koncertért. A szombati elõadáson elõször Pápa Város Fúvószenekara játszott Horváth Adrián karnagy vezetésével, repertoárjukban hagyományõrzõ zeneszámok, filmzenék és latin-amerikai dallamok is helyet kaptak. A házigazdákat az olasz kisváros együttese követte Giovanni Pellegrini karmester irányításával, akiktõl programzenét hallhatott a több száz fõs közönség, hiszen Morro d Alba Fúvószenekara a Grimm mesék kísérõmuzsikáját tolmácsolta a Várkastély ódon falai között. A több, mint ötven fõs olasz küldöttség tagjai négy napos pápai tartózkodásuk alatt tartalmas programokon vettek részt, kirándultak a Balatonon, jártak Budapesten, több helyszínen is koncerteztek mielõtt hétfõn visszautaztak volna Olaszországba. Polgár Szilárd Emlékfoszlányok egy rég volt Pápáról Jubileumi parádé Rohan az idõ, már az ötödik Pegazus Parádé került megrendezésre Pápán, ebben az évben. A háromnapos rendezvény a szokásoknak megfelelõen díjátadóval kezdõdött, a Pegazus Színház rajzpályázatára közel nyolcszáz alkotás érkezett, amelybõl a legjobb mûveket a Szent István úti színházteremben is bemutatták, a legtehetségesebb festõpalánták pedig elismerésben részesültek. A pénteki nap a Várkertben folytatódott, ahol délután az Árgyélus és Tündérszép Ilona címû bábjátékot láthatták az apróságok, este tûzzsonglõrök bemutatójával és éjszakai játékos ügyességi és bátorságpróbával folytatódott a parádé. Néhány hónappal ezelõtt a papa-ma.hu internetes hírportál egyik rovatában láttak napvilágot azok az írások, melyek egy ismeretlen ismerõs visszaemlékezései gyermekkorára, az akkori Pápára. A szerzõ kilétérõl lehullott a lepel, hiszen a 12 emléktöredék most egy kötetben állt össze, s nemrégiben ennek bemutatójára gyûltek össze családtagok, rokonok, barátok, ismerõsök, kollégák és érdeklõdõ pápaiak. A kötet szerzõje Áldozó Tamás. Szombat délelõtt a kézmûves játszóházak után zenés nyitóceremónia vette kezdetét, majd a jubileumi báb- és dokumentum valamint a mackótárlat is megnyitotta kapuit az Esterházy-kastélyban. Ezt követõen a Kõris együttes és Dvorák Gábor pantomimmûvész mûsorát élvezhették a jelenlévõk, majd dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes mondott ünnepi köszöntõt. A politikusi gondolatok után játékos vetélkedõkkel zárult a Pegazus Parádé második napja. Vasárnap két bábjáték és ügyességi jubileumi próbák várták a kicsiket, majd a Csacsogányok és Kaballó zenés koncertjével zárult a program. Polgár Szilárd Az irodalombarátok talán emlékeznek a Holdpötty és gombkígyóra, a Megcukrozott fõzelékre, vagya hátára fordított sündisznóra. Mindmind egy olyan ember tollából íródott, akit Pápán talán mindenki ismer. Ám az írások szerzõje szívesen burkolózott névtelenségbe, hiszen ahogy mondta egyfajta gátlástalanságot adott számára, és nem utolsó sorban, mint a Tókerthez ezer szállal kötõdõ pápai idézte fel gyermekkorát, s nem, mint a város alpolgármestere. S e szépirodalmi értéket képviselõ emléktöredékek most egy kötetben láttak napvilágot, elõ- és hátlapján a szerzõ családi fényképeivel, fehér lapjain pedig az írásokkal, melyeket az internetes hírportál olvasóinak hozzászólásai egészítenek ki. A szerzõ ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a hozzászólások azonnal visszajelzést adnak a befogadásról, emellett megmutatják azt is, kinek, mit jelent a megidézett világ. A hozzászólások nyomán komoly diskurzus állt össze, amely tulajdonképpen arról szólt, hogy mi nagyon szeretjük ezt a várost. A Második utcában lakott egy pék címmel megjelent könyvecske borítóját Tódor Márk tervezte, a nyomdai munkát a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár sokszorosító mûhelye végezte. A könyv elõszavát Tódor János író írta. Az alkotások, ahogy õ nevezi, egyetlen lélegzettel kimondott, tökéletesen lecsiszolt, minden fölösleges szótól mentes lírai asszociációk. Valóban, hiszen Áldozó Tamás nem mesél a gyermekkoráról. Inkább megragad egy hangulatot, egy érzést, egy illatot, egy jelenséget, s lefesti a gyermekkori emlékeiben felbukkanó pillanatképet. A rövid prózai írásokat tartalmazó kötetet az Esti Kornél Kávéházban mutatták be. Áldozó Tamással Hauber Károly pedagógus, újságíró beszélgetett. A kötetbõl Halász Brigitta olvasott fel részleteket. Borsits Barbara gitárjátékával és énekével tette hangulatosabbá a könyvbemutatót. mo

6 Pápa és Vidéke 2010. augusztus 5.

2010. augusztus 5. Pápa és Vidéke 7 Falunap Bakonyjákón Délután a kultúrház szabadtéri színpadán a Szó és Kép Színpad Együgyû Jankó címû elõadásával indult a mûsor, majd a Farkasgyepûi Gyöngyvirág Tánccsoport és a Bakonyjákói Ifjúsági Tánccsoport lépett a több száz fõs közönség elé. A nemzetiségi elõadás után Takács Szabolcs, a falu polgármestere mondott ünnepi köszöntõt, aki beszédében visszatekintett az elmúlt évek falunapjaira, egyúttal minden jelenlévõnek tartalmas kikapcsolódást kívánt. - Bakonyjákó költségvetése stabil, településünk tartalékokkal rendelkezik ezt már lapunknak mondta Takács Szabolcs, akit arra kértünk röviden összegezze az idei év fontosabb eredményeit. Egy szolgálati lakás értékesítésébõl a tavalyi évben 9 millió forint bevételünk keletkezett, amely összeget falufejlesztésre, hosszú távú beruházásra fordítottuk. Így a pénz felébõl megvalósulhatott a Kosár utca aszfaltozása, vízelvezetése, az útjelek felfestése, utcatáblák kihelyezése. A bevétel másik részébõl felszíni vízelvezetést és vízrendezést hajtottunk végre. Bakonyjákón évek óta a felszíni vízelvezetõ árkokat kipucolják, mélyítik, egységes kapubejárókat alakítanak ki, de most azokon a helyeken, ahol a tavaszi-nyár eleji esõzéseknél problémák adódtak beton lefolyókat helyeztünk el, valamint az Úttörõ utca teljes vízelvezetését is megoldottuk egy mesterséges meder építésével, amely a Bitva-patakba folyik. - Saját költségvetésünkbõl Járiföldön elkészült két új buszváró, a Bakonyjákóról induló és ide visszatérõ helyközi autóbuszoknak pedig aszfaltozott, engedélyes parkolót alakítottunk ki. Településünk központjában is új parkolókat létesítettünk valamint a faluház belsõ udvarát is leaszfaltoztuk. Terveink szerint szeptemberre elkészül a Bakonyjákóról szóló monográfia is, amelyet Tölgyessi József ír jegyezte meg Takács Szabolcs. A falunapi programon közben a Bakonyjákói Nefelejcs Vegyeskar és a JMK Vadvirág Néptáncegyüttes lépett színpadra. Õket a Pápai Musical Stúdió mûsora követte, kora este pedig Varga Miklós koncertjére került sor. A népszerû énekes elõadása után kezdõdött a gulyásparti, itt három üstben négyszáz adag étel rotyogott, este szokás szerint tombolával színesített bál zárta a programot az ajkai Dinamit együttessel. Polgár Szilárd 2010. július 17-én 8 óra 45 perckor ismeretlen személy az általa vezetett feltehetõen kék színû Suzuki Swift típusú személygépkocsival közlekedett a 8404-es számú úton Nemesszalók irányából Celldömölk irányába. Közlekedése során a fenti útszakasz 18 km szelvényében az elõtte haladó jármûvek elõzésébe kezdett. A manõver során fékezésre kényszerítette a szembõl Celldömölk irányából közlekedõ személygépkocsi vezetõjét, aki az ütközést csak fékezéssel tudta elkerülni, minek következtében a mögötte haladó személygépkocsi a jármû hátsó részének ütközött. A balesetben több személy megsérült. A szabálytalanul elõzõ Suzuki személygépkocsi vezetõje a helyszínrõl megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. Kérjük a lakosságot, hogy aki a balesettel illetve az ismeretlen jármûvel, annak vezetõjével kapcsolatosan bármilyen információval rendelkezik, az értesítse a Pápai Rendõrkapitányságot a 89/313-011-es telefonszámon (Máté Árpád r.zls), vagy a 107-es segélyhívó számon illetve hívja a telefontanút az ingyenesen hívható 80/555-111-es telefonszámon, vagy értesítse bármely szolgálatot teljesítõ rendõrt. A BAKONY VOLÁN Zrt. felvételt hirdet AUTÓBUSZ-VEZETÕ MUNKAKÖRBE Feltételek: D kategóriájú vezetõi engedély Belföldi autóbuszos szolgáltatói tanfolyam PÁV II. alkakmasság Elsõsorban marcaltõi, malomsoki, nagydémi érdeklõdõk jelentkezését várjuk. További információ munkanapokon: Pápa, autóbusz-állomáson a logisztikai vezetõnél (Tel: 89/324-811) A társaság telephelyén (Pápa, Celli u. 69.) a forgalmi üzemigazgatónál (Tel: 89/313-855) Zarándoklat és Szent Anna búcsú Új partnerkapcsolat A szerzõdést július 31-én írták alá az intézmények igazgatói. Groza Vasile, a szilágysomlyói középiskola direktora úgy fogalmazott, sajnálatos módon csökkent az érdeklõdés a mezõgazdasági oktatás iránt. E partneriskolai együttmûködés és az Európai Unió új finanszírozási rendszere nyomán elindulhat egyfajta fejlõdés, ezáltal jobb körülményeket teremthetnek az intézményben és talán növekedhet az érdeklõdés is e Anyakönyvi hírek Házasság: Knapp Zsolt József Isa Mária, dr. Tóth Csongor Horváth Cecília Veronika, Bálint Szabolcs Nagy Alexandra Katalin, Kürthy Zoltán Molnár Andrea, Molnár Gábor Nyulász Mónika, Békei Csaba László Tóth Gabriella, Ács Gergõ Oravecz Katalin, Mosonyi Zoltán Veiland Zsuzsanna, Szabó Balázs Schuszter Szabina, Király Bálint Kiss Mónika, Marton Tibor Szakács Vera, Vidics Sándor Varga Krisztina, Vida Ákos Dávid Vera, Kollát Gábor Varga Zsanett, Bakonyi Szabolcs Kõmíves Nikolett. Születés: Tóth Sándor Horváth Erika: Gergõ Sándor, Kiss Attila Pongrácz Anita: Bálint és Dávid, Szabados Balázs Horváth Andrea: Bálint és Jázmin, Mészáros Tibor Agg Szilvia: Zsombor, Csete Boldizsár - Nagy Adrienn: Botond Róbert, Hidrik Zoltán Fribék Andrea: Ádám Zoltán, Kelemen Péter Bakos Gizella: Mátyás, Július 24-én élõ rózsafüzér zarándoklattal vezették be a Szent Anna templom idei búcsúját a plébánia hívei. A város kilenc pontjáról induló és a Szent Anna templomnál találkozó zarándokok a városban és környékén élõkért, illetve az embereket egymástól és Istentõl elválasztó falak leomlásáért, hazánk szellemi, erkölcsi és hitbeli megújulásáért imádkoztak. A zarándoklat Pápakovácsi elágazótól induló ágához a Szent József kápolna és közösségi háznál csatlakozott dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyûlési képviselõ is. A zarándoklat kilenc ágának több száz résztvevõje közösen vett részt a programot lezáró szentmisén a Szent Anna templomban. Július 25-én Rudi Péter újmisés celebrálta az ünnepi szentmisét, melynek keretein belül a hagyományokhoz hûen átadták a Szent Anna plaketteket. Az idei évben Kléri Erzsébet, Szabadi Mátyás és Weidiger Ottó vehették át az elismerést. A Szent Anna templom búcsúja július 25-én este a móri Forró Cappuccino együttes koncertjével zárult. A kapucinus szerzetesek által létrehozott együttes lendületes, vidám mûsora méltó zárása volt a búcsúi rendezvényeknek. szakmacsoportok iránt. Unger Tamás a pápai intézményt illetõen azt hangsúlyozta, jövõ februárban egy nagy volumenû pályázatot kívánnak benyújtani Európai Uniós alprogram keretében, melynek lényege a külföldi partneriskolákkal történõ kapcsolatteremtés, együttmûködés. A projekt német, francia, cseh és a most megkötött szerzõdés értelmében erdélyi partneriskolai kapcsolatokkal valósulhat meg. mo Pongrácz Attila Tóth Andrea: Barnabás, Szalai Sándor Szalai Éva: Bálint, Márton Róbert Töreki Melinda: Benjámin, Rózsás Péter Németh Anita: Marcell, Albrecht István Tittrich Szilvia: Zsombor, Török Gábor Herold Krisztina: Máté, Szabó Norbert Kovács Andrea Melinda: Sára, Darvas Márton HarkaiJudit:Margaréta,Varga Csaba Illés Renáta: Anna Eszter, Hardi Csaba Sági Andrea Anita: Dorka, Burdi Szabolcs Oláh Krisztina: Krisztina, Zámbó András - Ágoston Bernadett: Zsófia Lia, Boldizsár Péter Fülöp Viktória: Lilien, Bolla Ernõ Mezõ Edina: Kármen, Makai Aladár Papp Hedvig: Karina, Pálffy Attila Horváth Violetta: Liliána, Török Róbert - Benedek Judit: Hanna Lili. Halálozás: Bene Endréné sz. Csótár Jolán, Sütõ Roland, Báder Iván Károly, Szõllõssy Károly, Nagy Lajos, Ferenczi Sándorné sz. Rosta Ibolyka, Mezõ Sándor. Rácz István (1925.09.13-2010.07.16.) Makón született, 1925- ben, édesapja útõr, édesanyja háztartásbeli volt. Itt élt lánytestvérével, itt végezte az elemi és középiskolát is. Különösen az édesanyja volt az, aki a tanulás és az iskolázottság fontosságát értette meg vele. 1943-44-ben elsõ munkahelye a Bács megyei Boldogasszonyfalván volt, mint községi jegyzõgyakornok. Mint a helyi igazgatás dolgozója nem kerülhette el az orosz hadifogságot. A több mint egyéves hadifogságból hazatérve Nyíregyházán elvégezte a községi jegyzõi tanfolyamot. 1947-ben Zircre került segédjegyzõnek, majd 1948-ban Pápára jött városi fogalmazónak, késõbb polgármesteri titkárként dolgozott. Négy évig volt a Városi Tanács VB titkára, majd a Járási Hivatalhoz került szintén VB titkárnak. Elvégezte a tanácsakadémiát, majd szakosító oklevelet szerzett. 1971-tõl 1983-as nyugdíjazásáig a Járási Hivatal elnökhelyettese. Mint nyugdíjas, a Helytörténeti Múzeum igazgatója volt két évig. 1960-tól a Hazafias Népfront járási alelnöke, helytörténeti és honismereti kutató. Ebben a tárgykörben Július 22-én ünnepelte 103. születésnapját dr. Hencze Béláné, akitdr. Kovács Zoltán polgármester és Bertha Szilvia szociális csoportvezetõ is felköszöntött a nyilvántartott munkáinak számameghaladjaa40kiadványt és tanulmányt. A Járási Hivatalban végzett szakmai munka mellett szervezte a járási községek életét. A teljesség igénye nélkül: Rábaparti napok, odvaskõi rendezvények, Döbröntei Várünnepség, Farkasgyepû és a Rábapart üdülõ övezet kialakítása, a tanácsi üdülõ építése Bükfürdõn, a csóti hadifogolytábor történetének megírása, Ugod és Béb helytörténetének kutatása, német testvérvárosi kapcsolat, a német katonák sírjainak rendbetétele. És még sorolhatnánk. A felsõ vezetés is felfigyeltrá,ésszámoskitüntetéssel ismerte el a hivatali és közélet munkáját. Mindig tovább tudott lépni. A Járási Hivatalmegszûnése után is, és a rendszerváltás után is. Az idõ viszont nem múlt el fölötte nyomtalanul, a baráti kör tagjai vele együtt idõsödtek, és a Márvány, majd késõbb az Árkádia volt a törzshelyük. Bár sose hagyta el magát, az idõ legyõzte, ahogy mindenkit legyõz. 2007-tõl már ér, szív, és veseproblémákkal küzdött, és 2010. július 16-án az ajkai kórházban elment közülünk. Emlékét megõrizzük, nyugodjon békében! Gosztola István 103. születésnap jeles alkalomból. Dr. Kovács Zoltán az önkormányzat nevében virágot, tortát, oklevelet és 103 ezer forintotvittajándékbasárikanéninek. Segít a Nép ügyvédje A szociálisan rászorulók jogi problémáinak megoldásához nyújt segítséget a Veszprém Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata. A Veszprém Megyei Hivatal kihelyezett ügyfélfogadást tart Pápán augusztus 6-án, pénteken 9-11.30 óráig a Belvárosi Irodaház (Fõ tér 24.) 210. számú irodájában.

8 Pápa és Vidéke 2010. augusztus 5. Elkezdõdött a bajnokság Gond nélkül nyert a Debrecen Közel két és fél hónapos nyári szünet után az elmúlt hétvégén elkezdõdött a 2010/2011-es NB I-es labdarúgó bajnokság, amelynek elsõ fordulójában a Lombard Pápa a bajnoki címvédõ Debrecen otthonába látogatott július 31-én. A hazai csapatból a Bajnokok Ligája selejtezõk miatt sok meghatározó játékos hiányzott, így a pontszerzés sem volt elérhetetlen a pápaiak számára. A mérkõzés elejétõl azonban hamar szertefoszlották ezek az álmok, a hajdúságiak már az elsõ félidõben eldöntötték a találkozót, szinte gond nélkül alakították ki helyzeteiket a Lombard kapuja elõtt, amelybõl kettõt az elsõ játékrészben értékesíteni tudtak, így csupán a szerencsének nomeg Szûcs Lajosnak és a debreceni labdarúgóknak köszönhetõ, hogy nem alakult ki nagyobb hazai elõny a szünetre. Fordulás után némileg változtatott a játékán a Pápa, az addig bizonytalankodó védelem stabilabbá vált, és talán a debreceniek is megelégedtek a biztos vezetéssel. Véber György tanítványainak nem ment ezen a szombat délutánon, így az eredmény a mérkõzés végére maradt a 2-0-ás hazai siker. Talán az egyetlen pozitívum, hogy a sérülés miatt lejövõ Zoran Supic helyére becserélt Bíró Péter jó teljesítményt nyújtott a védelem közepén. Folytatás szombaton a Szolnok ellen a Perutz Stadionban, az újonc tiszántúli együttes ideális ellenfél lehet ahhoz, hogy a Lombard megszerezze elsõ pontjait a mostani bajnoki évadban. Igaz, a hazai sikerhez a debreceni vendégjátéknál komolyabb teljesítményre lesz szükség. Polgár Szilárd Sportajánló Labdarúgó NB I. 2. forduló, Lombard FC Pápa - Szolnok, augusztus 7., szombat, 19 óra, Perutz Stadion, Pápa A 2001-es és a 2003-as születésûek számára szervezett labdarúgó tornát a Pápai Egyesített Labdarúgó Club. A PELC mindkét korosztály versenyében két csapatot indított, lehetõséget adva minél több kisgyerek számára a szereplésre. Kánikulai melegben játszottak acsapatok,ajátékosokjól bírták a megpróbáltatást és a szülõk biztatása mellett végighajtották a 2x10 perces mérkõzéseket. A hazaiak egy harmadik helyet továbbá két ötödik és egy hatodik helyezést szereztek a tornán. A pápai csapatok eredményei: Car-Var Utánpótlás Kupa (2001-es korosztály): A-csoport: PELC 1 - Szombathely 0-3, PELC 1 - Gyirmót 4-1, Szombathely - PELC 1 6-2, Gyirmót - PELC 1 2-5. B-csoport: PELC 2 - Veszprém 0-14, Ménfõcsanak - PELC 2 12-0, Veszprém - PELC 2 16-0, PELC 2 - Ménfõcsanak 4-0. Július 16-18. között rendezte meg a Pápai Lovas Club az országos ifjúsági és junior military bajnokságot. Az elsõ versenynapon a A hõségben is helytálltak Helyosztó mérkõzések: a 3-4. helyért: PELC 1 - Ménfõcsanak 5-0, az 1-2. helyért: Szombathely - Veszprém 0-1. A végeredmény: 1. Veszprém, 2. Szombathely, 3. Lovasiskolában a díjlovaglásra került sor. Ebben a versenyszámban bírák elõtt egy megadott programot mutattak be a versenyzõk. PELC 1, 4. Ménfõcsanak, 5. PELC 2 és Gyirmót. A legjobb kapusnak Dokter Matthewt (PELC 1) választották. Bóta-KÕ Labdarúgó Kupa (2003-as korosztály): A-csoport: PELC 1 - Tapol- Ló és lovasa összhangban Ötvenkét lovas nevezett az országos ifjúsági és junior military bajnokságra. A versenynek Pápa és Attyapuszta adott otthont. A legjobb hazai eredmény egy 5. hely lett. A második napon Attyapusztán természetes akadályok nehezítették a versenyterepet, a vizesárkokkal, kõfalakkal, sövényekkel megtûzdelt versenypályát minél kevesebb hibaponttal meghatározott idõn belül kellett a versenyzõknek teljesíteniük. A zárónapon a díjugratás volt a feladat, a tizenkét akadályból felépített pályát ebben az esetben is szintidõn belül kellett teljesíteni. A három nap összesített ca 2-0, PELC 1 - Szentgotthárd 0-2, PELC 1 - Ménfõcsanak 1-0. B-csoport: PELC 2 - Celldömölk 0-4, Szombathely-PELC 2 8-0. Helyosztó mérkõzések: az 5-6. helyért: PELC 1 - PELC 2 5-0, Ménfõcsanak - Celldömölk 4-0, Szentgotthárd - Szombathely 3-1. A végeredmény: 1. Szentgotthárd, 2. Szombathely, 3. Ménfõcsanak, 4. Celldömölk, 5. PELC 1, 6. PELC 2. A tornát követõen a 2003-as korosztály edzõje, Schnellbach Imre elmondta, ebben a korban a játék a lényeg, az eredmény csupán másodlagos. A PELC csapatait egyébként nem pártolta a szerencse, a 2003- asok versenyében körbeverés volt a csoportmérkõzések során, az A-csoportban az utolsó találkozó (Tapolca-Szentgotthárd) döntött arról, melyik csapat hányadik helyért játszik. Döntetlen esetén a pápaiak az elsõ helyért játszhattak volna. eredménye alapján az ifjúsági korosztály bajnoka Schaller Eszter, a Magyar Póni Klub Szövetség versenyzõje lett Globe Carex Mayenne nevû lovával, a junior országos bajnoki címet Tuska Péter (Határõr Dózsa SE) szerezte meg Alfával. A pápaiak közül a legjobb eredményt Nagy Zsuzsanna érte el, kezdõ ló kategóriában az ötödik helyen végzett Disco Star nevû lovával. Pápa és Vidéke Közéleti hetilap Megjelenik csütörtökönként. Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf. 171. Telefon/fax: 89/324-557 e-mail: papailap@mail.globonet.hu web: www.papa.hu ISSN 1589-8288 Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!