BEFEKTETÉSI POLITIKA HORIZONT 2013. DECEMBER TŐKEVÉDETT ESZKÖZALAP A Raiffeisen Bank Zrt. által kibocsátott indeált kamatozású kötvényt tartalmazó, forint alapú eszközalap A Magyar Posta Életbiztosító Zrt. PostaHorizont befektetési egységekhez kötött életbiztosításához kapcsolódó HORIZONT 2013. DECEMBER TŐKEVÉDETT ESZKÖZALAP (a továbbiakban Eszközalap) a Raiffeisen Bank Zrt. által kibocsátott indeált kamatozású vállalati kötvénybe fektet. Az Eszközalapot azon Szerződők részére ajánljuk, akik vagyonuk egy részét hosszú távra is képesek befektetni a számukra fontos tőkevédelem mellett, azonban az állampapírokat meghaladó hozam reményében magasabb ok vállalására is hajlandóak. 1. Az Eszközalap célja Az Eszközalap célja, hogy olyan kedvező megtakarítási formát nyújtson a Szerződő részére, amelynek várható hozama az állam által kibocsátott kötvényeknél magasabb, ugyanakkor a befektetett tőke védelme biztosított. A Raiffeisen RAC 160711 HUF Kötvény azokra a napokra, amikor a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) hivatalos EUR/HUF devizaárfolyama a 280-315-ös sávban tartózkodik (beleértve a sáv széleit is), 5,0%-os éves kamatot fizet. Ha ebből a sávból bármely irányban kilép az árfolyam, arra a napra nem fizet kamatot. A kötvény tőkevédett, tehát a befektetett tőke az EUR/HUF devizaárfolyamtól függetlenül visszafizetésre kerül az értékpapír lejáratakor. 2. Az Eszközalap befektetési összetétele Pénzpiaci eszközök (lekötött betét, bankszámlapénz 0%-10% Raiffeisen RAC 160711 HUF vállalati kötvény 90%-100% 3. Az eszközalapban megengedett ügyletek Az eszközalap kezelője az eszközalap javára/terhére adásvételi, illetve betételhelyezési ügyleteken túlmenően egyéb ügyletekre nem jogosult. 4. Az Eszközalap főbb paraméterei Eszközalap kezelője Letétkezelő Eszközalap devizaneme Befektetési egység induló névértéke Indeált kamatozású kötvény Magyar Posta Életbiztosító Zrt. (1022 Budapest, Bég u. 3-5.) (a továbbiakban biztosító) Erste Bank Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.) (a továbbiakban Letétkezelő) HUF 1 HUF, azaz egy forint a kötvény kamatlába valamely inde és/vagy képlet, értékpapír, deviza, szabványosított tőzsdei termék vagy egyéb termék árfolyamváltozása, illetve hozamváltozása alapján számítandó.
Meghatározott árfolyamsáv Kamatot biztosít azokra a napokra, amikor az EUR/HUF árfolyam egy meghatározott sávban tartózkodik. Jegyzési időszak kezdő napja 2013.11.21. Jegyzési időszak záró napja (1) 2013.12.16. Jegyzési időszakra fizetett kamat (2) 1%/év Eszközalap indulásának kezdő napja 2013.12.21. Eszközalap lejárati napja 2016.07.11. Működési forma Fajta Futamidő nyilvános nyílt végű határozott: 2,556 év (1) A jegyzési időszakot a biztosító lerövidítheti, illetve meghosszabbíthatja (2) A biztosító a jegyzési időszak alatt befizetett díjakat a biztosító számlájára beazonosítható módon (kötvényszám, név, cím) történő beérkezés után legkésőbb a második naptól az eszközalap indulásáig napi kamatozással kamatoztatja. 5. Kötvénnyel, kamatfizetéssel, tőketörlesztéssel összefüggő rendelkezések: Kötvény kibocsátója Kötvény devizaneme Kötvény névértéke Kötvény típusa Kötvény mögöttes terméke Maimális kamatláb (3) Meghatározott árfolyamsáv: Raiffeisen Bank Zrt. HUF 10.000 HUF indeált kötvény a Magyar Nemzeti Bank által megállapított EUR/HUF devizaárfolyam fiing 5,0% évente 280<= MNB által megállapított <=315 hivatalos EUR/HUF fiing A kamatláb a következő képlet alapján kerül kiszámításra: 5,0% *n/n, ahol: n=azon napok száma, melyeken az MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyam a meghatározott árfolyamsávban tartózkodik N=365 Kamatláb képlete A képletben szereplő 5,0%-os éves kamat egy napra eső része felhalmozásra kerül azokra a napokra, amikor az MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyam a meghatározott árfolyamsávban tartózkodik. Azokra a napokra, amikor az MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyam nem tartózkodik a meghatározott árfolyamsávban, kamat nem kerül felhalmozásra. Azokra a napokra, melyeken az MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyam nem kerül meghatározásra, a megelőző utolsó munkanap MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyama a meghatározó a napi kamat felhalmozása tekintetében. A kötvény a lejárat napjára nem fizet kamatot.
Kamatbázis Kamatfizetés gyakorisága Tényleges/365 a kötvény évente fizet kamatot és lejáratkor Kamatfizetési időpontok (4) 2014.07.09 2015.07.09 2016.07.11 Kötvény törlesztése lejáratkor egy összegben Tőke kifizetés időpontja 2016.07.11 (3) A hozamszámítás során használt vetítési alap a befizetett tőke jegyzési kamattal növelt értéke (4) Ha egy kamatfizetési nap ünnep- vagy munkaszüneti napra esik, a hozam az azt követő munkanapon kerül jóváírásra. A biztosítónak az Eszközalap tőkevédelmére vonatkozó ígéretét kizárólag a Raiffeisen RAC 160711 HUF indeált kamatozású kötvény kifizetési pénzáramlása és a biztosító befektetési politikája biztosítja, arra a biztosító, illetve harmadik személy garanciát nem vállal. A biztosító a tőke megóvása érdekében köteles az elvárható gondossággal és szakértelemmel az Eszközalap befektetési politikáját végrehajtani. A tőkevédelem csak az Eszközalap lejáratának napján él, a biztosítási szerződés bármely okból történő korábbi megszüntetése esetén nem érvényes. 6. Az Eszközalap működését szemléltető példa Fontos megjegyezni, hogy a példában szereplő adatok nem valóságosak. A táblázat célja kizárólag a működés szemléltetése.
Az Eszközalap és a benne szereplő Raiffeisen RAC 160711 HUF indeált kamatozású kötvény kamatfizetését befolyásoló EUR/HUF devizaárfolyam értékét a Magyar Nemzeti Bank honlapján, az alábbi helyen lehet nyomon követni: www.mnb.hu 7. Az Eszközalap likviditása A Raiffeisen RAC160711 HUF indeált kamatozású kötvényre a forgalmazó kétoldali árjegyzést biztosít korlátozott mértékben. 8. Az Eszközalapra jellemző legfontosabb i tényezők Kamat, cash-flow Árfolyam Ország- Partner Koncentrációs Indeált kamatozású kötvények esetén a kamat abból adódik, hogy a kamatperióduson belül a piaci hozamok megváltozása befolyásolja a kötvények értékét. A piaci hozamok emelkedésére ható tényezők: infláció gyorsulása, költségvetési túlköltekezés, jegybanki kamatemelés vagy az állam túlzott eladósodása. A piaci hozamok csökkenését pedig az infláció lassulása (defláció), csökkenő adósságállomány és a monetáris politika enyhülése (kamatcsökkentés) eredményezheti. A befektető számára ot jelent az, ha az EUR/HUF árfolyam a futamidő során a meghatározott árfolyamsávon kívül helyezkedik el. A rövidebb ideig sávon kívül elhelyezkedő árfolyam (5,00% / 365 = 1 napra jutó elmaradt kamat) nem rontja jelentősen a termék kamatát, mivel azon napokra jutó kamat, amikor az árfolyam a sávon belül tartózkodik, kifizetésre kerül a kamatfizetés napján. Szélsőséges esetben a mögöttes termék alakulásától függően az is előfordulhat, hogy a kamat kifizetésének feltételeként megállapított árfolyamsávot átlépi a napi EUR/HUF árfolyam, amelynek következtében a kötvény kamata a futamidő során 0 közelében alakulhat. Az indeált kamatozású kötvények esetén cash-flow is jelentkezik, hiszen a befektető nem tudja előre megtervezni a kötvény teljes élettartama alatti kamatok (cash-flow-k) mértékét. EUR/HUF árfolyamváltozásából adódóan A politikai-gazdasági stabilitás, a kormányzati intézkedések és a befektetési környezet összessége által meghatározott tényező. A befektetéseket kedvezőtlenül érinthetik a jogszabályi változások (adózási, illeték), illetve egyéb hatósági intézkedések. Az Eszközalap tulajdonosaira negatívan hathat a személyi jövedelemadózás kamatra vonatkozó rendelkezéseinek változása. A gazdasági ok esetében a gazdasági növekedéssel, a bankok hitelezési politikájával, a devizaárfolyamokkal kapcsolatos bizonytalanságok hatása tapasztalható. Az infláció növekedése, az alapkamat emelkedése kedvezőtlenül érintheti az Eszközalap értékét. Az állami költségvetés hiánya, a gazdasági növekedés csökkenése szintén negatív hatással lehet az Eszközalap hozamára. Az eszközalap viseli a benne szereplő kötvény kibocsátójának, illetve a betétet elfogadó hitelintézetnek a működésében rejlő valamennyi át, így az eszközalap jelentős partnernak van kitéve. A befektetéseket csoportosítani lehet kibocsátó, devizanem, területi kitettség, futamidő, befektetési eszköz szerint. Az egyes jellemzők különkülön eltérő módon befolyásolják az instrumentum át. Amennyiben az egyes jellemzőkön belül hasonló tulajdonságokkal bíró befektetéseket választunk, akkor koncentráljuk az adott tulajdonságból
eredő unkat. Mivel az Eszközalap túlnyomórészt Raiffeisen RAC 160711 HUF indeált kamatozású kötvényt tartalmaz, így az Eszközalap koncentrációs a magas. Likviditási Piaci Értékelésből adódó Befektetési Az Eszközalapban szereplő Raiffeisen RAC 160711 HUF indeált kamatozású kötvény piaca jelentősen korlátozott, ami azt eredményezheti, hogy a kötvényt csak árfolyamveszteség elszenvedésével lehet értékesíteni. Az ilyen értékesítések rontják az Eszközalap teljesítményét. Betétek esetében a betét feltörésének hozamvesztesége értendő likviditási alatt. Bankszámlapénz esetén nincs likviditási. Az értékpapírok árfolyamára hatással vannak az aktuális piaci folyamatok. Az általános gazdasági helyzet, illetve a piaci hangulat mind pozitív, mind negatív irányban befolyásolhatja a kötvény árfolyamát. A piaci nem csökkenthető diverzifikációval, a piaci szereplők általános vállalási hajlandóságát tükrözi. A biztosító által kiválasztott Letétkezelő a törvényi előírások betartásával úgy határozza meg az eszközök értékelési szabályait, hogy azok a lehető legpontosabban tükrözzék az Eszközalapban szereplő befektetések aktuális piaci értékét. Rendkívüli helyzetben előfordulhat, hogy a biztosítónak a tőke- és a hozam megóvására tett ígérete nem teljesül, amennyiben a befektetési politika megvalósulását olyan, a biztosító érdekkörén kívül álló ok akadályozza, melyet a biztosító az elvárható gondosság tanúsítása mellett sem tud elhárítani (pl. ország-, kibocsátói ). Ebben az esetben a befektetési ot a Szerződő viseli. 9. Befektetési politika módosítása A biztosító az Eszközalap jelen befektetési politikáját csak a Felügyelet tájékoztatása mellett változtathatja meg, és csak olyan módon, hogy a módosított befektetési politika a tőkevédelemre vonatkozó ígéretet biztosítsa. 10. A ok összefoglalása Az alábbi táblázat megmutatja, hogy a ok milyen mértékben jellemzőek a Horizont 2013. December tőkevédett eszközalapra: Kockázati típusok Nem érinti Alacsony Közepes Magas Kamat Árfolyam Ország- Partner Koncentrációs Likviditási Piaci Értékelésből adódó Befektetési Cash-flow A táblázatnak megfelelően a Horizont 2013. December tőkevédett eszközalap i besorolás szempontjából közepes ú eszközalapnak minősül.