E LŐTERJESZTÉS a közigazgatási bírsággal sújtható tiltott, közösségellenes magatartásokról és a közigazgatási bírság kiszabásának szabályairól, valamint egyes szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló rendelet megalkotására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 29-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda jegyző Tisztelt Képviselő-testület! A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 2012. április 15-én lépett hatályba. A törvény 38. (1) bekezdése szerint 2012. április 15-től az általános szabálysértési hatóság a fővárosi, megyei kormányhivatal. Ezen időpont előtt az általános szabálysértési hatósági hatáskör a települési jegyzőknél volt. A törvény 254. (2) bekezdése szerint az önkormányzatok 2012. május 31-ig kötelesek hatályon kívül helyezni az önkormányzati rendeletekben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket. Ez a módosítás 17 önkormányzati rendeletet érint. Az önkormányzati rendeletekben szereplő szabálysértések olyan magatartásokat nevesítettek meg, melyek, ha nem szankcionáljuk azokat, komolyan veszélyeztethetik egy adott terület rendjét, a városban élők nyugalmát, környezetünk és értékeink védelmét, ezért a szabálysértési szankciók kiesését követően mindenképpen szükséges más formában gondoskodni a szabályozásról. Az Szt. szövegéből számos korábban büntetett szabálysértés is kivételre került, többek között az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII.28.) Korm. rendelet kereskedelmi tevékenységre vonatkozó tényállásainak a többségét már nem szankcionálja a törvény. Fentiekre tekintettel szükségessé válhat ezen tényállások közösség ellenessé minősítése, illetve azok büntetése. Például az Szt. rendelkezései a fás szárú növények védelmi szabályainak megsértését sem minősíti már szabálysértésének, ezért a közterületi illegális fakivágást is közösségellenes magatartássá lehet nyilvánítani, és annak elkövetőjével szemben közigazgatási bírság kiszabását elrendelni. A 2012. évi XXXI. törvénnyel módosított Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Ötv.) 2012. április 15. napjától hatályos 51. (4) bekezdése kimondja, hogy a helyi önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben meghatározhat tiltott, közösségellenes magatartásokat. A helyi önkormányzat képviselő-testülete e magatartás elkövetőjével szemben önkormányzati rendeletben százötvenezer forintig terjedő helyszíni bírság, illetve százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság kiszabását rendelheti el, amely az önkormányzat saját bevételét képezi. Az Ötv. 143. (4) bekezdés e) pontja felhatalmazza a helyi önkormányzat képviselőtestületét, hogy rendeletben határozza meg a közösségellenes magatartásokat, valamint a magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályait. A 2012. április 15-től hatályos Ötv. 146/A. alapján a közigazgatási bírság kiszabásával kapcsolatos hatáskör a jegyzőre is átruházható.
2 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényt (a továbbiakban: Ket.) módosító 2011. évi CLXXIV. törvény beépítette a Ket. rendszerébe az önkormányzati rendeletben meghatározott tiltott, közösségellenes magatartások elkövetése esetén kiszabható közigazgatási bírság, helyszíni bírság és az elkobzás alkalmazásának eljárásjogi alapjait. Újdonság a Ket. szabályai között, hogy a szabálysértési jogban alkalmazott közérdekű munka kategóriája a közigazgatási eljárásban is alkalmazható 2012. április 15. napjától az önkormányzati rendeletben meghatározhat tiltott, közösségellenes magatartások elkövetőjével szemben 5.000 Ft összegű közigazgatási bírság 6 óra közérdekű munkára váltható meg a kötelezett beleegyező nyilatkozata alapján. A közérdekű munka végrehajtásáról az állami foglalkoztatási szerv gondoskodik. A hatályos jogszabályoknak való megfelelés, valamint annak érdekében, hogy a helyi rendeletekben előírt szabályok, rendelkezések megsértése tiltott, közösségellenes magatartásnak minősüljön, melynek következtében a rendelkezések megsértője közigazgatási bírsággal legyen sújtható, szükséges az erre vonatkozó önkormányzati rendelet megalkotása, melynek tervezetét elkészítettük. Kérem a tisztelt képviselő-testületet a rendelettervezet megtárgyalására és elfogadására! Szécsény, 2012. május Bárányné Márton Melinda jegyző
R E N D E L T T E R V E Z E T Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének.../2012.(..) önkormányzati rendelete a közigazgatási bírsággal sújtható tiltott, közösségellenes magatartásokról és a közigazgatási bírság kiszabásának szabályairól, valamint egyes szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezésérıl Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. (4) bekezdés e) pontjában, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 254. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. 1. Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed a Szécsény város közigazgatási területén megvalósuló, a rendeletben meghatározott tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokra. (2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi, az (1) bekezdésben meghatározott magatartást megvalósító természetes és jogi személyre, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre. 2. Egyes közigazgatási bírsággal sújtható tiltott, közösségellenes magatartások: A temetők használatára és rendjére vonatkozó szabályok megszegése 2. A temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 10/1995.(VI.6.) önkormányzati rendeletben foglalt, a temető használatára és rendjére vonatkozó előírásokat megszegése, vagy kijátszása. Vásár és piactartásra vonatkozó szabályok megszegése 3. A vásár és piactartás szabályozásáról szóló 14/1995.(VII.11.) önkormányzati rendeletben foglaltakat megszegi, aki: a) a helypénz fizetéséné1 kapott jegyet másnak adja, b) mástól kapott, vagy régi he1ypénzjegyet használ, c) áruit eldugja, vagy azok fajtáját nem vallja be, d) újból hozott árut a helypénz ismételt befizetése előtt áruba bocsátja, e) az áruit másnak az áruihoz rakja, f) a megfizetett díjnak megfelelő területnél nagyobb helyet foglal el, és a különbözet kifizetését megtagadja, g) az általa elfoglalt helyről áruival együtt n díj kifizetése előtt eltávozik, h) a helypénz beszedését bármilyen módon meghiúsítja. Ebtartásra vonatkozó szabályok megszegése
2 4. Az ebtartásról, a veszélyes és veszélyesnek minősített eb tartásáról és a tartás engedélyezésének szabályairól szóló 14/1997.(V.21.) önkormányzati rendeletben foglalt szabályok megszegése. Állattartásra vonatkozó szabályok megszegése 5. Az állattartásról szóló 17/2001.(XI.13.) önkormányzati rendeletben foglalt szabályok megszegése. A települési szilárd hulladékkezelésre vonatkozó szabályok megsértése 6. (1) A helyi hulladékgazdálkodásról szóló 29/2001.(XII.18.) önkormányzati rendeletben foglaltakat megszegi, aki: a) a hulladékkezelési közszolgáltatás alá tartozó települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást nem veszi igénybe, b) a hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítése érdekében az a rendeletben előírt bejelentési kötelezettségének nem, vagy valótlan adatot közölve tesz eleget, c) a hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd hulladékkal kapcsolatos szolgáltatást jogosulatlanul végez, vagy hulladékot hulladék-kísérő jegy nélkül, vagy szabálytalanul szállít, d) települési hulladékot felhalmoz, illetve a közterületre vagy más ingatlanára a rendeletben megállapított feltételektől eltérően kihelyez, e) a gyűjtőedényben folyékony, mérgező, robbanásveszélyes vagy egyéb olyan anyagot helyez el, amely veszélyezteti a környezetet, az elszállítással foglalkozók vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét, f) a hulladék gyűjtésére és elszállítás céljából való átadására szolgáló tartályt nem az előírásoknak megfelelően tárolja, vagy helyezi ki, g) a lomtalanításra a közszolgáltató által megjelölt és kihirdetett időponttól eltérő időben helyez ki hulladékot, h) települési hulladékot Szécsény város közigazgatási határán kívülről a város közigazgatási területén hulladék-kísérő jegy nélkül beszállít vagy elszállít, i) a kötelező közszolgáltatás szünetelése érdekében valótlan bejelentést tesz. Parlagfű irtás szabályainak megszegése 7. A parlagfű irtásról szóló 10/2003.(VI.27) önkormányzati rendelet 3. -ában foglalt parlagfű irtás szabályainak megszegése. A helyi építési szabályzat előírásainak megszegése 8. A helyi építési szabályzatról szóló 11/2003.(VIII.01.) önkormányzati rendeletben foglalt előírások megszegése. Védett értékek megrongálása 9. Az épített és természeti környezet helyi védelméről szóló 12/2003.(VIII.01.) önkormányzati rendeletben foglaltakat megszegi, aki a) védetté nyilvánított értéket megsemmisít, megrongál, rendeltetéstől eltérően használ,
3 b) az azzal összefüggésben engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végez, c) a védett érték megjelölését eltávolítja, vagy megrongálja. A települési folyékony hulladékkezelésre vonatkozó szabályok megszegése 10. A települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 17/2003.(IX.30.) önkormányzati rendelet 2. (2), (5), 5. (1) - (4) bekezdésében foglalt rendelkezések megszegése, vagy a rendeletben szabályozott kötelező közszolgáltatások körébe tartozó munkálatokat jogosulatlanul végzése. Közterület-használatra vonatkozó szabályok megszegése 11. (1) A közterület-használat szabályozásáról szóló 11/2004.(VI.15.) önkormányzati rendeletben foglalt közterület használatára vonatkozó szabályok megszegése. Közterületek elnevezésére, valamint azok jelölésére vonatkozó szabályok megszegése 12. Az utcanév megállapításának, közintézmény elnevezésének, valamint az utcanév és házszámtábla elhelyezésének rendjéről szóló 3/2005.(I.28.) önkormányzati rendelet 7. -ában, 9. -ában és a 11. (1) bekezdésében foglalt rendelkezések megszegése. A település köztisztasági szabályainak megszegése 13. A köztisztaság fenntartásáról szóló 15/2005.(V.10.) önkormányzati rendelet 5., 7., 8., 9., 12., 13., 14. és 15. -ában foglalt rendelkezések megszegése. Zöldterületek, parkok védelmére vonatkozó szabályok megszegése 14. A városi zöldterületek, a közhasználatú parkok használatáról és védelméről szóló 10/2006.(V.23.) önkormányzati rendeletben foglaltak megszegése, illetve a városi zöldterületek és közhasználatú parkok rendeltetésével ellentétes módon vagy célra történő használata. Helyi természeti emlék megrongálása 15. A helyi természeti emlék védetté nyilvánításáról szóló 23/2006.(XI.29.) önkormányzati rendelet 4. (5) bekezdésében és 7. -ában írt szabályok megsértése, vagy a védett érték megjelölésének megrongálása, eltávolítása. Az avar és a kerti hulladék égetése vonatkozó szabályok megszegése 16. Az avar és kerti hulladék égetéséről szóló 6/2007.(III.28.) önkormányzati rendeletben foglalt szabályok megszegése. Az önkormányzat jelképeinek jogosulatlan használata
4 17. Az önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és díjakról, valamint az önkormányzat címerének és zászlajának használatáról szóló, Szécsény Város Önkormányzata Képviselőtestületének 28/2007.(VIII.29.) önkormányzati rendeletében meghatározott jelképek engedély nélküli, vagy a használatra vonatkozó engedélytől eltérő, vagy a közösséget sértő módon történő felhasználása. Helyi jelentőségű védett természeti területekre vonatkozó szabályok megsértése 18. A helyi jelentőségű védett természeti területek védettségének fenntartásáról szóló 38/2007.(XI.28.) önkormányzati rendelet 4. -ának szabályainak megsértése. 19. Közlekedési területre vonatkozó szabályok megsértése (1) Közlekedési területet elzár, a közlekedési területen, az alatt vagy felett építményt vagy más létesítményt, vagy ezekhez csatlakozást létesít. (2) Közlekedési területet engedély nélkül felbont, vagy elfoglal. (3) Közlekedési terület árkába vagy átereszébe olyan anyagot juttat, amely a lefolyást akadályozza vagy az árkot (átereszt) szennyezi. (4) Közlekedési területet, vagy annak műtárgyát gondatlanul megrongálja, 20. Fás szárú növények védelmi és telepítési szabályainak megsértése (1) A fás szárú növények védelméről szóló jogszabály hatálya alá tartozó fás szárú növény közterületen történő jogellenesen kivágása. (2) Olyan növény telepítése, amely kifejlett állapotában rongálja az épületet, a kerítést vagy egyéb építményt, veszélyezteti az épület közműellátottságát. 3. Eljárási szabályok 21. (1) A tiltott, közösségellenes magatartás miatti eljárás lefolytatására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény szabályait kell megfelelően alkalmazni. (2) A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 146/A. alapján a rendeletben meghatározott közigazgatási bírság kiszabásával kapcsolatos eljárásban átruházott hatáskörben a jegyző jár el. (3) E rendeletben meghatározott tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szemben ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírság vagy százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság szabható ki.
5 (4) Amennyiben a helyszíni intézkedés alkalmával az ügyfél a jogsértést teljes mértékben elismeri, a hatóság nevében eljáró személy helyszíni bírságot szabhat ki. 4. Egyes önkormányzati rendeletekben szereplő szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezése 22. (1) Hatályát veszti a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 10/1995.(VI.6.) önkormányzati rendelet 10. -a. (2) Hatályát veszti a vásár és piactartás szabályozásáról szóló 14/1995.(VII.11.) önkormányzati rendelet Szabálysértési rendelkezések című 16. -a. (3) Hatályát veszti az ebtartásról, a veszélyes és veszélyesnek minősített eb tartásáról és a tartás engedélyezésének szabályairól szóló 14/1997.(V.21.) önkormányzati rendelet Szabálysértési rendelkezések című 7 -a. (4) Hatályát veszti az állattartásról szóló 17/2001.(XI.13.) önkormányzati rendelet 14. -a. (5) Hatályát veszti a helyi hulladékgazdálkodásról szóló 29/2001.(XII.18.) önkormányzati rendelet Szabálysértések című VIII. fejezete, a 9. (3) bekezdés második mondata, 15/A. (6) bekezdése, és a 15. (4) bekezdésében a jogerős szabálysértési bírsággal sújtottak szövegrész helyébe jogerős közigazgatási bírsággal sújtottak szövegrész kerül. (6) Hatályát veszti a parlagfű irtásról szóló 10/2003.(VI.27) önkormányzati rendelet Szabálysértési rendelkezések című 5. -a. (7) Hatályát veszti a helyi építési szabályzatról szóló 11/2003.(VIII.01.) önkormányzati rendelet 69. (1) bekezdése. (8) Hatályát veszti az épített és természeti környezet helyi védelméről szóló 12/2003.(VIII.01.) önkormányzati rendelet 17. (1)-(2) bekezdése. (9) Hatályát veszti a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 17/2003.(IX.30.) önkormányzati rendelet Ellenőrzés és szabálysértési rendelkezések című 6. -a (10) Hatályát veszti a közterület-használat szabályozásáról szóló 11/2004.(VI.15.) önkormányzati rendelet Szabálysértési rendelkezések című 17. -a, és a 15. (2) bekezdésében a szabálysértés jogkövetkezményein túlmenően szövegrész helyébe a tiltott, közösségellenes magatartások jogkövetkezményein túlmenően szövegrész lép. (11) Hatályát veszti az utcanév megállapításának, közintézmény elnevezésének, valamint az utcanév és házszámtábla elhelyezésének rendjéről szóló 3/2005.(I.28.) önkormányzati rendelet 12. -a. (12) Hatályát veszti a köztisztaság fenntartásáról szóló 15/2005.(V.10) önkormányzati rendelet 18. -a.
6 (13) Hatályát veszti a városi zöldterületek, a közhasználatú parkok használatáról és védelméről szóló 10/2006. (V.23.) önkormányzati rendelet Szabálysértési eljárás című 5. - a. (14) Hatályát veszti a helyi természeti emlék védetté nyilvánításáról szóló 23/2006.(XI.29.) önkormányzati rendelet Szabálysértés című 8. -a. (15) Hatályát veszti az avar és kerti hulladék égetéséről szóló 6/2007.(III.28.) önkormányzati rendelet Tiltó rendelkezések című 5. -a (5)-(6) bekezdése. (16) Hatályát veszti az önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és díjakról, valamint az önkormányzat címerének és zászlajának használatáról szóló 28/2007.(VIII.29.) önkormányzati rendelet 14. -a. (17) Hatályát veszti a helyi jelentőségű védett természeti területek védettségének fenntartásáról 38/2007.(XI.28.) rendelet 5. -a. 5. Záró rendelkezés 23. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Szécsény, 2012. május... Stayer László polgármester Bárányné Márton Melinda jegyző
7 Előzetes hatásvizsgálat a rendelethez A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) alapján az alábbiakról tájékoztatom a tisztelt Képviselő- testületet. A tervezett jogszabály jelentősnek ítélt hatásai: - Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása: Egyes rendeletek végrehajtásának kikényszerítése ellehetetlenülne a szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezésével.a közigazgatási bírság összege az önkormányzat bevétele. - Környezeti, egészségi következménye: nincsen - Adminisztratív terheket befolyásoló hatása: kismértékű - A jogszabály megalkotásának szükségessége, elmaradásának várható következménye: egyes önkormányzati rendeletben meghatározott szabályok kikényszerítésének a hiánya - A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: nem jelent többletet az eddigiekhez képest Kérem a Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltak alapján a közigazgatási bírsággal sújtható tiltott, közösségellenes magatartásokról és a közigazgatási bírság kiszabásának szabályairól szóló rendelettervezetet tárgyalja meg. A rendeletalkotáshoz minősített többség szükséges. Szécsény, 2012. május 23. Bárányné Márton Melinda jegyző
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének és a közigazgatási bírság kiszabásának szabályairól, valamint egyes szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló.../2012. ( ) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzatok szabálysértésekkel kapcsolatos szabályozásának felülvizsgálatát a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (továbbiakban: törvény) 2012. április 15-i hatályba lépése tette szükségessé. A törvény értelmében az önkormányzatok 2012. május 31-ig kötelesek hatályon kívül helyezni az önkormányzati rendeletekben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. (4) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben meghatározhat olyan tiltott, közösségellenes magatartásokat, amelyeket magasabb szintű jogszabály nem minősít bűncselekménnyé, szabálysértéssé, illetve nem szankcionál más módon. A helyi önkormányzat képviselő-testülete e magatartás elkövetőjével szemben önkormányzati rendeletben ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírság, vagy százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság kiszabását rendelheti el, meghatározva alkalmazásának jogszabályi hátterét és a bírság kiszabásának eljárási szabályait. A rendelet-tervezetben a fenti jogszabályokban meghatározott korlátozások alkalmazásával olyan magatartások meghatározására és felelősségre vonásra vonatkozó szabályok megalkotására került sor, melyek betartása a város közrendje, közbiztonsága és köztisztasága érdekében különösen indokolt,figyelembe véve a hatályos önkormányzati rendeletekben foglalt magatartásokat és az új szabálysértési törvényben szankcionált, illetve abban már nem szabályozott magatartásokat. A tiltott, közösségellenes magatartás elkövetése miatt induló eljárás lefolytatása tekintetében a Képviselő-testület a hatáskör gyakorlását a jegyzőre ruházza át. Az eljárási szabályok tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) szabályait kell megfelelően alkalmazni. A Ket. előírásai alapján a hatóság a bírság kiszabása és összegének meghatározása során köteles mérlegelni a jogsértés körülményeit. RÉSZLETES INDOKOLÁS Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének és a közigazgatási bírság kiszabásának szabályairól, valamint egyes szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló.../2012. ( ) önkormányzati rendelethez 1. -hoz A rendelet területi és személyi hatályát definiálja. 2-20. -hoz Részletesen kifejti azokat a magatartásokat, melyek tiltottnak és közösségellenesnek minősülnek. 21. -hoz Az eljárási szabályokat, az átruházott hatáskört, valamint a kiszabható igazgatási bírság legmagasabb összegét tartalmazza. 22. -hoz Egyes önkormányzati rendeletekben szereplő szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről rendelkezik. 23. -hoz A rendelet hatálybalépésének napját tartalmazza.