199/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete, a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal 22/434/2008. számú, 2008. április 17. napján kelt törvényességi észrevételét megismerte, azzal egyet ért. Felkéri Balatonfüred Város Polgármesterét, hogy a törvényességi észrevételre tett intézkedésekről a tájékoztatást küldje meg. 200/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete a MÁV ZRt-vel kötendő Együttműködési Megállapodást jóváhagyja, és felhatalmazza a t az Együttműködési Megállapodás aláírására. A 4 M Ft támogatást az előző évek pénzmaradványa terhére biztosítja. Utasítja a Jegyzőt, hogy fenti változást a költségvetés soron következő módosításakor vezesse át. Határidő: a megállapodás aláírására: azonnal a fedezet biztosítására: a költségvetés soron következő módosításakor dr. Tárnoki Richárd 201/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete Beretvás Csanád: Kibontakozás (Vetkőző alak) c. alkotását a Széchenyi utca gyalogos zónájába, a Flamingo Wellness Hotel előtti terültre helyezi el, Lowell Ellis: Tangito (A szerelem tánca) c. alkotását a Széchenyi utca gyalogos zónájában, a Hotel Uni előtti területre helyezi el. A szoborállítás költségeit a 2008. évi költségvetésében a városüzemeltetés szakfeladatról biztosítja.
202/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete szociális alapszolgáltatások és gyerekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztésének támogatására pályázatot nyújt be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez 150.000.000,- Ft összegű támogatás elnyerésére. A szociális komplexum építésének teljes beruházási költsége bruttó 230.000.000,- Ft. A szociális komplexum megvalósításához szükséges 80.000.000,- Ft saját erőt Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2008-2010 évi költségvetéseiben biztosítja. Határidő: a pályázat benyújtására 2008. június 30. a fedezet biztosítására: 2008., 2009., 2010. évi költségvetések jóváhagyásakor dr. Tárnoki Richárd 203/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzata a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében támogatott A nem kormányzati szervek (NGO-k) bevonásának ösztönzése a környezetvédelem területén a Balaton Régióban című pályázat benyújtására felkéri Balatonfüred Városért Közalapítványt. A pályázathoz szükséges önerőt 5.525.778,- Ft-ot Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2008-2009. évi költségvetésében biztosítja Balatonfüred Városért Közalapítvány számára, pénzeszköz átadás címén. A pályázat keretében - melynek összköltsége: 55.257.778,- Ft - az alábbi feladatok valósulnak meg: - Utcai fasorok telepítése (350 db) - Zöldterület építése Köztársaság u. 10-12 sz. épületek körül - Zöldterület felújítása az arácsi vasútállomás környezetében (71. út mellett, illetve a Vaszary G. u. Lóczy Lajos u. csomópontjában). - Eszköz beszerzés (platós kis teherautó öntöző berendezéssel) a fenntartáshoz, - Hulladékgyűjtési akciók szervezése. A tervezett feladatokat a Balatonfüred Városért Közalapítvány Balatonfüred Önkormányzatának területein valósítja meg, melyhez a Képviselőtestület tulajdonosi hozzájárulását adja. Balatonfüred Város Önkormányzat nyilatkozik, hogy a projekt keretében végrehajtott zöldterület rendezéssel és eszközbeszerzéssel egyetért, a projekt megvalósítását támogatja. Pályázat nyertesség esetén a Képviselő-testület a megvalósítás feltételére és módjára együttműködési megállapodást köt a Balatonfüred Városért Közalapítvánnyal.
Határidő: a pályázat benyújtására 2008. június 30. A fedezet biztosítására - pályázat nyertesség esetén - a 2008. évi költségvetés soron következő módosítása illetve a 2009. évi költségvetés összeállítása Felelős: a pályázat benyújtásáért: Balatonfüred Városért Közalapítvány a költségvetési rendelet módosítás előkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd 204/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Balatonfüredi Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóság 2007. évi beszámolóját elfogadta. 205/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete a város teljes közigazgatási területére vonatkozó, 97/2004. (III. 25.) számú önkormányzati határozattal megállapított és többször módosított településszerkezeti tervének térképi részét a Városházával szembeni területre vonatkozóan a VÁTI Városépítési Kft. által készített, mellékelt térkép szerint módosítja. A szerkezeti terv szöveges leírása változatlan marad. A Szabályozási tervnek és a Helyi Építési Szabályrendeletnek ezzel összhangban kell lennie. Határidő: folyamatos 206/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2008. július 17-20 között Balatonfüreden a Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen megrendezendő Kékszalag vitorlásverseny költségeire a szakfeladat kiadási és bevételi oldalát 1,2 M Ft-tal megemeli. 207/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bem József Általános Iskola módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító okiratát jóváhagyja.
208/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselőtestülete a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület részére őszi-téli marketing célokra az általános tartalék terhére, 1 millió forint támogatást biztosít. 209/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete az Önkormányzat idegenforgalmi szakfeladat előirányzatát 1 millió Ft-tal megemeli az általános tartalék terhére. Utasítja a t, hogy a költségvetés módosítását készítse elő. Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása Felelős: dr. Tárnoki Richárd 210/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pannon Várszínház Kht-val a városi művészeti feladatok ellátására 2008. március 1. 2013. június 30-ig határozott időre szóló közszolgáltatási szerződést jóváhagyja. A feladatok ellátására 2008. évben a 15,3 millió forint támogatást, az évi költségvetésben jóváhagyott alábbi tételek terhére biztosítja: FüredFest rendezvény támogatása 4,2 millió forint; színháztámogatás 500 ezer forint; közművelődési szakfeladaton 600 ezer forint; az Észak Balatoni Konferencia Központ számára a 2008. évi költségvetésben megítélt 34 millió forintos törzstőke emelés terhére 10 millió forint. Ezt követően évente 15,3 millió forintot költségvetési soron biztosít. Utasítja a t, hogy a költségvetés módosítását készítse elő. 211/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzata a 183. Anna-bál tervezett kiadási oldalát 6.5 millió Ft-tal, bevételi oldalát 9.1 millió Ft-tal megemeli.
212/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, Lukács Judit Balatonfüred, Köztársaság ltp. 5. C/5. szám alatti lakosnak, a Széchenyi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium - 2008. augusztus 16- től 2013. augusztus 15-ig szóló időtartamra - igazgatóvá történő kinevezésével egyetért. 213/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elviekben egyetért a karácsonyi világítás kiállítás Matideli Kft általi megrendezésével. A támogatási kérelem elbírálása érdekében felkéri a Kft, hogy nyújtson be részletes programot és részletesebb költségvetést. Ezek ismeretében a Képviselő-testület a következő ülésén ismét megtárgyalja az előterjesztést. 214/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : 1. Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a HOLD-ING 13 Kft. és a Füred-Ring Kft. kérését. 2. Az Önkormányzat kezdeményezi a 029/5 hrsz.-ú, 14.635 m2 területű, kivett, építési terület megnevezésű ingatlan belterületbe vonását. 3. A belterületbe vonás a város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 18/2004. (IV.21.) rendelet szerint történik azzal, hogy a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló, 2000. évi CXII. törvény 18. (1) bekezdése szerint kötelezően kialakítandó zöldterületnek térítésmentesen kell önkormányzati tulajdonba kerülnie. 4. Felhatalmazza a t, hogy az előterjesztéshez mellékelt, a SZÁ-VA Mérnökiroda Kft. által készített, 029/20/2/2008. munkaszámú változási vázrajz szerinti, belterületbe vonást követően 69/43 hrsz.-ú, 2.100 m2 alapterületű útként kialakítandó területnek, és a 69/39 hrsz.-ú közúthoz (Fürdő utca) telekhatár-rendezéssel hozzácsatolandó 575 m2- es területnek a térítésmentes önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó megállapodást aláírja. A telekalakítási vázrajzok engedélyezési eljárásának költségeit a tulajdonosok viselik.
Az Önkormányzat közút kiépítésére és a belterületbe vonandó ingatlanok közművesítésére nem vállal kötelezettséget, és ezt a megállapodásokban is rögzíteni kell. 5. A tulajdonos összesen 1.464 m2 területű zöldterületként kialakítandó terület leadására köteles. A tulajdonos a fent jelzett nagyságú zöldterület megvásárlásához, vagy kisajátításához szükséges vételár, illetve kártalanítás összegét, valamint az ingatlanforgalmi szakértői szakvélemény elkészítésének költségeit átvállalja. Az Önkormányzat által kijelölt, zöldterület kialakítása céljából megszerzendő ingatlanok ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értékének megfelelő összeget a tulajdonos köteles az Önkormányzat letéti számlájára átutalni azzal, ha a kártalanítás összege a forgalmi értéknél magasabb mértékben lesz megállapítva, a különbözetet az Önkormányzat részére megfizeti. Az erre vonatkozó megállapodás aláírására a Képviselő-testület felhatalmazza a t. A kisajátítási eljárás megindításáról a Képviselő-testütet a vételi ajánlatokra érkezett válasz ismeretében dönt. 6. A Képviselő-testület felkéri a t, hogy a megállapodások aláírását és a vételár/kártalanítás becsült összegének letétbe helyezését követően kérje a Földhivataltól a belterületbe vonásnak az ingatlannyilvántartáson történő átvezetését. Határidő: a megállapodások aláírására: 2008. szeptember 1. a földhivatal megkeresésére: a megállapodások aláírását, és a vételár/kártalanítás becsült összegének letétbe helyezését követő 30 napon belül 215/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul az Önkormányzat és a City Center Kft. által 2007. november 29-én megkötött megállapodás módosításához. A Képviselő-testület a megállapodás 5. pontjában szereplő 2008. április 10-i határidőt - a parkolóhelyek forgalomba helyezésére vonatkozó jogerős határozat megszerzésére - 2008. szeptember 1. napjára módosítja. A Képviselő-testület felhatalmazza dr. Bóka István t a megállapodás módosítás aláírására.
216/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : 1. Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kezdeményezi a balatonfüredi 058/30, 33, 34, 37, 38, 059/4, 060/16 és 060/18 hrsz-ú, valamint a 058/31,32,35,36 és /39 hrsz-ú ingatlanok belterületbe vonását. 2. A belterületbe vonás a város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló, 13/2006. (IV.21.) rendelet szerint történik. A Képviselő-testület kötelezettséget vállal, hogy a terület végleges más célú hasznosítása miatt fizetendő földvédelmi járulékra a fedezetet a 2008. évi költségvetésben az előző évek pénzmaradványa terhére biztosítja. Utasítja a t, hogy a 2008. évi költségvetés következő módosításakor a rendelet-tervezet előkészítése során a fedezetet tervezze be. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló, 2000. évi CXII. törvény 18. (1) bekezdése szerint kötelezően kialakítandó zöldterületet az Önkormányzat a tulajdonában lévő 058/31 hrsz-ú ingatlanon biztosítja. 3. Felhatalmazza a t, hogy a Földhivataltól kérje a mezőgazdasági területek végleges más célú hasznosításának engedélyezését, majd intézkedjen az 1. pontban felsorolt ingatlanoknak - az előterjesztéshez mellékelt, a SZÁ-VA Mérnökiroda Kft. által készített változási vázrajz szerinti - belterületbe vonása iránt. költségvetési rendelet módosítás előkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd 217/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a PROBIO Zrt. előterjesztéshez mellékelt alapító okirat módosítását jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza dr. Bóka István t, hogy az alapító okirat módosítását, az egységes szerkezetű okiratot, valamint a változások cégbírósági átvezetéséhez szükséges további okiratokat aláírja. Felkéri Somogyi László vezérigazgatót, hogy a változások cégbírósági átvezetéséről gondoskodjon. Felelős: okiratok aláírásáért dr. Bóka István cégbírósági átvezetésért Somogyi László vezérigazgató
218/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete engedélyezi a Városi Bölcsőde részére 2008. június 27-től 2008. augusztus 15-ig 1 fő 6 órás alkalmazott foglalkoztatását takarítónő munkakörben, melynek fedezetét 120 e Ft-ot önkormányzati támogatásként kell biztosítani az általános tartalék terhére. Utasítja a t, hogy a 2008. évi költségvetés következő módosításakor a rendelet-tervezet előkészítése során a dolgozó alkalmazásának fedezetét tervezze be. Steinmacher Lászlóné intézményvezető Költségvetési rendelet módosítás előkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd 219/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzati és i hivatali beszerzésekre vonatkozó 2008. évi közbeszerzési tervet a módosításokkal egységes szerkezetben a melléklet szerint jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására. 220/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzata a HU0040 kódszámú, Népház és posta rekonstrukció az arácsi városrészben című, az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 3. kiemelt területére benyújtott és a Finanszírozási Mechanizmus Bizottsága 2008. június 10-i döntésével meghozott támogatási ajánlatot elfogadja. A képviselőtestület tudomásul veszi, hogy a projekt becsült összköltségvetése: 999.011 euró, amelyből a megítélt támogatás összege: 849.159 euró. A képviselő-testület megerősíti korábbi döntését, mely szerint a projekthez szükséges legalább 15 %-os önrészt az önkormányzat 2008. 2009. és 2010. évi költségvetésében biztosítja. A képviselő-testület nyilatkozik, hogy vállalja a támogatási ajánlat projektspecifikus feltételeinek teljesítését: 1. A Projekt Teljesítési Jelentés elfogadása utáni legalább 10 éves időszakra vagyonbiztosítást köt a projektben érintett ingatlanokra 2. Gondoskodik arról, hogy a felújítási munkákból származó hulladékot újra
felhasználják, illetve környezetvédelmi szempontoknak megfelelő módon kezeljék, ezt az időközi projektjelentésekben dokumentálja 3. Gondoskodik arról, hogy a felújított helyiségek a Projekt Teljesítési Jelentés elfogadása után legalább 10 évig a jelenlegi tulajdonos birtokában maradnak és a projekt céljainak megfelelően kerüljenek felhasználásra 4. Gondoskodik az ingatlanok karbantartásáról és a fenntartás érdekében pénzügyi alapot hoz létre, továbbá vállalja abba évente a teljes projektköltség 1 %-ának megfelelő összeg befizetését. Felkéri a t, hogy a támogatási ajánlat elfogadásáról értesítse a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget.
199/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete, a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal 22/434/2008. számú, 2008. április 17. napján kelt törvényességi észrevételét megismerte, azzal egyet ért. Felkéri Balatonfüred Város Polgármesterét, hogy a törvényességi észrevételre tett intézkedésekről a tájékoztatást küldje meg.
200/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete a MÁV ZRt-vel kötendő Együttműködési Megállapodást jóváhagyja, és felhatalmazza a t az Együttműködési Megállapodás aláírására. A 4 M Ft támogatást az előző évek pénzmaradványa terhére biztosítja. Utasítja a Jegyzőt, hogy fenti változást a költségvetés soron következő módosításakor vezesse át. Határidő: a megállapodás aláírására: azonnal a fedezet biztosítására: a költségvetés soron következő módosításakor dr. Tárnoki Richárd
201/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete Beretvás Csanád: Kibontakozás (Vetkőző alak) c. alkotását a Széchenyi utca gyalogos zónájába, a Flamingo Wellness Hotel előtti terültre helyezi el, Lowell Ellis: Tangito (A szerelem tánca) c. alkotását a Széchenyi utca gyalogos zónájában, a Hotel Uni előtti területre helyezi el. A szoborállítás költségeit a 2008. évi költségvetésében a városüzemeltetés szakfeladatról biztosítja.
202/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete szociális alapszolgáltatások és gyerekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztésének támogatására pályázatot nyújt be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez 150.000.000,- Ft összegű támogatás elnyerésére. A szociális komplexum építésének teljes beruházási költsége bruttó 230.000.000,- Ft. A szociális komplexum megvalósításához szükséges 80.000.000,- Ft saját erőt Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2008-2010 évi költségvetéseiben biztosítja. Határidő: a pályázat benyújtására 2008. június 30. a fedezet biztosítására: 2008., 2009., 2010. évi költségvetések jóváhagyásakor dr. Tárnoki Richárd
203/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzata a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében támogatott A nem kormányzati szervek (NGO-k) bevonásának ösztönzése a környezetvédelem területén a Balaton Régióban című pályázat benyújtására felkéri Balatonfüred Városért Közalapítványt. A pályázathoz szükséges önerőt 5.525.778,- Ft-ot Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2008-2009. évi költségvetésében biztosítja Balatonfüred Városért Közalapítvány számára, pénzeszköz átadás címén. A pályázat keretében - melynek összköltsége: 55.257.778,- Ft - az alábbi feladatok valósulnak meg: - Utcai fasorok telepítése (350 db) - Zöldterület építése Köztársaság u. 10-12 sz. épületek körül - Zöldterület felújítása az arácsi vasútállomás környezetében (71. út mellett, illetve a Vaszary G. u. Lóczy Lajos u. csomópontjában). - Eszköz beszerzés (platós kis teherautó öntöző berendezéssel) a fenntartáshoz, - Hulladékgyűjtési akciók szervezése. A tervezett feladatokat a Balatonfüred Városért Közalapítvány Balatonfüred Önkormányzatának területein valósítja meg, melyhez a Képviselőtestület tulajdonosi hozzájárulását adja. Balatonfüred Város Önkormányzat nyilatkozik, hogy a projekt keretében végrehajtott zöldterület rendezéssel és eszközbeszerzéssel egyetért, a projekt megvalósítását támogatja. Pályázat nyertesség esetén a Képviselő-testület a megvalósítás feltételére és módjára együttműködési megállapodást köt a Balatonfüred Városért Közalapítvánnyal. Határidő: a pályázat benyújtására 2008. június 30. A fedezet biztosítására - pályázat nyertesség esetén - a 2008. évi költségvetés soron következő módosítása illetve a 2009. évi költségvetés összeállítása Felelős: a pályázat benyújtásáért: Balatonfüred Városért Közalapítvány a költségvetési rendelet módosítás előkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd
204/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Balatonfüredi Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóság 2007. évi beszámolóját elfogadta.
205/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete a város teljes közigazgatási területére vonatkozó, 97/2004. (III. 25.) számú önkormányzati határozattal megállapított és többször módosított településszerkezeti tervének térképi részét a Városházával szembeni területre vonatkozóan a VÁTI Városépítési Kft. által készített, mellékelt térkép szerint módosítja. A szerkezeti terv szöveges leírása változatlan marad. A Szabályozási tervnek és a Helyi Építési Szabályrendeletnek ezzel összhangban kell lennie. Határidő: folyamatos
206/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2008. július 17-20 között Balatonfüreden a Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen megrendezendő Kékszalag vitorlásverseny költségeire a szakfeladat kiadási és bevételi oldalát 1,2 M Ft-tal megemeli.
207/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bem József Általános Iskola módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító okiratát jóváhagyja.
208/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselőtestülete a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület részére őszi-téli marketing célokra az általános tartalék terhére, 1 millió forint támogatást biztosít.
209/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete az Önkormányzat idegenforgalmi szakfeladat előirányzatát 1 millió Ft-tal megemeli az általános tartalék terhére. Utasítja a t, hogy a költségvetés módosítását készítse elő. Határidő: a költségvetési rendelet soron következő módosítása Felelős: dr. Tárnoki Richárd
210/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pannon Várszínház Kht-val a városi művészeti feladatok ellátására 2008. március 1. 2013. június 30-ig határozott időre szóló közszolgáltatási szerződést jóváhagyja. A feladatok ellátására 2008. évben a 15,3 millió forint támogatást, az évi költségvetésben jóváhagyott alábbi tételek terhére biztosítja: FüredFest rendezvény támogatása 4,2 millió forint; színháztámogatás 500 ezer forint; közművelődési szakfeladaton 600 ezer forint; az Észak Balatoni Konferencia Központ számára a 2008. évi költségvetésben megítélt 34 millió forintos törzstőke emelés terhére 10 millió forint. Ezt követően évente 15,3 millió forintot költségvetési soron biztosít. Utasítja a t, hogy a költségvetés módosítását készítse elő.
211/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzata a 183. Anna-bál tervezett kiadási oldalát 6.5 millió Ft-tal, bevételi oldalát 9.1 millió Ft-tal megemeli.
212/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, Lukács Judit Balatonfüred, Köztársaság ltp. 5. C/5. szám alatti lakosnak, a Széchenyi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium - 2008. augusztus 16- től 2013. augusztus 15-ig szóló időtartamra - igazgatóvá történő kinevezésével egyetért.
213/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elviekben egyetért a karácsonyi világítás kiállítás Matideli Kft általi megrendezésével. A támogatási kérelem elbírálása érdekében felkéri a Kft, hogy nyújtson be részletes programot és részletesebb költségvetést. Ezek ismeretében a Képviselő-testület a következő ülésén ismét megtárgyalja az előterjesztést.
214/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : 1. Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a HOLD-ING 13 Kft. és a Füred-Ring Kft. kérését. 2. Az Önkormányzat kezdeményezi a 029/5 hrsz.-ú, 14.635 m2 területű, kivett, építési terület megnevezésű ingatlan belterületbe vonását. 3. A belterületbe vonás a város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 18/2004. (IV.21.) rendelet szerint történik azzal, hogy a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló, 2000. évi CXII. törvény 18. (1) bekezdése szerint kötelezően kialakítandó zöldterületnek térítésmentesen kell önkormányzati tulajdonba kerülnie. 4. Felhatalmazza a t, hogy az előterjesztéshez mellékelt, a SZÁ- VA Mérnökiroda Kft. által készített, 029/20/2/2008. munkaszámú változási vázrajz szerinti, belterületbe vonást követően 69/43 hrsz.-ú, 2.100 m2 alapterületű útként kialakítandó területnek, és a 69/39 hrsz.-ú közúthoz (Fürdő utca) telekhatár-rendezéssel hozzácsatolandó 575 m2-es területnek a térítésmentes önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó megállapodást aláírja. A telekalakítási vázrajzok engedélyezési eljárásának költségeit a tulajdonosok viselik. Az Önkormányzat közút kiépítésére és a belterületbe vonandó ingatlanok közművesítésére nem vállal kötelezettséget, és ezt a megállapodásokban is rögzíteni kell. 5. A tulajdonos összesen 1.464 m2 területű zöldterületként kialakítandó terület leadására köteles. A tulajdonos a fent jelzett nagyságú zöldterület megvásárlásához, vagy kisajátításához szükséges vételár, illetve kártalanítás összegét, valamint az ingatlanforgalmi szakértői szakvélemény elkészítésének költségeit átvállalja. Az Önkormányzat által kijelölt, zöldterület kialakítása céljából megszerzendő ingatlanok ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értékének megfelelő összeget a tulajdonos köteles az Önkormányzat letéti számlájára átutalni azzal, ha a kártalanítás összege a forgalmi értéknél magasabb mértékben lesz megállapítva, a különbözetet az Önkormányzat részére megfizeti.
Az erre vonatkozó megállapodás aláírására a Képviselő-testület felhatalmazza a t. A kisajátítási eljárás megindításáról a Képviselő-testütet a vételi ajánlatokra érkezett válasz ismeretében dönt. 6. A Képviselő-testület felkéri a t, hogy a megállapodások aláírását és a vételár/kártalanítás becsült összegének letétbe helyezését követően kérje a Földhivataltól a belterületbe vonásnak az ingatlannyilvántartáson történő átvezetését. Határidő: a megállapodások aláírására: 2008. szeptember 1. a földhivatal megkeresésére: a megállapodások aláírását, és a vételár/kártalanítás becsült összegének letétbe helyezését követő 30 napon belül
215/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul az Önkormányzat és a City Center Kft. által 2007. november 29-én megkötött megállapodás módosításához. A Képviselő-testület a megállapodás 5. pontjában szereplő 2008. április 10-i határidőt - a parkolóhelyek forgalomba helyezésére vonatkozó jogerős határozat megszerzésére - 2008. szeptember 1. napjára módosítja. A Képviselő-testület felhatalmazza dr. Bóka István t a megállapodás módosítás aláírására.
216/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : 1. Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kezdeményezi a balatonfüredi 058/30, 33, 34, 37, 38, 059/4, 060/16 és 060/18 hrsz-ú, valamint a 058/31,32,35,36 és /39 hrsz-ú ingatlanok belterületbe vonását. 2. A belterületbe vonás a város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló, 13/2006. (IV.21.) rendelet szerint történik. A Képviselő-testület kötelezettséget vállal, hogy a terület végleges más célú hasznosítása miatt fizetendő földvédelmi járulékra a fedezetet a 2008. évi költségvetésben az előző évek pénzmaradványa terhére biztosítja. Utasítja a t, hogy a 2008. évi költségvetés következő módosításakor a rendelet-tervezet előkészítése során a fedezetet tervezze be. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló, 2000. évi CXII. törvény 18. (1) bekezdése szerint kötelezően kialakítandó zöldterületet az Önkormányzat a tulajdonában lévő 058/31 hrsz-ú ingatlanon biztosítja. 3. Felhatalmazza a t, hogy a Földhivataltól kérje a mezőgazdasági területek végleges más célú hasznosításának engedélyezését, majd intézkedjen az 1. pontban felsorolt ingatlanoknak - az előterjesztéshez mellékelt, a SZÁ-VA Mérnökiroda Kft. által készített változási vázrajz szerinti - belterületbe vonása iránt. költségvetési rendelet módosítás előkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd
217/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a PROBIO Zrt. előterjesztéshez mellékelt alapító okirat módosítását jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza dr. Bóka István t, hogy az alapító okirat módosítását, az egységes szerkezetű okiratot, valamint a változások cégbírósági átvezetéséhez szükséges további okiratokat aláírja. Felkéri Somogyi László vezérigazgatót, hogy a változások cégbírósági átvezetéséről gondoskodjon. Felelős: okiratok aláírásáért dr. Bóka István cégbírósági átvezetésért Somogyi László vezérigazgató
218/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete engedélyezi a Városi Bölcsőde részére 2008. június 27-től 2008. augusztus 15-ig 1 fő 6 órás alkalmazott foglalkoztatását takarítónő munkakörben, melynek fedezetét 120 e Ft-ot önkormányzati támogatásként kell biztosítani az általános tartalék terhére. Utasítja a t, hogy a 2008. évi költségvetés következő módosításakor a rendelet-tervezet előkészítése során a dolgozó alkalmazásának fedezetét tervezze be. Steinmacher Lászlóné intézményvezető Költségvetési rendelet módosítás előkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd
219/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzati és i hivatali beszerzésekre vonatkozó 2008. évi közbeszerzési tervet a módosításokkal egységes szerkezetben a melléklet szerint jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
220/2008. (VI.26.) számú h a t á r o z a t : Balatonfüred Város Önkormányzata a HU0040 kódszámú, Népház és posta rekonstrukció az arácsi városrészben című, az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 3. kiemelt területére benyújtott és a Finanszírozási Mechanizmus Bizottsága 2008. június 10-i döntésével meghozott támogatási ajánlatot elfogadja. A képviselőtestület tudomásul veszi, hogy a projekt becsült összköltségvetése: 999.011 euró, amelyből a megítélt támogatás összege: 849.159 euró. A képviselő-testület megerősíti korábbi döntését, mely szerint a projekthez szükséges legalább 15 %-os önrészt az önkormányzat 2008. 2009. és 2010. évi költségvetésében biztosítja. A képviselő-testület nyilatkozik, hogy vállalja a támogatási ajánlat projektspecifikus feltételeinek teljesítését: 1. A Projekt Teljesítési Jelentés elfogadása utáni legalább 10 éves időszakra vagyonbiztosítást köt a projektben érintett ingatlanokra 2. Gondoskodik arról, hogy a felújítási munkákból származó hulladékot újra felhasználják, illetve környezetvédelmi szempontoknak megfelelő módon kezeljék, ezt az időközi projektjelentésekben dokumentálja 3. Gondoskodik arról, hogy a felújított helyiségek a Projekt Teljesítési Jelentés elfogadása után legalább 10 évig a jelenlegi tulajdonos birtokában maradnak és a projekt céljainak megfelelően kerüljenek felhasználásra 4. Gondoskodik az ingatlanok karbantartásáról és a fenntartás érdekében pénzügyi alapot hoz létre, továbbá vállalja abba évente a teljes projektköltség 1 %-ának megfelelő összeg befizetését. Felkéri a t, hogy a támogatási ajánlat elfogadásáról értesítse a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget.