Szociális Szolgáltató Központ igazgató Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos

Hasonló dokumentumok
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

Készítette: dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető

E L Ő T E R J E S Z T É S

Tárgy: Beszámoló a Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás évi munkájáról. Előterjesztő: Lukács László A döntés formája:

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 10-i ülésére

polgármester főtanácsos

az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa július 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Társulási Tanács!

M E G Á L L A P O D Á S

Nano-NET Internet csomagok:

E L Ő T E R J E S Z T É S. a társulás által elfogadott szociális koncepció végrehajtásából adódó feladatokról

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS

3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával.

Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási

ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány a Megváltozott Fejlődésmenetű Gyermekek Fejlesztéséért szervezettel kötendő együttműködési megállapodásról

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete április 21-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA)

ELŐTERJESZTÉS. a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásának biztosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S. a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa április 22-i ülésére

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben)

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről

Az előterjesztés száma: 66/2017.

polgármester főtanácsos

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-i ülésére

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról

a Képviselő-testülethez az önkormányzat jogi képviseletével kapcsolatos ügyvédi megbízás jóváhagyására

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata napi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

Város Polgármestere. Előterjesztés

E L Ő T E R J E S Z T É S

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 20. számú jegyzőkönyve (2013. AUGUSZTUS 30.) Határozatok: 122/ /2013. Kt. hat.

polgármester jogi szakreferens

polgármester főtanácsos

A Decs Kulturális, Oktatási és Sport Életének Fejlesztéséért Közalapítvánnyal kötendő kölcsönszerződés megvitatása

ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete júniusi ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

E L İ T E R J E S Z T É S

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Tárgy: Javaslat szerződés megkötésére (Recefíce Óvoda, Csillagfürt Bölcsőde (1105 Bp., Vaspálya u

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32)

TÁRGY: Ügyeleti ellátásra vonatkozó feladat-ellátási szerződés módosítása

Előterjesztés 5. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete februári ülésére

Kazincbarcika autóbusz-állomásról induló járatok

Előterjesztés. a Kapcsolat Központ Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás megszüntetésével összefüggő feladatokról

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

4/2016. (II.22.) előterjesztés 4. napirendi pont. Keretmegállapodás

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. (88) (88)

Javaslat a Decsi Konyha és a Báta-Sárpilis Óvodai Társulás között kötendő szolgáltatói szerződés elfogadására

Decs nagyközség képviselő-testületének január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-i ülésére

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről

VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS STÚDIÓVEZETŐI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA

Javaslat a Decsi Konyha és a Báta-Sárpilis Óvodai Társulás között kötött szolgáltatói szerződés módosítására

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról

3. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 118/2015.

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 29. napjára összehívott soros nyílt ülésére

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Kazincbarcika, Fő tér 4. GLOBÁLPED Kft.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 30-i rendes ülésére

Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására. Dr. Herczeg Tibor

Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről

ELŐTERJESZTÉS. Az alábbi településekkel van jelenleg határozott idejű együttműködési megállapodása Biatorbágy Város Önkormányzatának:

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére

13. Önkormányzati szociális feladatok

Javaslat a Szoceg Nonprofit Kft.-vel kötendő szolgáltatási szerződés jóváhagyására

Az előterjesztés száma: 136/2018.

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének április..-i nyilvános ülésére.

Muhariné Mayer Piroska sk. aljegyzı

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 30-i rendes ülésére

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Bizományi szerződésminta

BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYV

Előterjesztés Prevenció K.B. Bt sz. felnőtt háziorvosi körzet - feladat-ellátás felmondásáról

Pedagógiai szakmai szolgáltatáshoz kapcsolódó programok megvalósítása

Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008

A Decs Kulturális, Oktatási és Sport Életének Fejlesztéséért Közalapítvánnyal kötött kölcsönszerződés módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Az alábbi településekkel van határozott idejű együttműködési megállapodása Biatorbágy Város Önkormányzatának:

EGÉSZSÉGÜGYI FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS

Átírás:

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt Szociális Szolgáltató Központ igazgató Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a szociális alapfeladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban Mötv.) 2013. január 1-jén hatályba lépő rendelkezései közül a IV. fejezet a helyi önkormányzatok társulásaira vonatkozóan tartalmaz új szabályokat, melyek értelmében 2013. július 1-től csak jogi személyiséggel rendelkező társulások működhetnek. A Mötv. 146. (1) bekezdése értelmében a 2013. január 1. előtt megkötött önkormányzati társulási megállapodásokat a képviselő-testületeknek 2013. június 30- ig felül kell vizsgálniuk és a törvény rendelkezéseinek megfelelően módosítaniuk szükséges a jogszabály hatályba lépését követő hat hónapon belül. A szabad társulás alkotmányos alapelve (Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1.) bekezdés k.) pontja) alapján az önkormányzati társulások a felülvizsgált és szükség esetén a módosított korábbi társulási megállapodásuk, valamint szervezeti és működési szabályzatuk szerint működhetnek tovább. A társulás jövőjéről tehát továbbra is a tagok dönthetnek. Szabadon dönthetnek a megszüntetésről, kiválásról, a módosításról stb. a törvényi korlát keretein belül. A felülvizsgálat eredményeként a társulásban részt vevő önkormányzatok dönthetnek: - a társulás megszüntetéséről, vagy - a korábbi társulási megállapodás módosításáról és feladat-ellátási szerződés megkötéséről. Az elmúlt időszakban az önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatai közül a szociális alapszolgáltatások vonatkozásában a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás, a házi segítségnyújtás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a szakosított ellátások közül a hajléktalanok nappali ellátása történt a Kazincbarcika és

Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás keretein belül az alábbi táblázatban szereplő érintett településekkel: Feladatok, szociális alapszolgáltatások Érintett települések Családsegítés és Gyermekjóléti Kazincbarcika, Berente, Tardona Étkeztetés és Házi Segítségnyújtás Kazincbarcika, Tardona, Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Kazincbarcika, Aggtelek, Alsószuha, Alsótelekes, Bánhorváti, Berente, Dédestapolcsány, Dövény, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőtelekes, Imola, Izsófalva, Jákfalva, Kánó, Kurityán, Mályinka, Mucsony, Nagybarca, Ormosbánya, Ragály, Rudabánya, Rudolftelep, Sajógalgóc, Sajóivánka, Sajókaza, Szuhafő, Szuhakálló, Tardona, Trizs, Vadna, Zádorfalva Hajléktalan személyek intézményi nappali ellátása Kazincbarcika, Aggtelek, Alsószuha, Alsótelekes, Bánhorváti, Berente, Dédestapolcsány, Dövény, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőtelekes, Imola, Izsófalva, Jákfalva, Kánó, Kurityán, Mályinka, Mucsony, Nagybarca, Ormosbánya, Ragály, Rudabánya, Rudolftelep, Sajógalgóc, Sajóivánka, Sajókaza, Szuhafő, Szuhakálló, Tardona, Trizs, Vadna, Zádorfalva Kazincbarcika város, valamint Tardona és Berente települések Képviselő-testületei jogszabályi kötelezettségüknek tesznek eleget azzal, hogy az eddigi jogi

személyiséggel nem rendelkező társulási megállapodásaikat a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás vonatkozásában felülvizsgálják. Kazincbarcika város, valamint Tardona település Képviselő-testületei jogszabályi kötelezettségüknek tesznek eleget azzal, hogy az eddigi jogi személyiséggel nem rendelkező társulási megállapodásukat a házi segítségnyújtás vonatkozásában felülvizsgálják. Kazincbarcika Város, valamint Aggtelek, Alsószuha, Alsótelekes, Bánhorváti, Berente, Dédestapolcsány, Dövény, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőtelekes, Imola, Izsófalva, Jákfalva, Kánó, Kurityán, Mályinka, Múcsony, Nagybarca, Ormosbánya, Ragály, Rudabánya, Rudolftelep, Sajógalgóc, Sajóivánka, Sajókaza, Szuhafő, Szuhakálló, Tardona, Trizs, Vadna, Zádorfalva települések Képviselő-testületei jogszabályi kötelezettségüknek tesznek eleget azzal, hogy az eddigi jogi személyiséggel nem rendelkező társulási megállapodásukat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás vonatkozásában felülvizsgálják. Kazincbarcika Város, valamint Aggtelek, Alsószuha, Alsótelekes, Bánhorváti, Berente, Dédestapolcsány, Dövény, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőtelekes, Imola, Izsófalva, Jákfalva, Kánó, Kurityán, Mályinka, Múcsony, Nagybarca, Ormosbánya, Ragály, Rudabánya, Rudolftelep, Sajógalgóc, Sajóivánka, Sajókaza, Szuhafő, Szuhakálló, Tardona, Trizs, Vadna, Zádorfalva települések Képviselő-testületei jogszabályi kötelezettségüknek tesznek eleget azzal, hogy az eddigi jogi személyiséggel nem rendelkező társulási megállapodásukat a hajléktalanok nappali ellátása vonatkozásában felülvizsgálják. A felülvizsgálat eredményeként az érintett településeknek a következő lehetőségeik vannak: 1. Jogi személyiségű társulás létrehozása, melybe minden jelenleg is együttműködő településnek lehetősége van belépni. Ebben a formában az adott településeknek adminisztratív módon határozatokban kell rögzíteni ez irányú szándékukat. A Szociális Szolgáltató Központ is a jogi személyiségű társulás költségvetési szerve lesz, a települések közös fenntartásában és működtetésében. Ebben az esetben minden településnek részt kell vállalnia a Szociális Szolgáltató Központ finanszírozásában, működtetésében, illetve bármely esetleges, az intézmény működését érintő változást az összes település képviselő-testületének jóvá kell hagynia. Ebben az esetben a társulási feladat-ellátásokért emelt szintű normatíva igényelhető. Ez az emelt szintű normatíva 1-7 %-os többlet állami támogatást jelenthet az adott szakfeladaton (a Szociális Szolgáltató Központ összköltségvetésének 1,4 %-a). 2. Az említett törvény lehetőséget biztosít a települési önkormányzatok számára a feladatkörébe tartozó feladat-ellátási szerződés megkötésére. Esetünkben

Kazincbarcika Város költségvetési szerve a Szociális Szolgáltató Központ, tehát Kazincbarcika Város Önkormányzata az irányító, fenntartó szerv, ennek értelmében a feladat-ellátási szerződés Kazincbarcikával kötendő. Ebben az esetben is vannak a települési önkormányzatoknak adminisztrációs kötelezettségei, azonban lehetőség nyílik az adott szolgáltatás/ellátás-típusokra egyenként feladat-ellátási szerződést kötni. Ebben az esetben a települési önkormányzatok nem vesznek részt közvetlenül a Szociális Szolgáltató Központ finanszírozásában, működtetésében, kizárólag azzal az ellátással kapcsolatban lehet külön megállapodásban foglalt részarányos finanszírozási kötelezettségük, melyet az adott település számára a Szociális Szolgáltató Központ biztosít. A társulási feladat-ellátásokért nem igényelhető emelt szintű normatíva. Az érintett települések telefonos és írásbeli megkeresése többször megtörtént. A települések az alábbiak szerint kinyilvánították abbéli szándékukat, hogy az eddigi együttműködésre továbbra is számítanak és készek a korábbi társulási megállapodás felülvizsgálatára vagy pedig nem kívánnak a továbbiakban élni a Szociális Szolgáltató Központ szolgáltatásaival. Feladatok, szociális alapszolgáltatások A továbbiakban feladat-ellátási szerződéssel igénybe kívánja venni a szolgáltatásokat A továbbiakban feladatellátási szerződéssel nem kívánja igénybe venni a szolgáltatásokat Családsegítés és Gyermekjóléti Berente, Tardona - Étkeztetés és Házi Segítségnyújtás Tardona - Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Alsótelekes, Bánhorváti, Berente, Dédestapolcsány, Felsőkelecsény, Izsófalva, Kurityán, Mályinka, Mucsony, Nagybarca, Ormosbánya, Rudabánya, Rudolftelep, Sajókaza, Tardona, Vadna, Zubogy Alsószuha, Imola, Ragály, Sajógalgóc, Sajóivánka, Szuhafő, Szuhakálló, Trizs, Zádorfalva Hajléktalan személyek intézményi nappali ellátása Alsótelekes, Bánhorváti, Berente, Dédestapolcsány, Felsőkelecsény, Izsófalva, Mályinka, Mucsony, Nagybarca, Rudabánya, Rudolftelep, Sajókaza, Zubogy Alsószuha, Imola, Kurityán, Ormosbánya, Ragály, Sajógalgóc, Sajóivánka, Szuhafő, Szuhakálló, Tardona, Trizs, Vadna, Zádorfalva, Zubogy Község Önkormányzata korábban nem szerepelt a Társulás tagjai között, most kinyilvánította abbéli szándékát, hogy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást és a

hajléktalan személyek intézményi nappali ellátása szolgáltatásokat igénybe kívánja venni. A többszöri megkeresés ellenére sem jelezte együttműködési szándékát ill. nemleges válaszlevelet sem küldtek Aggtelek, Dövény, Felsőnyárád, Felsőtelekes, Jákfalva, Kánó települések önkormányzatai. A feladat-ellátási szerződés megkötése után szükséges a fenti változások átvezetése a Szociális Szolgáltató Központ alapító okiratában, ugyanis: a feladat-ellátási szerződés esetében a megbízó önkormányzat az érintett költségvetési szerv alapító okiratában sem alapítóként, sem irányítóként, sem fenntartóként nem jelenhet meg. Ugyanakkor az alapító okirat működési kör pontjában a közszolgáltatásba érintett települések melyekkel feladat-ellátási szerződés lett aláírva felsorolása szükséges- Az alaptevékenység szöveges kifejtésében is szükséges kitérni arra, hogy a költségvetési szerv feladat-ellátási szerződés alapján, mely települési önkormányzatok feladatát vállalta át. Tisztelt Képviselő-testület! A fentiek alapján javaslom az előterjesztés megvitatását, a határozat mellékletében szereplő feladat-ellátási szerződések elfogadását. Kazincbarcika, 2013. szeptember 2.

Határozati javaslat Tárgy: A szociális alapfeladatok feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötése Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fenti tárgyú előterjesztést megvitatta és az alábbi határozatot hozza: 1. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Családsegítés és Gyermekjóléti szociális alapszolgáltatás vonatkozásában Kazincbarcika Város Önkormányzata, Berente Község Önkormányzata és Tardona Község Önkormányzata a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás korábbi társulási megállapodását felülvizsgálta és a felülvizsgálat eredményeként azt közös megegyezéssel megszünteti. 2. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete a házi segítségnyújtásszociális alapszolgáltatás vonatkozásában Kazincbarcika Város Önkormányzata és Tardona Község Önkormányzata a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás korábbi társulási megállapodását felülvizsgálta és a felülvizsgálat eredményeként azt közös megegyezéssel megszünteti. 3. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás alapszolgáltatás vonatkozásában Kazincbarcika Város Önkormányzata és Aggtelek Község Önkormányzata, Alsószuha Község Önkormányzata, Alsótelekes Község Önkormányzata, Bánhorváti Község Önkormányzata, Berente Község Önkormányzata, Dédestapolcsány Község Önkormányzata, Dövény Község Önkormányzata, Felsőkelecsény Község Önkormányzata, Felsőnyárád Község Önkormányzata, Felsőtelekes Község Önkormányzata, Imola Község Önkormányzata, Izsófalva Nagyközség Önkormányzata, Jákfalva Község Önkormányzata, Kánó Község Önkormányzata, Kurityán Község Önkormányzata, Mályinka Község Önkormányzata, Mucsony Nagyközség Önkormányzata, Nagybarca Község Önkormányzata, Ormosbánya Község Önkormányzata, Ragály Község Önkormányzata, Rudabánya Város Önkormányzata, Rudolftelep Község

Önkormányzata, Sajógalgóc Község Önkormányzata, Sajóivánka Község Önkormányzata, Sajókaza Község Önkormányzata, Szuhafő Község Önkormányzata, Szuhakálló Község Önkormányzata, Tardona Község Önkormányzata, Trizs Község Önkormányzata, Vadna Község Önkormányzata, Zádorfalva Község Önkormányzata a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás korábbi társulási megállapodását felülvizsgálta és a felülvizsgálat eredményeként azt közös megegyezéssel megszünteti. 4. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete a hajléktalan személyek intézményi nappali ellátása vonatkozásában Kazincbarcika Város Önkormányzata és Aggtelek Község Önkormányzata, Alsószuha Község Önkormányzata, Alsótelekes Község Önkormányzata, Bánhorváti Község Önkormányzata, Berente Község Önkormányzata, Dédestapolcsány Község Önkormányzata, Dövény Község Önkormányzata, Felsőkelecsény Község Önkormányzata, Felsőnyárád Község Önkormányzata, Felsőtelekes Község Önkormányzata, Imola Község Önkormányzata, Izsófalva Nagyközség Önkormányzata, Jákfalva Község Önkormányzata, Kánó Község Önkormányzata, Kurityán Község Önkormányzata, Mályinka Község Önkormányzata, Mucsony Nagyközség Önkormányzata, Nagybarca Község Önkormányzata, Ormosbánya Község Önkormányzata, Ragály Község Önkormányzata, Rudabánya Város Önkormányzata, Rudolftelep Község Önkormányzata, Sajógalgóc Község Önkormányzata, Sajóivánka Község Önkormányzata, Sajókaza Község Önkormányzata, Szuhafő Község Önkormányzata, Szuhakálló Község Önkormányzata Község Önkormányzata, Tardona Község Önkormányzata, Trizs Község Önkormányzata, Vadna Község Önkormányzata, Zádorfalva Község Önkormányzata Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás korábbi társulási megállapodását felülvizsgálta és a felülvizsgálat eredményeként azt közös megegyezéssel megszünteti. 5. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében a a Családsegítés és Gyermekjóléti szociális alapszolgáltatás működésére vonatkozóan a határozat 1. számú melléklete szerint - feladat-ellátási szerződést köt Berente Község Önkormányzatával és Tardona Község Önkormányzatával.

6. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Családsegítés és Gyermekjóléti szociális alapszolgáltatás működésére vonatkozó feladat-ellátási szerződés megkötésére Berente Község Önkormányzatával és Tardona Község Önkormányzatával. 7. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében az Étkeztetés és Házi segítségnyújtás alapszolgáltatás működésére vonatkozóan a határozat 2. számú melléklete szerint - feladat-ellátási szerződést köt Tardona Község Önkormányzatával. 8. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az Étkeztetés és Házi segítségnyújtás alapszolgáltatás működésére vonatkozó feladat-ellátási szerződést megkötésére Tardona Község Önkormányzatával. 9. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében a Jelzőrendszeres Házi segítségnyújtás alapszolgáltatás működésére vonatkozóan a határozat 3. számú melléklete szerint - feladat-ellátási szerződést köt Alsótelekes Község Önkormányzata, Bánhorváti Község Önkormányzata, Berente Község Önkormányzata, Dédestapolcsány Község Önkormányzata, Felsőkelecsény Község Önkormányzata, Izsófalva Nagyközség Önkormányzata, Kurityán Község Önkormányzata, Mályinka Község Önkormányzata, Mucsony Nagyközség Önkormányzata, Nagybarca, Község Önkormányzata, Ormosbánya Község Önkormányzata, Rudabánya Város Önkormányzata, Rudolftelep Község Önkormányzata, Sajókaza Község Önkormányzata, Tardona Község Önkormányzata, Vadna Község Önkormányzata, Zubogy Község Önkormányzatával. 10. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Jelzőrendszeres Házi segítségnyújtás alapszolgáltatás működésére vonatkozó feladat-ellátási szerződést megkötésére Alsótelekes Község Önkormányzata, Bánhorváti Község Önkormányzata, Berente Község Önkormányzata, Dédestapolcsány Község Önkormányzata, Felsőkelecsény Község Önkormányzata, Izsófalva

Nagyközség Önkormányzata, Kurityán Község Önkormányzata, Mályinka Község Önkormányzata, Mucsony Nagyközség Önkormányzata, Nagybarca, Község Önkormányzata, Ormosbánya Község Önkormányzata, Rudabánya Város Önkormányzata, Rudolftelep Község Önkormányzata, Sajókaza Község Önkormányzata, Tardona Község Önkormányzata, Vadna Község Önkormányzata, Zubogy Község Önkormányzatával. 11. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében a Hajléktalan személyek intézményi nappali ellátása működésére vonatkozóan a határozat 4. számú melléklete szerint - feladat-ellátási szerződést köt Alsótelekes Község Önkormányzata, Bánhorváti Község Önkormányzata, Berente Község Önkormányzata, Dédestapolcsány Község Önkormányzata, Felsőkelecsény Község Önkormányzata, Izsófalva Nagyközség Önkormányzata, Mályinka Község Önkormányzata, Mucsony Nagyközség Önkormányzata, Nagybarca Község Önkormányzata, Rudabánya Város Önkormányzata, Rudolftelep Község Önkormányzata, Sajókaza Község Önkormányzata, Zubogy Község Önkormányzatával. 12. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Hajléktalan személyek intézményi nappali ellátása működésére vonatkozó feladat-ellátási szerződést megkötésére Alsótelekes Község Önkormányzata, Bánhorváti Község Önkormányzata, Berente Község Önkormányzata, Dédestapolcsány Község Önkormányzata, Felsőkelecsény Község Önkormányzata, Izsófalva Nagyközség Önkormányzata, Mályinka Község Önkormányzata, Mucsony Nagyközség Önkormányzata, Nagybarca Község Önkormányzata, Rudabánya Város Önkormányzata, Rudolftelep Község Önkormányzata, Sajókaza Község Önkormányzata, Zubogy Község Önkormányzatával. 13. A Képviselő-testület felhatalmazza Szitka Péter polgármestert a feladat-ellátási szerződések megkötése miatt a Szociális Szolgáltató Központ alapító okirat szükséges módosításainak előkészítésére.

../2013. (IX.02.) sz. Ökt. határozat 1. számú melléklete FELADATELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Családsegítés és Gyermekjóléti alapellátás működtetésére mely létrejött egyfelől:. Község Önkormányzata székhelye:. törzsszáma:.. adószáma:. bankszámlaszáma:. képviseli:.polgármester mint Megbízó, a továbbiakban: Megbízó és másfelől: Kazincbarcika Város Önkormányzata székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4., törzsszáma: 726456, adószáma: 15726456-2-05 bankszámlaszáma: 11734152-15350057 képviseli: Szitka Péter polgármester mint Megbízott, a továbbiakban: Megbízott Felek között (továbbiakban: Szerződő felek), alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: A Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Megbízó a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 13. (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott szociális és gyermekjóléti szolgáltatások közül a családsegítő és gyermekjóléti ellátások szolgáltatás, mint helyben biztosítandó közfeladatról a Megbízott önkormányzattal kötött jelen feladat ellátási szerződés alapján gondoskodik. 1. A szerződés tárgya Szerződő felek megállapodnak, hogy a Megbízott önkormányzat intézményén, a Szociális Szolgáltató Központon keresztül biztosítja Megbízó közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező lakosai részére a Szociális Szolgáltató Központ által működtetett Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményi egység által nyújtott szolgáltatások igénybevételének lehetőségét a jelen megállapodásban foglalt feltételekkel. A Szociális Szolgáltató Központ székhelye: 3700 Kazincbarcika, Építők útja 13-15. képviseli: István Zsolt igazgató. 2. Megbízott kötelezettségei 2.1. Megbízott a megjelenő szükségletek szerint biztosítja Megbízó közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező, rászoruló lakosai részére, a családsegítés és gyermekjóléti ellátás alapszolgáltatást. 2.2. A Megbízott minden évben február 15-ig tájékoztatást nyújt az ellátottak létszámáról, valamint a tényleges bekerülés (önköltség) összegéről.

3. Megbízó kötelezettségei 3.1. A Megbízó az e szerződés szerinti feladatellátásáért a Megbízott részére, az általa fenntartott Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményi egységének adminisztrációja alapján, a Megbízó településen jelentkező 1 fő ellátottra jutó ellátás önköltségét fizeti meg, a ténylegesen igénybevett esetszám szerint amennyiben a normatív támogatás a feladatellátással kapcsolatos kiadásokat nem fedezi. 3.2. A Szerződő felek közötti elszámolás, illetve a számla kibocsátása a tárgyévet követő évben a költségvetési zárást követően azonnal történik. 3.3. A Megbízó kötelezi magát, hogy a 3.1. pontban leírtaknak megfelelően a Megbízott számlája alapján a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Megbízott 11734152-15350057 számú számlaszámára a szolgáltatás összegét átutalással megfizeti, amennyiben a normatív támogatás a feladatellátással kapcsolatos kiadásokat nem fedezi. 4. A szerződés időtartama, megszűnése, szerződésszegés 4.1. A Szerződő felek jelen szerződést határozatlan időre vonatkozóan kötik meg. 4.2. A Szerződő felek megállapodnak, hogy jelen szerződést bármelyik fél jogosult írásban, a másik fél székhelyére címzett ajánlott, vagy tértivevényes ajánlott levéllel, indokolás nélkül, 30 (harminc) napos felmondási idővel a tárgyév december 31. napjára vonatkozóan felmondani. 4.3. A Szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben bármelyik fél jelen szerződésből eredő lényeges kötelezettségét megszegi és szerződésszegő magatartásával írásbeli felszólítás ellenére, az abban foglalt határidőben sem hagy fel, a másik fél jogosult jelen szerződést írásban, ajánlott, vagy tértivevényes ajánlott levélben közölt azonnali hatályú felmondással megszüntetni. Felek azonnali hatályú felmondásra okot adó körülménynek tekintik, ha Megbízó a jelen szerződésben rögzített határidő lejártát követő további 10 napon belül sem tesz eleget jelen szerződés szerinti fizetési kötelezettségének. 4.4. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés tértivevénnyel feladott levél esetében a tértivevényen szereplő átvétel időpontjában, de legkésőbb a feladástól számított ötödik naptári napon, ajánlott levél esetében a kézhezvétel napján, de legkésőbb a feladás napjától számított ötödik naptári napon szűnik meg. 4.5. Felmondás esetén Megbízottat a szerződés megszűnésének napjáig teljesített szolgáltatásai utáni időarányos díjazás illeti meg, melyet jogosult Megbízó részére kiszámlázni. 4.6. Késedelmes fizetés esetén Megbízót a Ptk. 201/A. (2) bekezdése szerinti mértékű késedelmi kamat fizetési kötelezettség terheli.

5. Egyéb rendelkezések 5.1. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. 5.2. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy jelen Megállapodásból eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalások útján, peren kívül rendezik. Amennyiben az egyeztetés eredményre nem vezetne, úgy felek kikötik perértéktől függően a Kazincbarcikai Járásbíróság, illetőleg a Miskolci Törvényszék kizárólagos illetékességét. 5.3. Jelen szerződés csak írásban módosítható. 5.4. Valamennyi, jelen szerződéssel kapcsolatos értesítés, nyilatkozat közlése kizárólag írásban, magyar nyelven történhet, melyet felek bármely igazolható módon, e-mailben, telefaxon, postán küldhetnek meg a másik fél részére, kivéve a felmondással kapcsolatos közléseket, melyeket az 5./ pontban írtak szerint kell a másik féllel közölni. 5.5. Kapcsolattartó személyek: Megbízó részéről: tel., fax: e-mail: Megbízott részéről: Szabóné Zsuponyó Ágnes tel., fax: 48 / 514-774 e-mail: zsuponyo.agnes@kazincbarcika.hu 5.6. Szerződő felek rögzítik, hogy jelen megállapodás négy egymással megegyező példányban készült, melyből feleket 3-3 példány illeti meg. Szerződő felek jelen szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá., 2013. Kazincbarcika, 2013. szeptember 2. Megbízó részéről:. polgármester Megbízott részéről: Szitka Péter polgármester Záradék:... Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a feladat-ellátási szerződést a.. számú határozatával jóváhagyta... polgármester jegyző

../2013. (IX.02.) sz. Ökt. határozat 2. számú melléklete FELADATELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Étkeztetés és Házi Segítségnyújtás alapellátás működtetésére mely létrejött egyfelől:. Község Önkormányzata székhelye:. törzsszáma:.. adószáma:. bankszámlaszáma:. képviseli:.polgármester mint Megbízó, a továbbiakban: Megbízó és másfelől: Kazincbarcika Város Önkormányzata székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4., törzsszáma: 726456, adószáma: 15726456-2-05 bankszámlaszáma: 11734152-15350057 képviseli: Szitka Péter polgármester mint Megbízott, a továbbiakban: Megbízott Felek között (továbbiakban: Szerződő felek), alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: A Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Megbízó a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 13. (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott szociális és gyermekjóléti szolgáltatások közül a házi segítségnyújtás szolgáltatás, mint helyben biztosítandó közfeladatról a Megbízott önkormányzattal kötött jelen feladat ellátási szerződés alapján gondoskodik. 1. A szerződés tárgya Szerződő felek megállapodnak, hogy a Megbízott önkormányzat intézményén, a Szociális Szolgáltató Központon keresztül biztosítja Megbízó közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező lakosai részére a Szociális Szolgáltató Központ által működtetett Étkeztetés, Házi Segítségnyújtás intézményi egység által nyújtott szolgáltatások igénybevételének lehetőségét a jelen megállapodásban foglalt feltételekkel. A Szociális Szolgáltató Központ székhelye: 3700 Kazincbarcika, Építők útja 13-15. képviseli: István Zsolt igazgató. 2. Megbízott kötelezettségei 2.1. Megbízott a megjelenő szükségletek szerint biztosítja Megbízó közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező, rászoruló lakosai részére, a házi segítségnyújtás ellátás alapszolgáltatást. 2.2. A Megbízott minden évben február 15.-ig tájékoztatást nyújt az ellátottak létszámáról, valamint a tényleges bekerülés (önköltség) összegéről.

3. Megbízó kötelezettségei 3.1. A Megbízó az e szerződés szerinti feladatellátásáért a Megbízott részére, az általa fenntartott Szociális Szolgáltató Központ Étkeztetés, Házi Segítségnyújtás intézményi egységének adminisztrációja alapján, a Megbízó településen jelentkező 1 fő ellátottra jutó ellátás önköltségét fizeti meg, a ténylegesen igénybevett esetszám szerint amennyiben a normatív támogatás a feladatellátással kapcsolatos kiadásokat nem fedezi. 3.2. A Szerződő felek közötti elszámolás, illetve a számla kibocsátása a tárgyévet követő évben a költségvetési zárást követően azonnal történik. 3.3. A Megbízó kötelezi magát, hogy a 3.1. pontban leírtaknak megfelelően a Megbízott számlája alapján a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Megbízott 11734152-15350057 számú számlaszámára a szolgáltatás összegét átutalással megfizeti, amennyiben a normatív támogatás a feladatellátással kapcsolatos kiadásokat nem fedezi. 4. A szerződés időtartama, megszűnése, szerződésszegés 4.1. A Szerződő felek jelen szerződést határozatlan időre vonatkozóan kötik meg. 4.2. A Szerződő felek megállapodnak, hogy jelen szerződést bármelyik fél jogosult írásban, a másik fél székhelyére címzett ajánlott, vagy tértivevényes ajánlott levéllel, indokolás nélkül, 30 (harminc) napos felmondási idővel a tárgyév december 31. napjára vonatkozóan felmondani. 4.3. A Szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben bármelyik fél jelen szerződésből eredő lényeges kötelezettségét megszegi és szerződésszegő magatartásával írásbeli felszólítás ellenére, az abban foglalt határidőben sem hagy fel, a másik fél jogosult jelen szerződést írásban, ajánlott, vagy tértivevényes ajánlott levélben közölt azonnali hatályú felmondással megszüntetni. Felek azonnali hatályú felmondásra okot adó körülménynek tekintik, ha Megbízó a jelen szerződésben rögzített határidő lejártát követő további 10 napon belül sem tesz eleget jelen szerződés szerinti fizetési kötelezettségének. 4.4. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés tértivevénnyel feladott levél esetében a tértivevényen szereplő átvétel időpontjában, de legkésőbb a feladástól számított ötödik naptári napon, ajánlott levél esetében a kézhezvétel napján, de legkésőbb a feladás napjától számított ötödik naptári napon szűnik meg. 4.5. Felmondás esetén Megbízottat a szerződés megszűnésének napjáig teljesített szolgáltatásai utáni időarányos díjazás illeti meg, melyet jogosult Megbízó részére kiszámlázni. 4.6. Késedelmes fizetés esetén Megbízót a Ptk. 201/A. (2) bekezdése szerinti mértékű késedelmi kamat fizetési kötelezettség terheli.

5. Egyéb rendelkezések 5.1. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. 5.2. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy jelen Megállapodásból eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalások útján, peren kívül rendezik. Amennyiben az egyeztetés eredményre nem vezetne, úgy felek kikötik perértéktől függően a Kazincbarcikai Járásbíróság, illetőleg a Miskolci Törvényszék kizárólagos illetékességét. 5.3. Jelen szerződés csak írásban módosítható. 5.4. Valamennyi, jelen szerződéssel kapcsolatos értesítés, nyilatkozat közlése kizárólag írásban, magyar nyelven történhet, melyet felek bármely igazolható módon, e-mailben, telefaxon, postán küldhetnek meg a másik fél részére, kivéve a felmondással kapcsolatos közléseket, melyeket az 5./ pontban írtak szerint kell a másik féllel közölni. 5.5. Kapcsolattartó személyek: Megbízó részéről: tel., fax: e-mail: Megbízott részéről: Szabóné Zsuponyó Ágnes tel., fax: 48 / 514-774 e-mail: zsuponyo.agnes@kazincbarcika.hu 5.6. Szerződő felek rögzítik, hogy jelen megállapodás négy egymással megegyező példányban készült, melyből feleket 2-2 példány illeti meg. Szerződő felek jelen szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá., 2013. Kazincbarcika, 2013. szeptember 2. Megbízó részéről:. polgármester Megbízott részéről: Szitka Péter polgármester Záradék:... Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a feladat-ellátási szerződést a.. számú határozatával jóváhagyta... polgármester jegyző

../2013. (IX.02.) sz. Ökt. határozat 3. számú melléklete FELADATELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás alapellátás működtetésére mely létrejött egyfelől:. Község Önkormányzata székhelye:. törzsszáma:.. adószáma:. bankszámlaszáma:. képviseli:.polgármester mint Megbízó, a továbbiakban: Megbízó és másfelől: Kazincbarcika Város Önkormányzata székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4., törzsszáma: 726456, adószáma: 15726456-2-05 bankszámlaszáma: 11734152-15350057 képviseli: Szitka Péter polgármester mint Megbízott, a továbbiakban: Megbízott Felek között (továbbiakban: Szerződő felek), alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: A Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Megbízó a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 13. (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott szociális és gyermekjóléti szolgáltatások közül a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatás, mint helyben biztosítandó közfeladatról a Megbízott önkormányzattal kötött jelen feladat ellátási szerződés alapján gondoskodik. 1. A szerződés tárgya Szerződő felek megállapodnak, hogy a Megbízott önkormányzat intézményén, a Szociális Szolgáltató Központon keresztül biztosítja Megbízó közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező lakosai részére a Szociális Szolgáltató Központ által működtetett Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás intézményi egység által nyújtott szolgáltatások igénybevételének lehetőségét a jelen megállapodásban foglalt feltételekkel. A Szociális Szolgáltató Központ székhelye: 3700 Kazincbarcika, Építők útja 13-15. képviseli: István Zsolt igazgató. 2. Megbízott kötelezettségei 2.1. Megbízott a megjelenő szükségletek szerint biztosítja Megbízó közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező, rászoruló lakosai részére, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátás alapszolgáltatást. 2.2. A Megbízott minden évben február 15.-ig tájékoztatást nyújt az ellátottak létszámáról, valamint a tényleges bekerülés (önköltség) összegéről.

3. Megbízó kötelezettségei 3.1. A Megbízó az e szerződés szerinti feladatellátásáért a Megbízott részére, az általa fenntartott Szociális Szolgáltató Központ Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás intézményi egységének adminisztrációja alapján, a Megbízó településen jelentkező 1 fő ellátottra jutó ellátás önköltségét fizeti meg, a ténylegesen igénybevett esetszám szerint amennyiben a normatív támogatás a feladatellátással kapcsolatos kiadásokat nem fedezi. 3.2. A Szerződő felek közötti elszámolás, illetve a számla kibocsátása a tárgyévet követő évben a költségvetési zárást követően azonnal történik. 3.3. A Megbízó kötelezi magát, hogy a 3.1. pontban leírtaknak megfelelően a Megbízott számlája alapján a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Megbízott 11734152-15350057 számú számlaszámára a szolgáltatás összegét átutalással megfizeti, amennyiben a normatív támogatás a feladatellátással kapcsolatos kiadásokat nem fedezi. 4. A szerződés időtartama, megszűnése, szerződésszegés 4.1. A Szerződő felek jelen szerződést határozatlan időre vonatkozóan kötik meg. 4.2. A Szerződő felek megállapodnak, hogy jelen szerződést bármelyik fél jogosult írásban, a másik fél székhelyére címzett ajánlott, vagy tértivevényes ajánlott levéllel, indokolás nélkül, 30 (harminc) napos felmondási idővel a tárgyév december 31. napjára vonatkozóan felmondani. 4.3. A Szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben bármelyik fél jelen szerződésből eredő lényeges kötelezettségét megszegi és szerződésszegő magatartásával írásbeli felszólítás ellenére, az abban foglalt határidőben sem hagy fel, a másik fél jogosult jelen szerződést írásban, ajánlott, vagy tértivevényes ajánlott levélben közölt azonnali hatályú felmondással megszüntetni. Felek azonnali hatályú felmondásra okot adó körülménynek tekintik, ha Megbízó a jelen szerződésben rögzített határidő lejártát követő további 10 napon belül sem tesz eleget jelen szerződés szerinti fizetési kötelezettségének. 4.4. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés tértivevénnyel feladott levél esetében a tértivevényen szereplő átvétel időpontjában, de legkésőbb a feladástól számított ötödik naptári napon, ajánlott levél esetében a kézhezvétel napján, de legkésőbb a feladás napjától számított ötödik naptári napon szűnik meg. 4.5. Felmondás esetén Megbízottat a szerződés megszűnésének napjáig teljesített szolgáltatásai utáni időarányos díjazás illeti meg, melyet jogosult Megbízó részére kiszámlázni. 4.6. Késedelmes fizetés esetén Megbízót a Ptk. 201/A. (2) bekezdése szerinti mértékű késedelmi kamat fizetési kötelezettség terheli.

5. Egyéb rendelkezések 5.1. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. 5.2. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy jelen Megállapodásból eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalások útján, peren kívül rendezik. Amennyiben az egyeztetés eredményre nem vezetne, úgy felek kikötik perértéktől függően a Kazincbarcikai Járásbíróság, illetőleg a Miskolci Törvényszék kizárólagos illetékességét. 5.3. Jelen szerződés csak írásban módosítható. 5.4. Valamennyi, jelen szerződéssel kapcsolatos értesítés, nyilatkozat közlése kizárólag írásban, magyar nyelven történhet, melyet felek bármely igazolható módon, e-mailben, telefaxon, postán küldhetnek meg a másik fél részére, kivéve a felmondással kapcsolatos közléseket, melyeket az 5./ pontban írtak szerint kell a másik féllel közölni. 5.5. Kapcsolattartó személyek: Megbízó részéről: tel., fax: e-mail: Megbízott részéről: Szabóné Zsuponyó Ágnes tel., fax: 48 / 514-774 e-mail: zsuponyo.agnes@kazincbarcika.hu 5.6. Szerződő felek rögzítik, hogy jelen megállapodás négy egymással megegyező példányban készült, melyből feleket 2-2 példány illeti meg. Szerződő felek jelen szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá., 2013. Kazincbarcika, 2013. szeptember 2. Megbízó részéről:. polgármester Megbízott részéről: Szitka Péter polgármester Záradék:... Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a feladat-ellátási szerződést a.. számú határozatával jóváhagyta... polgármester jegyző

../2013. (IX.02.) sz. Ökt. határozat 4. számú melléklete FELADATELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Éjjeli Menedékhely Nappali Melegedő alapellátás működtetésére mely létrejött egyfelől:. Község Önkormányzata székhelye:. törzsszáma:.. adószáma:. bankszámlaszáma:. képviseli:.polgármester mint Megbízó, a továbbiakban: Megbízó és másfelől: Kazincbarcika Város Önkormányzata székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4., törzsszáma: 726456, adószáma: 15726456-2-05 bankszámlaszáma: 11734152-15350057 képviseli: Szitka Péter polgármester mint Megbízott, a továbbiakban: Megbízott Felek között (továbbiakban: Szerződő felek), alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: A Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Megbízó a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 13. (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott szociális és gyermekjóléti szolgáltatások közül a nappali ellátás, hajléktalan személyek nappali melegedője szolgáltatás, mint helyben biztosítandó közfeladatról a Megbízott önkormányzattal kötött jelen feladat ellátási szerződés alapján gondoskodik. 1. A szerződés tárgya Szerződő felek megállapodnak, hogy a Megbízott önkormányzat intézményén, a Szociális Szolgáltató Központon keresztül biztosítja Megbízó közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező lakosai részére a Szociális Szolgáltató Központ által működtetett Éjjeli Menedékhely Nappali Melegedő intézményi egység által nyújtott szolgáltatások igénybevételének lehetőségét a jelen megállapodásban foglalt feltételekkel. A Szociális Szolgáltató Központ székhelye: 3700 Kazincbarcika, Építők útja 13-15. képviseli: István Zsolt igazgató. 2. Megbízott kötelezettségei 2.1. Megbízott a megjelenő szükségletek szerint biztosítja Megbízó közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező, rászoruló lakosai részére a nappali ellátás, hajléktalan személyek nappali melegedője szolgáltatást. 2.2. A Megbízott minden évben február 15.-ig tájékoztatást nyújt az ellátottak létszámáról, valamint a tényleges bekerülés (önköltség) összegéről.

3. Megbízó kötelezettségei 3.1. A Megbízó az e szerződés szerinti feladatellátásáért a Megbízott részére, az általa fenntartott Szociális Szolgáltató Központ Éjjeli Menedékhely, Nappali Melegedő intézményi egységének adminisztrációja alapján, a Megbízó településen jelentkező 1 fő ellátottra jutó ellátás önköltségét fizeti meg, a ténylegesen igénybevett esetszám szerint amennyiben a normatív támogatás a feladatellátással kapcsolatos kiadásokat nem fedezi. 3.2. A Szerződő felek közötti elszámolás, illetve a számla kibocsátása a tárgyévet követő évben a költségvetési zárást követően azonnal történik. 3.3. A Megbízó kötelezi magát, hogy a 3.1. pontban leírtaknak megfelelően a Megbízott számlája alapján a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Megbízott 11734152-15350057 számú számlaszámára a szolgáltatás összegét átutalással megfizeti, amennyiben a normatív támogatás a feladatellátással kapcsolatos kiadásokat nem fedezi. 4. A szerződés időtartama, megszűnése, szerződésszegés 4.1. A Szerződő felek jelen szerződést határozatlan időre vonatkozóan kötik meg. 4.2. A Szerződő felek megállapodnak, hogy jelen szerződést bármelyik fél jogosult írásban, a másik fél székhelyére címzett ajánlott, vagy tértivevényes ajánlott levéllel, indokolás nélkül, 30 (harminc) napos felmondási idővel a tárgyév december 31. napjára vonatkozóan felmondani. 4.3. A Szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben bármelyik fél jelen szerződésből eredő lényeges kötelezettségét megszegi és szerződésszegő magatartásával írásbeli felszólítás ellenére, az abban foglalt határidőben sem hagy fel, a másik fél jogosult jelen szerződést írásban, ajánlott, vagy tértivevényes ajánlott levélben közölt azonnali hatályú felmondással megszüntetni. Felek azonnali hatályú felmondásra okot adó körülménynek tekintik, ha Megbízó a jelen szerződésben rögzített határidő lejártát követő további 10 napon belül sem tesz eleget jelen szerződés szerinti fizetési kötelezettségének. 4.4. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés tértivevénnyel feladott levél esetében a tértivevényen szereplő átvétel időpontjában, de legkésőbb a feladástól számított ötödik naptári napon, ajánlott levél esetében a kézhezvétel napján, de legkésőbb a feladás napjától számított ötödik naptári napon szűnik meg. 4.5. Felmondás esetén Megbízottat a szerződés megszűnésének napjáig teljesített szolgáltatásai utáni időarányos díjazás illeti meg, melyet jogosult Megbízó részére kiszámlázni. 4.6. Késedelmes fizetés esetén Megbízót a Ptk. 201/A. (2) bekezdése szerinti mértékű késedelmi kamat fizetési kötelezettség terheli.

5. Egyéb rendelkezések 5.1. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. 5.2. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy jelen Megállapodásból eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalások útján, peren kívül rendezik. Amennyiben az egyeztetés eredményre nem vezetne, úgy felek kikötik perértéktől függően a Kazincbarcikai Járásbíróság, illetőleg a Miskolci Törvényszék kizárólagos illetékességét. 5.3. Jelen szerződés csak írásban módosítható. 5.4. Valamennyi, jelen szerződéssel kapcsolatos értesítés, nyilatkozat közlése kizárólag írásban, magyar nyelven történhet, melyet felek bármely igazolható módon, e-mailben, telefaxon, postán küldhetnek meg a másik fél részére, kivéve a felmondással kapcsolatos közléseket, melyeket az 5./ pontban írtak szerint kell a másik féllel közölni. 5.5. Kapcsolattartó személyek: Megbízó részéről: tel., fax: e-mail: Megbízott részéről: Szabóné Zsuponyó Ágnes tel., fax: 48 / 514-774 e-mail: zsuponyo.agnes@kazincbarcika.hu 5.6. Szerződő felek rögzítik, hogy jelen megállapodás négy egymással megegyező példányban készült, melyből feleket 2-2 példány illeti meg. Szerződő felek jelen szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá., 2013. Kazincbarcika, 2013. szeptember 2. Megbízó részéről:. polgármester Megbízott részéről: Szitka Péter polgármester Záradék:... Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a feladat-ellátási szerződést a.. számú határozatával jóváhagyta... polgármester jegyző