Tájékoztatjuk arról is, hogy milyen teendői vannak abban az esetben, ha a levélben közölt adatok felülvizsgálatát kéri.



Hasonló dokumentumok
Név Város Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Irányítószám. I. Elszámoláshoz kapcsolódó információk. 1. oldal

Tájékoztatjuk arról is, hogy milyen teendői vannak abban az esetben, ha a levélben közölt adatok felülvizsgálatát kéri.

Név Város Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Irányítószám. I. Elszámoláshoz kapcsolódó információk. 1. oldal

Az elszámolás eredményeképpen megállapított, tisztességtelenül felszámított összeget az alábbi táblázat tartalmazza:

R lll llll

1. melléklet a 3/2015. (II. 20.) MNB rendelethez

<FOGYASZTO_NEVE> <varos> <utca> <irsz>

Kitöltési útmutató. az 58/2014. MNB rendelet mellékleteihez

KÖZZÉTÉTEL FORINTALAPÚ FOGYASZTÓI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRŐL, MELYEK ESETÉBEN ELSZÁMOLÁS MEGKÜLDÉSÉRE NEM KERÜLT SOR

54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet a pénzügyi intézmények fogyasztói

58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet módosításáról

A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletei, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendeletei

6. forint alapú fogyasztói kölcsönszerződés: a évi XXXVIII. törvény 1. (1) bekezdésében ekként meghatározott fogyasztói kölcsönszerződés;

58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet

TÁJÉKOZTATÓ. Az elszámolásra, forintosításra vonatkozó jogszabályok

LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET

OptiJUS Opten Kft. 1 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet óta hatályos szöveg

58/2014. (XII. 17.) MNB

58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet

MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám

A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolásához és forintosításához kapcsolódó intézményi tájékoztató levelek

58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet

Terra Credit Zrt. panaszkezelési Szabályzata (továbbiakban Szabályzat ) elérhető honlapunkon, az alábbi útvonalon.

Terra Credit Zrt. panaszkezelési Szabályzata (továbbiakban Szabályzat ) elérhető honlapunkon, az alábbi útvonalon.

Egységes szerkezetben a július 23. napjától hatályos módosításokkal (vastagon szedve dőlt betűvel)

<FOGYASZTO_NEVE> <varos> <utca> <irsz>

Elszámolási tájékoztató kifizetésről

A lényegről egyszerűbben

Tájékoztató a követeléskezelő által kezelt fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos elszámolási tudnivalókról

Tájékoztató a fogyasztói kölcsönszerződések törvényben. előírt forintosításáról

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 171. szám 23917

Panaszkezelési Szabályzat

T á j é k o z t a t ó

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 53/2014. (XII. 10.) MNB rendelete

2015. február 01. hatállyal a évi LXXVIII. törvény által módosított, fogyasztónak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvény változásai

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

Benyújtandó 1 példányban a Pénzügyi Békéltető Testülethez, -egy elszámolásról szóló tájékoztatóhoz kapcsolódóan egy kérelem nyújtható be

JOGSZABÁLYSÉRTÉS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA

A melléklet tárgyi hatálya kiterjed az írásban tett elszámolással kapcsolatos panasz kezelésére, feldolgozására és megválaszolására.

HIRDETMÉNY Intrum Hitel Zrt. Áthidaló kölcsöne

153. KÉRELEM ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG FENNÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA TÁRGYÁBAN

153. KÉRELEM ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG FENNÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA TÁRGYÁBAN

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

HIRDETME NY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

A szabályzat rendelkezései azon panaszokra vonatkoznak, amelyeket a fogyasztók a pénzügyi intézmény elszámolása kapcsán terjesztenek elő.

TÁJÉKOZTATÓ JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEKRŐL

58/2014. (XII. 17.) MNB

Kihirdetve: február 1. Érvényes: február 1. napjától visszavonásig

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

ÁTHIDALÓ KÖLCSÖN. Magánszemélyek részére. A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 7.; a továbbiakban: a Bank).

ÁTHIDALÓ KÖLCSÖN. Magánszemélyek részére. A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.; a továbbiakban: a Bank).

22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat

ADATVÁLTOZÁST BEJELENTŐ NYOMTATVÁNY AZONOSÍTÁSI ADATOK. NEM VÁLTOZÓ ADAT (jelenleg is érvényes) VAGY ADATVÁLTOZÁS ELŐTTI RÉGI ADAT

Kihirdetve: június 13. Érvényes: július 01. napjától visszavonásig

TAKARÉK CLASSIC ÉS CLASSIC PRÉMIUM SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE

Magyar joganyagok - 42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet - a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen 1. oldalszerződéses kik

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: április 1-től

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi kölcsöne

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET)

HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).

42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet

Hirdetmény. Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról. Csak az új szerződésekre

Elszámoltatási, forintosítási tájékoztató

HIRDETME NY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

Tájékoztató a fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos elszámolás legfontosabb tudnivalóiról

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY

54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: január 16-tól

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai

Panaszkezelési Szabályzat

02N_08 1. Érvényes december 01-től

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

153. KÉRELEM ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG FENNÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA TÁRGYÁBAN

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület összefoglalója az új devizahiteles jogszabályokról

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

HIRDETMÉNY. 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói

TUDNIVALÓK AZ ELSZÁMOLÁSI TÖRVÉNYRŐL

LÁS MINTÁK. A pénzügyi intézmény nyomtatvány alkalmazásának hiánya miatt nem jogosult elutasítani fogyasztói

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

HIRDETMÉNY. felhívja Tisztelt Ügyfelei figyelmét, hogy az Üzletszabályzatai és az Általános Szerződési Feltételei az alábbiak szerint módosulnak.

A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól

HIRDETMÉNY. A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél október 1. és október 31. között forgalmazott

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től visszavonásig

151. KÉRELEM HELYES ELSZÁMOLÁS MEGÁLLAPÍTÁSA TÁRGYÁBAN

Átírás:

...... Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet... 6763 Szatymaz, Dózsa Gy. u. 25-27.... Szerződésszám:... Tisztelt...! Ebben a levélben tájékoztatást adunk a fenti számú szerződésre vonatkozóan a 2014. évi XL. törvényben (a továbbiakban: Elszámolási törvény) előírt elszámolási kötelezettség teljesítéséről, annak eredményéről, valamint mellékeljük a korábbi években megküldött időszaki értesítésekben szereplő adatokat - éves bontásban - tartalmazó táblázatot is. Tájékoztatjuk arról is, hogy milyen teendői vannak abban az esetben, ha a levélben közölt adatok felülvizsgálatát kéri. I. Elszámoláshoz kapcsolódó információk Az Elszámolási törvényben előírt kötelezettségünknek eleget téve újraszámítottuk a fenti számú szerződés alapján fennálló fogyasztói kölcsöntartozást, amelynek végeredményét az alábbi táblázatok tartalmazzák. Az elszámolás eredményeképpen az elszámolás fordulónapjáig, azaz 2015. február 1. napjáig megállapított, tisztességtelenül felszámított összeg: Tisztességtelenül felszámított összeg: HUF Ez alapján a tisztességtelenül felszámított összegből a fogyasztói kölcsönszerződésből, valamint az ahhoz kapcsolódó gyűjtőszámlahitelből továbbá hitelkiváltás céljából kötött kölcsönszerződésből eredő tartozásra elszámolt összeg: Tartozásra elszámolt összeg: Hitelkiváltás céljából kötött szerződésből eredő tartozásra elszámolt összeg HUF HUF 1. oldal

Az alábbiakban található az elszámolt összegek részletezése és az így módosult tőketartozás összege: Az elszámolás fordulónapján fennálló Az elszámolás előtt a nyilvántartás Tartozásra elszámolt (levont) összeg Az elszámolás fordulónapját követően a nyilvántartás Deviza nem Deviza nem Deviza nem A fogyasztói kölcsönszerződésből eredő lejárt tartozás: Kapcsolódó gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás: Kapcsolódó áthidaló kölcsönből eredő tartozás: Nem esedékes tőketartozás: HUF CHF HUF HUF HUF HUF HUF HUF HUF CHF CHF CHF Az elszámolás során figyelembe vett, a szerződés megszűnésének időpontjában alkalmazott tisztességes kamat mértéke (%): 6,00 Mivel az Ön elszámolással érintett fogyasztói kölcsönszerződése a Hitelintézetünk által biztosított hitelkiváltás eredményeként szűnt meg, az elszámolás alapján Önt megillető fogyasztói követelést Hitelintézetünkkel hitelkiváltás céljából kötött fogyasztói kölcsönszerződésből eredően fennálló tartozására számoltuk el. Ez az oka annak, hogy Ön, az elszámolás eredményeként, a tisztességtelenül felszámított összeg feltüntetése ellenére kifizetésre nem jogosult. Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy az Ön részére megküldött elszámolás során levonásra kerül(het)tek a fogyasztói követelésből az Elszámolási törvény szerint levonható azon kedvezmények (vagyoni előny, juttatás), amelyeket az elszámolási időszak során Önnek nyújtottunk. 2. oldal

Ha a most megküldött elszámolásnál bővebb adattartalmú elszámolásra van szüksége, igényét jelezheti személyesen, elektronikus szolgáltatói felületen, valamint a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül. A személyesen, valamint az egyéb módon igényelt részletes tájékoztatót az igényléstől számított 5 munkanapon belül megküldjük. Az elszámolással kapcsolatos egyéb információkat honlapunkon (www.szatymaztksz.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt, a Magyar Nemzeti Bank honlapján (www.mnb.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt, továbbá az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeinkben kifüggesztett tájékoztatókban is megtalálja. Az elszámolást a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott képletek és elvek alapján végeztük el. Az elszámolás szabályainak betartását a Magyar Nemzeti Bank hivatalból ellenőrzi és a fogyasztók érdekében fellép, amennyiben a jogszabályi előírások megsértését tapasztalja. II. Felülvizsgálatra, jogorvoslatra vonatkozó információk Az alábbiakban tájékoztatjuk az elszámolásra vonatkozó felülvizsgálati, jogorvoslati lehetőségekről. Ha az elszámolást vitatja, az ezzel kapcsolatos panaszbeadványát megküldheti postai úton (Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet 6763 Szatymaz, Dózsa Gy. u. 25-27.), benyújthatja ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeinkben, vagy megküldheti faxon (62/583-035), illetve elektronikus úton (kozpont@szatymaztksz.hu). A panasz kizárólag írásban terjeszthető elő. Az elszámolással kapcsolatos panasz megtételére szolgáló nyomtatványt elérheti honlapunkon (www.szatymaztksz.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt, vagy kérheti annak postai, illetve elektronikus megküldését a (kozpont@szatymaztksz.hu) címre írt elektronikus levéllel, vagy bármelyik ügyfélszolgálatunkon. A nyomtatvány használata nem kötelező. A panasz benyújtására az elszámolás kézbesítésétől számított 30 napon belül van lehetősége. Kérjük, ügyeljen a határidő betartására, mert annak elteltét követően már nem lesz lehetősége panaszt tenni, kizárólag abban az esetben, ha a panasztételben akadályoztatva volt. Ez esetben az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon belül, de legkésőbb a panasz benyújtására nyitva álló határidőt követő 90 napig terjesztheti elő panaszbeadványát, de az akadályoztatás tényét igazolnia szükséges. Ha a határidőn belül nem terjeszt elő panaszt, a törvény előírása szerint úgy kell tekinteni, hogy az elszámolásban foglaltakat elfogadja. A panaszára indokolással ellátott álláspontunkat a panaszának kézhezvételét követően 60 napon belül megküldjük. Ebben a levelünkben adunk majd részletes tájékoztatást arra az esetre, amennyiben a válaszunkat nem fogadja el és a panaszában foglaltakat továbbra is fenntartja. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kizárólag akkor veheti igénybe, ha a panaszbeadványra kapott válasszal nem ért egyet vagy 60 napon belül nem kap rá választ. Ebben az esetben kifogásának pontos indoklása szükséges. Az elszámolás pecsét és aláírás nélkül is hiteles. Szatymaz, 2015. április 23. 3. oldal

Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet Az elszámolást és szerződésmódosítást szabályozó jogszabályok: 2014. évi XXXVIII. törvény; 2014. évi XL. törvény; 2014. évi LXXVII. törvény; 2014. évi LXXVIII. törvény; 42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet; 54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet; 55/2014. (XII. 10.) MNB rendelet; 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet. 4. oldal

Hiteltörténeti kimutatás Időszak Pénzügyi intézmény által előírt törlesztőrészlet az időszakos tájékoztatásokban szereplő devizanemben A befizetés Befizetés A nyilvántartás, a pénzügyi intézmény által alkalmazott árfolyamon Lejárt tartozás az időszak végén a nyilvántartás Nem esedékes tőketartozás az időszak végén a nyilvántartás Tisztelt Ügyfelünk! A táblázat oszlopaiban szereplő adatok könnyebb megértéséhez kérjük, olvassa el tájékoztatónkat. 1. Az Időszak megnevezésű oszlopban kerülnek feltüntetésre a fogyasztói kölcsönszerződésben szereplő hitelezői követelés folyósításával és visszafizetésével érintett évek. Ez - a folyósítás, a megszűnés és az elszámolás fordulónapját tartalmazó évek kivételével - minden esetben a január 1-jétől december 31-ig tartó időszakot jelenti. 2. A Pénzügyi intézmény által előírt törlesztőrészlet oszlopban szerepel a szerződésben foglalt - tisztességtelennek minősülő - feltételek szerint, az adott időszakban előírt törlesztőrészletek összege az időszakonként megküldésre kerülő kimutatás, a hitelező által alkalmazott árfolyamok használatával kifejezve, amelynek összege az időszakonként megküldött kimutatásokból ellenőrizhető. 5. oldal

3. A Befizetés a befizetés oszlopban szerepel az adott időszakban ténylegesen a kölcsönszerződéshez kapcsolódóan megfizetett összeg a befizetés, amelynek összege az időszakonként megküldött kimutatásokból ellenőrizhető. 4. A Befizetés a nyilvántartás oszlopban szerepel az adott időszak összes befizetése a nyilvántartás. 5. A Lejárt tartozás az időszak végén oszlopban látható a lejárt (késedelemmel érintett) tartozás összege az 1-es oszlopban feltüntetett év/időszak végén, a nyilvántartás. 6. A Nem esedékes tőketartozás az időszak végén megnevezésű oszlopban szerepel a még fennálló, késedelemmel nem érintett tőketartozás összege az 1-es oszlopban feltüntetett év/időszak végén, a nyilvántartás. 6. oldal