FEJÉR MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA. Készült: 1992.

Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

Alapszabály. 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6.

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

A KAPOSVÁR KINIZSI LAKÓTELEPI BÚZAVIRÁG SPORT CLUB A L A P S Z A B Á L Y A 1. A SPORTEGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE, ALAPÍTÁSÁNAK ÉVE

A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

Alapszabályzat március

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

TATAI TÖMEGSPORT ÉS TÁJFUTÓ HONVÉD SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

- Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

MAGYAR ZENEI TANÁCS ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY

( A június 29-én megtartott Közgyűlésen elfogadott egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG. alapszabálya

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata November 01-től érvényes

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei LOVASSPORT SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY. Nyíregyháza,

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

E L Ő T E R J E S Z T É S

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

FORRÁS, A Pszichés Problémákkal Küzdőket Támogató Egyesület Alapszabálya

Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Magyarországi Iskolai Szociális Munkások Közhasznú Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya

A Jánossomorjai Sportegyesület Alapszabálya

A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Kapos Íjász Egyesület Kaposvár ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Egyesületi alapszabály (egységes szerkezetben)

ARRABO SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Magyar Orvosok Sportegyesületének

Szervezeti és Működési Szabályzat

Ékszer Egyesület. Alapszabály

CSEPELI SZALON KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabálya

SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

A Sólyi Szölöhegyi. Kertbarátok egyesületének. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület ALAPSZABÁLYA

DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY. Az egyesület önkormányzati elv alapján működő társadalmi szervezet.

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLY. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

A JAM Kórus Közhasznú Egyesület Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

A PALOZNAKI POLGÁRŐR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A Vízpart Életmód és Szabadidősport Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

A HORT Sport Egyesület alapszabálya. I. Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

Átírás:

A FEJÉR MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Készült: 1992. Módosítva: 2010.04.08. 1

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Szövetség neve: Fejér Megyei Természetbarát Szövetség (továbbiakban: Szövetség) Székhelye: Székesfehérvár, Piac tér 12-14. 8000. Működési területe: Fejér megye, Székesfehérvár és Dunaújváros megyei jogú városok. A Szövetség a Magyar Természetbarát Szövetség önálló jogi személyiséggel rendelkező tagszervezete. Alapításának éve: 1992. Bélyegzője: Fejér Megyei Természetbarát Szövetség A körbélyegzőben stilizált három szál alpesi rózsa, hegyvidék, és két egymást fogó kéz ábrája. A Szövetség működését az Egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, a Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény és a jelen Alapszabály alapján fejti ki. A Szövetség feletti adóellenőrzést a székhely szerint illetékes adóhatóság, a költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzését az Állami Számvevőszék, a törvényességi felügyeletet pedig a reá irányadó szabályok szerint az ügyészség látja el. II. A SZÖVETSÉG CÉLJA ÉS FELADATAI 1. A Szövetség elvi alapja: a Szövetség olyan társadalmi szervezet, amely saját értékei alapján, önkéntesen szerveződik, és ezek szellemében működik. Magát a demokratikus civil társadalom alkotórészének tekinti. Közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, politikai pártoktól és szervezetektől független, azoktól támogatást nem kap, azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Politikailag és ideológiailag semleges, országgyűlési képviselőjelöltet, megyei, városi önkormányzati választáson jelöltet nem állít, és nem támogat. Gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt és minden bevételét a természetbarát mozgalom céljaira fordítja, mindenben tagszervezeteinek, a szervezett természetbarátoknak az érdekeit képviseli és szolgálja. A Szövetség közhasznú tevékenységet folytat az 1997. évi CLVI. törvény 26.. c) 1, 8, 9, 14 pontjai alapján: az egészségmegőrzés, a természetvédelem, a környezetvédelem, a sport (a munkaviszonyban és polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével) terén. Szolgáltatásai nyitottak, azokból tagjain kívül más is részesülhet, igénybe veheti. 2. A Szövetség célja: a természetjárás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését, ezzel az egészség megőrzését, a természet és a környezet védelmét, a sportolás lehetőségét, és a mindezekhez szükséges feltételek biztosítását. 3. A Szövetség feladata, hogy: a./ felkeltse a természetjárás iránti igényt, növelje a természetjárásba bekapcsolódók számát, ösztönözzön a természetjárás rendszeres gyakorlására, b./ kezdeményezze és ösztönözze a természetjáró szervezetek létrejöttét és elősegítse ezek tevékenységét, c./ elősegítse a szabadidő kellemes, hasznos eltöltését, a sportjellegű testedzésre és a művelődésre egyaránt alkalmat adó programokkal, d./ túrák és táborozások szervezésével gazdagítsa a természet, a haza és más országok, népek megismerésének lehetőségeit, és ez által hozzájáruljon a hazaszeretet és a népek közötti barátság elmélyítéséhez, 2

e./ ellássa a természetjárók társadalmi érdekképviseletét, f./ biztosítsa a természetjárás szakmai fejlesztését, g./ ellássa a túravezetők képzését és a természetjárók szakképzését, h./ gondozza és fejlessze a jelzett úthálózatot a megye területén, i./ elősegítse a természetjárás céljait szolgáló intézmények és létesítmények létrehozását és fenntartását, j./ propagálja és népszerűsítse a természetjárás céljait, lehetőségeit, k./ támogassa a környezet- és természetvédelem érdekeit szolgáló törekvéseket, terjessze és segítse az ökológiai gondolkodást. III. A SZÖVETSÉG TAGSÁGA 1. A Szövetség tagja (továbbiakban: tagszervezet) lehet: A jelen alapszabályt elfogadó, és a szövetségi célok megvalósításában tevékenyen résztvevő a./ valamennyi törvényesen bejegyzett társadalmi szervezet, b./ minden jogi személyiséggel rendelkező szervezet természetjárással foglalkozó csoportja, ha legalább 10 szervezett természetbarátot tömörít, és amelyekre az anyaszervezet okiratban átruházza a képviseleti jogot, c./ az oktatási és közművelődési intézményekben működő természetbarát csoportok, d./ más, jogi személyiséggel nem rendelkező, természetjárással is foglalkozó csoport. 2. A Szövetség tagszervezete egyidejűleg más társadalmi szervezetnek is tagja lehet, a Szövetségbe való be- és kilépés önkéntes. a./ belépés a belépési nyilatkozat kitöltésével, valamint legalább 10 fő szövetségi érvényesítési díj befizetésével válik hatályossá, b./ tagszervezet tagsága megszűnik: a szervezet megszűnésével, kilépésével, a szövetségi érvényesítési díj befizetésének egy éves elmulasztásával, ha a tagszervezetnél a szervezett természetjárók létszáma 10 fő alá csökken, törléssel. A TAGSZERVEZETEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 3. A tagszervezet joga: a./ a Szövetség Küldöttközgyűlésén küldöttei útján képviseltetheti magát, részt vehet a határozatok meghozatalában, az ajánlások kialakításában, a Szövetség tisztségviselőinek megválasztásában, b./ véleményt nyilváníthat, javaslatot és indítványt tehet a Szövetséget, illetőleg a természetjárást érintő bármely kérdésben, c./ adott naptári évre érvényesített személyre szóló természetbarát igazolvánnyal rendelkező egyéni tagjai igénybe vehetik a szervezett természetjárók részére biztosított valamennyi kedvezményt, támogatást, valamint az MTSZ kedvezményrendszere alapján a szervezett természetbarátokat megillető kedvezményeket és támogatásokat. 4. A tagszervezet kötelessége: a./ a szövetségi Alapszabály és a szövetségi szabályzatok betartása, tagjaikkal történő betartatása, b./ a szövetségi célok elérésének, a Szövetség tevékenységének elősegítése, erkölcsi és egyéb támogatása, c./ az MTSZ elnöksége által megállapított összegű szövetségi érvényességi díjnak - egyéni természetjáró tagjai létszámának megfelelő - évenkénti befizetése. IV. A SZÖVETSÉG SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE A Szövetség demokratikusan épül fel és működik. Testületeit és tisztségviselőit a tagszervezetek tagjai közül a küldöttek választják. 3

Küldött csak a Szövetség valamely tagszervezetének személyre szóló MTSZ igazolvánnyal rendelkező - és a tisztségre a tagszervezet közgyűlése által megválasztott egyéni tagja lehet. A Küldöttközgyűlés bármely küldötte az őt megválasztó tagszervezet közgyűlési határozatával visszahívható. A tisztségviselők visszahívására a Küldöttközgyűlés jogosult. A Szövetség szervei: 1. A KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS 2. AZ ELNÖKSÉG 3. SZÁMVIZSGÁLÓ BIZOTTSÁG 1. A KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS a./ A Küldöttközgyűlés a Szövetség legfelsőbb szerve. b./ A Küldöttközgyűlést a tagszervezetek közgyűlése (taggyűlése) által megválasztott küldöttek. c./ Minden tagszervezet egy küldöttel képviselteti magát, amennyiben az előző évben legalább 10 érvényesített taggal rendelkezik. A 100 főnél nagyobb tagszervezetek minden megkezdett 100 fő után még 1 küldöttel képviselhetik magukat. d./ A Küldöttközgyűlést legalább évente össze kell hívni. e./ Rendkívüli Küldöttközgyűlést kell összehívni, ha azt a tagszervezetek legalább 1/3-a, vagy az elnökség az ok- és a cél megjelölésével kezdeményei. A rendkívüli Küldöttközgyűlés tagjai az utolsó soros Küldöttközgyűlés küldöttei. Egyebekben a rendkívüli Küldöttközgyűlésre a soros Küldöttközgyűlés előírásai vonatkoznak. f./ A Küldöttközgyűlés összehívásáról az elnökség gondoskodik. Időpontját legalább egy hónappal korábban meg kell állapítani. Annak helyéről, időpontjáról és tervezett napirendjéről, valamint a beterjesztett javaslatokról a Szövetség tagjait írásban értesíteni kell, legalább 15 nappal a Küldöttközgyűlés előtt. g./ A Küldöttközgyűlés határozatképes, ha a küldöttek több mint 50 %-a jelen van. Határozatképtelenség esetén a Küldöttközgyűlést 14 napon belül újra össze kell hívni. Az újból összeült Küldöttközgyűlés a megjelent küldöttek számától függetlenül határozatképes, az eredeti napirendi pontok fenntartásával. h./ A Küldöttközgyűlés általában nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg a határozatait. A Küldöttközgyűlés titkos szavazással hoz határozatot, ha a szavazásra jogosultak többsége - bármely küldött kezdeményezése alapján, nyílt szavazással - ezt kéri. i./ A Szövetség feloszlásának, vagy más szervezettel történő egyesülésének elhatározásához kétharmados szótöbbség szükséges. j./ A Küldöttközgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: - az Alapszabály jóváhagyása és módosítása, - a Szövetség elnökének, főtitkárának, az elnökség tagjainak, a Számvizsgáló Bizottság elnökének, tagjainak, megválasztása, négy évi időtartamra, - az MTSZ közgyűlésére küldöttek megválasztása, - az elnökség beszámoltatása, - a Küldöttközgyűlés hatáskörébe tartozik a Szövetség részére ingatlan vagyon megszerzése, megterhelése, elidegenítése, gazdasági-vállalkozási tevékenység elhatározása, valamint minden olyan határozat meghozatala, melynek alapján a Szövetség számára jelentős vagyonterhek vagy kötelezettségek keletkeznek, - az elnökség határozatai ellen a Küldöttközgyűléshez beterjesztett fellebbezések elbírálása, - a Számvizsgáló Bizottság beszámoltatása, - jóváhagyja az előző évi gazdálkodásról szóló jelentést, - az Elnökség éves beszámolójával egyidejűleg a közhasznúsági jelentés elfogadása az általános döntéshozatal rendje szerint, - A Szövetség feloszlásának kimondása 4

- feloszlás, megszűnés, vagy egyesülés esetére rendelkezés a Szövetség vagyonának hovafordításáról, k./ A Küldöttközgyűlésről jegyzőkönyvet kell vezetni. Ennek tartalmaznia kell az időponton és a jelenlévők névsorán túl a Küldöttközgyűlésen elhangzottak lényegét, valamint a javaslatokat és a hozott határozatokat, azok hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát, (név szerinti szavazás esetén a támogatók és ellenzők névsorát). A jegyzőkönyvet a Küldöttközgyűlés elnöke és a jegyzőkönyvvezető írja alá és két, a Küldöttközgyűlés elején megválasztott tag hitelesíti. A jegyzőkönyvet a Szövetség székhelyén kell megőrizni oly módon, hogy abba bármely érdeklődő igény szerint betekinthessen. A Szövetség közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg saját költségére másolatot készíthet, a Jelentés a Szövetség székhelyén a faliújságra kifüggesztésre kerül. A Küldöttközgyűlés határozatait a határozatok tárában kell folyamatosan nyilvántartani. A Küldöttközgyűlés határozatairól az érintetteket haladéktalanul, írásban értesíteni kell, illetve a Szövetség székhelyén, a faliújságon ki kell függeszteni. Az iratokba (jegyzőkönyv, határozatok tára, közhasznúsági jelentés) való betekintést a Szövetség elnökétől kell kérni, aki egyeztetés után, 30 napon belül köteles az iratokat a Szövetség székhelyén rendelkezésre bocsátani. l./ A Küldöttközgyűlés nyilvános, azon megfigyelőként bárki részt vehet. m./ A Küldöttközgyűlés határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. 2. AZ ELNÖKSÉG A Szövetség működését a két Küldöttközgyűlés között a 9 tagú elnökség irányítja. a./ Az elnökség feladata és hatásköre: - végrehajtja a Küldöttközgyűlés határozatait, szervezi és ellenőrzi a Szövetség tevékenységét, céljainak megvalósítását. Összeállítja a Szövetség éves munkatervét, eseménynaptárát, megállapítja az éves költségvetés tervezetét. Elkészíti az előző évi gazdálkodásról szóló jelentést, az Elnökség éves beszámolóját, a közhasznúsági jelentést és a Küldöttközgyűlés elé terjeszti. A gazdálkodás legfontosabb adatai nyilvánosak. - gondoskodik a Küldöttközgyűlés összehívásáról, előkészíti üléseit, meghatározza napirendi pontjait, a küldöttek (vagy a küldő szervezet) részére a napirendi pontoknak megfelelő anyagokat legalább 14 nappal a Küldöttközgyűlés időpontja előtt postázza, - munkáltatói jogokat gyakorol a Szövetség alkalmazottjai felett, - elkészíti a szervezeti, működési, gazdálkodási, ügyviteli, munkaügyi, fegyelmi szabályzatokat, - tagfelvételi kérelmek elbírálása, - kapcsolattartás a társadalmi és önkormányzati szervezetekkel, b./ Az elnökség tagjai: - Az elnökség létszáma 9 fő. - Az elnökségnek csak 18 évet betöltött magyar állampolgár lehet a tagja. - Nem lehet vezető tisztségviselő: - aki a közügyek gyakorlásától el van tiltva, - az, akit bíróság jogerősen végrehajtható szabadságvesztésre ítélt, mindaddig, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül, - az, aki a választást megelőző két éven belül olyan közhasznú szervezetnél töltött be vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki, - az, akinek közvetlen hozzátartozója tagja a Számvizsgáló Bizottságnak. - Az elnökség tagjai: - elnök, - főtitkár, - elnökségi tagok. 5

c./ Az elnökségi tagok jogai és kötelességei: Az elnökségi üléseken és az elnökség határozatainak meghozatalában való részvétel. Megbízás alapján a Szövetség képviselete. Jogosultak és kötelesek a Szövetséget érintő körülményeket figyelemmel kísérni, azokkal kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket az elnökség elé terjeszteni. d./ Az elnökség működése: Az elnökség maga állapítja meg ügyrendjét és munkatervét. Az ügyrendben meghatározott időszakonként ülésezik, amely évi négy alkalomnál nem lehet kevesebb. Az elnökségi üléseket az elnöknek írásban kell összehívni előtte 14 nappal, mely tartalmazza annak idejét, helyét, napirendi pontjait, a döntésre előkészített írásos anyagokat, javaslatokat. Rendkívüli ülést kell összehívni, ha azt az elnök, főtitkár, vagy az elnökségi tagok egyharmada indítványozza. Az elnökség ülésein tanácskozási joggal részt vehetnek a Szövetség tisztségviselői és a Számvizsgáló Bizottság tagjai. Az elnökség határozatképes, ha az ülésen a tagok több mint a fele megjelent. A határozatképtelenség miatt elhalasztott ülést 7 napon belül össze kell hívni. Határozatairól a tagságot a Körlevél útján értesíti, a Szövetség székhelyén a faliújságra kifüggeszti. e./ Az elnökség határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Az elnökségi ülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni, mely tartalmazza annak időpontját, a jelenlévők névsorát, főbb tartalmát, kívánságra a szó szerinti hozzászólást, az elfogadott és elutasított határozatokat, a szavazás eredményét, kérésre név szerint. A jegyzőkönyvet a Szövetség székhelyén határozatlan ideig meg kell őrizni, abba bármely érdeklődő betekinthet. A határozatok tartalmát, időpontját, hatályát, a szavazás számarányát, (név szerinti szavazás esetén személyét) a határozatok tárában kell folyamatosan nyilvántartani. Az elnökségi határozatot az érintettekkel haladéktalanul, írásban kell közölni. Az iratokba (jegyzőkönyv, határozatok tára) való betekintést a Szövetség elnökétől kell kérni, aki egyeztetés után, 30 napon belül köteles az iratokat a Szövetség székhelyén rendelkezésre bocsátani. Az elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Szavazategyenlőség esetén az elnök szava dönt. f./ A Szövetség elnöke: - elnököl a Küldöttközgyűlés és az elnökség ülésein, - képviseli a Szövetséget az önkormányzati és társadalmi szervek előtt, - irányítja és ellenőrzi a Szövetség tevékenységét, gazdálkodását, aláírási és utalványozási jogot gyakorol, a Szövetség bankszámlája felett rendelkezésre jogosult, képviseleti joggal felruházott személy, - tevékenységéért a Küldöttközgyűlésnek felelős. - összehívja az elnökségi üléseket g./ A Szövetség főtitkára: - a Szövetség ügyvezető szervezetének vezetője, - az elnök távollétében vagy akadályoztatása esetén teljes jogkörrel és felelősséggel ellátja az elnöki hatáskörbe tartozó feladatokat, képviseli a Szövetséget, - összehangolja a Szövetség tevékenységét és előkészíti az elnökségi üléseket, - aláírási és utalványozási joga van, a Szövetség bankszámlája felett rendelkezésre jogosult, képviseleti joggal felruházott személy. 3. SZÁMVIZSGÁLÓ BIZOTTSÁG, amely a közhasznú szervezetekről szóló törvény 11. szerinti felügyelő szerv, tagjai vezető tisztségviselők. 6

a./ A Küldöttközgyűlés a Szövetség működésének, gazdálkodásának és vagyonkezelésének ellenőrzésére 3 tagú Számvizsgáló Bizottságot választ, melynek tagjai újraválaszthatók. b./ Nem lehet a Számvizsgáló Bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki - az Elnökség elnöke vagy tagja, - a Szövetséggel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban áll, - a Szövetség cél szerinti juttatásából részesül kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a Szövetség által a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratának megfelelő cél szerinti juttatást, - a fenti pontokban meghatározott személyek hozzátartozója. c./ A Számvizsgáló Bizottság tevékenységét a bizottság elnöke irányítja, ügyrendjüket maguk állapítják meg. A Bizottság szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik, határozatképes, ha mind a 3 fő jelen van, határozatát egyszerű szótöbbséggel hozza. d./ A Számvizsgáló Bizottság feladatai, hatásköre: A Számvizsgáló Bizottság ellenőrzi a közhasznú szervezet működését és gazdálkodását. Ennek során a vezető tisztségviselőktől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a közhasznú szervezet könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A Számvizsgáló Bizottság tagja a közhasznú szervezet vezető szervének ülésén tanácskozási joggal részt vehet, illetve részt vesz, ha jogszabály vagy a létesítő okirat így rendelkezik. A Számvizsgáló Bizottság köteles az intézkedésre jogosult vezető szervet tájékoztatni, és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy - a szervezet működése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé; - a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel. Az intézkedésre jogosult vezető szervet a Számvizsgáló Bizottság indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül - össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a vezető szerv összehívására a Számvizsgáló Bizottság is jogosult. Ha az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Számvizsgáló Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. A Szövetség éves költségvetés alapján gazdálkodik. V. A SZÖVETSÉG GAZDÁLKODÁSA, VAGYONA A Szövetség bevételei: - tagdíj, a tagszervezetek által befizetett MTSZ érvényesítési igazolvány megyében maradó összege - állami, önkormányzati, alapítványi támogatások, - rendezvények bevételei, - egyéb bevételek. A Szövetség bevételével önállóan gazdálkodik, vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez, gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, tartozásaiért saját vagyonával felel. A Szövetség tagszervezetei annak tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek. A Szövetség vagyona lehet: készpénz, (bankbetét, folyószámlán lévő összeg) követelés, ingó- és ingatlan vagyon, értékpapír. 7

A Szövetség gazdálkodását a társadalmi szervezetek gazdálkodási tevékenységéről szóló jogszabály rendelkezései szerint végzi. A bankszámla felett való rendelkezdéshez minden esetben két, 18 éven felüli, képviseleti joggal felruházott személy: a mindenkori elnök és a mindenkori főtitkár együttes aláírása szükséges. A Szövetség feloszlása, vagy más szervezettel történő egyesülés esetén a határozatot kimondó Küldöttközgyűlés rendelkezik a hitelezők kielégítése után fennmaradt vagyon hovafordításáról. Ilyen döntés hiányában a vagyont a továbbra is működő tagszervezetek között kell, ezek egyéni tagjai létszámának arányában felosztani. Feloszlatás, vagy bíróság által megállapított megszűnés esetén a vagyon tekintetében az egyesülési törvény rendelkezései irányadóak. A Szövetség megszűnését követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. VI. A SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ EGYÉB RENDELKEZÉSEK A Szövetség, mint közhasznú szervezet működése során keletkezett iratokba való betekintést a Szövetség tagjai, az ellenőrzésre jogosult hatóságok, illetve bárki a Szövetség székhelyén az elnökségnél kezdeményezheti. Az iratokba való betekintést az igénybejelentés beérkezését követő 30 napon belül a Szövetség Elnöke köteles biztosítani. A megtekinthető iratok köre azonos azzal, amelyeket a Szövetség székhelyén egyébként is a faliújságon kifüggesztés útján a nyilvánosság számára is közzétételre kerültek. A Szövetség működésének nyilvánosságát, továbbá a közhasznú szolgáltatások igénybevétele konkrét módjának, valamint a beszámolók közlésének nyilvánosságát akként biztosítja, hogy a Szövetség székhelyén lévő faliújságon legalább 30 napig kifüggeszti az erre vonatkozó iratokat. VII. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A Szövetség tagjai kötelezik magukat arra, hogy a Szövetséggel kapcsolatos vitás ügyeikkel mindaddig nem fordulnak bírósághoz, amíg a Szövetség elnöksége a vitás ügy megoldását nem kísérelte meg. Ezeket az ügyeket az elnökség 30 napon belül köteles megvizsgálni, és arról az érdekelt felet határozatban értesíteni. A Szövetség - a közhasznúsági nyilvántartásba vétele iránti kérelem benyújtása idejére tekintettel -1998. január. 1-től közhasznú jogállásúnak minősül, az 1997. évi CLVI. törvény 27. (1) bekezdésére figyelemmel. Jelen Alapszabályt a Szövetség 2010. 04. 08 - án megtartott Küldöttközgyűlése elfogadta. Tanuk: Aláírás:... ph... Cím:.... Aláírás:. Cím:.. elnök 8