Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3278-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) a Duna Televízió Zrt.-vel (1016 Budapest, Naphegy tér 8., a továbbiakban: Médiaszolgáltató) szemben hivatalból lefolytatott, 2014. február 17-én indult MN/3278/2014. számú eljárásában megállapította, hogy Médiaszolgáltató a Duna TV elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 8-án, 14-én és 20-án, valamint 2013. december 5-én, 11-én és 17-én, míg a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 1-jén, 9-én, 13-án és 21-én, továbbá 2013. december 4-én és 13-án, összesen tizenhét (17) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a közszolgálati lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy valamennyi közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést és politikai tájékoztató műsorszám, valamint a fogyatékos személyekről, illetve az esélyegyenlőségről szóló műsorszám magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen, ezért a Médiaszolgáltatót 1.275.000,- Ft, azaz egymillió-kétszázhetvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 13-án, valamint 2013. december 13-án, összesen két (2) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a közszolgálati lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy a filmalkotás, játék és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 83. -ában foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszám naptári naponként, a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben, a 2013. évben legalább nyolc órán keresztül magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen, ezért a Médiaszolgáltatót 70.000,- Ft, azaz hetvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Duna TV elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 2-án és 20-án, valamint 2013. december 5-én, 11-én, 17-én és 30-án, míg a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 1-jén, 9-én és 21-én, továbbá 2013. december 4-én, összesen tizenhat (16) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással megkezdett műsorszámot a médiaszolgáltató köteles annak teljes időtartama alatt feliratozni, illetve jelnyelvi tolmácsolással ellátni, ezért a Médiaszolgáltatót 1.200.000,- Ft, azaz egymillió-kétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította továbbá, hogy a Médiaszolgáltató a Duna TV elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 8-án és 14-én, továbbá 2013. december 5-én, 11-én és 17-én, míg a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 1-jén, 13-án és 21-én, összesen kilenc (9) alkalommal
megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a műsorszámok szövege feliratozott változatának pontosnak kell lennie, a képernyő történéseivel szinkronban kell állnia, ezért a Médiaszolgáltatót 225.000,- Ft, azaz kétszázhuszonötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában a Gazdakör, valamint a Duna TV elnevezésű csatornáján a Kultikon című műsorszámoknak az MN/3278-2/2014. számú végzés mellékletének C) pontjában megjelölt időpontokban 2013. november 1-jén és 2-án való sugárzásával összefüggésben nem sértette meg azt a törvényi rendelkezést, amely szerint a feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással megkezdett műsorszámot a médiaszolgáltató köteles annak teljes időtartama alatt feliratozni, illetve jelnyelvi tolmácsolással ellátni. A bírságot a Médiaszolgáltató a határozat közlését követő hét napon belül köteles befizetni a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00300939-00000017 számú pénzforgalmi számlájára. A pénzfizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a Médiaszolgáltató késedelmi pótlékot köteles fizetni, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. E határozat ellen a közlésétől számított 15 napon belül a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához (továbbiakban: Médiatanács) címzett, de a Hivatalnál (1015 Budapest, Ostrom utca 23-25.) benyújtandó, halasztó hatályú fellebbezéssel lehet élni. A Médiatanács másodfokú eljárásáért amennyiben a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 Ft, de legalább 5000 Ft, legfeljebb 500 000 Ft összegű díj fizetendő. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés díja 5000 Ft. A díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00300939-00000017 számú pénzforgalmi számlájára kell megfizetni. A Médiatanács, mint másodfokú hatóság a fellebbezést annak beérkezését követő naptól számított negyven napon belül bírálja el. I N D O K O L Á S A Hivatal az Mttv. 167. (1) bekezdésében foglalt általános hatósági felügyeleti hatáskörében, hivatalból vizsgálta a Médiaszolgáltató Duna TV és Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásain 2013. november és december hónapokban közreadott műsorfolyamot. A hatósági ellenőrzés megállapításai alapján felmerült az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában és a b) pont bb) alpontjában, valamint a (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. (1) bekezdése alapján a Hivatal az Mttv. 184. (1) bekezdés cc) alpontjában foglalt hatáskörében 2014. február 17-én hivatalból hatósági eljárást indított a Médiaszolgáltatóval szemben, és a Ket. 29. (3) bekezdése szerint az MN/3278-2/2014. ügyiratszámú végzésében tájékoztatta a hatósági ellenőrzés megállapításairól, a Ket. 51. (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételi jogosultságáról és a Ket. 68. (1) bekezdés alapján az iratbetekintés lehetőségéről. A Hivatal a Médiaszolgáltatót a tényállás tisztázása érdekében az Mttv. 155. (3) bekezdés a) pontja alapján arra kötelezte továbbá, hogy nyilatkozzon arról az esetlegesen ezt alátámasztó dokumentumok csatolásával együtt, hogy a végzés mellékletében részletezett műsorszámok esetében biztosította-e, hogy azok a hallássérültek számára hozzáférhetőek legyenek. A Médiaszolgáltató a 2014. március 12-én érkezett, MN/3278-3/2014. számon iktatott beadványában (saját iktatószám: 600/21/2/2014) a hatósági eljárás megszüntetését, ennek elmaradása esetén a bírság szankció alkalmazásának mellőzését kérte, a 2013. november és december hónapokban vélelmezett jogsértések tekintetében pedig az alábbiakat adta elő. Az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjának 2013. november és december hónapokban történt vélelmezett megsértésével összefüggésben a Médiaszolgáltató előadta, hogy az MN/3278-2/2014. számú végzésben megjelölt Ma reggel", Közbeszéd", Heti hírmondó" és Napirend előtt című műsorszámait élőben sugározta, azonban az élő műsorszámok feliratozását a rendelkezésére álló technológiai feltételek mellett nem tudja megoldani. A Médiaszolgáltató rögzítette, hogy a hallási fogyatékkal élő nézői számára az élőben sugárzott műsorszámokat azok ismétléseinek feliratozása útján igyekszik elérhetővé tenni mindazon 2
esetekben, ha az élő adás és az ismétlés között rendelkezésre álló időtartam elegendő a pontos, szó szerinti felirat elkészítésére (így pl. Az Este című műsorszám esetében). Az előbbieken túl a Médiaszolgáltató úgy nyilatkozott, hogy a 2013. november 21-én 19 óra 27 perckor kezdődött Időjárás jelentés című műsorszámának feliratozása emberi mulasztás folytán maradt el. A 6-24 óráig terjedő műsorsávban segédlettel kötelezően ellátandó műsorszámok időtartamával kapcsolatos vélelmezett jogsértésekkel összefüggésben a Médiaszolgáltató előadta, hogy a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 13-án a napi kvótát a több órányi élő műsor (a Ma Reggel, a Kívánságkosár, a Család-barát című műsorszámok és egy közvetítés összesen 401 percben), valamint zenés (a Balázs Elemér 40. születésnapi koncertje és a Tiszavirág Quartet című) műsorszámai feliratozásának nehézségei miatt nem teljesítette. Az előbbi indokokra hivatkozott a Médiaszolgáltató az említett médiaszolgáltatása 2013. december 13-ai műsornapja tekintetében is (szintén a Ma Reggel, a Kívánságkosár, a Család-barát című, élőben sugárzott műsorszámok, összesen 394 percben, valamint a Nótacsokor Bihari János Cigányzenekar koncert 28 perc időtartamban). A Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásának 2013. november 21-ei és 2013. december 21-ei adásnapjai tekintetében a Médiaszolgáltató a napi kvóta teljesüléséről nyilatkozott: álláspontja szerint első esetben egész nap összesen 192 percnyi adást akadálymentesített a kötelezően feliratozandó műsorszámok körében, a teljes napon pedig összesen 674 percnyi műsoridőt, míg a második esetben 192 percnyi adást akadálymentesített a kötelezően feliratozandó műsorszámok között, a teljes adásnapon pedig összesen 682 percnyi műsort. Az MN/3278-2/2014. számú végzés mellékletének az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglalt rendelkezés vélelmezett megsértésére vonatkozó egyes megállapításait az alábbi kivételekkel a Médiaszolgáltató MN/3278-3/2014. számon iktatott beadványában nem vitatta, a jogsértések okaként emberi mulasztást ( Novum, Angyali érintés, Közbeszéd és Hagyaték című műsorszámok), valamint műszaki, technikai hibát ( Kárpát expressz ) jelölt meg. A Médiaszolgáltató rögzítette, hogy a Híradó és a Sporthírek című műsorszámai feliratozását az adásszerkesztő rendszerből kinyert szövegek alapján tudja elvégezni, azonban erre a műsorszámok sugárzásának megkezdéséig rendelkezésre álló idő rövidsége folytán lehetősége nincs, így siket és nagyothalló nézői (az álláspontja szerint jogszabályi kívánalmaknak megfelelő) tájékoztatáshoz rövid összefoglalók útján juthatnak hozzá. A 2013. november 9-ei adásnap Angi Vera című műsorszáma feliratozásának elmaradása körében a Médiaszolgáltató áramkimaradásra hivatkozott, míg 2013. december 4-e tekintetében a Hogy volt extra, a Sporthírek és A humor forrása című műsorszámokkal kapcsolatban a feliratozást befolyásoló hálózati problémákra utalt. Az előbbieken túl a Médiaszolgáltató úgy nyilatkozott, hogy a Hivatal MN/3278-2/2014. számú végzésében megjelöltek szerint (a Duna TV elnevezésű médiaszolgáltatásban 2013. november 2-án 8:10:13-tól 8:10:57-ig, illetve a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásban 2013. november 1-jén 2:26:20-2:28:13-ig) Kultikon című műsorszáma nem került leadásra, illetve Gazdakör című műsorszáma éppen nem volt folyamatban. Az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés 2013. november és december hónapokban történt vélelmezett megsértése tekintetében a Médiaszolgáltató a feliratozás pontatlanságának okaként emberi mulasztásra ( Alpok-Duna-Adria és Vannak vidékek című műsorszámok), a műsorszámnak az adást közvetlenül megelőző módosulására (2013. november 13-án, a Duna Worldön sugárzott Kultikon című műsorszám) hivatkozott. A feliratok aszinkronitása folytán megvalósuló vélelmezett jogsértések tekintetében a Médiaszolgáltató rámutatott, hogy 2013. november 21-én - anyagi és emberi erőforrások hiányában valamennyi közszolgálati csatornája feliratozását egyetlen munkatárs végezte, továbbá úgy nyilatkozott, hogy az MN/3278-2/2014. számú végzés mellékletének D) pontjában foglaltakkal szemben, a Duna TV csatornán, 2013. december 5-én a Kultikon című műsorszámában feliratcsúszás nem volt tapasztalható. Az előbbieken túl a Médiaszolgáltató nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a vizsgált időszakban több ezer műsor- és adásperc akadálymentesítését biztosította közszolgálati médiaszolgáltatásaiban, továbbá folyamatosan törekszik a jogszabályi kötelezettsége maradéktalan teljesítéséhez szükséges technikai háttér megvalósítására. A Hivatal a rendelkezésre álló adatok, különösen a hatósági ellenőrzés eredményeit rögzítő, 2013. november és december hónapokra vonatkozó vizsgálati jelentések és a Médiaszolgáltató fentiekben részletesen ismertetett tartalmú nyilatkozata alapján az alábbi tényállást állapította meg, és azt az alábbiak szerint értékelte: A.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Duna TV elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 8-án, 14-én és 20-án, valamint 2013. december 5-én, 11-én és 17-én, míg a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 1-jén, 9-én, 13-án és 21-én, továbbá 2013. 3
december 4-én és 13-án a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen tizenhét (17) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezést, ugyanis a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben felsorolt műsorszámokat nem látta el felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással. Az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontja szerint: A közszolgálati, illetve legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal rendelkező médiaszolgáltatása vonatkozásában a JBE lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy a) valamennyi közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést és politikai tájékoztató műsorszám, valamint a fogyatékos személyekről szóló, illetve esélyegyenlőségről szóló műsorszám, ( ) magyar nyelvű felirattal például teletext szolgáltatáson keresztül vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen.. Az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjával összefüggésben a Hivatal elsődlegesen rögzíti, hogy az e rendelkezésben meghatározott műsorszámokat azok kiemelt, a nagy nyilvánosság tájékoztatásában betöltött kiemelt szerepük folytán a Médiaszolgáltatónak kvótán kívül, kötelezően kell akadálymentessé tennie a gazdasági és műszaki lehetőségein alapuló választása szerint feliratozás, illetve jelnyelvi tolmácsolás biztosítása útján. A Médiaszolgáltató a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletezett időpontokban sugárzott műsorszámok (időjárás-jelentés, politikai tájékoztató és hírműsorszám) vonatkozásában ezen kötelezettségét nem teljesítette, tehát a kifogásolt műsorszámoknál segédletet nem alkalmazott (azokat nem látta el feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással). A törvény ugyanis nem enged kivételt sem a felvételről sugárzott, sem az élő műsorszámok esetén, tehát a közszolgálati médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy minden, a médiaszolgáltatásban közzétett (akár élő, akár felvételről sugárzott) közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést és politikai tájékoztató műsorszám magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással (a hallássérültek érdekeit szolgáló, tipikusan az élő műsor nyomon követését célzó, azt teljes mértékben biztosítani képes módszerrel) elérhető legyen. A Médiaszolgáltató MN/3278-3/2014. számon iktatott beadványában az élőben sugárzott műsor felirattal való ellátásának nehézségeire, valamint a problémának az egyes műsorszámok ismétléseinek feliratozása útján történő megoldására hivatkozott. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően a Hivatal rámutat, hogy az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában meghatározott műsorszámok hallássérültek számára történő hozzáférhetővé tételére vonatkozó kötelezettség a Médiaszolgáltatót mint közszolgálati médiaszolgáltatót az általa választott eszköz (feliratozás vagy jelnyelvi tolmácsolás) útján ex lege terheli a törvényben meghatározott közérdekű cél elérése, érvényre juttatásának előmozdítása érdekében, így a fentiekben ismertetett indokai a jogsértés megvalósulásának, megtörténtének hiányát nem bizonyítják. A Médiaszolgáltató MN/3278-3/2014. számú beadványában ismertetett, emberi mulasztásra való hivatkozással (a Duna Worldön 2013. november 21-én 19 óra 27 perckor kezdődött Időjárás jelentés című műsorszám esetén) összefüggésben a Hivatal rögzíti, hogy a médiaszolgáltatók az Mttv. 3. -a alapján szabadon határozzák meg a médiaszolgáltatásuk tartalmát és felelősséggel tartoznak a törvényben foglaltak betartásáért. Az Mttv. hivatkozott rendelkezése alapján a törvény hatálya a médiaszolgáltatókra terjed ki, a Hatóság az Mttv.-ben foglaltak megsértése miatt a médiaszolgáltatókkal szemben jár el. Az Mttv. 3. -a értelmében a Médiaszolgáltató felelőssége objektív, e felelőssége körében vétkessége nem értékelhető, tehát a Médiaszolgáltató említett érve a jogsértés megállapítása szempontjából irreleváns, a Médiaszolgáltató nyilatkozata alapján a jogsértés megállapítása jelen határozatban nem mellőzhető. B.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 13-án és 2013. december 13-án a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint két alkalommal megsértette az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontjában foglalt rendelkezést, ugyanis az említett napokon a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben a legalább nyolc órában meghatározott napi kvótánál kevesebb időtartamban sugárzott olyan műsorszámokat, amelyeket magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással kellett volna elérhetővé tennie. 4
A Médiaszolgáltató 2013. november 13-án 7 óra 19 perc 59 másodperc, míg 2013. december 13-án 7 óra 26 perc 18 másodperc időtartamban sugárzott - a kötelezően feliratozandó műsorszámok mellett - segédlettel ellátott műsorszámokat. Az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerint: A közszolgálati, illetve legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal rendelkező médiaszolgáltatása vonatkozásában a JBE lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy ( ) b) filmalkotás, játék és a 83. -ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszám naptári naponként, a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben, ( ) bb) 2013. évben legalább nyolc órán keresztül, ( ) magyar nyelvű felirattal például teletext szolgáltatáson keresztül vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen.. A Hivatal kiemeli, hogy az Mttv. 39. -a valamennyi rendelkezésének célja az esélyegyenlőség elvének érvényre juttatása érdekében annak biztosítása, hogy a halló nézőkhöz hasonlóan a közvélemény széles rétegének szánt, a nagy nyilvánosságot tájékoztató, szórakoztató és oktató funkciót is ellátó televízió műsorok a hallássérült nézők számára is élvezhetővé, megérthetővé váljanak. A hallássérült nézők e jogosultsága biztosításának előmozdítása érdekében az Mttv. fentebb idézett rendelkezése szerint a jogalkotó az akadálymentesítés kötelezettségét a Médiaszolgáltató valamennyi közszolgálati jellegű médiaszolgáltatása tekintetében, külön-külön írja elő, mégpedig a magasabb nézettségű, naptári naponként 6-24 óráig tartó műsorsávban. A Médiaszolgáltató az MN/3278-3/2014. számú beadványában a Duna World elnevezésű csatornáján 2013. november 13-án és 2013. december 13-án az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti napi kvóta teljesítése elmaradásának okaként egyrészt az élő műsorok feliratozásának műszaki, technikai nehézségeire, akadályaira, másrészt az instrumentális zenés műsorszámaira (2013. november 13-án a Balázs Elemér 40. születésnapi koncertje és a Tiszavirág Quartet, 2013. december 13-án Nótacsokor Bihari János Cigányzenekar koncert című műsorszámok) hivatkozott. A médiaszolgáltatói érveléssel összefüggésben rögzíti a Hivatal, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti kötelezettsége keretében, 2013. évben azt volt köteles biztosítani, hogy a 6-24 óráig terjedő műsoridőben, - a kötelezően akadálymentesítendő műsorszámokon felül naponta legalább nyolc órában olyan műsorszámokat tesz közzé, amelyek magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással (azaz a hallássérültek érdekeit szolgáló, tipikusan az élő műsor nyomon követését célzó, azt teljes mértékben biztosítani képes módszerrel) is elérhetőek. Az előbbiek alapján a Médiaszolgáltatónak a műsor szerkezeti kialakításával összefüggő egyes körülményekre (pl. valamely műsorszám közzététele időpontjának megválasztása, ezzel összefüggésben a teljes műsornapon 0-24 óráig akadálymentesített műsorszámok összes időtartama, illetve a műsorrend kialakítása) hivatkozása jogi relevanciával a törvényben expressis verbis rögzített kötelezettség alapján nem bírhat, és az alapján a jogsértés megállapítása jelen hatósági eljárásban sem mellőzhető. C.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Duna TV elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 2-án és 20-án, valamint 2013. december 5-én, 11-én, 17-én és 30-án, míg a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 1-jén, 9-én és 21-én, továbbá 2013. december 4- én, a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen tizenhat (16) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglalt rendelkezést, ugyanis a mellékletben felsorolt műsorszámokat nem látta el azok teljes időtartama alatt felirattal. Az Mttv. 39. (4) bekezdése szerint: A feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással megkezdett műsorszámot a műsorszám egységét nem sértve, valamint műsorszámok egymással dramaturgiailag összekapcsolódó sorozatát a médiaszolgáltató köteles annak teljes időtartama alatt feliratozni, illetve jelnyelvi tolmácsolással ellátni. A Médiaszolgáltató az Mttv. 39. (4) bekezdése tekintetében vélelmezett, az MN/3278-2/2014. számú végzés mellékletének C) pontjában megjelölt jogsértésekhez kapcsolódó nyilatkozatában műszaki, 5
technikai hibára (ennek keretében áramkimaradásra és hálózati problémákra), a hírműsorszámok feliratozásának időigényére és emberi mulasztásra hivatkozott, valamint két műsorszám tekintetében vitatta a jogsértést. A Médiaszolgáltató fenti nyilatkozatában foglaltakra a Hivatal a fenti A.) pontban ismertetett álláspontjára utalással ismételten hangsúlyozza, hogy a médiaszolgáltatók az Mttv. 3. -a alapján szabadon határozzák meg a médiaszolgáltatásuk tartalmát és felelősséggel tartoznak a törvényben foglaltak betartásáért, felelősségük objektív, e felelősség körében vétkességük nem értékelhető. Rögzíti a Hivatal, hogy a Médiaszolgáltató a hálózati problémákra és az áramkimaradásra csupán hivatkozott, azonban azok bekövetkezését nem igazolta, valamint az akadálymentesítést időszakosan gátló/akadályozó hatásokat nem ismertette, amely igazolások, nyilatkozatok hiányában a Médiaszolgáltató érvelése jogi relevanciával nem bír, és az alapján a jogsértés jelen határozatban történő megállapítása nem mellőzhető. A Médiaszolgáltató MN/3278-3/2014. számú beadványában előadta, hogy a Duna TV csatornán 2013. november 2-án, valamint a Duna World csatornán 2013. november 1-jén az MN/3278-2/2014. számú végzés mellékletének C) pont 2. és 7. alpontjaiban megjelölt időpontokban Kultikon, illetve Gazdakör címmel nem közvetített műsorszámokat. A műsorszámok rendelkezésre álló felvételeinek újbóli megtekintése, valamint a felvételeknek a vizsgálati jegyzőkönyvekkel való ismételt összevetése alapján a Hivatal megállapította, hogy az említett végzése elválaszthatatlan mellékeltét képező táblázatban adminisztrációs hiba folytán tévesen kerültek a műsorszámok időpontjai rögzítésre, így e műsorszámok tekintetében a Médiaszolgáltató jogsértése a Médiaszolgáltató nyilatkozatában foglaltaknak megfelelően valóban nem megállapítható. Az előbbiekre tekintettel a Hivatal az említett műsorszámokat jelen határozata meghozatala és a jogkövetkezmény megállapítása során nem vette figyelembe. (A törvénysértés megállapításának mellőzése mellett felhívja ugyanakkor a Hivatal a Médiaszolgáltató figyelmét arra, hogy a Gazdakör című műsorszámot a rendelkezésre álló felvételek alapján 2013. november 1-jén, 9:33:39-től 9:34:29-ig sugározta segédlethiánnyal.) D.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Duna TV elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 8-án és 14-én, továbbá 2013. december 5-én, 11-én és 17-én, míg a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. november 1-jén, 13-án és 21-én, a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen kilenc (9) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (5) bekezdésének második mondatában foglalt rendelkezést, mivel a mellékletben felsorolt műsorszámok szövegének feliratozott változata nem volt pontos, illetve a képernyő történéseivel nem állt szinkronban. Az Mttv. 39. (5) bekezdésének második mondata szerint: A műsorszámok szövege feliratozott változatának pontosnak kell lennie, a képernyő történéseivel szinkronban kell állnia.. A Hivatal elsődlegesen rögzíti, hogy az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés a médiaszolgáltatók pontos feliratozásra és a feliratoknak a történésekkel szinkronban való megjelenítésére vonatkozó kötelezettséget írja elő. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 17.K.33.015/2013/4. számú ítélete szerint a médiaszolgáltatók szinkronitási kötelezettsége egyértelműen arra vonatkozik, hogy a feliratozott műsorszámok során az elhangzottakat rögzítő feliratnak az elhangzottakkal lehetőleg egyidejűleg, azonos időben kell megjelennie a képernyőn annak érdekében, hogy a hallási fogyatékkal élő nézők figyelemmel követhessék és megérthessék az adott cselekményt. Amennyiben valamely műsorszámban a felirat sietése vagy késése akadályozza, vagy akár csak hátráltatja a megértést, illetve a követhetőséget, úgy szinkronban álló feliratról nem beszélhetünk. A szöveg feliratozott változatának pontosságára vonatkozó kötelezettséghez kapcsolódóan a Hivatal kiemeli, hogy ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden egyes elhangzott szónak szerepelnie kell a feliraton is, az esélyegyenlőség azonban csak úgy valósítható meg, ha valóban az elhangzott szavak és nem pedig más, azok értelmének a Médiaszolgáltató szerint megfelelő szavak szerepelnek a feliraton. A Hatóságnál az Mttv.-nek a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi kötelezettségei teljesülésének vizsgálatát, a hatósági ellenőrzést hallássérült kódolók végzik, akik közül többen a feliratot használják segítségül az elhangzottak megerősítéséhez, ezért számukra is zavaró, ha más megfogalmazású vagy csupán hasonló szöveg olvasható a feliraton, továbbá a feliratcsúszás hasonló okokból szintén nehézséget okoz a történtek nyomon követésében. Az előbbieknek megfelelően, 6
a feliratozott műsorszámban megvalósuló aszinkronitás esetén a Médiaszolgáltató nem teljesíti az Mttv. 39. (5) bekezdése második mondatában foglalt rendelkezést, így jogsértése megállapítható. MN/3278-3/2014. számú beadványában a Médiaszolgáltató emberi mulasztásra, a rendelkezésére álló emberi erőforrás szűkösségére, valamint a feliratozás elkészítésének időigényére hivatkozott, továbbá úgy nyilatkozott, hogy nyilvántartásának adatai szerint a Duna TV elnevezésű médiaszolgáltatásában 2013. december 5-én, a reggeli órákban sugárzott Kultikon című műsorszám feliratozása szinkronban állt az elhangzott tartalommal. A Hivatal a Médiaszolgáltató fenti érvelésével összefüggésben ismételten utal a jelen határozat A) pontjában részletesen kifejtett, a médiaszolgáltatók Mttv. 3. -a alapján fennálló objektív felelősségére, továbbá a Duna TV elnevezésű csatornán 2013. december 5-én, 8:13:31-től 8:25:17-ig közreadott Kultikon című műsorszámmal kapcsolatban, a vizsgálati jelentés és a rendelkezésre álló felvétel újbóli összevetését követően az alábbiakat tartja szükségesnek rögzíteni. Az ismételt ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy az aszinkronitás a teljes műsorszámban tapasztalható volt, a feliratozásnak a képernyőn való megjelenése a műsorszám kezdetén mintegy 4 másodpercnyi eltérést mutatott az elhangzottakhoz viszonyítva, és e különbség a műsorszám végéig fokozatosan 14-15 másodpercre nőtt, így a Médiaszolgáltató nyilatkozata e határozat meghozatala és a jogsértés megállapítás tekintetében figyelembe nem vehető. A fenti C) és D) pontok tekintetében általánosságban rögzíti a Hivatal, hogy az olyan esetekben, amelyekben egy adott műsorszámon belül az Mttv. 39. (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglaltak megsértése egyaránt megvalósul, a két törvényi rendelkezés megsértése közül csak az egyik törvénysértést állapítja meg. Ha az adott műsorszám kapcsán hiányzik a felirat, vagy csak egyetlen, illetve csupán néhány, nem az elhangzottakat tartalmazó mondat olvasható a folyamatos szövegezés helyett, a Hivatal az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglaltak megsértését állapítja meg (mivel a felirat hiánya volt a jogsértés meghatározó eleme), abban az esetben viszont, amikor van felirat, de az hiányos, illetve pontatlan (a képernyő történéseivel nem áll szinkronban), az Mttv. 39. (5) bekezdése szerint minősíti a tényállást. Az előbbiekkel összefüggésben kiemeli a Hivatal, hogy az egy műsorszámon belüli több alkalommal hiányzó felirat, illetve nem az Mttv.-ben foglaltaknak megfelelő feliratozás miatti törvénysértéseket a Hivatal műsorszámonként, tehát egy alkalommal megvalósult törvénysértésként értékeli. Tekintettel arra, hogy a Médiaszolgáltató a hallássérültek számára hozzáférhető, az eljárás tárgyát képező műsorszámokat a Duna TV elnevezésű médiaszolgáltatásban 2013. november 2-án, 8-án, 14-én és 20-án, valamint 2013. december 5-én, 11-én, 17-én és 30-án, míg a Duna World elnevezésű médiaszolgáltatásban 2013. november 1-jén, 9-én, 13-án és 21-én, továbbá 2013. december 4-én és 13-án a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletezettek szerint nem a törvény rendelkezéseinek megfelelően tette közzé, a Hivatal megállapította Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés tizenhét, a (2) bekezdés b) pontjának bb) alpontjában foglalt rendelkezés kettő, a (4) bekezdésben foglalt rendelkezés tizenhat, valamint az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés kilenc alkalommal történt megsértését. A Hivatal a jogsértések miatt alkalmazandó jogkövetkezmény fajtájának és mértékének meghatározása során az alábbi szempontokat vette figyelembe. Az Mttv. 186. (1) bekezdése szerint: Amennyiben a jogsértés csekély súlyú és ismételtség nem állapítható meg, a Médiatanács, illetve a Hivatal a jogsértés tényének megállapítása és figyelmeztetés mellett legfeljebb harminc napos határidő tűzésével felhívhatja a jogsértőt a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, illetve a jogszerű magatartás tanúsítására, és meghatározhatja annak feltételeit.. Az Mttv. 187. (2) bekezdése szerint: A Médiatanács és a Hivatal a jogkövetkezményt - a jogsértés jellegétől függően - a jogsértés súlyára, a jogsértés ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, a jogsértéssel elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve a jogsértéssel okozott kárra, személyiségi jogsérelemre és a jogsértés piacra gyakorolt hatására, továbbá az egyedi ügyben értékelhető egyéb szempontokra tekintettel állapítja meg. 7
Az Mttv. 187. (3) bekezdése szerint: A Médiatanács és a Hivatal - a (7) bekezdés figyelembevételével - a következő jogkövetkezmények alkalmazására jogosult: b) bírságot szabhat ki a jogsértővel szemben.. Az Mttv. 187. (4) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint: Az (1)-(3) bekezdés alkalmazásában ismételtségnek tekintendő, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és jogszabályhely tekintetében, ugyanazon tárgykörben, háromszázhatvanöt napon belül legalább kétszer valósítja meg, ide nem értve a csekély súlyú törvénysértéseket.. A.) A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés vonatkozásában alkalmazott jogkövetkezmény megállapítása során tekintettel volt arra, hogy a jelen határozat meghozatala időpontjáig az alábbi táblázat szerinti tizenkét határozatában állapította meg a Médiaszolgáltató esetében a hivatkozott rendelkezés megsértését: Határozat Megállapított Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma Alkalmazott jogkövetkezmény és mértéke MN/7173-6/2012. 1012. január - március 117 Mttv. 186. (1) bek. szerinti felhívás (a továbbiakban: felhívás) MN/18969-3/2012. 2012. április május 50 felhívás MN/22895-4/2012. 2012. június 22 az Mttv. 187. (3) bek. bb) alpontja alapján 220.000 Ft bírság (a továbbiakban: bírság) (jogsértésenként 10.000 Ft) MN/26520-8/2012. 2012. július 63 200.000 Ft bírság (jogsértésenként 3.175 Ft) MN/29213-4/2012. 2012. augusztus 51 felhívás MN/31618-7/2012. 2012. október november 143 1.290.000 Ft bírság (jogsértésenként 9.021 Ft) MN/2914-7/2013. 2012. december 19 855.000 Ft bírság (jogsértésenként 45.000 Ft) MN/7438-5/2013. 2013. január 11 550.000 Ft bírság (jogsértésenként 50.000 Ft) MN/10951-5/2013. 2013. február 13 715.000 Ft bírság (jogsértésenként 55.000 Ft) MN/17076-6/2013. 2013. március május 45 2.700.000 Ft bírság (jogsértésenként 60.000 Ft) MN/50863-5/2013. 2013. június július 20 1.300.000 Ft bírság (jogsértésenként 65.000 Ft) MN/63839-7/2013. 2013. augusztus október 22 1.540.000 Ft bírság (jogsértésenként 70.000 Ft) A fentiek alapján, különös tekintettel a Médiaszolgáltatóval szemben ugyanazon törvényi rendelkezés kilenc alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankciókra, a Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezésnek a vizsgált időszakban (2013. november-december hónapokban) tizenhét alkalommal történt megsértését nem értékelhette csekély súlyú törvénysértésként, tehát kizárt volt az Mttv. 186. (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezmény alkalmazása. B.) A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontjában foglalt rendelkezés vonatkozásában alkalmazott jogkövetkezmény megállapítása során figyelembe vette, hogy a Médiaszolgáltató esetében a jelen határozat meghozataláig az alábbi táblázat szerinti nyolc határozatában rögzítette a hivatkozott rendelkezés megsértését: Határozat Megállapított Vizsgált időszak Alkalmazott jogkövetkezmény és mértéke ügyiratszáma jogsértések száma MN/26520-8/2012. 2012. július 2 felhívás MN/29213-4/2012. 2012. augusztus 1 felhívás 8
MN/31618-7/2012. 2012. október 2 felhívás november MN/7438-5/2013. 2013. január 2 20.000 Ft bírság (jogsértésenként 10.000 Ft) MN/10951-5/2013. 2013. február 2 30.000 Ft bírság (jogsértésenként 15.000 Ft) MN/17076-6/2013. 2013. március május 6 120.000 Ft bírság (jogsértésenként 20.000 Ft) MN/50863-5/2013. 2013. június július 2 50.000 Ft bírság (jogsértésenként 25.000 Ft) MN/63839-7/2013. 2013. augusztus október 5 150.000 Ft bírság (jogsértésenként 30.000 Ft) Az előbbiek alapján, a 2013. november-december hónapokban megvalósult esetszámra (2) és a Médiaszolgáltatóval szemben a jelen jogsértést megelőzően, ugyanazon törvényi rendelkezés öt alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankcióra figyelemmel a Hivatal a jelen ügyben a törvénysértést nem értékelhette csekély súlyúként ezáltal az Mttv. 186. (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezményt nem alkalmazhatta. C.) A Hivatal az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglalt rendelkezés vonatkozásában alkalmazott jogkövetkezmény megállapítása során tekintettel volt arra, hogy a jelen határozat meghozataláig az alábbi táblázatban rögzített tíz határozatában állapította meg a Médiaszolgáltató esetében a hivatkozott rendelkezés megsértését: Határozat Megállapított Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma Alkalmazott jogkövetkezmény és mértéke MN/22895-4/2012. 2012. június 1 felhívás MN/26520-8/2012. 2012. július 1 30.000 Ft bírság MN/29213-4/2012. 2012. augusztus 4 80.000 Ft bírság (jogsértésenként 20.000 Ft) MN/31618-7/2012. 2012. október november 17 680.000 Ft bírság (jogsértésenként 40.000 Ft) MN/2914-7/2013. 2012. december 10 450.000 Ft bírság (jogsértésenként 45.000 Ft) MN/7438-5/2013. 2013. január 8 400.000 Ft bírság (jogsértésenként 50.000 Ft) MN/10951-5/2013. 2013. február 8 440.000 Ft bírság (jogsértésenként 55.000 Ft) MN/17076-6/2013. 2013. március május 47 2.820.000 Ft bírság (jogsértésenként 60.000 Ft) MN/50863-5/2013. 2013. június július 29 1.885.000 Ft bírság (jogsértésenként 65.000 MN/63839-7/2013. 2013. augusztus október 35 2.450.000 Ft bírság (jogsértésenként 70.000 Ft) Az előbbiekben foglaltak szerint, a Médiaszolgáltatóval szemben ugyanazon törvényi rendelkezés kilenc alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankcióra tekintettel, valamint figyelemmel a 2013. november-december hónapokban elkövetett törvénysértés esetszámára (16), a Hivatal a jelen törvénysértéseket nem értékelhette csekély súlyú törvénysértésként, ezért az Mttv. 186. (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezményt nem alkalmazhatta. D.) A Hivatal az Mttv. a feliratok pontosságának és a képernyő történéseivel való szinkronban állásának kötelezettségére vonatkozó, az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés megsértését a Médiaszolgáltatóval szemben a jelen határozat meghozataláig az alábbi táblázatban rögzített hét határozatában állapította meg a Médiaszolgáltató esetében a hivatkozott rendelkezés megsértését: Határozat Megállapított Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma Alkalmazott jogkövetkezmény és mértéke MN/31618-7/2012. 2012. október 3 felhívás november MN/2914-7/2013. 2012. december 2 felhívás 9
MN/7438-5/2013. 2013. január 10 felhívás MN/10951-5/2013. 2013. február 9 45.000 Ft bírság (jogsértésenként 5.000 Ft) MN/17076-6/2013. 2013. március május 30 300.000 Ft bírság (jogsértésenként 10.000 Ft) MN/50863-5/2013. 2013. június július 24 360.000 Ft bírság (jogsértésenként 15.000 Ft) MN/63839-7/2013. 2013. augusztus október 16 320.000 Ft bírság (jogsértésenként 20.000 Ft) Az előbbiekben foglaltak szerint, a Médiaszolgáltatóval szemben ugyanazon törvényi rendelkezés négy alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankcióra tekintettel, valamint figyelemmel a vizsgált időszakban elkövetett törvénysértés esetszámára (9), a Hivatal a jelen törvénysértéseket nem értékelhette csekély súlyú törvénysértésként, ezért az Mttv. 186. (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezményt nem alkalmazhatta. A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában és a b) pont bb) alpontjában, továbbá a (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése tekintetében az Mttv. 187. (2) bekezdésében rögzített mérlegelési szempontok közül a jogsértések súlyán túl figyelembe vette a jogsértésekkel okozott érdeksérelmet (annak mértékét) a jövőbeni jogsértések megelőzése érdekében (generális prevenció). Az érdeksérelem tekintetében figyelemmel volt továbbá a hallássérültek élvezhető és teljes értékű televíziózáshoz, valamint a megfelelő tájékozódáshoz fűződő jogára is. A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában és a b) pont bb) alpontjában, a (4) bekezdésben és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése tekintetében értékelte továbbá a jogsértés ismételtségét, továbbá figyelemmel volt arra is, hogy a jelen határozatban értékelt jogsértések két hónap időtartam alatt (2013. november és december hónapokban) valósultak meg. Az előbbiek alapján és tekintettel az Mttv. 187. (4) bekezdésben rögzített definícióra a Hivatal kiemeli, hogy az MN/31618-7/2013. ügyiratszámú bírságoló határozata 2013. április 30-án, az MN/2914-7/2013. ügyiratszámú bírságoló határozata 2013. május 18-án, az MN/7438-5/2013. ügyiratszámú bírságoló határozata 2013. május 29-én, az MN/10951-5/2013. ügyiratszámú bírságoló határozata 2013. június 18-án, az MN/17076-6/2013. ügyiratszámú bírságoló határozata 2013. október 1-jén, MN/50863-5/2013. ügyiratszámú bírságoló határozata 2013. november 26-án, valamint MN/63839-7/2013. ügyiratszámú bírságoló határozata 2014. március 4-én vált jogerőssé, mivel a Médiaszolgáltató a jogorvoslati határidőn belül nem élt jogorvoslati jogával. Az Mttv. 187. (2) bekezdésében meghatározott további mérlegelési szempontok a jelen jogsértés tekintetében nem értékelhetők. A Hivatal a hatályos szabályozási környezettel összhangban és a kialakított szankcióalkalmazási gyakorlatának megfelelően az Mttv. 187. (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények közül a bírság alkalmazása mellett döntött, mivel a kérdéses jogsértés vonatkozásában e közjogi eszközt ítélte a legalkalmasabbnak arra, hogy a Médiaszolgáltatót visszatartsa a jövőbeni jogsértések elkövetésétől. A Hivatal úgy ítélte meg, hogy az egyedi ügyben, az ügy sajátosságai mentén végrehajtott mérlegelés alapján megállapított, a jogsértéssel arányos bírság kellő visszatartó erővel rendelkezik a további jogsértések tekintetében. A Hivatal az Mttv. 187. (2) bekezdésében foglalt mérlegelési jogkörében a fokozatosság és arányosság elvének figyelembe vételével, az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjának megsértése miatt, esetenként (17) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,15 %-ának (75.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen 1.275.000,- Ft (az ötvenmillió forint 2,55 %-a), az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontjának megsértése miatt, esetenként (2) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,07 %-ának (35.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen 70.000,- Ft (az ötvenmillió forint 0,14 %-a), az Mttv. 39. (4) bekezdésének megsértése miatt esetenként (16) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,15 %- ának (75.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen 1.200.000,- Ft (az ötvenmillió forint 2,4 %-a), az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatának megsértése miatt, esetenként (9) a kiszabható bírságmaximum 10
(ötvenmillió forint) 0,05 %-ának (25.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen 225.000,- Ft (az ötvenmillió forint 0,45 %-a) összegű bírságot szabott ki a Médiaszolgáltatóval szemben. A Hivatal külön tekintettel volt a jogkövetkezménynek a jövőbeni jogsértések elkerülését célzó hatására, illetve arra, hogy egy esetleges újabb jogsértés esetén alkalmazandó szankció esetén érvényesülhessen a fokozatosság elve, azaz az ismétléssel járó növekvő progresszivitás és a szankcionálás kiszámíthatósága, előreláthatósága. A fentebb kifejtettek szerint tehát a Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés tizenhét, a (2) bekezdés b) pont bb) alpontjában foglalt rendelkezés két, a (4) bekezdésben foglalt rendelkezés tizenhat, míg az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés kilenc alkalommal történt megsértése miatt az Mttv. 187. (3) bekezdés bb) alpontja alapján kiszabható joghátrány alkalmazása mellett - a rendelkező részben foglaltak szerint - döntött. Az Mttv. 165. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a Hivatal határozata ellen a Médiatanácshoz lehet fellebbezést benyújtani. A fellebbezésről szóló tájékoztatás a Ket. 72. (1) bekezdés da) alpontján és a 98. (1) bekezdésén, a fellebbezés előterjesztésének határidejére vonatkozó tájékoztatás a Ket. 99. (1) bekezdésén, a halasztó hatály és a fellebbezés előterjesztése helyének meghatározása a Ket. 101. (1) bekezdésén és a 102. (1) bekezdésén, a másodfokú hatóság ügyintézési határideje az Mttv. 151. (1) bekezdésén alapul. A fellebbezési díj mértékét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnökének 5/2011. (X. 6.) számú, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyes eljárásainak igazgatási szolgáltatási díjairól és a díjfizetés módjáról szóló rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 17. (18) bekezdése határozza meg. A Rendelet 18. (2) és (3) és a 19. (1) bekezdései a díjfizetés módja és határideje kapcsán az alábbiakat írják elő: 18. (2) A díjfizetésre kötelezettnek a díjat a kérelem benyújtását megelőzően, átutalással kell megfizetni, a Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00300939-00000017 számú pénzforgalmi számlájára. ( ) Az átutalási megbízás közlemény rovatában a kérelmező nevét, adószámát és az eljárás tárgyát kötelező feltüntetni. A természetes személy kérelmező a díj megfizetését a Hatóság fenti számlaszámára készpénzátutalási megbízás útján is teljesítheti, ez esetben a közlemény rovatban kötelező feltüntetnie az eljárás tárgyát. 18. (3) A díjfizetés megtörténtének igazolását - a bankszámla megterhelését tartalmazó napi bankkivonatot (a továbbiakban: befizetési bizonylat) - a kérelemnek tartalmaznia kell. A befizetési bizonylaton a befizetés jogcímét fel kell tüntetni. A természetes személy kérelmező készpénzátutalási megbízás útján történő díjfizetése esetén a díjfizetésének igazolását - a feladóvevényt - a kérelemnek tartalmaznia kell. 19. (1) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekre az Itv. 3. (4) bekezdésében, 28. (2)-(4) bekezdésében, 31. (1)-(3) bekezdésében, (5)-(6) bekezdésében és 32. -ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Az eljárás során a Ket. 153. -a szerinti eljárási költség nem merült fel. Budapest, 2014. április 8. Aranyosné dr. Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalának főigazgatója nevében és megbízásából Kapják: 1) Személyes adat dr. Pap Szilvia főosztályvezető 11
Az MN/3278-4/2014. ügyiratszámú határozat melléklete A) A segédlettel el nem látott, kötelezően feliratozandó vagy jeltolmácsolással ellátandó műsorszámok listája 2013. november-december hónapok tekintetében (a műsorszám feliratozással nem volt ellátva, és a figyelmeztető felhívás is hiányzott) [Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontja]: dátum időpont vége időtartam csatorna cím műfaj 1. 2013.11.08. 18:35:42 19:03:47 0:28:05 Duna TV Közbeszéd politikai magazinműsor 2. 2013.11.14. 18:36:20 19:02:27 0:26:07 Duna TV Közbeszéd politikai magazinműsor 3. 2013.11.20. 18:37:09 19:03:44 0:26:35 Duna TV Közbeszéd politikai magazinműsor 4. 2013.11.01. 0:13:10 0:44:22 0:31:12 Duna World Az Este politikai magazinműsor 5. 2013.11.09. 0:12:58 0:44:05 0:31:07 Duna World Az Este politikai magazinműsor 6. 2013.11.13. 0:13:43 0:44:06 0:30:23 Duna World Az Este politikai magazinműsor 7. 2013.11.13. 5:55:06 8:58:12 1:54:05 Duna World Ma Reggel politikai magazinműsor 8. 2013.11.21. 0:15:24 0:46:16 0:30:52 Duna World Az Este politikai magazinműsor 9. 2013.11.21. 6:22:07 8:58:08 1:52:48 Duna World Ma reggel politikai magazinműsor 10. 2013.11.21. 19:27:38 19:30:03 0:02:25 Duna World Időjárás időjárás-jelentés 11. 2013.12.05. 18:37:10 19:03:50 0:26:40 Duna TV Közbeszéd politikai magazinműsor 12. 2013.12.11. 18:36:41 19:01:13 0:24:32 Duna TV Közbeszéd politikai magazinműsor 13. 2013.12.17. 18:36:04 19:02:55 0:26:51 Duna TV Közbeszéd politikai magazinműsor 14. 2013.12.04. 0:13:18 0:43:55 0:30:37 Duna World Az Este politikai magazinműsor 15. 2013.12.04. 5:55:06 8:58:01 1:55:02 Duna World Ma reggel politikai magazinműsor 16. 2013.12.13. 0:15:46 0:46:03 0:30:17 Duna World Az Este politikai magazinműsor 17. 2013.12.13. 5:55:13 8:58:08 1:25:36 Duna World Ma reggel politikai magazinműsor B) A segédlettel ellátott műsorok óraszáma az Mttv.-ben meghatározott napi 8 órányi követelményhez viszonyítva 2013. november-december hónapokban [Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont, bb) alpontja]: médium Duna World dátum 06-24 óra között segédlettel ellátott műsoridő (kivéve a segédlettel kötelezően ellátandó műsorszámokat) 2013.11.13. 7:19:59 2013.12.13. 7:26:18 Az említett napokon az alábbiak szerinti műsorszámokat sugározta a Médiaszolgáltató a Duna World csatornán: 12
datum időpont vége időtartam csatorna cím műfaj kötelező figyelemfelhívás elirat tolmács/f 2013.11.13 0:00:00 0:05:58 0:05:58 Duna World Híradó ismétlés hírek, híradó kötelező 1 1 2013.11.13 0:05:58 0:06:53 0:00:55 Duna World Ajánló 2013.11.13 0:06:53 0:12:23 0:05:30 Duna World Sporthírek ismétlés sporthírek kötelező 1 1 2013.11.13 0:12:23 0:13:43 0:01:20 Duna World Ajánló 2013.11.13 0:13:43 0:44:06 0:30:23 Duna World Az Este ismétlés politikai magazinműsor kötelező 2 3 2013.11.13 0:44:06 0:45:18 0:01:12 Duna World közérdekű közlemény közérdekű közlemény kötelező 2 3 2013.11.13 0:45:18 0:46:57 0:01:39 Duna World Ajánló 2013.11.13 0:46:57 0:49:04 0:02:07 Duna World Himnusz egyéb 2013.11.13 0:49:04 0:51:44 0:02:40 Duna World Ajánló 2013.11.13 0:51:44 1:17:42 0:25:58 Duna World Térkép információs magazin egyéb 1 1 2013.11.13 1:17:42 1:18:54 0:01:12 Duna World Ajánló 2013.11.13 1:18:54 1:45:15 0:26:21 Duna World Hazajáró: Muravidék - Hetéstől Őrségig ismeretterjesztő program egyéb 1 1 2013.11.13 1:45:15 1:46:35 0:01:20 Duna World Ajánló 2013.11.13 1:46:35 1:47:50 0:01:15 Duna World közérdekű közlemény közérdekű közlemény kötelező 2 3 2013.11.13 1:47:50 1:50:40 0:02:50 Duna World Duna World News információs magazin 2013.11.13 1:50:40 1:52:21 0:01:41 Duna World Ajánló 2013.11.13 1:52:21 2:22:44 0:30:23 Duna World Szerelmes földrajz: Bizalmas jelentés Kolozsvárról - Nagy Elek ismétlés 2013.11.13 2:22:44 2:24:48 0:02:04 Duna World Ajánló 2013.11.13 2:24:48 3:25:15 1:00:27 Duna World Itt járt Mátyás király:...és mindennel meg volt elégedve 3. rész 2013.11.13 3:25:15 3:27:34 0:02:19 Duna World Ajánló 2013.11.13 3:27:34 3:54:10 0:26:36 Duna World Hagyaték: Mögötted a törvény, előtted is az legyen - A magyar királyi csendőrség 2013.11.13 3:54:10 3:56:21 0:02:11 Duna World Ajánló ismeretterjesztő program egyéb 1 1 sorozat egyéb 1 1 ismeretterjesztő program egyéb 1 1 2013.11.13 3:56:21 4:36:29 0:40:08 Duna World Veszélyes szerelem: Ne keresd a bajt ismétlés sorozat egyéb 1 1 2013.11.13 4:36:29 4:38:09 0:01:40 Duna World Ajánló
2013.11.13 4:38:09 4:44:18 0:06:09 Duna World Magyarok cselekedetei ismeretterjesztő program 2013.11.13 4:44:18 4:46:34 0:02:16 Duna World Ajánló 2013.11.13 4:46:34 4:49:24 0:02:50 Duna World Duna World News információs magazin 2013.11.13 4:49:24 4:50:01 0:00:37 Duna World Ajánló 2013.11.13 4:50:01 4:51:15 0:01:14 Duna World közérdekű közlemény közérdekű közlemény kötelező 2 3 2013.11.13 4:51:15 5:17:26 0:26:11 Duna World Kávéház: Orsi elköltözik 4. rész sorozat egyéb 1 1 2013.11.13 5:17:26 5:18:11 0:00:45 Duna World Ajánló 2013.11.13 5:18:11 5:24:11 0:06:00 Duna World Romániai Néptáncok kultúrális/művészeti program 2013.11.13 5:24:11 5:24:46 0:00:35 Duna World Ajánló 2013.11.13 5:24:46 5:26:00 0:01:14 Duna World közérdekű közlemény közérdekű közlemény kötelező 2 3 2013.11.13 5:26:00 5:52:07 0:26:07 Duna World Közbeszéd ismétlés politikai magazinműsor kötelező 1 1 2013.11.13 5:52:07 5:53:44 0:01:37 Duna World Ajánló 2013.11.13 5:53:44 5:54:56 0:01:12 Duna World közérdekű közlemény közérdekű közlemény kötelező 2 3 2013.11.13 5:54:56 5:55:06 0:00:10 Duna World Csatornapromóció egyéb 2013.11.13 5:55:06 8:58:12 1:57:25 Duna World Ma Reggel politikai magazinműsor kötelező 2 3 2013.11.13 5:58:26 5:59:38 0:01:12 Duna World Ajánló 2013.11.13 5:59:38 6:00:11 0:00:33 Duna World Reklám 2013.11.13 6:00:11 6:15:37 0:15:26 Duna World Híradó hírek, híradó kötelező 1 1 2013.11.13 6:15:37 6:17:30 0:01:53 Duna World Ajánló 2013.11.13 6:17:30 6:18:23 0:00:53 Duna World Reklám 2013.11.13 6:18:23 6:23:02 0:04:39 Duna World Sporthírek sporthírek kötelező 1 1 2013.11.13 6:24:02 6:26:32 0:02:30 Duna World Időjárás - Ma reggel időjárás kötelező 2 1 2013.11.13 6:55:26 6:57:04 0:01:38 Duna World Ajánló 2013.11.13 6:57:04 6:59:57 0:02:53 Duna World Reklám 2013.11.13 6:59:57 7:05:00 0:05:03 Duna World Híradó hírek, híradó kötelező 1 1 2013.11.13 7:05:00 7:06:34 0:01:34 Duna World Ajánló 2013.11.13 7:06:34 7:09:27 0:02:53 Duna World Reklám 2013.11.13 7:09:27 7:13:45 0:04:18 Duna World Sporthírek sporthírek kötelező 1 1 2013.11.13 7:15:11 7:17:24 0:02:13 Duna World Időjárás - Ma reggel időjárás kötelező 2 1 2013.11.13 7:55:54 7:57:01 0:01:07 Duna World Ajánló 14