E LŐTERJESZTÉS a KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című nyertes pályázat beszerzési eljárásainak indításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 31-i ülésére. Előterjesztő: Stayer László polgármester Tisztelt Képviselő-testület! Szécsény Város Önkormányzat Képviselő-testülete 93/2014. (V.29.) határozatával jóváhagyott Beszerzési Szabályzatban szereplő nemzeti közbeszerzési értékhatárok alatti un. egyszerű beszerzések rendje szerint a B1 jelű beszerzések esetén olyan szolgáltatás megrendelése, amely pályázati támogatással valósul meg, melynek egyedi becsült értéke az általános forgalmi adó nélkül számított 8 millió Ft nemzeti értékhatárt, de eléri, vagy meghaladja az általános forgalmi adó nélkül 500.000 Ft-ot - legalább 3 ajánlattevő meghívásával kell lefolytatni az eljárást. Az ajánlattételi felhívást a Képviselő-testület hagyja jóvá. A bírálati szempont elsődlegesen a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. A KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése című pályázat azonosító számú a Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című nyertes pályázat beszerzési eljárásainak indításához az alábbi javaslatokat teszem: Az előterjesztés mellékletében szereplő projektelemenkénti ajánlattételi felhívásokat, valamint feladatonként a 3 ajánlattevő felkérését a képviselő-testület hagyja jóvá. A Beszerzési Szabályzat B1 jelű beszerzéssel érintett projektelemek a következők: - Projekt menedzsment feladatok ellátása - Közbeszerzési eljárások bonyolítása - Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság - Pr. ismeretterjesztés, szemléletformálás A beszerzési szabályzat alapján az elkészült ajánlattételi felhívást három ajánlattevőnek kell megküldeni. A három ajánlattevő a következő: - Projektmenedzsmenti feladatok ellátására javasolt ajánlattevők: 1. Szécsényi Városfejlesztő Nonprofit Kft. (3170 Szécsény, Rákóczi út 84.) 2. Tarjánmix Kft (3100 Salgótarján Corvin út 17.) 3. Pelig Tanácsadó és Szolgáltató Kft (3170 Szécsény, Petőfi út 25.) - Közbeszerzési eljárások bonyolítása javasolt ajánlattevők: 1. Buda Ügyvédi Iroda (1025 Budapest Csévi utca 11/A) 2. Moneo Advisory Kft (1054 Budapest Honvéd utca 8. 1. em. 2.) 3. Vultus Consult Kft. (3525 Miskolc Nagy Imre utca. 11. 4/5.)
- Kötelező tájékoztatási feladatok ellátására javasolt ajánlattevők: 1. Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft (3170 Szécsény, Ady E. út 12.) 2. Szécsény Media Kulturális Egyesület (3170 Szécsény, Liget út 2.) 3. Saton Computer Szabó Zoltán egyéni vállalkozó (3170 Szécsény, Rákóczi út 53.) - Pr. ismeretterjesztési feladatok ellátására javasolt ajánlattevők: 1. Szécsényi Városüzemeltetési Nonprofit Kft (3170 Szécsény, Rákóczi út 41.) 2. AGRO HELP Mezőgazdasági, Oktató, Termelő és Értékesítő Nonprofit Kft (3170 Szécsény, Rákóczi út 90.) 3. Bátonyterenyei BÁVÜ Nonprofit Kft. 3070 Bátonyterenye, Kossuth út 3.) Tisztelt Képviselő-testület! Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy hozzon határozatot a beszerzési eljárások lefolytatására, a csatolt ajánlattételi felhívások jóváhagyására és projektelemenként ajánlattételi felhívások ajánlattevők részére történő kiküldésére. Határozati javaslat: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2015.(III.23.) határozata 1. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete a KEOP-1.1.1./C/13. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú pályázat Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel tárgyú projekt megvalósítása érdekében - a képviselő-testület 93/2014. (V.29.) határozatával jóváhagyott - Beszerzési Szabályzata alapján a projektmenedzsmenti, a közbeszerzési eljárások bonyolítása, a kötelező tájékoztatási feladatok ellátására, a pr. ismeretterjesztési feladatok ellátására beszerzési eljárás megindítására határozza el. A képviselő-testület a határozat mellékletét képező ajánlattételi felhívásokat jóváhagyja. 2. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete projektelemenként a ajánlattételre a következő vállalkozásokat kéri fel: - Projektmenedzsmenti feladatok ellátására: 1. Szécsényi Városfejlesztő Nonprofit Kft. (3170 Szécsény, Rákóczi út 84.) 2. Tarjánmix Kft (3100 Salgótarján Corvin út 17.) 3. Pelig Tanácsadó és Szolgáltató Kft (3170 Szécsény, Petőfi út 25.) - Közbeszerzési eljárások bonyolítására: 1. Buda Ügyvédi Iroda (1025 Budapest Csévi utca 11/A) 2. Moneo Advisory Kft (1054 Budapest Honvéd utca 8. 1. em. 2.) 3. Vultus Consult Kft. (3525 Miskolc Nagy Imre utca. 11. 4/5.)
- Kötelező tájékoztatási feladatok ellátására: 1. Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft (3170 Szécsény, Ady E. út 12.) 2. Szécsény Media Kulturális Egyesület (3170 Szécsény, Liget út 2.) 3. Saton Computer Szabó Zoltán egyéni vállalkozó (3170 Szécsény, Rákóczi út 53.) - Pr. ismeretterjesztési feladatok ellátására: 1. Szécsényi Városüzemeltetési Nonprofit Kft (3170 Szécsény, Rákóczi út 41.) 2. AGRO HELP Mezőgazdasági, Oktató, Termelő és Értékesítő Nonprofit Kft (3170 Szécsény, Rákóczi út 90.) 3. Bátonyterenyei BÁVÜ Nonprofit Kft. 3070 Bátonyterenye, Kossuth út 3.) A képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy az ajánlattételi felhívásokat az ajánlattevők részére küldje meg. Határidő: azonnal Felelős: Stayer László polgármester Szécsény, 2015. március 23. Az előterjesztés törvényes: Stayer László polgármester Dr. Bagó József jegyző
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 93/2014. (V.29.) határozatával jóváhagyott - nemzeti közbeszerzési értékhatárok alatti - Beszerzési Szabályzat szerinti 1. Ajánlatkérő adatai Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium konzorciumi együttműködési megállapodás alapján a konzorcium helyett és nevében: Szécsény Város Önkormányzata Székhelye: 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Képviseli: Stayer László elnök email: pm.szecseny@globonet.hu fax: (32) 370-170 tel: 32/370-566 2. A jelen ajánlattételi felhívás alapján megkötendő megbízási szerződés tárgya, és az ajánlattevő feladatai: A Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium KEOP-1.1.1/C/13-2013- 0029 számú pályázatával kapcsolatos alábbi közbeszerzési eljárások előkészítése és lebonyolítása: eszközbeszerzés Kbt. II. része szerinti árubeszerzés becsült érték: 229.850.000,- HUF A nyertes ajánlattevő feladatai: a) a közbeszerzési eljárás eljárásrendjének és típusának megválasztása, a közbeszerzési eljárások ütemtervének kidolgozásában, elkészítésében való közreműködés és az azzal kapcsolatos jogi tanácsadás; b) a Ajánlatkérő szakmai javaslatait és igényeit figyelembe véve közreműködés és javaslat készítése az értékelési szempontrendszer kialakítása során; c) eljárásokkal kapcsolatos felhívás(ok), hirdetmények kidolgozása, feladása, közzétételre illetve ajánlattevő részére történő közvetlen megküldése; a hirdetmények esetleges hiánypótlása, a dokumentáció elkészítése, összeállítása (a műszaki tartalom kivételével, amely az Ajánlatkérő feladata és felelőssége), a megkötendő szerződéses feltételek tervezetének illetve a helyett adott esetben szerződéses feltételek kidolgozása; valamint az eljárás során szükséges tájékoztatások, értesítések, ajánlatkérői válaszok összeállítása (a műszaki tartalom kivételével); d) a felhívás(ok) feladása, az ajánlattevők részére illetve közzétételre történő megküldése; a hirdetmények esetleges hiánypótlása; e) a dokumentáció(k) elkészítése, összeállítása (a műszaki tartalom kivételével), és a megkötendő szerződések tervezetének, valamint az eljárások során szükséges tájékoztatások, értesítések elkészítése; f) az eljárás során a beérkező ajánlattevői kérdésekre történő közbeszerzési jogi természetű válaszok elkészítésében való közreműködés, véleményezés; g) a Ajánlatkérő erre irányuló igénye esetén az egyes eljárási cselekményeknél a személyes részvétel biztosítása; h) igény esetén az ajánlatok bontása, az eljárásokban eredményhirdetések lefolytatása;
i) az ajánlatok előértékelése és a Bíráló Bizottság részére nem kötelező érvényű írásbeli szakvélemény készítése (a nyertes ajánlattevő nem tagja a Bíráló Bizottságnak); j) a közbeszerzési eljárások lezárásaként a jogszabályok által előírt összegezés és az eljárás eredménye tárgyban tájékoztató elkészítése és feladása; k) a lefolytatott közbeszerzési eljárások alapján megkötésre kerülő szerződések tervezeteinek elkészítése, jogi véleményezése és a szerződéskötés előkészítése; l) rendelkezésre állás és konzultációs lehetőség biztosítása a közbeszerzési eljárás során, illetve amennyiben ilyen igény felmerül a közbeszerzési eljárással kapcsolatban megfogalmazott kérdések vonatkozásában állásfoglalás, jogi szakvélemény készítése. 3. A szerződés időtartama A szerződés megkötésétől valamennyi közbeszerzési eljárás sikeres és szabályszerű lezárásáig (utolsóként lezárult közbeszerzési eljárásban az eredményről szóló tájékoztató feladása). 4. Ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei: A sikeresen lezárt közbeszerzési eljárásokat követően a megbízott eljárásonként külön számlát jogosult benyújtani a Megbízó teljesítési igazolása alapján, melyek 30 napos fizetési határidővel átutalással kerülnek kiegyenlítésre figyelemmel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Tv. 36/A. -ra. A hirdetményi díjak nem képezik a megbízási díj részét, a hirdetmény közzétételi díjakat Ajánlatkérő fizeti meg. 5. Az ajánlatok bírálati szempontja(i) Ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb ellenszolgáltatás elve alapján értékeli, azaz az Ajánlatkérő a nettó ajánlati árakat veti össze és a legelőnyösebbet (legalacsonyabbat) preferálja. Ennek megfelelően a feladatok ellátásáért járó ellenszolgáltatás díját egyösszegű nettó értéken kell meghatározni, azzal, hogy ajánlattevők adják meg a megbízási díj bontását az egyes eljárások tekintetében, annak érdekében, hogy az eljárásonkénti számlázás megfelelően biztosítható legyen. Az árajánlat megtételekor kérjük vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis annak magában kell foglalnia minden ajánlattevői kifizetési igényt. 6. Ajánlat benyújtásának ideje, helye, módja: Ajánlattételi határidő: 2015. április 7. 10.00 óra Az ajánlatokat kérjük elektronikus úton továbbítani az alábbi email címre: pm.szecseny@globonet.hu, de ebben az esetben is kérjük a papíralapú ajánlatot. Ellentmondás esetén a cégszerűen aláírt, papíralapú változat irányadó! Az ajánlattevő hiánypótlásra nem biztosít lehetőséget. 7. Eredményről tájékoztatás: Az ajánlatok bírálatát az ajánlatkérő Beszerzési Szabályzata szerint végzi. A nyertes ajánlattevő kiválasztásáról a beérkezett ajánlatok alapján a Képviselő-testülete hoz
döntést, várhatóan a 2015. áprilisi 8-i rendkívüli ülésén. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor 3 napon belül értesíti az ajánlattevőket értesítő levél, email formájában. A nyertes ajánlattevővel pozitív döntés esetén a döntéshozataltól számított 3 napon belül kerül sor a megbízási szerződés megkötésére. 8. Egyéb előírások: Az árajánlatnak tartalmaznia kell: a) az ajánlatot adó nyilatkozatát a jelen árajánlat-tételi felkérés feltételei elfogadásával, a kért ellenszolgáltatással kapcsolatban (a jelen árajánlat-tételi felkérés 1. számú melléklete csatolásával); b) a hivatalos közbeszerzési tanácsadói jogosultság igazolása vagy az ajánlattevő szervezet, vagy a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember tekintetében c) Az ajánlattevő cégkivonatát. Cégkivonatként az ajánlatkérő elfogadja a www.cégjegyzék.hu oldalról letölthető 60 napnál nem régebbi ingyenes cégkivonatot is. d) Ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy végelszámolás alatt nem áll, vagy ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban, illetőleg nincs egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége (kivéve, ha a megfizetésre halasztást kapott). e) Ajánlatkérő az eljárás eredményeképpen a nyertes Ajánlattevővel köti meg a szerződést. A nyertes Ajánlattevő visszalépése esetén Ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevővel köt szerződést. f) Az eljárásban a szerződéskötés tervezett időpontjáig az ajánlatkérő az árajánlat-tételi felhívásban meghatározott feltételekhez, az ajánlatot adó pedig az ajánlatához kötve van. g) Ajánlatkérő tájékoztatja a tisztelt árajánlat-tételre felhívott gazdasági szereplőt, hogy a jelen árajánlatkérés nem minősül közbeszerzési eljárásának. Szécsény, 2015. március 23. Stayer László polgármester Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium Elnöke
1. számú melléklet N y i l a t k o z a t é s á r a j á n l a t Az ajánlatot adó(k) neve: Az ajánlatot adó(k) címe, székhelye: Az ajánlatot adó(k) telefonszáma(i): Az ajánlatot adó(k) telefaxszáma(i): Az ajánlatot adó(k) e-mail címe(i):.. Az ajánlatot adó(k) képviseletére jogosul(ak) neve, tisztsége:.. Az ajánlattétel során kapcsolattartó személy neve, elérhetőségei: Miután áttanulmányoztuk az árajánlat-tételi felhívást, mi alulírottak árajánlatot teszünk A Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium KEOP-1.1.1/C/13-2013-0029 számú pályázatával kapcsolatos közbeszerzési eljárások előkészítésére és lebonyolítására az alábbiak szerint Ajánlati árunk egy összegben (nettó Ft-ban megadva):, -Ft + ÁFA, azaz,-forint + általános forgalmi adó. Mely az egyes eljárások tekintetében az alábbiak szerint oszlik meg: Eljárás eszközbeszerzés becsült érték: 229.850.000,-HUF Ellenérték.., -Ft + ÁFA, Jelen nyilatkozatunkkal igazoljuk, hogy az árajánlat-tételi felhívásban közzétett feltételeket teljes egészében elfogadjuk és az ajánlattétel tárgyát képező feladat ellátására jogosultsággal rendelkezünk. Vállaljuk, hogy az eljárásban való nyertességünk esetén Ajánlatkérővel megbízási szerződést kötünk. Egyetértünk azzal, hogy Ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás bírálati szempont alapján bírálja el. Jelen nyilatkozatunkkal igazoljuk, hogy a cég végelszámolás alatt nem áll, vagy ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban, illetőleg nincs egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége (kivéve, ha a megfizetésre halasztást kapott).
Mellékletek:* - a cégjegyzésre jogosult(ak) aláírási címpéldánya egyszerű másolati formában - meghatalmazás - hivatalos közbeszerzési tanácsadói jogosultság igazolása Dátum * amennyiben az irányadó ---------------------------------- Cégszerű aláírás
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 93/2014. (V.29.) határozatával jóváhagyott - nemzeti közbeszerzési értékhatárok alatti - Beszerzési Szabályzat szerinti 1. Ajánlatkérő adatai Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium konzorciumi együttműködési megállapodás alapján a konzorcium helyett és nevében: Szécsény Város Önkormányzata Székhelye: 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Képviseli: Stayer László elnök email: pm.szecseny@globonet.hu fax: (32) 370-170 tel: 32/370-566 2. Az ajánlattétel tárgya: A KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című nyertes pályázat projektmenedzsmenti feladatok ellátása a projekt megvalósítása során. A benyújtott szakmai ajánlatnak részletesen be kell mutatnia az ajánlattevő által ellátni kívánt projektfeladatokat. Az ajánlatnak a szakmai részen túlmenően egyösszegű nettó forintösszeg feltüntetésével tartalmaznia kell az ajánlattevő által megajánlott projektmenedzseri megbízási díjat is, valamint a díj ajánlatkérő általi kifizetésének ütemezésére tett javaslatot is. A megajánlott megbízási díjnak a projekt egész időtartamát és valamennyi megbízotti tevékenységet le kell fednie (ide értve az esetlegesen keletkező szerzői művek átadásának ellenértékét is), egyéb jogcímen az ajánlatkérővel szemben kifizetési igény nem érvényesíthető. Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattétel lehetőségét nem biztosítja. 3. A szerződés meghatározása: Megbízási szerződés a KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladékgazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című projektjéhez kapcsolódó projektmenedzsmenti szolgáltatásokra. 4. A szerződés időtartama, vagy a teljesítés határideje: Teljesítési határidő: 2015. április 10 2015. október 31.
5. A beszerzés ellenértékének teljesítése: a KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című nyertes pályázatból történik. Az ellenérték teljesítésére a teljesítés igazolását követően benyújtott számla alapján 30 napon belül átutalással kerül sor figyelemmel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Tv. (Art.) 36/A. -ára. Ajánlatkérő a projektmenedzsmenti projektelemre megítélt támogatás 25 %-áig előleget fizet. 6. Az ajánlatok bírálati szempontja: Az ajánlatkérő a megajánlott egyösszegű megbízási díj mértéke, valamint a benyújtott szakmai ajánlat megalapozottságának értékelésével választja ki a nyertes ajánlattevőt. Az Ajánlatkérő kiköti, hogy döntését nem indokolja, továbbá fenntartja a jogot, hogy az eljárást indoklás nélkül bármikor eredménytelennek nyilvánítsa, illetve az ajánlattételi határidő lejárta előtt az ajánlattételi felhívást visszavonja. Az ajánlatkérő kiköti, hogy a nem nyertes Ajánlattevők vele szemben semmiféle igényt nem támaszthatnak. Az ajánlattevő ajánlati kötöttsége az ajánlat időpontjától számított 30 nap. Az árajánlat megtételekor kérjük vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis annak magában kell foglalnia minden ajánlattevői kifizetési igényt. 7. Ajánlat benyújtásának ideje, helye, módja: Ajánlattételi határidő: 2015. április 7. 10.00 óra Az ajánlatokat kérjük elektronikus úton továbbítani az alábbi email címre: pm.szecseny@globonet.hu, de ebben az esetben is kérjük a papíralapú ajánlatot. Ellentmondás esetén a cégszerűen aláírt, papíralapú változat irányadó! Az ajánlattevő hiánypótlásra nem biztosít lehetőséget. 8. Eredményről tájékoztatás: Az ajánlatok bírálatát az ajánlatkérő Beszerzési Szabályzata szerint végzi. A nyertes ajánlattevő kiválasztásáról a beérkezett ajánlatok alapján a Képviselő-testülete hoz döntést, várhatóan a 2015. áprilisi 8-i rendkívüli ülésén. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor 3 napon belül értesíti az ajánlattevőket értesítő levél, email formájában. A nyertes ajánlattevővel pozitív döntés esetén a döntéshozataltól számított 3 napon belül kerül sor a megbízási szerződés megkötésére. 9. Egyéb előírások: Az árajánlatnak tartalmaznia kell: a) az ajánlatot adó nyilatkozatát a jelen árajánlat-tételi felkérés feltételei elfogadásával, a kért ellenszolgáltatással kapcsolatban (a jelen árajánlat-tételi felkérés 1. számú melléklete csatolásával); b) nyilatkozat a projektmenedzseri feladatok ellátására rendelkezésre álló felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberről, vagy a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember tekintetében;
c) Az ajánlattevő cégkivonatát. Cégkivonatként az ajánlatkérő elfogadja a www.cégjegyzék.hu oldalról letölthető 60 napnál nem régebbi ingyenes cégkivonatot is. d) Ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy végelszámolás alatt nem áll, vagy ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban, illetőleg nincs egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége (kivéve, ha a megfizetésre halasztást kapott). e) Ajánlatkérő az eljárás eredményeképpen a nyertes Ajánlattevővel köti meg a szerződést. A nyertes Ajánlattevő visszalépése esetén Ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevővel köt szerződést. f) Az eljárásban a szerződéskötés tervezett időpontjáig az ajánlatkérő az árajánlat-tételi felhívásban meghatározott feltételekhez, az ajánlatot adó pedig az ajánlatához kötve van. g) Ajánlatkérő tájékoztatja a tisztelt árajánlat-tételre felhívott gazdasági szereplőt, hogy a jelen árajánlatkérés nem minősül közbeszerzési eljárásának. Szécsény, 2015. március 23. Stayer László polgármester Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium Elnöke
1. számú melléklet N y i l a t k o z a t é s á r a j á n l a t Az ajánlatot adó(k) neve: Az ajánlatot adó(k) címe, székhelye: Az ajánlatot adó(k) telefonszáma(i): Az ajánlatot adó(k) telefaxszáma(i): Az ajánlatot adó(k) e-mail címe(i):.. Az ajánlatot adó(k) képviseletére jogosul(ak) neve, tisztsége:.. Az ajánlattétel során kapcsolattartó személy neve, elérhetőségei: Miután áttanulmányoztuk az árajánlat-tételi felhívást, mi alulírottak árajánlatot teszünk A Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium KEOP-1.1.1/C/13-2013-0029 számú pályázatával kapcsolatos projektmenedzseri feladatok ellátására az alábbiak szerint Ajánlati árunk egy összegben (nettó Ft-ban megadva):, -Ft + ÁFA, azaz,-forint + általános forgalmi adó. Jelen nyilatkozatunkkal igazoljuk, hogy az árajánlat-tételi felhívásban közzétett feltételeket teljes egészében elfogadjuk és az ajánlattétel tárgyát képező feladat ellátására jogosultsággal rendelkezünk. Vállaljuk, hogy az eljárásban való nyertességünk esetén Ajánlatkérővel megbízási szerződést kötünk. Egyetértünk azzal, hogy Ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás bírálati szempont alapján bírálja el. Jelen nyilatkozatunkkal igazoljuk, hogy a cég végelszámolás alatt nem áll, vagy ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban, illetőleg nincs egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége (kivéve, ha a megfizetésre halasztást kapott). Mellékletek: - a cégjegyzésre jogosult(ak) aláírási címpéldánya egyszerű másolati formában - meghatalmazás - nyilatkozat felsőfokú végzettségű szakember ellátottságről - cégkivonat Dátum ---------------------------------- Cégszerű aláírás
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 93/2014. (V.29.) határozatával jóváhagyott - nemzeti közbeszerzési értékhatárok alatti - Beszerzési Szabályzat szerinti 1. Ajánlatkérő adatai Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium konzorciumi együttműködési megállapodás alapján a konzorcium helyett és nevében: Szécsény Város Önkormányzata Székhelye: 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Képviseli: Stayer László elnök email: pm.szecseny@globonet.hu fax: (32) 370-170 tel: 32/370-566 2. Az ajánlattétel tárgya: A KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című nyertes pályázat pr. ismeretterjesztési feladatok ellátása a projekt megvalósítása során mely magába foglalja a lakossági szemléletformálási kampány lebonyolítását a helyes hulladékgazdálkodási gyakorlat meghonosításához, kiemelten a szelektív hulladékgyűjtés fokozására. A benyújtott szakmai ajánlatnak részletesen be kell mutatnia az ajánlattevő által ellátni kívánt projektfeladatokat. Az ajánlatnak a szakmai részen túlmenően egyösszegű nettó forintösszeg feltüntetésével tartalmaznia kell az ajánlattevő által megajánlott pr. ismeretterjesztési megbízási díjat is, valamint a díj ajánlatkérő általi kifizetésének ütemezésére tett javaslatot is. A megajánlott megbízási díjnak a projekt egész időtartamát és valamennyi megbízotti tevékenységet le kell fednie (ide értve az esetlegesen keletkező szerzői művek átadásának ellenértékét is), egyéb jogcímen az ajánlatkérővel szemben kifizetési igény nem érvényesíthető. Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattétel lehetőségét nem biztosítja. 3. Beszerzési eljárás fajtája: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 93/2014. (V.29.) határozatával jóváhagyott - nemzeti közbeszerzési értékhatárok alatti, úgynevezett egyszerű beszerzések rendjére vonatkozó - Beszerzési Szabályzatban a B1 jelű beszerzésekre vonatkozó eljárás. 4. A szerződés meghatározása: Megbízási szerződés a KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladékgazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című projektjéhez kapcsolódó pr. ismeretterjesztési szolgáltatásokra. 5. A szerződés időtartama, vagy a teljesítés határideje: Teljesítési határidő: 2015. április 10. 2015. október 31.
6. A beszerzés ellenértékének teljesítése: a KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című nyertes pályázatból történik. Az ellenérték teljesítésére a teljesítés igazolását követően benyújtott számla alapján 30 napon belül átutalással kerül sor figyelemmel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Tv. (Art.) 36/A. -ára. Ajánlatkérő a pr. ismeretterjesztési projektelemre megítélt támogatás 25 %- áig előleget fizet. 7. Az ajánlatok bírálati szempontja: Az ajánlatkérő a megajánlott egyösszegű megbízási díj mértéke, valamint a benyújtott szakmai ajánlat megalapozottságának értékelésével választja ki a nyertes ajánlattevőt. Az Ajánlatkérő kiköti, hogy döntését nem indokolja, továbbá fenntartja a jogot, hogy az eljárást indoklás nélkül bármikor eredménytelennek nyilvánítsa, illetve az ajánlattételi határidő lejárta előtt az ajánlattételi felhívást visszavonja. Az ajánlatkérő kiköti, hogy a nem nyertes Ajánlattevők vele szemben semmiféle igényt nem támaszthatnak. Az árajánlat megtételekor kérjük vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis annak magában kell foglalnia minden ajánlattevői kifizetési igényt. 8. Ajánlat benyújtásának ideje, helye, módja: Ajánlattételi határidő: 2015. április 7. 10.00 óra Az ajánlatokat kérjük elektronikus úton továbbítani az alábbi email címre: pm.szecseny@globonet.hu, de ebben az esetben is kérjük a papíralapú ajánlatot. Ellentmondás esetén a cégszerűen aláírt, papíralapú változat irányadó! Az ajánlattevő hiánypótlásra nem biztosít lehetőséget. 9. Eredményről tájékoztatás: Az ajánlatok bírálatát az ajánlatkérő Beszerzési Szabályzata szerint végzi. A nyertes ajánlattevő kiválasztásáról a beérkezett ajánlatok alapján a Képviselő-testülete hoz döntést, várhatóan a 2015. áprilisi 8-i rendkívüli ülésén. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor 3 napon belül értesíti az ajánlattevőket értesítő levél, email formájában. A nyertes ajánlattevővel pozitív döntés esetén a döntéshozataltól számított 3 napon belül kerül sor a megbízási szerződés megkötésére. 10. Egyéb előírások: Az árajánlatnak tartalmaznia kell: a) az ajánlatot adó nyilatkozatát a jelen árajánlat-tételi felkérés feltételei elfogadásával, a kért ellenszolgáltatással kapcsolatban (a jelen árajánlat-tételi felkérés 1. számú melléklete csatolásával); b) nyilatkozat a pr. tájékoztatási feladatok ellátására rendelkezésre álló felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberről, vagy a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember tekintetében;
c) Az ajánlattevő cégkivonatát. Cégkivonatként az ajánlatkérő elfogadja a www.cégjegyzék.hu oldalról letölthető 60 napnál nem régebbi ingyenes cégkivonatot is. d) Ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy végelszámolás alatt nem áll, vagy ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban, illetőleg nincs egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége (kivéve, ha a megfizetésre halasztást kapott). e) Ajánlatkérő az eljárás eredményeképpen a nyertes Ajánlattevővel köti meg a szerződést. A nyertes Ajánlattevő visszalépése esetén Ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevővel köt szerződést. f) Az eljárásban a szerződéskötés tervezett időpontjáig az ajánlatkérő az árajánlat-tételi felhívásban meghatározott feltételekhez, az ajánlatot adó pedig az ajánlatához kötve van. g) Ajánlatkérő tájékoztatja a tisztelt árajánlat-tételre felhívott gazdasági szereplőt, hogy a jelen árajánlatkérés nem minősül közbeszerzési eljárásának. Szécsény, 2015. március 23. Stayer László polgármester Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium Elnöke
1. számú melléklet N y i l a t k o z a t é s á r a j á n l a t Az ajánlatot adó(k) neve: Az ajánlatot adó(k) címe, székhelye: Az ajánlatot adó(k) telefonszáma(i): Az ajánlatot adó(k) telefaxszáma(i): Az ajánlatot adó(k) e-mail címe(i):.. Az ajánlatot adó(k) képviseletére jogosul(ak) neve, tisztsége:.. Az ajánlattétel során kapcsolattartó személy neve, elérhetőségei: Miután áttanulmányoztuk az árajánlat-tételi felhívást, mi alulírottak árajánlatot teszünk A Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium KEOP-1.1.1/C/13-2013-0029 számú pályázatával kapcsolatos pr. ismeretterjesztési feladatok ellátása az alábbiak szerint Ajánlati árunk egy összegben (nettó Ft-ban megadva):, -Ft + ÁFA, azaz,-forint + általános forgalmi adó. Jelen nyilatkozatunkkal igazoljuk, hogy az árajánlat-tételi felhívásban közzétett feltételeket teljes egészében elfogadjuk és az ajánlattétel tárgyát képező feladat ellátására jogosultsággal rendelkezünk. Vállaljuk, hogy az eljárásban való nyertességünk esetén Ajánlatkérővel megbízási szerződést kötünk. Egyetértünk azzal, hogy Ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás bírálati szempont alapján bírálja el. Jelen nyilatkozatunkkal igazoljuk, hogy a cég végelszámolás alatt nem áll, vagy ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban, illetőleg nincs egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége (kivéve, ha a megfizetésre halasztást kapott). Mellékletek: - a cégjegyzésre jogosult(ak) aláírási címpéldánya egyszerű másolati formában - meghatalmazás - nyilatkozat felsőfokú végzettségű szakember ellátottságről - cégkivonat Dátum ---------------------------------- Cégszerű aláírás
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 93/2014. (V.29.) határozatával jóváhagyott - nemzeti közbeszerzési értékhatárok alatti - Beszerzési Szabályzat szerinti 1. Ajánlatkérő adatai Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium konzorciumi együttműködési megállapodás alapján a konzorcium helyett és nevében: Szécsény Város Önkormányzata Székhelye: 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Képviseli: Stayer László elnök email: pm.szecseny@globonet.hu fax: (32) 370-170 tel: 32/370-566 2. Az ajánlattétel tárgya: A KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című nyertes pályázat kötelező tájékoztatási feladatok ellátása a projekt megvalósítása során, az alábbiak szerint: KTK 2020 arculati kézkönyvben előírt formájú nyomtatott tájékoztatók készítése (brosúrák, szórólapok formájában) 3000 db és a lakosság részére történő terjesztése; A konzorciumi tagok honlapján folyamatos lakossági tájékoztató szerkesztése, létrehozása, a pályázattal kapcsolatos folyamatos sajtómegjelenések összegyűjtése; két alkalommal nyilvános események (egyes beruházási fázisokban) megszervezése; az arculati kézikönyvnek megfelelő 3 db A típusú tábla, 3 db D típusú tábla elkészítése és elhelyezése (fénykép a táblákról) ; 3 db fotódokumentáció készítése (képek DVD-n); nyilvános projektátadó rendezvény szervezése (meghívó, forgatókönyv, képek); sajtóközlemény küldése a projektzárásról (közlemény szövege, megjelent sajtóhírek összegyűjtése); 3000 db eredménykommunikációs kiadványok készítése és terjesztése; lakossági fórum, közmeghallgatás 3 alkalommal történő szervezése. A benyújtott szakmai ajánlatnak részletesen be kell mutatnia az ajánlattevő által ellátni kívánt tájékoztatási projektelemet. Az ajánlatnak a szakmai részen túlmenően egyösszegű nettó forintösszeg feltüntetésével tartalmaznia kell az ajánlattevő által megajánlott projektmenedzseri megbízási díjat is, valamint a díj ajánlatkérő általi kifizetésének ütemezésére tett javaslatot is. A megajánlott megbízási díjnak a projekt egész időtartamát és valamennyi megbízotti tevékenységet le kell fednie (ide értve az esetlegesen keletkező szerzői művek átadásának ellenértékét is), egyéb jogcímen az ajánlatkérővel szemben kifizetési igény nem érvényesíthető. Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattétel lehetőségét nem biztosítja.
3. Beszerzési eljárás fajtája: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 93/2014. (V.29.) határozatával jóváhagyott - nemzeti közbeszerzési értékhatárok alatti, úgynevezett egyszerű beszerzések rendjére vonatkozó - Beszerzési Szabályzatban a B1 jelű beszerzésekre vonatkozó eljárás. 4. A szerződés meghatározása: Megbízási szerződés a KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladékgazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című projektjéhez kapcsolódó kötelező tájékoztatási feladatok ellátására. 5. A szerződés időtartama, vagy a teljesítés határideje: Teljesítési határidő: 2015. április 10. 2015. október 31. 6. A beszerzés ellenértékének teljesítése: a KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése eszközbeszerzéssel című nyertes pályázatból történik. Az ellenérték teljesítésére a teljesítés igazolását követően benyújtott számla alapján 30 napon belül átutalással kerül sor figyelemmel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Tv. (Art.) 36/A. -ára. Ajánlatkérő a kötelező tájékoztatási feladatok projektelemre megítélt támogatás 25 %-áig előleget fizet. 7. Az ajánlatok bírálati szempontja: Az ajánlatkérő a megajánlott egyösszegű megbízási díj mértéke, valamint a benyújtott szakmai ajánlat megalapozottságának értékelésével választja ki a nyertes ajánlattevőt. Az Ajánlatkérő kiköti, hogy döntését nem indokolja, továbbá fenntartja a jogot, hogy az eljárást indoklás nélkül bármikor eredménytelennek nyilvánítsa, illetve az ajánlattételi határidő lejárta előtt az ajánlattételi felhívást visszavonja. Az ajánlatkérő kiköti, hogy a nem nyertes Ajánlattevők vele szemben semmiféle igényt nem támaszthatnak. Az ajánlattevő ajánlati kötöttsége az ajánlat időpontjától számított 30 nap. 8. Ajánlat benyújtásának ideje, helye, módja: Ajánlattételi határidő: 2015. április 7. 10.00 óra Az ajánlatokat kérjük elektronikus úton továbbítani az alábbi email címre: pm.szecseny@globonet.hu, de ebben az esetben is kérjük a papíralapú ajánlatot. Ellentmondás esetén a cégszerűen aláírt, papíralapú változat irányadó! Az ajánlattevő hiánypótlásra nem biztosít lehetőséget. 9. Eredményről tájékoztatás: Az ajánlatok bírálatát az ajánlatkérő Beszerzési Szabályzata szerint végzi. A nyertes ajánlattevő kiválasztásáról a beérkezett ajánlatok alapján a Képviselő-testülete hoz
döntést, várhatóan a 2015. áprilisi 8-i rendkívüli ülésén. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor 3 napon belül értesíti az ajánlattevőket értesítő levél, email formájában. A nyertes ajánlattevővel pozitív döntés esetén a döntéshozataltól számított 3 napon belül kerül sor a megbízási szerződés megkötésére. 10. Egyéb előírások: Az árajánlatnak tartalmaznia kell: a) az ajánlatot adó nyilatkozatát a jelen árajánlat-tételi felkérés feltételei elfogadásával, a kért ellenszolgáltatással kapcsolatban (a jelen árajánlat-tételi felkérés 1. számú melléklete csatolásával); b) nyilatkozat a kötelező tájékoztatási feladatok ellátására rendelkezésre álló felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberről, vagy a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember tekintetében; c) Az ajánlattevő cégkivonatát. Cégkivonatként az ajánlatkérő elfogadja a www.cégjegyzék.hu oldalról letölthető 60 napnál nem régebbi ingyenes cégkivonatot is. d) Ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy végelszámolás alatt nem áll, vagy ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban, illetőleg nincs egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége (kivéve, ha a megfizetésre halasztást kapott). e) Ajánlatkérő az eljárás eredményeképpen a nyertes Ajánlattevővel köti meg a szerződést. A nyertes Ajánlattevő visszalépése esetén Ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevővel köt szerződést. f) Az eljárásban a szerződéskötés tervezett időpontjáig az ajánlatkérő az árajánlat-tételi felhívásban meghatározott feltételekhez, az ajánlatot adó pedig az ajánlatához kötve van. g) Ajánlatkérő tájékoztatja a tisztelt árajánlat-tételre felhívott gazdasági szereplőt, hogy a jelen árajánlatkérés nem minősül közbeszerzési eljárásának. Szécsény, 2015. március 23. Stayer László polgármester Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium Elnöke
1. számú melléklet N y i l a t k o z a t é s á r a j á n l a t Az ajánlatot adó(k) neve: Az ajánlatot adó(k) címe, székhelye: Az ajánlatot adó(k) telefonszáma(i): Az ajánlatot adó(k) telefaxszáma(i): Az ajánlatot adó(k) e-mail címe(i):.. Az ajánlatot adó(k) képviseletére jogosul(ak) neve, tisztsége:.. Az ajánlattétel során kapcsolattartó személy neve, elérhetőségei: Miután áttanulmányoztuk az árajánlat-tételi felhívást, mi alulírottak árajánlatot teszünk A Szécsény Kistérség Hulladékgazdálkodási Konzorcium KEOP-1.1.1/C/13-2013-0029 számú pályázatával kapcsolatos kötelező tájékoztatási feladatok ellátása az alábbiak szerint Ajánlati árunk egy összegben (nettó Ft-ban megadva):, -Ft + ÁFA, azaz,-forint + általános forgalmi adó. Jelen nyilatkozatunkkal igazoljuk, hogy az árajánlat-tételi felhívásban közzétett feltételeket teljes egészében elfogadjuk és az ajánlattétel tárgyát képező feladat ellátására jogosultsággal rendelkezünk. Vállaljuk, hogy az eljárásban való nyertességünk esetén Ajánlatkérővel megbízási szerződést kötünk. Egyetértünk azzal, hogy Ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás bírálati szempont alapján bírálja el. Jelen nyilatkozatunkkal igazoljuk, hogy a cég végelszámolás alatt nem áll, vagy ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban, illetőleg nincs egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége (kivéve, ha a megfizetésre halasztást kapott). Mellékletek: - a cégjegyzésre jogosult(ak) aláírási címpéldánya egyszerű másolati formában - meghatalmazás - nyilatkozat felsőfokú végzettségű szakember ellátottságről - cégkivonat Dátum ---------------------------------- Cégszerű aláírás