2 Varga Tibor Zeneművészeti Intézet sze-győr képzések
Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között tartanak számon. 2009-2011 között 12 milliárd forint összértékű átfogó fejlesztési program szolgálja a teljes megújulást ez az összeg egyetemi polgárokra vetítve fejenként egymillió forintos ráfordítást jelent, amely a legmagasabb érték Magyarországon. A négy évtizede alapított műszaki főiskola jogutódjának képzési palettáját ma már gazdaságtudományi, jogi, jogi-igazgatási, informatikai, pedagógiai, egészségtudományi, szociális és zeneművészeti ágak teszik teljessé. Intézményünkben jelenleg közel 12.000 hallgató tanul három karon és két önálló intézetben. Számos felsőfokú szakképzésünk, 20 alapképzési, 18 mesterképzési szakunk, 2 osztatlan képzésünk, szakirányú továbbképzéseink és három doktori iskolánk révén a hazai felsőoktatás erős észak-dunántúli bástyájaként képezzük a jövő értelmiségét, s elkötelezetten szolgáljuk a tudományos fejlődés, a kutatás-fejlesztés és az innováció ügyét. A felsőoktatási rangsorok szerint jogi karunk képzése a legszínvonalasabb az országban, műszaki képzéseink második helyen állnak, valamint gazdaságtudományi szakjaink is előkelő pozíciót foglalnak el. Bátran mondhatjuk, több tekintetben is jó választás a Széchenyi István Egyetem mind az érettségizők, mind a képzettebb generációk tagjai számára. Győr, mint a folyók városa, egyben a találkozások városa is, hangulatos környezetet teremt a tanulmányokhoz. Valamennyi szakra kiterjedő ösztöndíjrendszerünk által folyamatosan támogatjuk a tehetséges hallgatókat, szakmai versenyek révén motiváljuk a kreatív ötletek megvalósítását, Karrier Irodánk pedig mindenkinek segít a későbbi elhelyezkedésben. Erre garanciát jelent, hogy az egykori hallgatóink körében végzett felmérések alapján diplomásaink fele azonnal, 90%-uk pedig fél éven belül biztos munkahellyel rendelkezett, döntő többségben (82%-ban) konkrét képzettségüknek megfelelő állást betöltve. A sokrétű kikapcsolódás is hozzá tartozik a diákévekhez, ehhez külön Hallgatói és Oktatói Centrum biztosítja a hátteret kávéházzal, diszkóval, koncertekkel, bográcspartikkal és további színes programokkal. S ha már szóba kerültek a végzett hallgatók, említsük meg néhány öregdiákunk nevét: Wáberer György, a legnagyobb hazai szállítmányozási vállalat vezérigazgatója, Czakó Borbála, londoni magyar nagykövet, Pintér István, a Rába Holding vezérigazgatója, Katona Kálmán, volt közlekedési és távközlési miniszter, Pongrácz Ferenc, az IBM Magyarország vezérigazgatója, Pócza Mihály, a Kisalföld Volán vezérigazgatója is nálunk szerezte diplomáját. A siker útja jó döntésekkel van kikövezve. Válassz jól, a jövőd a tét! további infók: http://felveteli.sze.hu 3
Előadóművészet Érettségi követelmények: szolfézs - zeneelmélet - zongora alkalmassági vizsga és főtárgy gyakorlati vizsga A gyakorlati vizsgák részletes követelményeiről és a felvételi pontozás sajátosságairól a jelentkezők a a http://felveteli.sze.hu oldalon és a képzés tanulmányi előadójától kaphatnak felvilágosítást: 9025 Győr, Kossuth u. 5., Tel.: 96/329-735, e-mail: struhar@sze.hu Gyakorlati vizsgák időpontja: 2011.06.20-07.08. képzési szint munkarend fin. forma szak neve költségtérítés (félév) képzési idő (félév) A N A Előadóművészet-* támogatott 6 A N K Előadóművészet-* 165000Ft 6 A=alapképzés, N=nappali, A=államilag finanszírozott, K=költségtérítés Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató - kivonat *A felvétel szakra és szakirányra történik, tehát a felvételi során megjelölni kívánt szakot - a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató alapján - az alábbi módon kell feltüntetni a jelentkezési lapon: Előadóművészet - klasszikus ének szakirány Előadóművészet - klasszikus fagott szakirány Előadóművészet - klasszikus fuvola szakirány Előadóművészet - klasszikus gitár szakirány Előadóművészet - klasszikus gordon szakirány Előadóművészet - klasszikus gordonka szakirány Előadóművészet - klasszikus harsona szakirány Előadóművészet - klasszikus hegedű szakirány Előadóművészet - klasszikus klarinét szakirány Előadóművészet - klasszikus kürt szakirány Előadóművészet - klasszikus mélyhegedű szakirány Előadóművészet - klasszikus oboa szakirány Előadóművészet - klasszikus orgona szakirány Előadóművészet - klasszikus trombita szakirány Előadóművészet - klasszikus tuba szakirány Előadóművészet - klasszikus ütőhangszer szakirány Előadóművészet - klasszikus zongora szakirány 4 Varga Tibor Zeneművészeti Intézet sze-győr képzések
Az Előadóművészet - klasszikus ének szakirányra felvételizőknek gégeszakorvosi véleményt kell a jelentkezéshez csatolni. Felvételi pontok számítása: A gyakorlati vizsgán a főtárgyból maximum 200 pont érhető el, amit kétszereznek. Ha a vizsgázó nem éri el a főtárgyból - eredetileg - a 130 pontot, a gyakorlati vizsgát nem folytathatja. A szolfézs, zeneelmélet és zongora alkalmassági vizsga szintfelmérésre szolgál. A képzésről Az egyetem zeneművészeti intézete a XIX. század közepén épült egykori zsinagóga épületegyüttesében található. A szakon belül több művészeti műhely működik. A Győri Egyetemi Zenekar rendszeres és egyre foglalkoztatottabb résztvevője a koncertéletnek, gyakran vendégszerepel külföldön is. A Győri Symphonic Band 2002-ben megnyerte a Siklósi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivált, több rádiófelvételt készített, s az ország legjobb szimfonikus fúvós zenekarai közt jegyzi a szakma. A digitális technika után érdeklődőknek zenei szoftverek (kottaíró-szerkesztő, digitalizálási és hangfelvétel technikai) alkalmazását elsajátító speciális kollégiumot indítottunk. Intézetünk hallgatói példa nélkül álló ösztöndíj támogatásban és szakmai munkalehetőségekben részesülhetnek. A zenekarokban szereplő hallgatók legjobbjai közül évente tizenöten az Egyetemi Zenei Alapítvány zenekari ösztöndíját nyerhetik el. Átlagosan minden negyedik hallgatónk kap jó tanulmánya miatt külön ösztöndíjat (Köztársasági, Universitas, zenekari ösztöndíjak). A Győri Szimfonikus Zenekar és a Győri Nemzeti Színház rendszeresen hallgatóinkkal helyettesíti a zenekarok turnézó tagjait, ezzel bevonja őket a rendszeres koncertéletbe. A győri és Győr környéki zeneiskolák is sok hallgatónkat foglalkoztatják. Az egyetem a kollégiumot igénylők többségét el tudja helyezni a központi vagy a külső kollégiumokban. Továbbtanulás Végzett hallgatóink intézetünk Tanár-zenetanár mesterképzésében vehetnek részt, illetve további tanulmányokat folytathatnak egyetemünk jogi, közgazdasági és informatikai szakjain, amelyek egyre fontosabbak a tanárok számára. Előadóművészet BA Elhelyezkedés A nyugat-magyarországi régió erős gazdasági potenciálja lehetővé teszi a szülők számára, hogy gyermekeiket ének-zenei oktatásban is részesíthessék. A zeneiskoláknak folyamatos igényük van végzett hallgatóinkra, az elhelyezkedési arány a térségben közel 100 %-os. A diploma megszerzéséhez előírt nyelvvizsga követelmény egy élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex nyelvvizsga Elfogadott nyelvek az EU tagállamainak hivatalos nyelvéből, vagy orosz nyelvből további infók: http://felveteli.sze.hu 5
Tanár-zenetanár Az előzményként elfogadott végzettségek két csoportba oszthatóak: 1. teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető szakok oklevelei: a zenetanári szakképzettségek szerint meghatározott alapképzési vagy főiskolai szak(ok). A művészeti képzési területen az előadóművészet alapképzési szaknak és a hangszertanár, kamaraművész főiskolai szaknak a zenetanári szakképzettségeknek megfeleltethető szakirányai (klasszikus hangszer: zongora, orgona, gitár, hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, tuba, ütőhangszerek és klasszikus ének) 2. azon szakok oklevelei, amelyeknél a jelentkezéshez az előképzettségben szerzett tanulmányok elismertetése (kreditelismerés) szükséges. képzési szint munkarend fin. forma szak neve költségtérítés (félév) képzési idő (félév) M N A Tanár-zenetanár (*) támogatott 6 M N K Tanár-zenetanár (*) 180 000Ft 6 M=mesterképzés, N=nappali, A=államilag finanszírozott, K=költségtérítés Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató - kivonat *A felvétel szakra és szakirányra történik, tehát a felvételi során megjelölni kívánt szakot - a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató alapján - az alábbi módon kell feltüntetni a jelentkezési lapon: Tanár-zenetanár (énektanár) Tanár-zenetanár (fagott) Tanár-zenetanár (fuvola) Tanár-zenetanár (gitár) Tanár-zenetanár (gordon) Tanár-zenetanár (gordonka) Tanár-zenetanár (harsona) Tanár-zenetanár (hegedű) Tanár-zenetanár (klarinét) Tanár-zenetanár (kürt) Tanár-zenetanár (mélyhegedű) Tanár-zenetanár (oboa) Tanár-zenetanár (orgona) Tanár-zenetanár (trombita) Tanár-zenetanár (tuba) Tanár-zenetanár (ütőhangszer) Tanár-zenetanár (zongora) Azon szakok esetében, amelyeknél a jelentkezéshez az előképzettségben szerzett tanulmányok elismertetése (kreditelismerés) szükséges, a megfelelő szakterületen szerzett 110 kredit értékű tanulmányok teljesítése a feltétele az adott tanári szakképzettség megválasztásának. Ennek megfeleltethetőségét a felsőoktatási intézmény saját hatáskörben ítéli meg. A Mesterképzésre történő jelentkezéshez előképzettségben szerzett tanulmányok elismertetése nyomtatvány a http://felveteli.sze.hu oldalról tölthető le. Az énektanár mesterképzési szakirányra felvételizőknek gégeszakorvosi véleményt kell a jelentkezéshez csatolni. 6 Varga Tibor Zeneművészeti Intézet sze-győr képzések
A jelentkezők teljesítményét a klasszikus főtárgy vizsgán, az írásbeli vizsgán (elméleti jártasság felmérése) és a felvételi beszélgetésen (szóbeli pályaorientációs beszélgetés) nyújtottak alapján állapítjuk meg. Azon BA-s hallgatóinknak, akik intézményünkben a felvételi évében záróvizsgáznak, külön felvételi vizsgát kell tenniük. Gyakorlati vizsgák időpontja: 2011.06.20-07.08. A jelentkezési laphoz csatolandó: a jelentkező szakmai előtanulmányainak írásbeli összefoglalása, valamint az oklevél átlag igazolás. A felvételi jelentkezésnél mesterképzésben legfeljebb 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is. Felvételi pontok: felvételi elbeszélgetés (8 pont), főtárgy vizsga (60 pont), írásbeli vizsga (10 pont), oklevél minősítése alapján (20 pont - minősítés x 4) + Többletpontok (Max. 2 pont) A képzésről A képzés célja a zeneművészeti ágban alapfokon, vagy más felsőfokú végzettség keretében szerzett szakképzettségre, illetőleg ismeretekre alapozva olyan tanárok felkészítése, akik az iskolarendszerű, egyéni és csoportos formában megvalósuló zeneművészeti oktatásban, továbbá a Nemzeti Alaptanterv művészetek műveltségi területén és a nem iskolarendszerű oktatásban képesek lesznek tanári munkakör ellátására. Intézetünk hallgatói példa nélkül álló ösztöndíj-támogatásban és szakmai munkalehetőségekben részesülhetnek. A zenekarokban szereplő hallgatók legjobbjai közül évente tizenöten az Egyetemi Zenei Alapítvány zenekari ösztöndíját nyerhetik el. Átlagosan minden negyedik hallgatónk kap jó tanulmánya miatt külön ösztöndíjat (Köztársasági, Universitas, zenekari ösztöndíjak). A Győri Szimfonikus Zenekar és a Győri Nemzeti Színház rendszeresen hallgatóinkkal helyettesíti a zenekarok turnézó tagjait, ezzel bevonva őket a rendszeres koncertéletbe. A győri és térségi zeneiskolák szintén sok hallgatónkat foglalkoztatják. Az egyetem a kollégiumot igénylők többségét el tudja helyezni diákotthonaiban. Továbbtanulás Végzett hallgatóink egyetemünk jogi, közgazdasági és informatikai képzéseiben vehetnek részt, amelyek egyre fontosabbak a tanárok számára. Elhelyezkedés A nyugat-magyarországi régió erős gazdasági potenciálja lehetővé teszi a szülők számára, hogy gyermekeiket zenei oktatásban is részesíthessék. Tanár-zenetanár MA A zeneiskoláknak folyamatos igényük van végzett hallgatóinkra, az elhelyezkedési arány a térségben közel 100 %-os. A mestertanárok alkalmazási területei elsősorban a zeneművészeti szakközépiskolák és alapfokú művészetoktatási intézmények, valamint a különböző zenekarok. A diploma megszerzéséhez előírt nyelvvizsga követelmény egy idegen nyelvből középfokú (B2) komplex nyelvvizsga Elfogadott nyelvek az EU tagállamainak hivatalos nyelvéből, vagy orosz nyelvből további infók: http://felveteli.sze.hu 7
A jövő Győrben épül!