2 Műszaki Tudományi Kar. sze-győr képzések
|
|
- Norbert Jónás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 2 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések
3 Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között tartanak számon között 12 milliárd forint összértékű átfogó fejlesztési program szolgálja a teljes megújulást ez az összeg egyetemi polgárokra vetítve fejenként egymillió forintos ráfordítást jelent, amely a legmagasabb érték Magyarországon. A négy évtizede alapított műszaki főiskola jogutódjának képzési palettáját ma már gazdaságtudományi, jogi, jogi-igazgatási, informatikai, pedagógiai, egészségtudományi, szociális és zeneművészeti ágak teszik teljessé. Intézményünkben jelenleg közel hallgató tanul három karon és két önálló intézetben. Számos felsőfokú szakképzésünk, 20 alapképzési, 18 mesterképzési szakunk, 2 osztatlan képzésünk, szakirányú továbbképzéseink és három doktori iskolánk révén a hazai felsőoktatás erős észak-dunántúli bástyájaként képezzük a jövő értelmiségét, s elkötelezetten szolgáljuk a tudományos fejlődés, a kutatás-fejlesztés és az innováció ügyét. A felsőoktatási rangsorok szerint jogi karunk képzése a legszínvonalasabb az országban, műszaki képzéseink második helyen állnak, valamint gazdaságtudományi szakjaink is előkelő pozíciót foglalnak el. Bátran mondhatjuk, több tekintetben is jó választás a Széchenyi István Egyetem mind az érettségizők, mind a képzettebb generációk tagjai számára. Győr, mint a folyók városa, egyben a találkozások városa is, hangulatos környezetet teremt a tanulmányokhoz. Valamennyi szakra kiterjedő ösztöndíjrendszerünk által folyamatosan támogatjuk a tehetséges hallgatókat, szakmai versenyek révén motiváljuk a kreatív ötletek megvalósítását, Karrier Irodánk pedig mindenkinek segít a későbbi elhelyezkedésben. Erre garanciát jelent, hogy az egykori hallgatóink körében végzett felmérések alapján diplomásaink fele azonnal, 90%-uk pedig fél éven belül biztos munkahellyel rendelkezett, döntő többségben (82%-ban) konkrét képzettségüknek megfelelő állást betöltve. A sokrétű kikapcsolódás is hozzá tartozik a diákévekhez, ehhez külön Hallgatói és Oktatói Centrum biztosítja a hátteret kávéházzal, diszkóval, koncertekkel, bográcspartikkal és további színes programokkal. S ha már szóba kerültek a végzett hallgatók, említsük meg néhány öregdiákunk nevét: Wáberer György, a legnagyobb hazai szállítmányozási vállalat vezérigazgatója, Czakó Borbála, londoni magyar nagykövet, Pintér István, a Rába Holding vezérigazgatója, Katona Kálmán, volt közlekedési és távközlési miniszter, Pongrácz Ferenc, az IBM Magyarország vezérigazgatója, Pócza Mihály, a Kisalföld Volán vezérigazgatója is nálunk szerezte diplomáját. A siker útja jó döntésekkel van kikövezve. Válassz jól, a jövőd a tét! további infók: 3
4 meghirdetett képzések Alapképzési Szakok képzési szint munkarend fin. forma szak neve költségtérítés (félév) képzési idő (félév) A N A Építészmérnöki támogatott 8 A N K Építészmérnöki Ft 8 A N A Építőmérnöki támogatott 8 A N K Építőmérnöki Ft 8 A L A Építőmérnöki támogatott 8 A L K Építőmérnöki Ft 8 A N A Környezetmérnöki támogatott 7 A N K Környezetmérnöki Ft 7 A L A Környezetmérnöki támogatott 7 A L K Környezetmérnöki Ft 7 A N A Közlekedésmérnöki támogatott 7 A N K Közlekedésmérnöki Ft 7 A T K Közlekedésmérnöki Ft 7 A=alapképzés, N=nappali, L=levelező, T=távoktatás, A=államilag finanszírozott, K=költségtérítés Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató - kivonat 4 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések
5 Meghirdetett képzések Osztatlan Egységes Képzés képzési szint munkarend fin. forma szak neve költségtérítés (félév) képzési idő (félév) O N A Építész támogatott 10 O N K Építész Ft 10 O=egységes osztatlan képzés, N=nappali, A=államilag finanszírozott, K=költségtérítés Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató - kivonat további infók: 5
6 Építészmérnöki Érettségi követelmények: rajz alkalmassági és matematika és építészeti és építési alapismeretek v. fizika Rajz alkalmassági vizsga időpontja: A más intézményben tett rajz alkalmassági vizsga eredményét nem fogadjuk el. Az alkalmassági vizsga értékelése csak megfelelt vagy nem felelt meg lehet. A felvételi eljárásban való további részvétel feltétele a megfelelt alkalmassági vizsga. Az alkalmassági vizsga részei: vetületeivel megadott mértani test ábrázolása axonometriában, látvány után szabadkézzel távlati képet kell rajzolni geometrikus formákból álló testcsoportról, a rajzot erőteljes tónusértékkel kell grafitceruzával elkészíteni. A szakmáról Az építészmérnöki szakma mind a tevékenység tárgyát (különféle épületek és szerkezetek), mind a tevékenység jellegét (tervezés, építés, fenntartás, menedzselés), mind a megrendelés forrásait (közösségi és magán), mind a munkaadó szervezetek típusait (kisebb-nagyobb vállalkozások, államigazgatás, önkormányzatok) tekintve rendkívül széleskörű. A képzésről A szak célja építészmérnökök képzése elsősorban a magasépítő tevékenység (kivitelezés, gyártás, szolgáltatás, vállalkozás, szakhatósági munka, bizonyos tervezési és kutatási részfeladatok) területére. A szakon végzettek a természettudományi, műszaki és művészeti, valamint gazdasági, humán és nyelvi ismereteik, továbbá az ezekhez kapcsolódó készségeik révén irányítás mellett alkalmassá válnak az említett műszaki feladatok megoldására. A hallgatóknak 6 hét fizikai, 6 hét technikusi, 6 hét tervezőirodai és 6 hét közigazgatási gyakorlatból kettő választott, a képzés jellegének és sajátosságainak megfelelő szakmai gyakorlaton kell részt venniük. Továbbtanulás A képzést sikeresen elvégzők az alábbi mesterszakokon folytathatják tanulmányaikat: Szerkezettervező építészmérnök MSc, Településmérnök MSc. A mesterképzésben résztvevők egy konkrét szakmai 6 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések
7 Szakirányok Épületszerkezeti konstruktőr szakirány: A képzés célja, hogy a leendő építészmérnökök megismerkedjenek az épületszerkezeti részletek tervezésével, továbbá a kivitelei tervek készítésének alapvető folyamatával és módszereivel. A képzés keretében hallgatóink tapasztalatot szereznek az építészmérnöki szakma gyakorlásához szükséges komplex tervezési ismeretek alkalmazásában. Településtervezés szakirány: A képzés során a leendő építészmérnökök átfogó ismereteket szereznek a települések működtetése és a kommunális feladatok megoldása területén. Megismerik a településtervezés alapvető szempontjait, módszereit és folyamatát. Jártasságot szereznek az urbanisztika ismeretkörében és alkalmazásában. Építészmérnöki BSC terület feladatainak önálló megoldására készülnek fel, és képessé válhatnak a szakra épülő PhDképzésben való részvételre. Elhelyezkedés Az egyetem Diplomás Pályakövető Rendszerének adatai alapján végzett hallgatóink 42%-a a diploma átvételekor már rendelkezett állással, fél éven belül mindenki el tudott helyezkedni. A leendő építészmérnököket egyrészt új beruházások, másrészt épületrekonstrukciós munkák esetében alkalmazhatják. további infók: 7
8 Építőmérnöki Érettségi követelmények: matematika és biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. szakmai előkészítő tárgy (elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közlekedési alapismeretek). A szakmáról Erre a szakra precíz, jó műszaki, együttműködési és problémamegoldó készséggel rendelkező jelentkezőket várunk, akik arra vágynak, hogy maradandó építményeket alkossanak. Akiket érdekel, hogyan épülnek az új autópályák, vasútvonalak és hidak, miként születnek újjá a régi városnegyedek. Az építőmérnökök ezeken túl ipari parkokat létesítenek, egyaránt feladatuk a meglévő infrastruktúra korszerűsítése, fenntartása és üzemeltetése. A mérnöki tudás, tapasztalat és találékonyság számára szép kihívást jelent a szerkezetek kialakítása, biztos alapozása vagy éppen föld alatti elhelyezése, gyakran látványos és mindig biztonságos létesítmények, műszaki rendszerek megvalósítása. Szakirányok Közlekedésépítési szakirány: Ezen a szakirányon az alábbi témakörökben sajátítanak el ismeretek a hallgatók: utak, vasutak, közúti forgalomtechnika, közlekedésépítési projekt, környezetelemzés, geotechnika, hidak, közforgalmú közlekedés, számítógépes grafika, építésigazgatás. Szerkezetépítési szakirány: Ezen a szakirányon az alábbi témakörökben sajátítanak el ismeretek a hallgatók: szerkezetépítés, szerkezetépítési projekt, épületszerkezetek, építészettörténet, geotechnika, hidak, tartók statikája, véges elemes szerkezettervezés (CASD), számítógéppel segített szerkezettervezés, környezetelemzés. Településmérnöki szakirány: Ezen a szakirányon az alábbi témakörökben sajátítanak el ismeretek a hallgatók: kommunális feladatok, településfejlesztési projekt, település- és tájtervezés, közúti forgalomtechnika, környezetelemzés, település- és területfejlesztés, építészettörténet, közforgalmú közlekedés, számítógépes grafika, építésigazgatás. 8 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések
9 A képzésről A hallgatók félévente egy-egy nagyobb átfogó feladatot kapnak, amelyet négy-hat fős csoportokban kell megoldaniuk: a projektek mindig egy konkrét gyakorlati problémához kapcsolódnak. Így a leendő építőmérnökök megismerkednek szakmájuk kihívásaival, átérzik a csoportmunka előnyeit és nehézségeit, valamint kapcsolatba kerülnek az ezen a területen dolgozó szakemberekkel. A képzés tartalmában és módszereiben négy évtizedes főiskolai és évtizedes egyetemi szintű tapasztalatok ötvöződnek, az elméleti igényesség és a gyakorlatias szemléletformálás összefonódása megalapozza a továbbtanulást és a munkába állást egyaránt. Elhelyezkedés A megszerzett ismeretek által számos területen lehet érvényesülni. A mai mérnökök tevékenységében ugyanis a hagyományos tervező, fejlesztő, kivitelező feladatok mellett egyre nagyobb szerepet kap a projektszervezés, az üzleti-gazdasági tevékenység, a létesítményekkel való gazdálkodás, Építőmérnöki BSC a fenntartás-üzemeltetés, a közigazgatás szakmai támogatása, az emberekhez, a településekhez és a környezethez való viszony kezelése. A végzett építőmérnökök alkalmasak építési, fenntartási és üzemeltetési, vállalkozási és szakhatósági feladatok ellátására, tervezési feladatok önálló megoldására. A jogszabályban meghatározott tervezői, szakértői jogosultság a Magyar Mérnök Kamara által előírt gyakorlati idő után szerezhető meg. A megszerzett oklevelet az Európai Gazdasági Térségben egyenértékűnek ismerik el. további infók: 9
10 Építész osztatlan egységes képzés Érettségi követelmények: rajz alkalmassági és matematika és építészeti és építési alapismeretek vagy fizika Rajz alkalmassági vizsga időpontja: Az alkalmassági vizsga részei: - vetületeivel megadott mértani test ábrázolása axonometriában, - látvány után szabadkézzel távlati képet kell rajzolni geometrikus formákból álló testcsoportról, - a rajzot erőteljes tónusértékkel kell grafitceruzával elkészíteni, - vizuális memória feladat, vetített kép után épülethomlokzat megrajzolása emlékezetből, - építészeti, művészeti műveltség felmérése. A más intézményben tett rajz alkalmassági vizsga eredményét nem fogadjuk el. Az alkalmassági vizsga értékelése csak megfelelt vagy nem felelt meg lehet, a felvételi eljárásban való további részvétel feltétele megfelelt alkalmassági vizsga. ad arra is, hogy az alaptárgyak területén (matematika, közgazdaságtan, jog) már meglévő, Győrben akkreditált egyetemi képzésekhez kapcsolódhassunk. Szakunkon Győr és a régió elismert, vezető építészei oktatnak, az építészet technikai részét szolgáló szakterületek oktatói a hazai kutatás és szerkezetfejlesztés élvonalába tartoznak. A szakmáról Olyan építészmérnököket kívánunk képezni, akik képesek ellátni a település- és területrendezés, általában az épített környezet alakításának valamennyi építészeti és építési feladatát, ezen belül el tudják végezni különböző épületek, épületegyüttesek építészeti és szerkezettervezési feladatait, megtervezik, megszervezik, irányítják és ellenőrzik ezek építését. Képesek továbbá épületfenntartási és -felújítási feladatok elvégzésére, műemlékvédelmi feladatok ellátására, elméleti, tudományos és oktatási tevékenységek elvégzésére, szakterületükön belül az építésigazgatási és hatósági munkák irányítására. A képzésről Intézményünkben egyetemi szintű építőmérnök és településmérnök képzés is folyik, ami kedvező helyzetet teremt az építészmérnök képzés számára, hiszen a rokon szakterületekről számos minősített oktató tantárgyát felvehetik hallgatóink. Ez a komplexitás fontos pillére a minőségi képzésnek. Az egyetem széles képzési területe lehetőséget 10 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések
11 Építész osztatlan egységes képzés nyi országában teljes körű tervezési jogosultsággal rendelkeznek majd a nálunk végzettek. Továbbtanulás Intézményünkben a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola PhD képzése várja végzett hallgatóinkat, emellett az alábbi mesterszakokon lehet folytatni a tanulmányokat: Településmérnök, Infrastruktúra építőmérnök. Elhelyezkedés Végzett hallgatóink az EU-n belül teljes körű tervezési jogosultsággal rendelkeznek. Tervező irodák, kivitelező vállalatok, felsőoktatás, önkormányzatok várják a jól képzett építészmérnök szakembereket, jellemzően az alábbi területek: építéskivitelezés, épület- és településtervezés, építésigazgatás, építőanyagipar és -kereskedelem. Az eddigi jelentkezési és felvételi adatok azt mutatják, hogy képzésünk iránt jelentős, egyre növekvő érdeklődés mutatkozik. Hazánkban okleveles építészmérnököket csak a BME - n és a Széchenyi István Egyetem képez, a felvételi pontszámaink közel azonosak. A Széchenyi István Egyetem építész szakja től teljes körű európai uniós akkreditációval rendelkezik, tehát az ötéves osztatlan képzésünkben szerzett építészmérnöki oklevéllel az EU valameny- további infók: 11
12 Környezetmérnöki Érettségi követelmények: matematika és biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. szakmai előkészítő tárgy (elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közlekedési alapismeretek) A szakmáról A környezetmérnökök rendszerszemléletű látásmóddal, jó kommunikációs készséggel, innovatív gondolkodásmóddal, széleskörű természettudományos alapképzettséggel és társadalomtudományi ismeretekkel rendelkeznek. Ismerik a helyi, regionális, országos és globális környezeti problémákat és azok kezelésének módszereit. Képesek a környezetkímélő műszaki eljárások és technológiák alkalmazására, a korszerű mérő- és informatikai eszközök használatára. A képzésről Egyetemünk környezetmérnöki szakán a képzés alapgondolata és célja, hogy a hallgatók elsajátítsák a komplex, holisztikus szemléletmódot, s képesek legyenek ennek alkalmazására a környezet-gazdaság-társadalom kapcsolatrendszer összefüggéseinek felismerése, feltárása, megértése, valamint elemzési módszereinek elsajátítása során. E rendszerszemléletű gondolkodásmód alkalmazásával ágazati programok, regionális fejlesztési tervek komplex vizsgálatára lesznek képesek. A környezetelemzés, környezetállapot-értékelés szemléletmódjának és módszereinek mélyebb elsajátítását külön szakirány is szolgálja, amely egyedülálló az országban. 12 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések
13 Szakirányok Környezetelemzési szakirány: Képzésünk a környezetállapot-értékelés, az alkalmazott környezetinformatika, az emiszszió- és immisszió-térképezés, valamint a települési ismeretek témakörében mélyíti el a hallgatók tudását. A képzés hangsúlyos elemei: a környezetet leíró adatbázisok, környezetvédelmi monitoring rendszerek; a Föld, Európa és hazánk környezeti állapota; a környezetállapot-értékelés modelljei és módszerei; a környezeti teljesítményértékelés módszerei; a régiók és települések kapcsolata a környezetvédelemmel; zajmérés, zajtérképezés. Környezettechnikai szakirány: Hallgatóink részletesen megismerkednek az egyes technológiai folyamatokkal és rendszerekkel, valamint környezeti hatásaikkal. Ehhez kapcsolódóan a szakirány a következő témakörökben mélyíti el a hallgatók tudását: technológiák és környezeti technológiák alapvető jellemzői és környezeti hatásai; környezeti kémia; energia és környezet kapcsolata, különös tekintettel a megújuló energia hasznosítási lehetőségeire és környezeti hatásaira; környezetbiztonság-technika; környezeti teljesítményértékelés; energetikai auditálás. Elhelyezkedés Végzett környezetmérnök hallgatóink a környezetvédelmi részleget működtető nagy- és középvállalatoknál, az önkormányzatok, illetve az államigazgatás központi vagy decentralizált KörnyezetmérnökI BSC szervezeteiben, szakmai társadalmi szervezeteknél, tanácsadó és mérnöki irodákban (környezetgazdálkodási konzultáns cégeknél, környezetmérnöki szolgáltató irodákban) helyezkedhetnek el. további infók: 13
14 Közlekedésmérnöki Érettségi követelmények: matematika és biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. szakmai előkészítő tárgy (elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közlekedési alapismeretek) A szakmáról A jó közlekedésmérnök széleskörű természettudományos, műszaki, gazdasági, jogi és szervezési ismeretekkel rendelkezik. Képes a problémák komplex szemléletére, az összefüggések felismerésére, rendszeresen változó feladatok megoldására, az intézkedések sokféle hatásának áttekintésére. Munkájához kezdeményező készség, dinamizmus, határozottság, csoportmunkára való képesség szükséges. A képzésről Már a hét féléves képzés kezdetén tanított közlekedési alaptárgyak is gyakorlatias felfogásúak, a szakirányok pedig kifejezetten az adott területen való elhelyezkedést, a munkába való gyors beilleszkedést segítik elő. Képzésünk a közlekedés középszintű irányítási feladatainak ellátásához szükséges ismereteket tartalmazza. Hallgatóink BSc-szinten is teljes értékű, befejezett képzésben részesülnek, amivel jó eséllyel találhatnak megfelelő munkahelyet. A gyakorlatorientált oktatáshoz korszerű számítógépes és mérőlaborok biztosítják a hátteret. Elhelyezkedési lehetőségek Intézményünkben a szak elvégzését követően az alábbi MSc képzéseken folytathatók a tanulmányok: közlekedésmérnök, logisztikai mérnök, logisztikai menedzsment, járműmérnök, mérnöktanár, míg a szakirányú továbbképzésben logisztikai és szállítmányozási rendszertervező szakra lehet jelentkezni. Végzett hallgatóink munkahelyet találhatnak közlekedési vállalatoknál, szállítmányozási és lo- 14 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések
15 Szakirányok (nappali tagozaton): Kötöttpályás közlekedési rendszerek szakirány: A képzés alapvetően a vasútüzemi irányítás feladatainak ellátására, valamint az ezen a területen folyó fejlesztési, kivitelezési munkákban való részvételre, a rendszerek bevezetésével kapcsolatos tevékenységek elvégzésére készít fel. A szakirányon lehetőség van arra, hogy az 5. félév után egy évig a hallgató termelési gyakorlaton vegyen részt a MÁV területén. Logisztikai rendszerek szakirány: A közlekedési folyamatok alapvető gerincét képezik a logisztikai rendszereknek, így a logisztika minden területét érinti a képzés: beszerzés, raktározás, termelés programozás, értékesítés, disztribúció és recycling. Kiemelt szerepet kap a csomagolási rendszer, az ezzel kapcsolatos gyakorlati és elméleti képzés, melyet korszerűen felszerelt laboratórium támogat. Személyszállítási rendszerek szakirány: A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik megfelelő technikai, üzemszervezési, közgazdasági és speciális személyközeledési ismeretekkel rendelkezve képesek az utazási igények elemzésére, a közlekedési rendszerek fejlesztésére, a közlekedést lebonyolító vállalatok üzemének szervezésére és irányítására, a személyközlekedéssel kapcsolatos hatósági és önkormányzati feladatok ellátására. Közlekedésüzemi szakirány: Ez a szakirány a Kötöttpályás közlekedési szakirány és a Személyszállítási rendszerek szakirány anyagának ötvözete, mindkét terület legfontosabb ismereteit foglalja öszsze, így egyaránt ismereteket ad a vasúti közlekedésről és a közúti személyszállításról. Az átfogóbb ismeretek révén nagyobb szabadságot biztosít az elhelyezkedésnél. Szakirány (távoktatási tagozaton): közlekedésszervezési és logisztikai szakirány: Egyaránt nyújt ismereteket a személyközlekedés és az áruszállítás, logisztika területéről. A személyszállításon belül súlyponti kérdések: az utazási igények felmérése, közlekedési rendszerek elemzése és fejlesztése, a közlekedést lebonyolító vállalatok üzemének szervezése és irányítása. A logisztika tekintetében a szakirány az áruáramlatokhoz kapcsolódó technológiai, szervezési, gazdasági és kereskedelmi ismereteket nyújtja. Ezzel kapcsolatban kiemelendő, hogy a szakirány nemcsak a közlekedési vállalatok számára képez szakembereket, hanem olyan ismeretanyagot és felkészültséget kíván nyújtani, amely a szállítandó áruval, illetve szállítási feladattal rendelkező kereskedelmi és termelő vállalkozások körében is hasznosítható. KözlekedésmérnökI BSC gisztikai vállalkozásoknál, közlekedéssel, szállítással foglalkozó, azzal kapcsolatban álló egyéb területeken (MÁV, MALÉV, Volán vállalatok, speditőr cégek, járműkereskedelmi szolgáltató egységek, szervizek, logisztikai központok, helyi közlekedési vállalatok, önkormányzatok, közlekedési hatóságok, Magyar Honvédség, belügyi és védelmi szervezetek stb.). további infók: 15
16 Nyelvvizsga követelmények A diploma megszerzéséhez előírt nyelvvizsga követelmények Nyelvvizsga szótár korábbi nyelvvizsga elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) B2 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) C1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szaknyelvi 16 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések
17 nyelvvizsga követelmények szak nyelvvizsga követelmény elfogadott nyelvek Építészmérnöki egy idegen nyelvből középfokú (B2) komplex nyelvvizsga angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz Építőmérnöki egy idegen nyelvből középfokú (B2) komplex nyelvvizsga angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz Környezetmérnöki egy idegen nyelvből középfokú (B2) komplex nyelvvizsga angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz Közlekedésmérnöki egy idegen nyelvből középfokú (B2) komplex nyelvvizsga angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz Építész egy élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex nyelvvizsga angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz további infók: 17
18 FELVételi elérhetőségek Web: Nyitott órák: az aktuális fogadóórák a weblapon találhatóak, helyszín: Széchenyi István Egyetem - Igazgatási épület 3. emelet, 308. szoba (Győr, Egyetem tér 1.) Skype: sze-felvi kerdes@sze.hu 18 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések
19 további infók: 19
20 A jövő Győrben épül!
2 Varga Tibor Zeneművészeti Intézet. sze-győr képzések
2 Varga Tibor Zeneművészeti Intézet sze-győr képzések Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között
RészletesebbenA Kar rövid bemutatása
A Kar rövid bemutatása Széchenyi István Egyetem (SZE-GYŐR) Műszaki Tudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Állam és jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális Intézet Zeneművészeti Intézet A Műszaki Tudományi
Részletesebben2 Műszaki Tudományi Kar. sze-győr képzések
2 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között tartanak számon.
Részletesebben2 Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar sze-győr képzések
2 Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar sze-győr képzések Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között
RészletesebbenÚj nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)
Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új
RészletesebbenÚj nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)
Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új
RészletesebbenÚj nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től)
Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új
Részletesebben2 Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar. sze-győr képzések
2 Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar sze-győr képzések Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között
RészletesebbenA Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:
9 8 8 A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon 3 + 0 + %! A L K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás 0000 Magyartörténelem A L K igazságügyi igazgatási alapszak 0000
RészletesebbenLogisztikai műszaki menedzser-asszisztens
Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens Felsőfokú szakképzés OKJ 55 345 02 0010 55 01 Érettségi utáni 2 éves (4 félév) szakképzés, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában, nappali tagozaton.
RészletesebbenSzéchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Az Egyetem oktatási egységei Műszaki Tudományi Kar (az egyetem hallgatóinak 2/3-a) Gazdaságtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális
RészletesebbenFöld, víz, levegő, élettér
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A környezetmérnöki MSc szak bemutatkozása Föld, víz, levegő, élettér DE DEBRECENI EGYETEM 15 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI KÉPZŐHELYE
Részletesebben2 Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar. sze-győr képzések
2 Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar sze-győr képzések Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között
RészletesebbenKossuth Lajos Hadtudományi Kar
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: 432-9000/29-357 Telefax: 432-9027 Szakok, képzési idő, vizsgatárgyak Képz. Választható szak, szakpár A N Biztonság-és védelempolitikai
RészletesebbenMŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: műszaki menedzser 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi
RészletesebbenAlapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 6 5 < 20. csecsemő- és kisgyermeknevelő támogatott PED
Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.
RészletesebbenAz EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
RészletesebbenAlapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév)
Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.
RészletesebbenMECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mechatronikai mérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
RészletesebbenOktatási területeink. Informatika. Szak- és közigazgatás. Agrárgazdaság. Vidékfejlesztés. Üzleti közgazdaság
Oktatási területeink Informatika Agrárgazdaság Szak- és közigazgatás Üzleti közgazdaság Vidékfejlesztés Felvételt nyert hallgatók száma Államilag finanszírozott hallgatók száma Költségtérítéses hallgatók
RészletesebbenPécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
RészletesebbenMűszaki menedzser alapszak
Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai
RészletesebbenÉpítőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu
Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu Dr. Dunai László dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító
RészletesebbenZrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során
RészletesebbenDr. Kisgyörgy Lajos, BME Út és Vasútépítési Tanszék
Építőmérnökök képzése Dr. Kisgyörgy Lajos, BME Út és Vasútépítési Tanszék Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 o Építőmérnöki Kar o Gépészmérnöki Kar o Építészmérnöki Kar o Vegyészmérnöki
RészletesebbenBUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR LOGISZTIKAI MÉRNÖKI. MESTER (MSc) SZAK
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR LOGISZTIKAI MÉRNÖKI MESTER (MSc) SZAK Budapest 2012 A felsőoktatási intézmény neve, címe: BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI
RészletesebbenSZF. Intézmény elérhetősége:
SZF Intézmény elérhetősége: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Telefon: (56) 510-300 Fax: (56) 340-106 E-mail: tanhiv@szolf.hu Honlap: http://www.szolf.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK
RészletesebbenAlapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév)
Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények A N
RészletesebbenMEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki 2. Az alapképzési
RészletesebbenA NYÍREGYHÁZI EGYETEM MŰSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK KÉPZÉSI KÍNÁLATA, AGRÁR ÉS MŰSZAKI KÉPZÉSEK
A NYÍREGYHÁZI EGYETEM MŰSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK KÉPZÉSI KÍNÁLATA, AGRÁR ÉS MŰSZAKI KÉPZÉSEK Elérhetőség: 4400 Nyíregyháza, Kótaji út 9-11. Tel: +36 42 599 434 www.nye.hu/mati NYÍREGYHÁZA 2017
RészletesebbenALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó!
Kedves Olvasó! Bevezető Az Alumni hírlevél különszámával jelentkezünk. Jelenlegi hírlevelünk célja, hogy értesítést és információt adjunk a Szolnoki Főiskola keresztféléves képzéseiről. Képzési kínálatunkban
RészletesebbenPÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK
NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma követelménye Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 5 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 15 100 000 Bármelyik két
RészletesebbenKÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK
KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK 1. A mesterképzési szak megnevezése: környezetmérnöki (Environmental Engineering) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi
RészletesebbenBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Péceli Gábor, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék 1 A Budapesti
RészletesebbenBME Gépészmérnöki Kar január 24. Dr. Orbulov Imre gazdasági dékánhelyettes
BME Gépészmérnöki Kar 2017. január 24. Dr. Orbulov Imre gazdasági dékánhelyettes Kihívás Lehetőség Felelősség Megítélésünk a munkaadóknál Átlagkeresetek végzettség szerint Megéri a magasabb képzettség
RészletesebbenVillamosmérnöki és Informatikai Kar. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) számokban
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Péceli Gábor, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék 1 Egyetem (BME) számokban 1782 Institutum Geometricum
RészletesebbenSzeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
RészletesebbenAlapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Képz. Idő (félév) Önköltség (félév) Kapacitás min < max
Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. dő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.
RészletesebbenOsztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 10 1< <20
Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények
Részletesebben1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI
RészletesebbenVállalkozásmenedzsment szakmérnök
Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú
RészletesebbenOsztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max 10 1 < 15 1 < 15 10 1 < 15 10 1 < 15
Osztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények
RészletesebbenAz Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu
ÓBUDAI EGYETEM Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása Alba Regia Egyetemi Központ Székesfehérvár Akkor.. és Most KANDÓ 1971 Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ 2013 Alba Regia Egyetemi Központ
RészletesebbenDESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A képzés során a hallgatók megismerkednek a településmenedzsment komplex szemléletmódjával, így képessé válnak a stratégiai tervezésre,
RészletesebbenTájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére
Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. február, március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv
RészletesebbenTürr István Gazdasági Szakgimnáziuma
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság
RészletesebbenDebreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar
Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Az életnek, az életre képzünk! #degtk Legfiatalabb kar 2014 Jogelőd karok: KTK & GVK Hallgatói létszámát tekintve az Egyetem legnagyobb kara 10 intézet kollégái
RészletesebbenZrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,
RészletesebbenZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ZMNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport
RészletesebbenMEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki
MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint
RészletesebbenSZIE-TÁJK. Intézmény elérhetősége:
SZIE-TÁJK Intézmény elérhetősége: 1118 Budapest, Villányi út 29-43. Telefon: (1) 305-7291 E-mail: tajk.felveteli@szie.hu Honlap: http://www.tajk.szie.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK ELEKTRONIKUS
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2013.
RészletesebbenALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók.
SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb
RészletesebbenNyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010.
Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Ének zene Karvezetés Népzene Ügyvitel Magyar Történelem Szak Informatikus
RészletesebbenSzülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi
RészletesebbenOsztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
RészletesebbenOE-RKK. Intézmény elérhetősége:
OE-RKK Intézmény elérhetősége: 1034 Budapest, Doberdó u. 6. Telefon: (1) 666-5916, (1) 666-5389 Fax: (1) 666-5909 E-mail: petho.gyongyi@rkk.uni-obuda.hu, holvenyi.orsolya@tmpk.uni-obuda.hu Honlap: http://www.uni-obuda.hu,
RészletesebbenOsztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Kapacitás min < max. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Ft 10 1 < 10
Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. dő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények
RészletesebbenBudapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév
Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,
RészletesebbenKÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés
KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc mesterképzés KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc SZAK A környezettudománnyal, környezetvédelemmel kapcsolatos képzések a Szegedi Tudományegyetemen komoly múltra tekintenek vissza.
RészletesebbenÓbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar. Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések
Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések Egy évben két felvételi eljárás Egy évben két egyenrangú felvételi eljárás: Öt
RészletesebbenREGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS. 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan
REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben
RészletesebbenZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport
RészletesebbenÓbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar. Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések
Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések Egy évben két felvételi eljárás Egy évben két egyenrangú felvételi eljárás: Öt
RészletesebbenSzeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
RészletesebbenOsztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok < 25 osztatlan tanári [10 félév [angol nyelv 10 4 < < 30
Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Önköltség Képz. Idő Kapacitás Meghirdetett képzések (félév) (félév) min < max Érettségi vizsgakövetelmények
RészletesebbenPótfelvételi lehetőségek a Miskolci Egyetemen
Terjedelem: 18085 karakter Kijelölt: Export név: Oldal: Beíró: Szél Sorszám: Miklós Észak Rovat: Fiatalok Szerző: Tervezett terjedele m: Tartalmi cím: Egyéb: 200.08.0 18 Mutáci ó: Dátum: 200.08.0 12:5
RészletesebbenSPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER
SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Sportlétesítmény menedzser szakirányú továbbképzési szak 2. A
RészletesebbenIPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
RészletesebbenSZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:
SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb
RészletesebbenTájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben
Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól
RészletesebbenMinőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés
Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft
RészletesebbenPécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar TELEPÜLÉS- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MENEDZSMENT szakirányú továbbképzési szak A 21. században a település- és területfejlesztés fontossága várhatóan tovább növekszik.
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Mesterképzések. (nappali és levelező tagozat)
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Mesterképzések (nappali és levelező tagozat) Budapest, 2011. november Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK MSc/MA képzés bemutatása karonként nappali
RészletesebbenBME ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR
BME ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR FELVÉTELI ELJÁRÁS A MESTERKÉPZÉSRE (MSC) JELENTKEZŐK SZÁMÁRA (TÁJÉKOZTATÓ 2017.) A mesterképzésre az 1. sz. melléklet szerinti végzettséggel rendelkezők jelentkezhetnek, az ott felsorolt
Részletesebben2019. szeptemberi képzések. Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK
2019. szeptemberi képzések Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Jelmagyarázat A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók. szint Munka-
RészletesebbenPécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ENERGIAGAZDÁLKODÁSI MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az Energiagazdálkodási menedzser képzés az energiagazdaságtan alapfogalmainak és a globális és
RészletesebbenA HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG
A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG DR. FARKAS GYÖRGY TANSZÉKVEZETŐ HÍDKONFERECIA 2009. SIÓFOK A MŰEGYETEM FEJLŐDÉSE AZ ALAPÍTÁSTÓL - 1782 Institutum Geometricum Mérnöki Osztály 1967-ig
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról
TÁJÉKOZTATÓ a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 201 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara felvételt hirdet a 201 februárjában
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2013.
RészletesebbenMEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék
MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI
RészletesebbenPécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik
RészletesebbenTájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére
Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv egy kötelezően
RészletesebbenA Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai
Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.
RészletesebbenÉrettségi és felvételi tájékoztató
Érettségi és felvételi tájékoztató 2017-18. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /
RészletesebbenNyomtatott kommunikáció Szakmérnök
Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest 2013 Nyomtatott kommunikáció
RészletesebbenMegnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716
RészletesebbenCsomagolástechnológus szakmérnök/szakember
Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest, 2013. CSOMAGOLÁSTECHNOLÓGUS
RészletesebbenWeb: Miskolc-Egyetemváros Tel.: 46/ , Fax: 46/
Nappali tagozat, 4 félév; Levelező tagozat, 4 félév; A szak képzési célja: olyan mérnökök képzése, akik képesek a gépek, gépészeti berendezések és folyamatok koncepciójának kidolgozására, modellezésére,
RészletesebbenTÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA
BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOK RÉSZÉRE 2017-2018. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes
Részletesebben44. MŰSZAKI MENEDZSER MESTERKÉPZÉSI SZAK. 1. A mesterképzési szak megnevezése: műszaki menedzser (Engineering Management)
18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendelet a felsőoktatási szakképzések, az alap- és mesterképzések képzési és kimeneti követelményeiről, valamint a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok
RészletesebbenNappali munkarendben meghirdetett felsőoktatási szakképzések. Képz. Idő (félév) Önköltség (félév) támogatott
Képz. szint Fin. forma Nappali munkarendben meghirdetett felsőoktatási szakképzések Meghirdetett képzések Önköltség Képz. Idő Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények F N A gazdálkodási és menedzsment
RészletesebbenELTE Informatikai Kar Nyílt Nap
ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,
RészletesebbenKépzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
RészletesebbenKereskedelmi Szakmenedzser
Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató
RészletesebbenBerzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2018. január 10. (BDG) Tájékoztató 2018. január 10. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató
RészletesebbenSEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR
SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ÁLTALÁNOS ORVOS OSZTATLAN SZAK A mesterképzési szak megnevezése: általános orvos (Medicine) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség
RészletesebbenA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR MEZŐGAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETTECHNIKAI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA NYÍREGYHÁZA 2012
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR MEZŐGAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETTECHNIKAI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA A Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karán a mezőgazdasági mérnök, illetve
RészletesebbenGÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: gépészmérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint:
RészletesebbenSzegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu
Részletesebben