l.h Ioo...c... BÁNÁTI TIBOR Bajai arcképcdai"nok Ady Endre Városi Könyvtár BAJA 2 /JJII"I"I
BAJAI DOLGOZATOK 11. BÁNÁTI TIBOR BAJA 1996
Sorozatszerkesztő: Kőhegyi Mihály Bevezető A szöveget gondozta, sajtó alá rendezte: Karlovitz Margit Kőhegyi Mihály MerkZsuzsa A kötet megjelenését támogatta Bács-Kiskun Megye Önkormányzata Baja Város Önkormányzata Kiss Imre (Preciziós Öntő Kft., Sükösd) Múzeumbarátok Köre Alapítvány, Baja Dr. Szücs Adrienn (SUGO-MED Foglalkozás-egészségügyi Szolgálat Kft.) Ujvári Sándor (MÁS-BAJA Kft.) ISBN HU ISSN 0324-3966 A lokálpatriotizmus a szűkebb haza - egy vidék, szülőhely, lakóhely stb. - túlzott mértékű, elfogult, néha túlbecsült szeretetét jelenti. Akit ilyen érzés lelkesít, az lokálpatrióta. Baján a másfajta jellemű polgárok sokfélesége között mindig voltak előrenézők, bátor újítók, önzetlen jóakarók, de gőgösek, kényelmesek, elkorcsosult zsugoriak és kishitűek is. Városunk szülötte, Tóth Kálmán költő, drámaíró és lap szerkesztő A nép című versében írta: "Ne mondjátok azt többé énnekem, Ne mondjátok, hogy korcsosúl e nép, Isten, vagy maga - de egy nagy erő, Föntartja mindig ősi jellemét. Csak hogy a fán is minden izmos ág A törzsöknél van mindjárt, odalenn" Koszorús költőnk túltengő lokálpatriotizmusáról - főleg, amikor Baja országgyűlési. képviselője volt - olyan szóbeszéd járta, hogy "egy borsószemen a királyi palotát is letolná Bajára... " A törzsökös és városunkba beköltözött családok hírnevessé lett leányaira és fiaira gondolhatunk, amikor a múlt században élt költőnk sorait idézzük. Azokra, akiket szabadságvágyuk, hazaszeretetük, merészségük, kalandkeresésük, munkakészségük, tehetségük vagy éppen számításuk tett naggyá a tudomány, a művészet, a közélet és más területeken. Baja nagy szülötteinek lelki tulajdonságai eltértek egymástól, de mindenekelőtt közös volt bennük a városuk iránti szeretet. Rajk András megérezte a bajai gondolkodásmódot, amikor ezt írta: "Itt élnek a legrokonszenvesebb lokálpatrióták, szűkebb hazájuk, városuk lelkes megszállottai. S ha nem fennhéjázásban, dölyfben, gyűlölködésben nyilvánul meg ez - nincsen szebb érzés a világon. Olyasmi, mint a szerelem, vagy még inkább az anyaszeretet. " 5
Hízelgő ez a fogalmazás, híres-neves fiai révén a lokálpatriotizmusra a talaj - a világjáró szabólegény, J lky An rás, egendás é!et Türr, Is ván az első felelős magyar kormany hadugymmlsztere, Meszaros Lazar szüiővárosában - nagyon is adva van, lakóinak mindenkori többsége lokálpatrióta. A bajai embert városához sok szál fűzi. Finomabbak, hajszálvékonyak és erősebbek, szinte hajókötél vastagságúak: a származás, a szülők, a rokonok, a gyermek- és ifjúkor, a barátok, az itt töltött legendás, kellemes és szomorkás napok, az egykori alma mater vagy munkahely, a sz relem emlékei, a temetők sírhalmai. Ezek az érzelmek lágyan összesimulva úgy illeszkednek egymáshoz, mint az évgyűrűk a fatörzs ben, ugyanazt az emlékképet őrzik, a szeretett város képét. Tudatára ébred annak, hogy részese egy nagy szellemi közösségnek. Eb. be, körb artoznak azok is akik el származtak innen. Lehet kedveint Bajat bajaival együtt, azzal vággyal és meggyőződéssel, hogy azokat gyógyítani is lehet. A Szóljanak a bajaiak... sorozat elindításának gondolata a lokálpatriotizmus nemes érzésére alapozva született meg. Felmerült, hogy a Rudnay Gyula festőművész által 1947-től 1953-ig vezetett Bajai Képzőművészeti Szabadakadémia egykori tagjait meg kellene hívni - egyegy kiállítás erejéig - bemutatkozásra, mert jeles tehetségek röppentek szét innen szerte az országba. Ez a célkitűzés megvalósítható volt. De vajon csak kiváló képzőművészek kerültek. el e h lyr?i, Mások i v lta, k még, akik meghívhatók, kiderült, hogy "mmdenkl baj. 1, mennyi m sfele híresség van még. Persze ezen személyek csoportjaban akadt, akmek Baja nem szülővárosa, csak "olyasféle", hogy. ifj kor nak, e ḅerré, v l sának alkotó munkájának volt huzamosabb IdeIg szmtere. Osszeallttodott gy ideiglenes n vsor és címjegyzék a. n vezetes, személyekről, amely mindig bővült. Igy született meg egy klvete\esen erdekes, egyedülálló ismeretterjesztő rendezvénysorozat, a Szóljanak a bajaiak... Hazaszólította a város 1965-től kezdve hírneves személyiségeit, hogy előadással, vagy másféle bemutatkozással adjanak számot szűkebb pátriájuknak életút jukról. Nem jelent, ett z a meghí ottak, vidékies mis ifikálását abban a tekintélyromboio vilagban. Tulajdonkeppen a meghivott előadók és az őket látni és hallani akarók is megszokhatták volna, hogy mit jelent híresnek lenni. Nos igen, másutt, de kkor Baján kel, le hír nek lenni. Sokat idézett mondás az, hogy senki sem lehet profeta sajat hazájában. Ezek a rendezvények azt bizonyították, hogy mindegyik meghívott próféta kívánt lenni városában, mert hisz a közmondásszerű szólás is azt tartja: vigyáz az okos, hogy hírében, nevében csorba ne essék. Az 6 óriási érdeklődés és a meghívottak remeklése cáfolhatta ezt a közkeletű mondást. A óljan k a bajaiak... alapötletére épült egy másik életrajzi sorozat, a BajaI arckepcsarnok, melynek keretében már nem élő személyek biográfiáit írtam meg. Igaz, hogy találhatók egyes nevezetes személyiségekről nyomtatásban - könyvek en agy újs g kban - megjelent. hosszabb-rövidebb életraj ok, de mar zmte hozzaferhetetlenek, a mal nemzedék nemigen ismeri oket. Ezeket IS felelevenítve, kiegészítő új adatokkal javítva, illetve bővítve meg lehetett jelentetni. De olyanok is vannak bőségesen akiknek életrajzát mind ez ideig meg sem írták. Néhányukról még f llelhetők dok mentumok, amelyeknek egy része kútfőül szolgálhat, más része töredek adathalmaz. Sokan éltek még olyanok, akik nevezetes személyiségek rokonai, ismerősei, esetleg szellemi és tárgyi emlékeiknek őrzői, így adatszolgáltatók is lehettek. Magam is korom és ismeretségem révén számtalan forrásértékű adattal szolgálhattam. Ez a könyv 40 nevezetes bajai személyiség életrajzát foglalja magába, összességében kiváló emberek emlékének szentelt panteon is. Bánáti Tibor
, Agoston Vencel (1895-1946) Belső-Somogy Nagyatád melletti kicsiny falucskájában, Bodvicán született 1895. május 19-én. Szülőfaluját 1941-ben összevonták Nagyatáddal, annak déli városrésze lett. Apja egy akkor még működő vízimalom molnáraként dolgozott, de néhány hold fö ldön is gazdálkodott. Megannyi parasztcsaládhoz hasonlóan, szülei több gyermeket neveltek. Közülük ketten - valószínűleg szülői egyetértéssel, a testvérek rovására - kitörtek a paraszti sorsból. Ferenc nevű testvéröccse hivatásos katonatiszt lett, és alezredesként ment nyugdíjba. Vencel helyben járt elemi népiskolába, a polgárit Nagyatádon végezte. Szóbeli információk szerint Csurgón, az akkori tanítóképzőben kapott tanítói oklevelet, majd katonának vonult be, és 191 5-ben orosz hadifogságba esett. Hazatérte után, már érett fejjel szerezte meg a rajztanári diplomát a Képzőművészeti Főiskolán. Tanári pályáját Kiskunfélegyházán, a tanítóképzőben kezdte. Eleinte sűrűn változtatta helyét. A cinkotai női tanítóképzőbe 1923 decemberében helyezik át. Innen - özvegyének elmondása szerint - eltanácsolták, mert állítólag a diáklányokat a rajznál jobban érdekelte a jóképű, középmagas, izmos, szőke és kékszemű, mindig elegánsan öltözködő tanár. Ezután papi képzőbe Egerbe került, de ebben a környezetben végképp nem érezte jól magát. Idősebb Éber Sándor rajztanár nyugdíjba vonulása után, 1925-ben az ő helyét vette át a bajai tanítóképző ben, és itt is tanított haláláig. A Nemzeti Szállodában lakott és legénykedett házasságkötéséig. 38 évesen, 1931. december 22-én megnősült. Feleségül vette dr. Nyirati Dezső városi főügyész özvegyét, Fülöp Irént, akinek már leánykorában is udvarolgatott. A kiscsávolyi templomban titokban tartott esküvőjük után szállodai legénytanyájáról beköltözött járásbíró apósa Erzsébet királyné utca 44. számú szép polgári házába. Mint megannyi magyart, őt is behívták 1943 őszén katonának. Tartalékos tisztként előbb Erdélybe küldték, majd a hadügyminisztériumba rendelték szolgálattételre. Amikor a háború miatt evakuálták a minisztériumot, feleségével együtt előbb a du?ántúli Vépre menekültek, majd az ausztriai Frauenbergbe. Bajára 1945 Júliusában térhettek vissza, ahol a tanítás mellett belevetette magát az 9
alkotómunkába és a politikába. Súlyos betegség támadta meg, s bár 1946 januárjában megoperálták, ez év szeptember 6-án gyomorrákban meghalt. Baján, a Rókus temetőben nyugszik a mindössze 51 évet élt művész. Milyen ember volt? Nehéz erre egyértelmű választ adni, mert különcsége miatt eltérő vélemények alakultak ki róla. Jórészt értelmiségi körökből választott barátokat. Keveseket tartott annak. Ezen kevesek közé tartozott dr. Bernhart Sándor tiszti főügyész, majd polgármester, Nagy András építészmérnök, Somogyi Elemér gyártulajdonos, Szántó Jenő hegedűművész, dr. Tokay László ideggyógyintézeti főorvos, akik kávéházi törzsasztala körül szívesen látott vendégek voltak. Művész- és pedagógustársaival nemigen tartott szorosabb kapcsolatot. Nagy István festőművész igaz barátja volt, aki ebéd utáni sétáin lakásán gyakran felkereste, ott kávézott, és mindig megnézte min dolgozik, értékelte piktúráját. A városba érkező, vagy itt kiállító művészekkel kereste a kapcsolatot. Amikor Medgyessy itt töltött egy nyarat, sokszor volt vele együtt. Szerette a társaságot, nem lehetett mellette unatkozni. Tudott kedves, élcelődő, mulattató, de kibírhatatlan is lenni. Beszédtémája fő leg a politika és a művészet témaköreiből tevődött össze. Szabadgondolkodóként liberális eszméket vallott. Kíméletlenül tudott vitatkozni, bírálni, szókimondó volt. Éleslátás, egyenesség, őszinteség és határozottság, de bohémság egyaránt jellemezte. Jó hangja volt, cigányzene mellett szívesen mulatozott. Imádta a nőket, sokat járt moziba, színházba. Kevesen tudják, hogy még műkedvelő színészként is debütált Baján, Schubertet alakította a Három a kislány című darabban. Nem dohányzott, nem volt iszákos, egészséges, sportos életet élt, és szerette a természetet. A Duna-táj imádój a volt, sokat úszott, evezett, és vívni is tanult. Nagy Andrással megterveztette hétvégi házát a Duna-parton. Ez lett volna az első ilyen jellegű építmény Baján, de a háború megakadályozta megvalósítását. Paraszti származásáról árulkodott keresztneve. A Vendel névnek ugyanis nagy kultusza volt szülőhelyén. Amikor tanárrá lett, keresztneve miatt csodabogárnak számíthatott társasági körökben, ezért azt önkényesen Vencelre módosította. A középosztály, a bajai elit befogadta, de bentmaradásának ára is volt, kényszerűen alkalmazkodnia kellett a körülményekhez. Különcségének talán ez is egyik magyarázata. Ez irányú görcseit álnéven írt, és részben új ságokban közzétett cikkeivel oldotta, 1945 után pedig aktívan politizált. A Nemzeti Parasztpárt tagjaként részt vett a politikai küzdelmekben is. Szerette a népi írókat. Veress Pétert személyesen is ismerte. Hagyatékában található politikai témájú írásaiban, amelyekben - ezen irodalmi-politikai csoportosulás által hangozta- 10 tott eszmékhez hasonlóan - szinte szociológiai analízissel tárta fel a valóságot, és kelt védelmére a paraszti érdekeknek. Mindez bizonyítja, hogy a paraszti világtól - ahonnan jött - nem tudott elszakadni. Milyen pedagógus volt? Nemigen szeretett tanítani, pedagóg!ai gyakorlatában a szigorúság, gorombaság és jószívűség keveredett. U gy tartotta, hogy senkit sem lehet megtanítani rajzolni, az ízlésnevelés ennél fontosabb, és ez utóbbiért többet is tett. Osztályzatai ban kettős értékmérő szempontot alkalmazott, és nemcsak a raj zot, de a személyt is alaposan szemügyre vette, s ezután írta be az osztályzatot. Gyakorta előfordult, hogy a rajz nem volt számára fontos az osztályzásnál, csak annak készítője. Nem volt még egy tanára a bajai tanítóképzönek, akiről annyi sztorit tudnak mesélni, mint " Pamacs" tanár úrról, ahogyan őt a prepák elnevezték. Kevéssé érdekelte a tanítás, ezért is meglepő, hogy a hagyatékában talált kézirattöredékekben milyen színvonalasan foglalkozott a rajztanítással, a tanítóképzés reformjával és az esztétikai neveléssel. Milyen művész volt? Erre a legnehezebb választ adni, pedig számunkra ez a legfontosabb. Nem írt erről eddig igazán senki. Adóssága van vele szemben a művészettörténetnek. Az életrajzírás veszélyes műfaj egy művész bemutatására, de segíthet egy kissé művészetének meg rtésében, amely toronymagasan felülmúlta pedagógiai tevékenységét. Ertékes és kiváló művész volt. Arra nem vállalkozom, hogy stílusát megítélj em, de könnyen állíthatom hogy annak alapja a természet és az azt körülvevő valóság. De világnézetét, a természethez és a társadalomhoz való viszonyát kifejezte, mert erről árulkodnak művei. Az avantgard sajátos stílusjegyeinek kialakulását érzékelni lehet művészetében. Elsősorban az akvarell műfajában volt kiváló. Ezekkel keltett feltűnést, de portréival, akt j aival is. Az olaj, a pasztell és a rajz műfajok is beletartoztak kifejezési eszköztárába, a rézkarccal is próbálkozott. Leggyakoribb témái a vizek világa, a népi, paraszti élet, az arckép és a testábrázolás. Önálló kiáliítással először Baján mutatkozott be, majd 1931-ben Kovács Ákos képszalonjában. Legtöb?ször bajai festő k 1 k? z? sen áll. t ki helyben, és 1935-ben a Nemzeti Szalonban a bajai uveszek kozos pesti bemutatkozásán. Egyénileg legtöbbször a Nemzeti Szalonban szerepelt. Az akkori művészetpolitik val elégedetlen képzőművészek által alapított KÚT (Képzőművészek Uj Társasága) és a agyar kv rellés Pasztellfestők Egyesületének tagjaként sikeres pesti szereplesel voltak. Ezért 1928-ban a Nemzeti Szalon Mention Honorabl-ját nyerte el a Gémeskút című akvarelljével, és azt a sok és jó kritikát, amelyet a korabeli új ságok írtak róla, minden pesti és bajai szereplése alkalmából. 11
Halála után Baján 1950 májusában volt emlékkiállítása a múzeumban, ahol 83 összegyűjtött alkotását állították ki. Halálának negyedszázados évfordulóján (1971) egy kisebb kiállítással emlékeztek rá. A bajai Kirakat Galériában 1983-ban mutatták be festményeit, és 1990-ben végre a szülőföld is megrendezte emlékkiállítását Nagyatádon. Nem itt született, de letelepedve, Bajához kötődve érlelte művészetét, ez a város volt műhelye. Hagyatékának egy részét a Türr István Múzeum őrzi. Atanackovics Bogoboj (1826-1858) Baja központi terétől a Miklós utcáig húzódott, részben a Sugovica-part melletti út gidres-gödrös szegélyéhez illeszkedett a város legrégibb, ősi szláv nevet viselő utcája, a Provália (ma részben Árpád tér és Árpád utca). A Provália és a Borrév (ma Kazinczy) utcák kereszteződésénél - ahol jelenleg autóparkoló van - állt az a 203 négyszögöl területű porta, ahol az Atanackovics család lakott. Atanackovics Gábor szerb kereskedő volt, akit egy ideig a város kültanácsosának is beválasztottak. A jómódú bajai polgár Krsztanics Anasztáziával kötött házasságot, s fiúgyermekük 1826. június 10-én született Baján. A mélyen vallásos szülők a közeli Szent Miklósról elnevezett görögkeleti templomban megkeresztelték, ilyenképpen a keresztségben a Timót utónevet kapta. Az ifjút a gimnáziumban 16 éves koráig Athanaczkovics Timotheus néven jegyezték be az iskolai naplókba. Keresztnevét a későbbi időkben szerbesítette, Bogobojra (Istenfélő) változtatta. A bajai görögkeleti elemi iskolába járt. Ezután a helyi Ferenc-rendi szerzetesek által vezetett hatosztályú, nyilvános jellegű királyi nagygimnáziumban tanult 1837-1842 között, ahol az oktatás még latin nyelven folyt. Ennek a tanodának grammatikai és humanista osztályaiban belekóstolhatott a latinos műveltségbe. A jó tanulók közé tartozott. A gimnázium felső tagozatát már Pesten végezte el. Utána joghallgató lett Pesten, Pozsonyban, majd Bécsben. Jogi diplomát szerzett, hites ügyvéd lett. Már Pesten - ahol megkezdte jogi tanulmányait - tevékeny részese v lt a magyar szabadságharc előtti szervezett ifjúsági mozgalmaknak. FIatalos lelkesedésből fakadó, buzgó igyekezettel kapcsolódott be a po- 12 Iitikába. Híve lett Szvetozár Miletity szerb vezető politikusnak, annak a harcias képviselőnek, aki a szerb nemzeti mozgalom polgárosodásáért küzdött. A hozzá ragaszkodó közösség a magyarsággal való megbékélést hirdette, Ausztriával szemben a magyar szabadságharcot támogatta, de a bukás után kétségbe vonta Magyarország nemzetáliam jellegét, annak soknemzetiségű voltára hivatkozott. Mindezek ellenére Atanackovics tiszteletadása, meghajlása jeiéül egy szerb ifjúsági küldöttség élén vitte a zászlót a magyarországi szerbek pátriárkáj ává választott görögkeleti egyház vezetőjéhez, Rajasity Josiphoz, aki a szerb nemzeti mozgalom reakciós szárnyának vezetője volt. A pátriárka ellenezte a polgári átalakulást. Nemzeti törekvéseiket vallási köntösbe burkoltan, az egyház szervezeti keretei között, a bécsi udvarral való szövetség előtérbe helyezésével kívánta megoldani, szívesen vette volna egy autonóm szerb vajdaság létrehozását. Jelképes cselekvése hatással volt Atanackovics további életére és irodalmi munkásságára. Nézeteiben, cselekedeteiben kifejeződött az akkori szerb középosztály gondolkodásmódja. Hátrányukra köznépükkel sem volt igazi kapcsolatuk, túlságosan kiváltak a nemzet homogén egységéből. A magyarok önállóságáért folytatott szabadságvágyában hatalmi törekvéseket láttak. Azt gondolták, népcsoport juk megsemmisítését jelentené a magyaro k kivívott sikere. Nem tisztultak még ki eszményeik. Polgárosodási törekvéseikben érdeklődéssel fordultak a magyar nemzeti mozgalom és kultúra felé - úgy, hogy nem adták fel szerbségüket -, de erre irányuló akaratukban a magyarok és az osztrákok között őrjődtek. Atanackovics komolyan vette a bácskai szerb középosztály eltúlzott nemzeti szerep ét, de a szabadságharcban közvetlenül nem vett részt. Közéleti szereplései miatt azonban két évre távozni kényszerült Magyarországról. Politikai emigránsként a császárvárosban töltötte idejét - ahol befejezte jogi tanulmányait -, ismeretséget kötött Karadzsics Vuk Stefanovittyal, Danicsics Gyuróval, és eszméik hatása alá került. Mindketten a szerb nyelv megújításáért küzdöttek. Különösen a Bécsben élő Karadzsics hatott rá tartósan, akinek követője és szószólója lett, aki egy korszerűbb szerb nemzeti gondolat megfogalmazásának továbbvivője, fejlesztője volt. Harca nemcsak a régi és az új szellemi küzdelmét jelentette. Nemcsak a nemzeti nyelv megteremtéséért, az új helyesírásért folyt a harc, hanem azért, hogy továbbra is az egyház és a polgárság, vagy pedig az egyszerűbb, de fontos paraszti elem jut-e túlsúlyba. Bécsi ajánlólevéllel került 1848-tól két alkalommal Németországba. Valamennyi idő múlva Hollandiában, Franciaországban, Svájcban és Olasz- 13
országban tartózkodott. Újvidéken élt 1851-ben, majd 1852-től haláláig Baján ügyvédeskedett. Fiatalon, 32 éves korában Baján halt meg 1858. október 26-án. A Szent Miklós-templom bekerített kertjében nyugszik, egy díszes vasráccsal körülvett, sérült síremlék alatt, édesanyja mellett. Atanackovics fontos szerepet töltött be a szerb irodalom megteremtésében. A nemzeti romantika előfutárai után - akik előkészítették a nyelvi megújulást - ő nyitotta meg a romantikus, lírai színezetű szerb elbeszélők sorát, és a nyelvújító mozgalom is ezen műveken keresztül aratott győzelmet. Rendkívül fiatalon, már a negyvenes évek elején kezdett el írni amikor az irodalombarátok sokat vitatkoztak a szerb irodalomról. A Pes t -Budai Futárban 1844-ben jelent meg első két hazafias, szentimentális verse. Első novellái is ugyanebben az időben és ugyanebben a lapban láttak napvilágot. Kezdeti próbálkozásai gyengének bizonyultak, de az olvasóközönség igényt támasztott ezekre az alkotásokra, mert kitöltöttek egy űrt, és írójuk a figyelem középpontjába került. Írói tevékenységét élénkítve 1845-ben és 1846-ban Budán, majd Szabadkán kiadták két szerb novellagyűjteményét (Darak Srpkinji J. és II.), kis ajándékként szerb nőknek. Ezzel a két kötettel lett egy csapásra híres. Több kisebb elbeszélése jelent meg a Déli Méh CÍmű lapban is. Novelláiban a romantika és érzelmesség jelenik meg. Rosszul sikerült szerelmek, megvalósíthatatlan vágyak, a mohóság elítélése gyakori témája írásainak. Szereplői szerencsétlen sorsú naív fiatalok, akik azt hiszik, hogy csak jóságos, ártatlan és szép, vagy csak kárt és bajt hozó személyek léteznek, hősei csak azért élnek, hogy életüket áldozzák a harcban. A hazafiságot és hősies viselkedést ugyanolyan túlfűtöttséggel ábrázolja, mint a szerelmet. Újszerű azonban, hogy alakjai már nem középkori lovagok, hanem korának emberei, ha rzelmi telítettségben hasonlatosak is a lovagvilág követelményeihez. Abrándos hangulatú elbeszélései érzelmes álomba, sokszor érzelgősségbe is ringatták ábrándozásra hajlamos olvasóit. Novelláival a szerb nők öntudatát is ápolta. Elbeszéléseinek irodalmi értéke szerény, de megfelelt kora elvárásainak. Elismerő kritikákat kaptak novellái: " Őszinte hazaszeretet és tiszta érzelmek, a nyelvezet kifinomultsága minden Írásában ékesen megmutatkozik" - írták 1846-ban. Életében és irodalmi tevékenységében az 1848-as év és eseményei választóvonalat jelentettek. Munkásságának ebben a második szakaszában is hajlamos volt a szentimentális romantikára. Olyan útkereső mondanivalójú és nyelvi kifejezésű műveket is írt, mint korábban, de megpróbált irodalmi megnyilatkozásainak igazibb hangulatára rátalálni, figyeimét korának eseményeire koncentrálni. Műveinek témáit olvasottsá- ga, s. a s emélyesen megélt es mények következtében gyarapítani tudta, alakjai kidolgozottabbak, reahsztikusabbak lettek. Pályáj ának ebből a szakas ából származnak legjobb novellái, útleírásai és regénye. LegsIkeresebb elbeszélése, a Bunyevác nő (Bunjevka) I 852-ben jelent meg, amelyet magyarra is lefordítottak, és nagy sikere volt. Egyetlen regényt írt, me ly két kötetben, Két bálvány (Dva idola) címmel 185 1-52- ben jelent meg. Művei feldolgozták az akkori társadalmi élet valóságát. Mindkét alkotás cselekménye 1848-ban játszódik. Nacionalista, néha soviniszta módon ábrázolja a szerbek és bunyevácok magatartását a magyar szabadságharc alatt, és az azt követő években. Szereplői a szerb társadalom különböző r teg inek képvis I i. Az, e. mlített novellában azt hangsúlyozta, hogy fó IOțte al a nemzett es valiasi hovatartozásnak. A Két bálvány pedig lényeget tekmtve a nemzet és nem más, mint az " imádott" nő. A novella és a regény cselekménye szerteágazó, előkészítetlen fordulatokban bővelkedő ze elm! örténe. Regénye fős ereplőjének megformálásakor saját maga br : aolasaval probálkozott, s saját korát örökítette meg. Műveinek legfőbb erteke, hogy bemutatta a sajátos szerb népi hagyományokat. A maga nemében és idejében a szerb nemzeti irodalomban ezek tekinthetők a társadalmi életről szóló első, eredeti alkotásoknak. A Két bálványban a realizmus jegyei is megmutatkoznak, ez az első mű, amely a nép nyelvén szólal, de a realizmus és a romantika ismertetőjelei még keverednek benne. Realizmusa kezdetleges. Esztétikailag tiszta szándékkal vala i új szerűséget, megfelelőbbet próbált olvasóinak nyújtani. Ilyen szellemi termék abban az időben nagy újdonságnak számított. Atanackovics alkotásai leginkább a nők szívéhez álltak közel. Nemcsak azért, mert a " dicső szerb nőknek" írt, hanem mindig a nőt az is ni nőt" helyezte középpontba. Nem csupán szórakoztatni szeret t ' volna oket, hạ, n m nevelőj ük akart lenni. Azt hirdette, olvassanak szerb könyveket, JarJ anak szerb táncokat, viseljenek szerb ruhákat, és gyermekeiket szerb n ek neveljék. Utleírásai az els, ő kísérletek voltak a szerb irodalomban ezen műfaj megh o ítására. Yti élményeit, tapasztalatait megküldte magyarországi sz, erb ujsagoknak.!rói sikereihez nagyban hozzáj áru It, hogy ezek a sajátos sttlusban megírt élménybeszámolói - amelyek életrajzi adatait is tartalm k - megjelentek nyomtatásban. Szinte ámulatba ejtő dolog volt akkonban, hogy egy fiatal, bácskai szerb értelmiségi bejárta Európát. Ráadá ul megvolt a tehetsége is ahhoz, hogy útirajzaiban összekösse a szerb almokat a nyugati eredményekkel. Főleg a németek iránt érzett bámulatot. Meggyőződése volt, hogy a bácskai szerbekre a német kultúra lesz a leg- 14 15
nagyobb nevelő hatással. Az ábrándos képzelődésre hajlamos szerb intelligencia asszonynépe különösen élvezte utazással kapcsolatos beszámolóit. Jó céloknak szánt könyvek CÍmmel egy al!llanachot i. szerkesztett (1852), melynek csak az első kötetét adták ki Ujvidéken. O szes műveinek gyűjteményes kiadása 1918-ban jelent meg, ugyancsak Uj vidéken. Miután Karadzsics követője volt, életében értékénél többre becsülték munkásságát. A szerb irodalom remekének tartották a Két bálvány CÍmű regényét. Mai látásmóddal Ílgy értékelhet jük, mint aki akaraterővel párosult tehetséggel kereste eredetiségét. Megteremtett egy sajátos elbeszélő hangot, amellyel az olvasót lekötötte, és állandó izgalomban tartotta. Több olvasója volt, mint a nála tehetségesebb íróknak. Sokat mondott el arról a korról, amelyben élt. Nagy hatást tett rá Bérczy Károly, aki romantikus történeteket és angol szerzők hatására elbeszéléseket írt. Befolyással voltak rá más, gyengébb magyar és német szentimentális alkotók is. Legnagyobb érdeme - minden kritikai megjegyzés ellenére -, hogy művei egy új irodalmi műfaj megteremtésének kezdetét jelentették a szerb irodalomban. Az egyre jobban kibontakozó próza előkészítője volt. Adottságai révén munkái színvonalában bizonyosan még magasabbra törhetett volna, de élete fájdalmasan korán megszakadt. Meghalt fiatalon, életműve befejezetlen maradt. Szerette szülővárosát, több elbeszélésében szép szavakkal írt Bajáról. Egy ideig a város szolgálatában is állt. Balassa Józse! (1864-1945) Nyelvtudományunk jelentős képviselője. Baján született 1864. február I I-én, jómódú családból. Vezetékneve 1881-ig Weidinger volt. Abban a városban, ahová egyik példaképe, Szarvas Gábor a tudós nyelvész hat éves korában került, és az akkor ferencesek által vezetett gimnáziumban diákoskodott, majd később rövid ideig tanárkodott, és a Bajai Közlönyt is szerkesztette. Szarvas Gábor életének példája hatott a pályakezdő Balassára, mert egyéniségének ereje tükröződött későbbi munkáiban. Az általa alapított Magyar Nyelvőr szerkesztését is átvehette félszáz év múlva. 16 Balassa a bajai gimnazlum elvégzése után beiratkozott a budapesti egyetem bölcsész karára, ahol 3 évet végzett. Még tanítványa lehetett nagy mestereknek, Budenz Józsefnek, valamint Simonyi Zsigmondnak. Egy évig a bécsi egyetem hallgatója volt. Bölcsészdoktori CÍmet 1885- ben, 21 éves korában nyert. Mint próbaéves tanár egy évet a budapesti gyakorló főgimnáziumban töltött. Tanári oklevelet 1886-ban szerzett. Középiskolai tanár lett Székesfehérvárott, majd 1892-től Debrecenben és 1896-tól 1918-ig Budapesten tanított. Nyugdíjasként 1919-ben kinevezték a tanárképző intézet élére. Vállalta ezt a vezetői beosztást a tudomány érdekében, vajmi keveset tudva a politikáról. A Tanácsköztársaság bukása után állásából elmozdították, megfosztották nyugdíjától. Vagyonát is elvesztette. Később anyagi helyzete javult. Fáradságot nem ismerve bejárta Európát, megfordult Amerikában is, hogy barátokat szerezzen megcsonkított hazájának. Harminc évet tanároskodott becsületes munkával középiskolában, tanítva a magyar, illetve a francia nyelvet. Kitűnő nevelő volt. Vagyonos emberként abbahagyhatta volna a tanítást, hogy csak a tudománynak éljen, de lelki törekvése arra hajtotta, hogy a magyar nyelv tisztaságára, törvényeinek megismertetésére tanintézetekben is tanítson, neveljen. Egykori tanítványa - Rubinyi Mózes - a Magyar Nyelvőrben, halálának évfordulójára írt tanulmányában így jellemezte debreceni tanári tevékenységét: " Feledhetetlen első megjelenése az osztályban. Szerényen, szinte besurrant az alacsony emberke. Arca szőrrel teljesen benőve, egy pillanatra talán groteszk hatást váltott ki, de két szemének meleg fénye ránk világolt, és szinte megrendített. Miután beírt az osztálykönyvbe, leszállt a katedráról, elénk állt, és csendes szavával egy perc alatt rendbe fegyelmezett bennünket". Balassát tudományos munkája alapján többször jelölték akadémiai levelező tagságra. Az illetékes akadémiai osztály szakemberei ezt megtették, de megválasztásáról az utolsó szót a rendes tagoknak kellett kimondani. Ezen a fórumon politikai okokból a nem nyelvész tagok mindig kibuktatták. Így sem akadémiai tagságot, sem egyetemi katedrát nem kapott. Maradandó munkásságával mégis méltó helyet vívott ki magának a magyar nyelvtudományban. Nyolcvan éves korában elhagyta ostromlott Klotild utcai lakását, és egy baráti családnál bújt meg Budán. Onnan 1945 februárjában elindult gyalog, hogy valahogyan átjusson Pestre egyetlen unokájához, de terve nem sikerült. Egy budai rokonához vánszorgott el, és ott is halt meg az ostrom alatt átélt szenvedései következtében 1945. február 26-án. Budán temették el, a ciszterciták templomának udvarán, egy ideiglenes cinteremben. 17
Kapcsolatát szülővárosával élete végéig megtartotta. Írt a felső-bácskai nyelvi sajátosságokról. Összeállította egy kiadásra tervezett új Tóth Kálmán-album számára a költő bibliográfiáját. Javasolta egy Tóth Kálmánszoba kialakítását a múzeumban, valamint arcképének megvásárlását. Ritka könyveket ajánlott megvételre szülővárosának, de ajándékozott is. Gyakran hazajárt, levelezett több személlyel, így Bemhart Sándor egykori polgármesterrel is. Balassa egész életében keményen dolgozott, öreg napjaira is megmaradt munkakedve. Sokoldalú munkássága a nyelvtudomány majdnem minden ágára,kiterjedt. Szűkebb érdeklődési köre a fonetika és a nyelvjáráskutatás. Uttörője a hangtan hazai művelésének, és első rendszerezője a magyar nyelvjárásoknak. Általános nyelvtudományi munkássága inkább ismertető, mint alkotó jellegű volt. A nyelvművelés két ágában szerezte a legnagyobb érdemeket: a helyesírás és a nyelvhelyesség terén. Harcosa volt a magyar helyesírás egységesítésének is. A múlt század nyolcvanas éveiben tagja lett a szigorú hierarchián alapuló polgári szabadkőművességnek. A Könyves Kálmán páholy főtisztét látta el l898-ban. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy nagymester-helyettese, később nagymestere 1914-től 1920-ig. Páholyt neveztek el róla 1945 után. Személye nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szabadkőműves világban is nagy tekintélynek örvendett. Széleskörű kapcsolatokat alakított ki a nemzetközi szabadkőműves szövetségekkel. Abban a korban, amelyben élt, tudóstársainak egy része származása és világnézete alapján ítélte meg őt, aki elsősorban a tudománynak élt, aki minden körülmény ellenére töretlenül dolgozott, mert becsületének nagyobb ereje volt részrehaj lást mutató személyeknél. Benedek Marcell 1934-ben a hetvenedik születésnapjára kiadott emlékkönyv előszavában így írt róla: "Közönséges emberi ésszel nehéz elgondolni, hogyan lehet akár "fajta", akár " világnézete" miatt veszedelmes az az ember, akinek egyetlen szerelme: a magyar nyelv tisztasága, egyetlen célja: e nyelv törvényeinek megismerése és megismertetése. Mégis veszedelmesnek tarthatták valahogy. Munkái értékét nem lehet tagadni, külföldi tekintélyek is ráütötték azokra a maguk bélyegét - de azért Balassa Józsefet nem hívta falai közé az egyetem s személyét nem fogadta be ugyanaz az Akadémia, amely nem egy munkáját adta ki... " Balassa tökéletesen beszélt németül, franciául és angolul. Egyike volt legképzettebb nyelvészeinknek. Nyelvészeti cikkei magyar és külföldi szaklapokban jelentek meg. Művei közül csak néhányat emelünk ki: A phonetika elemei (1886), A magyar nyelvjárások osztályozása és jellemzése (1891), A magyar hangtan (1895), A magyar nyelv (1899), Magyar fonetika (1904), Kis magyar hangtan (1905), Az egységes magyar he- 18 Iyesírás szótára és szabályai (1929), A magyar nyelv életrajza (1937), A nyelvek élete (1938), A magyar nyelv szótára két kötetben (1940) és a Magyar nyelv könyve (1943) CÍmű nagy munkáját, amely életművének betetőzése volt. Amikor Amerikából hazajött - nem messze a hetvenedik életévétől -, megírta a Kossuth Amerikában című könyvét. Tudományos ml!nkásságának alapvető tulajdonsága a tisztánlátás és a világos előadás. Irt más témájú könyveket is. Szerkesztett magyar-német, német-magyar szótárt, nyelvtant, angol nyelvtant, és társszerzője volt a Sauvageotféle nagy magyar-francia szótárnak. Ezért kapta meg élete egyetlen kitüntetését, de nem hazájától, hanem Franciaországtól. Írta a középiskolások nyelvi tankönyveit és más segédkönyveket. Nehéz anyagi körülményei miatt igényes munkával könyveket is fordított. A Magyar Nyelvőr CÍmű folyóiratot - Szarvas Gábor és Simonyi Zsigmond nagy korszaka után - Balassa szerkesztette, írta és nyomtatta 1920-tól 1940-ig, amíg a kormány meg nem szüntette kiadását. Egyszerű középiskolai tanárként régóta szorgalmas munkatársa volt ezen folyóiratnak, és haláláig az is maradt. Önzetlenül vállalta a szerkesztéssel és kiadással járó sok gondot, sőt anyagi áldozatot is, folytatva elődei nyelvművelő munkáját. Nemcsak cikkeket közölt, de maga is sorra vette a nyelvhelyesség és nyelvtisztaság kérdéseit, valamint a lapok, folyóiratok, könyvek bírálatát. Figyelemmel kísérte a nyelvművelő mozgalmat, és összefoglalta elért eredményeit: "Tovább kell folytatni a küzdelmet a magyar nyelv helyessége és tisztasága érdekében. Gutta cavat lapidem. [Jelentése: a vízcsepp kivájja a követ.] Régi és igaz közmondás. Ha száz Szor meg százszor ismételünk valamit, mégiscsak megragad lassanként a jó, terjed is." Szavai ma is érvényesek. Báldy Bálint (1896-1971) Bellosics Bálintnak, a bajai tanítóképző egykori tanárának, később igazgatójának, a híres etnográfusnak második fiaként Baján született 1896. február 26-án, a Petőfi Sándor u. 26. szám alatti házban. Négy fiú- és egy leánytestvére volt. A görög-katolikus keresztségben a Bálint, István és Lipót nevet kapta. A bajai ciszterci főgimnázium tanulója volt 1906-tól 19
1914-ig, ahol a reál tárgyakban ért el jobb eredményt. A gin;mazista évek alatt sportolt, és az iskolai d!ákszínjátszá ban is. részt vett. Eretts gi ụ án jogi pályára készült, de rövidesen katonaskodṇla kellett. Az elso v!agháborúban galiciai, bukovinai és olaszországi frontokon harcolt,. tobbször megsebesült. A véletlenen múlt, hogy életben maradt, ugyanis sorsot húztak, hogy ki mehet szabadságra, és neki kedvezett a szerencse, bajtársai valamennyien odavesztek. Kitüntetéssel végezte el a Magyaróvári Gazdasági Akadémiát, ezután 1926-ig a Somogy megyei öreglaki uradalom vityapusztai gazdaságában dolgozott segédtisztként és kerületvezető intézőként. Innen került Gödöllőre 1927-ben, ahol 33 éven át, nyugdíjazásáig dolgozott. Kisegítő munkaerőként kezdte, havi 100 pengős fizetéssel az ottani baromfitelepen és munkásképző iskolában, amelyet szakiskolává szerveztek. 1934-ben megnősült. Főnökét, Benkő Pált - aki apósa volt - 1936-ban nyugdíjazták, és utódjául Báldy Bálintot nevezték ki. Kinevezésével az intézmény nagyarányú fejlődésnek indult, mert szakmai tudása, tehetsége, szervezőképessége és lelkesedése elősegítette, hogy a pénzzel és személyzettel gyéren ellátott intézmény ered ményesen működő kutatóintézetté válj on. A kisállattenyésztés hazai fej lesztése volt fő célkitűzése, ezen belül is kiemelten a baromfitenyésztés. A fekete, sárga és kendermagos magyar baromfit kitenyésztette és elterjesztette, megalapozta a nagyüzemi baromfitartást. Erre volt a legbüszkébb, de foglalkozott libanemesítéssel is. Másodsorban a haltenyésztés érdekelte. Halastavat létesített, ahol a süllőtartás és -szaporítás különböző módszereivel kísérletezett. Prémesállat-tenyésztő részleget is létrehozott; elsősorban házi és angoranyúllal foglalkozott, emellett haszongalamb-tenyésztéssel, de gyakorolta a méhészkedést is. Vándortanácsadó szolgálatot szervezett, melyre főleg állástalan tanítónők vállalkoztak, miután előzőleg egy félévet töltöttek Gödöllőn. Báldy Bálint a hazai kisállattenyésztés alapos ismerete mellett külföldön, Ausztriában, Dániában, Hollandiában és Németországban gyűjtött tapasztalatokat. Nevéhez fűződik a baromfikeltető-gépek elterjesztése, Kecskeméten állították fel a későbbi keltetőállomások ősét. Munkáj ának eredményeként kísérleti gazdasággá alakult a telep. A háború alatt megsemmisült intézményt újjászervezte, amely 1952-ben Kisállattenyésztő Kutató Intézetté alakult. Ennek baromfitenyésztési osztályvezetője lett. Sokféle titulusa volt, de mindig ugyanazt a munkát végezte: a kisállattenyésztés egészének viselte gondját. Sokan látogatták a kutatóintézetet a világ minden tájáról, amely kutatási eredmények mellett vezetése alatt gazdaságosan működött. Neve országszerte ismert lett. Sokat tett a kisgazdák kezén lévő baromfiállomány fej lesztése és az egységes szakoktatás megszervezése érdekében. Márta lánya - apjára emlékezve - röviden így jellemezte: " Soha nem láttam idegesnek és kapkodónak. Koránkelő volt, és gyakorlati ember. Az irodában csak a feltétlenül szükséges időt töltötte. Jó emberismerő volt, aki baráti alapon dolgozott munkatársaival." Nyugdíjba 1960-ban ment, és 1962-ben szülővárosába költözött. Itt néprajzos apja és testvére által ízlésesen berendezett, azóta sajnos lebontott szép belvárosi családi házban élt tanítónő húgával. Látogatta lányait, és gyönyörködött unokáiban. Szakmai cikkeket írt, pl. a Halászat CÍmű szaklapba. Ágnes leányánál, Mohácson gyűlt össze a család 1971. szeptember 26-án, hogy Flóra húgának 70. születésnapját ünnepeljék. Ekkor rosszul lett, és pillanatok alatt megállt szívverése. A bajai Rókus temetőben, a családi sírboltban pihen. Szakirodalmi munkássága jelentős. Több, széles körben elterjedt és további kiadásokat megért szakkönyvet írt. Főműve A baromfi tenyésztése című. Munkái nemcsak szakmai körökben, de a magántennelők és háztáj i tenyésztő k körében is ismertek. Számtalan cikke és tanulmánya jelent meg szaklapokban, a rádióban is gyakran tartott ismeretterjesztő előadásokat. Legnagyobb kitüntetése - az 1954-ben átvett Munka Erdemrend mellett - az 1960-ban megkapott Kossuth-díj ill. fokozata, amelyet a baromfitenyésztés terén három évtizedes munkássága során elért kiváló eredményeiért kapott. Tanítványai róla elnevezett díjat - emlékplakettet és érmet - alapítottak, amelyet egyéni kisállattenyésztőknek adnak át évente. A Bolyi Mezőgazdasági Kombinát bári üzem egységében - ahová szaktanácsadóként sokat járt - látható bronz mellszobra, Trischler Ferenc pécsi szobrász alkotása, amelynek másodpéldányát később Gödöllőn is elhelyezték. Bartsch Samu (1845-1895) A biológia és a zoológia híres tudósa, kutatója, a nagyszerű tanár, majd a Bajai Tanítóképző Intézet igazgatója nem Baján született. A Bartsch família a Felvidék két iskolavárosából (Lőcse, Igló) szánnazott. Apja Bartsch Sámuel lakatosmester volt, anyja Leschinszky Katalin. Az ifjú Bartsch 20 21
Samu a Szepes vármegyei, Hernád menti Iglón (ma Spisská Nová Ves) született 1845. szeptember 29-én, köztiszteletben álló, evangélikus vallású szülők második gyermekeként. (Károly, az elsőszülött még kisgyermekkorában meghalt.) Az iglói elemi iskolába járt, jó tanuló volt. Elemi iskolás korából sok emléket tudott felidézni. Egyik tanítója a reggeli ima közös elmondása után mindig ezt a vezényszót mondta: " Adfer mihi baculum, spongiam et cretam." (Hozd ide nekem a botot, szivacsot és a krétát.) Az elsőre, a botra sohasem szolgált rá, mert jó magaviseletű, szorgalmas tanuló volt. Szülővárosában végezte el a négy gimnáziumi osztályt. Itt erősebb nevelői hatást tett rá két tanára: dr. Tavaszy Lajos - aki Bem hadtestében volt százados - és Pákh Károly. Tanárai elismeréssel javasolták az 1858/59. tanév végén továbbtanulásra, és a negyedik osztályról szóló bizonyítványában röviden úgy jellemezték, hogy tehetséges, kiváló teljesítményt nyújtó diák. A gimnázium négy felső osztályát a " Tarca-parti Athénnek" is nevezett Eperjes (ma Presov) város 1667-ben alapított híres evangélikus kollégiumában végezte el, amely a magyar kultúra egyik fontos északi bástyájának számított. Ebben a városban tanárának, Hazslinszky Frigyesnek buzdítására alakult ki természetszeretete. Természetjáró lett, gyűjtött és rendezgetett. Kitűnő eredménnyel tanult, majd 1863-ban itt érettségizett. Ugyancsak Eperjesen végezte el az evangélikus teológiát. Nem volt pénze tanulmányainak folytatására, ezért az eperjesi Plachy családnál vállalt nevelői állást. Szabadidejében a természettudományokkai foglalkozott, és a kollégium múzeumában tevékenykedett. A nevelősködéssel két év alatt összegyűjtött pénzzel, az evangelikus egyház ösztöndíj ával és szülei segítségével aztán külföldi egyetemeken folytathatta - készsége és hajlama alapján - tanulmányait. A berlini Frigyes Vilmos Egyetemre 1868-ban iratkozott be (a mai Humboldt Egyetemre), ahol az első tanulmányi félévben természettudományi és matematikai előadásokat hallgatott. Szorgalmasan jegyzetelt, múzeumokba, könyvtárakba, állatkertbe járt. Meglátogatta a német kikötőket, átrándult Angliába. Dél-Hollandiában, Leiden város környékén gyönyörködött az Északi-tengerben. A Rajna folyó torkolatának közelében és Katwijk tengerpart ján a tengeri állatkák sokaságát szemlélte, csodálta a természet szépségeit, gyarapította ismereteit. Tanulmányait a Stuttgarthoz közeli Tübingenben folytatta kitűnő eredménnyel. Tanárai Hugo von Mohi botanikus, az egyetem botanikai tanszékének vezetője és Franz Leydig zoológus hatására sok felejthetetlen kiránduláson vett részt. Hosszabb utat tett Svájcon keresztül Olaszor- 22 szágba. Élményeit, megfigyeléseit naplójában rögzítette. Leydig irányítása mellett a vízben élő kerekesférgekkel (Rotatoria) kezd foglalkozni. Ezekről a mikroszkóppal látható sodró-állatkákról német nyelven írta első munkáját, egyben doktori értekezését, amely Stuttgartban jelent meg 1870-ben A kerekes-férgek Tübingenben megfigyelt fajai címmel. A természettudományok doktorává avatták Tübingenben, majd hazajött Magyarországra. Itthoni vizsgája alapján megkapta a természettudományi tantárgyak oktatására jogosító tanári címet 1870. július 26-án. A nyíregyházi evangélikus tanítóképző igazgatójává választották. Elvárták - miután Tübingenben pedagógiát is hallgatott -, " hogy a nevelés és oktatástant, ha tanártársai önként rá nem vállalkoznak, szívesen kezelendi." Ezt írta be kinevezési okmányába az egyházkerület élén álló egyházi főfelügyelő. Elégedetlenségére valló levelet írt nyíregyházi tevékenységéről Igló szülötte, ifjabb dr. Bókai János orvostanár barátjának: " Daczára annak, hogy a jövő elébe a legszebb reménnyel tekintek, azon reménnyel, hogy valaha kizárólag szaktanulmányaimnak fogok élhetni, ajelen körülmények mégis oda kényszerítettek, hogy... bárminő állást vállalj ak. Így kerültem ide igazgatónak...". Legemlékezetesebb nyíregyházi élménye az volt, hogy itt találkozhatott először dr. Emericzy Gézával, a nyíregyházi evangélikus gimnázium neves, látnoki ábrándokba merülő, sokoldalú ismeretekkel rendelkező.tanárával, akivel barátságot kötött. Elégedetlen volt, mert a kevés tanítóképzőssel csak reggel 5-8 óra között foglalkozhatott, minthogy azoknak a megélhetés miatt az ' evangélikus elemi iskolában kellett tanítani. Trefort Ágoston, vallás- és közoktatási miniszter 1871-ben kinevezte a Bajai Állami Tanítóképző Intézet rendes tanárává. Itt már taníthatta szaktárgyait. Publikálni kezdett az intézeti évkönyvekben a természettudományok tanításáról. Oktatási, szemléltetési célokra értékes növény- és állatgyűjteményt állított össze növendékeivel, ami sajnos később megsemmisült. Középiskolai tanári oklevelet is szerzett 1873-ban Budapesten, a tudományegyetemen. A bajai evangélikus lelkészi hivatal anyakönyvi bejegyzése szerint 1873. szeptember 7-én megnősült. Esküvőjének egyik tanúja Czirfusz Ferenc, a bajai tanítóképző első igazgatója volt. A huszonnyolc éves tanár olyan lányt vett feleségül, akinek nagyapja 42 évig kántortanító volt Baján, édesapja pedig alapítója, majd elnöke az 1861-ben létrehozott helyi Magyar Dal- és Zeneegyletnek. Aki kezdetben gazdálkodó volt, majd tanító, igazgató lett, és nagy szerepe volt városunk zenei életében. Zeneszerető lévén kamarazenei összejöveteleket rendezett lakásán, háza negyedszázadon át a zenei élet központja volt. Ö maga csellón játszott, 23
lányai - Paula és Hermin - zongoráztak. A családi hagyomány szerint, csak azzal a feltétellel adta Hengl Adolf lányát, a tizenhat éves Hermint feleségül leendő vejének, ha az megtanul gordonkázni, hogy utódja legyen a vonósnégyesben. Kívánsága teljesült. A házasságból négy leánygyermek született: Flóra 1874-ben (Bellosics Bálintné), Hermin 1876-ban (dr. Kósa Károlyné), Jolán 1877-ben (Utry Pálné) és Julianna 1888-ban, aki idősb Éber Sándor festőművész felesége lett. Beadványa alapján a Természettudományi Társulat 1873-ban Bartschot megbízta az Alduna és a Tisza mentén előforduló sodró-állatkák kutatásával és leírásával, így visszatérhetett kedvenc tudományos témájához. Megfigyeléseiről készített munkáját 1876-ban elküldte a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak, mely Rotatoria Hungariae, A sodró-állatkák Magyarországon megfigyelt fajaik címmel 1877-ben meg is jelent. Ezzel a témával többé nem foglalkozott, a Crustaceákat, a rákok osztályát figyelte meg. Az erről szóló anatómiai tanulmányának töredékei 1878-ban a Természetrajzi Füzetekben jelentek meg, és ugyanitt, ugyanebben az évben a korcscsőrű seregélyről írt tanulmányát is kiadták. Érett korú tanár volt, amikor 1878-ban kinevezték a Bajai Tanítóképző Intézet igazgatójává. Örült ennek, de fájó szívvel vált meg szaktárgyainak tanításától. \ Igazgatói elfoglaltsága csökkentette tudományos tevékenységét, növelte azonban társadalmi elfoglaltságát. Természettudományi, tanügyi, tankönyvbírálati és egyéb témájú írásait a Természettudományi Közlöny, a Magyar Tanítóképző, a Magyar Tanügy, az Egyetemes Közoktatási Szemle, a Néptanítók Lapja és a Vasárnapi Újság közölte. Egy ideig szerkesztette a Baja című vegyes tartalmú hetilapot is!.' Szerkesztőként őszinte, nyílt, szókimondó írásai miatt többször támadások is érték. Köztiszteletben álló, tekintélyes személyisége lett városunknak, akinek erkölcsi magatartásán alapuló befolyása és súlya volt. Többféle közéleti feladatot vállalt. Tagja volt a város népnevelési biztosságának, a Casino választmányának, igazgatósági tagja a Kereskedelmi- és Iparbanknak, egy időben igazgatója a Bajai Kölcsönös Segélyező Egyletnek; munkatársa a Magyar Tanítóképző című lapnak, a tanítóképzős tanárok egyesületének pedig választmány i tagja. Életének utolsó szakaszában idejét az épülő bajai internátus foglalta le. A tanulók akkori anyagi helyzete, fegyelmi állapota kívánatossá tette építését. Nem lelkesedett ugyan az internátusért, mert azt tartotta, hogy ezekben a társadalom mellőzésével akarnak nevelni, de nem is ellenezte. 24 Kimondta, ahol létesítése kívánatos, "ott állíttassék fel, a hol felesleges, maradjon el." Szemei gyengültek a sok olvasás, írás és nem utolsósorban a Hartnack használatától. (Ez utóbbi volt az akkori idők legkedveltebb mikroszkópja, amelyet német készítőjéről neveztek el.) Utolsó cikke 1894-ben jelent meg. Szemorvosokhoz csak későn fordult, állapota reménytelenné vált. Ehhez járult még súlyos vesebaja. Látása, testi ereje rohamosan csökkent, szélütések is érték. Édesanyja, családtagjai gondos ápolása ellenére 1895. január 19-én, hajnali 3 órakor meghalt. A tanítóképzőben ravatalozták fel, és a Kálvária temetőben temették el. Később vitték át a Rókus sírkertbe, végső nyughelyére. Életében tett megnyilatkozásai hozzásegítenek ahhoz, hogy megrajzolhassuk egyéniségét. Egyik fiatal tanártársa, egyben veje, Bellosics Bálint etnográfus - akiből később a tanítóképző igazgatója lett - így jellemezte: "... alacsony termetű, kövérségre hajlamos ember volt. Erős vonású arcza fö lött magosan fej lett homlok boltozódott; szelíd, kék szemeiből jóság sugárzott. Aki először találkozott vele, arczvonásaiból nagy értelmi erőt, de száraz, hideg kedélyt olvasott ki. Az értelmi kiválóságban nem is csalódott. Bartsch Samu a tiszta, rendezett fogalmak embere volt. Nagy memóriája számukat bőven tudta szaporítani és gyorsan rendelkezésére adni. Tiszta logikája s nagyterjedelmű, rendezett ismeretköre tanításának sikerét mindig biztosította, társadalmi és egyesületi téren pedig tiszteletet szerzett számára." Bölcs, békés, nyugodt természetű, emberszerető férfi volt. Gondolkodásmódja nem engedte meg a tartalmatlan, az érdemleges mondanivaló nélküli szószaporítást. Beszédmódjának egyhangúsága csak akkor élénkült, ha a téma lelkesítette. Gondolatainak fűszerezéséül tudott tréfálkozni is. Szerette családját és a zenét, jól csellózott. Vasárnap délelőttönként rendszeresen lakásán muzsikált más bajai amatőrökkel. Ebben a körben pihente ki fáradalmait. Pedagógiai elvei közül a legfontosabb az önállóságra nevelés volt. Erős alapokra kívánt építeni, képzett, hazafias érzésű, erkölcsös tanítókat kibocsájtani. Nevelési elveinek megvalósításáért, különösen a természettudományos tárgyak oktatásának hangsúlyosabbá tételéért sokat küzdött. Ellene volt olyan terveknek, amelyek a tanítójeiöltekből "művészt, iparost, gazdát, baromfi-, méh- és selyemhernyó tenyésztőt, gyümölcs- és fakertészt, vinczeliért, konyhakertészt, állattenyésztőt akarnak nevelni." Az volt a meggyőződése, hogy az élet a tanítót mindenre megtanít ja. Bartsch egykori tanítómesteréhez, a botanikus Hazslinszky Frigyeshez hasonlóan vidéken tevékenykedett, távol a tudomány forrásaitól. Levelezett Herman Ottóval, a sokoldalú, kiváló természettudóssal. Egyik leve- 25
Iében ezt írta: "Részemről a jóakaratnál egyebet alig ígérhetek, nem azért, mintha hivatást magamban nem éreznék, vagy mintha minden képességet magamtól megtagadni álszerény volnék, hanem inkább azért, minthogy az irodalmi segédeszközöktől annyira távol vagyok, mint Mohamed a hegytől." Élete példázza a vidéken munkálkodó tudós szakmai egyedüllétét. A tudomány többet nyerhetett volna vele, ha a rendkívüli képességű és szakértelmű férfiú kutatóintézetben dolgozhatott volna. A cél, az út azonban ki volt számára jelölve. Városunk nyert vele, híres tudós igazgatója, közéleti személyisége volt. Hálából utcát is elneveztek róla. Bayer Józse! (1851-1919) A kiváló tanár, irodalom- és színháztörténész, akadémikus paraszti ősei Alsó-Ausztriából származtak. Apja - Bayer Mihály - a Sugovica-parti, régi Provália utcában lévő Fehér Hajó uradalmi vendégfogadó bérlője volt, nem tudott magyarul. Két fiú- és egy leánygyermekét magyar iskolába járatta, de anyanyelvi szinten beszéltek németül is. Bayer József 1851. november 23-án született Baján. Tanulmányait a helyi Királyi Katolikus Állami Főgimnáziumban végezte. Mindig kiváló tanuló volt, nyolcadikos gimnazista korában erkölcsi viselkedéséért "példás", szorgalmáért, "ernyedetlen" minősítést kapott bizonyítványában, és minden tárgyból kitűnő eredményt ért el. Kitűnő minősítéssel érettségizett 1870. július l l-én és 12-én. Jó tanulmányi eredményéért többször jutalmazták. Amikor hetedikes volt, megkapta a gimnázium kiváló tanára, a Kolmár József által alapított Vörösmarty-ösztöndíjat. A zene is érdekelte. Kiváló hegedűsként az iskolai zenekarban játszott. Amikor ideje engedte, vasárnaponként kisebb, főleg vonósokból álló hangszeres műkedvelő együttessel játszott, a legtöbbször Bartsch Samuék lakásán. Első színházi élményeit Baján szerezte. Hétéves gyermekként a kocsma udvarán látott először vándorszínészeket, akik ott felállított primitív színpadukon játszottak. Itt látta Diefenbach németországi társulata által magyarországi turnéja keretében a városunkban is bemutatott Rómeó és Júliát. 26 Szülei akarata ellenére tanárnak készült. Beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára földrajz, történelem szakra, apja ezért megvonta tőle a támogatást, így nehéz körülmények között tanult. Szorgalmával már az első évben kiérdemelt egy 300 forintos ösztöndíjat. Tanulmányainak megkezdésekor részt vett egy irodalmi témájú egyetemi pályázaton. Arany János balladáinak széptan i elemzése és összehasonlítása a skót balladákkai című tanulmányáért nem kapott pályadíjat, de - mivel a pályaművek közül a legnagyobb önállóságot mutatta - elnyerte az őt bíráló Greguss Ágost dícséretét. Gyakran járt színházba, operai előadásokra. Takarékosan élt, könyveket vásárolt, könyvtárakat látogatott. Fővárosi lapokba 1873-tól kezdve recenziókat, tárcákat kezdett írni. A tanári oklevelet 1874-ben kapta meg, de kiváló bizonyítványa sem tette lehetővé kinevezését. 16 éven át egyik budapesti iskolából a másikba került. A soproni Csöndes-féle magán intézetben is tanított egy évet 1876-ban. Mindenütt csak helyettesítő segédtanárként és ideiglenes jelleggel. Azért, hogy Pesten maradhasson, 1877-ben elvállalt a budapesti tankerületi főigazgatóságon egy írnoki állást. Itt fogalmazói és irodai munkát végzett. Már 39 éves volt, amikor kinevezték tanárnak a Markó utcai főgimnáziumba. Itt tanított nyugdíjazásáig, 1912-ig. Gyulai László festő barátja révén 1883-ban bekerült egy neves képzőművészekből álló társaságba, amelynek tagjai voltak Greguss János, Lotz Károly, Mészöly Géza, Stróbl Alajos, Székely Bertalan, Than Mór és mások. Képzőművészeti érdeklődését tanulmányai bizonyítják, de továbbra is írta recenzió it és történeti tárgyú tárcáit. Az Egyetértés című napilap tudósítója volt 1881-1884 között. Érdeklődése a színháztörténet felé fordult, kutatni és gyűjteni kezdett. A Kisfaludy Társaság pályázatot hirdetett a magyar színészet történetének megírására 1884. november 30-i határidővel. Erre a rövid idő miatt mindössze két jeligés pályamű érkezett. Az egyik az övé volt. Meghoszszabbították a határidőt egy évvel, hogy a pályázók kiegészíthessék pá Iyaműveiket. A Kisfaludy Társaság 1886. február 3-án tartott ülésén döntött, és 200 arannyal jutalmazta Bayer hatalmas monográfiáját, A Nemzeti Játékszín történetét. Ez a mű még ma is alapvető fontosságú. Az első tudományos igénnyel megírt színháztörténet. A legrégibb időktől 1837- ig beszéli el a színháztörténeti eseményeket. Két kötetben jelent meg a munka 1887-ben, ezzel a tudományos élet élvonalába került. Az elnyert pályadíj is a legjobbkor jött számára, mert szülei tönkrementek Baján. Felköltöztek fiúk Városmajor utcai lakásába, el kellett tartania őket. A Kisfaludy Társaság 1888. január 25-én tudományos érdemeiért beválasztotta tagjai közé. A pályázat sikere után rátalált igazi hivatására, a szí- 27
nészettörténetre. Egyre-másra jelentek meg cikkei, tanulmányai a színészet múlt jából. Első nagy munkájának sikerével nem elégedett meg, és titokban az Akadémia pályázatára készült. A magyar drámairodalom története című műve - amely a legrégibb nyomoktól 1867-ig tárgyalja a témát, és ismertet minden fö llelhető színművet, nyomtatványt, kéziratot és előadásra vonatkozó adatot - elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bézsán-féle jutalmát. Ezen kétkötetes munkáját is kiadták 1897-ben. Két főművével és a századfordulóig megjelent tanulmányaival lerakta a magyar színháztörténet alapjait. Vele egyidőben más színháztörténészek is feltűntek, de Bayer kie!delkedett közülük módszerességével, munkáinak minőségével. Erdeklődése a Shakespeare-drámák magyarországi szerepe felé fordult. Mintegy tízéves tevékenységének eredményeként 1909-ben két kötetben kiadták harmadik főművét, a Shakespeare drámái hazánkban CÍmű monográfiát. Ezzel, és ajavaslatára megindított Magyar Shakespeare Tár CÍmű negyedévenként megjelenő folyóirattal - amelynek kezdetben szerkesztője volt - elindította a magyar Shakespeare-kutatást. A Magyar Tudományos Akadémia 1899-ben levelező tagjává választotta. Székfoglaló előadását A Nemzeti Játékszín, mint közügy témában tartotta. Érdeklődésének továbbra is területe maradt a magyar képzőművészet és annak története. Az 1902-ben Lyka Károly szerkesztésében beinduló Művészet CÍmű szecessziós folyóirat lelkes munkatársává vált, gondosan kutatva a régi magyar képzőművészek életrajzi adatait. Ezáltal a művészettörténeti irodalom is sokat köszönhetett munkásságának. Nevéhez fűződik több drámagyűjtemény, így Pálos iskoladrámák, Egy magyar Eszther-dráma, valamint Szigligeti Ede, Katona József, Szigeti József színműveinek és Déryné naplójának teljes kiadása. A Magyar Tudományos Akadémia 1911-ben választotta rendes tagjai közé. Székfoglaló előadását Schiller drámái hazánkban címmel tartotta meg. A budapesti tudományegyetem 1912-ben tiszteletbeli doktorává választotta. Az erről szóló díszoklevél átnyújtásakor a dékán beszédét ezzel kezdte: " Az oklevelet átnyújtom abban a meggyőződésben, hogy amióta a budapesti Tudományegyetem fennáll, ez a kitüntetés nem ért még olyan férfiút, aki akkora tudást oly ritka szerénységgel párosított volna, mint amily tudás és szerénység egyesül Önben." Ekkor már 61 éves volt, és szülei halála után egyedül élt Török utcai lakásában. Petróleumlámpa világánál dolgozott, mert nem engedte sem a gáz-, sem a villanyvilágítás bevezetését, nehogy könyvekkel zsúfolt lakásának általa kialakított rendje felboruljon. Nagyobb munkába már nem fogott, mértéktelenül dohányozva itt írta cikkeit. Naplót is vezetett a világháborúról, 1918 végéig hatvannál több iskolai fü zetet teleírt háborús eseményekkel. 28 A Staud Géza által összeállított bibliográfia 1873-1917 között 258 m, egjel nt munkáját sorolja fel, amelyek saját nevén, álnevein, vagy szignovai jelentek meg. Legtöbbje tanügyi, művészeti, színésztörténeti és kritikai témájú volt. Utolsó munkája valószínűleg cím nélküli tanulmánya volt, amelyet Kelemen László emlékezéseiről írt. Műve csak 1961- ben került kiadásra. Házvezetőnője 1919. december 12-én holtan találta. Sok ritkaságot rej.. to hatalmas könyvtár (hétezer kötet) és kéziratos hagyaték maradt utána. Eredetileg szülővárosának szánta könyvtárát, azt szerette volna, ha ez a ematikus gyűjtemény együtt marad. A nála járt bajai küldöttségnek ki is jelentette, hogy könyvtárát és kultúrtörténeti gyűjteményét, festményeit (amelyek között néhány Lotz-kép is volt) a városra hagyja, de akadémiku társai erről bizonyára lebeszélték, így milliós értékű gyűjteménye szetszóródott. Könyveit beolvasztották a Pécsi Egyetemi Könyvtár állo ányába. Kéziratos hagyatékának kisebb része a Tudományos Akadémia es a Széchényi Könyvtár irattárába került, a nagyobbik részt testvére, Halt nberg Mihályné 1947-ben ajándékozta a Széchényi Könyvtárnak. Baj váro a 1?13. június 28-án megtartott közgyűlésén munkásságának ehsmeresekent - " mellyel fényt sugárzott szülővárosára is" - dísz olgárává választotta. A kitüntetést távirati úton köszönte meg, és egyuttal 100 koronát küldött a bajai szegényház lakóinak. Bayer József zárkózott, szófukar tudós volt, aki - a pozitivizmus tudo, mánytörténeti irányzatának szellemében - elősegítette, hogy a magyar szl áztörténet mint tudomány megszülessen. Első tudományos rendszerezoj e a magyar színjáték kiterjedt világirodalmi kapcsolatainak. Töretlen úton haladva egy személyben gyűjtő, kutató és feldolgozó volt. Munkásságára jellemző az adatok megbízhatósága és a széleskörű anyagis eret. Az általa megkezdett úttal lerakta a további kutatások alapjait. Jól jeljemzi munkásságát ex librise, melyet Tahy Antal készített. Olyan embert ábrázol, aki egyik kezével ásójára támaszkodik, a másik kezével fe lemeli a görög drámák tragikus álarcát, a színészet szimbólumát amit a fö ldből kiásott. ' 29
Beck Károly (1817-1879) A 19. század végén Baja a dunai szállítás előnyeit kihasz álva nagy g bonakereskedelmet folytatott. A GaIiciából idetelepült zsidóság egy resze is ezzel foglalkozott. Karl Beck, bajai születésű osztrák-német köl ő apja is gabonakereskedő volt. Móric Beck. négy gye m e k zül ennḳ korán meghalt, Siegfried kereskedő lett,. VIlmos p dlg Jonevu festo, rajzoló aki az irodalomban is működött WIlly Beck neven. A elsőszülött Károly 1817. május l-jén született Baján. Apja a fiút a kereskedői pályára szánta. A gyerm ket ortod szigor sá al próbálták nevelni. Fejlődésében nagy szerep Jutott. anyj nak, aki mu elt asszony volt és vonzódott a költészethez. Nem tudjuk biztosan, melyik nyelv volt any yelve, de az akkori zsidóság tö bsége, németü}, vagy jiddisül b szélt. Van olyan nézet is, hogy csak kilenc eves koraban tanult meg nemetül. Baján az iskolában kitűnt gyors elfogásáva. I szerezt : me tin tudásának alapjait. A latin verspályazatokon mmdig az eḷsok kozott volt amiért egyszer a kalocsai érsek megjutalmazta egy kis aranykereszttel. De ismert volt csínytevéseiről és álmodozásairól is. Sokat barangolt a városban és környékén, szívesen időzött a város végén élő gondtalan cigányok között. Amikor a család Pestre költözött, 12 éves volt. Elobb Idegenkedett a várostól de hamar alkalmazkodott az ottani élethez. Gimnáziumba járt, ott is jó ' tanuló volt. Kitűnő latinsággal írta fogalmazványait, és sokat olvasott túlerőltetve gyenge szervezetét. A bécsi orvosi egyetemre 16 évesen iratkozott be. Ottani működése azonban főleg csak az irodalomra korlátozódott. Megismerte közvetlenül is a német irodalmat, verseini kezdett, lapokba irogatott. Apja kívánságára l 835-ben kénytelen Pesten gabonakeresk o-segednek beállni. Ezt a munkát csak 8 hónapig bírta. Főn ke - aki Ifjan verselgetett - felhívta apja figyeimét költői tehetségére. Igy az apa engede a már sokfelől jövő biztatásnak, és 1836 júniusá ól elengedte. fi t a :,kis Párizsnak" nevezett Lipcsébe, amely akkor a nemet szellemi elet es a hírlapírás legjelentősebb központja volt. Csakham. fel. tűnést eltett költészetével - verseit ki is adták -, és azzal, hogy poltttkal menekultnek adta ki magát. De azzal is, hogy zsinóros magyar ruhában és sarkantyú s csizmában járt. Lipcsében beiratkozott a bölcsészeti karra, mert a rend- 30 ". '" őrség nehezen tűrte az idegeneket. A fiatal Író művésztársai körében az irodalomnak és a művészetnek élt. Lipcsében - az Ifjú Németország mozgalom központjában - a Drezda Lipcse vasútvonal megnyitására írt versével alapozta meg hírnevét. Legnagyobb sikerét első verseskötetével érte el, az ifjúság költőjévé vált. Meghívást kapott Weimarba Goethe menyétől, hogy " írjon ott, a neki egyedül méltó helyen." Heteket élt, alkotott Goethe házában, ez volt életének legboldogabb időszaka. Pestre 184l-ben azzal a reménnyel tért vissza, hogy híre-neve alapján ott gyökeret verhet, de nem kapott kellő elismerést. Szerkesztői állást vállalt, részt vett a Der Ungarn című szépirodalmi lap szerkesztésében. Közömbösek voltak vele szemben, sőt hazája iránti hűtlenséggel vádolták. Mielőtt újrakezdte csavargásait, 1842. május 27-én áttért az evangelikus, más források szerint a református vallásra. Ismét Bécsben lakott 1843-tól, mivel pesti szerelmi kapcsolatának vége lett, s ez odébbállásra késztette. Bécsben barátságot kötött nagy költő honfitársával Nikolaus Lenauval. Nyugtalan szelleme 1844-ben Berlinbe hajtotta, és 1845-től nagyobb felolvasó körutakat tett. Pestre megy 1846 tavaszán, ahol megismerkedett Petőfi vel, akinek költészetét már ismerte, s néhány versét németre fordította. Ezek azonban nem tetszettek Petőfinek, s közlésükhöz nem járult hozzá. Az európai forradalmi hullám Berlinben érte 1848 tavaszán. A császárhoz intézett jóhiszemű verse miatt - amelyben a magyar hazafiak védelmében emelt szót - elfordultak tőle, és az osztrák reakció dühét is felkeltette. Az év nyarán hazatért, de csalódva visszament Bécsbe, ott telepedett le. Otthont alapított végre a nagy vándorköltő, de magánélete is balszerencsésen alakult, ugyanis 1849 karácsonyán megnősült, feleségül vette Julie Mühlmannt, aki fél év múlva, a kolerajárvány idején meghalt. A csapás után 3 évig bolyongott Poroszországban, Svájcban, Magyarországon, de nem talált nyugalomra. Pesten próbált szerencsét l855-ben, de sikertelensége Bécsbe sodorta. Ismét bejárta l861-62-ben Németországot, és felolvasásokat tartott. Új ra Pesten élt 1863-65 között, megérte ott atyja, festő öccse és anyja halálát. Magyarországot 1873-ban látta utoljára, végképp Bécsben telepedett le. Közel hatvanévesen, 1876-ban másodszor nősült, feleségül vette a 24 éves Friedericke Meistert. Az öregedő, és utolsó éveiben szegénységben élő, beteg költő javára Pesten gyűjtés indult, hogy gyógykezeltethesse magát, de 1879 elején szélütés érte, és ugyanezen év április 9-én meghalt Bécs Wahring kerületében. Április l2-én temették a Bécs melletti matzleinsdorfi temetőben. A bajaiak hatalmas babérkoszorút vittek sírjára 31
" Baja város dicső szülöttjé ek " szövegű magyar felírással. Bécs város utcát nevezett el róla a XVIII. kerületben. A költőt kortársai szertelen, gazdag fantáziájú, magyar érzelmű álmodozónak, másrészt nyugtalan, túlfűtött temperatumúnak tartották. Egyszersmind nagyra becsülték és szerették. Műveiben uralkodó volt a magyar elem. Költészetének fénypont ját a Jankó CÍmű magyar tárgyú verses regényével érte el. Különösen szabadságszerető hangja tetszett az olvasóknak. Meteorként csapódott a német irodalomba, és mindenkit meghódított. Az 1848-as forradalmat előkészítő politikai költészet képviselője volt, ezekkel érte el a legnagyobb hatást. A szegények és üldözöttek védelmére kelt műveiben. Politikus költőnek indult, ez hozta számára a sikereket, de visszatorpant a forradalomtól, és lassan megindult az ismeretlenség homálya felé. Nem adta meg magát könnyen, nagy költő akart lenni, de ereje nem engedte. Szabadságszeretete megmaradt, de visszafogottabb, tartózkodóbb lett. Magyar érzelmű, de német nyelvű költővé vált, s ebben szerepet játszott zsidó származása is, amely korlát volt közte és a magyar irodalom között. Első két kötetét a szabadság szolgálatába állította. A hazából című kötettel 1852-ben a kibékülést kereste a hazafiakkal. A Vértezett dalok CÍmű gyűjteménye és az Utazó poéta CÍmű munkája 1838-ban jelent meg. Ezt a Csendes dalok követte 1840-ben. A következő évben Saul címmel drámát írt, amelyet Pesten is bemutattak. Élete nagy műve a Jankó, a magyar csikós CÍmű verses regénye 1841-ben jelent meg, melyet báró Eötvös József úrnak ajánlott. Berlinben 1844-ben műveiből újabb kötetet adtak ki, majd A szegény ember dalai CÍmű könyvében szociális eszmékről írt. Egy regényt írt 1853-ban Mater Dolorosa CÍmmel, de ez nem hozott elismerést. A Galambok a fészekben CÍmű verseskötetét 1866-ban adta ki. Utolsó gyűjteménye 1870-ben jelent meg. Folyóiratokat is alapított és szerkesztett. Az 1830-as 40-es években Beck sikeres költő volt Közép-Európában, ismerték verseit. Költészetének témái között a természet is szerepelt. A Dunáról azt írta, hogy teljes szépségében csak magyar fö ldön mutatkozik a folyó. Érdekességként elmondható, hogy egyik verse megihlette Johann Strausst is. A va\cerkirály 1867-ben kezdte írni talán legnépszerűbb művét, a Kék Duna keringőt, amelyben a vezető szólamot énekes interpretálja. Kezéhez kapta ehhez Josep Weyl költeményét, de el sem olvasta a nehezen böngészhető kéziratot, csak a címét. Erről jutott eszébe egy másik, még diákkorá ól ismert vers, amelyet kívülről tudott, s melynek Beck volt a szerzője. Igy serkentette alkotásra a bajai származású költő a szép kék Dunáról írott verse - amelyben ifjúkorára emlékezett - ifjabb Johann Strausst, a Kék Duna keringő megírására. (Zenéj éhez Strauss csak később alkalmazta Weyl versét.) 32 Bellosics Bálint (1867-1916) " Rédics szülötte. Etnográfus. A bajai tanítóképző magyar-történelem szakos tanára, később igazgatója. A m g nem etiségi népra ' zi kérdések vizsgálatával szerzett elévülhetetlen érdemeket." -Ezt vésték Zala megyel sziflőfaluja művelődési otthonának falán enlelyezett márványtáblára.. Nem Bala....szülötte, du!gész munkás életét itt élte le, és itt tért örök Plnenőre" - emlékezett róla Flóra lánya 1960-ban, aki apja példáját követve pedagógus és néprajzi tárgyak gyűjtője volt.? Alkotómunkáj ának színtere városunk. Baja ennek elismeréseként utcát evezett e.li:óla. Születésének centenáriuma a Türr István Múzeum emlékkiállítással ünnepelte 1967 októberében. Apja bérlő volt Alsó-Lendván - ma Lendava, Szlovénia -, ahol a római időkben áthaladt a híres borostyánkő út. Esterházy herceg lendvai uradaimában volt bérlete, de saját birtoka is. Zala megyéhez tartozott 1918-ig ez a vegyes, magyar-vend lakosságú terület. Édesanyja, Péntek Katalin vend családból származott. Apja poláncsi vend szülők gyermeke olt, és a Szapáryak jószágigazgatója. Vend dajka ölében gőgicsélt, any a,."endül énekelt dalait hallgatta. Szüleinek négy fia közül ő volt a leg Idosebb. Az utána született testvére gazdasági akadémiát végzett, és segítette vezetni apja bérletét, amíg 27 éves korában meg nem halt. Két öccse katona lett. A kiegyezés évében, 1867. október lo-én született. Elemi és közép i s ko!ai tanulmányait szülőmegyéjében végezte. Nyaranta főleg gazdálkodó apja Nyakasháza-pusztán lévő tanyáján lakott, ahol közelebbi kapcsolatba került a szlovén - régebbi nyelvhasználattal vend - néppel, szokásaival, dalaival. Nem tudni, mi vitte a pedagógiai és később a nagyfokú néprajzi érdeklődés felé, mert családjának tagjai gazdálkodók és katonák voltak. Azt tudjuk, hogy amikor Budán a tanítóképzőben megkezdte tanulmányait, ott tanárai, Király Pál és különösen dr. Hermann Antal buzdították a néprajz szeretetére. Az utóbbitól sok ösztönzést kapott zalai gyűj tőmunkájához - amelyet már diákkorában megkezdett -, segítette tanácsaival, leveleztek, később baráti kapcsolatba kerültek. A tanítóképző utolsó évfolyamát egészségi okokból a szülőhelyéhez közeli Csáktornyán fejezte be 1887-ben. Ott szerzett tanítói oklevelet, ahol a Zrínyiek 33
családi fészke volt. (Ma a helység neve Cakovec.) Ezután, 1887-1890 között a budapesti állami polgári iskolai tanítóképzőben nyelv és történelem szakra járt. Jeles eredménnyel 1890. június 30-án polgári iskolai tanári képesítést szerzett Gyergyánffy István igazgatósága idején. Az egyéves tanítóképző intézeti tanári tanfolyamot 1890/91-ben végzi el ugyanazon a szakon. Az ezt igazoló, 1891. július l-jei keltezésű és kitűnő eredményű "Elbocsájtó Bizonyítvány" még kézzel íródott. " Pusztán lakunk most szülőimmel " - írta Alsó-Lendváról 1891-ben egyik tanárának, majd a következő évben még azt, hogy "Ha az Isten megsegít és Csáktornyára kerülhetek...". A minisztériumi uraknál személyesen is járt elhelyezkedése ügyében, mégis Bajára kap kinevezést. Képesítése alapján 1 892-ben segédtanár lesz a tanítóképzőben. Nem tudjuk, hogy a korabeli tanügyirányítás felelőssésérzetének, vagy a véletlennek köszönhető az, hogy a soknemzetiségű Eszak-Bácska központjába került, ahol a tanítójelöltekjó része vegyes lakosságú területekről verbuválódott. Beszélt a hazai délszláv nyelveken és németül, így a magyar néprajzi kérdéseken kívül megismerhette a nemzetiségek népi kultúráját. " Bajára történt kineveztetésemre nem mertem számítani pesti utam után... Azóta bajai ember vagyok, megszoktam a várost, környezetét, és meg is szerettem... A másik, ami Baját és vidékét vonzóvá teszi, az a körülmény, hogy nemcsak Zal ában volt alkalmam három nemzetiség életét megfigyelni, hanem Baján is van itt magyar, német, bunyevác sőt nem messze sokacz is" - írta akkori, Petőfi Sándor utca 51. szám alatti lakásáról egyik levelében. A zalai tájtól való elszakadás nem ment könynyen, de ettől kezdve már Bajához, a Bácskához kötődött. Életében egyetlen munkahelye volt, a bajai tanítóképző, ahol rengeteget dolgozott. " Jó igás voltam mindig " állította magáról, és valóban - amint ecsetelte egyik levelében egynapi dolgát - emberfeletti munkát végzett. Heti 18 órája mellett reggel 6-tól az este 9 órai lefekvésig ellátta az internátusi teendőket, délután az irodában dolgozott napról-napra, de hozzá tartozott a köztartás (ma kollégiumi ellátásnak nevezzük) minden számadása, s egyéb ügyes-bajos (étkeztetés, mosatás stb.) dolga. Hermann Antalnak azt írta: "De azért ethnographizálok, gyűjtök. Növendékeim szeretnek és kedvel irogatok." Bajáról nősült. Eljegyezte 1893. április 2-án dr. Bartsch Samunak, a tanítóképző tudós igazgatójának lányát, a 19 éves Flórát (meghalt 1957- ben), majd ugyanazon év június 27-én feleségül vette. Nászútra szülőföldjére mentek. Boldog házasságából 7 gyermek (2 lány és 5 fiú) született. A legkisebb 3 éves korában meghalt. Hat élő gyermekét - mint tanítványait - a haza és a nép önzetlen szeretetére nevelte. A fiúk az 34 ősökhöz hasonlóan válaszottak gazdálkodói vagy katonai pályát. (János okleveles gazda, Bálint Kossuth-díjas kisállattenyésztő, László városi főkertész, Imre főagronómus, Pál katonatiszt lett.) Flóra lánya a pedagógus pályát választotta. Ötévi segédtanári működése után 1897 -ben rendes tanárrá nevezték ki. Ezután az is megfor?ult a fejében, hogy szülei elhagyatottsága miatt Csáktornyára megy. Alláscserére gondolt, amit levelezéséből tudunk, de ez nem sikerült. Tanári tevékenységét 21 évig becsülettel ellátta. A tanítóképző igazgatójává 1913-ban nevezik ki. Rövid igazgatósága alatt tiszteletet és szeretetet vívott ki magának. Egyik téli falulátogatásán megfázott, de beteg tüdővel is tovább végezte teendőit. Mire családja és az orvosok pihenésre késztették, már késő volt. Hozzátartozói leggondosabb, szerető ápolása ellenére, a kérlelhetetlen halál elragadta szerettei körébő\. Tüdővészben 1916. június 15-én este 10 órakor halt meg 49 év s korában a tanítóképző intézetben lévő lakásán. Erdemei elsősorban etnográfiai téren nagyok. Ezt a néprajz szakemberei értékelték. Szétválasztani etnográfusi és pedagógiai tevékenységét nem lehet, mert az összefonódott. Tanári munkája mellett megmaradt idejét a néprajzkutatásnak szentelte. Milyen ember volt? Született pedagógus, halk szavú, telve emberszeretette\. Szerette tanítványait és katedráját, lelkesedett a népért. Nagy tárgyismerettel rendelkezett, szépen beszélte a magyar nyelvet. Korát megelőző szociális beállítottsága és humorérzéke közkedveltté tette. Azt is megérezhették ismerői, hogy nem hangoztat szólamokat, amit hirdetett, azt hitte is. Beoltotta a néprajzi ismereteket tanítványaiba, hogy eredményes működésükhöz megismerhessék környezetüket, és szeressék a népet. Bekapcsolta őket a népélet kutatásába, a gyűjtésbe is. A tanítójelölteket és a kibocsájtott tanítókat kutató út j ai során állomáshelyükön meglátogatta. Megfigyelte életüket, tevékenységüket. Lánya így jellemzi: "Tanítványainak mindig szerető szívű, megértő tanára, atyai jóakarója volt." Nemcsak tanári és igazgatói minőségében találkozott a tanítójelöltekkel, hanem mint az internátus, az önképzőkör vezetője, az ifjúsági könyvtár őre, az iskolai múzeum gyarapítója, a kirándulások, a színielőadások szervezője (magyar darabok betanításán kívül németből is fordított színdarabokat színjátszói részére). Tanfolyamokon is részt vett Magyarországon és Jénában, hogy nagyobb tájékozottságra tegyen szert. Sokoldalú pedagógiai-közművelődési tevékenységében nagy szerepet játszott az úgynevezett parasztlíceumok, parasztgimnáziumok szervezése. A bajaszentistváni és a sükösdi falugimnázium az első volt az országban, s az első világháborúig működtek. Kezelte a tanári könyvtárat, de tankönyveket is írt, lektorált és 35
fordított. Nemcsak a falvakban, Baján is tartott előadásokat. Az úgynevezett liceális előadássorozatok egyik kedvelt előadója volt. Tagja lett a város törvényhatósági bizottságának, alelnöke a bajai állami elemi iskolák gondnokságának, elnöke a bajai Széchenyi Szövetségnek, választmányi tagja és könyvtárosa a bajai Casinónak, választmányi tagja a Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesületének és a Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulatnak. Rendes tagja a Bács Bodrog vármegyei Irodalmi Társaságnak 1906-tól. A Magyar Néprajzi Társaságnak alapításától kezdve tagja, majd 1896-tól választmányi tagja. Néprajzi kutatásait tanulóéve ben szülőfóldjén kezdte, már képzős korában megjelentek első írásai. Eletében száznál több cikket, tanulmányt publikált, s elsősorban az 1890 óta megjelenő Effíí1ographiában, a Magyar éprajzi Társaság folyóiratában, melyeket saját rajzaival illusztrált. Ennek első évfolyamában a vend balladákról írt. De más hazai lapokban, folyóiratokban, közlönyökben, értesítőkben, monográfiákban stb. és német nyelvű szakfolyóiratokban is jelentek meg írásai. Minden témáját nem sorolhatj uk fel, csak ízelítőül említjük, hogy a Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat kiadásában jelent meg 1907-ben az Útmutató a néprajzi tárgyak gyűjtéséhez című munkája. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben sorozat egyik kötetében a zala és vas megyei vendekről, a Magyarország vármegyéi és városai sorozat Bács-Bodrog vármegyéről készült köteteiben a magyarokról és a bunyevácokról írt tanulmányt. Egy néprajzi olvasókönyv összeállításán 1908-tól dolgozott, ami 1914- re nyomdakész állapotba került. Háborús okok megakadályozták megjelenését. A Néprajzi Múzeum Adattára őrzi a kéziratot. Kétkötetes fó ldrajzkönyve 1914-ben készült el. Már szedés alatt volt az első kötet, de a háborús okok itt is közbeszóltak, nyomása abbamaradt, és 1918-ban egész munkája megsemmisült. Az volt a terve, hogy nyugdíjas éveit kizá ólag a néprajztudománynak szenteli, és megszervezi a bajai múzeumot. Ertékes gyűjteményének egy részét is ennek a múzeumnak szánta, ezt családja később át is adta. A Magyar Néprajzi Lexikon többek között ezt írja róla: " Kutatta a bácskai német, főleg pedig a dél szláv (szlovén, vend, sokác, bunyevác, szerb) nemzetiségek népi kultúráját. Magyar néprajzi kérdésekkel is foglalkozott. Érdeklődése kiterjedt a tárgyi és szellemi néprajzra." Életét az iskolának és a tudománynak szentelte, eredményeivel tudományága legjobbjai közé küzdötte fel magát, írásaival a szakirodalmat gazdagította. 36 Bern hart Sán dor (1889-1984) Ősei azok sorába tartoztak, akik Baját felvirágoztatták. Apai ágon elődei 1780 körül települtek Németországból városunkba. Az idetelepült családi ős kézműves volt. Apai nagyapjának, Bernhart Ernőnek, és nagyanyjának, Sámuel Anna Borbálának egyik gyermeke volt édesapja, Bernhart Ernő (1862-1944). Apja kereskedőiskolát végzett 1875-ben. Előbb kereskedő lett, majd 1882-ben a Bajai Takarékpénztár szolgálatába lépett, ahol 49 évig dolgozott, és 1931-ben igazgató-főkönyvelőként ment nyugdíjba. Választott tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, ügyesen rajzolt, hegedült és zongorázott. A sportban a vívást szerette. Anyai ágon ősei szudétanémet származásúak. Az észak-csehországi Wartenbergben született dédapja, ahol háza és jelentős földbirtoka volt. A szabadságharc idején egyik fia, a daliás termetű Schütz Antal bevonult katonának. A negyvennyolcas zászlók lehanyatlása után - amikor már hazafelé tartott - elfogták. Büntetésül tíz évet kellett a csendőrségnél szolgálnia. Amikor nagyapja ezt az időt is letöltötte, állami alkalmazott, útmester lett. Feleségül vette a magyar származású Lerner Aloisiát, akinek fivére bajai kereskedő volt. Nagyanyja fiatalon meghalt. Ebből a házasságból jött a világra édesanyja, Schütz Anna is. Bernhart Sándor Baján született 1889. május 5-én, a Deszkás utca 22. számú Schleicher-féle házban. (Ma ez a szép, barokk stílusú műemlék a 21. szám.) Két testvére volt. Húga Anna, akit dr. Flórián Géza ügyvéd vett feleségül, és öccse Ernő, aki gyógyszerész. Apai nagyszülei a Haynald utca 29. szám alatt laktak (ma Táncsics utca). Ezt a házat nagybátyja, dr. Bernhart János városi tiszti főorvos örökölte, ő lakott benne. Ugyanezen utca 32. szám alatt 1889-ben új házat kezdett építtetni. Amikor elkészült, apja megvette testvérétől a régi, 1780-ban épült copf stílusú házat. Odaköltöztek Deszkás utcai szülőházából. Édesapja tanította nemcsak írni és olvasni, hanem rajzolni és hegedülni is. Később egy öreg német hegedűtanár oktatta. Rajz- és zenei tehetségét apjától örökölte. A német nyelvet is elég jól beszélte. Édesanyjának - aki tökéletesen beszélt, 'írt magyarul - anyanyelve a német volt, és 37