Don Bosco pedagógiája

Don Bosco pedagógiája Pedagógusportré Az ipari forradalom és az azt követő tudományos-technikai fejlődés hatására lezárult az emberiség fejlődésének tradicionális szakasza, megszületett a modernkor. A gazdasági-társadalmi-politikai struktúraváltással együtt járó gyors agrár, ipari és infrastrukturális változások jelentős mértékű demográfiai, urbanizációs átalakulásokat eredményeztek. Új társadalmi osztály jelent meg, a proletariátus. Szabályozatlan volt a munkaideje, alacsony a fizetése, általános volt a női- és gyermekmunka, hiányzott a munkás érdekvédelem, a beteg- és balesetbiztosítás. A tradicionális közösségek megszűnésével lazulni kezdett a hazához, családhoz, egyházhoz, államhoz fűződő kapcsolatrendszer, terjedt a bűnözés és a prostitúció. Különösen tragikus és veszélyes mértékű volt az ifjúság testi-lelki elnyomorodása, iskolázatlansága. A gondokkal az állami intézmények nem tudtak mit kezdeni. A krízishelyzet megoldására először a keresztény felelősségtudat által vezérelt magánemberek és egyházi szervezetek siettek a nyomorgók segítségére. Befogadták a nincsteleneket, gondoskodtak ellátásukról, egyengették munkához jutásukat, szakképzésük útját, próbáltak céltalan életüknek értelmet, tartalmat adni. A szegény néptömegek oktatására-nevelésére, a velük kapcsolatos szociális gondoskodásra a század folyamán számos karitatív egyesület, szerzetes- és apácarend, kongregáció jött létre. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Salesiani di Bosco, vagyis a Szalézi Társaság, amely viszonylag fiatal szerzetesrend a nagy múltú katolikus rendek között. Alapítója, Don giovanni Bosco, Neri Szent Fülöp szellemének követője. 1859-ben alapította a társaságot. A végleges pápai jóváhagyást a rend 1874-ben kapta meg. 1980-ban az öt világrészen 1341 házban 16900 rendtag foglalkozott a fiúneveléssel. A szalézi nővérek száma pedig 17500 volt 1438 rendházban. Ez azt jelenti, hogy a szalézi diákok száma napjaikban meghaladhatja az egymilliót. Magyarországon 1901 óta vannak szaléziek. Első iskolájuk 1913-ban nyílt meg Péliföldszentkereszten. 1950-ig a rend állami feloszlatásáig 13 iskolájuk volt hazánkban. A rendszerváltás után újra iskolákat hoztak létre. Ma 9 rendházat tartanak fenn Magyarországon. A Bosco család Bosco János 1815. augusztus 16-án született Olaszországban, a piemonti tartomány Becchi nevű kis falujában, Torino mellett. Édesapja Bosco Ferenc, édesanyja Occhiena Margit, mindketten földművesek. Két idősebb testvére volt, Antal és József. Édesapjuk halála miatt korán árvaságra jutottak. Az édesanyjuk önfeláldozó munkával és nagy szeretettel tartotta össze a családot. Ez különösen nehéz volt akkoriban, mivel a falvakban megjelent az éhezés és a nélkülözés. A kor politikai és gazdasági helyzetét a zűrzavar jellemezte. Az 1814-es Bécsi Kongresszus Olaszországot nyolc önálló részre osztotta. A Bosco család otthona a Szárd Királysághoz tartozott, ahonnan a polgári értelmiség áttelepült. Ennek oka az volt, hogy I. Viktor Emánuel visszaadta a nemesség és a papság korábbi előjogait. Az alig megerősödött polgárság sokat veszített nehezen megszerzett jogaiból. Reményüket Károly Albertbe vetették, mert úgy látták, hogy van érzéke az új időkhöz. Az új idő pedig a polgárság ideje. Később gazdaságilag megerősödve gyárakat épít, munkásokat alkalmaz, majd bocsát el. Torino utcáin tömegesen jelennek meg a állás nélküli fiatalok, akik éhesen és erkölcsi gátlás nélkül portyázva lesik az alkalmat, hogy betevő falathoz jussanak. Senki sem törődik velük, csak néhány szegény pap, akik még bennük is Isten gyermekét látják. Ezek az események azonban kevésbé voltak érezhetőek azon a dombvidéken, ahol Bosco János gyermek éveit élte. János igen érzékeny, okos, kiváló emlékezettel megáldott fiú volt, aki sokat szenvedett Antal bátyja erőszakos és ostoba természetétől. Nem volt ritka, hogy bántalmazta is testvérét. Édesanyja azonban maga volt a megtestesült jóság, szeretet, gyöngédség, derű. Don Bosco nevelőként sok dologban utánozta édesanyját. Az anya mély vallásos hite gyökeret vert a kis Giuaninban. 1

A kis Giuanin álma Az elemi iskola első osztályát valószínűleg kilenc évesen, 1824-25 között végezte. Ebben az időben látta sorsfordító álmát, amit ő később a papi szolgálatra való meghívásnak értékelt. Ebben az álomban trágár beszédű, istenkáromló fiúkat látott, akikre az erős fizikumú János felháborodásában ököllel támadt. Ám egy megnyerő külsejű, fényes arcú ismeretlen megfogta a kezét, és azt mondta: Nem veréssel, hanem szeretettel és szelídséggel kell barátságukat megnyerned! mire János körülnézett a gyermekek eltűntek és helyettük szelíd állatokat pillantott meg. Én vagyok a Jó Pásztor. - szólalt meg újra a megnyerő külsejű férfi (Jézus). Légy alázatos, erős és férfias. Legeltesd juhaimat! Azonnal nekilátott, hogy megvalósítsa álmát. Vasárnaponként elment a városba, a templomba, ahol páratlan memóriájával rögzítette a reggeli mise prédikációját, és délután szóról-szóra visszamondta a környékbeli fiúknak, más egyéb érdekes történetek olvasása közben. Nagy népszerűségre tett szert. Máskor elment a vásárba, mind kileste a komédiások és szemfényvesztők trükkjeit, és ezzel szórakoztatta otthon barátait. Fizetségül csak egyet kért: a mulatság végén közös imádságot. Antal bátyja nem nézte jó szemmel ezt, féltékeny volt népszerűségére. Ezért egy este úgy megverte, hogy el kellett hagynia a szülői házat. Az apai örökségből iskolába ment Castelnuovoba. Elemi tárgyakat és latint tanult. Pénze hamar elfogyott. Tanulmányai költségét maga teremtette elő, hol munkával, hol pedig koldulással. 1831. november 4-én végre elindulhatott a chieri gimnáziumba, Valentino atyához. Itt is megmutathatta emlékező tehetségét, ugyanis latin könyvét véletlenül otthon felejtette és kívülről visszaolvasta az egyszer hallott latin olvasmányt. Chieriben megalapította a Vidámság Társaságát Egyszerű szabályzata három pontból állt: 1. Csak istennek tetsző dolgot tenni, 2. Jól tanulni, 3. Mindig vidámnak lenni. Belső öröme a keresztény remény optimizmusából eredt. 1832 őszén kezdte meg a harmadik grammatikai osztályt, és 1835-ben már a két humán retorikai osztályt is befejezte. Akkoriban nála az egyszeri olvasás egyenlő volt a szórólszóra tanulással. Életének fontos pillanata volt, amikor felkereste a fiatal, de híres teológus papot, Don Cafassot, aki azt tanácsolta neki, hogy jelentkezzen a papi szemináriumba. János meg is fogadta Don Cafasso tanácsát. 1835. október 25-én a castelnuovói templomban került sor a beöltözködési szertartásra. Itt vette fel először a reverendát. Elhatározta, hogy mindenben mértékletes lesz, harcol a tisztaságért, minden nap elmélkedik, mindig tanítja és vezeti azokat, akik reá lesznek bízva. A gondosan szabályozott szemináriumi élet nem okozott számára nehézséget. A hat esztendő és a lelkipásztori gyakorlatok sok mindenre megtanították. Például arra, hogy hogyan hagyja el a klasszikus nyelvezetet, hogyan beszéljen egyszerű, népies stílusban, akár tájszólásban is. Teológiai érvelések helyett egyszerű példákat említsen. Alkalmanként csak keveset tanítson, mert a nép keveset tud egyszerre felfogni. Ezek az elvek beépültek későbbi pedagógiai gondolkodásába is. 1841. június 5-én avatták pappá, János Don Bosco-vá lett. Don Bosco és Oratóriuma Don Cafasso javaslatára még két esztendeig teológiai akadémiai praktikumot végzett Torinóban. Ezalatt Don Bosco megismerte a városszéli nyomorúságot is. Tapasztalatai feldúlták a lelkét. Serdülő fiúk kóboroltak tömegesen az utcákon, képzettség és foglalkozás nélkül, elvadultan züllötten, készen a legrosszabbra is. Megkísérelt a közelükbe férkőzni, de bizalmatlanul, megvetően szitkozódva, visszahúzódtak tőle. Ők voltak az álombéli vad suhancok Don Bosco számításokat végzett. Ezeknek a fiataloknak iskolára és nekik megfelelő munkára van szükségük, hogy biztos jövő álljon előttük. El kell jutniuk az Istennel való, hogy felfedezzék emberi méltóságukat. Életre szóló döntés fogalmazódott meg benne. Megmentője akarok lenni az ifjúságnak! Csak még azt nem tudta, hogy hogyan, mi módon kezdjen hozzá? A fordulópont 1841. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén jött el. Don Bosco közvetlenül misézés előtt egy teljesen tudatlan fiúval találkozott, akit az érdeklődés meg a hideg hozott be a sekrestyébe. Mise után barátságosan elbeszélgetett vele és megtanította a keresztvetésre. A fiú egy hét múltán kilenc társát hozta magával. Velük kezdődött az Oratórium, Don Bosco műve. Március 25-én már harmincan voltak, akik mise után meghallgatták a fiatal pap tanítását, és később is vele maradtak. Pár év múlva már négyszáz fölött volt a fiúk száma. 2

Ahogyan nőtt a gyermekek száma, úgy jelentkeztek az ezzel kapcsolatos problémák. Változó körülmények között, templomról templomra vándorolva éltek, gyakran a szabad ég alatt töltötték az éjszakát. A fiúk ellátása is sok fejtörést okozott. 1843-ban Don Bosco kórházlelkészi állást kapott megfelelő javadalmazással, s vele egy kis kápolnát is. Azonban a fiúk itt nem fértek el, és a környéken lakókat is zavarták. 1845-ben áttelepültek a sokkal nagyobb Szent Márton templomba, de itt is csak fél évet tölthettek a környékbeliek panaszai miatt. Don Bosco úgy segített magukon, hogy kibérelt egy rétet, ahol napközben játszhattak. 1846 már feszült politikai légkört hozott magával. Bár Don Bosco távol tartotta magát a politikától, mégis feljelentették őt fiaival együtt. Többször kihallgatták, rendőri felügyelet alá helyezték, beszédeit titkos rendőrök ellenőrizték- A környező plébániákon szolgáló paptestvérei pedig féltékenyen figyelték népszerű lelkipásztori tevékenységét. Mint bolondot elmegyógyintézetbe is akarták szállíttatni. Amikor a rét bérleti jogát felmondták, sőt fiai miatt még kórházlelkészi állásáról is le kellett mondania, súlyosan megbetegedett. Egy időre kénytelen volt haza utazni Becchibe. Felgyógyulása után édesanyját is magával vitte Torinóba. A mindig segítőkész Margit mama 1857-ben bekövetkezett haláláig az összes fiú édesanyja lett. Az áldatlan helyzeten 1847-ben a milánói érsek rendelkezése segített: nekik ajándékozott egy oratóriumnak való épületet és az elhagyott gyermekek plébániájává tette. Az épület zsúfolásig megtelt fiúkkal, akik már csak nagy létszámuk miatt is bizony sokat zajongtak. A város vezetése szünet nélkül kapta a feljelentéseket. 1848-ban egy alkalommal még fegyverrel is rálőttek Don Boscora, de sértetlen maradt. Az újabb fordulat 1850-ben következett be. Két városi tisztviselő az Oratórium felszámolása céljából ellenőrzést tartott, de a tisztelettudó és a megfelelő elemi ismeretekkel rendelkező gyermekek láttán teljesen megváltozott véleménnyel tértek vissza a városi tanácsba. Végül az Oratórium maradt, sőt ezek a tanácstagok kormánytámogatást eszközöltek ki Don Bosco számára. A szaléziek családja 1851-ben Don Bosco megvásárolt egy közeli házat és a hozzátartozó telket is. Itt letette nagy példaképe, Szalézi Szent Ferenc tiszteletére emelt templomának alapkövét. A templom négy év múlva már teljesen készen állt. Idővel a környék is megbékült velük, mert a fiúk kevésbé zsúfoltan, megfelelő körülmények között elhelyezve már nem zavarták annyira a szomszéd házakban élőket. Sőt, a város meg is tapasztalhatta Don Bosco fiainak emberségét: az 1854. évi nagy kolerajárványban ezek a fiúk sokat segítettek a város betegeinek ápolásában. 1859-ben Don Bosco munkatársaival megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetes rendjét. Az Oratóriumból iskola, majd iskolarendszer fejlődött ki. Már nemcsak elemi - és hitoktatás folyt itt, hanem mesterséget is tanultak a növendékek. Később 1872-ben megalakul a rend női ága is a Segítő Szűzanya Nővérei elnevezéssel. A végleges pápai jóváhagyást 1874-ben kapták meg. Pár év múlva Don Bosco már Dél-Amerikába is indított missziós csoportot. Utolsó éveiben sokat szenvedett, mozgásszervi. és szembetegség gyötörte. 1888. január 31-én halt meg. 1929-ben XI. Pius pápa boldoggá, majd 1930-ban szentté avatta. Don Bosco pedagógiája A megelőző módszer Sokan tették fel már a kérdést módszerének eredményessége láttán, hogy vajon honnan merítette ezt az élő pedagógiát, ezt a hathatós módszert a gyermeki szívek kezelésére. Nevelési módszereit részint a fennmaradt jegyzetfüzetek, részint a rendtagok és a tanítványok személyes emlékei alapján Auffray szalézi atya foglalta össze és adta közre. 3

A szalézi nevelés alapja a minden pillanatra kiterjedő felügyelet. A nevelő vegyen részt növendékei egész életében. tanácsolja Don Bosco. Auffray így foglalja össze a megelőző módszer lényegét: 1. A nevelő atyaként éljen a növendékek között, tegye lehetetlenné, hogy a gyermek vétkezzék, amíg meg nem nevelődik. A gyakran használt megtartó módszerrel szemben megelőző módszert alkalmaz, lényegében úgy, ahogyan a modern orvos a higiéniát. 2. Nem fenyeget, nem épít a félelemre, hanem a szerető éberség módszerét alkalmazza. Felajánlja a gyermek gyöngeségével szemben az ő erejét. Ezzel összetöri azt a korlátot, amely a növendéket és a nevelőt elválasztja, anélkül, hogy tekintélyéből veszítene. Egész életét tanítványainak szenteli. 3. Konfliktus kezelő módszerének lényege: kiemeli a civakodót azzal, hogy valamilyen feladattal bízza meg, és a helyére áll a játékban. A kapcsolatot nehezen találókat pedig azzal vonja be a játékba, hogy fáradságra hivatkozva átadja nekik a helyét. Maga Don Bosco így vall nevelési módszerének titkáról: A gyermekeim lelkébe plántált istenfélelem erejében mindent elérek náluk, amit csak akarok. A módszeremet magam sem ismerem. Nekem csak egyetlen érdemem van, megyek előre úgy, ahogy Isten indításai és a körülmények megengedik. Pedagógiai képessége tehát ösztönös volt, adomány, hivatás. Soha nevelőt nem rajongtak úgy körül, mint őt. Valójában azonban az igazán fontos döntései előtt nem elégedett meg saját ösztöneivel. Amikor házainak reguláját, szabályzatát készítette, gondosan tanulmányozta más intézetek munkáját. Noha ő maga pedagógiai jellegű könyveket nem írt, azonban buzgón olvasta a nagy nevelők írásait, szenvedélyesen érdeklődött tapasztalataik iránt. Füzetet tartott magánál, melybe állandóan feljegyezte sikertelen próbálkozásait, hibáit. Rendtársainak is ezt tanácsolta. Empatikus módszerei ellenére néha nem kerülhette el a büntetés alkalmazását. Ilyenkor mindig nagyon vigyázott, nehogy bezáruljon a gyermek lelke és elzárkózzék a nevelői hatások elől. Négy dolgot rendelt el a büntetéssel kapcsolatban: 1. Csak a legvégső esetben szabad büntetést alkalmazni. 2. A büntetés ne legyen megalázó, vagy még jobban felingerlő. Józan, indulatmentes és arányos legyen. 3. Lehetőleg az érzelmekre hasson. A fenyítés soha nem történhet nyilvánosan. Nem szabad kollektív büntetést alkalmazni. Lehetőleg úgy kell büntetni, ahogyan az édesanyák büntetnek: megdöbbent arc, hideg és közömbös szavak, elfordult pillantás, visszahúzódó kezek. A fegyelmet nem öncélúan, vagy a nevelő nyugalma miatt, hanem a nevelés érdekében követelte meg. A gyermek lelkének ki kell nyílnia a szabad játékban, hogy a nevelő megismerhesse, és feladatát elvégezhesse. A rosszul felfogott fegyelem elnyomja a gyermek szabad megnyilvánulásait. Különösen érdekes állásponton van az emberi természet megítélésben. Felfogásában az emberi természet nincs alapvetően megrontva, mint ahogy az áteredő bűn dogmájából következne, de nem is fordul ösztönösen a jó felé, mint ahogy Rousseau és követői hirdetik. Nem esik egyetlen végletbe sem: nem fékezi könyörtelenül a fiatalok szabadságát, de nem is szabadítja fel őket korlátlanul. Szerinte a túlzott szigor és a korlátlan szabadság az a két szikla, amelyek között úgy kell áthaladnunk, hogy sem önkényes zsarnokok, sem a játék távoli szemlélői ne legyünk. A gyermek szabadságának tiszteletben tartását a szent gyónásra és a szent áldozásra is kiterjesztette. Az egyetlen megengedett ráhatás a mások jó példája és a szelíd, szeretetteljes buzdítás. A szalézi osztályok légköre családias, atyai. Tanulni, leckét írni kötelező, de közben kérdezhet, hozzászólhat. Fontos elem a tréfa, az érdekes vagy mókás történet. Esténként Don Bosco a vacsora után rendszeresen mesét mondott. Az Oratóriumot rendszeresen ellepték a gyermekek, fürtökben lógtak mindenhol. A legkisebbek Don Bosco lába körül helyezkedtek el. Szavait feszülten figyelték. Gyakran játszott együtt a fiúkkal. Mindig örömet akart, szabadidőben és tanításközben egyaránt. 1847-ben még diákszínpadot is felállított intézetében. A liturgián mindenki fennhangon imádkozott és énekelt. Nem végzett hosszú szertartásokat, zenét, virágot és sok-sok fényességet rendelt, hogy az isten háza otthonos és barátságos legyen. Vallotta, hogy a bizalom az egész nevelés alapja. Tekintélye nem a büntetéstől való félelemre, hanem a szeretetre épült. Szeretet nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül nincs nevelés. Teljes módszerét tulajdonképpen csak a rendtagok gyakorolhatják eredményesen, hiszen e pedagógiának oly sok intuitív és improvizatív komponense van, hogy az csak a rend élő hagyományaival, valamint a napi szalézi gyakorlattal párosulva érheti el a kívánt eredményt. Azonban ez a pedagógiai módszer sok olyan elemet tartalmaz, amely napjainkban is alkalmazható, egyetemes értékekkel rendelkezik. Ilyen elem például a szeretettel irányított nevelés, valamint az öröm és a vidámság légkörében mű- 4

ködő és kiteljesedő emberalakító program. A játékközpontú nevelés, a gyermek szabad megnyilatkozási lehetősége, lelkiismereti szabadsága olyan elemek, melyek a később reformpedagógiákba is beépültek. Irodalomjegyzék Bosco, Teresio S. S.: Don Bosco. Szent József Kiadó. Bp. 1991. Auffray, A. S. S.: Don Bosco nevelési módszere. Rákospalota, 1299. Balanyi György: Don Bosco életműve és nagyságának titka. Kath. Szemle, 1934. Jedlicska Pál: Néhány vonás Don Bosco életéből. Kath. Szemle, 1901. Schepens, J. S. S.: Don Bosco pedagógiája. Mérleg, 1. (1989) Sellye Vince: Don Bosco a pedagógiai értékelmélet mérlegén. Kath. Szemle, 1942. Lukács István dr.: Don Bosco, a csavargók barátja. D. Bosco Kiadó, Bp. 1994. Pukánszky B.-Németh A.: Neveléstörténet Siposné Tolnay Gabriella 5