Copyright 2011 hy Kresley Cole All rights reserved Hungárián translation Medgyesi Csilla, 2014 Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014 ISBN 978 968 836 249 3

Fordította Medgyesi Csilla KRESLEY COLE Halhatatlanok alkonyat után sorozat 9. Az álmok Sötét Harcosa Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2014 A fordítás alapjául szolgáló mű: Kresley Cole: Dreams of a Dark Warrior A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Vámpíréhség Vámpírszeretö Vámpírharc Vámpírvér Vámpírzóna A Démonkirály csókja A gyönyör Sötét Hercege A sötétség démona Szeress, ha mersz! Szeress, ha akarsz! Szeress, ha tudsz! Copyright 2011 hy Kresley Cole All rights reserved Hungárián translation Medgyesi Csilla, 2014 Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014 ISBN 978 968 836 249 3 Nagy szeretettel ajánlom ezt a könyvet a csodálatos Roxanne St. Claire-nek, a kiváló írónak és kedves barátnak

A Szövetség Élő Könyvéből A SZÖVETSÉG...és minden halhatatlan teremtmény egyetlen formációban egyesüljön, ugyanabban a dimenzióban, ám mégis rejtve az emberiség elől. - A legtöbben halhatatlanok, és fel tudnak gyógyulni sérüléseikből. Az erősebb rendek tagjait csak misztikus tűzzel vagy lefejezéssel lehet meggyilkolni. - Erős érzelmi hatás esetén szemük rendjük jellemző színét veszi fel. A VALKŰR RENDEK Ha egy szűz harcos hősi halált hal a csatatéren, Wóden és Freya örök időkig megőrzik bátorságát, és halhatatlan valkűr lányt formálnak belőle. - A föld elektromos energiájával töltekeznek, hatalmas, kollektív erőforrássá alakítva át azt, amelyet aztán felfokozott lelkiállapotukban, villámcsapás formájában juttatnak vissza. -Természetfölötti erő és sebesség jellemzi őket. - Ha nem edzik magukat ellene, a legtöbbjüket megbabonázzák a csillogó tárgyak. BERSERKEREK A berserker magányos életét harci düh és vérszomj tölti ki... Wódennek fölesküdött harcosok csoportja, könyörületet nem ismerő kegyetlenségükről híresek. Erősebbek és gyorsabbak az egyszerű halandóknál, képesek megidézni a medve lelkét és irányítani annak vérengző erejét. Ilyenkor ideiglenesen olyan hatalmas erejűvé válnak, mint a halhatatlanok. Ezt az állapotot dühöngésnek hívjuk. Ha egy berserker megnyeri a Wóden nevében vívott kétszázadik csatáját, akkor az isten megajándékozza az ohallával - a halhatatlansággal. Ilyenkor hihetetlenül erőssé válnak. REND A halhatatlanok ellensége. A Rend fogságába került halhatatlanok nem térnek vissza... -Több nemzetség tagjaiból összeállított halálbrigád, amelyet azért hoztak létre, hogy tanulmányozza - és kiirtsa a halhatatlanokat. Létezését korábban városi legendának tartották. VÁMPÍROK - A bukottak olyan vámpírok, akik egyszer már gyilkoltak úgy, hogy halálra itták áldozatukat. Különös ismertetőjegyük a vörös szem. Az illanás teleportálást jelent, így közlekednek a vámpírok. Egy vámpír csak olyan helyre képes illanni, ahol korábban már járt, vagy amelyet lát. ÁTFORDULÁS Csak a halál által válhatsz valami»mássá«. Egyes lények képesek az embert, sőt a Szövetség más teremtményeit is a saját fajtájukká változtatni, de a katalizátor mindig a halál, és nem garantált a siker. ÖRÖKÖSÖDÉS És eljön majd az idő, amikor a Szövetség minden egyes halhatatlan tagja, kezdve a valkűröktől, a vámpíroktól, a vérfarkasoktól és a démonoktól egészen a fantomokig, alakváltókig, tündérekig és szirénekig... harcolni fog egymással, hogy elpusztuljanak.

- A halhatatlanok folyvást növekvő népességének misztikus kiegyensúlyozó rendszere. -A háború minden ötszázadik évben újra elkezdődik. Vagy talán épp ebben a percben... PROLÓGUS Halld hát! Hallgasd a mesét, Ádáz Aidán és Ragyogó Regin Leit legendáját, a szerelmespárét, akiket összekötött, de meg is átkozott a sors. Mint oly sok legenda, ez is egy eleve elrendelt találkozással kezdődött ezúttal egy halhatatlan, a halált soha meg nem ismerő leány és egy megcsömörlött harcos között, aki csupán a gyilkolásért élt. A történetük tele van keserű bánattal és figyelmeztetéssel. Szívleld meg, és hallgasd figyelmesen... * * * Északi területek Időtlen időkkel ezelőtt - Ezek szerint liliomtiprás lesz - mormogta Regin Leit, miközben két őr bevezette a hírhedt hadúr, Ádáz Aidán lakomatermébe. Regin tizenkét éves volt, és éppen csak elhagyta a Walhalla biztonságát, most pedig nyilvánvalóan egészen új tapasztalatban lesz majd része. Ahogy a két őr kíséretében átfurakodott a több száz berserker között, tátott szájjal bámulta az egy szál ágyékkötőben verekedő részeg harcosokat és a félig pucér ribancokat, akik sörrel, sültekkel teli fatányérokkal... és egyéb szükségletek kielégítésével látták el a mulatozókat. Szerencsére Regin álruhája képes volt elrejteni az arckifejezését - és a ragyogást. Kesztyűs kezével megigazította magán a köpönyeget. Nagy volt a kapucnija, eltakarta az egész arcát. A szalmatető felé füstöt eregető tüzek körül csókolódzó, egymást simogató párokat látott, és néhányan olyasmiket csináltak, amiket meg sem tudott volna nevezni. De ebben a harcmező melletti táborban senki sem nevetett, itt nem szólt vidám zene. Bár a berserkerek aznap véres diadalt arattak - Regin a mező fölé magasodó sziklaoromról figyelte, ahogyan összecsapnak a vámpírok hadseregével -, a teremben lévő harcosokban forrt a méreg, némelyik dühösen vicsorgott. Akár a medvék, amelyeket ezek a halandók annyira tiszteltek. A falakat hatalmas agyarakkal vicsorgó medvefejek díszítették. Vad medvéket ábrázoló faragások borították a szarufákat és az ajtókat. Ügy tűnt, hogy igaz mindaz, amit valaha is hallott a civilizálatlan berserkerekről. Kedvenc féltestvére, Lucia egyszer azt mondta neki: A berserkerek mogorvák, kapzsik és birtoklók, megvadulnak, ha megérzik, hogy el akarják venni tőlük azt, ami az övék. A háború és a szex megszállottjai nem gondolnak semmi másra. Még a nővéreink is messze elkerülik őket. Regin tisztában volt azzal, milyen veszélyekkel járhat, hogy idejött, de nem félt. Ahogy ugyancsak Lucia megfogalmazta: Néha úgy érzem, hogy akkor sem érzel félelmet, amikor kellene. Regin ezt így értelmezte: Te nem ismered a félelmet, ó, nagy ReginLeit. Ráadásul nem is volt választása. Szüksége volt ezeknek a halandóknak a segítségére. Nem volt lova, és néhány napja éppen csak megúszta, hogy elkapják a vámpírok. Éhes volt - a fatálakon gőzölgő hús és őzcomb illatától majdnem elcsöppent a nyála. És Lucia veszélyben volt. Miután ismét emlékeztette magát, hogy mi volt a célja, kihúzta magát. Mivel a berserkerek az apja őrzői voltak, biztosan kötelességüknek érzik majd, hogy őt is szolgálják.

De ha problémát okoznak, akkor Regin nem habozik használni a hátára tűzött hosszú kardot, de még a karmait sem, amelyek a kesztyűbe bújtatott ujjaiból pattannak majd ki, a ruhája rejteke alól. Két birkózó, szinte teljesen pucér harcos tántorgott el mellette. Körülötte mindenfelé verekedtek, megvívtak egymással a nőkért, a borért és a fegyverekért. Dühöngő állapotba kerültek, a legkisebb sértésre felvillant a szemük, kiduzzadtak az izmaik. Ez nem is volt csoda, hiszen a tábor a háborús zóna határán állt. Ezek a berserkerek évtizedek óta védték ezt a stratégiai fontosságú átjárót a halhatatlanok fenyegetésétől, óvták a völgyben fekvő falvakat; Regin kezdte megérteni, mekkora áldás, hogy ezeket a férfiakat itt tartották a harcvonalon - és távol a civilizációtól. Ahogy az őrök kíséretében egyre beljebb jutott a teremben, Regin hirtelen megtorpant. Nem messze tőle, egy emelvényen álló trónszerűségen ült a férfi, akit korábban már látott a csata hevében. A férfi, akit végig elmerülve figyelt. Annak alapján, amilyen hihetetlen sebességgel mozgott, és amilyen erővel forgatta a hadiszekercét, Regin feltételezte, hogy ő a harcosok vezetője, Aidán. Egy bögyös barna ült a trónszék karfáján, kupát nyújtott a férfinak, és valamit suttogott a fülébe. A szolgálólány pihegett, a szeme izgatottan csillogott. Jóképünek tartja a hadurat? Regin tekintete végigsiklott a férfin. Akkor a lány és én egyetértünk. Széles vállával és izmos karjával a hadúr úgy nézett ki, mint egy hatalmas medve. Szőke haja sűrű volt, néhány tincset copfba fontak, hogy ne lógjon a szemébe. A foga szabályos és fehér, és nem hiányzott közülük egy sem. Napbarnított bőre kiemelte viharszürke szemét. Korábban, amikor a csata hevében dühöngött, ez a szempár úgy ragyogott, mint a viharfelhők, amelyeket megvilágít a villám fénye. Az ölébe húzta a nőt, nyilvánvalóan azért, hogy csatlakozzon az általános hancúrozáshoz. És igen, bele is vágott a közepébe... Kezdte kifűzni a szolgálólány feszülő pruszlikját. Egy pillanatra, uram - szólalt meg gyorsan az egyik őr. Talán, hogy felhívja magára a hadúr figyelmét, mielőtt túl késő lenne? Mi az? - Aidán fel sem nézett, folytatta a dús keblek kicsomagolását. Mihelyt kioldotta a pruszlikot, hatalmas mancsával megmarkolta az egyik halmot. Ez a fiú ragaszkodott hozzá, hogy beszélni akar veled. Fiú. A férfiak mindig feltételezték Reginről, hogy fiú, csak azért, mert nadrágot visel, és kardot hord. Aidán megfordult, és Reginre nézett. Ki vagy? - kérdezte morajló, mély hangján. Az egész teremben mérséklődni látszott a lelkes verekedés és párzás. Regin őszintén válaszolt. Kimerült utazó vagyok, akinek segítségre van szüksége. A szavai hallatán Aidán összeráncolta a homlokát. A hangod... ismerősnek tűnik. Kihúzta a kezét a szolgálólány pruszlikjából, és fölegyenesedett ültében. A viselkedése megváltozott, hirtelen feszült lett, mintha Regin hangja felingerelte volna. - Bár az akcentusod idegen. A tiéd nem az anyanyelvem. - Regin előbb sajátította el a halhatatlanok ősi nyelvét és csak ezután a norvégot. - Gyere közelebb! Bár Regint bosszantotta, hogy egy egyszerű halandó parancsolgat neki, mégis előrébb lépett. Aidán tekintete éberebbé, vizslatóbbá vált. Regin tudta, hogy a férfi tüzetesen megfigyel rajta mindent a járását, a köpönyegének különlegesen finom anyagát, a kapucnit összefogó aranybrosst.

A szolgálólány próbálta újra magára vonni a figyelmét; két tenyere közé fogta a férfi fejét, de Aidan ellökte a kezét. Amikor a lány csábítóan mocorogni kezdett az ölében, haragosan ránézett, és a fülébe suttogott valamit, amitől a szolgáló sértődötten elvonult. De azt nem tudta megállni, hogy ne vessen a válla fölött vágyakozó pillantást Aidanre. Valami miatt a bögyös barna elutasítása örömet szerzett Reginnek. Úgy vélte, pusztán arról van szó, hogy megkönnyebbült, amiért Aidán osztatlan figyelmét élvezhette. - Láttalak ma a csatatéren, hadúr. Jól harcoltál. - Szokás szerint gondolkodás nélkül kimondta, ami az eszébe jutott. Lucia szavai visszhangoztak a fülében: Meg kell tanulnod tartani a szádat. Még egy birkát is ki tudsz hozni a sodrából. Aidan előrehajolt. - Fiú, mi berserkerek vagyunk - mindnyájan jól harcolunk. Ez nem volt igaz. Regin a hüvelykujjával az Aidán jobbján ülő fiatal, fekete hajú férfi felé bökött. - Ő nem. Túlságosan alacsonyan védekezik. Tartsd a szád, Regin! Némi döbbent csönd után felhangzott néhány félszeg kuncogás. Még Aidán is elvigyorodott, aztán mintha megijedt volna a saját reakciójától. A sértett férfi felpattant, közelebb lépett, zöld szemét összehúzta. - Majd megmutatom én neked, hogy milyen az alacsony védekezés! Regin azonnal kirántotta a hüvelyéből hosszú kardját, és maga elé emelte. A férfi utálkozó arccal figyelte. - Az a kard nagyobb, mint te, kis korcs. - Annál könnyebben tanítalak meg rá, hogyan védekezz, kutya. Egyre többen kezdtek kuncogni, amitől a férfi ökölbe szorította a kezét, az izmai megfeszültek, kidagadtak... Már közel járt a dühöngő állapotához. - Fogd vissza magad, Brandr! - parancsolt rá Aidán. Talán hiba volt idejönni. Ezek a férfiak túlságosan erőszakosak és hirtelen haragúak ahhoz, hogy Regin segítségére legyenek. És ez nem volt semmi egy valkűr szemében! Még Aidanben is, aki pedig a jelek szerint jobban tudta fegyelmezni magát, mint a többiek, mintha buzgott volna... valami. És bár a berserkerek Wóden harcosai voltak, talán mégis bántanák Regint, ha rájönnének, hogy nő. Mit tenne vajon Lucia? Nyomban távozna, anélkül hogy fölfedné a nemét. - Fiú, te vagy nagyon bátor vagy, vagy nagyon ostoba, hogy piszkálni mered az egyik legerősebb harcosomat - jegyezte meg Aidán. - Most pedig áruld el, miért járultál elém... - oldalra biccentette a fejét... és miért feded el a bőröd, mint egy agg druida. - A kölyök talán himlős volt - vélekedett Brandr. Himlős? Regin már majdnem a férfira sziszegett, mikor Aidán közbevágott. - Elég! - Megdörzsölte szőke borostával fedett állát. - Tényleg beteg voltál? Akkor talán nincs hozzá erőd, hogy azt a hosszú kardot forgasd, vagy náladnál nagyobb férfiakkal kötekedj. Elkerekedett Regin szeme. - Nincs elég erőm? Lehet, hogy csupán tizenkét éves és sebezhető, és az átkozott kardja tényleg túlságosan nagy a termetéhez képest, de ha úgy hozná a szükség, a fogával és a karmaival is képes lenne lemészárolni ezeket a halandókat... Brandr figyelmeztetés nélkül támadott. Mielőtt Regin védekezhetett volna, a férfi két brutális csapást mért a csuklójára, kiverve ezzel a kardot a kezéből. Aztán csúfondáros vigyorral az arcán fölegyenesedett, Regin pedig hagyta a csudába a fegyvert. Az ösztönei átvették az irányítást. Felugrott a jobbján álló asztalra, aztán Brandr orra előtt átszökkent a bal oldalira, miközben a karmaival végigmarta a férfi mellkasát. Istenek, az érzés, ahogy hasad a hús... minek is nekem kard? Puhán landolt az asztal tetején, aztán ugrásra készen lekuporodott, miközben a hatalmas

harcos felbődült: - Tőröket rejteget? Döbbenten lenézett a mellét borító mély vágásokra, amelyek még a bőr kardhüvelyt is átszakították. - Aidan, enyém az élete! Ha egy kicsit magasabb lenne, átvágta volna a torkomat! - Direkt nem vágtam el a torkodat - jegyezte meg Régin. - Megköszönheted egy sörrel. Hirtelen egy hatalmas mancs kapta el a tarkóját. Egy másik hátrafeszítette a két kezét. Dühösen felszisszent, megpördült, és apró agyarait belemélyesztette egy izmos alkarba. A hadúr volt az! Aidán kapta el őt. Hogyan volt képes ilyen hihetetlen sebességgel mozogni? Villám csapott le odakinn, a fogadótermet dörgés rázta meg. Bárcsak belém csapna a villám! - Hagyd abba! - Aidán durván arrébb taszította Regint, aki így kénytelen volt elereszteni foga közül a karját. Mielőtt egyet pisloghatott volna, a hadúr megmarkolta a köpönyegét. - Ne! Ne tedd! Aidan letépte róla a köpenyt. Felszisszent. Aztán nyomban elengedte Regint. A csodálkozástól elkerekedő szemű férfiak körbevették őket. Regin rájuk sziszegett, körbeforgott, hogy szemmel tarthassa őket, kimeresztette az agyarait és a karmait. Végre megszólalt az egyik harcos. - Ki a fene ez? Aidan összeráncolt homlokkal figyelte Regint. - Csak egy kicsi... lány. - Wóden szakállára, hiszen ragyog! - ámuldozott Brandr. - Nincs is szakálla! - vágta rá Regin. A szavai hallatán a felismerés szikrája villant fel Aidán arcán. A tekintete megállapodott a lány hegyes fülén, aztán a szemén. Olyan döbbenten bámult, hogy Regin tudta, a szeme borostyánsárgáról ezüstszínűre változott. - Valkűr vagy. Az, akinek a bőre ragyog éjszakánként. Már hallottunk mesélni rólad. - Semmit sem tudtok rólam! Aidan kihívóan felvonta a szemöldökét, és idézni kezdett egy nemrégiben ismertté vált eddából. - A szeme borostyánszínű, mint a lenyugvó nap, a bőre és a haja akár az aranyon visszatükröződő tűz lángja. Háborúra termett, bátorságának és szépségének nincs párja. Te vagy Ragyogó ReginLeit. - ReginLeit - mormogták félelemmel vegyes ámulattal többen is a tömegben. Ám Aidán nem tartozott közéjük. Ő csak megcsóválta a fejét. - Nagyon messze jársz az otthonodtól, Ragyogó. Persze annak a seggfej Brandrnak muszáj volt megszólalnia. - Ő is Wóden egyik nagyra becsült leánya? Regin kihúzta magát. - A legnagyobbra becsült. A legkedvesebb minden nővérem közül. - Luciát kivéve. És Nixet. Talán Kaderint is. De ezeknek a halandóknak nem kell tudniuk, hogy talán nem ő Wóden kedvence. Pillanatnyilag. - Akkor miért vagy egy háborús zóna kellős közepén a Walhalla biztonsága helyett? - kérdezte Aidán dühösen. - Hiszen olyan aprócska vagy. - Hirtelen különös figyelemmel vizsgálgatta Regint, nem úgy, mint a többi férfi, inkább... védelmezőn. - Mi dolgod azzal, hogy hol vagyok? Regin kisöpörte az összefonott tincseket a homlokából, és fölemelte az állát. És nem vagyok annyira kicsi. - De - Aidán végighúzta a kezét az arcán - fiatal vagy.

Megszólalt mellette Brandr. - Mi a baj, testvér? A szemed tüzesen ragyog. Aidán kinyitotta a száját, aztán becsukta. Majd körbepillantott, mintha nem tudná, hol van. - Istenek! Regin arca elé tartotta a kezét, mintha el akarta volna takarni a lány szemét. Gyere velem, kicsi! Ez a hely nem neked való. Regin hátralépett. Aidán helytelenítően összeráncolta a homlokát. - Megesküdtem az életemre, hogy szolgálni fogom az apádat; te az ő villámából születtél. Legalább annyira képtelen lennék bántani téged, mint önmagamat. Amikor Regin kissé megnyugodott, Aidán folytatta. Gyere! Biztos éhes vagy. Elköltheted a vacsorádat a szállásomon. Fölvette Regin kardját, és a pengéjénél fogva a lánynak nyújtotta. - Bőven lesz mit enned. Rengeteg élelemnek kellett lennie a táborban. Aidán serege úgy söpört végig a környéken, mint egy sáskaraj. Lemészároltak minden állatot, amelyre Regin vadászhatott volna. A lány felpillantott Aidanre. A halandónak őszinte volt az arca. És talán úgy is tesz majd, ahogy ígérte, vagy legalább ad neki egy lovat és elegendő élelmet az útra. Regin elvette tőle a kardját, aztán bedugta a hüvelybe. De amikor Aidán védelmezően a válla köré fonta a karját, a lány teste megmerevedett. - Egyedül is képes vagyok járni, berserker. Aidán a bajsza alatt suttogott vissza. - Ezzel csupán mindenki előtt kinyilvánítom, hogy szívességet teszek neked. - Szívesség - ismételte meg Regin szárazon. - Egy halandótól. Hogyan is lehetnék képes meglenni nélküle? De hagyta, hogy Aidán keresztülvezesse a bámuló harcosok és szolgálólányok tömegén. Néhány berserker feléje nyújtotta a kezét, hogy megérintse szép hajfürtjeit vagy fénylő bőrét, de ilyenkor Aidán karja megfeszült a vállán, a szeme pedig még fényesebben villogott. Vészjósló tekintetet vetett a férfiakra, akik mindannyian szó nélkül, elsápadó arccal hátrább húzódtak. Mihelyt Regin és Aidán kijutott a teremből a nyári éjszakába, a férfi szemlátomást ellazult, bár még mindig a gondolataiba merült. Regin kihasználta az alkalmat arra, hogy közelebbről is megvizsgálja. Hatalmas termete közelről még inkább tiszteletet parancsoló volt; legalább két méter magas lehetett. Fehér tunikája finom szövetből készült, tökéletesen simult széles vállára. Puha bőrnadrág emelte ki lába erős vonalát. Amikor az alattuk elterülő völgyből érkező, a nyári gabona illatát hozó szellő meglebegtette az arcát keretező szőke fürtöket, Regin alig tudott visszafojtani egy sóhajt. Végre lenyugodott az éjféli nap, és ahogy sétáltak, a férfi fölnézett a csillagokra, mintha azoktól várna útmutatást. Az elmúlt egy hét alatt, miközben Luciát kereste a halandók ismeretlen világában, Regin is gyakran tett ugyanígy. - Bármire vagy is kíváncsi, hadúr, a csillagok nem adnak neked választ. Aidán lepillantott rá azzal a kutató szürke szempárral, amitől Reginnek nevetséges módon ismét sóhajtani támadt kedve. - Talán már meg is tették. Mielőtt Regin megkérdezhette volna, mit jelent ez, Aidán megállt a tábor legnagyobb hosszúháza előtt, és kinyitotta az ajtót. Az épület gazdagon volt berendezve, szőttesek borították a döngölt padlót. A szoba egyik végében egy csillogó asztal állt két székkel, a másikban szőrmékből rakott fekvőhely. A középen ásott gödörben tűz égett. Aidán felkapott párat a rengeteg gyertyából, és meggyújtotta a tűznél, aztán beleállította a

simára csiszolt medvekoponyából készített tartóba. - Gazdag vagy? - kérdezte Regin. Egy halandóhoz képest? - Elegendő zsákmányt szereztem. De minek neked a pénz? Istenek leánya vagy. - De egyetlen fillérem sincs, és szükségem van pénzre, hogy élelmet vásároljak. Aidán az ajtóhoz lépett, kiszólt a szolgáknak, hogy hozzanak vacsorát, aztán leült az asztal mellé. A másik szék felé intett. Regin levette a kesztyűjét és a köpönyegét. A fiúruhák láttán, amelyeket viselt - hosszúnadrág és tunika -, Aidán ismét rosszallón ráncolta a homlokát. Regin vállat vont, csatlakozott a férfihoz, és tisztára felnőttnek érezte magát, hogy az uraság asztala mellett ülhetett. Még akkor is, ha az csupán egy hadúr volt. - Ez a világ veszélyes egy leány számára, Reginleit. És te nem vagy sebezhetetlen. Regin megrázta a fejét. Nem, még valóban nem vált halhatatlanná. Bármikor megsebesülhetett, megbetegedhetett, akár meg is halhatott. Bár felnőtt valkűrként nem lesz szüksége élelemre, most még ennie kell, hogy megnőjön. - Akkor mi késztetett rá, hogy elhagyd az otthonod biztonságát, gyermek? - Nem vagyok gyerek! És eléggé biztonságban voltam. - Kivéve akkor; amikor szembekerültem a vérszomjas ellenséggel, hogy átjuthassak a háborús övezetnek erre az oldalára. - Vámpírokat öltem. De nem sok híja volt. És a csetepaté kezdetén a kardomat is elveszítettem. Aidán csak intett, hogy hagyja a mesét. - Reginleit, válaszolj a kérdésemre! Bár Regin úgy vélte, óvatosnak kellene lennie egy idegennel, és nem ajánlatos elárulnia neki a titkait, de nem tanulta meg, hogyan kell ezt csinálnia. És segítségre volt szüksége. Ezért hát bevallotta az igazat. - Követtem a kedvenc nővéremet, amikor egy férfit követett. Azt ígérte, hogy feleségül veszi Luciát, de aggódom. Ő a mindenem, és úgy hiszem, veszélyben van. - Regin nem tudta megmondani, honnan veszi ezt, de úgy érezte, mintha a nővére kifutna az időből. - Elhagytad miatta a mennyországot? Bár soha nem térhetsz oda vissza? - Egy valkűrnek tilos visszatérnie. - Akkor csak csodálni tudom a lojalitásodat. - Ő is megtette volna értem ugyanezt. Bármennyire bosszantotta is Regin Luciát - és valójában az összes nővérét -, tudta, hogy Lucia szereti őt. - A színem elé járultál ma éjjel. Mit akarsz tőlem? - Segítségre van szükségem, hogy megtaláljam Luciát. - Megkapod - vágta rá Aidán, és megvonta a vállát. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy újra együtt lehessetek. Regin felpislogott a férfira. - Azért, mert Wódent szolgálod? - Nem. - Aidán fölkelt az asztaltól, és járkálni kezdett; megtörölte a kezével a száját. - Azért teszem, mert egymást fogjuk szolgálni. - Nem értem, mire gondolsz. - Ne kerülgessük a forró kását! Reginleit, ha felnősz, hozzám jössz feleségül. - Bolond vagy, halandó? kiáltott fel Regin, és a bőre még jobban ragyogott. Mint Níx nővérem? - Mindentudó Níx, a jövendőmondó? - Látomásai vannak. Most pedig magyarázatot követelek! Aidán elfojtott egy vigyort. - Egyenes vagy, ezt szeretem. De nem vagyok bolond. Berserker vagyok. Tudod, hogy ez mit jelent?

- Hallottam meséket a fajtádról. Erősebbek vagytok, mint a többi halandó, gyorsabbak. És mindnyájatokat megszállt a vadállat lelke. A vicsorgás, a harc, a birtokló ösztön ezek a télen lesoványodott medve jellemzői. - Így igaz. És a bennem élő vadállat megérezte a párját, föléledt bennem, mihelyt megszólaltál. Azt hittem, idősebb leszel majd, amikor találkozunk, de már attól is szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán rád találtam. Aidán úgy beszélt, mintha az egész magától értődő lenne. Regin meg sem tudott szólalni. Ami ritkán fordult elő vele. - Reggel elviszlek északra, a családom birtokára - folytatta a férfi. - A szüleim majd fölnevelnek, és biztonságban tartanak mindaddig, amíg visszatérek érted. Odaviszem majd a nővéredet is, hogy együtt lehessetek. Egy igazi őrült állt Regin előtt! Egyre érdekesebb lett a helyzet. Regin rádöbbent, hogy élvezi, ha őrült halandókkal játszadozhat. Komoly arcot erőltetve magára megkérdezte: - Mennyi idő múlva jössz el értem? - Talán öt vagy hat év múlva. Mikor már felnőtt leszel, én pedig eleget harcoltam ahhoz, hogy elnyerjem a halhatatlanságot. Akkor majd összeházasodunk. O, Regin már emlékezett. A berserkerek elnyerhették Wódentől az ohallát, a halhatatlanságot, amint megnyerték az isten nevében vívott kétszázadik csatát. Rátetováltatták Wóden jelét - a két repülő hollót - a mellkasukra. Regin azon tűnődött, vajon a szabály megszületése előtt is ennyit harcoltak-e, vagy az volt a csatát kiváltó oka. - Én meg csak ücsörögjek ott, és várjak rád? Mi lesz, ha egy másik halandó úgy dönt, hogy magának akar? Ökölbe szorult Aidán keze. -Te kizárólag csak az enyém lehetsz - jelentette ki fura hangon. - Érted, amit mondok? - Nem vagyok tájékozatlan ezekben a kérdésekben. - Valójában szinte teljesen tájékozatlan volt ezekben a kérdésekben - a férfiakat, a párosodást illetően. Fel nem foghatta, miért hagyta el a nővére önként a Walhalla mennyországát azért, hogy kövessen egy férfit. Akiben én egy csöppet sem bízom. - Reginleit, soha nem ismersz meg másik férfit. - Aidán fogva tartotta a tekintetét. - Ettől a pillanattól kezdve vedd úgy, hogy házasok vagyunk. Micsoda tébolyodott halandó; valami nagy baj van a fejével! Az apja hamut csinál ebből a berserkerből, ha el merészeli rabolni őt, és arra kényszeríti, hogy hozzámenjen feleségül. Talán nem kellene tovább játszadoznia Aidannel. - Gondold át újra! Túlságosan öreg vagy hozzám. Az egyik lábad már a sírban, a másik meg a szélén. Aidán bőszen ráncolta a homlokát. - Nem vagyok még olyan öreg! Csak harminc telet éltem meg. Regin most már tartott tőle, hogy nem fogja tudni meggyőzni Aidant, ezért azt mondta: - Lehet, hogy megfontolom a dolgot, de csak akkor, ha előbb segítesz nekem megmenteni Luciát. Aidán határozottan megrázta a fejét. - El fogod árulni nekem, hogy merre találom őt. De csak az után indulok a keresésére, hogy biztonságba helyeztelek a népemnél. - Soha nem találsz rá nélkülem. - Mivel valkűr nővérek voltak, Regin képes volt megérezni Lucia jelenlétét, ha elég közel került hozzá. - És nincs elfecsérelni való időnk. - Hozzám fordultál tanácsért, én pedig így döntöttem... - Tanács! Te bolond vagy! És arrogáns. Én istenek leánya vagyok. Egy lóért, élelemért és talán egy pár kísérőért fordultam hozzád. Hogy utamra indulhassak! - Már döntöttem, Fényeske. Ebben a birodalomban az én szavam dönt.

A teremben korábban látott barna szakította félbe őket, aki étellel és itallal megpakolt tálcát hozott. Ahogy felszolgálta az ínycsiklandóan illatozó pörköltet, gondoskodott róla, hogy Aidán betekintést nyerjen dús kebleire. Reginnek eszébe jutott a saját éppen csak bimbózó melle. Életében először úgy érezte, hogy nem tökéletes. És talán egy kicsit féltékeny is volt. Ó, de ő ült a hadúr asztalánál, akár egy felnőtt nő. Ő volt az, akit ez a makacs, őrült halandó feleségül akar venni. Gúnyosan rávigyorgott a szolgálólányra. - A lány nem kaphat sört, Birgit - figyelmeztette Aidán a nőt. Tej nincs? Regin arca égni kezdett. És csak rontott a helyzeten, hogy nagyon vágyott a tejre. Amikor Birgit visszatért a tejes kancsóval, Aidán olyan szórakozottan bocsátotta el a szolgálót, hogy Regin sértett büszkesége azonnal megenyhült. A vadpörkölt gazdag illatától fölébredt Regin éhsége, és mohón falni kezdett. A hús szinte elolvadt a szájában. Istenek, a halandók aztán tudnak főzni! - Mesélj nekem az otthonodról - kérte Aidán, és egy darab lapos kenyeret tett Regin fatányérjára. - Ködös, gyönyörű föld - magyarázta Regin két falat között. - Nyugodt és békés. - Általában. Amikor Löki nem száll le közéjük, vagy valaki nem engedi szabadon Fenrist, a hatalmas farkast. - Milyen volt az életed? Regin lenyelt egy falat kenyeret. - Tényleg azt kívánod, hogy... beszéljek? - A nővérei általában könyörögtek neki, hogy maradjon nyugton, és viselkedjen komolyan. - Kíváncsi vagyok rád. Regin vállat vont, és úgy döntött, akár élvezheti is ezt a rövid időt ezzel a makacs, rendíthetetlen hadúrral - mert ha a férfi nem változtatja meg a véleményét, akkor az éjszaka sötétjét kihasználva úgyis meglép, és egyedül folytatja a kutatást. De legalább tele lesz a hasa, és lesz alatta egy lopott ló. Így hát mesékkel szórakoztatta a férfit a Walhalláról és a félistenek ostobaságairól. Aidán jóízűen nevetett a történetein, látszott rajta, hogy őszintén élvezi a meséket. Egy alkalommal az arckifejezése egyenesen... büszkének tűnt, ami zavarba ejtette Regint. - Nem idegesít a humorom? - Egyáltalán nem. Nem nevettem ilyen jót... Összeráncolódott Aidán homloka. - Azt hiszem, még soha életemben nem nevettem ilyen jót. - Általában felbőszítem az embereket. És rosszkor viccelődöm. Például kivégzések közben. Freya szerint egyszerre áldás és átok számomra, hogy idegesítek másokat. - Nekem tetszik a viselkedésed, Reginleit. Az élet hosszú nevetés nélkül. Regin élvezettel fürdött az acélos tekintetű harcos dicséretében - míg a férfi hozzá nem tette: - Remekül összeillünk, Fényeske. A lány felsóhajtott. - Még mindig azt hiszed, hogy majd együtt leszünk. - Bár úgy érezte, hogy Aidán tiszteletre méltó férfiú, ebben biztosan téved. Wóden soha nem fogja megengedni, hogy feleségül menjen egy halandó berserkerhez. És az ohalla, amelyet Aidán elérni vágyott? Regin csak egyetlen olyan berserkerről hallott a történelem folyamán, akinek ez sikerült. A többiek sokkal hamarabb odavesztek a csatában, mint hogy kivívhatták volna a kétszázadik győzelmüket. Amivel a ravasz Wóden tökéletesen tisztában volt. - Biztos vagyok benne, kicsi feleség. - Aidán befejezte az evést, fölkelt az asztaltól, és az ágyhoz lépett, aztán kétfelé osztotta a szőrméket a két ellentétes fal mentén. Odaintette

Regint az egyikhez, ő maga pedig leheveredett a másikra. Az oldalára fordult, és a könyökére támasztotta a fejét. - Ha idősebb leszel, majd rájössz, hogy minden nőnek szüksége van egy férfira, még a valkűröknek is. - Miért? - Regin lefeküdt a másik szőrmeágyra. - Majd megérted, ha túljutottál az átváltozáson. - Úgy érted, hogy mikor halhatatlanná válók? Amikor felserdül, sebezhető leányból szinte legyőzhetetlen nővé változik. A nővérei suttogva beszéltek erről az időről, de Regin nem értette ennek az okát. Talán ez a férfi elárulja neki. - Azok a hónapok csodálatosak lesznek. Aidán már a hátán feküdt, a feje alá tette a két kezét. Sokatmondó hangsúllyal hozzátette: - És akkor majd nagyon is vágyni fogsz rám. - Miért? Mi fog történni? - Asszonnyá válsz. És ugyanolyan szükséged lesz rám, amennyire nekem egészen biztosan szükségem lesz rád. - Meg fogsz majd csókolni? - kérdezte Regin szégyenlősen. - Abban biztos lehetsz. -És? - És most aludnod kell. Hosszú út áll előttünk. - Hadúr, áruld el nekem! - Regin összefonta a karját a mellén, és odakinn becsapott egy villám. Aidán kuncogott. - S ugyan miért csókolnálak meg éppen téged? Aidán ismét az oldalára fordult, tekintete a Reginébe mélyedt. - Miért ne engem? - Te nem teszel mást, csak háborúzol. - Igaz, és átkozottul jó vagyok benne. Ami azt jelenti, hogy mindig képes leszek megvédeni téged. És mire felnősz, elég zsákmányt halmozok majd fel ahhoz, hogy kényeztethesselek. - Nem vagy sem nemes, sem kifinomult. Aidán bólintott. - Egy csöppet sem vagyok kifinomult. Ám ez azt is jelenti, hogy nem vagyok csalárd sem - mindig pontosan tudni fogod, hogy mire gondolok. - És úgy véled, hogy jogosult vagy egy valkűr kezére? - Én vagyok a valaha élt leghatalmasabb berserker jelentette ki Aidán a legkisebb önteltség nélkül; egyszerűen rögzítette a vitathatatlan tényt. - Szóval, ha nem én, akkor kicsoda? Regin vállat vont. - Még nem győztél meg a vonzerődről, Aidán. - Ez is vitathatatlan tény volt. - Van még egy ok... - Áruld el! Aidán rekedt hangon válaszolt. - Azért kell engem választanod, mert... én szeretni foglak, Reginleit. Regin szíve kihagyott egy ütemet. - Hogy mondhatsz ilyet? Nem ismerheted a jövőt! - Biztosan tudom, mivel tizenkét évesen megnyertél magadnak az eszeddel és a bátorságoddal. És a rendíthetetlen hűségeddel. Aidán a hátára dőlt, és vigyorogva fölnézett a hosszúház gerendáira. - Ha beveted a csábító trükkjeidet, esélyem sem lesz ellened. Már előre megadom magam. - Ha felnövök, mások is vetélkedni fognak majd a kezemért.

- Az biztos. De te kizárólag hozzám tartozol. Újabb villám csapott le odakint, annak bizonyítékaként, milyen ingerült volt Regin. Aidán valóban úgy hitte, hogy joga van megfosztani őt a szabadságtól, és érinthetetlen jutalomként őrizgetni, miközben a hadúr tovább éli züllött életét. Lehet, hogy a halandóknál így mennek a dolgok. De ez nem elég jó a magamfajtának. - Halld a szavam, berserker - szólalt meg. - Megesküszöm neked, hogy ugyanolyan hűséges leszek hozzád, amilyen te énhozzám. Na, ez majd lecsöndesíti a hadurat. Egy hetet sem bír ki Birgit nélkül. - Valahányszor egy szolgálólány az öledbe ül, annyiszor teszem meg ezt én is egy harcossal. Minden asszony, akit megcsókolsz, egy férfi ajkát jelenti az enyémen. Aidán vad tekintete a Reginébe mélyedt, a szeme még egyszer felvillant mintha a puszta gondolat felszította volna a dühét, hogy a lány valaki mással volt. Láthatóan próbálta visszanyerni az önuralmát. - Akkor esküszöm neked, hogy nem érek hozzá senki máshoz. Most már elégedett vagy, kicsiny feleség? Egyéb kívánság? - Veled kell tartanom, hogy megtaláljuk Luciát. - Ebben nem engedek, Reginleit. Sebezhető vagy. Baj érhet. Ezt pedig nem tűrhetem. Mielőtt elfújta volna a gyertyákat, Aidán előrehajolt, gyors puszit nyomott Regin hajára, és megpaskolta az állát. - Fényeske, nagyon lassan múlik majd számomra az idő, amíg felnősz. Minden éjjel arról az asszonyról fogok álmodni, akivé válsz majd. Visszafeküdt a szőrmeágyra, és Regin a sötétben is látta, ahogy lehunyja a szemét, és az ajka mosolyra húzódik, mintha már alig várná az álmot. A lány magában felsóhajtott. Nem fogod megérni, hogy felnőjek, hadúr. De nekem valószínűleg időről időre eszembe jut majd a nyakas halandó, aki kedves volt hozzám. * * * Kilenc évvel később - Mint csinálsz, húgocskám? kérdezte íjász Lucia, amint berobogott Regin szobájába. Bár Regin azt remélte, hogy ma éjjel kilopódzhat az udvarházból, amelyben Luciával élt, a nővére vadászösztönei túlságosan kifinomultak voltak. Hazudnom kellene valamit. Ám inkább bevallotta az igazat. - Azon gondolkodom, melyik ruha tetszene jobban a hadúrnak. Lucia levegő után kapkodott, a két keze az íjra hanyatlott, amelyet állandóan magára erősítve hordott. Az ujjaival idegesen matatott a húron. - Meglátogatod azt a berserkert? Regin bólintott. Hamarosan végleg halhatatlanná válik, és Lucia figyelmeztette rá, hogy ekkor a vágyai elképesztően fölerősödnek majd. Amikor Regin elképzelte, hogyan elégíthetné ki őket, akkor csupán egyetlen férfi képe jelent meg a képzeletében. Ahogyan azt Aidán megjósolta, most szüksége volt a férfira. - A közelben tartózkodik. A serege a sötét erdőben táborozik. Az évek alatt, miközben Luciával ebben és a többi dimenzióban kutatott vaikűrök után, Regin gyakran hallott regélni a berserkeréről. Csak kevéssel járt közelebb a halhatatlanság ajándékához, mert több időt töltött a Regin utáni kutatással, mint a harccal. És már negyven telet élt meg. Azt mesélték róla, hogy megváltozott - még dominasabbá vált vadállati természete. Kereste a bajt, a legkisebb provokációra szabadjára engedte a dühét. És Regin mégsem tudta őt kiverni a fejéből.

- Szóval, a majdnem teljesen átlátszó szoknyát vegyem föl - ütögette Regin az ujjai hegyével az állát -, vagy azt a nadrágot, amelyik második bőrként simul a testemre? Lucia csak fröcsögött. - Igazad van, Lucia. A férfiak valóban jobban megbámulnak nadrágban. - Felhúzta a nadrágot gömbölyű popsijára - némi nehézség árán, aztán lefeküdt az ágyra, hogy feszesre húzza a kötőket. Ezután fölvett egy mély kivágású bőrmellényt. Bár a mellét eltakarta a mellény, a derekát pucéran hagyta. Lucia járkálni kezdett a szobában. - Ezt már egyszer megbeszéltük. - Nem, te elmondtad róla a véleményedet - emlékeztette Regin, miközben tucatnyi apró varkocsba fonta a haját az arca körül. A többi tincset szabadon hagyta. Én semmibe nem egyeztem bele. Lucia azt akarta, hogy csatlakozzon a skathitákhoz - a cölibátust fogadó íjászok rendjéhez, amelynek ő maga is a tagja volt, de Regint túlságosan izgatta a párzás gondolata, túlságosan vágyott fölfedezni azt, amit azon az éjszakán a hadúr titokzatos mosolya ígért. De nem csupán ezért akarta meglátogatni Aidant. Bár a hadúr makacs és arrogáns volt, ám együtt nevetett vele, élvezte Regin humorát. Az azóta eltelt évek alatt a férfiak epekedve, áhítattal, néha még némi tisztelettel is bámulták ugyan - de egyetlenegyszer sem néztek rá úgy, ahogyan Aidán. Elismeréssel. A hadúrnak pontosan úgy tetszett, amilyen volt. - Őrültség találkozni vele, Regin. Azt hiszi, hogy egyedül ő fog téged birtokolni. Mint egy... mint valamit, egy tárgyat. Soha nem fog elengedni! - Akkor meg sem fog kapni. Kénytelen lesz belemenni az alkuba: három hónapot kap, vagy semmit. - Regin ki fogja deríteni, mi vonzza a hadúrhoz, kioltja ezeket a vágyakat, és ezzel Aidán elveszíti a hatalmat fölötte. Regin beletúrt a hatalmas ékszeres ládába - amelyben természetesen nem volt egyetlen ragyogó drágakő sem. Kifényesített aranydíszeket választott. A férfiakat elbűvölte, ahogyan ragyogtak tőle az ékszerek. Kígyózó karpereceket húzott az alkarjára, tiarát tett a fejére. - Ha már muszáj, legalább válassz másik férfit, bárkit, csak ne egy berserkert! Azok állatok, és tudod, hogy én nem mondok akárkire ilyesmit - kérlelte Lucia. A tekintetén látszott, hogy még mindig kísérti a múlt, a saját kilenc évvel ezelőtti kalandja egy férfival. A férfi, akiről azt hitte, hogy szereti, álcába bújt szörnyeteg volt, aki Lucia ellen fordult, és elmondhatatlan kínokat okozott neki. Reginnek annak idején valóban minden oka megvolt az aggodalomra és arra is, hogy otthagyja Aidant. Ha csak egyetlen nappal később érek oda... - Nem választhatok másik férfit. Különben megszegném az eskümet. - Mintha azok az évekkel ezelőtt kiejtett öntelt szavak kísértették volna. - Megfogadtam Aidannek, hogy olyan hűséges leszek hozzá, amilyen ő énhozzám. Lucia, azt beszélik, hogy minden nőt elutasított. Ha ez igaz... Ettől azonban Lucia csak még jobban aggódott. - Kielégíthetetlen vadállat lakozik benne, amelyik csak üzekedni, győzni és birtokolni akar. A te érdekedben azt remélem, hogy nem próbálta meg féken tartani ezt a vadállatot majdnem egy évtizeden keresztül. - Elmegyek hozzá - jelentette ki Regin határozottan, és a lépcső felé fordult. Már döntött. Nem volt szokása meg- hányni-vetni a dolgokat. Ritkán mérlegelt, és soha nem töprengett. Ő cselekedni szokott. Lucia felsóhajtott, és követte Regint a bejárati ajtóhoz. - Akkor legalább most az egyszer légy óvatos! - Amikor az ajtóhoz értek, Regin kezébe nyomta a kapucnis köpönyeget. - Mérd fel a helyzetet, mielőtt bemasíroznál a táborába,

mintha te lennél ott a főnök. Ígérd meg! - Rendben van. Regin magára kanyarította a köpenyt, aztán kilépett a házból, és fölnézett a sötétedő égboltra. Vihar közeledett. - Kívánj szerencsét! kérte vidáman, és magára hagyta Luciát, aki helytelenítőn cincálta az íj húrját. Regin elindult, átsietett az olvadó jégmezőkön az erdő felé. Annyira izgatott volt, hogy könnyedén megelőzte a lecsapni készülő vihart. Ahogy közeledett Aidán táborához, meghallotta a hangokat, nőkét is a férfiaké mellett. A szokásos markotányosnők. Ezúttal vajon milyen erkölcstelen jelenetek szemtanúja lesz? Talán Aidannek is van ma éjszakára hálótársa. A gondolatra agresszívan kiegyenesedtek a karmai. Megesküdött nekem. Bár árulásnak érezné, ha ilyesmi történne, a vágyai annyira fölerősödtek, hogy talán egyszerűen csak kidobja a nőt a hadúr ágyából, és bemászik a helyére. Azt már nem! Ha Aidán megszegte az esküjét, akkor nem fogja nekiajándékozni az ártatlanságát. Tudnom kell... A központi tisztás szélén felugrott egy fára, és megigazította magán a köpenyt, hogy a ragyogás ne árulja el. Mindenféle rendű-rangú berserker ücsörgött a hatalmas tűz körül, mindegyikük nőt, mézsörös kupát szorongatott a mancsaiban, vagy mindkettőt. Egyet kivéve. Aidán. A hosszú pad egyik végén ült, szőke fejét a tenyerébe hajtva. Mintha a kezébe szorította volna a homlokát. Brandr, az a korcs, mellette ült egy szolgálólánnyal az ölében, az egyik kezével a nő szoknyája alatt, ahogy a hátsóját markolászta. A másik kezével rácsapott Aidán vállára. - Találunk majd más nyomot, barátom. - De ez olyan biztosnak tűnt. Aidán fölemelte a fejét; az arca kétségbeesésről árulkodott. Múlt éjjel azt álmodtam, hogy megtaláltam őt. Regin levegő után kapkodott Aidán láttán. A hadúr jóképű arca fáradtnak, elgyötörtnek látszott. De bár az évek nem múltak el nyomtalanul, még mindig ő volt a legszebb férfi, akit Regin valaha látott. Brandr átnyújtott neki egy kupát. - Nesze. Igyál! Aidán ellökte a kupát. - Tiszta fejre van szükségem. Holnap északra lovagolunk. - Feledkezz el mindenről egy éjszakára! - kérte Brandr, és széles mozdulattal rávágott a ribanc seggére. Aidán mérgesen a barátjára meredt, aztán a többi férfira meg az ölükben ficánkoló nőkre. Fogta a kupát, és megdöntötte. Amikor kiürült, beletörölte a száját a tunikája ujjába. - Istenek, mi volt ez? Égeti a torkomat. - Lélekerősítő. Most pedig válassz hozzá ágymelegítőt. Nem, ne tedd! - Csak most az egyszer, Aidán. Most az egyszer? Hát tényleg megtartotta az esküjét? Amikor Aidán csak dühösen rámeredt, Brandr felsóhajtott. Talpra segítette a nőt. - Menj, szórakoztass valaki mást egy órácskáig. Majd később megkereslek - mondta neki. Amikor a két férfi egyedül maradt, Brandr megszólalt. - Ez nem mehet így tovább, Aidán. A barátod vagyok, és képtelen vagyok ezt tovább elviselni. - Szerinted mit kellene tennem? - Légy ismét a vezér, aki régen voltál. Az istenek szerelmére, Aidán, még én is közelebb

vagyok az ohallához, mint te, pedig féltucatnyi évvel öregebb vagy nálam. Felejtsd el ezt a megszállottságot! Semmi másra nem gondolsz, csak rá. - És hibáztatsz ezért? Képzeld el, milyen asszonnyá válhatott. - Fölnézett a felhős égboltra, mintha maga előtt látná Regint, és ezt hallván a lány szíve elszorult. Aztán Aidán visszafordult Brandr felé. - Nem, inkább ne képzeld el! Brandr mély lélegzetet vett. - Rengeteg nő van a táborban. Nők, akik vállalnák a tűzhalált, csak hogy az ágyadba bújhassanak. Biztos találsz valakit helyette. - Már maga az ötlet is nevetséges. És ezt te is pontosan tudod. - Inkább tartok a karomban egy melegvérű nőszemélyt, mint egy hideg valkűrt képzeletben. Nem vagyok hideg! - Mellesleg - tette hozzá Brandr - ez az ital elég volt ahhoz, hogy egy lovat is leverjen a lábáról. Hamarosan kidőlsz. És talán egyszer végigalszol végre egy éjszakát. Aidán elvigyorodott, talpra ugrott, aztán eldülöngélt az egyik közeli sátor felé. - Bújj be az üres ágyadba, öregember! - kilátott utána Brandr. Brandr és én egy nap összemérjük a kardunkat, döntötte el Regin. Aztán ágról ágra ugrálva letelepedett az Aidán sátra melletti fán. Onnan a nyitott ponyván keresztül belátott a homályosan megvilágított belső térbe. Aidán dühösen letépte magáról a tunikát, fölfedve széles vállát, izmos hátát és keskeny csípőjét. Ahogy mozgott, az izmai megfeszültek sima, lebarnult bőre alatt. Csodálatos hím. Regin felszisszent a látványra. Aidán belerúgott egy földön heverő páncélba, aztán leverte a kupát az asztalról. Olyan volt, mint a közeledő vihar, a dühe egyre erősödött, ahogy egymás után darabokra zúzta a holmiját - fegyverek csengtek-bongtak, fa hasadt. Regin döbbenten figyelt, a homlokát ráncolta a halandó dührohama láttán. Amikor megérkezett a vihar, és lecsapott az első villám, Aidán mozdulatlanná dermedt. Regin úgy vélte, hallja, amint a férfi azt dünnyögi: - Villám? Villám? Kitántorgott a sátorból, nyilvánvalóan részegen az italtól, és elindult kifelé a táborból. Regin leugrott a földre, és hangtalanul követte Aidant ki az erdőből a közeli mezőre. A hadúr megállt egy ősi rúnakő előtt - egy fölfelé meredő, több mint három méter magas szikla előtt, amelyet rovásírás díszített. Rengeteg ilyen kő állt ezeken az északi vidékeken, úgy tartották, hogy rajtuk keresztül üzenhetnek Wódennek. Aidán szembefordult a kővel. - Villámot küldesz nekem ma este? - Minden egyes szót egyre hangosabban ejtett ki, és a végén már kiabált. Hogy emlékeztess arra, amit elveszítettem? Hatalmas öklével rávágott a sziklára. Regin álla leesett az istenkáromlás hallatán. Aidán ismét rácsapott a kőre; a kezén kiserkent a vér. - Hogy emlékeztess arra, amit képtelen vagyok megtalálni? Regin minden egyes szónál átérezte a férfi fájdalmát. Áradatként futott végig rajta, ideiglenesen elfojtotta a vágyait. Soha nem tapasztalt még ilyen fájdalmat amikor nem a test, hanem a lélek szenved. Vagy a szív? Regin nem hitte volna, hogy Aidán idejut. Mintha láthatatlan erő vonzotta volna, Regin közelebb óvakodott. Amikor Aidán ismét fölemelte véres öklét, egyetlen érintéssel megállította a férfi karját. Aidán megdermedt, de mégis úgy tűnt, mintha az egész teste dobolt volna. Ahogy a Reginé is; viharos érzelmei villámokkal világították be az égboltot.

Aidán lassan feléje fordult. Reszkető kezekkel nyúlt a köpenye felé. Valószínűleg észre sem vette, hogy megszólalt. - Legyen Ő, legyen Ő, istenek, adjátok, hogy Ő legyen! Kioldotta a köpenyt, amely Regin lábához hullott, aztán felszisszent, amikor meglátta a valkűr arcát. Véreres szeme immár szürkén ragyogott, ahogy magába itta a lány látványát. Összeráncolta a szemöldökét, mintha fájdalmai lennének, fölemelt egy tincset, és keresztülhúzta rajta az ujjait. - Milyen szép! Könnyű eső kezdett hullani, benedvesítve a bőrüket, de úgy tűnt, Aidán észre sem veszi. Tekintete végigvándorolt Regin testén. Himbálódzni kezdett. - Istenek, angyal - nyögte rekedt hangon. - Ilyennek láttalak az álmaimban. Minden éjjel. - Aztán összeráncolta a homlokát, és magában motyogott. Még mindig álmodom. Ez aztán tényleg erős ital volt! - Ez nem álom, hadúr... Aidán egyik karja hirtelen kinyúlt, és megragadta Regin vállát; a másik abroncsként feszült a karja és a teste köré, ahogy a férfi magához rántotta. Regin érezte, ahogy Aidán mellkasából felszakadt a nyögés, amikor a testük összeért. Soha nem volt még ennyire közel férfihoz. - Visszatértél hozzám. Nem kell tovább aggódnom miattad, hogy egyedül vagy odakinn a nagyvilágban suttogta Aidán érzelmektől elfúló hangon. - Csak egy kicsi leány voltál. A védelmem nélkül. - Az arcát belefúrta Regin hajába, magába szívta az illatát, és ismét felnyögött. - De most már asszony vagy. - Az erekciója Regin hasához nyomódott, miközben felmordult. - Az én asszonyom. Meztelen mellkasa selymes volt Regin arca alatt, és olyan forrónak tűnt az esőben. Az illata körbeölelte a valkűrt, és éppen olyan csábító volt, mint a férfi feszülő izmai a teste körül. Amikor az állával megdörzsölte Regin hegyes fülének érzékeny csúcsát, a valkűr karmai begörbültek, készen arra, hogy belemélyedjenek a férfiba, és még közelebb húzza magához. Ám ekkor Aidán fölemelte a fejét, és gyanakvó tekintettel nézett rá. - Lefeküdtél valaki mással? Regin összeráncolta a homlokát, és őszinte érdeklődéssel kérdezte: - Nem akarnál engem, ha így lenne? Aidán állkapcsán remegni kezdett egy izom. Ügyet sem vetett a kérdésre. - Volt valaki más, valkűr? - Vad tekintete szinte lángolt. - Áruld el! Ébredezik a bennem élő vadállat. Nem képes osztozni a párján. Én nem vagyok képes osztozni a páromon. Regin nagyot nyelt a férfi tekintetének intenzitása láttán. Aidán soha nem fog lemondani róla, nem fog beleegyezni, hogy csak hónapokat töltsön vele, ahogyan tervezte. - O, ez hiba volt. - Volt valaki más. Aidán hátravetette a fejét, és elbő-dült, akár egy megsebzett vadállat. Az egyik karjával magához szorította Regint, a másikkal püfölni kezdte a nedves sziklát. - Téged nekem szántak, csak nekem! -Aidán, várj! - kilátott fel Regin. Próbálta kiszabadítani magát, de a hadúr a testéhez szorította a karját. - Hallgass meg! De Aidán nem tette. - Én hűséges voltam hozzád, valkűr! A rúnakő kezdett hasadozni az ökölcsapásai alatt. - Lemészárolok mindenkit, aki egy ujjal is hozzád ért... Mivel Regin nem látott más megoldást, belemélyesztette az agyarait Aidán izmos mellkasába. Úgy tűnt, a férfi észre sem veszi. Regin erősebben harapott, míg ki nem serkent Aidán vére.

Ettől a hadúr lassan lecsillapodott. - Te megharaptál engem? Regin a homlokát ráncolta, aztán eleresztette a férfit. - Ha fájdalmat akarsz okozni nekem, akkor jobban meg kell erőltetned magad. Kilenc évig éltem teljes nyomorúságban. - Tennem kellett valamit, hogy meghallgass. Aidán, senki fia nem érintett. Nem mintha ez számítana - hiszen te biztosan nem vagy ártatlan. Aidán megkönnyebbülten dőlt a valkűrnek. -Te onthatod szűz véremet - tette hozzá Regin szarkasztikusam Aidán azonban nagyon komolyan vette a valkűr szavait. - Az jog szerint az enyém. Te hozzám tartozol! Ha lett volna bárki más, megetettem volna vele a saját beleit. Regin felpislogott a hadúrra. - Te így fejezed ki az érzelmeidet? - Bennem nem lakozik költészet, Reginleit. Sem szép szavak. - Lenézett a valkűrre, szinte fölfalta a szemével. Befejezetlen férfiként járulok elébed. Nyers, elkeseredett hím. Aidán véres, kérges kezébe fogta Regin kacsóit. - Elfogadsz engem? A szeme ragyogott, a szempillái végén esőcseppek csillogtak. Lecsapott egy villám, és elakadt Regin lélegzete a felvillanó fényben még gyönyörűbbnek látta a férfi arcát. - Hadúr, egyszer azt mondtad nekem, hogy mindig tudni fogom, mit gondolsz. Mi jár most a fejedben? - Egyrészt az, hogy szégyenszemre mindjárt a nadrágomba élvezek csupán attól, hogy itt vagy mellettem. Az egyik keze hátrasiklott, és megragadta Regin hátsóját. -Ó! - Másrészt attól félek, hogy ismét elijesztelek. - Nem ijesztettél el korábban sem. Nem félek semmitől. - Akkor miért hagytál el engem? - Mert nem hallgattál rám. Meg akartál fosztani a szabadságomtól. - De helyette neked adtam volna a magamét, asszony! De akkor miért tértél most vissza? - Elsősorban... az átváltozás miatt. Amikor szorongatni kezdett a szükség, eljöttem hozzád, hogy enyhet adj. Aidán elcsöndesedett egy pillanatra. - Hozzám jöttél ismételte rekedten. - Az emberedhez. Reginleit, dagad a keblem a büszkeségtől. - Az ajka széle mosolyra húzódott. - Akárcsak az ágyékom. Alig várom, hogy megismerjem dús idomaidat, amelyeket felkínálsz nekem. - Tetszem neked? - Regin öntudatosan kihúzta magát. - Attól tartok, nem nőttem elég magasra. - Még hogy tetszel-e? - Aidán hangosan fölnevetett. - Elkápráztatsz. O, kicsiny feleség, ha magasra nem nőttél is, a szélességeddel nincs baj. - Aidán egyik tenyerét Regin mellére fektette, aztán gyöngéden megszorította a halmot. Kéjesen megremegett, amitől Regin egész teste megborzongott. - És azért jöttél, hogy enyhet adjak neked itt? - A másik keze lesiklott kettőjük közé, és finoman megmarkolta Regin lába közét. A valkűr levegő után kapkodott. - I-igen. Aidán szemében izgatottság, birtoklási vágy és büszkeség égett. - Le fogom csillapítani benned a vihart. - Keményebben rászorította a tenyerét Regin ölére, amitől a valkűr feje hátrahanyatlott.

- O, igen! Szeretkezz velem, hadúr! - Milyen régóta vágytam e szavakat hallani! De nem tehetem. Több időre van szükségem. Regin fölemelte a fejét. - Nem értelek. - Többet akarok belőled. Az örökkévalóságot akarom. - Miről beszélsz? - Ha meggyalázok egy valkűrt, mielőtt feleségül venném, akkor soha nem érem el az ohallát. Wóden soha nem ajándékozna meg vele. - Feleségül venni? - Regin kirántotta a lába közül Aidán kezét. - Halhatatlanok nem házasodhatnak halandókkal! Ez természetellenes! Látni, ahogyan a férfi mindennap közelebb kerül a halálhoz, míg végül az öregség elfonnyasztja... - Pontosan. Tehát halhatatlanná kell válnom. S bár ez nem tilos, nem veszlek feleségül mindaddig, amíg el nem érem az ohallát. Nem ismerek egyetlen harcost sem, aki hatvan télnél többet ért volna meg. Én most negyven vagyok. Húsz év legföljebb arra elég, hogy megízleljem, milyen lesz veled az élet. Regin teljesen magába roskadt. - Azt akarod, hogy... várjak? - A terve teljesen dugába dőlt. Nem elég, hogy nem kapja meg azt, amiért jött, de még meg is bűnhődik, amiért egyáltalán megpróbálta. - Csak arra, hogy a magamévá tegyelek. Addig is más módokon elégítelek ki. De Régin mindent meg akart ismerni, tapasztalni. - Még hány csatát kell megnyerned? Aidán büszkén fölemelte az állát. - Mindössze úgy hattucatnyit. - Van egyáltalán ennyi háború? - kiáltott fel a valkűr. - A vámpíroknak és az ellenséges démonarchiáknak hála egy egész életre elegendő háború vár. - Hosszú évek kellenek ahhoz, hogy megvívj hetven csatát! Azért jöttem, mert azt akartam, hogy te légy az első szeretőm. - Az istenekre, az is leszek, asszony! De nem most. Várni fogsz rám, Reginleit. El fogom érni az ohallát érted, kettőnkért. - És mit vársz tőlem, mit csináljak, miközben te harcolsz? Valkűr természetem éppen úgy éhezik a háborúra, akárcsak a tiéd. És nem kedvelem a vámpírokat. - Ők irtották ki az anyja népét, a Ragyogókat. - Te hátramaradsz... Regin szeme elkerekedett, és már nyitotta a száját, hogy megmondja a magáét a hadúrnak. -... a kiképzésre, ahogy minden emberem teszi, mielőtt csatába indul - fejezte be Aidán a mondatot. - Kiképzésre? - kérdezett vissza dühösen, homlokát ráncolva. - Egész életemben a harcra készültem. - De rossz fegyverrel. Még mindig a hosszú kardot forgatod? - Igen- - A termetedhez és valkűr gyorsaságodhoz jobban illene két rövid kard. Megtaníthatnálak rá, hogyan harcolj velük. Regin lebiggyesztette az ajkát; bár nem szívesen vallotta be, érdekesnek találta az ötletet. - És mihelyt túl vagyok a kiképzésen... - sürgette Aidant. A hadúr úgy válaszolt, mint akinek a fogát húzzák. - Csatlakozhatsz hozzám a fronton. De csak miután én úgy gondolom, hogy készen állsz. Regin apró agyaraival az ajkát harapdálta, alaposan végiggondolva a hadúr javaslatát. Aidán valószínűleg igennek vette a hallgatását, mert előrehajolt, és megcsókolta Regin

nyakát; az ajka az eső ellenére forró volt. Rekedt hangon a valkűr bőrébe suttogott. - És, csak hogy tudd, Fényeske... - Kidugta a nyelvét, és a hegyével lenyalta Regin nyakáról az esőcseppeket. - Most pedig megesküszöm neked, hogy én leszek az utolsó szeretőd. Regin képtelen volt gondolkodni, miközben Aidán ezt csinálta! - Ne-nem mentem ebbe bele. Nincs beleszólásom? Már megint? Aidán mély lélegzetet vett, talán hogy visszanyerje az önuralmát, aztán fölemelte a fejét. - Adj nekem egy esélyt, és megnyerem a szívedet. Csupán időre van szükségem. Regin nem hitte, hogy ez megtörténhet. Egy hozzá hasonló halhatatlan soha nem szerethet teljes szívvel egy halandót. Az ösztönei lázadnának ilyen gyöngéd érzelmek ellen. Végül is nem adhatta a szívét egy férfinak, aki magával vinné azt a sírba, és itt hagyná őt, hogy egy örökkévalóságig gyászoljon és epekedjen. Mégis volt valami megnyerő Aidán abszolút magabiztosságában. Mintha a férfi tudott volna valamit róla, amit még Regin sem tudott önmagáról. És egyre fékezhetetlenebb vágyai miatt nehezen lett volna képes nemet mondani a férfinak. - Három hónapot adok neked, hadúr. Három hónapod van, hogy megnyerj magadnak. - O, valkűr Aidán az ujjai hegyével fölemelte Regin állát. A szíved két hónapon belül az enyém lesz. * * * Hét hónappal később Hol van már? Megörölök itt nélküle. Regin föl-alá járkált a hosszú házukban, miközben odakinn hóvihar tombolt. Aidannek már egy hete vissza kellett volna érkeznie a hadjáratból. Regin napokig járta a vidéket, hogy a nyomára leljen, de semmit sem talált. Az emberek arról pletykáltak, hogy valakit elfogott az ellenség. Életben van-e még egyáltalán? Aidán. A medveharcos, akibe nem szerethetett bele, de akit mindenkinél jobban akart. Bár Regin immár teljesen halhatatlanná vált - az étel iránti vágya megszűnt, a harc után viszont egyre jobban epekedett -, mégis tovább időzött Aidán táborában. Jobbá váltam attól, hogy itt vagyok, vele vagyok. Jobb kardforgató lett - bár Aidán még mindig nem tartotta őt késznek a harcra, és Regin titkokban attól tartott, hogy soha nem is fogja. Jobb szeretővé vált. Bár Aidán még mindig nem közösült vele. Hét hónappal ezelőtt többször is megpróbálta elcsábítani a hadurat, rábeszélni, hogy tegye őt a magáévá. Ám idővel ő is egyre többet akart a férfiból. Nem, Aidán nem tudta elnyerni a szívét, de a vágyait igen. Engesztelhetetlen kitartással elégítette ki őt, és arra is megtanította, hogyan tegyen a kedvére. Valahányszor Aidán csatába indult, Regin követelődzni kezdett: Vigyél magaddal, harcos! Milyen trükkel tartotta őt a táborban? Szexuálisan kielégítve, a szőrméken kiterülve hagyta, kimerültén, de ragyogva a boldogságtól. Vágyakozva a férfi visszatérésére. Amint Aidán oly sok idővel ezelőtt, úgy Regin is kérdezgetni kezdte magától: miért ne éppen ő? Ugyanis mihelyt a valkűr megtanulta, hogyan kezelheti a hirtelen haragú berserkert - tudta, mikor csipkelődjön vele, mikor marjon bele, mikor vonja a karjába, és suttogja a fülébe, hogy csss, nyugodj meg, hadúr -, az élet Aidannel meglepően örömtelinek bizonyult. A hadúr istennőként bánt vele, ajándékokkal és meglepetésekkel kényeztette. És állandóan nevettek. Regin boldogan ízlelgette a férfi szívből fakadó nevetését - ugyanúgy,