Megalakult az új Képviselő-testület



Hasonló dokumentumok
2011. évi városi programterv

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/


ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

I. Szitás Róbert gr,

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

A 2016/17. tanév munkaterve

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 18-i rendes ülésére

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

TÉL-FÉNY március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Szeptemberi októberi programok

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

.a Széchenyi iskoláról

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének október 21. napján tartott alakuló üléséről.

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

2014 év. Környezettisztasági hét


17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC április 03.

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

2009. október 11.: Kalóz-party

Lássuk az eredményeket!

Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Ikt.szám: /2014.

A Haza és haladás vetélkedő döntője

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Fehérvár Rugby Club évi. Beszámolója.

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség évben végzett tevékenysége:

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia november 07.

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

OTP Bank Bozsik Egyesületi Program

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

XII Az egészség és sport jegyében

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

8181 Berhida, Kossuth u /88/

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP /10-1/ os pályázaton nyerte el.

2017/2018 tanév. Beszámoló

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

II. Futapest - Zebegény Crossfutás augusztus 16.

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Véndiák Találkozó 2016

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér /2008. Tárgy: jkv-i kivonat

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS


ERDÉSZEK A GYERMEKEKÉRT. Zárókonferencia Egerszalók

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Zsoldos Napok október október 18. csütörtök

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

Átírás:

Tartalomjegyzék: Lezajlottak az önkormányzati választások...2 Október 6....2 A szeptemberi ételosztásra is nagy szükség volt...4 Megoldódni látszik a negyedik háziorvosi körzet kérdése...4 Most már Lopusni András terem...4 Mint fészkéből kizavart madár......5 Autómentes nap...5 Megnyitotta kapuit az Emlékpark...6 Nyugdíjas buli...6 Városunk legidősebb lakója 100 éves volt...6 Megújult a Szép utcai néprajzi ház...7 Már iskolás vagyok......7 Komlósška Mozaika...8 Sámli-buli a szlovák iskolában...10 IV. Rádió Weekend Nap...10 Alkotó kezek... 11 Egy est a szlovák kultúra jegyében... 12 Nívódíjas fúvószenekar... 12 Száraz-ér Társaság közhasznúsági jelentése...12 Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből... 12 SPORT: Jótékonysági meccset rendeztek a Szívünk Napján... 14 Töretlen sikerek a Tótkomlósi Dart s Clubnál... 14 Három bajnoki címet ünnepelhettünk a záró fordulón... 14 Foci... 15 Megalakult az új Képviselő-testület Állnak: Dr. Kancsó János képviselő, Malya György képviselő, Hovorka István képviselő, Benyó Pál képviselő, Varga András képviselő, Litauszki András képviselő Ülnek: Dr. Kruzslicz-Bodnár Gréta aljegyző, Tuska Pálné képviselő, Dr. Garay Rita polgármester, Takács Ferenc alpolgármester, Szabados Zoltán jegyző

2 2010. október Kedves Tótkomlósiak! Ezúton szeretnénk Önöknek megköszönni, hogy 2010. október 3-án élve alkotmányos jogukkal leadták szavazatukat az önkormányzati választáson. Köszönjük a választópolgároknak, pártállásra való tekintet nélkül, hogy megjelentek a szavazóhelyiségekben. Külön köszönjük a bizalmat mindenkinek, aki szavazatával támogatott minket. Köszönet a Helyi Választási Bizottságnak, a Szavazatszámláló Bizottságok választott és delegált tagjainak, a Helyi Választási Iroda munkatársainak, dr. Kruzslicz-Bodnár Gréta aljegyző asszonynak, aki felkészítette a fenti szerveket a választások törvényes lebonyolítására. Köszönjük a bizalmat! Igyekszünk továbbra is minden erőnkkel Tótkomlósért és a tótkomlósiakért dolgozni. Az elkövetkezendő négy évben mindent megteszünk azért, hogy Önökkel együtt, Önökért dolgozzunk városunk fejlődéséért, hogy Tótkomlós a tótkomlósiak igazi, kedves otthona legyen és négy év múlva is úgy gondolják: jól döntöttek. A várost érintő kérdésekben továbbra is várjuk a tisztelt lakosság észrevételeit és javaslatait. Tisztelettel: dr. Garay Rita polgármester Lezajlottak az önkormányzati választások Az október 3-ai önkormányzati választások időpontját Sólyom László köztársasági elnök jelölte ki, július 15-ei határozatában. Augusztus 3-ai adatok szerint 8 205 967 választópolgár szavazhatott 3176 településen 739 polgármesterjelöltre. A megyei/fővárosi közgyűlésben betölthető mandátumok száma 424 volt, a települési önkormányzatokban betölthető képviselői mandátumok száma pedig 16 914. Tótkomlóson 5192 polgárnak volt joga ahhoz, hogy szavazzon, ebből 2623 meg is tette, így a részvételi arány városunkban 50,52% volt. Városunkban egy polgármestert és nyolc önkormányzati képviselőt választhattunk a törvénymódosítások következtében. A kisebbségi választásokon is lecsökkent a létszám, a 10.000 lélekszám alatti településeken 4 jelöltet lehetett választani. A polgármester dr. Garay Rita maradt, aki 1711 szavazatával a voksok 66,16 %-át gyűjtötte be az ellene induló Litauszki Andrással szemben, aki 875 szavazatot kapott. A képviselő testületbe bejutott: Benyó Pál 1390 szavazattal, Litauszki András 1212 szavazattal, Takács Ferenc 1195 szavazattal, Tuska Pálné 1183 szavazattal, Dr. Kancsó János 1162 szavazattal, Malya György 1120 szavazattal, Varga András 1029 szavazattal és Hovorka István 981 szavazattal. A cigány kisebbségi önkormányzati választáson a részvételi arány 63,77%-os volt. Képviselő lett: Lakatos Tibor 33 szavazattal, Lakatos Mária 32 szavazattal, Merzsán István József 30 szavazattal és Lakatos Franciska 26 szavazattal. A szlovák kisebbségi önkormányzati választáson a részvételi arány 69,7%-os volt. Képviselő lett: Laukó Zsuzsanna Éva 430 szavazattal, Boborné Tuska Erzsébet 410 szavazattal, Zelman Ferenc Pál 386 szavazattal és Matajsz András 363 szavazattal. A szavazás zökkenőmentesen lezajlott, semmilyen atrocitás nem történt a nap folyamán. A polgármester és a képviselők 4 évre szóló mandátumot kaptak, ezután újabb önkormányzati választáson vívhatják ki a bent maradást. Tótkomlós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete október 18-án tartotta alakuló ülését. K.L. Október 6. Ez az a dátum, ami nem szorul magyarázatra. A 161 éve történt szomorú esemény régóta okot ad az emlékezésre. A világosi fegyverletétel után befejeződött az 1848-49-es szabadságharc. A császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét. Így ők a nemzet vértanúivá váltak: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. A hősök tiszteletére tartott megemlékezést a Tótkomlósi Városvédő Egyesület az Újtemetőben október 6-án délután, Horváth Sámuel evagélikus lelkész, a komlósi nemzetőrök vezetőjének sírjánál. Ünnepi beszédet mon- dott Dr. Kancsó János a Tótkomlósi Városvédő Egyesület elnöke, Nagy András gitárjátékával emelte a megemlékezés hangulatát. Szpisák Attila evangélikus lelkész és Nagy Ferenc címzetes esperes plébános megáldotta a sírhelyet és a hősök emlékét. A jelenlévők koszorúkkal és virágokkal emlékeztek a vértanúkra és Horváth Sámuel evangélikus lelkészre. Tótkomlós Város Önkormányzata nevében dr. Garay Rita polgármester és Benyó Pál önkormányzati képviselő helyezte el a tisztelet koszorúját az emlékművön. Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes. (Wass Albert) K.L. Fizetett politikai hirdetés Kedves Tótkomlósiak! Ezúton is köszönjük a tótkomlósiaknak a támogatást és a bizalmat, melyet 2010. október 3. -án részünkre megszavaztak a város vezetésére. Külön köszönjük azoknak a választópolgároknak, akik a polgármesteri és 7 önkormányzati képviselői feladatok ellátását a Fidesz - KDNP közös jelöltjeire bízták. Minden igyekezetünkkel továbbra is az Önök érdekeit fogjuk képviselni és Tótkomlós fejlődéséért fogunk dolgozni. Köszönettel és tisztelettel: dr. Garay Rita polgármester Takács Ferenc alpolgármester Benyó Pál, Hovorka István, dr. Kancsó János, Malya György, Tuska Pálné, Varga András

2010. október 3

4 2010. október A szeptemberi ételosztásra is nagy szükség volt Szeptember 24-én délután 3 órától ismét ingyenes ételosztásra került sor a Polgármesteri Hivatal udvarán. Tótkomlós Város Önkormányzata közel 150.000 forinttal járult hozzá az ételosztáshoz, amiből meg tudták vásárolni az alapanyagokat. A babgulyást szokás szerint a Farbung Gastro Kft. készítette el az önkormányzat számára. A 650 adag étel nagyon gyorsan, kevesebb, mint egy óra alatt fogyott el, amiből az is kiderült, hogy igen is nagy szükség van az ehhez hasonló kezdeményezésekre. Az ételosztást Megoldódni látszik a negyedik háziorvosi körzet kérdése Dr. Szabó J. Attila háziorvosi praxisa mellett évek óta mentorként is tevékenykedik. Most előre lépés történt pályafutásában, hiszen ezután a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi kar Családorvosi Intézete mentoraként fog tovább dolgozni. Doktor Úr életében egy nagy szakmai előre lépés történt, hiszen a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi kar Családorvosi Intézetének gyakorló helye és mentori kinevezését kapta meg. Mi előzte ezt meg? Másfél éven keresztül az Országos Alapellátási Intézetnek voltam a mentora és dr. Juhász Éva sikeres szakvizsgája után ez az időszak lezárult. Ezt a Szegedi Tudományegyetemen sikeresnek értékelték, és ez után úgy ítélték meg, hogy kineveznek erre a titulusra. A Szegedi Tudományegyetem Családorvosi Intézetének a gyakorló helye a rendelő, ahol dolgozom és engem pedig, mint mentort neveztek ki. Mit takar ez a mentori munkakör pontosan? A Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi karának a frissen végzett orvostanhallgatói, akik háziorvosok szeretnének lenni, azok jelentkeznek a rezidensképzésre. Ez egy 26 hó- napon keresztül zajló képzés a 6 év egyetem után. Ez idő alatt végig kell járni az egyetem klinikáinak bizonyos helyeit pl. belgyógyászat, sebészet, gyerekgyógyászat, ami összefügg a háziorvosi munkával. Ezen kívül kisklinikumi fül-orr-gégészet, szemészet stb. valamint egy jelentős részt a háziorvosi gyakorlatban kell megszerezniük. Az elméleti tudás mellé gyakorlati tudást is kell szerezniük. Ezen időszak 8 hónapot takar és erre az időszakra vonatkozólag szakmailag kell felügyelni, irányítani és képezni a rezidensi hallgatókat, akik hozzám jelentkeznek vagy hozzám delegálja őket az egyetem. Ha például egy környékbeli diáknak lesz Ön a mentora, elképzelhetőnek tartja, hogy amikor végez, ellátná itt a 4. háziorvosi körzetet? Természetesen ez lenne a cél, hogy Tótkomlóson megmaradjon a 4 felnőtt háziorvosi körzet. Ehhez fiatal kollégákat kell majd keresni és kinevelni. Tehát ha valaki jön Önhöz rendelésre, akkor majd itt találkozhat a fiatal orvosokkal? Tulajdonképpen erről van szó. Egy tanulóról van szó, hiszen több tanuló, több helyet Most már Lopusni András terem Bandi bácsi életének egy jelentős szakaszában a Kisbirtokos Szövetségben dolgozott. Különleges szerepét már egészen fiatalon kialakította, a Szövetség létezésének utolsó éveiben, majd annak romjain, mint a gazda ifjak prominense volt. Megújult a Természet Háza - régi nevén Kisbirtokos -, így kezdődött a történet. Lopusni András kimagasló munkája elismeréseként a Kisbirtokos Szövetség elnöke, Roszkos Zoltán egy javaslatot nyújtott be a képviselő-testületnek, mégpedig, hogy a szépen felújított épületben a kiállító terem Bandi bácsiról legyen elnevezve. Benyó Pál képviselő egy egyéni képviselői indítványt nyújtott be, melyben kérte a testületet, hogy a terem Lopusni Andrásról legyen elnevezve. A testület ezeket a kéréseket egyöntetűen elfogadta, így szeptember 27-én sor került az avatásra. Sok vendég érkezett az ünnepségre, barátok, ismerősök. A rendezvény díszvendége Bandi bácsi lá- a Szociális Szolgáltató Központ és az önkormányzat dolgozói bonyolították le, akiknek dr. Garay Rita polgármester és Benyó Pál önkormányzati képviselő nyújtott segítséget. A polgármester asszony elmondta, hogy sajnos, a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre több ilyen megmozdulásra van szükség, ezért el kell gondolkodniuk azon, hogy hogyan tudnák segíteni a továbbiakban is a lakosságot. Reméljük, idén még lesz mód további ételosztásokat szervezni. K. L. igényel és jelenleg a rendelő egy tanuló képzésre alkalmas, de ha megtörténik a rendelő felújítása, akár több hallgatót is tudok majd képezni. Ezek a gyakornokok frissen végzett orvosok, önállóan is végeznek ügyeleti munkát. Valószínűleg a háziorvosi munkát is önállóan, bizonyos fokú és területű önállósággal fogják végezni. A vizsgálatot követően velem megkonzultálják az esetet és ezután a jóváhagyásommal fognak folytatódni a kivizsgálási utak. Nagyon sok sikert kívánok ehhez a munkához és kívánom, hogy sikerüljön egy magabiztos, fiatal, ambiciózus háziorvost kitanítania és a negyedik, megüresedett helyet rábíznia. Köszönöm szépen és ezúton is nagyon szépen kérem a tótkomlósi lakosság azon részét, akik találkoznak a fiatal kollégával, hogy türelemmel és szeretettel fogadják őt. Mindig mindenkinek meg kellett az első lépésben tanulni a szakmát, most ők ebben a helyzetben vannak, így találkoznak a lakossággal és tanúsítsunk türelmet, mint ahogy azt velünk szemben is megtették. V.V. nya, Medovarszki Györgyné volt. Elsőként dr. Garay Rita, városunk polgármestere mondott köszöntőt. Emlékezett Bandi bácsira, elmondta életének nagyszerűségeit, kimagasló sikereit és elismerően szólt arról, hogy egész életében odaadó munkát végzett Tótkomlósért. A termet megszentelte Gazdag Zsuzsanna lelkész, majd Bandi bácsi lánya szólt a jelenlévőkhöz és megköszönte ezt a megtiszteltetést, amit édesapja kapott. Ezután egy korábban az M1 által készített filmet vetíttek le, mely Lopusni András életét mutatta be. A filmet többen könnyes szemmel nézték végig, hiszen megható része volt a napnak, hogy viszontlátták benne Bandi bácsit, ahogy víg kedélyűen énekelt, mesélt, biliárdozott barátai között és a háza előtti kis padról szemlélte a város életét. Bandi bácsi irányításával épült meg a Tanyamúzeum, melyet 1985-ben adtak át. Több mint két évtizeden át ő volt a gondnok és az idegenvezető, aki szeretettel fogadott és kalauzolt végig - szlovák és magyar nyelven - minden látogatót. Ezért a jelenlévők közösen ellátogattak a Tanyamúzeumba, ahol Karkus György tartotta meg emlékidéző beszédét. Megható nap volt ez mindenki számára és bizonyára mindenki Bandi bácsija is boldog lett volna, ha láthatja jelenlegi pompájában az egykori Kisbirtokost és a felújított Tanyamúzeumot. V.V.

2010. október 5 Mint fészkéből kizavart madár A Rákóczi Szövetség Tótkomlósi Helyi Szervezete szeptember 25-én a Természet Házában a fenti címmel nyitotta meg kiállítását, melyen az 1947-48-as szlovák magyar lakosságcserének állítanak emléket. A kiállítás anyagának öszszeállításában 30 áttelepített család segédkezett. A tárlókban a kitelepítés tényéről, körülményeiről szóló írásos dokumentumokon, fotókon kívül tárgyi emlékek, használati tárgyak is megtekinthetők. A maga nemében egyedülálló kiállításra, hiszen eddig csak nagyobb múzeumok rendeztek ilyet a vártnál nagyobb mennyiségben érkezett anyag. Ebből is látszik, hogy a több mint 60 éve történt események elszenvedőinek szívében még most is ott a fájdalom, és az onnan hozott tárgyak porcelánok, falvédők, bibliák, stb. megőrzésével is szülőföldjükre emlékeznek. A kiállítás megnyitóján ünnepi beszédet mondott Gazda Istvánné református lelkész, valamint Nagy Ferenc esperes plébános. Az ünnepi műsorban Tomanek Gábor és Nagy Erika színművészek az irodalom és a zene nyelvén szóltak a szülőföld szeretetéről. A megnyitó után a Természet Háza nagytermében állófogadásra invitálták a megjelenteket. Majláth Imre, a Rákóczi Szövetség helyi elnöke mondott köszönetet mindazoknak, akik a kiállítás létrehozásában részt vettek. Hangsúlyozta, hogy több mint 60 év után most értek meg a történelmi feltételek arra, hogy ezt a kiállítást meg lehetett rendezni. A cél nem a sebek feltépése volt, hanem az emlékezés, és annak a gondolatnak a megfogalmazása, hogy ilyen még egyszer ne ismétlődhessen meg. A Rákóczi Szövetség Helyi Szervezete vezetőinek és tagságának köszönet a munkájukért. A kiállítás a Természet Háza nyitva tartási idejében folyamatosan látogatható. Halászné D. E. Autómentes nap KÖZMEGHALLGATÁS Tótkomlós Város Önkormányzata 2010. október 28-án (csütörtökön) 16 órai kezdettel közmeghallgatással egybekötött képviselő-testületi ülést tart. Helyszín: Városháza, Díszterem Az ülésre tisztelettel várjuk az érdeklődő lakosságot! Dr. Garay Rita Tótkomlós város polgármestere Európa több mint 2000 városában tartottak autómentes napot szeptember 16. és 22. között. A program lényege a környezetvédelem, az egészséges életmód, a kerékpáros közlekedés; ehhez kapcsolódó programokat szerveztek Európa szerte. A 2010. évi Autómentes Nap központi témája: Közlekedj okosabban, élj egészségesebben. Ehhez a megmozduláshoz csatlakozott városunk is szeptember 22-én. A program Tótkomlós Város Önkormányzata és a J.G. Tajovsky Általános Művelődési Központ közös szervezésében valósulhatott meg. Rengeteg színes programmal várták az érdeklődőket. A nap főbb eseményei a Bajcsy-Zsilinszky utcában zajlottak. Reggel 9 órától a Tótkomlósi Rendőrőrs közreműködésével a Polgármesteri Hivatal előtti zebrán rendőrök oktatták a gyerekeknek a helyes közlekedést és a zebra helyes használatát. 10 órától a Falusi egér és városi egér című előadást tekinthették meg az óvodások a Léghajó színház előadásában. Ebéd után egy kerékpáros vetélkedőt bonyolítottak le a szervezők a rendőrőrs segítségével a buszdepónál. A Természet Háza előtt egész nap különböző kísérőprogramok voltak, így például ingyenes vérnyomás és vércukorszint mérés, rajzkiállítás az előzetesen beérkezett munkákból, ami a Miért jó az autómentes nap? címet kapta. Az Alföldi hegyivadászok kerékpár kiállítást tartottak és szerelési tanácsokat adtak az érdeklődők számára. A Tótkomlósi Hagyományőrzők a Száraz-érért Közhasznú Egyesület erre a napra almát ajánlott fel a gyermekeknek, így azt az egészséges életmód jegyében ingyenesen szétosztották. V.V.

6 2010. október Megnyitotta kapuit az emlékpark Egy év munka előzte meg azt a szeptemberi napot, amikor a Tótkomlósi Naplemente Temetkezési Szolgáltató Kft. Emlékpark kapuit megnyitotta. Az emlékpark átadásán a szakma nagyjai is tiszteletüket tették. A Kft. tulajdonosa Czirléné Kovács Tímea polgári búcsúztatásokat végez, most az országban elsőként a hamvak vizes és száraz szórásos eljárásra Nyugdíjas buli A tótkomlósi Városi Nyugdíjas Klub 2010. október 2-án az Idősek Világnapja alkalmából nagyszabású rendezvényt szervezett Tótkomlóson, az újonnan átadott Természet Házában (volt Kisbirtokosban). A klub tagjai közül közel 100-an vettek részt, valamint a meghívott 9 vendégklubból további 100 vendég tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. Krizsán György a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének alelnöke és Böde Sándor, az Orosházi Kistérség Nyugdíjas Egyesületének vezetőségi tagja is tiszteletét tette. Az ünnepélyes megnyitó alkalmával dr. Garay Rita polgármester is köszöntötte a résztvevő időseket. Ezután a hagyományhoz híven, idén is egy nagy virágcsokorral kedveskedtek a legidősebb klubtagnak: Dr. Kusztos Gézánénak. A rendezvény finom ebéddel, valamint jókedvű tánccal folytatódott és a tombolasorsolással a kora esti órákban fejeződött be. Krska Pálné klubvezető alkalmas emlékhelyet létesített az Aradi út végén, külterületen. A Kft. nem csak vizes és száraz szórással búcsúztat, természetesen, ha valaki úgy kívánja hagyományos temetkezési módot is igénybe vehet, ehhez is rendelkezik minden kellékkel. Ezeket a kellékeket lehet megtekinteni a piactéri bemutatóteremben, így pl. koporsókat, urnákat és fejfákat. A tulajdonos elmondta, Mint a zivatarban elázott veréb, szív suttogja halkan, kell a segítség, aki egyedül él nincsen támasza, minden kis segítség lehet vigasza! Összefogtak ezért lelkes emberek, aki ilyet átélt mind segítenek, mert embernek lenni nagyszerű dolog tudnak segíteni ettől boldogok! Egy kis figyelmesség ugye jól esik? Nevük dicsértessék akik ezt teszik, a magára maradt idős emberek, szíveikbe ballag egy kis szeretet! Melegséget érez a szíve körül, gyönyörű az élet lelke is örül, figyeljünk egymásra, amíg csak lehet, a szeretet lángja gyújt reményeket! amennyiben valaki ragaszkodik a hagyományos temetési módokhoz, ugyanúgy bármely temetőben megoldja a Kft. egyházi vagy polgáribúcsúztatással is. Tímea elsőként az Emlékparkban egy idős házaspárt búcsúztatott el a nem megszokott módon, akiknek az volt az utolsó kívánságuk, hogy végső nyughelyük közös legyen. V.V. Városunk legidősebb lakója 100 éves volt Minden tavaszból őrizz meg magadnak Egy szál virágot, egy sor éneket, Az évek akkor el hiába halnak, Mindig dalosabb kerted lesz neked. (Juhász Gyula) Hovorka Mihály, városunk legidősebb polgára szeptember 24-én, vasárnap ünnepelte 100. születésnapját. Miska bácsit 2 lánya, 6 unokája, 10 dédunokája és ükunokája is köszöntötte a család többi tagjával együtt ezen a jeles napon és láthatóan nagyon élvezte, hogy együtt volt a nagy család. A családon kívül köszöntötte dr. Garay Rita polgármester és Benyó Pál önkormányzati képviselő is, akik a saját ajándékuk mellett átadták neki Tótkomlós Város Önkormányzatának emléklapját, valamint eljuttatták hozzá Orbán Viktor miniszterelnök úr által küldött emléklapot is, ami személyesen Miska bácsinak szólt. A kerek évforduló alkalmából a család egy 100 szálas rózsacsokorral is kedveskedett az ünnepeltnek, aminek már csak mérete is szimbolizálta azt a sok, hosszú, boldog évet, amit valaki 100 év után magáénak tudhat. Sajgó lélek Mert olyan a magány, mint a büntetés az idősek napján ezt ne érezzék, fájdalmak enyhülnek, szívek dobognak, örömbe vegyülhet sok szép gondolat! Ez a néhány óra legyen kellemes, minden kedves szóra jól figyeljenek, az időseinkről gondot viselünk, remegő szívekből hálát lehelünk! Addig él a remény még van szeretet, sok gyönyörű emlék szívekbe remeg, hisz tudjuk az élet örök szenvedés, el ne engedjétek ma egymás kezét! E különös napot nektek szenteltük, itt szeretet ragyog együtt érezzük, holnap mi is ilyen idősek leszünk, kérjük a jó Istent, hogy legyen velünk! Ismeretlen szerző Ezúton kívánunk mi is erőt, egészséget és még sok boldog évet Hovorka Mihálynak. K.L.

2010. október 7 Megújult a Szép utcai néprajzi ház Az utóbbi években egyre rosszabb állapotba került a Szép utcai tájház tetejének nád borítása. Az eső olyan mértékben alámosta a vályogfalat, hogy a tető javítását már nem lehetett tovább halogatni. Három vállalkozó mérte föl a munkát, és egy hajdúböszörményi szakember végezte el a feladatot. A beázott és rossz állapotban lévő nádat nem kellett teljesen leszedni, mindössze 20 cm-es ráborítást kellett alkalmazni. A Már iskolás vagyok régi cserepeket leszedték, és náddal szegték be. A munka a vállalt határidőn belül elkészült, bízva abban, hogy hosszú ideig nem lesz szükség újabb felújításra. Halászné D. E. Az idei tanévben 24 első osztályos kisdiák kezdte meg tanulmányait a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A kezdeti nehézségeken az idegen környezeten, az új társak megismerésén, a számukra eddig ismeretlen, kötött tanórai foglalkozásokon hamar túllépve, így októberben már ők is otthonosan mozognak az iskola falai között. Új barátságok vannak születőben, az iskolai napirend is lassan a mindennapi életük részévé válik. Nagy lelkesedéssel számoltak be arról, hogy milyen dolog iskolásnak lenni: Lukács Viktória: Szeretek a tornateremben lenni, szeretek tanulni, de azért délutánra elfáradok. Bocsik Szabina: Jó a suli, és jók a tanár nénik. Szeretek az ovis társakkal játszani. Kedvencem a matematika. Már 100-ig tudok számolni. Szabó Ábel: Szeretek suliba járni, focizni, de ha gombás étel van ebédre, azt nem szeretem. Nagy Eszter: A legjobb barátom Tóth Eszter, vele oviba is együtt jártunk. Szeretek szolfézsra járni, a gyerekek is kedvesek itt. Hovorka Mirtill: Szeretek ide járni, mert minden jót lehet itt tanulni. Szeretnék már megtanulni írni! Hiányzik, ha nem vagyok itt. Kretovics Renáta: A szlovák a kedvencem, szeretek tornázni. A gyerekek aranyosak. Rádai Virág: Szeretem az iskolát, reggel könnyen felkelek. Kedvencem a matematika. Húsvét Larissza: Jó a suli, a szlovákot szeretem. Tetszik a néptánc. Csabai Levente: Szeretek ide járni, jók az órák, a táncot szeretem. Keszeli Klaudia: Szeretem az éneket és a táncot, könnyen megszoktam a sulit, mert a testvérem is ide jár. Sajtos Antal: Jól érzem magam itt, kedvencem a matek. Nem szeretem a technikát. Szpisjak Kornél: Szeretem az iskolát, főleg a szlovákot szeretem. Lehetne több tornaóra! Koleszár Nóra: Jó, hogy itt van a testvérem. Szeretem az iskolát, mert megtanulunk írni, olvasni és számolni. Kedvencem az ének. Mészáros Levente: Nagyon jó az iskolában a nagy udvar, meg a sok-sok terem. A szlovákot szeretem legjobban, meg a magyart. Kovács Anita: Szeretem a napközit, jó itt lenni, főleg a tesómmal játszani. A matek a kedvencem. Tóth Eszter: Szeretem a padokat, mert szeretek sokat ülni. A matek a kedvencem. Tóth Máté: Jó itt lenni, főleg azért, mert nem kell aludni. Legjobban a matekot kedvelem. Tóth Tamás: Egy csomó barátom van, szeretek tornázni, focizni. Már van három piros pontom és két csillagom. Kótai Alexandra: Jól érzem magam itt, a legjobban a szlovákot szeretem. Vass Norbert: Szeretek ide járni, jó, hogy a testvérem is ide jár. Szeretem a könyveket. Szuda György: Jól érzem magam, nekem az evés szünetek tetszenek legjobban. Takács Áron: Jól érzem magam, Edit tanár nénit szeretem, mert sokat olvas nekünk. Kojnok Boglárka: Jó ebben az iskolában, a szlovák és a testnevelés a kedvencem. Táncolni is szeretek, táncszakkörre is járok Íme, az októberi pillanatkép; reméljük, hogy a tanév vége felé járva is hasonlóan lelkes véleményeket hallhatunk majd. Boborné Tuska Erzsébet Pataki Aliz

8 2010. október KOMLÓšSKA MOZAIKA Žiaci 7. triedy Slovenskej základnej školy v Slovenskom Komlóši boli na Slovensku v škole prírody. Keď prišli do Hronca, ubytovali sa v hoteli Poniklec. Bývali v izbách po 2-4 deti. Hneď prvý večer mali zoznamovací večierok s ostatnými deťmi z Veňarcu a z Kestúca. V nedeľu išli na výlet do Vysokých Tatier, Starého Smokovca,videli Studenovodské vodopády. Zastavili sa aj v meste Brezno. V pondelok sa začalo vyučovanie. Celý týždeň mali 4 hodiny slovenského jazyka, popoludní športovali, učili sa spoločenské tance. Večer aranžovali kvety. Týždeň rýchlo ubehol a bolo treba ísť domov. Cestou sa zastavili na Donovaloch v Rozprávkovom mestečku Habakuky. Všetkým sa tam veľmi páčilo. Domov prišli unavení, ale plní nezabudnuteľných zážitkov zo školy v prírode. Ďakujeme oganizátorom, ktorí umožnili deťom z Maďarska pobyt na Slovensku. Ancika Ondrejová ŠKOLA v PRÍRODE KONFERENCIA V SLOVENSKOM KOMLÓŠI Výjazdový kurz pre učiteľov škôl s vyučovacím jazykom slovenským v Maďarsku sa uskutočnil 24. - 25. septembra na pôde Slovenskej základnej školy v Slovenskom Komlóši. Riaditeľky slovenských škôl Edita Pečeňová a Zuzana Lauková privítali vzácnu návštevu zo Slovenska, konkrétne z Banskej Bystrice z Metodického centra Univerzity Mateja Bela. Anita Murgašová, vedúca MC UMB pre Slovákov žijúcich v zahraničí, so svojimi kolegami z vysokej školy priniesli na Dolnú zem mnoho zaujímavých teórií, netradičných metód, praktických ukážok a podnetov v edukačnom procese. Učitelia pracovali v piatich oddeleniach podľa časového harmonogramu. Anita Murgašová sa zaoberala systematizáciou jazykovo - literárneho učiva. Poukázala aj na odbornú terminológiu v slovenčine a sporné otázky v pravopise slovenského jazyka. Brigita Šimonová poukázala na nové trendy v didaktike literatúry, ukázala ako treba pracovať s umeleckým textom zážitkovo. Frekventanti dostali aj informácie o najovšej literatúre pre deti a mládež, DVD nosičoch s textami v podobe piesní a rozprávok. Júlia Palovičová rozvíjala hudobno pohybovú výchovu prostredníctvom tanečných hier. Telesnú zdatnosť, rozvoj koordinačných schopností si učitelia osvojovali prostredníctvom skákania cez švihadlo. Vyskúšali si aj moderné skákanie rope skipping a základné kroky aerobiku v jednoduchej choreografii. Peter Špilák, učiteľ hudobnej výchovy, predstavil hudobnú skladbu ako zdroj inšpirácie. Zameral sa na didaktický postup využitia inštrumentálnych nástrojov a ich aplikácie do piesne. V druhej časti simulovanej hodiny sa prítomní pedagógovia pokúsili vytvoriť vlastnú pieseň na vopred pripravený text. Katarína Lucinkiewiczová priblížila učiteľom novú filozofiu vyučovania výtvarnej výchovy v materských a základných školách a oboznámila ich so zavádzaním nových učebníc výtvarnej výchovy na Slovensku. Učitelia si konkrétne výtvarné výstupy zo simulovanej hodiny odniesli domov. Eva Ďurošová objasnila nové prístupy k didaktickému využitiu hry v materských školách. Aké konkrétne vedomosti a zručnosti sa dajú rozvíjať uvedenými hrami. Hovorila, čo má dieťa vedieť pred vstupom do školy v oblasti rozvoja reči, ako dieťa vníma jazyk, ktorý neovláda. Teóriu aplikovala na praktických ukážkach. Po dvojdňovej konferencii nasledovalo slávnostné ukončenie, poďakovanie a lúčenie sa s prísľubom k ďalšej spolupráci. Vyše tridsať spokojných absolventov kurzu obdržalo osvedčenie a odchádzalo domov s novými vedomosťami, ktoré budú môcť využiť na svojich hodinách. Ľubomíra Rollová

2010. október 9 Poslednú septembrovú sobotu usporiadala Organizácia komlóšskych Slovákov a Slovenská samospráva v Slovenskom Komlóši slovenské popoludnie s večerou. V Slovenskom regionálnom centre sa stretlo mnoho Slovákov, ktorí si mohli pozrieť otvorenie výstavy ľudových výšiviek na Komlóši. Program popoludnia spestrilo aj vystúpenie mandolínového súboru Tremoló a speváckej skupiny Rozmarín. Na pódiu sa predstavili aj štyria kandidáti do slovenskej menšinovej samosprávy. Zuzana Lauková, predsedníčka samosprávy, sa poďakovala všetkým za dobre odvedenú prácu a za množstvo aktivít, ktoré sa v tomto období uskutočnili. Z kotlíkov sa začala šíriť vôňa bravčového gulášu, na ktorom si onedlho všetci pochutnávali. Na záver po dobrom čapovanom pive nám jeseň ukázala svoju zamračenú tvár a začalo pršať. NAŠE VZÁCNE TRADÍCIE Lubomíra Rollová VÝZNAMNÉ OKRÚHLE NARODENINY Michal Hovorka sa narodil v Slovenskom Komlóši 26. septembra 1910. Pochádzal z jednoduchej slovenskej rodiny. Chodil do evanjelickej školy, kde ho učil pán učiteľ Adamkovič, ktorého často spomínal. Po skončení školy sa chcel vyučiť za mäsiara, ale rodinné pomery mu to nedovolili. Musel pomáhať doma, na poli, a tak odchádza zo školy. V mladosti rád hrával futbal, chodil pomáhať do evanjelického kostola. Často spomínal na vojnu, keď bol zajatý na ruskom fronte. Po vojne začal pracovať v družstve. Bol ženatý s Annou Matajszovou, spolu mali dve dcéry Annu a Alžbetu, ktoré ho dodnes opatrujú. Z tohto manželstva pochádza 6 vnukov, 10 pravnukov a jeden pra - pravnuk. Do dôchodku išiel ako 65-ročný. Ešte donedávna sa rád porozprával o každodennom živote. Ako 92-ročného ho operovali na slepé črevo a žlčník. Sily ho pomaly opúšťajú, nohy nevládzu chodiť. Dnešný svet už nevnímajú. Keď som sa ho spýtala na recept dlhovekosti, odpovedal krátko: Nikdy som nefajčil, rád som pracoval a najviac zo všetkého som ľúbil svoju manželku. V nedeľu 26. 9. 2010 sa dožil nádherných 100 rokov, ktoré oslávil v kruhu najbližšej rodiny. K tomuto významnému jubileu mu prajeme všetko len to najlepšie. Ľubomíra Rollová Cez Nadlac je A fenti címmel 2010. szeptember 23-26. között a romániai Nagylakon nemzetközi népdaléneklő versenyt rendeztek, immár tizenkettedik alkalommal. A versenyen több éve a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola is képviselteti magát. Az idei évben Krcsmériné Gyurkovics Mária pedagógus felkészítésével két diákunk mérette meg magát a nemzetközi porondon; mindketten igen szép eredménnyel zárták a versenyt. A második osztályos Kergyó Márta harmadik helyezést ért el, az ötödik osztályos Zsingor Melinda pedig kategóriájában az első helyet szerezte meg. B. T. E.

10 2010. október Sámli-buli a Szlovák iskolában Október első napját, egy napsütéses péntek délutánt választottunk ki arra, hogy a Szlovák iskolába járó diákok és szüleik, tanáraik egy szalonnasütéssel egybekötött játékos családi napon vehessenek részt. Egy évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg ezt a napot első alkalommal és a jól sikerült főpróba után nem is volt kérdéses, hogy idén is hozzálássunk a szervezéshez. Diákönkormányzatosokkal és hetediknyolcadik osztályos segítőikkel értékeltük és átgondoltuk a tavalyi programokat, majd igyekeztünk minden korosztályra kibővíteni a versenyek és vetélkedők sorát. Három órától a gyerekek kerékpáros akadályversenyen vehettek részt az udvaron, ahol bemutathatták ügyességüket, gyorsaságukat és fejleszthették egyensúlyérzéküket is. Az aulában páros csocsó- és ping-pong bajnokságot rendeztünk, labdák, ütők és golyók hangjától és örömujjongásoktól volt hangos az épület. Népszerű versenyünk, a liszt-kvíz idén is nagy sikert aratott, a kérdésekre rosszul válaszolókra a felakasztott lufikból liszteső hullott. Aki barátot talál, kincset talál!. Ezt a mondatot fejthették meg kincskereső játékunkban a jelentkező csapatok. Reméljük, hogy a közös munkával, játékkal valóban közelebb kerülhetnek egymáshoz a gyerekek. Nemcsak az iskolai rendezvényeken, hanem a tanítási órákon is törekszünk erre. Mindeközben az udvaron tűzgyújtó helyeket alakítottak ki az osztályok, a nyársakra virsli, kolbász, szalonna került. A friss kenyér mellett paradicsom, paprika, saláta, hagyma is előkerült, igazi őszi színkavalkádot alkotva. A pattogó fa és a tűz melletti meleg közelebb hozta az osztályokat és meghozta az étvágyat is. A 7. osztályosok Hronecben, az erdei iskolában tanult táncai is forró hangulatot teremtettek. A közös tánc után hozzáláttunk a falatozáshoz, majd a mozgásra vágyók sorversenyen dolgozhatták le a felesleges kalóriákat. A versenyek jutalmazásában a diákönkormányzatot a Szülői Közösség támogatta, így köszönjük nekik, hogy a játékokban résztvevők mindegyike apróbb jutalmakkal, cukorral, csokival és reméljük jó emlékekkel távozhatott. A jó tapasztalatok alapján továbbra is támogatjuk és szervezzük azokat a közösségi programokat, ahol tanítási időn kívül is tehetünk közösségünk fejlesztéséért, megtarthatjuk, illetve tovább javíthatjuk az eddig kialakult jó kapcsolatokat. Pataki Aliz a DÖK patronáló pedagógusa Szeptember 18-án rendezték meg idén a IV. Rádió Weekend Napot, melynek ez alkalommal a Természet Háza adott otthont. A rendezvény kapuit este 6 órakor nyitották meg egy élő kívánság műsorral. Ezt követően a színpadot a tinik nagy kedvence Éder Krisztián, művésznevén SP vette birtokba, aki nagy sikert aratott színvonalas műsorával. A koncert után a jelenlévők is megmutathatták ének tudásukat, hiszen egy karaoke verseny vette kezdetét, ahol sok bátor jelentkező lépett a nagyközönség elé. A karaoket követően ismét egy zenekar adott koncertet, mégpedig a Crystal együttes. Ezt a produkciót is nagy siker övezte és a közönség remekül szórakozott. Ezután egy kifulladásig tartó buli vette kezdetét, ahol Dj. Berry szolgáltatta a talp alá valót. Ebben évben is nagyon sikeresen zajlott le a rendezvény, mint eddig is minden alkalommal és bízunk benne, hogy jövőre is számíthatunk a Rádió Weekend Napra. V.V. IV. Rádió Weekend Nap

2010. október 11 Szeptember 10-20-áig volt látogatható a Városi Könyvtárban az Alkotó kezek című kiállítás. Karasz Róbert Jánosné népi hímző, Takács Henriett gobelinkészítő, valamint Brachna Sámuel bőrgravírozó munkáit csodálhatták meg az érdeklődők. A kiállítás ötlete Karasz Róbertnétől származott, aki a népi kismesterségek oktatója is egyben. Szeretné, ha ezek a szemet gyönyörködtető alkotások nem csak meg- Alkotó kezek A Természet Háza az alábbi időpontokban várja látogatóit: hétfő péntek: 8-12, és 13-17 óráig szombat vasárnap: 14 17 óráig Vasárnaponként 14 16 óráig ingyenes sétakocsikázási lehetőség áll a látogatók rendelkezésére. Az indulás a Természet Háza elől történik, szeretettel várjuk Önöket! Tótkomlós Város Önkormányzata maradnának, hanem ügyes kezű lányokasszonyok szorgalmának köszönhetően újak is keletkeznének. Éppen ezért hímző szakkör indításán fáradozik, ahová minden érdeklődőt korhatár nélkül szeretettel vár. A hímzésen kívül a gobelin készítés rejtelmeibe is bevezetik a jelentkezőket. A szakkörbe folyamatosan lehet jelentkezni a +36 30/309-6006 számon. Halászné D. E.

12 2010. október Egy est a szlovák kultúra jegyében A művelődési központ emeleti előcsarnokában október 7-én nagy számú érdeklődő előtt nyílt meg a Három szlovák 10 20 30 alkotása című kiállítás. Antal György (Dolnozemsky) köszöntötte a három alkotót: Papucsek Gergely költőt és írót, aki 10 új könyvét küldte el Tótkomlósra bemutatni. Konczos Éva tanár festőművészt, aki 20 alkotásával szerepel a kiállításon, valamint Zelman Ferenc fotós újságírót, aki 30 felvételével őrzi a múltat a szlovák nemzetiség hagyományairól. Szlovák identitásukat mindhárman alkotásaikon keresztül is őrzik. A kiállítás megnyitója után a Komlósi Szlovákok Szervezete Amatőr Színjátszó Csoportja mutatta be a Tollfosztás című színdarabot. A lelkes amatőrök Laukó Pálné Erna néni vezetésével hetekig gyakoroltak, próbáltak, hogy aztán megérdemelten arassanak sikert és kapjanak nagy tapsot a közönségtől. Halászné D. E. Nívódíjas fúvószenekar A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség fennállásának 20. évfordulója alkalmából a kiemelkedő munkát végző fúvószenekaroknak nívódíjat adományozott. Október 2-án Budapesten a zsúfolásig megtelt Stefánia Kulturális Központban került sor az ünnepségre. Az országban 4 fúvószenekar kapta meg ezt a magas szakmai elismerést, többek között a Tótkomlósi Ifjúsági Koncert Fúvószenekar Krcsméri János karmester vezetésével. Rajtuk kívül még a kiskunfélegyházi, a pécsi és a soproni fúvószenekarokat díjazták. A díjat a szövetség elnöke Dohos László, Liszt-díjas karmester adta át. Az ünnepségen jelen volt Balázs Árpád, Erkel-díjas zeneszerző, érdemes művész, aki a szövetség tiszteletbeli elnöke. Beszédében nagy elismeréssel beszélt zenekarunk és a karmester munkájáról. A díjhoz szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk. Halászné D. E. Száraz-ér Társaság Természetkutató és Környezetvédő Egyesület tartalmi és pénzügyi közhasznúsági jelentése a 2009. évről Az egyesület vezetősége és tagjai az alábbiak szerint végzett munkájukért díjazásban nem részesültek. Lokálpatriótaként, önkéntes munkával dolgoztak a város és környéke természeti, épített, néprajzi értékeinek feltárásáért, azok megőrzéséért. Az egyesület programjai a környezetvédelem jeles napjaihoz kötődnek, számos önkéntes, tag és szimpatizáns, közöttük fiatalok is végzik a programok szervezését, bonyolítását, valamint a tényleges természetjárást, természetkutatást, tanulmányokban való dokumentálást, fotózást. 2009-ben az alábbi programokat valósítottunk meg: 1. Könyvbemutatót rendeztünk a Száraz-ér vidéke című 5. kiadványunknak, 2. nyári táborvezetést vállaltunk a helyi ÁMK által szervezett csoportokkal, melynek tankönyve a fenti kiadvány volt, programja : eltűnt ér-menti települések nyomában Tótkomlóstól Makóig 3. a parlagfű mentesítési program keretében Békéssámson, Kardoskút és Tótkomlós oktatási intézményei számára az ÁNTSZ-szel közösen alkotói pályázatot írtunk ki, a beérkezett tanulmányokból a kiállítást is megrendeztük a város könyvtárában, 4. októberben Benedek Elek, a nagy mesemondó születésének 150. évfordulójára emlékeztünk az Orosházi Szántó Kovács János Múzeum mesekiállítás anyagával, melyet elkértünk, és a könyvtárban rendeztünk be a diákok és óvódások számára. Anyagi erőforrásaink nagy részét természetismereti programok közvetítésére, kiadványokban való feldolgozására, prezentációk készítésére, ismeretterjesztésre, természetjárásra használjuk fel. Számunkra fontos, hogy óvjuk a környezetünket, és ez sokszor az egyes emberek jó hozzáállásán múlik, ezért tartjuk fontosnak a diákok számára, pályázatok formájában kiírt természetet megfigyelő, tanulmányozó, programokat. Alapszabályban rögzítettük 15 évvel ezelőtt, az egyesület céljait, a Száraz-ér élő környezetének, tanulmányozását, melyet az ér-menti településeken és városunkban élő munkatársainkkal együtt végzünk ma is. Lokálpatrióták vagyunk, igyekszünk sok-sok munkával felszínen tartani és kiadványainkban bemutatni az ér-mente természeti, Tótkomlós épített és néprajzi értékeit. 5 megjelentetett kiadványunk és több szóróanyagunk tanúskodik erről. Bevételeink: Tevékenység szerinti bevétel... 95500 Ft Bankkamat... 155 Ft Tagdíj, adományok... 46000 Ft Önkormányzati támogatás... 50000 Ft Pályázat, Szja 1%... 397555 Ft Összesen:...589 210Ft Kiadások: Anyag jellegű költségek, Hatósági díjak, illetékek... 364410 Ft Reklám, hirdetés költségei... 1250 Ft Utazás, kilüldetési kts.:... 49750 Ft Nyomtatvány, irodaszer, egyéb... 105965 Ft Postan, net, távközlés... 49270 Ft Bankkamat, jutalék... 10660 Ft Összesen:...581 305Ft Tótkomlós 2010-10-11 Száraz-ér Társaság Vezetősége Lakossági felhívás! A helyi zöldterületek védelmével foglalkozó 2/2004. (II. 24.) sz. rendelet 6. (2) bekezdése értelmében a fák törzsére reklámtáblát, feliratot elhelyezni TILOS! Felhívom a lakosság figyelmét, hogy a közterületen lévő fákra elhelyezett hirdetések, vagy bármilyen szórólap elhelyezése a fenti rendelet értelmében szabálysértési eljárást vonhat maga után és 30.000 Ft -os pénzbírsággal sújtható! Kérek minden Tisztelt Lakost, hogy a zöldterületek, élőfák védelmében szíveskedjenek a megfelelő hirdetési felületre elhelyezni hirdetéseiket. Polgármesteri Hivatal Kárpáti Piroska Üzenet Erdélyből Üzent az Olt, Maros, Szamos, Minden hullámuk vértől zavaros, Halljátok, ott túl a Tiszán, Mit zúg a szél Hargitán? Mit visszhangoznak a Csíki hegyek, Erdély hegyein sűrű fellegek? Ez itt magyar föld és az is marad, Tiporják bár most idegen hadak, Csaba mondája új erőre kél, Segít a vihar és segít a szél, Segít a tűz, a víz, a csillagok, S mi nem leszünk mások, csak magyarok! Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk! Hajlott vitézek lelke jár velünk. Előttünk száll az ős Turul-madár, Nem is lesz gát, és nem lesz akadály! Ember lakol, ki ellenünk szegül, A székely állja, rendületlenül! Üzenik a gyergyói havasok: Megvannak még a régi fokosok! Elő velük, jertek, segítsetek! Székely anya küld egy üzenetet: Hollók, keselyűk tépik szívünket, Rablóhordák szívják a vérünket! Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk! E végső harcban: egyedül leszünk! És a honszerző hősök hantja vár, Ha odavész az ősmagyar határ! És ha rablóknak kedvez a világ, Mutassunk akkor egy új, nagy csodát! Megmozdulnak mind a Csíki hegyek, Székelyföld nem terem több kenyeret, Elhervad minden illatos virág, Mérget terem minden gyümölcsfaág. Vizek háta nem ringat csónakot, Székely anya nem szül több magzatot! Vadon, puszta lesz az egész vidék, S végezetül, ha ez sem lesz elég, A föld megindul, a mennybolt leszakad, De Erdély földje csak magyar marad!

2010. október 13

14 2010. október sport Jótékonysági meccset rendeztek a Szívünk Napján A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány minden évben szeptember utolsó vasárnapján, a Szívünk Napján hívja fel a figyelmet a szív és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára és a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre. A Szív Világszövetsége kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját. A Világszövetség magyar tagjai - a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány - az első évtől kezdve csatlakozott a felhíváshoz. A szív és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálozási ok együttesen. A szív és érrendszeri betegségek jelentős része megelőzhető, elsősorban egészségesebb életmóddal. A Szívünk Napján az életmódváltást szeretnék népszerűsíteni - több mozgást, a dohányzás elhagyását, egészségesebb táplálkozást - hitelesen, megalapozottan, közérthetően. A Tótkomlósi Dart s Club megalakulása óta folyamatosan arról adtunk hírt, hogy országszerte sikeresen szerepelnek a megmérettetéseiken. Szeptember a liga versenyek kezdetét jelenti a csapat számára, hiszen beindul a szezon. A liga verseny 40 fordulóból áll, most az 5. fordulóján vannak túl a versenyzők. A megmérettetések során 1., 3. és 5. helyezéseket hoztak haza a csapattagok. Az országos bajnokságok is kezdetüket vették, ahol szintén jelen volt a Tótkomlósi DC. Ezt a versenyt Székesfehérvárott rendezték, ahol 82 féri és 14 női nevező Október 3-án, vasárnap rendezte a Tótkomlósi Autósport Egyesület a Lada Cross területi bajnokság záró fordulóját városunkban, a crosspályán. A tótkomlósi fiatalok ismét elsöprő sikert arattak, de nem csak a hétvégi futamon, hiszen az egész éves munkájuk is most érett be. A hétvégi megmérettetésen az öt kategóriában 38 autó állt rajthoz, ahol a nap végére tótkomlósi sikernek örülhettünk. Ezen a napon rendeztek jótékonysági mérkőzést a Karasz János Sporttelepen is, a szívműtött Deák Tibor javára. A jótékonysági mérkőzésen a Tótkomlósi Torna Club és a Tótkomlósi Ultrák csapatai mérték össze tudásukat. A TTC felnőtt és ifi csapatát vegyítette, részvételével zajlott a verseny. Igen erős mezőny állt össze ez alkalommal is, többek között ott volt Bezzeg Nándor ötszörös országos bajnok is. Ebben az igazán nehéz mezőnyben is sikerült szép eredményeket produkálni, hiszen Duszka Mihály a 9., Kiss Csaba a 17., Farkas János - Szilágyi Norbert a 33., Farkas Tibor a 65., helyezéssel tért haza. A csapat folyamatosan megméretteti magát a klubok közötti versenyeken is. Már 3. alkalommal kapott lehetőséget Tótkomlós arra, hogy otthont adjon az országos verseny megrendezésére. az ultrák pedig egykoron aktív játékosokkal léptek pályára. A humorral teli kilencven perc végén a TTC diadalmaskodott, 9:7-re legyőzte a Tótkomlósi Ultrákat. Töretlen sikerek a Tótkomlósi Dart s Clubnál K.L. Idén október 30-án délelőtt 11 órától a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában kerül lebonyolításra a verseny. A nevezők száma előzetes számítások szerint kb. 80-100 fő lesz. A csapat minden érdeklődőt szeretettel vár, hogy betekintést nyerhessen az országos versenybe és kellemesen töltse szabadidejét, szurkolva a Tótkomlósi DC versenyzőinek. Sok siket a csapat minden tagjának. Reméljük a hazai pálya szép eredményeket fog hozni! V.V. Három bajnoki címet ünnepelhettünk a záró fordulón Kárász Attila a divizió egyes kategóriában és a szuperdöntőben, Pálvölgyi Szilveszter a tuning kategóriában, Varga Attila pedig az extra tuning kategóriában állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A verseny ideje alatt Deák Tibor gyógyulására is gyűjtést szerveztek és ezen kívül Tibor több futamot is leinthetett a kockás zászlóval. Az egész éves bajnokság 7 fordulóból állt és a ponteredmények összesítése után kiderült, hogy a 2010-es évben divizió egyes kategóriában Kárász Attila, tuning kategóriában Pálvölgyi Szilveszter, extra tuning kategóriában pedig Varga Attila lett a bajnok. Ezen kívül Kárász Attila besöpörte a szuper kategória bajnoki címét is. Gratulálunk mind a három versenyzőnek és további sok sikert kívánunk a következő versenyévre. K.L.

FOCI Gyomaendrődi FC - Tótkomlósi TC 1:1 (0:1) Gyomai sporttelep, 150 néző Vezette: Somody /Nagy, Kovács/ Tótkomlósi TC: Binges Karasz, Vass, Jámbor (Horváth H.), Somogyvári, Lóczi, Ibrányi, Krátky V. (Krátky T.), Mészáros, Laczi (Fazekas), Kiss Gól: Lóczi /11-esből/ Kiállítva: Mészáros 2. sárga lap után a 80. percben Jó: Binges, Vass, Ibrányi, Lóczi, Somogyvári A pálya 70 %-a víz alatt állt, a játékvezető ennek ellenére játékra alkalmasnak minősítette. A taktika ezen a mérkőzésen nem lehetett más, mint a levegőben való játék. Az első nagy helyzet a hazaiak előtt adódott, de szerencsénkre azt kihagyták. Ezt követően Jámbornak kellett idő előtt elhagynia a pályát, mert kifordult a bokája. Nem sokkal ezt követően Lóczi szerzett remekül labdát a félpályán és Krátky V.-nak passzolt és ő Mészáros elé tette a játékszert. A hazai védő már csak a saját 16-osán belül tudta megállítani, természetesen szabálytalanul. A 11-est Lóczi magabiztosan lőtte a hálóba. A 2. félidőben a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, ami folyamatos védekezésre késztetett minket, de még így is nekünk voltak nagyobb helyzeteink egy-két kontratámadást követően. Egy szöglet után a hazai csapat megszerzett találatával beállította a végeredményt. Lóczi István: Rendkívül irreális pályán nem tudtuk játszani a futballunkat. Hiányosan is álltunk fel, így meg kellett elégednünk az egy ponttal a rendkívül jól küzdő hazai csapattal szemben. Gyomaendrőd FC Tótkomlósi TC 5:0 (1:0) ifjúsági Gyomaendrőd, 30 néző. Vezette: Nagy /Kovács/ Tótkomlósi TC: Fejes Pónya, Karasz, Lomjanszki, Takács N., Szuszekár, Suta, Lehoczki, Horváth, László, Benyó Jó: Benyó Ifjúsági csapatunk nehéz mérkőzésre számított a jó erőkből álló gyomaendrődi alakulat ellen. Tartalék pályán került sor a mérkőzésre, de ez a pálya jobb állapotban volt, mint a főpálya, azonban ezen is nehéz volt kialakítani folyamatos játékot. Első percekben a hazai csapat ragadta magához a kezdeményezést, több helyzetet is kialakítottak. Csapatunkban Benyó nagyon aktív volt, több lövése volt, de sajnos nem találtak kaput. László fordult le emberéről és lőtt bődületes nagy kapufát. A hazaiak is kihagytak egy óriási ziccert. Félidő 30. percében a gyomai csatár szépen lecselezte magát az alapvonalig, majd középre adott, a középen érkező társa pedig a hálóba fejelt. Csapatunk a végére teljesen összeesett és a végeredmény 5:0 lett. Krátky Tamás - Czollner Gábor: A csapat nagy része nem megfelelően készült erre a mérkőzésre, így az ellenfelünknek nem volt nehéz dolga. 2010. október Tótkomlósi TC - Mezőkovácsházi TE 1:1 (1:0) serdülő Vezette: Zelman Tótkomlósi TC: Chalmovszki - Bakó, Szuszekár, Baliga, Suta, Lehoczki, Karkus (Czollner), Séhorcz, Hovorka, Nagy (Daróczi), Kasik Gól: Nagy A mérkőzés elején csapatunk lépett fel támadólag, ennek eredménye volt az az 1-2 gólhelyzet, amelyeket nem sikerült kihasználnunk. Nem sokkal a félidő vége előtt, egy oldalról beadott szabadrúgást Nagy Lajos fejelt a vendégek kapujába. 1:0 A második félidő elején a kovácsháziak egyenlíteni tudtak egy nagy védelmi hibát kihasználva. A meccs végéig még mindkét csapatnak adódtak lehetőségei. Czollner Gábor: Az idény első mérkőzésén nem rossz eredmény a döntetlen. Sarkad - Tótkomlósi TC 0:1 (0:0) Sarkad, 150 néző Vezette: Barta Tótkomlósi TC: Binges Jámbor, Vass, Somogyvári, Laczi (Horváth H.), Karasz (Ondrejó), Lóczi, Ibrányi, Krátky V.(Horváth L.), Horváth M., Kiss Jók: Ibrányi, Lóczi, Somogyvári Az első félidőben nem tudtuk azt játszani, amit tudunk és játszottunk az előző meccseken. Tompán, pontatlanul folyt a játék és inkább a küzdelem dominált a rossz talajú pályán. A második félidőben Ondrejó beállításával kicsit felpörgött a játékunk, aminek nagyon gyorsan meg is lett az eredménye, azzal hogy vezetést szereztünk: Ondrejó kapott remek kiugratást, aki higgadtan a kapus hasa alatt a kapuba gurította a labdát. Vezetésünk után is uraltuk a játékot, bár a hazaiaknak is voltak veszélyes beívelései. A hazaiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak és harcoltak az egyenlítésért, de védelmünk Binges kapussal az élen jól állta a rohamokat. Lóczi István: Kiszenvedtük ezt a győzelmet, kicsit megtört a lendületünk. Sarkadi Kinizsi LE - Tótkomlósi TC 2:0 (2:0) ifjúsági Sarkad, 30 néző Vezette: Sárközi. Tótkomlósi TC: Malya Z. (Fejes) - Pónya, Takács N., Lomjanszki (Baliga), Benyó, Huszár, Lehoczki, Suta, Szuszekár (Kriska), László,Takács Z. (Ondrejó D.) Jó: - Gól:- Ifjúsági csapatunk két meghatározó embere nélkül utazott el a mérkőzésre. Mérkőzés elég gyenge színvonalú volt, a sarkadi pálya rossz állapotban volt. Egy szabadrúgásból megszerezte a vezetést a hazai csapat. Nem sok helyzet volt ezek után, elég sok hiba jellemezte a játékot. A félidő felénél egy szögletet követően a hazai csatár megszerezte második gólját. Krátky Tamás - Czollner Gábor: Amíg fejben nem tudunk ott lenni a pályán, addig a pontszerzésről is lemondhatunk. 15 Tótkomlósi TC- Battonya 1:3 (0:3) serdülő Tótkomlós, Karasz János sporttelep, 50 néző Vezette: Rébék Tótkomlósi TC: Chalmovszki - Hovorka, Szuszekár, Baliga, Czollner, Nagy, Suta, Krajczár, Kriska, Kasik, Lehoczki Csere: Karkus, Daróczi Jó: Kriska Gól: Kriska Csapatunk a második félidőre ébredt fel. Kis odafigyeléssel akár meg is fordíthatta volna az eredményt. Czollner Gábor: Egyenrangú ellenfelei voltunk a Battonyának, ám a helyzeteit jobban kihasználó csapat győzött. Tótkomlósi TC - Mezőhegyes 5:2 (2:1) U-14 Tótkomlós, Karasz János sporttelep, 50 néző Vezette: Zelman Tótkomlósi TC: Asztalos - Deák, Kasik, Séhorcz, Baliga K., Czollner P., Baliga Sz., Czollner D., Nagy, Povázsai, Bíró Csere: Petrina, Lehoczki, Dócza Gól: Povázsai (3), Czollner D., Lehoczki Jó: Asztalos, Deák, Czollner P. Csapatunk folytatja a jó szereplését! Horváth Henrik: A kemény munka meghozza az eredményt! Tótkomlósi TC Békési FC 1:1 (0:1) Tótkomlós, Karasz János sporttelep, 250 néző. Vezette: Susánszki /Petrovszki, Nagy/ Tótkomlósi TC: Binges - Jámbor (Krátky T.), Vass, Somogyvári, Laczi (Ondrejó), Horváth M., Lóczi, Ibrányi, Mészáros, Krátky V. (Horváth L.), Kiss Jó: Vass, Ibrányi Gól: Vass Kiállítva: Binges Csapatunk nagyon nehéz mérkőzésre számított. Első félidőben csapatunknak jóformán momentuma sem volt, de a békésieknek sem. A vendégek szélsője Ladányi Róbert kapott remek labdát, majd pattanásból óriási gólt ragasztott a hálónkba. A második félidőben a vendégek teljesen visszaálltak a saját térfelükre, azonban mi birtokoltuk többet a labdát. Egy védelmi hiba után egyedül tört kapunkra a békési támadó és Binges kapusunk elütötte utolsó emberként, így ő is a kiállítás sorsára jutott. A mérkőzés utolsó percében pedig jóformán szétrobbant a Karasz János Sporttelep, hiszen egy bedobást követően Vass János tolt egyet a labdán és 16 méterről elemi erővel a vendég kapuba bombázott. Lóczi István: Az első félidőt számomra érthetetlen módon átaludtuk és a végén a sírból hoztuk vissza az egyik pontot. Tótkomlósi TC Békési FC 2:0 (0:0) ifjúsági Tótkomlós, Karasz János sporttelep, 150 néző Vezette: Petrovszki /Nagy/ Tótkomlósi TC: Fejes - Pónya, Lomjanszki, Karasz, Huszár (Ondrejó D.), Takács Z. (Malya), Takács N., Benyó, Suta (Kriska), Horváth J., Lehoczki(László)

16 2010. október Jó: Huszár D., Pónya, Takács N., Takács, Horváth J. Gól: Huszár, Takács N. Ifjúsági csapatunknak ellenfele az eddig veretlen első helyezett békési csapat volt. Az első félidőben inkább mezőnyben folyt a játék, a második félidőben Fejes védett óriásit egy védelmi hibát követően. Egy szép támadás végén megszereztük a vezetést. László szöktette Takács Z.-t, aki középre lőtte a labdát, Huszár pedig bevágta. Az ifjúsági mérkőzésen is sok néző volt és ez feldobta a fiatalokat. Takács N. kapta meg a 16-oson belül a labdát, majd nagy erővel lőtt a jobb sarokba. Ifi csapatunk remek győzelmet aratott a listavezető ellen. Krátky Tamás - Czollner Gábor: Meglepő játékkal rukkolt elő ifjúsági csapatunk, aminek az eredménye az eddig veretlen Békés megállítása lett. OMTK ULE Tótkomlósi TC 1:7 (1:0) U-14 Orosháza, 50 néző. Vezette: György Tótkomlósi TC: Asztalos - Baliga Sz., Keresztes, Deák, Baliga K., Séhorcz, Czollner P., Kasik, Czollner D., Povázsai, Poljak Gólok: Povázsai 2, Nagy 2, Czollner P. 2, Lehoczki Horváth Henrik: Az első félidei megilletődött játék után, a másodikban elindítottuk a hengert. Nagyszénás SE Tótkomlósi TC 4:1 serdülő Nagyszénás, 40 néző. Tótkomlósi TC: Asztalos - Lehoczki P., Baliga Sz., Suta, Séhorcz, Baliga I., Kasik, Czollner P, Kriska, Daróczi, Nagy Gól: Suta (11-esből) Jó: Baliga Sz., Baliga K., Asztalos Czollner Gábor: Ennyire fiatal csapattal még talán nem álltunk ki eddig, de az eredményt figyelmen kívül hagyva, a mutatott játékkal maximálisan elégedettek lehetünk. Békéscsabai MÁV - Tótkomlósi TC (0:0) Békéscsaba, 300 néző. Vezette: Takács /Kocsondi, Petrovszki/ Tótkomlósi TC: Tóth I. - Ibrányi, Horváth H. (Ondrejó), Vass, Krátky T. (Somogyvári), Karasz, Lóczi, Mészáros (Krátky V.), Horváth M., Kiss, Horváth L. Kiállítva: Kiss Jó: Tóth I., Ibrányi, Horváth M., Vass Az ez első félidőben úgy, mint a mérkőzés egészében helyzetek adódtak mindkét oldalon. Ellenfelünk inkább a kontrákra épített, amelyet szerencsénkre vagy kihagytak, vagy kapusunk védett. Lóczi István: Kihagyott gólhelyzetek mérkőzésén némi szerencsével szereztünk egy pontot. Békéscsabai MÁV SE - Tótkomlósi TC 5:2 (2:1) Ifjúsági Békéscsaba, 50 néző. Vezette: Kocsondi /Petrovszki/ Tótkomlósi TC: Fejes Benyó, Lomjanszki, Karasz, Horváth J., Takács Z., Suta,Takács N., Huszár, Kriska (Szuszekár), László Jó: Fejes Gól: Karasz, László. A mérkőzés elején csapatunk vezetést szerzett, amely majdnem kitartott a félidő végéig. A másodikban teljesen fölénk nőtt az ellenfél. Az eredményen Fejes kapus kozmetikázott, mert kettő 11-est is megfogott. Krátky Tamás - Czollner Gábor: A múlt heti remek játék után nem értem, hogy idegenben miért nem tudjuk legalább egy töredékét nyújtani annak, amire képesek vagyunk. Ismét saját magunkat vertük meg. Tótkomlósi TC - Gádoros SE 9:0 (4:0) serdülő Tótkomlós, Karasz János sporttelep 50 néző. Vezette: Halma Tótkomlósi TC: Chalmovszki (Asztalos) - Hovorka, Lehoczki, Szuszekár (Tuska), Baliga I. (Baliga K.), Czollner, Suta (Nagy), Séhorcz, Baliga Sz., Kasik, Kriska (Daróczi). Gól: Suta 2, Séhorcz, Kasik, Szuszekár, Lehoczki, Daróczi, Hovorka Kiállítva: Séhorcz /beszédért/ Végig magabiztosan, egy pillanatra sem engedve győzelmet arattunk. Czollner Gábor: Az idei első győzelmünk nem várt gólzáport eredményezett, remélem ez a csapatnak is egy kis lendületet és önbizalmat ad. APRÓHIRDETÉS Bekerített szőlőföld, fúrott kúttal és villannyal Tótkomlóson frekventált helyen eladó. Irányár: 500.000,-Ft Érdeklődni: 06 30/ 317 49 18 Tótkomlós, Mihályfalva utca 33. sz. alatti félkomfortos családi ház áron alul eladó! Tel.: +3620/33-58-059 Hirdessen ön is a tótkomlósi média valamelyikében! Hirdetésfelvétel: Vargyas Viktória Tel.: 06/30/540-6329 E-mail: komlosireklam@velvet.hu A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! Ezen elérhetőségeken is várjuk hasznos és megvalósítható ötleteiket az újsággal és a Komlós Tv műsorával kapcsolatban. Miről szeretnének olvasni,milyen riportokat néznének szívesen. E-mail: komlosimedia@velvet.hu Tótkomlós Város Önkormányzatának Lapja Megjelenik havonta Cím: 5940 Tótkomlós, Fő u. 1. e-mail: komlosimedia@velvet.hu Főszerkesztő: Kusztos Linda Szerkesztőség tagjai: Motyovszki Róbert, Halászné Dani Edit, Vargyas Viktória, Lubomíra Rollová Lektor: Boborné Tuska Erzsébet Kiadja: Tótkomlós Város Önkormányzata Felelős kiadó: Komlós Településszolgáltatási Kft. Nyomdai munka: Yes-Press 2001. Bt., Tótkomlós ISSN 1416-2342