Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen. Sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk.

Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen. Sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk. Dsida Jenõ IV. évfolyam 9. szám + V. évfolyam 1. szám 2007. december + 2008. január 444 Ft

2 2007. november HA NÁLUNK SZÜLETETT VOLNA Népszámlálás volt Betlehemben,- így szól a Karácsony története -, s akkor született meg egy roskadt istállóban az Úr egy Fia, Mária gyereke Nem volt, ki szállást adjon nékik. Barmok lehelték rá a meleget. Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója. Meséli a monda... Mert: o t t született! De Cegléden, vagy Kecskeméten, a Hortobágyon született volna, az elsô. Karácsony igaz történetérôl így szólna ma a bibliai monda: Rozál épp az udvart seperte. János meg a jószágnak almozott. A kis Péterke az öreg kandúrral játszott. A puli... az meg hátul kalandozott. Akkor ért a ház elé József. Jó tejszagot lehelt a méla csönd. Mária fáradtan alig vonszolta magát. S a kerítésen át József béköszönt. Rozál fogadta hangos szóval. - Mi szél sodorta erre kenteket? - - Törvénybe mennék. De beteg lett az asszony, s pihenni kéne, mert ránkesteledett. Kerestünk födélt a korcsmában, de szállást a bérlôje nem adott. Hej, pedig az asszony utolsóban van már. De hiába! Nincs pénz, mert szegény vagyok! Egy istálló is elég lenne, csak tetô legyen már a fejünk felett... - Rozál a seprüjét a falnak támasztotta. Bodri a kiskapuig settenkedett. - Takarodsz vissza, beste lelke! Kerüljenek csak kentek bentébb! Talán egy ágy az csak akad majd még a háznál... Hogy elfáradt, szegény, eszem a lelkét! - Szélesre tárta a kiskaput. Mária arca mint viasz: sápadt. - Ne ugass már, Bodri!...Hát nem látod, hogy vendég?! Eredj csak, Péterke, s szólj az apádnak! Jöjjön csak, lelkem, segítek én... Támaszkodjék rám!...óvatost lépjen!... Úgy-úgy, lelkem!... Kend meg csukja be csak a kaput! De siessen, oszt maga is segéljen!... - János is sebten elôkerült, kemény keze még a villát fogja. - Utasok... Nincsen szállásuk... S beteg az asszony... Behívtam ôket!... - Már mért ne tetted volna?! - - Az asszonynak vess tiszta ágyat. Az ember meg a lócán elalhat. és valami enni is akad tán a háznál... Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak! - A Bodri is odasündörgött. Péter a butykossal máris kocog. S ameddig az asszony megvetette az ágyat, János kolbászt s egy köcsög tejet hozott. Máriát már fájdalom rázta. A párnák között csöndesen feküdt. S amíg az asszony terít, megnyugodva látta, hogy János a szobába éppen befût. A kemencében lángolt a tûz. Rozál az ágynál csendesen állt ott. És lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga, mint a békesség, szeliden leszállott... Kint az égen holdfény ragyogott. Házra, tájra ezüst himport hintett. S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában, ím megszületett a régen várt kisded. A szomszédságból akadt bölcsô. Nagy Andráséktól csipkés kis paplan. S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában a kis teknô körül szép köralakban. - Jaj, de szép fiú!... Nézd csak, apjuk! - Ujjongott Rozál, míg óva mosta... és ígyen született meg az isteni Gyermek...: már hogyha n á l u n k születhetett volna! Alföldi Géza

2007. november 3 KARÁCSONYI CSILLAG Az alanti cikket 1944 Karácsonyára írta Magyarország mártír miniszterelnöke. Ma is úgy hangzik ez az írás, mint végrendelet, örök útmutatás, amelyre a mártír vér ütötte rá a hitelesség pecsétjét. A karácsonyi csillag fényében olvassuk hát Bárdossy László nemes magyar lelkének, immár a túlvilágról küldött, de ma is aktuális sorait.... Akkor is menekültekkel teltek meg az országutak, s félelem és kétség dobogott a szívekben: nem lesz-e a gyilkos fegyvere gyorsabb, mint a gyermekeit menekítô asszonynép futása? Az Eljövendôt, az Eljövendô új világát, az Ô igazságát akarták megölni a szerteküldött pribékek, de az istálló felett, amelyben a menekülés téli éjszakáján a születés misztériuma beteljesedett, felragyogott a csillag, a hit, a diadalmas igazság, a béke csillaga: karácsonyi csillag. * Karácsonyi csillag, hintsd szét fényedet a magyar éjszakába! Sírással, jajgatással, szenvedéssel terhes ez az éjszaka. Sok mulasztásunk, vétkünk, keserves bûnünk festette sötétre. Így történt, hogy utat tévesztettünk benne. De nemcsak a helyes utat vétetük el. Összetévesztettük az üres formát a tartalommal, a jelszót a teremtô gondolattal, a fogadkozást a cselekvéssel. Csak mondogattuk, szajkó módjára ismételgettük igazságunk szólamait, de parancsát nem teljesítettük, terhét nem vállaltuk, áldozatát hordozni nem akartuk. És mit ér a nyers valóság világában a puszta igazság, a hitvalló ereje és áldozatkészsége nélkül? Igazságunk most úgy mered ránk, mint szörnyû vád, a cserbenhagyott igazság vádja. Aki ledér alkut köt a kényelemmel, igazságával együtt önmagát is elveszejti... * Karácsonyi csillag, hintsd szét fényedet a magyar éjszakába! A sötét árnyékokban nemcsak bûnök lappanganak. A fiatalok szíve tiszta és erôs. S mennyien vannak az öregek között, akiknek fáj, hogy karjuk már nem bírja a fegyvert. Karácsonyi csillag, hintsd szét fényedet a magyar éjszakába! Világíts a szemébe azoknak, akikben él és ég a magyar lélek. Gyújtsd fel a fiatalok lobogó tekintetét. Töltsd meg ôket Advent szellemével. Erôsítsd meg azokat, akik ott állnak a gáton. Azokat, akik mindent otthagytak, hogy a jövô magyar élet részesei, terhének, kötelességeinek hordozói lehessenek. Mert az eljövendô élet nem lesz könnyû élet. Mennyi mulasztást kell jóvátennünk, mennyi mindent kell törlesztenünk! Karácsonyi csillag, hintsd szét fényedet a magyar éjszakába! Világits rá mindarra, ami múltunkban dicsôséges, aminek példáján nemzedékek nevelkedtek erôssé, bátorrá, aminek vakító fényében ma szégyenkeznünk kellene, ha nem volna hitünk, bizalmunk a magyarság megújuló erejében. * Idônkint nemcsak az egyesek, a népek és nemzetek is próba alá kerülnek. Akkor válik el, mennyit érnek. Nem a számok hamis mértéke szerint, hanem a szellemi és erkölcsi életrevalóság mérlegén. Ha eljön a próba ideje, nem lehet elôle kitérni, sem elódázni. A nemzet életének rendjét magasabb erôk igazítják. A próba azon fordul meg: tud-e a nemzet egységében hû maradni azokhoz a feladatokhoz, amelyeket önmaga elé tûzött? Tudja-e egységben, a maga számára és a maga erejével megteremteni és megvédeni azt az életformát, amely sajátos lényének megfelel; azt az életformát, amelyben szárnyat bonthat, amelyben teremtô lendületet kaphat a nemzetben élô minden képesség és minden erô; amelyben még a kevésbôl is jut mindenkinek, mert az osztó kezét szeretet és együttérzés vezeti. A próba azon fordul meg: helyt tud-e állani a nemzet azért, aminek megvalósítását maga elé tûzte, avagy riadtan visszaszökken, ha nehézségekkel találkozik. A nehézségek, a megpróbáltatások, a szenvedések vállalása, a lélek szilárdsága viharban és veszedelmek között: ime a próba, amelynek súlyos órája ránk következett. * A karácsonyi csillag szívünkbe sugározza fényét és azt hírdeti nekünk, hogy nincsen olyan sötét mélység, nincsen olyan gyötrelem, nincsen olyan megaláztatás, amelybôl ne emelhetné fel fejét az, aki élni akar és az életre érdemes. A születés misztériuma véres és fájdalmas s nincsen gyötrelmesebb út, mint az, amely a megaláztatáson és marcangoló önvádon át a megigazuláshoz vezet. Mennyi minden kavarog és örvénylik ebben a sötét decemberi éjszakában! Tört szívek zokogása és harcbainduló fiatal katonák kemény, ütemes éneke; keserû csalódottság és mindenben bízó reménykedés, ima és átok, türelmetlen lázadozás és fáradt kétségbeesés, vád és viszonvád, bosszú és megbocsátás... A sok visszás emberi gyarlóság felett a szelídfényû karácsonyi csillag. Lesz még egyszer ünnep a világon! Bárdossy László

4 2007. november Mindennek ára van! Becsületnek, országnak, a múltnak és jövõnek is. Minden eladó, és ma már, ha hihetünk Szymon Perski-nek, a lengyel földön született kazár-zsidónak, hogy más országok mellett hazánk is Izrael és értsd: a Világzsidóság tulajdonává vált, akkor a fenti megállapítást pont azok bizonyítják, akiknek az árulók, a saját árulóink szolgálnak, elárulva népüket, hazájukat! Elnézést, ha a Izrael vezetõjét, Shimon Perest (a magyarosítók kedvéért Simon Peresz) eredeti nevén említettem, de Perski úr mint kazár elõdeinek hitfelvétel útján zsidósodott, ma már echte izraeli állampolgára, tanúja lehetett egy ország felvásárlásának. Esetében annak, amelynek vetetõjévé válhatott. Egy svájci közmondás, amely több svájci bank falán is cinikusan hirdette az Új Világ igéjét, így szól: Gott regiert im Himmel und s Gált uf Erde. Magyarul körülbelül ez a lényege: Isten az égben uralkodik, az arany (értsd: a pénz) a földön! Ma már az Isten leszállt az égbõl, és a kultúrnépeknek csúfoltak szemében egyé vált a pénzzel. A pénz, az aranyborjú uralkodik, szabja meg, ki élhet, és kinek kell elpusztulnia. Kis hazánk az elmúlt ezer évben egyre növekvõ mértékben a saját bõrén tapasztalhatta meg ezt. Magyarország az idegen érdekek közt tépve-marva kapkod az utolsó korty levegõjéért, mint a víz alá nyomott, elpusztításra szánt kutyakölyök. A víz alá nyomó kéz, az árulók keze, azoké, akik az aranyborjú kis darabkájáért mindenre kaphatóak. Ezek az árulók szolgálták az idegen urakat, idegen érdekeket. Ezek az árulók terelték hazánkat mindig egy olyan ország védõszárnyai alá, amely a történelmi pillanatban éppen hatalmának olyan szintjén állt, hogy a lehetõ legnagyobb erõszakkal rabolhatta ki azokat az országokat, amelyekre szemét vetette. Így voltunk csicskásai a középkori ENSZ -nek (Német Római Birodalom), hogy testünkkel védjük a tatártól, töröktõl. Így voltunk szolgái a Habsburg Birodalomnak, és lelkes barátai a Szovjethatalomnak. Minden esetben egy mindenre kapható, áruló réteg árusította hazánkat aranyért, pénzért! Ezek a szövetségek, erõltetett barátságok népünk tragédiáinak egy-egy részeként nemzetünk koporsójában a fedelet végképp lezáró szegeket jelentették. AZ ÁRULÁS BÉRE Ma a rendszerváltás helyett gazdaváltás korát éljük meg, amely aranytálcán nyújtja át hazánkat Perski úr birodalmának, miközben a tulajdonjogi beiktatás ceremóniájára az Egyesült Államokba kell az idegen urak magyar szolgáinak hûbéresküre jelentkezniük. A legboldogabb barakk idõszakában a szovjet módi volt a követendõ. Egy pártból lehetett választani. Ma az amerikai mintára gyakorlatilag két párt közül választhatunk, amelyek a hiszékeny nép elõtt egymás torkát szorongatják, de a kulisszák mögött együtt táncolják körül az Aranyborjút. Pont ezért nem meglepõ, hogy a többség érdekeit állítólag védõ Fidesz vezetõje az izraeli látogatását az utóbbi idõben egy vazallusi látogatással fejelte meg, hogy fejet hajtson urai akarata elõtt. A látogatásról többek közt így írtak a hazai újságok: A magyar származású képviselõ kongresszusi hivatalában fogadta Orbán Viktort. A találkozón jelen volt Horváth János fideszes parlamenti képviselõ is, aki azért érkezett az Egyesült Államokba, mert Truman-Reagan Szabadság Emlékéremmel tünteti ki a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány. Egy igazi népnemzeti magyar ember, aki tisztában van a történelemmel, tudja jól, hogy hazánk szovjetkommunista leigázása és fogságban tartása az amerikai hegemónia és pénzhatalom jóváhagyásával történhetett meg, tehát nem megy bele egy ilyen lealacsonyító ripacskodásba, még reálpolitikai érdekekbõl sem. Fél évszázad keserû elnyomása felett az amerikai vezetõség érzéketlenül ment el, sõt hatalmával szavatolta a status quo fennmaradását. És ma a szovjetkommunizmus szolgáinak gyerekei, rokonai, hívei rabolják, lopják az országot, akiket az amerikai hegemónia és pénzhatalom hazánk legitim örököseinek ismer el, még akkor is, ha azok erõszakkal uralkodnak. Magyarország népnemzetben gondolkodó tömegeinek ikonjává vált Orbán Viktor hamar elfelejtette, hogy kik rendelték el Csákinál a megveretését, kik azok, akikrõl a frissen alakult Fidesz élén haraggal szólt, kijelentve, hogy agyagba döngöljük a kommunistákat! Ma már nincs harag, csak üzlet van. Ma már nincs büszkeség, nincs méltóság. Ma már a hatalomhoz jutás érdekében hasoncsúszás van, ami egy lerombolt, haláltusájában vergõdõ országnak kijár. Végtére a hatalom, értsd a legfelsõ szolga látszólagos hatalma sok pénzzel jár. Ezért érdemes egy másik kazár-zsidónál, Lantos Tamásnál is penitenciázni. Annál a Lantosnál, aki a göbbelszi babérokra törve így szól: Majd én megmondom, hogy ki a terrorista! A zsidó szót terroristával helyettesíti a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének hírhedt kiszólásában. Lényegtelen, hogy Wittner Mária, aki az amerikai Time újság címlapján szereplõ Az év embere Magyar Szabadságharcos, elismerés egyik majdnem az életével fizetõ áldozata volt, a Magyar Gárdát 56 jogutódjának tartja, Lantos logikája szerint, pártolás miatt maga is terroristaként kezelendõ. Az Év Embere így lesz szabadságharcos hõsbõl terrorista egy zsidó érdekeltséget erõltetõ amerikai politikus révén. És a ma forradalmára, Orbán Viktor hallgat, nem háborodik fel. A hazai újságírás így számol be Tom Lantos haragjáról: Tom Lantos elmondta, hogy a találkozón kifejezte felháborodását a Magyar Gárda mûködésével kapcsolatban. Ismételten jelezte, a kongresszus megakadályozza, hogy a gárda tagjai az Egyesült Államok területére léphessenek. Egy demokratikus, civilizált országnak hadserege van, nincs szüksége egy félkatonai szélsõjobboldali milíciára - mondta vendégének, aki Lantos szerint nem fejezte ki egyet nem értését álláspontjával. Orbán Viktornak tudnia kellene, hogy Tom Lantos politikai pályafutása hazugságok tömkelegébõl áll. Azt is kellene tudnia, hogy bár Tom Lantos szerint egy demokratikus, civilizált hadsereggel rendelkezõ országnak nincs szüksége gárdára, addig annak az országnak, amelynek egyik vezetõ politikusa

2007. november 5 vannak gárdái, mint például a Minuteman Civil Defense Corps, amely önkéntesen civil alapon õrzi a mexikói határt az illegális bevándorlók ellen. De Tom Lantos figyelmét minden bizonnyal elkerülte, hogy az Egyesült Államokban létezik egy gárdatörvény, az úgynevezett Militia Act of 1792 amelynek értelmében még a felfegyverzett civil gárda ma is törvényes az Egyesült Államokban. Továbbiakban Tom Lantos azon kijelentése, miszerint demokratikus, civilizált országnak hadserege van, nincs szüksége... nem állhat hazánkra, ahol nincs demokrácia, a vezetõség minden, de nem civilizált, és az országnak nincs normális hadserege. Ha viszont az Egyesült Államokra gondolt, mint példára, akkor is gond van a gondolatmenetével, mert bár az Államoknak hatalmas hadserege van, a civilizáltság és demokratizmus nem áll a helyzet magaslatán. Igaz, a hadsereg sem, ha a határait civil gárda is õrzi, és az iraki gyarmatfoglalásához mangánhadsereget a hírekben egyre többet szereplõ Blackwater magáncéget kénytelen foglalkoztatni. Tehát Tom Lantos szemenszedett módon hazudik, amely nem az elsõ pályafutása alatt. Ha már az iraki eset szóba került, említsük meg Lantos híres kongresszusi beszédét, amelyben 1990. október 10-én beszámolt egy 15 éves kuvaiti lány, Nadzsirah esetérõl, akit mint szemtanút ott helyben meg is szólaltatott. A zokogó lány beszámolt arról, hogy az iraki katonák miként tépték ki a kuvaiti csecsemõket az inkubátorokból, hogy azok a hideg kövön pusztuljanak el. A kongresszusi képviselõk tátott szájjal hallgatták a mesét, úgy, mint ma teszik, ha Lantos a magyar terroristákról, a Magyar Gárdáról vizionál. Lantos balszerencséjére kiderült, hogy Nadzsirah családneve Al Szabah, és az Amerikában szolgáló kuvaiti nagykövet leánya. Annak ellenére, hogy a hazugság szinte azonnal leleplezõdött, Bush elnök a jó kis történettel utazta be Amerikát, hogy a háborús törekvéseihez tömegbázist építhessen fel. És ez a Tom Lantos mer egy volt magyar miniszterelnök arcába hazudni, és terrorizmusról papolni, holott a terrorizmus emlõin nevelkedett Izrael feltétlen híveként, jobban kellene tudnia, hogy hol keressen terroristákat a világban. Ma már ki akar emlékezni arra, hogy a Balfour deklarációt követõen a kettéosztott Palesztinában miként jöttek létre cionista AZ ÁRULÁS BÉRE terror organizációk, hogy pont azokat az angolokat irtsák, akiknek a zsidó hazát köszönhették? Ki beszél ma már az Irgun, a Zvai Leumi, a Stern Banda, a Hagganah szerepérõl? Ki beszél a King David Hotel felrobbantásáról, az angol Lord Moyne politikus meggyilkolásáról, a Deir Jaszin-i mészárlásokról? Miképp lehetett, hogy izraeli terroristákat, mint... 1, Menachem Begin Béke Nobel-díj nyertes és a Kinga Davida Hotel felrobbantásának és Deir Jaszin mészárlásnak tervezõje, 2, Jichak Samir Lord Moyne és Báró Folke-Bernadotte meggyilkolásának irányítója, 3, Rabbi Meir Kahane A zsidó terror gárda (Jewish Defense League) vezetõje, sohasem fenyegették meg azzal, hogy az Egyesült Államok területére nem léphetnek be, ott nem élhetnek, holott pl. Meir Kahane esetében annak pártját, a Kach pártot még az izraeli parlament, a Kneszet sem volt képes tolerálni. Tom Lantos viszont igen! Mindezek fényében Orbán Viktor tiltakozás helyett, mint jó szolgához illik, azt feszegette, hogy az úr a szolgával miként van megelégedve, amit a magyar média valahogy így fogalmazott: A volt magyar miniszterelnök érdeklõdött arról, hogy milyen Magyarország amerikai megítélése. Tom Lantos - mint mondta - attól tart, ki kellett ábrándítania, ugyanis közölte, hogy Washingtonban nem gondolnak sokat Magyarországra. A szolgai alázat megkapta a zsidó fennhéjázás méltó válaszát. Bush elnök látogatása is mindezek fényében, talán meg sem történt, és csak álmodtuk az egészet. Talán az amerikai és zsidó beruházások is csak beteges fantáziánk szüleménye, és a világ igazából úgy létezik, ahogy azt Tom Lantos és a zsidó nemzetközi háttérhatalom mutatja be nekünk. Lényegtelen, mert csak az igaz, ami mögött hatalom és pénz áll. Tény, hogy pusztulásra ítélt nemzet vagyunk, amelyet kilóra vásároltak fel, és tény, hogy ütõképes hadsereg, pénz és barátok híján a világpolitikában egyenrangú partnerként létezni képtelenek vagyunk. Amennyiben valóban nem sokat jelentünk Washington számára, nyugodtan kivonhatnánk az amerikai hadsereg által elfoglalt területekrõl katonáinkat. Nyugodtan átvehetnénk az európai (pl. a francia vagy angol) állami betegbiztosítást az amerikai magánbiztosítási rendszer ellenében. Bevezethetnénk a kötelezõ vízumkényszert a kölcsönösség alapján, és ugyanazokat az üzleti feltételeket szabhatnánk ki az amerikai cégekre, mint amilyenekkel a magyar kis-cégeket büntetjük. Ûrközpont (rakéta irányító rendszerállomás) helyett óvodákat és egyéb szociális létesítményeket építhetnénk. Orbán kijelentéseit az amerikai útját követõen szó szerint kellene venni. Különösen azt, amely szerint keleten semmi keresnivalónk sincs. Más szóval két lábbal kirúgni a keleten található izraeli befektetési cégeket, amelyek bevásárlóközpontokat és lakóparkokat építgetnek egy olyan országban, amely Lantos szavaival élve veszélyes fasiszta szervezetek fészke. Vagy Orbán Viktor nem így értette? A kelet attól függ, hogy kirõl van szó? Így, bár mi mindig Közép-Európában éltük életünket az utolsó ezer évben, a Nyugat minket mégis Kelet-Európában tartott számon, és tart ma is. És miért ne üzletelhetnénk, tarthatnánk fenn jó kapcsolatokat a kelettel? Ha például a zsidó kereskedelem közvetítésével kapjuk majd a keleti, kínai terméket (mint az történik az Egyesült Államokban is), és olyat is, amit eddig mi is meg tudtunk termelni, akkor a keleti kapcsolat kóser lesz azok számára, akiknek bármerre lehetnek kapcsolataik? Orbán Viktor, minden valószínûség szerint a Fidesz élén hamarosan átveszi a Gyurcsány-féle kleptokratáktól a kormányzást, de az elkerülhetetlen orbánváltásnak feltételei vannak, mert ugye a XXI. század globális feudalizmusában illik a vazallust felesketni, nehogy elkövesse azt a hibát, hogy népét merészelje majd szolgálni. A bérnek az árulás a feltétele, vagy fordítva... Lényegtelen, értjük, ha akarjuk. Neményi Péter (nemenyi.net)

6 2007. november ORBÁN VIKTOR ÉS A ZSIDÓ KÁRTYA NEMZETI FIGYELÓ A parlamenti ellenzék vezetõje a minap az Egyesült Államokban tett látogatást, ahol többek között Tom Lantossal is találkozott. A találkozó a nagypolitikai színtéren szinte említést sem kapott, de a jobboldal radikálisabb berkeiben komoly felszisszenéseknek lehettünk szem- és fültanúi. Van két tény ugyanis. Egyrészrõl Tom Lantos a Magyar Gárda-ügy óta a korábbinál is vörösebb posztó lett a nemzeti oldal számára. Másrészrõl Orbán Viktor ezt a réteget tekinti törzsbázisának. Joggal merül fel a kérdés, mit is keresett Orbán Viktor akkor a vörös rongynál? Tudhatta, hogy sajátjai körében nem szerez jó pontokat. Mégis elment. A válasz azonban nem is olyan rejtélyes és misztikus. Orbán Viktor miniszterelnök szeretne lenni. Nézzük meg hogyan! Orbán 2002 óta keresi a lehetõséget, hogy végre oda kerülhessen vissza, ahol az elõdeinél és az utódainál is jobban tudott mûködni. A politikus személyes tragédiája, hogy amennyire jó miniszterelnök volt, annyira rossz ellenzéki vezetõ. Nagyon jó várkapitány, csak elfelejtette, hogyan kell várat építeni. Visszatekintve és madártávlatból nézve az elmúlt 5 és fél évet, a két választási kudarcot, az egész egy nagy kapkodásnak látszik. Három-négyhavonta újabb világmegváltó stratégia, látszatmegújulás (uniópárt, szövetség, nemzeti konzultáció, ébresztõ és ki emlékszik már, mi minden), új arcok, új tervek, most meg már új többség is. A kormány viszont rendre a régi maradt. Mint ahogy a Fidesz vezetõi is. Máig sem tudjuk, hogy ki a felelõs a 2002-es és a 2006-os választási vereségért. Ami elhangzik, az csupán ujjal mutogatás, mindig más a felelõs, a hibás, a bûnös, de a saját mulasztásokról nem hallottunk, pedig bizonyára voltak. A pótcselekvésekbõl közben egyre többen ábrándulnak ki, és a népszavazás sem egy diadalmenet. Tényleg kell valami új. Ebbõl a helyben járásból Orbán azonban nem a belsõ rendbetétel, a valós megújulás szükségét látja a kiútnak, hanem egy külsõ irányváltást. Egy könynyebb, gyorsabb és hatékonyabb utat. Megpróbálja megnyerni az Egyesült Államok áldását, azon belül is a legerõsebb lobbi, a zsidó lobbi rokonszenvét és támogatását. A nemzetközi klíma ehhez adott. Ugyan a Kaczynsky fivérek megbuktak, de mégis mintát szolgáltattak a kormányra kerüléshez. Behódoltak az amerikai-izraeli érdekeknek, katonákat küldtek Afganisztánba, Irakba, mindent megtettek, amit kellett, még szívóztak is egy kicsit az Unióval, cserébe szabad kezet kaptak a kommunisták elleni harchoz. A francia választások gyõztese is sokat köszönhet Amerika-barát nyilatkozatainak. Vagyis mi a recept? Ha egy erõteljesen megosztó politikai vezetõ vagy Orbán, Sarkozy és a két Kaczynsky ilyen, ne várj európai vezetõktõl legitimitást, az mit sem ér. Menj el Amerikába, tégy hûségesküt, tartsd be a játékszabályokat és vedd át a királyságot. Orbán 2002 és 2006 között európai távlatokban gondolkodott. Ráadásul a Gripen-ügy óta a tengerentúlon kitörölték a nevét a telefonkönyvbõl, Kelet felé nem akart (mert?) próbálkozni, maradt neki az EU. Ráadásul itt komoly elismertséggel, pozícióval bírt a Néppárt alelnökeként. Szegény Wilfred Martens havonta tartott egy nagy, dögunalom beszédet Budapesten, hogy Orbán Viktor milyen jó lenne a magyaroknak. A nézõtéren jót aludtak, a Heti Hetes meg hogy-hogy nem, nem enyhült meg. Kínos fiaskó volt Netanjau nem teljesített meghívása is a Fidesz kongresszusára. Ezután dönthetett úgy Orbán, hogy a saját kezébe veszi a dolgok alakítását. Elõször elkezdte pengetni némi túlkompenzálással és egyre vadabbul az oroszellenes húrokat, majd látogatást tett Izraelben és most elment Canossa-t járni az USA-ba. A dolgok jelen állása a baloldal összeomlás elõtti állapota, a szociális és politikai feszültségek szerint minden esély adott arra, hogy a Sarkozy-Kaczynsky-modell Orbán számára is beváljon. Ez azonban felvet néhány kérdést. Tegyük fel, hogy a jobboldal belsõ megtisztulását megspórolva, amerikai-izraeli háton Orbán Viktor belovagol a miniszterelnöki székbe. Szuper. Telnek-múlnak a napok. Amerika a saját problémái, a sikertelen háborúi, a feltörekvõ hatalmak Kína, Oroszország, India, Irán, Latin- Amerika elleni lehetetlen többfrontos harc okán kénytelen visszahúzódni Európából, így Magyarországról is. De még, ha marad is, mit fog mondani a magyar miniszterelnök Putyinnak vagy utódának? Az ébredõ orosz medvének, amely számára történelmi-stratégiai érdek, hogy Kelet-Közép-Európára rátegye a mancsát. Bocs. Legyünk inkább barátok. A vak is látja, hogy újabb hidegháború elõtt állunk. És még arra se vehetünk mérget, hogy hideg marad. Nehogy megint a süllyedõ hajóra szálljunk fel És mit fog kezdeni a miniszterelnök a magyar jobboldallal? Pláne azzal a réteggel, amely tõle függetlenül is egyre szervezettebbé, egyre mozgékonyabbá és hangosabbá vált, válik. Tom Lantosék nem fogják engedni a csiki-csukit. Ha Orbán Gyurcsány és az MSZP fejét szeretné, cserébe el kell majd taposnia a Magyar Gárdát. El kell felejteni (ha még nem történt meg) a magyar föld megmentését és a privatizáció feszegetését. A kormányra kerülés ezen formájának, a Sarkozy- Kaczynsky-modellnek súlyos nemzetstratégiai ára van. Persze kérdés, hogy van-e más út? Nem tudni. De az biztos, hogy a könnyebb útnak közép- és hosszútávon súlyos következményei lesznek. És bennünk ott motoszkál a kérdés: akik Orbánban bízunk, azért bízunk-e benne, hogy Simon Peresz elszólása az izraeli felvásárlásról ne a Gyurcsány-, hanem az Orbán-kormány alatt váljon véglegessé? Sebestyén András barikád.hu Ezúton szeretném megköszönni a Magyar Nemzeti Front elnökségének, tagjainak és támogatóinak, a FRONT újság fõszerkesztõjének és munkatársainak, terjesztõinek és olvasóinak, a könyvtárosoknak az egész éves munkát, segítséget. Remélve, hogy a jõvõ évben is lesz hitünk, egészségünk és kitartásunk a megkezdett munka folytatására, kívánok mindenkinek SZERETETTEL TELI KARÁCSONYT ÉS SIKERES, BOLDOG ÚJ ÉVET. Schuster Lóránt elnök

2007. november 7 ÚJABB AGYRÉM AZ ÁRPÁD-SÁVOS LOBOGÓ KÖRÜL Jószerivel hozzászoktunk, hogy az ún. jobboldalról gyakorlatilag már sokkal több, hevesebb és ostobább támadás ér bennünket, mint az állítólagos másik oldalról, de azért idõnként még rutinszerûen reagálunk az agyrémekre. Legutóbb megint a kurucinfó lepett meg bennünket egy Sárközy Csaba nevû, állítólagos tanár magyar agymenésével, aki saját bevallása szerint, Böjtmás Havának 23. napján követte el mindezt. (Istenem, adj erõt!) A téma, a már jól ismert, lerágott csont, az Árpád-sávos zászló éles elkülönítése a gonosz nyilasoktól, de most a szerzõ már nem éri be ennyivel. Hosszas kutatómunkájának köszönhetõen sikerült kiderítenie (már, amennyire a meglehetõsen zavaros mondanivalót helyesen fejtettem meg), hogy Adolf Hitler népi mozgalma és III. Birodalma, tulajdonképpen nem más, mint egy szabadkõmûves (azaz zsidó, de ennek leírásától persze kínosan óvakodik!) összeesküvés kreálmánya. Mindezt egyébként jórészt a vörös zászlóra visszavezetett, nyakatekert spekuláció segítségével vezeti le. A vád annyira röhejes, hogy nem is látom értelmét reagálni rá, de abban már most biztos vagyok, hogy lesznek még követõi. A zsidók egyik kedvenc, alattomos módszere egyébként ellenfeleik ellehetetlenítésére, ha már más fogást nem találnak rajta, hogy elterjesztik, ereiben tulajdonképpen zsidó vér csörgedez, vagy legalábbis, zsidók rángatják dróton, alapvetõen zsidó érdekeket szolgál. Erre rengeteg példa szolgál, akár a magyar NEMZETI FIGYELÓ történelemben is, nem beszélve a III. Birodalom megteremtõit és vezetõit övezõ, fantasztikusabbnál fantasztikusabb, és hülyébbnél hülyébb zsidó mítoszokról, de errõl tanár magyar úr nyilván nem tud. De idézzünk inkább a zavarodottság jegyeit vélhetõen magán hordozó szerzõ agyszüleményébõl: Egy igen aprócska azonosságra hívom fel a figyelmet. Az NSDAP és a náci Németország zászlaja ugyan a horogkeresztet (svasztikát) tartalmazta, de széles, jó nagy veres alapon. Horthy Miklós meg is jegyezte elsõ berlini útjáról hazatérve: Túl sok bennük a vörös! Még egyszer: vörös alapon a horogkereszt. Mint tudjuk, a hatalomgyakorlók rémképe szerint az árpádsávos zászló közepén volt a nyilaskereszt. Épp úgy, mint fentebb elemzett náci zászlón. S ezért kelt félelmet a jóérzésû antirasszista emberekben az árpádsávos zászló, amelynek közepébõl ugyan hiányzik (sose volt ott) a nyilaskereszt, de mégis ugyanaz. A vörös alapon hármas halom, kettõs kereszttel - szabadkõmûves jelkép? Nos, láthattuk, hiszen Horthy Miklós is megjegyezte! Márpedig, ha Horthy Miklós megjegyzi ugyebár Egyébiránt, ha már a vörös zászlóalap kiveri a biztosítékot a szerzõnél, újfent megjegyezném Bakay professzor után szabadon, hogy az Árpád-ház egyik fõ zászlaja is vörös alapú (lásd: kép, oldalt)! Tehát nyilvánvalóan az Árpád-ház is szabadkõmûves összeesküvõk gyülekezete volt. Agyrém! A teljes írás itt tekinthetõ meg: http://kuruc.info/r/1/18881/ Az egész történet pikantériáját azonban mégis az adja, hogy korábban a kurucinfó közzétette Bakay Kornél kiváló írását, melyet a Magyar Nemzet egyik újságírójának címzett, miután annak számtalan elõdjével és utódjával egyetemben tanár magyar úr tanulmányához hasonló módon sült el az agya. Ebben Bakay, aki a jelek szerint tanár magyar úrnál mi több, Horthy Miklósnál is jobban ismeri a magyar szimbolikát és heraldikát, többek között a következõ, éleslátó, és értékes észrevételeket teszi a témához kapcsolódóan: A nyilaskeresztesek vezetõi kiválóan ismerték az õsi magyar jelkép-rendszert, ezért használták a veres zászlón ezüst (fehér) alapon a zöld nyilaskeresztet, majd 1942 után a csúcsban végzõdõ fanonként az ötször vágott Árpád-sávot. A magyarok õsi lobogója (Szent Istváné is!) a veres zászló volt, fekete turullal, illetve Boldogasszonnyal, (késõbb kettõs kereszttel) s II. András királyunk 1231. évi pecsétje bizony kilenc osztású s az öt pólyával osztott pajzs mezején 11 oroszlán lépdel, amelyeknek semmi közük sincs a négy folyóhoz! Szálasi Ferenc nem a III. Birodalom zászlaját másolta tehát, annál kevésbé mert fanatikus hungarista volt. Ezek tények, amelyeket a mai újságírók már egyáltalán nem tisztelnek. Bizony ennyire hatalmi kábítóeszközzé züllött a média-világ s ennyire mélyre süllyedtünk a reszketõ félelmek által vezérelt öncenzúrázásban. A teljes írás itt tekinthetõ meg: http://www.kuruc.info/reszletes.asp?mai nid=8&hirid=12821 Tehát, most aztán nagy dilemmába kerültünk! Kinek higgyünk vajon? Dr. Bakay Kornélnak? Vagy, mégis inkább a zavarosan fogalmazó, Horthy Miklós katonája tanár magyar úrnak? Egy valamiben legalább biztosak lehetünk. A kurucinfónak semmiképpen sem lehet igaza: hiszen önmagával is állandóan ellentmondásba keveredik Végvári Levente Attila kitartás.hu Elegem van már a hülyékbõl!

8 2007. november CSONTVÁRY CSODÁJA Korunk hatalombitorlói undorodnak az archaikus mûveltségtõl, az eredethagyományukat tisztelõ népek hiedelemvilágától, népmûvészetétõl, vallási mûveltségétõl. Ezért fehér folt mindmáig Kállay Ferenc, Ipolyi Arnold, Torma Zsófia, Sebestyén Gyula, Kandra Kabos, Baráth Tibor, Lükõ Gábor, Huszka József, Fáy Aladár, Muharay Elemér, Bobula Ida, Fehér Mátyás Jenõ, Varga Zsigmond, Padányi Viktor, Várkonyi Nándor vagy éppen Csontváry Kosztka Tivadar. Igen, Csontváry is olyan, mint õk, mint szinte minden magyar lángész: míg élnek, másoknak világítanak, miközben maguk elhamvadnak. Álmaikban hordozzák hitünket. Amit soha senki nem vehet el tõlük. (Csak tõlünk, ha hagyjuk.) Így Csontváryét sem, hiszen ecsetvonásai évezredes szakrális hagyományainkat örökítik meg. Erre mutat rá a magyar mûvészettörténeti irodalomban mindmáig ismeretlen éleslátással Gönczi Tamás új könyve, a Napúton, amelyben a szerzõ így summázza a magányos cédrus hivatását: A Csontváry mûveit kutató, a vallási hagyományokra és a jelképekre fogékony ember nem téved akkor, amikor úgy gondolja, hogy ennek a nagyszerû magyar festõnek a képei egyfajta szellemi tûzben állnak. A látomás adományában részesült, kiválasztottá lett festõ tudása a szfinx tudását hordozza. Néma, hatalmas nagysággal bíró és szinte kimondhatatlan mélységek feletti tudás birtokosa. A sötétségbõl kiemelkedõ, a napmítosszal jegyben járó, túlvilági erõket akkumuláló egek megtisztítják a földet világosságukkal. Az ismeretlent, a túlvilágit belecsempészik a földi világba, hogy azt idõtlenné és látóvá tegyék. (52. old.) Közhely, hogy korunkban a mûvészet haláltáncot jár, bár mintha már Csontváry Kosztka idejében sem lett volna másként. Ezért nem értették meg, ezért, hogy életmûvének igazi jelentõségét bármely kárpát-európai magyarnál jobban felismerte Hans Meyer: Tegnap láttam a magyar Csontváry képeit. Belém költözött az a lelket terelõ, szellemet felemelõ szél, ami ott fúj azon a csodás, hatalmas képen, a Magányos cédrus -on. Olyan hit, olyan vallás szeles tüze ez, ami szétéget minden felesleget, minden hazugságot, minden oda nem illõt. Csak õ meg a valóság marad. Ezért olyan erõs, ezért olyan halhatatlan ez a kép. A kép, ami túl nõ a festészeten, túl nõ az emberen (394. old.) E szeles tûz alighanem pálos hagyomány, amelynek jelentõségét a szerzõ nem gyõzi eléggé hangsúlyozni: Boldog Özséb, a magyar alapítású Pálos Rend alapítója a magyarok szakrális szent magasságában, fent a Pilis hegyeindombjain apró kis tüzeket látott, amik egyesültek egy nagy lángoszlopban, ahogy a hagyomány tartja. Ezek a kevesek által látható tûzoszlopok sejlenek fel Csontváry képeiben, ahogy az eget és a földet tartják. (454. old.) Gönczi Tamás Csontváry-mûértelmezései egy meg nem értett magyar mûvész mûhelytitkaiba kalauzolnak. Könyvének legnagyobb értéke talán mégis a mûvész mindmáig publikálatlan hátrahagyott üzenetei -t tartalmazó fejezet (116-166. old.). Kiderül belõle, hogy Csontváry tökéletesen tisztában volt Európa végveszélybe kerülésének okaival (130. old.): Titkos társulatok bérletbe vették az Isten imádását s csengõs perselyekbe gyûjtötték a magját. Titkos társulatok alakultak az Isten tagadására, a tekintély lerombolására. Titkos társulatok alakultak a fajok elhomályosítására, az egyéni képesség megakadályozására. Titkos társulatok alakultak az anyag felhalmozására, a hatalom megbénítására. Titkos társulatok alakultak a történelem meghamisítására, a fajbeli erény elpusztítására. Titkos társulatok alakultak a nemes fajok kiirtására, a fajtulajdonságok megbénítására. Titkos társulatok alakultak a tehetetlenek fenntartására, az anyagi jónak megosztására. Titkos társulatok alakultak a szeszes italok pártolására, az ember egészségének megrontására. Titkos társaságok alakultak a dohányzás meghonosítására, a nagymérvû húsevés fogyasztására. Titkos társulatok alakultak a tea, kávé, ópium, kokain és morfium forgalmára. A telhetetlen kalmárok gazdagítására. De alakultak titkos társulatok az arany, gyémánt s minden érték lefoglalására és a kõszén elpusztítására. De alakultak társulatok emberhús vásárlására, az isteni teremtmény meggyalázására. Társulatok alakultak a fajtalanságra, a testi élvezet kihasználására. Társulatok alakultak a kenyér, zsiradék, a tej hamisítására s a liszt értéktelen osztályozására. De kialakultak társulatok mindennek a hamisítására, csak nem az Isten imádatára. Teremtõ Isten! Eddig azt hittem, a magányos cédrus csak a festõvásznon mutatta ki lángelméjét. Tévedtem. Egy társadalomtudós veszett el benne! Mert kell-e bármit is hozzáfûznöm iménti látleletéhez? A fajok elhomályosításáról, a fajbeli erény elpusztításá - ról, a nemes fajok kiirtásá -ról Joseph Arthur Gobineau (1816-1882) Essai sur l inégalité des races humaines ( Értekezés az emberi fajok egyenlõtlenségérõl ) címû vaskos mûvében (1853-1855) nem ugyanígy írt? Véletlen, hogy Párizsban ma körülbelül annyian és annyira ismerik õt, mint Budapesten Csontváryt? Gönczi Tamás azonban nemcsak ismeri, hanem érti is Csontváryt. Köszönet érte neki és könyve megjelentetõjének, a Koronás Kerecsen Kiadónak. (Megrendelhetõ: koronaskerecsen@freemail.hu) Ifj. Tompó László

2007. november 9 ADVENTI ELMÉLKEDÉS Bármilyen gonosz és bûnnel mételyezett is ez a világ, és bármennyire is érezzük megfáradt vállunkon napjaink súlyos terhét, és szenvedjük el feljebbvalóinktól a megaláztatást, a kizsákmányolás embertelenségét, mégis örömmel kell fogadnunk azt a tényt, hogy az Isten által teremtett világ gyermekei vagyunk. Ha sorra vesszük, mit is adott nekünk, magyaroknak az elmúlt esztendõ, akkor talán méltán kérdõjelezhetnénk meg örömünk alapját, hiszen keserûen kell megállapítanunk, hogy a kezdeti reményteljes várakozásunkkal ellentétben még ma is ugyanazok az arcok néznek le ránk a miniszteri bársonyszékekrõl, ugyanazok a médiaszereplõk és sajtóguruk adják a nép-hülyítõ motivációkat, és ugyanazok döngölnek a padlóba bennünket, akik eddig is. Röpködtek a csontig lerágott, unalomig ismételt paradoxonok, nemzetmegváltó, illuzórikus ígéretek a formáragyúrt népmentõ, önjelölt patrióták szájából, folytak a tüntetések, sztrájkok, sodortatta és hallatta magát az éterben a nemzeti szellem és faragta a történelem szépre álmodott szobrát a jobblétben bízó, ezerszer becsapott szegény magyar. Szinte naponta hallhattuk politikusok, idényjellegû közszereplõk szájából a kedves és megtisztelõ szavakat, hogy csürhe és csõcselék vagyunk. Minden egyes ünnepünk alkalmával acélkordonok közé zártak bennünket, mint valami vérengzõ vadállatokat az állatkertben és, ha nem tetszett a pofánk, akkor embertelenül megvertek, vagy eltörték a karunkat, kilõtték a szemünket, jobb esetben egyszerûen csak rezerváltak az önkényuralmi hatalmat kiszolgáló fekete-maszkos, jelöletlen és névtelen kommandósok. Ránk ragasztották az antiszemita bélyeget és gyûlöletkeltés vádjával illettek, ha elégedetlenségünknek mertünk hangot adni és kértük az Alkotmányban foglalt jogaink tiszteletben tartását. Akaratunk ellenére lenyomták a torkunkon a konvergencia-program zsíros és megemészthetetlen cafatját, megzabáltatták velünk a véghezvihetetlen abszurd és népirtó reformok sorozatát. Az eredmény? Már-már groteszkbe illõ, rideg, könnyfakasztó általános deformáció. A szegény még szegényebb lett, a gazdag még gazdagabb. Sáros kerekével halálra gázolta az ország lakosságát a dübörgõ gazdaság robosztus és kíméletlen úthengere és a keresztény Magyarországra láthatatlan, gyilkos kezek ráterítették a liberalista platformok bûnökkel átitatott, kibogozhatatlan hálóját. Gyorsan megszabadították a népet még attól a néhány állami tulajdonban lévõ vállalattól is, ami országhódítótervükben akadályt képezett, hogy Magyarország gyarmatosítása végre befejezõdjék és kimondhassák a kéjurak öntelt, pöffeszkedõ gõgjével: Consummatum est!, azaz Elvégeztetett! Szavakkal már nem kifejezhetõ az a pofátlan és szemérmetlen aljasságáradat, amit ez a szabadelvû kormány tett a tisztességes állampolgárok millióival. De a Consummatum est! katartikus szavát az Isten Országáért hittel és becsülettel harcolók gyõzelmére mondja majd ki az Úr az Utolsó Ítélet napján, ott, ahol számot ad mindenki a cselekedeteirõl és visszakapja végre valahára valódi, nemes, tiszta értékét és értelmét az igaz szó, a tett. Mindenfelõl szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk. mondja Pál apostol a Korintusiakhoz írt 2. levelében. (2 Kor. 4; 8-10). És ez valóban így van, hiszen olyan sok tragédiát megélt már ez az üldözött és meggyötört magyar nép, de a Teremtõ Isten sohasem engedte elveszni szeretett gyermekeit, mindig segítõ kezét nyújtotta a Benne bízóknak, a Hozzá fordulóknak. Ne engedd, hogy legyõzzön a rossz, inkább te gyõzd le a rosszat jóval. (Róm. 12; 21) halljuk a parancsot. Ez a mondat töltse be szívünket az adventi várakozás lélekemelõ pillanataiban és adjon erõt a lelki, szellemi megújuláshoz, hogy tiszta és alázatos szívvel várjuk a Karácsonyt, Jézus Urunk eljövetelét és Benne Magyarország Feltámadásának törhetetlen reményét. Paudits Zoltán Karácsonyi ima A Fényfia eljön szép Pannóniába, szeretetét hozza Nagy-Magyarországra. Táltosok jóslata mutatja a jelet, kisded jászolához csillagösvény vezet. Megváltónk, Jézusunk színed elõtt állunk, töröld el bûneink, mentsd meg az országunk! Mi vétkünk, mi vétkünk, mi igen nagy vétkünk, bocsásd meg, s tedd eggyé árva magyar népünk! Fény Atya, Fény Fia, Fény Szüze, szent Hármas, szívünknek a remény, lelkünknek a támasz. Megváltónk, Jézusunk trónod elõtt állunk, töröld el bûneink, emeld fel országunk! Mi vétkünk, mi vétkünk, mi nagyon nagy vétkünk, bocsásd meg, s tedd naggyá újra magyar népünk! Advent Várom Jézust, már oly közel, lelkem nyitva, belép, ölel, lángot lobbant, fényes az éj, súgja az Úr, Ne félj, ne félj... Paudits Zoltán

10 2007. november MEGÁLL AZ ÉSZ! A ZSIDÓGYŰLÖLET MINT BETEGSÉG Eléggé megdöbbentõ cikk jelent meg a Népszabadság Online oldalain. A cikk a zsidó származású Fekete György történelemtanár esszéjét ismerteti, amely szerint az antiszemitizmus egészen egyszerûen egy kezelésre szoruló betegség. Az Élet és Irodalomban is szinte kizárólag a zsidókról publikáló Fekete agyára ment a származása, ez világosan látható. Stratégiai, az ügyben perdöntõ tényezõ az lesz, hogy sikerül-e rádöbbenteni az antiszemita felfogású embertársainkat: antiszemitizmusuk, vagyis a zsidókat célba vevõ bûnbakolásuk, õket úgyszintén meggyötri, nekik is káros, hiszen vádjaik (és ezeknek megfelelõ cselekedeteik) elfojtott bûntudat formájában saját fejükre hullanak vissza, s önbizalmukat zsugorítva, valóságérzékelésüket torzítva újragerjesztik pont azt a vesztesnek-korlátozottnak-akadályozottnak, idegen-ellenséges (zsidó) külsõ erõktõl behatároltnak általuk érzékelt állapotukat, amelytõl az antiszemitizmussal eredetileg szabadulni igyekeztek (ugyanez a szociálpszichológia nyelvén és pozitív megközelítésben: a kognitív disszonancia frusztrációs háttere képességnövelési, kreativitáserõsítési lehetõség biztosításával szûkítendõ) Gyönyörû szó- és mondatfacsarás, valósággal nyög a magyar nyelv Fekete úr súlya alatt, de lássuk csak, mit akar õ mondani! Fekete úr az antiszemitizmust ekképpen definiálja: a zsidókat célba vevõ bûnbakolás. Fekete úr talán nincsen tisztában a szemita szó jelentésével vagy nem kérdezett meg úgynevezett antiszemitákat, hogy arabellenesek-e. Ha az esszéista a megfelelõ antijudaista vagy anticionista szavakat használta volna, s nem a liberálisok terminológiájának megfelelõ, egyébként pontatlan kifejezést, az valójában kellemetlen helyzetet teremtett volna: meg kellett volna magyarázni, hogy mi a judaizmus, illetve a cionizmus, s azt is, hogy mi a baj velük. Az antiszemitizmus betegségében szenvedõket tehát meg kell menteni: nem azért, hogy a zsidók a továbbiakban még véletlenül se lehessenek bûnbakolhatók, hanem azért, mert így a betegnek is segítünk: megszüntetjük elfojtott bûntudatát. Az antiszemitákban túlteng a bûntudat. Fontossága miatt ismételjük meg a tételt: amennyiben a korábbi hasonló erõfeszítések minden kudarca dacára nem az emberi elesettség dimenziójában értelmezett, abban specifikált empátiával és szolidaritáskészséggel fordulunk az antiszemitákhoz (miközben egyáltalán nem szentesítjük esetleges gonoszságaikat, sõt...), nem fogjuk tudni elérni, hogy velük együtt tárjuk fel, milyen kudarcok, sérülések és sértettségek vagy elõítéletek ágyazták meg életveszélyes beállítódásukat, zsidókárhoztató irányultságukat. A folytatásból megtudjuk, hogy a zsidókárhoztatás életveszélyes irányultság, de azt is, hogy Fekete úr nagyon fontosnak érzi zárójeles megjegyzésével megszakítani a mondandóját: még akkor is, ha a közbevetés megzavarja a gondolatmenetet, fontos tudatnia, hogy neki még esze ágában sem lenne szentesíteni a gonoszságokat. Nehogy véletlenül, csak úgy csípõbõl leantiszemitázzák antiszemitizmus-szakértõnket. Az antiszemitizmus életveszélyes betegségét kezelni kell, méghozzá úgy, hogy bármilyen társaságban, ahol szerintünk úgynevezett zsidóság hangzik el, nos, ott teszünk ellene. Pontosan ezt mondják a szerintük antiszemiták: hogy a zsidóság és csatlósaik tabuvá tették a mindennapi közbeszédet, ha az a zsidóságot vagy tetteiket érintené. Aki véletlenül bírálni meri Izrael külpolitikáját, katonai stratégiáját vagy akár a zsidóságot (melyhez azért joga van, sajnos), azonnal ostobának, elesettnek vagy nácinak lehet és kell bélyegezni. Most már beteg is lett: õt le kell nézni, a mondanivalóját nem szabad komolyan venni. Évek óta megy ez a hangulatkeltés: ha egyébként intelligensnek és vitaképesnek is hinnénk valakit, akirõl azonban késõbb kiderül, hogy antijudaista, azonnal meg kell vele szakítani a beszélgetést vagy legalábbis tilos bármilyen mondatát komolyan venni. Így a legegyszerûbb: nehéz olyannal vitatkozni vagy olyan embert meggyõzni, aki becsukja a füleit, és axiómaként kezel mindent, amire azt mondták neki. Aki barátom e helyütt ismét hadd pengessek egészen személyes húrokat is és ugyanakkor, eltérõen tõlem, zsidó származásban nem érintett, nos az az ember nem hallgathat, ha jelenlétében bárki zsidózik, s e tekintetben részérõl az sem megnyugtató felelet számomra, hogy az illetõ mindenféle ilyen uszítást elítél, hanem elõzetesen és specifikus konkrétsággal le kell szögeznie, legalább nekem, legalább egy alkalommal, hogy adott esetben magától értetõdõen kinyilvánítja, ha efféle helyzet adódik (mert éppen antiszemita történés zajlik, akár magánszituációban, akár köz elõtt), hogy ellene van, hogy elítéli a zsidózást, mégpedig anélkül, hogy az antiszemitizmus elleni kiállásához hozzáillesztené a kisebbségvédelem elvont hangoztatásába való belehátrálást; hiszen Magyarország polgárai vagyunk: ahol a magyar állam kizárólag zsidó származású magyarok százezreit ölette le saját lakosságából, és a saját lakosság hitvány részének asszisztenciájával cselekedte ezt alig több mint hatvan éve. Elvárom a nem-zsidó barátaimtól is, hogy a mai magyar zsidóság zöméhez hasonlóan»hungaro-patrióták«, s ne»hungaro-nacionalisták«legyenek. Fekete ügyesen kifejti még, hogy Magyarország bûnös; persze csak óvatosan, szõrmentén, de azért mégis az: százezreket ölt le, sõt öletett le saját lakosaival. (Ne, túl magas labda, ne is próbáljunk párhuzamokat vonni a civilek millióinak haláláért felelõs Izraellel, nekik meg úgyis mindent lehet, hiszen véletlenül sem dúl ott olyan komoly betegség, mint az antiszemitizmus.) Drága történelemtanárunknak, mentálpedagógusunknak (!) még arra is volt ereje ebben a bekezdésben, hogy az egyébként teljességgel ártalmatlan nacionalizmus szót is kárhoztassa, s megpróbálja bevezetni helyette annak szinonimáját, a patriotizmus -t. Nehogy valaki a nácikat hazaszeretõnek titulálja, mert õk mindenki tudja komolyan betegek voltak: kóros antiszemitizmusukat senki sem kezelte megfelelõen. Örülök neki, hogy Schwarz György ezzel az eszement kirohanásával is erõsítette vagy legalábbis fölkeltette a gyanút a zsidóság valóságot leplezõ technikájára rácsodálkozó ébredõkben: itt valami tényleg nincsen rendben. A folyamatos démonizálással Fekete az antiszemitizmus betegségének egyik ügyes terjesztõje lett. Fekete úr, ne tessék úgy köhögni! Még a végén sokan fölébrednek a nyálkás krákogására... (Blogin - Bombagyár)

2007. november 11 MEGJELENT PAUDITS ZOLTÁN ÚJ KÖTETE Ötödik könyvem tartja kezében az Olvasó. Azonban ez a kötet kicsit más, mint a többi, hiszen elsõsorban nemzeti érzelmû és töltetû versek kaptak benne helyet. Néhány vers az elõzõ négy könyv anyagából is belekerült, de túlnyomó része új írás. Minden vers egyegy kiáltás, de mindig magunkért, soha mások ellen. Vallomás Nincs bennem harag, sem gyûlölet semmi és senki ellen, nem ellenségem se faj, se nép, az áll csak velem szemben, aki gazul nemzetemre tör, meglop, s demokráciámba tép! Nincs bennem bosszú, sem gyûlölet, semmi és senki ellen, én csak azokkal vívom csatám, kikben hazug a jellem, álnok, hamis szájukon a szó, és eladták alólam Hazám! A kötet megrendelhetõ (olvashatóan kitöltött) belföldi postautalványon (postán kérhetõ rózsaszínû csekk) 1000 Ft/db áron, amely összeg a postaköltséget is magában foglalja, a következõ címen: Paudits Zoltán 6346. Sükösd, Árpád vezér utca 23/a. A megrendelt könyvek kipostázása a beérkezett összeg után történik. NYÍLT LEVELEK Tisztelt Honfitársaim! Hogy NINCS két oldal, hogy a FIDESZ nem is tör a kormányzásra - amelyet tavaly szeptember 18. után 8 napon belül egy csepp vér kiontása nélkül megszerezhetett volna - tudjuk. Sõt! Õk sorvasztották el az akkor bontakozó népi ellenállást. Az egész botrányt csak az Önkormányzati Választások megnyerésére használták fel arcátlan módon. Majd Viktor-Viktor karácsony elõtt (jó idõzítéssel!) kijelentette, hogy a kormányt csak az EMBEREK kergethetik el. Arra a kérdésemre,hogy ezek szerint a FIDESZ-bõl kivesztek volna az emberek és csak polgárok maradtak, választ NEM kaptam. Vitatkozom azonban azzal, hogy az egyszerû emberek alulinformáltak. Nap mint nap találkozom pénztárosnõvel, vasúti kalauzzal, kõmûvessel, kétkezi munkással, jegyszedõvel, postással, sõt közrendõrrel. Mindig beszélgetést kezdeményezek, amelynek módja arra bátorítja partnereimet, hogy kimondják, amit gondolnak. Az, hogy õk nem feltétlenül irodalmi stílusban teszik ezt, a lényegen mit sem változtat. Hogyne éreznék a bõrükön, mi a helyzet? Pár hét múltán az elõzõ vásárláshoz képest megtapasztalják, hogy a fogyasztói kosár lám drágább lett, miközben a bérük fillért sem emelkedett. És õk eltûrik. Mint a 72 %-os gázáremelést. A kórház reformot, ahol a reform magyar megfelelõje a ROMBOLÁS. Valami hülye a minap engem is az utcára hívott valamilyen hazafias rendezvényre, és megbírált mérsékelt lelkesedésemet tapasztalva. Csakugyan van még bárki is, aki azt hiszi, tüntetéssel, tömeggyûlésekkel, hülye félpályás útlezárásokkal és más (hamis) alibi megmozdulással bármit is el lehet érni? A rendõrség olyan erõs, hogy akár az elcsatolt területeket vissza tudná foglalni. Hogy lehet, hogy - tudomásommal - egyetlen komoly POLGÁRI ENGE- DETLENSÉGI AKCIÓ nem zajlott le ebben a kibaszott országban? Ami törvényes ÉS hatékony, mint számos külföldi példa megmutatta. NEM: a balfaszok transzparenseket pingálnak, csasztuskákat komponálnak, emelkedett hangú petíciókat fogalmaznak. És én erre csõdüljek az utcára? Virsli meg sör is lesz, mint...akkor? Össze-vissza beszéltem, mint egy néptribun. Pardont, gráciát szegény, vén fejemnek! Tisztelt Címzettek! Adorján András Én mindig törekedtem arra, hogy a hazát és a nemzetet híven szolgáljam. Magyar vagyok, s ezt természetesnek fogom fel. (Ha történetesen pápuának születek, bizonyára megpróbáltam volna derék pápua lenni.) Természetes,hogy egy népnek van - legyen is! - önérzete. De amit, és annyifélét dicsõ õseinkrõl, összeolvastam, valószínûleg egy elefántot is leterített volna. Ebbõl a cikkbõl pl. az derül ki, hogy Irakból származunk, s a hüjenkik azért bombáztak arrafelé (homok alatt is!), raboltak mûkincseket, hogy meghamisíthassák a történelmet. Nincs értelme, hogy felsoroljam a többi hipotézist - Önök nyilván azt is tudják, hogy Jézus is magyar volt. Természetesen! Ha ezt sem tudják, micsoda hazafiak? Itt élünk egy piszkos országban,amit a szemünk láttára rabolnak ki, velünk együtt. Ezenközben fingani sem mer senki, nem hogy alibik helyett tevõlegesen lépne fel. Élõlánc (eszterlánc), tüntet(get)és, félpályás(!!) útlezárás, merész falfirkák. Semmi x semmi. Párás szemmel mereng eleink dicsõ tettein az Istenadta nép. És sír, de nem vigad. Igaza is van. Adorján András A NEMZETI ELLENÁLLÁS HONLAPJAI: www.nemzetifront.hu www.arpadvonal.hu

12 2007. november MARSCHALKÓ LAJOS VERSEI* Békekötésre Magyar, a fejed büszkén ne emeld, Mindenki azt kap, amit érdemelt. S az én népemnek ilyen béke kellett, Szolgaként ülni hideg kuckó mellett, Álmodni kolbászt, zsíros szalonát Sült galambot s egy hosszú koron át Lesni, míg másnak jobban megy sorsa, Úr asztaláról neki hull-e morzsa? Másnak, lám, van inni és mit enni, De neki nem kell semmit se tenni. Magyar, a fejed büszkén ne emeld, Mindenki azt kap, amit érdemelt. Én emlékszem és jaj de fáj az emlék, A szívem tõle soha sem pihen még: Ha Erdélyt dulták vad, idegen fattyuk, Legyintett rá, hogy ugyis visszakapjuk, S ha szív üvöltött: Felvidék! Szabadság! Mosolygott csak: hisz ugyis visszaadják Minket Isten fog tenyerére venni Hogy ne kelljen majd semmit se tenni. Magyar, a fejed büszkén ne emeld. Mindenki azt kap, amit érdemelt. Burána tört rá messzi Voronyezsnél, De átokvert faj fel soha sem eszmél. Halál ha rázta ezt a vesztett népet, Parasztja mondta: majd megvéd a német. S szibirják szél bár kastélyán barangolt Grófja, ura várta mind az angolt. Velünk a sors, hejh, ujjat húzni nem mer, S ejh, hátha tenné: az orosz is ember Magyar, a fejed büszkén ne emeld Mindenki azt kap, amit érdemelt. Mert ment, marsolt a megbõszült világ, Német és angol mind küldte a fiát, Tenger mélyre, vagy égbe gépmadáron Haljon, éljen míg teljesül az álom, Vízen, vagy földön, hullámon szelen Õ ordíthassa majd, hogy: Gyõzelem! Csak magyar mondta: nincs hazám a Donnál S mit védjek már a kárpáti vadonnál? Magyar, a fejed büszkén ne emeld Mindenki azt kap, amit érdemelt. Az én népemnek ilyen béke kellett. Magyar, a sírást jól kiérdemelted. A korbácsot, a gyatra szolgasorsot, S a csonkaságod rokkantan ha hordod A gyõztes, aki állta harcát tettel Ha rád tekint csak azt mosolygja: vedd el A sorsod, hogy még századok láthassák Ez a békéd, mert megszolgált igazság Magyar, a fejed büszkén ne emeld. Mindenki azt kap, amit érdemelt. Ahasvér megpihent Ahasvérus jaj pihenni megállt Auschwitzból jött és hozta a halált, Belsenbõl épp a tûzbõl szabadúlt, De bolygó népe semmit sem tanult, Nem volt elég a szörnyû hosszúnap Új Purim kell a gyilkos bosszúnak Ahasvérus hát végre megpihent, Jöttét fogadta temetõi csend Kivérzett nép és hullaszagú est, Holtak városa: néma Budapest. Van-e még itt csak egy is lázító? Kérdezte zordul a koldus zsidó. Mert túdjátok meg, én az Úr vagyok Minden helyt mit a lélek elhagyott Annak, ki nékem kenyeret adott, Csak bosszút osztok, nem bocsánatot, Hol én megállok: néma lesz a száj Engedelmes a bíró, policáj, A szolga nép óh engemet megért Tudja a törvényt, hogy szemet szemért. Mert tûzbõl jött és pihenni megállt Ahasvérus a puha ágyba hált, Tanyát ütött az Andrássy úton, A Markó utcán, s óh jaj, én tudom Hogy húllt a fõ, a könny, a tiszta vér, Balga magyarnak ez volt ím a bér: Börtön, bitófa, korbács, temetõ, Kínzott mártírral szembe nevetõ Ördögarc és igazak halála: Otthonért az ahasvéri hála. Mégis százszor jaj neked Ahasvér Vak népem most végre csak megismér, Solymosi Eszter vére tiszta szûz, Bárdossyé az égõ égi tûz, S Krisztusé, mint magad akartad Minden ontott vér ott ég te rajtad Mind, mind az átkot rád viharozza, S nincs már Pilátus, aki lemossa Elégsz benne, mert tüzes ez a vér S a te törvényed: a szemet szemér. Krisztustalan karácsony (Betlehem járó kurucok éneke) Ne hidd, hogy eljöjjön, ne hidd, hogy megváltson, Nekünk pajtás nem lesz, soha se karácsony. Véres gyászos mára nem jön boldog másnap Jászol se maradt a magyar Messiásnak. Idegen Heródes töreti meg testit, A mi Krisztusunkat anya-méhbe vesztik. Zsidó-császár kényén prédán fut a vérünk. Megyünk... Betlehembe el tán sosem érünk. De fekete éjben valahol a jászol, Üresen, sötéten nem hiába gyászol. Hirdeti, hogy utunk, ha csillag nem futja, Mégis út maradt a három király útja. S Betlehem felé, jajj szenvedéssel, vérrel, Szeretet helyett a gyûlölet vezérel. Csillagtalan éjjel lángja után menve A kardunk, a kardunk visszük Betlehembe. Lehet oda érünk, lehet hogy nem érünk, Vagy elhull, vagy marad szívünkben a vérünk Lehet hideg vesz meg, vagy az ordas esz meg, De hogyha elérünk magyar Megváltókért Megfizetünk egyszer mégis Heródesnek..

2007. november 13 A sodródóknak Te vagy a bûnös, nemcsak a zsarnok, Te kis sodródó, te rongy akarnok. Nem lenne rajtunk semmi hatalma, Éhen pusztúlna, útfélen halna De te vagy és csak te vagy a pártja Joga, hatalma, hóhéri bárdja Kinyujtott karja, felemelt ökle Te szállítod a tapsot dörögve Te, ki a szolgák himnuszát zengi, Te vagy a bûnüs, névtelen senki. Te vagy a bûnös, ki sugva mondod Hogy szolgálod csak a gaz bolondot S óh, bár a bicskád testvérbe mártod Azért teszed, hogy megbontsd a pártot, Ölni tudnék mondod ha látom De a kenyerem, de a családom...! Farizeusként nyögöd kereszted S te vagy ki néped sírjába veszted Mert mit neked a más vére dolga Te vagy a bûnös, picinyke szolga! Te vagy a bûnös, te porszem ember Ki szent eszméért lázadni nem mer Kinek csak a hasa a hazája, Ki a korbácsot kutyaként állja És követ raksz, hogy nõjjön a gula Mindegy ha egy nép jajong alula S tagadva Istent, hitet, vagy elvet A fáraót ha csucsra emelted Kapj egy mosolyt, mely suhan feletted: Porszem! A gulát Te épitetted. A börtönt, bitót mind te csináltad! Gazoknak létra meggörbedt hátad Koporsót, rácsot, acél bilincset Te alkottál, mert rothadt gerincet Nyaldosó nyelved minden úrt szolgál Kicsi sodródó rossz szolga voltál! Elvtelen tollnok, bõrödet mentõ Csinovnik, bíró, öncélú bendõ Névtelen párttag, száz jelvényt hordó, Te vagy a bûnös, kis napraforgó! Te vagy a bûnös! Itt az ítélet! Büntetésed a szép, szabad élet: Mikor magadra hagy a diktátor Melyben versenyre kelhet a bátor, Mikor már nem lesz hol, kinek nyalni Kicsi sodródó! éhen fogsz halni. Kidob minden párt, megvet a szabad S hiába sírod hízelgõ szavad Szeméten nyúlsz el számkivetetten Hiába jajgatsz: Uram! Mit tettem. Szabadúlt néped betölti rajtad. Itt az ítélet! Magad akartad! A temetõ-árok dícsérete (Bárdossy László emlékének) Imádság helyett átok s varju károg. Szent hely vagy magyar temetõ árok. Ami volt egykor: hit és tiszta orcák: Te benned alszik volt Magyarország. Becsület, hûség, hazaszeretet, Bitóra lépvén itt temetkezett! Igazság, jóság és minden, ami volt. Erdély, Felvidék s ki róla dalolt Itt nyugszik! Nincsen keresztje, mécse. Nem ölhette meg hóhéra mégse. Temetõ árka: toronytalan fárosz Magyar sötétben csak ez sugároz Fényt a jövõnek, bosszút a mának S hol mindent megölt a szégyen s a bánat Adnak még tûnt fény szövétnekeként, Kik benne haltak: egy végsõ reményt. Üzenet A magyar írók freylassingi találkozójára Waterloonál már minden elveszett Holtak szemét a zord éj lezárta Futott a császár és a vert sereg De nem adta meg magát a gárda. Piciny csapat a magyar Waterloon Minden vezérünk holt, vagy megszaladt Senki sincs, hát álld meg ezt a harcot A tolladdal, a lelkeddel! magad! Üres iszákkal, száraz kenyéren Hol gyõztes ellen nyüzsög szerteszét Viszonozd a púszta igazsággal Minden gyûlölet barbár sortüzét. Ha nincs kenyér, hát tartson meg a hit, Hogy láthatatlan, szent arany-sasod Tíz évszázadnak fényes szellemét E harc mezõn már csak te hordozod Ha letesszük a fegyverünk a tollat Átoktól szárad nyomorult kezünk De egy könnycseppel megáldhatnak még Azok, akikért talán elesünk Jutalom nincs, se zsold, se obeliszk Talán egy sír a szabad határba S otthoni akác susogja csak el, Hogy nem adta meg magát a gárda. Irjad a jelt Rómában történt kétezer éve, Vagy talán ma, a fórum zsivaján Hol elvet árult kalmár, demagóg S testvériségrõl papolt a kaján. Hol fehér tóga volt az árulón És a sárban, gyalázott hõs hevert Valaki jött... tán koldus, rab király S a porba írta elõttem: a Jelt. Halat rajzolt, az ûzöttek jelét, Szótlanul ott a fórum szegletén, A szám nem mozdúlt, szívem súgta csak: Testvér! Testvérem! Rád ismertem én. Ha tudnák ki vagy, hóhér lesne rád, Vagy elvennék a falat kenyered Krisztusban testvér, árva bujdosó Hallgass!... De írjad porba a Jelet! A napvilágon tagadj meg, ha kell. De ott valld, a katakomba estjén: Miénk a jel, a milliók jele: Úrban testvér, te üldözött keresztyén! Caesar kertjében testünk a fáklya S hiszik: belõlünk hamu se marad Beleszórtak éjbe és a szélbe A nürnbergi komor ég alatt! Keresztény vagy? Csak koldusok, halászok Apostoloké, a mi szent jelünk Mi gyõzhetetlen elnyomottak, im! Egymásra mégis róla ismerünk, Térdelj itt fent a sárarany elé, Ölts álarcot és hangosan ne szólj, De a lelked testvérem! ne add el, Hisz kilépünk még mi, a föld alól. Caesar meghal és kint a fórumon Elporlanak a márvány oszlopok S a hazugságok báva korszakán Igazságunk az egekig lobog. De addig védjük egymást és hitünk Némán vagy lopva: irjuk a Jelet! A hûségé e signum és e hal Azt jelenti: mind ott vagyunk Veled! A katakomba néma mélyiben Velünk van õ is, a Megfeszitett A megfeszítõk ellen óva véd Hogy megtarthassa üldözött hited. Megnyitja a rothadó világot, A katakomba mécse égre gyúl S a fórumon csak egy Vezér marad: A szabadító, gyõztes Krisztus Úr! (* A szerzô hagyatékából nemrég elôkerült, javarészt még soha nem publikált költemények.)

14 2007. november ANNA FRANK NAPLÓJA Anna Frank naplója egyike volt a háború utáni Németországban, sõt szinte egész Európában a közvélemény elé tárt bizonyítékoknak a holocaust megtörténtére. Feladata a kárpótlás iránti igény jogosságának megalapozása és a német népben a kollektív bûnösség érzetének felkeltése volt. Az alábbi sorokban némi iróniával rá kívánok mutatni az újabb zsidó hazugság fonákságaira, mikor leírom a könyv jól kitalált, sosemvolt történetét: Az állítólagos önéletrajzban egy zsidó kislány, Anna Frank megrázó részletességgel írja le a háború iszonyatát, a haláltáborokat, melyekben patkányok zabálták kövérre magukat az elgázosítottak húsából. A zsidó kislányt elszakítják szerettei mellõl a galád német katonák, majd azért, hogy még több szenvedést okozzanak neki(?) - egyben témát is adjanak készülõ könyvéhez -, a nácik össze-vissza hurcolják, több lágert is bemutatnak neki egy bestseller reményében. Mivel azonban bûnös hanyagságuk folytán elmulasztottak a zsidó kislánynak tollat adni, Anna Frank kénytelen egy idõutazáson részt venni, hiszen csupán ilyen módon kaparinthatja meg a háborút követõen feltalált golyóstollat. A zsidó kislány hõs: vállalja az idõutazást, sõt eredeti terveit még túl is teljesíti: nem elégszik meg a golyóstollal, hanem papírt is hoz naplójához a jövõbõl. Tehetségét bizonyítandó kitûnõen elsajátítja négy ember kézírását - melyet az utókor tévesen hamisításnak hisz. Miután befejezte a borzalmak leírását, a németek úgy gondolják, a Naplót meg kell õrizni, hiszen csak így lehet megemlékezni az általuk okozott szenvedésekrõl. A könyv bestsellerré tétele érdekében azonban mártírt csinálnak Anna Frankból: a kislány tífuszban meghal, ám a mese szerint írásait mégis megõrizték. Persze halálában komoly szerepet játszott az a tény, hogy unták FONTOS TUDNI! már a legnagyobb harcok idején a gyermek ide-oda utaztatását, és a képét sem bírták már elviselni, amint a halottakon ülve írja a jegyzeteit... Eddig tartott a mese, amelyet néhány zsidó remekül kitalált, majd a huszadik holocaust-kárpótlásért arcátlanul sorbanálló szervezetek gátlástalanul kihasználtak. Hogy mi az egész könyvbõl az igazság? Jóformán egy betûje sem. Egy - az ószövetségi testvéreink szerint minden bizonnyal antiszemita - kételkedõ alaposabb vizsgálat alá vette az eredeti kéziratot. Vizsgálódása roppant kellemetlen volt a holo-business haszonélvezõinek. Kiderült ugyanis, hogy a kéziratot a háborúban elpusztult kislány a háborút követõen feltalált golyóstollal írta. Állítólag David Copperfield már a trükk nyomában van. Mindenesetre az tény, hogy a golyóstoll gyártási szabadalmát E. Parker 1947-ben jegyeztette be az Egyesült Államokban. A másik kellemetlenség, hogy a könyvet az írásszakértõi és szerkezetelemzési munkák szerint négy különbözõ személy írta. Ha valaki ezek után azt hiszi, hogy azokat zsidó szélhámosokat, akik ebbõl a német népet a nemzetközi közvélemény elõtt a kötelezõ iskolai tananyagokban és a hazugságon alapuló filmekben befeketítették és ebbõl pénzt csináltak, felelõsségre vonták, nagyon téved... HORTHY MIKLÓS BESZÉDE 1919. NOVEMBER 16-ÁN, BUDAPESTI BEVONULÁSA ALKALMÁBÓL Polgármester Úr! Szívbõl köszönöm szíves üdvözlõ szavait. Mondhatom, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben megszokott frázisokat használjak, igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek. Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor - kimondom - gyûlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fõvárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti szineit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkrõl a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívébõl, lelkébõl szerteni fogja a rögöt, amelyben õseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikrõl betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok gyõzõdve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezõleg, akik bûnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erõvel segítenek a nemzeti reményekben tündöklõ Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz.

2007. november 15 ZSIDÓ ÉRZÉKENYSÉG A keresztény-nemzeti tábor újságíróinak nem kell lázasan téma után kutakodnia. Felgyorsult korunkban szinte naponta történik valamilyen a becses olvasó érdeklõdését felcsigázó botrány. Alig utazott haza ausztriai zarándoklatáról XVI. Benedek pápa, az Osztrák Katolikus Püspöki Kar elhatározta, hogy a Szentföldön tartja meg november elején esedékes konferenciáját. Gazdag programok egészítették ki üléseiket, melynek elõre várható fénypontja volt a Yad Vashem holokauszt-emlékhely felkeresése, ahol az áldozatokra emlékezõ koszorúzás mellett elhangzott a szokásos önvádaskodás. Christoph Schönborn, Ausztria bíboros prímása kinek ereiben állítólag zsidó vér is csörgedezik igazán kitett magáért: hazája, és egyháza nevében esedezett bocsánatért, amiért nem tanúsítottak tömegesebb ellenállást a náci rezsimmel szemben. Mondókája csúcspontjaként szónokiasan így kiáltott fel: Hol voltál, Isten? Hol voltál, mikor asszonyokat, gyermekeket, férfiakat, és véneket küldtek a halálkamrákba? (Megint felbukkant hát a kollektív felelõsség hamis tana, ami köztudottan a zsidók találmánya, ráadásul Jézus esetében magukra is alkalmazták: Vére rajtunk, és a mi fiainkon! Mt.27,25) A holokauszt ipar képviselõi igazán elégedetten dörzsölhették markukat, e remekbe szabott prédikáció hallatán. De már aznap délután jött a hideg zuhany: a püspökök nem mehettek a siratófalhoz, a zsidóság szakrális toteméhez pedig ezt korábban megígérték nekik. (Gyengébbek kedvéért: a heródesi templom épen maradt, nyugati faldarabja ez, melynél a zsidók elsírják minden bánatukat, s apró cetlikre írt kívánságaikat ennek hasadékaiba dugdossák.) KAZÁR BAZÁR Rabinowitz rabbi, akinek oda kellett volna kísérni õket, meg sem jelent. Csak egy nõt küldött maga helyett azzal az üzenettel, hogy csak akkor mehetnek a falhoz, ha ruházatuk alá rejtik mellkeresztjeiket! A kereszt ugyanis súlyosan sértõ a falra(?), vagy/és a falnál imádkozókra nézve! Schönborn becsületére legyen mondva, a keresztet eldugni nem voltak hajlandók! ( Aki engem megvall az emberek elõtt, azt én is meg fogom vallani Atyám elõtt! Mt.10,32) Így hálálták meg hát a zsidók a bíboros délelõtti beszédét, még a mózesi parancsot is megszegve: Szemet szemért! (M 21,34) Hiszen a hízelgésre megalázással válaszoltak! A kardinális viszont agyafúrt, rabbinikus észjárással, így kommentálta az esetet: Megtettük, amit kértek tõlünk! (Mármint, hogy kereszttel ne menjenek a falhoz!) A rabbi ellenben nyilatkozatában hazudott, mikor azt állította, hogy hasonló helyzetben még a pápa is hajlandó volt elrejteni keresztjét! (II. János Pál pápa 2000-ben, itt tett látogatásának filmfelvételén ugyanis jól látszódik mellkeresztje! Sõt imája végén a hivatalos protokolltól eltérve alig észrevehetõen, még gyors, keresztény áldással meg is szentelte a panaszfalat!) Eddig a történet. Ismeretes, hogy mindkét úgynevezett monoteista testvérvallásunk számára botrány a kereszt (I. Kor. 1,23): Jel, amelynek ellene mondanak! Csak mi tûrjük saját templomainkban a zsidó jelképeket. Aki olvasta a Talmudot, azt is tudja, miért gyalázatos számukra jelünk, melyben gyõzni fogunk: Jézust istenkáromló, vallásgyalázó zabigyereknek tartják, akit jogosan ítéltek halálra, és végeztettek ki õseik. (Vajon nekünk mért nem botrány a Dávid-csillag? Minket miért nem emlékeztet arra, hogy nevében kínozták-, s gyilkolták meg vallásunk alapítóját?) Valójában a zsidót valami egész másért is bántja a kereszt látványa: Éppen rassztestvérük, Siegmund Freud jött rá, hogyan mûködik az emberi lélek tudattalanja. Tudat alatt a kereszt ugyanis tükröt tart a zsidóságnak melyben kénytelen megpillantani saját Káin-bélyegét! Krisztus azt tanította nekünk, hogy szeressük még gyilkosainkat is; a zsidók viszont Istenük nevében megölték azt, aki legjobban szerette õket, hiszen üdvösséget kínált nekik! A mai zsidók természetesen nem felelõsek Krisztus haláláért: Akkor sem, ha titokban szívesen és büszkén, lennének azok. De a kérdés számunkra másképp vetõdik fel: Ha Jézus ma jönne el egykori formájában, nem ugyanaz lenne-e a sorsa Izraelben, mint egykor? Tarnóczy Szabolcs Magyar Nemzeti Front Központ Magyarok Háza 1052 Budapest, Semmelweis utca 1.-3. III. emelet 336. tel:+ 36 1 267-4510/300 mellék mobil:+36 30 552-7202 e-mail:info@nemzetifront.hu honlap:www.nemzetifront.hu internet újság: www.arpadvonal.hu Minden hétfõn 15.00.-18.00. óra között az elnökség ügyeletet tart a központban. Ugyanitt, minden kedden és csütörtökön 15.00.-19.00.-ig könyvtár. Amennyiben támogatni szeretné a Magyar Nemzeti Frontot, a 11711041-20860033 bankszámlaszámon teheti meg. Köszönjük.

16 2007. december Szomorúan kell megállapítani, hogy még 17 évvel az úgynevezett rendszerváltozás után sem tudja a hazai irodalomkedvelõ magyarság, hogy ki volt Alföldi Géza, annak ellenére, hogy valószínûleg már sokan találkoztak egyegy versével különbözõ nemzeti szellemû kiadványok hasábjain, bár az is többször elõfordult, hogy költeményeit a szerzõ nevének említése nélkül (ismeretlen költõ aláírással) közölték. Sõt az is megtörtént, hogy Magyarnak lenni c. versét a kilencvenes években az egykori IN MEMORIAM ALFÖLDI GÉZA (1908-1991) HUNNIA c. folyóirat hónapokon keresztül mottóként használta, de alája szerzõként Kölcsey Ferenc neve volt feltüntetve. Ki volt hát Alföldi Géza, akinek neve a nemzeti emigráció köreiben fogalomnak számított és számít még mind a mai napig, de összesen kilenc, még életében megjelent verseskötete és a közelmúltban kiadott életmû kötete ellenére sem szerepel egyetlen magyar irodalmi lexikonban sem? Akkor, amikor huszadrangú, jelentéktelen fûzfapoétákról többhasábos szócikkekben emlékeznek meg a magyar irodalom állítólagos szakértõi. Persze mindez nem a véletlennek, hanem nagyon is tudatos szelektálásnak köszönhetõ, ha nyomon követjük a költõ életútját. Alföldi Géza költõ, újságíró, szerkesztõ, kiadó, zeneszerzõ a mai Magyarországon a legelhallgatottabb egyéniségek közé tartozik, de emigrációs viszonylatban is egyre szûkül azoknak a köre, akik ismerték és elismerték nemzetünk szolgálatában végzett önfeláldozó tevékenységét. Költészete, amely kb. 5000 verset foglal magába, egy végtelen hitvallás a hazaszeretetrõl, a hontalanságba kényszerített, de magyarságát minden körülmények között bátran vállaló, soha meg nem alkuvó ember küzdelme a hatalmas túlerõvel rendelkezõ nemzetellenes ország- és világhódító csoportokkal szemben. Fajtája iránti, szinte már fanatikus szeretete, hûsége tükrözõdik verseinek majdnem mindegyikébõl. Agyonhallgatásának oka egyszerû: nemzeti szellemû volt és kivételesen tehetséges. Ez így együtt megbocsáthatatlan bûn a hazánkat még ma is hatalmukban tartó - magukat hol örök humanistának, hol liberálisnak nevezõ - körök szemében, akiknek ellenszegült, s verseiben, írásaiban kíméletlenül ostorozta az álnokság, a hazugság és megtévesztés bajnokait. Alföldi Géza - eredeti nevén Schilzong József - Cegléden született 1908. június 22-én. Az Alföldi nevet elõször csak költõi és írói álnévként használta, míg 1944 novemberében miniszteri engedéllyel hivatalosan is véglegesítették. A Ceglédi Hírlapnál kezdte újságírói pályafutását, ahol hamarosan a szerkesztõség állandó tagjának számított. Nem csak írt, hanem zeneszerzõ is volt egyszemélyben, aki egymás után komponálta zenés vígjátékait és operettjeit, melyek közül az 1933-ban alkotott Csókos huszárok címû darabja országos hírnévre emelte. A harmincas évek végén Budapestre került, ahol irodalmi pályafutása üstökösként emelkedett. Egy tucat lapnak volt egyidõben munkatársa, további színmûveket, drámákat, kisregényeket írt. Alkotó ereje mégis a költészet területén vált halhatatlanná. Elsõ verseskötete Kész, mehet! címmel még Cegléden jelenik meg 1936-ban és pár éven belül a harmadik kiadást is megéli. A harmincas évek elejétõl bekapcsolódik a jobboldali, nemzeti szellemû politikai mozgalmakba, melyeknek elkötelezett harcosává válik. 1943-ban megjelent Csak a gyökér kitartson! címû második kötete bombaként robbant az akkori félfeudális uralkodó osztály szociálisan érzéketlen köreinek délibábos idilljébe. Világosan látta a magyar parasztság sanyarú helyzetét és ennek a nemzetfenntartó rétegnek halálsikolya adja az alaphangot verseinek témájához. Ettõl kezdve egycsapásra országosan ismert és elismert költõvé válik. Verseit tucatjával közlik a nemzeti gondolat megvalósításáért harcoló lapok. Érdeklõdése egyre jobban a politika felé fordul és 1944-ben már a Temesváry László által szerkesztett A NÉP c. hungarista hetilap vezércikkírója. Írásai kivétel nélkül a bolsevizmus ellen élethalálharcát vívó magyarság dokumentumai. 1944. október 15. Alföldi Gézát azoknak a táborában találja, akik a bolsevizmus elleni harc továbbfolytatása mellett döntöttek. 1944. novemberében államtitkári rangban a honvédelmi minisztériumban, a nemzetvédelmi propaganda osztály vezetõjévé nevezik ki, majd ezután a Filmipari Alap igazgatósági tagjául hívja meg. Egyik tagja lett a filmcenzúra ötös tanácsának. Ô volt a magyar-német bajtársi rádióórák elõadója. A végsõkig harcoló magyar csapatokkal került 1945 tavaszán nyugatra. Eszmetársainak javát Himler Márton kopói összefogdosták és Amerika örök szégyenére kiszolgáltatták a Magyarországot hatalmukba kerítõ bolsevista keretlegényeknek, akik egy népbírósági cirkusz kíséretében gondoskodtak róla, hogy majdnem valamennyien Bogár keze által fejezzék be földi pályafutásukat... Alföldi az elsõk közé tartozott, akik felismerték, hogy az emigrációba kényszerült nemzeti érzelmû magyarságnak újságra van szüksége, amely a világ különbözõ részeibe történt szétszórtságuk ellenére is összefogja õket lélekben.

2007. december 17 1948 áprilisában, egy maroknyi elszánt, fanatikus magyar támogatásával, egy bajorországi kisfalu tyúkól nagyságú szerkesztõségébõl indítja útjára HÍDVERÔK címmel a késõbb legendássá váló, kéthetente megjelenõ lapját. Olyan neves személyiségek támogatják írásaikkal az induló újságot, mint Nyírõ József, Baráth Tibor, Padányi Viktor, Oláh György és Milotay István, hogy csak a nevesebbeket említsük. A Hídverõk Alföldi irányításával a nemzeti emigráció egyik legradikálisabb szócsövévé válik és 1962-ben bekövetkezett elnémításáig a világ minden sarkában kedvenc olvasmánya a hazához hû magyaroknak. Közben Alföldi költõi pályája is csúcspontjára érkezik. Sorra jelennek meg újabb verseskötetei. Bár a körülmények miatt elég szegényes kiállításban, de annál tüzelõbb mondanivalóval. 1948-ban Krisztusom, én Péter nem leszek!, 1954-ben A Kárpátokon majd találkozunk, majd 1958-ban egymásután négy különbözõ válogatás, amelyek az elmúlt évek terméseit kötik csokorba Gádoros, az csak Gádoros, Pajtás, a hited el ne add!, Áldás! Béke! Húgomasszony! és Én tovább nem hazudok! címek alatt. 1954-ben a Hídverõk szerkesztõsége az emigrációs magyarság hathatós anyagi segítségével kibérli a bajorországi Teising-kastélyt, ahol Alföldi vezetésével Történelmi és Társadalomtudományi Kutatóintézet létesül, melynek egyik fõ célkitûzése, hogy a világ közvéleményével az igazságnak megfelelõen megismertesse a magyar sorskérdéseket és ezáltal minél több támogatót találjon a nyugati országokban, egy akkor még reálisnak tûnõ, a nyugat segítségével megvalósítható felszabadítási küzdelemhez. A Hídverõk megalkuvást nem tûrõ hangvétele természetesen elejétõl fogva szálka volt a nemzetközi liberálbolsevista körök és kiszolgálóik szemében. Több sikertelen kísérlet után 1959-ben elérkezettnek látták az idõt egy Alföldi elleni összevont támadásra. A harci kürtjelet a New Yorkban megjelenõ Az Ember címû magyarnyelvû zsidó revolverlap fújta meg, amelynek abban az idõben Klár Zoltán, a botrányairól hírhedt nemzetközi szélhámos volt a fõszerkesztõje. Klár már évek óta ostromolta a német hatóságokat a költõ elnémításának érdekében, mert A patkányok dala címû nagyon is találó és ezért nagy népszerûségnek örvendõ versét nem tudta megemészteni és megbocsátani. Most végre szövetségesekre talált a németországi Szociáldemokrata Párt némely befolyásos személyiségénél, akikhez faji, vagy szellemi rokonság fûzte. Ettõl kezdve már szabad volt az út. Egy három évig tartó szélmalomharc veszi kezdetét, különbözõ bíróságok bevonásával, ami felemészti Alföldi idegeit, az anyagiakról nem is beszélve. A vádak ugyanazok voltak, amelyekkel ma is könnyen szalonképtelenné lehet tenni bárkit: antiszemita, náci, nyilas stb. eszmék terjesztése. Végül 1962-ben a Hídverõket jogerõs bírósági döntéssel betiltották a német hatóságok, Alföldit pedig 6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Mellékbüntetésként kitiltották Németországból. A kitiltás végrehajtása azonban elmaradt, mert akkoriban - hála Klár Zoltánék propagandájának - nem akadt ország, amely Alföldit befogadta volna. Ezután különbözõ üzleti vállalkozásokkal - többek között borkereskedelemmel - kezdett foglalkozni, hogy megélhetését valamivel biztosítsa, de mindenbe belebukott. A végsõ döfést az adta, hogy 1967-ben elõzetes értesítés nélkül - Alföldi adósságaira hivatkozva - a Teising-kastélyt azonnali árverésre bocsátották. Még arra sem adtak neki lehetõséget, hogy az évek során összegyûjtött, felbecsülhetetlen értékû dokumentációs anyagot biztonságba helyezze. Két koffert kitevõ személyes holmijával és verseinek kézirataival távoznia kellett, a gyûjtemény nagyrésze pedig egyszerûen a szemétre került. Alföldi Géza ettõl kezdve megtört ember lett, a politikától teljesen visszavonult, verseket nem nagyon írt többé és 1991. október 25-én bekövetkezett haláláig kimondottan mostoha körülmények között tengette életét. Mind a mai napig terjengnek különbözõ legendák az emigráció egyes köreiben Alföldi eltûnésérõl. Egyesek szerint százezreket, sõt milliókat csalt ki a megtévesztett magyarokból és vígan élte világát valahol Dél-Amerikában. Mások úgy tudták, hogy második felesége beépített kommunista ügynök volt és neki köszönheti a végzetét. Persze ezek a híresztelések mind ostoba, rosszindulatú mendemondákon alapulnak, a valósághoz semmi közük és javarészt a Klár Zoltán féle sajtó vetette bele a köztudatba. 1986-ban még megjelent Jön a Feltámadás! címmel emigrációs kiadásban egy kis válogatás legismertebb politikai tartalmú verseibõl, amelynek összeállításánál személyesen is közremûködött. 1989 után, amikor átmenetileg otthon is újra lélegzethez juthatott néhány nemzeti szellemû gondolat, rövid idõre Alföldi Géza is hazatért - persze csak néhány verse formájában, amelyeket az azóta már megszûnt Hunnia, Szent-Korona, ill. Magyar Feltámadás címû lapok voltak bátrak alkalomadtán közölni. Szintén szükséges megemlíteni, hogy néhány évvel ezelõtt Lõrincz Zsuzsanna elõadómûvésznõ SZÉP - JÓ - IGAZ címmel egy saját kiadásában megjelentetett CD-n emlékezett meg Alföldi Gézáról, elszavalva egy kis csokorra valót a költõ ismertebb verseibõl. Aztán 2005-ben a GEDE TESTVÉREK kiadásában végre megjelenhetett a nemzeti emigráció lánglelkû költõjének lírai életmûvét tartalmazó, vaskos, több mint 700 oldalas kötet. A VÉGRENDELET címet viselõ összeállítás tartalmazza Alföldi összes nyomtatásban megjelent verseskötetének anyagát, kiegészítve életrajzával és kortársai által írt, róla szóló megemlékezésekkel, valamint számos fényképpel. Beteljesítve ezzel az 1991-ben elhunyt költõ végakaratát, hogy javarészt emigrációban írt és publikált verseit a hazai magyar olvasóközönség is megismerhesse. A VÉGRENDELET címû összeállítást méltán nevezhetjük életmû kiadásnak, annak ellenére, hogy az említett köteteiben nem szereplõ, de különbözõ újságokban megjelent vagy kézirat formájában hátrahagyott további versei egy másik vaskos kötetet is kitöltenének, nem is beszélve prózai alkotásairól vagy politikai írásairól, amelyek kiadása szintén a jövõ tervei közé tartozik. Szintén 2005-ben látott napvilágot a Kráter Kiadó gondozásában Hazátlanul - Emigrációs költõk antológiája címmel egy másik kötet, amelyben Alföldi három további nagyszerû

18 2007. december költõvel (Fáy Ferenc, Flórián Tibor és Kannás Alajos) együtt szerepel egy rövidebb válogatás keretében. Alföldi Géza az 1945-ös emigráció költõje volt. Verseivel méltán beírta nevét nemzeti szellemû irodalmunk aranykönyvébe. Üldözése és agyonhallgatása egy jól ismert nemzetellenes kisebbség érdekében állt és áll mind a mai napig. A mai generáció keveset, vagy egyáltalán semmit sem ismer annak az embernek a költészetébõl, akinek verseit egykoron olyan neves mûvészek tolmácsolták, mint Kiss Ferenc, az 1945 elõtti idõk színészkirálya, vagy Szeleczky Zita. Ezzel az írással emlékezni és emlékeztetni szeretnénk egy tragikus sorsú magyarra - a sok közül -, akinek nem adatott meg a dicsõség, csupán, mert magyarnak és nemzetinek vallotta magát és úgy is élte életét. Nem feladatunk Alföldi Géza költészetének megítélése. Ez most már a magyar olvasóközönségre tartozik. Döntse el az olvasó, hogy helye van-e a magyar irodalomban. Mert Alföldi Géza versei több évtizeddel megszületésük után ugyanolyan aktuálisak, sõt talán még aktuálisabbak, mint valaha, hisz jóslatai semmit sem veszítettek idõszerûségükbõl. Ahogy egyik versében írja: Uram, ha ma élnél, a sorsod ma is csak a keresztig vezetne. Nem változtak azóta sem az emberek, a farizeusok, pilátusok, papok, a nép, a tömeg, a helóták. Ma is kereszt jár annak, aki igazán, szívbõl a másiknak mindent megbocsát! Költészetének ismeretében választ kapunk arra a kérdésre is, hogy miért ismeretlen és miért elhallgatott a mai napig irodalmi életmûve. Reméljük, hogy Alföldi Géza végre otthon is kilép az ismeretlenség és elhallgatottság homályából, és elnyeri megérdemelt helyét a magyar költészet Parnasszusán. Ugyanúgy, ahogy a nemzeti emigráció másik nagy egyénisége, az írófejedelem Wass Albert esetében ez már megtörtént, hála a Kráter Kiadónak, amely dacolva az író ellen rendületlenül folytatott támadásokkal, mégis lehetõvé tette, hogy életmûvét Magyarországon is megismerhessék. Pedig tíz évvel ezelõtt Wass Albertrõl még azt sem tudták legtöbben, hogy a világon van, ma pedig ezrek és tízezrek olvassák áhítattal örökérvényû mûveit. Legfõbb ideje lenne, ha a magyarság azon része, amely magát elõszeretettel nemzetinek nevezi, végre belátna egy megcáfolhatatlan tényt. 1945 után a nemzeti elkötelezettségû irodalmunk legjelesebb képviselõit koholt vádak alapján kivégezték, börtönbe vetették, hallgatásra ítélték vagy elûzték az országból. Ennek következtében a kommunizmus idõszakában - néhány kivételtõl eltekintve - a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó valódi irodalmi alkotások csak az emigrációba kényszerített szépszámú írónk és költõnk jóvoltából születtek. Ezt bizonyította Wass Albert életmûve és ezt fogja bizonyítani Alföldi Géza életmûve is, nem beszélve további számtalan emigrációs irodalmi értékünkrõl, amelyek hazatérésének lehetõségét a nemzethû magyarságnak kellett volna már rég megteremtenie. Alföldi Géza a Gede Testvérek kiadásában megjelent Végrendelet címû kötetnek köszönhetõen végre végleg hazatért. Bár porhüvelye idegen földben, a németországi Essenben talált végsõ menedéket, nyughatatlan lelke biztosan ott bolyong valahol Cegléd vagy a Hortobágy fölött, várva az egyre csak késõ magyar feltámadást, amelynek eljövetelében haláláig töretlenül hitt. Dobszay Károly Üzenem Egyszer mindenért felelni kell, egyszer minden számadásra kerül, mert él még bennünk a törhetetlen hit, hogy nem mindég a szemét marad felül... Bár ma még csak káromkodni hajt is a tehetetlen, meddô akarat, megmozgatja a nehéz hidakat is az ár ereje, ha gátja szakad. Pedig egyszer ez is bekövetkezik, elsodor megfontolást, józan okot a megalázott szívben égiglobbant harag. S a legény, ki eddig dallal szórakozott a virágban terhes réteken, a gazda, aki izzadva kapált, az asszony, aki kenyeret dagaszt: eljön kiosztani a megérdemelt halált! Egyszer minden mocskos patkányra rászakad az örök rémület, s ti, akik ma mégis rajtunk rágtok, tudjátok meg: nincs könyörület!... Kérges markunk ököllé duzzad, fáradt szemünk mintha villám volna, s megismeri büszke úrmagunkat, kifosztott fajtánk minden árulója. Alföldi Géza

2007. december 19 ÚJÉVI ÉBRESZTÓ Sértô Kálmán: ÚJÉV NAPJÁN Óriási köd elôtt állunk Titokba burkolt év elôtt, Egyikônknek majd szivárványt hoz Míg a másiknak szemfedôt. Lakodalmat ül aki gazdag, A szegény hidegben vacog, Minden régi lesz, ha nem fogunk Össze már végre magyarok... Különb nép nincs nálunk a földön, Belôl is dalol a dalunk, Akkor is hangunkat hallani, Ha porbanézve hallgatunk. Szántunk, vetünk, aratunk, ôrlünk, Mi mindég teszünk és veszünk, Mégis kevés a tûzifánk s a Dagadóbelû kenyerünk... Isten áldd meg a magyart - végre A szent célt tartsd szemed elôtt, Tudod, hogy mi már megbûnhôdtünk, E nép a múltat s jövendôt. Ez a nép itt Európában Oly jó, hogy magának teher, Több napsugarat és virágot, Csillagbámulást érdemel... Sóhajos, szerény Szilveszter volt, De jobb nekünk nem lehetett, A hétköznapok jóságától; Várjuk a sok új ünnepet. Segítsen bennünket az Isten, Mindenkit, aki jót akar, Akarjon egyet, késôn végre, Testvériséget a magyar...! Számadó Ernô: FELTÁMADUNK De jó volna most sokaknak, Ha sírba dölnénk balek módra, Vagy, ha osztályharcos tôrrel Ledöfnénk egymást, de jó volna. Ha hallgatnánk irigykedô, Halálbacsaló dalnokokra, Ha lobogna tetemünkön Ádáz árulás kigyóbokra. Megmondhatom, ne örüljön Senki bitang, hazátlan senki. Egymást sem bántjuk s nem fogunk Senki gazért máglyára menni, De, összefogunk erôsen S leütjük, aki utunkba áll, Nem vesz felettünk diadalt Mohács óta hûséges halál. Gazember, aki mást állít, Mint: a Haza mindenek felett, Neked szól ez bajkeverô És kegyetlen Nagytôke, neked. Holnap tán már, Isten mentsen! Szívünket keresi kerge kés, Magyarországért vér, vagyon, Minden, minden áldozat kevés. De jó volna most sokaknak, Ha hitünknek ezt nem vallanánk, Ha rabolhatna, mint régen Dicsôséggel az ügyes falánk, De, elárulom, rettegjen, Ki a véren keresni akar, Mert feltámadt mindörökre És magáraeszmélt a magyar. Reményik Sándor (Végvári): NAGY MAGYAR TÉLBEN Nagy magyar télben picike tûzek, A lángotokban bízom, Legyen bár messze pusztán rôzseláng, Bár bolygófény a síron, Szent házi tûz, vagy bujdosó zsarátnok: Boldog vagyok, ha magyar lángot látok. Nagy magyar télben picike tûzek, Szikrák, mécsek, lidércek, Mutassatok bár csontváz halmokat, Vagy rejtett aranyércet, Csak égjetek, csak melegítsetek ma, Soh se volt ily szükség a lángotokra! Nagy magyar télben picike tûzek, Jaj, be szétszórva égtek, Királyhágón, Kárpáton, mindenütt! De mondok egyet néktek, Szelid fények és szilaj vándorlángok: Mit gondoltok: ha összefognátok! Nagy magyar télben picike tûzek, Soh se volt olyan máglya, Mintha most ez a sok-sok titkos láng Összefogna egy nagy láncba...! Az égig, a csillagos égig érne, És minden idegen rongy benne égne! HINNI, HINNI, HINNI ÉS A ZÁSZLÓT LOPVA, TITOKBAN, DE TOVÁBB VINNI... VINNI... VINNI! Alföldi Géza

20 2007. december 100 ÉVE SZÜLETETT KICSI ANNA SÍRKERESZTJE Elmondom, hadd tudja meg végre a világ kicsi Anna igaz történetét. A falu neve, ahol mindez történt, Mezõbölkény, és a falu szélén van egy ócska, düledezõ gabonás, amelyik valamikor egy uradalomhoz tartozott. Az uradalom még az elsõ világháború után megszûnt, és a gabonás a község tulajdonába ment át, de már a község sem használta esztendõk óta semmire, olyan rozoga volt. Ez alatt a gabonás alatt van egy pince. És ebbe a pincébe rejtették el a jó bölkényiek Bihorát, a kommunista kovácsot és Weiss urat, a zsidót. Nem azért tették ezt, mintha az egész falu csupa kommunistából állott volna, avagy túlságosan szerették volna a zsidókat. Nem. Egyszerûen csak azt tartották, hogy Bihora is ember és Weiss úr is az, akik nem tehetnek arról, hogy az egyiknek elvette az Isten a szépeszit és kommunistává tette, a másikat pedig úgy formálta, hogy zsidó legyen belõle. Mivel pedig a németek és a hozzájuk hasonló izgágák erõsen vadásztak akkoriban erre a két féle emberre, hát a mezõbölkényiek fogták magukat s egy felleges éjszaka beköltöztették a kovácsukat, meg a zsidójukat az ócska gabonás pincéjébe. Levittek nekik két ágyat, meg két széket és egy asztalt. Petróleumlámpát is adtak hozzá, csak éppen a lelkükre kötötték, hogy ha világosságot csinálnak, elébb tömjék bé szalmával a pinceablakot. Amit tettek, legjobbkor tették a bölkényiek, mivel másnap reggel megjelent a faluban négy német katonaféle meg két csendõr és egyenesen Weiss urat keresték, meg Bihorát, a kovácsot. A kovácsnak a családja volt otthon s azok megmondták, hogy az ember elment volt éjszaka s nem tudják hova. A csendõrök összekutatták a házat, végigkeresték a falut, de Bihorát nem lelték meg. Így jártak Weiss úrnál is. Neki ugyan nem volt családja, de ott meg a szomszédok vallották be, hogy bizony nem tudják, mi lett a zsidóval. Ott volt, aztán egyszerre csak nem volt ott többé. A németek szitkozódtak a maguk nyelvén, a csendõrök kerestek, estig ott ültek a falu nyakán, aztán elmentek. Két hétig majdnem minden második nap visszajöttek, megjárták az erdõket is, faggatták az embereket, aztán leszoktak Bölkényrõl rendre. Weiss úr, meg Bihora pedig ültek szépen és türelmesen az ócska gabonás pincéjében, melynek az ajtaján gyermekfejnyi nagy rozsdás lakat fityegett s annak a lakatnak a kulcsa pedig ott csüngött a kicsi Anna nyakában, az ing alatt. A Kicsi Anna a falu árvája volt és egy özvegyasszonynál lakott az alvégen. Õ pásztorolta a falu bárányait és a báránylegelõ ott volt az ócska gabonás körül. Így került hozzá a kulcs. Õ volt az egyetlen, aki föltûnés nélkül ülhetett le naponta a magányos épület árnyékába, míg bárányai szorgalmasan tépegették az öles gyomnövények leveleit, melyek a düledezõ falak alját ellepték. Minden hajnalban valaki más tért be az özvegyasszony házához batyuval a kezében, és vitte a kicsi Annának az ebédkosztot. Így volt ez eddig is. Éppen csak, hogy a batyuk lettek súlyosak és terjedelmesek, mióta Weiss úr meg Bihora a pincét lakták. Kicsi Anna pedig fogta a batyut, meg az elmaradhatatlan mogyorófapálcát s indult végig a falun, összeszedni a bárányokat. Nemegyszer találkozott ilyenkor össze a csendõrökkel, meg német katonákkal, de azok rá se néztek. Mit is néztek volna egy vézna, sápadt, tizennégyéves leánykán, akinek két szõke hajtincsében még csak pántlika sincs? Aki mezítláb tapossa a falu porát serény kis báránykák megett, színét vesztett ruhácskában, soványan és nagy bámuló kék szemekkel? Akinek hangját sem lehet hallani, aki olyan észrevétlen, amilyen csak az lehet, aki a falu árvája? Kicsi Anna pedig kiterelte minden reggel a falu bárányait az ócska gabonás melletti báránylegelõre s leült az elhagyott épület alá. Odébb egy mélyedés volt a dudvák között, valamikor falépcsõk voltak benne és ez a mélyedés vezetett le a pinceajtóhoz. Egy ideig üldögélt ott, aztán mikor látta, hogy sehol nem mozdul semmi a környéken, besurrant a mélyedésbe - ügyelve, hogy nyomot ne taposson az öles gyomok között - elõvette ingébõl a nagy rozsdás kulcsot és kinyitotta a pinceajtó lakatják. - Adjon Isten jó reggelt - mondotta szelíden, amikor beadta nekik az aznapi batyut. Az ajtón kinyújtottak ilyenkor egy korsót, azzal leszaladt a vízre, majd megkérdezte, hogy kívánnak-e még valamit. Néha pénzt adtak dohányra, olykor egyegy levelet. A kovács megkérdezte, mi van otthon, Weiss úr is kérdezett ezt-azt, aztán kicsi Anna rájok zárta az ajtót és visszament a bárányaihoz. Napközben néha meghallotta a Weiss úr füttyét, olyankor körülnézett, s ha nem volt senki, odaszaladt a pinceablakhoz. Izentek vele ezt-azt, megbízták, mit hozzon holnap, s kicsi Anna becsületesen elintézett mindent. Olykor Bihora jött az ablakhoz és halk dörmögõ hangon megkérte kicsi Annát, hogy énekelne odakint valamit, mert attól kellemesebben telik az a nyavalyás idõ. És kicsi Anna ilyenkor énekelt. Szívesen tette, jól esett tudnia, hogy az õ cérnahangocskája is örömet okoz valakinek. Nem is történt semmi hiba. Egy este aztán végigszaladt a falun a hír: jönnek az oroszok! Messzirõl ágyúzást lehetett hallani, és az embereket kigyûjtötte az izgalom a piacra. Akadtak, akik azt is tudták, hogy melyik falunál vannak már. Másnap reggel, batyuátadáskor, elmondta kicsi Anna, hogy mit hallott a faluban. - Felszabadultunk! - örvendett meg a két ember a pincében s erõsen a lelkére kötötték kicsi Annának, nehogy a nagy felszabadulásban róluk megfeledkezzék. Hát ettõl nem kellett féljenek. Az óvatos bölkényiek nagyon is számon tartották a maguk két emberét. Amikor úgy dél felé hallani lehetett már a puskalövéseket is, és néhány fülig poros német végigzörgött lóhalálában rablott szekereken a falun, néhány esküdt, élükön a bíróval, kivonult ünnepélyes processzióban, de igen serényen az ócska gabonáshoz. - Jöszte a kulccsal! - kiáltották oda