Urbán Szabó Krisztina. Macskanapló GABO

Urbán Szabó Krisztina Macskanapló GABO

A könyvet tervezte: Kühne Andrea Illusztráció: Buzay István Copyright Urbán Szabó Krisztina, 2012 GABO Kiadó, 2012 A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges. Kiadja a GABO Könyvkiadó 1054 Budapest, Vadász u. 29. Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 978-963-689-570-9 Készült a Borsodi Nyomda Kft.-ben Felelős vezető: Ducsai György igazgató A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztője a Talentum Kft. Cím: Törökbálint, DEPÓ II Telefon: 06-23-332-105 Fax: 06-23- 232-336

1. Tegnap végre elszántam magam, és szert tettem egy saját, külön bejáratú gazdira. Tudom, hogy nagy felelősség a gazditartás, de igazán felkészültnek éreztem magam, elolvastam egy csomó könyvet a gazdik szokásairól meg sajátságos szükségleteikről, és úgy gondoltam, hogy már elég nagy macska vagyok ahhoz, hogy saját gazdim legyen. Akire szert tettem, elég szórakoztatónak tűnik, hogy mást ne mondjak, azt játssza, hogy ő tett szert rám. Ha-ha! Megfigyeléseim szerint ez valami kollektív téveszme-rendszer lehet a gazdik fejében, mert a kiszolgáló személyzet, akik azzal voltak megbízva, hogy odaszállítsanak, ugyancsak így gondolkodik, legalábbis az elcsípett beszélgetésükből erre következtettem. Ezt például egyetlen etológiakönyv sem említette, de még a macskaneten sem találtam utalást rá. Lehet, hogy valamilyen sajátos alfajhoz kerültem, és én leszek a macskák Franz Boasa? Első komoly megfigyelésem, hogy a kétlábúak alig lelkesednek, amikor egyetlen jól irányzott pisiléssel két frissen mosott paplant és két párnát is telibe tudok trafálni. Sőt! Elismételhetetlen megjegyzések kíséretében ezeket a kellemesen szagosított dolgokat rögtön beleteszik egy morgó valamibe, ahonnan elviselhetetlen virágillattal kerülnek elő órák múlva. Ezen a téren a gazdik örvendetesen gyorsan fejleszthetők, mert amikor

az éjszaka közepén lepisiltem a takarót, akkor nem tette be a morgóba, hanem kihajította az udvarra, és azt mondta, hogy: MACSKA! Te leszel a következő!" Vajon ez mit jelenthet? Második fontos felfedezésem, hogy a gazdik nem szeretnek bújócskázni. Mondjuk, nem erre teremtette őket az úristen, mert elenyészően kevés helyre férnek be, de mintha nem is akarnának igazán. Nyilván kompenzálandó eme hiányosságukat, nehezen viselik, ha mi, macskák viszont minden létező helyre összegömböcölődünk, és mindenféle erőfeszítéseket tesznek, hogy ezt megakadályozzák. Az én gazdim nem tartozhat az IQ-bajnokok közé, mert este nyolctól hajnali négyig tartott számára annak felismerése, hogy az a rés, ahol egyszer már befértem, alkalmas lesz másodszori, harmadszori, sokadszori betuszakolódásra is. Végül negyed ötkor elérkezett az áttörés, kitörtünk az evolúciós vákuumból, és egészen összetett problémamegoldásba kezdett, bár tartozunk az igazságnak azzal, hogy elismerjük, ezt még egy kutya is képes lett volna tíz perc alatt átlátni. Hiába, na, a gének azért alapvetően meghatározzák a macska kognitív korlátait. Meg - mint látjuk - a gazdiét is. Szóval, a fél éjszakát azzal töltöttem, hogy fejjel lefelé lógok alatta a matracon, és amikor éppen elaludt volna, akkor lezuhanok, amitől is felriad és kizuhan az ágyból, majd bekúszik az ágy alá, és megpróbál kipiszkálni onnan, amely kísérlet persze szánalmas kudarcba fullad. Hogy fokozzam jellemfejlesztő trenírozását, persze pont csak annyit moccanok, hogy éppen ne érjen el. Aztán

visszafekszik, miközben sűrűn emleget valakit, akinek szerinte köze lehetett az én érkezésemhez. Nem értettem pontosan, mit mondott, de nyilván a hála verbálisan manifesztálódó megnyilvánulásai voltak ezek. Aztán végre fény gyúlt az agyában, és megtalálta a sokat emlegetett, ámde eddig testiségében meg nem jelenő leendő fiúgazdi nevezetű lény dugi májpástétomát, amit háborúra és egyéb elemi csapások esetére tartogat. Kíváncsi vagyok, engem melyik kategóriába sorolt. Ki is jöttem az ágy alól, és akkor olyan méltánytalanság történt velem, ami mindenképpen indokolna egy alkotmánybírósági normakontrollt, már ha lenne alkotmány és/vagy bíróság és/vagy norma és/vagy kontroll. Egyszerűen megfogott, és betett egy dobozba, aztán pedig a zajokból ítélve, átrendezte az egész lakást. Végül kivett a dobozból, és azt mondta, hogy: Na most bújj el, Nokedli!" Tudtam volna! De nem akartam. Nem vehetem el minden önbizalmát rögtön a legelején. így aztán beugrottam mellé az ágyba, és doromboltam neki, meg apró karmocskáimmal végigmasszíroztam fejtől lábig. Gondolom, ma estére megtanulja, hogy a gazdik nem meztelenül alszanak. Holnapra meg talán azt is, hogy neoprén védőöltözetben. 2 Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden történt. Tegnap a gazdim kora hajnalban elindult otthonról, amit nem is bántam, mert kicsit fárasztóbbnak bizonyult a trenírozása, mint azt

eredetileg gondoltam. Valamiért az az - utóbb hamisnak bizonyuló - illúzió motoszkált a fejemben, hogy a főemlősök rögtön a macskák után jönnek a törzsfejlődésben, de ezek szerint vagy a vártnál nagyobb evolúciós szakadék tátong köztünk, vagy én fogtam ki egyet, a kognitív kihívásokra kevésbé fogékonyak közül. Aztán viszonylag hamar hazaért, és elképesztő kijelentést tett azon a bigyón, ami feszt a fülén lóg és beszél bele. Azt mondta, hogy: Helyes kis dög, csak olyan mamlasz. Remélem nem fogyatékos." És közben rám nézett! De ez nem elég, utána felvett az ölébe, bekapcsolta a berregőmet, amit ő dorombolásnak hív, és roppant hivatalos hangon azt mondta: Ide figyelj, Nokedli! Mindjárt hazaér a fiúgazdi, aki még nem tudja, hogy mától nemcsak fiú, hanem gazdi is, szóval viselkedj normálisan, a legjobb lenne, ha aluszkálnál, hadd higgye, hogy akkumulátorral működsz, és mire rájön, hogy igaziból macska vagy, addigra megszeret, és nem hajít ki." Na, először is! Állandóan azt mondja nekem, hogy NOKEDLI! Csak nem azt gondolja, hogy engem így hívnak? Én kérem Gróf Alsóköbi Tasziló és Báró Középházi Malvin frigyéből születtem, számos kutyabőrt őrzök otthon a padláson, amelyek mind-mind előkelő származásomat bizonyítják, egyik ősöm egyenesen sumer volt, egy másik egyiptomi, egy harmadik meg hun. Ha jól emlékszem, egyáltalán nem is vagyunk pertuban, csak visszaél szánalmas erőfölényével meg azzal a genetikai hendikepemmel, hogy ha megvakarják a pocakomat, akkor gömböcölődök, dorombolok, és kéjesen nyögök

hozzá, amitől a felületes szemlélő nem ismeri fel rögtön arisztokrata vonásaimat. Másodszor! Mi az, hogy elemes?! Majd pont egy ilyen kezdő, képesítés nélküli gazdi fogja eldönteni, hogy a fizikai aktivitásom mikor éri el a kívánatos szintet! És mi az, hogy megszeret?! Meg hogy kihajít?! Ha majd bejelentkezik a fogadó órámra, és szabályosan bemutatnak neki, mint ahogy ezt köreinkben szokás, akkor esetleg hajlandó leszek figyelmemre méltatni és engedélyezni, hogy a számomra kiutalt lakásban tartózkodjon, persze csak akkor, ha alkalmasnak találom igényeim kielégítésére. Aztán megjött a fiú, továbbiakban fiúgazdi, aki először azt mondta, hogy: Ez meg mi a franc?!" Nyilván a

megilletődöttségtől, hogy találkozhatott velem, hirtelen nem talált ámulatát jobban kifejező szavakat. Hogy segítsek neki feloldódni, kifűztem a cipőfűzőjét, és összebogoztam. Meg kell mondjam, hogy egy pszichológus veszett el bennem, mert másodjára már képes volt összetett mondatokat is mondani. Bár azoknak sem volt túl sok értelmük, mert úgy kezdődött, hogy qrva macska", és úgy fejeződött be, hogy nehogy azt hidd". Azt hiszem, a két-lábúakat megtámadta egy titkos retrovírus, amitől valóságészlelésük végzetesen torzul, és az a tökéletesen fals benyomásuk alakul ki, hogy macska-ügyben döntési helyzetben vannak. Szerencsére viszonylag hamar kigyógyítottam őket, először egy madzagot kötöztettem az ajtókilincsre, amit lovagi rohamokkal bevettem, és remekül hintáztam rajta, és amire a lánygazdi azt mondta, hogy látod, most tanul egerészni", a fiú meg azt, hogy Helyes! Gyakoroljon csak, mert én aztán nem adok neki csirkecombot!" Nem akartam őket lelombozni azzal, hogy épp szenzorosintegrációs gyakorlatokat végzek, így rájuk hagytam. Miért ennék én egeret? Tele van telítetlen zsírsavakkal és fölösleges kalóriával. Brrr... Aztán pedig találtam egy lendkerekes autót, amit nagyon egyszerű felhúzni, és mindig utolértem és legyőztem. Ezek az akcióim kifejezetten javították az állapotukat, legalábbis a fiúgazdi a végén olyanokat mondott, hogy hülye vagy fijjam, nehogy kilónként vedd már neki a tápot, majd elmegyünk és veszünk egy zsákkal", de azért az éjszaka még rádolgoztam egy kicsit, csak hogy elkerüljük a maradvány tüneteket, és hol az egyik, hol a

másik fülét nyalogattam szép tisztára, miközben a fejükön ültem. Imádták! Hát... furcsa népség, de nekem ez jutott, és van bennük igyekezet. 3 Tegnap komoly tudományos megfigyeléseket végeztem, abban a reményben, hogy új alapokra helyezhetem a leíró antropológia tudományát. Meg kell mondjam, hogy egy Lévi Strauss vagy egy Margaret Mead veszett el bennem. No persze nem örökre, ez, ha jól sejtem, még csak az első életem, legkésőbb a hatodikban sort fogok keríteni egy tudományos paradigmaváltásra. Első döbbenetemet a kétlábúak tisztálkodási szokásai váltották ki. Megfigyeltem, hogy némi elnéző derűvel szemlélik az alapos és napi ötszöri mosakodásomat, de nem gyakorolják ezt a szokást. A magam egyszerű eszközeivel igyekeztem rávezetni őket az alapvető higiéniás alapelvekre, hol a fülüket tisztítottam meg, hol a bokájukat próbáltam szalonképessé tenni, ma pedig a fiúgazdi orrát nyalogattam szép fényesre. Meg kell mondjam, nem volt olyan hálás, mint számítottam, az pedig kifejezetten rosszul esett amikor megkérdezte: Fijjam, mivel eteted te ezt a macskát? Szárított patkánnyal?" És szerintem fintorgott is. Hát ez az! Itt vagyunk a másik, a gasztrokulturális sokknál. A lánygazdi reggel elővette a kajászacskómat, de ahelyett, hogy teleöntötte volna a tányérkámat, olvasgatni kezdte. Majd elővette a

kereskedelmi forgalomban kapható legkisebb tejfölösdobozt, megtöltötte, és jelentőségteljesen közölte: Ez egy napi adagja!" Kinek? Az egeremnek? A pizzafutárnak? Annak a furcsa nevű halnak, aki miatt egyébként fel fogom jelenteni őket, mert nem EU-konform akváriumban tartják? Csak nem arra gondolt ez a szerencsétlen, hogy nekem? Persze lehet, hogy a kétlábúak teljesen más naptári rendszerben működnek, és amire azt mondják, hogy egy nap, az azt jelenti, hogy reggeli". Ezt alátámasztja az is, hogy amikor a fiúgazdi hazaért, az első dorombolásomra megvakargatta a fülemet, majd előhúzott a táskájából egy egész doboz Whiskas konzervet, és miközben felbontotta, azt motyogta: Csak el ne járjon a szád, Gizi." Nem tudom, ki ez a Gizi, de majd gondom lesz rá, hogy kussoljon. De a legfurcsább még hátravan. Tegnap a lánygazdi beállított egy darab fával, amire madzagot tekertek, üdvözült képpel letette, és közölte: Tessék, Nokedli, most már kaparászhatsz." Mit? Egy darab fát, ami ráadásul nyilvánvalóan használt, valaki már eltörte, és azért van bekötözve? Hülye vagyok én? Amikor a lakás összes stratégiai pontján elhelyeztem már a névjegyem, végigkarcoltam a bejárati ajtót, megcincáltam a függönyt, és szétrágicsáltam az internetkábelt? Hát mikor fogják már felismerni, hogy a macska a világ Napóleonja, ergo egy hadműveleti zseni tiszteli meg őket a jelenlétével? Hajaj szomorú trópusok". Ma újabb képességeimmel kápráztattam el az érdeklődő közönséget, amely kvalitásaim megléte eleddig számomra is csak

kósza lehetőségként tűnt fel, de semmiképpen sem a közeli jövőre irányuló tervként. Szóval, azt hiszem, pályát fogok módosítani, és az antropológiakutatásaimat csak kedvtelésként fogom folytatni, főállásban viszont futballista leszek! Úgy kezdődött, hogy a lánygazdi vett nekem egy lasztit, és kitartóan próbálta bemutatni, hogyan is használhatnám testem és szellemem edzésére, no persze csekély sikerrel. Akkor még ugyanis elsősorban a tudományos karrierem foglalt le, és a léha szórakozások nem kerültek figyelmem fókuszába. Ma viszont mind a két gazdi elment egy számomra értelmezhetetlen helyre, egy kutyakiállításra". Azt értem, hogy vannak kutyák, néha az evolúció is mellélő, és megalkotja a zsiráfot, a gazdit meg a kutyát, de miért kell ezeket kiállítani? Hogy borzongjunk? Na mindegy. Elmentek, és unatkoztam, már leöltem az összes madzag-egeret, a lendkerekes Trabantomat pedig szétszereltem. Maradt a labda. Hát... szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy Pelé barátunk maximum labdaszedő gyerek lehetne mellettem, elég, ha csak arra figyelmeztetek mindenkit, hogy én nem tudok kezezni! Viszont négy lábam van, karmocskáimhoz pedig ragad a laszti. Időnként annyira, hogy kénytelen vagyok a gólvonalon lerágni magamról. Aztán megjöttek végre. A fiúgazdi azt mondta, hogy Tudod milyen kutya kéne nekem? Mint egy macska, csak eddig érő." - mutatott a derekáig. Mire a lánygazdi megnyugtatta: Van már ilyen, fijjam. Úgy hívják, hogy oroszlán." Most akkor vettek valami szőrös paj-

tást nekem, vagy nem? Aztán kaptam egy pocakvakará-szót, mire a fiú azt mondta, hogy nem kell elkényeztetni, nincs mindennap ajándék", mire a lány azt mondta, hogy Fijjam, most egy kismacskára vagy féltékeny? Pasikra sose voltál!" Naná mert egy pasit sem hoztál ide, aki miatt aztán reggel fél órával előbb kelsz, hogy legyen elég időd gyömiszkélni." Aztán már nem hallottam, mit mondtak, mert kizártak... hmm... hmm... Na szóval, este előálltam a tudományommal, és le voltak nyűgözve! Bár a hetedik gólom után a lánygazdi valami olyasmit motyogott, hogy Nokedli, ha te azt gondolod, hogy én percenként fogok bemászni a labdádért az ágy alá..." Akkor azt jól gondolod", szögezte le a fiúgazdi, meghökkentő éleslátásról téve tanúbizonyságot. Fantasztikus, ahogy fejlődnek a kognitív képességei, különösen a szociális viszonyok, a hierarchikus rend felismerése terén. Pedig még csak négy napja vagyok itt. 5 Ma voltam a doktor bácsinál. Sejtettem, hogy valami nagy attrakció fog történni, mert a lánygazdi könnyes szemmel járkált körülöttem, és hárompercenként megetetett, és még azt is hagyta, hogy ellopjam a szemüvegét, amit egyébként nehezményez, a fiúgazdi meg zseb-macsóskodott, és ilyeneket mondott, hogy ez az élet rendje, meg hogy nem kell cirkuszolni. Kicsit megijedtem,

hogy lejárt a próba-macska státuszom, főleg, amikor begyömiszkéltek egy ládába, de aztán hamar kiderült, hogy csak a doktor bácsihoz mentünk. Hát... én nem vagyok rasszista, de igazán nem értem, hogy a kutyákat miért engedik be a rendelőbe. Volt ott egy vizsla, aki folyamatosan kisállat hangon nyüszített, egy tacskó, aki először megmorgott engem, de amikor azt mondtam neki, hogy váá-áá-ááá", akkor elmenekült, meg egy labrador, akit hárman kellett bevinni. Hozzám bezzeg fél kéz is elég volt. A doktor bácsi először kedves volt, de aztán a gazdim egy, két oldalán sűrűn teleírt papírt húzott elő, amin mind-mind kérdések voltak, és mindet akkurátusan feltette, annak ellenére, hogy az első kérdésére: Tessék mondani, mivel etessem a cicámat?" Amit megeszik,, válasz érkezett; és ez engem kicsit elbizonytalanított volna, hogy a megfelelő emberekkel játszom-e ki mit tud"-ot. És akkor már nem is tűnt olyan kedvesnek. Mondtam is, hogy szerintem mehetünk, és gyakoroltam, milyen megvető képet vágok, amikor elmegyek a nyim-nyám vizsla mellett, amikor egyszer csak azt mondta: Na, akkor vizsgáljuk meg a cicust." Körbenéztem, kire gondolhat, mert csak én voltam ott, de én NEM VAGYOK CICUS, én kérem, macska vagyok. Kezdő ugyan, de ahogy a gazdim mondja: nagyon karakteres kis dög". És akkor először is lemázsáltak. Ezt nem bántam, mert

nyilvánvaló volt, hogy amikor az orvos szembesül a rideg tényekkel, azonnal kihívja a Fehér Keresztet meg a nemzetközi sajtót, és a nyilvánosság erejével arra kényszeríti a gazdámat, hogy felhagyjon ezzel a tejfölösdobozos ostobasággal és a szakirodalom szerinti etetéssel. És erre mit mondott ez a lelkiismeretlen macskasintér? Vigyázzon vele, mert hajlamos a hízásra!" És még nem volt vége! Éppen lelki sebeimet nyalogattam, amikor fogott egy tűt, és belém döfte! Komolyan nem értem, hol van ilyenkor az ombudsman?! Aztán bedugott a számba egy tablettát, és befogta az orromat, amíg le nem nyeltem! És a gazdim ahelyett, hogy fogott volna egy géppisztolyt, egy aknavetőt vagy legalább egy sodrófát, és agyonüti ezt az embert, csak vakargatta a pocakomat, és okos macskázott". Na kérem, ha az okos macskák-

nak fáj a seggük, akkor én inkább maradnék intellektuális téren súlyos kihívásokkal küzdő, ámde szurkálatlan cica. Úgy sem akartam mostanában Heideggert olvasni... 6 Tegnap nem tudtam írni, mert a lánygazdi feszt ott fontoskodott a számítógép előtt, és ahányszor rátettem a praclimat azokra a kis bigyuszokra, amitől olyan izgalmas fekete bolhafülnyi izék kezdenek el rohangálni a képernyőn, sikoltozni kezdett, hogy Nokedli, beteszlek a mosógépbe, ha még egyszer kitörlöd a szakvéleményeket!", de aztán nem tett be, csak egy kézzel írt tovább, a másikkal meg a pocakomat vakargatta. Azt nagyon szeretem. Ebben egyébként lényegesen ügyesebb, mint a fiúgazdi, aki mindent két kézzel csinál, és ezért sajnálatosan keveset ér rá engem gyömiszkélni. A lánygazdi bezzeg fésülködni, kávét főzni, teregetni is képes úgy, hogy közben a hóna alá csap engem, és gyürkéli a füleimet. Viszont elkeserítő dolgokat állít rólam. Például, hogy híján vagyok minden kezdeményező készségnek, és egy mintacica vagyok, aki éjjelente fél órácskát játszik egy ostoba madzaggal, de ez a maximális intellektuális kihívás, amit ambicionál. Azt, hogy a beépített fejlámpám fényeinél pszichológiai kórtörténeteket és történelmi monográfiákat olvasgatok, csak úgy, lazításképpen a szuahéli nyelvleckéim mellett, persze elkerülte a figyelmét. Úgy

döntöttem, hogy még idejében tisztázom vele ezt a dolgot, mert a végén macska-terapeutához küldenek végzetes elunalmasodás gyanújával. így aztán éjjel a legnagyobb titokban megtanultam kinyitni a szemetes ajtaját, és onnan kipilinszkáztam az összes sajthéjat és kefíresdobozt, amit aztán ízléses rendben körberaktam a konyhában. Délután valami újfajta kajával kísérletezett, de nyilván tele volt vitaminnal és egészséggel, és nyilván háromszor annyiért vette, mint a Whiskas Juniort, mert nem ízlett. Fogtam is minden darabkáját és beletömiszkéltem a cipője orrába. Olyan gyanútlan! Soha nem ellenőrzi, hogy lakik-e benne valaki, egy pók, esetleg egy kóbor egér vagy egy kobold. Eztán majd fogja! Persze, ha nem lenne a bárgyúságig jóhiszemű, akkor feltűnt volna neki, hogy a cipőfűzőjét viszont összegabalyítottam, és ez, mint áruló nyom, gondolkodásra kellett volna inspirálja. De fél lábon ugrálásra, káromkodásra és jajj Nokedlizésre" inspirálta csak. A fiúgazdi viszont tagadhatatlan kárörömmel figyelte az eseményeket. Nyilván, mert még nem vette észre, hogy elloptam a kedvenc tévénézős zokniját, és behurcoltam a házikómba. 7. Jó pár napja nem írtam, de van mentségem! Drámai események vették kezdetüket, amelyek megtépázták nemcsak az én legendás

egészségemet, de a gazdim ugyancsak legendás idegrendszerét is. Alig jöttünk ki az egyik krízisből, már benne is voltunk a másikban. Szóval, csütörtök délután elkezdett szörcsögni a nózim, folyt a szemem és prüszköltem, mint egy mosóport szimatoló drogkereső kutya, ráadásul cefetül éreztem magam. Röviden: fájt az egész macska", nem is csináltam semmit, csak heverésztem a radiátor alatt és vártam a tavaszt. Még a fiúgazdinak is feltűnt, pedig ő híján van az elementáris vágynak, hogy minden apró rezdülésemről tételes naplót vezessen, de még ő is megjegyezte, hogy Cseszd meg, Nokedli, ha valami bajod lesz, ez a hülye tyúk leöngyilkolja magát nekem, szedd már össze magad!" Aztán hazajött a lánygazdi, aki, mint neve is mutatja, lány, ezért nem értelmezhetetlen kijelentésekkel múlatta az időt, hanem részint elkezdett ordítani a fiúgazdival, hogy képtelen az adekvát cselekvésre (ez biztos azt jelenti, hogy soha nem ad nekem enni), és tőle a harmadik világháború is kitörhet, csak neki ne kelljen gondolkodnia, részint meg abba a bigyóba kiabált, ami mindig a fülén lóg, és egy rejtelmes alakkal társalgott, aki szerinte egy kutya-soviniszta barom, de mégis azt akarta, hogy jöjjön ide. Csak tudnám, minek. Aztán végül idejött, az volt, aki egyszer már beleszúrt a seggembe, és most is ezt csinálta. Komolyan nem értem ezt a nőt! Ezért tényleg nem kellett volna idecibálnia. Ráadásul egész éjszaka a légzésemet monitorozta, amikor végre elaludtam volna,

akkor gondosan kipattant az ágyból, és felkeltett jajj, Nokedli, ugye, élsz még" kiáltásokat hallatva. Kis híján belehaltam, de szerencsére reggel elment dolgozni, délután meg később ért haza, mert a MÁV-ot ebben az évben is őszintén meglepte, hogy télen ezen a szélességi körön bizony gyakorta havazik, és ráadásul ezek a fránya hópelyhek ahelyett, hogy gondosan kikerülnék a vasúti váltókat, a síneket és a forgalomirányítókat, egyenletesen esnek mindenfelé, így viszont a szokásos kétórás késéssel közlekedtek a vonatok, ami elegendő időt biztosított nekem a gyógyulásra. Biztos az is jót tett, hogy amikor felhívta azt a rejtelmes alakot, aki a régi gazdimtól ide deponált, az azt mondta, hogy hülye vagy, angyalom, adjál neki aszpirint, meg forralt bort", bár meg kell jegyeznem, hogy forralt bort egyáltalán nem adott. Hogy miért nem hallgat ez senkire? Ma viszont pótoltam az egynapnyi elmaradást, már ami a gazdi-trenírozást illeti. Azt már megszokták, hogy rendszeresen a fejemre húzom a bakancsaikat, aztán meg kétségbeesetten nyávogok, mert nem jön le. Azt is jól tűrik, hogy minden mozgó, majdnem mozgó, és erősen gondol rá, hogy egyszer megmozdul" állapotú dolgot potenciális zsákmányállatként ismerek fel és levadászom. Azt sem nagyon nehezményezik, hogy határozott mozdulatokkal földhöz tudom verni az üres kajástálkámat, és ha nem érkezik idejében a vacsora, akkor a teli vizessel is megteszem ezt. De azt például ma tanultam meg, hogy fel tudok mászni az ajtó tetejére, ahonnan

a, keserves nyávogások után le kell menteni; b, hangtalanul rájuk vetem magam, lehetőleg akkor, amikor sejtésük szerint épp a sámli alatt lapulok. További leleményem, hogy le tudom szedni a szárítóról az összes ruhát, a szárazakat becipelem a házikómba, hogy ezzel is emeljem a komfortfokozatát, a nedveseket meg eldugom az ágy alá, stratégiai tartalékként. De a legjobb, hogy megtanultam kinyitni a gardróbszekrény tolóajtaját - ez szinte korlátlan lehetőséget nyitott meg előttem, de ez egy másik hosszú történet, amelynek elmesélésére egy másik alkalommal kerítek sort. 8 Szóval a gardróbszekrény! Mondjuk, pontosan nem értem, miért így hívják, korrektebb lenne macs-ka-land-parknak elnevezni! Jó, mi? Elképesztően szellemes tudok lenni, ha egy kicsit is töröm a buksimat, de elég az antropológiával megküzdenem, a szemantikai tanulmányokat ráhagyom a kisebb kihívásokra fogékony jószágokra; tehát használjuk továbbra is ezt a lényeg szempontjából semmitmondó kifejezést. Az első pálya a fogasoké, amiken mindenféle szörnyek lógnak, amit a lánygazdi ingeknek hív, és mielőtt odaakasztaná, egy meleg vassal simogatja - nyilván, hogy felhergelje őket. Sikerül is, mert valahányszor ráugrom egy-egy vállfára, roppant ellenséges lesz a rajta lakó szörny, guban-colódni kezd meg

vonaglani, és a végén ledob a hátáról. A legingerültebbek akkor sem hagyják abba, amikor a földön vagyok, rám vetődnek és fojtogatnak. Ilyenkor kénytelen vagyok a karmocskámmal széthasogatni őket. Sajnos ez ki szokott hallatszani, és olyankor jön a lánygazdi és sopánkodik, jajj istenemezik", és azt állítja, hogy egy gyenge pillanatában gondolta azt a macskákról, hogy ideális háziállatok. Hát, tényleg gyenge pillanata lehetett. Egy különösen gyenge, mert mindenki tudja, hogy a macskák nem háziállatok, hanem autonóm, ámde jóindulatú lények, akik kizárólag a jövőbe vetett féktelen optimizmusuk okán gondolják azt, hogy a gazdik szocializálása nem kilátástalan küzdelem, és évezredek óta próbálkoznak vele. Eleddig átütő siker nélkül. A fogasok után a második pálya a törölköző-pulóverpóló szekció, azon könnyű végigmenni, mert csak annyi a feladat, hogy mindet egyenként meg kell rázni és gombóccá alakítani. Ezt én gyakran ki is hagyom, és rátérek a harmadik pályára - a táskákra. Na, az olyan, mint amikor a lánygazdi geocathingelni megy, csak ő kap hozzá koordinátákat meg egy ígéretet, hogy talál valamit, ha jó helyen kutat. Én meg csak kutatok a táskákban mindenféle támpont nélkül, de nagyon szisztematikusan, és vagy találok valamit, vagy nem. Többnyire igen, legutóbb például két kartonlapot egy műanyag tokban, gondosan ki is lyukasztgattam a fogaimmal, hogy tudják, én már megtaláltam. Jól tettem, mert mint kiderült, bérletnek hívják őket, és a jegyeket a kalauzok kilyukasztják. A fiúgazdi szerint ez hangversenybérlet volt, és ott

nincsenek kalauzok, csak abban a Strauss-polkában, amiben a végére elfogy a zenekar, de ezek pont nem arra szóltak. Nem t'om, mit kell ekkora ügyet csinálni néhány harapásnyomból! A legjobb viszont az utolsó pálya, ahol egy teljesen elkülönített rekeszben lakik a legfélelmetesebb szörny, aki csak létezik a világon, annyira veszélyes, hogy a lakásban is csak pórázon merik tartani, aminek a végét bedugják a falba. Nyilván, mert puszta kézzel nem is tudják visszatartani. Olyankor nagyon ideges lesz, és hangosan sivítani kezd meg hörögni, és ami az útjába kerül, azt megeszi! TÉNYLEG! Nem tudom, miért tartanak ilyen veszedelmes fenevadat a lakásban! A lánygazdi szerint porszívónak" hívják, és minden háztartásban van, meg nem kell félni tőle. Én nem félek, mert bátor vagyok és rettenthetetlen, de nem hülye! Ja meg antropológus is, akinek az a legfőbb kötelessége, hogy a primitív vadak között is életben maradjon, és a civilizációba visszatérve be tudjon számolni minden morbid szokásról. így, mint én most! 9 Ma igazán fárasztó napom volt. Úgy kezdődött, hogy reggel a lánygazdi betett egy adag ruhát, aminek már pont jó macska illata volt, a morgattyúba, hogy elrontsa és átható tavaszi virágos rét szaggal kerítse elő belőle, amikor az csak annyit mondott, hogy mrrr...", aztán meg hogy grrrr...", és az összes gombja villogni

kezdett. (Lehet, hogy ennek köze van ahhoz, hogy egész éjjel azt gyakoroltam, hogy el tudom-e forgatni egyszerre azt a két gombot, ami a morgattyún van? Hmm...) A lánygazdi ekkor felkeltette a fiúgazdit, mert azt mondta, hogy mesterekkel nem telefonál, mert azok mind hülyéknek nézik a nőket, és nem jönnek ki. A fiúgazdi forgatta a szemét, és azt motyogta, hogy vajon miért?", de azért telefonált, és aztán jött egy ember, de ennek nem injekciós tűje volt, mint a múltkorinak, hanem egy nagyon érdekes ládája, amibe engedte, hogy belebújjak, aztán játszott velem, és puszilgatta a fülemet, és azt mondta, hogy én még ilyen édes cicát nem láttam!" Aztán megint puszilgatta a fülemet. A lánygazdi elégedetten bólogatott, a fiú meg azt motyogta, hogy esetleg nem nézné-e meg a mosógépet? Meg kell mondjam, hogy az sokkal kevésbé érdekelte, nyilván, mert annak nincs füle, amit puszilgathatna, aztán mégis nekilátott, én meg segítettem neki! Az összes felesleges dolgot kicibáltam a ládájából, hogy ne legyen útban, és szétszórtam a csavarokat is. Annak örült a legjobban. Aztán megtaláltam a tízóraiját. Téliszalámis szendvics volt! Aztán belefeküdtem az ölébe, és doromboltam, a lánygazdi ellágyultan nézett, és felajánlott egy vajas kenyeret kárpótlásnak, a fiú meg azt motyogta, hogy rohadt kis qrva, egy szelet szalámiért bármit hagy". Aztán még dögönyöztek, aztán a ládás ember sóhajtott egy nagyot, és megkérdezte, hogy jó lesz-e, ha csak az alkatrészt számolom?" Mire a lánygazdi élénken bólogatott, és kávét csinált neki, a fiúgazdi pedig azt motyogta, hogy Elkurvultak! Mind a

kettő." Aztán kikísértem a ládás embert a kapuig. Mire visszaértem, ott álltak, csapkodták a kezüket, és azt kiabálták: Ugye, mondtam, hogy el tud tűnni, ugye, mondtam, hogy elcsavarog, ugye, mondtam, hogy..." Aztán ma este kaptam a nyakörvet, egy röhejeset, amin csíkos macskák vannak - brrr... -, és van rajta egy tábla, EGY MACSKAFEJ, amibe bele van gravírozva, hogy hívnak, meg egy csomó szám - azt hiszem, a gazdihívó. Hmm... nem is baj, hogy nekem is megvan. Legalább tudom riasztani, ha elfogyott a kedvenc nasim. Most már azt hiszem, tényleg elérkezett az ideje, hogy ombudsmanhoz forduljak! Csak azért mert messze földön híres vagyok a türelmemről - például van, hogy két percet is várok a kajámra, és csak utána kezdek el követelőzni! -, nem kéne visszaélni vele! Azt mondta rám a lánygazdi, miközben a fülén lógó valamibe beszélt, hogy nagyon helyes macska, de állati félős"! ÉN?! Csak azért, mert elloptam tőle a rénszarvasos kulcstartóját, amitől aztán minden éjjel összeszarom magam, mert olyan ijesztő a sötétben, és nyivákolok egy kicsit. De csak addig, amíg a lánygazdi fel nem kel és meg nem ment. Vagy azért, mert reggel ráesett, mit ráesett, rázuhant a fejemre egy törölköző, és teljesen elvesztem benne, de NEM IJEDTEM MEG! MEGLEPŐDTEM! Az teljesen más! Bár felületes és értetlen szemlélőnek hasonlónak tűnhet. Vagy arra célzott, amikor bekapcsolta azt a hülye brügettyűt, amivel banánturmixot csinál, és

akkor én ugrottam egy nagyot, de nem a brügettyűtől, hanem csak úgy? EDZÉSBŐL! És az ágy alá is edzésből bújtam be! Nohát! És egyébként is, macskának szerződtettek, nem gladiátornak! De aztán a fiúgazdi azt mondta, hogy menjenek el karácsony után Karlovy Varyba, és igyanak sört feszt, meg fürödjenek (lehet, hogy ezek évente csak egyszer fürdenek a napi mosdás helyett, és ebből ekkora cirkuszt csinálnak?), és engem meg adjanak kölcsönbe valakinek. Mire a lánygazdi nem mondott semmit, de azt gondolta, hogy majd a te kutyádat, majd azt adjuk kölcsön", nem mondta, de láttam a homlokán, azon mindig látszik, mit gondol. Aztán hümmögött, aztán lefoglalt egy szállást, amihez nagy betűkkel oda volt írva, hogy PETS WELCOME, ez állítólag azt jelenti, hogy örülnek nekem. A fiúgazdi azt mondta, hogy minden macskakönyv szerint a cicák utálnak utazni, és jobb nekik otthon maradni. Mire a lánygazdi azt mondta, hogy Persze, meg azt is írják, hogy autonómak és szeretik a magányt, nappal alszanak, éjszaka meg zajonganak. Ehhez képest ez a kiscica (ez én vagyok!) az ajtóban vár, jön, ha hívom, és nem moccan mellőlem, villanyoltásnál lefekszik, és reggel fél hétkor megkaparja az ágy lábát, és közli, hogy 'miáú, szerintem reggel van'." Aztán pont mutattak a tévében egy kamionos macskát, és akkor eldőlt, hogy világutazó leszek! Egy Csizmás kandúr! Ööö... vagy Orizatriznyák... ööö... biztos volt világcsavargó lány cica is, csak most nem jut egy sem az eszembe.