Sándor András, a szabadgondolkodó emlékezés az íróra, esszékben

1 Czike László Sándor András, a szabadgondolkodó emlékezés az íróra, esszékben Vác, 2005. január Szinopszis

2 Sándor András - ha csak rövid ideig is - atyai jóbarátom volt. Meghalt 1997-ben, Egerben, - 74 éves korában. Másfél éves barátságunk története amilyen egyszerű, olyan romantikus. A rendszerváltást (1990.) közvetlenül megelőzően főleg a KAPU-t és a HITEL-t olvastam; azután többnyire jobboldali heti- és napilapokat - Demokrata, Magyar Fórum, Pestmegyei Hírlap, Új Magyarország, Új Idők, stb. -, amelyek segítettek megértenem: mi történik a nagypolitikában. A sok jó író között (már 1996. után) feltűnt nekem egy, akinek egyedülállóan vitriolos stílusa, objektív lényeglátása, könyörtelen, de igazságos, különleges ítélőképessége, publicisztikáinak bátor őszintesége mélyen megragadott. Egy időponttól kezdve már módszeresen kerestem, direkt vártam újabb és újabb írásait, mert egy sem volt közöttük, mely unalmas, kisszerű, hétköznapi, nehezen érthető vagy hazug lett volna: valamennyi az aktuális probléma kellős közepébe talált. Mérhetetlenül csodáltam az ismeretlen embert tudásáért és bölcsességéért. Sándor András állandó író volt a Pestmegyei Hírlapban és az Új Időkben. Egy különösen gondolatébresztő cikkét követően tollat ragadtam, és levelet írtam neki, ismeretlenül, a kiadó lap szerkesztőségébe címezve. Már nem is reméltem, hogy válaszol - közel 4 hét telt már el -, amikor megjött a levele. Gyorsan összebarátkoztunk. Másfél éves levelezésünk tulajdonképp egy kétoldalú, esszészerű, folyamatos, élő politikai eszmefuttatás, melyben az aktuális fejleményeket vitattuk/tárgyaltuk meg. Elképesztően mély, pontos, bölcs történelemismerete, eligazodása az ókori kultúrákban, rendkívül sokoldalú probléma-megközelítése külön tanulmány volt! Közel egész kötetnyi terjedelmű levélváltásunk tartalma az ókori Rómától 56- ig, Mátyástól a rendszerváltásig, Rákositól Kádáron át egészen az Orbán- Torgyán, napi kérdéskörig ível. Ez szinte olyan, mintha a nyomtatásban megjelent könyvei mellett egy külön, exkluzív, mindmáig kiadatlan, sajátosan közvetlen hangvételű, szamizdat -kötettel is rendelkeznék: a személyes részvétel különös élményével, egy különlegesen érdekes, írásos párbeszéd formájában... Sándor András író a számomra nagyon szerencsétlenül, túl korán hunyt el, egy kezdődő nagy barátság szinte legelején, amikor még csak épp sejteni kezdtem, hogy a személye mennyire meghatározó lehet (lesz) a további életem minden

3 vonatkozásában. Ugyanakkor reám hagyta az önéletrajzát! Az egyik levelemben külön kértem, hogy tiszteljen meg vele, amit habozás nélkül meg is tett: elküldte nekem levélben a 20 gépelt oldalas részletes önéletrajzát, melyet addig sehol nem publikált... Sándor András (az ökológus) - öt-hat másik nyelv mellett - tökéletesen beszélt, olvasott és írt olaszul is. Egyik turista-útján ismerkedett meg Gilberto La Scala nevű olasz barátjával, aki a Cappelle Vaticane szólistája, maestroja, szintén jeles ökológus, - akárcsak Sándor András, aki haláláig a Bükki Nemzeti Park híres szakértője, tanácsadója volt, amiről közismert szakkönyve is tanúskodik. Kiterjedt levelezést folytattak egymással, amelyet András halála után signore La Scala elküldött nekem, s amellyel - mint még kiadatlannal - szintén rendelkezem. A legrejtélyesebb azonban Sándor Andrásnak külön a számomra írott útmutatása, amolyan személyes szellemi végrendelete, ami nem több egy piciny gyűrött és kimosott cetlinél, melyet utolsó közös bükki kirándulásunk alkalmával nyomott a kezembe és én eltettem a nadrágom zsebébe, hogy onnan - kimosás után, de még jól olvashatóan! - hónapokkal András halála után kerüljön újra elő, még éppen idejében... A cédulán az állt, hogy mielőbb (?) keressem meg Vass Csaba szociológust, és olvassam el A globalizációs világrendszer-váltás és létmódváltás, a Valóság folyóiratban megjelent esszéjét. Megtörtént! Sándor András így még a halála után is gondoskodott rólam. A szellemi öröksége tisztító megaláztatásokat, megtisztelő szenvedéseket hozott. Amolyan kitaszított rendbéli kóborlovaggá tett a hozzá való hűségem! Mert ki is volt valójában Sándor András? Ebben a könyvben összefoglalom azt a rengeteget - egyesek számára bizonyos értelemben túl sokat! -, amit róla tudok. Valóban! Sándor András tényleg túl sok volt; - szinte fel sem lehet sorolni hiánytalanul valamennyi elkötelezett, hűséges kötődését mindazokhoz az ügyekhez, amelyek iránt személyes felelősséget érzett és vállalt. Eredeti végzettségére s szakmájára nézve történész és ókori nyelvész (classica filológus) volt; ebből eredően kimerítően ismerte a görög, a római (és az ezeket megelőző) ókori társadalmak nyelvét, politikai, gazdasági berendezkedését, mely ismereteiből gyakran - ha csak tehette! - merített analógiákat az újkori (globális és magyar) történések áttekintéséhez, könnyebb megértéséhez. Református erdélyi polgárcsaládból származott, édesapja ügyvéd volt: egy nagytudású clochard, ahogyan ő elnevezte. Fiatal diplomásként újságíró, népi író,

4 népművelő lett. A pályakezdése egybeesett a II. világháborút követő kommunista hatalomátvétellel. Tekintettel baloldali (népi) vonzódására, valamint korai, erős politikai érdeklődésére: belépett a Kommunista Pártba. Sándor András az életének ezt a korszakát úgy magyarázta meg nekem, hogy: Nem az a fontos, hogy hol van az ember, hanem az, hogy mindig becsülettel tegye a kötelességét, és a válaszutaknál mindig helyesen döntsön, tudja, merre kell mennie. Életrajzának bevallottan tudatos fő motívuma szerint: hagyta magát vezettetni a sorsa, a Gondviselés által, és mindig felvállalta a személyére szabott feladatot, s beteljesítette azt. Egészen közel került Rákosi Mátyáshoz; - annyira, hogy szinte közvetlen tanácsadói köréhez tartozott. Azután amikor Rákosi öntörvényű diktátorrá vált, Sándor András elkezdte hevesen bírálni, amit ő építő kritikának szánt, ámde Rákosi nem annak vette. Andrást először száműzték Dunaújvárosba, majd kizárták a Pártból és az Írószövetségből is. Látta, hogy az ország a forradalom felé sodródik; de Rákosi és környezete nem fogadta meg intelmeit. Tagja lett a híres Petőfi Kör -nek, amely intellektuális (reformkommunista?) társaság nem kifejezetten a forradalom meg-szervezését tűzte ki fő céljául, sokkal inkább korszerűsíteni akarták a szocialista rendszert. Amikor azután kitört a forradalom, - Sándor András forradalmárként Nagy Imre tanácsadója lett, akit érdekes, ellentmondásos személyiségként írt le. Nem vezetői alkat volt - írta a levelében -, aki két tűz, a népiek és a liberálisok befolyása között őrlődött. Sándor András életében legnagyobb ellenfelének a liberális Vásárhelyi Miklóst (pár éve hunyt el, haláláig a Soros-alapítvány magyarországi elnöke volt) tartotta. Nagy Imre miniszterelnököt a Párt liberálisai elárulták, András azonban sohasem. Az 1956-os forradalom leverése után Andrásban minden összeomlott... Mint forradalmárnak, menekülnie kellett! Kádár János mintegy vérdíjat tűzött ki a fejére : A tigrist le kell lőni! - mondta ki a verdiktet, személy szerint Sándor Andrásra vonatkoztatva. Barátai javasolták neki, szökjön ki külföldre (elintézték volna), de András nem ment; - inkább itt maradt, a hazájában... Letartóztatták, és 8 év fegyházra ítélték, amiből 3 évet ült le, Vácott. Az 1960-as években a Szerzői Jogvédő Hivatalban szerkesztő-műfordítóként, a magyar szellem szolgálatában dolgozott. Az 1970-es években az Egri Dohánygyár igazgatójának gazdasági tanácsadója

5 volt, egészen nyugdíjba vonulásáig. Ereje teljében úgy döntött, hogy a politikai rendszerváltásban is részt kell vennie; író-gondolkodóként, tanácsadóként - minden lehetséges módon. Alapító tagja lett - több, volt népi író társával együtt - az MDF-nek, amelyből az SZDSZ-szel kötött paktum után azonnal kilépett. Egészen 1997. novemberében bekövetkezett haláláig a tanácsadója volt Csoóri Sándornak, a Magyarok Világszövetsége elnökének; igyekezett megakadályozni a Szövetségben a liberális szellemiség térhódítását. Amikor 1994-ben az MSZP megnyerte az országgyűlési képviselőválasztásokat; Sándor András személyesen felkereste Horn Gyulát, hogy lebeszélje az SZDSZ-szel tervezett koalíciós szerződéskötésről. Hiába... Haláláig az Új Idők vezető publicistájaként írt. Szerkesztőként részt vett egy szamizdat-magánlevél - a Kedves Barátom! - megírásában és szerkesztésében. Íróként is a liberalizmus politikai túlsúlya ellen küzdött. Rendkívüli módon érdekelte az 1998-as választások várható eredménye; levelezésünkben is részletesen elemzi a várható Orbán-Torgyán megegyezést. Ebből kiderül Sándor András előrelátó nézeteinek fejlődése is; - eleinte még ( a Soros-indulás miatt) elvetette Orbán Viktor miniszterelnökjelöltségét, 1997-ben azonban fokozatosan felismerte és el is fogadta a majdan bekövetkező jövőt, amit sajnos már nem érhetett meg. Minden újat kész volt befogadni! Sándor András életművében a több ezer publicisztika mellett számtalan fordítás és műfordítás is szerepel, és három könyv: Kicsoda legyen irgalmas nekünk? (tanulmánykötet), Bükk-monográfia (ökológiai szakkönyv) és A történelem elmezavara (látleletek, 1987-1996.). Sándor András feleségével magányosan élt Egerben; írt, érvelt, politizált - nem fogta be pörös száját! - egészen haláláig. A Bükköt járta, védte a természetet; - Budapestre csak szerkesztőségi összejövetelekre, vagy könyvét dedikálni jött fel. Társasházi lakásában Cirmi macskájával játszott, csillagos estéken az ablakból kémlelte távcsövével az égboltot. Gyakran említette a szíve bal kamrájának gyengeségét ( késését ), ami miatt nem jól bírta a túlzott fizikai megterhelést (hegymászást, lépcsőt), - ilyenkor légszomj kínozta, de ameddig megállásra nem kényszerült, hősiesen küzdött ellene, és úgy tett, úgy vette az akadályokat, mintha semmilyen problémája nem lenne. Utolsó közös kirándulásunkon már nem jött le velünk az aggteleki cseppkőbarlangba, - a kijárat előtti padon ücsörögve elmélkedett és bóbiskolt, amíg előkerültünk...

6 Társadalmi értelemben magányosan halt meg. A Párt liberális utóüldöztetése miatt még a 60-as években felbomlott a családja; előző felesége elhagyta: felnőtt lányával és fiával minden kapcsolata megszakadt. Második feleségével, Jutka asszonnyal élt boldog házasságban, haláláig. Keresztény (református) volt és magyar, ami miatt a liberális volt elvtársak meg-próbálták mindenhonnan kirekeszteni. Ki is volt Sándor András, - az író-publicista, a forradalmár, az ember? Sándor András, aki töretlenül végigharcolta valamennyi küldetését. Minden tudásommal azon igyekszem, hogy könyvemben bemutassam - olyannak, amilyennek megismertem: hűségesnek Istenhez, hazájához és önmagához.

7 Előszó helyett A jelenségek a Világegyetemben - Földünkön is - kölcsönös összefüggésben, sőt, meghatározottságban állanak. Egyaránt érvényes ez a természeti és a társadalmi jelenségekre, hiszen az ember a természet része. Ray Bradbury egyik novellájában történik, hogy az időben évmilliókat visszautazó őslényvadász-expedíció elővigyázatlan tagja letér a kijelölt ösvényről: noha akaratlanul, de eltapos egy éjjeli pillangót. Mikor visszatérnek a saját jelenjükbe, mindent változatlanul találnak, - egy kivétellel: a korábban lezajlott amerikai elnökválasztás nem az általuk ismert, hanem azzal éppen ellentétes eredményt hozott: a konkurens jelölt lett az elnök. A lepke elpusztítása visszamenőleg meg-változtatta a múlt egészét, a módosult történelem pedig egy kissé megváltozott jelenhez vezetett! Lehet, hogy egy elővigyázatlan időutazó (vagy a Gondviselés katonája?) a kijelölt ösvényről letérve a múltban Magyarországon is eltaposott valamit?! ****** A társadalmi-politikai változások is objektíve meghatározottak. Ha mégsem láthatjuk azokat pontosan előre, annak nem az az oka, mintha a vakvéletlen irányítana mindent - vagyishogy nincsen determináció -, hanem sokkal inkább az összetevők óriási száma, és kölcsönös egymásra hatásuk bonyolultabb érvényesülése: a végeredmény, az összes hatások eredője normális agyvelővel vagy komputerrel már nem számítható ki. A történelem több példát is produkált, hogy bizonyos szerencsés (?!) csillagzat alatt született ember a körülmények kedvező (?) összejátszásában előre meglátta a jövőt. Például Nostradamus, vagy a szintén francia Jules Verne. A modern világirodalom legdöbbenetesebb, legaktuálisabb regényciklusa Isaac Asimov Alapítvány-trilógiája és annak eredeti folytatása. A véget érni nem akaró cselekmény-fűzér vissza-visszatérő főszereplője Hari Sheldon (a mi leleplezős, rendszerváltó Tőke Péterünk - alias: Peter Sheldon - tőle kölcsönözte írói álnevét) a hírneves történész-professzor, az intergalaktikus politikai tanácsadó, aki a modern szociológiát/politológiát a matematikai/statisztikai vívmányokkal (mint új módszertannal) ötvözte, majd ezt az Öszvér (a regényciklus negatív főhősének a neve)-tudományt - a pszicho-históriát - kora politikai problémáinak megoldására, a lehetséges/szükségszerű jövő feltárására alkalmazta, a galaktikus válságkorszak lerövidítése érdekében. Isaac Asimov műve - modernkori prófécia. Megjósolja, hogy idővel a jövendőmondáshoz nem kell majd transzba esni, különböző rituális hókusz-pókuszokat

8 végezni; elég lesz, ha valaki okosan, bölcsen, tisztán és becsületesen elemzi a múltat és a jelent, és mintegy modellezi, szimulálja: kiszámítja és megoldja a jövő titkát. A próféták kivételesen erős akaratukkal felfokozzák a képzeletük térerejét, így képessé válnak a távoli téridőből - a jövőből - folyamatosan érkező értelmes jelek érzékelésére, felfogására, dekódolására; a bennük rejlő üzenetek megfejtésére és értelmezésére. Sándor András a következőket írta a Püskinél 1996-ban megjelent "A történelem elmezavara" című könyvének 179. oldalán: "A nemzeti fasizmusok túlélő maradványai zavarják a globális fasizmusnak ezt a replikálódó (szervesen kiépülő) organizmusát: keresztezik a vezetésre eleve elrendelt globális világ-elit, illetve a kiszolgáló szerepre eleve elrendelt globális embertömeg földgömb-méretű struktúra-eloszlását. Ennek a globális struktúrának a hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ. A migráció elősegítése és szorgalmazása a nemzetek szétoldódását (a nemzeti célok eltüntetését), és egységes, műhold-hipnotizálta kiszolgáló-tömeg létrehozását célozza az összes kontinensen. A skinhead -mozgalom megragadt a fasizmus egy korábbi és időszerűtlen állapotában, és ezzel a merőben új, globális fasizmus számára álcázási lehetőséget ad: ez utóbbi a demokrácia jegyében léphet föl a tegnapi fasizmus ellen. A valóság tehát az, hogy a tudomány és a technika új szintje - a hozzáférés a nukleáris energiához, az elektronika, a szociotechnika és a tudatbefolyásolás ipari méretűvé válása, az űrtechnika, a génsebészet - megsemmisítette a nemzeti létműhelyeket és életvilágokat, valamint a demokráciát, mint társadalmi működési rendszert. Miután az előkészítő fázisok a XX. század első felében a nemzeti társadalmakon belül lezajlottak; a XX. század végére a monetáris folyamatoknak, mint az emberi energiákat globális méretekben összegyűjtő és szétosztó csatornáknak a kizárólagossá tételével globálissá tették a fasizmust, mintegy megvalósítva ezzel Hilferding generálkartell látomását. Ez a válasz a következő kérdésekre, melyek újra meg újra megfogalmazódnak milliárdnyi emberben: a puszta vázzá vált demokratikus intézményrendszer keretein belül miért nincsen demokrácia? Miért válik, válhat a demokratikus intézményrendszer erőszak-érvényesítő mechanizmussá? Miért is nem érzi magát otthon az ember a saját hazájában? Miért semmisíti meg a szabadságot éppen a liberalizmus? Miért tűrnek el hosszú évekig (valójában táplálnak) olyan véres háborúkat, mint a közel-keleti, a vietnami és a délszláv? A kor a globális fasizmus kora, - bárminek hazudják is világcsászárokká vált tőzsdehiénák. A sajtója és a tömegtájékoztatása emberi jogokról és demokráciáról beszél, amíg hazugságai el nem kopnak. Teljhatalmú tőzsdearisztokráciája (a

9 magas intelligencia-hányadosú világ-elit) minden ellenőrzés nélkül azt tesz az emberiséggel, amit akar. A nemzeteknek, mint kultúrális lényeknek és az önrendelkezés alanyainak, kilátása a halál. S az extrém kétségbeesés zsákutcába kergeti őket: az öngyilkos terrorba. A Föld íme az Antikrisztus kezébe adatott, aki az ökológiai katasztrófa felé kormányozza. A politikát, - mint a pelyvát fújja szerteszét a szél. Nincs más lehetőségünk, mint lárvaarcunk alatt megőrizve átmenteni a rejtett, mélyben melengetett Krisztus-arcot (az Ember Fiáét az embertelenség pokol-bugyraiban), és Isten-eresz alá húzódva várni be az idők teljességét." Mert eljön az idők teljessége, a beteljesedés, ami még mindig nem a világvége. Az élettelen-fakó bábokból tavasszal hirtelen gyönyörű pillangók lesznek. A frissen-kelt pávaszemek részegen csaponganak az áprilisi szélben. Eljön a karácsonyi újszülött, hogy érettünk beteljesítse keresztáldozatát: Soros, a Vörös Cégér, a Vörös Ördög, a Róka, a Hálózat, - az Aranyborjú ellenében. A Húsvétkor feltámadó Krisztus üdvözült, pünkösdi teste fenséges pillangóként repül ki bábjából, a torinói lepelből - a tekintete szilárd: jóságos, de kőkemény. Az idők vége felé minden dolgok is - feledve és feladva rejtőzködésüket - azzá válnak, amik valójában. Mert nincsen titok, amit ki ne hirdetnének. Rabszolganépek támadnak fel: a Sátán birodalma darabjaira esik szét. A gyarló ember gyakran elrejti a valódi arcát, bebábozódik, kódolja írását, sőt, a gondolatait is. Sándor András nem rejtőzött el - nem rejtette véka alá véleményét. Az ezerszínű Világ, az izgalmas Valóság sorsszerűen kódolt. Tényei dekódolásra, leleplezésre várnak. Titok nem maradt rejtve őelőtte... Sándor András ( 1997.) pedig nagyon értette a Világmindenség működési elvét; pontosan tudta, hogy itt, a Földön Krisztus és Lucifer kölcsönösen feltételezik egymást. Légy okos, mint a kígyó; és szelíd, mint a galamb! írta nekem, Jézus Krisztust idézve. A halálosan - gyógyíthatatlanul - bűnös ember elkárhozik. A gyarló emberi lelkek a bűnbánat és a bűnbocsánat révén, rövidebb-hosszabb purgatóriumi fogság után, üdvözülhetnek. A lelkiismeretlen emberek túlvilági sorsa előttem ismeretlen. Az egyenes gerincű emberek üdvözülése nem diszkrét esemény - mint például a halál -, hanem olyan töretlen folyamat, amely gyakran már az evilági életükben fokozatosan végbemegy. A próféták viszont már eleve üdvözülten jönnek erre a földi világra. A testi erejüket gyorsan felőrölve, apránként próféciáikba pazarolják. A próféciák, a jövendölések lepkék. Szárnyra kelnek, majd elillannak.

10 Ha a lepkéket összegyűjtjük, sorba állítjuk: megnyílnak a dimenziók. A törésvonalak szélén egyensúlyozva haladunk a pokol egyre mélyülő bugyrában. Kétoldalt elhúznak mellettünk az Apokalipszis lovasai... ******* Mi, magyarok egyszerre éltük meg a rendszerváltást - amit éppen úgy spontán felszabadulásnak hittünk, mint 1945-ben; csak ezúttal az ideiglenesen 45 éve hazánkban tartózkodó, egykori felszabadítók diktatúrája alól -, meg a szép új világrend, a globalizáció Magyarországra átterjedését, amelynek a valóságos tulajdonságairól, viselkedéséről, okairól és céljairól nagyjából 1995-ig jóformán semmit nem sejtettünk. A néptömegek - mivel nem tudják a kettőt szétválasztani - ma is azt hiszik, hogy rendszerváltás és globalizáció egy és ugyanaz a hatás, így az elszegényedésükért, létbiztonságuk elveszítéséért azokat a tényezőket okolják, akik a megelőző szocialista rendszert megdöntötték. Vagyis: a kapitalizmust és a multinacionális cégeket, illetve a velük együttműködő magyar államot, a pénzügyi és politikai elitet. Ezért van, hogy a magyar népnek legalább a fele visszasírja a kádárizmus gulyás-kommunizmusát, a legvidámabb barakk sajátos hangulatát -, mert azt hiszik, azt gondolják, hogy az egykori jólét, noha spontán el is veszett valahol Lepsénynél, mégis kvázi gombnyomásra bármikor visszaállítható kevés jóindulattal... Pedig az idő kerekét nem lehet visszaforgatni! Akár volt az a híres, nevezetes Rózsadombi Paktum - a rendszerváltásunk magyar bölcseinek jegyző-könyve! -, akár nem: a dolgok szigorúan a megegyezés kötött menetrendje szerint történnek... Mindenesetre: vagy spontán tudattalanul, szinte sorsszerűen (fátum, karma, kataklizma, stb.) megyünk tönkre már több mint 20 év óta (vö.: 1982-ben léptettek be minket a Nemzetközi Valutaalapba!), vagy nemzetközi konspiráció áldozatai vagyunk... Vagyis furcsa árukapcsolás történt itt: az elitünk mintegy valódi felszabadulásként adta el nekünk a rendszerváltást (s vele a multiknak Magyarországot); de a csomagba tudtunk nélkül, már jó előre nemcsak a nómen-klatúra burzsoáziával való teljes kiegyezést (vele implicite a Bokros-csomagot is!) kalkulálták bele, hanem még az egész globalizációt is, beleértve néhány évvel későbbi belépésünket is az Európai Únióba. Látható, hogy miközben a spontán fejlődés látszatát kelti a verbális és tényleges mágiával, a médiával, valamint a Mammon pénzével is támogatott, sőt, összeházasodott rendszerváltó elitünk; - addig egy mindenre kiterjedő átgondolt koncepció, egy komplex terv végrehajtása folyik, amelyről a népet, minket nagyvonalúan elfelejtettek tájékoztatni. Hogy 1990-ben felszabadultunk a kommunizmus alól, és egyidejűleg rendszert is váltottunk, ez egy dolog - hogy globalizálnak minket, az pedig egy másik. Nem kellett volna szükségszerűen ide jutnunk, ha nincs globalizáció. Azonban a világ gazdasági, pénzügyi, politikai és kultúrális egységesülési folyamatai nélkül

11 talán sohasem szabadultunk volna fel az effektív kommunista elnyomás igája alól. A globalizáció tette ugyanis lehetővé és szükségszerűvé a magyar rendszerváltást is. Azt kell tisztán látni, hogy 1950. óta a történelem csak látszólag mutatta az ádáz hidegháború képét két világhatalom (USA és SZU) és világrendszereik között - valójában a mélyben már hosszú évtizedek óta az egyre gyorsuló globalizáció, a világ eggyé válása az uralkodó fő irányzat és folyamat. Mivel ez megcáfolhatatlan tény: csak az kérdés, hogy mindez vajon spontán történik-e, vagy tervszerűen?! Más oldalról megközelítve: miközben mi, itt, Magyarországon a kommunizmus szerencsétlen áldozatainak hittük magunkat és Sándor András író váci börtönbeli szavaival élve: Vártuk, hogy megjöjjenek a jenkik a csokoládéval!, aközben odakint a világ hatalmasat változott. Erről csak azok az utazó nagyköveteink - a katonai hírszerzők s az Aczél és Soros támogatta kultúra kineveltjei, stb. - tudtak, akiket a 80-as években (talán direkt ezzel a céllal) már sűrűn kiengedtek-küldtek a vasfüggöny mögé a szép új világrendre felkészülő reformkommunistáink. Arról van szó, hogy a világ észrevétlen egységesülése Nyugat és Kelet fokozatos egybeolvadását, összefonódását eredményezte: a kapitalizmus és a szocializmus közötti különbségek, ellentmondások összemosódtak. A két rendszer közti alap-vető ellentmondást Nyugaton a központi tervezés hiánya, míg Keleten a magán-tulajdon (és a pénz) szabadságának a hiánya jelentette. Miután fű alatt (titkosszolgálataik egyeztetése révén) mindkét rendszer belátta a másik igazát - megkezdődhetett a reálfolyamatok politikai összehangolása. Ez a globalizáció lényege! Kelet lemondott a szabadságjogok, a tőke korlátozásáról - Nyugat pedig megvalósította a magas fokú tervszerűséget. Ezután konszenzusos alapon együtt hozzáláttak, hogy felszámolják a véletlent az egész világon. Mert a hatalom - különösen a koncentrált - legfőképpen a spontán meglepetéstől irtózik. A kommunizmusból kapitalizmus - a kapitalizmusból kommunizmus lett... Jól megőrizték és össze is házasították egymás rossz tulajdonságait. Nyugaton ettől csak egy kicsit lett rosszabb - nálunk: nagyon. A felszabadulásból, a rendszerváltásból és a globalizációból nekünk csak ennyi jutott. A rendszerváltás Magyarországon 1982-ben kezdődött - eleve a későbbi atlanti globalizáció és az úniós integráció céljával... Hol rontottuk el? Mit nem vettünk észre? Sándor András nem érhette meg, amikorra mindezekre a kérdésekre megszületik

a mai megdöbbentő válasz; de azt tudta, hogy a világforradalom végleg elbukott. 12

13 Még mindig csak előszó: szövetségi prófétákkal Ne ítélj, hogy (meg) ne ítéltess! Akit megaláznak, az felmagasztaltatik. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Isten útjai (amúgy) kifürkészhetetlenek... Sándor György humoralistának, akivel együtt mi hárman a legjobb barátok voltunk és vagyunk - aki amúgy mellékfoglalkozásban az 1997-ben elhunyt ószövetségi próféta, Sándor András megkésett reinkarnációja is -, a furcsa rendőrségi jegyzőkönyv-részleteihez (Magyar Nemzet 2001. IX. 1.) írtam ezeket: Semmi kétség, Sándor György, a részszépíró is prófétává lett! Méghozzá már az Újszövetség mirhájával megkenve szállott alá az Ószövetség új poklába: mint Ábelünk tanítaná a szeretet áldozatára a Káinjait. Tanítaná Mózes helyett móresre, de leginkább éberségre a hébereket... Sándor András nyomán... S lám csak: a részszépírás apránként döbbenetes felfedezésekre vezette! A televízió, a tudat-felügyelőség börtönőre Igen, - az egész világ fogoly. Már többedszer írod ezt döbbenten, Sándor Gyuri, mintha az ismétléstől majd csak eloszlana a rettentő varázslat. A szabad világ sohasem létezett. Sándor András tudta ezt. A kommunizmus kísérletével a bűvös kör bezárult: a szabad kőművesek tervszerűen bevakolták a begörbült életteret... A párduc a gödölyével heverészik Atavisztikus gyermekkori álmom, hogy újból létrehozzam - legalább in vitro - a paradicsomi állapotot, amikor is a farkas a báránnyal lakik együtt; és legfeljebb kinn a farkas, benn a bárány -t játszanak, azonban vér sohasem folyik. A Biblia szerint a Paradicsomban a párduc még együtt heverészett a gödölyével; sőt, az oroszlán a zebrával fogócskázott, - s Ádám szemhunyására a lábához telepedett. A skót juhászkutya (collie) a farkas esküdt ellensége, megőrzi tőle a bárányokat. Ám a szibériai husky, a szelídségre szelektált tisztavérű farkas - nem fér össze vele. Megölik egymást, mert ősi szagokra, ösztönökre ébred a bosszúszomj... A rendszerváltás hajnalán volt egy ügyvéd barátom, akinek az íróasztalán faragott Krisztus-fej díszlett, s a háta mögött monarchia-kori biedermeier páncélszekrény állt... Nagyon szeretjük! - ismételgette átszellemült mosollyal. (Mind a kettőt.) Mondtam egyszer Robinak: egymillió forintot szánnék egy közös alapítványra, a keresztény és zsidó magyar értelmiség

14 barátságának elmélyítésére. Köszönöm, én ebben nem veszek részt! - válaszolta. Páncélszekrény és Krisztus-fej - párduc és gödölye. A csecsemő a vipera fészkénél játszik Az egész Föld egy hatalmas nagy viperafészek; a jászoly csak ritka illúzió, amely körül éjjel-nappal hangtalanul ott koslatnak Heródes gyilkosai... Ne feledd, mióta Jézus megszületett: a vallásháború a szeretet ellen folyik. Nem országokról, nem területrendezésről, nem népekről vagy etnikumokról, legkevésbé kisebbségekről szól a történet, hanem a végső harcról a krisztusi szeretet ellen. Ezért mondta a Bombera Krisztinától feltüzelt 75 éves magamutogató aggastyán három éve a posztkommunista tv2-ben ezt a liberális kulcs-mondatot: Krisztus, leszállhatnál már arról a nyavalyás keresztről, hogy megigyál velünk egy jó kupa (antinori) vörösbort! - Mert a szeretet keresztáldozata az egyetlen, ami még legyőzheti az Antikrisztust. A vámpírt (Nosferatut) is csak a feléje nyújtott kereszt űzheti el... Az emberi lelkiismeret kiküszöbölése Igen, - az ószövetségi próféta újszövetségi reinkarnációja idejében felismerte az élő Antikrisztus legrettentőbb szándékát: meg akarja semmisíteni a lelkiismerettel bíró embert. Isten a nemzéssel a Teremtés részesévé tett bennünket, mert a lélek a két ivarsejt egyesülésekor száll mint Isten magzata az embrióba; ezért ember-gyilkosság a bármilyen korán elvégzett abortusz is. A lelkiismeret, mint az ember kommunikációs kapcsolata Istennel ezért úgy számolható fel a leghatékonyabban, ha még csírájában elfojtják - vagyis ha a lélek meg sem születik... A klónozással az Antikrisztus szolgái kiiktatják a szaporodásból a Teremtést, és felépítenek egy hasonmásokból álló emberi populációt. De a legfélelmetesebb az egészben, hogy a klónozás révén majd lehetővé válhat minden becsületes, krisztus-hű emberi lény alteregójának az előállítása is; egy olyan alteregóé, aki a megszólalásig hű mása az eredetijének, csak éppen belül üres, vagyis hiányzik az isteni önkontrollja. Az igaz lelkek az alteregójuk láttán meghasonlanak és a hasonmások megölik őket, s helyükbe is a (saját) hasonmásuk lép. Fokozatosan, észrevétlenül kialakul Orwell 1984-e, az Antikrisztus birodalma, a hasonmások klónozott társadalma. Nem csoda, ha anya nem ismer többé a gyermekére; s ha megszületett, azonnal egy kukába dobja. De a cseperedő gyermek sem ismer szüleire, mert ők közben hasonmásokká válnak. Ezalatt ember-állat hibridek lepik el a Földet; - kisebbségi és személyiségi jogokat követelve. S e testi-lelki gnómokból államférfiak lesznek. A borjú és az oroszlánkölyök együtt híznak, - kisgyermek terelgeti őket... Még kérded: hányad-íziglen?! HETEDÍZIGLEN!!! Az áteredő bűn az istentagadás kevélysége; más szóval: evés a Tudás Fájáról.

15 Életünk értelme azon mérhető le - mennyire váltunk eggyé Krisztus áldozatának misztériumával. Még életünkben a részévé kell lennünk a természetfölötti (isteni) szervezet életének, amelyhez a kezdetektől tartozunk. Az Angyalok Rendjének... Vigyáznunk kell; - 2000 évvel a megváltás után nem árulhatjuk el Krisztust még egyszer, mielőtt a kakas kukorékol! A hasonmásunk jusson a végső kárhozatra. Hiába hát minden (h)éberség, ebből már nem lesz rendőrségi jegyzőkönyv, mert annyi már a bűntény, hogy nyilvántartani is képtelenség. Miért csodálkozol?! A rendőrök, az ügyészek, a bírók, sőt, már az ügyvédek is: mind hasonmások... Nem is beszélve a náluk magasabb sarzsikról! De vajon kik, kiknek a hasonmásai?!

16 Sándor András, a szabadgondolkodó Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után itthon maradt, el is fogták. Elfogása történetét - A történelem elmezavara című könyvében (23-24. oldal) - mintha csak kívülről szemlélné a vele történteket, így írta meg: "Fűzfőnél jobbra kanyarodott az út. Már teljes volt a nappali világosság, de a néptelen úton nem találkoztunk egy lélekkel sem. Kenese előtt, firkás útkanyarban, feltűnt egy kis temető. Húsz-huszonöt sír, ha lehetett benne, - egyszerű fa-és bádog-keresztek. A temető közepén feszület. - Állj! - vezényelt Grábits. - Hugyozni kell. Kiszálltunk, nyújtózkodtunk, és könnyítettünk magunkon: legalább három féldeci volt mindannyiunkban. A gépkocsivezető már visszaszállt, amikor Grábits szemügyre vette a temetőt. Szeme megakadt egy feszületen, azután Stefanikra villant, arca eltorzult. - Te! - rikkantotta. - Oda nézz! Én is a feszületet néztem. Talán a legkifejezőbb Krisztus-arc volt, melyet valaha is egy útszéli feszületen láttam. Végtelen szomorúság, magamegadó fájdalom ült rajta, - ajka nagyon finoman lefelé görbült, nagy, barnára festett őz-szeme pedig nem a szokásos módon lehunyva, oldalt, lefelé irányult, hanem a kissé lehajtott fejből fölfelé nézett, egyenesen arra, aki szemben állt vele. S mint a csodatévő Szűz Mária képeken, a szem követte a szemlélőt. Alkotója nem volt képzett művész, naív volta meglátszott a darabos, gyakorlatlan vonalakon. Ez a Krisztus az Ember Fia volt, a maga végtelen nagy szomorúságában, szerencsétlenségében. Olasz Ferencnek vannak fényképei ilyen Krisztusarcokról. Lám, még Grábitsot is megfogta, gondoltam én, aki olyan naív voltam, mint a művész. Akkor Grábits felrántotta a kocsi ajtaját, és kirántotta a géppisztolyt. - Gabi, vedd ki te is! Stefanik is kivette, majd kibiztosította. Néptelen út, temető, - egy pillanatra belém hasított: csak nem itt akarnak végezni velem, s mindjárt el is ásnak? Feszült figyelemmel követtem mozdulataikat. Grábits nem rám célzott: a feszületre. - Tied az első eresztés - mondta Stefanik. Grábits megeresztett egy sorozatot. Az üres hüvelyek szanaszét röpködtek az úton. Megszédültem. Úgy éreztem, ezt a sorozatot én kaptam. Miért is ne? Grábits részeg. Lélek sincs az úton. Gombócot éreztem a torkomban. Miért nem engem öl meg? Bocsánatos bűn. Nem is kapna valami nagy büntetést. Sőt, később kitüntetnék. S már felel is rá jobb felől a következő sorozat: Stefaniké. A Megfeszített jobb válla eltűnt. Grábits a következő percben harsány géppisztoly-ugatással összeroncsolta az arcot is, és kilőtte azt a csodálatos szemet. Stefanik meg ágyéktól fölfelé végiglyukasztotta a korpuszt. Krisztus hét sebére. Jaj, Krisztus száz sebére! Krisztus hány sebére már? Világnak világa, - ólomszögekkel veretöl... Részegek voltak. Mitől? A pálinkától? Vagy a gyűlölettől, a védekezésre képtelen ellen? A saját

17 lelkiismeretük nézett rájuk Krisztus arcáról? Van egyáltalán lelkiismeretük? Mi tombol bennük? Grábits arca egy elkárhozott léleké. Lekapta nyakából és extázisban lökte felém a fegyvert: - Andriskám! Te is lőj! Letartóztatnak, megbilincselnek, bedobnak egy koromsötét, penészes odúba, börtönbe hurcolnak, kilenc évet ígérnek és kezembe akarják adni a fegyvert? Provokáció? "Kicsavartam Grábits kezéből a fegyvert", mire Stefanik végzett velem? Vagy lelkiismeretük tombol odabent, és a cinkosukká akarnak tenni az embertelenségben? Most velem akarnának lövetni az összeroncsolt Fájdalmak Emberére? Miféle bugyra bugyborékolhat ott belül a pokolnak, ha enyhülést így akarnak szerezni? S még attól sem félnek, ha rájuk fogom? Fölszegtem a fejemet. Belenéztem a Grábits tébolyult szemébe, és így szóltam: - Ellenforradalmár kezébe fegyvert, Grábits elvtárs? GRÁBITS ELVTÁRS! A nevét már ordítottam. Talán még Tihany is visszhangzotta. Az egész testemmel remegtem. - Holtában is megöltétek Őt - tettem hozzá csendesen. - Azt hiszitek, megölhetitek. Nem feleltek. A géppisztolyra mutattam. - Letenni. Oda. - Aztán a kocsira mutattam, kinyújtott kézzel. Majd odatántorogtam magam is. Még a motorházra támaszkodtam. Émelygést éreztem. Szégyent és utálatot. A temető közepén a szitává lőtt feszület roncsa. A lábtól való koszorú a földön hevert. A tárak és a lelkek üresek voltak, - semmit sem lehetett meg nem történtté tenni többé. Azóta sem lehet. ****** András szerkesztette és írta a Kedves Barátom! című szamizdat újságot, mely levél formájában jutott el (1996-1997.), a kb. ötszáz címzetthez. Ezekből idézek most; Sándor András olyan írásaiból, melyek hivatalos nyomtatásban azóta sem láttak napvilágot - sehol. A lap mottója, előszava volt: Ez egy magánlevél. Ez itt csak néhány lap papír, amely sem a hatályos törvények, sem a liberalista diktatúra íratlan szabályai szerint nem számít folyóiratnak, újságnak, időszaki kiadványnak. E füzetet nem írók írják, nem médiatisztek szerkesztik. Nekünk, egyszerű feladóknak és címzetteknek, semmi közünk nincs a Magyarországot ma gyarmati sorban tartó (nemzetközi) apparátus legfontosabb eszközéhez, a tömegkommunikációhoz. Mi nem hisszük magunkat halhatatlannak, mint az újságírók és a művészek legtöbbje, sem tökéletesnek és tévedhetetlennek, mint a pártpolitikusok. Mi csak üzeneteket küldünk egymásnak, minden jelesebb ünnep közeledtekor. Bíztató szavakat arról, hogy van remény: édes hazánk, Magyarország egyszer még szabad és független lesz, nem sarcolják tovább a nagyhatalmak, s a maga hagyományait, kultúráját megőrizve élhet. Ez a levél bármilyen technikai eszközzel (akár kézírással is) másolható, sokszorosítható, borítékba helyezhető és postára adható. Címzettjei lehetnek mindazok, akik el-fogadják tőlünk a

18 Kedves Barátom! megszólítást. 1956-1957. vérvörös telén budapesti papnövendékek egy csoportja ezzel a megszólítással kezdte leveleit, melyekben a kommunista diktatúra kegyetlenségeiről számolt be a vidéken élő címzetteknek. Az első két szót s a feladatot így örököltük. Tisztelettel köszönjük bátor elődeinknek! Üzenjük nekik, ha élnek még: a munkát folytatjuk mind-addig, amíg szükség van rá. Kedves Barátunk, aki most e sorokat olvasod, segíts nekünk! ******* Nehéz Sándor András posztumusz sorait, ma is egyedülállóan időszerű, sőt, egyre aktuálisabb, időtálló jövendöléseit mély megrendülés és meghatódás nélkül (újra)-olvasni. Két okból is. Egyrészt: pontosan előre látta mi és miért fog történni, és a jóslatait - mint mindjárt látni fogjuk - abszolút precizitással megalapozva meg is írta, csak éppen agyonhallgatták, nem merték terjeszteni, olvasni, sőt még idézni sem; tehát nézetei, próféciái csak meglehetősen szűk körben voltak ismertek. Ám ez nem változtat a tényen, hogy Sándor András munkássága, életműve óta már többé nem mondhatjuk, hogy nem tudtuk, elhallgatták előlünk, az elit eltitkolta, satöbbi, hiszen már mintegy 9 évvel ezelőtt megírta mindazt, ami ma velünk - balgaságunk, tutyimutyiságunk, gyávaságunk, kicsinyhitűségünk okán - történik... Csak egyet tehetünk: ha megkésve is - megfogadjuk szavait a következő írásából. Nem hiú reményeket kell táplálni. Ha alszik az életösztön, fel kell ébreszteni!

19 Sándor András: Mozdulni! Nem én kiáltok, a föld dübörög. (József Attila) Jöhet akármi romlás, összeomlás, itt már nem lehet rosszabb. (Ady Andre) Immár itt van az ideje, hogy eltaposottságunkban mozduljunk, és kezdjünk végre szerveződni; - nemzeti és emberi ellenállásra a magyar történelem legszégyen-letesebb kloáka-uralma ellen, mely - gyalázat! - a mi nemzedékünknek (sajnos, szégyen : már/még a következő nemzedéknek is! - Czike László) jutott osztály-részül. Az orosz-szovjet csizmák alatt azt hittük, ennél nagyobb mélység nincs. Most megtudtuk: van. Ezt a szennyvíz-áradatot magunk húztuk magunkra. Valahol össze kell gyűljünk, hogy meghatározzuk (azóta is gyűlünk, vö. például az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívására, szervezésére tett, eleddig semmi nyilvánosságot nem kapott kísérletekkel - Cz. L.), - mit is tegyünk, hogy egykori hazánk számunkra összedrótozott koncentrációs táborból visszaváltozzék (szinte könnyes szemmel szakítom meg e sorokat újból: megint csak gettóban élünk! - Cz. L.) országgá, s hogy szétmarcangolt lelkét és testét helyrehozzuk. Mi, kedves barátaink, mint személyiségek, erkölcsi alapon és keresztény értékek földrengésálló vázán épültünk föl, - ebben különbözünk mindazoktól, akiknek a hatalmában vagyunk. Mert akik tapodnak mirajtunk - nevezzék magukat pártnak, koalíciónak, elnöknek, szóvivőnek, elitnek vagy akár tengeri herkentyűnek - két értelemben is értéktelenek: maguknak sincs semmi értékük, s hiányzik belőlük az, ami az embert emberré teszi: az értékek rendje. Más szóval: annak ösztönszerű és tudatos ismerete, hogy mi az, ami a lét fennmaradását szolgálja, és mi az, ami a Univerzumnak nevezett teremtett rendezettséget visszatereli az alaktalan káosz léttagadásába. Ha a görög mitológia szimbólum-világában akarnám kifejezni magam, azt kellene mondanom, hogy a Tüphón-Sárkány hatalmába adattunk, aki egyszer (immáron másodszor is! - Cz. L.) a fogságába ejtette Zeuszt, magát is... Ha azt újszövetségi Apokalipszis szimbólum-rendszerét alkalmaznám, a szociál-liberális kannibál-hatalomban a káosz tengerének mélységéből feljött fenevadra kellene ráismernem, melynek hét feje és tíz szarva van, a pusztító utálatosságra, mely megfertőzi az emberek szentélyeit, a fenevadra, melynek adatott hatalom tombolni meghatározott ideig ((vö.: Talán azért van mindez, mert (a Szűzanya elmondta): A Sátán egyszer Isten trónja elé állt, és engedélyt kért, hadd tegye próbára az Egyházat is egy bizonyos időre. Isten

20 megengedte, hogy egy egész évszázadon (a huszadikon) át próbára tehesse. Amikor majd teljesültek mind-azok az ígéretek, amelyeket a Szűzanya a látnokoknak tett, - a Gonosz Lélek hatalma teljesen megsemmisül. De máris veszíti a talajt a lába alól, ezért vált annyira agresszívvé: megrontja a házasságokat, egyet nem értést szít a papok között, megszállja az embereket, gyilkosságokat követ el. (Idézet: A Szűzanya hívása Medjugorjéből című könyvből. - Agapé, 2003., Cz. L.)). Ezek jelképek, amelyek a lényeget az emberi tudat számára még hozzáférhetőbbé teszik. A valóságban az emberi civilizáció soha nem látott válságának vagyunk a szenvedői és tanúi, mely az embert, mint szellemi jelenséget tekintve, értékválság s az embert, mint természeti jelenséget tekintve, globális ökológiai válság. Mind-két krízis-változat egy halálos és entrópikus jövőképet vetít a ma élő nemzedék elé: a Mars-mintájú sivatagét. Az emberi létnek vannak olyan feltételei, amelyek az emlősállati lét feltételei is egyszersmind: ezek természetiek. De az emberi létnek vannak olyan feltételei is, amelyek egyes-egyedül az emberi minőség feltételei: ezek szellemiek, erkölcsiek és kultúrálisak. Ez utóbbi feltételek között a legalapvetőbb a transzcendencia. A transzcendencia (a természetfölöttiség: a lélek, a lelkiség - Cz. L.) elvesztése az emberi minőség elvesztését jelenti. Amikor is értékválságról beszélünk, a transzcendencia elvesztéséről és az emberi minőség pusztulásáról beszélünk. Mihelyt az ember megtagadja Istent, önmaga emberi lényegét tagadja meg, tehát értékét veszti számára az emberi élet. Akkor embert ölni már bármikor lehet, ha a gyilkos úgy ítéli, hogy ennek hatalmi vagy élvezeti hozama van. Ehhez képest már magától értetődő, hogy emberi tulajdont, életteret, életfeltételt erőszakkal el-venni és megsemmisíteni nem bűn, hisz a bűn fogalma éppúgy száműzetik, mint a szereteté. Nincs lélek, csak neuron-szinapszisok kisülései. ( Nincsen más, csak érdekek vannak; - aki mást mond, az hazudik! - nyilatkoztatta ki nem is olyan régen, nemes egyszerűséggel Gyurcsány Ferenc, hazánk frissensült miniszter-elnöke. - Cz. L.) Nincs haza, csak megélhető élvezetek földrajzilag körülkerített és fölcserélhető helyszíne, és az élvezetek csak a monopolizált javak birtokosait illetik meg. A Föld javait a maguk számára összerabló hazátlan pénz-hatalmak maguk közt már milliárdnyi gondolkodó, érző embert ítéltek halálra; az első nép-irtási turnusban vagyunk mi, magyarok is. Nem hiú reményeket kell táplálni. Ha alszik az életösztön, fel kell ébreszteni! A cinikus és hedonista kannibalizmusnak abban a világában, melyre - mint hajdan a szocializmust - cégérként most a liberalizmus csali-fogalmát akasztották, az egyetlen érték a pénz, vagyis az általános csereeszköz. Ez azt