ERNEST WOOD A HÉT SUGÁR. Fordította: Solymos Béláné, 2003 MAGYAR TEOZÓFIAI TÁRSULAT 1/81

ERNEST WOOD A HÉT SUGÁR Fordította: Solymos Béláné, 2003 MAGYAR TEOZÓFIAI TÁRSULAT 1/81

Előszó H. P. Blavatsky A Titkos Tanítás című művéből ismerhette meg először a modern világ A hét sugár kifejezést. Egy állításból indult ki, amely szerint a világon minden dolog és lény - az elme és az anyag minden formája hét alapvető ösztönző indíték kombinációjából ered. Azt képviselte, hogy az egész világ anyaga vagy alapja - akár objektív, akár szubjektív szellemi, ami gyakorlatias és realista személyek számára olyas valamit jelent, ami a gondolaton túl van. Tudjuk, hogy a gondolat először a test szolgálójaként alakul ki, majd folytatja az elme örömeinek szolgálásával, beleértve a megértés, a ragaszkodás, a hatalomérzés és önbecsülés élvezeteit. Egy harmadik lépést jelez, amikor azt mondjuk, hogy a szellem szolgálójává válik, amikor felelőssé és engedelmessé válik a felülről érkező ösztönzéseknek, amelyek semmiképp sem saját megelőző tapasztalásából születtek, de ilyen saját tapasztalás nem is árnyalta azokat. A szellem, lélek és test régies kifejezés nagyon jól illik ehhez a szemléletmódhoz, ha feltételezzük, hogy a lélek jelenti az elmét teljességében, valamennyi gondolatával, érzésével és akarásával, és feltesszük, hogy az emberi szellem valami azon túli, teljesen megfoghatatlan az elme és test szempontjából, de szükséges létezésükhöz és kölcsönhatásukhoz. Az a megállapítás, hogy van hét sugár, vagy az életösztönzésnek léteznek alapvető és megkülönböztethető elemei, legjobb esetben is csak óriási általánosítás lenne. Felmerül tehát a kérdés: Mi a legjobb módja annak bebizonyítására, hogy vajon ez az általánosítás igaz-e, vagy sem? Erre a válasz: A puding próbája az evés. Figyeljük meg, hogy működik és kifizetődik, legalábbis az emberi élet területén. Mindazok a tudományos ismeretek, amelyek közvetlen érzéki elérhetőségen kívüli tényeket érintenek, elméletként indultak. Ilyen elméleteket vetünk próbának alá gyakorlati életünk folyamán. Ha hiba nélkül működnek, akkor elfogadjuk igaznak a vonatkozó területeken, és olyan mértékben alkalmazzuk életünkben, amennyire csak lehetséges. Minden dologban mindig ezt tesszük, legyen az kis vagy nagy dolog. Ugyanez a követendő módszer, ha azzal az állítással találjuk szembe magunkat, hogy létezik hét sugár, vagy, ahogy gyakran kifejezzük, hét embertípus. Emberek ezrei találták úgy, akik olvasták ezt a könyvet, amelyik már több mint egy negyed évszázada népszerű korábbi kiadásai alapján, hogy a Sugarak tanulmányozása segítette őket, hogy pályaválasztási vagy foglalkozási útmutatáshoz jussanak a legszélesebb és legteljesebb értelemben. Nagyon tiszta képet nyújt az emberi életről és problémáiról, és ezáltal megnyitja az utat képességeink intelligensebb felhasználásához. A sétálás műveletének fele, amint tudjuk jól, látásban merül ki, és csak a fele a lábak munkájában; ahogy tehát valamennyi emberi cselekvés fele tudás és fele a dolog megtétele. A sugarakról való tudás csak segítség. Gyakran jegyzik meg, hogy egy hatalmas világ kicsiny teremtményei vagyunk. Egyénileg kicsi a mozgásterünk. Csak minőségileg, és nem mennyiségileg lehetünk nagyok. Nem nyilvánvaló-e ez egy percnyi gondolkodás után? Vajon nem vagyunk-e milliónyi játszma csarnokában, mindegyikünk egy asztal vagy sakktábla előtt ülve, egyszer nyerésre, máskor vesztésre állva anyagi téren, de szellemileg mindig nyerésre, mind a megnyert mind az elvesztett játékok alapján, feltéve, hogy törekedtünk a nyerésre? Örvendetes igazság, hogy nem életmennyiséget várnak el tőlünk, ami kellemetlenül tolakodóan hatna az esetek többségében társaink életére. Ilyen tudás birtokában abban a helyzetben vagyunk, hogy választhatunk, hogy ebben az életünkben, vagy ami maradt belőle, legyen az egy nap, milyen játszmákat játszunk. A gyakorlati életben való ilyen céltudatossággal hamarosan kezdjük megismerni a szellemi tapasz- 2/81

talás sarokpontjait erőink fokozását, megértésünk megvilágosodását, tulajdonságaink szelídítését, és az ajtó kitárását egy, a múlttal összehasonlíthatatlan jövő felé. A Hét Sugár kifejezés elsősorban életünk élet-oldalára vonatkozik. Felismerték, hogy ott található fénysugarunk, habár az sötétség az eljövendőhöz képest. Tudatosságunk mindenkor sokkal fontosabb, mint körülményeink. Nem sokat számít, hogy arany labdákkal vagy a parti kavicsokkal zsonglőrködünk-e. De tudatosságunk állapota életbevágóan fontos. Valaki így szól: Szeretem az almás lepényt, vagy talán a mangót, de amit valóban élvez, az nem a lepény vagy a mangó, mégcsak nem is ízük, hanem a lepény vagy a mangó ízének tudata. Ismert dolog természetesen, hogy az almás lepény és a mangó minden anyagi dolog és érzet - nagyon fontos; hogy egy tárgyi világ, ami mindig okoz gondokat, ami mindig ellenáll bizonyos mértékben vágyunknak, gondolatunknak és akaratunknak, szükséges ahhoz a tudatossághoz, amit jelenleg élvezünk, átitatva és átmosva valóban az elme hármas tapasztalásában. Valami többet várunk, és el is jön minden bizonnyal, de eljövetele megvalósítás útján lehetséges, nem pedig fizikai, érzelmi vagy mentális öngyilkosság bármely módján. Ebben a tanulmányban nyilvánvaló a kis dolgok fontossága. Csináld jól! válik mottóvá, mégha csak egy gombostű felszedéséről vagy egy toll letételéről van is szó. Sőt, nem arról van szó, hogy Csináld jól, mint egy célt szentesítő eszközt, hanem önmagában való örömként, amit hamarosan felfedez bárki, aki abbahagyja a pusztán célt szentesítő eszköz gyanánt történő cselekvést, és inkább értékeli valóságosan a jelen pillanatot, ami a megteendő cselekvés. Ebben az összefüggésben ez emlékeztet engem Emerson Tegnap, Holnap, Ma c.- versére: (Heri, Cras, Hodie) Ragyogóként tündököl az elmúlt korszak, az eljövendő reménytelinek látszik, A Ma észrevétlen sikkad el közöttük Jövő vagy Múlt, gazdagabb titkot nem tartogat, Ó, zord Jelen! Mint, amit kebeled rejt. Bármilyen hátsó gondolat elronthatja a pillanatot, és gátolhatja a felfedezést. Ha létezik hét sugár vagy típus, és ha mindegyikünk sajátságosan ezek egyikéhez tartozna, és életösvényét eszerint irányítaná, nem hajlamosítana-e ez beszűkülésre vagy túlzott szakosodásra? Gyakran felteszik ezt a kérdést. Nem, ha megértjük a helyzetet. Mindhét sugár mindig mindenkiben jelen van, de egyik minden egyes személyben vezetője a csoportnak, vagy elnöke a testületnek, és a másik hat köré sereglik, és saját külön tehetségét használja fel, hogy segítse célját véghezvinni. A középiskolai oktatással történő összehasonlítás segíthet ennek megértésében. Úgy hiszem, az az eszményi, ha a tanulók külön érdeklődésére számot tartó tanulmányoknak szentelik az oktatási idő felét, és a másik felét megosztják az általános oktatást magában foglaló tárgyak választéka között. Az embernek saját sugara szolgáltatja élete fő indítékát, határozza meg, hol van boldogsága, és a döntéseihez való kulcs. Milyen nagy a különbség egy macska és egy kutya örömei és élete között! Ugyanez a helyzet a különféle emberi lények esetében is. A dolgok és a jóság különböző fajtáinak örülünk. Hozzá kell tennünk, hogy a sugár ötszönzéseiben csak jóság van. Természetünkhöz, az emberi lények természetéhez tartozik, hogy jó dolgokra mutat visszahatást. Jóságra születtünk, ahogy a szikrák felfelé törnek. Ez az oka annak, hogy minden emberben találunk a jóság bizonyos fajtájára viszontválaszt. Ha előfordul néha a jóság megvetése, ez még nem töri meg a szabályt, mivel az a személy, aki lekicsinylést mutat egyfajta jóság iránt, azt olyan félreértés alapján teszi, mintha az szemben állna a jóság más fajtáival, amelyeknek ő csodálója. Így a gyerekek élvezik a gonosztevők hőstetteit az úgynevezett tréfás rajzsorozatokban. Férfiasságot látnak benne, amire önkéntelenül törekszenek. A vé- 3/81

gén minden ugyanannak a célnak az elérésére fordul. Ha az ellenkezője, a pipogyák nevetség tárgyai, az ember felfogja, hogy bizonyára nagyfokú szellemi szabadságot, bátorságot igényel ezek egyikévé válni. Ami a rosszat illeti, természetünkhöz tartozik, hogy megszüntessük. Ifjúkoromból emlékszem, hogy milyen hatással volt rám egy állítás, amit a római filozófus, Seneca műveiben találtam, amiben egy közönséges tolvaj mellett kiállt, ösztönös jóságot tulajdonítva neki, mivel sokkal inkább jönne el becsületesen a mohón megkívánt tárgyért, mint becstelenül. Nem tudott vonzerejének ellenállni, így elbukott, nem elbukni akart, hacsak talán nem büszkélkedett a lopás elmésségével, ami végeredményben jó dolognak fogható fel, ha érdemleges cél érdekében alkalmazták volna. Ne vígy minket a kísértésbe! jó pszichológia. Megjegyzendő, hogy esetenként típusokat említek sugarak helyett. A sugarak, mint típusok vagy csoportok tűnnek fel, így helyénvaló hét embertípusról beszélni. Mégsem lenne helyes úgy tekinteni egy személyre, mint ami egy típust vagy sugarat mutat fel, hacsak nem jelképez valamit. Sok ember nagyon passzív vagy negatív a körülmények tükrében. Állapotuk vizsgálata mutatja, hogy csak testi öröm hajszolásában, vagy esetleges testi fájdalom elkerülésében érdekeltek. Ezt egy emberi lény elemi vagy gyermekkori állapotának lehet nevezni, akármilyen korú is az illető teste. A következő csoportot bizonyos érzelmi vagy mentális élvezet érdekli, a tudás vagy a ragaszkodás valamely tárgyának, vagy valamiféle hatalom megszerzése, ami a politika, kereskedelem, művészet vagy vallás területén jut kifejezésre. Az ilyen személyekben van kezdeményező képesség. Ha ilyen kezdeményezőképesség mutatkozik meg, akkor a típus vagy sugár a legkevesebb zavartsággal mutatkozik meg. A sugarak ismeretéből nyerhető legfőbb előny úgy érhető el, ha valaki saját életének anyagi és pszichológiai gondjai megoldására alkalmazza speciálisan. Természetesen, a téma felé irányuló tudományos érdeklődés is hasznos. Az ember szeretné ezt a tárgyat is az iskolai és egyetemi pszichológiai tantárgyak között megtalálni. De ha a témát nem merőben elméletben nézzük, hanem alkalmazzuk, nagyobb a nyereség, mivel érzésekkel és akarattal valamint gondolattal tekintjük azt. Nem képzelhető el, hogy ilyen tudás alkalmazásában cél lehet a személyes eredmény vagy nagyság büszkeségének öröme. A dolog sokkal gyakorlatiasabb és érzékenyebb ennél. A cél ésszerűen élni és nem vaktában, és harmonikus kapcsolatba kerülni a világ dolgaival és lényeivel, és az ember saját helyes életútjával. Madame Blavatsky tanítói keletiek voltak, ahogy mondta nekünk, buddhista és brahmani tanításokkal telítve, irodalmukban és szaknyelvükben való jártassággal, így ő követte szakmai szókincsüket, én ugyanezt teszem ebben a könyvben. Ebben a kiadásban sem látok okot a változtatásra, mivel jól tudom, hogy az élet princípiumai (alapelv, alkotóelem, alkotórész) és tényei a világ minden részén ugyanazok, és az olvasók, akiknek ez a munka hasznára válik, hitbeli és faj szerinti előítéletektől mentesek, és inkább érdekeltek magában a témában, mint azon személyek iránt, akik előadják vagy formába öltöztetik. E. Wood 4/81

TARTALOM I. RÉSZ A SUGARAK FORRÁSA Fejezet Oldalszám Előszó I. A fényoszlop II. Tudatosság III. Gondolat-erő IV. Szeretet-erő V. Akaraterő VI. Anyag, energia és törvény VII. Az isteni és az anyagi VIII. Harmónia IX. A hét princípium X. Kölcsönös kapcsolatok II. RÉSZ A HÉT SUGÁR XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. Az első sugár A második sugár A harmadik sugár A negyedik sugár Az ötödik sugár A hatodik sugár A hetedik sugár Egy Mester táblázata III. RÉSZ A SUGARAK ISMERETÉNEK NAGY ELŐNYE ÉS VESZÉLYE XIX. XX. XXI. Az Ön sugara Veszély nélküli haladás Az önmegvalósítás állapotai A könyvben előforduló legfontosabb szanszkrit kifejezések magyarázatos szójegyzése 5/81

I. RÉSZ A SUGARAK FORRÁSA Hét Erő van az emberben, és az egész Természetben. A Titokzatos [Nap] igazi alkotója az Anya-szubsztancia atommagja. Ez a szíve és mátrixa minden élő és létező Erőnek Nap-világegyetemünkben. A Magból történik minden Erőnek a ciklikus kiáradása, ami mozgásba hozza az atomokat működésükhöz tartozó feladataik ellátására, és a Középpontot, amelyen belül újból találkoznak hetedik lényegükben minden tizenegyedik évben. Aki ezt neked elmondja, látta a Napot, nevesd ki, mintha azt mondta volna, hogy valójában a Nap halad előre az ő (a beszélő) napi pályáján. A hetes természet következtében mondják az ősök a Napról, mint akit hét ló hajt, amint a Védák verseiben áll, vagy akár a hét Gana-val (létosztályok) azonosítják körpályáján, amitől különbözik, minthogy Hét Sugára van, valóban van is A Hét Lényiség a Napban a Hét Szent Egyek, az Anya-szubsztancia Mátrixában a bennerejlő Erőtől önmagától ered. Ők küldik a hét vezérerőt, a Sugarakat, amelyek a Pralaya kezdetén hét új Nappá összpontosulnak a következő Manvantara idejére. Az energia, amelyből ők tudatos létezésbe csapnak át minden Napban, amit sokan Vishnu-nak neveznek, ami az Abszolút Lélegzése. Okkult Aforizmák a Titkos Tanítás-ból idézve (Occult Aphorisms) I. FEJEZET A FÉNYOSZLOP Nem látom megkerülhetőnek, hogy ennek a könyvnek a megírása, és a Sugarakról reményeim szerint világos fogalmak közreadása során meglehetősen elvont jellegű dolgokról ne tegyek említést, közülük elsősorban Isten vagy Brahman egyetemességéről, ami bizonyos tekintetben látókörünkön kívül van, valahol messze, magasabb síkon létezve. Tény az, hogy a Sachchidānanda Brahman 1 itt és most jelen van, velünk van minden nap. Elemezzék tapasztalatuk egész világát, és úgy találják majd, hogy az három részből tevődik össze: van először is mindenféle tárgyak nagy tömege, ami minden síkon anyagi, legyen az bármilyen magas sík, másodszor létezik élőlények hatalmas mennyisége, változó fokozatúra fejlődött tudatossággal, harmadszor Ön, sajátmaga. A három közül az első a sat világa, a létezés; a második a chit, a tudat; a harmadik az ānanda, a boldogság, a valódi én. Az élni akarás jelenti az akaratot ennek az örömnek a birtoklásáért. Ezt az akarást jobban megértjük a nagy fényoszlop történetét felidézve. A nagy lény, Nārāyana, Vishnu, az Univerzum lelke és élete, ezerszemű és mindentudó, pihent díványán, a nagy kígyó, Sesha vagy Ananta, a végtelen idő, teste összetekeredve feküdt a tér vizein, mert ez a létezés éjszakája volt. Ezután Brahmā, a lét világának nagy teremtője, akit sat-nak hívnak odament hozzá, kezével megérintette, és így szólt: Ki vagy te? Majd kettőjük között vita támadt arról, hogy melyikük nagyobb, és mialatt a vita zajlott, azzal fenyegetvén, hogy hevessé válik, megjelent előttük egy hatalmas tűz- és fényoszlop, páratlan és leírhatatlan, ami annyira meglepte a vitatkozókat, hogy megfeledkeztek vitájukról, és kezdték keresni ennek a csodálatos dolognak a végét. Vishnu alámerült lefelé ezer esztendőre, de nem találta alapját, Brahmā felfelé repült ezer esztendőre, de nem találta tetejét, és mindketten visszatértek összezavarodva. Ekkor Shiva, akinek természete ānada, eléjük állt, és elmagyarázta, hogy ők ketten egyek legfőbb urukban, a fényoszlopban, aki három egyben, és az elkövetkező korszakban Brahmā 1 A Brahman szó semleges névszó, Shiva, Vishnu és Brahmā teljes hármasságának kifejezésére alkalmazzák, de Brahm hímnemű névszó, a hármasság harmadik tagja. 6/81

fog megszületni Vishnu-tól, és Vishnu gondját fogja viselni mindaddig, amíg végül mindkettőjüknek találkozniuk kell ismét legfőbb urukkal. Az emberek olykor azt gondolják, hogy ha felfelé haladnak, megtalálhatják Istent, de az igazság az, hogy, még ha jelenlegi állapotuk alá kerülnek is, és ezer éven át kutatják, akkor sem találják az Ő végét. Ez nem jelenti azt, hogy ő itt van, de láthatatlan és megismerhetetlen számunkra. Ő itt van láthatóan és megismerhetően, mivel a világ, amit látunk szemeinkkel, az az Ő sat-ja, és a tudatosság, ami által tudunk, az az ő chit-je, és az én, amit csak sajátmagunk állíthatunk, az Ő anandája. Mindegyikünk abban a fényoszlopban van, függetlenül attól, hogy a létezés terében hová kerülhet, vagy a tudati idő melyik szintjét tölti be. Senki sem menekülhet ki ebből a hármas valóságból: nem mondhatja, hogy Nem vagyok, sem azt, hogy Nem vagyok tudatos ; végül nem teheti meg, hogy ne a létezés külső világára alapozza tudását. Legyen bár millió világ a világokon belül, millió lény, lényeken belül, sat, chit és ānanda mindenütt jelen van, és mindenütt egyként. Azok a dolgok, amelyeket látunk, érintünk, ízlelünk, szagolunk és hallunk sat-ok, valóságos létezők, és a létezők ezen birodalmában egyetlen ember sem menekülhet ki abból, amin minden alapul, érzéseik nyilvánvalóságából, mégha tisztánlátása a fényoszlop minden lehetséges síkjára ki is terjedhet. Isten a Mindenség, a Sachchidānanda Brahman, nem három valóság összetételéből áll, sat, chit, ānanda, hanem Az 2 árasztja magát térbe és időbe, amiben megnyilvánulásnak nevezik, ahol a sat és chit tulajdonságai működésbe lépnek, titokzatos ciklikus változások közepette, ami az örök legfelső létezés életében megy tovább. Mi az anyag és tudat ilyen kettős világában élünk, a nagy passzív és aktív princípiumokéban. A Bhagavad-Gïtā hetedik fejezetében mondja Shrï Krishna: Föld, víz, tűz, levegő, éter, manas, buddhi és ahmkara - ez az én megnyilvánulásom nyolcszoros felosztása. Az utóbbi szó, a prakriti, amit hol anyagnak, hol természetnek fordítanak, de a megnyilvánulás fejezi ki fogalmát, mivel a szó a kri gyökből ered csinálni vagy tenni, a pra elöljárószóval, ami azt jelenti, előre. Meglephet néhány tanulmányozót az az idegenszerű dolog, hogy ez a nyolcas megnyilvánulás együtt említendő, mintha egy osztályt alkotnának, és hogy a következő versben ez áll: Az én alsóbb megnyilvánulásaim. Jó oka van ennek, mivel, habár egy osztályba tartoznak, azon belül két alosztályba, amelyek az első ötből, illetve a maradék háromból állnak össze. Az első öt szó nevezi meg az emberi fejlődés első öt síkját, - a föld a fizikai, a víz az asztrális, a tűz a mentális, a levegő a buddhikus és az éteri az atmikus vagy nirvánai. Az itt éternek fordított szanszkrit szó az ākāsha, és ez tekinthető megfontolás alapján az öt sík gyökéranyagának. Ez az öt sík szemrevételezésünk jelen célja, ha szabad így kifejeznem, mint egy világ, amelynek anyagsűrűségében öt foka vagy fokozata van; most eltekintve azoktól a lépcsőfokoktól, amelyek ezeket a fokozatokat alkotják, és az egészre, mint egy világra gondolva, észrevehetetlenül árnyalva lefelé, a legmagasabb ponttól a legalacsonyabbig. Az Én megnyilvánulásom fennmaradó három felosztása manas, buddhi és ahamkāra. Ez a teozófusok által jól ismert atma-buddhi-manas Ez a tudatosság három lehetséges módja vagy fajtája. Az ahamkāra betű szerint azt jelenti Én-csináló, és megegyezik a teozófiai ātmā fogalommal. A manas olyan képesség, amely által a tudatosság ismeretet szerezhet a világ anyagi oldaláról; a buddhi az, amelynek segítségével az abban a világban szerzett tudatosságról tudomást szerez, az ahamkāra vagy ātmā által egyénivé teszi ezeket a tapasztalatokat, így mindegyikünk számára megteremti az én világomat, az én tudatosságomat. Ez utóbbi képesség tudja, hogy egy Én nyilvánul meg ezernyi, milliónyi szemmel látható én-ben. Amikor Shrï Krishna a tudatot és az anyagot ugyanabba az osztályba sorolja, nem sugallja, hogy a tudat bármilyen módon felsőbbrendű az anyagnál, vagy felette áll. Nem szabad azt gondolnunk, hogy a tudat egy ötrétegű világban nyilvánul meg, ami fölötte áll ennek a vi- 2 Itt egy új névmásra van szükségünk. Angol írók régóta érzik egy olyan névmás szükségességét, ami kifejez hím- és nőnemet is egyes számban, de most olyant vezetünk be, ami a semlegesnemet is magában foglalja. 7/81

lágnak, anyag és tudat egyenlő partnerek, egy megnyilvánulás két oldala. Nem úgy van, hogy az élet vagy a tudat felülről nyilvánul meg az anyagi világban az erő különböző fokozataival. A világ éppen annyira az élet világa, mint az anyagé; a kettő keveredik, és egészében egyenlően. Ennek megértéséhez fontoljuk meg a következőt. A világ fizikai szintjén úgy tűnik, hogy az anyag világában vagyunk. A dolog olyan nyilvánvaló, olyan szembetűnő, olyan túlnyomó és olyan mindig jelenlévő, hogy nehézségekbe ütközik egyáltalán felismerni bármilyen élet létezését ezen a síkon, sőt, csak szikráit vagy vonásait látjuk emberekben, állatokban és más lényekben megtestesülve. Nagyon úgy látszik, mint egy hatalmas anyagi világ, amibe az élet egy picinyke darabja inkarnálódik. Amikor valaki belép az asztrális világba, ettől eltérő állapotot talál, az anyag kisebb mértékben domináns, és az élet kissé nyilvánvalóbb a tudat erői befolyásolóbbak, és az anyag korlátai kevésbé merevek, gátlók és ellenállók. A következő, az alsóbb mentális síkon az élet szembetűnőbb fokozat, és az anyag még kevésbé túlnyomó. Így a három sík, a fizikai, asztrális és alsóbb mentális olyan birodalmat képvisel, amiről azt mondhatjuk, hogy több az anyag, mint az élet. Most tekintsük át az öt sík közül a legmagasabbat. Itt a körülmények pontosan fordítottjai a fizikai síkon levőknek. Ez a tudatosság erőinek hatalmas tengere. Éppolyan nehéz itt anyagra lelni, mint a fizikai síkon tudatosságot találni. Hasonlóképp, a buddhikus síkról el lehet mondani, hogy ellentétes körülményeket kínál az asztrális síkon uralkodókhoz képest, és a felsőbb mentális síkról is elmondható ugyanez az alsóbb mentális síkhoz képest. Tegyük fel, hogy valamelyik másik létállapotból egy látogató belép a mi ötrétegű megnyilvánulási területünkre. Ha történetesen a fizikai síkon lép be, úgy írná le, mint egy anyagi világot, amelyben életelemek vannak, tudatossági központok, de ha legmagasabb szintjén érintkezne azzal, akkor tudati világnak hívná, amelyben vannak bizonyos anyagi elemek. Ezeket az alkotóelemeket a következő ábra szemlélteti: Brahmā: SAT (A tárgyak világa: föld, víz, tűz, levegő, éter) Tamas Rajas Sattva (anyag) (természeti (terméenergia) szeti törvény) 7 6 5 ISTEN AZ UNIVERZUM Vishnu: CHIT (A tudat világa: atma, buddhi, manas) A HÉT ALKOTÓELEM Kriyā Jnāna Ichchhā (Manas) (Buddhi) (Ātmā) 3 2 1 Shiva: ANANDA (Az Én, az igazi élet) Māyā jelképezi 4 8/81

II. FEJEZET TUDATOSSÁG A hindu és teozófiai könyvekben az ichchhā, jnāna és kriyā fogalmakat a tudatosság három lényegi összetevőinek jelölésére alkalmazzák. Ezeket a kifejezéseket szokásosan, meglehetős pontossággal fordítják akaratnak, bölcsességnek és aktivitásnak, de az angol szavak jelentősége ebben a vonatkozásban nem érthető, hacsak nem fogjuk fel világosan, hogy azok a tudatosság állapotaira utalnak, és semmi másra. A tudatosság három állapota kapcsolja a lényt, aki birtokolja azokat, a három hatalmas világhoz ichchhā vagy akarat az Énhez, jnāna vagy bölcsesség magához a tudatosság világához, és kriyā vagy aktivitás a dolgok vagy létezés világához. Ezért jnāna a tudatosság lényegi eleme. Amikor látjuk ennek a három állapotnak a nagy kiterjedését, érzékeljük az angol elnevezések hiányosságát, amelyek ténylegesen főként mindegyiknek a pozitív vagy kifelé ható aspektusára hívják fel a figyelmet. A tudatosság mindig kettős, mint befogadó vagy tudó, illetve mint cselekvő és befolyásoló, vagy más szavakkal, mint képességgel és erőkkel bíró. A három állapotának mindegyike képesség is és erő is. Ichchhā tudatosságunk Én-ünkről, és erő is, ami akarat. Jnāna tudatosságunk másokról, és erő is, ami szeretet. A kriyā tudatosságunk a dolgokról, és erő is, ami gondolat. A tudatosság sohasem látható egyik síkon sem a tisztánlátás egyik fajtájával sem; csak a létezés látható, de a tudatosság tapasztalható, és tapasztalja is minden tudatos lény. Vegyük észre, hogy bármilyen ragyogó lehet egy jivātmā vagy élő én szempontja a dolgok viszonylagossága közepette a magasabb síkokon, az még mindig a dolgok világához, vagy sat-hoz tartozik. Tehát ismét, a tudatosság nincs alávetve semmikor és semelyik síkon a sat korlátozásainak, vagy másként fejezve ki ugyanazt a tényt, ahhoz, hogy egyik helyről eljusson a másikra, nem szükséges közbenső térközöket átszelnie. Csak az időt szeli át. Például, ha azt Kérném Öntől, hogy sétáljon egyik helyről a másikra, és miután megtette, megkérdezném: Mit tesz? Mozdult? a következő választ várnám: Nem, nem mozdultam. Ha tovább erőltetném a kérdezősködést: Akkor hát mit csinált?, a következő választ várnám: Gondolkodtam; észleltem a test mozgását. Csak az érzékek által történő megfigyelés következménye, hogy az emberi lények tudatában vannak saját testük mozgásának és helyzetének. Ha a vonaton Ön egy Pullman kocsi hálóágyán alszik, és a vonat simán megy, nem tudja megmondani először, hogy fej vagy láb irányában halad-e. Azonban, ha felhúzza a sötétítőt, és látja a fényeket és a homályos tárgyak elsuhanását, akkor Ön következtetni fog arra, hogy fej irányában halad először, és eztán felruházza a testet a mozgás feltételezett érzékelésével, abban az irányban. Ha a tér korlátozásoktól való mentességét, amit a tudatosság élvez, megértjük, és emlékezetünkbe véssük, akkor nyerhetünk pontos fogalmakat az akarat, bölcsesség és tevékenység, mint tudatos műveletek, természetéről. CHIT VAGY TUDATOSSÁG FORMÁJA TUDATOSSÁG AZ ALÁBBIAKRÓL MŰKÖDIK, MINT Ichchhā Én Akarat-erő Jnānā Mások Szeretet-erő Kriyā Dolgok vagy tárgyak Gondolat-erő Amikor az emberek Istenről beszélnek, általában nem az Egyetemes Istenre gondolnak, akiről én beszéltem, hanem elképzelnek Valakit, aki naprendszerünk legfelsőbb tudatos- 9/81

sága. Ő egy tudatosság, és mi mindannyian az ő részei vagyunk, nem úgy, hogy szét van osztva közöttünk, hanem részesedünk benne Vele együtt. Az a magas tudat, amit a teozófusok Nap Logosnak neveznek, mutatja fel az akarat, bölcsesség és aktivitás hármas erejét. Lényegében ő Vishnu, de az Ő akarata Shivával, és működő ereje Brahmā-val hozza kapcsolatba. Vishnu ezen aspektusait elemezve hívják Shivának, Vishnunak és Brahmā-nak. Habár ezek a megszemélyesítések félrevezetők, mégis megemlítem, mivel el szeretném mesélni Vishnu saját világának teremtési történetét. Először Brahmā-t küldték előre, hogy teremtő erejét vagy isteni működő erejét ügyesen gyakorolja. Részletesen elbeszélik a könyvekben, hogy megértsék az emberek, hogy Ő úgy teljesítette feladatát, hogy meditációban ült, és ahogy meditált, a világok alakot öltöttek az Ő gondolatereje nyomán. Ilyen volt az ő tevékenysége. Vishnu volt az, aki ezután belépett az anyagi világba, és élettel töltötte meg, és Shiva, az Ő erejével, ami az Én, aki mint legfelső létezése volt jelen. Az igazi Brahmā a tudatosságon kívül áll, de ez a Brahmā nem, lévén csupán megszemélyesítője a Nap Logos kriyā-ának. Csak azért mesélem el ezt a történetet, hogy bemutassam, hogy a teremtő tevékenység nem kézzel vagy lábbal végzett cselekvés a térben, hanem, amit mi gondolatnak hívunk. A sat világában a tér anyagát a kriyā ereje érinti meg, és annak hatására ölt alakot. BRAHMĀ (Létezés) AZ EGYETEMES ISTEN VISHNU (Tudatosság) SHIVA (Boldogság) Másodlagos Brahma (Nap Kriyā) NAP LOGOS Másodlagos Vishnu (Nap Jnānā) Másodlagos Shiva (Nap Ichchhā) III. FEJEZET GONDOLAT-ERŐ Ami Vishnu tudatosságának hármas erejéről igaz, az bármelyik emberére is igaz, mivel valamennyi erőnk része a nagy tudatosságnak, amint testünk anyagi részecskéi, sajátságaival együtt az anyagi lét nagy tengeréből vétettek. Minden személy aktivitása gondolkodásban rejlik. Ez a tevékenység kettős, akár az univerzális, akár a nyilvánvalóan sajátságos létezést nézzük. (1) A megkülönböztetés képessége az, ami minden észlelés mögött áll. Egyetlen ember sem passzív megfigyelő. Nem létezik olyan dolog, mint tudati változások passzív felfogása, és minden észlelés inkább olyan természetű, mintha kinéznénk egy ablakon, hogy meglássuk, mi halad el. A világ dolgai sohasem bukkannak fel senkinek a tudata előtt. Ha azonban a tudat aktív, megnyílik dolgok észlelésére, és így ennek van egy negatív szempontja, ha nagyon körültekintőek vagyunk, és szabad így mondanunk. (2) Ugyanakkor pozitív módon is működik, úgy, hogy minden gondolat hordoz hatalmat a dolgok fölött, amit a Nap Brahmā fejtett ki kezdetben. A tudat aktivitásának ez az igazsága, ami eltérő az anyag működésétől, megoldja a cselekvés és nemcselekvés problémáját, ami oly sok Bhagavad-Gïtā tanulmányozót megzavar. 10/81

A nyugati világban a legteljesebb zavar van az akarat és a vágy összefüggésének kérdésében, és sok vita folyik arról, hogy melyik működteti a testet, és okozza cselekvéseit a világban. A kérdésre adandó válasz, hogy sem az akarat, sem a vágy közvetlenül nem hozza működésbe a testet. A gondolat vagy kriyā az egyedüli erő, amelyik összefüggésben áll dolgokkal, és a gondolaterő, a kriyāshakti az, amiből a test felépült, és minden cselekvése, ami nem reflex (önkéntelen), hanem végrehajtódik. Ennek ábrázolására megjegyzem, hogy bármikor felemeli Ön tollát az asztalról, azt gondolaterővel teszi. Szemlélők mondhatják, hogy ők látták, amint Ön kezével emelte fel a tollat, de a gondolat volt az, ami kezét felemelte. Az igazság felderengése erről a kérdésről, ami az európai pszichológiában indult el abban az elméletben, amit Emil Coué tett közzé, hogy ha bármikor az emberi elmében összeütközésbe kerül akarat és gondolat 3, a gondolat az, amelyik győzedelmeskedik. Ez igaz, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy a világban működve a cselekmények eredményeire gondolunk, és ha gondosan megfigyeljük, hogy az állításban helytelenül alkalmazzuk az akarat fogalmát. Az elmélet igaz, de angolul kifejezve ügyetlen. Sok példával lehetne szemlélteni, hogy az eszme erőteljes és mély benyomást keltő. Egyik legjobb példa egy Los Angeles-i illetőségű autókereskedő tapasztalata, akinek az volt a szokása, hogy tanította ügyfeleit, hogyan vezessék a járművet, amit tőle vásároltak. Volt valaki, aki vásárolt egy autót és tanult vezetni, hosszabb ideje elkerülték a sikerek egy távírópóznák iránti vonzerő következtében, ami nem szokatlan ilyen körülmények között. Ez az úr kora reggel kiment a lehető legjobb útra, amit csak találhatott, senki sem volt a környéken, haladt előre, autóját próbálgatva és bizonytalan módon vezetve, szemét az úton tartva, egy ideig boldog tudatlanságban a távíróoszlopokat illetően. Előbb vagy utóbb, mégis, megpillantott egyet, talán akkor, amikor egy kanyarral találkozott az úton, és elkezdte mondogatni magában: Ó, remélem, nem szaladok bele, tényleg nem szabad belerohannom, és ahogy ismételgette ezeket a szavakat, az oszlop gondolata nőttön nőtt elméjében, amíg el nem foglalta képzeletét, és semmit, vagy csak nagyon kis helyet hagyott az út gondolatának. Nyilvánvalóvá lett a gondolaterő, mivel az a dolog, ami elfoglalta képzeletét, megtöltötte elméjét, uralta cselekvését, habár erősen óhajtotta, hogy ne rohanjon bele az oszlopba. Keze, amelyik olyan bizonytalan volt előzőleg, most szilárdan fogta a kormányt, és szakértő pontosságával érezte magát egyenesen a rettegett oszlop felé haladni. Szerencséjére, tanár volt az oldalán, de meglehetősen kétséges, hogy minden ilyen esetben lesz-e lélekjelenléte, hogy megállítsa autóját, mielőtt lerohan az útról. Ebben a példában egy állandó és világos mentálkép test felett uralkodó ereje jól megmutatkozik, és ez alkalmazható arra, hogy visszaállítsa a test egészségét, és segítse abban az állapotban megmaradni, amint Coué úr állítja. Ez állandóan hatékony sok más módon is, amit az emberek általában nem vesznek észre. Clarence Underwood, a hírneves reklámművész, az iskoláslány-ábrázat (school girl complexion) festője, aki kiváló szappanmárkát fest, mesélte, hogyan formálta a gondolaterő kislányának arcát és alakját. Évekkel ezelőtt mondta hirtelen abbahagytam a szőke nő festését, aki uralta munkáimat, és elkezdtem egy lányt rajzolni. Az emberek kérdezték, ki ő, de tényleg nem tudtam megmondani. Bizonyosan nem a szokásos modell volt, és nem is több modell kombinációja. Ő maga, legalábbis nekem, egy eszmei típus volt. Az én kislányom, Valerie, akkor hat éves volt, és rendkívül szerette azt a 3 Hangsúlyozzuk, hogy a képzelet szót gyakran használják ilyen összefüggésben. Ha így alkalmazzák, akkor egy képet jelent az elmében, egy eldöntött gondolatot, egy ugródeszkát a gondolkodás folyamatában. A gondolat olyan, mint a sétálás. Ön leteszi egyik lábát, és a földön hagyja. Majd testét meglendíti, míg a letett láb szolgál a test erőinek támaszpontjaként a talaj ellenében. A művelet végén Ön leteszi a másik lábát, felszabadítja az elsőt, egyensúlyba hozva a testet az új tengely mentén. Átmenet és egyensúlyba hozás így váltakozik gondolatban. A gondolatkép egyensúlyba hozás, egy gondolat vagy ötlet, az ebből egy másikba való átmenet gondolkodás, ha a folyamat logikus. Hogy mennyiben különbözik a képzelet folyamat a gondolat folyamattól, az magyarázatot nyer a XIV.fejezetben. Meg kell különböztetni a képzelőerőt, mint folyamatot a mentálképek erejétől és létrehozásától. 11/81

sötétbőrű lányt. Eljött a műterembe, székem mögött állt, és figyelt, ahogy festek, amíg fel nem fedezték, és tiltakozva el nem vonszolták. Éveken át azt az egy arcot rajzoltam kis változtatásokkal. Amikor Valerie fiatal hölgy volt, úgy tizenöt évvel később, annak a lefestett arcnak az élő képe volt, amelyet oly sok évvel azelőtt festettem. Tudom, hogy ezért az említett képek iránti szeretete és csodálata felelős. Régi barátaim, amikor találkoztak lányommal, felkiáltottak a hasonlatosságra, jóllehet, akkoriban, amikor a képeket festettem, Valerie csak egy kisbaba volt, nem több hasonlósággal a vásznon levő archoz, mint jómagamé. Kinézete megváltozott, az általa szeretett festett archoz idomulva, és ugyanez az eredmény létrejöhet bármelyik másik leány esetében is. A mai amerikai lány inkább eredménye egy művész eszményének, mint azt esetleg saját maga tudná. Hogy a gondolat mások elméjét is befolyásolhatja távolról, és nyomát hagyja a fizikai anyagban, alaposan bizonyított tények, és én tanúsíthatom, hogy láttam száz és száz esetben előidézni ezt a hatást tökéletes pontossággal, és gyakran ellenőrzött körülmények között Indiában és másutt is. Nem szükséges időzni a gondolat ismeretesebb működésén, ami napi életünket irányítja, és anyagi környezetünket rendkívül kultúrálttá teszi. Az emberi teljesítmény és kultúra minden ágazata beletartozik a gondolaterőbe, a filozófia, színművészet, tudomány, vallás, művészet; valamennyit alkalmazzák az élet legapróbb részleteiben. Minden, mondta Emerson képlékeny a gondolat számára. Valóban, az idők folyamán az emberek ennek erejével az élet és a Természet egyre több gondját oldják majd meg, és még nagyobb erőket állítanak emberi szolgálatba, remélhetőleg az emberi testvériség iránti mind nagyobb odaadással, összhangba hozva az emberélet szellemi céljának egyre előrehaladottabb megvalósításával. IV. FEJEZET SZERETET-ERŐ Ahogy kriyā-t, gondolatot, arra használjuk, hogy tudást nyerjünk az anyagi dolgokról és összefüggéseikről, és ugyanakkor teremtő erő is az anyagi életben, úgy a jnāna megismertet bennünket az élő dolgokban levő tudatossággal, és a szeretet hatalmas erejét fejti ki rajtuk és közöttük. Jnāna bölcsesség, ami nagymértékben különbözik a tudástól. A könyvek helyesen állapítják meg, hogy a dolgokról való minden tudásunk avidyā, ajnāna. Mindkét fogalmat tudatlanságnak fordítják, jóllehet a bölcsesség hiányának kellene fordítani. Avidyā csak akkor hordozza ezt a némileg kifogásolható jelentést, ha magára a tudásra utalnak, a jnāna-val való kapcsolat nélkül. Jnāna-vijnāna-sahita, azaz a bölcsesség tudással együtt az igazi bölcsesség, ami az emberiséget tökéletességhez vezeti, mivel a bölcsesség által irányítva minden tudás nyereséggé válik a belső én számára. A dolgoknak magukban nem lehet értékük. Csak valamely élőlény számára jók. Így ahhoz, hogy megkíséreljük meglátni bárminek vagy bármely cselekedetnek az értékét, nem arra kell rákérdeznünk, hogy Mire jó?, hanem arra, hogy Kinek jó?. Egyedül az a bölcsesség, ha a dolgokat mindig és csakis az érintett élőlények tudatosságára gyakorolt hatásuk szempontjából értékeljük. Shrï Krishna tökéletesen világossá tette a bölcsesség jelentését a Gïtā két versszakában, amikor a javakról beszélt, amiket az emberek felhasználhatnak Isten szolgálatában az emberiség javára. Azt mondta: Bármilyen anyagi tárgy feláldozásánál jobb a bölcsességet felajánlani, mivel minden munka kivétel nélkül végső soron bölcsességet épít fel. Valósítsuk ezt meg hódolat, érdeklődés és szolgálat segítségével. A bölcsek, akik látják az igazságot, bölcsességhez vezérelnek téged. 12/81

Valójában rámutatott arra, hogy minden munka, amit az emberek a történelem hosszú folyamán létrehoztak, porrá enyészett el, de annak a munkának a gyümölcse mindazonáltal létezik, mint bölcsesség az emberi lélekben, és az a bölcsesség nem dolgokról való puszta ismeret, ami gondolatok által halmozandó fel, hanem az élet megvalósítása. Egy bölcs és egy tudással rendelkező ember közötti különbség világos, bármilyen ágazathoz tartozzék is munkájuk a világon. Ha például államférfi vagy tanár, nem lesz előítélete vagy terve, hogy megpróbálja kényszeríteni az embereket vagy a gyermekeket, hogy alávessék magukat, de nagyon érzékeny lesz azok életfeltételeit illetően, akikkel foglalkoznia kell, gondolataik, érzéseik, tudatállapotuk iránt, és ezeket a dolgokat annyira fogja méltányolni, mint a mérnök az épületfa és az acél sajátosságait az ő tervében. Nem az tanít legjobban egy tárgyat, aki legtöbbet tud róla, hanem aki érzékeny az élet iránt, és ezért képes tanítványai tudatosságát átlátni. Ehhez valami többre van szüksége, mint a tanulmányozással elnyert tudás; ehhez a szív tapasztalatára van szükség, ami együttérzésből fakad, és életet élettel kapcsol össze. Ki lehet bölcsebb az egész világon az anyánál, aki öntudatlanul helyezi kisgyermeke boldogságát minden más elé? A bölcsesség tehát nem tudás felhalmozása az életről, hanem együttérzés, közvetlen érzésátvitel, az érzékeken túli érzés látása, egyik léleknek a másikhoz való belső közeledésének képessége, az a tehetség, hogy vizsgáljuk, és meglássuk vagy megismerjük a körülöttünk levő életet. Bölcsesség formákkal és eseményekkel kapcsolatban képesség, hogy értékeljük azokat az életre vonatkozóan. Negatív oldala a mások élete iránti együttérzésben és érzékenységben van, pozitív formája a szeretet ereje. Ez a bölcsesség az igazi emberi érzés. Megromlása vágy. A bölcsesség az élőlények, az élet szeretete, míg a vágy a dolgok szeretete. Ha egy ember tele van vággyal nagy anyagi vagyon, hatalom vagy hírnév iránt a világban, akkor emögött még mindig a jobb életre való vágyakozás áll. Azonban, amint elköveti azt a hibát, hogy sajátmagára mint anyagi dologra gondol, pusztán egy testre, amihez csatolva van egy sereg gondolat és érzés, fokozott életre vágyó szeszélye kizárólag arra vezeti, hogy testi javait és erejét növelje, és nincs tudatában annak a ténynek, hogy szomszédai élőlények, számára nem többek, mint eleven, összetett anyagi szerkezetek, és csak szeretve vagy nem szeretve gondol rájuk, aszerint, hogy illeszkednek-e vagy gátolják az ő saját vágyait és terveit. A bölcs ember érzékeny a többi élőlény élete iránt. Azonnal megérez, és nem tervez anélkül, hogy ne venné figyelembe őket, és a szeretet, ami betölti életét, gazdagítja, anélkül, hogy az mohóság lenne részéről. Számára nem létezik a hírnév hajszolása, nem sóvárog aziránt, hogy mások elméjét saját magáról szóló gondolatokkal foglalja le, hogy növekedjék és megsokszorozódjon azokban, inkább tölti meg saját elméjét és életét ővelük, érdekeikkel, szükségleteikkel, az ő saját, mindenkire kiterjedő együttérzésén keresztül. Szeretet vezet be minket az életbe, nemcsak fizikailag, a megszületésünkhöz vezetve ebbe a világba; de ugyancsak életeink minden percében érzékenységre nyit meg, és új tapasztalatokhoz és feladatokhoz vezet el minket. Emlékszünk a gyermekkori történetekre a régimódi fösvényről, aki lejárt a pincébe, vagy fel a padlásra, gyertyával kezében, és bezárkózva mohón gyönyörködött kincseiben, nyaka köré és karjára öntötte aranyát és ékszereit, és fürdött bennük morbid örömmel. Mégsem volt boldog, mert mindig tele volt félelemmel, felugorva minden, pislákoló gyertyája által vetett mozgó árnyékra, minden hangra összerezzenve. Szó szerint igaz, hogy ennek az embernek az önzése másokkal való kapcsolatai zsugorodását okozta, életének szörnyű összeszűkülését. Azonban a szeretet kiterjeszti, elűzi a félelmet, és az embert emberré teszi. Ez a valódi emberi érzés, és ha ezt elveszítik az emberek, valódi életüket veszítik el, még ha testük továbbra is mozog. Egy valamikor Indiában hallott történet mutatja, mennyire különbözik a szeretet a gondolattól, és mennyire követendők a szeretet parancsai, ahol emberi életről van szó. Egy idős emberről szól, egy nagy faluban lakott Indiában hosszú idővel ezelőtt. Ő volt ott messze a leggazdagabb ember, hatalommal bírt, de nem volt jó természetű, valójában arra használta 13/81

hatalmát és gazdagságát, hogy gyötörte és kínozta azokat, akiket nem szeretett, egy rém volt a falusiak számára. Az öregembernek volt egy fia, aki maga volt a kedvesség, és mindenki vágyott arra a napra, amikor majd megörökli az idős ember vagyonát és tisztségét, és áldásként él majd minden ember számára. A történetben szereplő harmadik személy egy vándorló sannyāsï volt, aki jótékonykodott, és történetesen eljutott ebbe a faluba, ahol elidőzött kis ideig. Hamarosan tudomására jutott, hogy mi folyik ott, különös kísértés ötlött elméjébe, és azt találta mondani: Miért ne öljem meg ezt az idős embert, és szabadítsam meg ezeket az embereket nyomorúságuktól, és adjam meg az esélyt az ifjú embernek, hogy mindenfelé jót tegyen, amit bizonyára meg fog tenni, ha megteheti? Az idős ember nem boldog, és nem érdekes, hogy velem mi történik, mindaddig, amíg jót teszek. És most feltehetjük a kérdést: Mit tenne Ön ilyen körülmények között? Az lenne logikus, hogy ez az ötlet jó. A legtöbb ember szerencsére azt tenné, amit a sannyāsï tett, és hagyná az öregembert élni, ahogy a szív parancsolja. A bennünk lévő bölcsesség tudja, hogy mindannyian egyek vagyunk, és többé nem képzelhető el, hogy a boldogság megvásárolható bárkinek, másnak hátrányt okozva, vagy az igazság megnyerhető szándékos gondolathamisítással. Hasonló problémával találja szembe magát a nyugati világ jelenleg, az élő állatokon történő kísérletezésekkel kapcsolatban, ami állandóan folyik. Senki sem szereti, szörnyűségétől minden szív összeszorul, és a tanulók, akik hozzáfognak, kezdetben borzonganak amiatt, amit tenniük kell, amíg a szív meg nem edződik. Mindezt a logika és emberi jólét nevében teszik; az elme azt látszik mondani, hogy jogos az emberi fájdalom csökkentése érdekében. Mégha csökken is ezáltal az emberi fájdalom, minthogy végképp lehetetlen ilyen módon, miközben a karma kormányozza a világot, ugyanakkor ez megkeményíti a szíveket, és késlelteti a faj haladását. Bizonyára mindenki úgy gondol a jövő emberiségére, mint ami szeretettel és erővel teli emberekből áll, nem a föld hasadékaiban csúszó, elaggott testek megnyomorított rabszolgaságában, amiket csak élőlénytársaink hihetetlen fájdalma árán lehet fenntartani; még mindig nem fogják fel, hogy bölcsességük hiánya késlelteti azokat a dicsőséges napokat. Bölcsesség fedezhető fel olyan egyszerű érzelemben, mint a filozófus Emersoné, aki utazásból hazatérvén kezet rázott a fák alsóbb ágaival, mondván, ő érzi, hogy a fák örülnek visszatérésének, hogy köztük van, ugyanez nyilvánul meg az író és költő, Rabindranath Tagore esetében, aki bele tud helyezkedni egy kisgyermek vagy egy csermely szellemébe, és érzi az élet céljait egy zsúfolt város szurtos utcáin is. Jnāna, bölcsesség az maga szeretet, az élet ugyanazon tudatossága mindenben. V. FEJEZET AKARATERŐ Idézzük fel a Los-Angeles-i férfi tapasztalatát, aki nem tudta megtanulni autója vezetését, mert a távírópóznákra vonatkozó gondolata rendületlenül kitartott kezei irányítása mellett, minden ellenkező törekvése ellenére. Habár ebben a példában kitűnik a gondolat ereje, ne képzeljük, hogy ez egyben az akarat viszonylagos gyengeségét tárja szem elé. Az akarat nem lett legyőzve, csak függőben volt. Az ember nem akart, ő kívánt, és a két dolog között ez az összes különbség a világon. Az óhaj vagy a remény jelenléte az emberi elmében az akarat hiányát jelöli, és az a személy, aki a kívánásnak enged, egy időre feladja isteniségét és lemond a trónról. A kívánás és az akarás teljes elkülönültsége és kölcsönös kizárólagossága nagyon egyszerűen bemutatható. Ha az Ön tolla az asztalon van, és Ön azt a kérdést fontolgatja, hogy vajon felvegye-e, vagy sem, akkor arra a következtetésre jut, hogy Felveszem, vagy Nem veszem fel. Egyáltalán nem merül fel kívánság a kérdésben, mivel Ön teljesen bizonyos abban, 14/81

hogy saját hatókörébe esik a dolog. De ha a toll fél tonnát nyomna, vagy ha Ön történetesen gondolná, hogy így van, valószínűleg így szólna: Óh, bárcsak felemelhetném ezt a tollat. Az az ember, aki kíván, ezáltal külső esélytől való függőségét igazolja; várakozó állapotban van, és nem önkéntesen vár olyas valamire, amiről biztosan tudja, hogy bekövetkezik a kitűzött időben, csak remélve, hogy a világ megtesz valamit, amire történetesen vágyik. Lehetetlen túlbecsülni a kívánásnak, vagy az akarás teljes megtagadásának ostobaságát, amit az előbbi magában foglal, mellesleg azt lehet mondani, hogy csak az az ember, aki hajlandó teljesen és örökre feladni, az juthat messzebbre az okkultizmus ösvényén. Mi tehát az akarat, ha a gondolat a dolgok között ható erő? Az akarat az az erő, ami a gondolatok és érzések között működik. Összpontosítás. Figyelem. Az az erő, amelyik felosztja az elmét tudatra és tudatalattira. Ha az autóban ülő ember ismerte volna ezt az egyszerű igazságot, könnyen megszabadulhatott volna a távírópóznáktól, való félelmétől. Azt mondta volna magában: Fejezd be a póznákról való gondolkodást! Rögzítsd tekintetedet az útra, és arra gondolj! Felejtsd el az oszlopot azáltal, hogy megtöltöd elmédet az útról való gondolattal, amelyen haladni akarsz! Ha megpróbálta volna gondolatát irányítani kezei helyett, minden jól ment volna. Bizonyára ugyanez figyelhető meg nagyon sok tapasztalatlan vezetőnél éjszaka, amikor egy autó vakító fényszórókkal halad éppen el ellenkező irányban, nem szabad, hogy a vezető engedje, hogy a haladó fényektől való félelem szülte érzés elkápráztassa, hanem elméjét el kell fordítania azoktól, és az út sötétségére kell rögzítenie, amelyen haladni akar, habár nem látja. A kívánás nem akaratforma; hanem mindössze a vágy megnövelése; míg a vágy általában valaminek a birtokolni kívánása, ami nem a miénk, a kívánás felöleli az egész területet, félelmek sokaságát hozza magával, a birtokolt dolog elveszíthetőségének félelmét, sok olyan esélyre vonatkozó félelmet, ami a vágy kielégülését keresztezheti. Ez nem annyira az akarat tükröződése, mint a szereteté, de minden hasonlóságon túl eltorzult, mivel dolgokhoz kötődik, jóllehet jellegzetes területe a tudatos élet. Az akarat az ātmā, az én, önmagára ébredve, bemutatva erejét az élet és a dolgok világához való saját kapcsolatai összessége felett. Az akarat az én, aki önmaga, mint ilyennek a természete felismerhető, valahányszor az emberek megpróbálnak saját jövőjükről dönteni. A lenni igével áll kapcsolatban, és nem a tenni igével. Amikor egy ember elhatározza: Keményen fogok dolgozni a szakmámban, és keresek egy csomó pénzt, valójában így szól önmagához, csaknem tudat alatt: Gazdag leszek, ez bedolgozza magát gondolatába, és megőrzi ennek a létformának a szolgálatában, és ezután a gondolat irányítja a munkát. Ha egy ember belülről cselekszik anélkül, hogy teljes tudomása lenne a következményekről, akkor aszerint cselekszik, ami, nem aszerint, amit gondol, és így az akarat működésben van. És mivel általában senki sem terveli ki teljes mértékben tettének következményeit, mielőtt cselekszik, így az emberi ténykedés minden részében van bizonyos akarat. Ennek legszélső határesete, amikor egy személy meg akar csinálni valamit anélkül, hogy tudná, hogyan kell megtenni. Ekkor ő, aki akarja a célt, akarja az eszközt, mivel kinyilvánítja az Én belső erejét. Végrehajt egy nagyszerű összpontosítást, szívének és elméjének minden erejét egy irányba fordítva, és ez az összpontosítás végül meghozza az eredményt. Az az ember, aki tudja, hogy saját tudatosságának elegendő mértékben mestere ahhoz, hogy véghezvigye ezt az összpontosítást, az képes akarni, míg mások nem. Az akarat végül valódi szuper-tudatos élethez, boldogsághoz, ānandához vezet. A létezés ānanda állapota időtlen; de a tudatosság időben halad (habár nem térben), és minthogy így tesz, evolúciót vagy fejlődést eredményez, ami azonban mégsem haladás. Ez egy bonyolult dolog, amivel a XXI. fejezetben foglalkozom, de itt figyelembe kell venni, hogy bevezeti az elhomályosulás elvét a tudatosságba, felosztja az elmét, minthogy az akarat önmaga egészét önmaga egy részére irányítja, hogy azt a részt egy időre tökéletesebben valósítsa meg. Ez éppen olyan, mint amikor egy gyereknek az iskolában be szabadna mennie a zeneterembe, és ott 15/81

teljes figyelmét egy időre a zenének szenteli, és teljesen megfeledkezik olyan tárgyak létezéséről, mint földrajz vagy történelem; valóban minél tökéletesebb a feledés, annál jobb a lesz a zene. Ez a folyamat szükségeltetik, amikor valami újat tanulunk. Ez alkotja a tudatalatti elmét, amelyben akarat, bölcsesség és aktivitás a tudatos elme által észrevétlen működik mindenkor, vagy még inkább az elme tudatos része által észrevétlen működik, minthogy nincs két elme. Ennek a pontnak világosabbá tételéhez elmesélek egy tapasztalatot, amelyben egy délindiai városban volt részem egy idős úrral, aki szakértő volt az elme erőinek befolyásolásában. A sok érdekes kísérlet között, amiket nekem bemutatott, volt egy, amit kártyacsomaggal végzett. Először felírt valamit egy darab papírra, összehajtotta, és átadta nekem, hogy tegyem zsebre. Azután azt mondta, hogy keverjem össze a kártyát, és terítsem ki lefordítva a padlóra, ahol indiai módon ültem. Amikor ez megtörtént, azt mondta, vegyem fel bármelyik lapot, amelyik nekem tetszik, így egészen véletlenszerűen ráejtve kezemet egyre, felemeltem. Most pedig, mondta nézze meg a lapot, és a papírt, amit Önnek átadtam. Úgy tettem, és amikor kihajtottam a papírt, annak a kártyalapnak a nevét találtam felírva, amit felemeltem. Az idős úr kérésére átadtam a kártyát két hindu barátomnak, akik elkísértek lakóhelyére, és megismételte a kísérletet még kétszer, új papírt átadva mindegyiküknek, anélkül, hogy ő maga érintette volna a lapokat. Majd az történt, hogy megpróbálkoztam egy kis kísérlettel saját kockázatomra, így kértem, hogy adjon egy új papírt, és próbáljuk meg újra, amit készséggel hajlandó is volt megtenni, mivel nemcsak az érdekelte őt, hogy bemutassa nekem képességét, hanem, hogy tanítson engem, amennyire lehetséges. Összekevertem a lapokat, és szétterítettem, mint előbb, de ezúttal, amint felemeltem egyet, elmémet az övére rögzítettem, és megszólítottam csendesen, mondván: Mármost bármelyik kártyát választotta is ki, nem az a lap lesz az enyém. Majd felemeltem az egyik lapot, és vettem a papírt, kihajtottam, és láttam, hogy ezúttal nem egyezett meg a kettő. Senki sem csodálkozhatott volna szemmel láthatóan jobban, mint az idős úr, amikor felmutattam a papírt és a lapot, hogy ellenőrizze. Nyilvánvalóan nem hibázta el még sohasem ezt megelőzően. Ezután elmondtam, mit tettem, és ő azt mondta, hogy ez tökéletesen megmagyarázza a dolgot, és elmeséli nekem, hogyan hajtja végre a kísérletet. Először, mondta döntök egy bizonyos lap mellett, és felírom nevét. Majd állandóan arra összpontosítok, és áthelyezem a gondolatot az Ön elméjébe, ahol ilyen körülmények között állandóan megőrizve marad, habár az Ön tudatos ismerete nélkül. Mármost a tudatalatti elmének megvannak a saját észlelési erői, és ha megfelelően irányítják, képes látni, mi van azoknak a lapoknak az alul lévő oldalán, habár a fizikai szem nem tud így tenni; továbbá az elmében levő kép ezt követőleg irányítja a kezet és a kart a pontos helyre, ahol a lap fekszik. Ha azonban Ön az enyém ellenébe helyezi akaratát, bizonyára lerombolja az általam készített képet. A maga keleti módján dicsérte meg akaraterőmet, de egészen elképzelhető, hogy ha előre figyelmeztetést kap szándékomról, sikeresen hajtotta volna végre a kísérletet mindennek ellenére, ahogy valóban történt is két hindu barátom esetében, rögtön ezt követően, amikoris megkísérelték nem a kiválasztott lapot felemelni, de a szó szoros értelmében kényszerítette őket, hogy mégis így tegyenek minden esetben. Felmerülhetne, hogy az idős úrnak gondolatátvitellel kellett volna tudomást szereznie arról, mit tettem, de úgy hiszem, túlságosan lekötötte volna saját része a kísérletben, semhogy észrevette volna. Később ennek a kísérletnek meglepő folytatásával találkoztam, ami egyetememen esett meg Hyderabad-ban, Sind tartományban kétezer mérföld távolságra Trichinopoly várostól, ahol egy délelőttöt töltöttem az idős úrral. Egy este, kimerítő napi munka után szobámban ültem két barátommal, egyikük, állományom egyik tagja, az államtudomány professzora. Ez az úr, egy hindu, kitüntetéssel diplomázott az Oxford Egyetemen, megtanult néhány okos bűvészmutatványt kártyákkal, mialatt Angliában tartózkodott, és aznap este néhány ilyen trükkel szórakoztatott bennünket kikapcsolódásképpen. Gondolataim messze jártak bármilyen pszi- 16/81

chikai kutatástól, inkább pillanatnyi komoly gondok foglalták le, ami az egyetem hallgatói között dúló politikai mozgalomhoz kapcsolódott, és vélekedésemben azt mérlegeltem, hogy komoly mértékben okoz kárt jövőjük és az ország szempontjából. Hirtelen, előzetes figyelmeztetés nélkül egy testes ember hangját hallottam szólni éppen fejem kellős közepén. Csak hat szó hallatszott: Treff ötös, próbálja meg ezt a kísérletet!, és valahogyan tudtam, hogy ez arra a kísérletre vonatkozik, amit én tapasztaltam annak idején Trichinopoly-ban. Engedelmeskedtem a hangnak, és azonnal leírtam egy darab papírra: treff ötös, összehajtottam, és arra kértem barátomat, a professzort, hogy tegye a zsebébe. Továbbá megkértem, hogy keverje össze a lapokat, amelyeket egyáltalán nem érintettem, és terítse ki azokat lefelé fordítva a padlóra, ahol ültünk, és válasszon ki egyet találomra, és hasonlítsa össze azzal, amit írtam a papírra. Amikor megfordította lapját, az treff ötös volt, és Ön el sem tudja képzelni meglepetését, amikor azt találta felírva a papírra, ami zsebében volt. Nem tudom bizonyossággal, hogyan irányított engem a hang ebben az esetben, de ismervén azt, amit a gondolat-erőről tudok ésszerűnek tartom, hogy a kétezer mérföldnyi távolságban élő idős úr tudomással bírt foglalatosságunkról, a kísérletet elmémbe sugallta, és segített sikerre vinni. Értékes kísérlet volt annak a módnak a bemutatására, ahogy a gondolaterő és az akarat működhet az elme tudatalatti részében. Ha átgondoljuk a módot, amely által a gondolat a működő erő életünk dolgai között és a testben, számításba kell vennünk, hogy néha a tudatalatti gondolat, és hogy életünk valójában nagyon sok úgynevezett balesete ilyen módon működő saját gondolaterőnknek tudható be, amit gyakran az akarat irányít. Lehet, hogy egy embernek talán egy rendkívüli estén nincs semmi különös tennivalója. Elhatározza, hogy sétálni megy. Veszi kalapját és kabátját, vagy turbánját [valószínűleg szikh vallásúra gondol az író], kimegy az utcára, és alkalomszerűen elhatározza, hogy erre vagy arra megy. Sétálása során találkozik történetesen valakivel, aki egy új üzleti ajánlatot tesz neki, vagy egy új elgondolást javasol, ami esetleg megváltoztatja sorsát vagy életét, úgyhogy visszanézve azt mondja majd, hogy ez volt a fordulópont pályafutásán. Gyakran felkiált, hogy milyen szerencse, hogy véletlenül egy sétát tett akkor este, és azon az úton ment, és találkozott barátjával. Talán nem volt véletlen, hanem a belül levő nagyobb ember irányította, amennyire kétségtelen, hogy kezemet irányították, hogy a sok, padlóra terített lap közül azt a lapot válassza ki. Azt legalább mindenki tudja, hogy van valaki belül, akinek esetenként sikerül az elme tudatos részét befolyásolni, amit gyakran a lelkiismeret hangjának neveznek. Az messze többet tud az élet valódi irányáról, mint az ember, aki a tudatos elme határai között munkálkodik. Később, ha a tanulási időszakon túljut az ember, és tudatossága erőteljesebbé válik, és képes egyszerre foglalkozni zenével, történelemmel, földrajzzal egyidőben, már nem lesz szükség összpontosításra, kivéve, mint egy gyors erőre, az időpillanat kihasználására. Akkor állandó irányítása mellett minden erő és tudás birtokában lesz, amire apránként tett szert az elhomályosulás közepette, amit tanulással összefüggő koncentrációja okozott. Akkor a tudatalatti vagy nem tudatos elme és a tudatos elme eggyé válik. Álljon világosan előttünk tehát az igazi különbség ichchhā és kriyā között, vagy akarat és aktivitás között, és ne felejtsük el, hogy ezek közül az első a kívánás minden fajtájától eltér, és a második a gondolat aktivitása, és mindkettő hatalom, az utóbbi a dolgok felett, beleértve a testet is, az előbbi sajátmagunk felett, azaz saját gondolataink és érzéseink felett. VI. FEJEZET ANYAG, ENERGIA ÉS TÖRVÉNY 17/81

Megfigyeltük, hogy a tudatosság világában mindig három princípium van jelen, magától értetődően különböző fokozatokban és arányokban mindenkor. Így a sat világában is három alapelem ismerhető fel, tamas rajas és sattva neveken elnevezve, amelyek úgy fordíthatók le, mint anyag, enegia és törvény. Ősi és modern tudósok egyaránt felfedezték ezt a hármat abban az egyben, és megfigyelték elválaszthatatlanságukat. Ezek az anyag alkotóelemei; nem tulajdonságai, hanem anyagi létezések állapotai, és egy test felmutathatja ezeket mindenkor különböző fokozatokban, mint ahogy a tudatosság igénybe vesz akaratot, vagy szeretetet, vagy gondolatot, habár mindegyik mindig bizonyos mértékben jelen van. A tárgyi világ testek világa, amelyek egymást gátolják, és akadályozhatják a tudatosságot is, amikor az utóbbi aláveti magát az anyagnak, belemerülve egy testbe. Egy tárgy csak azért látható, mert gátolja látásunkat, és a világ csak azért van tele fénnyel, mert a sötétség vagy az anyagi atmoszféra fénye számára való áthatolhatatlanság szétoszlatja a napsugarakat. Így minden anyagi atom, azt lehet mondani, egy sötét pont a térben, ami áthatolhatatlan, és csak kívülről működtethető. Az anyag áthatása, amiről a teozófusok beszélnek, csak azt jelenti, hogy a finomabb testek a durvábbak hézagaiban léteznek, és habár ilyen esetekben két vagy több test áthatja egymást, és ugyanazt a teret foglalja el, azoknak a testeknek az anyagáról ez nem mondható el. A sötétségnek, vagy stabilitásnak, vagy ellenállásnak, vagy akadályoztatásnak ezt a tulajdonságát, amiket a világ tárgyainál megfigyelhetünk, hívták a régi tudósok tamasnak. Az anyagnak ezzel a tulajdonságával azonosították általában beszédben vagy gondolatban magát az anyagot, ami megtestesíti az anyagot, és pontokat képez a térben, az erő alkalmazására. Így, azt lehet mondani, hogy az anyagnak saját akarata van (habár ez negatív akarat, önfejűség), és kétségtelenül sajátmaga, és nyilvánvalóan vonakodva adja fel létezését. A múlt század folyamán széleskörűen úgy gondolták, hogy a világ atomnak nevezett apró téglácskákból épül fel, amelyek nagyon változatosak. Mindegyikükről azt tartották, hogy teljesen megváltoztathatatlan, azt lehetett mondani, hogy az anyag egységei halhatatlanok, azaz létrehozhatatlanok és leromboltathatatlanok. Majd úgy vélték, hogy amint százezer téglát is felhasználhatnak a különféle fajtájú épületek bármelyikének felépítéséhez, és miután megépült, lehet változtatni és átalakítani alkotó tégláinak eltávolításával és újra felhasználásával; úgy vélték, hogy ugyanígy épül fel a világ atomokból, amelyek szüntelenül átrendezve alkotják annak változó formáit. Az eszme igaz minden gyakorlati, emberi célra. Ez a tamas megmutatkozása az anyagi lét bizonyos fokozatán, de csak akkor lenne igaz teljesen, ha a stabilitás lenne a dolgok világának egyetlen alkotó sajátsága, ami az öt érzék felfogásán belül van. A szubsztancia második alkotóeleme az anyag energiája, rajas, amiről tudományos körök ma általában azt gondolják, hogy magának az anyagnak a forrása és alapja, habár az idő bizonyosan meg fogja mutatni, hogy ez is anyagi, és sohasem test vagy állapot nélküli. A természetes energia fogalma, ami megtalálható a mechanika elemi tankönyveiben, nagyon jó szolgálatot tesz a szubsztancia ezen sajátságának leírásánál. Minden diák jól tudja, hogy egyetlen anyagi test sem fogja egyensúlyi helyzetét vagy mozgását megváltoztatni az energia valamelyik formájának ehhez való felhasználása nélkül, hacsak nem egy összetett test, amelyben belsőleg aktív erők megérése eredményezi az egésznek az új egyensúlyát, mint például, amikor egy szikla elporlik a domboldalon, és hirtelen szétesik. Egy labda, például, egy biliárdasztalon állva nem fog elindulni magától. Ha mozog, nem kerül nyugalomba az ellenállás vagy más külső ellenerő valamely formájának felhasználása nélkül legyen az a légellenállás, súrlódás az asztalon, mandiner (biliárdasztal kerete) vagy más labdák okozta akadály, és a labda mozgási energiája és azé az erőé, ami megszünteti azt a mozgást, egyenlőnek mutatkozik. Mindezen dolgok azonban felszíni jelenségek, szemléltetve a rajast, amint a kémiai atom tamast mutat meg. És, amint az atom felbontható, és tamas aspektusa csökken, mígnem az emberek azt mondják, hogy csak energia, úgy léphet ki az energia és olvadhat bele a sattva vagy törvény hátterébe, ami a tárgyi világ lényege, ahogy a jnāna a tudatosság világáé. Ez az 18/81

energia túllépheti az időt, ahogy a tudatosság túllépheti a teret, például, amikor felemelek egy labdát a földről az asztalra. Egy bizonyos mennyiségű energia ráfordítása volt szükséges a felemeléshez, és ugyanolyan mennyiség kerül kifejtésre ismét, ha valamikor a jövőben leesik a labda az asztalról a padlóra, amint kideríthető lenne, ha lenne gyakorlati jelentősége, hogy esés közben munkát végezhetne, vagy mérhető lenne a padlóval való ütközés során gerjedt hő. Hő, hang, fény, elektromos jelenségek, kémiai potenciál, és még sok más, mind az energia formái, és amennyire felderíthető, sehol sem létezik az anyagnak olyan részecskéje, amelyben ne lenne valamelyik formájában jelen. Azaz nincs abszolút anyagiasság semmiben sem. Az anyag harmadik alkotó sajátossága a törvény. Tudom, hogy ez különösen hangzik, és hogy a legtöbb természettudományi hallgató azt mondja majd, hogy a világ csak két dologból tevődik össze, anyagból és energiából, és még azt is állítják, hogy törvény és rend mindenütt nyilvánvaló. Ebben van bizonyos logikátlanság, és India ősi tudósai ebbe nem estek bele, mivel minden határozatlanság nélkül azt mondták, hogy a sattva vagy törvény a létezés anyagi oldalának egyik sajátsága. Ténylegesen így van, és valóban nincs több felfogásbeli nehézség, csak az a gondolat, hogy az energia tárgyiasult (objective). Az egész világon sehol senki sem talál soha anyagot vagy energiát anélkül, hogy ne mutatna fel valamilyen törvényt, ami meghatározza a test aktivitásának természetét és viszonyulásait más testekhez. Minden kémiai elemnek, minden atomnak megvan a tevékenységi köre, ugyanolyan biztosan, mint minden mag képessége a növekedésre, és hogy egy sajátságos növényfajtává formálódjon, és ennek a törvénynek a működése a Természet megszokott gyakorlatának, a satnak vagy létezésnek része. A régi tudósok előtt teljesen világos volt, hogy sattva, rajas és tamas az anyag gunái vagy sajátságai, és minden anyag nem másból, mint ebből a háromból áll, és hogy ez a három soha nem lehet más, mint anyag. A három szó használatos melléknévi alakban is a dolgok tulajdonságainak leírására, például, a Bhagavad-Gïtā-ban, ahol olvashatunk szattvikus, tamasi és rajasi ételekről, amelyek hajlamosak úgy felépíteni a test típusát, hogy abban az említett tulajdonság váljon uralkodóvá, így a rajasi test energikus, sőt, nyugtalan. Minden tárgy tartalmazza mindhárom gunát, de egyikük túlsúlyban van, szembetűnő jellegét adja, ugyanúgy, ahogy minden tudatosság vagy chit rész felmutat akaratot, szeretetet és gondolatot, habár nyilvánvalóan nem egyenlően egy adott jellemben, és általában egyikük a meghatározott vezetője és ihletője a másik kettőnek. VII. FEJEZET AZ ISTENI ÉS AZ ANYAGI Össze kell hasonlítanunk a sat és a chit világát, hogy lássuk, hogyan függnek össze egymással. Az elsőt helyesen nevezik anyaginak, a második inkább írható le úgy, mint isteni. Fel kell fognunk, hogy soknak tűnhetnek az anyagi világ dolgai, és a chit világának tudatai, mégis mindkét világ valójában csak egy dolog vagy egy tudatosság, amelynek a sokak részei. Ez a nagy igazság teljesen nyilvánvaló az anyagi dolgok között, és kihatása a legfontosabb. A létezés világa nem abból áll, hogy számos független dolog mind össze van rakva, vagy magasabb egységbe foglalva, nem sajátmaga vagy építőelemek darabjainak nagy számú változata építi fel. Ellenkezőleg, a folyamat éppen fordított, és minden dolog, amit ismerünk, nem más, mint kivonat abból. Mind egyek, egységük megmutatkozik egymástól való teljes külső függőségben. Gondoljuk át, például, mi megy végbe a gyermek elméjében, amikor szemét kinyitja a világra. Először ott minden csak egy nagy végtelen valami, fokozatosan különböződnek meg az általános tömegben szembetűnőbb vagy elevenebb dolgok, és később azok között kisebb dolgok. Ez olyasmi, mint az utazó látványa, amikor közelít a hajó a parthoz. 19/81

Először látszik valami, ami lehet föld is; majd tisztul, és erőteljesebben körvonalazódik, és a hegyek láthatóvá válnak. Ezután az utazó kezdi észlelni a fákat és a házakat, amikor közelebb kerül, emberek és állatok, sőt virágok is láthatóvá válnak. Pszichológiailag a dolgok tömegéből vagy tömbjéből egy hasonló megkülönböztetés válik fontossá a tudás elnyerésének folyamatában; minden szillogizmusnak (logikai következtetési forma, amely két előzményből, azaz premisszából zárótételhez, konklúzióhoz jut) megvan az általános érvényű előzménye, ami nélkül nem lenne értelme a világos tudás megszerzésének, ami végül is sohasem valami újnak az elnyerése, hanem egy világos felfogása valaminek, ami megelőzőleg homályos vagy észrevétlen volt. Jól ismert dolog, hogy a dolgokat összehasonlítás útján értjük meg. Helyezzünk össze egy kutyát és egy macskát, és tanulmányozzuk hasonlóságaikat és különbözőségeiket, ezután Ön tudni fogja, mi a kutya, és mi a macska, éspedig jobban, mintha egyenként tanulmányozta volna. Ismétlem, bármely témában a leghelyesebben gondolkodik az, akinek a legtöbb ötlete van, amivel összehasonlítsa, feltéve, ha azok az ötletek jól kivonatoltak, világosak és jól rendszerezettek az elmében. Minden gondolkodás valójában elvont; az elme nem tud két ötletet tartani egyszerre, csak egyet, ami magában foglal kettőt vagy többet, amelyben azok részei a nagyobb egésznek. Nemcsak logikailag, de tényszerűen is igaz, hogy a kisebb függ a nagyobbtól, vagy a rész az egésztől. Az anyagi dolgok jellemzője, hogy nincs kezdeményező képességük, és nem változnak, hanem külső dolgoktól függ változásuk. Így egy könyv az asztalon feküdhet, és ott is marad, mert az asztal ott van. Az asztalt viszont a padlódeszkák tartják, azokat a gerendák, amelyek a falnak támaszkodnak. A falakat az alapok tartják, az alapokat a föld. Továbbá a föld az egy anyagi test, amit a természet anyagi energiájának láthatatlan kötelékei tartanak, így az más égitestektől függ, a Naptól és a csillagoktól. Csak a létezés egésze önfenntartó, és valamennyi rész attól van függőségben. Nem lehet túl nyomatékosan azt állítani, hogy az egész nem a részekből áll, de a részek az egészből vannak származtatva, amiben alapjuk, fenntartásuk és gyökerük van. A törvény világában valamennyi tárgyi valóság örökkévalóan létezik. Tudjuk, például, hogyha Ön két színtelen gáz, az oxigén és a hidrogén megfelelő arányát felrobbantja, mindkettő eltűnik látásunk elől, és valamennyi víz foglalja el helyüket. Bizonyosan elmondható, hogy ugyanaz az alapvető anyag és ugyanaz az energia még ott van, de tudomásul kell venni, hogy Ön semmi újat nem hozott létre még a sajátosságokat illetően sem. Világos, hogy a víz nem volt ott előzőleg, és most ott van, és ha Ön a dolgoknak csak a sajátosságaira vagy külső megjelenésére gondolna, azt képzelhetné, hogy valami kialakult semmiből. Csak annyi történt, hogy Ön kinyilvánította sajátmagának és másoknak, akik e tekintetben egyek Önnel, a mindig létező valóságot. A legjobb hasonlat, amit erre említhetek, egy képkockákkal játszó gyermek. Van egy doboza, ami körülbelül húsz fakockát tartalmaz. Mindegyik kocka mindegyik oldalán egy kép négyzet alakú darabja van. A gyermek az asztalra vagy a padlóra helyezi kockáit, forgatja őket, és addig rendezgeti oldalról oldalra, amíg valamennyi megfelelő részlet össze nincs rakva, úgy, hogy egy képet mutassanak. Ezután ismét összekeveri őket, újra rendezi másik oldalukkal felfelé, hogy egy másik képet alakítson ki. Azt gondolhatná, hogy ő készíti azokat a képeket, de ez nem így van; először ott volt egy művész, és a gyermek mindössze annyit tett, hogy egymáshoz illesztette a dolgokat, hogy a művész által készített kép előtűnjön. Így, amikor az oxigént és a hidrogént összehozzák, megjelenik a víz, és semmi sem lett hozzátéve vagy elvéve a valóságból. Ugyanez igaz mindenre, így minden emberi alkotás és találmány ugyanazt a törvényt követi. Ez az a valóság, amit az elme úgy észlel, mint amit általában természeti törvénynek hívnak. Ez a törvény létező valóság sattva az eszmék világa, az objektív egyetemes elme. Olykor egy másik névvel is illetik a sat-ot, úgy, mint a nagy passzív alkotóelv. Ebben a telített térben, amint mondtam, nincs kezdeményező képesség, mivel nincs idő, ami a chit- 20/81