Tárgymutató. árvák 27, 160 autonóm megye l. nemesi megye



Hasonló dokumentumok
KÖZÉPKORI HISTÓRIÁK OKLEVELEKBEN ( )

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Polgárőr Szövetség év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

A nemesek négy bírója, a szolgabírók működésének első korszaka

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

Ügyészségi sajtószóvivők névsora

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

Adminisztráció

2018. november 6. BM központi épület, színházterem óra DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

BIHAR VÁRMEGYE FŐISPÁNJAI

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

A Hő- és Villamosenergetikai Tagozat tisztségviselői

Tájékoztató. A képzés célja:

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

támogatás támogatási

Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~ : 1L( 8 4'39/ 4 Érkezett : Hiv. szám: K/8738. Iktató szám : 943 9/2016/PAR L

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

Tájékoztató. A képzés célja:

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december

XVI. RELAX HOTEL - OPEL DI-FER KUPA Kreischberg Hivatalos Magyar Kupa verseny

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

2018. február 27. kedd ig

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

ALAPSZABÁLY 1. KÁDÁRHUSZÁR EZRED

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Szabó Sándor 96, Kovács Dávid 96,Bogdán György 95, Bogdán László Somogy megye 4:36,5

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs

SZABOLCS VÁRMEGYE IGAZGATÁSA ÉS TISZTSÉGVISELŐI KÖZÖTT

Descendants of Urbanus Benedek

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Budapest Bajnokság, Hegedűs I. eml. - Felnőtt nő. Egyesület. Budapest / HUN Magyar Öttusa Szövetség

Tápanyag Gazdálkodási Tervkészítő szolgáltatás kapcsolattartói

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége ( )

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

I. rész: Kérelmező személy adatai

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A MAGYAR JOGTÖRTÉNET FORRÁSAI

A NAK vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége.

MVK 2014 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

FAO 300-as csoport. Kedves Gazdálkodó! GOSZ VSZT Kukorica Posztregisztrációs Kísérletek eredmények

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

Arany János Ált. Isk.

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK

XII. 1. A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE

Sorszám Dátum Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződő Partner Szerződés értéke Típusa Válalkozási szerződés Bútorok, székek IH

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

Átírás:

Tárgymutató A actus potentialis, potentiae l. hatalmaskodás adásvétel 31, 38, 122, 147, 148 adó csöbör, pénz, ökör 115 élelem címén 40 kamarahaszna címén 40, 146, 147 nyestbőr 73 várépítés címén 40 adóbehajtás 167 adományos jószág 28, 29, 31, 43 adómentesség 41 ajándékozás 31 akasztás 50, 108, 139, 140, 142, 155 albíró l. alispán alispán 9, 106, 113 alispán gyűlési pozíciója 158, 159, 161 alnádor gyűléstartási joga 161 alternatív joghatóság 140 Andreanum 64 arany és örök szabadság 23, 37 arbitri l. választott v. fogott bírók, békéltetők Ars Notaria 71, 133, 135, 138, 142, 166, 167, 168, 169, 176, 177 aurea et perpetua libertas l. arany és örök szabadság árvák 27, 160 autonóm megye l. nemesi megye B baj(vívás) 57, 134, 135, 137, 165 gyalog 141, lovas 141 meztelen 141, 142, 143 bajnok (bajvívó) 57, 134, 135, 141, 142 bajtér 136, 141, 142, 165 báró 17, 19, 20, 22, 38, 39, 40, 41, 42, 47, 48, 49, 70, 71, 88, 91, 93, 104 becsű 80 békéltetők l. választott v. fogott bírók bevezetés l. iktatás bilochus l. billogos billog 12 billogos 9, 10, 11, 12, 14 bíráskodási hatalom, jog 60, 83, 84, 104, 139, 140 alternatív 140 perszonális 140 territoriális 140 bíró elé állítás 117 bírói közgyűlés 50, 52, 53, 55, 61, 62, 65, 68, 80, 91, 92 102, 116 149 különös Bihar, Szabolcs, Szatmár, Szolnok, Zemplén, illetve Kraszna megyék számára 153, 154 Bihar, Szabolcs és Szatmár megyék számára 161, 172 megyésispán (vagy helyettes) által tartott 51, 91, 150 Abaúj m. 163 Bars m. 161 Hont m. 161, 162 Külső-Szolnok m. 164 Somogy m. 162 Sopron m. 164 Szabolcs m. 163, 168 Szatmár m. 162, 165, 166 Zala m. 163, 165 nádori 104, 152 Abaúj m. számára 159, 160 Abaúj és Zemplén m. számára 153 Bereg és Szabolcs m. számára 157, 158 Béli Gábor: A nemesek négy bírója Dialóg Campus Kiadó (Nordex Kft.), 2008. Minden jog fenntartva. A másolást a törvény bünteti.

198 TÁRGYMUTATÓ Bereg, Szabolcs és Ung m. számára 157 Bihar m. számára 155 Bodrog m. számára 156, 157 Borsod m. számára 95, 99 Borsod és Heves m. számára 129 Kraszna, Szabolcs, Szatmár és Szolnok m. számára 155 Somogy m. számára 95 Somogy és Tolna m. számára 75 Sopron m. számára 95, 96, 161 Szabolcs m. számára 95, 99, 100, 113, 114, 155 Tolna m. számára 95, 98 Vas m. számára 95, 98 Zala m. számára 95, 100 Zemplén m. számára 95, 98, 99 összehívásának módja 166, 167 bírói jellegű közgyűlés királyi Békés, Bihar, Kraszna, Szabolcs, Szatmár, Szolnok és Zaránd m. számára 93 Bihar, Kraszna, Szabolcs, Szatmár és Szolnok m. számára 93, 94 Borsod, Gömör, Heves, Újvár és Zemplén m. számára 66, 92 Hajóhalmon és Hevesen 67, 92 király által rendelt Bihar megyei nemesek számára 66 Zala megyei nemesek számára 66, 92 bíróküldés l. delegálás bírság 79, 80, 104, 122, 124, 125, 135, 137, 138, 145, 147, 172 bírságbehajtás 134, bírságszedők 143, 144, 145 birtokdúlás 27, 121, 136, 138, 177 birtok-és határvita 141 birtokfelszabadítás 30 birtokfoglalás büntetésül 134 birtokjogok 15 birtok jogcíme 127 bizonyságul szolgálás 174, 175, 176 budai gyűlés 51, 53 C comes castri l. várispán comes parochialis l. megyés ispán CS csere 38, 147, 171 D dekrétum 1222. évi 9, 11, 20, 25, 26, 27, 28, 29, 32, 37, 40, 42, 84, 115, 143 1231. évi 19, 20, 32, 33, 37, 40 1262. évi poroszlói pontok 38, 39, 40, 102 1266. évi nyúlszigeti békepontok 40, 41 1267. évi 41, 42, 43, 46, 47, 59, 69, 85, 86, 90 1279. évi budai zsinat 142 1290. évi 14, 47, 64, 69, 84, 103, 106, 158 1298. évi 14, 70, 71, 80, 81, 100, 101, 102 1300 körül adott 71, 81, 103, 104, 156, 157, 174 1320 körül adott 143, 144, 146, 174 1336. évi 146 Kálmán ún. I. 115 Kálmán ún. esztergomi zsinati végzés 18 Szent István ún. I. és II. 27 Szent László ún. I. 18 Szent László ún. II. 18, 102 Szent László ún. III. 18, 101, 102 delegálás 60, 61, 69, 117, 118 delegált bíró(ság) 11, 33, 42, 47, 48, 49, 50, 52, 53, 60, 61, 62, 65, 75, 77, 80, 81, 90, 92, 107, 108, 109, 110, 113, 114, 153, 154, 160 delegált bírói eljárás 66 duellum l. baj(vívás) duellum nudum l. meztelen baj E egyezség 76, 80, 110, 120, 126, 131, 138, 152, 171, 177 egyház jobbágya 22, 36, 96 emberölés 66, 67, 71, 98, 121, 124, 125, 135, 136, 137, 138, 140, 145, 154, 156, 172, 175 engesztelés l. jóvátétel eskü(tétel) 48, 50, 52, 67, 79, 108, 113, 117, 120, 121, 122, 124, 125, 127, 129, 132, 135, 154, 163, 172, 173

TÁRGYMUTATÓ 199 esküdtek (esküdt ülnökök) 65, 155, 156, 157, 158, 160, 161, 164, 166 esztergomi gyűlés 39, 41, 60 exactores judiciorum l. bírságszedők F factum potentiae l. hatalmaskodás familiáris 21, 32, 106, 136 fehérvári gyűlés 87, 90 fehérvári törvénynap 26, 27 43, 45, 60, 91, 92 fegyveres szolgálat 38 felkérés 60 felszabadítás 23, 24, 25, 30, 36, 41, 88 fi u 44 fő- és jószágvesztés ( birtokdúlás ) 20, 135, 137, 138, 157 főispán 9, 91 földesúr 140 G gabonatized 124 gonosztevők 50, 61, 80, 93, 94, 95, 96, 98, 138, 139, 140, 141, 157, 159, 155, 161, 168 gonosztevők kiirtása 141 GY gyújtogatás 57, 116, 138, 176 H hadkötelezettség 20, 25, 27, 29, 32, 41 hagyaték 42, 43 halálbüntetés 138, 140 halál esetére szóló rendelkezés 42 halászati jog 73 halászhely 112, 114 hatalmaskodás 70, 71, 99, 103, 104, 116, 130, 134, 135, 136, 137, 138, 140, 145, 156, 161, 162, 163, 165 hatalombajon bukás 136, 137, 152 határjárás 75, 77, 80, 111, 112, 115, 127, 149 határjel 127 határőrök 64, 88 házra törés 121, 122 hitbér 121, 125, 141, 143 hiteleshelyi tevékenység 134, 148 hospesközösség 42, 64 hűbérbirtok 30 hűtlenség 20, 140, 143, 151, 153 I idézés háromszor 50, 80, 95 100, 10, 102, 103, 135 hétszer 102, 108, 135, 150 nyolcszor 135 igazi, (első) és természetes nemesek 9, 10, 36, 37, 87 iktatás 75, 76, 78, 80, 111, 112, 115, 117, 177, 178 J járás 156 jegyajándék 121, 125, 141 jobagio castrensis l. várjobbágy jobagio sancti regis (Stephani) l. szentkirály-jobbágya jobbágyúr 19, 20 jogállás tisztázása 132, 133, 141 jogellenes foglalás 47, 69, 108, 136, 140, 153 jogellenes perlés 111 joghatóság l. bíráskodási hatalom, jog jóvátétel 76, 92, 135, 137 judex nobilium l. szolgabíró judex servientum (= szolgabíró) 12, 14, 85, 86, 89 judices megales l. billogos jurisdictio l. bíráskodási hatalom, jog jus regium l. királyi jog K kamaraispán 20 károkozás (l. hatalmaskodás is) 136, 138 katonai reform 37 kehidai levél 14, 15, 17, 20, 23, 27, 83, 90 kétszeres büntetés 40, 136, 137, 147 kikiáltás 62, 101, 102, 103, 111, 117 kiközösítés 70 kincstár 42, 43 kínzás 139, 140 királybíró l. billogos királyi adomány 27, 30, 31, 33, 38, 44, 45, 58, 97

200 TÁRGYMUTATÓ dologi jog l. királyi jog engedély 83 família 20, 26 gyámrendelés 160 háramlási jog l. királyi jog jog 28, 29, 31, 42, 43, 60 kúria l. királyi udvar 14 megye 59 népek 47 öröklés 27, 28 pohárnokok 41 solymászok 52 szakácsok 41 szerviens 9, 10, 11, 12, 13, 14, 17, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 41, 42, 46, 58, 64, 68, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 89, 90 szervienssé tétel 23, 24, 25, 30, 31, 32, 41 szerviensek előfutárai 23, 24, 25 szolga l. királyi szerviens tanács 39, 48 udvar 14, 20, 24, 29, 103, 140, 141 udvar bírója 25 vár(szervezet) 9, 10, 12, 20, 23, 25, 33, 106 királynéi népek 41, 47, 58, 76, 77 király zászlaja 10, 29, 36, 38 közönséges gonosztevő l. gonosztevő köznemesség 46 közszabad 18, 22, 24, 25 köztörvényszék l. bírói közgyűlés közvetett tettes 136 kunok 40, 52, 95 kváziadomány 30 L leánynegyed 28, 29, 125 letartóztatás 124, 140 lopás 31, 66, 71, 76, 92, 100, 120, 121, 136, 140, 156, 159 M magánadomány 38,73, 151 magához váltás 76, 107, 146 malefactor publicus l. közönséges gonosztevő malomhasználat 125, 126 megváltás 135, 138 megjelenési kötelezettség megyegyűlésen 166 megkövetés 63, 136 megszállás (beszállás) 20, 27, 33, 40 megye egyeteme 65, 66 megyei írásbeliség 72 megyei tiszt(i kar) 65, 67 megyei önkormányzat 65, 67, 68 megyei törvényszék Abaúj m. 79, 124, 125, 126, 131, 132, 134, 147 Baranya m. 127 Bereg m. 76, 128 Bihar m. 79, 127, 130 Borsod m. 51, 115, 128, 135 Gömör m. 51, 128, 131, 145, 147 Heves m. 129, 131, 135 Hont m. 139 Komárom m. 73 Kraszna m. 133 Nógrád m. 78, 149 Pozsony m. 75, 107, 108, 109, 126, 128, 132, 138 Sáros m. 79, 127, 134 Somogy m. 76, 129, 130 Sopron m. 148 Szabolcs m. 120, 121, 122, 123, 129, 131, 147 Szatmár m. 78, 128, 141, 142 Ugocsa m. 77, 149 Veszprém m. 77 Zala m. 127, 128, 130, 131, 133, 135, 149 Zemplén m. 76, 86, 126 megyésispán, 9, 12, 14, 15, 50, 52, 59, 60, 63, 64, 69, 70, 72, 81, 83, 97, 100, 103, kétféle bírói minősége 60 N nem adományos jószág 42 nemes 9, 10, 11 12, 14, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 32, 33, 35, 37, 38, 39, 40, 42, 43, 45, 46, 47, 48, 49, 51, 52, 81, 83, 84, 86, 87, 88, 90, 93, 98 nemes bírótársak nemesi hadfelszerelés 21, 23, 37 nemesi megye 9, 10, 13, 15, 59, 65, 66, 67

TÁRGYMUTATÓ 201 nemesi nemzet 9 nemesítő formulák 87 nemesítő levél 87, 88 nemes bírótársak somogyiak 47, 48, 49, 50, 51, 53, 65 zalaiak 49, 50, 51, 53, 56 nyolcad 120, 121, 122, 123, 124, 126, 127, 128, 129, 130, 131, 132 O óbudai gyűlés 69, 103 octava l. nyolcad oklevélhamísítás 77, 107, 104 országtanács 52, 95, 103 osztály 58, 73, 80, 127, 148, 149, 177 Ö őrnagyság 88 örök hallgatás 75 öröklési rend 27, 28, 29, 37, 42, 43 nemzetségi, vérségi elven 29, 30, 31, 42 öröklési záradék 75 öröklött v. ősi vagyon, birtok (föld) 28, 29, 30, 32, 42, 58, 127, 128 ősnemes 29 özvegyek 27, 160 P pallosjog 139, 140 panasznap l. fehérvári törvénynap patvarkodás 104, 163 pénzváltás 69 perhalasztás 120, 122, 126, 127, 128 129, 130, 131, 132 pesti gyűlés 70,77 poroszló 18, 22, 62 possessio donatalia l. öröklött v. ősi birtok possessio hereditaria l. királyi adományos birtok Q quatuor judices l. szolgabírók quatuor judices deputati l. szolgabírók is quatuor judices nobilium l. szolgabírók quatuor judices servientum l. judices servientum quatuor jurati l. szolgabírók quatuor nobiles nominati l. szolgabírók qiundena l. tizenötöd R rablás 71, 72, 73, 156 rabló 50, 80, 94, 138, 139 rendi országgyűlés 45 rokonok hozzájárulási joga 29 rovók l. bírságszedők S saját ügyben eljárás tilalma 79 sebzés, 72, 96, 98, 112, 120, 121, 128, 134 serviens regalis l. királyi szerviens serviens regis l. királyi szerviens serviens regius l. királyi szerviens státusazonosulás 33, 39 SZ szabad 18, 22, 23, 26, 32 szabad birtokos 25, 26, 27, 28 szabad dénárok 27 szabad rendelkezés 27, 28, 29, 31 szállásjószág 28 székülő nemesek 132, 133,134, 156 személyes szabadság 41 szentkirály jobbágya 9, 23 szentkirály ünnepe 26 szerzett vagyon, birtok 30,l 32, 42 szolgabírók Abaúj m. 79, 132, 134, 147, 159, 163, 176 Baranya m. 72, 127, 176 Bereg m. 76, 128, 157, 158 Bihar m. 52, 53, 79, 89, 127, 130 Bodrog m. 52, 53, 89, 149, 156, 157 Gömör m. 52, 53, 78, 128, 131, 145, 147 Heves m. 129, 176 Hont m. 139, 162, 175, 176, 177 Hunyad m. 73 Komárom m. 73 Kraszna m. 133 Külső-Szolnok m. 164 Nógrád m. 78, 79, 149 Nyitra m. 173 Orbász m. 85

202 TÁRGYMUTATÓ Pozsony m. 75, 81, 107, 108, 109, 110, 111, 112, 113, 118, 119, 127, 128, 132, 134, 138, 177, 132 Sáros m. 79, 127, 134, 175, 176 Somogy m. 75, 76, 80, 129, 130, 162 Szabolcs m. 52, 53, 89, 113, 114, 119, 120, 129, 131, 146, 147, 153, 154, 155, 157, 158, 163, 168, 171, 172, 174 Szatmár m. 78, 128, 141, 142, 153, 160, 162, 165, 171, 172, 173, 176, 177 Temes m. 175, 176 Ugocsa m. 77, 78, 149, 173 Ung m. 157, 175 Vas m. 177 Veszprém m. 76, 89, 115, 116, 117, 118, 119 Zala m. 85, 127, 128, 130, 131, 133, 135, 149, 165, 166 Zemplén m. 76, 78, 80, 86, 89, 90, 175 hivatali ideje 53, 79, 118, 119, 120 tisztének betöltése 11, 12, 13, 14, 48, 53, 59, 64, 65, 66, 67, 68, 69, 80, 81, 107, 114, 115, 110, 117, 118 szolgaként eladás 18 T tagcsonkítás 124, 138 teljes feleletadás l. végső feleletadás természetes nemes 29 tettes 136 tizenkét lelkiismeretes és megbízható nemes 71 tizenötöd 120, 121, 122, 123, 124, 126, 127, 128, 129, 130, 131, 132, 141 tolvaj 18, 31, 50, 61, 66, 80, 91, 92, 94, 95, 96, 98, 108, 138, 139, 142, 151, 159 tömlöc(ül rendelt ház) 136 törvénynap l. fehérvári törvénynap törvényes örökös 27, 28, 32 tudományvétel 78, 80, 104, 113, 161, 162, 163, 168 egyszerű 159, 160,174, 175, 176 köz 167 közgyűlés módján 99, 100 tulajdonosi szabadság 37 U udvari nemes 29 udvarispán 16, 52, 53, 105 új pénz 146, 176 Ü ügyvédlevél 171 V választott v. fogott bírók 11, 34, 44, 54, 55, 57, 68, 74, 76, 78, 83, 84, 98, 109, 121, 125, 130, 148, 152 választott nemesi testület 59 választott nemesi tisztek 64 vám 25, 52, 115, 116 vámmentesség 156 várjobbágyok 11, 12, 21, 23, 25, 31, 32, 34, 36, 41, 61, 75, 81, 85, 88, 91, 96, 112 vár joghatósága 10, 25 várépítés 37, 40 várnépek 19, 33, 22, 58, 60, 75, 110 végrendelet 31 végső (utolsó) felelet v. válaszadás 51, 120, 124, 125, 126, 127, 128, 131 verés 34, 98, 112, 116 vezeklés 136 veri (primi) et naturales nobiles l. igazi, első és természetes nemesek vitézi fegyverzet l. nemesi hadfelszerelés Z zálog(ba adás) 137, 138, 146, 164 zálogkölcsön 147 ZS zsolozsma 73

Névmutató (Bírók, bírósegédek, választott bírók) A Aba, gömöri szolgabíró 52 Alsólendvai Miklós (Hahót nb.), zalai ispán, 127, 165, 166 Amádé (Aba nb.), nádor 74, 95, 99, 114, 152 (Gutkeled nb.), zalai ispán 50 András, zempléni ispán 76, Endre fia, külső-szolnoki alispán 164 Antal, veszprémi alispán 117 Apaj (Gutkeled nb.), bán 63 Apor (Péc nb.), nádor 75, 95, 98 Apród János, Balázs fia, szatmári udvarispán 152 Arnold (Hahót nb., II.) zalai ispán 57, 63, 64 B Bágyon, zalai ispán 50 Balázs, borsodi ispán 135 Bálint, soproni várjobbágy, választott bíró 34, zalai nemes bírótárs 49 Balog János, szabolcsi szolgabíró 52, 113, 171 Banai Henrik, választott bíró 44 Barnabás, Orbán fia, választott bíró 57 Beke, abaúji udvarispán 125, 126, 132, komáromi ispán 73, 74, veszprémi szolgabíró 117 Benche, Benche fia, választott bíró 54 Benchenc, bihari udvarispán 79 Benedek, gömöri szolgabíró 52, Demeter fia, temesi szolgabíró 176, Hugen fia, pozsonyi szolgabíró 176 Benka (Gug nb.) választott bíró 44 Berencsai Marcell, választott bíró 44 Bertalan, szatmári szolgabíró 78, 171 Bertalan, somogyi ispán 129 Bertold, Péter fivére, királyi ember, vizsgáló 50, 55, 56 Bese, Bogiszló fia választott bíró 57 Bonus, ugocsai ispán 78 Bors, veszprémi szolgabíró 117 Bucsk, zalai nemes bírótárs 49 Bud, bodrogi udvarispán 52 Budméri András, baranyai szolgabíró 72 C Chun, Chuna András, pozsonyi szolgabíró 108, 174 CS Csaba, zalai alispán 127, 128, 130, 131 Csák (Hahót nb.), Buzád fia, bán, tárnokmester, zalai ispán 48, 56, 63, 64, 65, 69 Csépán, soproni alispán 148, Péter fia, választott bíró Csöllei András, pozsonyi szolgabíró 109, 11, 112, 119 D Dedus, somogyi nemes, vizsgáló 54 Debreceni Dózsa, szabolcsi udvarispán, bihari és szabolcsi ispán, különleges delegált bíró, erdélyi vajda és szolnoki ispán, nádor 105, 153, 154, 155, 160, 161, 165, 166 Demeter (Kacsics nb.), pozsonyi és zólyomi ispán 75, 80, 81, 111, Ibrányi Péter fia, szabolcsi szolgabíró 119, 171, Sándor fia, abaúji szolgabíró 124 Dénes, zalai nemes bírótárs 50, zarándi alispán 151 (Péc nb.), nádor, zalai ispán 50, 53, 55, 56, 58, 91, 92, 93, 95, 96, 97, 100, 101 (Rusd nb.), választott bíró 44 (Tomaj nb.), nádor 102 Béli Gábor: A nemesek négy bírója Dialóg Campus Kiadó (Nordex Kft.), 2008. Minden jog fenntartva. A másolást a törvény bünteti.

204 NÉVMUTATÓ (BÍRÓK, BÍRÓSEGÉDEK, VÁLASZTOTT BÍRÓK) Detrik, pozsonyi ispán 109 Detrik (Huotcstok), pozsonyi udvarispán 107, 108, 109, 110, 113 Dezső, beregi ispán 128, veszprémi szolgabíró 116 Dóka, temesi ispán 175 Domonkos, hevesi alispán 176 (Osl nb.), macsói bán, veszprémi ispán 117 (Rátót nb.), nádor 153, Leonárd fia, baranyai szolgabíró 72 Donát, veszprémi szolgabíró 77, 118 Druget Fülöp nádor, gömöri ispán, szepesi és abaúji ispán 131, 155, 156, 159, 160 János, nádor 155 Vilmos, alnádor, nádor 126, 127, 128, 134, 155, 157, 159, 176 E Egyed, borsodi udvarispán 51 Éliási Sándor, választott bíró 55 Endre, Martonos fia, vizsgáló 55 F Farkas, nógrádi ispán 78, [?], pozsonyi szolgabíró 107, 108, Csene fia, pozsonyi szolgabíró 108, 109, 113, Decimus fia, vizsgáló 55 Fejéregyházi Orros Gergely, somogyi szolgabíró 175 Fretendorfi Péter, pozsonyi szolgabíró 109 Fülöp, bihari alispán 127 Fylemen, gömöri szolgabíró 52 G Gál, nyitrai alispán 173 Gerard, templomos kerületfőnök, választott bíró 34 Gergely, beregi ispán 76, honti szolgabíró 139, 177 (Péc nb.), bán, somogyi ispán, nádor 49, 50, 51, 54, 55, 56, 58, 67, 69, 91, 96, 100, 101, Gyl fia választott bíró 54, 59, Iharos fia, somogyi nemes bírótárs, választott bíró, vizsgáló 47, 50, 53, 54, 55, 56, 68 Gilétfi Miklós, nádor 129, 155, 156, 157, 158, 159, 160, 161 God, ungi várnagy, zempléni ispán, 86, 126, 157 Gogán, zalai nemes bírótárs 49 Gotal, Péter fia, 57 Görgetegi Péter, pozsonyi szolgabíró 174 Gulácsi Jakab, zalai nemes bírótárs 49 Gutori Péter, pozsonyi szolgabíró 109, 110, 107, 11, 112, 113, 118, 119 GY Gyalókai István, soproni alispán 151 Gyenge István, temesi szolgabíró 175 Gyurk, Marázi Gyula fia, szabolcsi szolgabíró 119, 171 H Herbord (Osl nb.), soproni ispán 151 Hernic, zalai nemes bírótárs 49 Hodos, szabolcsi szolgabíró 52 I Illés, békési ispán 61, 62, 92, 94, 101 Illu, Bogiszló fia, zalai nemes bírótárs, választott bíró, 50, 57 Imre, Sári Domonkos fia, veszprémi szolgabíró 115, 117, 119 István, abaúji ispán 124, abaúji (János) ispán alispánja 125, abaúji (Mihály) ispán alispánja, 124, 126, bodrogi szolgabíró 52, soproni várnagy, 150, 151, 169, veszprémi alispán 116, zalai ispán, 50, 57, 69, 91, 100 (Ákos nb.), nádor 114, Derzs fia, somogyi nemes bírótárs, vizsgáló 47, 54, István fia, pozsonyi szolgabíró 109, Lipót fia, honti szolgabíró 139, Miklós fia, borsodi szolgabíró 135, Miklós fia, szatmári alispán 128 (Dorozsma nb.), Pál bán fia, szabolcsi ispán, 147

NÉVMUTATÓ (BÍRÓK, BÍRÓSEGÉDEK, VÁLASZTOTT BÍRÓK) 205, Serfel fia, pozsonyi szolgabíró 112, Szerefin fia, pozsonyi szolgabíró 108, 109, 110 Iván, bodrogi szolgabíró 52, szabolcsi ispán 121, 122, 123 Ivánka, somogyi ispán 75 J Jakab, borsodi szolgabíró 135, gömöri alispán 147, Debreceni Dózsa fia, szabolcsi ispán 123, 146, 147, 168, 169 Jákó (Kaplony nb.), zempléni alispán 76 Jánoki Nagy Jakab, pozsonyi szolgabíró 108, 113 János, baranyai udvarispán 127, gömöri udvarispán 52, nógrádi alispán 149, soproni alispán 148, Bereck fia, szatmári ispán 166, 172, 173, Fuldreh (és Belus) fivére, szabolcsi szolgabíró 113, 114, 171, Gotthárd fia, szabolcsi alispán 174, Imre fia, pozsonyi szolgabíró 113, Izsép fia, somogyi nemes bírótárs, választott bíró 47, 49, 50, 54, 55, 56, 58, 68, 96, János fia, somogyi szolgabíró, 75, 98, Márkus fia, vasi szolgabíró 177, Márton fia, honti alispán 162, Mátyóci Péter fia, ungi szolgabíró 175, Mihály fia, honti szolgabíró 139, Vejkai bán fia, zempléni 175 Joakim, honti szolgabíró 139 Jutasi Péter, veszprémi szolgabíró 118 K Karcsai István, pozsonyi szolgabíró 109, 110, Kilián, pozsonyi szolgabíró 108, Lukács, pozsonyi szolgabíró 108, 109 Karai Lesták, somogyi szolgabíró 175 Keled (Hahót nb.), Keled fia, zalai nemes bírótárs 50, 57 Kemény, (Kemény fia) Lőrinc fia, baranyai ispán 72, 73, 84 Kend, somogyi alispán 129 Kilián, veszprémi szolgabíró 77, 118 Kiliti Jakab, pozsonyi szolgabíró 119 Konth, somogyi alispán 130 Konthi Péter, pozsonyi szolgabíró 113 Kont Miklós, pohárnokmester, barsi ispán 161 Kopasz Jakab (Borsa nb.) nádor, szatmári ispán 114, 151, 152, 153, 154 Kovári László, honti szolgabíró 176 Kovásznai Kozma, somogyi nemes bírótárs, választott bíró, vizsgáló 48, 49, 50, 55, 56, 58, 68 Köcski Sándor országbíró, 11, 113, 134, 139 Kőszegi Henrik (Héder nb., III.), nádor, somogyi ispán 57, 100, János (Iván), tárnokmester, nádor 51, 95, 98, 150, 151, Miklós, nádor 72, 73 L Ladi Bálint, zalai nemes bírótárs 49 Lampert (Hermány nb.) országbíró 174 László, borsodi szolgabíró, 135, somogyi ispán 63, Beke fia, baranyai szolgabíró 176, Donch fia, krasznai ispán 133, Mihály fia, szabolcsi alispán 174 Leó, somogyi szolgabíró 75, 98 Lóránd (Rátót nb., II.) nádor 95, 99, 100, 104, 114, 119, 152 Lothárd, szatmári szolgabíró 78, 171 Lökös, Péter fia, szabolcsi szolgabíró, 113, 171 Lőrinc, szabolcsi alispán 129, Hendrik fia, választott bíró 54, Kemény fia, országbíró, nádor, somogyi ispán 47, 48, 51, 54, 57, 58, 59, 60, 65, 67, Pál fia, szabolcsi szolgabíró, 113, 171, Uros fia, zalai nemes bírótárs, választott bíró 50, 57 Lőrinte, veszprémi ispán 77, 100 Lukács, gömöri szolgabíró 52 M Makján (Aba nb.), nádor 95, 98 Marcell (Alap nb.), választott bíró 44, Jakus fia, választott bíró 57

206 NÉVMUTATÓ (BÍRÓK, BÍRÓSEGÉDEK, VÁLASZTOTT BÍRÓK) Márk, szatmári ispán 141 Márton, veszprémi ispán 116 Máté (Csák nb., II.) nádor, 95, 96, 97, (Csák nb. III.), Péter fia, nádor 73, 74, 112, 151, 152 Mersa, zempléni alispán 175 Mihály, adaúji ispán 124, Mihály fia, szabolcsi alispán, 146, 147, Márton fia, somogyi szolgabíró 75, 98 Mihály, Apa fia, választott bíró 44 (Balog-Semjén nb.) Ubul fia, szabolcsi szolgabíró 52 Mika, bácsi ispán, 61, 62, 92, 94, 101 Miklós, borsodi udvarispán 114, 115, honti ispán 139, sárosi alispán 134, somogyi udvarispán 162, veszprémi szolgabíró 116 (Szák nb.), nádor 62, Besenyődi Wylmand fia, szabolcsi szolgabíró 114, Ipoly fia, vizsgáló 55, 56, László fia, szabolcsi alispán 168, Lökös fia, pozsonyi alispán 113, Miklós fia, baranyai udvarispán 72, Palagi János fia, ungi szolgabíró 175, Petenye fia, szatmári szolgabíró 176, Szécsi Péter fia, nógrádi ispán 149, Szentmártoni Benedek fia, temesi szolgabíró 176 Mikó, szatmári szolgabíró 78, 171, veszprémi ispán 115, 116, Morthaleus fia, ugocsai szolgabíró 77 Morocsuk, honti ispán 161, 162, 176 N Nagy Péter, pozsonyi szolgabíró 107 Nagymartoni Pál, országbíró 129, 137, 138, 146, 149, 165, 166 Nekcsei Demeter (Aba nb.), tárnokmester 105, 160, 160, 172 Neuka, bihari ispán, 62, 63 O Olgyai Andics, Fakó fivére, pozsonyi szolgabíró 119 Farkas, pozsonyi szolgabíró 108, 113 Ond, Jolád fia veszprémi szolgabíró 117 Orros János, pozsonyi alispán 128 Ö Örsi Mátyás, veszprémi szolgabíró, 77, 100, 118 Miske, veszprémi szolgabíró, 115, 117, 119 Öszöd, ugocsai szolgabíró 77 P Padicki Mihály, pozsonyi szolgabíró 113 Pakai Lipót, pozsonyi szolgabíró 107, 109, 110, 111, 112, 113, 118, 119 Pál, abaúji udvarispán 79, nyitrai ispán 173, zalai ispán 133 (Dorozsma nb.), bán, bodrogi ispán 149 (Geregye nb.) teljhatalmú királyi kiküldött 93, 94, 97, 154, Borsai Márton fia, pozsonyi szolgabíró 108, 109, Fejéregyházi András fia, somogyi szolgabíró 175 Péter, abaúji ispán 124, 126, 132, 134, pozsonyi alispán 127, 132, pozsonyi udvarispán 111, 112, somogyi alispán 75, soproni falunagy, választott bíró 34 (Csák nb.) nádor, somogyi ispán 51, 55, 56, 74, 96, Bertold fivére, választott bíró 55, Jacsk fia, zalai nemes bírótárs 49, János fia, baranyai szolgabíró 72, János fia, ugocsai szolgabíró 77, 78 (Gutkeled nb.) Keled fia, szabolcsi szolgabíró 119, Lökös fia, szabolcsi szolgabíró 113 Póka, Zizma fia, ugocsai szolgabíró 77,

NÉVMUTATÓ (BÍRÓK, BÍRÓSEGÉDEK, VÁLASZTOTT BÍRÓK) 207 Pósa, zalai nemes bírótárs 49 Princh, Rénold fia, zalai nemes bírótárs 49, 56, 57 R Rineker, pozsonyi udvarispán 80, 81, 107, 110, 111, 113 Romungus, pozsonyi udvarispán 108 S Salamon, választott bíró 34, bácsi ispán 60, nyitrai ispán 61 Sali Antal, veszprémi szolgabíró, 117 Sándor, szabolcsi ispán 54, 120, választott bíró 54 Sebös, nyitrai ispán 63 Simon, adaúji alispán 176, szabolcsi ispán 123 Smaragd, szolnoki ispán, 60, 61 Sol, veszprémi udvarispán 115 SZ Szaniszló, abaúji szolgabíró 176 Szentgyörgyi (Hontpázmány nb.) Ábrahám, pozsonyi szolgabíró 107, 108, 113 Szőke, borsodi szolgabíró 135 Szikszói Péter, Imre fia, borsodi alispán 128 T Tádé, soproni káplán, választott bíró 34 Tamás, barsi és nyitrai ispán 77, sárosi szolgabíró 175, 176, szatmári szolgabíró 78, 171, Konrád fia, zalai alispán, Tamás fia, választott bíró 55 Tivadar, szatmári szolgabíró 171 Tóth János, soproni udvarispán 158 Treutel Miklós pozsonyi ispán 111, 112, 113, 126, 127, 134, 138, 174 Túz János, temesi alispán 176 U Ugra, Ipoly fia, somogyi nemes bírótárs 49, 50, 58, 59, 68 Uszori Domonkos, pozsonyi szolgabíró 119 V Valter, sárosi alispán 127 Váradi Aracs, somogyi szolgabíró 175 Vereknyei Bálint, pozsonyi szolgabíró 111, 112, 119 Péter, Márton fia, pozsonyi szolgabíró 107, 109, 110, 113, 118 Petus, Zoerard fia, pozsonyi szolgabíró 119 Viszlói Tamás, somogyi nemes bírótárs 48