Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak.



Hasonló dokumentumok
- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

Fájó szívvel gyújtsunk Édes Jézus Imádkozzunk

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

2016. május 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult.

2016. szeptember 1. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

2016. augusztus 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött.

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

2015. június 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

2016. január 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

Arcodat keresem, Uram!

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Imádság a menekültekért Kocsis Fülöp metropolita felhívására az országos imanapra szeptember 14.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

A keresztelés szertartása

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

MARY WARD ( )

RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA

2017. január 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

A Krisztus-dicséret felépítése

A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

Gyuszi, Pirinyó és Marika

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

Hittan tanmenet 3. osztály

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Pozitív intézményi légkör

A KETTŐS NAGYKILENCED

Hittan tanmenet 4. osztály

ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40.

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

Átírás:

Édes Jézus szeretnénk kéréseinket nagy alázattal, méltatlanságunk tudatában, bizalommal, az isteni akarat elfogadásának szándékával és mély hittel eléd terjeszteni. (EVMN 2016.06.25.) Bízva abban, hogy Szent Joakim és Szent Anna a Szűzanyával együtt, imáikkal támogatják kéréseinket. Imádkozzunk a 2014. július 5-én elhunyt Ocsovai Marikáért, a július 23-án elhunyt Emán bácsiért, a július 29-én elhunyt Hollai Antal atyáért, és valamennyi elhunytért, különösen azokért, akikért senki nem imádkozik. Adj Uram örök nyugodalmat nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében, Jézus, Mária és Szent József nevében. Ámen. Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak. - Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál. - Gondoljunk azokra az Imatársainkra, akiket betegségük akadályoz abban, hogy köztünk lehessenek. Imádkozzunk Ildikóért, Hajnalkáért, Béláért, Erzsikéért. - Imádkozzunk két Anitáért, mindketten veszélyeztetett kismamák. Sarlós Boldogasszonyt kérjük, vegye őket pártfogásába. - Imádkozzunk a 87. életévében lévő Kállai Emil atya egészségéért. - Imádkozzunk a 37 éves Melindáért, két kislány édesanyjáért, aki 4 műtéten van túl, és a gyilkos kór most a tüdejét támadta meg. Ez emberi szemmel nézve a halál torkát jelenti, írja Melinda. Úgy érzem, az emberi lehetőségek lassan a végét járják. Hiszem, hogy Isten ma is gyógyít és csodát tesz. Az Úr kegyelméből megismertem a Szeretetláng erejét, és azt kérném tőletek, hogy kérjétek velem együtt Kindelmann Károlyné, Erzsébet asszony közbenjárását a csodálatos gyógyulásomhoz és imáitok közt szerepeljen a Szeretetláng rózsafüzér. Isten segítségével, a Szűzanya támogatásával és Erzsébet 1

asszony közbenjárását kérve, az imában egyesülve sikerülhet! Reménnyel telve és köszönettel: Melinda testvéretek - Imádkozzunk a 26 éves Hajnalkáért, egy kicsi gyermek édesanyjáért, aki leukémiában szenved. Orvosi kezelés során teljesen elveszítette beszédkészségét. Könyörögjünk mennyei Édesanyánkhoz, imádkozzon velünk Hajnalkáért, terjessze imáinkat Szent Fia elé, hogy Hajnalka felnevelhesse kicsi gyermekét. (Országos Találkozón) - Imádkozzunk tovább Diniért, akinek állapota rosszabbodott, a nagyon rossz vérkép miatt a kemót le kellett állítani. Nagyon sokat szenved és ez a papáját is nagyon megviseli. Imádkozzunk, ha kérésünk egyezik a mennyei Atya akaratával, akkor adja meg Dininek, hogy családja körében, fájdalommentesen normális életet élhessen. Imádkozzunk azért, hogy ne csak a testét, hanem a lelkét is gyógyítsák, a Szentostyában az Úr eljusson Dinihez. - Imádkozzunk továbbra is Zsófikáért, állapotában nincs javulás. Ajánljuk Zsófikát is a Szűzanya és a jó Isten oltalmába, szeretetébe, irgalmasságába. - Imádkozzunk Katiért, aki a harmadik kemo sorozatot kapja. Kérjük a Szűzanyát, járja ki szent Fiánál, hogy Kati a betegségben mindig közelebb kerülve a jó Istenhez, kegyelmével megkapja a megfelelő erőt, hitet, és gyógyulást. - Imádkozzunk tovább Rozikáért, akit novemberben fognak műteni, előtte még megvizsgálják. Köszönik az imát. - Imádkozzunk a kemoterápiás és sugárkezelés alatt álló Józsefért és családjáért, hogy megtapasztalják Isten irgalmas és gondviselő szeretetét. - Imádkozzunk tovább Katalinért, akinek állapota javul, de még nem önálló, memóriaproblémái is vannak. Kérjük az Urat további gyógyulásáért, a türelem ajándékáért. - Imádkozzunk Tamásért, a 3 gyermekes apukáért, hamarosan nagypapáért, mert helyzete nem javul, inkább kilátástalanná válik. Imádkozik, fohászkodik, de nem találja az utat. Imádkozzunk, hogy a reményt ne adja fel és hogy észrevegye azt az utat, amit a jó Isten mutat neki. - Imádkozzunk azokkal a családtagokkal, köztük gyermekekkel, akik Andrea megtéréséért fohászkodnak az Úrhoz. - Imádkozzunk Lászlóért, hogy életét a Szentlélek vezetésével Isten üdvözítő terve szerint tudja alakítani, lelki sebei begyógyuljanak, felismerje és megvalósítsa életfeladatát. ÉNEKELJÜNK: Vigasztald a szenvedőket, az ínségekkel küszködőket, minden árvát s özvegyet segítsen föl szent kezed. Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült: Megváltónkért, szent Anna, szent Anna, Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma. S ha végóránk elközelget, légy halálos ágyunk mellett, hogy isteni unokád, adjon égi koronát. Kérünk te szent 2

magzatodért, és kit ő szült: Megváltónkért, szent Anna, szent Anna, Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma. - Imádkozzunk Levente, Imre, családtagok és az emberiség megtéréséért, és azokért, akik a jó Istent teljesen kizárták életükből. - Imádkozzunk ma egy olyan emberért, aki nem hisz a feltámadásban és az örök életben. Adja meg neki Isten a hit ajándékát! (EVMN 2016.03.17.) - Imádkozzunk, hogy a családokban béke legyen. - Imádkozzunk a honlapunkat olvasó testvéreinkért és a velünk imádkozókért. - Imádkozzunk, magunkért és egymásért, azokért, akikért senki nem imádkozik. - Imádkozzunk továbbra is a térdelve, és nyelvre áldoztatás visszatéréséért. - Imádkozzunk, mert az Úr Jézus és a Szűzanya végtelen szeretete és türelme jeléül a Mária Rádiót új frekvenciával ajándékozta meg, ami kötelez. A Szentlélek világosítsa meg mindazokat, akiknek ebben feladatuk van. Akiknek cselekedni kell, mindent az Úr Jézus és a Szűzanya megelégedésére tegyenek. Mindazokat, akiknek imával kell támogatni a teljes megújulást, mint nekünk, a Szentlélek legyen segítségünkre, hogy buzgón végezzük feladatunkat. - Imádkozzunk a szalézi szerzetesekért, akik igyekeznek fényt gyújtani, fellobbantani a remény lámpását az aleppói fiatalok szívében. A jó Isten adjon erőt számukra, a Szűzanya segítse őket minden feladatukban. - Imádkozzunk Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz, kérjük közbenjárását az egészségügyért, az orvosokért és ápolókért, hogy az ő életére, ember és betegszeretetére mindig követendő példaként tekintsenek. - Imádkozzunk, hogy mindannyian a hiteles Szeretetláng GYÖKEREIT adjuk tovább. Ez a feladatunk és kötelességünk, ezt várja tőlünk a Szűzanya és Erzsébet asszony is. Kérjük a mindenkori kegyelmet, hogy a helyes úton járjunk! - Imádkozzunk azért is, hogy a Szentlélek megvilágosítsa a püspököket, papokat, hogy felismerjék, hogy a Szeretetláng, maga, Jézus Krisztus. Egy olyan kegyelmi kiáradás, amely a túláradó kegyelemmel legyőzi a bűnt, megvakítja a Sátánt. Fogadják szívükbe a hazánkból, Magyarországról induló Szeretetlángot, és engedjék, hogy hazánkban is futótűzként terjedjen, ahogy a Szűzanya ezt kérte, és ígérte, amennyiben segítségére sietnek, sietünk. Ne hátráltassák, hanem segítsék az engesztelni vágyó imacsoportok megalakulását. - Imádkozzunk a Szeretetláng terjedéséért, imacsoportok alakulásáért. - Imádkozzunk Erzsébet asszonyhoz, kérjük, vegye pártfogásába súlyos betegeinket, járjon közbe az ő testi, lelki gyógyulásukért. Kérjük, 3

közbenjárását Imacsoportunkért, hogy kitartsunk amellett a Szeretetláng mellett, amelyet az Úr Jézus és a Szűzanya neki mutattak. - Imádkozzunk Kerkai Jenő atya boldoggá avatásáért. Kérjük, közbenjárásával segítse nemzetünket, segítse újjáépíteni Krisztust a lelkekben, újjáépíteni az élet minden területét az Ő szellemében. - Imádkozzunk Egyházunk egységéért, a Keresztények egységéért, a Szeretetláng egységéért és Európa és a világ békéjéért. - Kérjük, hogy a betegek, a szenvedők és mindazok, akik kéréssel fordulnak a jó Istenhez, azzal a tudattal tegyék, hogy Jézus képes testünket és lelkünket egyaránt meggyógyítani. (EVMN 2016.06.30.) - Első csütörtök van, imádkozzunk papi hivatásokért, püspökeinkért, papjainkért, egyházi vezetőinkért. Kérjük Istentől, hogy napról napra növekedjen bennük a Krisztus iránti szeretet és ebből fakadjon hivatásuk hűséges teljesítése. (EVMN 2015,05,22,) Imádkozzunk együtt: Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék! Ámen. (EVMN 2016.04.17.) - Imádkozzunk mindazokért, és mindazokért a szándékokért, akikért, és amiért eddigi imaóráinkon imádkoztunk. ÉDES JÉZUS, TÖRTÉNJEN MINDEN A TE AKARATOD SZERINT! Imádkozzunk Ferenc pápa homíliáiban elénk imádkozott szándékokra és fogadjuk szívünkbe tanításait. - Szűz Mária adja meg nekünk azt a hívő bizonyosságot, hogy életutunk minden megszenvedett lépése, a húsvét fényével megvilágítva, áldássá és örömmé válik számunkra és mások számára, különösen azoknak, akik az önzés és a közöny miatt szenvednek. (2016.03.28. KURIR). 4

Kápolnánk fennmaradásáért kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását: Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak, bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáját gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen. Együtt kiáltsunk az Úrhoz: Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem, figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram! Ámen. Kérünk Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindazokra és Családjaikra, akikért imádkoztunk. Ámen. Szent Imre Kápolna, Szeretetláng Imaóra, 2016. július 7. 5