DOKTORI DISSZERTÁCIÓ CSEHSZLOVÁK-MAGYAR POLITIKAI KAPCSOLATOK 1938-1945 KÖZÖTT MIKLÓS DÁNIEL 2020
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori disszertáció Miklós Dániel Csehszlovák-magyar politikai kapcsolatok 1938-1945 között Történelemtudományi Doktori Iskola Dr. Sonkoly Gábor DSc, egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetője 19. és 20. századi kelet-európai és orosz történelem doktori oktatási program Dr. Krausz Tamás DSc, professor emeritus, a doktori program vezetője A bizottság tagjai és tudományos fokozatuk: elnök: Dr. Juhász József CSc, egyetemi tanár bíráló: Dr. Janek István PhD bíráló: Dr. Mészáros Andor PhD, egyetemi adjunktus titkár: Dr. Bartha Eszter PhD, egyetemi docens a bizottság tagjai: Dr. Joó András PhD, Dr. Halász Iván PhD, Dr. Fiziker Róbert PhD témavezető: Dr. Benedek Gábor CSc, egyetemi docens Budapest, 2020
Tartalom Bevezetés... 3 A csehszlovák-magyar viszony tizennyolc (1920-1938) éve (áttekintés)... 11 A csehszlovák-magyar diplomáciai viszony a döntés után Cseh-Szlovákia megszűnéséig... 27 Belpolitikai változások 1938 Csehszlovákiában... 27 Változások Magyarországon... 33 Változás a két ország viszonyában... 36 Kárpátalja visszacsatolásának ügye és a két állam viszonya Cseh-Szlovákia felbomlásakor... 44 Teleki Pál külpolitikája és a csehek... 51 Teleki Pál külpolitikája 1939-1940-ben... 52 A csehszlovák emigráció egységesülése... 56 Teleki Pál külpolitikája 1940-1941-ben: konfrontáció a csehszlovák emigrációval... 62 Intermezzo: közvetlen csehszlovák-magyar érintkezés a cseh menekültek miatt... 74 Magyarország és a Cseh-Morva Protektorátus... 77 Bárdossy László miniszterelnöksége és a csehszlovák emigráció... 82 Bárdossy László külpolitikája... 83 Bárdossy László és a Cseh-Morva Protektorátus... 92 A csehszlovák emigráció Magyarországot érintő célkitűzései Bárdossy kormányfősége alatt... 93 Kállay Miklós külpolitikája és a csehszlovák emigráció... 103 Kállay Miklós külpolitikai elképzelései... 104 Kállay és a Cseh-Morva Protektorátus... 115 A csehszlovák emigráció 1942-1944 során... 118 Ütközőpontok a csehszlovák emigráció és Kállay között... 129 Csehszlovák-magyar kapcsolatfelvétel 1944-ben... 137 Magyar külpolitika a német megszállás után... 141 A nyilas kormányzat és a háború utáni időszak a csehszlovák-magyar viszonyban... 147 A nyilas külpolitikai gondolkodás és a csehek... 148 A nyilas diplomáciai testület Prágában... 151 A nyilas vezetésű főkonzulátus működésének végnapjai... 158 A főkonzulátus a nyilasok távozása és közvetlenül a háború lezárulta után... 162 A magyar és a csehszlovák külügyminisztérium működésének újraindulása a háború után... 164 A csehszlovák-magyar viszony közvetlenül a második világháború után... 168 Összegzés... 175 Bibliográfia... 180 Levéltári források... 180 1
Folyóiratok, MTI hírek... 181 Forrásgyűjtemények, forrásismertetések... 182 Életrajzok, memoárok... 185 Monográfiák... 186 Tanulmányok, szakcikkek... 188 2
Bevezetés A cseh-magyar, illetve a csehszlovák-magyar kapcsolatok története kevésbé ismert a közvélemény előtt, noha a két nép a 9. századtól kezdődően volt, hogy egy birodalom részeként élt egymás mellett, vagy éppen önálló államaik közös határral is bírtak. A kapcsolat a két nép között már több mint ezer évre nyúlik vissza: a Slavník-családból származó Szent Adalbert ugyanis Magyarországon térítette a pogányokat, valamint Szent István nagyobb legendája szerint ő maga keresztelte meg az első magyar királyt. A soron következő évszázadokban a két nép továbbra is kapcsolatban maradt egymással: elég említeni az utolsó királyi ágból származó Přemysl-t, aki a magyar trónra is felléphetett: Vencelt, a Magyarországon előbb rablólovagként tevékenykedő, majd Hunyadi Mátyás zsoldjába álló Jan Jiskrát vagy éppen a Rákóczi Zsigmond sárospataki birtokán tevékenykedő Comeniust. Nem kiemelve több példát az elmúlt ezer évből, általánosságban elmondható, hogy a két nép történelme szorosan kapcsolódik egymáshoz, a Morva-folyó pedig nem volt szó szerinti választóvíz az idők során. Az általános, csehekről alkotott képet ugyanakkor a 20. század változásai nagyban alakították Magyarországon, amelynek okai főleg a különböző politika eseményekben, döntésekben kell keresni. Ilyen esemény volt többek között az első világháború lezárása: a trianoni béke, valamint az azzal járó területvesztés, továbbá a második világháború utáni csehszlovák-magyar lakosságcsere. Szintén megmaradt a köztudatban az első bécsi döntés, amely a részleges javarészt az etnikai alapú revíziót valósította meg 1938-ban. A felhozott események nem ismeretlenek a történészek előtt, azokat részletesen kutatták. A szinte világítótoronyként kiemelkedő történések (ide sorolható még a Varsói Szerződés tagállamainak 1968-as intervenciója, valamint az 1989-es év eseményei Csehszlovákiában és Magyarországon) mellett ugyanakkor maradtak sötét foltok a két állam és nép kapcsolattörténetében. Személyes példaként említhetem meg, hogy korábbi kutatásaim során meglepő tapasztalat ért: a második világháború alatt Magyarországon át nyugatra szökő cseh és kisebb létszámban szlovák katonákról szinte alig találni magyar feldolgozást, noha a témát Csehszlovákiában már az 1960-as években elkezdték kutatni (főleg a veteránok visszaemlékezései alapján miközben feltűnően hiányoztak a magyar források feldolgozásai, valószínűleg a nem megfelelő nyelvtudás miatt). Ezzel szemben 3
hazánkban jóformán csak a lengyel és francia menekültek, hadifoglyok története jól feldolgozott. 1 Jelenlegi munkám is részben ebből a témából eredeztethető: a határsértőként kezelt cseh (protektorátusi) foglyok esetében angol és francia, valamint német részről is nyomás volt a Teleki-kormányon. Az egyik fél azt követelte, hogy a cseheket is illessék meg ugyanazok a jogok, mint a lengyeleket, a másik fél pedig a csehek és lengyelek minél előbbi visszatoloncolását, kiutasítását kívánta elérni. Emellett egy alkalommal 1940-ben a Párizsban működő csehszlovák katonai attasé is érdeklődött két fogoly egészségi állapota felől a magyar külügynél. Az eset önmagában is érdekes, mivel Magyarország hivatalosan nem ismerte el a csehszlovák emigráns kormányt, Prágában azonban folyamatosan működött a háború végéig a követség, majd 1939. március 15. után a berlini magyar diplomáciai misszió alá rendelt főkonzulátus. Előzményként egy másik téma is felbukkant, amely ugyancsak kapcsolódik a cseh menekültekhez. Az Országos Levéltárban a prágai magyar főkonzulátus anyagait átolvasva jutottam arra a következtetésre, hogy a cseh főváros ugyan erősen leértékelődött 1939 márciusa után a magyar külügyi vezetés szemében, nemcsak, hogy tovább működött a magyar misszió, de onnan részletes jelentéseket küldtek gyakran a budapesti központba a magyar-cseh, -német, -szlovák viszonyról. Sok esetben pedig a Cseh-Morva Protektorátus és Magyarország kulturális vagy gazdasági kapcsolatairól is szó esik, amelyek szintén érdemesek lennének a feldolgozásra. Az értekezés eme távoli előzményei vezettek rá arra, hogy foglalkozzam a csehszlovák-magyar viszonnyal a második világháború alatt, amely leginkább a közvetett diplomáciai és politikai kapcsolatokra korlátozódott. Kezdeti időpontként az első bécsi döntést jelöltem ki: ennek az oka az volt, hogy 1938 eseményei csehszlovák-magyar 1 A lengyel és francia hadifoglyok magyarországi történetének kutatásában nagy szerepe volt Lagzi Istvánnak, aki számos könyvet, tanulmányt publikált a témában. Hozzá hasonlóan Kapronczay Károly is több munkát publikált a második világháború alatt hazánkban tartózkodó franciákról, lengyelekről, és más nemzetiségű menekültekről (a teljesség igénye nélkül: Lagzi István: Lengyel katonák evakuációja Magyarországról 1939-1941. METEM-Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Budapest-Szeged-Varsó, 2015, Uő.: Tanulmányok a magyarországi lengyel emigráció történetéből, 1939-1945. Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ, Budapest-Szeged, 1979, Kapronczay Károly: Lengyel menekültek Magyarországon, 1939-1945. Mundus, Budapest, 2009). A csehekről ugyanakkor műveikben nem tesznek említést, noha az első komolyabb munka, amely foglalkozott a Magyarországon át menekülő protektorátusi illetőségű személyekkel már 1963- ban megjelent (Brod, Toman Čejka, Eduard: Na západní frontě. Naše vojsko, Praha, 1963), a Pametnaroda.cz honlapon pedig napjainkban számos, veteránokkal készült interjú elérhető, amely oral history forrásokként segíthetik történetük feldolgozását. 4
viszonylatban jól ismertek, kutatottak egészen a döntőbíráskodásig. A második Cseh- Szlovák Köztársaság és Magyarország általános diplomáciai kapcsolatára azonban kevesebb figyelem fordult, noha a két fél többször kellett, hogy találkozzon a bécsi döntés következtében kialakult ügyek miatt, továbbá megváltozott a két ország kapcsolatának hűvös, de stabilnak mondható állapota. Erre mint látni fogjuk példa, hogy Prága a komáromi tárgyalásokon a szlovák felet tolta előre: így a központi vezetés a felelősséget hárítva rögtön a mély vízbe dobta a frissen megalakult Tiso-kabinetet. A területrendezés, a magyar kisebbség ügye pedig leginkább az autonóm pozsonyi vezetés hatáskörébe tartozott, Cseh-Szlovákia szétesése után pedig Szlovákia vált kizárólagos tárgyaló partnerré. 2 Befejezésként 1945 ősze azért került kiválasztásra, mivel ha nem is tabula rasaként, de ekkor egy új fejezet kezdődött a csehszlovák-magyar diplomáciai viszonyban, amely más jellegű volt, mint a két világháború közötti időszak. Egyfelől mind a budapesti, mind a prágai külügyi vezetésnek a kialakult világpolitikai helyzethez kellett igazodnia, másrészt különböző okok miatt az intézményrendszer újraindítása sőt, költözése (Debrecenből Budapestre, illetve Londonból Prágába) is új feladatok elé állította a szaktárcákat. A kapcsolatrendszernek ugyanakkor már megvolt ekkor a fő kerete: a londoni csehszlovák emigráció a második világháború alatt hangoztatta, hogy csak egy demokratikus berendezkedésű Magyarországgal képzelhető el a jó szomszédi viszony, másrészt a német és magyar kisebbségek kitelepítésére vonatkozó terveik is napvilágot láttak. A magyar ideiglenes kormány pedig már Debrecenben is hangoztatta, hogy le kíván számolni az előző rendszerrel és jó viszonyt építene ki a szomszéd országokkal. A magyar kisebbség helyzete, valamint a háborús jóvátétel ügye jelentősen befolyásolta az 1945 utáni évek csehszlovák-magyar kapcsolatait. Ezek a témák azonban 2 A közelmúlt egyik legfontosabb publikációja volt a témában Az első bécsi döntés okmánytára ([Összeállította és a bevezető tanulmányt írta: Fedinec Csilla, Sallai Gergely, Szarka László]. MTA-BTK TTI, Budapest, 2017), amelynek külön DVD-melléklete nemcsak a határváltozással kapcsolatos térképeket, hanem több, a kötetben szereplő dokumentum digitalizált másolatát tartalmazza. Alapmunkának tekinthető az első bécsi döntés kapcsán Sallai Gergely műve (Uő.: Az első bécsi döntés. Osiris, Budapest, 2002), ugyancsak az ő tollából jelent meg a határváltozást más szemszögből megvilágító mű is (Uő.: A határ megindul. Kalligram, Pozsony, 2009). Szintén érdemes megemlíteni a közelmúltból Simon Attila és Fedinec Csilla munkáit, amelyek az első bécsi döntés által érintett területsáv, valamint Kárpátalja 1938-1945 közötti történetét dolgozzák fel. (Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken. Az első bécsi döntés és következményei. Jaffa, Budapest, 2014, Fedinec Csilla: A magyar szent koronához visszatért Kárpátalja. Jaffa, Budapest, 2015) 5
szintén részletesen kutatva voltak az elmúlt évtizedekben. 3 Jelen disszertáció ezért csak kitekintésként utal röviden a háború utáni időszak problémáira (főleg a lakosságcserére), és lezárul azzal, hogy a normális hétköznapi munkavégzéshez milyen hétköznapi gondok megoldásával kellett szembesülnie az új prágai magyar misszióvezetőnek, Rosty-Forgách Ferencnek. Az értekezés szerkezete a kijelölt 1938-1945 közötti időszakban a magyar kormányok hivatali ideje szerint tagolódik. Egyes esetekben magától értetődő a szakaszolás (mire Imrédy Bélát felváltotta a Sándor-palotában Teleki Pál, Cseh-Szlovákia már csak szűk egy hónapig létezett gyakorlatilag), míg más esetekben elsőre körülményesnek tűnhet a besorolás. Bárdossy László esetére ez különösen igaz: elődjétől és utódjától is eltérő, igen markáns tengelybarát külpolitikát folytatott, amelyben nem igazán kaptak helyet a csehek, vagy éppen a csehszlovák emigráció, mivel bízott a német-olasz szövetség győzelmében. A Beneš-féle emigráció ugyanakkor az ő hivatali ideje alatt egy lineáris folyamatként leírható megerősödésen ment keresztül. Bárdossyval szemben mind Teleki, mind Kállay odafigyelt a kérdéses csoport működésére, és megpróbálták valamilyen módon több-kevesebb sikerrel ellensúlyozni azt, sőt a Cseh-Morva Protektorátust sem csak egy egyszerű, német megszállás alatt álló területként próbálták kezelni. A csehszlovák emigráció esetében inkább nevezhető konstansnak a magyar politika noha finomhangolásokra is sor került a világháború során. Hozzá kell tenni: Edvard Benešnek először az egységes, irányítása alatt álló politikai központot kellett létrehoznia, és csak ezt követően tudott megfelelően fellépni, hogy tervét megvalósítsa Csehszlovákia restaurálása érdekében. 4 Ez kihatott a magyarokra, Magyarországra vonatkozó elképzeléseire is. Az azonban nem volt számára kétséges, hogy az első bécsi döntés eredményét nem ismeri el, és hogy valamilyen módon meg kívánta büntetni a csehszlovákiai magyar kisebbséget, amely nézetei szerint hozzájárult az állam szétveréséhez. 3 Az első, nagyhatású munka Janics Kálmán tollából látott napvilágot (Uő.: A hontalanság évei. A szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948. Madách, Pozsony, 1992), később Vadkerty Katalin egy kötetben megjelent trilógiájában elemezte, mutatta be a csehszlovákiai magyar kisebbség sorsát a második világháború utáni időszakban (Uő.: A kitelepítéstől a reszlovakizációig (1945-1948). Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti történetéről. Kalligram, Pozsony, 2007) 4 Érdekességképpen érdemes hozzátenni: jelen dolgozat szerkezete a csehszlovák emigráció fejlődéstörténete alapján is tagolható lett volna, mivel ez az eseménysor szintén jól szakaszolható. Ebben az esetben azonban ismét megjegyzendő: a csehszlovák emigráció fejlődésének szakaszai nem mindig esnek egybe a magyar kormányok hivatali időszakával. 6
Az általános magyar külpolitikát, valamint a csehszlovák emigráció tevékenységét bemutató, kontextualizáló célú alfejezetek egyes esetekben úgy tűnhetnek, hogy már több, ismert információt tartalmazhatnak. Ezek ismertetését azonban hasznosnak tartottam, mivel ezek nélkül nehezebb ugyanis megérteni, hogy milyen körülmények között született meg például a Schrecker-memorandum, 5 vagy, hogy Molotov miért nem állt azonnal Beneš moszkvai tárgyalása során a magyarok kitelepítésének ügye mellé. Ezeknél a részeknél tehát törekedtem arra, hogy a tárgyalt témát érintő tervek, események kerüljenek leírásra, és csak akkor essen szó a brit-magyar, csehszlovák-lengyel stb. kapcsolatokról, ha az kihatott a csehszlovák-magyar viszonyra. Fontosnak tartottam továbbá szétválasztani, hogy a magyar kormányok miként vélekedtek a csehszlovák emigrációról és a Cseh-Morva Protektorátusról. Kutatásaim alapján ugyanis úgy vélem: a Teleki- és a Kállay-kabinet a cseh nép és Beneš közé egyáltalán nem tett egyenlőségjelet, de a második köztársaság vezetése és az Imrédy Béla-féle kormány között is valamelyest más volt a viszony, mint 1938 őszét megelőzően. A hivatalosan Szlovák Államként önállósuló Szlovenszkó (ahogyan 1938 előtt hívták a szlovákok lakta területet Csehszlovákiában; Magyarországon maradt a Felvidék elnevezés) és Magyarország 1939-1945 közötti kapcsolatára részletesen nem térek ki munkámban, mivel azt Janek István alaposan feltárta munkássága során. 6 A téma kutatásánál nem kerülhettem meg a különböző diplomáciatörténeti feldolgozásokat, amelyek közül ugyanakkor csupán egy szólt konkrétan a csehszlovákmagyar viszonyról. Dagmar Čierna-Lantayová munkája bő tíz év kapcsolatát vizsgálja: a tágabb időtartamot bemutató, valamelyest áttekintő jellegű munkája ugyanakkor főleg a cseh és szlovák ajkú olvasóközönségnek szól. A klasszikusnak nevezhető monográfiák (Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919-1945, C. A. Macartney: Október tizendötödike) mellett érdemes volt kézbe venni többek között Bán D. András munkáját a brit-magyar, valamint Kolontári Attila munkáját is a szovjet-magyar viszonyra vonatkozóan. 5 A Schrecker-memorandumról bővebben a Kállay Miklós-féle külpolitikát taglaló fejezetben esik szó bővebben. 6 A teljesség igénye nélkül: Janek István: Magyar-szlovák kapcsolatok 1939-1941 között a két állam diplomáciai irataiban. In: Aetas, 2007. 3. sz., 116-142. o., Uő.: Magyar szlovák diplomáciai puhatolózások 1943-ban a két állam egymással szembeni szándékairól. In: Regio, 2006. 3. sz., 97-115. o., Uő.: A szlovák politikai vezetés törekvései a szlovák-magyar határ revíziójára 1938-1944 között. In: Limes, 2007. 2. sz., 37-51. o. 7
A visszaemlékezések, naplók forrásértéke is kifejezetten fontosnak bizonyult a kérdéskör elemzésénél, mivel egyes döntéshozók maguk nyilatkoztak arról, hogy miként cselekedtek, gondolkoztak bizonyos helyzetekben. A visszatekintő memoárokban megjelenő szubjektum esetében azonban nélkülözhetetlen a kritikai hozzáállás. Erre különösen jó példa Edvard Beneš Paměti című műve. Ádám Magda úgy vélte, hogy Beneš és Roosevelt találkozóján 1939-ben a cseh politikus bajosan tehetett nagy jóslatokat a közelgő fegyveres konfliktus kimenetelére vonatkozóan, inkább csak a művében egészítette ki visszamenőlegesen mondandóját. 7 Azt pedig gyakorlatilag elhallgatta, hogy a moszkvai tárgyalásai során a Klement Gottwald-féle kommunista emigránsok igencsak kínos kérdéseket tettek fel főleg az 1938 őszén történt események miatt. 8 Nagyobb hányadát tették ki a forrásaimnak a különböző levéltári anyagok, amelyek meglehetősen sokrétűek voltak. Elsősorban a külügyi apparátusok iratait használtam fel, mind csehszlovák, mind magyar részről, mivel ezekből nagyon fontos információkat lehetett kinyerni a témára nézve. Meg kell említeni továbbá, hogy főleg intézménytörténeti szempontból érdekes iratokat őriz a cseh(szlovák)-magyar kapcsolatokra nézve az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, amelynek anyagai bővítették ismereteimet a prágai magyar főkonzulátus utolsó háborús hónapjaira vonatkozóan. Nagyban megkönnyítették a csehszlovák-magyar kapcsolatok feltárását a különböző forrásgyűjtemények. Sajnálatos módon a Diplomáciai iratok Magyarország Külpolitikájához című sorozat megakadt az 5. kötetnél 1982-ben, ugyanakkor Csehországban az Ústav mezinárodních vztahů (Nemzetközi Kapcsolatok Intézete) és a Historický ústav Akademie věd České republiky (Cseh Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete) gondozásában folyamatosan publikálják a csehszlovák emigránsok külpolitikájával kapcsolatos dokumentumokat. A technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy manapság akár otthon, az internet segítségével is lehet kutatást végezni. A világháló ezen előnyét sok alkalommal volt szerencsém kihasználni. Nemcsak magyar forrásokat (a már említett DIMK sorozat 9 mellett 7 Ádám Magda: Ki volt valójában Edvard Beneš? Gondolat Kiadó, Budapest, 2009, 188. o. 8 András Károly: Beneš Moszkvában. In: Új Látóhatár, 1985. 4. sz., 425-453. o., 447. o. 9 Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, https://library.hungaricana.hu/hu/collection/magyar_kulugyminiszterium_kiadvanyai_diplomaciai_iratok_ma gyarorszag_kulpolitikajahoz/ (utolsó hozzáférés: 2020. május 13.) 8
többek között a Minisztertanácsi Jegyzőkönyveket, 10 Képviselőházi Naplókat, 11 valamint a Magyar Távirati Iroda korabeli tudósításait 12 ) értem el otthonról, hanem különböző cseh napilapok digitalizált változatait is. Ezen a téren a Digitální knihovna 13 hasonlóan működik a magyar Hungaricana-hoz, mivel leginkább közgyűjtemények anyagait lehet böngészni ingyenesen, igaz a cseh oldalon vannak egyes védett tartalmak is, amelyek Magyarországról nem hozzáférhetőek. 14 Jelen értekezéssel a téma bemutatása nem ért véget, továbbra is vannak bővebb kifejtésre váró részei a csehszlovák-magyar kapcsolatok 1938-1945 közötti történetének. Ilyen kérdéskör például a magyar és csehszlovák emigráció viszonya (amelynek nyomai számos publikált visszaemlékezésben fellelhetők). Nemcsak a nyugati, londoni-amerikai emigránsok közötti kapcsolatrendszer kutatása hozhat új eredményeket, hanem a keleti, moszkvai csoportok közti ismeretség felgöngyölítése is. 15 Szintén érdekes kutatási téma a Cseh-Morva Protektorátus és Magyarország vezetőinek szlovákságképe, valamint Kéri Kálmán titkos futárküldetése, amelyhez Alois Eliáš Prágában őrzött irathagyatékában lehetne főleg támpontokat találni. Szintén tovább bővítené ismereteinket a jövőben, ha a Cseh-Morva Protektorátus és Magyarország gazdasági-külkereskedelmi, kulturális kapcsolatainak vizsgálatára is sor kerülne. A Protektorátus és Magyarország holokausztban betöltött szerepéhez pedig szintén további adalékokat adhat a fellelhető levéltári iratanyag. 16 A kiemelt példákból is látható, hogy a cseh-magyar és csehszlovák-magyar kapcsolatok történetének kutatása nem kimerített témakör, és számos új eredménnyel szolgálhat. Jelen disszertáció ha nem is szolgál a későbbiekre nézve Arkhimédészi 10 Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1944), https://adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsijegyzokonyvek-1867-1944 (utolsó hozzáférés: 2020. május 13.) 11 Országgyűlési dokumentumok 1861-1990 (Naplók, irományok), https://library.hungaricana.hu/hu/collection/orszaggyulesi_dokumentumok/ (utolsó hozzáférés: 2020. május 13.) 12 Magyar Távirati Irodai hírei 1920-1956 (Országos Levéltár), https://library.hungaricana.hu/en/collection/mnl_mti/ (utolsó hozzáférés: 2020. május 13.) 13 http://www.digitalniknihovna.cz/ (utolsó hozzáférés: 2020. május 19.) 14 Szintén fontos megemlíteni az Arcanum Digitális Tudománytárát, ahol további számos magyar napilap digitalizált változata elérhető, azonban az oldal használata előfizetéshez kötött. 15 Csak említés szintjén: Károlyi Mihály levelezésében gyakran felbukkannak a csehszlovák emigráció vezető politikusai, mint címzettek vagy éppen feladók, visszaemlékezésében pedig Rákosi Mátyás megemlékezik Klement Gottwaldról, akivel moszkvai emigrációjuk alatt működtek együtt. 16 A témakörben Karsai László már egy alkalommal felhasználta az Országos Levéltár iratait. Lásd: Uő.: Végzetes esztendő: 1942 a magyar diplomaták jelentéseiben. In: Hadtörténelmi Közlemények, 2004. 3. sz., 859-885. o. 9
pontként megpróbál legalább pár adalékkal szolgálni, amelyek alapot adhatnak a jövőbeli kutatások számára. 10
A csehszlovák-magyar viszony tizennyolc (1920-1938) éve (áttekintés) Az első világháború után létrejött Csehszlovákia már a Károlyi Mihály-féle Magyar Népköztársasággal is kapcsolatot létesített 17 (sőt, a kormányfő, később államfő Károlyi 1919-ben megkezdődő első emigrációjában először Prágában vendégeskedett). Az 1920-ban megszilárduló, Horthy Miklós nevéhez kötődő rezsim nem kívánt azonosulni az 1918 ősze és 1919 nyara között fennálló rendszerekkel, hanem azokkal szembe helyezkedve határozta meg magát. Mivel jelen dolgozat a késői Horthy-rendszer és a csehszlovák fél kapcsolatát vizsgálja, ezért a Károlyi-féle- és a Tanácsköztársaság Prágával való viszonyára külön nem térünk ki. Közhelyszerű tény, hogy Csehszlovákia és Magyarország viszonya nem volt jó 1920-1945 között, azonban a diplomáciai kapcsolat elindításához szükséges volt a fennálló helyzet elismerése. Tóth Andrej egy korábbi tanulmányában rámutatott: magyar részről azzal, hogy az országgyűlés becikkelyezte trianoni békeszerződést, lehetővé vált, hogy hivatalos diplomáciai kapcsolat jöjjön létre a két ország között. 18 A mondhatni elfogadható szintű viszonyt ekkor azonban megakadályozta csehszlovák részről pedig az esetleges Habsburgrestauráció félelme, a korszakban pedig végig probléma volt a magyar oldalon a területi revízió ügye. A két ország hivatalos kapcsolatának nehézkes voltát kifejezte az is, hogy már a békeszerződés megkötése előtt Prágában tartózkodott Drasche-Lázár Alfréd, aki számára nem adta meg a csehszlovák fél az akkreditációt. Csupán ahhoz járultak hozzá, hogy egy útlevélosztály működhessen, amelynek élére Tahy László került kinevezésre. Ennek a lépésnek oka az volt, hogy a békeszerződés aláírása előtt a csehszlovák kormány nem volt hajlandó akkreditálni a magyar diplomatát. 19 Drasche-Lázár végül nem maradt Prágában sokáig, mivel a trianoni békeszerződést aláíró delegációban kapott helyet. Az első magyar 17 A magyar fél 1918 novemberében Supka Gézát elsősorban gazdasági kérdésekben küldte Prágába tárgyalni, miközben Emil Stodolát nevezte ki a csehszlovák kormány budapesti követté. Lásd: Budapesti Hírlap, 1918. november 13., 3.o., valamint Világ, 1918. november 9., 7. o. 18 Tóth Endre [Andrej]: Az első kétoldalú tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között (1921) Bruck an der Leitha (I. rész). In: Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2002. 1. sz. Online elérhetőség: https://www.epa.hu/00000/00033/00009/toth.htm (utolsó hozzáférés: 2020. május 5.) 19 Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek, https://www.eleveltar.hu/digitalistartalom?source=preservica&ref=19798dff-da17-464d-818a-48808c578bd7 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár (továbbiakban: MNL OL) W12, 1920. február 29. (utolsó hozzáférés: 2020. április 14.) 11
diplomáciai képviselő Tahy László lett Prágában, akit Simonyi-Semadam Sándor kormánya július 12-én nevezett ki diplomáciai képviselővé. 20 Tahy prágai működése saját kérésére 1922-ben ért véget. Távozásának fő oka akkoriban a legnagyobb csehszlovák-magyar viszonyt megterhelő konfliktus volt: IV. Károly visszatérési kísérletei. 21 Magának a képviseletnek a követséggé alakítása sem ment zökkenőmentesen. 1921-ben már határozott erről a Bethlen-kormány, 22 azonban a Külügyi Közlönyben megjelent közleményt visszavonták, 23 majd a hivatalos lap már arról adott tudósítást, hogy végrehajtották a reorganizációt, amely értelmében a de facto diplomáciai képviseletet követséggé alakították át. 24 1923-ban elfoglalhatta szolgálati helyét az első magyar követ is Villani Frigyes személyében, 25 utódai pedig zavartalanul működtek Prágában egészen 1939-ig, a Cseh-Morva Protektorátus létrejöttéig, amikor megtörtént a misszió újabb átszervezése. Szintén nehézkesen indult be a budapesti csehszlovák követség működése is. Bár már 1918 ősze óta volt Budapesten csehszlovák képviselő, 26 az első követ, Hugo Vavrečka csupán 1922 júniusában foglalta el posztját. Eredetileg azonban nem ő, hanem Václav Pallier volt kiszemelve a posztra, aki végül a Szentszékhez lett kinevezve. Pallier ugyanakkor követségi titkárként valóban szolgált Budapesten korábban, sőt, Vavrečka távozását követően, 1927-1932 között pedig Csehszlovákia magyarországi követeként funkcionált. 27 Utóda Miloš Kobr lett, aki 1933-1939 között képviselte Prága érdekeit Budapesten. A fővárosokban szolgálatot teljesítő diplomáciai képviselők, követek példájából is látható, hogy a két ország viszonya eleinte nem volt rendezett, amelyet tovább feszélyeztek egyes események. Ilyen volt IV. Károly két visszatérési kísérlete 1921-ben. A volt uralkodó felbukkanása Magyarországon emellett csak meggyorsította azt a folyamatot, amely a 20 Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek, https://www.eleveltar.hu/digitalistartalom?source=preservica&ref=preservica::a339489d-1fb5-4c9c-99be-7f27a35c4d4c MNL OL W12, 1920. július 12. (utolsó hozzáférés: 2020. április 14.) 21 Szózat, 1922. június 9., 8. o. 22 Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek, https://www.eleveltar.hu/digitalistartalom?source=preservica&ref=preservica::24a3e63c-abe0-4d0c-a922-867d281bcea3 MNL OL W12, 1921. augusztus 19. (utolsó hozzáférés: 2020. április 14.) 23 Külügyi Közlöny, 1921. október 15., 51. o. 24 Külügyi Közlöny, 1922. március 15., 31. o. 25 Tahy és Villani között ideiglenesen Matuska Péter állt a képviselet élén ügyvivőként. 26 Emil Stodola, Milan Hodža, Václav Lejhanec és Karel Feistmantel képviselték a prágai vezetést Budapesten 1918-1922 között. 27 Dejmek, Jindřich: Diplomacie československa. Díl II. Biografický slovník československých diplomatů (1918-1992). Academia, Praha, 2013, 183. o. 12
kisantant létrejöttét eredményezte: a Habsburg-ellenes nézeteiről ismert Edvard Beneš létre kívánt hozni egy olyan bilaterális szerződéseken nyugvó keretrendszert Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia közt, amelynek nemcsak a magyar revízió megakadályozása volt a célja, hanem a Habsburg uralom restaurációja is. A kisantant 28 létrejöttéhez vezető úton az első lépés volt az 1920. augusztus 14-én aláírt csehszlovák-jugoszláv szerződés, azonban ekkor még Románia nem kötelezte el egyelőre magát majdani szövetségesei mellett. Ráadásul Beneš elképzelésével ellentétben álltak azok a francia Közép-Európa tervek, amelyek Alexandre Millerand miniszterelnök és Maurice Paléologue külügyi államtitkár nevéhez kötődtek. A francia politika ugyanis ekkor azzal számolt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia álláspontjuk szerint működésképtelen utódállamainak mindenképpen egy föderatív államszervezetbe kell(ene) tömörülniük, függetlenül attól, hogy a nyertes vagy a vesztes oldalon fejezték-e be az első világháborút. Ez az elképzelés Magyarországot is integrálta volna a kialakult államok közé, amely ellentétes volt a kisantant alapvető elgondolásával. Románia IV. Károly első visszatérési kísérletét (és Millerand felfelé bukását a kormányfői székből az elnökibe ült át 1920 szeptemberében) követően döntött Csehszlovákiával és Jugoszláviával való megegyezésről. Take Ionescu román külügyminiszter április 23-án Csehszlovákia, június 7-én Jugoszlávia képviselőjével írt alá megállapodást. A már három tagú szövetség követelte Magyarországtól a Habsburg-ház trónfosztását IV. Károly második, 1921 októberében történt visszatérési kísérletét követően. A nemzetközi nyomás hatására november 6-én Magyarország törvényben mondta ki a Habsburgok trónfosztását. Leghevesebben Csehszlovákia tiltakozott IV. Károly visszatérésével szemben: Beneš már az első alkalommal bekérette magához Tahy László megbízottat, akivel közölte: ha a magyar vezetés nem távolítja el Károlyt az országból, akkor Prága kész az ellenlépésekre Romániával és Jugoszláviával együtt. 29 A katonailag és gazdaságilag is legyengült Magyarországnak nem volt érdeke még nehezebbé tennie a saját helyzetét, így IV. Károly visszatért Svájcba. Az őszi eseménysorozat során is hasonlóan állt Budapest a kialakult helyzethez, igaz, ekkor a csehszlovák vezetés a detronizációról szóló törvény eredeti 28 A katonai szövetség történetével behatóan Ádám Magda foglalkozott. Lásd: Uő.: A kisantant 1920-1938. Kossuth, Budapest, 1981 29 IV. Károly visszatérési kísérletei: I. füzet. M. Kir. Külügyminisztérium, Budapest, 1921, 90. o. 13
tervezetével sem értett egyet maradéktalanul. 30 Az ugyanis csak a volt királyra vonatkozott, a Habsburg-ház más tagjai számára azonban továbbra is lehetővé tette volna az esetleges trónralépést. 1921-ben ugyanakkor nemcsak IV. Károly ügye miatt egyeztetett egymással a csehszlovák és a magyar fél. Ebben az évben került sor az első és egyben utolsó hivatalos kormányközi találkozókra is Bruck an der Leithában (régebbi magyar nevén Lajtabruck ma: Ausztria) és Marienbadban (cseh nevén: Mariánské Lázně ma: Csehország). A végül létrejött tárgyalások főleg Szapáry László grófnak köszönhetőek, aki felasználta prágai ismeretségét, és meggyőzte a Benešhez, valamint az államfőhöz, Tomáš Garrigue Masarykhoz közel álló politikusokat, majd magát a külügyminisztert is, hogy érdemes leülni egy asztalhoz Magyarország képviselőivel. 31 A csehszlovák delegációt ekkor Edvard Beneš vezette, a magyar küldöttség élén Teleki Pál miniszterelnök állt. Az 1921. március 14-15-én Bruckban lezajlott tárgyalássorozat szimbolikus jelentőségűnek tekinthető, azonban gyakorlati eredménye kevés volt. Ennek oka, hogy a magyar fél a politikai jellegű kérdéseket a határkorrekcióhoz kötötte, amelytől a csehszlovák küldöttség elzárkózott. A két delegáció abban ugyanakkor megegyezett, hogy 1921 áprilisától szakértői bizottságok fogják kielemezni a felmerült gazdasági kérdéseket, amely előrevetítette, hogy a két fél ezen a téren nem áll olyan távol egymástól, mint az országhatárok esetében. Ezek a grémiumok azonban végül mégsem ültek össze IV. Károly első visszatérési kísérlete miatt. 30 Gulyás László: Edvard Beneš. Közép-Európa koncepciók és a valóság. Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2008, 189. o. (továbbiakban: Gulyás 2008) 31 A találkozók történetét Tóth Andrej dolgozta fel részletesen. Lásd: Tóth Endre [Andrej]: Az első kétoldalú tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között (1921) Bruck an der Leitha (I. rész). In: Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2002. 1. sz. Online elérhetőség: http://forumszemle.eu/2002/06/06/toth-endreaz-elso-ketoldalu-targyalasok-csehszlovakia-es-magyarorszag-kozott-1921-bruck-an-der-leitha-i-resz/ (utolsó hozzáférés: 2020. május 5.), Uő.: Az első kétoldalú tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között (1921) Bruck an der Leitha (II: rész). In: Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2002. 2. sz. Online elérhetőség: http://forumszemle.eu/2002/06/06/toth-endre-az-elso-ketoldalu-targyalasok-csehszlovakia-es-magyarorszagkozott-1921-bruck-an-der-leitha-ii-resz/ (utolsó hozzáférés: 2020. május 5.), Uő.: Az első kétoldalú tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között (1921) Mariánské Lázně (I. rész). In: Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2002. 3. sz. Online elérhetőség: http://forumszemle.eu/2002/06/07/toth-endreaz-elso-ketoldalu-targyalasok-csehszlovakia-es-magyarorszag-kozott-1921-marianske-lazne-i-resz/ (utolsó hozzáférés: 2020. május 5.), Uő.: Az első kétoldalú tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között (1921) Mariánské Lázně (II. rész). In: Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2003. 1. sz. Online elérhetőség: http://forumszemle.eu/2002/06/06/toth-endre-az-elso-ketoldalu-targyalasok-csehszlovakia-es-magyarorszagkozott-1921-bruck-an-der-leitha-ii-resz/ (utolsó hozzáférés: 2020. május 5.) 14
A tárgyalássorozatnak ugyanakkor volt egy második fordulója is- A magyarországi kormányválságot követően az új külügyminiszter, Bánffy Miklós sem zárkózott el az újabb csehszlovák-magyar tárgyalások elől. Ezért bízta meg Gratz Gusztávot (egyben hivatali elődjét), hogy járjon közben az egyeztetések folytatása érdekében mindeközben Szapáry gróf is újrakezdte informális akcióját ezen a téren. A prágai vezetés IV. Károly, valamint az új budapesti kormány miatt bizalmatlan volt, azonban 1921 májusában ismét nyitott volt arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a delegációjuk a magyar féllel. A Marianské Lázně-i tárgyalásoknál a magyar delegációt Bánffy Miklós vezette, a csehszlovák küldöttség élén pedig ismét Edvard Beneš állt. A találkozó azonban ismét alig járt gyakorlati eredménnyel: politikai jellegű, főként az országhatárokat illető kérdésekben nem sikerült megállapodni, ugyanakkor gazdasági téren mégis történt előrelépés. A felek rövidtávú árucsereügyletben állapodtak meg: szénért és kokszért cserébe Magyarország gabonát és lisztet szállított Csehszlovákiának. A vonatkozó szerződés két hónapra szólt, azonban azt 1921 végéig meghosszabbították. 32 Tóth Andrej fontosnak nevezi a Marianské Lázně-i találkozót, mivel a brucki erőfelmérőt követően a cseh fürdővárosban már konkrét előrelépés is történt a két fél között, noha eltérő alapkoncepcióval ültek le az asztalhoz a delegációk. Rámutat továbbá arra is, hogy meglátása szerint a megbeszélés jellege is utalt arra, hogy Bethlen István valóban konszolidálni akarta Magyarország helyzetét, és nem törekedett a békeszerződés következtében kialakult állapotok gyors megváltoztatására. 33 Gulyás László ugyanakkor úgy véli, hogy a Beneš által a fürdővárosban felvetett területi engedmények (Komárom és Losonc vidéke) csupán taktikai húzásnak tekinthetőek. A csehszlovák külügyminiszter 32 A két világháború közti csehszlovák-magyar gazdasági kapcsolatok áttekintéséhez lásd: Rompoltlová, Marta: A kereskedelmi politika helye a két világháború közötti csehszlovák-magyar kapcsolatokban. In: Békétlen évtizedek. 1918-1938. Tanulmányok és dokumentumok a magyar-csehszlovák kapcsolatok történetéből a két világháború között (Szerk.: Szarka László). Budapest, 1988, 25-43. o. 33 Tóth Endre [Andrej]: Az első kétoldalú tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között (1921) Mariánské Lázně (II. rész). In: Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2003. 1. sz. Online elérhetőség: http://forumszemle.eu/2003/06/07/toth-endre-az-elso-ketoldalu-targyalasok-csehszlovakia-es-magyarorszagkozott-1921-marianske-lazni-ii-resz/ (utolsó hozzáférés: 2019. október 4.) Tóth Andrej nemcsak az első hivatalos csehszlovák-magyar találkozók történetét dolgozta fel, hanem főiskolai tankönyvként a közelmúltban megjelent monográfiája, amely a Bethlen-korszak alatti csehszlovák-magyar viszonyt ismerteti főként gazdaságpolitikai szempontból. Lásd: Uő.: Maďarsko ve dvacátỷch letech 20. století : "Bethlenovská" konsolidace nového státu a československo-maďarské hospodářsko-politické vztahy. Oeconomica, nakladatelství Vysoká škola ekonomická, Praha, 2015. Szintén érdemes megemlíteni Robert Pejša művét, amely a teljes háború korszakra vonatkozóan főleg kulturális-társadalmi kapcsolatok szintjén vizsgálja a csehszlovák-magyar viszonyt. Lásd: Uő.: Vztahy Československa a Maďarska v letech 1918-1939. Karolinum, Praha, 2017. 15
tisztában volt azzal, hogy a magyar fél ezt nem fogadja el (maga Bánffy egy etnikai alapon nyugvó határvonalat terjesztett elő Marianské Lázně-ban). Meglátása szerint az európai államok felé azt kommunikálhatta Prága, hogy Csehszlovákia hajlandó volt területekről tárgyalni, de a magyarok elzárkóztak a probléma megoldásától. 34 Még egy alkalommal találkozott egymással Bánffy és Beneš: 1921. szeptember 26- án Brünnben egyeztetett a két külügyminiszter. Igaz, Morvaország fővárosában nem a konkrét csehszlovák-magyar viszony volt a fő téma, hanem a burgenlandi határ ügye, amely esetben Beneš elvállalta a közvetítést a két fél között. Gulyás László a csehszlovák külügyminiszter e téren mutatott tevékenysége mögött szintén azt véli felfedezni, hogy Beneš leginkább a nemzetközi közvélemény előtt akart pozitív szerepben tetszelegni, még akkor is, ha közvetítése végül eredménytelennek bizonyult. 35 A két állam helyzetének rendezésére tett kísérletek ellenére sem javult különösebben a csehszlovák-magyar viszony: a szerveződő kisantant, valamint IV. Károly második visszatérési kísérlete mellett Prága számára az további problémát okozott, hogy Magyarország népszövetségi tagsághoz jutott. Utóbbi illeszkedett a bethleni konszolidáció elképzelésébe ez azonban az északi szomszéd állam által kifejtett elszigetelő politikával ment szembe. Magyarország helyzetét (Csehszlovákiával szemben is) javította, hogy a királykérdés kormányzati kezelését Nagy-Britannia vezetői pozitívan értékelték, így Bethlen számíthatott London támogatására. Igaz, amikor Magyarország első ízben, 1921 augusztusában-szeptemberében jelentkezett a népszövetségi tagságért, egy nagyhatalom sem támogatta Budapestet a burgenlandi helyzet rendezetlensége miatt. Egy évvel később ugyanakkor Magyarország ismét próbálkozott, amely aspirációt siker koronázta. A kisantant azonban megpróbálta megnehezíteni a belépést: Csehszlovákia a trianoni békeszerződés előírásainak be nem tartásával támadta Magyarországot. A felvételi kérelem elbírálásánál Štefan Osuský 36 párizsi csehszlovák követ (egyben a Jóvátételi Bizottság elnöke) volt az, aki a testület harmadik közgyűlése alatt, 1922 szeptemberében mindvégig erre hivatkozva szólalt fel. Igaz arról 34 Gulyás 2008, 206. o. 35 Gulyás 2008, 187. o. 36 Štefan Osuský (1889-1973): szlovák diplomata, jogász. 1906-ban Magyarországról az USA-ba távozik, ahol az első világháború alatt csatlakozik a csehszlovák mozgalomhoz. 1918-1919-ben Londonban Csehszlovákia képviselője. 1919-től Párizsban lát el különböző feladatokat: kulcsszereplője volt a trianoni béke előkészítésének, majd aláírásának. 1921-1940 között Csehszlovákia franciaországi követe. Miután távozik a Beneš-vezette emigráns kormányzatból, az USA-ban telepedett le. 16
szintén beszélt a jelentkezést megvizsgáló grémium előtt, hogy ő maga ennek ellenére is a magyar tagság mellett szavaz. 37 Végül Magyarországot 1922. szeptember 18-án ellenszavazat nélkül a Népszövetség tagjává választották. A népszövetségi tagság Magyarország számára nagy előrelépést jelentett, azonban továbbra is problémát okozott a gazdaság finanszírozása, amelyhez hitelre volt szükség. Mivel a Jóvátételi Bizottság előtt csupán Nagy-Britannia állt ki a magyar jóvátétel teljes eltörlése mellett, ezért piaci alapon a budapesti vezetés nem tudott kölcsönhöz jutni. Bethlen István ezt követően a törlesztés felfüggesztését kérte 1923 áprilisában. Továbbra is számíthatott London, valamint már Róma támogatására: az elképzelés értelmében Magyarország kölcsönkérelmének előfeltételeként a jóvátételi kötelezettséget felfüggesztik, az állami bevételek zálogjogát pedig eltörlik. Franciaország ugyancsak a kölcsön folyósítása mellett foglalt állást, azonban a kisantant államokkal együtt arra az álláspontra helyezkedett, hogy a pénzből a jóvátételt is kell fizetni. A testület 1923. május 23-i ülésén leszavazták az angol-olasz javaslatot a francia elképzelés ellenében. London azonban továbbra sem változtatott az álláspontján. Bár Csehszlovákia sikert könyvelhetett el Magyarországgal szemben, azonban Prágának is szüksége volt kölcsönre saját gazdaságának működtetéséhez. A júliusban ebből a célból Londonba látogató Benešt azonban szembesítették azzal a feltétellel, hogy csak akkor kaphat angol kölcsönt Csehszlovákia, ha támogatja a Magyarországra vonatkozó brit elképzelést. Nemcsak Csehszlovákia, hanem a másik két kisantant állam esetében is hasonló nyomást fejtett ki az angol diplomácia. Ennek eredményeképpen a szövetség soron következő konferenciáján már július végén arról határoztak, hogy elfogadják az angol álláspontot, igaz feltételeket szabtak meg. Ez továbbra sem elégítette ki a brit vezetést, Magyarország számára pedig különösen az jelentett problémát, hogy a kisantant szerint a Jóvátételi Bizottságnak kellett volna felügyelnie a pénz elköltését. A magyar álláspont a kölcsön ügyében a kisantant konferenciáját követően annyiban változott, hogy a Jóvátételi Bizottság helyett inkább a Népszövetség ellenőrizze a kölcsön felhasználásának módját. A szervezet soron következő, 1923. szeptemberi ülésén napirendre került a kölcsön ügye, a magyar miniszterelnök pedig személyesen egyeztetett a kérdésről a kisantant államainak vezetőivel. Végül a Népszövetség hozzájárult a kölcsön folyósításához, majd 37 Gulyás László: A Horthy-korszak külpolitikája. 1. kötet. Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2012, 127. o. 17
decemberben a szervezet Pénzügyi Bizottsága megfogalmazta a szerződéstervezet szövegét. A kisantant azonban 1924 januárjában kijelentette, hogy csak akkor járulnak hozzá a kölcsönhöz, ha Magyarország elismeri a kialakult határokat, garantálja, hogy egyetlen Habsburg sem ül a magyar trónra, valamint törekedni fognak a jó viszonyra a szövetség tagállamaival. Bethlen István angol javaslatra elfogadta a kisantant feltételeit, 1924. március 14-én pedig sor került a kölcsönről szóló jegyzőkönyvek aláírására Genfben. Magyarország számára fontos fegyvertény volt a kölcsönhöz jutás, még akkor is, ha végül csupán a kért összeg feléhez, 250 millió koronához járult hozzá a szervezet. Maga a népszövetségi tagság és a kölcsön pedig azt is jelentette, hogy Magyarország ki tudott törni a diplomáciai elszigeteltségből. Csehszlovákia, és a másik két kisantant tagállam szempontjából sem zárult a magyar kölcsön ügye teljes vereséggel, mivel a magyar kormányzatnak papíron el kellett ismernie a trianoni békében megállapított határokat, továbbá sikerült elérni, hogy a Habsburg restauráció lehetősége végleg elháruljon. Csehszlovákia és Magyarország küldöttei a Népszövetség színe előtt ugyanakkor a későbbi években továbbra is összecsaptak. A fő problémát a határon túli magyarok helyzete jelentette, akiknek ügyét Budapest folyamatosan napirenden kívánta tartani, hogy morálisan léphessen fel a kisantanttal szemben, miközben Csehszlovákia a vádakat megpróbálta különböző módszerekkel megcáfolni. 38 A politikai szembenállás ellenére gazdasági téren valamelyest rendeződött Budapest és Prága viszonya: ennek jele, hogy a két állam hosszas tárgyalási folyamat eredményeképpen kereskedelmi keretszerződést kötött egymással 1927-ben. Ennek előzménye, hogy 1922-ben a genovai konferencián Beneš és Bánffy megegyeztek arról, hogy a kereskedelmi keretszerződésről hamarosan megkezdődnek a tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között: ennek még ebben az évben meglett az eredménye. A tervezet szövegét azonban nem ratifikálták. Az 1927-es megállapodásig csupán konkrét ügyekben sikerült egyezségre jutnia egymással a két államnak. 1930 decemberéig érvényes szerződés rendezte a két szomszédos ország gazdasági kapcsolatát. A különböző nemzetgazdasági érdekek miatt a megállapodás nem lett meghosszabbítva. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy a gazdasági válság felerősítette 38 Gulyás 2008, 199-200. o. 18
az autarkiás gazdasági elképzeléseket: Magyarország számára fontos volt az agrártermékek exportja, azonban Csehszlovákia a magyar gabonával szemben próbálta védeni a belső piacát. A prágai törvényhozás 1930-ban olyan rendelkezést fogadott el, amely miatt nem hosszabbították meg a keretszerződést Magyarországgal. Általánosságban elmondható, hogy Budapest és Prága viszonya rendezetté vált a húszas évek végére Magyarország azonban továbbra sem adta fel a területi revízió gondolatát, Csehszlovákia pedig megpróbálta a nemzetközi közvélemény előtt negatív színben feltüntetni szomszédját, ha arra alkalma kínálkozott. Az 1920-as években három ilyen eset fordult elő: a prágai külügyi vezetés a frankhamisítási botrány, Lord Rothermere Magyarország mellett kiálló cikke, valamint a szentgotthárdi fegyverszállítás nyomán lépett a tettek mezejére. A kalandor vállalkozásnak tekinthető frankhamisítással szemben a sajtómágnás, Lord Rothermere Magyarország helye a nap alatt című írása már közvetlenebb veszélyt jelentett a csehszlovák külpolitika számára. Az angol főúr saját lapjában, a Daily Mailben publikálta cikkét 1927. június 21-én (két héttel a csehszlovák-magyar kereskedelmi keretszerződés aláírását követően), amelyben a trianoni békeszerződés felülvizsgálatára, és egy etnikai szempontból igazságosabb határ meghúzására tett javaslatot. Cikke Magyarországon és Csehszlovákiában nagy indulatokat váltott ki, igaz ellenkező előjellel. A visszavágás megvalósításában a prágai külügyi vezetés Párizs támogatására számíthatott. A brit kormányzat azonban meglehetősen eleinte visszafogottan reagált a cikkre, és csak francia nyomásra mondta ki, hogy a trianoni béke megváltoztathatatlan, a lord akciójához pedig nincs közük. A nemzetközi közvélemény elé vitte Prága a fegyverszállítás ügyét is, amely nemcsak szalmaláng-szerű ügy volt a csehszlovák külügy számára, hanem egy komolyabb, a kisantant számára is fontos felkiáltójelnek bizonyult, mivel megmutatta, hogy az elszigeteltségből végleg kitört Magyarország fel kívánja fegyverezni hadseregét. Az osztrákok által lefülelt fegyverszállítmány előzménye, hogy Magyarország Olaszországgal barátsági szerződést kötött 1927. április 5-én. A kisantant elszigetelő politikája miatt Magyarország Olaszországhoz fordult, amely megpróbált befolyást szerezni a Balkánon. Mind Róma, mind Budapest meg kívánta bontani a kisantantot, azonban eltérő módon. Magyarország Jugoszláviát kívánta leválasztani a szövetségről, mivel Belgrád felé 19
volt a legkevesebb területi követelése. A Mussolini-féle olasz vezetés ezzel szemben Románián keresztül kívánta a szövetséget gyengíteni, és éppen Jugoszláviával szemben akart fellépni Erdély-ügye miatt ugyanakkor Budapest és Bukarest viszonya nem volt túlságosan felhőtlennek nevezhető. A magyar-olasz megállapodásnak volt egy titkos katonai záradéka, amelynek értelmében egy olasz-jugoszláv fegyveres konfliktus esetén a csehszlovák egységeket nem engedi át a magyar fél területén, cserébe Róma ellenszolgáltatás nélkül átadja Budapestnek a nála maradt monarchiabeli fegyvereket. Az első szállítmányok egyikét fülelték le Szentgotthárdon 1928. január elsején, amelyből kipattant a botrány: Magyarországra ugyanis a trianoni békeszerződés értelmében tilos volt fegyvert szállítani. Csehszlovákia és a kisantant másik két tagállama a Népszövetség elé terjesztette az ügyet, amelyet kivizsgáltak, azonban a vizsgáló testület nem tudta megállapítani Magyarország bűnösségét. 39 Az 1929-ben kitört gazdasági világválság már gyakorlatilag az új, konfliktusokban gazdagabb évtized kezdetét jelentette Magyarország és a kisantant államok számára is. Az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai megsínylették a gazdasági recessziót (Magyarország az agrár-, Csehszlovákia az ipari termékeinek nem talált piacot), ennek nyomán pedig több, a térség államainak együttműködéséről szóló terv látott napvilágot. A különböző föderatív elképzelések mind megbuktak az ellenérdekelt országok nyomása miatt, azonban kiemelendő, hogy Edvard Beneš is jelentkezett a saját elképzelésével, amely Ausztria, Csehszlovákia, és Magyarország együttműködését vetítette előre. A csehszlovák külügyminiszter által az 1920-as évek elején létrehozott kisantant egyik fő célja volt Magyarország féken tartása. Az évtized végére azonban Németország ismét aktívvá vált a régióban: bár eleinte Berlin és Budapest viszonya nem volt túl barátságos, Bethlen István 1930 decemberében a német féllel már a gazdasági együttműködés lehetőségeiről tárgyalt. Ausztria és Németország pedig egy vámuniós tervet dolgozott ki utóbbit ellenezték a nagyhatalmak, ugyanakkor Prága számára ez a tárgyalássorozat is megmutatta, hogy a régióban újra felbukkantak a németek, amely veszélyt jelenthet Csehszlovákiára nézve. 39 A témáról bővebben lásd: Császár Ildikó: A szentgotthárdi fegyverszállítási botrány sajtóvisszhangja. In: Vasi Szemle, 2014. 6. sz. 676-688. o. 20