Jó bor, jókor. Idén kedvezett az idõjárás a borfesztiválra látogatóknak. Meg is látszott. Tõkés László a Pezsgõrend lovagja lett



Hasonló dokumentumok
A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége

Dr. Gazdag László Emlékverseny Bírált borok listája

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

2015. április 10. Egerszólát ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle.

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Kedves Fesztivállátogató!

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

.a Széchenyi iskoláról

VÁROSÜNNEP Rudabánya

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló

Svájci tanulmányút. Basel

Vsz Név Évjárat Termőhely Fajta

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) év

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja évfolyam 1. szám február

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

2013. április 26. Egerszólát, Brezovay kastély

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

68 I/23 Akker Pince Kft 2008 Kunsági Kékfrankos - Kadarka száraz vörös 87,25 Arany

90 IV/24 Hagymási Pincészet 2005 Eger Kadarka száraz vörös 96 Nagyarany

2015. évi rendezvénytervezet

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

Növekvő gyermeklétszámok

Aranytőke Borszemle Április

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Erasmus+ Lengyelország

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása


Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Ü d v ö z ö l j ü k T ó t h F e r e n c p i n c é s z e t é n e k h o n l a pj á n!

Képviselőjelöltek bemutatkozása

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

Albertirsai híres evangélikus évfordulók

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

1/5 Hungary Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

NTP-TM A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

Toró Árpád. Beszámoló

Díjazzák a kiváló diákokat

pár borpár Szakmai kóstolónapok szeptember A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft.

Négy település példás egysége

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Borverseny eredmények Hungarikum Borok és Pezsgők XII. Országos Versenye Fülöpszállás, május 17.

VIII. DUDIK Fesztivál

BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, márc. 4. Kedves Testvérek!

Zalaegerszegi testvérvárosi delegáció Marosvásárhelyen

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

Back in the day Projektnyitó rendezvény Szlovéniában

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám május

Bor Baráti Kör. képes krónikája Október Megszületik az ötlet, és hirtelen elhatározásból

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

A Magyar Állami Népi Együttes évi előadási statisztikája

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

Gyõr-Moson-Sopron Megye

BALATONI BORRÉGIÓ NYERTES BORAI

Szigethy Éva. A kocsmárosné fia

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése

A II. Debreceni Székely Nap

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály november havi programok

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

2017/2018 tanév. Beszámoló

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

A «Tíz év egy csónakban, Nr / » projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

Átírás:

BUDAFOK TÉTÉNY XVI. ÉVFOLYAM 18. SZ. 2008. SZEPTEMBER 12. A X X I I. K E R Ü L E T I Ö N K O R M Á N Y Z A T I N G Y E N E S L A P J A M E G J E L E N I K K É T H E T E N T E Jó bor, jókor Budafoki fesztivál nem csak a budafokiaknak Idén kedvezett az idõjárás a borfesztiválra látogatóknak. Meg is látszott ez az esti órákban is, szép számmal vándoroltak az emberek a különbözõ borpincék között. Élõ zene, tánc, jó hangulat, bor. A Kossuth Lajos utcát ellepte a jókedvû tömeg. Az udvarokban fiatalok és idõsek együtt ropták. Aki nem rendelkezett pontos információval arról, hogy mikor, hol és mit érdemes nézni, kóstolni, annak is könnyû dolga volt. Haladt a tömeggel, vagy ment a füle, orra után. Az ökörsütéstõl kezdve a pincelátogatásig mindenre volt lehetõség. Szombat este kiemelkedõen jó hangulat volt az egész kerületben. Gasztronómiai érdekességek, borkülönlegességek, és zene ezekbõl nem volt hiány. Nem túlzás azt állítani, hogy egy gombostût is nehezen ejtett el az ember ezen az estén. Bármerre jártam, mindenhol jókedv, móka, és kacagás. Rengeteg külföldi turista is belekóstolt nem csak a pincészetek boraiba, hanem abba a programsorozatba, melyet 19. alkalommal rendezett meg Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata. SZENTMIKLÓSSY ÉVA Egyéves a Bartók játszótér Cikkünk a 7. oldalon olvasható Tõkés László a Pezsgõrend lovagja lett A püspök nyilatkozata az avatási ceremónia után A változás évében vagyunk, s hogy az eseményhez kapcsolódjunk, minden erjedésben, pezsgésben van nem csak Magyarországon, hanem a Felvidéken és Erdélyben is. Elérkeztünk a rendszerváltás második fejezetéhez. Magyarország a vezérhajó, de amíg lefojtott kényszerpályán vesztegel, addig nehéz felülemelkedni a gyászos 2005-ös népszavazáson.

2 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2008. szeptember 12. Lakossági fórum az új buszjáratokról Paraméterkönyv. Szitokszóvá vált sokak fülében, mert az év elején olyan cifra csonkításokat tervezett el a BKV, amely egész Budapesten, így Budafok-Tétényben is fölháborodást váltott ki a lakosság körében. Erre hivatkozott szeptember 4- én este fél hatkor Szabolcs Attila, kerületünk polgármestere azon a fórumon, amit az érdekelt lakosság számára már az átdolgozott, és kerületünknek elõnyös változásokat hozó tervezet bevezetése elõtt hívtak össze a városházára. A hallgatósággal szemben elhelyezett asztalnál foglalt helyet a polgármester és a két alpolgármester, a vitát levezetõ moderátor, a Fõvárosi Önkormányzat Közlekedési Ügyosztály és a BKV Zrt. munkatársai, valamint a VEKE képviselõje. Öt-öt percben elhangzottak a változásokra vonatkozó ismertetõk, majd következett a hozzászólások sora. Megismétlõdtek a vádak a tájékoztatás hiányosságairól, Rendben megindult a forgalom az új járatokon a megkésett egyeztetésekrõl, a keskeny utcákon vezetett, zöldövezeti nyomvonalak helytelenítésérõl, az új buszmegállók megépítésének akadályozásáról. Volt, aki egyenesen négy-négy változat megvizsgálásáról értekezett. Volt, akinek a vélt, vagy valós érdeke sérül az új busznyomvonal miatt, csak az a kérdés, miért nincs tekintettel a környezetében élõ, nehezen mozgó és kocsival sem rendelkezõ idõs emberekre? Volt is olyan elõre, írásban bejelentkezõ, aki végül oda lyukadt ki, hogy õt aztán végképp nem érdekli a buszhálózat, mert úgyis kocsival közlekedik. Hát ez az. A többséget azonban nagyon is érdekli. Sokan viszont támogatták a pozitív változásokat, volt, aki egyenesen a köszönetét nyilvánította az önkormányzatnak, azért jött el, hogy ennek hangot adhasson. Személyeskedésig fajuló kínos vita tanúi lehettünk egymással szemben lakó, de egymással ellentétes véleményû polgárok között, zsibongás, bekiabálások, egyáltalán nem oda illõ stílusú közjátékok zavarták a fórumot. Így azután a polgármester értésére adta a jelenlévõknek, hogy ezt a vitaestet az önkormányzat hirdette meg, ezért a vitatkozás szabályait is nekik kell megszabni, nem a közbekiabálóknak. A fórum lezárásaként a megjelent szakemberek még egyszer összefoglalták a tudnivalókat azzal, hogy mindenki megnyugodhat: ez egy segítõ szándékú változtatási rendszer, amelynek tapasztalatát folyamatosan gyûjtik, év végén összefoglalják és ha szükséges, az újabb módosítások igényét a jövõ évi paraméterkönyv készítésénél figyelembe veszik. Eredetileg is errõl volt szó, mint ahogy azt többször megírtuk. Ésszerûsíteni soha nem késõ. Mindjárt ajánlunk is egyet: a 114- es és az új számozású 214-es buszok Dózsa György út és XIII. u. sarkán lévõ megállója legfeljebb negyven méterre van az új 213-as megállójától. Mivel a város irányába ezek mind lefelé mennek a hegyrõl, célszerû volna a régi 14-es és 114-es megállóját is ide áttelepíteni, hogy a sok, balesetveszélyes rohangálást hóban, fagyban, viharban, kisgyerekkel, szatyrokkal a kézben elkerülhessék az emberek azt lesve, honnan, melyik busz érkezik elõbb. Ezzel megszûnne a bemélyedésben lévõ régi megálló nyilvános WC jellege, két megálló helyett egyet kéne (de nagyon!) tisztán- és karbantartani, továbbá a XIII. utca sarkán összetalálkozó buszok közül mindkettõ elférne a kanyarban, hiszen csak a kifelé menõnek volna ott a megállója. A lakossági fórum tapasztalatairól szólva megnyugtató volt azt látni, hogy az emberek bátran, szemtõl szemben mernek bírálni. A lakossági aktivitás sem lényegtelen, mernek és kívánnak is véleményt nyilvánítani, ami ugyancsak a demokrácia dicsérete. FÜRJ A Lakossági összefogás Budafok 2008 nevû szervezet lapzárta után közleményt juttatott el a szerkesztõséghez. Ebbõl idézünk egy mondatot:...a megosztottságot konstruktív kompromisszummal kell feloldani......bármilyen közlekedési megoldást igényfelméréseknek, hatástanulmányoknak kell megelõzniük és döntés csak az érintett lakosság tájékoztatása, a velük való konzultáció után lehetséges. A közleményt következõ számunkban ismertetjük. A XXII. kerületi Integrált Városfejlesztési Stratégia végleges változatának ismertetésére szeptember 23-án (kedden) kerül sor 18 órai kezdettel a városháza dísztermében (Záborszky terem).

2008. szeptember 12. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 3 Három nap megszámlálhatatlan program Nyarat meghazudtoló kánikula, rengeteg ember és megszámlálhatatlan kulturális program. Ez jellemezte idén a XIX. Pezsgõ- és Borfesztivált. A pincék programjai közül találomra választottunk kollégáimmal, hiszen az összes rendezvényen ott lenni lehetetlen. Elsõ nap Seybold-Garab Pince Péntek délután már csak állóhely jutott azoknak, akik késõn érkeztek Gy. Kamarás Katalin keramikus, és a Mandragóra csoport kiállításának megnyitójára. A Péter- Pál utcai pince elõtt felállított alkalmi színpadon elsõként Fekete Márta, a kerületi önkormányzat közmûvelõdési referense, majd Szabolcs Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket, valamint testvérvárosaink, az erdélyi Barót és a németországi Bonn jelenlévõ polgármestereit. Nagy István baróti polgármester elmondta: immár ötödik alkalommal vesz részt a fesztiválon. A határon túli magyarságot képviselte még a megnyitón fellépõ Credo együttes is, amelynek tagjai mint azt Reiner Péter a csapat képviseletében elmondta mindannyian tanárok, és 9 éve zenélnek ebben a felállásban mindenhol, ahova hívják õket. A zenei betétek között a kiállítást Garbóczi Bernadett mûvészettörténész méltatta, aki a rendezvényhez kapcsolódva elmondta: ezen a kiállításon a mûvészetek találkoztak nem csak egy keramikus és egy festõcsoport mûveit tekintve, hanem azért is, mert maga a bor- és pezsgõivás élvezete is mûvészet. Így aztán egy pohár borral a kézben lehetett gyönyörködni a kiállított alkotásokban, míg az udvarról beszûrõdtek a rendületlenül zenélõ Credo együttes dalainak hangfoszlányai. Második nap Törley Pincészet Szombaton ebédidõben érkeztem a helyszínre, ahol elsõként az idei évben elõször megrendezett Törley festészeti akció alkotóit keresem. Meg is találom õket. Még csak néhány órája kezdtek neki a munkának, de már így is komoly festményeket látok az állványokon. Varga Gábor György pedig fényképezõgéppel dokumentálja az alkotási folyamatot. Az elsõ ismerõs arc Gyõri Judit grafikusé, aki óriási vászonra a Zsolnay Teremhez vezetõ bejáratot festi. Abban bízik, hogy be is tudja fejezni, mert a lovagrend avatási ceremónia résztvevõi pont itt fognak átvonulni és a festõállványok így útban vannak. Érzõdik némi feszültség, de a hangulat és az alkotókedv töretlen. Hiába, mûvészek, nem lehet õket csak úgy megzavarni. Visszasétálok az udvarra, ahol a délutáni hõségben néptáncosok szórakoztatják az árnyékban pezsgõzõket. Idén a fesztivál fellépõi között volt a Pilisvörösvári Nemzetiségi Táncegyüttes, akik nem csak itt, hanem a Tóth József utcai Sümegi és Fia Pincészet udvarán is felléptek. Jó hangulatú sváb zene, a tûzõ napon kipirult táncosok. A színpad elõtt pedig Wenczl József az együttes mûvészeti vezetõje és Az egész fesztivál jól sikerült, nagyon sok ember látogatott el Budafokra. Most próbáljuk felbecsülni, hogy körülbelül hányan lehettek itt, mindenképpen több tízezer emberrõl beszélhetünk. Tõkés László püspök hivatali elfoglaltsága miatt lemondta a megnyitó ünnepségen való részvételt, de délután már megérkezett, s késõ estig Budafokon idõzött. Nagy sikere volt a kulturális programoknak és a kisvonatnak is: mindig zsúfolt szerelvény közlekedett a Kossuth Lajos utcán. Az emberek nemcsak jobbnál jobb borokat fogyasztottak, jó étvágyuk is volt. Jellemzõ, hogy a két nap alatt négy teljes ökröt sütöttek meg, persze volt kolbász és más pecsenyék is. Nagy sikere volt a sajtoknak is, vasárnap estére az Oroszlános udvarban már egy gramm sajt sem maradt az árusoknál. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam eljutni az összes pincészetbe, de munkatársaim ellátogattak minden borászhoz. Én számos fesztiválprogramon részt vettem, kora reggeltõl késõ estig szinte minden percemet lekötötte a rendezvény. Szabolcs Attila polgármester koreográfusa, akivel sikerül néhány szót váltani az elõadás után. Tõle tudom meg, hogy az együttesnek több mint fél évszázados gyökerei vannak, hiszen 1954 óta van Pilisvörösvárnak hagyományõrzõ csoportja. Õ maga 25 évig táncolt, most pedig a koreográfiákat készíti. Azt mondja, hogy bár a táncosok mind helyi amatõrök, nagyon színvonalas és stílusos elõadásokat láthatunk tõlük. A Breier Anita elnök vezette együttes a gyerekekkel együtt jelenleg körülbelül 80 tagot számlál. A helyi sváb népviseletben fellépõ táncosok ruhájáról annyit kell tudnunk, hogy egy Pest környéki, leegyszerûsödött, elpolgárosodott sváb népviselet, amely keveredett más tájegységek ruháival, csakúgy, mint a zene és a táncok. Lics Pincészet Kossuth Lajos utca. Hömpölygõ embertömeg. Ha valahol, hát a Lics Pincészet udvarán egész biztos rekord mennyiségû látogató áll meg. Ki egy pohár borra, ki pedig azért, mert délutántól egészen estig vendégcsalogató, vidám dallamok szórakoztatták az ide betérõket. A vidám fiúk a salgótarjáni Tarjaner Spitzbaum (azaz Tarjáni Csibészek) színes ingben, tiroli bõrnadrágban és kevés pihenõvel játszották terjedelmes repertoárjuk táncolható darabjait. Volt ott minden. Német népzene, sramli, mulatós, könnyûzene, indulók, polkák, csárdások, foxok, de még dél-amerikai melódiák is. A csapat is tagja annak a Tarjáni Zenei Egyesületnek, mely 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja Tarján zenekarait és egyéb hagyományõrzõ együtteseit. Aki hallotta õket játszani, biztos szívesen emlékszik majd a sramlis fiúkra. Estefelé, még mindig közel harminc fokban és még mindig komoly tömegben visszasétálunk a Törley udvarára, ahol egy gombostût sem lehet leejteni, mert a méltán népszerû Váradi Roma Café szórakoztatja a közönséget. Semmivel össze nem téveszthetõ egyedi hangzásvilág, sajátos crossover stílus jellemzi a zenéjüket, amelyet Magyarországon, de talán a világon sem csinál más rajtuk kívül. Összekeverték a zenei stílusokat, a popzenét, a latin dallamvilágot, a híres magyar cigányzenét, a jazzt és a klasszikus zenét, így jött létre a Váradi Roma Café sajátos stílusa. A kellemes nyarat idézõ este és a fülbemászó dallamok, bor és pezsgõ Ezzel búcsúztam én a XIX. Pezsgõ- és Borfesztiváltól. A vasárnapot a harmadik napot bevallom férfiasan én már kihagytam. SCHOLTZ VIKTÓRIA

4 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2008. szeptember 12. A Kárpát-medence magyar borászai Borünnep a Lics Pincében ALICS nem névbetû, hanem egy képzett borászcsalád hírnevet szerzett családi neve. A budafoki Kossuth Lajos utcában bárki föllelheti és el is juthat a külön pavilonban árusított borokig, de ilyenkor, a bor- és pezsgõfesztivál idején szélesre tárja a pincekapuit is. Az egészségügyi szempontból szigorúan elkülönített területen kívül minden nyitva áll, a látogatókat meghatározott idõnként körbevezetik. Az udvaron a hagyományos sátrak és asztalok a poharazókat fogadják, itt szól az egymást váltó fellépõk jóvoltából az élõ zene, a dobogón zenélõk két oldalán, rámpán és lépcsõn, mintegy szentélybe, beléphetnek a látogatók a borpincébe. Itt azonban, az elsõ pincerészben nem hordók és borászati eszközök fogadják a látogatót, hanem képzõmûvészeti alkotásokból rendezett tárlat. A bor és a kultúra szerelmébõl született a A Kárpát-medencei borverseny eredményei Összesen 96 minta érkezett 5 országból, 7 ország bírálói vettek részt a zsûriben. Három bizottság volt, minden bizottságnak magyar elnöke volt - közölte Dr. Urbán András, a Promontorium Borlovagrend nagymestere. Kiemelkedõnek nevezte a horvátországi felhozatalt, itt a dél-baranyai borok domináltak. Összesen 18 minta érkezett a horvátországi borászoktól, 1 különdíjat, két nagy-aranyat, öt aranyérmet,négy ezüstöt és öt bronzot szereztek. A nagy-arany 94 pont feletti teljesítményhez jár. Romániából 26 mintát kaptak - 5 arany, 8 ezüst és 6 bronzéremmel díjazták ezeket az erdélyi borokat. Szerbiából (Bánátból) 9 minta közül választhattak, 1 nagy-arany érmet adtak, 1 aranyat, 2 ezüstöt és 5 bronzot. A felvidéki borászok 24 mintával jelentkeztek, 4 aranyhoz, 13 ezüsthöz. 3 bronzéremhez jutottak. A szlovéniai (Mura-menti) borászok szintén bõ választékkal tûntek ki, õk 5 aranyat, 11 ezüstöt és 3 bronzérmet szereztek. Urbán András elmondta, hogy jövõre Kárpátalját és Burgenlandot is be akarják vonni a versengésbe, s akkor már minden elszakított magyar borvidék képviseltetheti magát. Kiváló magyar borok mostanság is készülnek a kiváló adottságú magyar szõlõkbõl, de a jelenlegi országhatár nem jelentheti azt, hogy a határon kívül rekedtek elfelejtettek volna bort készíteni. A termõhelyi adottságok sem igen változtak, sõt, azokon a területeken senki nem akarja EU-s támogatás fejében kivágatni a szõlõket. Nagy ötlet volt meghívni a Kárpát-medence borászait immár harmadik alkalommal a Budafoki Bor- és Pezsgõfesztivál rendezvényére. A budafoki Oroszlános udvar adott helyet (remélhetõleg ezentúl már hagyományosan) a legismertebb magyar bortermõ vidékek és az egykori magyar területek legkiválóbb borászainak. Nevezetesen: Maurer Oszkár a Vajdaságból, Bott Frigyes a Felvidékrõl, Balla Géza Erdélybõl, Rozsmán István Szlovéniából, de eljött a magyarországi nagyborok képviseletében Tiffán Zsolt, Bock József és Gere Tamás és ifjabb Gál Tibor, Takler András, Debreczeni Kálmán, a Fein borház, Laposa József, Monyok József, Bárdos Sarolta, de a Törley Pincészet és a Tokaj Nobilis, egyebek mellett, hogy reprezentálják a magyar bor és borászat nagyszerûségét. A résztvevõk névsora nem teljes, mert a Campona-béli megnyitón és borversenyen továbbá a szombat vasárnapi fesztivál elején még nem mindenki képviseltette magát. Késõbb is érkeztek, akik minden áron részt akartak venni a fesztiválon és a borbemutatókon. A határon túli borászok versenyén kategóriánként hirdettek gyõztest. A szervezõk gondoskodtak arról, hogy legyen mire töltögetni a kóstolt italokat. Büfé, lángos és egyéb finom falatok, hideg üdítõk, hûvös pince fogadta a hõség ellenére érkezõket. Az italoké volt az egyik fõszerep, de a szervezés és az önkormányzati támogatás jóvoltából igazi kulturális seregszemle élvezõi lehettek a látogatók. Szintén a teljesség igénye nélkül felsoroljuk, hogy az Oroszlános udvarban élvezhették a Madárdal, a Gyárfás trió, Fábián Juli, (aki nem mellesleg az idei Montreu-i jazzének fesztiválon negyedik lett), a Regõs trió, Swingmanus projekt, a Tiszavirág együttes és a Técsõi Banda, a Méta együttes, Lovász Irén, a Sebõ és a Makám együttesek, a Vivát Bacchus, a Csík zenekar és Dres Mihály elõadását, amelyek önmagukban és különkülön is megérték a hétvégi sétát, a fesztivál fölkeresését. Az õsz eleji bor- és pezsgõünnep nyári kánikulában zajlott, szombaton megdõlt a hõmérsékleti rekord. Valószínû, hogy sokaknak ez árthatott meg, mert kora délután már igencsak rongylábú, kevéssé érdeklõdõ tekintetû emberekkel lehetett találkozni a sokadalomban. A döntõ többség azonban kulturáltan szórakozott, mértékletesen fogyasztott, ami többek között az ilyen fesztivál lényeges üzenete: jó minõségû italokat mértékkel fogyasztva szórakozni, jól érezni magunkat. Élvezni az életet. FÜRJ borkultúra, ami a mûvészeti alkotásokkal kiegészülve teljesebb élményt nyújt, mondja Licsné Évike, aki egy csendes sarokban próbálja kinyújtóztatni a munkától megfáradt lábát, de három-négy, a hangos zene miatt alig hallható mondat után már szalad is a pulthoz, hogy besegítsen az italmérõknek. Elég strapás az itteni helytállás, pedig az itt kimért egy-két decikbõl nemigen lehet meggazdagodni. A reklámon túl miért éri meg a pincészet kitárulkozása, a kiállítások szervezése, bemutatása? Nézze, mondja a hely háziaszszonya: a budafoki pincék csak ilyenkor látogathatók, ekkor szembesülhet a közönség a különleges adottságú sziklajáratokkal, a mikroklímával és a borkészítés nem is olyan könnyû munkájával. Nekünk fontos, gondolom a többi pincészetnek is, hogy megismerjék az emberek, mitõl válik egyedivé a budafoki bor. Tiszteletre méltó szempont ez is, a kiállítással együtt, de mikor pihenik ki magukat? Ó, ez után következik a szüret, meg ami azzal jár. Ezen múlik a következõ év bora. Ilyenkor nem lehet pihenni. Majd Karácsonykor! Korábbi számunkban írtunk arról, hogy Lics Balázs az Egyesült Államokban is tanult. Egyetemének neve helyesen: Hayward.

2008. szeptember 12. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 5 A bor költészete Pezsgõ csurran, rá egy korty bor. Szomjad oltja jó Promontor. (Csontos János) Az idei borfesztivál egyik érdekességeként említhetjük azt az irodalmi összeállítást, melyre a Törley udvar színpadán került sor a borlovagok avatását megelõzõen. A fesztivál alkalmából felkért költõk felolvasták a budafoki pincék, illetve a szõlõ és bor ihlette verseiket. A tíz poéta (Botár Attila, Csontos János, Döbrentei Kornél, Jász Attila, Kiss Benedek, L. Simon László, Péntek Imre, Pósa Zoltán, Szepesi Attila, Vári Fábián László) az ország különbözõ részeirõl és a határon túlról (Akasztó, Budapest, Debrecen, Lenti, Ózd, Székelyudvarhely, Székesfehérvár, Szõny, Tiszaújlak, Ungvár) érkezett. Mindegyikük szívesen fogadta a meghívást, mert magukhoz közelállónak érezték a témát. Jász Attila és L. Simon László is ezért vállalták e különleges feladatot. Jász Attila úgy véli, egy téma Diákok és a bor Afesztivált megelõzõ borversenyen fehérbor kategóriában a Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola 2007-es évjáratú Cserszegi Leányka Szürkebarát Cuvée-je bizonyult a legjobbnak. E könnyû, egyszerû, diákok és tanárok közös munkájával készült bor tizenhét neves, budafoki pincészet nedûjét elõzte meg az idén. A Magyarországon egyetlen, tisztán borászattal foglalkozó, középfokú képesítést, illetve technikusi képzést nyújtó szakközépiskola új igazgatója, Földesi Gyula huszonhat éve oktat borászati elméletet és technológiai gyakorlatot. Az utóbbi tizennyolc évben az iskola tangazdaságának vezetését is rábízták, ahol a diákok a szõlõtermesztéstõl a palackozásig megismerhetik a borkészítés fortélyait. Az idei borverseny helyszíne is a tangazdaság volt, így náluk már augusztus 26-án elkezdõdött a borfesztivál. Sok munkával készültünk mindig elindít egy gondolatsort, amibõl lehet, hogy késõbb vers születik. A költõ sokszor nem is tudja, hogy a fejében már elkészült a vers. A felkérésnek is azért tett szívesen eleget, mert benne már szinte kész volt a mû. Mi van még? Egy pohár bor. Semmi vadulás. Ennyi csak, pernye száll, a többi irodalom. írja a Tatán élõ költõ, aki elõször a színház és a zene irányába indult el, ám hamarosan rájött, hivatása a költészet. Az Új Forrás fõszerkesztõ-helyettese Salgótarjánban, s több irodalmi díj birtokosa (Vörösmarty-, Radnóti-, József Attila-díj). Tavaly Xantus Jánosról írt kötete, a XANTUSiana, az idei könyvhétre pedig a gyerekeknek szóló Angyalfogó címû mûve jelent meg. Most látogatott elõször kerületünkbe, így nem tudja, milyenek nálunk a hétköznapok, de az ünneprõl, a fesztiválról elismerõen nyilatkozott. Szereti a régi zenéket, erre a rendezvényre, hiszen iskolánk szervesen hozzátartozik a kerületi borásztársadalomhoz. Minden évben, így az idén is a tizenegyedikesek és a technikus képzõsök vállalták a munka oroszlánrészét, nagyjából negyven fiatal. Feldíszítik a felvonuláshoz szükséges kocsikat, a fesztivál két napja alatt udvarunkon, az Oroszlános udvarban és a Szent István Pincészet-Promontorbor Zrt. területén értékesítik borainkat, népszerûsítik intézményünket. A pincék többsége a pinceséták alkalmával is igényli tanulóink munkáját, szólnak, hány középiskolásra van szükségük, mi pedig odairányítjuk a gyerekeket. Ez azt mutatja, hogy elégedettek velük, az elvárt színvonalon tudnak dolgozni beszél a jól bevált gyakorlatról Földesi Gyula, majd hozzáteszi, hogy ilyenkor a tanárok szinte mindegyike végigdolgozza a diákokkal a hétvégét, hiszen másképpen ez nem is mehetne. A tavaly bezárásra ítélt, szakmaspecifikus középiskolának a Budapesti Corvinus Egyetem nyújtott segítõ kezet. Elõreláthatóan négy-öt évig vállalja a finanszírozást, ám ezalatt az iskolának a dzsesszt és a száraz fehérbort, szereti, ha mûvei beszélnek helyette ebben itt mind része lehetett, így ha jövõre is meghívást kap, szívesen jön újra. L. Simon László, ha tehetné, azonnal Budafokra költözne feleségével és négy gyermekével együtt. Mesélte, hogy már akkor kinézte magának Budafokot, amikor vidékrõl járt be dolgozni. A vonatablakból mindig sóvárogva csodálta a pincéket, ezért, ha kifizethetõ házat találna, olyat, amelyhez kis borospince is tartozik, azonnal megvenné. A téma is kedvére való volt, hiszen már korábban is foglalkozott a borkultúrával, társszerzõként egy ilyen témájú mû megalkotásában is részt vett. Rendkívül sokoldalú ember, többek között a Magyar Írószövetség titkára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója és parlamenti szakértõ. Rendszeresen publikál kritikákat, esszéket, publicisztikákat és szépirodalmi írásokat irodalmi folyóiratokban, hetiés napilapokban. Mint közéleti ember, erõsen érdeklõdik a kultúrpolitika iránt, a mai helyzetet a Versenyhátrány a kultúrpolitika fogságában címû tanulmányában elemzi. Szerinte hiányoznak a mecénások, akik direkt vagy indirekt módon inspirálnák a mûvészeket, és ezzel lehetõvé tennék a szellemi termékek létrejöttét. Fotói, vizuális költeményei, elektrografikái is ismertek, vizuális munkásságának részeként könyveket és könyvborítókat is tervez. Több verseskötete jelent meg, a legutóbbi Japán hajtás címmel a nyári könyvhétre, melynek hangoskönyv változata is megvásárolható. Szepesi Attila: Csupa ó Ó, gondot oldó óborok, Dongó dong és korsó kotyog. Szomj-oltó kortyot kortyolok S ódon torokra gondolok. Dobos Károly (jobbról), a Klauzál Társaság elnöke felavatja a Klauzál díszhordót a Záborszky pincében ( Papp Tibor felvétele) gazdaságilag is meg kell erõsödnie. Az intézmény vezetõje biztató jelnek tartja, hogy az idén már túljelentkezéssel kellett megküzdeniük. 186-an jelentkeztek a hetven helyre, így lehetõség adódott a válogatásra, aminek következtében tovább emelkedhet a szakmai színvonal. TAMÁS ANGÉLA

6 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2008. szeptember 12. Budafoki pincészetek III. Promontorbor Zrt. Szent István Pincészet Aszerencsés területi adottságoknak és a széles termékválasztéknak köszönhetõen a Promontorbor Zrt. Magyarország vezetõ borászatai közé tartozik, még a szakmát sújtó nehéz adóügyi környezet ellenére is. Gyártási kapacitásukról sokat mondanak az impozáns számadatok: Budafok központjában, a cég Szent István Pincészetében mintegy négy kilométer hosszan húzódó, többszintû alagútrendszerben 13 millió liter bort tudnak tárolni. Mindenekelõtt Eger és Tokaj térségébõl forgalmazzák a boraikat. A borászathoz egy óriási fahordós pincerendszer áll a rendelkezésükre, amely a vörösborok, illetve a tokaji borok érlelésénél nagy jelentõséggel bír. A Tokaj-hegyalja borvidéken, Mádon, az Egri Borvidéken, Egerszalókon találhatóak pincészeteik és feldolgozóüzemeik. Az egerszalóki feldolgozó hozzávetõlegesen 30-35 ezer hektoliter tárolótérrel, illetve korszerû pincészettel rendelkezik, a mádi feldolgozó az elõzõhöz hasonlóan szabadtéri rozsdamentes, 25-30 ezer hektoliter befogadóképességû tárolótérrel, valamint erre a helyre jellemzõ föld alatti elsõsorban a borkülönlegességek érlelésére alkalmas kis fahordós 10-15 ezer hektoliteres tárolótérrel rendelkezik. A tulajdonosi kör révén a Promontorbor Zrt. mindkét helyen érdekelt a szõlõtermesztésben is. Mádon a cégnek közel 40 hektáros saját szõlõterülete van, illetve ebben a térségben 30 hektáron bérel szõlõültetvényt. Egerszalók térségében a tulajdonosi kör 40 hektár szõlõültetvényt mondhat a magáénak, ahol az Egri Bikavér készítéséhez szükséges szõlõfajtákat termesztik. Az elévülhetetlen érdemeket szerzett nedû A borászat mellett a társaság másik alaptevékenysége az üdítõital-gyártás. A Promontorbor Zrt. öröksége az 1970-es években kifejlesztett, kiváló termék díjat nyert szénsavas üdítõcsalád a Márka. Ezeket az üdítõket ma is az eredeti receptúra alapján gyártják, és az egyedi ízeknek köszönhetõen évtizedek óta õrzik a népszerûségüket. Szerteágazó kapcsolatok Jelentõs integrátori szerepet is betölt a cég az elõbb említett térségekben, ahonnan nagy mennyiségû szõlõt vásárolnak fel a helyi termelõktõl. Nagyon sok törzsbeszállítót mondhatnak magukénak, akik évrõl évre hozzák a kiváló minõségû szõlõjüket, többek között a Mátrából és Egerszalók környékérõl. Az Egri Bikavérhez szükséges szõlõfajták mellett az Olaszrizling, illetve Verpelét esetében a Debrõi Hárslevelû a meghatározó szõlõfajta, amelyet felvásárolnak. A palackozás a Mádon palackozott tokaji borkülönlegességek (aszú, szamorodni) kivételével Budafokon történik, ahol napi 40-50 ezer palackot töltenek a modern, nagy teljesítményû gépsoraikon. A borösszetételükbõl adódóan elsõsorban Lengyelország a fõ felvásárlójuk, de Csehországba, Szlovákiába, Oroszországba, valamint kisebb mértékben Nyugat- Európába és az Egyesült Államokba is exportálnak. Sümegi és Fiai Szõlõbirtok és Pincészet Keller Kft. A cég alapítója, dr. Sümegi József kerületünk híres szakiskolájában, a Soós István Borászati Szakközépiskolában végzett a másik ismert kerületi borásszal, Garamvári Vencellel együtt, az 1950-es évek végén, majd együtt folytatták tanulmányaikat a Kertészeti Egyetemen. Az állampárti idõszakban a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban fõborász, késõbb vezérigazgatóhelyettes lett. 1989-ben alapította családi cégét, amely a Hajós-Bajai borvidéken tevékenykedik, központjuk Baján található. A szõlõültetvényeik az elõbb említett borvidéken, illetve Tolna megyében, Szekszárd környékén helyezkednek el. Összesen 80 hektár szõlõvel rendelkeznek. A bajai központjuk egy 32 hektáros szõlõültetvényen, francia chateau stílusban került kialakításra. Kereskedelmi tevékenységüket a borkereskedelem országos központjából, Budafokról látják el, illetve innen intézik az adminisztrációs tevékenységeket is (pályázatírás, PR stb.). A legmodernebb szakmai elvárások szerint az irányított erjesztést lehetõvé tevõ acéltartályokban, illetve a mintegy 300 fahordós ászok-pincében állítják elõ a boraikat. Gyakorlatilag a borkészítés teljes vertikumát felöleli a cég tevékenysége, mivel a szõlõtermesztéstõl kezdve a borkészítésen keresztül a palackozásig, illetve a raktározásig mindent saját üzemükben végeznek. A fehérszõlõ és kékszõlõ ültetvényeik aránya 70:30, ezért a piaci igények kielégítése érdekében kék szõlõt szoktak felvásárolni, évente összesen 500-600 ezer liter borral rendelkeznek. Ennek egy részét Szlovákiába, illetve Kínába szállítják ki. A cég különlegességei A távol-keleti országba fõként jégbort exportálnak. A szükséges szõlõt 6 Celsius-fok alatt szüretelik, a hajnali órákban, acéltartályban erjesztik, majd hagyományos módon fahordókban érlelik két évig. A másik, kifejezetten a cégre jellemzõ borfajta elõállítása az úgynevezett ürmös bor, amely gyógynövény- és boralapú ital. A jégbor és a Cabernet Savignon boraik rendszeresen hódítják el a nemzetközi versenyek aranyérmeit. A cég elképzelései között szerepel a borturizmus felvirágoztatása, amelynek érdekében évente három-négy nyílt napot is tartanak pincészetükben, a borkóstolással egybekötött látogatások idõpontjait a kerületi Iparos Egylet segítségével hirdetik meg. KERTÉSZ LÁSZLÓ

2008. szeptember 12. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 7 Mindenki kedvére Kérdõív 1. Honnan értesült a borfesztivál programjairól (Ha több információs forrása is volt, tegye több helyre is jelet) a) a Városházi Híradóból b) a Promontor Televízióból c) a Helyi Témából d) a TV2 reklámjából e) az MTV programajánló mûsorából f) a Hír Tv-bõl g) központi lapok cikkeibõl, reklámjaiból h) óriásplakátokról i) utcai hengeres oszlopplakátokról j) önkormányzati honlapból k) egyéb: 2. Milyen pincéket keresett fel, melyik programot nézte meg? Milyen más programokat szeretne a jövõben látni? ASzent István Pincészet udvarán szombaton a már hagyományosnak számító ökörsütés fogadta a látogatókat, ám akit elriasztott a két, nyársra felhúzott ökör látványa, az is talált kedvére való ételeket az udvaron felállított büfésátrakban. Fergeteges táncest és koncert a Klauzálban Ilyen még nem volt - mondták a pénteki gálakoncert után a Klauzálban. A mûvelõdési ház egyedülálló produkcióval lepte meg a fesztivált: tüzes tangót adott elõ a Dohnányi zenekar szimfonikus kíséretével és a Tango Esperimento zenéjére három versenytáncos pár. Budai László és Glotz Mária, Kerek Norbert és Puskás Erika, valamint Sinóros Szabó Botond és Fülöp Nóra a dél-amerikai táncot akrobatikus elemekkel vegyítette, s a közönség ámulattal figyelte a produkciót. A Dohnányi zenekar már tavaly is meglepte a borfesztivált, autentikus népi zenekar betétjeit vegyítették a Kodály-koncertbe, méghozzá éppen olyan népi hangszerekkel, mint amilyeneket annak idején a mester is hallgathatott gyûjtései idején. Idén a Tango Esperimento együttes és a táncosok kerültek az elõtérbe, szemnek és fülnek egyaránt igazi varázslat volt az elõadás. Egyéves a Bartók-telepi játszótér T.A. V idám gyermeksereg ünnepelte a Bartók Béla-telepi játszótér egyéves születésnapját. A tavaly felújított téren augusztus 29-én délután is sok apróság ugrándozott és csúszkált, de amint meghallották, hogy kezdõdik az ünnep, rögtön elhelyezkedtek a pokrócokon, hogy meghallgassák Szabolcs Attila köszöntõjét. A polgármester aki egyúttal a körzet képviselõje is örömmel nyugtázta, hogy sokan eljöttek az ünnepre. A kicsinyek ezután már nemcsak hallgatói, hanem résztvevõi is lettek az ünnepnek, hiszen Balogh László, alias Lala bohóc bevonta õket a bolondozásba. Ezután vidám muzsika következett Czuczor Dávid és Sárközi Dorka elõadásában. A játszóteret mint emlékezetes tavaly újították fel pályázati pénzbõl és saját forrásból, korszerû, az európai szabványoknak megfelelõ játékokat helyeztek el, bekerítették a teret. Vajda Lajos gondnok felügyeli a teret. Õ a szomszédban lakik, távol tartja a randalírozó kamaszokat. 3. A kerületben nagy változást jelentenek az új buszjáratok. Mikor értesült elõször az új menetrendrõl? most a napokban tavasszal tavaly õsszel a nyár folyamán Milyen forrásból:.. 4. Helyesnek tartja-e, hogy új buszjáratok indulnak? igen, mert eddig ellátatlan területeket kapcsolnak be a tömegközlekedésbe, illetve átszállás nélküli közlekedést tesznek lehetõvé nem, mert zavarja a helyi lakosokat nem tudja, mert nem ismeri a járatok pontos útvonalát 5. Milyen cikkeket olvas szívesen a Városházi Híradóban? Ha emlékszik konkrét cikkre, írja meg, mirõl szólt! híreket, idõszerû eseményekrõl szóló riportokat a pártok, szervezetek frakciócikkeit programajánlót sporthíreket visszaemlékezéseket, interjúkat portrékat 6. Mikor kapja meg a VH számait? (kérjük, írja be annak az utcának a nevét, ahová az újságot várja) a megjelenés napján, péntekenként a megjelenést követõ hétvégén a rákövetkezõ héten nem kapom meg az újságot csak néha kapom Kérjük juttassa el válaszát a szerkesztõséghez, címünk : 1221 Városház tér 11., postaládánk a városháza bejáratánál.

8 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2008. szeptember 12. Jubileumi kiállítás Beszélgetés Kubászova Tamara szobrászmûvésszel 70-45-38. Számok. A külsõ szemlélõként nem jelentenek többet. Annál többet viszont Kubászova Tamarának, a kerületünkben élõ szobrászmûvésznek, akinek jubileumi gyûjteményes kiállításának megnyitója szeptember 16- án lesz az Orosz Kulturális Központban. Ezek idén az õ számai. Hetvenedik életévébe lépett, 45 éve él Magyarországon, és már 38 éve Budafokon. De folytathatnánk még a számmisztikát, hiszen 28 éve szobrászkodik, 135 csoportos és 34 egyéni kiállításon vett részt, és 10 köztéri alkotást tudhat magáénak. Oroszországban született, Szentpéter-várott szerzett orvosi diplomát és kutatóorvosként dolgozott egészen a nyugdíjazásig. Közben pedig alkotott. Személyiségét és munkásságát gondolatgazdagság, lelki finomság és harmónia jellemzi. Minden alkotásából az élet tisztelete, szeretete, féltése árad, legyen témája akár a természet, akár maga az ember. (Haász Etelka a Börzsöny Múzeum Baráti Kör titkára) Csak néhány éve van szerencsém ismerni Kubászova Tamarát, de úgy érzem a fenti gondolatoknál jobban magam sem tudnám néhány mondatban jellemezni személyét és munkásságát. A jubileumi kiállítás kapcsán találkoztunk egy budafoki cukrászdában. Õ most is mint mindig mosolygós, és talán egy kicsit meghatott. Ahhoz, hogy idáig eljutottam nem csak az én érdemem, hanem rajtam kívül még nagyon sok emberé. Családé, barátoké, mestereké Egy ilyen kiállítás elõtt az ember végiggondolja az utat, amelyen végigment. Nagyon sok szeretettel gondolok például a Mészáros László Képzõmûvészeti Egyesületre, mint második otthonomra. Itt kezdtem szobrászkodni Janzer Frigyes Munkácsy-díjas szobrászmûvész útmutatásai alapján. A nulláról indultam, õ pedig a jó pedagógiával a maximumot hozta ki belõlem. Az évek során rengeteg olyan barátra tettem itt szert, mint Munkácsy Károly és családja, Takács László és családja vagy a Papp-Váry házaspár. Azért menjünk vissza kicsit az idõben. Biztos mindenkit érdekel, hogy lesz egy kutatóorvosból szobrászmûvész? Iskolás koromban mint minden gyerek nagyon szerettem rajzolni, tele is volt az itatóspapír a füzetemben, de jártam rajzszakkörbe az úttörõházba is. Aztán a szentpétervári orvosi egyetemen anatómia és szövettanórákon sokat kellett rajzolni. Ezek aztán anynyira jól sikerültek, hogy mindenki megcsodálta munkáimat, a diákok és tanárok között szájról szájra járt a hírem. Majd évekkel késõbb itt, Magyarországon jutott eszembe, hogy szívesen fejleszteném a rajztudásomat. Így történt, hogy a kísérleti lakótelepen egy bevásárlás alkalmával szemet szúrt a Mészáros László Egyesület plakátja. Felvételt hirdettek, hát jelentkeztem rajzolni. Majd mikor Janzer Frigyes meglátta plasztikus rajzaimat megkérdezte lenne-e kedvem agyagozni. Volt, kipróbáltam és ottmaradtam. Így kezdõdött Elmondhatom, hogy az egyesületben nõttem fel, mint szobrász. Hosszú évek, évtizedek teltek el azóta, rengeteg fontos eseménnyel. Melyek voltak a legemlékezetesebbek? Fontos momentum és nagy megtiszteltetés volt, hogy 2000- ben Angyal Mária mûvészettörténész ajánlására még mint amatõr képzõmûvészt a Siklósi Szalon tagjává fogadott. Új világot jelentett, hogy professzionális mûvészek között lehetek. A kiállítások és a mûvészek új energiát adtak. Olyan nevekkel együtt szerepelhettem, mint Kõ Pál, Ligeti Erika, Rétfalvi Sándor, Kovács Ferenc, Aknay János és még sorolhatnám. Sokat tanultam a munkáikon keresztül. Megmérettetés volt, és úgy érzem nem szerepeltem rosszul. Azóta minden évben kiállítok a Szalonnal a Siklósi várban, amely helynek már a szelleme is inspiráló. Ezen kívül általuk jutnak el a munkáim külföldi kiállítótermekbe is. Szakmailag és emberileg is meghatározó év volt 2002. Felvételt nyertem a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületébe és volt egy önálló kiállításom Szobon a Börzsöny Múzeumban. Ez utóbbit barátaim, a budafoki Haász Etelka és Fésû József házaspár meghívásának köszönhetem. A kiállítás megnyitója augusztus 20-ára esett. Véget ért a hivatalos rész, amikor nyílt az ajtó, friss kenyér illata szállt felém, és besétált egy asszony kezében nemzeti színû szalaggal átkötött vekni. Végtelenül megható élményem volt, a nemzeti szalagot azóta is õrzöm Jubileumi gyûjteményes kiállítás lesz ez a mostani. 20 kisplasztika, kb. 70 érem, plakett lesz látható. Mondhatjuk, hogy a kiállítások kiállítása egy mûvész pályafutásán. Ez a kiállítás azon felül, hogy az életem kiállítása, tiszteletadás a kerület, Budafok-Tétény mindenkori vezetõ testületeinek, valamint a Mészáros László képzõmûvészeti egyesületnek. Hálás vagyok azért, hogy olyan környezetben élek itt Budafokon, amely támogat a munkámban. Az alkalomra készült katalógus pedig eddigi munkásságom összegzése, amely 118 alkotásom fotóját tartalmazza. Február óta azon dolgozom, hogy ez elkészülhessen, de azt hiszem megérte. A kiállítás megnyitója szeptember 16-án 17 órakor lesz az Orosz Kulturális Központban (Andrássy út 120.), ahol még szeptember 22-ig nyitvatartási idõben (hétköznap 12 18 óráig) gyönyörködhetnek a mûvésznõ alkotásaiban. SCHOLTZ VIKTÓRIA

2008. szeptember 12. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 9 A templomot, s az iskolát! Két közösségszervezõ, erkölcsi tartást formáló intézmény, amelyet nem szabad hagyni leépíteni, átszervezni, megszüntetni, lerombolni. A két világégés között szervezõdött magyar közoktatás iskola építési programja közismert, eredménye irigylésre méltó. Mostanában, mintha nemigen emlékeznének a költõ intésére, számos vidéken szûnnek meg a valaha nagy áldozat vállalással fölépített kisiskolák, ezzel szegényedik a falu, elköltözik a tanító, a patikus rég elment, az orvos nyugdíjba vonult, utódlása megoldatlan. Ki marad? Remélhetõleg a pap. Mert a templom áll, amit a közösség alkotó erejébõl, erõfeszítésébõl fölépítettek egykor, és ami nem állami tulajdon. A szerzetesrendeket 1948- ban szétzavarták ugyan, de a megmaradt épületeket nem vehették köztulajdonba, mert eleve abban voltak. Az egyházi közösségek tulajdonában, birtokában, sok száz, vagy akár csak hetvenöt éve. A Baross Gábor telepi Jézus Szíve templom szeptember 3-án volt hetvenöt éves. Csendes ünnepséget tartottak a kórusuk közremûködésével, amelyet Hámori Gyula vezet mintegy harminc éve. Nagy dolog a kórus, a hitközség erejét, összetartozását jelenti, máshol már nemigen található, mondta Verõcei Gábor plébános, aki éppen a parókia kertjét tette rendbe, a száraz gallyakat égette ottjártunkkor, hiszen a jubileumi szentmisét követõ agapét itt tartják, tartották. A templom történetét Pelikán Imrétõl tudhatjuk meg a leghitelesebben, hiszen a Baross Gábortelepi Polgári Kör jelenlegi elnöke gyerekkorában szemtanúja volt a templom elsõ szakasza fölépítésének. A többinek is, de az egy kissé elhúzódott a Kádár rendszer elejéig, az akasztások évéig, 1958-ig. Ami a kronológiát illeti, 1904- ben parcellázták föl a Baross telep területét. Fölgyorsult az idetelepülés üteme, 1925 tavaszán a IV. utcaiskola tantermében Ferisch János nagytétényi plébános tartotta az elsõ katolikus istentiszteletet. Ekkor épült a mai Baross Gábor iskola, ennek két tantermében 1926-tól minden vasárnap szentmisét tartottak az ideiglenesen itt tartózkodó dr. Pompéry Antal, Tar János, Lányi Vilmos és vitéz Horváth János atyák vezetésével. Az elsõ istentisztelet óta téma volt a saját templom építése, így 1926. szeptember 16-án meg is alakult a Templomépítõ Egyesület Halmos Gusztáv karnagy, Zavagyák Ciril tanító és Hupka Péter szabómester vezetésével. Aktivitásukra jellemzõ, hogy nyolc hónap elteltével felállíttatták azt a haranglábat, amely a 66 kilós Szent Imre harangot foglalta magába, és amit június 8-án Weicher Miklós törökbálinti plébános szentelt föl. Több lelkész váltotta egymást a Barosson, mígnem ide helyezték Csepelrõl Bizerr Pál fiatal atyát, aki a kora ellenére már elõzõ szolgálati helyén építtetett templomot. 1932 tavaszán elérkezett a cselekvés ideje: a Templomépítõ Bizottsággal közösen felkérték Irsy- Irsik László építészt a templom megtervezésére arra a telekre, amit másodjára kijelöltek a mai helyén. Az elkészült tervet és költségvetést a püspökség 1932. szeptember 30- án hagyta jóvá. (25 000 pengõ + 3% forgalmi adó). Akkor sem volt fenékig tejföl a gazdasági helyzet, a komplett terv megvalósítását csak részben tudták finanszírozni, így az építésre vonatkozó versenypályázatot a templomtorony, a második sekrestye és a kórus elhagyásával tudták csak kiírni. A pályázatot Reczey Károly és Oltványi József építõmesterek nyerték el. De miként teremtsék elõ a szükséges pénzt? Világos volt: összefogással és támogatással. Az egyházközség rendezvényeket szervezett, a koncertek, teaestek, színi elõadások bevétele és a hívek adománya volt a fõ forrás. A fölajánlások legnagyobbika Imre Lajosnétól származott, ezért a közösség, hálája jeléül az õ hamvait a templom falában helyezte örök nyugalomra. 1933. május 5-én Shvoy Lajos fehérvári püspök alapkõletételére érkezett. Talán õ sem gondolta, mennyire akarják a helybéliek a templomot, ugyanis ugyanazon év szeptember 3-án ismét jöhetett templomot szentelni. Ugye hihetetlen. Három hónap kellett egy templom fölépítéséhez. A fölszentelés igazi ünnep volt. A Baross Gábor-telep mozgásképes lakói ott voltak. Nagytétényben szállt le a püspök és kísérete a gyorsvonatról, ahol Hasek Géza világi elnök és Wenzel Árpád fõtanácsos fogadta. Hintó várta az egyházi delegációt. Megálltak a nagytétényi községháza elõtt, ahol az elöljáróság köszöntötte a nagyra becsült vendéget, majd a IV. utcánál fölállított díszkapun át érkeztek a templomhoz, ahol a fogadó bizottság várt rájuk. A templomban még nem volt pad, székeken ültek a hívek (a férfiak a jobb, a nõk a baloldalon). Az ünnepi aktusokat követõen Bizerr plébános úr a lakásán fogadta a püspök urat, délután egykor pedig Pál Ernõ vendéglõs adott ebédet. Mindenki részt vehetett, 1,2 pengõ volt a részvételi díj, persze elõjegyzéssel. Ebéd után Wenzel Árpád a budatétényi nyaralójában látta vendégül a fõpapi küldöttséget. Így készült tehát a Baross Gábor telepi Jézus Szíve templom, amelynek tervét eddig sem sikerült teljes mértékben megvalósítani. A háború, a forradalom, az anyaghiány, a tervgazdálkodás mind, mind hátráltatták a befejezést. 1958 volt az az év, amikor végre elkészült mostani formájában és tovább szolgálja híveit a most hetvenöt éves barossi templom. FÜRJ

10 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2008. szeptember 12. Tanévnyitó a Kolonics György Általános Iskolában Augusztus 29-én megtartotta évnyitóját a Tompa utcai iskola, mely a tragikusan elhunyt Kolonics György nevét vette fel. Az ünnepen Szabolcs Attila polgármester felolvasta a névadásról szóló testületi határozatot, s kitért arra, hogy ebben az iskolában az elsõsöket kivéve minden diák jól ismerte a kétszeres olimpiai bajnokot, aki rendszeresen ellátogatott egykori iskolájába, s aki meg tudta õrizni kedves és közvetlen emberségét. A polgármester emlékeztetett arra, hogy annak idején az õ javaslatára nevezték el Hajós Alfrédrõl az iskolát. Most mindenki egyöntetûen sürgette, hogy Kolonics György nevét kapja az intézmény, hiszen itt minden rá, az iskola egykori diákjára emlékeztet. Ugyanakkor megõrzik a Hajós-relikviákat, s más módon is megbecsülik Hajós Alfréd emlékét. Fodor Istvánné igazgató aszszony rövid megnyitójában kérte, hogy a nyolcadikosok vezessék be az elsõsöket. Minden végzõs egy apróságot vezetett kézen fogva. Idén negyvenen kezdik meg iskolai éveiket. Összesen 340 diák tanul itt, nagy tornaterem van, és több helyiség összenyitása révén kialakítottak egy kiegészítõ tornaszobát is. Erre szükség is van, hiszen heti tíz tornaórája van a tanulóknak. Az elsõsök idén fõként a vízi sportokkal ismerkedhetnek meg.

2008. szeptember 12. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 11 Élet a Gondviselés vezette úton (3. rész) A lehetõségek mûvészete Tagja lett a Demokrata Néppárt végrehajtó bizottságának, majd a frakció titkáraként dolgozott. Az 1947-es választáskor országgyûlési képviselõnek választották, de hivatásszervezeti tagságát ürügyként felhasználva rövidesen megfosztották mandátumától. Mivel korábbi munkahelyére, a Belügyminisztériumba nem mehetett vissza, és hosszú ideig állás nélkül sem lehetett, felesége nevére kiváltotta az iparengedélyt, és egy ideig harisnyakötésbõl tartotta fenn magát és családját. Nem sokkal késõbb az Új Ember címû katolikus hetilap kiadóhivatalánál talált állást, ahol elõször pénzbeszedõként, majd fûtõként dolgozott. Nevetve emlékszik vissza a sajtó történetében egyedülálló néhány hónapra, amikor ugyanazt a hetilapot a példányszám radikális csökkentése miatt, kétszer is eladták. Eközben folyamatosan munkálkodott, többek között Czapik Gyula egri érsek felkérésére megszervezte a feloszlatott szerzetesrendek tagjainak megélhetését biztosító Solidaritas Háziipari Szövetkezetet. Ezután hat éven keresztül rendõri felügyelet alatt állott, nem hagyhatta el Budapest területét, és minden vasárnap mise után a rendõrségen kellett jelentkeznie. Ebbõl az idõszakból az Új Ember biztosította családi nyaralásokra, a kevés, de biztos megélhetésre, a rendõrség jó hozzáállására emlékszik vissza legszívesebben. Feleségével és nyolc gyermekével úgy tudott elmenni Siófokra a szerkesztõségi üdülõbe, hogy a rendõrök szemet hunytak néhány napos távolléte fölött, ami nagyon sokat jelentett a tíztagú családnak, hiszen a nyaralás ideje alatt minden költségüket a hetilap állta. Tagja volt Budafok forradalmi bizottságának, az 1956-os forradalomban azonban nem vett részt tevõlegesen. Más eszközöket választott a modern, európai kereszténydemokrata elvek megvalósulása érdekében, így ott volt a DNP újjászervezésénél, aláírta a pártot bejelentõ dokumentumot. 1957-ben letartóztatták, és hosszas kihallgatásoknak vetették alá. Az utolsó kihallgatás alkalmával három lehetõséget kínált fel számára a kihallgatótiszt: vagy bíróság elé kerül és elítélik, vagy két évre internálják, vagy együtt mûködik a hatalommal. A besúgói szerepet mereven elutasította, de családja és az erdélyi magyarság iránt érzett felelõssége miatt sem a börtönt, sem az internálást nem engedhette meg magának. Úgy ítélte, akkor tud embertársainak a legtöbbet segíteni, ha szabad, ezért hát kompromiszszumot kötött a tiszttel. Minden állampolgár köteles jelenti, ha tudomására jut, hogy valaki a Magyar Népköztársaság megdöntése ellen szervezkedik. Ennek elmulasztása törvénybe ütközõ állott a magyar törvények között, ezért aláírta, hogy jelenti, ha tudomására jut, hogy valaki a Magyar Népköztársaság megdöntése ellen szervezkedik, de azzal a kiegészítéssel, hogy: de semmi olyat nem teszek, ami a lelkiismeretemmel és vallásos meggyõzõdésemmel ellenkezik. Tudta, hogy ezt a korszakot valahogy túl kell élnie. Nem szégyelli, hogy megtette, tiszta a lelkiismerete, csak azt vállalta, ami bárkinek kötelessége volt. Soha nem jutott tudomására olyan, amit jelentenie kellett volna, soha senkit nem adott fel, viszont szabadlábra került. Az aláírt nyilatkozat másolatát a mai napig õrzi az iratai között. 1962-ig ismét rendõri felügyelet alatt állott, de dolgozott és tanult, doktorátust szerzett a Pécsi Tudományegyetem jogtudományi karán, majd egy évre rá az Új Ember kiadóhivatalának vezetõje és a Szent István Társulat jogtanácsosa lett. Vallotta és vallja ma is, amit Barankovics István:* A politika a lehetõségek mûvészete. Az adott lehetõségeken belül mindig megpróbálta a lehetõ legtöbbet megtenni az erdélyi magyarság érdekében, így 1963-tól üzeneteket közvetített Márton Áron erdélyi püspök és Illyés Gyula között, magyar nyelvû misekönyveket juttatott a határon túl élõ magyarokhoz, megalapította a Márton Áron Táraságot, 1974-ben pedig memorandumban fordult Kádár Jánoshoz az egyházpolitika és az erdélyi magyar kisebbség ügyében. * Barankovics István újságíró, a KDNP megalakítója, széles látókörû européer, nagy mûveltségû politikai gondolkodó és a modern magyar kereszténydemokrácia atyja. Kilencvenes évek 1989-ben részt vett a Kereszténydemokrata Néppárt újjászervezésében, és elõször a szervezõbizottság, majd a párt elnökévé választották. Parlamenti képviselõségérõl akkor mondott le, amikor Magyarország 45 év után elõször személyében ismét nagykövetet delegált a Vatikánba. A Vatikán és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolat helyreállítása érdekében Antall József felkérte, hogy õ legyen a szentszéki követ, amire katolikus múltja és kiterjedt egyházi kapcsolatai is alkalmassá tették. Rajta keresztül a pápa közvetlenebb kapcsolatba került Magyarországgal, nemcsak az ország katolikusaival, hanem a többi kereszténnyel, sõt a nem keresztény vallási közösségek tagjaival és a nem hívõkkel is. A lengyel származású II. János Pál pápa kétszer is ellátogatott hazánkba (1991. és 1996.). Az õ érdeme az is, hogy magyar kispapok mehettek tanulni a római Pápai Magyar Intézetbe. 1994-tõl ismét országgyûlési képviselõ lett, majd három évvel késõbb lemondott, és visszavonult a közélettõl, a KDNP-nek azonban változatlanul tiszteletbeli tagja maradt. Mint erdélyi kisebbségben élõ ember, megszokta, hogy a közösséget szolgálja, így soha nem az volt a célja, hogy élre kerüljön vagy elõtérbe helyezze magát. Mûvész volt a politika színpadán. Hányattatásai ellenére pálfordulások nélkül ment végig a Gondviselés kísérte útján. TAMÁS ANGÉLA

12 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2008. szeptember 12. NÉGY HÓNAP ALATT FELSÕFOKÚ,TÍZ HÉT ALATT KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA Kedves Blanka, bizonyára sokakat meglep, hogy lehetséges ilyen rövid idõ alatt nulláról felsõfokú nyelvvizsgát tenni. Talán az is szerepet játszott ebben, hogy ön gyakorló nyelvtanár? Valóban, az ELTE bölcsészkarán végeztem, de a sikerhez vezetõ úton a döntõ tényezõt egy számomra új módszer, a kreatív nyelvtanulás jelentette. Tudtommal pontosan négy hónappal az után, hogy elõször kezébe vette a tananyagot, 90% körüli eredménnyel a nap legjobb szóbeli vizsgáját produkálta felsõfokon! Így van. Akkor kezdtem el tanulni a kreatív nyelvtanulással, amikor még heti 35-40 órát tanítottam, de egyáltalán nem esett nehezemre, hogy a mindennapos munka után nekiálljak tanulni, gyakorolni. Sõt, a sikerélmény, hogy már az elsõ lecke után rengeteg mondatot tudtam aktívan használni, még jobban motivált. Alig vártam, hogy újabb és újabb leckékbe fogjak bele, és hogy megismerkedjek a még ismeretlen szavakkal, nyelvtani jelenségekkel. Ön egy személyben kreatív nyelvtanuló és a hagyományos módszereket is tökéletesen ismerõ nyelvtanár. Így ritka rálátása lehet a szakmai kérdésekre, és hiteles véleményt mondhat. Mi e Interjú Kovács Blankával és Szekeres Georginával módszer fantasztikus sikerének kulcsa? Mitõl igazán újszerû és hatékony a kreatív nyelvtanulás? Én eddigi nyelvtanári munkám során még nem találkoztam ennyire logikus szerkezetû tananyaggal, személyes meggyõzõdésem, hogy ma ez a legjobb nyelvkönyv a piacon kezdõk/újrakezdõk számára, ill. akik rendszerezni vagy felfrissíteni kívánják eddigi tudásukat. Ön pedig kedves Gina, tíz hét alatt sikeres középfokú C nyelvvizsgát tett, ráadásul egyéni tanulással, tanári segítség nélkül, egy egyedi nyelvtanulási metódussal. Igaz? Valóban így történt. A módszer a Kreatív Nyelvtanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon. Mitõl más és mitõl ilyen sikeres ez a módszer? Nekem az tetszett benne, hogy azonnal célnyelven kellett megszólalnom, miközben a kétnyelvû tananyag segítségével folyamatosan ellenõrizni tudtam magamat. Nem volt stressz, de volt helyette sikerélmény, visszaigazolás. Így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól mentesen! Az oktatócsomag és a CD minõségû hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelményeit veszik célba. Milyen nyelvekbõl hozzáférhetõ a kreatív nyelvtanulási módszer és mennyibe kerül? Eddig angol, német, francia, olasz, spanyol, svéd és norvég nyelvre készült tananyag, a két oktatócsomag ára hanganyaggal együtt 19 900 Ft, ez alig egy tucat magánóra költségeinek felel meg. Kedves Blanka és Gina, sok sikert a további nyelvtanuláshoz! Tóth László 06 (20) 996-5533, www.kreativnyelvtan.hu Gaál Ottó nagysikerû tankönyvének bemutatója a XXII. kerületben! ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN! Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, SVÉD, NORVÉG tananyagok megtekinthetõk és megvásárolhatók a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Mûvelõdési Központban (volt Kusza, Nagytétényi út 31 33.) 2008. szeptember 16-án és 23-án, kedden 17 és 19 óra között.

2008. szeptember 12. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 13 Traffipax 2008. augusztus hónap második felében az alábbi helyszíneken és idõpontokban hajtott végre sebességmérést a Budapesti Rendõr-fõkapitányság XXII. Kerületi Rendõrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya. 2008. augusztus 11-én 10 óra és 12 óra között Bp. XXII. ker., 7-es fõút Bartók Béla út keresztezõdése, nem volt feljelentési érték. Megengedett sebesség ezen a szakaszon 90 km/h. 2008. augusztus 13-án 13 óra és 15 óra között Bp. XXII. ker., Rózsakerti vasúti átjáró, 119 jármûvezetõvel szemben feljelentés. A megengedett sebesség ezen a szakaszon 30 km/h. 2008. augusztus 15-én 10 óra és 12 óra között Budapest XXII. ker., Harbor Park, nem volt értékelhetõ mérés. A megengedett sebesség ezen a szakaszon 90 km/h. 2008. augusztus 19-én 13 óra és 15 óra között Budapest XXII. ker., Tanító utca, 34 jármûvezetõvel szemben feljelentés. A megengedett sebesség ezen a szakaszon 30 km/h. 2008. augusztus 21-én 13 óra és 15 óra közötti idõben Budapest XXII. ker., Háros utca 158., 17 jármûvezetõvel szemben feljelentés. A megengedett sebesség ezen az útszakaszon 50 km/h. 2008. augusztus 25-én 11 óra és 13 óra közötti idõben Budapest XXII. ker., Honfoglalás utca 12., 20 jármûvezetõvel szemben feljelentés. A megengedett sebesség ezen az útszakaszon 30 km/h. 2008. augusztus 29-én 15 óra és 17 óra közötti idõben Budapest XXII. ker., Angeli utca vasúti átjáró, 34 jármûvezetõvel szemben feljelentés. A megengedett sebesség ezen az útszakaszon 30 km/h. 2008. szeptember 2-án 14 óra és 16 óra közötti idõben Budapest XXII. ker., Honfoglalás utca 12., 20 jármûvezetõvel szemben feljelentés. A megengedett sebesség ezen az útszakaszon 30 km/h. Közrendédelem Közlekedj okosan! Az iskola rendõre elnevezésû program indult a kerületben, amelynek célja a tanulók biztonságának elõsegítése és növelése. A reggeli forgalomban a szabálytalankodók kiszûrése is rendkívül fontos a kerületi rendõrkapitányság számára. A programban részt vevõ rendõrök az iskolákban a tanulóknak aktuális baleset- és bûnmegelõzési témakörben tartanak elõadást. Köztudott, hogy a balesetek szempontjából a gyalogosan és kerékpárral közlekedõ gyerekek a legvédtelenebbek, életkorukból fakadóan nem érzik a veszélyt. Tisztán élni Drogprevenciós kiállítás nyílik a kerületi rendõrkapitányság szervezésében szeptember 29-én 14 órakor a Campona bevásárlóközpontban. Az ünnepélyes megnyitót követõen dr. Zacher Gábor fõorvos tart elõadást, melynek címe: Droghelyzet van. A kiállítás megtekinthetõ október 19-ig mindennap 11.00 19.00 óra között. Trükkös lopás Két férfi csengetett egy családi ház kertkapujánál a Szabadkai utcában augusztus 29-én, a késõ délutáni órákban azzal az ürüggyel, hogy a tulajdonos fiának tartoznak 10 000 forinttal. A sértett gyanútlanul beengedte az elkövetõket, az egyikük a lakásba is követte az idõs embert, ahol húszezer forintos bankjegyet vett elõ. A férfi a tartozás kiegyenlítése érdekében fel szerette volna váltani a pénzt a ház lakójának segítségével. A mit sem sejtõ sértett a másik szobában lévõ szekrénybõl elõvette a megtakarított pénzét tartalmazó borítékot és megoldotta a hívatlan vendég problémáját. Miután távozott a két elkövetõ, a megkárosított személy döbbenten tapasztalta, hogy eltûnt a félretett félmillió forintja. KERTÉSZ

14 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2008. szeptember 12. GEBE Víz-, gáz-, fûtésszerelés, duguláselhárítás. 207-2850, 06-30-949-2052 06-30-942-0064. www.gebeviz.hu MOGYORÓSI Vízvezeték-szerelõ E.K. KFT. Bojlerjavítás, -csere, vízkõtelenítés. Mindenféle vízvezeték-szerelési munka gyors elvégzése! : 207-2928, 06-20-911-2679 AUTOMATA- MOSÓGÉP-JAVÍTÁS garanciával, Energomat, Minimat, Zanussi, Whirlpool, stb. Hétvégén is! : 207-3971 TÉTÉNY TEHER Költöztetés-, irodák-, páncél-, konténeres sittszállítás :228-0758 mobil: 06-20-925-3915 petrikj@fibermail.hu Új épület kivitelezése, teljes körû lakásfelújítás ügyintézéssel. Hideg- és melegburkolás. Külsõ színezés állványozással. Gipszkartonozás, kõmûves- és festési munkák. Kisebb munkát is vállalunk garanciával. Szili Tibor: 207-4024, 06-30-364-4100 Vill-Computer Kft. Nonstop villanyszerelõ gyorsszolgálat 06 (30) 951-3828 Nonstop számítógépszerviz 06 (30) 524-0572 www.vill-computer.eu Kéménybélelés, építés, szerelés. Víz, gáz, központifûtés. Gázkészülékek szerelése, javítása. Ingyenes felmérés. 2 év garancia Wiesler Tamás 06 (20) 924-1194 Fogtechnikus Javítás 3000 Ft, fogsor 28 000 Ft Bp. XXII., Hómezõ u. 45. Tel.: 226-3817, 06-70-242-2369 Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény! MATEMATIKA-, ANGOLTANÍTÁST vállal egyetemet végzett tanár JAKAB LAJOS 1224 Bp., Mátyás kir. u. 23. 06-30-266-0720 (egész nap), 362-4442 (este). Lottózóba felveszek alkalmazottat, lehet nyugdíjas is. Tel.: 06-20-938-0679 KERTÉPÍTÉS, KERTGONDOZÁS, gyepesítés, gyepgondozás, metszés, fakivágás, permetezés kertészmérnöktõl. 06-30-981-4858, www.kertszepetok.hu Diósdra kijáró korrepetáló pedagógust keresek 12 és 16 éves gyermekeim mellé angol, matematika, nyelvtan tantárgyakból. Tel.: 06-70-594-7870 Sörözõbe vendéglátói képesítéssel rendelkezõ hölgyet felveszek. Tel.: 06-20-938-0679 Gyermekeim (6 és 4 éves) mellé keresek budafoki, fiatalos pótnagymamát (bébiszittert) hosszútávra, rendszeres és eseti gyermekfelügyelet céljából. Tel.: 226-0875, 06-30-992-1689 XXII. Kerületi Önkormányzat vagyonkezelõje, a KÖSZ 22 Kft. keres mûszaki ellenõri végzettséggel házkezelõ-mûszaki ügyintézõt. Saját gépkocsi, számítógép használata, szövegszerkesztõ program ismerete nélkülözhetetlen. Farkas Ildikó: 229-2481 INTERNET-, számítógéphasználat, irodai programok kezdõ, haladó oktatása körtéri iskola számítógéptermében csoportosan vagy magánórákon. Tel.: 06-20-558-5371, 226-5811 Tamás László Vízmelegítõk, konvektorok, tûzhelyek, régebbi FÉGkészülékek javítása, õszi karbantartás. XXII., Huszár u. 17. Tel.: 227-0431, 06-20-457-0916 GÉPELÉS! Levelek, szakdolgozatok, diplomamunkák, kisebb-nagyobb terjedelmû szövegek stb. számítógépes gépelését vállalom, nyomdaipari végzettséggel. Tel.: 06-20-330-2157 Lakására, házára ráférne a felújítás? Vállaljuk tetõszerkezetek építését, bontását, javítását. Régi tetõk átrakását. Különféle állványzatok, zsaluzatok építését. Továbbá gipszkartonozást, gipszkartonrendszerek építését, szerelését. Festést, mázolást, tapétázást Bp.-en, környezõ településeken is. Ingyenes helyszíni felmérés, árajánlat. Garanciát vállalunk. Kérem hívjon: 06 (20) 938-0679, 06 (70) 215-0898. Egyedülálló, közalkalmazott nõ keres kiadó szobát fürdõszobahasználattal. Tel.: 06-30-495-5422 Középiskolai angoltanár magánórákat vállal. Tel.: 06-20-467-7286 Felveszünk élelmiszerüzletünkbe ELADÓT. Képesítéssel és gyakorlattal rendelkezzen. Bartók lakótelep. Tel.: 06-20-938-0679 COMPUTERKLINIKA Számítógép-javítás, -karbantartás, alkatrész-beszerelés, vírusirtás. Ingyenes kiszállás! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30-857-2653 Fuvarozás, költöztetés, expressz futárszolgálat, személyszállítás esküvõre, rendezvényekre. Tel.: 06-20-333-5575, 06-30-474-9877. www.ngfuvarozás.hu A XXII. kerületi önkormányzat lapja Megjelenik kéthetente Fõszerkesztõ: B. Walkó György Kiadja: Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata Felelõs kiadó: Bakos Erika, a Polgármesteri Hivatal kabinetfõnöke Munkatársak: Hajnal Éva, Kenesei Gábor Szerkesztõség címe: 1221 Budapest, Városház tér 11. Telefon/fax: 482-0189 E-mail: ujsag@bp22.hu A lap számai olvashatók: www.bp22.hu Hirdetésfelvétel: Ügyfélszolgálati Iroda pénztárában (Városház tér 11.) Telefon: 229-2611/108 mellék, illetve: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rkp. 7. Tel.: 237-5060 Terjesztõ: Nagy Mária Telefon: 06 (20) 436-6612 Nyomdai elõállítás: Ringier Nyomda HARBOR PARK 1225 Budapest Campona u. 1. Tel: +36 1 207 8130 Felelõs vezetõ: Bertalan László nyomda igazgató

2008. szeptember 12. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 15 A Budapest Fõváros XXII. Kerület Budafok-Tétény Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Bartók Béla úti és érdi kirendeltsége állásbörzét szervez 2008. szeptember 25-én 9-tõl 13 óráig, melyre ezúton szeretettel meghívunk minden kedves érdeklõdõt. Helyszíne: Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Mûvelõdési Központ (1222 Budapest, Nagytétényi út 31 35). A börzén nemcsak munkáltatókkal és állásajánlatokkal találkozhat, hanem az alábbi szolgáltatásokkal is: állásközvetítés, diplomás állásközvetítés, jogi tanácsadás, EURES-tanácsadás, munkavállalási és álláskeresési tanácsadás, Európai Uniós tanácsadás, ESZA Projekt Kérjük, hogy az állásajánlatok gyorsabb és pontosabb betöltése érdekében hozzon magával önéletrajzot! Tisztelt munkáltató! Kérjük a munkaadókat, hogy ha van üres álláshelyük, jelenjenek meg a börzén! A jelentkezési határidõ 2008. szeptember 18. Jelentkezés Veszely György munkavállalási tanácsadónál, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ veszelygy@lab.hu e-mail címén a betöltött munkakör és a felvenni kívánt létszám megjelölésével! Álláshirdetés A XXII. Kerületi Egyesített Óvoda két óvodapedagógusi állást hirdet meg azonnali belépéssel. A munkavégzések helyei: 1222 Budapest, Kereszt utca 4. sz. alatti tagóvoda és az 1222 Budapest, Vöröskereszt utca 13. sz. alatti tagóvoda. Érdeklõdni lehet munkanapokon 8 és 16 óra között a 207-1025-ös telefonszámon vagy személyesen az 1225 Budapest, Nagytétényi út 291. sz. alatt. Horváthné Fûkõ Zsuzsanna óvodavezetõ Meghívó A Védõnõi Szolgálat 22 2008. szeptember 19-én 10 13.00 óra között A SZOPTATÁS VILÁGHETE alkalmából Természetesen anyatejjel c. rendezvényre szeretettel meghívja önt és kedves családját. Helyszín: Védõnõi Szolgálat 22 (1225 Budapest, Batthyány u. 10 12.). Köszöntõt mond: Németh Zoltán alpolgármester Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Kovácsné Brauner Márta intézményvezetõ, Védõnõi Szolgálat 22 A rendezvény ideje alatt: Az anyatejes totó helyes megfejtõi ajándékot kapnak. Védõnõi tanácsadást tartunk: vérnyomás-, vércukormérés, védõoltásokról. A rendezvény támogatói termékbemutatókat tartanak. Kedvezményes vásárlási lehetõségek. Kézmûves-foglalkozás. Játszóház A Dél-Budai Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Társaság taggyûlést tart 2008. szeptember 18.-án 14 órai kezdettel. Helyszíne: a Társaság székhelye (1221 Budapest, Káldor Adolf u. 5-9.) Határozatképtelenség esetén új idõpont: 2008. szeptember 25. 14 óra. BÍZZA RÁNK A NEHEZÉT! Engedje meg, hogy cégünk az alábbi munkák elvégzését ajánlja figyelmébe megbízható és pontos teljesítéssel: alap- és pincetömb kiemelés, csatornázás teljes kivitelezését, medencék és kerti tavak ásását, bontást és teljes tereprendezést teljes talajcserét, termõföld, sóder, homok szállítását, kerti térburkolatok lerakását, garanciával! Kérje ingyenes ajánlatunkat! Tel.: 06-70-391-4740, 06-70-314-9216 VI. Szent Mihály-napok 2008. szeptember 19. október 3. 2008. szeptember 19., péntek 9 órától Pokorny Sporttelep (Budatétény, Jókai Mór u. 37.) Szent Mihály Kupa Gyermek labdarúgótorna, a kerületi általános iskola csapatai között. A díjakat átadja: Zsidákovits Ágoston, a Budatétény SE elnöke. Szeptember 25., csütörtök 17 óra Radóczy Mária Galéria (Budatétény, Dézsmaház u. 27.) Budatétényi morzsák Sarnóczay György vetítettképes elõadása Budatétény múltjáról. Szeptember 26., péntek 16 óra Szent Mihály-napi vásár a Herman Ottó Általános Iskolában (Dévény út 62.) A Szent Mihály-napi vásárt megnyitja: Szabolcs Attila polgármester. A megnyitót követõen 18 óráig népi mesterségek bemutatója, kézmûvesfoglalkozások, játék és jelmezverseny a reneszánsz jegyében. Szeptember 27., szombat 16 óra Radóczy Mária Galéria (Budatétény, Dézsmaház u. 27.) Õszirózsák címû pályamûvek bemutatása, a Szent Mihály Mûvészeti Díj átadása. A díjakat átadja: Németh Zoltán alpolgármester. Közremûködik: Adamis Kinga (cselló). Szeptember 28., vasárnap 17.30 órakor Vojnovich-Huszár villa (Budatétény, Mûvelõdés u. 37/a) Fodor kamaraegyüttes hangversenye népszerû dallamok népszerû klasszikusoktól. Október 3., péntek 17 óra Szabadkõmûvesség Budatétényben A Pincekápolna megtekintése (Budatétény, Jókai Mór u. 50., Pokorny Sportteleppel szemben). Elõadó: Garbóci László helytörténész. A Budatétényi Szent Mihály-Kápolna 2008. évi nyári idõszak záró szentmiséje: szeptember 28., vasárnap 18.30. Szeretettel várjuk az érdeklõdõket, a rendezvény minden programja ingyenes! A rendezvényért felelõs: Budatétényi Polgári Kör. A mûsorváltozás jogát fenntartjuk.

16 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó Ókori víg napok 2008. szeptember 12. a Kentaur kertjében Nagytétényi Kastélymúzeum, Budapest Vidéki kastély a fõvárosban 2008. szeptember 20 21. Programok szombaton: 11.00 Megnyitó 11.30 Régi muzsika kertje 12.00, 14.00 Tárlatvezetés a Bútorok titkos fiókjai kiállításon 12.30 Ókori ügyességi játékok a kastély parkjában 14.30 Ókori ügyességi játékok a kastély parkjában 15.00 Istennõk, családanyák, hetérák: prof. dr. Németh György elõadása 15.30 A Kentaur mesél A kentaur vidám, mozgalmas életrajza, Pancsoló rómaiak Egy ókori fürdõváros hétköznapjai 16.30 Campona, egy római kori erõd a birodalom határán 16.30 Ókori ügyességi játékok a kastély parkjában Programok vasárnap: 11.00 A Kentaur mesél A kentaur vidám, mozgalmas életrajza, Pancsoló rómaiak Egy ókori fürdõváros hétköznapjai 12.00, 14.00 Tárlatvezetés a Bútorok titkos fiókjai kiállításon 12.30 Ókori ügyességi játékok a kastély parkjában 14.30 Ókori ügyességi játékok a kastély parkjában 15.00 Utazás a mindennapokban és a túlvilágra 16.30 Csillagok és csillagistenek A Kentaur csillagkép 16.30 Ókori ügyességi játékok a kastély parkjában Örökbe fogadható a szerelmes kentaur és megvásárolható az "1 Tétényi Korona", hátoldalán a kentaurszoborral. A kastélyt támogató alapítvány javára befolyt összeggel az adományozó a jövõ évi rendezvénysorozat létrejöttét segíti. Ezen a hétvégén a múzeum és programjai kedvezményes belépõjeggyel látogathatók. Teljes árú/felnõtt: 800 Ft, kedvezményes/diák, nyugdíjas: 400 Ft, családi jegy: 1600 Ft Nagytétényi Kastélymúzeum: 1225 Budapest, Kastélypark u. 9 11., www.nagytetenyi.hu Budafoki evangélikus gyülekezet Tanévnyitó istentiszteletet tartunk szeptember 14-én, 10 órakor. Várjuk azokat a diákokat is, akik 12 évesek elmúltak és még nem konfirmáltak. Rá egy hétre, szeptember 21-én 10 órakor megemlékezünk a budafoki evangélikus gyülekezet fennállásának 80. évfordulójáról. A rendezvénysorozat elsõ ünnepi alkalmán dr. Szabó Lajos professzor tart elõadást Evangélikusok vagyunk tanításunk alapja a Biblia címmel. Ezt követõen a gyülekezeti teremben Bibliakiállítás nyílik, amelyre szeretettel várjuk az érdeklõdõket. Solymár Gábor lelkész Október 7-én, kedden 14 órakor tartjuk a Klauzál Gábor Budafok- Tétényi Mûvelõdési Központban (1222 Budapest, Nagytétényi út 31 33.) kerületi szervezetünk 20 éves évfordulóját. Mindenkit szeretettel várunk! Gazdag program (mûsor, vetélkedõ). Czinder Mihályné, Magdi MBE XXII. ker. szervezete

2008. szeptember 12. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 17 Programajánló RÓZSAVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1221 Bp., Ady Endre út 25. Tel.: 226 8553, e-mail: info@rozsavolgyegyesulet.hu A közösségi házban felújítási munkák folynak az önkormányzat támogatásával. Reméljük, a hónap végéig már részlegesen megkezdhetjük a rendrakást. Szeptember közepétõl várjuk lelkes rózsavölgyiek jelentkezését a munkálatok utáni festés, takarítás, könyvtárrendezés gyors befejezése érdekében! Név- és telefonelérhetõség megjelölésével a 226-8553 és 06 (20) 350-8232-es telefonokon, illetve e-mail címünkön! A munkákat hét közben és hétvégén is tervezzük, egyeztetés szerint. Az eddig ajánlkozóknak ezúton is köszönjük a segítséget! Heti programjaink október közepétõl kivétel a gyermektáncház, mely már október 2-tõl indul! továbbra is várják a régi és új érdeklõdõket. Hétfõ: nõi torna, kedd: nótakör, szerda: táncszínház, pingpong, csütörtök: nyugdíjasklub, gyermektáncház, torna, jóga, péntek: táncszínház, kéthetenként táncház. Év végéig hagyományos rendezvényeink között lesz Rózsavölgyi Esték, Mátyás-est, Lúdas bál, Mikulás és ajándékkészítés, karácsonyi hangverseny, kiállítás. Kánai nap helytörténeti hétvégénket megtartjuk október elején, a Kána falu helyén épült lakótelep lakóival közösen szervezendõ programon. Részletes programjainkról tájékozódhatnak a következõ VH-ban és a szeptember végén megjelenõ Völgy-hírmondónkban is! Kirándulás Somogyba: 2008. szeptember 28., vasárnap. Indulás: 7.30 óra, a közösségi ház elõl. Útvonal: Somogyvár, Balatonszentgyörgy, Keszthely, Tûrje, Zalaszentgrót, Kallósd, Kehida-Kustyán, Tapolca-Malomtó, Öskû. Érkezés: 20 21 óra. Úti díj: 3500 Ft, + belépõk: kb. 1500 Ft. Jelentkezés: Balogh Ágnes, 227-6990, 06 (20) 350-8232. Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete székház 1222 Budapest, Tóth József utca 45., telefon: 229-3812, fax: 226-4226 Aktuális programjainkról, egyesületünk életérõl, a velünk összefüggõ eseményekrõl tájékozódhatnak a honlapunkon: www.baratikorok.hu, de felvehetik velünk a kapcsolatot az info@baratikorok.hu e-mail címen is. Program Kirándulás a Fertõ-tó és környékére, Ausztriába 2008. szeptember 27 28., szombat vasárnap. Bõvebb felvilágosítással Bozsó Gy. Zsoltné szolgál, tel.: 229-3812, keddi napokon 17 órától. Klubjaink Asztrológia minden hétfõn 18 20 óra. Vezeti: Kozák Gábor. Bridzsklub kezdõknek, haladóknak minden csütörtökön 17 órakor. Klubvezetõ: Szabóné Wappler Marianna. Egyesületi Nyugdíjasklub minden szerdán 14-.16 óra között. Erkel Ferenc Mûvészklub, Promontor Dalárda minden héten csütörtökön 14 18 óra, vezeti: Hering Wels Dianna. Sakk-kör minden kedden 17 19 óra között. Sakk-kör vezetõ: Horváth Gyula. Turisztikai és Gyalogtúraklub minden hónap utolsó szerdáján 16 18 óra között, klubvezetõ: dr. Bálint Eszter és Bozsó Gy. Zsoltné, gyalogtúra-vezetõ: Simon László. Új tanfolyam Kismama jóga csütörtökönként 10.00 11.30 óra között, kezdés: szeptember 11-tõl, tanfolyamvezetõ: Keszi Ildikó, tel.: 06 (30) 602-7607, e-mail: ikeszi@yahoo.com. Tanfolyamaink szeptember 1-jével kezdõdnek! Aerobic szerdán és pénteken 16.30 17.30 óra között. Tanfolyamvezetõ: Práger Kitty. Budafoki Kempo Karateklub kezdõknek és haladóknak minden hétfõn 18.30 20 óra között, csütörtökön 18.30 20 óra között, pénteken 19.15 20.30 óra között. Tanfolyamvezetõ: Kiss Antal. Hastánc- és jazzbalett-tanfolyam vezeti: Diófási Orsolya. Felnõtteknek és gyerekeknek kortárs hastánc is! Beiratkozás: szeptember 1-jéig telefonon, elsõ óra szeptember 3-án. Idõpontok a www.zel.hu oldalon találhatók. Információ: Diófási Orsolya, tel.: 06 (30) 343-9385. Hatha Jóga tanfolyam a testi és lelki béke megteremtése, stresszoldás korhatár nélkül, minden hétfõn 9 10.30 óra között, csütörtökön 19 20.30 óra között. Tanfolyamvezetõ: Bartal Lászlóné jógaoktató. Játékos mozgáskoordinációt fejlesztõ torna óvodásoknak mindennap 17 19 óra között. Beiratkozás folyamatosan! Tanfolyamvezetõ: Szabó Csilla fejlesztõpedagógus, mozgásterapeuta, tel.: 06 (30) 325-3888. Nõi alakformáló torna minden korosztály számára vezeti: Mócsánné Karakai Márta gyógytestnevelõ, aerobiktanár. Kedden 18.30 19.30 óra között, csütörtökön 17.15 18.15 óra között. Törpördög és Tinitündér Tánc-Tanoda tanfolyamvezetõ: Perényi Nóra, mobil: 06 (20) 586-9818, www.tanctanoda.hu. Tánciskola, versenytánc tánciskola kezdõ: vasárnap 16 17 óra között; haladó: vasárnap 17 18 óra között. Versenytánc holiday: szerdán 17.30 19.30 óra között. Standard és latin-amerikai: szerdán és pénteken 17.30 19.30 óra között, vasárnap 18 19 óra között. Tanárok: Závodszky F. Zsuzsanna, Vass Zsolt és Práger Kitty. Baross Gábor Telepi Polgári Kör BUDAPEST XXII. ker., XVI. u. 22. 16., kedd 16 óra: Nyugdíjasklub, vezeti: Tóth Béla. Egészségügyi tornát tartja: Zsámbokiné Vágner Ildikó gyógytestnevelõ. 16., kedd 17 18 óra: Könyvtári óra, kölcsönzést vezeti: Pipás László. 16., kedd 17.30 18.30: Zenés nõi kondicionáló torna, vezeti: Zsámbokiné Vágner Ildikó gyógytestnevelõ. 18., csütörtök 18 óra: Zenés kondicionáló torna, vezeti: Sümegi János. 23., kedd 16 óra: Nyugdíjasklub, vezeti: Tóth Béla. Egészségügyi torna. 23., kedd 17.30 18.30: Zenés kondicionáló torna. 24., szerda 18 óra: Barossi Rovó társaság foglalkozása. Magyar rovásírás oktatása, vezeti: Molnár Pál. 25., csütörtök 18 óra: Zenés kondicionáló torna, vezeti: Sümegi János. 26., péntek 19 óra: Iparosok találkozója, vezeti: Ipolyvölgyi János és Körösztös Péter. 27., szombat 16 óra: Vendég tárogatómûvészek mûsora a Donát-hegyen, vezeti: Ambrus Károly tárogatómûvész. A részvétel díjtalan. A Polgári Kör ifjúsági tagozata minden vasárnap szórakoztató táncestet tart 19 21 óra között. Jelentkezõket vár: ifj. Hámori Gyula. A Polgári Kör ifjúsági zenekara, a TOS CREM minden vasárnap a pince klubszobájában próbát tart 15 18 óra között. Vezeti: Házy Gergely. Nagytétényi Polgári Kör Szelmann-ház (Nagytétényi út 306.) Tel.: 207-5862, www.ntetpolg.hu Szeptember 20-án 17.00 órakor a Szelmann-házban: G. Kamarás Kata kiállításmegnyitója. Szeptember 27-én a hagyományos NAGYTÉTÉNYI SZÜRETI MULAT- SÁGOK reggel 9.00 órától másnap reggel 5.00 óráig. Állandó programok: Ringató bébiprogram: minden hétfõn 10.00 11.00, vezeti: Bauerné Tóth Katalin. Kézimunka-, gyöngyfûzõ szakkör: minden második héten pénteken 14.00 17.00, vezeti: Szárazné Becze Anna. Bélyeggyûjtõklub: minden pénteken 16.00 18.00, vezeti: Csáfordi Lajos. Shaolin Kungfu: hétfõ szerda 19.30 20. 30, vezeti Kovács Géza többszörös magyar bajnok és háromszoros világbajnok. Jazzbalett: kedd 16.00 20.00, szerda 16.00 19.30, péntek 15.00 19.00, vezeti: Bánhidi Petra többszörös Európa- és világbajnok. Versenytánc: kedd 20.00 21.00, csütörtök 17.00 21.00, vezeti: Becz Attila, a Profi Tánc Sport Szövetség elnöke. Nyugdíjasklub: minden hétfõn 16.00 19.00, vezeti: Kovacsics Lászlóné klubvezetõ. Tétény Rex asztaltársaság: minden csütörtökön 18.00 21.00. Cserkészek összejövetele: minden hónap elsõ hétfõjén a Szelmann-házban. Családi vasárnap: minden hónap második vasárnapján 14.00 órától, vezeti: Landi János.

18 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó A Budafóka XXII. SE úszó szakosztályának idõsebb versenyzõi is az ország élvonalába kerültek. A Székesfehérváron rendezett korosztályos országos bajnokságról egy ezüst- és három bronzéremmel tértek haza. Bornemisza Sára 2. 200 m gyorsúszás 3. 400 m gyorsúszás 3. 800 m gyorsúszás 4. 100 m gyorsúszás Mészáros Márk 3. 200 m mellúszás 5. 200 m vegyes úszás 4x100 m vegyes váltó 5. 4x100 m gyorsváltó 5. Mészáros Dóra Gábos Adrienn Bornemisza Sára Inotai Réka Szeptember 19-én, pénteken 20 órától Djabe koncert! ADjabe zenekar az egyik legkeresettebb magyar jazz/world music együttes külföldön. Eddig 24 országban szerepelt sikerrel. www.djabe.hu Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Mûvelõdési Központ (1222 Budapest, Nagytétényi út 31 33.) 226-0559, 226-5317 www.klauzalhaz.hu Akvarista napok 2008 Szeptember 13-14-én és 20-21-én 10 17 óráig Tervezett programok: Szeptember 13-án szombaton a nap témája az akváriumok fotózása lesz, ahol a szervezõk minden segítséget megadnak ennek a különleges hobbinak a megismeréséhez és fejlesztéséhez. Szeptember 14-én vasárnap a tengeri akvarisztika kapja a fõszerepet. Délelõtt elõadást hallhatunk a tengeri akvarisztikáról, majd délután a kiállított tengeri akvarisztikai technikák mûködését leshetjük el a gyakorlatban és szakavatott akvaristákkal konzultálhatunk. Szeptember 20-án szombaton vendégünk lesz Chris Lukhaup, a világhírû német rákszakértõ. Már délelõtt ott lesz a rendezvény helyszínén, lehet vele beszélgetni, majd délután elõadást tart a rákokról, garnélákról. Szeptember 21-én délelõtt tartjuk a következõ díszhalbörzét, majd délután a díszhalárverést. Az árverésen kalapács alá kerülõ élõlények, technikák mind 1 Ft-os kikiáltási árral kerülnek az érdeklõdõk elé, így még izgalmasabbá és érdekesebbé téve a küzdelmet. Az árverés jótékonysági alapon az egyesület részére felajánlott díszhalak és technikák értékesítésével zajlik. Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Mûvelõdési Központ (1222 Budapest, Nagytétényi út 31 33.) 226-0559, 226-5317 www.klauzalhaz.hu Az Ipartestület székház programjai (1221 Bp., Mária Terézia u. 60.) Minden idõk legjobb Szigete 2008. szeptember 12. Bruno Gröning Baráti Kör: szeptember 22.-én 16 órától. A csodadoktor nyomában - dokumentum film vetítése Bruno Gröning életérõl: 2008. okt. 5; 12; 19.-én (vasárnap) érd.: 06 (20) 3420 372. A Madarak Házibuli zenekar koncertje: szeptember 26.-án, 20 órától. Állandó programok: Südi Iringó tánciskolája: Gyermek tánc: 4 7 éves korig csütörtökön 16 17 óráig, 8 11 éves korig kedden és csütörtökön 17 18 óráig. Show tánc: 11 éves kortól. Kedden és csütörtökön 18-19 óráig. Felnõtt salsa és latin tánc oktatás: kedden és csütörtökön 19 órától. Tánciskolába beiratkozás: szeptember 23, 16 17 óráig és 25.-én 15 16 óráig. NÉPTÁNC- gyermekeknek és fiataloknak. Induló csoportok: 5 7 évesek: szombaton 10 11 óráig 8-10 évesek: szerdán 16 17 óráig és szombaton 11 12 óráig 11 éves kortól: szerdán 17 18.30-ig. FELHÍVÁS! Jelentkezését várjuk olyan nyugdíjban lévõ hölgynek, aki délutáni elfoglaltságban biztosítaná a terem felügyeletét. Az Ipartestület keres olyan óraadókat, akikkel bõvíthetné állandó programját. Foglalkozzon ön bármivel, kézmûves, tánc vagy valamilyen sporttevékenység, szívesen látjuk a hosszú távú együttmûködés reményében. Tel.: 06 (30) 261-6770. Augusztus 13 18-ig immár tizenötödik alkalommal rendeztek fesztivált a Hajógyári-szigeten. A hat napra többen zarándokoltak ki, mint tavaly. Az idei Sziget látogatóinak száma elérte a 2005-ös és 2006-os fesztiválok 385 ezres részvételi rekordját. Legtöbben a R.E.M. együttes fellépésének napján voltak, összesen 70 ezren. A magyar közélet képviselõi mellett itt volt Jack Lang, egykori francia kultuszminiszter és a svéd nagykövet asszony is. Az elõadók közül Carl Coxnak családi problémákra hivatkozva le kellett mondania koncertjét és a Pendulum sem tudott fellépni. Arról nem is beszélve, hogy a szervezés hevében Rhoda Scott, a jazz-nagyasszony Hammond-orgonájához nem jutott szék. Ám a szervezõk egy kerítéslábhoz sörpadot erõsítettek és Rhoda néni fergeteges koncertet adott, háromszor tapsolta vissza a közönség. De nálunk járt Adam Green, aki miután letudta koncertjét, bevetette magát a szigetes éjszakába és szemtanúk szerint hajnal háromkor még javában bulizott. Míg a R.E.M. a pesti éjszakákra volt kíváncsi, addig a Nagyszínpadon fellépõ Mademoiselle K már a fellépése elõtt összeállított egy listát, hogy mely programokat szeretné megnézni. A Jamiroquai egy nappal meghosszabbította itt-tartózkodását, hogy megtekinthesse Budapest látványosságait. Kevesebb volt idén az elveszett tárgy, mint tavaly. Adtak le pénztárcát, amiben közel 200 euró volt útlevéllel együtt, és találtak egy fehér kiscicát, egy MALÉV-es szatyorban ücsörögve. A házasságkötõ sátorban naponta 300 frigy köttetett. Volt, aki saját magát vette el és volt, aki nutellájával kötött házasságot. Az egészségügyi bázis beszámolója szerint komolyabb problémák nélkül telt a Sziget. Szokásosnak számítottak a lábsérülések, a bokaficamok, zúzódások, horzsolások. A korábbi évekhez képest kevesebb fiatalt kellett ellátni azért, mert többet ivott a kelleténél. Az eseményrõl 314 külföldi médium tudósított, melynek képviselõi 44 országból érkeztek. A Sziget zárónapján, a The Killers-koncert után megkezdték a Nagyszínpad bontását. A bontás és takarítás 2 hetet vett igénybe, és információink szerint már a kertészeti munkálatok is elkezdõdtek.

2008. szeptember 12. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 19 Hirdetmény A Budafok-Tétény Budapest, XXII. Kerületi Önkormányzat tulajdonos megbízásából eladásra kínáljuk az alábbi XXII. kerületi önkormányzati tulajdonú telekingatlanokat Cím Eladási ár (bruttó Ft) Foglaló (bruttó Ft) Bp. XXII., József A. u. 1/b. 27 275 000 Ft 3 000 000 Ft 224579/1. hrsz. 1 091 m 2 beépítetlen terület Bp. XXII., Panoráma u. 44. 28 378 350 Ft 3 000 000 Ft 220962/13. hrsz. 1 155 m 2 beépítetlen terület (Panoráma u. 55. számmal szemben) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli. Bp. XXII., Panoráma utcában lévõ 40 294 800 Ft 4 000 000 Ft 220962/14. hrsz. 1 640 m 2 beépítetlen terület (Panoráma u. 57 59. számmal szemben) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli. Bp. XXII., Panoráma utcában lévõ 40 515 930 Ft 4 000 000 Ft 220962/15. hrsz. 1 649 m 2 beépítetlen terület (Panoráma u. 61. és 63. számmal szemben) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli. Bp. XXII., Barót közben lévõ 37 223 550 Ft 3 000 000 Ft (Temesvári u. 20. számmal szemben nyíló új utca) 220962/17. hrsz. 1 313 beépítetlen terület Bp. XXII., Temesvári u. 21. 64 410 000 Ft 6 000 000 Ft 220962/30. hrsz. 2147 m 2 beépítetlen terület Bp. XXII., Barót közben lévõ 32 687 550 Ft 3 000 000 Ft 220962/31. hrsz. 1 153 m 2 beépítetlen terület (Temesvári u. 20. számmal szemben nyíló új utca) Bp. XXII., Kossuth L. u. 68. 12 400 000 Ft 1 200 000 Ft 223825/0/A/1,2,5. hrsz. 3 db lakás együttesen (27 m, 32 m 2, 33 m 2 ) Bp. XXII., Barót közben lévõ 35 900 000 Ft 3 000 000 Ft 220963/3. hrsz. felépítményes ingatlan (telek: 778 m 2, épület: 358 m 2 ) Bp. XXII., Klauzál u. 2-6. 6 200 000 Ft 600 000 Ft 229176/5/A/2 hrsz. pince (415 m 2 ) A József A. utcai, Temesvári utcai és a Panoráma utcai ingatlanok elõtt az utcában víz, villany, gáz, csatorna van, a Barót közben víz, villany, csatorna van, a gázt önerõsen kell megépíteni. A Kossuth L. utcai lakások közül két lakás (komfort nélküli) az alagsorban, egy lakás (komfortos) pedig az épület magasföldszintjén található. A lakások leromlott mûszaki állapotúak, teljes felújítást igényelnek. A 3 lakást csak együttesen értékesítjük! A Barót közben lévõ 3 szintes lakóház (pince, földszint, tetõtér) kb. 60%-os készültségû, az ingatlan elõtt az utcában víz, villany, csatorna van, a gázt önerõsen kell megépíteni. A Klauzál utcai pince megközelítése a társasház utcafronti udvarrészén keresztül biztosított. A kétágú, átjárókkal összekötött, természetes szellõzésû pincében víz és villany van. A beépítetlen ingatlanok a helyszínen megtekinthetõek, a felépítményes in- ZÁRKIRÁLY BT. ZÁR, LAKAT, VASALAT gatlanok megtekintésére elõzetes idõpontegyeztetést követõen van lehetõség (tel: 229-2337, Belkó Judit). Az ingatlanok közmûbekötésének költségei, a közmûfejlesztési hozzájárulások, valamint a telkeken esetlegesen lévõ alépítmények, építmények bontása a vevõt terhelik. További információ az övezeti elõírásokkal, a beépítéssel/átépítéssel kapcsolatban az Építés Mûszaki Irodától, a Szabályozási tervvel kapcsolatban a Fõépítészi Irodától, közmûvesítéssel kapcsolatban a Városüzemeltetési Irodától, a polgármesteri hivatalban, (Bp. XXII., Városház tér 11.) kérhetõ. Érdeklõdni lehet: VAX XXII. Vagyonkezelõ és Szolgáltató Zrt. 1222 Budapest, Kereszt u. 2. Tel.: 229-2337, fax: 229-2338, e-mail: info@vax22rt.t-online.hu Félfogadási idõ: hétfõ 13.30 18.00, szerda 8.00 16.00, péntek 8.00 11.30. 1027 Bp., Margit krt. 54. T/F: 201-3928 1117 Bp., Fehérvári út 24. T/F: 466-5654 Nyitva: h-p: 9-18, szo: 9-14 13 éve az önök biztonságáért! + SZOLGÁLTATÁSAINK: KULCSMÁSOLÁS: lakás, autó, speciális és mágnes ZÁRBETÉTEK ÁTKÓDOLÁSA EGYFORMA ZÁRLATÚ és FÕKULCSOS rendszerek HEVEDERZÁRAK SZERELÉSE: egyedi méret is SZOMBATONKÉNT 10%! RÉZ és KRÓMÁRUK POSTALÁDÁK SZÉFEK 20%

20 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2008. szeptember 12.