KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ELNÖKE 300-470/30/2006 E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a 2007. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről Budapest 2006. október
2 EGYEZTETÉSI LAP Vélemény-nyilvánítási határidő: 5 nap Nem ért egyet Szervezet Név Egyetért Észrevételt tett Határidőben nem adott véleményt Egészségügyi Minisztérium Dr. Horváth Ágnes Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Gőgös Zoltán Gazdasági és Közlekedési Dr. Garamhegyi Ábel Minisztérium Honvédelmi Minisztérium Iváncsik Imre Igazságügyi és Rendészeti Dr. Kondorosi Ferenc Minisztérium Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Kovács Kálmán Külügyminisztérium Horváthné dr. Fekszi Márta Miniszterelnöki Hivatal Kovácsné dr. Szilágyi- Kormányiroda vezetője Farkas Zsuzsanna Miniszterelnöki Hivatal Horn Gábor Oktatási és Kulturális Minisztérium Arató Gergely Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Dr. Ujhelyi István Pénzügyminisztérium Szociális és Munkaügyi Minisztérium Csizmár Gábor Államreform Bizottság Dr. Draskovics Tibor Elektronikus kormányzat- G. Kocsis Mariann Központ Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Dr. Pettendi Zsuzsanna Gazdasági Versenyhivatal Dr. Nagy Márta Legfelsőbb Bíróság Dr. Lomnici Zoltán Legfőbb Ügyészség Dr. Kovács Tamás Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala Dr. Zanathy János Országgyűlési Biztosok Hivatala Dr. Péterfalvi Attila Magyar Nemzeti Bank Dr. Kovács Erika
3 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ a 2007. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről I. Tartalmi összefoglaló 1. A 2007. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtései Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (a továbbiakban: OSAP) 2007. évi tervezetét a statisztikáról szóló 1993. évi LVI. törvény értelmében a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervek javaslatai alapján a Központi Statisztikai Hivatal állította össze. A tervezet elkészítéséhez a 2006. évi adatgyűjtési rendszer szolgált kiindulási alapul, figyelembe véve az uniós követelményekhez való folyamatos igazodást, valamint a pénzügyi feltételeket. Az OSAP továbbra is két részből áll, a statisztikai célú közvetlen adatgyűjtésekből és a statisztikai célú adatátvételekből. A jelen előterjesztésben szereplő OSAP a hivatalos statisztikai szolgálat szerveinek 2007-re, mint tárgyidőszakra vonatkozó kötelező adatszolgáltatáson alapuló, új és módosított statisztikai célú közvetlen adatgyűjtéseit, illetve adatátvételeit tartalmazza. Az elkészült program-tervezetet az Országos Statisztikai Tanács a október 10-i testületi ülésén vitatta meg. Az ülésen kiemelt hangsúlyt kapott a csökkenő költségvetési források mellett megvalósítható optimális adatgyűjtési program összeállítására és megvalósítására való törekvés, amely mindamellett, hogy biztosítja a statisztikai adatok iránti hazai és nemzetközi igények kielégítését, csökkenti az adatszolgáltatók terheit, javítja az adatfelvételek szakmai színvonalát. A hivatalos statisztikai szolgálat szervei 2007-re mint tárgyidőszakra 343 kötelező statisztikai adatgyűjtést terveznek végrehajtani. Ez 25-tel kevesebb az előző évinél. Nem hajt végre statisztikai adatgyűjtést a Gazdasági Versenyhivatal, a Honvédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium. Az OSAP-ot évről-évre nagyobb stabilitás jellemzi. Míg 2004-ben az adatgyűjtések fele, 2005- ben 38 %-a, 2006-ra kevesebb, mint egyharmada, 2007-ben 29 %-a, tartozik az új vagy módosítottak közé. Összességében csökken az adatgyűjtések száma, a 2006. évi adatgyűjtések közül 7 végrehajtása szünetel, további 26 adatgyűjtés megszűnik. (Ez utóbbiak közül 6 beolvad egy már meglévő adatgyűjtésbe.) 2007-ben az új adatgyűjtések száma 4. Az adatgyűjtések közül 256 kerül teljes körűen végrehajtásra, amely azt jelenti, hogy az alapsokaságba tartozó valamennyi szervezet adatszolgáltatásra kötelezett. A reprezentatív adatgyűjtések száma 55, míg 32 adatgyűjtés kombinált formában kerül végrehajtásra, ami azt jelenti, hogy az alapsokaság egy része teljes körűen, más része reprezentatív kiválasztás alapján kerül megfigyelésre.
4 A statisztikai célú adatátvételek száma 123, amelyből 111 változatlan, 11 módosított és 1 új, valamint négy megszűnik. A 2007. évre tervezett adatgyűjtések és adatátvételek száma jelleg szerint Adatgyűjtő szerv új új KSH 1 69 72 142-6 74 80 A hivatalos statisztikai szolgálat többi szerve Adatgyűjtés Módosítotzat- váltolan öszszes Adatátvétel Módosítotzat- váltolan öszszes 3 26 172 201 1 5 37 43 Összesen 4 95 244 343 1 11 111 123 Az adatgyűjtések és adatátvételek gyakoriság szerinti megoszlása az alábbi: adatgyűjtések adatátvételek havonkénti: 61 21 negyedévenkénti: 50 22 évenként kétszeri: 13 1 évenkénti: 189 60 többévenkénti: 0 0 eseményhez kötődő: 14 10 egyéb: 16 9 A 2007. évi módosított és új adatgyűjtéseket az 1. melléklet, a statisztikai célú adatátvételeket a 2. melléklet tartalmazza. A 3. mellélet azokat az uniós jogszabályokat sorolja fel, amelyek által keletkezett jogharmonizációs illetve notifikációs kötelezettségnek Magyarország az adatgyűjtések kialakításával ill. módosításával tesz eleget. A 4. melléklet tartalmazza a 2004. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 215/2003. (II. 10. ) Korm. rendelet 5. számú mellékletének módosítását. Az 5. és 6. melléklet tartalmazza a 2006. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről szóló 247/2005. (I. 14.) Korm. rendelet módosításait. A 2007. évi teljes adatszolgáltatói kötelezettséget valamint az ehhez tartozó uniós jogi aktusokat egységes szerkezetben a Statisztikai Közlönyben megjelenő Tájékoztatás tartalmazza (1. és 1/A. függelékek). (A változatlan adatgyűjtéseket korábbi kormányrendeletek rendelték el, így az egységes szerkezet nem képezi részét jelen kormányrendelet tervezetének.)
5 2. A 247/2005. (I. 14.) Korm. rendelettel elrendelt 2006. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseinek módosítása Az éves integrált gazdaságstatisztikai adatgyűjtési rendszer (a 2005. december 14.-i 6. számú Statisztikai Közlönyben közzétettekhez képest) tartalmi módosítása valamint az 1845/06 Éves gazdaságstatisztikai jelentéssel való pótlólagos kibővítése vált szükségessé a 2006. évi adatgyűjtési programban. Hat éves egyszerűsített adatgyűjtés megszüntetése mellett a jelentések tartalma és adatszolgáltatói köre is jelentősen csökken. A 2014/06 Éves jelentés a nemzetközi üzleti és szállítási szolgáltatásokról, című adatgyűjtés adatszolgáltatói körének pontosítása, az 1019/06 Az egészségügyi ellátás állás- és létszámkimutatása című jelentés beérkezési határidejének módosítása a 2120/06 Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási adatai című jelentés tartalmi módosítása szükséges. A 2033/06 Települési hulladékgazdálkodási politika önkormányzati adatszolgáltatás vonatkozási idejének változása, valamint az 1491/06 Országos vérkészítmény-előállítási és -felhasználási jelentésnél az Országos Vérellátó Szolgálat új nyilvántartó rendszerének bevezetése indokolja a módosítást. A 2006. évi utólagos módosítási igényeket az uniós előírások és a hazai jogszabályok módosulása, a felhasználói igények változása indokolják. A módosításokat a 5. és az 6. számú melléklet tartalmazza. II. A kormányprogramhoz való viszony A tervezet közvetlenül nem kapcsolódik a Kormány programjához. III. Előzmények A statisztikáról szóló 1993. évi LVI. törvény 6. -ának (1) bekezdés e) pontja, illetve 11. - ának (2) bekezdése szerint a Központi Statisztikai Hivatalnak minden évben össze kell állítania a következő évre vonatkozó OSAP tervezetét, majd azt a törvény 12. -a alapján a kormányrendelet tervezetével együtt jóváhagyásra a Kormány elé kell terjesztenie. Az előterjesztésnek a Kormány részére történő benyújtását a Kormány ez évi második félévi munkaterve 2006. novemberre írja elő. IV. Várható szakmai, gazdasági, társadalmi hatások Az új adatgyűjtések részben az Európai Unió, részben más nemzetközi szervezetek adatigényeit hivatott kielégíteni, de általuk részletesebb, pontosabb információkhoz jutnak a hazai felhasználók is. A KSH új szolgáltatás-statisztikai adatgyűjtése uniós jogszabályban kötelezően előírtaknak felel meg. A Tanács 58/97/EK rendelete módosításának tervezete a VIII. mellékletben kötelezően írja elő a meghatározott üzleti szolgáltatások árbevétel szerkezetének SZJ szintű megbontását, illetve a szolgáltatást igénybe vevő gazdasági szervezetek székhelye szerinti megbontását. Az adatgyűjtés eredményei a 2005-ben módosított 1158/2005/EK Tanácsi Rendelet
6 szerinti új D-310-es kibocsátási árindex mutató előállításhoz súlyadatokként kerülnek figyelembe vételre. A Magyar Nemzeti Bank kérésére három új adatgyűjtés és egy új adatátvétel kerül elrendelésre. Szükségességüket a Világbank részére nyújtott adatszolgáltatás teljes körű kielégítése, és a statisztika minőségének javítása, különös tekintettel a pénzügyi számlák és a fizetési mérleg statisztikára indokolják. Ezen kívül szükségessé vált a mobiltelefonos vásárlókról való információgyűjtés is. Az adatgyűjtés módosítások egy része hazai jogszabály-változást követ, illetve uniós követelményekből adódó szükségszerű pontosításokat jelent, más részüknél a kérdőívek olyan szerkezeti átalakítása, összevonása következett be, amely csökkenti az adatszolgáltatók terheit. V. Költségvetési hatás A 2007. évi OSAP-ban szereplő valamennyi adatgyűjtés végrehajtásának fedezete az adatgyűjtést kezdeményező szervek éves költségvetésében szerepel. VI. Kapcsolódások A 2004. május 1-jén hatályba lépett 17/2004. (IV. 27.) IM rendelet előírásainak megfelelően a 3. mellékletben soroljuk fel azon irányadó uniós jogszabályokat, amelyekhez a 2007. évre kötelezően elrendelt módosított és új adatgyűjtések kapcsolódnak. VII. Fennmaradó vitás kérdések VIII. Javaslat a sajtó tájékoztatására Az előterjesztés kommunikációja Igen Nem Javasolt-e a kommunikáció Kormányülést követő szóvivő tájékoztató KSH közlemény KSH által szervezett sajtótájékoztató További szakmai programok szervezése Részletezve További lakossági tájékoztatás Részletezve (célcsoport bontásban) KSH-n belüli nyilatkozók szintje: a KSH kijelölt szakértője
7 I. Megjegyzések A tervezett szabályozás nem esik a 94/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet, illetőleg a 44/2004. (III. 16.) Korm. rendelet hatálya alá. A statisztikáról szóló 1993. évi LVI. törvény 12. -a alapján a 2007. évi OSAP módosított és új adatgyűjtéseit és az azokat elrendelő kormányrendelet tervezetét a Kormány elé terjesztem, kérem annak elfogadását és a határozat meghozatalát. Budapest, 2006. október. Dr. Pukli Péter
Határozati javaslat A Kormány megtárgyalta és elfogadja a 2007. évi Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről szóló előterjesztést és elrendeli az előterjesztés mellékletét képező kormányrendeletnek a Magyar Közlönyben való kihirdetését.
Melléklet a kormány-előterjesztéshez A Kormány /2006. (..) rendelete a 2007. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről A Kormány a statisztikáról szóló 1993. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Stt.) 8. (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. A rendelet hatálya kiterjed a jogi személyekre, a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, valamint a gazdasági tevékenységet folytató természetes személyekre azok gazdasági tevékenységére vonatkozóan. 2. A rendelet 1. melléklete a módosított és az új közvetlen statisztikai adatgyűjtéseket, a 2. melléklete a módosított és az új statisztikai célú adatátvételeket tartalmazza. 3. A hivatalos statisztikai szolgálat szervei az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban (továbbiakban OSAP) szereplő adatgyűjtéseik tekintetében az érintett adatszolgáltatók statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségét 2006. december 15-éig honlapjukon közzéteszik. 4. A hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervek az OSAP végrehajtása érdekében jogosultak a hatósági, ellenőrzési és gazdasági tevékenységgel járó, továbbá a nyilvános és közhitelű nyilvántartások vezetésével összefüggő adatgyűjtést végző szervtől a rendelkezésre álló nem személyes adatokat egyedi azonosításra alkalmas módon átvenni. Ezeket a szerveket az OSAP-ban szereplő adatgyűjtések tekintetében az Stt. 9. (1) bekezdésben foglalt feltételekkel adatátadási kötelezettség terheli. 5. (1) Megszűnik a 2000. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 154/1999. (. 22.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1052/00 Jelentés Budapest gázellátásáról, az 1055/00 Jelentés Budapest vízellátásáról, az 1057/00 Jelentés Budapest közvilágítási helyzetéről, az 1478/00 Járóbeteg szakellátás betegforgalmi kimutatása és az 1455/00 Műsorjelentés című, a 2002. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 198/2001. (. 19.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1250/02 A természetes vizekben történő
2 halfogás, az 1894/02 A kalászos gabonák terméseredménye az egyéni gazdaságoknál, valamint az 1946/02 Jelentés az ingatlan kulturális örökség védelméről II. című, a 2003. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 227/2002. (I. 7.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1597/03 Külföldiek közvetlen tőkebefektetései Magyarországon és az 1808/03 Rezidensek közvetlen tőkebefektetései külföldön című, a 2004. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 215/2003. (II. 10.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1053/04 Jelentés Budapest csatornahálózatáról, az 1056/04 Jelentés Budapest távfűtés- és melegvízellátásáról, az 1947/04 Jelentés az ingatlan kulturális örökség védelméről III., a 2034/04 Adatszolgáltatás a vállalkozás munkavédelmi, illetve munkabaleseti helyzetéről bányakapitánysági területi illetékesség szerint, valamint a 2035/04 Adatszolgáltatás az ásványvagyon gazdálkodást jellemző fontosabb adatokról, bányakapitánysági területi illetékesség szerint című, a 2006. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 247/2005. (I. 14.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1505/06 Jelentés a kórházi ápolási esetekről, az 1512/06 Csoportos rehabilitációs foglalkoztatók jelentése, az 1904/06 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. saját és hozzárendelt vagyona, és az 1952/06 A Nemzeti Autópálya Rt. főbb pénzügyi adatai adatgyűjtés, illetve a 2002. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 198/2001. (. 19.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 1403/02 Adatszolgáltatás a magánmunkaközvetítési tevékenységről és az 1916/02 Adatszolgáltatás a munkaerő kölcsönzési tevékenységről című, a 2006. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről szóló 247/2005. (I. 14.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt 2136/06 A Magyar Államvasutak Rt. állami garanciával felvett hiteleinek állománya és forgalma, valamint a 2137/06 Az Állami Autópálya Kezelő Rt. főbb pénzügyi adatai című adatátvétel. (2) Az (1) bekezdésben felsoroltak esetében a 2006. évre vonatkozó adatszolgáltatásokat még az adatgyűjtést, illetve adatátadást elrendelő kormányrendelet mellékletében foglaltaknak megfelelően kell teljesíteni. (3) A 2005. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 303/2004. (I. 2.) Korm. rendelettel elrendelt és a 247/2005. (I.14.) Korm. rendelet 4. mellékletével módosított 1972/05 Az információs és kommunikációs technológiák állományának és felhasználásának minőségi mutatói című, adatgyűjtés megszűnik, a 2006. évre vonatkozó adatszolgáltatást az 1840/07 Az információs és kommunikációs technológiák állományának minőségi és mennyiségi adatai adatlapon kell teljesíteni. (4) A 2006. évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program módosított és új adatgyűjtéseiről szóló 247/2005. (I. 14.) Korm. rendelettel elrendelt és a mellékletében foglalt az 1883/06 Éves egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés, építőipar, az 1885/06 Éves egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés, jármű-, üzemanyag-kereskedelem, az 1887/06 Éves egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés, mezőgazdaság és szolgáltató ágazatok, az 1889/06 Éves egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés, pénzügyi tevékenység, az 1936/06 Éves egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés, nagykereskedelem, az 1937/06 Éves egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés, kiskereskedelem megszűnik, a 2006. évre
3 vonatkozó adatszolgáltatásokat az 1881/06 Éves egyszerűsített gazdaságstatisztikai jelentés című adatlapon kell teljesíteni. 6. Ez a rendelet a 3. mellékletben felsorolt uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja, valamint azok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg. 7. A 2004. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 215/2003. (II. 10.) Korm. rendelet 5. számú mellékletének II. pontja helyébe az e kormányrendelet 4. mellékletében foglaltak lépnek. 8. A 2002. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 198/2001. (. 19.) Korm. rendelet 2. számú mellékletének I. pontja az alábbi új 13. alponttal egészül ki: 13. A Bizottság 1503/2006/EK rendelete (2006. szeptember 28.) a rövid távú statisztikákról szóló 1165/98/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról és módosításáról a változók meghatározása, a változók listája és az adatok összeállítási gyakorisága tekintetében (1007/02) 9. A 2003. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló 227/2002. (I. 7.) Korm. rendelet 4. számú mellékletének I. pontja az alábbi új 17. alponttal egészül ki: 17. A Bizottság 1503/2006/EK rendelete (2006. szeptember 28.) a rövid távú statisztikákról szóló 1165/98/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról és módosításáról a változók meghatározása, a változók listája és az adatok összeállítási gyakorisága tekintetében (1081/03) 10. (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2007. január 1-jén lép hatályba. (2) A 3. a rendelet kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök