Alapító Okirat. 3. Az alapítvány székhelye: Sopron, Fı tér 1. 4. Az alapítvány számlakezelıje: az OTP Soproni Fiókja Sopron, Várkerület 96.



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Alapító Okirat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet.

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés május 22-ei testületi ülésére

VASVÁR VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Egységes szerkezetbe foglalt

Alapító okirat. Alapítvány létrehozása tárgyában. Talentum Alapítvány Egyek, Fı tér 1-3.

Alsónémedi Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány módosított alapító okiratának jóváhagyása

SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány).

UNIÓ ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapítvány elnevezése és székhelye. 2. Az Alapítvány célja

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA

A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA. a szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben

AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE. Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y

KÖZALAPÍTVÁNY A HÉVIZGYÖRKI ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ADRA VITIUM ESÉLYEGYENLİSÉG ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata - Módosítás -

K Ö Z A L A P Í T V Á N Y T

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Fejezet A közalapítvány célja:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2. Közalapítvány neve: Kenderesi Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány

A Gyerekesély Közhasznú Egyesület alapszabálya. 1. A szervezet neve: Gyerekesély Egyesület - Chances for Children Association

Szervezeti és Működési Szabályzat

E L Ő T E R J E S Z T É S

A L A P Í T Ó O K I R A T (a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A szerv által alapított közalapítványok

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása.

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg (A módosítás dılt betővel szedett szövegrész)

közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

A HORGONY Pszichiátriai Betegekért" Kiemelten Közhasznú Alapítvány. alapító okiratának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Alapító Okirat Módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. Hegyhát Vidék Vagyonvédelmi Közalapítvány létrehozásához

A L A P Í T Ó O K I R A T

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT (6.) (módosításokat követıen egységes szerkezetben)

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁJUS 20-I ÜLÉS

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

A L A P Í T Ó O K I R A T

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

b.)az idegen nyelv tanulásának elısegítése: az idegen nyelv tanulásának elısegítése érdekében korszerő eszközök beszerzése.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Az ALPOKALJA ZÖLDEK KIEMELKEDİEN KÖZHASZNÚ EGYESÜLET módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

4. A közalapítvány induló vagyona: az alapító általa a fenti célra rendelkezésre bocsátott ,- Ft azaz egyszázezer forint. II.

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT

MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány alapító okirata

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

I. FOR-PROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁG II. NON-PROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁG

FERENCZY JÓZSEF KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben. Preambulum

ALAPÍTÓ OKIRAT I. AZ ALAPÍTÓ ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Fundatio Pro Gimnasio Alapítvány a Gimnáziumért. Alapító Okirat 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT SZÖVEG)

Átírás:

Alapító Okirat A 91/2011. (IV. 28.) Kgy. határozat melléklete 1. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a gyermekek és fiatalok szünidei foglalkoztatása, üdültetése, turisztikájának fejlesztése, a hátrányos helyzetőekkel való foglalkoztatás, valamint beilleszkedésének segítése érdekében " Sopron Városi Gyermek-és Ifjúsági Alapítvány" megnevezéső alapítványt hoz létre, mely kiemelkedıen közhasznú szervezet 2. Az alapítvány célja: A gyermekek és fiatalok szabadidı eltöltései feltételeinek javítása, az ifjúsági turizmus ösztönzése, az önálló jövedelemmel nem rendelkezı fiatalok egyéni és közösségi aktivitásának támogatása. Célja a gyermekek és fiatalok érdekében cselekvı együttmőködés szolgálata, a cselekvési lehetıségek feltételeinek bıvítése. Az alapítvány hozzájárul a társadalom gyermek- és ifjúsági ismeretének, az ifjúság önismeretének fejlıdéséhez. Az alapítvány politikamentes társadalmi közösségi kezdeményezés, céljai és feladatai érdekében kész együttmőködni minden olyan szervezettel, közösséggel, személlyel, amely/aki a közös célok elérésén munkálkodik. Az alapítvány nyitott, így valamennyi magyar és külföldi állampolgár, jogi személy, valamint bármilyen magyarországi és külföldi közösség a célok megvalósításához sokoldalúan kapcsolódhat, ha a jelen alapítvány rendelés céljaival egyetért, és azt anyagilag és bármilyen más eszközzel támogatni kívánja, ideértve a személyes társadalmi munkát is. 2/A. Az alapítvány tevékenysége: az 1997. évi CLVI törvény 26. c./ pont 10., 11. alpontjaiban foglalt gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, hátrányos helyzető csoportok társadalmi esélyegyenlıségének elısegítése. Az alapítvány politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, és országgyőlési képviselıt, megyei, fıvárosi önkormányzati választáson jelöltet nem állít. Az alapítvány elısegíti Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának az 1990. évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében meghatározott gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás feladata ellátását. 3. Az alapítvány székhelye: Sopron, Fı tér 1. 4. Az alapítvány számlakezelıje: az OTP Soproni Fiókja Sopron, Várkerület 96. 5. Az alapítvány induló tıkéje: a Soproni Városi Tanács által rendelkezésre bocsátott 300.000,-Ft alaptıke, valamint a kormány által átadott és a Nemzeti Gyermek-és Ifjúsági Alapítvány javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt a Sopron Városi Gyermek-és Ifjúsági Alapítvány tulajdonában álló, a soproni 12.699. tulajdoni lapon 0727/2. hrsz. alatt nyilvántartott Sopron-Brennbergbánya területén lévı Gyermek-és Ifjúsági Tábor. Az alapítvány mőködése nyilvános, munkáját a város közvéleményének ellenırzésével, a társadalmi támogatók kezdeményezéseinek figyelembevételével végzi.

Az alapítvány jogi személy, feladatai megvalósításában önálló. Az alapítvány mőködése során, célja megvalósítása érdekében: - gazdálkodik vagyonával, - együttmőködik országos és helyi hasonló célú alapítványokkal, - kapcsolatot tart az önkormányzati szervvel, illetve más hasonló célú intézményekkel, - támaszkodik a gyermek-és ifjúsági intézményekre. 6. Az alapítvány mőködése: a) Az alapítvány szervei: Az alapítvány legfıbb döntéshozó, illetve képviselı szerve a Kuratórium. A Kuratórium feladata az alapítvány céljára rendelt vagyon leghatékonyabb mőködtetése, így kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy az alapítvány vagyonát a jogszabályoknak és a törvényes gazdasági lehetıségeknek megfelelıen gyarapítsa. Az összes jövedelem csak az alapítvány céljai által meghatározott körben és módon használhatók fel. Ennek megfelelıen döntési joga van a rendelkezésre bocsátott vagyon felhasználásának meghatározásában, az alapítvány szervezeti- és mőködési szabályzatát érintıen. Ezeket a döntéseket 2/3-os többséggel hozza. A Kuratórium szükség szerint, de legalább 4 havonta ülésezik. A Kuratórium ülését össze kell hívni, ha azt a tagok 1/5-e az ok és cél megjelölésével írásban kezdeményezi. Össze kell hívni a kuratórium ülését akkor is, ha azt a törvényességi felügyeletet ellátó szerv szükségesnek tartja. A Kuratórium ülését a Kuratórium elnöke, vagy akadályoztatása esetén a titkár hívja össze. Az írásos, napirendet tartalmazó meghívót úgy kell elküldeni, hogy azt a meghívottak az ülés elıtt legalább 8 nappal kézhez vegyék. Az ülések napirendjérıl a Kuratórium egyszerő szótöbbséggel dönt. A Kuratórium akkor határozatképes, ha a tagok fele jelen van. A Kuratórium határozatainak meghozatalában nem vehet részt az, aki vagy akinek közeli hozzátartozója /Ptk. 685. b) pont /, élettársa ( a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelısség alól mentesül, vagy b) bármilyen más elınyben részesül, illetve a megkötendı jogügyletekben egyébként érdekelt. Nem minısül elınynek az alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatás. A Kuratórium döntéseit határozati formában hozza. Határozatait az egy tag egy szavazat elve alapján nyílt szavazással, egyszerő szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlıség esetén az elnök szavazata dönt. A Kuratórium zárt ülést tart az alapítvány vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor. A Kuratórium egyszerő szótöbbséggel, a döntésre elıterjesztett határozatot, 2/3-os szavazattöbbséget igénylı körbe utalhatja. A 2/3-os döntéshozatal esetén a tartózkodás távollétnek minısül.

Az alapítvány mőködésével kapcsolatos iratokba betekinthetnek a Kuratórium elnöke, tagjai, az alapító, az érintettek és külön jogszabályi felhatalmazás alapján az arra jogosultak. A Kuratórium határozatairól az elnök tájékoztatja a jelenlévıket. A Kuratórium üléseirıl jegyzıkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a Kuratórium döntésének tartalmát, idıpontját, hatályát, valamint a döntés szavazati számarányát. A jegyzıkönyvet lezárás után az elnök aláírásával hitelesíti. A jegyzıkönyvhöz csatolni kell a meghívót, a jelenléti ívet és a tárgyalt írásos elıterjesztést. A jegyzıkönyvet meg kell küldeni az Kuratórium elnökének, tagjainak, és a döntés által érintett személyeknek, szervezeteknek. A kuratórium döntéseit a Határozatok Tárában kell nyilvántartani. A Határozatok Tárának vezetésérıl a kuratórium által elfogadott szabályzatban kell rendelkezni. Nem lehet vezetı tisztségviselı, aki nem az alapítvány kezelıje, illetıleg kezelı szervének és felügyelı szervének elnöke és tagja. A Kuratórium tagjainak legalább 1/5-e által írásbeli elıterjesztés alapján az alapítvány bármely választott tisztségviselıjével és a Kuratórium tagjával szemben elıterjesztett bizalmatlansági indítványt soron kívül köteles tárgyalni. Ebben az esetben a döntés meghozatalához a Kuratórium összlétszámához viszonyított 2/3-os többség szükséges. A Sopron Városi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány képviseletét az alapítvány elnöke látja el harmadik személyekkel szemben a kuratórium döntését képviseli és érvényes jognyilatkozatot tehet. A Kuratórium azon tagja, aki három egymást követı, szabályszerően összehívott kuratóriumi ülésen bármilyen oknál fogva nem vesz részt, automatikusan kizártnak tekintendı. Pótlásáról az alapító köteles gondoskodni. A Kuratórium tagjait költségtérítés illeti meg. Az alapítvány vagyonkezelı, kereskedelmi és vendéglátóipari, valamint ifjúsági és turisztikai szervezetet mőködtethet. A szervezetvezetık kinevezésérıl, annak meghosszabbításáról, és a fentiekkel összefüggı kérdésekben a Kuratórium dönt. Az alapítványnak átadott ingatlannal kapcsolatos jogok átruházása és a központi állami költségvetésbıl biztosított pénzeszközök felhasználása tekintetében az alapítvány elnökének vétó joga van. Szavazategyenlıség esetén az elnök szavazata dönt. Az alapító okiratban foglalt célok megvalósításáról 9 fıs Kuratórium gondoskodik, amelyet az Önkormányzat mint alapító kér fel és bíz meg négy évre az alábbiak szerint: b/ A Kuratórium elnöke: Pluzsik Tamás (9400 Sopron, Szent György u. 13.) A kuratórium titkára: Dr. Varga Mária (9400 Sopron, Béke út 11.) Tagok: Gálos Istvánné (9400 Sopron, Paur Iván u. 4.) Dr. Nyitrai István (9400 Sopron, Rózsa u. 17.) Mágel Ágost (9400 Sopron, Villa sor 26.) Bır Attila (9400 Sopron, Turista u. 2.)

Edıcs István (9400 Sopron, Felsıbüki Nagy Pál u. 66.) Barilichné Tóth Rita (9400 Sopron, Temetı u. 4.) Varga Zoltán Gusztáv (9400 Sopron, Gensel Ádám u. 10.) 7. Az alapítvány gazdálkodása: az alapítványi vagyon felhasználásáról az alapító okirat rendelkezései, továbbá az alapítványhoz csatlakozók által meghatározott és a Kuratórium által elfogadott feltételek keretei között a Kuratórium dönt. Az alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt a jelen alapító okiratba foglalt tevékenységére kell fordítania. Az alapítók a Kuratóriumot felhatalmazzák, hogy az alapítvány vagyonával vállalkozzon, és az abból származó jövedelemmel a közhasznú célok kiteljesedését szolgálja. Az alapítvány vállalkozási tevékenysége közhasznú céljait, azok megvalósítását nem veszélyezteti. Az alapítvány céljainak elérése érdekében, az alapítvány céljaira rendelt vagyonból pályázat útján nyújtható: a/ Alapítványi díj létesítése és odaítélése azon gyermekekért, fiatalokért végzett értékes munkák elismerésére, amelyek az alapítványi cél elérése érdekében jelentıs szellemi, elméleti vagy gyakorlati eredményt hozhatnak. b/ Alapítványi anyagi juttatás bármely olyan megoldás, szervezet vagy tevékenységi finanszírozásra, amely az alapítvány céljai eléréséhez értékes vagy széles körben hasznosítható eredménnyel jár. A Kuratórium feladata gondoskodni a pályázati kiírásokról. Köteles azokat a lehetı legszélesebb körben nyilvánosságra hozni, és a pályázatra beérkezı anyagokat elbírálni. Az alapító 30 napon belül az alapítvány rendelkezésére bocsátja, illetve adományozza az alábbi vagyont: - Gyermek és Ifjúsági Tábor és Üdülı Sopron- Brennbergbánya ingatlant a hozzátartozó ingóságokkal együtt a Nemzeti Gyermek-és Ifjúsági Alapítvánnyal kötött megállapodás alapján. Az alapítvány az államháztartás alrendszereitıl - a normatív támogatás kivételével - csak írásba foglalt szerzıdés alapján részesülhet támogatásban. A szerzıdésnek tartalmaznia kell a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. Az igényelhetı támogatási lehetıségeket, azok mértékét és feltételeit a helyi sajtó útján kell nyilvánosságra hozni. Az alapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetık. Az alapítvány kuratóriuma tevékenységérıl szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal köteles tájékoztatni az alapítványtevıt. A tájékoztatás lehet általános, a tömegkommunikáció eszközei útján is, de egyéni kérdésfelvetésre illetve javaslatra egyedi, névre szóló tájékoztatást kell nyújtani. A Kuratórium az alapítvány tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait helyi sajtó útján is nyilvánosságra hozza. Az alapítvány éves beszámolójának jóváhagyásával egyidejőleg az alapítvány titkára közhasznúsági jelentést készít, amelyet a kuratórium fogad el.

Az Alapítvány ellenırzési rendszere: Az alapítványnál, annak szervezeti egységérıl az ellenırzés kötelezı formái mőködnek a) külsı ellenırzés: - törvényességi felügyeleti (ügyészségi) ellenırzés - hatósági (pénzügyi, gazdasági) ellenırzés b) belsı ellenırzés: - a kuratórium ellenırzı tevékenysége - az önkormányzat (mint alapító) ellenırzı tevékenysége Az ellenırzésnek vizsgálni kell a következıket: - az Alapító Okiratban foglalt célok érdekében és az ott rögzített elveknek megfelelıen mőködik-e az Alapítvány, illetve annak szervezete, - a rendelkezésre álló vagyon és pénzforrás összhangban van-e az elıbbiekben említett célokkal és elvekkel, - a számviteli és egyéb nyilvántartások folyamatos vezetése szabályszerő-e, - a tevékenységet az általános érvényő, illetve az alapítványokra vonatkozó gazdálkodási, pénzügyi és számviteli szabályok betartásával végzik-e. A Kuratórium elnöke és az általa felkért személy elsısorban a pénzügyek, pénzkezelés vonatkozásában ellenırzik az azzal megbízott személyek tevékenységét. Súlyos szabálytalanság észlelése esetén joguk van a Kuratórium rendkívüli ülését kezdeményezni. Az alapítvány titkára minden szinten felelıs az általa irányított terület teljes körő ellenırzésének megszervezéséért és annak folyamatos, hatékony mőködéséért, továbbá az ellenırzés tapasztalatainak hasznosításáért. Az ellenırzéshez minden alkalmazott köteles az azt végzı szerv és személy részére minden tájékoztatást megadni, a dokumentációs anyagokba betekintést, továbbá az ellenırzés zavartalan elvégzéséhez egyéb feltételeket biztosítani. Az alapítvány mőködésének és gazdálkodásának ellenırzését a felügyelı szerv végzi. A felügyelı szerv tagjainak névsorát az alapító okirat melléklete tartalmazza. A felügyelı szerv mőködése során a vezetı tisztségviselıktıl jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá az alapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A felügyelı szerv tagja az alapítvány vezetı szervének ülésén tanácskozási joggal részt vehet, illetve részt vesz, ha jogszabály vagy az alapító okirat így rendelkezik. A felügyelı szerv köteles az intézkedésre jogosult vezetı szervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a) a szervezet mőködése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértı esemény ( mulasztás ) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezetı szerv döntését teszi szükségessé, b) a vezetı tisztségviselık felelısségét megalapozó tény merült fel.

Az intézkedésre jogosult vezetı szervet a felügyelı szerv indítványára - annak megtételétıl számított harminc napon belül - össze kell hívni. E határidı eredménytelen eltelte esetén a vezetı szerv összehívására a felügyelı szerv is jogosult. Ha az arra jogosult szerv a törvényes mőködés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelı szerv köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. A felügyelı szerv ügyrendjét maga állapítja meg. Nem lehet a felügyelı szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a) a Kuratórium elnöke vagy tagja, b) az alapítvánnyal a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik, c) az alapítvány cél szerinti juttatásából részesül-kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatásokat, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. 8. Az alapítvány idıtartama: az alapítvány határozatlan idıre alakul, megszőnése esetén az alapítvány vagyonát gyermek-és ifjúsági célokra kell felhasználni a PTK 74/E. alapján. 9. Záró rendelkezések: a jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv alapítványról, valamint a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI. törvény rendelkezései az irányadók. Sopron, 2011. május 1. Dr. Fodor Tamás polgármester