A POZSONYI SZOBORVÁLSÁG.



Hasonló dokumentumok
Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

Első gyűjteményes kiállítása 1938-ban a Tamás Galériában nyílt meg tól a Magyar Képzőművészek Egyesületének, majd 1937-től a Képzőművészek Új

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Tóth Endre: A Pápai Református Egyházmegye története című műve, mint az egyházmegyetörténet írás modellje

Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Kulturális Javak Bizottsága szeptember 14-i ülés

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

A quattrocento szobrászat

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Varga Attila Európai Kőfaragómester

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM.

A Királyi Palota egykor és ma

[Erdélyi Magyar Adatbank] BEVEZETŐ

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:

Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye szoborgyűjteményének fertőtlenítése Pályázati azonosító: 3560/00214

A három Mária. Aranyozott faszobor

Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap:

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ

A régi és új Kolozsvár fényképekben

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

leütési ár: Ft leütési ár: Ft

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben

Középkori magyar királyok emlékei kutatási program. Zárójelentés

Nyárád. Református templom

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

Kulturális Javak Bizottsága

Mária megkoronázása című, századi oltárkép restaurálása

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények

Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD.

Museum With No Frontiers (Múzeum Határok Nélkül; MWNF) Virtuális Múzeum DISCOVER BAROQUE ART. Sajtóközlemény

A művészettörténetírás atyja: Vasari

érvelésüket, így remélhetőleg a közeljövőben számos olyan munka születik majd, amely kizárólag szigorúan stíluskritikai szempontokat mérlegelve

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve:

Az adomány elfogadása esetén, a márványtábla készítés díján felül az Önkormányzatot további költség nem terheli.

GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE.

67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros díszvilágításáról

Szakál Ernő - A szobrász- és éremművész -

Divane Japonais technika: litográfia méretek: 25 x 19,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: Ft

HAJDÚSÁMSON. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 69,47 km 2 Lakosság: fő Polgármester: Hamza Gábor

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

Karcag - a szobrok városa

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 293

GÖDÖLLŐI VÁROSI MÚZEUM HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS

Hírek a nagyvilágból. Aprófa méter magasba léghajón

Déry Attila: Szepességi kéthajós templomok. Szepességi kéthajós templomok

Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 120 perc

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

A gótikus szobrászat

A Bécsi Arany Biblia

E L Ő T E R J E S Z T É S

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete

Tisztelt leendő Partnerünk!

Tervező: Kovács Ildikó, okl. építészmérnök É Bp július hó

ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár

TÜKÖRORSZÁG MÁRPEDIG LÉTEZIK FARKAS ÁGNES ÜVEGCSISZOLÓ

O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t

Szakál Ernő, a budai gótikus szobrok restaurátora

Javaslat a [Cserépfalu népi építészete, parasztházak című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

MESTEREKRŐL

Szovjet-orosz utazások

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

PÁLYÁZATI KIÍRÁS TRASH ART MAGYARORSZÁG 2017 EGY ÚJ KOR HAJNALA: ANTROPOCÉN AZ EMBER KORA

Leonardo szülőföldjén

ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR

a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára

LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok

Veszprém. Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa.

TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

NÉV:... CÍM, TELEFON, CÍM (AHOVÁ ÉRTESÍTÉST KÉRSZ):...

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap

69/12. Rokokó hölgy technika: porcelán méretek: 6,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: Ft

Szén Sándor. Új bornak új tömlő 1

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

GÉCZY NÓRA. Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának

Nagyboldogasszony Székesegyház

Rákosliget építőmesterei

Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ

A Csúry Művek cím magyarázata.

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Az Ithaka programmal hazakerült plakát remekek a Magyar Nemzeti Galériában

Régészeti tanfolyam az Erdélyi Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárában.

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest

Dél-Toszkána június

1.) Petőfi-emléktábla

Átírás:

A POZSONYI SZOBORVÁLSÁG. Magyarországnak hajdan való fővárosa, amely az emlékeit vizsgáló műtörténész szemében az első pillanatra olybá tűnik, mintha Bécsnek, a szomszédos császárvárosnak, a külvárosa volna, monumentális szobrok tekintetében a legszerencsésebb helye hazánknak. Mária Terézia márvány lovasszobra Pozsonyban, amelyet Fadrusz János mintázott, világhírű s a legkifogástalanabb modern emlékszobrunk. Hűmmel zeneszerző mellszobra az ottani színház előtt levő sétatéren, ha pusztán dekoratív jelentőségű is, művészi és és esztétikai szempontból egyaránt értékesebb, mint a legtöbb nagyarányú budapesti bronz-szobor. A pozsonyi városháza előtt levő renaissance közkút, régi szobrászatunknak egyetlen ránk maradt ilynemű emléke; régi monumentális lovasszobraink közül is, mint a minő Kplosvárí Márton és Htáffy három műve, Szent István, Szent Imre, Szent László érclovasszobra Nagyváradon, Zsigmond királyé a budai Szent-György piacán volt, csak egy maradt ránk s ez a pozsonyi szent Márton-szobor, amelyet mai helyén, a pozsonyi dóm háta mögött, eddigelé vajmi kevesen vettek észre s amely most az idő viszontagságaitól megrongálódván, ez elsőrangú műemlékünk ismét maga felé tereli Pozsony város közönségének s a magyar amatőröknek figyelmét. Donner Rafael volt e szobormű mestere, aki Bécsben született, a külföldön tanult, de akit legalább is oly joggal vallhatunk a magunkénak, mint azokat a magyar művészeket, akik korán elszakadtak hazájuktól, a külföldön dolgoztak s ott teljesen elidegenedtek, mint Kupeczky, Mányoki és újabban mások. Donner Rafael 1727-ben, tehát alig harminc éves korában telepedett le Pozsonyban s az őszinte műszeretetével az olasz renaissance fejedelmeket is elérő Eszterházy Imre herceg, Magyarország prímásának, udvari építőmestere és szobrásza lett s java tevékenységét itt fejtette ki. A külföldre szánt művein is, mint a minő a Higieia-kút, a bécsi Neuer Markton, amelynek öt ólomalakját 1873-ban bronzba öntötték át, továbbá az ottani régi városházán levő Perzeus

A POZSONYI SZOBORVÁLSÁG 111 és Andromeda kútján, a bécsi Szent István-templom sekrestyéjének a lavabojára szánt márvány domború művein is Pozsonyban dolgozott. A régi koronázó várost emellett az előbbieknél is jelesebb alkotásaival gazdagította. A pozsonyi Szent Márton-templom, a dóm baloldali mellékhajójához csatlakozó nemes ízlésű barokk sírkápolnát Donner építette, az ebben levő bronzkandelábereket s a tabernakulum domború műveit szintén ő mintázta s ezek, külföldi műtörténészek magasztaló szava szerint, a XVIII. század legszellemesebb és legtökéletesebb formájú szobrászati alkotásai, amelyekhez méltán csatlakozott a régi pozsonyi főoltár. Eredeti alakjában ez impozáns alkotás nincs meg többé, monumentális koncepciójáról, impozáns arányairól, magas művészi értékéről azonban könnyű fogalmat szerezni egyetlen maradványa után, mely Pozsonyban fönmaradt. Szent Márton lovasszobra ez, amely most a dóm apszisának két középső támasztó pillére között áll üveg fedél alatt. A szobor ólom anyagát e fedél nem volt képes megvédelmezni az idő viszontagságai ellen; a műemlék egyes részei megsérültek, részben meggörbültek. Pozsony város közönsége erre kezdetben üveg baldakinum alá akarta helyeztetni Szent Márton szobrát, majd meg ismét az a terv merült fel, hogy a dóm belsejében állítják föl. A szoborválság előbbi módon való megoldása a műemlék hatását bizonyára nagyban csökkentette volna, az utóbbi sem bizonyult szerencsés gondolatnak. A Szent Márton-szobor ugyan, mint a régi bárok főoltárnak főrésze, azelőtt is a templom belsejében volt; a dóm restaurálása óta azonban, amidőn ez csúcsíves stílusát ismert egész tisztaságában visszanyerte, a régi környezete is alaposan megváltozott. A most végesvégig üvegfestményekkel ellátott, csúcsíves ablakokon keresztül csak tompán szűrődik be a templomba a világosság s a félhomályban a sötét színezetű szobor nemes formái egészen elmosódnának, monumentális hatása nem érvényesülne. Legújabban az a terv merült föl, hogy Donner Szent Márton-szobrát bronzba öntik át s a dóm előtt elterülő festői téren állítják föl. Ennek a minden tekintetben szerencsés gondolatnak megvalósítására Fadrusz János, Pozsony jeles szülöttje, tette meg az első lépést, aki hajlandónak nyilatkozott arra, hogy Donner művét az eredeti után újból megmintázza, hogy aztán bronzba önthessék át. Fadrusz János szülővárosa iránt való kegyeletből a munkájáért nem kivan semmit. A bronzba öntés és fölállítás költségei körülbelül 18.000 frtot tennének ki, amire eddigelé még nincsen födözet. A pozsonyi szoborügy annyira országos jelentőségű s bronzba való átöntése oly érdekes iparművészeti probléma, hogy szükségesnek tartjuk behatóbban tárgyalni. A szoborválság megoldásának jelen tervénél szerencsésebb, azt hisszük, nem is képzelhető. Pozsony városa esztétikai és művészi szempontból az eredetihez hasonló értékű s ennél jóval maradandóbb művészi alkotást nyer, amely mostani eldugott helyéről szabad térre áthelyezve csak ezután válik majd igazi díszére a városnak, érvényesül szabadon összes művészi kvalitásaival. Ezenkívül a tekintélyes anyagi értéket kitevő eredeti szobor is megmarad, amelynek méltó helye bizonyára nem lehet más, mint a Budapesten tervezett szépművészeti múzeum. E nagyszabású művészeti gyűjteményünk eddig együtt levő anyagában a plasztika eredeti alkotásokkal' vajmi gyöngén van képviselve. Illetékes köreink bizonyára meg fogják kísérleni, hogy Donner Rafaelnek, a szobrászat Berninitől Canováig terjedő korszaka legkimagaslóbb alakjának, aki az általános manirizmus és hatáshajhászás közepette a természet mintaképeihez való hűséges ragaszkodásával, fejlett szépérzékével, alkotásainak stílszerű s hatásos koncepcióival egyedül áll, hogy ennek az eddigelé érdeme szerint nálunk még alig méltányolt jeles múlt századbeli szobrásznak a főművét megszerezzék. Donner szétszedett pozsonyi főoltárának két túléletnagyságú, ólomba öntött angyal alakját a budapesti Nemzeti Múzeumban őrzik. Ezekkel együtt Szent Márton szobra a tervezett szépművészeti múzeum plasztikai osztályának a

112 A POZSONYI SZOBORVÁLSÁG főérdekessége lenne, amelynek kedvéért nem volna szabad nagyobb anyagi áldozatoktól sem visszariadnnnk. Hogy a közérdeklődést a pozsonyi szoborválság iránt hathatósabban fölkeltsük, aprólékos leírása helyett a Szent Márton-szobrot fénynyomatú képben mutatjuk be, egyben a főoltár egyik angyalának mását is bemutatván. Bízvást reméljük, hogy illetékes köreink nem térnek napirendre ez érdekes kérdés fölött és módját fogják ejteni, hogy Donner Rafael jeles alkotása bronzba öntessék át s az ezzel járó művészi munkára önfeláldozó önzetlenséggel vállalkozó mesterünk is elnyerje méltó jutalmát. Divald Kornél. A POZSONYI SZ. MÁRTON TEMPLOM VOLT FŐOLTÁRÁNAK EGYIK ANGYALA. Donner Rafaeltől.

MAGYAR IPARMŰVÉSZET. 1899. II-IK ÉVFOLYAM. II. MELLÉKLET. SZT. MÁRTON SZOBRA POZSONYBAN. Donner Rafaeltől.

=í : 1H i ~~í ífmrm X Ü N Y V TÁRA, I* 11 i * Hl