SALLY HUNTER ZÁRT OSZTÁLY

SALLY HUNTER ZÁRT OSZTÁLY

I. New York Robert Blackberry magánnyomozó az újságírót nézte a Sedan hátsó ülésén. Josef Colyen izzadt, mintha épp a tökét szorongatnák, pedig az autó nyugodtan sodródott a belvárosi forgalomban. Használt bőrtáskája mellette hevert az ülésen, a fickó elfehéredő bütykökkel szorította a fogantyúját. A néhai rendőrtiszt szánakozva figyelte az ügyfelét. - Ugye nem lesz baj? - szólalt meg Colyen, és meglazította az inget a nyakán, mintha a ruha fojtaná. Blackberry a fejét ingatta, és úgy tett, mintha napszemüvege mogul a forgalmat figyelné., - Nem követ minket senki - szólalt meg, amikor látta, hogy a másik nem éri be ennyivel. Háttal ült a menetiránynak, erőlködés nélkül is látta mi történik a kocsi mögött, de megszokta, hogy az ügyfelek igénylik a színházat. - Már mondtam, bíznia kell bennem, másként nem megy - tette hozzá megszokásból. - Ööö..., persze! Én bízom magában! A nyomozó magában vállat vont, aztán megfordult, és előre nézett. A Sedan tulajdonosa, Derek Bentham régi barátja volt. A megfelelő pontokon megerősített kocsit biztonsági személyszállításra találták ki. - Mindjárt itt az alagút - jegyezte meg a sofőr, amikor észrevette, hogy Blackberry mozgolódik. - Láttál valamit? Az apró termetű bajuszos férfi a fejét rázta. - Jók vagyunk, odabent nehéz lesz a közelünkbe kerülni. A nyomozó visszafordult. Colyen a légkondi ellenére izzadt, mint egy ló. Amikor két napja belépett Blackberry irodájába, még nem volt ilyen ideges., - Valami bolond szórakozik velem, telefonon hívogat, és fenyegetőzik. Én leszartam volna, de a barátnőm csak rágta, rágta a fülemet. Tudja milyenek ezek a csajok! Ha egyszer rákattannak valamire ki se lehet mosni az agyukból! - próbálta flegmán előadni magát, de a nyomozó sejtette, hogy hazudik. A végén csak kinyögte, hogy egy testőr kell neki, aki ellátja a "bolond" baját. - Ha azt akarja, hogy megvédjem, igazat kell mondania. - Ez csak természetes! Blackberry látta, hogy nem tudja kicsikarni belőle az igazságot, de nagyon kellett neki a pénz. Kockáztatnia kellett, de nem akart olyasmibe beleugrani, ami meghaladja az erejét. Amikor a fickó elment, rögtön hívta a sofőrjét a kocsi miatt. - Ugye nem nyíratsz ki valami barom miatt? - kérdezte Derek. - A fickó hazudik nem vitás, de van elég pénze. A kétszeresét fizeti a szokásosnak. - Jól be lehet szarva!

- Még tartja magát. Aztán az elmúlt két napban a tag mind kevésbé figyelt a látszatra. Eleinte csak egy-egy útjára kért védelmet, aztán ragaszkodni kezdett a két férfi állandó jelenlétéhez. - Egyre többet hívogat ez a köcsög! - magyarázta Colyen, de Blackberry épp eleget volt vele, hogy tudja, megint csak hazudik. Ahogy az alagútba érve levette a napszemüvegét. A kétszer kétsávos út mindkét oldalán tömött sorban haladtak az autók A nyomozó megint előre nézett, és mindent rendben talált. A pillantásuk egy másodperc töredékére összekapcsolódott Derekével, és tudta a sofőr szerint sincs okuk az aggodalomra. Blackberry megigazította a derekán a golyóálló mellény pántját, mert a kevlár nyomta a hasát. A szirénázó mentőkocsi villogójának fénye százméternyire bukkant fel mögöttük. Az autók lehúzódtak, hogy elengedjék, a felezővonalon mintha egy újabb sáv nyílt volna. - Látod? - kérdezte a nyomozó Dereket. - Igen. - Szerinted? - A mentő nem szokott bejönni az alagútba, túl kockázatos, hogy beszorul valami barom miatt. Colyen felugrott, mintha kígyó marta volna meg, és ha nincs a kocsi teteje, talán feláll, és elrohan. - A kurva életbe! Tudtam! - Maradjon csendben, húzódjon le az ülésre! Az a legjobb, ha az a köcsög nem is látja magát. - Ezek kinyírnak! - hisztériázott tovább Colyen, mintha nem is hallotta volna, amit Blackberry mondott neki. - Pofa be, le az ülésre! - dörrent rá a nyomozó, és a kemény szavak azonnal hatottak. A hatalmas Sedan követte a többiek példáját. Blackberry áthajolt a hátsó ülésre, és a közeledő mentőt figyelte. A vezetőfülkében ülő két férfi egyenruhát viselt. A villódzó fények miatt nem tudta kivenni az arcukat. A zakója alá nyúlt, kivette a hónaljtokból a Berettát, és megtámasztotta az alkarját a támlán, hogy biztosabban célozhasson. - Ha azt mondom menjen, másszon le a padlóra! - figyelmeztette Colyent. A férfi anélkül, hogy megvárta volna a jelzést, máris elindult lefelé. Blackberry ráhagyta, aztán feltérdelt az ülésre, hogy stabilabban álljon. A mentő már csak tízméternyire volt tőlük. A sofőr minden figyelmét lekötötte, hogy az úton nyílt szűk résen keresztül lavírozza a nagytestű kocsit. A mellette lévő alak a rádión beszélt miközben hevesen gesztikulált. A nyomozó a fegyver csövével végigkövette, ahogy az autó elhalad mellettük, aztán Derek feje mellett a hátsó ajtóra célzott. A Sedan sofőr-

jének fegyvere már a kormány alatti tokban pihent. A mentő ajtaja zárva maradt. Blackberry várt még néhány pillanatot, aztán visszafordult. - Bassza meg! - csúszott ki a száján, mielőtt meghúzta a ravaszt. A két hatalmas operett terepjáró a szirénázó autó takarását kihasználva közelítette meg őket. Az első jármű jobb oldali ablakait lehúzták, és két automata géppisztollyal felfegyverzett fickó hajolt ki rajtuk. Blackberry első lövésére szétrobbant a Sedan hátsó ablaka, de a lövedék szikrát hányva pattant le a páncélozott dzsip orráról. A következő pillanatban kopogni kezdtek a lövedékek a megerősített autó hátulján, és a nyomozó kénytelen volt fedezéket találni az ülés mögött. Amikor a sorozat elakadt tett még egy kísérletet, ezúttal az üldöző kocsi kerekére célozva, de ezúttal sem volt szerencséje. - Tapadj a mentőre, ki kell jutnunk az alagútból! - kiáltotta Dereknek. A Sedan a következő pillanatban nekilódult, és sikerült egy kis előnyre szert tenniük a terepjárókkal szemben. Blackberry felegyenesedett, rövid célzás után lőtt, és eltalálta a mellettük araszoló autó kerekét. A durrdefekt a tapasztalatlan sofőr kezéből kitépte a kormányt, mire a kocsi bevágott a dzsipek elé. Az operett terepjáró hatalmasat fékezett, és füstölgő gumikkal állt meg alig hajszálnyival elkerülve az ütközést. - Ez az! - lelkesedett a nyomozó. - Kurva élet! - kiáltotta Derek, és Blackberry azon kapta magát, hogy hiába kapaszkodik a kocsi eleje felé repül. A következő pillanatban meghallotta a gumisivítást, és ezzel egy időben gurulni kezdett a bal oldali ajtó felé. A Sedan hatalmas csattanással megállt, mire a nyomozó arca nekipréselődött a belső kárpitnak. Odakint zakatolni kezdett egy géppisztoly, ezúttal az autó eleje felől. - A mentő! Bukjatok le! - kiáltotta Derek teljesen feleslegesen, miközben kinyitotta az ajtót. Blackberry fékcsikorgást hallott a hátuk mögül, valami nekicsapódott a kocsi oldalának, és odébb taszította a járművet. Hirtelen egymásután újabb csattanások és csörömpölés hallatszott, aztán felugatott Derek Colt Remingtonja. A géppisztolyok hangja elhalkult, ahogy távolabb kerültek a Sedantól. - Kifelé, beszorultunk! - kiáltotta a sofőr, és feltépte a hátsó ajtót. - Mozduljon! Mindig tegye, azt amit mondok! - utasította Blackberry az ügyfelet, aztán amikor az mozdulatlanul nézett rá, megtaszította, hogy kiesett az alagút aszfaltjára. - Szedje össze magát, vagy mind a hárman meghalunk! - mordult rá a fickóra, aztán lőni kezdett a beszorult

terepjárók felől gyalogosan közelítő fegyveresekre. A támadók néhány pillanatra meglapultak, aztán olyan összeszokottsággal kezdték meg az előrenyomulást, mintha világ életükben ezt gyakorolták volna. Katonai osztag, vagy még rosszabb, valami állami szervezet emberei! - gondolta Blackberry rémülten, és a földön fekvő Colyenre nézett. Rohadt szemét! - Tűnjünk innen! - kiáltotta Derek, miközben tárat cserélt. A nyomozónak elég volt egy pillantás, és tudta, hogy a mentő felől közelítő fegyveresek legalább olyan jól szervezettek, mint a másik oldalon lévők. - Át a korláton túlra! - üvöltötte az ügyfélnek, aki most először, azonnal engedelmeskedett. A sávokat elválasztó fél méter magas betonsövény a Sedan fémlemezeivel ellentétben képes volt megállítani az automata fegyverekből kilőtt golyókat. - Gyerünk, te jössz! - kiáltotta Blackberry Dereknek, mire a sofőr azonnal ugrott. A nyomozó megvárta míg a másik fedezettüzet ad neki, aztán ő is átvetette magát a szembe sávba. Egy autó hangos dudálással húzott el néhány centiméterrel mellette, a vezető dühösen rázta az öklét. A nyomozó leadott két lövést a közeledőkre, aztán hátrafordult. - Mindjárt a nyakunkon vannak! - kiáltotta Dereknek. - Ez így nem fair! - felelte a másik, és újratöltötte a fegyverét. - Ez az utolsó tár! - tette hozzá, miután csőre töltötte a pisztolyt. - Át kell jutnunk a túloldalra - mondta Blackberry, azzal megragadta Colyent a zakója nyakánál fogva, és vonszolni kezdte maga mögött. Egy lámpáját villogtató fekete Corvette folyamatosan kürtölve húzott el mellette, miközben kis híján nekiütközött a mellette lévő kocsinak. A nyomozó a levegőbe lőtt, hogy hátha az autósok észreveszik a felvillanó torkolattüzet, vagy meghallják a dörrenést, és alig lassítva haladt a túl- oldal felé. A golyó a hátán érte. Az ütéstől megszédült, az aszfaltra zuhant. Colyen pánikba esett, és rohanni kezdett az alagút széle felé. Nekirohant egy fékező kocsi oldalának, megpördült, és ahogy megpattant rajta, a betonra zuhant. A következő pillanatban erős kéz ragadta meg Blackberryt, és húzni kezdte felfelé. - Nyugi, nem vérzik, a mellény megfogta! - hallotta Derek hangját, de a férfival ellentétben ő nem volt olyan biztos benne, hogy a kevlár kitartott. A hátából kisugárzó fájdalom megbénította. - Gyerünk, segíts már! Golyók süvítettek el a fejük felett, és egy közeli kocsi szélvédőjébe csapódtak. A sofőr megijedt a szétrobbanó szilánkoktól, félrekapta a kormányt, és nekicsapta a járművet a betonkorlátnak. A támadók egyi-

ke abban a pillanatban ugrott át a sávelválasztón, és nem maradt ideje, hogy kitérjen az autó elől. A nehéz Lincoln derékmagasságban kapta el a fegyverest. A férfi métereket repült, aztán a Sedan utolérte, és a kerekei alá gyűrte. Blackberry összeszedte magát, megpróbált segíteni Dereknek, hogy elkerüljék a csikorgó fékekkel egybefutó autók kavalkádját. Egy visszapillantó tükör elkapta az oldalát, és szilánkokra tört a bordáin. Úgy érezte soha többé nem tud majd levegőt venni. - Ez a barom! - dühöngött Derek, amikor elérték az alagút túlsó felét. Blackberry felnézett, és Colyent látta a forgalommal szembe rohanni. - Húzódjon le! - üvöltötte a sofőr az előttük álló kocsi vezetőjének, aztán bebújt a motorblokk takarása mögé, és széthasította a nyomozó hátán a ruhát. - Kutya bajod, mondtam, hogy megfogta - dörmögte megnyugodva. - Tűnjünk innen a francba! - mondta Blackberry erőlködve, és intett a másiknak, hogy segítsen neki felállni. A mentősök időközben észrevették a menekülő Colyent, és zárótűz alá vették a kijárat felé vezető utat. Az alagútban megrekedt autók mostanára egymásra torlódva álltak, de senki sem vette a bátorságot, hogy dudáljon. Néhányan kiszálltak, értetlenül nézték a lövöldöző embereket, mások zokogva, sikítozva hasaltak az olajfoltos aszfaltra. - Mi legyen? - kérdezte Derek, és az ügyféltől távolabb lévő kijárat felé mutatott. Blackberry nemet intett: már túl voltak az alagút kétharmadán. - Erre rövidebb - felelte, és a bokatokból előhúzta a tartalék fegyverét. Ellenőrizte a kis M51-es Remingtont, aztán jelzett a másiknak, hogy induljanak. összeszokott párosként haladtak előre. Amíg lehetett, megpróbáltak rejtve maradni, aztán amikor észrevették őket, egymást fedezve közelítettek Colyen felé. A "mentősök" villámgyorsan észbe kaptak, és azonnal alkalmazkodtak az új helyzethez. A két pisztoly tűzereje csak arra volt elegendő, hogy lelassítsa az előrenyomulásukat. - Talpra! - üvöltötte a nyomozó, amikor beérte Colyent, és a gallérjánál fogva rángatta fel az aszfaltról. - Hagyjuk itt! - kiáltotta Derek két lövés között. - Én akarom kinyuvasztani a hazug szemetet! - mondta Blackberry, azzal nagyot taszított a férfin, hogy megadja neki a kezdő lendületet. - Görény! - dühöngött a sofőr, aztán a nyomozó fedezettüzét kihasználva rohanni kezdett a kijárat felé. Blackberry a szeme sarkából meglátott egy felbukkanó alakot a kocsisor oldala mentén. Letérdelt, és kétszer rálőtt a fickóra, miközben a feje felett fülsiketítő hanggal kopogtak a gellert kapott géppisztolylövedékek. A fegyveres megtántorodott, ahogy a Remington golyója a

mellényébe fúródott, aztán a hátára esett, ahogy a második találat kibillentette az egyensúlyából. A nyomozó megfordult, és rohanni kezdett a többiek után. Ahogy távolodott a karamboltól egyre nagyobb lett a tömeg. Az autósok kiszálltak a kocsiból, hogy megnézzék mi történt, s mire rájöttek, hogy jobb lett volna a kormány mögött maradni, már késő volt. Az emberek sikoltozva nyitottak utat a fegyverét lóbáló, szakadt ruhában feléjük rohanó Blackberry előtt. A férfi bevágott a kocsik közé, hogy takarásban legyen az üldözői elől, közben abban reménykedett, hogy a mögötte lévők nem elég elvetemültek ahhoz, hogy belelőjenek a tömegbe. A dörrenések elhaltak, de az ijedt női sikolyok jelezték, hogy a fegyveresek még mindig a nyomában vannak. Nem sokkal a kijárat előtt utolérte a másik kettőt. Colyen láthatólag elkészült az erejével. Az arca sápadt volt, a lábai remegtek. - Ennek vége! - mondta Derek, amikor megállt mellettük. - A feljárón leszednek minket, mint a galambokat! - tette hozzá a meredeken emelkedő betoncsíkra mutatva. A kijárati oldalon mind a két sáv üresen állt. Blackberry ingatni kezdte a fejét, nem tetszett neki, amit tenni készült, de nem maradt választási lehetősége. A levegőbe lőtt, aztán amikor mindenki felé nézett, újra meghúzta a ravaszt. Derek rájött, hogy mire készül, és kétszer a levegőbe lőtt. A pánik szemvillanás alatt úrrá lett a tömegen, és az emberek rohanni kezdtek az alagút belseje felé. - Ezt nehéz lesz kimagyarázni a bíróságon - morogta a nyomozó a fogai között, aztán megragadta Colyen karját, és húzni kezdte a kijárat felé. A sofőr beállt a férfi másik oldalára, és együttes erővel szinte felemelték a rémült alakot. Blackberry visszanézett az emelkedő tetejéről, de még mindig nem látta az üldözőiket. - A parkon keresztül - mondta Dereknek, és máris lefordult a nyílt területről. Átvágtak a fák között, keresztülmásztak egy drótkerítésen, és egy raktár udvarára jutottak. A nyomozó habozás nélkül a kijárat felé indult, a meglepett kapus mellett elszáguldva kilépett az utcára. Leintett egy taxit, aztán mind a hárman beültek a hátsó ülésre. - Manhattan! - mondta a gépkocsivezetőnek, hogy időt nyerjen. Az autó elindult, és néhány pillanat alatt beleolvadt a forgalomba. A két fegyveres még perceken keresztül némán figyelt, és csak akkor nyugodtak meg, amikor elhagyták az alagút környékét. Blackberry Colyen felé fordult, de ahogy meglátta a férfi foltos nadrágját, elpárolgott a haragja. - Ez már nem játék, jelentkeznie kell a rendőrségen! - törte meg a csendet. Az újságíró zavartan bólogatott. - Még pátyolgatod a ganét?! Majdnem kinyírtak miatta mind a kettőnket! Még hogy egy névtelen bohóc telefonálgat neki! Ezek profik voltak a fenébe! Valami félkatonai alakulat! Láttad a felszerelésüket? Kurva

nagy mázlink volt, hogy kijutottunk! - dühöngött Derek, és lekevert egy tockost Colyennek. - Én nem tudtam - védekezett a fickó, de elég volt ránézni, hogy tudják, hazudik. - Nem a fenét! - mordult rá a nyomozó, aztán fáradtan legyintett. - Fizesd ki a pénzünket, aztán menj a picsába! - És a kocsim? - fortyant fel Derek. - Egy élet lesz, mire visszaszerzem! - Van nálam ezer dollár, a maguké, ha elkísérnek a rendőrségre! - Ezer dollár, elmész te a fenébe - dühöngött a sofőr, de tartotta a markát. Colyen elővette a tárcáját, és az összes pénzét Blackberry markába nyomta. - Vigyenek el a rendőrségre! A nyomozó vállat vont. - Tőlem - felelte, és eltette a pénzt. - Miért nem mondta meg, hogy mekkora szarban van, akkor rendesen felkészültünk volna? - Féltem... - kezdett bele a férfi, de Derek közbevágott. - Mind félünk a mindenit neki! - dühöngött a sofőr, akit csak tovább ingerelt Colyen nyavalygása. - Féltem, hogy visszautasít! - fejezte be savanyú arccal az ügyfél. Blackberry szomorkásan bólogatott. - Hát, ha előre tudom, hogy miféle szarba nyúltál, kipenderítelek az ajtómon - ismerte el a nyomozó. - Akkor már rég halott lennék - mondta hálásan a fickó. - Most se sok választ el tőle! - szólt közbe Derek, és fenyegetően megemelte a kezét. - Mégis kik voltak ezek? Colyen megvonta a vállát. - Dél-Amerikaiaknak tűntek - felelte bizonytalanul. - Van valami közöd a drogcsempészekhez? Az újságíró riadtan rázta a fejét. - Dehogyis, még csak az kéne! - Akkor, miből gondolod, hogy Dél-Amerikaiak? - Nem is tudom, talán a dzsipekből. A filmeken a drogbárók mindig ilyenekkel járnak. - Ahogy a kormány emberei is - vetette közbe Derek. - Ezek aligha nekik dolgoztak. Sehol egy jelvény, vagy egy jelzés. Még csak nem is figyelmeztettek minket mielőtt lőttek - gondolkodott hangosan Blackberry. - Az biztos, hogy elég nagy szarba nyúltál! Hol dolgozol? - A Doowling Heraldnál. - Találtál valamit..., valami nagyot? - Semmi komoly, még csak nem is a bűnügyi rovatnak dolgozom. Az egészségügy a szakterületem. - És bemártottad valamelyik dokit? - röhögött Derek a saját viccén, aztán hirtelen elkomorodott. - Jó nagy faszfej lehet! - Legyen akárhogy is, mi kiszálltunk!

- Csak a rendőrségig kísérjenek el! A nyomozó megkocogtatta az utasokat a taxistól elválasztó golyóálló lapot. Az indiai vezető kinyitotta a középen lévő apró ablakot. - Vigyen minket a legközelebbi rendőrőrsre! A sofőr biccentett, aztán visszazárta a nyílást. - Ez már Manhattan, ide már nem fognak utánunk jönni. - Az felérne egy nyílt hadüzenettel - értett egyet Derek. Amikor a nyomozó meglátta a kapitányság épületét, megszólalt. - Ha kérdeznek, mondj el mindent, ami történt, meg azt is, hogy mi egy másik rendőrőrsön adjuk fel magunkat! - Egy másik rendőrőrsön? - Aha - felelte Blackberry, aztán kacsintott, és ahogy a kocsi megállt, kinyitotta az ajtót Colyen előtt. A férfi nehézkesen kiszállt a taxiból, mire a nyomozó intett a sofőrnek, hogy induljanak. - Nem értem... - kezdett bele az újságíró, de az autó addigra már elindult. II. Blackberry előbb a némán várakozó telefont szuggerálta, aztán újabb galacsint gyúrt a friss újság sarkából, és a sarokban álló kukába dobta. A papír magas ívben, "csont nélkül" esett a kosárba. A nyomozó mégsem tudott örülni neki. - Christine! - kiabált ki a titkárnőjének. - Mi van? - felelte a lány anélkül, hogy megmozdult volna. - Van valami új? - Miért szerinted csörgött a telefon? - kérdezett vissza sipító hangon a lány, és a nyomozónak máris jobb kedve lett. - Nem beszélhetsz velem ilyen hangon, én vagyok a főnök! - nevette, mert már előre sejtette mi lesz a válasz. - Meg egy nagy büdös túróst pubikám! Mi a francnak tartasz titkárnőt, ha nincs rá szükséged? - Mert olyan kedves vagy hozzám. - Menj a francba, bolond! - felelte a lány, de a hangján érződött, hogy elérzékenyült. - Itt akarsz hagyni? - Amíg fizetsz, nekem mindegy hová szórod el a pénzed. - Na, vonszold ide azt a dagadt seggedet, diktálni fogok! Az előtérből vad csapkodás hallatszott, aztán Christine alig negyvenöt kilós sziluettje jelent meg az ajtóban. A lány szőke, göndör fürtjeivel olyan volt, mint egy hosszúra nőt mikrofonállvány jókora mellekkel. Mindig erősen sminkelte magát, amitől az arca a negyvenes évek filmcsillagaira hasonlított. Fehér bőréhez élénkvörös rúzst használt, zöld íriszét fekete szempillafestékkel emelte ki. - Miféle úri hóbort ez már megint? Blackberry meglepetést tettetett. - Hogyhogy miféle hóbort? Talán egy főnök nem diktálhat a titkár-

nőjének? - Hagyjuk a langyos dumát, ki vele mi ez a hülyeség? - perelt vele a lány, aztán jókora buborékot fújt a rágójából. A nyomozó kihúzta az íróasztal fiókját, és kivett belőle egy villanyszámlát. - Kétszer küldték ki, írni kell az áramszolgáltatónak, hogy sztornózzák. A lány alaposan végigmérte a férfit, aztán a szemeit forgatta, és elindult felé. - Hol élsz te? Ezt csak személyesen lehet elintézni. Írj egy meghatalmazást, és már itt sem vagyok. Az egész délelőttöm rámegy, mire elintézem ezt a szart. - Akkor ezért valami komolyabb jutalmat érdemelsz - mondta sejtelmesen Blackberry, és a szemöldökét húzogatta. - Neked meg mi bajod? Valami belement a szemedbe? - nevette a lány, de közelebb húzódott a férfihez. A csörgésre mind a ketten összerezdültek. Blackberry a titkárnőre nézett, aztán a néma telefonra. - Ez a kapucsengő te marha! - mondta a lány, és az előszobába sietett. - Robert Blackberry magánnyomozó irodája... Mindjárt megnézem! - hallotta a férfi egy pillanattal később. - Itt vagy valami Natalie Colyennek? Blackberry lassan nemet intett a fejével. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy a nő az újságíró rokona lehet. A két nappal ezelőtti lapokból értesült róla, hogy a férfi rablógyilkosság áldozata lett, néhány órával később, hogy kirakták a rendőrség mellett. - Mit akar? - Most látom, hogy nincs bent az irodájában. Átadhatok valami üzenetet?... Egy pillanat felírom! - mondta Christine, aztán leszorította a kagylót, és a nyomozó felé fordult. - Munkát akar adni. - Engedd fel! A titkárnő bosszúsan beintett Blackberrynek. - Bocs, most jött ki a klotyóról, ha akar, beszélhet vele... Rendben, lökje meg az ajtót jó erősen, kicsit szorul! - mondta a lány, aztán megnyomta a kapunyitó gombját. - A klotyóról? - Majd legközelebb meggondolod, hogy előbb letagadtasd magad, aztán meg engem égess! A nyomozó visszavonult az irodájába. A tükör elé lépett, megigazította az ingét, és a félrecsúszott nyakkendőt. Keskeny feje, gülü szemei egy őrülthöz tették hasonlatossá. A haja már őszült a halántékán, de mert úgy vélte, ettől férfiasabb a megjelenése nem festette, ahogyan a borostájával sem törődött túl sokat. Száznyolcvan centijéhez, nyolcvankilónyi szikár izmos test tartozott. - Hello! - hallotta az előtér felől. - Miss Colyen? - Igen. - Mr. Blackberry már várja. A nyomozó hangtalanul leült a székébe, és látszólag elmélyült az előt-

te lévő akta tanulmányozásában. Az ajtó kinyílt, és egy barna fiatal nő lépett be rajta. A férfi megvárta, hogy Christine hellyel kínálja a vendéget, és csak azután nézett fel a papírokból. Natalie Colyen harminc körüli, enyhén molett nő volt, az a fajta, aki ha esténként magányosan ül egy bárpultnál biztosan nem marad egyedül. Egyenes szálú haja csillogóan tisztának tűnt, az arcán látszott, hogy rendszeresen sminkeli magát, a megjelenéséből sugárzott az ápoltság, és a finom elegancia. A férfi csak a szemeiből ismert rá a testvérével való hasonlóságra. - Köszönöm, hogy fogadott Mr. Blackberry! - mondta Natalie Colyen, de az arca bosszúsnak tűnt. - Mit óhajt? - A bátyámról van szó. Tudom, hogy egy héttel ezelőtt neki dolgozott. -így igaz. - Josef meghalt. - Olvastam az újságban. A nő meglepődött. - Látom nem rázta meg. - Az emberek meghalnak Miss Colyen. Sajnálom a testvérét, de amikor becsapott, minket is veszélybe sodort. Abban az alagútban mindhárman könnyen ott maradhattunk volna. - Azt hittem, tudták, hogy életveszélyben van. - Azt mondta magányos támadóval lesz dolgunk, amihez két ember általában elég. Ezzel szemben közel egy tucat, automata fegyverekkel felszerelt félhivatásos katona támadott meg minket. Ha a bátyja előre elmondja, hogy mire számíthatunk... - mondta Blackberry, de a nő közbevágott. - El sem vállalta volna! - így van. Piszok nagy szerencsénk volt! Azért a pár száz dollárért nem azt vállaltuk, hogy a hurokba dugjuk a fejünket, hanem, hogy megállítunk egy elvetemült gazfickót. Natalie Colyen szája körül megsűrűsödtek a ráncok. - Úgy látom feleslegesen jöttem. - Ha arra akar rávenni, hogy egymagam száljak szembe egy szakasznyi katonával, akkor igen - felelte a nyomozó, aztán úgy tett, mint akinek a figyelmét máris az akta tanulmányozása köti le. A nő egy ideig hallgatott, aztán egészen más hangot ütött meg. - Mit szólna ötezer dollár előleghez? Blackberry próbálta leplezni az izgalmát. - Attól függ, miről lenne szó. - Nem kérek mást, csakhogy vizsgálja ki Josef halálának körülményeit. - Erre való a rendőrség. Meg se próbáljon csőbe húzni Miss Colyen, már a testvére sem járt jól vele! A nő arca elkomorult. - Derítse ki, hogy miért halt meg! Tudni akarom mi történt. - Nem vállalom. - Miért? - kérdezte a nő csalódottan.

- Mert túl veszélyes. A bátya valami nagyon forró dologba nyúlt. Akinek akkora hatalma van, hogy megszervezzen egy ilyen akciót, az legközelebb sem fog habozni. Épp elég munkámba és pénzembe telt, hogy a nevemet ne hozzák kapcsolatba az üggyel. - Szóval fél? - Persze, hogy félek! Miért, maga golyóálló? Natalie Colyen arcát elöntötte a pír. - A maga szabályai szerint próbáltam játszani, de látom semmit sem ért! - Nem azt mondtam, hogy a két szép szeméért bármibe belemegyek! Elmondta, hogy mit akar, én meg, hogy keressen mást. Lehet, hogy talál egy mindenre elszánt fickót, aki képes megöletni magát ennyi dohányért. A nő szeme felcsillant. - A pénz kevés? - Látom nem érti. Mihez kezdjek vele, ha nem marad kezem, amivel elköltsem? - Legyen húszezer dollár! A nyomozó megpróbált nemet mondani, de ekkora összeg mellett képtelen volt gondolkodás nélkül elmenni. Colyen észrevette a megingását, és mielőtt még a férfi válaszolhatott volna, megelőzte. - Húszezer előleg, és még tíz, ha sikerrel jár. Blackberry kezdte elveszteni a fonalat. Ennyi pénz nemcsak kisegítette volna a mélypontról, de bőven pluszba vitte volna a számláját. - Szóval húszat ad előre, és tizet, ha sikerrel járok. - Pontosan. - Ezen felül megtéríti a költségeimet - kezdett magára találni Blackberry. Colyen csak egy pillanatig habozott. - Rendben, minden költségét én állom. Blackberry csapdát sejtett. - Maga valami milliárdos? - Semmi köze hozzá! - Dehogynem! Ha csak hiteget, már jobb, ha most tudom. - Josef életbiztosításának én vagyok a kedvezményezettje. Higgye el van elég pénzem, hogy kifizessem! A nyomozó érezte, hogy a halántékán lüktetni kezd egy ér. - Mondjon el mindent, amit tud! Natalie Colyen megvonta a vállát. - Az nem túl sok... Josef a halála előtt néhány nappal felhívott. Izgatott volt, valami nagy dobásra készült. Olyasmit talált az egyik kórházban, ami szerinte fontos. Nem igazán értettem az egészet, mert a téma nekem eleve kínai, de a lényeg, hogy nagyon fel volt dobva. Aztán nemsokára meghalt. - A rablógyilkosság mesében eddig sem hittem - jegyezte meg Blackberry. - Igen. Josef, amúgy sem szokott az utcán sétálni, különösképpen

nem elhagyatott helyeken. - Volt már a lakásán? A nő bólintott, aztán a fejét rázta. - Nem találtam semmit, amitől okosabb lettem volna. - Azért ha megengedi, én is körülnéznék. Tudja, több szem többet lát. - Persze, ahogy akarja. - A rendőrség átadta a bátyja holmiját? - Ma reggel, de csak az igazolványa volt ott, meg az üres tárcája. Volt még egy táskája, amit mindig magánál hordott. A folyamatban lévő cikkek anyagát tartotta benne. Sehol sem találtam, pedig biztos vagyok benne, hogy abból sok minden kiderülne. Blackberry emlékezett rá, hogy a férfi még a legnagyobb lövöldözés közepette sem engedte ki a kezéből a kopott irattartót. - Tud még valamit arról a kórházról, ami után a testvére nyomozott? - Egy elmegyógyintézet, azt hiszem magánfinanszírozású. A neve... valami Falloon és talán Boyd klinika. Legalábbis azt hiszem. Blackberry lekörmölte a neveket egy papír cetlire. - Majd utánanézek. - Josefnek volt egy kapcsolata a kórházban. Ha megtalálná, az talán segítene. A bátyám Pulitzer-díjról beszélt, pedig nem az a fajta, aki eltúlozza a dolgokat. Illetve nem az a fajta volt... Hát nagyjából ennyi. - Indulásnak elég lesz. - Meghagyom a telefonszámomat a titkárnőjénél, ha kérdése van, keressen bátran! - mondta a nő, és felállt. - Remek! Christine majd aláíratja önnel a szerződést - felelte a nyomozó, aztán kezet rázott a nővel. - Ja, és még valami, egyetlen szó! Scheinberg-szindróma. A bátyám mondta, amikor felhívott. Nem tudom fontos lehet-e, de úgy éreztem neki az. - Még sosem hallottam róla. - Én sem. - Ha bármit megtudok, értesítem - mondta a nyomozó, és búcsút intett. A nő kiment, és becsukta maga mögött az ajtót. Blackberry felállt, a kijárathoz osont, és hallgatózni kezdett. Christine remekül végezte a dolgát. A nő pillanatok alatt átesett a formaságokon, aztán máris rátértek az érdemi kérdésre. - Milyen formában kíván fizetni? - Ötezer dollár van nálam készpénzben, a maradékot átutalással. - Öt banki napot tudunk várni, ha addig kiegyenlítetlen marad a számlája fagyasztjuk az aktáját, és késedelmi kamatot számolunk fel. - Még ma átutalom a pénzt. Blackberry alig tudta visszafogni magát. Amint meghallotta az ajtó csukódását kiugrott az előszobába. - Ez a spiné végleg kihúz minket a szarból! Ötezer dollár készpénz! - mondta, és felkapta az asztalról a bankjegyeket. -Jól tele van a csaj!

- Meghalt a bátyja. - örökölt? - A biztosító állja a cechet. - Valami rázós ügy? - Ennél rázósabb már nem is lehetne. A bátyát kísérgettünk a városban Derekkel. A kocsija még mindig nincs kész. Azt mondta több mint két tucat golyót szedtek ki a motortérből. A szerelő nem akarta elhinni neki, hogy senki se halt meg. - Hogy mostátok ki magatokat? - Perez segített. Azt mondtuk, hogy megijedtünk a lövések hangjától, és elfutottunk. Amikor a zsaruk meglátták a golyókat a kocsiban, nem kérdezősködtek tovább. - Mi lesz a csajjal? - Semmi. Megcsinálom, amit elvállaltam. Utána nézek, hogy mi lett a bátyjával, de semmi több. Persze ennyi pénzért még a diliházba is bemegyek, ha kell. - Diliház? - Ez a Josef, a Falloon and Boyd Klinika körül szaglászott. Állítólag rájött valami nagy szemétségre, ezért húzták rá a vizes lepedőt. Ahogy forrósodik a helyzet rögtön lepattanok, ezt a Colyen csajt meg egye csak a fene! A bátyja miatt már éppen eleget kockáztattam. - Egy szentimentális barom vagy ugye tudod? Blackberrynek leesett az álla. - Miről beszélsz? - Hallottam, amikor a fickó utoljára hívott. - Te lehallgatod a telefonomat?! - Naná, nem akarom, hogy derült égből érjen a hír, hogy nincs pénzed a béremre! - felelte a titkárnő, aztán halkabban folytatta. - És azt is tudom, hogy elmentél a találkára, hiába mondtad, hogy nem érdekel. - Az a fickó akkora barom volt, hogy keresve sem találsz nagyobbat. Hagyta magát kidobni a rendőrségről. Azt mondták neki, nincs rá bizonyíték, hogy őt akarták megtámadni, és nem kapott védelmet. - Ez igen! Valakinek nagyon komoly kapcsolatai vannak! - Terrorista akciónak állították be az egészet. Az emberek mostanában vevők az ilyen történetekre. Szóval, mire a helyszínelők kimentek, már úgy is nézett ki az alagút. Colyenről azt hitték, hogy valami mániákus futóbolond, és kirakták az utcára. - Szóval ezért hívott fel téged. - Alaposan be volt szarva. Minden pénzt megadott volna érte, hogy felszedjem, én barom meg nem bírtam magammal! Csak éppen mire odaértem már halott volt. - Még szerencséd, hogy nem varrták a nyakadba az egészet! A nyomozó elmélázva bólogatott, aztán az irodája felé indult. - Az, szerencse!... Akkor elintézed azt a számlát? - Mi? Ja, persze! - És nézd meg a számlát is hátha megjött a pénz! - Naná! - felelte a lány, és máris szedte a cuccát. Blackberry éppen csak leült a székébe, amikor Christine egy papírt

dugott az orra alá. - A meghatalmazás, na igyekezz! A férfi aláírta a cetlit, mire a lány az ajtó felé iramodott. - Mire ez a nagy sietség? - Ha tényleg megjön a pénz, még legalább két hónapig biztosan van állásom - felelte a titkárnő kutyafuttában, és kiviharzott az ajtón. Blackberry néhány pillanatig elképedve bámult utána, aztán maga elé vette a telefont, és tárcsázott. - Adja Perez Lullo nyomozót! - mondta, amikor felvették. A készülék néhány kattanást követően zenélni kezdett, aztán meghallotta a mexikói származású rendőrtiszt rekedtes hangját. - Gyilkossági csoport. - Perez, cimbora! De rég hallottam a hangod! - Mi a fenét akarsz már megint? Legalább annyi szünetet hagyhatnál, hogy kimossam magam a szarból, amibe miattad keveredtem. - Ugyan már, nem mondhatod, hogy rosszul jártál! - próbált barátságosabb vizekre evezni. - Épp csak az állásomat kockáztattam miattad... már megint. - Erre valók a barátok. - Igen? Akkor itt az ideje, hogy szerepet cseréljünk! Kezd elegem lenni belőle, hogy mindig én viszem a vásárra a bőrömet! - morogta Perez. - Ahogy akarod cimbora, akkor gondolom nem érdekel, hogy tudnál nekem segíteni. - Egy kicsit se! - A pénz se? - Te meg a pénz, ugyan hagyj már! Majd ha kifizeted azt amivel tartozol beszélhetünk. - Csak mond meg mikor és hol! - Hozd be a kapitányságra! Egy órát még itt leszek, ha nincs itt a pénz, többet ne is lássalak! - Mindjárt ott vagyok! - vágta rá Blackberry, aztán lerakta a telefont. Felkapta a zakóját, és futtában magához vette a lerobbant Chevrolet kulcsait. Mire a rendőrkapitánysághoz ért, kiszámolta a Pereznek járó pénzt. - Ne itt. Menjünk, sétáljunk egyet! - mondta a rendőr, amikor Blackberry hívására megjelent a folyosón. - A parkban amúgy is nyugodtabb - tette hozzá a mexikói. - Mi ez az egész? Azt hittem nem gond, ha munkaidőben bemegyek hozzád - kérdezte a magánnyomozó, amikor kiértek az épületből, és átsétáltak az út túloldalára. - Elhoztad a pénzt? - hagyta figyelmen kívül a másik kérdését Perez. Blackberry a kabátjába nyúlt, és kivette a borítékot. A mexikói habozás nélkül feltépte, és megszámolta a bankjegyeket. - Mind megvan - szólalt meg döbbenten. - Mondtam, hogy elhozom. Beütött a főnyeremény, egy percig sem várattalak volna tovább! - Te akarsz valamit - kapcsolt, és Perez fölényesen elmosolyodott. - Szóval ezért volt a felhajtás.

- Ahogy mondod. Arról a halott fickóról kell valami, akit a parkban vertek agyon. A neve Josef Colyen, védelmet kért, de elutasították a kérését - Tudom, az én csoportom kapta az ügyet. Mi a fenének kellett pont a mi körzetünkbe hozni? A magánnyomozó megvonta a vállát, aztán intett Pereznek, hogy beszéljen. A mexikói fintorogva megvonta a szája szélét, aztán megszólalt. - Agyonverték, aztán kirabolták. Elég csúnyán nézett ki, még jó, hogy a papírjait nem vitték magukkal, így könnyebb volt azonosítani. Az orvos szakértő szerint megpróbált ellenállni. Dulakodtak, de inkább csak alaposan helybenhagyták az ürgét. - Hogyhogy nem vitték el a papírjait? - A pancserek ott helyben szétszedték a tárcáját. A zsebeit átkutatták, az ékszereit elvették. A rablás bőven megáll - mondta elégedetten Perez. - Változik a világ! A rendőr gyanakodva figyelte a másikat. - Ezek a rablók régen megpróbáltak minél gyorsabban lelépni, és egy kukában hagyni a szemetet, ahol már nem verhetik rájuk a balhét. - Ja, változnak az idők. Ez a sok hülye már nem fél semmitől. Azt a csepp agyukat is szétdurrantják kokóval, aztán azt hiszik, hogy legyőzhetetlenek. Tudod mennyi ilyen benga barom ül az előzetesben? Ha mind csak egy napot dolgozna fellendülne a gazdaság. - Szóval az elkövetők igazi pancserek voltak? Perez a fejét ingatta. - Hát nem éppen. A helyszínen semmit sem találtunk, csak néhány jókora lábnyomot. A patológus szerint az ütések nagytermetű elkövetőktől származnak, ami összevág a cipőmérettel, és a becsült testsúllyal. Colyen megpróbált ellenállni, de se vér, se bőr, se haj a köröm alatt. - Esélye se volt. Hányan voltak az elkövetők? - Szerintem ketten, de egy is elég lett volna. A doki szerint úgy kifeszítették a karját, hogy moccanni se tudott. Olyanok csinálták, akiknek van tapasztalatuk az emberek megrendszabályozásában. Amikor láttam a nyomokat, olyan érzésem volt, mintha még valaki lett volna a helyszínen. Ahogy az a két hatalmas fickó tartotta az újságírót..., tudod mintha... - Mintha a harmadik támadó közben számon kérte volna? - kérdezett közbe Blackberry. - Aha. Pénzbehajtók lehettek. - Vagy ápolók egy elmegyógyintézetből. Perez eltátotta a száját. - Mi bajod van? - Ez a Colyen a Falloon and Boyd Klinika körül szaglászott. A rendőr megvonta a vállát.

- Sose hallottam róla. - Majd utána nézel. A lényeg, hogy akad ott elég nagytestű fickó, aki ért az emberekhez. - Baromság, túlbonyolítod! - Szerinted rablógyilkosság volt? - Pontosan. - És, ami az alagútba történt? - Véletlen, rosszkor voltatok, rossz helyen. A terroristák megpróbálnak megfélemlíteni minket. Ott csapnak le, ahol a legkevésbé várnánk. - Te ezt elhiszed? - Láttam a biztonsági kamerák felvételeit, tudom, hogy nem titeket akartak. Blackberry döbbenten hallgatta a másikat. - Te hülye vagy? A mexikói sértődötten nézett rá. - Elfelejtetted, hogy kivel beszélsz? - Én ott voltam az alagútban, nem felvételről láttam, hanem élőben. Szó se volt terroristákról, azok a tagok minket akartak. Pontosabban ezt a Colyent. - Akkor hogy a fenébe úsztátok meg? Blackberry vállat vont. - Elbaszták az időzítést. A terepjáró nem tudott elég közel maradni a mentőhöz, mi meg túl gyorsan kapcsoltunk. - Szóval akkor mégsem voltak olyan profik? A nyomozó a fejét ingatta. - Az alagút tömve volt kocsikkal, a dzsipekkel kerülniük kellett a feltűnést..., ahhoz képest egészen jók voltak. - Ez túl sok nekem, ha van valami értelmes mondanivalód, akkor mond, ha nincs, hagyd a fantazmagóriákat! Blackberry belátta, hogy hiába is erőltetné a dolgot. - Ha megtudsz valamit értesíts! Perez békülékenyen bólintott, aztán búcsúzásképpen kezet rázott a nyomozóval. Blackberry egy ideig elgondolkodva figyelte a távolodó rendőrt, aztán a kocsijához ment, és az irodához hajtott. Az épület előtt ott találta Christine autóját. - Nem azt mondtad, hogy egy egész délelőttödbe fog kerülni, mire elintézed a számlát? - kérdezte a férfi, amikor belépett az ajtón. A lány felnézett az újságból, aztán vállat vont. - Inkább befizettem. - Mi?! - Gondoltam neked is jobb, ha nem vagyok ideges. Ennyit igazán megért. A nyomozó elképedve állt az ajtóban, és úgy érezte menten megfojtja a szőke nőt. A lány észrevette, hogy a másik nem fogadta "könnyen" a dolgot, és újra megszólalt. - Most mit vagy úgy oda? Egy rakás pénzt kaptál, nem igaz?

- Már hozzá is fogtam, hogy kifizessem a tartozásaimat. - Akkor vedd úgy, hogy ez is egy tartozás volt! Blackberry arcát elfutotta a vér. Már éppen ordítani készült volna, amikor Christine bájosan elmosolyodott. - Ugyan már, hogy te mekkora szamár vagy! - nevette a másik dühét. - Egyszerűen mázlim volt. Amikor bementem, és sorszámot húztam, kiderült, hogy én vagyok az első. Az ügyintéző csaj tök nyugodt volt, mert ma még senki sem idegesítette fel, úgyhogy egy szemvillanás alatt elintéztem az egészet. A nyomozó rájött, hogy lóvá tették. - Ezt egyszer még nagyon megbánod! - figyelmeztette a lányt, aztán eszébe jutott a pénz. - Mi van az átutalással? - Gazdag vagy szépfiú! A csaj nem kispályázott, rögtön tizenhetet utalt. A nyomozónak hirtelen minden bosszúsága elillant. - Megvan még a számítógép? - Mi? Hát persze, hogy megvan, hol lenne? - Gondoltam eladtad, hogy fussa körmösre. - Nem is olyan rossz ötlet, csak még magamtól nem jutott eszembe. - Akkor itt az alkalom, hogy megdolgozz a pénzedért! Christine csalódottan nézett a másikra. - Már megint diktálni akarsz? - Internetezni fogunk! - Aha. És ehhez kellünk ketten? Blackberry elengedte a füle mellett a kérdést. - Szedj össze minden anyagot a Falloon and Boyd Klinikáról! Nyomtasd ki őket, aztán tedd az asztalomra! - mondta a nyomozó, majd bement a szobájába, és nekilátott, hogy felfrissítse magát. Még alig kezdett bele a mosdásba, amikor Christine becsörtetett, és az asztalra dobott egy jókora papírkupacot. - Mi ez? - kérdezte meglepve. - Az első adag - felelte a lány kihívón. - Kell több is? Blackberry a jókora aktára nézett, aztán megrázta a fejét. - Honnan a fenéből szedted? - Saját oldaluk van, olyan bőséges anyaggal, hogy alig győztem válogatni közöttük. Persze, ha tudtam volna, hogy mit keresel, könnyebb lett volna. - Még én se tudom! Egyelőre ennyi elég lesz. Ja, van itt még valami. Nézz utána, hogy mi a fene az a Scheinberg-szindróma. A titkárnő az ajtó felé indult. - Ja és egy kávét légy szíves! - szólt utána a férfi. A lány bosszúsan kiviharzott a szobából. Blackberry befejezte, amit elkezdett, aztán inget cserélt, és leült az asztalához. Az első ami feltűnt neki, a fejléces papír volt, ami akár egy első osztályú szállodának is díszére vált volna. Mi ez, a Hilton? - kérdezte magától, aztán nekilátott, hogy átolvassa a bemutatkozó szöveget.

Gyorsan kiderült, hogy a Falloon and Boyd nemzetközi hírű elmegyógyintézet. Az ott dolgozó orvosok rendszeresen publikáltak a világ különböző szaksajtóiban, és az intézmény egész gyógyítási metódusokat meghatározó felfedezéseket tett az elmúlt évtizedekben. A klinika nyilatkozata szerint kiemelkedő szerepet szenteltek a legújabb technika bevonásának a gyógyítási folyamatokba, valamint a hagyományos módszerek továbbfejlesztésébe. Blackberry talált néhány fényképet az intézményről, és a betegszobákat látva még inkább kezdte azt érezni, hogy egy ötcsillagos szálloda bemutató prospektusát nézi. Mi a fene lehet itt, hogy még ölni is képesek érte? - tette fel magának a kérdést. A válasz önmagától adódott. Pénz, méghozzá nem is kevés. Christine bejött, és újabb adag papírköteget dobott az asztalra. - Mi a fene ez? - Amit kértél, a Scheinberg-szindróma - felelte a lány hátra sem fordulva. - És a kávé? - Nyugalom törpediktátor! A nyomozó átlapozta a papírokat, de már az első pillanatban rájött, hogy valami nincs rendben. Az iratok között csupán Scheinberg neve szerepelt, mint a Wilson-kór egyik kutatója. Blackberry rövidesen megtudta, hogy az utóbbi eset örökletes betegség, amely rézfelhalmozódáshoz vezet a páciensek májában, agyában, és ez okozz pszichés valamint viselkedési zavarokat. Scheinberg a kór tüneteinek gyakoriságát vizsgálta, de a szöveg tanulsága szerint semmiféle betegséget nem kötöttek a nevéhez. Christine egy csésze kávét tett az asztalra. - Figyelj csak baby! - szólalt meg Blackberry jókedvűen. - Ott a cukor az alátéten! - mondta mogorván a lány. - Elég szarul érzem magam. - Nehogy pont most patkolj el nekem, amikor végre tudsz fizetni! - Szóval mi jut eszedbe, ha rám nézel? - Az, hogy totál hülye vagy! Mi a picsának ijesztgetsz? - Na látod, ez az! Itt az ideje, hogy kivizsgáltassam magam egy rendes dilidokival. III. - Gyakran foglalkozunk pánikbetegekkel Mrs. Blackberry, a férje a legjobb kezekben lesz nálunk - mondta az orvos Christine-nek, miközben biztatóan mosolygott. Blackberryből a vörös hajú, szeplős képű fickó azonnal kellemetlen érzéseket váltott ki. A túlságosan világos szemek, a penge vékony ajkak, és az apró fogakkal teli száj miatt úgy érezte, mintha a doktor olyan lenne, akár a fűszál: mindig arra hajlik, amerről a szél fúj. A férfi magas,

vékony testalkata, csapott vállai, és törékeny, tojásdad koponyája, csak még inkább megerősítették benne az érzést. - Az egyik orvosi szakkönyvben azt olvastam, hogy nem gyógyítható - felelte a titkárnő, de közben olyan szemeket meresztett az orvosra, amiért egy jobb érzésű bíró kérdés nélkül kimondta volna a válást. - Nos, mostanáig senki sem tudta bizonyíthatóan kezelni a pánikbetegséget, de a kapcsolódó kríziseket képesek vagyunk gyógyszeres kezeléssel tompítani. A betegek nagy része a folyamatos aggodalom miatt hajlamossá válnak a depresszióra, ami könnyen öngyilkossághoz vezethet. Ezenfelül az állandó szorongás keringési zavarokat, gyomorfekélyt és más szervi betegségeket is okoz. Ezeket is kordában tudjuk tartani, ami javít a beteg életminőségén. Arról nem is beszélve, hogy a páciensek a bennük lévő erős feszültséget sokszor alkohollal, kábítószerekkel, nyugtatókkal igyekeznek oldani, amely ezek abususához vezet. - Parancsol? - értetlenkedett Christine. - Könnyen drogfüggővé válnak. - Ezt máshol is megcsinálják fele ennyiért. Nem ezért jöttem ide. Robert szeretne meggyógyulni. Azt mondták, maguknál egy csomó kísérleti módszer működik. Azt akarom, hogy vegyék be a férjemet az egyikbe! Az orvos megértően bólogatott. - Nos, az afféle kísérleti kezelésre egyetlen biztosító sem vállal térítést. - Értem. - Ne értsen félre, nem lebeszélni szeretném, de tudnia kell, hogy semmiféle garanciával sem szolgálhatunk Lehet, hogy a kezelés teljesen eredménytelen marad Robert esetében. - Vannak statisztikáik? - A módszer még gyerekcipőben jár, egyelőre csak biztató részeredményeink vannak. - Mennyibe kerülne? - Azzal együtt, hogy kísérleti programról van szó, az intézmény csupán a szokásos elszállásolás díját terheli a betegre. Mint ahogy azt már mondtam, erre az eljárásra nem vonatkozik a biztosítók kedvezménye, tehát önöknek kell kifizetni a fennmaradó teljes összeget. - Számszerűsítené, kérem? A doktor elfancsalodott, mintha csak a fogát húzták volna. - Kétezer-háromszáz dollárt számolunk fel hetente. Ez más esetben csak az alapellátásra vonatkozik, amennyiben a férje aláírja a jelentkezési lapot, és vállalja, hogy hajlandó bevenni a kísérleti gyógyszereket, akkor tartalmazza a teljes körű kezelés költségeit - mondta az orvos, mintha csak undorodna tőle, hogy anyagi dolgokról kell beszélnie. - És ha az egészet ráírná egy támogatott kezelésre, mi pedig kifizetnénk önnek a különbözetet? - próbálkozott a szőke nő olyan ártatlan mosollyal, hogy a férfinak az első pillanatban le sem esett, hogy mit akar. Amikor aztán rájött, a képe még inkább elfancsalodott. - Azt hiszem nem értem, Mrs. Blackberry. A titkárnő a nyomozóra nézett, a férfi bólintott.