Fazakas Gergely Tamás A szabadságharc ritualizált emlékezete Debrecenben Szimbolikus térfoglalás a perifériától a belvárosig (1849 1902) Emlékezetkultúra és térhasználat: kutatástörténeti és módszertani bevezető Az 1848-as forradalom 50. évfordulójának debreceni ünneplési alternatívájával (március 15. vagy április 11.) foglalkozó tanulmányában Bényei Miklós azt állapította meg, hogy március tizenötödike helyi kultuszának históriája részleteiben még feltáratlan. 1 Ám éppen Bényei, illetve az alábbiakban hivatkozandó néhány további helytörténész sokat tett e városi emlékezetkultúra feltárásáért. Az 1850-es években még rejtőzködő módon, a város perifériáján, aztán 1861-ben, majd 1867-től kezdve egyre szélesebb nyilvánosság előtt, Debrecen belvárosi térségeinek bevonásával zajlottak az ünnepségek. A 19. század utolsó évtizedében azonban amellett, hogy nagyobb látványosságot jelentettek ezek az alkalmak, mint korábban, a március 15-i emlékezők által használt városi tér szűkülését is tapasztalhatjuk. A kommemoráció szervezésében kezdeményező szerepük volt és jelentős részt vállaltak a Református Kollégium diákjai és tanárai, akiknek a nemzeti függetlenség kérdése felekezetük történelmi tapasztalatai összefüggésében is értelmeződött. Ismert volt számukra az a korabeli protestáns felfogás, amely szerint a 48 49-es szabadságharcot a reformáció, illetve a protestánsüldözés és a gályarabság kontinuumaként vagy újjáéledéseként lehet elbeszélni, identifikációs összefüggésben értelmezni. 2 Éppen ezért a debreceni emlékezők is fontosnak tartották a vallásszabadság gondolatát, valamint a protestáns felekezetek egyenjogúsítását. 3 A millenniumi ünnepségek protestáns megítéléséről szóló, Juliane Brandt által vizsgált források (az elhangzott és megjelent református egyházi beszédek, illetve az eseményről szóló tudósítások) is arról tanúskodnak, hogy a reformátusok 1896 táján erősen azonosították a magyar és a protestáns jelleget. Szerintük a reformáció felvétele alapvetően járult hozzá a nemzeti identitás sikeres 1 Bényei Miklós, Március 15. vagy/és április 11: 1848 ötvenedik évfordulója Debrecenben, Könyv és könyvtár, 25, 2003, 397. 2 Lásd erről korábbi írásomat: Fazakas Gergely Tamás, A gályarabok emlékezete és a református egyháztörténet-írás a 19. század második felében = Mártírium és emlékezet: Protestáns és katolikus narratívák a 15 19. században, szerk. Fazakas Gergely Tamás, Imre Mihály, Száraz Orsolya, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2015, 179 197. 3 Bényei Miklós, Kossuth Lajos és Debrecen, Debrecen, Városi Könyvtár, 2003, 220 221. Lásd még Korompainé Szalacsi Rácz Mária, A szabadságharc emléke a XIX. századi debreceni hírlapokban = Emlékek és források..., Debrecen, 1848/49, szerk. Korompai Balázs et al., Debrecen, HBM-i Levéltár, 2001, 317 330. 63
STUDIA LITTERARIA 2021/1 2. VÁROSI EMLÉKEZET ÉS IDENTITÁS megőrzéséhez és a nemzet fennmaradásához, illetve úgy vélték, hogy a katolikusok esetében hiányzik vagy csupán szóban hangoztatott eszme a hazafiság. 4 A debreceni kutatásokon kívül néhány más dualizmuskori város szabadságharcos emlékezetéről is jelentek meg ünnepléstörténeti összefoglalások (Erdész Ádám Gyuláról, Jakab Albert Zsolt Kolozsvárról, Patyi Gábor Sopronról írt 5 ), illetve publikáltak a kérdésről általános érvényű összefoglalásokat, részben kitérve a dualizmuskori emlékezésekre is (Gerő András, Gyarmati György, Gyáni Gábor és mások 6 ). A legalaposabb feldolgozást, a felsorolt szerzők eredményeit is beépítve, M. Lovas Krisztina készítette. Tanulmányaiban és a 2017-ben megvédett disszertációjában egyrészt arról ír, hogy a 19. század harmadik harmadának pesti egyetemi ifjúsága hogyan emlékezett, milyen politikai kontextusban ünnepelte a március 15-éket. Másrészt bemutatta a vidéki kommemorációs gyakorlatokat, valamint számos, általánosabb érvényű emlékezetpolitikai elemzést is végzett. 7 Az országos emlékezési mechanizmusok kontextusában érdemes vizsgálni azoknak a nemzeti jellegű ünnepeknek (eleinte rejtőzködő, később nyilvános alkalmaknak) a debreceni rítusait, amelyek a március 15-i, az augusztus 2-i (az elvesztett 1849-es debreceni csata évfordulóján 8 ) és az október 6-i megemlékezések során formálódtak. 4 Juliane Brandt, A protestánsok és a millennium: Felekezeti és nemzeti identitás a késő 19. század nemzeti ünnepeinek tükrében, Századvég, 11, 1998, 167 193; Uő., A történelmi emlékezet konstrukciója felekezeti perspektívában = Ünnep hétköznap emlékezet: Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén, szerk. Pásztor Cecília, Salgótarján, Nógrád Megyei Levéltár, 2002, 87 102. A felekezeti szempontú emlékezetpolitika kontextusához lásd Kósa László, Katolikus és protestáns magatartásformák az abszolutizmus korában = K. L., Művelődés, egyház, társadalom: Tanulmányok, Bp., Akadémiai, 2011, 141 154; Uő., A református egyház az egyházpolitikai küzdelmek idején = Uo., 289 303; Uő., Egyházi értekezletek : Újítási törekvések a református egyházban az 1894 1895. évi egyházügyi törvények meghozatala után = Uo., 304 317. 5 Erdész Ádám, Ünnep és politika: Március 15-i ünnepek a dualizmus korában egy alföldi városban = Hétköznapok historikuma, szerk. Dusnoki-Draskovich József, Erdész Ádám, Gyula, Békés Megyei Levéltár, 1997, 109 144; Jakab Albert Zsolt, Emlékállítás és emlékezési gyakorlat: A kulturális emlékezet reprezentációi Kolozsváron, Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2012; Patyi Gábor, Március 15. a dualizmuskori Sopronban a helyi sajtó tükrében, Soproni Szemle, 1999/3, 273 285. 6 Gerő András, Március 15 = G. A., Magyar polgárosodás, Bp., Atlantisz, 1993, 397 415; Gyarmati György, Március hatalma A hatalom márciusa: Fejezetek március 15. ünneplésének történetéből, Bp., Paginarium, 1998. Gyáni Gábor vonatkozó írásait több helyen az érvelésem alátámasztásaként használom, ezért nem itt sorolom fel ezeket, hanem a konkrét hivatkozásaim mindig a megfelelő lábjegyzetben olvashatóak. 7 M. Lovas Krisztina, A márciusi ifjak nemzedékének emlékezete a március 15-i ünnepségek tükrében: Március 15-e és április 11-e megünneplése 1849 1898 között (kitekintéssel 1918-ig), PhD-disszertáció kézirata, Bp., ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola, 2017 (beépítve a szerző korábbi tanulmányainak legfontosabb eredményei, valamint a korábbi szakirodalom, ezért ezek legtöbbjére nem hivatkozom); Uő., Ki mire emlékezett március 15-én a dualizmus korában?: Az ünnepségek alakulása az aktuális politikai konfliktusok tükrében, Századok, 2017/6, 1223 1246. Az 1848 49-es szabadságharc kultuszáról és a kollektív emlékezeti rítusokról összefoglalóan: Gyáni Gábor, Történetírás: A nemzeti emlékezet tudománya? = Gy. G., Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése, Bp., Napvilág, 2000, 95 127, itt: 113 127. 8 A csatáról legújabban lásd Horváth Attila, Az 1849. augusztus 2-i debreceni ütközet = A debreceni Honvédtemető és Hősök temetője: Forrásközlések és tanulmányok a szabadságharc debreceni ütközetének 170 éves évfordulójára, szerk. Papp József, Debrecen, 2019, 27 69. 64
FAZAKAS GERGELY TAMÁS A SZABADSÁGHARC RITUALIZÁLT EMLÉKEZETE DEBRECENBEN Ezek áttekintésén túl érintem még az augusztus 25-én, Lajos napján tartott informális, családi-baráti körben megült, az 1880-as évektől egyre nagyobb jelentőséget kapott névünnepet. Jelen tanulmányban viszont nem foglalkozom április 11-ével, az 1898-ban hivatalosan nemzeti ünnepé tett alkalommal, amely sem Debrecenben, sem más városokban nem kapott olyan figyelmet, amely térhasználati szempontból komolyabb relevanciával rendelkezne, még ha a lokális vitákat érdemes is volna az országos kontextussal együtt vizsgálva értelmezni. Április 14-i emlékezeti rítusok, noha a trónfosztás eseménye Debrecenben történt, szintén kevéssé formálódtak meg a városban, ezért most ennek az alkalomnak a történetéről sem szólok, bár korántsem érdektelenek a vonatkozó polémiák, illetve a detronizáció évfordulója iránti érdeklődés lankadásának kérdése. 9 Az alábbiakban az ünneplések nyilvános térhasználati megnyilvánulásainak szempontjából elemzem a forradalom és szabadságharc debreceni emlékezéskultúrájának szerkezetét. Amennyiben a francia és angolszász térhasználati kutatások nyomán úgy véljük, hogy materiális formában, azaz az épületekben és a városi térben is megtestesülhet a múlt, illetve e tér biztosítja az emléktartalom folytonosságát, akkor a debreceni emlékezési mechanizmusok feltárása elsősorban a belváros közepi Emlékkert alakulásának térmorfológiai elemzésével, az Emlékkert református kollégiumi és református egyházi, illetve városi térhasználatának vizsgálatával, a szoborelhelyezések és a későbbi ünneplések, koszorúzások szemantikájának felfejtésével lehet célravezető. Az emlékezet térbeliesítésének folyamatát vizsgálva foglalkozni kell a tágabb, belvároson túli térség ünneplők általi körbejárásának, szimbolikus elfoglalásának kérdésével is. E városszéli, kertségi tereket a szabadságharc leverése utáni évektől kezdve rejtett kommemorációs helyszínként használta, ünnepi alkalmakkor rituálisan, a kollégiumi diákok és a városi polgárok egy része. Részint kényszerűségből, mert a belvárosban a kiegyezésig nem lehetett emlékezni. Részint pedig azért, mert valóban szabadságharcos emlékezeti helyek, azaz sírhelyek, temetők voltak ezek, melyeket szekuláris-nemzeti körmeneti jelleggel 10 be lehetett kapcsolni a rituális gyakorlatba: már az 1850-es, 60-as években, szabadon pedig 1861-ben, illetve 1867-től kezdve. 11 A forrásokban hozzáférhető, a szakirodalomban is elég jól adatolt monumentumállításokat tehát két szempontból rendszerezem, egészítem ki 9 Lásd Bényei, Kossuth Lajos és Debrecen, i. m., 223, 257, Vö. M. Lovas, A márciusi ifjak nemzedékének, i. m., 12 14; Gyáni, Történetírás, i. m., 116 118. 10 Van olyan korabeli adat a debreceni sajtóból, amely használja is a kifejezést, nemzeti és református összefüggésben: közöljük a főiskolai ifjúság körmenetének megállapított programját, amelyhez csatlakozni szokott a város összes közönsége. Márczius 15., Debreczen, 1889. március 12. (21. évf. 50. sz.), [2]. (kiemelés tőlem) 11 A számomra releváns értelmezési keretet, a nemzetközi kutatási eredményekre támaszkodva, magyarul lásd Gyáni Gábor, A városi mikroterek társadalomtörténete, Tér és Társadalom, 1990/1, 1 13; Jakab, Emlékállítás és emlékezési gyakorlat, i. m.; Novák Veronika, Utcák, szavak, emberek: A városi tér használata Párizsban a középkor és kora újkor határán, Bp., ELTE Eötvös Kiadó, 2018, 16 19, 26 31, 141 161; M. Lovas, A márciusi ifjak nemzedékének, i. m., 349 356. 65
STUDIA LITTERARIA 2021/1 2. VÁROSI EMLÉKEZET ÉS IDENTITÁS és értelmezem. Egyrészt úgy, hogy az egyes síremlékeket, emlékműveket milyen felavató rítusok szakralizálták, kvázi-vallási helyszínné formálva a városi emlékezet helyeivé formálódó térségeket. 12 Másrészt, hogy az emlékműveket az ünneplés rituális rendjébe bevonó későbbi alkalmakon milyen térhasználati mintázatok rajzolódtak ki Debrecen periferiális, illetve központi területein. A nyilvános terek mentális szinten leképeződő struktúráját, a tér észlelésének formálódását valamilyen aktuálisan ható vallási vagy politikai ideológia következményének látják többen, s azt elemzik, hogy az adott ideológia miképpen gyakorol hatást a térre, hogyan szimbolizálja a teret. A proxemikus minták értelmezésére irányuló vizsgálatok pedig Keményfi Róbert összefoglalása szerint információhordozó jelrendszerként, a társadalmi kommunikáció és a társadalmi tagolódás kódolt kifejezésrendszereként értelmezik egyrészt a lokális tér kötött és részben kötött elemeit: templomokat, emlékműveket, temetőket; másrészt pedig a kötetlen térformát: a térhasználat napi rutinját és ünnepi rítusait. A jelen tanulmányban bemutatott kutatás során különösen az érdekelt, hogy a városi tér és az e térben ünnepi alkalmak során megformált és megélt rítusok rendje, illetve ezek retorikailag megalkotott ceremoniális kommunikációja miképpen vált integráns részévé az egyszerre lokális és egyszerre nemzeti identitásnak. 13 Az emlékezésterek megalkotásának és az emlékművek létrehozásának, illetve ezek használatának folyamatát több forrásszövegből lehet rekonstruálni és elemezni. Nemcsak a felavatások során elhangzott beszédeket, tudósításokat, feljegyzéseket érdemes vizsgálni retorikai szempontból, hanem azokat a szövegeket is, amelyek a panteonizációt már az adott emlékmű felállítását időben megelőzően, azaz előre, nyelvileg is végrehajtották. 14 Továbbá azokat is, amelyek a felállítást követő években, évtizedekben, az ünneplések alkalmával (vagy időnként ezektől függetlenül) íródtak: emlékbeszédként, tudósításként, újságcikként stb. Szintén alapvető kérdés, hogy a kortársak milyen jelentéseket tulajdonítottak a kiépülő egyházi és városi kommemorációs tereknek, a fokozatosan elkészült emlékműveknek és emléktábláknak. Miképpen reprezentálták ezeket, hogyan próbálták formálni a közvélemény gondolkodását, illetve mi következtethető 12 Vö. Gyáni Gábor, Modernitás és hagyomány a nagyvárosi múltban = Gy. G., Relatív történelem, Bp., Typotex, 2007, 74 85, itt: 74. 13 Lásd Keményfi Róbert, A nemzeti tér építésének lokális útjai, mitikus képzetei és térképi megjelenítésének formái, Debrecen, 2010 (MTA doktori értekezés kézirata), 29 34. Egy ehhez hasonló összefoglalás publikálva is: Uő., Földrajzi tér és etnicitás: A kritikai geográfia tanulságai az etnikai viszonyok tanulmányozása számára = Etnicitás: Különbségteremtő társadalom, szerk. Feischmidt Margit, Bp., Gondolat MTA Kisebbségkutató Intézet, 2010, 106 110. Vö. ehhez David Atkinson, Denis Cosgrove, Urban Rhetoric and Embodied Identities: City, Nation, and Empire at the Vittorio Emanuele II. Monument in Rome 1870 1945, Annals of the Association of American Geographers, 1998/1, 28 49; Jan Assmann, A kulturális emlékezet: Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, ford. Hidas Zoltán, Bp., Atlantisz, 2004, 141 142. 14 Porkoláb Tibor, Nagyjainknak pantheonja épűl. Közösségi emlékezet, panteonizáció, emlékbeszéd, Bp., Anonymus, 2005, 85 86, 95 106. 66
FAZAKAS GERGELY TAMÁS A SZABADSÁGHARC RITUALIZÁLT EMLÉKEZETE DEBRECENBEN ki utólag a korabeli diskurzusokból? Éppen ezért a feltárás során elsősorban a nyilvánosságnak szánt szövegeket a sajtóban és más nyomtatványokban közölt cikkeket, felhívásokat, elhangzott beszédek leiratait stb. vettem figyelembe. 15 Az alábbiakban 1849-től kezdve tekintem át és értelmezem a fentebb említett szabadságharcos emlékezeti alkalmak debreceni térhasználati kérdéseit. A vizsgálat felső időbeli határa a századforduló, pontosabban 1902 augusztusa, amikor a belvárosi Emlékkertben felállították a Szabadságszobrot. (Ez utóbbi az 1867 óta ott álló Haldokló oroszlán allegorikus monumentumának megürült helyére került, miután azt 1899-ben a csigekerti Honvédtemetőbe vitték. A Szabadságemlékmű helyére pedig 1906-ban felállították a ma is ott álló Bocskai-szobrot.) Mivel az ünnepi térhasználat debreceni történetét vizsgálom, az áttekintett bő fél évszázad egyes szakaszait és így dolgozatom fejezeteit nem kizárólag az országos politikatörténeti események dátumainak megfeleltetve tagolom, ahogyan azt M. Lovas Krisztina teszi, munkája rendszerező jellege miatt érthető módon. 16 Az alábbi kronológiai rendben viszont szintén figyelembe veszem a szabadságharcra történő debreceni emlékezés változásait, a monumentumállítások és -áthelyezések időpontjait. Ugyanis az ilyen alkalmakkor leleplezett emlékművek jelölték ki a debreceni szekuláris-nemzeti körmenetek térbeli végpontjait, illetve közbeeső stációit, és engem éppen e lokális kommemorációs rítusok vizsgálata érdekelt. A rejtőzködő megemlékezések időszaka (1849 1867) E fejezetben azt tekintem át, hogy a szabadságharc leverése és a kiegyezés közötti szűk két évtizedben miképpen formálódott a nemzeti szabadságharc debreceni emlékezete, illetve hogyan kapcsolódott össze a helyi Csokonai-kultusszal, tekintettel az ünnepi térhasználat praxisára, a térfoglalás szemantikájára. 17 Ezt megelőzően azonban érdemes figyelemmel lenni a forradalom kitörésének első évfordulójára is, amikor még hivatalosan és szabadon lehetett ünnepelni országszerte: ez az alkalom ugyanis a kiegyezés után valamelyest mintaként szolgálhatott. 15 E módszertani gyakorlathoz, valamint a közösségi emlékezés szerkezetének 19. század második felében releváns tipológiájához (megemlékezési alkalmak, kommemorációs helyszínek, emlékezési aktusok, rituális eszköztár, a kulturális emlékezet térbeliesülő és tárgyiasuló reprezentációi, az emlékezetet működtető intézmények, az emlékezet szervezői és felügyelői), kolozsvári anyagon kidolgozva, lásd Jakab Albert Zsolt, Homo memor: A 19 20. századi (lokális) emlékezéskultúra szerkezete = Aranyhíd: Tanulmányok Keszeg Vilmos tiszteletére, szerk. Jakab Albert Zsolt, Vajda András, Kolozsvár, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Erdélyi Múzeum-Egyesület Kriza János Néprajzi Társaság, 2017, 401 418. 16 M. Lovas, A márciusi ifjak nemzedékének, i. m. 17 Jelen fejezet az alábbi cikk javított, bővített változata: Fazakas Gergely Tamás, Nemzeti költő a 19. századi város szövetében: A debreceni Csokonai-ünnepélyek és a szabadságharc emlékezetének szöveg- és térhasználati összefüggései 1871-ig = közöttünk a Mester : Tanítványi köszöntőkötet a 60 éves Debreczeni Attila tiszteletére, szerk. Bódi Katalin, Bodrogi Ferenc Máté, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2019, 43 55. 67
STUDIA LITTERARIA 2021/1 2. VÁROSI EMLÉKEZET ÉS IDENTITÁS 1. A forradalom első évfordulója Debrecenben 1849. március 15-én az ideiglenes fővárosban tartózkodó politikai szereplők, továbbá polgárok, katonák és a felekezetek képviselői részvételével nagyszabású megemlékezést tartottak. Az ünneplés délelőtt a város katolikus templomában, a Szent Anna plébánián kezdődött, majd méltóságteljes átvonulást követően a református Nagytemplomban folytatódott. Ezután katonai díszszemlét tartottak a Piac utcán, illetve a Városháza előtti térségen (amelyet 1848 49-ben hivatalosan is Szabadság térnek neveztek 18 ), ahová a tömeg is díszmenetben vonult. A délutáni alkalom a város Péterfia utcai kapujától északra, a Nagyerdő parkosított részén, a Fürdőháznál (Vigadó) folytatódott, ahová már jóval kötetlenebbül vonulhattak ki az ünneplők. Egy-két szónoklat elhangzott, de az estébe nyúló rendezvény többé-kevésbé szervezetlen zenés mulatság volt, ökörsütéssel és borral. 19 2. Megemlékezések 1849 és 1860 között A szabadságharc és a kiegyezés közötti időszak ünnepléseiről országos viszonylatban igen hézagosak a források. 20 Az 1850-es, 60-as évek debreceni kommemorációs gyakorlatáról is inkább utólagos visszaemlékezésekből értesülünk. Kortárs tudósítások alig készülhettek, mert komoly kockázata volt még a feljegyzéseknek és utalásoknak is, illetve egy évtizedig alig volt nyilvános sajtó Debrecenben. Amikor a rövid életű, 1850-ben három hónapig működő városi szépirodalmi újság engedélyt kapott a megjelenésre, a debreceni költő kultusza jegyében Csokonai Lapoknak nevezték el. Az újságot ismertető korábbi sajtótörténészek már említették a cikkek szabadságharcra történő allegorikus utalásait, illetve tárgyalták az 1849. augusztus 2-i debreceni csata első évfordulójára a lapban megjelent összefoglalót a történész Szűcs István tollából. 21 A korábbi szakirodalmi feldolgozások szintén regisztrálták, hogy a lapban közzétett számos versben továbbélt a Petőfi-féle Csokonai-kép, például olyan szövegekben, amelyek ha részben metaforikusan is a debreceni költő sírjának meglátogatására 18 Vö. Balogh László, Debrecen város utcanévkatasztere, Debrecen, [Hajdú-Bihar Megyei Levéltár], 2007, 361. 19 Erdélyi Mónika, Nemzeti ünnep születik: 1849. március 15. = Rítusok, folklór szövegek, szerk. Barna Gábor et al., Szeged, Kairosz, 2004, 159 173, a debreceni ünneplésről: 164 166; M. Lovas, A márciusi ifjak nemzedékének, i. m., 30 40, a debreceni ünneplésről: 34 40. 1849. március 15-e ünneplésének 45. évfordulóján, 1893-ban a helyi sajtó is felidézte ezt az első kommemorációs alkalmat: Márczius 15-dikének első megünneplése, Debreczen, 1893. március 16. (25. évf. 53. sz.), 1. A 19. század közepi parkosított Nagyerdőről lásd bővebben Krankovics Ilona, A volt Fürdőház, a Nagyerdei Vigadó építésének története, A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve (2004), szerk. Magyari Márta, Debrecen, Déri Múzeum, 2005, 261 268; Papp József, Vaderdőtől az intézményparkig: A debreceni Nagyerdő beépülése, Debreceni Disputa, 2006/6, 36 41; Uő., Adalékok a reformkori Debrecen városképéhez = Pákh Albert, Utazás Debrecenben, szerk. Lakner Lajos, Debrecen, Déri Múzeum, 2016, 101. 20 M. Lovas, A márciusi ifjak nemzedékének, i. m., 6, 41 56, 59 67. 21 Szűcs István, 1849. augustus 2-ika emléke, Csokonai Lapok, 1850. augusztus 3., augusztus 7., augusztus 10. (1. évf. 10., 11. és 12. sz.), 73 76, 81 84, 90 93. Reprint közlés: A debreceni Honvédtemető, i. m., 206 218. 68
FAZAKAS GERGELY TAMÁS A SZABADSÁGHARC RITUALIZÁLT EMLÉKEZETE DEBRECENBEN ösztönözték az olvasókat. Sőt, a Csokonai Lapok szerkesztői, Oláh Károly és Orbán Pető már az 1850. július 3-i, bátor hangú köszöntőjükben kijelentették, hogy fontos szerepet szánnak a levert forradalom után zsibbadó költészetnek: mivel nyelvében, irodalmában él és hal nemzet, ily igéretekkel kivánjuk mi a t. közönséget Csokonai emlékoszlopánál a szépirodalom érdekében koszorúba gyűjteni. 22 A Csokonai Lapok 21. számában Debreceni álnéven Oláh Károly szerkesztő 23 által jegyzett Csokonai sírja című vers éppen 1850. július 31-én, Petőfi halálának évfordulóján látott napvilágot. A cím és a megjelenési dátum kapcsolatát, az emlékezés rejtett kettősségét jelezheti egyfelől a nyitó retorikai kérdés ( Ki nyugszik itt? ), amely az aenigma műfaji hagyománya felőli értelmezést implikálja. Hiszen közvetlenül a Csokonait pontosan megnevező cím után, vagyis a látszólagos egyértelműség ellenére éppen arra utal, hogy korántsem kézenfekvő a kérdésre adható válasz. Másfelől a negyedik és ötödik strófa esthajnalcsillag-metaforikája szintén lehetővé teszi, hogy a Csokonaié mellett egy másik költő emlékére is célzás történhessen: S ugy tetszik, hogy két testvércsillagot / Pedig csak egyet kétszer lát szemünk. 24 Bár az 1840-es évek Petőfijének a Csokonai-féle (legalábbis vélelmezett) poétai magatartásra történő rájátszásáról tudhatott a tágabb közönség, illetve kontinuusnak tekinthető e szerephagyomány ismerete, viszont Kelemen Mór 1855-ös kijelentésének (Csokonai a múlt század Petőfije 25 ) a szabadságharc utáni (nem csak debreceni) emlékezeti tradícióban jóval összetettebb jelentése, konkrét politikai konnotációja lehetett, mint amekkora tétje 1849 előtt volt ennek az imázsteremtő gesztusnak. 26 Az 1850-es évekről szóló későbbi visszaemlékezések arról tanúskodnak, hogy a szabadságharc leverését követő bő másfél évtizedben, a kiegyezésig korántsem 1849 első hónapjainak politikai helyszíneinél emlékeztek az ünneplők. A szabadságharc leverését követően ugyanis meglehetősen kockázatos lett volna a belvárosban, a Kollégium, Nagytemplom, Városháza térségében nagyobb nyilvánosság előtt ünnepelni. Ezért az 1850 60-as évek még spontán emlékezésének 27 fojtott (csupán az 1860 októberétől kezdődő háromnegyed év alkotmányos időszakára eső évfordulókon nem tiltott) gyakorlata az urbanizált közeg helyett Debrecen két perifériális régiójában zajlott. Ezek kevésbé voltak szem előtt, valamelyest védve voltak az állandó 22 Lásd Korompainé, i. m., 317 319. A Csokonai emlékére készült versekből idéz, illetve a szerkesztői beköszöntőt hivatkozza és röviden értelmezi: Lakner Lajos, Az Árkádia-pör fogságában: A debreceni Csokonai-kultusz, Debrecen, Déri Múzeum, 2014, 201 203. A Csokonai Lapok részletes ismertetése: Ember Ernő, A debreceni időszaki sajtó, 1849 1867 = A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Évkönyve, Debrecen, KLTE Könyvtára, 1955, 317 326. 23 Az azonosításhoz lásd Bényei Miklós, Kossuth Lajos és Debrecen, i. m., 137. 24 Debreceni, Csokonai sirján, Csokonai Lapok, 1850. július 31. (9. sz.), 65. (kiemelés az eredetiben) 25 Idézi Lakner, Az Árkádia-pör fogságában, i. m., 201. 26 Vö. Szilágyi Márton, A költő mint társadalmi jelenség: Csokonai Vitéz Mihály pályafutásának mikrotörténeti dimenziói, Bp., Ráció, 2014, 395. 27 A kifejezést lásd Pierre Nora, Emlékezet és történelem között: Válogatott tanulmányok, ford. Németh Orsolya et al., Bp., Napvilág, 2010, 13. 69
STUDIA LITTERARIA 2021/1 2. VÁROSI EMLÉKEZET ÉS IDENTITÁS kémkedésektől, katonai fellépésektől, hiszen a lakott részektől távolabb estek. E némileg rendezetlen, városszéli területek egyébként történetileg szintén hiteles emlékezési helyszínekként értelmezhetőek, hiszen 1849 nyarán valóban ezekhez kötődtek a szabadságharc utolsó katonai eseményei. Az időnként rejtőzködő, máskor talán tömeges, de bizonyosan ellenőrzött március 15-i és augusztus 2-i megemlékezések egyrészt a város állandóan lakott részétől nyugatra fekvő területeken zajlottak. A Köntöskert térségében zajló csata helyszínén, a Nagysándor József tábornokról elnevezett halomnál, amely egy ősi kunhalom, azaz kurgán volt: e kiemelkedésről irányította a tábornok a magyar sereget. Valamint ettől beljebb, a város felé, az augusztus 2-i csatában elesett magyar honvédek és orosz katonák tömegsírját magában foglaló, ekkoriban Muszkatemető -nek, majd Honvédtemető -nek nevezett, csigekerti szőlőskertek és majorsági földek határolta ligetes területen. Másrészt az 1850-es, 60-as években a bújtatott rituáléknak szintén némi védettséget jelentett a várostól keletre található, 1849-es honvédsír mint emlékezési hely: a Hosszúpályiba vezető út mellett, az urbanizált közegen túli Csereerdőben. (A sírt a történetileg nem igazolható emlékezet egy bizonyos Szarka kapitányénak tulajdonította.) Ez utóbbi emlékhelyet ahogyan a korabeli újságcikkekből, visszaemlékezésekből tudható legendásította a városi folklór: tündérek őrzik, a folyamatosan ráhelyezett friss virágokat és koszorúkat lehetetlen elvinni stb. Vagyis az emlékezők transzcendens szinten jelenítették meg annak a helyszínnek a biztonságát, amelyet a legnehezebb időkben, a Bach-korszakban és a Schmerling provizórium idején is titokban gondoztak a névtelen emlékezők. Mint az utólagosan írt visszaemlékezésekből kiderül, az 1850-es (és majd az 1860-as) években a csigekerti és a csereerdei kegyeleti alkalmak nem voltak nyilvánosak. Magát a rituálét elsősorban a sírhelyekre titokban történő egyéni vagy családi kizarándokolás, illetve a mezei virágok néma (esetleg imával, egy-két szavalattal vagy énekkel kísért?) elhelyezése jelenthette. Oláh Károly szerkesztő a közös megemlékezésre buzdító 1861 nyári keltezésű felhívásában így idézte fel ezt az időszakot: Tizenegy év alatt nem fejezheténk ki nyíltan a hősök emléke iránti meleg rokonszenvünket, nem fizethettük le irántok a kegyelet adóját; csak szívünk szorult, midőn reájok emlékezénk, lelkünk sajgott, ha a csatatérhez közeledtünk, egy-egy sóhaj lebbent el fájó keblünkből, egy-egy könyű csordult ki síró szemeinkből; vagy csak titokban zarándokolhattunk egyenként Nagy Sándor halmához, hol mint oltár előtt leborulva Isten szabad ege alatt [ ] imáinkat végezvén, mint szabad emberek az ihletés szent perceiben, melyekre a hálózataival mindenütt jelenvalóságot negélylett titkos rendőrség nyomasztólag hatni nem tudott; vagy kézen vezetve a nagy sírhoz gyermekét az apa és anya, titkosan, csak súgva csepegteték gyönge szíveikbe a részvét érzetét [ ]; a mező virágaiból font egy-egy hervadó koszorú a hervadhatatlan erényekkel bírt honfiak pusztuló sírjára, jelölé meg olykor a sírt 70
FAZAKAS GERGELY TAMÁS A SZABADSÁGHARC RITUALIZÁLT EMLÉKEZETE DEBRECENBEN a történész számára, s egy-egy zokogó hölgy, ki elhunyt kedvese hamvainál megáll, mit élő szobor emlékeztetett, hogy nemzeti nagy létünk nagy temetője e hely. 28 Fontos felfigyelni arra a sajátosságra, hogy a kollégiumi diákság körében ugyanebben az időben, az 1850-es években váltak rendszeressé a Csokonai-megemlékezések, a költő november 17-i születésnapja táján, ritkábban január 28-i halála napja körül. 1857-ben, a korábbi iskolai olvasó társaságok nyomán néhány kollégiumi diák megalapította a Magyar Irodalmi Önképző Társulatot. Ez évtől kezdve kéziratos újságot is indítottak, Heti Közlöny címen. A társulat első rendszeres programja Csokonai november 17-i születésnapjának évenkénti megünneplése volt, melyet Miklovicz Bálint indítványára határoztak el 1860. február 5-én. 29 Az effajta diákegyleteknek voltak politikai kockázatai ekkoriban, ezért kizárólag úgy kaptak működési engedélyt a tanári kartól, ha a felolvasásra szánt dolgozatok témái közül kizárják a politikát és mindazt, ami a jóízlés, illem, erkölcs határain 28 Oláh Károly, Figyelmeztetés augusztus 2-dikára!, Debreczeni Közlöny, 1861. július 13. (2. évf. 109. sz.), 445. (A Kisfaludy Károly Mohács verséből származó citátum kiemelése az eredeti szövegben.) Lásd még a következő visszaemlékezéseket a kényszerűen rejtőzködő ünneplések időszakára: Honvéd-emlék Debreczen mellett, Vasárnapi Újság, 1861. február 17. (8. évf., 7. sz.), 80; Debreczeni honvéd-siremlék terve, Vasárnapi Újság, 1861. június 23. (8. évf. 25. sz.), 289; Magyarországi honvédemlékeink, Hazánk s a Külföld, 1868 (4. évf. 45. sz.), 709 714, itt: 710. Szűcs István történész 1871-es visszautalása a csereerdei honvédsírnál és a csigekerti honvédtemetőben történt megemlékezésekre: Szűcs István, Szabad királyi Debreczen város történelme, Debrecen, Városi könyvnyomda, 1871, III, 1021 1022. (Szintén idézi Korompainé, i. m., 319.) Egy 1874-es visszaemlékezés: Az ötvenes években martius 15-én titokban lelkesültünk csak fel az absolut hatalom vizsga kémei ólálkodása mellett, ama dicső nap emlékére, melyen a szabadság szentelt zászlaja kitűzetett, titokban keseregtünk, s hullattuk el könnyeinket az aug. 2-án városunk határán hős halált halt honfiak, s az okt. 6-án kiszenvedett, áldott emlékezetű vértanúk felett. Augustus 2-ka 1849-ben, Debreczeni Ellenőr, 1874. augusztus 1. (1. évf. 23. sz.), [2]. Kései visszaemlékezés: Hamar László, A debreceni szabadságszobor története: A Szabadságszobornak 1902. augusztus hó 2-dik napján történt leleplezési ünnepélyére, Debrecen, Városi Nyomda, 1902, 3. Utólagos helytörténészi feldolgozások: Zoltai Lajos, A debreceni Honvédemlék keletkezése: A vándorló kőoroszlán története: Alkalmi visszaemlékezések, Debreczeni Újság Hajdúföld, 1931. augusztus 1. és augusztus 2. Zoltai cikkét jegyzetekkel ellátva közzéteszi (az alábbiakban innen hivatkozom): Szendiné Orvos Erzsébet, Honvédemlékek Debrecenben = A debreceni Honvédtemető, i. m., 71 86, itt: 73 74; Korompainé, i. m., 317 322; Papp József, A Honvédtemető és Hősök temetője Debrecenben = A debreceni Honvédtemető, i. m., 16 19; Horváth Attila, Krisztusi feltámadás 1849-ben, avagy Szarka kapitány haláláról, Hajdú-Bihari Napló, 2017. szeptember 11. (74. évf. 212. sz.), 7. 29 Balogh Ferenc, Csokonay szobrának leleplezési ünnepélye Debrecenben, 1871. okt. 11., Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező, 1871. október november (2. évf. 10 11. sz.), 508; Győri L. János, A Kollégium szerepe a magyar irodalom művelésében = A Debreceni Református Kollégium története, szerk. Barcza József, Bp., A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, 1988, 657; Lakner, Az Árkádia-pör fogságában, i. m., 208. Balogh kollégiumtörténeti monográfiája szerint a Magyar Irodalmi Önképző Társulat 1860. november 17-én kezdeményezte Csokonai születése évfordulójának megünneplését, mely azóta évenkint megtartatik. Balogh Ferenc, A Debreceni Református Kollégium története adattári rendszerben, Debrecen, Hoffmann és Kronovitz Könyvnyomdája, 1904[ 1915], 669. 71
STUDIA LITTERARIA 2021/1 2. VÁROSI EMLÉKEZET ÉS IDENTITÁS túllépne. 30 Ha közvetlen politikai utalások nem is hangzottak el (vagy nem maradt fenn ezek nyoma), a Csokonai-ünnepléseknek mégiscsak volt az irodalmi hagyományon túlérő jelentősége a kiegyezést megelőző években. Ugyanis a nemzeti költőként is értelmezett debreceni poétára történő megemlékezések a kommemorációs mikroközösségben (kollégiumi diákok, városiakkal kiegészülve) allegorikus jelentéssel telítődtek, ezáltal, akár kimondatlanul, a szabadságharc, illetve a szuverénként tételezett magyar kultúra és nemzet ünneplésére is vonatkoztak. Ezért indokolt azt állítani, hogy Csokonai kultusza ekkoriban jelentős közösségformáló és -összetartó szerepet töltött be Debrecen életében. 31 Amikor a diákok a Kollégiumban tartott megemlékezés (felolvasások, előadás, kórusének) után kizarándokoltak ünnepelni 1861 januárjában már bizonyosan 32 a város nyugati határába, Csokonai sírjához a Hatvan utca végi temetőbe, 33 akkor részben hasonló útvonalat jártak be, hasonló rituális teret jelöltek ki, mint amikor a nyilvános kommemorációs aktusok számára tiltott, ám rejtőzködő módon mégis látogatott Nagysándor-halomhoz, illetve a honvéd tömegsírhoz mentek (vagy mentek volna) emlékezni. Az 1867-tel kezdődően engedélyezett szabadságharcos ünneplések tudósításainak visszaemlékezései alapján az is nagyon valószínű, hogy a két útvonal és így a kétféle ünneplés időnként össze is kapcsolódott (lásd az idézeteket a következő fejezet 1. alfejezetében). Ez az összefonódás a kiegyezés utáni néhány évben is érzékelhető, hiszen a március 15-i (és részben az augusztus 2-i) ünneplések rendjét, illetve a szimbolikus térfoglalás menetének útvonalát majd az 1860-as évek végétől 34 legálisan is a református kollégiumi diákok, jelesül a Magyar Irodalmi Önképző Társulat, illetve néhány tanár formálta és szervezte meg évről évre, ugyanúgy, mint már addig is a Csokonai-ünnepeket. 3. Szabadságharcos megemlékezések 1861-ben A rövid alkotmányos időszakba eső évfordulón Magyarországon mindenhol nagyobb nyilvánosságot kaphattak az ünneplések. A szabadságharc nemzeti mártirológiai szempontú értelmezését országszerte fölerősítette az egy évvel korábbi, 1860. március 15-i pesti ünnepen lelőtt Forinyák Géza emléke. 35 30 Barcza Józsefné, Diáktársaságok és diákegyesületek = A Debreceni Református Kollégium története, i. m., 713 714. Lásd még Győri, i. m., 669 670. 31 A kérdésről lásd Lakner, Az Árkádia-pör fogságában, i. m., az idézet: 212; valamint korábbról: Balogh István, Izsó Miklós és a Csokonai-szobor, Művészettörténeti Értesítő, 1953/1 2, 99 104. Lásd még Gáborjáni Szabó Botond, Csokonai Vitéz Mihály a Debreceni Kollégiumban, Debrecen, TTRE, 2015. 32 Balogh Ferenc, Csokonay szobrának leleplezési ünnepélye Debrecenben, 1871. okt. 11., Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező, 1871. október november (2. évf. 10 11. sz.), 508. 33 Vö. ehhez jelen számban Kovács Gergely, A halhatatlanok csapatja ez, melynek nincs híja sohasem! A Debreceni Főiskolai Énekkar (Kántus) történeti tudata és a folytonosság rítusai. 34 Nem csupán 1879-től, ahogyan a kollégiumtörténeti kézikönyv jelzi: Barcza Józsefné, Diáktársaságok és diákegyesületek, i. m., 714. 35 Gyáni Gábor hangsúlyozza, hogy az 1860 márciusában tüntető pesti tömeg az esemény előtt a Kálvin téri református templomban vett részt a mártírok emlékére tartott istentiszteleten: Gyáni, Történetírás, i. m., 72
FAZAKAS GERGELY TAMÁS A SZABADSÁGHARC RITUALIZÁLT EMLÉKEZETE DEBRECENBEN 1861. március 15-én Debrecenben is sokkal szabadabban lehetett ünnepelni, mint a korábbi bő egy évtizedben. 36 A boltok zárva tartottak, délelőtt mindegyik felekezet a saját templomában emlékezett, délután pedig a város lelkes ifjúsága nagy néptömeg kíséretében azon gyászmezőt kereste föl, mely a szomorú emlékezetű 1849-iki egyenetlen harcz sötét színhelye volt. Itt a szózat, hymnus és»nyugosznak ők a hősfiak«elzengése közben, magasztos hazafiúi érzelmekre buzdító szónoklatok tartattak. Este kivilágították a város főbb utcáit. 37 A tudósítás tehát kizárólag a csata helyszínét említi, vagyis úgy tűnik, hogy ekkor csak a belvárostól távolabbi Nagysándor-halomhoz mentek ki, a honvédok csigekerti tömegsírját vagy nem keresték fel, vagy arra valamiért nem történt utalás. Az augusztus 2-i csata 12. évfordulóját megelőzően, 1861. július közepén Oláh Károly felhívásban biztatta a debrecenieket a közös, nyilvános és fényes emlékezésre, felszólítva a városi tanácsot az ünnepély megrendezésére. 38 Azonban a nyár folyamán a gyorsan visszarendeződő, újra abszolutisztikussá váló politikai helyzetben a városi hatóság nem tudta felvállalni az ügyet, mert a katonai hatóságtól ez ellen tiltakozást kapott. Ezért végül csak magánosok ünnepeltek, igen kevesen: csupán néhány lelkesebbek nem állhatták meg a magyar hősök tömegsírjának meglátogatását, zöld ágakat s nemzeti zászlót tűzve a hősök sírjai fölé. Noha a Debreczeni Közlöny keserű cikke szerint lehetett volna még ennél jobbat, többet is tenni minden tüntetés nélkül. A reggeli beharangozáskor minden embernek templomba kellett volna menni gyászöltözetben, és ott imádkozni a hazáért. Bizony megérdemlették volna ezt a derék honvédek [ ]. Sőt, az évforduló táján a honvéd tömegsír és a csatahelyszín környékének rendkívül elhanyagolt állapotát regisztrálja a Debreczeni Közlöny tudósítója. Jelzi, hogy legnagyobb része a népnek tapasztalat! azt sem tudja megkülönböztetni, melyik halom alatt nyugszik honvéd, és melyik alatt muszka. Éppen ezért arra kéri a városi hatóságot, hogy tartsa rendben a temetőt. Valamint arra, hogy jeleltesse meg a honvédek sírját a muszka sírok közt, elég arra egy egyszerű fejfa is ideiglenesen [ ]. Még most talán meg lehet ezt tenni, de nem 10-20 év múlva, ha a nép elméjében lassankint elmosódik a szomorú nap emlékezete, s mit fog mondani az utókor Debreczenre, hol a függetlenség 118 120. Az országos ünneplésekről összefoglalóan, köztük a debreceniről is lásd Erdélyi Mónika, Az 1861. évi március 15-i ünnepségek, Honismeret, 2016/2, 6 11; M. Lovas, A márciusi ifjak nemzedékének, i. m., 56 59. 36 A március 15-ét megelőző éjszaka a Kollégium diáksága a tanári kar előzetes hozzájárulása nélkül gyűlt össze az iskola énektermébe lakomára. Balogh Ferenc, A Debreceni Református Kollégium története adattári rendszerben, i. m., 309. 37 Martius 15-ke, Debreczeni Közlöny, 1861. március 20. (2. évf. 76. sz.), 318. Szintén idézi: Korompainé, i. m., 320. 38 Oláh, Figyelmeztetés augusztus 2-dikára!, i. m., 445. 73
STUDIA LITTERARIA 2021/1 2. VÁROSI EMLÉKEZET ÉS IDENTITÁS kimondatott, de mely egyetlen, határában vívott csata színhelyét sem bírta emlékezetben fönntartani!? 39 A debreceni emlékezetkultúra szempontjából azért is fontos az 1861. év, mert az ekkor alapított Emlékkert Társulat elkezdte megtervezni és megformálni a Nagytemplom és a Kollégium közötti, meglehetősen elhanyagolt, poros, bozótos térséget. A Társulat egy olyan kies, szépen parkosított, nyilvános kert létrehozását tűzte ki célul, amely mint a témát legújabban feldolgozó Lakner Lajos hangsúlyozta a debreceni kötődést is megjelenítő, szimbolikus nemzeti panteonként szolgál, illetve az 1849 és 1867 közötti nemzeti ellenállás részének is tekinthető. 40 Az Emlékkert Társulat, illetve a Honvédegylet kezdeményezésére nagyjából egy időben a Csokonai-szobor felállításának gondolatával 41 az merült fel, hogy az 1849. augusztus 2-i debreceni csata áldozatainak kellene síremléket emelni. Egyrészt a Csigekertben, azon a dombon, amely a csata után befogadta a hősök tömegsírját. Másrészt pedig a keleti Csereerdő Hosszúpályiba vezető útja mentén álló honvédsíron. 1861-ben ez utóbbi sírhelyen szerették volna elhelyezni a szabadságharcos monumentumot. Ám olyan jelentős összeg gyűlt össze, hogy a kivitelre elfogadott allegorikus alkotásnak, a Komlóssy Imre tervei alapján készült, Marschalkó János szobrász által elkészítendő haldokló oroszlán emlékművét 42 már semmiképpen nem a Csereerdő félreeső honvédsírján akarták felállítani, oda csak egy kisebb emléket terveztek. Az időközben elkészült oroszlánszobrot ekkor már vagy a csigekerti honvéd tömegsíron, vagy a csata helyszínén, a Nagysándor-halmon akarták felállítani. Viszont az országgyűlés 1861. augusztusi feloszlatásától fogva a szabadságharcos emlékezés nyilvános rítusai újra tiltottak voltak, egészen a kiegyezésig. Emiatt az allegorikus monumentum felállítása is lekerült a napirendről, az 1861 nyarára elkészült szobrot hat éven keresztül 39 Debreczeni szemle, Debreczeni Közlöny, 1861. augusztus 10. (2. évf. 117. sz.), 479. Röviden hivatkozza Korompainé, i. m., 321. Csak kilenc évvel később, 1870. augusztus 2-án állítottak egyszerű fakeresztet a honvédsírra (lásd erről a harmadik fejezet 2. alfejezetét). 1885. március 15-re készült el a harmadik fejezet 6. alfejezetében tárgyalandó vörösmárvány emlékmű. 40 Lakner, Az Árkádia-pör fogságában, i. m., 204 207; lásd még Balogh István, Izsó Miklós, i. m. Az emlékek, oszlopok, szobrok, képmások létrehozása, jelenléte elengedhetetlenül szükséges az emlékezet kultuszának közösségi szertartásai -ban. Lásd Porkoláb, i. m., 87. 41 Az emlékkert és a Csokonai szobor történelmének rövid vázlata, Debreczen, 1871. március 15. (3. évf. 53. sz.), [1]. Bár a Csokonai-szobor állításának gondolata bizonyos adatok szerint még hamarabb, 1859 óta terítéken volt. Lásd Lakner, Az Árkádia-pör fogságában, i. m., 218. 42 Az oroszlánszobor a luzerni, 1821-es Löwendenkmal nyomán készült, mely a Svájci Gárda 1792-es hősi halálára emlékeztet. Az alábbi cikk úgy fogalmaz, hogy a luzerni híres szabadságszobor mintájára van kicsinyben elkészítve, mint utánzat is oly szép, oly művészi értékkel bíró szobormű. Semperidem, Maradjon a kőoroszlán!, Debreczen, 1898. március 26. (30. évf. 71. [helyesen: 72.] sz.), 2. A luzerni mintáról részletesebben: -a, -r., A Kőoroszlán, Debreczen, 1898. március 30. (30. évf. 74. [helyesen 75.] sz.), 1. Ezekhez hasonlóan a következő évben országos lapban is: Honvéd-emlék Debrecenben, Pesti Hírlap, 1899. március 8. (21. évf. 67. sz.), 7. A luzerni minta első említése a szakirodalomban, az előző mondatban felsorolt korabeli újságcikkek hivatkozása nélkül: Sz. Kürti Katalin, Szoborsorsok Debrecenben, Debreceni Szemle, 1995/3, 424. 74
FAZAKAS GERGELY TAMÁS A SZABADSÁGHARC RITUALIZÁLT EMLÉKEZETE DEBRECENBEN rejtegették Vecsey Imre építész Piac utcai házának raktárában. 43 (A szobor 1867. augusztus 2-i leleplezéséről lásd a következő fejezet 1. alfejezetét.) Noha a Nagytemplom és Református Kollégium közötti térség 1861-ben még nem pontosan körvonalazott célú kommemorációs alkalmak majdani helyszíneként választatott ki a belváros közepén, ám kijelölésének indokoltsága, nemzeti-szakrális jellege nyilvánvaló lehetett mindenki számára. A majdani megemlékezések ide koncentrálásával nagyon is jelenvalónak látszó, folytonosságot mutató múlthoz véltek hozzáférni a kortársak, itt kézenfekvőnek látszott a Gyáni megfogalmazása szerinti nyilvános városi tér történelmiesítése. Ez az 1861-től kezdve kialakítandó kert, 1867-től kezdve pedig lassan kibontakozó szoborpark térségében nem kellett erőszakoltan feltalálni a történelmet, a történelem itt nem pusztán ürügy volt. 44 A helyszín ugyanis már eleve kiemelt jelentőségű volt református szempontból: délről a Nagytemplom, északról a Kollégium, keletről az iskola professzorainak lakásai, nyugatról pedig az egyháztanács székhelye, a konzisztoriális ház állt. De még fontosabb, hogy az Emlékkert kijelölt területét négy égtáj felől határoló egyházi épületek 1849 első hónapjaiban nemzeti szempontból is szakralizálódtak, hiszen alapvető szerepet játszottak a szabadságharc történetében (a városházával, a főutcával és néhány további házzal együtt). Ráadásul mivel e belvárosi térségben 1849 óta nem lehetett ünnepelni, a heroikus múlt ismeretének és a jelenbeli elfojtottság tapasztalatának feszültsége is az 1850-es, 60-as évek rejtett-kommunikatív emlékezetének részévé vált. 4. Megemlékezések 1861-től 1867-ig A visszarendeződő politikai helyzetben újra a magános, rejtett emlékezések következtek. Az 1850-es évekhez a kommemorációs lehetőségek tekintetében is várhatóan 43 Debreczeni honvéd-siremlék terve, Vasárnapi Újság, 1861. június 23. (8. évf. 25. sz.), 289; Magyarországi honvédemlékeink, Hazánk s a Külföld, 1868 (4. évf. 45. sz.), 709 714, itt: 710 711 (az utóbbi cikk alapján, mely Komlóssy Imre adataira épül, úgy tűnik, mintha 1861-ben még csak gyűjtést rendeztek volna a szoborra, de az alkotás csak később készült el); A debreceni kőoroszlán, Budapesti Hírlap, 1899. július 28. (19. évf. 207. sz.), 7 8 (a szobor 1867. augusztus 2-i emlékkerti felállításakor, az emlékmű alatt elhelyeztek egy okiratot, mely a hat évvel korábbi elkészültére is utalt, a cikk e szöveget közli a szobor 1899. augusztus 2-i, honvédtemetőbe történő áthelyezés alkalmából); Hamar, A debreceni szabadságszobor története, i. m., 4. A felállítás eredetileg tervezett helyszíneiről a későbbi tudósítások egy része már nem tudott. Lásd például Kornhäuser Antal, Glosszák a tegnapi ünnephez, Debreczen, 1897. augusztus 3. (29. évf. 181. sz.), 3. Szakirodalmi feldolgozások: Zoltai, A debreceni Honvédemlék (= Szendiné Orvos, i. m.), 74 77; Uő., A debreceni kertségek múltja, Debrecen, Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadóvállalat, 1934, 6; Sz. Kürti Katalin, Köztéri szobrok és épületdíszítő alkotások Debrecenben és Hajdú-Biharban, Debrecen, Hajdú-Bihar megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya, 1977, 27 (a szerző viszont 1995-ös cikkében a szobor elkészültének dátumaként nem 1861-et említi, hanem 1865-öt: Sz. Kürti, Szoborsorsok, 424); Balogh István, Városszépítési törekvések a XX. században, A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei, 40, 1982, 15; Korompainé, i. m., 320. 44 Az értelmezési mintákat és az idézeteket lásd Gyáni Gábor, A város és az imaginárius történelem = Gy. G., A történelem mint emlék(mű), Bp., Kalligram, 2016, 135 151, itt: 145; Uő., Kollektív emlékezet és a tér nagyvárosi kultusza = Uo., 109 118, itt: 117; Uő., Modernitás és hagyomány, i. m., 74. 75
STUDIA LITTERARIA 2021/1 2. VÁROSI EMLÉKEZET ÉS IDENTITÁS hasonló önkényuralmi időszak beköszöntére utalt T. Konrád Gyula Honvédek sirján című, 1861. augusztusi verse, melynek imádkozó beszélője a csalódottság ellenére is derűlátással tekint a jövőbe: [ ] De hát igy lesz ez mind örökre már? Kérdőleg néz a honfi az égre, S im egy vigaszfény leng, dereng alá: Csak bizzunk a magas istenségbe. [ ] [ ] De azt sugja az alvók szelleme: Már nem soká hajnallik bus egünk, Az elhullt vér törvényt s jogot terem, Hasztalan egy csep vért sem vesztettünk. És ha addig is titokban olykor Bajnokok! hozzátok meg-megtérünk, Álmotok ne sértse, hisz szivetek Hamvaiból sarjadt s él reményünk. A mely nemzet jogáért él és hal, Az nem lehet, hogy mint rab senyvedjen, Annak élni kell vezércsillagul Ne csüggedj hát, ne csüggedj nemzetem. 45 Az 1860-as években nyilvánosnak nevezhető emlékezés keretében újra csak metaforikus szinten, vagyis irodalmi szövegekben volt lehetséges bejárni a csereerdei és a csigekerti helyszíneket. A Hortobágy című lap 1863-ban tudatosan a két legfontosabb szabadságharcos emléknaphoz kapcsolódóan közölt Oláh Károlytól egy-egy verset: március 15-én a Debreczeni csereszélen..., augusztus 16-án pedig az Augusztus 2. című költeményt. Az első szöveg elliptikus módon szól a sírhely 50-es évek óta élő rejtett kultuszáról, úgy, hogy egyrészt elhallgatja a megemlékezés okát, másrészt a kultusz tárgyának megnevezését is kerüli az egész költeményben: 45 T. Konrád Gyula, Honvédek sirján, Debreczeni Közlöny, 1861. augusztus 14. (2. évf. 118. sz.), 481. Lásd még néhány héttel későbbről az alábbi vers közlését: Rákosi László, Nagy Sándor emléke, Debreczeni Közlöny, 1861. augusztus 24. (2. évf. 121. sz.), 493. 76
FAZAKAS GERGELY TAMÁS A SZABADSÁGHARC RITUALIZÁLT EMLÉKEZETE DEBRECENBEN Kit fed e sír, nem is kérdve Az utas, e helyre érve, Szent imát rebeg magában; Kezei közt fris virág van. A másik vers úgy viszi színre az emlékezési gyakorlatot, hogy a titkon könnyet ejtő, de a hősök véré -ről azért mégis szólni próbáló felnőtt és a gyermekei közötti, nagyrészt elfojtott beszélgetést imitálja: A nagy temetkező-helynek Mért, hogy még csak nyoma sincsen? Ne fürkészd ezt, hallgass, kincsem! Némi reményt a gyermekek buzgalma ad: a lányka kijelenti, hogy koszorút köt a sírra, a fiú pedig azzal biztatja apját, hogy Feltámadnak a vitézek! 46 A kiegyezés előtti esztendőkben (de talán már az 1850-es években is) a kollégiumi diákok valószínűleg nemcsak egyenként, hanem közösen, nagyobb számban is kilátogattak az augusztus 2-i debreceni csata vagy a tömegsír helyszínére. Egy 1870. márciusi visszaemlékezésből például kiderül bár nem egyértelmű, mely évtizedre vonatkozóan, hogy voltak idők, mikor villogó szuronyok állták el a temetőkhöz vezető utat, hogy tömegesen ne zarándokolhassanak a hősök nyugvó poraihoz. A tanuló ifjúság mégis kiszivárgott láthatatlan utakon. Mindnyájan ott voltak. Ott volt az ifjúság, és a polgárok csoportosultak körülötte, sokszor hangot sem volt szabad kibocsátani ott az imádkozásra kész ajkakról. 47 Az ez évi ünneplésre való felhívás is ilyen gyakorlatra utalt: holnap a honvédtemetőben a szokott kegyeletes ünnepély ismét megtartatik, a mi az önkényuralom szakában sem maradt el soha. A nagy közönséget, kivált a tanuló ifjúságot sem a félelem, sem a zsarnokság sohasem volt képes visszarettenteni, a tömeges részvételtől. 48 1870 augusztusában pedig így idézték fel a korábbi megemlékezéseket: A kegyelet adóját 21 éven keresztül folyvást meghozta e sírokhoz a tiszta hazafiúi szeretet [ ]. Sem az önkénykormány fenyegető parancsa, sem vad erőszak nem volt képes visszatartani a népet a kegyelettől, hogy a nemzet halottainak, a csata napján, külsőleg is meg ne adja tiszteletétét. 49 46 Oláh Károly, Debreczeni csereszélen, Hortobágy, 1863. március 15. (2. évf. 11 sz.), 50; Uő., Augusztus 2., Hortobágy, 1863. augusztus 16. (2. évf. 33. sz.), 153. A versek címét említi, értelmezés nélkül: Korompainé, i. m., 321. 47 Debreczen, 1870. március 16. (2. évf. 53. sz.), [1.]. Szintén idézi: Korompainé, i. m., 323. 48 Martius 15-én, Debreczen, 1870. március 14. (2. évf. 51. sz.), [1]. 49 A debreczeni csata emléke, Debreczen, 1870. augusztus 1. (2. évf. 147. sz.), [1]. Lásd még fentebb, a 28. jegyzetben felsorolt visszaemlékezéseket és a vonatkozó szakirodalmat. 77
STUDIA LITTERARIA 2021/1 2. VÁROSI EMLÉKEZET ÉS IDENTITÁS Ünnepi térhasználat az allegorikus oroszlánszobor emlékkerti felállításától (1867) az 1880-as évek végéig A kiegyezés utáni hivatalos politika az ország számos helyén továbbra is mellőzte és több sajtótermék még ekkor is ignorálta a március 15-i ünnepet: legalább 1872-ig, a 48-as választójogi törvény benyújtásáig, illetve 1873-ig, a forradalom negyedszázados évfordulójáig. Azonban néhány ellenzéki városban már ezekben az években is tartottak megemlékezéseket, a városi és megyei hatóságok távol maradása mellett, s ezekről az alkalmakról helyi tudósítások is megjelentek. 50 Debrecenben szintén így volt ez, és ettől kezdve a szabadságharcra történő emlékezés rítusai is szabadabban formálódhattak, mint a kiegyezés előtt. Itt, több más magyarországi városhoz képest, a március 15-i (valamint az augusztus 2-i) emlékünnepélyek kevésbé voltak zárt-, illetve szűk körűek. A Kollégium Magyar Irodalmi Önképző Társulatához mint az alkalom szervezőjéhez már a kezdeti években csatlakoztak más kollégiumi diáktársulatok, valamint a múlt jelenvalóságának vágyával, a gyász és emlékezet hiteles és aktív fenntartásának ethoszával felruházott egykori szabadságharcos honvédek. 51 Szintén bekapcsolódott az ünneplésbe néhány városi egylet és társulat, további iskolák tanulói, az iparos ifjúság, illetve mindig részt vettek a forradalom eszméjével és emlékével azonosuló városi polgárok, a márciusi megemlékezésen általában nagyobb tömegben, mint az augusztusi ünnepen. A városi politikai szereplők közül azonban a kiegyezés utáni első években még az ellenzékiek közül is kevesen jelentek meg, az 1870-es évek második felétől viszont már jóval rendszeresebbé vált a részvételük. A városvezetés hivatalos képviseletének hiányáról azonban az ellenzéki Debreczen újság még ekkoriban is több ízben tudósított méltatlankodva. 1. Az ünneplés rendje az időszak március 15-i ünnepein A kollégiumi diákság, valamint a hozzájuk csatlakozó városi polgárok 1867. március 15-én immár legálisan vonulhattak ki a csigekerti honvédsírokhoz. A tudósítások a korábbi években kialakult, az előző fejezetben tárgyalt kommemorációs rend folytonosságára utalnak, illetve arra, hogy 1867-ben a forradalom és szabadságharc emlékünnepe még bizonyosan összekapcsolódott a Csokonaira történő emlékezés kollégiumi hagyományával: Ismét leróttuk ez évben [1867-ben] is a kegyelet adóját azok iránt, kik e hazáért küzdve és meghalva most már csendesen nyugosznak a temetőben. Meglátogatta a tanuló ifjúság az 1849. Aug. 2-án történt debreczeni csatában el esetteknek sírhalmait, hol alkalmi éneklések és szavalatok által fejez- 50 M. Lovas, A márciusi ifjak nemzedékének, i. m., 68 72, 77, 334. Az 1872-ben benyújtott 48-as választójogi törvény következtében élénk politikai csatározások alakultak ki. Erről lásd uo., 78 85. 51 A megközelítés analógiájához vö. György Péter, Az emlékezet szétesése az olvashatatlan város = Gy. P., A hely szelleme, Bp., Magvető, 2007, 145 165. 78