A társadalomtudományok támogatása a HORIZONT 2020 alatt

Hasonló dokumentumok
Horizont 2020 keretprogram Magyar pályázati eredmények és lehetőségek

A MAGYAR H2020 SZEREPLÉS TAPASZTALATAI

dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász

CASA-SCAR nemzeti egyeztetés Magyarországon Hatékony érdekérvényesítés és tudásalapú kormányzás a biomassza-alapú gazdaság területén

Szegedi Tudományegyetem

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, január)

Dr. Jane Pillinger Az EPSU Kollektív Szerzıdéskötési Konferencia számára készült bemutató Pozsony, szeptember

Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a. kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey

Horizont 2020 Éghajlatváltozás, környezet, erőforráshatékonyság. Climate action, environment, resource efficiency and raw materials

Nemzetközi partnerségek és konzorciumépítési lehetőségek a Horizont 2020 programban

A nő mint főbevásárló

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, augusztus)

Fogyasztói árak, február

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt

Területi kormányzás és regionális fejlődés

Mit nehezebb találni: munkahelyet vagy munkaerőt? A munkaerőpiaci helyzet alakulása Romániában

Horizont 2020 keretprogram Magyar pályázati eredmények és lehetőségek

Fogyasztói árak, augusztus

Type of activity Field or subject Target group Number of participants

Az időskori balesetek terhe

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG BELSŐ SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA

halálos iramban Németh Dávid vezető elemző

Az emulticoop Szociális Szövetkezet bemutat(koz)ása Pro Bono díj átadó Budapest, 2011 március 21.

Digitális? Oktatás? C o m p u t e r a n d S t a t i s t i c s C e n t e r

E Q U I C O M M é r é s t e c h n i k a i K f t. H B u d a p e s t, M á t y á s k i r á l y u T. : F.

Climate action, environment, resource efficiency and raw materials

Horváth Gábor főtitkár

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET

Kerékpározás Európában. Bodor Ádám EuroVelo Director, Budapest

Felülvizsgálat napja : - Verzió : 01. BEKEZDÉS 1: Az anyag/készítmény és a vállalat/társaság azonosítása

AES Borsodi Energetikai Kft

Szociális gazdaság. Nyílt munkaerőpiac

Svájci adószeminárium

DIGITÁLIS PÁLYAORIENTÁCIÓ

Logisztika és versenyképesség Magyarországon

Ister-Granum EGTC. Istvan FERENCSIK Project manager. The Local Action Plans to improve project partners crossborder

A HÁZIORVOSLÁS JÖVŐKÉPE HAZAI ÉS NEMZETKÖZI MEGOLDÁSOK

A szolgáltatásmenedzsment nemzetközi szabványa magyarul

Egyszerűsített statisztika

Az információs társadalom és a digitális egyenlőtlenségek főbb irányai és teljesítményei

Rátzné dr. Ludányi Ágnes BIO NCP

Horizont 2020 Éghajlatváltozás, környezet, erőforráshatékonyság. Climate action, environment, resource efficiency and raw materials

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet

A Tanács. A pilléres szerkezet. A Közösség fő szervei. Az Európai Unió szerkezete 3. Az Európai Unió szerkezete. 2. pillér. 3. pillér.

Legyen a természettudomány mindenkié!

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon

Enterprise Vision Day

A K ORM ÁNYZAT E XPORTFEJ LESZTÉSI E SZKÖZRENDSZERE

Horizont 2020 keretprogram Magyar pályázati eredmények és lehetőségek

Nemzetközi kitekintés. 350 milliárd Euró, 1000 milliárd Ft leírt követelés

Szabó István SZIE GÉK. Beke János MTA ABMTB

Milyen új tanulságokkal szolgál a válság utáni időszak az euro bevezetése szempontjából?

A minőségügyi szakfőorvosi és a szakfelügyelő főorvosi rendszer felépítése

Gyermekgondozás (bölcsőde) és az európai szemeszter

Adatok és tények a magyar felsőoktatásról II. Forrás: Adatok a felsőoktatásról és a diplomások foglalkoztatásáról, GVI

Lóránt Károly: Az Európai Unió és Magyarország gazdasági helyzete Magyar Közgazdasági Társaság Fejlődésgazdasági Szakosztály

Háztáji energiatermelés közgazdász szemmel

PÉNZ, DE GYORSAN DR. SUTÁK PÉTER JUSSON HOZZÁ AZ ELNYERT UNIÓS TÁMOGATÁSOKHOZ FAKTORINGGAL EGYSZERŰEN ÉS RÖVID IDŐ ALATT!

Penta Unió Oktatási Centrum. A magyar és román adórendszer összehasonlítása

SPC, Bolar kivétel: forradalmi változások kezdete? Buzásné Nagy Zsuzsanna Richter Gedeon Nyrt.

A kérdőív célja. Oldalról a szervezet

Az európai kutatás nyílt hozzáférését biztosító infrastruktúra. Karácsony Gyöngyi Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár

Az Európai Unió kutatáspolitikájának új irányai


Helyzetkép. múlt jelen jövő. A képességmérés dilemmái. A magyar tanulók tudásának alakulása történeti és nemzetközi kontextusban

A Megújuló Energiaforrás Irányelv és a Nemzeti Cselekvési Terv szerepe a 2020 as célok elérésében

Munkaerőpiac és migráció

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, január)

kultúrafüggő / társadalomfüggő / személyiségfüggő

Örülök, hogy élek Tényleg hiányzik az innováció a kkv- kből?

Application Picture to follow

Az antibiotikumok lehetséges globális hatásai

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március)

Az INNOGROW projekt bemutatása

A háztartási energiafelhasználás jellemzőinek és alakító tényezőinek vizsgálata egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felmérés tükrében

Áprilisban 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak

Ireland. Luxembourg. Austria

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban

1. Átoltottság szerepe: a nyájimmunitás egy egyszerű modellje

Városi közlekedés fenntarthatósága

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, december és év)

Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, november)

A nemzetközi és a belső vándorlás kapcsolata. Részletes kutatási beszámoló

Éghajlatváltozással kapcsolatos akció, környezet, erőforrás-hatékonyság és nyersanyagok

A nemek közötti bérrés mérése: nemzetközi szinten, a Visegrádi országokban és Lengyelországban

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A (szociális) szövetkezet(ek) szerepe a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésében

Fogyasztói árak, február

Átoltottság és védőoltással megelőzhető fertőző betegségek

Folyékony halmazállapot

NeoPhone ClassIP árlista NeoPhone ClassIP price list

Társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon. Simonyi Ágnes főigazgató Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet Budapest 2009.

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Interreg IVC tapasztalatok és a DIFASS projekt eredményei. Németh Róbert Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület

Tájékoztató. clxmkg RE'Z CINK Elektrolit arra az esetre, réz Spilamberto (Mo) Italia. tel: fax:

Híves Tamás. Az iskoláztatási, szakképzési, lemorzsolódási és munkapiaci adatok elemzése

Túlélés és kivárás 51. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS. átmeneti állapot a villamosenergia-piacon. Biró Péter

A magyar gazdaság felülnézetből

Dr. Alena Křížková, Ph.D. Cseh Tudományos Akadémia, Szociológiai Intézet Budapest

Átírás:

A társadalomtudományok támogatása a HORIZONT 2020 alatt A 6. társadalmi kihívások (SC6) új, 2016-2017. évi munkaprogramjának bemutatása SC6 konzultációs nap 2015. december 3. Csiszár Anita vezető tanácsos H2020 SC6 PC és NCP

Az SC6 munkaprogram címe: Európa egy váltózó világban inkluzív, innovatív és reflektív társadalmak 2015. október 14-én az Európai Bizottság közzétette az új SC6 2016-17 munkaprogramot. Az SC6 Europe in a changing world inclusive, innovative and reflective Societies Work Programme 2016-2017 elérhetősége: https://ec.europa.eu/programmes/horizon20 20/sites/horizon2020/files/13.%20SC6_2016-2017_pre-publication.pdf

4 új felhívás csoport (Calls) és 39 pályázati cím (Topics)

A 4 felhívás csoport költségvetése ( M) Calls 2016 2017 Total CO-CREATION 24,5 32,15 56,65 REV-INEQUAL 43,5 3 46,5 ENG-GLOBALLY 11,5 30,5 42 CULT-COOP 19,5 47,5 67 SME instrument 10,8 11,4 22,22 Other Actions incl. FTI 25,2 20,35 45,55 COST 20,68 20,68 41,36 Total 155,68 165,58 321,26

Co-creation for growth and inclusion (CO-CREATION)

Call 1: Co-creation for growth and inclusion Közös európai értékteremtés a társadalom minden szektorában: gazdasági, politikai, közigazgatási, oktatási és kulturális problémák megoldása a fókuszban 9 téma: közös megoldási javaslatok kidolgozása a társadalmi kihívásokra: új oktatási modellek; innovatív közszolgálat; a kutatási eredmények jobb implementálása a politikai döntéshozatalban; a big data hatékonyabb kezelése és feldolgozása stb.

CO-CREATION Topics CO-CREATION-2016-1 Education and skills: empowering Europe s young innovators CO-CREATION-2017-2 User -Driven innovation: value creation through design-enabled innovation CO-CREATION-2016-3 Piloting demand-driven collaborative innovation models in Europe CO-CREATION-2017-4 Applied co-creation to deliver public services CO-CREATION-2016-5 Co-creation between public administrations: once-only principle CO-CREATION-2017-6 Policy-development in the age of big data: data-driven policy-making, policy-modelling and policyimplementation 7

CO-CREATION Topics CO-CREATION-2017-7 Towards a new growth strategy in Europe - Improved economic and social measurement, data and official statistics CO-CREATION-2016/2017-8 Better integration of evidence on the impact of research and innovation in policy making CO-CREATION-2016-9 A European map of knowledge co-creation in support of research and innovation for societal challenges 8

Reversing inequalities and promoting fairness (REV-INEQUAL)

Call 2: Reversing inequalities and promoting fairness Cél a társadalmi és területi egyenlőtlenségek visszafordítása, a jóléti rendszerek újragondolása és átalakítása. 10 téma: a mai radikalizációs folyamatok megértése és kezelése Európában; területi, nemi, oktatási, egészségügyi egyenlőtlenségek okainak és következményeinek feltárása; digitális egyenlőtlenség; fiatalok elvándorlása, mobilitás az EU-n belül stb.

REV-INEQUAL Topics REV-INEQUAL-2016-1 An empirically informed European theory of justice and fairness REV-INEQUAL-2016-2 Contemporary radicalization trends and their implication for Europe REV-INEQUAL-2016-3 Dynamics of inequalities across the life-course REV-INEQUAL-2016-4 Intra-EU mobility and its impact for social and economic systems REV-INEQUAL-2016-5 Inequalities in the EU and their consequences for democracy, social cohesion and inclusion 11

REV-INEQUAL Topics REV-INEQUAL-2016-6 Tackling inequalities at their roots: new policies for fairness in education from early age REV-INEQUAL-2016-7 Spatial justice, social cohesion and territorial inequalities REV-INEQUAL-2016-8 Fighting inequalities through policies against tax fraud and tax evasion REV-INEQUAL-2017-9 Boosting inclusiveness of ICT-enabled research and innovation REV-INEQUAL-2016-10 Multi-stakeholders platform for enhancing youth digital opportunities 12

Engaging together globally (ENG-GLOBALLY) 13

Call 3: Engaging together globally Cél: a stratégiai és geopolitikai környezet változásainak naprakész követése, az ebből adódó kihívások kezelése és a kínálkozó új lehetőségek kiaknázása közös európai uniós szinten. 9 téma:az EU nemzetközi stratégiájának erősítése; a migráció globális kihívásai; EUbilat együttműködés az Ázsia és Csendesóceáni térség, Közép-Ázsia és Kína relációkban

ENG-GLOBALLY Topics ENG-GLOBALLY-2017-1 ENG-GLOBALLY-2017-2 ENG-GLOBALLY-2017-3 ENG-GLOBALLY-2017-4 Situating Europe into the global context: science diplomacy and intercultural relations Shifting global geopolitics and Europe's preparedness for managing risks, mitigation action and fostering peace The European Union and the global challenge of migration Science diplomacy for EU neighbourhood policies 15

ENG-GLOBALLY Topics ENG-GLOBALLY-2017-5 ENG-GLOBALLY-2017-6 ENG-GLOBALLY-2017-7 ENG-GLOBALLY-2016-8 ENG-GLOBALLY-2016-9 The strategic potential of EU external trade policy The Asia-Pacific as a strategic region for Europe The European Union and Central Asia EU-China innovation cooperation on sustainable urbanisation Centres/Networks of European research and innovation 16

Understanding Europe promoting the European public and cultural space (CULT-COOP) 17

Call 4: Understanding Europe - promoting the European public and cultural space Cél: Európa kulturális, szociális egységének és megosztottságának jobb megértése a múltján keresztül. 11 téma: európai demokráciák; az európai ifjúság kulturális műveltsége; kulturális örökség védelme; virtuális múzeumok; vallási megosztottság Európában stb.

CULT-COOP Topics CULT-COOP-2017-1 CULT-COOP-2017-2 CULT-COOP-2017-3 CULT-COOP-2017-4 CULT-COOP-2017-5 Democratic discourses and the rule of law Improving mutual understanding among Europeans by working through troubled pasts Cultural literacy of young generations in Europe Contemporary histories of Europe in artistic and creative practices Religious diversity in Europe - past, present and future 19

CULT-COOP Topics CULT-COOP-2017-6 CULT-COOP-2017-7 CULT-COOP-2016-8 CULT-COOP-2017-9 Participatory approaches and social innovation in culture Cultural heritage of European coastal and maritime regions Virtual Museums and Social Platform on European digital heritage, memory, identity and cultural interaction European cultural heritage, access and analysis for a richer interpretation of the past CULT-COOP-2017-10 Culture, integration and European public space CULT-COOP-2017-11 Understanding the transformation of European public administrations 20

SC6 pályázati eredmények 2015-ben CALLS EURO YOUNG REFLECTIVE INT INSO INSO-5 Submitted proposals Call deadline 28 May 2015 65 145 448 208 109 41 Eligible proposals 63 140 427 198 108 40 Main list 5 3 10 10 7 1 Success rate 7,9% 2,1% 2,3% 10,2% 6,4% 2,5% GAP start 28/10/2015 14/08/20 15 To be signed by 28/01/2016 01/12/20 15

EU 28 rangsor beadott pályázatok száma 2014-2015-ben Ország Beadott pályázatok száma 1. Italy 1896 2. United Kingdom 1377 3. Spain 1371 4. Germany 1117 5. Greece 636 6. Belgium 627 7. Netherlands 597 8. France 593 9. Poland 479 10. Portugal 421 11. Austria 396 12. Romania 320 13. Sweden 315 14. Hungary 277 15. Finland 273 16. Slovenia 268 17. Ireland 233 18. Denmark 228 19. Czech Republic 206 20. Estonia 178 21. Bulgaria 175 22. Croatia 173 23. Lithuania 140 24. Cyprus 128 25. Slovakia 120 26. Latvia 94 27. Malta 71 28. Luxembourg 46 Összesen: 12755 beadott pályázat

EU 28 rangsor - nyertes pályázatok Orszag Nyertes pályázatok száma 1. Germany 62 2. Italy 62 3. United Kingdom 62 4. Spain 41 5. France 37 6. Belgium 33 7. Greece 33 8. Netherlands 28 9. Austria 25 10. Poland 22 11. Sweden 20 12. Denmark 17 13. Portugal 17 14. Hungary 17 (6%-os sikerráta) 15. Finland 13 16. Ireland 12 17. Slovenia 10 18. Croatia 9 19. Czech Republic 9 20. Estonia 9 21. Slovakia 8 22. Latvia 7 23. Lithuania 7 24. Romania 7 25. Luxembourg 6 26. Bulgaria 6 27. Cyprus 5 28. Malta 2 száma 2014-2015-ben

EU 28 rangsor - nyertes konzorciumi tagok száma Ország Konzorciumi tagok száma Igényelt támogatási összeg 1. United Kingdom 97 29 821 028,73 2. Italy 91 23 821 553,13 3. Germany 89 27 857 823,00 4. Spain 64 13 419 444,75 5. Belgium 54 12 240 214,84 6. Greece 52 11 610 798,25 7. France 46 12 738 284,08 8. Netherlands 35 13 641 392,41 9. Austria 32 9 204 856,04 10. Sweden 26 6 763 090,56 11. Poland 24 3 649 228,06 12. Denmark 20 4 381 251,58 13. Hungary 19 2 835 280,50 14. Finland 17 5 075 409,45 15. Portugal 17 2 302 256,67 16. Ireland 15 3 546 940,50 17. Estonia 11 2 091 559,00 18. Slovenia 10 1 867 991,68 19. Czech R. 9 1 483 749,75 20. Croatia 9 1 248 413,25 21. Lithuania 9 948 090,50 22. Slovakia 8 820 786,75 23. Luxembourg 8 2 216 142,25 24. Romania 7 985 874,58 25. Latvia 7 900 712,27 26. Bulgaria 6 978 562,00 27. Cyprus 5 919 831,18 28. Malta 2 444 100,00

SC6 információk a NET4SOCIETY NCP hálózat honlapján

SC6 információk a NET4SOCIETY NCP www.net4society.eu hálózat honlapján SC6 események/nemzetközi infonapok Legfrissebb SC6 témájú publikációk, bizottsági kiadványok SC6 kutatói adatbázis (Research Directory) H2020 SC6 partnerkereső (Partner Search Support)

További SC6 pályázati információk CSISZÁR ANITA vezető tanácsos H2020 SC6 programbizottsági tag és nemzeti kapcsolattartó NKFI Hivatal, Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya anita.csiszar@nkfih.gov.hu 06-1-896-3751 BOROS ILONA tanácsos ilona.boros@nkfih.gov.hu 06-1-896-3743