Több mint kétezren takarították együtt a várost. Költészet napi szavalókórus a főtéren



Hasonló dokumentumok
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról

Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról

1. melléklet 1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12.

4. melléklet 1. SZÁMÚ TERÜLETI VÉDŐNŐI KÖRZET

KÖZLEMÉNY A évi óvodai beiratkozás rendjéről

KÖZLEMÉNY A évi óvodai beiratkozás rendjéről

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

KIVONAT. jegyzőkönyvéből

Sáiwár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 279/2018. (XII.13.) számú képviselő

1. Beszámoló az önkormányzat háromnegyedévi gazdálkodásáról (az előterjesztés később kerül fel a honlapra)

3.! Önkormányzati rendeletalkotás az önkormányzat évi költségvetéséről.

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. MEGHÍVÓ

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről Záró rendelkezések 3.

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete. 20/2015. (IX.28.) önkormányzati rendelete

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon: K I V O N A T a képviselő-testület április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

Tisztelt Képviselő-testület!

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete

forrás: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár március

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

1/1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a június 24-ei képviselő-testületi ülésre

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

E l ő t e r j e s z t é s

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Egyházközségi hírlevél

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

Módosította: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.4.) önkormányzati rendelete. Hatályos október 5.

A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők:

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre

E rendelet a április 1-jén lép hatályba. Nagykáta, március.

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

A II. Debreceni Székely Nap

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel:

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2.

E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

Átírás:

SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2012. ÁPRILIS 20. Több mint kétezren takarították együtt a várost Az összefogás ismét eredményes volt a tavaszi nagytakarítási akcióban 5. oldal Költészet napi szavalókórus a főtéren A versmondó kórust Jordán Tamás színigazgató vezényelte Nagyon sokan mondták együtt az egyik legszebb magyar verset Sárváron is a költészet napján. A Jordán Tamás nevével fémjelzett verses flashmob városunkba is megérkezett. Április 11-én délután egy órakor mintegy ezer versmondó vitte át egyszerre a szerelmet a Kossuth téren. Szerdán délben még csak az látszott, hogy valami nagy-nagy dolog van készülőben a város szívében. Egy órára már összeállt a sokadalom: az alkalmi színpadot több száz diák és érdeklődő vette körül. A versmondó lányokkal és fiúkkal, valamint a felnőttekkel először Kondora István polgármester, egykori magyar nyelv és irodalom szakos főiskolai hallgató osztotta meg a költészettel kapcsolatos gondolatait. Folytatás a 7. oldalon Repülővel érkeznek a turisták Sárvárra Április 14-én landolt fedélzetén 95 utassal a német légi társaság idei első járata Sármelléken, a géppel dunántúli szállodákba érkeztek vendégek, így Sárvárra is. Az októberi szezonzárás helyett november 10-ig járnak hetente négy német nagyvárosból a Lufthansa charterjáratai az új nevén Hévíz-Balaton Airportra. Frankfurtból és Düsseldorfból ezúttal is minden szombaton érkezik gép, de a tavaly csak kéthetenként felszállt hamburgi és berlini járat idén már szintén heti rendszerességgel repül. Ebből a sárvári szállodák is profitálhatnak, hiszen jóval kényelmesebben és gyorsabban juthatnak el a német vendégek Sárvárra légi úton, mint gépkocsival vagy busszal. A Mutsch Ungarn Reisen az ugyancsak német PA Touristik társasággal közösen szervezi az utasokat a légi járatokra, a nyugat-dunántúli gyógyfürdők mellett ebben az évben már balatoni szálláshelyeket is kínálnak. Újdonság az is, hogy mostantól más irodák kizárólag jegyet is értékesíthetnek a sármelléki reptérre érkező charterekre. A kínálat szélesítésének eredményei már tapasztalhatók, az előző év hasonló időszakával összehasonlítva csaknem 30 százalékkal több foglalást regisztráltak a repülőgépes utakra. Tavaszi séta a sárvári arborétumban Tavasszal nemcsak a turistáknak, de a sárváriaknak is számtalan látnivalót, igazi szépségeket kínál az arborétum. A magnóliák virágzása után a rododendronoké következik. Az egy órás körséta alatt további különlegességeket is láthatnak az arborétumban a nézelődők, ilyen például a Gyöngyösből duzzasztott tó, ami mellett 250 éves kocsányos tölgyek állnak. Kisgyerekes családoknak külön öröm, hogy az úszkáló récéket etethetik is. Turistákon kívül iskolás csoportok is látogathatják a helyet, nekik ingyenes szakvezetést is biztosítanak. Közel 400 pályázat a diákírók találkozóján Április 3 5. között 35. alkalommal randevúztak Sárváron a jövő irodalmárai. A találkozó a hagyományoknak megfelelően idén is a várparkban kezdődött, majd a gimnázium dísztermében zárult. Április 3-án délután harmincötödször szólaltak meg a fanfárok a nagy előd lantos-énekmondó emlékművénél, jelezvén, hogy elkezdődött a Kárpát-medencei Diákköltők, Diákírók Találkozója. A szintén a hagyományok körébe sorolható nyitóvers, József Attila Ars poetica-jának elhangzása után az egykori diákköltő, jelenleg zsűritag Vörös István osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Folytatás a 7. oldalon

2 SÁRVÁRI HÍRLAP 2012. április 20. Sárvári gyermekkörzetekhez tartozó utcák A háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 17/2008. (III.28.) számú rendeletet Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. március 22-én módosította, ennek értelmében a három gyermekkörzet helyett két gyermekkörzet került kialakításra az alábbiak szerint: I. sz. gyermekkörzet dr. Garami Ágnes Sárvár, Kodály Z. utca 1. SÁRVÁR Alkotmány utca Alsógyep utca Ágfalva utca Akácfa utca Arad utca Arany J. utca Baross G. utca Bártfa utca Bercsényi Miklós utca Bocskai utca Budai N. A. utca Csallóköz utca Damjanich János utca Dorottya utca Eperjes utca Erdély utca Esze Tamás utca Hársfa utca Hold utca Ikervári utca Isaszeg utca Jókai Mór utca Kanizsai utca Kassa utca Katalin utca Katona József utca Katóköz Kazinczy Ferenc utca Kertekalja utca Kinizsi Pál utca Komárom utca Laktanya utca Malom utca Magyari I. utca Markusovszky utca Március 15. utca Mikes K. utca Munkácsy M. utca Nádasdy F. út 34-től, 61-től Nagyvárad utca Nefelejcs utca Orsolya utca Pálházi G. M. utca Petőfi utca Sársziget utca Soproni utca Székely utca Szérűskert utca Szombathelyi utca Tilosalja utca Tinódi Sebestyén utca Tizenháromváros utca Tomori Pál utca Tompa M. utca Tulipán utca Ungvár utca Vadkert körút Vadkert utca Várkerület utca Vásártér Világos utca Csényeújmajor Csénye-Csénye Füztő* Porpác* Porpác-Csókakő* Porpác-Vasútállomás* Bögöt* * Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2008. (III.28.) számú rendelete 2. (3) bekezdése alapján ellátott további települések II. sz. gyermekkörzet dr. Horváth Magdolna Sárvár, Ady utca 2. SÁRVÁR Ady Endre utca Árpád utca Attila utca Bajti Balassi Bálint utca Bartók B. utca Batthyány utca Bem József utca Berzsenyi Dániel utca Csokonai utca Cukorgyár telep Cukorgyári utca Deák utca Dévai utca Dózsa utca Fekete-híd utca Gárdonyi Géza utca Gyöngyös utca Hunyadi János utca Kabos László utca Kemény István utca Kisfaludy Sándor utca Kiss J. altgy. utca Kodály Zoltán utca Kossuth tér Madách Imre utca Medgyessy F. utca Mező utca Móricz Zs. utca Nádasdy F. út 2-32, 1-59-ig Óvár utca Péntekfalui utca Posta tér Rába köz Rákóczi utca Selyemgyár utca Sylvester J. utca Szatmár utca Széchenyi István utca Szegedi K. G. utca Temető utca Újsziget utca Uzsoki utca Vágóhíd utca Vitnyédi István utca Vörösmarty Mihály utca Zrínyi Miklós utca Hegyközség Almáskerti utca Celli út Iskola utca Kilátó utca Ostffyasszonyfai út Pohárszárogató utca Sótonyi út Újhegy utca Lánkapuszta Balogh Á. utca Földvárpuszta Kanotapuszta Ostffyasszonyfa vá. Vak Bottyán utca Rábasömjén: Diófa utca Ipar telep Mátyás király utca Ölbői utca Rábasömjéni utca Sport utca Szent Imre herceg utca Vasútállomás SITKE* * Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2008. (III.28.) számú rendelete 2. (3) bekezdése alapján ellátott további települések Közlemény Dr. Székely Sándor házi gyermekorvos halálával a doktor úr területi ellátási kötelezettség nélküli praxisa megszűnt. A praxisba bejelentkezett páciensek kartonjait a Népegészségügyi Intézet eljuttatja a lakóhely szerint területi ellátásra kötelezett háziorvosokhoz, házi gyermekorvosokhoz. Ha valaki a további ellátást nem a területileg illetékes háziorvosnál kívánja igénybe venni, természetesen élhet szabad orvosválasztási jogával: a választott új orvosnál kell a TAJ-kártyával jelentkezni. További információ a Népegészségügyi Intézetben kérhető személyesen: Sárvár,Várkerület 4., ill. telefonon: 06-95-320-277. Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Sárvári, Celldömölki Kistérségi Népegészségügyi Intézete Tájékoztató Tájékoztatom Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a 2012. május 1-jei munkaszüneti nappal összefüggésben a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás a következők szerint változik: 2012. 04. 20-án (pénteken) az ügyfélfogadás 8-16 óráig tart, 2012. 04. 21-én (szombaton) az ügyfélfogadás szünetel, 2012. 04. 30-a (hétfő) pihenőnap, ügyfélfogadás nincs. Kérem szíves türelmüket, megértésüket. Sárvár, 2012. április 10. Dr. Szijártó Valéria jegyző Áprilisi ülés Ruhaválogatás Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete április 26-án 16 órai kezdettel tartja soros ülését a Városháza nagytermében, ahol rendeletet alkotnak az önkormányzat 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról. Beszámoló hangzik el a 2011. évi belső ellenőrzési tevékenységről. Napirendre kerül a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának megbízása és a Sárvár Távhő Kft. ügyvezető igazgatójának megbízása is. Ingatlanügyeket is tárgyalnak az ülésen, napirenden lesz a Sárvár, 1458 és 1462 hrsz-ú ingatlanok egy részének kisajátítást pótló megvásárlása, a Sárvár 4536 hrsz-ú ingatlan értékesítése, a Sárvár, 187 hrsz-ú egyházi ingatlan megvásárlása. Átfogó értékelést hallgathatnak meg a képviselők Sárvár város Önkormányzata 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról. Az ülést a Sárvári Televízió élőben közvetíti. A sárvári Gondozási és Családsegítő Központ munkatársai 2012. április 23-án és 24-én (hétfő, kedd) 8 órától 15 óráig ingyenes ruhaválogatást szerveznek. : Sárvár, Nádasdy u. 26. Érdeklődni lehet: 95/326-011; 95/320-148. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Kedves Szülők! A Vármelléki Óvodában működő ÓVÓ KEZEK Alapítvány Kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak, akik 2010. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával alapítványunkat támogatták. A befolyt összeget a nevelő-oktató munkát segítő eszközök beszerzésére, játékkészletünk bővítésére fordítottuk. Kérjük, hogy 2011. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával, adományaikkal továbbra is támogassák alapítványunkat. Adószámunk: 18881152 1 18 Köszönettel: Dr. Dolnyik Gézáné a Kuratórium elnöke

2012. április 20. SÁRVÁRI HÍRLAP 3 Korszerűsítik a Petőfi utcai Óvodát Pályázati forrásból újulhat meg az intézmény A Petőfi utcai Óvoda felújítására benyújtandó pályázatról döntött a sárvári képviselő-testület április 2-i rendkívüli ülésén. Ha sikeres lesz a projekt, akkor egy közel 50 millió forintos beruházás valósulhat meg az intézményben. A Belügyminisztérium rendelete alapján került kiírásra az az energetikai célú program, amelyre a sárvári önkormányzat is pályázik. A testület egyhangú döntése értelmében a Petőfi utcai Óvoda nyílászáróinak cseréje, a külső homlokzati hőszigetelés és a fűtéskorszerűsítés valósulhat meg a mintegy 50 millió forintos beruházásból, ha nyer a pályázat. Nyolcvan százalékban támogatják ezt a pályázatot, és maximum 30 millió forint nyerhető. A költségeket a lehető legpontosabban próbáltuk megfogalmazni, hogy egyrészt több feladatot tudjunk elvégezni, másrészt abban is reménykedem, hogy a közbeszerzési eljárás során a versenyzők lejjebb viszik az áraikat. Tehát bízom abban, hogy a betervezett feladatok a versenyhelyzetnek köszönhetően végül egy 10-14 millió forintos önkormányzati részvállalással megvalósíthatóak lesznek. Egyrészt azért fontos, hogy ilyen pályázatokon részt vegyünk, mert azt már a törvényi szabályozásból biztosan tudjuk, hogy az A nyílászárók és a külső homlokzat is megújulhat óvodák önkormányzati fenntartásban maradnak, és a bölcsődék is megmaradnak nekünk. Másrészt ezek az épületek, köztük a Petőfi utcai Óvoda is a hetvenes, nyolcvanas években épültek, nem kimondottan korszerű anyagokból, házgyári technológiával. Eljárt fölöttük az idő, korszerűsíteni, szépíteni kell őket mondta Kondora István a rendkívüli ülést követően. Az önkormányzat további tervei között szerepel, hogy a Nádasdy iskolához hasonlóan egy sátortetőt építsen a Petőfi utcai Óvoda lapos Fogadóóra tetejére saját erőből vagy pályázati forrásból. Mint azt a polgármester kiemelte, ez nagyon rövid idő alatt megtérülne, mert a továbbiakban nem kellene a tetőszigetelésre költeni, a lapos tető okozta gondokkal, problémákkal együtt élni. További feladatunk mindkét óvodánál, hogy csoportszobával bővítsük a területüket, egyrészt azért, hogy magasabb csoportszámok esetén is kényelmesen elhelyezhetőek legyenek a gyerekek, másrészt, ha csökken a gyermeklétszám, akkor megnyílna a tornaszoba lehetősége az óvodákban ezzel a plusz helyiséggel. Az építkezéskor elmaradt a tornaszoba kialakítása, a mai szabályok viszont előírják ezt hangsúlyozta Kondora István, majd hozzátette: abban reménykedünk, hogy egy gyors pályázati átfutás után még idén ősszel elkezdhetjük az építkezést az óvodában, ha nem, akkor jövő tavasszal. A módszer ugyanaz, mint a Gárdonyi iskolánál: ezek a néhány tízmilliós pályázatok nagyon nagy segítséget jelentenek, és viszonylag gyorsan megtérülnek az energiaköltségek csökkenése kapcsán. -Berta- Kondora István, Sárvár város polgármestere 2012. április 24-én, kedden 10.00-12.00 óráig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal 202. számú irodájában. Pályázati felhívás A Humán Erőforrás Bizottság pályázatot hirdet önkormányzati támogatásban nem részesülő, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján civil szervezetnek minősülő szervezetek (egyesületek, alapítványok), valamint civil szervezetnek nem minősülő egyéb szervezetek (szövetségek, körök, klubok, amatőr művészeti csoportok) önkormányzati támogatásának elnyerésére. A pályázat feltétele, hogy a pályázót ne terhelje tartozás, illetve köztartozás. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. április 27. 12 óra A pályázat benyújtása: írásban maximum két oldalban a kérelem indoklásával, az igényelt összeg és a számlaszám megjelölésével. A pályázat kötelező melléklete: Nyilatkozat tartozásról, köztartozásról Nyilatkozat az összeférhetetlenségről A pályázat benyújtásának feltétele civil szervezetek esetében (alapítványok, egyesületek) a 2011. évről szóló beszámoló, valamint közhasznúsági jelentés letétbe helyezése az Országos Bírósági Hivatalnál, ami a nevezett szervezet részére történő postai, vagy személyes benyújtással valósul meg. Ennek módja a következő: Kérjük a nevezett dokumentumok ajánlott küldeményként kerüljenek megküldésre az Országos Bírói Hivatal részére. A pályázathoz mellékelni kell az ajánlott küldeményként feladott beszámoló, valamint a közhasznúsági jelentés postai elküldéséről az ajánlott küldemény feladóvevényét. A Humán Erőforrás által megítélt támogatás esetén a támogatási megállapodás megkötésének feltétele az Országos Bírói Hivatal által kiállított igazolás benyújtása arról, hogy a beszámoló, valamint közhasznúsági jelentés letétbe helyezése megtörtént. Az igazolás kiállítását, és az Ön részére történő megküldését beszámolóval, közhasznúsági jelentéssel együtt megküldött levélben kell kérni az Országos Bírói Hivataltól. (Szükséges az igazolás megkérése során mérlegelni azt is, hogy mennyi pályázatot kíván a 2012. évben benyújtani a civil szervezet.) A nyilatkozatok, valamint az Országos Bírói Hivatal tájékoztatója átvehetőek a Polgármesteri Hivatal aulájában, vagy letölthetőek Sárvár város honlapjáról (www. sarvar.hu), és az Országos Bírói Hivatal honlapjáról (www.birosag. hu/aktuális hírek/tájékoztató A civil szervezetek beszámolójának benyújtásáról 2012. február 28-i közlemény). A pályázat elbírálásának határideje: 2012. május 7. A pályázatot az alábbi címre kérjük küldeni: Polgármesteri Hivatal (9600 Sárvár, Várkerület 2-3.), Erdős Katalin irodavezető (214. iroda) A pályázattal kapcsolatos információs telefonszám: 95/523-160.

4 SÁRVÁRI HÍRLAP 2012. április 20. Tűz- és polgári védelmi központ lett Sárvár Új szervezeti rendben működik áprilistól a tűzoltás és a katasztrófavédelem. Felügyelők léptek munkába és új parancsnoka van a sárvári hivatásos tűzoltóságnak is. A januárban hatályba lépett katasztrófavédelmi törvényben foglaltak végrehajtása érdekében április elsejétől új struktúrában végzi feladatait a katasztrófavédelem. A cél az egységes irányítás, az egységes jogértelmezés és a törvényesség. A sárvári tűzoltólaktanyában április másodikán tartottak ünnepi állománygyűlést a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség létrejötte alkalmából. Kampel Oszkár ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató ünnepi beszédében felidézte a sárvári tűzoltás történetét, az első IFA-fecskendőtől máig, a korszerű mentőszer gépparkig vezető utat, melynek ő is részese lehetett. Kondora István, Sárvár polgármestere köszöntötte az új felállású katasztrófavédelmi kirendeltséget, jelezve örömét, hogy a város ezzel is tovább növeli térségi jelentőségét, tekintettel arra, hogy az év második felében Sárvár közigazgatási járási székhellyé is válik. Az új rendszer megyei központja Szombathely, de emellett katasztrófavédelmi kirendeltség is működik itt, továbbá a megye két városában, A sárvári katasztrófavédelmi kirendeltség új vezetői állománya Körmenden és Sárváron. Az új sárvári szervezeti egység vezetője Kovács Levente, eddigi sárvári tűzoltóparancsnok lett, akit a kinevezés alkalmából alezredessé léptettek elő. A sárvári körzet 81 településén hatósági, közel kilencven településén tűzoltási feladatot lát el mondta Kovács Levente. A kirendeltségvezető megnövekedett feladatai mellett továbbra is figyelni fog Sárvárra, és reméli, hogy a lakosság csak a hatékonyabb munkájuk alapján fogja érzékelni a változásokat. Tisztújítás után a szocialistáknál Az állománygyűlésen ismertették az új beosztásokat és további előléptetéseket. E szerint a kirendeltség állományában a tűzoltósági felügyelő: Horváth Gábor tű. őrnagy, polgári védelmi felügyelő: Kovács Imre tű. alezredes, iparbiztonsági felügyelő: Szabó Attila tű. százados, katasztrófavédelmi hatósági osztályvezető: Németh Zoltán tű. százados lett. Emellett a sárvári tűzoltóság állományának több tagját is előléptették. Önkormányzati fenntartásból állami kezelésbe került a sárvári tűzoltólaktanya is. A Sárvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság új vezetője Pintér Richárd tű. százados, helyettese Herczeg János tű. százados lett. Az új parancsnok szüleivel korábban már lakott Sárváron, így Pintér Richárd örül, hogy munkája révén ismét itt lehet. Az új szervezeti felépítés új kihívásokat jelent a tűzoltóparancsnok számára, ám az új beosztás sikerének az alapja lesz, hogy az elődök által megteremtett nagy presztízsű poszt elvárásainak maradéktalanul meg akar felelni. A katasztrófavédelemnek mindenhez köze van, ami a lakosság biztonságát, a nemzetgazdaság biztonságos működésének védelmét szolgálja. A most bekövetkezett jelentős változások mind e cél érdekében történtek. Hatékony munkájukról a lakosság ezentúl is csak a híradásokból értesüljön! Sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét az MSZP helyi szervezete a párton belüli tisztújításról, illetve az önkormányzati rendszer átalakításáról. Az április 11-én tartott sajtótájékoztatót Szabó Lajos városi elnök kezdte, aki elmondta, hogy az elmúlt hetekben lezárult a párt életében egy fontos szakasz, mégpedig az alulról jövő tisztújítás időszaka. A szocialista párt városi vezetése gyakorlatilag változatlan maradt: minden generáció jelen van benne, a régi tapasztalt tagok mellett természetesen a fiatalabbak véleményére is kíváncsiak vagyunk. A megyében szintén nem volt jelentős változás, régi-új pártelnökünk dr. Nemény András. A legfelsőbb szinten, országosan is lezajlott a kongresszus, ahol szintén ismert embernek, az eddig is elnöklő Mesterházy Attilának szavazott bizalmat a tagság, így továbbra is ő a párt elnöke, míg Botka László személyében egy új, ambiciózus választmányi elnököt sikerült megválasztanunk. Ez az országos elnökség korban, szakmaiságban, szintén azt a széles és színes rétegezettséget tükrözi, ami a párton belül megvan. Őszintén remélem, hogy most, a személyi kérdések lezárulta után valóban a munkára fog helyeződni a hangsúly mondta Szabó Lajos. Skriba Roland, a ciklusokon átívelő városi beruházásokról szólt. Külön kiemelte, hogy számára, aki a 2010-es önkormányzati választások során ebben a körzetben volt egyéni jelölt, különösen fontos volt a rábasömjéni szennyvízcsatornahálózat kiépítése. Véleménye szerint ez a beruházás jól illeszkedik Skriba Roland, Szabó Lajos és dr. Nemény András a sajtótájékoztatón abba a fejlesztési sorba, amely még a szocialista kormányzás idején indult el Sárváron. Reméli, hogy a jelenlegi kormányzás alatt sem állnak le a fejlesztések, ám aggódik az önkormányzati hatáskörökben bekövetkezett változások miatt. A párt megyei elnöke, dr. Nemény András a Fidesz egyik 2010- es választási szlogenjét idézte. Előttünk a feladat, mögöttünk a kormány! a legutóbbi önkormányzati választások előtt a Fidesz csak éppen azt nem tette hozzá, hogy ez a feladat a demokratikus intézményrendszer leépítése, a fejlesztések leállítása, az önkormányzati vagyon államosítása lesz. Sajnos a fejlesztések az utóbbi időben leálltak, mert nincs meg hozzájuk a forrás, ugyanis egyrészt az Európai Uniós kohéziós alapot befagyasztották, másrészt pedig a minisztérium olyan átcsoportosítást végzett, ami például a közlekedéstől, így például a 86-os út építésétől vont el pénzeket hangsúlyozta a politikus. Nemény András hozzátette, hogy sajnos az eddig jól működő regionális fejlesztési tanácsokat megszüntették, a fejlesztési feladatokat pedig odaadták a megyéknek, de úgy, hogy ahhoz nem rendelnek anyagi fedezetet, éppen ezért a következő időszakban ne is várjunk újabb, nagyobb volumenű beruházásokat. - Jr.-

2012. április 20. SÁRVÁRI HÍRLAP 5 Több mint kétezren takarították együtt a várost Az összefogás ismét eredményes volt a tavaszi nagytakarítási akcióban Az időjárás is kegyeibe fogadta az idei Tavaszi nagytakarítás elnevezésű akció résztvevőit, akik április 13-án a város hat pontjáról elindulva igyekeztek az ősz és tél folyamán keletkezett hulladéktól megtisztítani a várost. Tavaly, hagyományteremtő céllal hirdette meg Kondora István, Sárvár polgármestere a város nagytakarítását, olyan sikeres volt az akció, hogy idén még többen csatlakoztak hozzá. Több mint kétezren vettek részt ebben az évben a zöldterületek és a közterületek megtisztításában: diákok, a képviselő-testület tagjai, a hivatal munkatársai, az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok dolgozói, valamint a lakosság. A város általános és középiskoláinak diákjai április 12-én és 13-án is gyűjtötték a szemetet, megtisztították például a Dózsa utcát, a tizenegy Április 13-a délutánján a város hat pontjáról indult a takarítási akció Kondora István, Máhr Tivadar, Baranyai József, dr. Szabó Gyula, Az erdős területek sem maradtak ki idén a takarításból Kampel Oszkár, Vinter István, Varga Jenő és Papp József képviselők, illetve egy-egy polgármesteri hivatali a Rábasömjéni utca és a volt vasúti töltés környékét. Nagyon örülök, hogy idén több mint kétezren jöttek el erre a közös munkára, az intézmények, az önkormányzati cégek dolgozói mellett nagyon sok magánszemély is csatlakozott a kezdeményezésünkhöz. Annak még inkább örülök, hogy ebben az évben lényegesen kevesebb hulladéktól kellett megtisztítani a várost, mint tavaly. Talán ez annak a fokozott figyelemnek is köszönhető, amely a közterületekre irányult az elmúlt évben a városi nagytakarítási akció meghirdetését követően. Bízom abban is, hogy tudatosabbak is vagyunk mi sárváriak, hiszen egy fürdőváros polgáraiként nem engedhetjük meg, hogy szemetes környezetben éljünk, és fogadjuk a hozzánk látogató turistákat mondta el Kondora István polgármester. Hozzátette még, hogy idén a zárda udvarát is sikerült megtisztítani a civileknek köszönhetően, továbbá a tizenháromvárosi temető és a volt téglagyár kiserdeje is bekerült ebbe a körbe. Végezetül a polgármester köszönetet mondott minden résztvevőnek, aki aktív munkájával segítette az idei városi nagytakarítási akciót, amelynek természetesen jövőre is lesz folytatása. -fr- TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI terápiás és diagnosztikai ORVOS CENTRUM nyílt, 2012. április 1-jén Sárváron. A város szélére is eljutott a takarító kommandó emeletesek környékét, a Vadkert körúttól D-re eső erdőszélt, a volt szovjet temető környékét, a Csónakázó-tó környékét, a Kógertelepet, a Spar környékét és az Alkotmány utcai lakótelepet is. Megújul a tűzoltólaktanya dolgozó irányításával. Péntek délután megtisztították többek között, az Ungvár utcát végig a Zuhogóig, a piac környékét, a Vágóhíd utcát, a cukorgyári kastély körüli területet, a hegyközségi kápolna környékét és Az április 2-i rendkívüli testületi ülésen döntöttek a képviselők a tűzoltólaktanya felújítására elnyert támogatás szerződésének módosításáról. Ezt a döntést az tette szükségessé, hogy január 1-jétől önkormányzatiból állami fenntartásba került a tűzoltóság, ezért a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Igazgatóságát, mint a pályázat végső kezdeményezettjét bevonták a szerződésbe. A sárvári önkormányzat egyébként 10 millió forint önrészt vállalt a tűzoltóság felújításához, melyet idei költségvetésében biztosított is. Az Orvos Centrum vezető orvosa Dr. SZEPESI PÉTER szakorvos, természetgyógyász és homeopata orvos, többéves németországi és hazai klinikai tapasztalattal. Az Orvos Centrum helye SÁRVÁR, Kassa utca 6. (Nádasdy Vendéglő mellett) Rendelésre való bejelentkezés: +36-20-5-46-46-40 Kezelési területek: gyermek és felnőtt allergia, felső és alsó légúti betegségek, emésztőszervi panaszok, fejfájások, migrén, nőgyógyászati problémák, terheseknél magzatfejlődést támogató program, reumatológiai betegségek, autoimmunbetegségek, autisztikus zavarok és rákbetegek immunrendszeri háttértámogatása. Lelki problémák és betegségek homeopszichológiai kezelése. WWW.HOMEOPATIASOPRON.HU

6 SÁRVÁRI HÍRLAP 2012. április 20. Tehetségek gálakoncertje a zeneiskolában A 75 éves Pernecker Jánost is köszöntötték Nagy sikerű gálakoncertet adtak a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola arany- és nívódíjas növendékei. Az iskola nagytermében tartott gálahangversenyen köszöntötték az intézmény korábbi igazgatóját, a 75. születésnapját ünneplő Pernecker Jánost. Minden koncert ünnep, a mostani alkalom azonban különleges volt, mert a versenyek terhe nélkül mutathatták be zenei tudásukat az iskola legjobb helyezéseket elért tanulói. Az örömzene, a gálakoncert ötlete tavaly valósult meg, hisz volt annyi díjazott fiatal művésze a zeneiskolának, hogy közös műsort adhassanak. Az intézmény idén is bízott abban, hogy a zenei versenyeken a sárvári növendékek jó helyezéseket érnek el. Szélesi Attila igazgató számításai beváltak, hisz az idei tanévben tartott regionális és országos megmérettetéseken szép számmal értek el kimagasló helyezéseket az iskola diákjai. A fellépők közül külön említést érdemelt Pfeifer Milán, aki trombitán mutatott játékával hívta fel magára a figyelmet az országos versenyen. A közönséget fagottjátékával elkápráztató Bettermann Jákob a fővárosban folytatva tanulmányait már a művészi pályát választotta, de örömmel lépett fel első iskolájában. A koncerten fellépett további arany- és nívódíjas növendékek: A tamburmajor bot ma is hiányzik Pernecker Jánosnak Boda Márton ének, Csizmazia Zsófia és Ornódi Zsófia furulya, Németh Eszter és Tóth Péter fuvola, Móger Tibor és Szabó Dávid szaxofon. A nagy sikerű koncertet a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola Szaxofon Kvartettje zárta; Ódor Kristóf, Szabó Dávid, Csejtei Tamás mellett Kovács Imre, a megyei kitüntetéssel jutalmazott mester vezetésével. A koncert ünnepi pillanatainak sorát tetézte, hogy a gálán köszöntötték Pernecker Jánost 75. születésnapja alkalmából. A zeneiskola részéről Szélesi Attila Sárvár borával ajándékozta meg, hogy erőt meríthessen. A város nevében Máhr Tivadar alpolgármester pedig néhány Sárvárt bemutató új könyvet adott át a tanár úrnak, hogy első kézből tájékozódhasson a városban történő jelentős változásokról. A karnagy úr három évtizeden át vezette a sárvári zeneiskolát. Az utolsó tíz évben adatott Bettermann Jákob fagottjátékával elkápráztatta a közönséget meg, hogy jelenlegi helyén kialakíthassa azokat a kitűnő körülményeket, melyek a kiemelkedő eredményeket megalapozzák. Ha belép az épületbe ma is kellemes érzés fogja el. Úgy érzem, hogy hazajövök mondja Pernecker János. Bár sok zeneiskolában megfordult, de itt érzi, hogy az utánpótlás, a gyerekek révén élet van az intézményben. A tamburmajor bot ugyan hiányzik Pernecker Jánosnak, amivel már nem tudna menetelni, de annak örül, hogy alkalmanként felkérik, hogy karmesteri pálcájával egy-egy indulót vezényeljen el. És az is büszkeséggel tölti el, hogy egyik tehetséges tanítványa, Szélesi Attila vezeti egykor volt iskoláját és zenekarát. Ha a hagyományok tovább folytatódnak, sokáig lesz még örülnivalója Pernecker tanár úrnak! Asszonykezek szőtte színes világ Magyar gobelinek címmel nyílt tárlat a hazai szövött kárpit művészet legremekebb alkotásaiból a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében. Az érdeklődők a magyar kortárs textilgyűjteményből kaphatnak ízelítőt. A hosszú hónapokig kézzel szövött alkotások a középkorban csak a várak, kastélyok lakóihoz jutottak el és a hideg, nedves falakon hőszigetelőként is funkcionáltak. A gobelin múltja egészen az 1400-as évekig nyúlik vissza. Nevét egy francia kelmefestőről kapta, aki a XV. századi Párizsban alapította műhelyét, és fonalfestéssel, takácsmesterséggel foglalkozott. Az idők során a gobelin eljutott az otthonokba is, de nem keverendő össze az öltéssel készült, előnyomott lyukasztott lapokon való fonalvarrással. A Szombathelyi Képtárban található a hazai gobelinművészet legszebb művei közül jó néhány. Az ott rendezett textil biennáléknak és triennáléknak szerves részét képezték a kárpitszövetek is. Az így kialakult gyűjtemény gondozója, a sárvári kiállítást rendező és azt A Szombathelyi Képtár gyűjteményéből nyílt kiállítást annak gondozója, Cebula- Kazmierczak Anna nyitotta meg megnyitó Cebula-Kazmierczak Anna volt. A gobelinkészítés első nagy korszaka a reneszánsz, az ősi technika megvalósításának szerepköreit, a festő, a rajzoló és a szövőmester feladatát ma a gobelinművész vette át egy személyben. A művészi falikárpit szövés legnagyobb hazai mesterei hölgyek, a szépség mellett a kitartást is megtestesítő női műfaj első magyar alakja Ferenczy Noémi volt. A mostani tárlat kiállítói is kivétel nélkül a hazai kárpitszövés nagyasszonyai (Péreli Zsuzsa, Nagy Judit, Solti Gizella, Hauser Beáta). A magyar gobelin legjelentősebb alkotóinak műveiből összeállított ritka, szép művészi alkotások április 26-ig tekinthetőek meg a Nádasdyvárban.

2012. április 20. SÁRVÁRI HÍRLAP 7 Közel 400 pályázat a diákírók idei seregszemléjén Folytatás az 1. oldalról Kondora István polgármester is köszöntötte a találkozón megjelenteket, végül pedig koszorúzás keretében rótták le tiszteletüket Tinódi emléke előtt. A megnyitót kétnapos műhelymunka követte, melynek során a résztvevők szekciókba tömörülve vitatták meg egymás alkotásait. Csütörtökön este aztán a gimnázium dísztermébe szervezett ünnepélyes gálaműsorral, majd az azt követő nem kevésbé felemelő díjkiosztóval zárult az Írók Szakszervezete, az Írók Alapítványa, a sárvári önkormányzat és a gimnázium közös szervezésében lebonyolított kisjubileumi találkozó. A színvonal egyébként a zsűritagok egybehangzó véleménye alapján idén sem hagyott kívánnivalót maga után. Sem a vers, sem a próza, sem pedig a tanulmány kategória ítészei nem tapasztalták, hogy alábbhagyott volna a pályázók kedve, csökkent volna a számuk (382-en indultak), vagy alant szállt volna a beküldött munkák színvonala. Ami pedig nekünk, lokálpatrióta sárváriaknak különösen jó hír, hogy idén, az előválogató után behívott ötven fiatal versenyző között egy Szombathelyen tanuló sárvári, és egy Sárváron tanuló szombathelyi diákíró is volt. Mindketten a próza kategóriában próbálták ki magukat. Ők voltak tehát a legközelebbi, gyakorlatilag hazai versenyzőnek tekinthető pályamunkások, a leghosszabb Sárvárra vezető utat pedig az a diák tette meg, aki a messzi Székelyföldről indult el a nyugati végekre. Ami pedig a végeredményt illeti: vers kategóriában arany oklevéllel jutalmazta a zsűri a budapesti Apóh Zsófiát és Gantner Dánielt. Ezüst oklevelet vehetett át a szegedi Az ünnepélyes gálaműsoron elhangzottak a legsikeresebb munkák Mészáros Péter és a miskolci Polák Péter, míg a bronzot a szakemberek szerint a sepsiszentgyörgyi Kali Ágnes érdemelte ki, aki a pályázók díját is hazavihette. Ugyancsak bronzot kapott a veszprémi B. Kiss Mátyás és a szigetszentmiklósi Szabó Márton, az érdi Bozó Patrik, a Pannonhalmáról érkezett Ordódy Frantisek és a szegedi Purosz Leonidasz pedig dicséretben részesült. A próza kategóriában arany oklevelet kapott a budapesti Verhás Máté, ezüstöt a kecskeméti Miklya Emese Sára, bronzot pedig a Nyírmártonfalván élő, Debrecenben tanuló Dobi Frida és a pilisszentiváni Bárdi Bálint. Dicséretben részesítette a zsűri a bajsa-bácskatopolyai Nagy Leventét és a komáromi Kiscsatári Zsófiát, a pályázók által megszavazott díj pedig a szegedi Mészáros Pétert illette. Tanulmány kategóriában arany oklevelet vehetett át B. Kiss Mátyás Várpalotáról, ezüstöt a romániai Olasztelkéről meghívott Gál Enikő, míg bronzot a sárvári, de a szombathelyi Bolyai János Gimnáziumban tanuló Bajnok Borbála és a szombathelyi Katics Eszter. Dicséretben részesült Toledo Gabriella (Nyíregyháza), Sárvár város különdíját pedig idén a kovásznai Mátyás Lilla kapta. ráczp Költészet napi szavalókórus a főtéren Folytatás az 1. oldalról A polgármester után dr. Fűzfa Balázs tanár úr, az egyik ötletgazda készítette elő a szellemi terepet a versmondókat instruáló Jordán Tamásnak. A Szombathelyi Weöres Sándor Színház direktora rövid gyakoroltatást követően a dolgok közepébe vágott. A jelenlévők mindössze kétszer mondták el a verset, aztán meghallgatták a Sebő Ferenc-féle énekes-zenés változatot, majd néhány József Attila-verset kaptak ajándékba a Kossuth-díjas színművésztől. Dióhéjban ennyi volt a villámcsődület, ennél azonban lényegesen több dolog történt előtte s alatta egyaránt. A ma már országhatárokon átívelő sorozat ugyanis még 2007-ben indult, akkor, amikor dr. Fűzfa Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem irodalomtanára összeállította az általa legszebbnek ítélt versekből álló, vállaltan szubjektív listát. A versek köré tervezett szimpóziumok keretében aztán Jordán Tamás ötlete alapján mondják azóta is a verseket bizonyos időközönként - egyszerre több százan. Több száz diák és érdeklődő szavalt együtt a főtéren A félórás, rendhagyó irodalomóraként is felfogható közös versmondást hosszú előkészítő munka előzte meg a gondolat megfogalmazódását követően. Ki lehet jelenteni, hogy a tömegeket megmozgató rendezvény végül széles körű városi összefogás eredményeként valósult meg. A helyi ötletgazda a Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola volt. Felhívásukra megmozdult a város, azonnal a kezdeményezés mögé állt minden együttműködő partner. A lebonyolításhoz szükséges anyagi háttér egyik felét a Szent Miklós Plébánia, a másik felét pedig az öt iskola és az önkormányzat állta. A 12 legszebb magyar vers közül Nagy László: Ki viszi át a szerelmet című alkotására esett a helyi szervezők választása. Bár a költemény a rövidebb lírai művek közé tartozik, egyik fő erénye, hogy még a legkisebbekhez is képes eljuttatni üzenetét hangsúlyozta dr. Fűzfa Balázs. Érdekes módon éppen a legkisebbek, az alsó tagozatos általános iskolások voltak azok, akik a leginkább beleélték magukat a közös versmondásba, s még Jordán Tamás is csak egy-két jól irányzott tréfával tudta leszerelni őket. A verset mindössze kétszer szavalták el a rendezvény résztvevői, az öt sárvári iskola mintegy hatszáz diákja, és a téren eredetileg érdeklődőként, aztán aktív résztvevőként jelen lévő több száz ember. Az eredmény szó szerint önmagáért beszélt, a fő szervezők szerint pedig olyannyira sikeres volt a közös verselés, hogy sok település lakói példát vehetnének a sárváriakról. rácz

8 SÁRVÁRI HÍRLAP 2012. április 20. A Szent László Április 24-én, kedden az önkormányzati iskolák elsőáldozásra készülő harmadikosai szüleinek megbeszélése lesz a nagytemplomban 17.00 órakor. A gyermekeknek az elsőáldozásra készülvén templomi gyakorlás: április 25-étől szerdánként 16.30- kor a Gárdonyisoknak, április 26-ától csütörtökönként 16.30-tól a Nádasdysoknak. (Elsőáldozásukat május 13-án a 8.30-as szentmisén fogják ünnepelni.) Húsvét IV. vasárnapján, idén április 29-én tartja az Egyház a papi és szerzetesi hivatások 29. világnapját. XVI. Benedek pápa e napra írt üzenetének mottója: A hivatások Isten szeretetének ajándékai. Ezen a vasárnapon lesz Rábasömjénben Szent Márk evangélista búcsúja (ünnepnapja egyébként: ápr. 25.) búzaszenteléssel. A nagytemplomban is könyörgünk a jó termésért 18.40-kor. Májusban minden este 18.30-kor Lorettói litániát éneklünk a Boldogasszonyhoz. Május 1-jén egyházmegyei zarándoklat lesz a vasvári szentkúthoz. Kérjük az adóbevallást készítő híveinket, hogy az idén is tegyék meg hitvalló 1%-os nyilatkozatukat munkahelyükön vagy közvetlenül. Ezzel az országos egyházi kiadásokat támogatják. A helyi egyházfenntartási adó a nettó jövedelem 0,5, azaz fél %-a, amelyet a plébánián de. 9.00 és 12.00 óra között, illetve az esti misével kapcsolatban lehet rendezni. A 2x1%-ról rendelkező nyilatkozat száma: Magyar Katolikus Egyház: 0011; Szent László Katolikus Általános Iskola Alapítványa: 18885785 1 18. Szent Miklós Szent László Plébánia Szent Miklós Plébánia Április 24-én, kedden 16.45 órakor a Plébánia közösségi termében az elsőáldozók szüleinek elsőáldozással kapcsolatos rövid megbeszélés lesz. Várom a szülőket és kérem a lelkiismeretes megjelenést! Az elsőáldozók első templomi gyakorlása április 27-én, pénteken 17.00 órakor kezdődik. A részvétel feltétele az elsőáldozásnak. Április 29-én, vasárnap a 10.00 órás nagymisén búzaszentelést tartunk és imádkozunk a bőséges termésért. Húsvét 4. vasárnapján, április 29-én papi és szerzetesi hivatások világnapja lesz. Könyörögjünk új papi hivatásokért! A perselyt a papnevelés céljaira gyűjtjük. Május 1-jén, kedden Egyházmegyei zarándoklat lesz Vasvárra. Az ünnepi szentmisére szeretettel várja a Püspök úr a Híveket délelőtt 11.00 órára. Május 1-jén elkezdődnek a Sári templomban a szép májusi litániák este 18.00 órakor. Mindennap énekelve fohászkodunk Máriához, Égi Édesanyánkhoz. Kérem Híveimet, akik csak tehetik, rendszeresen jöjjenek ezekre a lélekemelő májusi alkalmakra! Az ének szavával buzdítom Híveimet: Máriát dicsérni Hívek jöjjetek! Továbbá buzdítom Híveimet, hogy hétköznaponként, akik tehetik jöjjenek a szentmisékre a Sári templomba este 18.30 órára. Annyi mindenért kell és lehet is imádkozni. Szerdánként a szentmise után 18.45 órától szeretettel várom az érdeklődőket felnőtt katekézisre a plébánia közösségi termébe. A hittanuló gyermekeket és jó szüleiket szépen kérem, hogy a vasárnapokat és az ünnepnapokat szentmisén való részvétellel szenteljék meg. A húsvéti ünnepek liturgiáiról új fotógaléria tekinthető meg plébániánk honlapján. www.sarvarsari.hu A Sárvári Evangélikus Evangélikus Egyházközség Vasi bállal indult az idei táncház Idén is folytatódik a Sárvári Néptánckör táncház programsorozata. A 2012-es szezon nyitányaként Vas megyei Bált szerveztek. Vasi gyermekjátékokat és tánckoreográfiákat tanulhattak az érdeklődők. Barna Jancsi beüzent Kis-Sitkére címmel március 23-án került sor a táncos estre a vár hátsó épületének néptáncos helyiségeiben. Perlaki Mónika, a Vasi Míves Tanoda oktatója a gyermekek természetes mozgásigényére épülő, hagyományos népi játékokkal ismertette meg a legkisebbeket. Este Gerlecz Lászó koreográfus mutatta be a Gencsapáti és Bük környékének autentikus táncait. Ezt követően a házigazda Hámori Balázs tanította Sitke és Káld községek hagyományos táncmotívumait. A bálhoz a zenét a Sárváron a korábbi táncházakból már jól ismert Németh Dénes és zenekara szolgáltatta. Ezúttal sem maradt el a sárvári táncházak különlegessége, hogy az adott tájak táncai mellett megízlelhetőek az adott vidék ételei A jó hangulat nem hiányzott a táncos estről (fotó: lathatatlansarvar.hu) Üzenet Istentől: Húsvét ünnepe utáni 2. vasárnap hetében, 2012. április 22. Misericordia Domini: Az Úr szeretetével tele van a föld. Zsolt 33,5 Szavunk Istenhez: Istenem! Te érted gondolataimat, mielőtt kinyitnám számat. Nem is bizakodom másban, mint most hallott kegyelmedben. Reád bízom magamat, közeli szeretteimet, hazámat és egyházamat. Legyen meg a te üdvözítő akaratod! Konfirmandusok szülői értekezlete: Április 20-án, pénteken 15.00 órai kezdettel a heti konfirmandus foglalkozás keretében szülői értekezletet tartunk. Főbb napirendi pontok: második félév anyagából tudásszint felmérése; konfirmációi vizsga és ünnepély tudnivalóinak megbeszélése. Egyházmegyei táborhely: Április 22-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel lesz az őrimagyarósdi egyházmegyei táborhely felújítás utáni felszentelése. Férfiegylet: Április 24-én, kedden 18.00 órai kezdettel tartja Férfiegyletünk havi összejövetelét új elnökével: Illés Csaba testvérünk vezetésével. Konfirmációi vizsga: Április 28-án, szombaton 15.00 órától tartjuk templomunkban az idei év konfirmandusainak nyilvános vizsgáját. A vizsga után az árkádsoron Nőegyletünk szeretetvendégségére is hívunk mindenkit. Konfirmációi ünnepély: Április 29- én, vasárnap 9.30 órai kezdettel tartjuk sárvári templomunkban a konfirmációi ünnepélyt. Személyes áldás és az úrvacsora közösség által fiataljaink a gyülekezeti tagság felnőtt soraiba lépnek. Lelkészi munkaértekezlet: Május 2-án, szerdán a Vasi Evangélikus Egyházmegye lelkészi kara Bükön tartja havi munkaértekezletét. SZJA 2x1%: A személyi jövedelemadó bevallások idején szeretettel kérjük a testvéreket, hogy rendelkezzenek a kétszer 1%-ról: Az első 1%-ról a Magyarországi Evangélikus Egyház javára a 0035 technikai szám feltüntetésével lehet rendelkezni. A második 1%-kal helyben, a Luther rózsa Alapítvány támogatható a Sárvári Evangélikus Egyházközség fejlesztéséért. Ennek adószáma: 18890246118. Református Egyházközség Vasárnaponként 10.00 órai kezdettel istentiszteletet és ezzel egy időben gyermek-istentiszteletet tartunk. Május 6-án, vasárnap 10.00 órakor kezdődő istentiszteletünkön hittanos gyermekeink köszöntik az édesanyákat. Július 14 20. között gyülekezeti kirándulást szervezünk Erdélybe. Érdeklődni, illetve jelentkezni a lelkészi hivatalban lehet április 30-ig. Személyi jövedelemadónk 1%-át a Sárvári Református Gyülekezetért Alapítványnak ajánlhatjuk fel, melynek adószáma: 18890552-1-18. A Magyarországi Református Egyház technikai száma: 0066. Baptista Egyházközség Istentisztelet: minden vasárnap 16.00-17.30. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Weblapunk: http://sarvaribaptista.weebly.com is. A vasi parasztételeket, köztük a pörköltet dödöllével a Tinódi fogadó séfje, Kráner Zoltán készítette el. A magyar táncház mozgalom most ünnepelte indulásának negyvenéves jubileumát. A Sárvári Néptánckör közel másfél évtizede szervez rendszeresen táncházakat, melyekre még a megyehatáron túlról is érkeznek táncosok, hogy megismerkedjenek a Kárpát-medence tánckultúrájával. Az önkéntes adományokból és támogatásokból működő eseményt a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja, ám a Népművészeti Alapítvány (Sárvár, 9600 Várkerület 1. Adószám: 19245292-1- 18) számít az adózók egyszázalékos felajánlásaira is, hogy a jövőben is folytatódhasson az értékmentő és hagyományőrző rendezvények sora.

2012. április 20. SÁRVÁRI HÍRLAP 9 Negyven nap alatt hazatalált Egy nő, aki maga mögött hagyta a mindennapok monotonitását El Camino, az út, ami hazavisz ezzel a címmel jelent meg Sándor Anikó könyve, melyet a Sárvári Danubius Hotel pódiumán is bemutatott. Sándor Anikó rádiós-televíziós újságíró. Tanítómestereinek Vitray Tamást és Mester Ákost tartja és nem véletlenül: előbb a Csak ülök és mesélek című műsorban, majd a 168 óra című rádiós adásban dolgozott. Ezt követően a Best magazin főszerkesztője lett, és élte az üzletasszonyok csillogónak tűnő életét egészen az elmúlt évig. Akkor azonban hirtelen döntésre szánta el magát: felmondott a munkahelyén, becsukott maga mögött egy ajtót, mögötte hagyva az addigi életét, a munkáját, a teljes létbiztonságot. Elege lett az évtizedek óta feszítő elégedetlenségből, a mindennapok monotonitásából, és világgá ment. Az utóbbi években a szakmámnak egy olyan szegmensében dolgoztam, amely nem állt igazán közel hozzám, ami nagyon sok megalkuvással járt, nagyon sokszor éreztem rosszul magamat a bőrömben, azért, mert olyasmit kellett csinálnom, ami nem az enyém. Aztán egy reggel kinéztem az ablakomon, mindenki vidáman, jókedvűen sietett a dolgára, míg én gondokkal terhelten, életuntan tápászkodtam fel az ágyból, és a szó szoros értelmében azt éreztem, hogy ha nekem ezt még tovább kell csinálnom, akkor bele fogok halni. Rájöttem, hogy nem szabad tartósan olyat csinálni, ami zavar, amit nem szeretek! Hiába volt a menő munkahely, a mások által irigyelt fizetés, így bár az én koromban már inkább elküldik az embert, én mégis felmondtam mesélte el a sárvári találkozón az újságíró. Ezt követően Sándor Anikó előbb elment Buenos Airesbe tangót tanulni, majd elindult az El Camino 800 kilométeres zarándokútján. Évekkel ezelőtt már elolvastam Shirley MacLaine El Camino könyvét, ami után felvetődött bennem, hogy egyszer ezt nekem is végig kellene járnom. Azt tartják ugyanis erről az útról, hogy itt mindenki azt kapja, amire szüksége van. Nem biztos, hogy arra ad választ, amiért elindulunk, mert az út sokkal jobban tudja, hogy nekünk mire van szükségünk. Állítólag közvetlenül a Tejút alatt húzódik, annak energiái hatnak, amelyek felerősítik az intuíciókat és emóciókat, ezzel magyarázzák, hogy különös dolgok történnek arrafelé. Sok elbeszélés kelt szárnyra arról, miféle csodák estek meg zarándokokkal Szent Jakab útján, és egybehangzó vélemény, hogy az Út mindenkinek megváltoztatta az életét. Akik gyalog megtették a nyolcszáz kilométert, attól kezdve kétféle időszámítás szerint élnek: Camino előtt és Camino után. Egy zarándoklat krónikája Hittem is, meg nem is, de inkább hinni szerettem volna, mert miben bízhatok még, ha nincsenek csodák? Akkor mi lesz velem? Az évszázadok során királyok, főpapok, Dante, Nagy Károly, Assisi Szent Ferenc, és persze egyszerű emberek milliói taposták az utat, de nekem még soha nem volt egy hónap szabadságom minimum ennyi kell San Jean Pied De Porttól Santiago de Compostelláig, ahol a legenda szerint Jakab apostolt, Jézus tanítványát eltemették. Gondoltam, most eljött az én időm! Negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét, remélem, még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villany, megismerhettem a lényeget, és arra is szánhattam időt, hogy megálljak egy-egy pillanatnál, amelyről nem is sejtettem, mennyire fontos volt. Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan bűnért, amit nem is tudtam, hogy elkövettem. A Cruz de Ferronál letettem az otthonról hozott követ, és arra kértem az égieket, hogy amikor majd életem tetteit elbírálják, a mérlegnek az a serpenyője süllyedjen mélyebbre, amelyben a jótettek lesznek. Amit itt leírtam, nem a képzelet szüleménye. Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem. Semmit nem tettem hozzá a negyven nap történetéhez, és semmit nem vettem el belőle mesélte az útról és a könyvről Sándor Anikó. - Jr.- Mazsorettek idénynyitó sikere a bányászvárosban A Sárvár Városi Mazsorett Együttes az idei szezont Várpalotán nyitotta a II. Várpalotai Országos Mazsorett Fesztiválon. A négy korosztályban, két kategóriában megrendezett fesztiválon a sárváriak a II. és III. korcsoportban mutatták be újabbnál újabb koreográfiájukat a szakmai zsűrinek és a lelátót megtöltő közönségnek. A Kristály Csoport arany és ezüst oklevéllel gyarapította eddigi eredményei sorát. Az Ifjúsági Csoport show és pompon kategóriában is kiemelt arany oklevelet, Szabó Jennifer tamburmajor különdíjat vehetett át. A fesztivál Show Kategória Koreográfia Díját Csikós Györgyné kapta a Cha-cha Perlen című számra, amelyet az Ifjúsági Csoport mutatott be. A sárvári mazsorettek már a városi majálisra készülnek Legközelebb négy korosztály lép az érdeklődő közönség elé a Sárvári Majálison. A fellépések sorát a Kőszegi Mazsorett Fesztivál követi május 12-én, ahová szintén három csoport készül nagy szorgalommal, lelkesedéssel, majd a Gyermek Majálison lépnek színpadra a leányok a Csónakázó-tónál. Az együttes csoportjai még számos meghívásnak tesznek eleget: június végén Sastamalába (Finnország) utaznak a Kanona Band-del, ahol nemzetközi fesztiválon képviselik városunkat, hazánkat. A nyár kiemelt programja június elején a Botforgatók showja keretén belül a 20 éves mazsorett együttes showja, és a VIII. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivál, amelynek a Nádasdy-vár ad otthont. Csikós Györgyné művészeti vezető

10 SÁRVÁRI HÍRLAP 2012. április 20. SZÜLETÉS HETE Sárvár, 2012. május 7 11. május 7. (hétfő) 17 00 Nyitóünnepség a könyvtárban Megnyitó: Dr. Wächter Walter kistérségi tiszti főorvos Köszöntő: Kondora István polgármester A Nádiverebek együttes Anyák napi műsora Szülés egykor és most Dr. Desits Imre gyermekszakorvos előadása Gyermekkorunk tárgyai, emlékei c. kiállítás megnyitása május 8. (kedd) 9 00-11 00 Cserebere (babaruhák, játékok börzéje) a Gondozási és Családsegítő Központban 16 30 Baba-mama torna Mozgásos, zenés foglalkozás a Vármelléki Óvodában és a Szatmár Úti Tagóvodában május 9. (szerda) 9 30-11 30 A bölcsődék világa, bölcsődébe indulok Nyílt nap a Városi Bölcsődében. Beszélgetés a bölcsőde vezetőjével 16 30 Hívogató-ringató Zenés foglalkozás a Petőfi Úti Óvodában és a Bocskai Úti Tagóvodában A természet végtelen változatossága Boros Emese és Nagy László Másfél másodperc című fotókiállítása a múlt hét csütörtökön nyílt meg a könyvtárban. A tárlatot dr. Kulcsár László környezetvédelmi referens ajánlotta a látogatók figyelmébe. Boros Emese és Nagy László 2007 óta vesz részt közös kiállításokon. Sárváron nem először járnak. 2009- ben szintén a könyvtár folyosóján mutatták be Szirmok és szárnyak című kiállításukat. ezért a mindennapokban például állatfotózással is foglalkozik, illetve megszállottan fotózza a természet más élőlényeit is. 2007-től komolyabb felszereléssel dolgozik, képeit türelemmel, a megfelelő pillanat elkapásával készíti, kísérletezve a fény és árnyék hatásaival. Nagy László erdőmérnök, az Erdészeti Tudományos Intézet Sárvári Állomásán dolgozik. Közel harminc éve fotózik, de hobbifotósnak tartja magát. Kiállítópartnerével ellentétben képeit az idő és a véletlen alakítja. május 10. (csütörtök) 10 00 Előadások a könyvtárban Kriston intim torna: tények és tévhitek Bojtor Ildikó, Kriston intim torna tréner Fogápolás a várandósság idején. A fogszuvasodás megelőzése kisgyermekkorban Dr. Decsi Éva fogszakorvos Egy cseppel biztosabb jövő! Köldökvér, mely életet menthet Marhoffer Péter, Cord Blood Center (Az előadások ideje alatt csecsemő- és kisgyermeknevelő foglalkozik a gyermekekkel.) május 11. (péntek) 9 10-9 55 Egyszer én is édesanya leszek Beszélgetés az anyaságról a gimnáziumban Bödőcs Piroska védőnő vezetésével 10 00 Születés Fája ültetése és séta az Arborétumban 15 30 Hancúr Nap a Helen Doron Nyelviskolában 15 30 Baba-mama angol nyelvi foglalkozás és kézműves program (9 hónapostól 3 éves korig) 17 00 Papírszínház: Méhkirálynő (2 éves kortól ajánlott) 18 00 A születés csodája Koltai Zsuzsanna dúla előadása Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Sárvári, Celldömölki Kistérségi Népegészségügyi Intézet Dr. Kulcsár László nyitotta meg a természetfotókból nyílt kiállítást A Másfél másodperc címet viselő kiállítás a természet végtelen változatosságát mutatja be. A képek főszereplői mindennapos környezetünk élőlényei. A néző előtt a növények és állatok szokatlan, néha megdöbbentő látószögben jelennek meg. A fotókon keresztül a szemlélő is részese lehet a természet rejtett szépségeinek, a színeknek, formáknak, fényeknek, melyeket rohanó életünkben észre sem veszünk. Boros Emese agrármérnök, az állatok és növények szerelmese, Dr. Kulcsár László környezetvédelmi referensként nem tudott megfeledkezni a kiállítás azon mondanivalójáról, hogy környezetünk védelme mindannyiunk közös felelőssége. Szépségét nem csak a jelennek, de az utókornak is meg kell őriznünk. Ahhoz, hogy ne csak fényképeken gyönyörködhessünk a parányi élőlényekben és a növényvilág rejtett csodáiban, tennünk is kell értük. A fotókiállítás április 28-ig látható a könyvtárban. Simon Jakab: A Föld szava Hogy is foglalhatnám szavakba, Hisz életem is az Övéből egy darabka. Csak egy ifjú srác vagyok, kinek tervei nagyok, A Földön élek, ahol talán majd nyomot hagyok. Igyekszik kezem pozitívan írni, de agyam nem hagyja, Mit tesz az emberiség, a sok apró kis hangya? Mit tesz azzal, ki anyaként eltart minket, mint gyermeket etet, Próbálok most felém emelni minden tekintetet. Egy élőlény, mely beszélni képtelen, Melyben a lakozó csodák száma végtelen. Nem beszél Ő, csak jelét adja annak, Hogy az emberek bizony rossz úton haladnak. Nyissuk hát ki szemünk és szívünk, Még nem késő változtatni, el kell hinnünk. Segítsünk társainkon, kikkel Isten nem volt oly kegyes, Tiszta szívvel, nyújtott kézzel adakozzunk, ez így helyes. Élhetünk egy jobb, szebb életet, De óvjuk a környezetet, ne feledjük a képletet! Állatokat nem bántani! Inkább védeni, Szemetet szelektíven, nem pedig égetni! Ne égess, égő szennyezi a levegőt, Cseréld le a gyorskaját, falj inkább valami ehetőt! Ne szórd a szemetet a vízbe! Legyen mit inni. Ugye nem is olyan nehéz a szemetet kivinni? És ha neked valami már haszontalan, Talán lesz rá egy-egy jelentkező alany. Tudod, az anyag nem vész el, Ne dobd ki! Használd újra fel! Nem olyan nehéz ez, csak lépnünk kell előre Hogy a Földdel kaphassunk új erőre. Én vagyok az, Ember. A védelmeződ, itt van neked a haza, Becsülj meg és szeress! ez a Föld szava. (A vers a Barabás György Szakközépiskola és Szakiskola diákjának költeménye, melyet az április 22-i Föld Napja alkalmából közlünk a Sárvári Hírlap hasábjain.)

2012. április 20. SÁRVÁRI HÍRLAP 11 Sárváron találkoztak a rejtvényfejtés legjobbjai Húsvét előtt egy héttel rendezték városunkban a második alkalommal meghirdetett Országos Rejtvényfejtő Versenyt. A szellemi erőpróba fordulóinak ez alkalommal a Városháza termei adtak otthont. Meghonosodni látszik Sárváron a verseny-szintű rejtvényfejtés. Erre a következtetésre juthattak azok, akik tavaly is, idén is úgy döntöttek, hogy összemérik tudásukat e csendes szellemi sport legjobbjaival. A kétnapos elmeélesítő próbát március 31- én Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a Városháza nagytermében, ahol már minden készen állt arra, hogy előbb az egyéni, majd vasárnap a csapatverseny résztvevői kipróbálhassák magukat a különböző szintű feladatokban, melyek többsége igencsak nehéznek bizonyult, különösen a haladók és a mesterjelöltek számára tudtuk meg dr. Gerbert Ottónétól, a verseny helyi szervezőjétől. Szinte mindenki az utolsó pillanatban készült csak el a megoldásokkal, melyekbe sajnos gyakran egy-két hiba is csúszott, ahogy arra a javítás és az értékelés során fény derült. A szakemberek szerint Akik sportot űznek a rejtvényfejtésből egy hétköznapi rejtvényfejtő csak hosszú évek kitartó munkájának eredményeként juthat el arra a szintre, hogy a siker reményében vehesse fel a versenyt azokkal, akik szó szerint sportot űznek ebből a szabadidős tevékenységből. A siker sokakat feldobott, de azok se lombozódtak le, akik most csak szerényebb eredményt értek el. Persze az is az igazsághoz tar tozik, hog y a tavalyinál népesebb mezőnyben egyben nehezebb is volt eredményesen szerepelni. Mindenkit vigasztalt viszont a fürdő által felajánlott belépő, azok pedig, akik kiemelkedően teljesítettek, ez alkalommal is komoly díjazásban részesültek. A mester kategóriában egyéniben és csapatban egyaránt a mesterek listáját évek óta vezető Barna Vi ktor g yőzött n omen e s t omen alapon. A sárváriak közül Kesztyűsné Soproni Szilvia érte el a legjobb eredményt: a fiatal hölgy az előkelő harmadik helyen végzett. A tavaly még a kezdőknél diadalmaskodó Takács Barnabás idén eggyel feljebb lépett, s a haladók között a hatodik helyig fejtette magát, csapatban pedig a mesterjelöltek versenyében második lett. A rendezvény szer vezői és résztvevői egyébként elégedettek voltak a helyszínnel és a lebonyolítással is, s a színvonalba se nagyon lehetett belekötni. Mindez azt jelenti, hogy a sorozat jövőre is folytatódik. Ha semmi nem jön közbe, 2013 tavaszán harmadszor is randevúzhatnak Sárváron a rejtvényfejtés legjobbjai. erpé Több mint félezer kutya mutatkozott be a Vadkertben Nem csak egyszer volt Sárváron C.A.C. kutyakiállítás. A legutóbbit éppen négy éve rendezték a Vadkertben, aztán idén április elsején következhetett a legutóbbi utáni. Ennek pedig már fele sem volt tréfa! Április elsején tréfás kedvében volt az időjárás: kutya hideg volt, ez azonban a kutyát sem érdekelte. Sőt! Vagy ötszázhetven négylábú gyűlt össze Sárváron több mint száz fajta képviseletében azért, hogy a válogatott, határokon innen és túl bejegyzett, profi zsűrik fajtánként hirdessenek győztest közülük. A rangos megmérettetésre azért biztos, ami biztos alapon a kétlábúak, vagyis a gazdik is elkísérték őket, hátha úgy elfáradnak szegény párák a fene nagy versenyzésben, hogy a végén nem találnak haza, s ebek harmincadjára kerülnek. Kicsit komolyabbra fordítva a szót: az idei kiállítás méltó folytatása volt az előzőeknek úgy a részt vevők számát, mind a küllemét Kis és nagy ebek, szép és még szebb kutyák találkoztak illetően. A több mint félezer kutya sárvári megmérettetése szép teljesítmény, hisz mint tudjuk, éppen válság van, ilyen mostoha körülmények között pedig egyre komolyabb megterhelést jelent a gazdiknak a kutya tartása, utaztatása és versenyeztetése egyaránt mondta dr. Kereszty Gábor, a MEOE Sárvári Szervezetének tagja. A rendezvény egyik szervezője mindenesetre örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az igazi magyar, szlovák, szlovén, osztrák, német, szerb és román kutyabarátok most is itt voltak, kedvenceik pedig rutinos versenyzőként futottak, vagy a szakszerű beállítást követően pózoltak az ugyancsak több nemzet képviseletében megjelent ítészek szeme előtt. A küllembírók ugyanis ahogy azt Kardos Vilmos vezető bírótól megtudtuk minden fajtán belül azt az egyedet keresik, aki a legjobban hasonlít a leírt elméleti standardra, a díjakat pedig korosztályonként, illetve a fajtán belüli szőrzetváltozatok szerint osztogatják abszolút nem érdemtelenül. A legjobbakat, pontosabban a legszebbeket aztán az úgynevezett best in show keretében mérik egymáshoz, így derítik ki, hogy ki a kiállítás szépe, a legeslegszebb kutya. Akik idén lemaradtak a sárvári kutyakiállításról, azoknak valószínűleg újabb négy évet kell várniuk a következőre, a szervezők ugyanis valószínűleg csak akkorra pihenik ki az idei fáradalmait. A szomszédvárakban rendezendő kiállítások azonban minden valószínűség szerint kárpótolhatják majd a négylábúak leghűségesebb barátait. rp

12 SÁRVÁRI HÍRLAP 2012. április 20. Egy fiatal településkutató Brazíliában Polgár András nevét az elmúlt év februárja óta ismerhetik szélesebb körben a sárváriak. Ő az a fiatalember, aki 2011 telén egy korábbi indiai utazása során készített fotóit tárta a publikum elé a könyvtár folyosóján. Akkor úgy nyilatkozott, hogy ez volt az első nagy útja, de több mint valószínű, hogy nem az utolsó András akkor nem volt hajlandó elárulni, hová tervezi a következő nagy utazást, pedig már akkor tudta, hogy Brazíliába készül. A 2011-es év utolsó napjaiban aztán ismét útra kelt. A cél az egzotikus dél-amerikai ország volt. Eljutott Rocinha favelába, ami mind Rio de Janeiro, mind pedig Dél-Amerika egyik legnagyobb szegénynegyede. Ellentétben a mumbai kalanddal, ott, és egyéb, általa meglátogatott településeken már nem csak fotósorozatokat készített, hanem négy és félórányi videóanyagot is, miközben több szempontból is megvizsgált egy-egy várost. Településkutatásának középpontjában a városiasodás, Polgár András brazil utcazenészekkel a népességrobbanás, a szegregáció (elkülönítés), illetve a fenntartható fejlődés állt. Tapasztalatait egy tanulmányban kívánja feldolgozni, majd közzétenni. Ebben vizuális antropológiaként jeleníti meg fotósorozatait, videóit, illetve interjúit. A brazil út anyagát, pontosabban annak egy részét egyébként már a nyilvánosság elé tárta a budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületében, ahol dr. Lengyel György szociológus felkérésének eleget téve tartott egy kiselőadást. Az átlagember számára mindez persze igencsak száraz, nehezen emészthető, vagy éppen tökéletesen érdektelen dolog. Egy három és fél hetes brazil út ennél sokkal több élménnyel szolgál elsősorban persze az utazó számára. Kiváltképp, ha egy nem túl jó hírű, a közelmúltban még a drogkartellek fennhatósága alatt álló nyomornegyed a fő cél. A fiatal kutató oda s vissza repülőgéppel utazott, ám a brazil nagyvárosokat rendre autóbusszal közelítette meg. Közben testközelből szemlélhette a helyi mindennapok életét, s láthatta a 2014-es focivébére készülő országban zajló nagyszabású építkezéseket. Emellett pedig maradt ideje némi kikapcsolódásra is. Az óévet például Rio de Janeiro világhírű homokos strandján, a Copacabana-n búcsúztatta, aztán pedig David Guetta koncertjén szórakozott. András tehát településkutatóként képzeli el a jövőjét, eközben pedig hódolni kíván másik szenvedélyének, a fotózásnak is. A fiatalember egyébként saját, hosszú ideig spórolt pénzéből finanszírozta az utat. Szinte biztos abban, hogy amellett, hogy az élmény örökre az övé marad, a befektetés előbbutóbb meghozza gyümölcsét: ismertté és elismertté válik neve és tevékenysége. ráczp Kalandtúra Tunézia sivatagos tájain Tunéziai rally verseny élményeiről számolt be lapunknak Papp Ildikó. Két éve már a Budapest Bamako futamon részt vett, idén egy tunéziai bajnokságra nevezett be csapattársával, Kővári Viktorral. Papp Ildikó a rally autóval Amint azt Ildikó elmondta, ismét egy családi vállalkozásról volt szó, hiszen Kővári Viktor rally versenyző társa egyben sógora is. A két évvel ezelőtti és az idén márciusban megrendezett verseny között a helyszínváltozás mellett csupán annyi különbség volt, hogy most nem kaland kategóriában, hanem verseny kategóriában indultak. A terepviszonyok itt is hasonlóak voltak, mint a Budapest Bamako futamon. A tíznapos versenyből nyolcat tett meg a Nemtolatunk párosa. A A Nemtolatunk csapat a sivatagban nyolc nap alatt majd négyezer kilométert utaztak a bérelt rally autóval. Kalandban ez a túra sem fukarkodott mesélte Ildikó, hiszen már a kompútjukon hatalmas viharba keveredtek, egy napot vesztegeltek is Palermóban. Tunéziában az időjárással és a természeti viszonyokkal is meg kellett küzdenie a párosnak. Az északi területeken a sártengert, a déli részeken a homoksivatagot kellett legyőzniük. A kaland rally bajnokságban GPS koordináták segítségével kellett eljutni a célpontokig. A verseny érdekessége, hogy a versenyzők nem a klasszikus értelemben vett turistaként nézik meg az országot. A verseny során olyan helyekre is eljutnak, ahová fizetett turistaként nem biztos, hogy el lehet utazni. Így például, láthatták az Angol beteg és George Lucas, trilógiának indult, majd hatrészesre kerekedett Csillagok háborúja című filmjének egyik sivatagi forgatási helyszínét is. Szerencsére gépjárművükkel nem volt semmi műszaki problémájuk, így a homokdűnék bevétele nem okozott gondot a kéttagú csapatnak. Kalandvágyuk arra is rávette őket, hogy az éjszakai futamban is részt vegyenek. Itt megtapasztalhatták a sivatag éjszakai sötétjét, amely olykor félelmetes és magányt keltő volt. A kaland rally bajnokságon hetedik helyezést ért el a Nemtolatunk csapat. Tervek már most vannak a jövő évi túrájukkal kapcsolatban. Ha semmi nem akadályozza meg a következő évi bajnokságot, akkor 2013-ban ismét kalandtúrázik majd a Nemtolatunk csapata. -szilke-w

2012. április 20. SÁRVÁRI HÍRLAP 13 Tinódis sikerek A tanulmányi versenyek közül a legrangosabbnak számító OKTV-n (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) Hajas Bálint 11.B osztályos tanuló német nyelvből országos 2. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Berkovits Rita. A Kenguru német nyelvi és országismereti versenyen Hajas Bálint országos 4. (Felkészítő tanár: Berkovits Rita), Szakács Eszter 12.B osztályos tanuló országos 5. helyezett lett. (Felkészítő tanár: van Waardenné Csete Ildikó.) Ugyanezen a versenyen Tóth Dániel 12.B osztályos tanuló megyei 1. helyezést ért el. (Felkészítő tanár: Némethné Rádl Krisztina.) A veszprémi Pannon Egyetem Mérnöki Karán megrendezett Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencián Poós Tamás 10.D osztályos tanuló kutatómunkája bemutatásával 2. helyezést ért el a természetvédelem szekcióban. A Győrben megrendezett Móra Ferenc novellaelemző verseny országos döntőjébe jutott Dávid Ádám 11.B osztályos tanuló, ahol 5. lett. A Szép magyar beszéd verseny megyei 2. helyezettjeként a győri országos döntőbe jutott Takács Anna 11.B osztályos tanuló. Móricz Nikolett 13.A osztályos tanuló a megyei Horváth Boldizsár irodalmi és történelmi pályázat prezentációs feladatában 1. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Nagy Péterné. A középiskolák 9-10. évfolyamos tanulói számára rendezett megyei angol nyelvi versenyen három forduló után 1. helyezést ért el Hajas András 9.A osztályos tanuló. Felkészítő tanár: Bognár Nóra. A körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett szavalóversenyén Hajba Beatrix 12.A osztályos tanuló 2. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Csejteiné Libricz Henriett. A Vándorélet Liszt Ferenc nyomában elnevezésű, középiskolásoknak szervezett, 10 héten át tartó országos műveltségi vetélkedőn iskolánk csapata (Fülöp Csilla, László Szilvia 11.B, Horváth Dorottya 10.B, Nagy István 11.A, Szabó Márton 12.A) nyolcadik lett a résztvevő 121 csapatból. Felkészítő tanár: Pernecker Csilla. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár által szervezett, egy éven át zajló és több fordulóból álló, olvasásnépszerűsítő versenyben gimnáziumunk csapata (Lónai Dorina, Takács Anna, Dávid Ádám, Fülöp Csilla 11.B osztályos tanulók) a legjobb két középiskolai csapat közé került, így elnyerte a kétnapos budapesti jutalomkirándulást. Felkészítő tanár: Szijártóné Lepsényi Ildikó, Nagy Péterné. Kiss Benedek 12.A osztályos tanuló a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei döntőjén Segédmotoros kerékpár kategóriában 1. helyezést ért el, ezzel jogot szerzett arra, hogy az országos döntőn részt vegyen. A művelődési központ programajánlója Április 21. Szent György-napi borverseny Május 1. A Sárvári Koncertfúvószenekar zenés ébresztője Sárvári Majális és a Civil Szervezetek napja Nádasdys síelők Haraszti Kincső és Haraszti Dorottya St. Lambrechtben A Vas megyei sí diákolimpiáról két Nádasdy DSE versenyző is kvalifikálta magát az országos döntőre, amelyet az ausztriai St. Lambrechtben rendeztek március elején. Az országos döntőn elért eredményeik: Haraszti Kincső: I. korcsoport 11. hely Haraszti Dorottya: II. korcsoport 16. hely KÉZILABDA NB II. XVIII. forduló Győri ETO KC III. Sárvárfürdő-Kinizsi 31-31 (15-16) Sárvárfürdő-Kinizsi: Takács A. Bősze B. 1, Pintér Zs. 6, Soós P., Takács E. 3, Bogáth 5, Horváth 3. Csere: Sulyok K. (kapus), Pupp A. 1, Fehér D. 3, Kertész Cs. 3, Pataki Gy., Földi A. 6/1. A 18. fordulóból előrehozott mérkőzés első félidejében szinte végig a Sárvár volt előnyben. A fordulást követően viszont elkapta a fonalat a frissebb hazai gárda: betörésekből rendre eredményesnek bizonyultak, míg a Sárvár enerváltan védekezett támadásai pedig pontatlanok voltak. Öt perccel a lefújás előtt már négy góllal vezetett az ETO, ám a Sárvárfürdő remek hajrával végül mégis megmentette az egyik pontot. XVI. forduló Tapolca Sárvárfürdő-Kinizsi 25-31 (13-16) Sárvárfürdő-Kinizsi: Takács A. Kertész Cs. 7, Pintér Zs. 4, Fehér D. 4, Soós P., Bogáth K. 5, Horváth Sz. 7. Csere: Sulyok K. (kapus), Pupp A. 3, Varga E., Pataki Gy. 1, Bősze B., Nardai V., Komáromi P. A hazaiak kezdtek jobban, a Sárvárfürdő azonban az első negyedóra végén nem csak egyenlített, de a vezetést is átvette. A Tapolca főként a beállós játékot erőltetve, a második félidő elején egyszer még fordítani tudott, ám a Kinizsi kemény védekezéssel, gyors lerohanásokkal, indításokkal és eredményes szélsőjátékkal végül is magabiztosan győzött. Junior: 35-29 (16-17). XVII. forduló Sárvárfürdő-Kinizsi Celldömölk 34-23 (16-14) Sárvárfürdő-Kinizsi: Takács A. 1 Kertész Cs. 4, Pintér Zs. 7, Fehér D. 3, Pupp A. 1, Bogáth K. 8, Horváth Sz. 1. Csere: Balassa K. (kapus), Pataki Gy. 1, Bősze B. 2, Varga E., Földi A. 5, Komáromi P., Nardai V. 1. Az első találatot ugyan a listavezető Celldömölk szerezte, ám a rendkívül agresszíven védekező, s ezzel ellenfelét alaposan meglepő Sárvár 5 perc után egalizált, majd fordított is (3-2). Az első félidő derekán ugyan egyszer még egyenlítettek a vendégek, ezt követően viszont már nem volt megállás. Szikrázóan kemény küzdelemben a Sárvárfürdő ellenfele fölé nőtt, Takács Anita kapus pedig remek védések mellett még lőtt góllal is hozzájárult a sárváriak teljesítményéhez. A második félidőben fokozatosan növelte előnyét a Sárvárfürdő, kiütéses győzelem lett a vége, amit a celliek közül néhányan bizony nehezen viseltek. A Sárvárfürdő legközelebb április 29-én, vasárnap játszik hazai pályán, ellenfele a Körmend lesz. A juniormérkőzés 13.00-kor kezdődik.

14 SÁRVÁRI HÍRLAP 2012. április 20. SÁRVÁRI Sárvár Város Önkormányzatának lapja Kiadja: Sárvári Média Nonprofit Kft. 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Fonyó Roberta Szerkesztőség: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Tel.: 95/320-261, E-mail: hirlap@sarvar.hu A Sárvári Televízió tervezett műsora 2012. április 20 május 4. között Április 20. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Atomerőmű SE Fortress Körmend/kosárlabda NB I/A, 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Atomerőmű SE Fortress Körmend/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 21. szombat: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor, 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 22. vasárnap: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 11.00: Hírek Hétkor/ism., 11.40: Pénteki Mozaik/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 23. hétfő: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Sárvár FC Hévíz SK/labdarúgás NB III, 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Sárvár FC Hévíz SK/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 24. kedd: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Sárvár FC Hévíz SK/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Sárvár FC Hévíz SK/ ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 25. szerda: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Fortress Körmend Atomerőmű SE/kosárlabda NB I/A, 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Fortress Körmend Atomerőmű SE/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 26. csütörtök: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 16.00: Testületi ülés/élő, 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 27. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 28. szombat: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor, 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 29. vasárnap: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 11.00: Hírek Hétkor/ism., 11.40: Pénteki Mozaik/ism., 17.00: Balatonfüred Sárvár FC/labdarúgás NB III, 19.00: Hírek Hétkor/ ism., 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Április 30. hétfő: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Balatonfüred Sárvár FC/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Balatonfüred Sárvár FC/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ ism. Május 1. kedd: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Balatonfüred Sárvár FC/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Balatonfüred Sárvár FC/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 2. szerda: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 3. csütörtök: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Május 4. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. HÍRLAP Fotó: Pajor András Tördelés: Gyulavári Csaba Hirdetésszervező: Takács Szilvia (06/30/22-93-760) Nyomda: Yeloprint Kft., Dávid Péter Sokszorosítás helye és ideje: Szombathely, Géfin Gy. u. 11-13., 2012. április 18. Megrendelési sorszám: 2012/1. ISSN: 0238-9010 április 26-án, május 3-án, csütörtök 17 órakor A kiesés ellen küzd a Sárvár FC Ilyen mélyen már nagyon régen, talán két évtizeddel ezelőtt volt a sárvári labdarúgás, amikor is folyamatosan a megyei és a harmadosztály között lifteztünk. Aztán jött a kilencvenes évek Pintér Attila-féle sikercsapata, majd egyéves Rába FC-s korszak után még újabb néhány szezont húzott le az NB II-ben a Sárvár. Ezt követően az átszervezésnek köszönhetően ismét az NB IIIba kerültünk, ahol egészen az ezüstéremig jutottunk, és a Bakony-csoportban egészen eddig stabil, meghatározó együttesnek számítottunk. De néhány éve még további két labdarúgócsapata is volt városunknak, hiszen a Rábasömjén a megyei másodosztályban, míg a Kinizsi a harmadosztályban vitézkedett. Mára egy csapatra szűkült a kínálat, és sajnos abban sincs sok köszönet. A Sárvár FC ugyanis tavasszal eddig lejátszott öt mérkőzésén pontot sem szerzett, kapott viszont 11 gólt, amire mindössze eggyel tudott válaszolni, így jelenleg a 15 fős tabella 13. helyén áll. Németh József edző elmondta, hogy sajnos együttesének játékoskerete nagyon meggyengült: Tancsics Zsolt, Sümeghy Zoltán és Fehér Tájékozódási futás Martin személyében három meghatározó játékos eligazolt, Balassa Sándor felhagyott a játékkal, Sinka Gábor térdét pedig meg kellett műteni. Ráadásul a téli szünetben Osvald Márió is megsérült, így a tavaly őszihez képest egy fél kezdő csapatot kell nélkülöznie. A távozók helyére mindössze három játékost sikerült igazolni: Balhási Imre Uraiújfaluból, Fehér Zoltán Petőházáról került Sárvárra, míg Németh Zoltán Ausztriából tért vissza. Sajnos, amint azt az eddig lejátszott öt mérkőzés is mutatja, pillanatnyilag sem gólerős csatáraink, sem kapura veszélyes középpályásaink nincsenek, miközben védelmünk sajnos elég gólképes. A Sárvár FC így jelenleg a kiesés ellen harcol, ami bizony nem méltó a korábbi sikeres időszakhoz, a jelentős focimúlttal rendelkező városhoz. Tudomásul kell venni, hogy a sikerek után a sportban is törvényszerűen jönnek a hullámvölgyek, ám ott, ahol hogy senkit meg nem sértve, és csak a legutóbbi évtizedek néhány helyi legendáját említve Illés Béla, Tar Ferenc, Horváth Zoli, Tendli Józsi, Máthé Csaba focizott, vigyázni illene a hírnevünkre. Talán még nem késő! -CSL- A sárvári tájfutók második rangsoroló versenyére Szombathelyen került sor. A múlt havi szép zalaegerszegi eredmények után számítani lehetett rá, hogy a Kinizsi versenyzői most is megállják a helyüket. A főleg Zala megyéből érkező ellenfelek mellett a sárváriak ismét bizonyították, hogy felkészülésük megfelelő volt. A kétfordulós versenyen futamgyőzelmet szerzett Csupor Zoltán és Szabó Bence, mindketten az F18-as kategóriában. Második helyen végzett Varga Viktória (N18) és Szabó Bence. Kategóriájában az összetett verseny harmadik helyezettje Varga Viktória lett, Szabó Bence pedig az F18- ban a győzelmet szerezte meg. A kinizsis tájfutók, iskoláik színeiben április 22-én a Megyei Diákolimpián mérik össze erejüket Velemben. A Városi Sportnapon pedig mindenkit szeretettel vár a Csónakázó-tóhoz a Kinizsi Tájékozódási Futó Szakosztálya! Hirdessen a Sárvári Hírlapban! Hívjon most! 06 30 45 75 035

2012. április 20. SÁRVÁRI HÍRLAP 15 il en ÁNC ÓL ktatás ődésű PROGRAMOK - HELYSZÍNEK ATLÉTIKA Futóverseny SÁRVÁR SPORTNAP 2012 Csónakázó-tó Szabadidőpark 12/24 órás futóverseny Várkerület, Várpark BIRKÓZÁS XI. Nádasdy-Kupa ÍJÁSZAT MOZDULJ! KOSÁRLABDA GYERE! ALAKÍTS CSAPATOT! LABDARÚGÁS Méresd meg magad Sárvár egyéniben FC Sporttelepis! Próbáld ki ügyességedet, kitartásodat és gyorsaságodat! TÍZ SPORTÁG TÍZ HELYSZÍNEN! PETANQUE Nádasdy Tamás Általános Iskola tornacsarnoka Sárvár, Alkotmány u. 22-24. Várpark Tinódi Gimnázium tornacsarnoka Sárvár, Móricz Zsigmond u. 2. Sárvár, Ipartelep u. 6. Várpark, alakuló-tér 2012. ÁPRILIS 28. TÁJFUTÁS Csónakázó-tó Szabadidőpark Megnyitó: 9.00 óra : Nádasdy Tamás Általános Iskola sportcsarnoka TEKE Fülöp Tekéző A sportnapot megnyitja Kondora Sárvár, István Sársziget polgármester u. 14. A rendezvény vendége Bognár Tamás sárvári születésű FIFA játékvezető TENISZ A Tánc Világnapja Csónakázó-tó alkalmából Szabadidőpark egy különleges kísérőrendezvénynek is részese lehetsz! ÚSZÁS SZERETETTEL VÁRNAK Sárvár A SZERVEZŐK: Fürdő Sárvár Város Önkormányzata, Sárvár, Városi Vadkert Diáksport u. 1. Bizottság, városi sportegyesületek és a Senior Néptánc Egyesület KÍSÉRŐRENDEZVÉNY A TÁNC VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL Kossuth tér Futóverseny Verseny kezdete ATLÉTIKA Csónakázó-tó Szabadidőpark 10.00 óra Versenybíróság elnöke Tóth Csaba Elérhetősége Városi Diáksport Bizottság to56csa@freemail.hu Versenykiírás to56csa@freemail.hu e-mail címen kérhető, illetve letölthető: További információ 06/20 313 6004, to56csa@freemail.hu 11. Sárvári 12/24 órás futás 24 órás OB Várkerület, Várpark Verseny kezdete 10.00 óra Sárvári Kinizsi SE bizottság elnöke Görög Gyula Elérhetősége sarvarfutas@gmail.com, 0630/316-2193 Versenykiírás letölthető: www.fussunk.gportal.hu További információ www.fussunk.gportal.hu, Görög Gyula 0630/316-2193 Verseny kezdete BIRKÓZÁS Nádasdy Tamás Általános Iskola tornacsarnoka 10.00 óra Sárvár Birkózó Sportjáért Alapítvány bizottság elnöke Horváth Imre Elérhetősége 0630/3129980 Versenykiírás onkormanyzat@sarvar.hu e-mail címen kérhető, illetve letölthető További információ Horváth Imre 0630/3129980 ÍJÁSZAT Várpark Verseny kezdete 10.00 óra Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület Versenybíróság elnöke dr. Kereszty Gábor Elérhetősége keresztydoki@gmail.com Versenykiírás keresztydoki@gmail.com e-mail címen kérhető, illetve letölthető a További információ keresztydoki@gmail.com KOSÁRLABDA Tinódi Gimnázium tornacsarnoka Verseny kezdete 10.00 óra Sárvári Amatőr Kosarasok Klubja Versenybíróság elnöke Németh Gábor Elérhetősége gabor.nemeth14@gmail.com tel: 0630/5605007 Versenykiírás gabor.nemeth14@gmail.com, vagy joosatti@gmail.com e-mail címen kérhető, illetve letölthető a További információ Joós Attila 0630/3302112, joosatti@gmail.com LABDARÚGÁS Sárvár FC Sporttelep Verseny kezdete 10.00 óra Nádasdy DSE Versenybíróság elnöke Máthé Csaba Elérhetősége maurel@freemail.hu Versenykiírás maurel@freemail.hu e-mail címen kérhető, illetve letölthető a További információ maurel@freemail.hu PROGRAMOK - HELYSZÍNEK ATLÉTIKA Futóverseny Csónakázó-tó Szabadidőpark 12/24 órás futóverseny Várkerület, Várpark BIRKÓZÁS XI. Nádasdy-Kupa ÍJÁSZAT KOSÁRLABDA LABDARÚGÁS PETANQUE TÁJFUTÁS TEKE TENISZ ÚSZÁS Nádasdy Tamás Általános Iskola tornacsarnoka Sárvár, Alkotmány u. 22-24. Várpark Tinódi Gimnázium tornacsarnoka Sárvár, Móricz Zsigmond u. 2. Sárvár FC Sporttelep Sárvár, Ipartelep u. 6. Várpark, alakuló-tér Csónakázó-tó Szabadidőpark Fülöp Tekéző Sárvár, Sársziget u. 14. Csónakázó-tó Szabadidőpark Sárvár Fürdő Sárvár, Vadkert u. 1. KÍSÉRŐRENDEZVÉNY A TÁNC VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL Kossuth tér ATLÉTIKA PETANQUE Futóverseny Várpark, alakuló-tér Verseny kezdete Csónakázó-tó 10.00 óra Szabadidőpark Verseny kezdete 10.00 Sárvári óra Sakk Club SE Versenybíróság elnöke Városi Havasi Diáksport József Bizottság Versenybíróság Elérhetősége elnöke Tóth havasi@varsat.net, Csaba 0630/9025582 Elérhetősége Versenykiírás to56csa@freemail.hu onkormanyzat@sarvar.hu e-mail címen kérhető, illetve letölthető a Versenykiírás to56csa@freemail.hu e-mail címen kérhető, illetve letölthető: További információ www.sarvar.hu Havasi József honlapról 0630/9025582 További információ 06/20 313 6004, to56csa@freemail.hu TÁJFUTÁS 11. Sárvári 12/24 órás futás 24 órás OB Várkerület, Várpark Verseny kezdete 10.00 Csónakázó-tó óra Szabadidőpark Verseny kezdete Sárvári 14.00 Kinizsi óra SE bizottság Sárvári Kinizsi SE Tájfutó Szakosztálya elnöke Versenybíróság elnöke Görög Gömbös Gyula Gyula Elérhetősége sarvarfutas@gmail.com, gombos.gyula@freemail.hu 0630/316-2193 Versenykiírás letölthető: gombos.gyula@freemail.hu www.fussunk.gportal.hu e-mail címen További információ www.fussunk.gportal.hu, kérhető, illetve letölthető: Görög www.sarvar.hu Gyula 0630/316-2193 honlapról További információ gombos.gyula@freemail.hu BIRKÓZÁS TEKE Nádasdy Tamás Általános Iskola Fülöp Tekéző tornacsarnoka Verseny kezdete péntek 15.00 19.00, Verseny kezdete 10.00 óra szombat 8.00 22.00 Sárvár Birkózó Sportjáért Alapítvány Sárvár Város-városkörnyéki Tekézők bizottság Szervezete elnöke Horváth Imre Versenybíróság elnöke Németh Gyula Elérhetősége 0630/3129980 Elérhetősége sarvariteke@globonet.hu Versenykiírás onkormanyzat@sarvar.hu e-mail címen Versenykiírás sarvariteke@globonet.hu e-mail címen kérhető, illetve letölthető kérhető, illetve letölthető a További információ Horváth Imre 0630/3129980 További információ sarvariteke@globonet.hu ÍJÁSZAT TENISZ Várpark Csónakázó-tó Szabadidőpark Verseny kezdete kezdete 10.00 10.00 óra óra Sárvári Sárvári Hagyományőrző Tenisz Egyesület és Íjász Egyesület Versenybíróság elnöke elnöke dr. Pusztavámi Kereszty Gábor Márton Elérhetősége keresztydoki@gmail.com marton.pusztavami@karyon.hu Versenykiírás keresztydoki@gmail.com marton.pusztavami@karyon.hu e-mail címen e-mail kérhető, címen illetve kérhető, letölthető illetve elérhető a www.sarvar.hu facebook/sárvári honlapról Tenisz Egyesület, További információ keresztydoki@gmail.com vagy www.sarvar.hu További információ marton.pusztavami@karyon.hu facebook/sárvári Tenisz Egyesület KOSÁRLABDA Tinódi Gimnázium tornacsarnoka ÚSZÁS Verseny kezdete 10.00 óra Sárvári Sárvár Amatőr FürdőKosarasok Klubja Versenybíróság kezdete elnöke Németh 10.00 Gábor óra Elérhetősége gabor.nemeth14@gmail.com Sárvár Fürdő bizottság tel: 0630/5605007 Versenykiírás elnöke gabor.nemeth14@gmail.com, Cordier Bálint vagy Elérhetősége joosatti@gmail.com cordier.balint@gmail.com e-mail címen kérhető, Versenykiírás illetve cordier.balint@gmail.com letölthető a www.sarvar.hu e-mail honlapról címen További információ Joós kérhető, Attila 0630/3302112, illetve letölthető a joosatti@gmail.com További információ cordier.balint@gmail.com LABDARÚGÁS KÍSÉRŐRENDEZVÉNY A TÁNC VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL Sárvár FC Sporttelep Verseny kezdete 10.00 óra Kossuth tér Nádasdy DSE Rendezvény kezdete 15.00 óra Versenybíróság elnöke Máthé Csaba Program 15.00 17.45 Közös tánctanulás és oktatás Elérhetősége maurel@freemail.hu (néptánc, hastánc, hip-hop, salsa) Versenykiírás maurel@freemail.hu e-mail címen 18.00 órától Gálaműsor sárvári kötődésű kérhető, illetve letölthető a tánccsoportok közreműködésével Senior Néptánc Egyesület További információ maurel@freemail.hu További információ Kondora Bálint 0630/7375775 Pró M 2 H

16 SÁRVÁRI HÍRLAP 2012. április 20. 2012. április 21-én, szombaton a Kossuth-téren 16.00 órakor a Mozdulj Sárvár programsorozat keretében, a Park Inn by Radisson Sárvár közreműködésével BÉRES ALEXANDRA vezetésével nyilvános aerobic óra! A rendezvényen a részvétel ingyenes. Ezt követően előadás és beszélgetés az egészséges életmódról, táplálkozásról és sportról Béres Alexandrával 18 órakor a Park Inn by Radisson Sárvár Hotel konferenciatermében. Belépődíj: 500 Ft. Fitneszhétvége Béres Alexandrával a Park Inn by Radisson Sárvárban! Váltson napijegyet mindössze 7.000 Ft-ért az április 21-i, szombati napra! Részletek hamarosan a Park Inn honlapján és Facebook oldalán! Park Inn by Radisson Sárvár Tel.: 95-530-100 E-mail: info.sarvar@rezidorparkinn.com www.parkinnsarvar.hu Sárváron, a Hunyadi utcában új építésű, energiatakarékos A+ energetikai minősítésű társasházi lakások értékesítése korlátozott számban. Támogatott hitelek, újra szocpol, akár 2 millió Ft erejéig. NEM BONYOLÍTJUK, Érdeklődni: Joó Ákos 06/30 947 47 01 Kössön Lakásbiztosítások EMBER Casco-t Gépjármű 05.30-ig, biztosítások és nyereménysorsoláson Élet-,és balesetbiztosítások vesz részt! Óriási kínálat az Vállalati XS XXXL-ig biztosítások díjban és Pénzügyi szolgáltatásban. tervezés Nyerjen Ön is! EGÉSZ ÉVBEN KÉRJE A LEGKEDVEZŐBB BIZTOSÍTÁSOKAT A BIZTOSÍTÁSOK SZAKÉRTŐJÉTŐL Sárvár, Hunyadi u. 11. Tinódi vendégló udvarában Tel: 95 / 520 230 Mobil: +36 30 / 267 59 27 Mobil: +36 30 / 520 23 14 70. sz. ABC Sárvár, Rákóczi Ferenc u. 16-18. Vásároljon nálunk, és legyen részese Ön is a magyar sikereknek. A COOP ÜZLETLÁNC A MAGYAR OLIMPIAI CSAPAT HIVATALOS FÓ TÁMOGATÓJA. Elfogadóhely! TÁRSASHÁZKEZELÉS Levesszük a terhet és az anyagi felelősséget a Közös képviselők válláról. Közös képviseleti, pénzügyi, jogi és műszaki háttérrel vállalja cégünk Társasházak kezelését. VOCELKA INVEST Kft. 9600 Sárvár, Hunyadi u. 18/G. Mobil: 06-20/936-1574 MINDEN AUTÓ SZERVIZE! 2012-ben is változatlan árakon! MÛSZAKI VIZSGÁZTATÁS minden autótípusra ingyenes átvizsgálással! 1 9. 9 0 0 F t - t ó l Mûszaki vizsgára való felkészítés során nálunk vásárolt alkatrészek beépítése 1 Ft-ért!!!! OLAJCSERE AKCIÓK! MINDEN TIPUSRA Opel Corsa, Astra 1.2 és 1.4 benzin 8990 Ft Suzuki Swift, Wagon R, Ignis 8990 Ft Skoda Fabia, Octavia 1.2 és 1.4 8990 Ft VW Polo, Golf 1.2 és 1.4 8990 Ft KÉZI AUTÓMOSÁS 1200 Ft-tól Karosszéria fényezés és javítás -kárügyintézés Számítógépes diagnosztika Gumiszerelés - centírozás ez más! OPEL SZALON SÁRVÁR Sárvár, Szombathelyi út 52. info@opelsarvar.hu Tel.: 95/523-523 Az ár tartalmazza az olaj, olajszûrõt és a munkadíjat. SZOMBATON IS NYITVA 8-12-IG! Az akció 2012. április 30-ig tart.