Turizmus-vendéglátás BA szak A képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik a közgazdaságtudományi, társadalomelméleti, alkalmazott módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek a turizmus és a vendéglátás területén tevékenységek végzésére és irányítására, szervezésére és kellő ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatására. A szakon végzettek rendelkeznek megfelelő kapcsolatteremtő, problémafelismerő és problémamegoldó képességgel, együttműködési és kommunikációs készséggel, idegen nyelvtudással, ami lehetővé teszi számukra döntésüktől függően úgy a továbbtanulást, mint a munka világában való elhelyezkedést. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász turizmus - vendéglátás szakon A képzést ajánljuk azoknak, akik - akik alkalmazható tudást szeretnének elsajátítani a turisztikai szolgáltatások különböző területeire, így képesek lesznek a turisztikai vállalkozások létrehozására, és azok sikeres menedzselése; - akik érdeklődnek az idegen kultúrák iránt, amely megalapozza a külföldi turisták fogadását, vendégekkel való kapcsolattartást; - akiknek a kreativitás, az alkotás fontos, hiszen a turizmus változó környezete sok újdonságot kínál, a maradandó turisztikai élmények kialakítása pedig izgalmas szakmai feladat; - akik jó kommunikációs készséggel rendelkeznek, így a vendégekkel, szakmai partnerekkel képesek lesznek idegen nyelven is hatékonyan kommunikálni. Az együttműködést, a jó szervezőkészséget, empatikus, vendég-orientált magatartást megkívánja a szakma. Az alapfokozat birtokában a turizmus-vendéglátás alapképzési szakon végzettek alkalmasak: - az egyes turisztikai szakterületen jelentkező feladatok és munkakörök ellátására; - a turisztikai vállalkozásoknál vezetői feladatok ellátására; - többnyelvű és különböző funkciójú kommunikációra, nemzetközi turizmussal kapcsolatos feladatok ellátására, valamint az informatikai ismeretek alkalmazására; - a turizmusban specifikus tárgyalási, prezentációs, információszervezési és meggyőzési technikák alkalmazására; - a szolgáltatásokkal és az intenzív ügyfélkapcsolattal összefüggő problémák hatékony kezelésére, különös figyelemmel az interkulturális konfliktusok lehetőségeire, a turizmus fejlesztésével kapcsolatos érdekkonfliktusok kezelésére. A képzési program alapvetően két fő tantárgycsoportból áll: 1. közgazdaságtani, módszertani és üzleti alapozó ismeretek, társadalomtudományi alapismeretek: matematika, statisztika, informatika, mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, pénzügytan, vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, számvitel, menedzsment, üzleti kommunikáció, szaknyelv, környezet-gazdaságtan, Európai Uniós ismeretek, közigazgatás és szervezés, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia. 2. Szakmai törzsanyag: turizmus rendszere, vendéglátás, szállásadás, utazásszervezés, idegenforgalmi földrajz, közigazgatás és területfejlesztés, nemzetközi turisztikai kapcsolatok, turizmus marketing, turisztikai vállalkozások menedzsmentje, szakmai informatika. Elhelyezkedési lehetőségek A Turizmus-vendéglátás (BA) diplomával a közgazdászok elhelyezkedési lehetősége igen széles. A nemzetközi és hazai szállodaláncokban közép- és felsővezetőként dolgozhatnak,
egyéb szálláshelyeket üzemeltethetnek. Az utazásszervezés- és értékesítés területén számos utazási iroda közül választhatnak. Az önkormányzatoknál turisztikai referensek, szakértők koordinálják a turizmus térségi fejlesztését, ezért felkészült turisztikai szakemberekre szükségük van. A turizmussal foglalkozó regionális és helyi szervezetek, turisztikai információs szolgálatok szerepe erősödik, amely előrevetíti a szakember igényt. A vendéglátó vállalkozások, catering szolgáltatók, a természetvédelmi és nemzeti park igazgatóságok, a kulturális örökség kezelésével és hasznosításával foglalkozó intézmények igénylik a speciális ismeretekkel is rendelkező szakembereket. A MICE szegmens bővülésével a kongresszus- és rendezvényszervező vállalkozások, ill. intézmények piaci esélyeit a jól felkészült szakembergárdával erősítheti. Az országos turisztikai irányítószervek, a hazai és nemzetközi turisztikai szakmai és érdekképviseleti szervezetek, kutató intézetek, tanácsadó vállalkozások fontos felhasználói a képzett szakembereknek. A közlekedési vállalatok ugyancsak célpiacai a Turizmus - vendéglátás szakos közgazdászoknak. A speciális gyógyturisztikai ismeretekkel jó lehetőség van az egészségturisztikai szolgáltatóknál az elhelyezkedésre. A vidéki turizmus speciális ismereteket jól preferálják a vidéken működő turisztikai szolgáltatók, a vidékfejlesztők.
Turizmus-vendéglátás (BA) nappali tagozat TANTÁRGYAK ÓRASZÁMA ÉVEK, FÉLÉVEK, TANÍTÁSI HETEK SZÁMA HETI ÓRASZÁM I. II. III. TANTÁRGY 1 2 3 4 5 6 15 15 15 15 15 15 E GY V E GY V E GY V E GY V E GY V E GY V Közgazdaságtani,módszertani és üzleti alapozó ismeretek AV_TNA001 A 1 Matematika I. 60 30 30 90 5 2 2 V AV_TNA002 A 2 Matematika II. 60 30 30 90 5 2 2 V AV_TNA003 A 3 Informatika 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TNA004 A 4 Pénzügytan 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TNA005 A 5 Számvitel 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TNA006 A 6 Mikroökonómia 60 30 30 90 5 2 2 V AV_TNA007 A 7 Makroökonómia 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TNA008 A 8 Nemzetközi gazdaságtan 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TNA009 A 9 Statisztika I. 60 30 30 90 5 2 2 G AV_TNA010 A 10 Statisztika II. 60 30 30 90 5 2 2 V AV_TNA011 A 11 Vállalati gazdaságtan 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TNA012 A 12 Gazdasági jog 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TNA013 A 13 Marketing 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TNA014 A 14 Üzleti kommunikáció 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TNA015 A 15 Környezetgazdaságtan 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TNA016 A 16 Menedzsment 30 30 0 60 3 2 0 V AV_NNK01 A 17 Üzleti szaknyelv I. 60 0 60 0 2 0 4 G AV_NNK02 A 18 Üzleti szaknyelv II. 60 0 60 0 2 0 4 V AV_NNK03 A 19 Üzleti szaknyelv III. 60 0 60 0 2 0 4 G AV_NNK04 A 20 Üzleti szaknyelv IV. 60 0 60 0 2 0 4 V A 21 Testnevelés I. 0 0 2 A A 22 Testnevelés II. 0 0 2 A 930 420 510 1170 70 NEPTUNKÓD Csop Ssz a.) ÖSSZ. ELM. Alapozó üzleti ismeretkör AV_TNA017 A 23 Üzleti informatika 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TNA018 A 24 Üzleti tervezés 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TNA019 A 25 Tanácsadás módszertana 30 30 0 90 4 2 0 V GYAK. b.) EGYÉNI FELK. KREDIT= (a+b)/30
Turizmus-vendéglátás (BA) nappali tagozat 90 30 60 210 10 4 8 14 10 15 27 10 11 25 6 4 12 0 4 2 0 0 0 Közgazd., módsz., és üzleti alapozó ism. 1020 450 570 1380 80 Társadalomtudományi alapismeretek AV_TNB001 B 1 Európai Uniós ismeretek 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TNB002 B 2 Szociológia 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TNB003 B 3 Filozófia 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TNB004 B 4 Gazdaságpszichológia 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TNB005 B 5 Gazdaságtörténet 30 30 0 60 3 2 0 V 150 150 0 300 15 10 0 15 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szakmai törzsanyag AV_TND001 D 1 Turizmus rendszere 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TND002 D 2 Vendéglátás 1. 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TND003 D 3 Vendéglátás 2. 75 0 75 15 3 0 5 G AV_TND004 D 4 Szállásadás 1. 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TND005 D 5 Szállásadás 2. 60 30 30 30 3 2 2 V AV_TND006 D 6 Utazásszervezés 45 30 15 75 4 2 1 G AV_TND007 D 7 Idegenforgalmi földrajz 60 60 0 90 5 4 0 V AV_TND008 D 8 Közigazgatás és területfejlesztés 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TND009 D 9 Nemzetközi turisztikai kapcsolatok 45 30 15 45 3 2 1 V AV_TND010 D 10 Turizmus marketing 45 30 15 45 3 2 1 V AV_TND011 D 11 Turisztikai vállalkozások menedzsmentje 45 30 15 45 3 2 1 V AV_TND012 D 12 Animácó 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TND013 D 13 Turisztikai termék 1. 30 0 30 30 2 0 2 G AV_TND014 D 14 Turisztikai termék 2. 30 0 30 30 2 0 2 G AV_TND015 D 15 Szakmai informatika 60 30 30 60 4 2 2 G avdip1 D 16 Szakdolgozat, konzultáció 75 0 75 0 0 5 A 735 360 375 780 48 0 2 2 0 2 2 0 0 0 10 1 15 6 9 13 8 11 16 Differenciált szakmai ismeretek Vidéki turizmus szakirány AV_TNF1001 F1 1 Néprajz 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TNF1002 F1 2 Vidékfejlesztés I. 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TNF1003 F1 3 Desztináció-menedzsment 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TNF1004 F1 4 Projektmenedzsment 45 30 15 75 4 2 1 G AV_TNF1005 F1 5 Falusi turizmus 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TNF1006 F1 6 Választható tantárgy 1. 45 15 30 75 4 1 2 G AV_TNF1007 F1 7 Választható tantárgy 2. 30 30 0 90 4 2 0 V 270 195 75 570 28 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 1 16 5 4 12 Gyógyturizmus szakirány AV_TNF2001 F2 1 Mozgástan 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TNF2002 F2 2 Gyógyaszati alapismeretek 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TNF2003 F2 3 Autogén tréning 45 15 30 75 4 1 2 G AV_TNF2004 F2 4 Egészségturisztikai marketing 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TNF2005 F2 5 A természet gyógyító ereje 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TNF2006 F2 6 Választható tantárgy 1. 45 15 30 75 4 1 2 G AV_TNF2007 F2 7 Választható tantárgy 2. 30 30 0 90 4 2 0 V
Turizmus-vendéglátás (BA) nappali tagozat Turisztikai desztináció menedzsment szakirány AV_TNF3001 F3 Rendezvényszervezés 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TNF3002 F3 Turisztikai régiók Mo-n 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TNF3003 F3 Turisztikai termékfejlesztés 45 30 15 75 4 2 1 G AV_TNF3004 F3 Információmenedzsment 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TNF3005 F3 Desztináció-menedzsment 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TNF3006 F3 Projektmenedzsment 45 15 30 75 4 1 2 G AV_TNF3007 F3 Esettanulmány 45 15 30 75 4 1 2 G Egyéb, szabadon választható szakmai ismeretek 9 Szabadon választható 1. 3 2 0 V Szabadon választható 2. 3 2 0 V Szabadon választható 3. 3 2 0 V 0 0 0 2 0 3 2 0 3 2 0 3 0 0 0 0 0 0 Mindösszesen 2175 735 510 1860 180 14 10 31 10 17 29 10 11 25 16 5 27 14 14 31 13 15 28 magyarázat 1 2 3 4 5 6 E = elméleti óra Kötelező tárgyak óraszáma, kreditértékei félévenként Elm GY Kr Elm GY Kr Elm GY Kr Elm GY Kr Elm GY Kr Elm GY Kr GY = gyakorlati óra A 80 4 8 14 10 15 27 10 11 25 6 4 12 0 4 2 0 0 0 V = vizsga B 15 10 0 15 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 C 48 0 2 2 0 2 2 0 0 0 10 1 15 6 9 13 8 11 16 S(szakiránnya 171 14 10 31 10 17 29 10 11 25 16 5 27 14 14 31 13 15 28 S+9 választható 180 14 10 31 12 17 32 12 11 28 18 5 30 14 14 31 13 15 28 A képzés 7 féléves, a 7. félévben szaktantárgyi gyakorlaton(15 hét 30kr) vesznek részt a hallgatók, szakdolgozatot készítenek és záróvizsgát tesznek. 1-6 félévben annyi kreditet kell felvenni, hogy 180 kredit teljesüljön Vidéki turizmus szakirányhoz és Gyógyturizmus szakirányhoz:választható tantárgy 1.: Rendezvényszervezés vagy Népi játékok, animáció (Vidéki turizmus szakirány) Rendezvényszervezés vagy Egészségturisztikai desztinációfejlesztés (Gyógyturizmus szakirány) Választható tantárgy 2.: Házi termék feldolgozása vagy Biotáplálkozás (Vidéki turizmus szakirány) Személyiség és EQ vagy Egészséges táplálkozás (Gyógyturizmus szakirány)
Turizmus-vendéglátás (BA) levelező tagozat NEPTUNKÓD Csop Ssz TANTÁRGY a.) ÖSSZ. TANTÁRGYAK ÓRASZÁMA ELM. GYAK. b.) EGYÉNI FELK. E GY V E GY V E GY V E GY V E GY V E GY V Közgazdaságtani,módszertani és üzleti alapozó ismeretek AV_TLA001 A 1 Matematika I. 60 30 30 90 5 2 2 V AV_TLA002 A 2 Matematika II. 60 30 30 90 5 2 2 V AV_TLA003 A 3 Informatika 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TLA004 A 4 Pénzügytan 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLA005 A 5 Számvitel 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLA006 A 6 Mikroökonómia 60 30 30 90 5 2 2 V AV_TLA007 A 7 Makroökonómia 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLA008 A 8 Nemzetközi gazdaságtan 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TLA009 A 9 Statisztika I. 60 30 30 90 5 2 2 G AV_TLA010 A 10 Statisztika II. 60 30 30 90 5 2 2 V AV_TLA011 A 11 Vállalati gazdaságtan 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TLA012 A 12 Gazdasági jog 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TLA013 A 13 Marketing 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLA014 A 14 Üzleti kommunikáció 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TLA015 A 15 Környezetgazdaságtan 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TLA016 A 16 Menedzsment 30 30 0 60 3 2 0 V AV_LNK01-K2 A 17 Üzleti szaknyelv I. 60 0 60 30 3 0 4 G AV_LNK02-K2 A 18 Üzleti szaknyelv II. 60 0 60 30 3 0 4 V 810 420 390 1230 68 Alapozó üzleti ismeretkör AV_TLA017 A 23 Üzleti informatika 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TLA018 A 24 Üzleti tervezés 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TLA019 A 25 Tanácsadás módszertana 30 30 0 60 3 2 0 V 90 30 60 180 9 4 6 14 10 13 28 10 11 26 6 0 9 0 0 0 0 0 0 Közgazd., módsz., és üzleti alapozó ism. 900 450 450 1410 77 Társadalomtudományi alapismeretek AV_TLB001 B 1 Európai Uniós ismeretek 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TLB002 B 2 Szociológia 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TLB003 B 3 Filozófia 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TLB004 B 4 Gazdaságpszichológia 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TLB005 B 5 Gazdaságtörténet 30 30 0 60 3 2 0 V 150 150 0 300 15 10 0 15 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szakmai törzsanyag AV_TLD001 D 1 Turizmus rendszere 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLD002 D 2 Vendéglátás 1. 30 30 0 30 2 2 0 V AV_TLD003 D 3 Vendéglátás 2. 75 0 75 15 3 0 5 G AV_TLD004 D 4 Szállásadás 1. 30 30 0 30 2 2 0 V AV_TLD005 D 5 Szállásadás 2. 60 30 30 30 3 2 2 V AV_TLD006 D 6 Utazásszervezés 45 30 15 45 3 2 1 G AV_TLD007 D 7 Idegenforgalmi földrajz 60 60 0 90 5 4 0 V AV_TLD008 D 8 Közigazgatás és területfejlesztés 30 30 0 60 3 2 0 V AV_TLD009 D 9 Nemzetközi turisztikai kapcsolatok 45 30 15 45 3 2 1 V AV_TLD010 D 10 Turizmus marketing 45 30 15 45 3 2 1 V AV_TLD011 D 11 Turisztikai vállalkozások menedzsmentje 45 30 15 45 3 2 1 V AV_TLD012 D 12 Animácó 30 0 30 60 3 0 2 G AV_TLD013 D 13 Turisztikai termék 1. 30 0 30 30 2 0 2 G AV_TLD014 D 14 Turisztikai termék 2. 30 0 30 30 2 0 2 G AV_TLD015 D 15 Szakmai informatika 60 30 30 60 4 2 2 G avdip1 D 16 Szakdolgozat, konzultáció 75 0 75 0 0 5 A 735 360 375 690 45 0 2 2 0 2 2 0 0 0 10 1 13 6 9 12 8 11 16 KREDIT= (a+b)/30 ÉVEK, FÉLÉVEK, TANÍTÁSI HETEK SZÁMA HETI ÓRASZÁM I. II. III. 1 2 3 4 5 6 15 15 15 15 15 15
Turizmus-vendéglátás (BA) levelező tagozat Differenciált szakmai ismeretek Vidéki turizmus szakirány AV_TLF1001 F1 1 Néprajz 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TLF1002 F1 2 Vidékfejlesztés I. 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TLF1003 F1 3 Desztináció-menedzsment 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLF1004 F1 4 Projektmenedzsment 45 30 15 75 4 2 1 G AV_TLF1005 F1 5 Falusi turizmus 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLF1006 F1 6 Választható tantárgy 1. 45 15 30 75 4 1 2 G AV_TLF1007 F1 7 Választható tantárgy 2. 30 30 0 90 4 2 0 V 270 195 75 570 28 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 1 16 5 4 12 Gyógyturizmus szakirány AV_TLF2001 F2 1 Mozgástan 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TLF2002 F2 2 Gyógyaszati alapismeretek 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLF2003 F2 3 Autogén tréning 45 15 30 75 4 1 2 G AV_TLF2004 F2 4 Egészségturisztikai marketing 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLF2005 F2 5 A természet gyógyító ereje 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TLF2006 F2 6 Választható tantárgy 1. 45 15 30 75 4 1 2 G AV_TLF2007 F2 7 Választható tantárgy 2. 30 30 0 90 4 2 0 V Turisztikai desztináció menedzsment szakirány AV_TLF3001 F3 Rendezvényszervezés 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TLF3002 F3 Turisztikai régiók Mo-n 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TLF3003 F3 Turisztikai termékfejlesztés 45 30 15 75 4 2 1 G AV_TLF3004 F3 Információmenedzsment 30 30 0 90 4 2 0 V AV_TLF3005 F3 Desztináció-menedzsment 45 30 15 75 4 2 1 V AV_TLF3006 F3 Projektmenedzsment 45 15 30 75 4 1 2 G AV_TLF3007 F3 Esettanulmány 45 15 30 75 4 1 2 G Egyéb, szabadon választható szakmai ismeretek 9 Szabadon választható 1. 3 2 0 V Szabadon választható 2. 3 2 0 V Szabadon választható 3. 3 2 0 V 0 0 0 2 0 3 2 0 3 2 0 3 0 0 0 0 0 0 Mindösszesen 2055 735 510 1740 174 14 8 31 10 15 30 10 11 26 16 1 22 14 10 28 13 15 28 magyarázat 1 2 3 4 5 6 E = elméleti óra Kötelező tárgyak óraszáma, kreditértékei félévenként Elm GY Kr Elm GY Kr Elm GY Kr Elm GY Kr Elm GY Kr Elm GY Kr GY = gyakorlati óra A 77 4 6 14 10 13 28 10 11 26 6 0 9 0 0 0 0 0 0 V = vizsga B 15 10 0 15 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 C 45 0 2 2 0 2 2 0 0 0 10 1 13 6 9 12 8 11 16 S(szakiránnyal) 165 14 8 31 10 15 30 10 11 26 16 1 22 14 10 28 13 15 28 S+9 választható 174 14 8 31 12 15 33 12 11 29 18 1 25 14 10 28 13 15 28 A képzés 7 féléves, a 7. félévben szaktantárgyi gyakorlaton(15 hét 30kr) vesznek részt a hallgatók, szakdolgozatot készítenek és záróvizsgát tesznek. 1-6 félévben annyi kreditet kell felvenni, hogy 180 kredit teljesüljön Vidéki turizmus szakirányhoz és Gyógyturizmus szakirányhoz:választható tantárgy 1.: Rendezvényszervezés vagy Népi játékok, animáció (Vidéki turizmus szakirány) Rendezvényszervezés vagy Egészségturisztikai desztinációfejlesztés (Gyógyturizmus szakirány)