Határtalanul II. rész Erdélyben jártunk



Hasonló dokumentumok
Kalocsa, július

m á r c i u s hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Egy másik előadásban pedig a kirándulás programjáról és a pünkösd miatt eltervezett vendégszereplésünkről beszélt, melyet a Nagyváradi templomban

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE

AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI

BRFK XVIII.kerületi Rendőrkapitányság A körzeti. police.hu Budapest, Üllői út 438. BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitánysá

PLAN DE ACTIVITATI. TEVÉKENYSÉGEK, VERSENYEK A as TANÉVBEN

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE

Műveltségi vetélkedő 2012

Munkanapló 2015 München Erasmus+

H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k

J E G Y Z Ő K Ö N Y V


2016. évi Pest Megye Bajnokság, Általános és Középiskolások részére Gödöllő, április 23. szombat Fiú Általános iskolás LPU-20

A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába.

MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje. Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek:

E rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba. Sülysáp, december 20.

POTAISSA TORDA SAKK KLUB

VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

J E G Y Z İ K Ö N Y V

BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r

2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések. Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

LELÁTÓ. Jó a kilátás! A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu

Szombathely-kollégium

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus

bab.la Kifejezések: Személyes Jókívánságok magyar-magyar

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák

November 19. (csütörtök) ÚJ VIZEKEN JÁROK -ADY ENDRE VERSMONDÓ VERSENY

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást.

Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás június Forgatókönyv

Kérdőívek. Szigetszentmiklós, június

Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata

Német Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv

MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS?

A vonzatos igék és a személyes névmás

Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál február 25.

Magyarország első egyeteme

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 14/2015. számú határozata

Július 20. szerda. Bethlen Gábor sátor. Tusnádfürdő, július Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében.

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY DÖNTŐ osztály

KÉPES BESZÁMOLÓ A ÉVI TEVÉKENYSÉGRŐL

11/2008 (III.29.) OKM-rendelet, 2. (1) b) "Jó gyakorlat" Önkormányzati fenntartók. sorszám fenntartó fenntartó székhelye intézmény OM azonosító

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

es tanév Tanulói kérdőívek értékelése (Elsősök, végzősök)

Neptun rendszer jelentkezési segéd

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola október 27-től október 31-ig december 22-től 2015.

HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. Összefoglaló

Fogadóóra helye: Vihar utca 7/b Közös Képviselői Iroda. Fogadóóra helye: Ady

Kulturális és Köznevelési Bizottság évi munkaterve

A tanév rendje szeptember 23.(hétfı) Osztályozó vizsga (magántanuló) 2014.január 14.(kedd) I. félév vége 2014.január 17.

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN MONOR

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei

KÁR-MENTOR Bt Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/ Tfax: 56/ Tisztelt Ajánlattevő!

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (2.rész)

OLVASÁSI VERSENY III. FORDULÓ Háy János: A bogyósgyümölcs kertész fia

MUNKATERV. 2013/2014-es tanév a 2013/2014. tanév rendje alapján (47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről)

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának. a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016.

Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok

Rendőrkapitányság Kaposvár KMB Alosztály név telefonszám fogadóóra helye fogadóóra ideje működési körzet

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők

Tavasz van, kikelet. Olvasószint: B

A beruházás helyszíne. új oktatási beruházás Budapest (Czuczor utca) 9, szept Budapesti Corvinus kollégium.

LÉLEK, S SZABAD NÉP TESZ CSUDA DOLGOKAT IRODALMI ÁMBOLYGÁS ERDÉLYBEN ELŐKÉSZÍTŐ ÓRA. Jó tanácsok a jövő Határtalanul! utazó hetedikeseinek

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság Budapest, Dessewffy utca 26/B körzeti megbízotti iroda.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának évi ülésrendje és munkaterve

Kedves 9. évfolyamos tanulónk!

FÜGGELÉKEK. 1. számú függelék MŰEMLÉK ÉPÜLETEK. Műemlék, nyilvántartási számmal. Tömbszám Utca, házszám. Egyéb védelem

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR december 12.

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Kollégiumi Ütemterv 2015/2016

Csodaföldön Erdélyben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE február 1-jén megtartott rendkívüli ülésének

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!

Párhuzamos programozás

Parajd - Urbán Andor Református Konferencia és Üdülő Központ

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Szakképzés - Meghatalmazás használata

A Szenátus március 4-i ülésének határozatai

lat Kvassay Jenő, a hazai kultúrmérnöki intézmény megszervezője (1879) A Vízügyi Közlemények rövid tájékoztatója az olvasókhoz (1911)

E S E M É N Y N A P T Á R

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2015/2016. tanév. II. félév

XI. Bartók Béla út Bp. Tel: ÉVAD BUDA NÉPSZERŰ SZÍNHÁZA 30. ÉVAD BÉRLET FELHÍVÁS! Tisztelt Nézőink!

A projektnaplót vezette:

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

BRFK XV. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda A körzeti megbízott címe, címe**** telefonszáma***

Átírás:

Határtalanul II. rész Erdélyben jártunk A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a dél-dunántúli régióban, 2016 májusában pedig mi viszonoztuk a látogatást, megnézve Erdély nevezetességeinek egy részét. A program résztvevője a 10. A és a 10. C osztály 40 tanulója, négy kísérőtanárral. A szokványos 2 napos osztálykirándulás helyett 6 napos útra indultunk, legfőbb úticélunk Kolozsvár volt, ahol testvériskolánk, a Báthory István Elméleti Líceum diákjai fogadtak minket ahogy azt mi is tettük korábban, amikor április közepe táján ők látogattak el hozzánk. 1. nap, kedd: Nagyszalonta, Nagyvárad, Királyhágó, Csucsa Utunk május 17-én, egy napsütéses kedd reggelen indult. Amint átléptük az országhatárt, első állomásunk Nagyszalonta volt, ahol a Csonka-toronyban található Arany János Emlékmúzeumot tekintettük meg. Ezután Nagyváradra mentünk, ahol a Szent László Székesegyházat, valamint a környezetében található püspöki palotát és a kanonoksort néztük meg.

Ezt követően Királyhágón a csodálatos kilátásban gyönyörködhettünk, majd némi utazást követően a csucsai Ady-emlékházat látogattuk meg.

A határon történt események miatti időcsúszás következtében Kalotaszegen már nem tudtunk megállni, csak a buszból csodálhattuk meg a vidék jellegzetességeit. A nap zárásaként Kolozsvárra érkeztünk, ahol a szállásunkat foglaltuk el. 2. nap, szerda: Kolozsvár A szerdai nap Kolozsvár nevezetességeinek megtekintésével telt el. Továbbá szerda reggel találkoztunk rég nem látott barátainkkal, a Báthory Líceum diákjaival. Az ő idegenvezetésükkel tekintettük meg a Szent Mihály-templomot az előtte található Mátyás király-szoborcsoporttal, Mátyás király szülőházát, a piarista templomot, a Bánffy-palotát, a Farkas utcai református templomot, illetve magát a Líceumot is.

Ezt követően egy rövid szabadidőben láthattuk az Állami Magyar Operát és Színházat, és a nemrégiben felújított Sétateret. A szabadidő lejártával a Házsongárdi temetőbe látogattunk, ahol megkoszorúztuk többek között Dzsida Jenő, Apáczai Csere János és Kós Károly sírját. A késő délutánt és kora estét ismét a Líceumban töltöttük. Itt sor került egy kis közös vacsorakészítésre, ami mellett egy barátságos focimeccsre, kosárlabdázásra, röplabdázásra, de még rövid népdaléneklésre is jutott idő. A sok szép látnivaló mellett a legfontosabbak a közösen eltöltött vidám pillanatok, és a viszontlátás örömei voltak.

3. nap, csütörtök: Torda Csütörtökön Tordára látogattunk, ahol először a sóbánya látogatható tárnáit jártuk körbe, miközben a só jótékony hatását is élveztük.

Később Torda belvárosának nevezetességeit néztük meg, a református templomot és azt a római katolikus templomot, ahol 1568-ban - Európában először - kikiáltották a vallásszabadságot. Megkoszorúztuk a Tordai csata elesett magyarjainak sírjait a katonatemetőben. Természetesen a Tordai-hasadék sem maradhatott ki a látnivalók közül, ahogy Kolozsvárra visszatérve a Fellegvár sem.

4. nap, péntek: Válaszút, Marosvásárhely, Szováta, Korond Pénteken elköszöntük kolozsvári barátainktól, és tovább indultunk Válaszútra, ahol Kallós Zoltán néprajzkutató gyűjteményét látogattuk meg. Miután megtekintettük a múzeumot, magát Zoli bácsit is köszöntöttük nemrég ünnepelt születésnapja alkalmából néhány válaszúti népdallal. Cserében ő is meglepett minket egy dallal, amelyet egy általa taníttatott, szórvány magyarsághoz tartozó kislány adott elő. Azt is megtudhattuk, hogy júniustól, gimnáziumunk volt diákja (Tar Virág, néprajz szakos hallgató) fog ösztöndíjjal az alapítványnál dolgozni. A program következő pontja Marosvásárhely volt, ahol megtekintettük a Kultúrpalotát, a Bolyai Farkas Líceumot, illetve az előtte található Bolyai Farkas és Bolyai János szoborkettőst, és a Teleki Tékát.

Ezt követően Szovátára érkeztünk, ahol a monarhiás hangulatot idéző patinás üdülőhelyet és a Medve-tavat csodálhattuk meg. A nap végeztével Korondra értünk, ahol a szállásunk volt és ahol másnap reggel a korondi fazekasság remekműveiből vásárolhattunk ajándéktárgyakat. 5. nap, szombat: Békás-szoros, Gyilkos-tó, Nagyenyed, Torockó A szombati napot többségében a lélegzetelállítóan gyönyörű természetben töltöttük. Hosszú túrát tettünk a Békás-szorosban illetve a Gyilkos-tónál, amelynek a legendáját nagy érdeklődéssel hallgattuk végig.

Később Nagyenyedre utaztunk, ahol a Bethlen Gábor Kollégiumban jártunk és megnéztük a nagymúltú iskolát, majd megkoszorúztuk Kőrösi Csoma Sándor emléktábláját. A várfalon elhelyezett emlékfalnál megemlékeztünk az 1849 januárjában ártatlanul lemészárolt magyarokról, utána a vártemplomba mentünk.

Végül Torockóra érkeztünk, ahol gyönyörködhettünk a jellegzetes falusi utcaképben, illetve az előttünk magasodó Székelykőben és itt töltöttük az utolsó éjszakánkat is.

6. nap, vasárnap: Gyulafehérvár, Vajdahunyad, Déva, Arad Utolsó napunk Gyulafehérváron, a várnegyedben indult, ahol megnéztük a Szent Mihály Érseki Székesegyházat, a püspöki palotát, a fejedelmek lakóházát, a Batthyáneumot a hajdani csillagvizsgálóval.

Programunk a dél körüli órákban Vajdahunyad várának megtekintésével folytatódott. Továbbhaladva megcsodálhattuk a hegytetőn magasodó Déva várát, ami még a távolság ellenére is lenyűgözően gyönyörű volt. Utolsó állomásunk Arad volt, ahol az obeliszknél megemlékeztünk a 13 vértanúról és együtt elénekeltük a Himnuszt. Lehet, hogy nem tűnik különlegesnek, de ez akkor és ott nagyon megható volt.

A hosszú buszutak ellenére én úgy érzem, ez egy remek kirándulás volt, és valóban nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a pályázat segítségével megnézhettük Erdély nevezetességeinek egy részét. A két osztály nevében szeretnék köszönetet mondani osztályfőnökeinknek, Döményné Ságodi Ibolya tanárnőnek és Gálos György tanár úrnak, hogy időt nem sajnálva megírták a pályázatot, majd megszervezték a kirándulást. Nélkülük nem szereztünk volna új barátokat kolozsvári diákok személyében, illetve nem szereztünk volna effajta élményeket, és természetesen tudást sem; ugyanis bátran kijelenthetem, hogy mindannyian sok új dolgot tanulhattunk az út során. Pongrácz Edina 10. A osztály