I. rész Állam és Jogtudományi Kar 2-15. oldal. II. rész Általános Orvostudományi Kar 16-42. oldal. III. rész Bölcsészettudományi Kar 43-56.



Hasonló dokumentumok
A KAROK MŰKÖDÉSI RENDJE

2. A 2. (1) bekezdés c) pontja az alábbiak szerint változik:

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

Tisztelt Képviselő-testület!

K Ö Z G A Z D A S Á G I, M Ó D S Z E R T A N I É S I N F O R M A T I K A I I N T É Z E T

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

I. Szenátus munkaterve. A Tudományos Tanács beszámolója a évi kutatástámogatási pályázatokról Előterjesztő: prof. Dr. Hima Gabriella TT elnök

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

Az előterjesztés száma: 110/2016.

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM IDEGENNYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR február 21.

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET ÜGYRENDJE

A HVB 3 igen szavazattal meghozza az alábbi határozatot: 3/2014. (V.20.) HVB határozat: Helyi Választási Biztosság póttagjának lemondása

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7

A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 26. számú melléklete A Közgazdaságtudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzata

E L Ő T E R J E S Z T É S

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

TARTALOMJEGYZÉK Ad. SZMSZ 2. Általános rendelkezések... 3 Ad. SZMSZ 5. A kar célkitűzése és feladatai... 3 Ad. SZMR 2. (4) bekezdés A kar oktatási sze

SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA), ismételt előterjesztés

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 24-én megtartott nyílt ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/ Fax: 62/

ELŐTERJESZTÉS. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 16-i ülésére

Söpte településen működő Helyi Választási Bizottság Söpte településen a helyi önkormányzati képviselő és polgármester időközi választását

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

szervezeti és működési rendje

szervezeti és működési rendje

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 23-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 30-i ülésére

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK MELLÉKLETE

számú példány

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én 15,30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 23. számú melléklete. Az Egészségtudományi Kar. Szervezeti és Működési Szabályzata

BUDAPESTI M ŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/ /2015.

LfJo. számú előterjesztés

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

A Nyíregyházi Főiskola Matematika és Informatika Intézete Szervezeti és Működési Szabályzata

J e g y z ı k ö n y v

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 3-án tartandó ülésére

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napján megtartott üléséről

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

A CENTRUMOK, TUDOMÁNYEGYETEMI KAR MŰKÖDÉSI RENDJE

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának. alapszabálya

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE

A CENTRUMOK, TUDOMÁNYEGYETEMI KAR MŰKÖDÉSI RENDJE

E L Ő T E R J E S Z T É S

AZ ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR. A BME Szenátusa a tárgyalta és elfogadta a január 30-i, március 30-i és október 29-i ülésein

2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának. a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016.

A OS TANÉV

2015. június 26-i rendes ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága május 14-én tartott üléséről

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

A L A P Í T Ó O K I R A T

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Felügyelő Bizottságának ügyrendje

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.

A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának. alapszabálya

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Abony Városi Önkormányzat

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának Ügyrendje

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Átírás:

1 A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete A KAROK MŰKÖDÉSI RENDJE (Egységes szerkezetben a 2007. 06. 28-i, 2007. 11. 15-i, 2007. 12. 20-i, 2008. 05. 15-i, 2008. 06. 26-i, 2008. 10. 02.-i, 2008. november 13-i, 2008. december 18-i, a 2009. február 26-i, 2009. április 9-i és 2009. június 25-i, 2009. október 1-i, 2009. november 12-i, 2009. december 17-i, 2010. február 25-i, 2010. április 8-i, 2010. május 13-i, május 28-i, a június 14-i,2010. június 24-i és a 2010. október 7-i, november 11-i, 2010. december 16-i, 2011. február 17-i, 2011., március 31-i, 2011. május 19-i, 2011. június 23-i módosításokkal) I. rész Állam és Jogtudományi Kar 2-15. oldal II. rész Általános Orvostudományi Kar 16-42. oldal III. rész Bölcsészettudományi Kar 43-56. oldal IV. rész 1 Egészségügyi Kar 57-78. oldal V. rész Fogorvostudományi Kar 79-93. oldal VI. rész 2 Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar 94-114. oldal VII. rész Gyógyszerésztudományi Kar 115-125.oldal VIII. rész 3 Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar 126-145.oldal IX. rész Informatikai Kar 146-161.oldal X. rész 4 Közgazdaság-és gazdaságtudományi Kar 162-180.oldal 5 XI. rész Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 181-199.oldal XII. rész XIII. rész XIV. rész XV. rész 6 Műszaki Kar 200-218. oldal 7 Népegészségügyi Kar 219-235.oldal 8 Természettudományi és Technológiai Kar 236-253.oldal 9 Zeneművészeti Kar 254-272.oldal XVI. rész Záró rendelkezések 273. oldal Debrecen, 2011. június 23. 1 Módosította a 43/2007 (V.24.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2007. szeptember 1-től 2 Módosította a 4/2008. (XII.18.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. július 1-től. 3 Módosította a 2/2008. (XII.18.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2009. január 1-től. 4 Módosította a 3/2008. (XII.18.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. július 1-től. 5 Módosította a 7/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2010. január 1-tól. 6 Módosította a 43/2007 (V.24.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2007. szeptember 1-től 7 Módosította a 43/2007 (V.24.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2007. szeptember 1-től 8 Módosította a 43/2007 (V.24.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2007. szeptember 1-től 9 Módosította a 43/2007 (V.24.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2007. szeptember 1-től

2 I. RÉSZ ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR MŰKÖDÉSI RENDJE I. fejezet Általános rendelkezések 1. (1) A kar neve: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (a továbbiakban: kar). Angolul: University of Debrecen Faculty of Law (2) A kar székhelye: 4028 Debrecen, Kassai u. 26. A kar postacíme: 4010 Debrecen, Pf. 81. (3) A kar képviselője a Kar dékánja. A helyettesítésre vonatkozó szabályokat a 19. (2) bekezdése tartalmazza. (4) A kar a képzési, kutatási feladatai koordinálására, a gazdálkodás hatékonyságának növelésére a Ftv. 19. (1) bekezdése alapján Tudományegyetemi Karok (TEK) elnevezéssel tervezési gazdálkodási szervezeti egység keretében működik. 2. A kar feladatai különösen: - jogászképzés, a Kar által működtetett további alap- és mesterképzések, valamint jogi továbbképzés, - doktori képzés, - akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés, - általános és szakirányú továbbképzés, - a kutatói utánpótlás nevelése, - a jog- és államtudományok művelése, megújítása, fejlesztése a társadalom szolgálatában, - szoros kapcsolat kiépítése az igazságszolgáltatási s a bűnüldöző szervekkel, a helyi önkormányzatokkal, közigazgatási intézményekkel az oktatás, a tudományos kutatómunka terén, - nemzetközi kapcsolatok kialakítása, azok ápolása, részvétel nemzetközi kutatásokban és nemzetközi szervezetekben. 3. (1) A kar oktatási feladatait külön jogszabályokban előírt alapképzés, szakirányú továbbképzés, speciális képzés és doktori képzés keretében valósítja meg. (2) A kar az iskolarendszeren kívüli oktatás szabályai szerint felső- és középfokú tanfolyami képzést, valamint át- és továbbképzést is folytathat. Részt vehet az iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzésben, felkészíthet szakmai, illetve szakvizsgára. 4. A kar vállalkozási tevékenység keretében külső megrendelők számára elláthat oktatási, kutatási, fejlesztő, szaktanácsadó, szolgáltató és egyéb feladatokat. E tevékenységek nem veszélyeztethetik az alaptevékenységet. A kar gazdálkodása során az egyetem gazdálkodási szabályzataiban és az azt kiegészítő kari szabályzatokban foglaltak szerint jár el.

3 5. A kar kiemelten fontosnak tartja a részvételt hazai és külföldi tudományos pályázatokon, valamint a kutatási eredmények hazai megismertetését és hasznosítását. II. fejezet Az Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsának összetétele 6. (1) A kari tanács a kar legfőbb döntéshozó testülete, amely önállóan irányítja a kar munkáját, emellett az egyetemi és kari szabályzatokban meghatározott kérdésekben javaslattételi és véleményezési jogköre van. (2) A kari tanács összetétele: a) szavazati jogú tagjai aa) funkciójukból eredően: - a kar dékánja (dékán), - a dékánhelyettesek, - az alap- és mesterképzések szakfelelősei, - a doktori iskola vezetője, - a hallgatói önkormányzat elnöke, 10 ab) választás útján: - 11 oktató (köztük legalább négy vezető oktató), - 1 nem oktató dolgozó, hét hallgató, köztük a Kari Hallgatói Önkormányzat levelező munkarendű hallgatók érdekképviseletéért felelős ügyvivő 11 b) tanácskozási jogú résztvevők: - az egyetem rektora, - a Dékáni Hivatal vezetője, - azok a tanszékvezetők, akik választással nem nyertek mandátumot, - a kari tanács állandó bizottságának elnökei, - a kar dékánjának és dékánhelyetteseinek munkáját segítő referensek, - a TEK elnöke és gazdasági igazgatója. 12 (3) A kari tanács elnöke a dékán, akadályoztatása esetén az általa kijelölt dékánhelyettes. A kari tanács titkára a dékáni hivatal vezetője. (4) A tanács ülésein a dékán által meghívottak tanácskozási joggal vehetnek részt. (5) A választott tagság személyre szóló. A tanács funkciójukból eredő szavazati jogú tagjai közül - akadályoztatása esetén - a hallgatói önkormányzat elnöke helyettesíthető. (6) Nem lehet a kari tanács tagja olyan hallgató, aki nem méltó a kar képviseletére, illetőleg akinek a hallgatói jogviszonya szünetel. A kar képviseletére való alkalmasságot a DE ÁJK HÖK Alapszabály 31. (1) bekezdése szerint kell megítélni. 10 Módosította a 12/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól 11 Módosította a 12/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól. 12 Módosította a 12/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól.

4 (7) A kari tanács választott oktató és dolgozó tagjainak megbízatása 3 évre, a hallgató tagok megbízatása a kari hallgatói önkormányzat döntése szerint - 1-3 évre szól. III. fejezet A kari tanács tagjainak választása 7. (1) Oktatóként választó és választható minden, a kar állományában lévő, teljes munkaidőben vagy további jogviszonyban alkalmazott egyetemi tanár, egyetemi docens, egyetemi adjunktus és egyetemi tanársegéd, valamint kutató professzor, tudományos tanácsadó, főmunkatárs, munkatárs és segédmunkatárs. (2) Dolgozóként választó és választható minden a kar állományában lévő, teljes munkaidőben vagy további jogviszonyban alkalmazott adminisztratív vagy könyvtári teendőket ellátó munkatárs. (3) Az aktív választójogot (szavazati jogot) gyakorolni csak személyesen lehet. 13 (4) A jelölés és választás a tanszékek arányos képviselete érdekében körzetekben zajlik. A választási körzetek a következők: A-körzet: Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék; Jogtörténeti Tanszék; Politikaelméleti és Politikatörténeti Tanszék. B-körzet: Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék; Polgári Jogi Tanszék. C-körzet: Büntető Eljárásjogi Tanszék; Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék; Polgári Eljárásjogi Tanszék. D-körzet: Alkotmányjogi Tanszék; Európa-jogi Tanszék; Közigazgatási Jogi Tanszék; Nemzetközi Jogi Tanszék; Pénzügyi Jogi és Közmenedzsment Tanszék. (5) A kari tanácsi választásokat a dékán javaslatára a tanács úgy írja ki, hogy a választás nyomán alakuló tanács összeüléséig legalább 21 nap álljon rendelkezésre. (6) A kari tanács a választások lebonyolítására 3-5 tagú választási bizottságot választ, amelynek elnöke a dékán vagy valamelyik helyettese, jegyzője pedig a hivatalvezető. A választások lebonyolításához szükséges iratokat, szavazócédulákat a Dékáni Hivatal készíti elő. (7) A kari tanács a választással kapcsolatos panaszok, kifogások elbírálására háromtagú verifikációs bizottságot hoz létre, azon oktatók közül, akik jelöltként nem vesznek részt a választásban. 8. (1) Az oktatói és a dolgozói jelöltállítás elkülönítetten történik. Oktató csak oktatót, dolgozó csak dolgozót jelölhet. Jelölni csak azokat lehet, akik funkciójukból eredően nem tagjai a kari tanácsnak. (2) Az oktatók, illetőleg a hivatal választójogosult munkatársai írásban tehetnek jelölést. Mindenki csak egy jelöltet ajánlhat a Dékáni Hivatal által rendelkezésre bocsátott jelölőlapon, gondoskodva a jelölt elfogadó nyilatkozatáról. (3) Szavazni csak arra a jelöltre lehet, aki a jelölést előzőleg írásban elfogadta. 13 Módosította a 12/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2009. december 18-tól.

5 (4) A jelölésre a választás kiírásától számítva 10 nap áll nyitva; ebbe beleértendő a szükséges pótjelölés 3 napja is. (5) Az oktatói jelöltek jegyzékében választási körzetenként legalább egy vezető és két nem vezető oktatónak kell szerepelnie. (6) A választási bizottság - tudomásul veszi a szabályos jelöléseket, a szabálytalanokat elutasítja, - elkészítteti és hirdetményben közzéteszi a jelöltek jegyzékét, és ennek alapján a szavazólapokat, úgy, hogy a vezető oktatók és a nem vezető oktatók külön szavazólapon (listán) szerepeljenek, - értesíti (hirdetményben és/vagy a nekik szóló levélben) a választójogosultakat a választásról, - meghatározza a szavazás időtartamát, mely legalább 10, legfeljebb 14 munkanap lehet, és megállapítja a szavazási órákat is, - jegyzője révén gondoskodik az urna felügyeletéről, őrzéséről, szavazási időn kívüli tárolásáról. 9. (1) Az oktatói választás kari szinten történik. A választók valamennyi tanszék jelöltjére szavazhatnak. A kari tanács egyetlen dolgozói tagjának a választása a hivatal keretei között történik. (2) A szavazás titkosan, előre elkészített szavazólapon, előre lepecsételt urnába történik. A jelöltre félreérthetetlen jellel kell a szavazatot leadni. (3) A szavazásra kijelölt határidő leteltét követően, az urnát (urnákat) a választási bizottság ülésén bontják föl. A választási bizottság az érvényes szavazatok összeszámlálásával megállapítja a választás végeredményét. (4) Érvényes a szavazat, ha megállapítható, hogy a szavazócédulára fölvett valamely személyre adták. Az érvényes szavazat oktatók esetén választási körzetenként legfeljebb egy vezető és két nem vezető oktató jelöltre, dolgozók esetén 1 jelöltre szólhat. Oktatók esetén kevesebb jelöltre is lehet szavazni. (5) A nem vezető oktatók esetén megválasztottnak tekintendő körzetenként az első két legtöbb szavazatot kapott jelölt azzal, hogy azon választókörzetből, amely a mindenkori dékánt adja, csak egy nem vezető oktató kerülhet be a kari tanácsba. A vezető oktatók esetén megválasztottnak tekintendő körzetenként a legtöbb szavazatot kapó jelölt. Szavazategyenlőség esetén a jelöltek között új szavazásra kerül sor. (6) Minden körzetben a legtöbb szavazatot kapó meg nem választott vezető, ill. nem vezető oktató a kari tanács megválasztott póttagjának tekintendő, akik az adott személyi körben bekövetkező üresedés esetén válnak a kari tanács választott tagjává. (7) A választás eredményét a bizottság hirdetményben nyomban közzéteszi.

6 10. (1) A választás eredménye ellen az indokolt panaszt vagy kifogást a verifikációs bizottsághoz címezve az eredmény közzétételétől számított 3 napon belül lehet benyújtani a Dékáni Hivatalban. (2) A verifikációs bizottság azonnal szükség szerint vizsgálat nyomán dönt, mely döntésről a panaszost (kifogást tevőt), a választási bizottságot és a kar dékánját értesíti. (3) Az esetlegesen elhúzódó vizsgálatok az új kari tanács megalakulását csak akkor hátráltatják, ha miattuk a választott tagok több mint felének az igazolása késik. 11. (1) A kari tanácsot a választási eredmények ismeretében a dékán hívja össze alakuló ülésre. (2) A kari tanács a választási bizottság és a verifikációs bizottság jelentésének meghallgatása nyomán mondja ki megalakulását. (3) A panaszos eljárás nyomán igazoltak vagy pótválasztáson megválasztottak igazolásuk után léphetnek be a kari tanács tagjainak sorába. 12. Pótválasztást kell tartani, ha a verifikációs eljárás nyomán nem lenne elegendő választott tag, avagy ha a választott tag megbízatása megszűnik, és a helyére nem léphet póttag. A pótválasztásra a fenti szabályok mutatis mutandis érvényesek. 13. A hallgatói képviselet választási szabályait a hallgatói önkormányzat állapítja meg. V. fejezet A kari tanács működése 14. A kari tanács véleményt nyilvánít az ESZMSZ 39. (3) bekezdés b, pontjában felsorolt esetekben, valamint - a karhoz kapcsolódó igazgatói, képzési programfelelősi és szakfelelősi megbízásokról, azok megismétléséről, illetve visszavonásáról, - a dékáni hivatal vezetőjének megbízásáról. 15. (1) A kari tanács tanévenként szükség szerint, de legalább hat alkalommal ülésezik. Amenynyiben a tanács tagjainak egyharmada - a napirend egyidejű megjelölésével - kéri, illetve a rektor elrendeli, a tanácsot össze kell hívni. Az összehívásról minden esetben a dékán gondoskodik; az előkészítés a dékáni hivatal feladata. (2) Az ülésre szóló meghívót - a napirendi pontok írásbeli anyagával együtt a (személyi kérdéseket érintő dokumentumok kivételével) - legalább öt munkanappal az ülés előtt meg kell küldeni a kari tanács tagjainak és a meghívottaknak. Rendkívüli esetben a tanács öt

7 munkanapon belüli időpontra is összehívható, illetve egyes tárgysorozati anyagok utóbb is kiküldhetők. (3) A meghívó szerinti tárgysorozatba előzetesen föl nem vett előterjesztés csak akkor tűzhető napirendre, ha ehhez a jelenlevő szavazati joggal bíró tagok legalább fele hozzájárul. (4) A kari tanács ülése nyilvános. A dékán vagy a tanács jelenlévő tagjai egyharmadának javaslatára zárt ülést lehet tartani. Ez utóbbira különösen személyes adatot, illetve személyiségi jogokat (személyhez fűződő jogokat) érintő ügyekben kerülhet sor. (5) Az ülés akkor határozatképes, ha azon a szavazati joggal bíró tagok több mint a fele jelen van, a dékán megválasztásához a kari tanács akkor határozatképes, ha tagjainak több, mint 60 %-a van jelen. A tanácskozást a dékán, akadályoztatása esetén az általa kijelölt dékánhelyettes vezeti. (6) Az előterjesztéshez a résztvevők többször is hozzászólhatnak, azonban a tanács hozzászólási számra, ill. időtartamra vonatkozó korlátozásokat rendelhet el. Ügyrendi kérdésekben a szavazati joggal bírók hozzászólásainak száma nem korlátozható. 16. (1) A kari tanács határozatait általában egyszerű többséggel és nyílt szavazással hozza. Egyszerű többséghez - ha az ülés egyébként határozatképes - a jelenlévő szavazati joggal rendelkezők legalább 50%-ot meghaladó igenlő szavazata szükséges. (2) Személyi kérdésekben, továbbá ha a szavazati joggal bíró tagok legalább fele indítványozza, titkos szavazást kell tartani. (3) Személyi ügyekben, ha kettőnél több személy közül kell választani, és az első szavazáskor egyik jelölt sem kapta meg a szükséges szavazatot, újabb szavazást kell tartani, oly módon, hogy a második fordulóban a legkevesebb szavazatot kapott jelölt nem vesz részt. Amennyiben a legkevésbé támogatott helyen szavazategyenlőség van, akkor szavazást kell tartani arról, hogy ki vegyen részt az újabb fordulóban. Ezen elv szerint a szavazást mindaddig folytatni kell, amíg két jelölt marad. Amennyiben ezen fordulóban egyik jelölt sem kapja meg a szavazatok több, mint 50%-át, a pályázatot eredménytelennek kell nyilvánítani és új pályázat kiírását kell kezdeményezni. 14 (4) A tanács jelenlevő szavazati jogú tagjai kétharmados többségének (minősített többség) szavazata szükséges az alábbi ügyekben az eredményes határozathozatalhoz: - a kar szervezeti és működési szabályzatának elfogadása, módosítása, - kari fejlesztési célkitűzések meghatározása, - oktatási szervezeti egységek létesítésének, megszüntetésének, átszervezésének kezdeményezése, - kitüntetések alapítása, adományozása, - a karhoz tartozó oktatási szervezeti egységek vezetői megbízatása második és további megismétlésének, megbízása visszavonásának véleményezése. (5) A dékán, valamint a szavazati joggal bíró tagok egyharmadának indítványára személyi kérdések kivételével névszerinti szavazás is elrendelhető. 14 Módosította a 12/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól.

8 (6) A kari tanács tagjai az ülésen kérdést intézhetnek a dékánhoz, a dékánhelyettesekhez, a dékáni hivatal vezetőjéhez, a kari bizottságok elnökeihez. A címzett azonnal szóban vagy legkésőbb 15 napon belül írásban köteles választ adni. (7) A tanácsülésről jegyzőkönyv készül. A hozzászólásoknak a lényege rögzítendő, ugyanakkor a szavazás eredményét, a hozott határozat szövegét pontosan - utóbbit szó szerint - fel kell tüntetni. A jegyzőkönyvet a dékán (távolléte esetén a helyettesítő dékánhelyettes) és a jegyzőkönyvvezető írják alá, s az esetenként fölkért két tanácstag hitelesíti. A tanácsülésről hangfelvétel is készül, amelyet egy évig meg kell őrizni. V. fejezet A kari tanács bizottságai 17. (1) A kari tanács a saját és a dékán működését elősegítő szervezési, oktatási, kutatási és egyéb kérdések elemezésére, véleményezésére, javaslatok kidolgozására, döntések előkészítésére, végrehajtásuk megszervezésére, ellenőrzésére állandó és ideiglenes bizottságokat hozhat létre; a bizottságok döntési jogkörrel is felruházhatók. (2) A bizottságok megalakításáról a dékán tesz előterjesztést a kari tanácsnak. A bizottságok tagjait a kari tanács választja. A bizottság feladatát, hatáskörét a tanács határozza meg, amely bármikor módosítható. (3) Az állandó bizottságok megbízatása ideje tekintetében a jelen szabályzat 6. -ának (7) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. (4) Az állandó bizottság munkarendjét saját maga határozza meg, míg az ideiglenes bizottság működési rendjének összeállítása az elnök hatáskörébe tartozik. (5) Amennyiben a kari tanács állandó bizottságot választ, hoz létre, a bizottság nevét és feladatkörét fel kell tüntetni jelen Működési Rend A) jelű mellékletében. VI. fejezet A dékán 18. (1) A dékán személyére, megbízásának menetére vonatkozó szabályokat az ESZMSZ 40. (1) (7) bekezdései tartalmazzák, azzal, hogy a dékán megbízatása három évre szól. (2) A dékán hatáskörét és feladatait jogszabályok, az egyetemi és kari szabályzatok állapítják meg; a kari tanács ezeken kívül konkrét feladatokkal is megbízhatja. (3) A dékán feladatait az ESZMSZ 40. (8) bekezdése tartalmazza, melyen túlmenően a dékán feladatkörébe az alábbiak tartoznak: - a Collectio Iuridica szerkesztőbizottságának elnöke, - az oktatási dékánhelyettes javaslatára dönt a dékáni méltányossági engedély kérdésében, - a kar tevékenységét érintő ügyekben kezdeményezheti a szenátus, a rektor vagy a kari tanács intézkedését,

9 (4) A dékán hatáskörének egy részét átruházhatja a dékánhelyettesekre, azonban ehhez ki kell kérnie a kari tanács véleményét. A dékán távollétében jogkörét az általa kijelölt dékánhelyettes gyakorolja. (5) A dékán tevékenységéről rendszeresen beszámol a kari tanácsnak és a rektornak; évente pedig köteles összefoglaló tájékoztatást adni. (6) A dékán részt vesz a rektori és az egyetemi tanács ülésein, akadályoztatása esetén helyettesítésével a dékánhelyettesek bármelyikét megbízhatja. VII. fejezet A dékánhelyettesek 19. (1) A dékánt feladatai ellátásában a kar vezető oktatói közül, pályázat alapján, a kari tanács véleményét kikérve a dékán által megbízott legfeljebb három dékánhelyettes segíti, akadályoztatása esetén pedig helyettesíti. A dékánhelyettesi pályázatokról a kari tanács véleményt nyilvánít. Dékánhelyettesi megbízás csak annak adható, aki elnyerte a kari tanács jelenlévő tagjai szavazatának több, mint felét. A dékánhelyettesek megbízatásának időtartama megegyezik a dékáni megbízás időtartamával. (2) A dékánhelyettesek feladatkörét a kari tanács véleményének kikérése után a dékán határozza meg, részletes feladatkörüket a megbízásuk tartalmazza. A dékán távollétében a dékánhelyettesek a dékán által meghatározott jogkörben, annak jogkörét gyakorolják. Tartós távollét esetén a dékán köteles a maga által kijelölt dékánhelyettest általános helyettesítési jogkörrel felruházni. (3) A dékánhelyettesek feladat- és hatáskörei a dékán feladat- és hatáskörét, valamint felelősségét nem csökkentik. VIII. fejezet A dékán munkáját segítő testületek A) Vezetői értekezlet 20. (1) A vezetői értekezlet véleményt nyilvánít a kar azonnali döntést igénylő ügyeiben, véleményeket és javaslatokat fogalmaz meg az egyes tennivalókról, a kar fejlesztési-működési kérdéseiről, valamint előkészíti a kari tanács üléseit, illetőleg gondoskodik a kari tanács határozatainak végrehajtásáról. 15 (2) A vezetői értekezlet tagjai a dékán, a dékánhelyettesek, az alap- és mesterszakok felelősei, a doktori iskola vezetője és a Dékáni Hivatal vezetője. A vezetői értekezlet tanácskozási jogú résztvevői a referensek. (3) A vezetői értekezlet szükség szerint, de az oktatási időszakban legalább havonta ülésezik. 15 Módosította a 12/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól.

10 B) A dékáni tanács 21. (1) A dékáni tanács elnöke a dékán, tagjai a dékánhelyettesek, a tanszékvezetők, valamint a dékáni hivatal vezetője. (2) A dékáni tanács tanácsadó, előkészítő és a hozott kari tanácsi határozatok végrehajtását ellenőrző feladatkört lát el, önálló döntési hatáskörrel nem rendelkezik. (3) A dékáni tanács szükség esetén, de legalább szemeszterenként ülésezik, üléseit a dékán hívja össze. A dékáni tanács üléseiről emlékeztető készül. C) A kari oktatói értekezlet 22. (1) A kari oktatói értekezlet amelynek tagja a kar valamennyi oktatója (teljes-, részmunkaidejű és meghívott előadó ) a kar vezetésében közreműködő testület. (2) A kari oktatói értekezletet a dékán évente legalább egyszer összehívja. Össze kell hívni az értekezletet, ha a kar oktatóinak több mint egyharmada a napirendi pontok megjelölésével írásban kéri. A meghívót az ülést megelőzően legalább nyolc nappal korábban kell eljuttatni a tagokhoz. Az értekezletre a rektort is meg kell hívni. (3) Az értekezletre a kar nem oktató munkatársai tanácskozási joggal meghívhatók. (4) Az oktatói értekezlet feladat- és hatásköre: - a dékán éves tájékoztatójának megtárgyalása, - ajánlások, javaslatok eljuttatása a kari, illetve az egyetemi vezetéshez, - véleménynyilvánítás a dékán által előterjesztett ügyekben. IX. fejezet A Dékáni Hivatal 23. (1) A kar vezetését és a dékán igazgatási tevékenységét az utóbbi közvetlen irányítása alatt álló dékáni hivatal (a továbbiakban: hivatal) segíti. A hivatal feladatai a következők: - a hallgatók tanulmányi és ösztöndíj-ügyeinek intézése (a Tanulmányi Csoporton keresztül), - a kari testületek üléseinek előkészítése, - ügyiratkezelés és irattározás, - a kart érintő pályázati ügyekben adatszolgáltatás és az adminisztratív feladatok ellátása, - a humánpolitikával kapcsolatos igazgatási feladatok ellátása, - a kari költségvetés alapján az egyes bevételek, kiadások figyelemmel kísérése, - a kari tanács határozata alapján az egyes tanszékekre eső pénzösszegek lebontása, (2) A hivatal élén a hivatalvezető áll, akit a kari tanács véleményének kikérése után a dékán bíz meg. (3) A hivatal munkatársaival kapcsolatban a munkáltatói jogokat teljes mértékben a dékán gyakorolja. (4) A hivatal szervezetét és további feladatait külön szabályzat rendezi.

11 X. fejezet Az oktatási szervezeti egységek és vezetésük 24. (1) A karon a képzés és a tudományos kutatás tanszéki keretek között valósul meg. 16 (2) Új tanszék létesítése, illetve a meglévő tanszékek szétválása akkor kezdeményezhető, ha az érintett oktatók azonos vagy rokon diszciplína körében oktatnak, ill. kutatnak, a létesítendő tanszéknek legalább három munkatársa van, és a leendő tanszék rendelkezik vezető oktatóval. (3) Tanszéken belül - nem önálló szervezeti egységként - a kari tanács csoportokat hozhat létre. (4) A kar jelenlegi tanszéki tagozódását a B) jelű melléklet tartalmazza. 25. (1) A tanszékvezetői pályázatokra az ESZMSZ 48. (3) bekezdése, valamint az egyes munkakörök betöltésének rendjére vonatkozó egyetemi szabályzat 13. -a irányadó. (2) A tanszékvezetői pályázatokat a tanszéki oktatói értekezlet, ezt követően a kari tanács és a szenátus is véleményezi. A pályázó megbízásához a kari tanács minősített többségű szavazással támogatott javaslata szükséges. (3) A tanszékvezetőt a rektor által átruházott hatáskörben eljárva a dékán bízza meg, legfeljebb három évre a megbízás ideje alatt 65. életévüket be nem töltő egyetemi tanárok és docensek közül. A dékán esetében a tanszékvezetői megbízást a rektor adja ki. A tanszékvezetői megbízás többször is megismételhető. 26. A szervezeti egység vezetője megbízásának megismétlésére az ESZMSZ 48. (4) bekezdése az irányadó. A pályázat elbírálásának rendje megegyezik az első megbízásra kiírt pályázat elbírálásának a rendjével. 27. A tanszékvezető feladatait az ESZMSZ 49. -a tartalmazza, ezen túlmenően - előterjesztést tesz a kari tanácsnak a hatáskörébe nem tartozó beruházásokra, korszerűsítésekre, beszerzésekre. 28. (1) A tanszékvezető munkáját a tanszéki oktatói értekezlet segíti. Az oktatói értekezletnek valamennyi tanszéki oktató tagja. (2) Tanszéki oktatói értekezletet a tanszékvezető legalább háromhavonta köteles összehívni, de szükség esetén bármikor tarthat értekezletet. (3) A tanszéki oktatói értekezlet: 16 Módosította a 12/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól.

12 - részt vesz a tananyag és a vizsgakövetelmények meghatározásában, - bármely tanszéki kérdésben véleményt nyilváníthat, - tanszéki ügyekben döntést kezdeményezhet. XI. Fejezet A hallgatói önkormányzat 29. (1) A hallgatói önkormányzat a karral a jogszabályokban, valamint az egyetemi és kari szabályzatokban meghatározott ügyekben egyetértési és véleményezési jogkört gyakorol. (2) A kari hallgatói önkormányzat tagjait a karon folyó képzésekre beiratkozott hallgatók választják. (3) A hallgatói önkormányzat és testületei maguk alakítják ki szervezeti és működési rendjüket, melyet a kari tanácsnak kötelesek jóváhagyásra bemutatni. 30. (1) A karon a hallgatók egészét érintő vitatott és más szabályzatban nem rögzített tanulmányi, szociális és egyéb kérdések rendezése érdekében hallgatói érdekegyeztető fórum működik. (2) A hallgatói érdekegyeztető fórum tagjai: a) a kar részéről: - a dékán, - a dékánhelyettesek. b) a hallgatók részéről: - a kar hallgatói önkormányzatának képviselői. (3) A hallgatói érdekegyeztető fórum üléseinek előkészítéséért a dékán és a kar hallgatói önkormányzatának elnöke a felelős. XII. fejezet Záró rendelkezések 31. (1) Amennyiben valamely - kari körbe tartozó - kérdésben a működési rend nem tartalmaz rendelkezést, úgy az egyetem Szervezeti és működési szabályzatát, egyéb belső szabályzatát, valamint az irányadó jogszabályokat kell alkalmazni. (2) Jelen működési renddel egyetlen más belső szabályzat, intézkedés, elhatározás, döntés nem állhat ellentétben; ez utóbbit a kari tanács köteles és jogosult megsemmisíteni, megváltoztatni. 17 32. 17 Beiktatta a 12/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól.

13 (1) A kar minden dolgozója az információáramlás, továbbá a kari, tanszéki feladatok folyamatos ellátása érdekében a szorgalmi- és vizsgaidőszakban három munkanaponként, egyébként hetente köteles ellenőrizni a dékáni hivatalban leadott e-mail címének postafiókját. (2) A kar minden oktatója a szorgalmi- és vizsgaidőszakban fogadóóra keretében köteles a hallgatók rendelkezésére állni. A fogadóóra elmaradását előzetesen a tanszék vezetőjének kell jelezni. A fogadóóra elmaradásáról a hallgatókat időben a kari honlapon és a fogadóóra helyszínén hirdetményben kell értesíteni. 18 A melléklet A DE ÁJK kari tanácsának állandó bizottságai Tanulmányi Bizottság Elnöke dékánhelyettes Tagjai a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint Feladatkör: a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat határozza meg Kreditátviteli albizottság Elnöke dékánhelyettes Tagjai a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint Feladatkör: a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat határozza meg Minőségbiztosítási és -fejlesztési Bizottság Elnöke a Kari Tanács által választott vezető oktató Tagjai: egy oktató és két választott hallgató Feladatkör: a vonatkozó egyetemi és kari szabályzatokban előírt minőségbiztosítási és fejlesztési tevékenység koordinálása Tudományos és Publikációs és Könyvtári Bizottság Elnöke dékánhelyettes. Tagjai: a könyvtár vezetője, négy választott oktató, a könyvtárvezető által kijelölt könyvtáros, egy hallgató Feladatkör: a karon folyó szakmai, tudományos, kutatási és publikációs tevékenység figyelemmel kísérése, dokumentálásának koordinálása, kapcsolattartás az egyetemi és kari könyvtári vezetéssel, a kari illetékességi körbe tartozó könyvtári beszerzések koordinálása és jóváhagyása Külügyi, Pályázati és PR Bizottság Elnöke dékánhelyettes. Tagjai: három választott oktató, két választott hallgató Feladatkör: a pályázati stratégia kidolgozása és a pályázati tevékenység koordinálása, továbbá a kar nemzetközi kapcsolatainak kialakítására, további bővítésére vonatkozó javaslatok elkészítése, illetve a működő kapcsolatok figyelemmel kísérése, valamint a kari PR stratégia kidolgozása és végrehajtása Promóciós Bizottság Elnöke: a kari tanács által választott vezető (elsősorban egyetemi tanár) oktató Tagjai: a kari tanács által választott négy vezető oktató Feladatkör: javaslattétel a karon folyó szakmai, tudományos és oktató munka személyi feltételeinek fejlesztési elveire, a szakmai és tudományos előmenetel rendszerére, továbbá javaslatot tesz az illetékes tanszék vezetőjével történt egyeztetés alapján 18 Módosította a 12/2009. (XII:17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól.

14 személyi fejlesztési kérdésekben és véleményezi a kari oktatói álláshelyekre benyújtott pályázatokat, valamint véleményezi az oktatási szervezeti egységek vezetőinek pályázatait Gazdasági Bizottság Elnöke: dékánhelyettes Tagjai: dékáni hivatal vezetője, a kari tanács által választott két oktató Feladatkör: kari költségvetés előkészítése, végrehajtásának ellenőrzése, javaslattétel a kari bevételek növelésére és felhasználására DETEP Kari Bizottság Elnöke: dékánhelyettes Társelnöke: a kari TDK működését koordináló oktató Tagjai: kari DETEP koordinátor, egy választott hallgató Feladatkör: a vonatkozó egyetemi szabályzatban meghatározott feladatok ellátása Fogyatékkal Élő Hallgatók Ügyeinek Kari Bizottsága Elnöke: az egyetemi szabályzat szerint megválasztott kari koordinátor Tagjai: Tanulmányi Bizottság által delegált egy oktató, HÖK által delegált egy hallgató, Diákjóléti Bizottság által delegált egy fő, Dékáni Hivatal vezetője Feladatkör: a vonatkozó egyetemi szabályzatban meghatározott feladatok ellátása Tudományos Diákköri Tanács Elnöke: választott oktató Tagjai: egy választott oktató, egy választott hallgató

Tanszéki adminisztráció 15 19 B melléklet AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE DÉKÁN DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Jog- és Államtudományi Szakkönyvtár Tanszékvezetők (tanszékek) Dékánhelyettesek Dékáni Hivatal Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék Tanulmányi Csoport Alkotmányjogi Tanszék Büntető Eljárásjogi Tanszék Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék Európa Jogi és Nemzetközi Jogi Tanszék Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék Jogtörténeti Tanszék Közigazgatási Jogi Tanszék Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék Polgári Eljárásjogi Tanszék Polgári Jogi Tanszék Politikaelméleti és Politikatörténeti Tanszék Nemzetközi kommunikációs Szakcsoport 19 Módosította a 10/2010. (IV.08.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2010. július 1-től.

16 II. RÉSZ ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR MŰKÖDÉSI RENDJE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (az SzMSz 36. (1) bekezdéséhez) 1. A Kar elnevezése: Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar Angolul: University of Debrecen, Faculty of Medicine Latinul: Universitas Debreceniensis, Facultas Scientiarum Medicinae Székhelye: Debrecen, Nagyerdei krt. 98. A KAR SZERVEZETE 2. (1) Oktatási tudományos kutatási szervezeti egységek: a) Intézetek: Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Professzor Tadashi Hirano Elektronmikroszkópos és Mikroanalitikai Centrum Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet 20 Sejtbiológiai Nem Önálló Tanszék 21 Biofizikai Nem Önálló Tanszék 22 Biomatematikai Nem Önálló Tanszék Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet Klinikai Genomikai Központ Proteomika Szolgáltató Laboratórium Élettani Intézet Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet 23 - Tradicionális Kínai Phytopharmacológiai Nem Önálló Tanszék Igazságügyi Orvostani Intézet Immunológiai Intézet 24 Laboratóriumi medicina Intézet Orvosi Mikrobiológiai Intézet 25 Orvosi Vegytani Intézet Pathológiai Intézet 26 Neuropathológiai Nem Önálló Tanszék b) Klinikák: 20 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 21 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 22 Beiktatta a 13/2009. (XI.12.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. november 13-tól. 23 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 24 Módosította a 9/2011. (VI.23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2011. június 24-től. 25 Hatályon kívül helyezte a 29/2010. (X.07.) sz. szenátusi határozat; hatálytalan 2010. október 8-tól. 26 Beiktatta a 9/2011. (VI.23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2011. június 23-tól.

17 Belgyógyászati Intézet I. sz. Belgyógyászati Klinika 27 Anyagcsere Betegségek Nem Önálló Tanszék 28 Endocrinológiai Nem Önálló Tanszék 29 Nephrológiai Nem Önálló Tanszék 30 Sürgősségi Orvostan Nem Önálló Tanszék II. sz. Belgyógyászati Klinika 31 Gastroenterológiai Nem Önálló Tanszék 32 Haematológiai Nem Önálló Tanszék 33 Haemostaseológiai Nem Önálló Tanszék 34 Ritka Betegségek Nem Önálló Tanszék III. sz. Belgyógyászati Klinika 35 Geriátriai Nem Önálló Tanszék 36, 37 Klinikai Immunológiai Tanszék 38, 39 Reumatológiai Tanszék Bőrgyógyászati Klinika 40 - Bőrgyógyászati Allergológiai Nem Önálló Tanszék Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyak Sebészeti Klinika 41 Gyermekgyógyászati Intézet Neonatológiai Nem Önálló Tanszék Gyermekhematológiai-Onkológiai Nem Önálló Tanszék Gyermek Sürgősségi-Csecsemő- és Gyermekpulmonológiai Nem Önálló Tanszék Gyermek Belgyógyászati Nem Önálló Tanszék Klinikai Genetikai Központ Idegsebészeti Klinika Kardiológiai Intézet Kardiológiai Klinika 42 Klinikai Fiziológiai Nem Önálló Tanszék 43 Szívsebészeti Nem Önálló Tanszék Neurológiai Klinika Nukleáris Medicina Intézet Radiokémiai Központ 27 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 28 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 29 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 30 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 31 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 32 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 33 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 34 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 35 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 36 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 37 Módosította a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 38 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 39 Módosította a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 40 Létrehozta a 24/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2007. július 1.-től. 41 Módosította a 8/2008. (VI.26.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. június 27-től 42 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 43 Módosította a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól.

18 Ortopédiai Klinika Radiológiai Klinika 44 Sebészeti Intézet 45 Érsebészeti Nem Önálló Tanszék Regionális Endokrin-Emlő Központ 46 Regionális Sebészeti Onkológiai Központ 47 Sebészeti Gasztroenterológiai Nem ÖnállóTanszék Sebészeti Műtéttani Tanszék Szemklinika 48 Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 49 50 Nőgyógyászati Onkológiai Tanszék Tüdőgyógyászati Klinika Urológiai Klinika 51 Andrológiai Központ 52 Endourológiai és Vesekőzúzó Központ c) Önálló tanszékek: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Humángenetikai Tanszék Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék Onkológiai Tanszék Humángenetikai Tanszék 53 Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Tanszék Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék Pszichiátriai Tanszék Sugárterápia Tanszék Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék 54 (2) Funkcionális szervezeti egységek: Oktatásszervezési Központ ÁOK Dékáni Hivatal ÁOK, FOK, GYTK, NK Tanulmányi Osztály Szak- és Továbbképzési Központ HÖK Iroda ERASMUS Iroda 44 Módosította a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 45 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 46 Beiktatta a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 47 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 48 Módosította a 8/2008. (VI.26.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. június 27-től 49 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 50 Módosította a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 51 Beiktatta a 13/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól. 52 Hatállyon kívül helyezte a 29/2010. (X.07.) sz. szenátusi határozat; hatálytalan 2010. október 8-tól. 53 Beiktatta a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 54 Módosította a 13/2009. (XI.13.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. november 13-tól.

19 (3) Szolgáltató szervezetek: 55 1. 56 1. Egészségügyi Menedzserképző Központ 57 2. 58 4. 59, 60 2. OEC Testnevelési és Sportcentrum 61 6. 62 3. Interaktív Orvosi Gyakorlati Központ 63 (4) Oktatási tudományos kutatási szervezeti egységek elnevezése angol nyelven: a) Intézetek: Department of Anatomy, Histology and Embryology - Tadasi-Hirano Japanese-Hungarian Research Center for Electron Microscopy and Microanalysis Department of Biophysics and Cell Biology Division of Cell Biology Division of Biophysics 64 Division of Biomathematics Department of Biochemistry and Molecular Biology Center for Clinical Genomics Proteomics Core Facility Department of Physiology Department of Pharmacology and Pharmacotherapy - Division of Traditional Chinese Phytopharmacology Department of Forensic Medicine Department of Immunology 65 Department Laboratory Medicine Department of Medical Microbiology 66 Department of Medical Chemistry Department of Pathology 67 Division of Neuropathology b) Klinikák: 55 Hatályon kívül helyezte a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 56 Módosította a 10/2009. (II.26.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. február 27-től. 57 Hatályon kívül helyezte a 29/2010. (X.7.) sz. szenátusi határozat; hatálytalan 2010. október 8-tól. 58 Hatályon kívül helyezte a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 59 Módosította a 10/2009. (II.26.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. február 27-től. 60 Beiktatta a 9/2011. (VI.23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2011. június 23-tól. 61 Hatályon kívül helyezte a 18/2007. (VI.28.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2007. július 1.-től. 62 Beiktatta a 9/2011. (VI.23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2011. június 24-től. 63 Beiktatta a 10/2009. (II.26.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. február 27-től 64 Beiktatta a 13/2009. (XI.12.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. november 13-tól. 65 Módosította a 9/2011. (VI.23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2011. június 24-től. 66 Hatályon kívül helyezte a 29/2010. (X.7.) sz. szenátusi határozat; hatálytalan 2010. október 8-tól. 67 Beiktatta a 9/2011. (VI.23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2011. június 24-től.

20 Institute of Internal Medicine 1st Department of Internal Medicine Division of Metabolism Division of Endocrinology Division of Nephrology Division of Emergency Medicine 2nd Department of Internal Medicine Division of Gastroenterology Division of Haematology Division of Haemostatis Division of Rare Diseases 3rd Department of Internal Medicine Division of Geriatry Division of Clinical Immunology Division of Rheumatology Department of Dermatology Division of Dermatological Allergology Department of Ontolaryngology and Head and Neck Surgery Department of Pediatrics Division of Neonatology Division of Pediatric Haematology and Oncology Division of Pediatric Emergency Care Division of General Pediatrics Center for Clinical Genetics Department of Neurosurgery Institute of Cardiology Department of Cardiology Division of Clinical Physiology Division of Cardiac Surgery Department of Neurology Department of Nuclear Medicine Center for Radiochemistry Department of Orthopedic Surgery Department of Radiology Institute of Surgery Division of Vascular Surgery Division of Endocrine Surgery Division of Surgical Oncology Division of Surgical Gastroenterology Department of Operative Techniques and Surgical Research Department of Ophtalmology Department of Obsterics and Gynecology Division of Gynecological Oncology Department of Pulmonology Department of Urology

21 68 Center for Andrology 69 c) Önálló tanszékek: Department of Anestesiology and Intensive Care Department of Human Genetics Department of Infectious Diseases and Pediatric Immunology Department of Clinical Oncology Department of Medical Laboratory and Diagnostic Imaging Department of Physical Medicine and Rehabilitation Department of Psychiatry Department of Radiotherapy Department of Traumatology and Hand Surgery 70, 71 (5) Funkcionális szervezeti egységek elnevezése angol nyelven: Center for Educational Organization Faculty of Medicine, Dean s Office Educational Office of Faculty of Medicine, Dentistry, Pharmacy and Public Health Center for Specialization and Further Education Student Council Office Erasmus Office 72, 73 (6) Szolgáltató szervezetek elnevezése angol nyelven: Training Centre for Health Services Management 74 Cultural Office UD MHSC Center for Sports and Physical Education Center for Medical Simulation A KAR VEZETÉSE A KARI TANÁCS (az SzMSz 39. (1) bekezdéséhez) 3. (1) A Kari Tanács szabályozza, irányítja és ellenőrzi a területén folyó oktatási, továbbképzési, tudományos, gazdasági, humánpolitikai és vállalkozói tevékenységet. (2) A Kari Tanácsban a Kar szervezeti egységei és hallgatói választott képviselők révén képviseltetik magukat az alábbi módon. 68 Beiktatta a 13/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól. 69 Hatályony kívül helyezte a 29/2010. (X.7.) sz. szenátusi határozat; hatálytalan 2010. október 8-tól. 70 Beiktatta a 10/2009. (II.26.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. február 27-től. 71 Módosította a 13/2009. (XI:12.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. november 13-tól. 72 Beiktatta a 10/2009. (II.26.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. február 27-től. 73 Módosította a 9/2011. (VI.23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2011. június 24-től. 74 Hatályon kívül helyezte a 29/2010. (X.7.) sz. szenátusi határozat; hatálytalan 2010. október 8-tól.

22 (3) A Kari Tanács teljes létszámában része a Centrum Tanácsnak, a Kar választott képviselők révén képviselteti magát a Centrum különböző bizottságaiban és a Centrum Elnökségben. A Kar és a Centrum szoros együttműködésének egyik megvalósulási formája, hogy a Kar dékánja a centrumelnök mindenkori elsőszámú helyettese. (1) A Kari Tanács összetétele: A Kari Tanács összetétele (az SzMSz 39. (4) bekezdéséhez) 4. a) hivatalból tag: - a dékán, - a dékánhelyettesek, - a Centrum gazdasági igazgatója, - az ÁOK Hallgatói Önkormányzatának elnöke, - az ÁOK Hallgatói Önkormányzatának tanulmányi alelnöke, - a Foreign Medical Student Association (FMSA) elnöke. 75 b) az intézetek, klinikák, önálló tanszékek által külön-külön választott 1-1 oktató/ kutató/klinikai orvos/ klinikai főorvos. c) az intézetek, klinikák és önálló tanszékek által együttesen, választókörzetenként választott 1-1 oktató/kutató/klinikai orvos/klinikai főorvos, aki részt vesz a Kar graduális vagy posztgraduális képzésében. az alábbi választási körzetek szerint: Választási körzet Önállóan választott Közösen választott tagok száma tagok száma 1. Anatómia, Szövet- és Fejlődéstani Intézet 1 Élettani Intézet 1 1 Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet 1 76 Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnoszti- 1 kai Tanszék 2. Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet 1 Immunológiai Intézet 1 1 Nukleáris Medicina Intézet 1 3. 75 Módosította a 13/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2009. december 18-tól. 76 Beiktatta a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól.

23 77 4. Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet 1 Humángenetikai Tanszék 1 1 Orvosi Vegytani Intézet 1 Igazságügyi Orvostani Intézet 1 Laboratóriumi Medicina Intézet 1 1 Orvosi Mikrobiológiai Intézet 1 Patológiai Intézet 1 5. Belgyógyászati Intézet 1 Anyagcsere Betegségek Nem Önálló Tanszék Endocrinológiai Nem Önálló Tanszék 1 Nephrológiai Nem ÖnállóTanszék Sürgősségi Orvostan Nem Önálló Tanszék Gastroenterológiai Nem ÖnállóTanszék Haematológiai Nem ÖnállóTanszék 1 Haemostaseológiai Nem Önálló Tanszék Ritka Betegségek Nem Önálló Tanszék Geriátriai Nem ÖnállóTanszék 1 78 Klinikai Immunológiai Tanszék 1 79 Reumatológiai Tanszék 1 Kardiológiai Intézet 2 Kardiológiai Klinika Klinikai Fiziológiai Nem ÖnállóTanszék 80 Szívsebészeti Nem Önálló Tanszék 6. 81 Sebészeti Intézet 3 Érsebészeti Nem Önálló Tanszék Sebészeti Gasztroenterológiai Nem Önálló Tanszék Sebészeti Műtéttani Tanszék Regionális Endokrin-Emlő Központ Reghionális Sebészeti Onkológiai Központ Ortopédiai Klinika 1 1 Urológiai Klinika 1 82 Andrológiai Központ 83 Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék 1 77 Módosította a 9/2011. (VI.23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2011. június 24-től. 78 Módosította a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 79 Módosította a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 80 Módosította a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 81 Módosította a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 82 Beiktatta a 13/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. december 18-tól. 83 Hatályon kívül helyezte a 29/2010. (X.7.) sz. szenátusi határozat; hatálytalan 2010. október 8-tól.

24 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék 1 7. Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyak Sebészeti Klinika 1 Neurológiai Klinika 1 Pszichiátriai Tanszék 1 Radiológiai Klinika 1 Sugárterápia Tanszék 1 1 Szemklinika 1 Tüdőgyógyászati Klinika 1 Idegsebészeti Klinika 1 Onkológiai Tanszék 1 8. Bőrgyógyászati Klinika 1 Bőrgyógyászati Allergológiai Nem Önálló Tanszék 84 Gyermekgyógyászati Intézet 1 Neonatológiai Nem Önálló Tanszék Gyermekhematológiai-Onkológiai Nem Önálló Tanszék Gyermek Sürgősségi-Csecsemő- és Gyermekpulmonológiai Nem Önálló Tanszék Gyermek Belgyógyászati Nem Önálló Tanszék Klinikai Genetikai Központ Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék 1 1 Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 1 Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék 1 85 d) a kar hallgatóinak 17 választott képviselője, e) 3 nem oktató közalkalmazott, f) a szakorvosképzésben részt vevők 1 választott képviselője. (2) A Kari Tanács állandó meghívottai: - De rektora - az OEC elnöke és helyettesei - a Centrumot alkotó Karok dékánjai - a Centrum jogi képviselője - az Oktatásszervezési Központ vezetője - a Nemzetközi Oktatási Központ vezetője - az OEC Külső Kapcsolatok Központ vezetője - 86 az OEC Jogi és Humánpolitikai Központ vezetője - az OEC Minőségügyi Központ vezetője - a Klinikai Menedzsement Operatív Központ vezetője - klinikai főnővér - a kari bizottságok elnökei - KAT elnöke 84 Módosította a 8/2008. (VI.26.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. június 27-től 85 Módosította a 25/2008. (V.15.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2008. május 16-tól. 86 Módosította a 13/2009. (XI.12.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2009. november 13-tól.

25 - DOTESZ képviselője (3) A Kari Tanács hallgató tagjainak megválasztására valamennyi, az Általános Orvostudományi Karra beiratkozott egyetemi hallgató jogosult. (4) A nem oktató küldöttek választására minden a Kar szervezeti egységében dolgozó közalkalmazott jogosult, aki a Kar főállású alkalmazottja és nincs tartósan távol munkahelyétől. (5) Kari Tanács oktató, kutató és nem hallgató tagjait 3 évre kell választani. A hallgatóknak minden év szeptemberében lehetőségük van képviselőik újraválasztására. (6) Új tanácstagot kell választani a tanácstag: -közalkalmazotti jogviszonyának megszűnése, -munkahelyének a Kari Tanács összetételét módosító változása, -lemondása, -visszahívása -a Kari Tanács tag 6 hónapot meghaladó távolléte. -halála esetén. (7) A Kari Tanács tag visszahívható, ha -jogerős bírói vagy fegyelmi büntetésben részesült, -egy tanévben a tanácsülések több mint feléről hiányzik, -választói a munkájával nincsenek megelégedve. (8) A visszahívást kezdeményezheti: -a Kari Tanács elnöke, -a Kari Tanács tagot megválasztó közalkalmazottak legalább 33 %-a. (9) A visszahívást írásban kell kezdeményezni a Kari Tanács elnökénél, illetve a Kari Tanács elnökének kezdeményezése esetén a Kari Tanácsnál. (10) A visszahívásról a kezdeményezéstől számított 14 napon belül a választásra jogosultak döntenek. A szavazás titkosan, szótöbbséggel történik. A szavazás érvényességéhez a jogosultak több mint 60%-ának jelenléte szükséges. A Kari Tanács tagjainak választási rendje (az SzMSz 39. (4) bekezdéséhez) 5. 87 (1) Az oktató/kutató/klinikai orvos/klinikai főorvos tagok választása: a) A választás lebonyolítására az önállóan választó oktatási szervezeti egységekben az oktató/kutató/klinikai orvos/klinikai főorvos tagok választására egy-egy szavazókört kell kialakítani. 87 Módosította a 13/2009. (XII.17.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2009.december 18-tól.