JURÁNYI ZSOLT Az alvilág csapdájában. A sötétség után

JURÁNYI ZSOLT Az alvilág csapdájában A sötétség után Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2014

1. A kórházi fertőtlenítő tömény szaga elviselhetetlen volt a János kórház intenzív osztályán. Tehetetlenül feküdtem, testemből mindenhonnan csövek és katéterek lógtak, fejem fölött csak a monoton pityegést hallottam, amely azt hivatott tudatni a külvilággal, hogy pillanatnyilag stabil az állapotom. Én mégis úgy éreztem valami nincs rendben. Minden porcikám szúrt, sajgott, égetően fájt, mintha a testem szét akarna robbanni. Hol van ilyenkor egy kurva nővér? akartam kiáltani, de egyetlen szó sem jött ki a számon. Egyre szaporábban vert a pulzusom, már a verejték is szakadt rólam, a fejem fölül egyre aggasztóbb gyorsasággal jött a pityegés. Ekkor vettem észre az egyenruhást, aki az üvegfalon túl ácsorgott, onnan figyelte néma küzdelmemet. Szólj már valakinek, te pöcs! tátogtam hangtalanul. Ez láthatóan mulattatta a rendőrt, mert vigyorogva mutatta be a középső ujját. A fájdalom kezdett kibírhatatlanná válni, a levegőt is egyre nehezebben kapkodtam. Vajon hagyja, hogy megdögöljek? Egy utolsó, kétségbeesett üvöltésre mégiscsak maradt erőm A szűk helyiségben félelmetesen verték vissza a falak a hangomat. Csapzottan ébredtem fel, s a másodperc töredéke alatt tudatosult bennem, hogy megint rosszat álmodtam. A rendőrségi fegyverek okozta sebek már begyógyultak, de a helyük még sajgott időnként. Nyolc lövést kaptam a Hungária körúti felüljárón, ebből három egy átlagembert simán elvitt volna az örök vadászmezőkre, az én szívós testemet azonban nem tudta legyőzni, és alig három hónappal az eset után, gyógyultnak nyilvánítottak a rabkórházban. 1998. október elején szállítottak ide, a Gyorskocsi utcába, ebbe a kétszer három méteres lyukba. Először beraktak mellém egy téglát, hátha olyan idióta vagyok, hogy olyat is elmondok, amiről még nem tudnak. Ezt már az első percben levágtam, és összevissza hazudtam neki mindent, ezért két nappal később el is tették. Azóta egyedül vagyok, és ez jó is így. Amíg Tökölön, a rabkórházban épülgettem, volt telefonom is, de tudtam, ide nem hozhatom át, mert szállításkor úgyis lehipiznek. A zsaruk többször próbáltak meghallgatni, de minden alkalommal úgy tettem, mintha rosszul lennék, így egy idő után letettek erről a szándékukról. Időt akartam nyerni, és megtudni, voltaképp mennyit tudnak, és mekkora a baj. Koltai nagyon rendes volt. Amint meghallotta, hogy lecsuktak, beküldte hozzám

Baranyit, aki az egyik legkomolyabb ügyvédnek számított Budapesten. Amikor kiengedtek az intenzívről, bejött hozzám, és aláíratta velem a meghatalmazást, hogy képviselhessen az ügyemben. Fizikálisan gyönge voltam ugyan, de mentálisan erős. A drogtól megszabadulva éreztem, hogy megint a régi Alex vagyok. Baranyitól tudtam meg, hogy barátomat, Tatár Zolit bevitték a Gyorskocsiba. Az ügyvédeink összedolgoztak, így hamar kiderült, mi van ellenünk pontosan. A legnagyobb gáz Vajda Laci eltűnése volt. A rendőröknél állítólag volt egy vallomás, amely szerint én a Zoli megbízásából megöltem Vajdát. Sőt, ennek a titokzatos tanúnak a vallomása szerint aki mellesleg a barátom Vajdát az ő szeme láttára megöltem, levágtam a fejét, aztán a testtel együtt nejlonzsákba raktam, egy csomagtartóban levittem Dunaújvárosig, ahol a tanú segítségével elástam. Mivel pontosan tudtuk, miképpen történt az ominózus eset, nyilvánvaló volt, hogy a tanú vagy nem is létezik, vagy a rendőrség talált egy drogost, aki bevállalta, hogy büntetlenségért cserébe, név nélkül rám vall. Találtak jó néhány junkie-t is, akik azt állították, hogy Zolitól és tőlem vásároltak heroint. Sosem árultunk heroint, tehát az is egyértelmű volt, hogy a nyomozóknak nincs kézzelfogható bizonyítékuk. Miközben a sebeim gyógyulgattak, az ügyvéd hetente bejárt, és tájékoztatott az ügyem állásáról. A valóságot persze sosem mondtam el neki a Vajdával történtekről, csupán annyit, hogy ez így biztosan nem történt meg, sőt elhitettem vele, hogy Vajda Laci él. Azt mondtam, beszéltem vele telefonon. Baranyit ez rendkívül fölvillanyozta. Alex, ha ezt bizonyítani tudnánk, összeomlana az egész gyanúsítás, és megkérdőjeleződne a rendőrség szavahihetősége is. Megráztam a fejem. És mit mondana? A védencem, aki annyira beteg, hogy kihallgathatatlan állapotban van, a tököli rabkórházból fölhívta a Hollandiában bujkáló Vajdát, aki sajnálja az esetet, de nem jöhet haza tisztázni a dolgokat, mert akkor őt is lecsuknák a száz gramm hernyó miatt, amivel még a nyáron megfogták? Az ügyvéd nem hagyta annyiban. Nem muszáj elmondani, honnan van az infó. Lehetne ezt másképp is tálalni, például úgy, hogy engem keresett meg telefonon, és nekem mesélte el ezeket a dolgokat. Ugyan már, csak nem képzeli, hogy bármennyit is nyomna a latban, ha előállna egy ilyen sztorival feleltem nevetve, de Baranyi lendületbe jött. Az lehet, de ha Vajda fölhívna, én pedig mondjuk, felvenném a beszélgetést, az már érne annyit, mint az ő állítólagos titkos tanúvallomásuk.

Néztem ezt a dörzsölt ügyvédet, s közben az járt az agyamban, vajon mit szólna, ha elmondanám neki, hogyan ásattuk el Vajdát az ukránokkal, hogyan könyörgött az életéért, és ha telefonálna, akkor azt csak valahonnan Lucifer országából tehetné. Ezt természetesen nem mondhattam, viszont egy hirtelen támadt ötlettől vezérelve, megkérdeztem: Az is használna az ügynek, ha felhívná önt Hollandiából, és elmondaná, hogy él, satöbbi, de nem akar hazajönni és tisztázni a dolgokat, mert fél, hogy lecsuknák? Az ügyvédet ez felvillanyozta. Hát persze! Ennek legalább akkora lenne a bizonyító ereje, mint az állítólagos titkos tanújuknak mondta. Másnap már intézkedtem is. Hozattam a házimunkással a telefont, és kiszóltam Bandinak, szerezzen valakit a Hollandiában élő barátai közül, aki felhívja az ügyvédet, hogy ő Vajda, és elmondja neki, él és virul, de esze ágában sincs hazajönni. Erre volt jó a rabkórház, mert a laza fegyelem miatt szinte bármihez hozzá lehetett jutni. Bandinak nem okozott nagy gondot a kérésem. Már másnap fölhívatta az ügyvédet, aki a beszélgetés után azonnal bejött hozzám. Lelkendezve mesélte az új fejleményeket, közölte, hogy másnap be is adja mint bizonyítékot, és kéri, hogy az állítólagos védett tanú mutassa meg, hol lett Vajda elásva, vagy az ügyészség fossza meg őt a szavahihetőségétől, és szüntesse meg ellenünk a gyilkossági ügyben a gyanúsítást. Igazából lutri volt ez nekünk. Nem tudhattuk, van-e a rendőrségen Vajdának audióban tett vallomása, amelyet az ügyvéd által rögzített beszélgetéssel össze lehetett hasonlítani. Egy szakértő ugyanis hamar megállapíthatta volna, hogy a telefonáló nem Vajda. Ezúttal azonban nem volt nagy a kockázat, maximum Baranyi blamálja magát. Máskülönben ellene se nagyon hozhattak volna föl semmit, pusztán azért, mert valaki fölhívta egy holland számról. De szerencsénkre, a gengszterek istene mellénk szegődött. Vajdának nem volt audiovallomása, ezért Baranyi kedvére verhette az asztalt, hogy él, vagy bizonyítsa ennek az ellenkezőjét az állítólagos tanú, és mutassa meg a helyet, ahol elásták, vagy pedig szüntessék meg a gyanúsítást, amelynek más alapja nincs. Az ügyészség először a füle botját se mozdította, de amikor Baranyi, aki jóban volt a médiával, lehozatott pár cikket, amelyekkel nevetségessé tette a vádhatóságot, muszáj volt az ügyészségnek is lépnie. Már szeptemberben jártunk, amikor az ügyvéd jött a hírrel: A tanú bevállalta, hogy megmutatja, hol van Vajda elásva. A frász jött rám, de arcizmom se rándult. És mi van akkor, ha nem lesz ott a holttest? kérdeztem.

Baranyi körbenézett, mintha arra lenne kíváncsi, hall-e bennünket valaki, majd lehalkította a hangját. Ugye, Alex, biztos nem lesz ott hulla. Sem Vajda, sem pedig más. Mondtam már, hogy Vajda él hazudtam, mint a vízfolyás, mert beszéltem vele, ahogyan maga is. És más sem lehet ott elásva, mert senkit sem ástam el, főleg nem tanúk szeme láttára adtam a felháborodottat, de az ügyvéd tovább okoskodott. Tatár se áshatott el valakit? Mert mondanom se kell, ha holnapután ott egy hullát találnak, akkor nagy valószínűséggel mind a ketten életfogyttal számolhatnak. Nem hinném, hogy Zoli bárhol is elásott volna bárkit, de hogy nekem nincs közöm ilyesmihez, az hótziher. Azt mégsem mondhattam az ügyvédnek, hogy nyugodjon meg, mert akit az ukránok egyszer elástak, az sosem kerül elő, és az is kizárt, hogy bárki láthatná az esetet, vagy ha véletlenül mégis, akkor azt a tanút tutira a megboldogult mellé temetnék. Baranyival ellentétben, én tudtam, hogy ott nem lehet elföldelve senki, legalábbis olyan nem, akit mi segítettünk át a túlvilágra. Az viszont idegesített, hogy nem tudtam, mire megy ki a játék. Amikor előkerült az állítólagos védett tanú, aki szerint én végeztem ki Vajdát a szeme láttára, azt gondoltam, ez csak rendőrségi trükk, amellyel az ügyészséget etetik, illetve ezzel akarják kiugrasztani a nyulat a bokorból, ugyanis meg vannak győződve arról, hogy Vajdát hazavágattuk. Azt várják, hogy lépjünk valamit, és ha hibázunk, lecsaphassanak ránk. Azt hittem, blöffölnek, de az, hogy a tanú megmutatja a holttestet, kicsit elbizonytalanított. Mire jó a rendőrségnek egy lebőgés? Vajda teteme nem lehet azon a helyen. Talán valaki másé? Megtalálták valakinek a testét, akit kivégeztek, és jobb híján most ránk akarják verni a balhét? Ezen járt az agyam majdnem negyven órát, amíg eljött az igazság pillanata. Az ügyvéd délután jött be, széles mosolya azonnal elárulta, hogy minden jól alakult a számunkra. Majdnem egy négyzetkilométert ástak föl gépekkel, speciális kutyás egységekkel keresték a testeket, de nem találtak semmit darálta egy szuszra. Innentől már csak napok kérdése, hogy megszüntessék a gyanúsítást a Vajda-ügyben. Mosolyogtam. Nem értettem, mire volt ez jó. Hacsak a fakabátokat is meg nem vezette valami drogos veréb. Aznap történt még valami, amit már vártam. A főorvosnő szólt, hogy a következő héten elenged, vagyis átszállítanak a bv-be. Teljesen meggyógyult, Alex, itt az ideje, hogy szembenézzen mindazzal, amit

elkövetett mondta a rosszulléteimre célozva, amelyeket rendre eljátszottam a rendőröknek, akik megpróbáltak kihallgatni. Baszd meg az anyád feleltem volna a legszívesebben, de visszafogtam magam. Az egy hét hamar eltelt, s a következő szállítással átvittek a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdára.

2. Október közepére átestem az első kihallgatáson is, amelyen meggyanúsítottak: gyilkossággal, kábítószerrel és lőfegyverrel való visszaéléssel, zsarolással, emberrablással, hivatalos személy elleni erőszakkal, és hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével. Szép hosszú lajstrom, bőven elegendő egy életfogytra a céutcára, Szegeden. A gyanúsítást megpanaszoltam, a vallomást megtagadtam, így egy fél óra múlva vissza is térhettem a cellámba. Az ügyvédet vártam, akivel a rendőrségen nem tudtam nyugodtan beszélni. Ebéd után jött is az őr, hogy öltözzem, mert itt az ügyvédem. Baranyi nyugodt volt. Szinte derűs hangulatban fogadott az ügyvédi beszélőhelyiségben. Alex, nem kell kétségbeesnie, ez csak pszichikai ráhatás volt a részükről. Összeszedtek mindent, amivel a későbbiekben megvádolhatják kezdte, majd a reakciómat meg sem várva folytatta: Nagy összegben mernék fogadni rá, hogy mire tárgyalásra kerül az ügy, ezeknek a vádaknak már a fele sem fog megállni. Arról nem beszélve, hogy ami akkorra megmarad, szerintem azt a tárgyalás végére szintén ejtik. Ez azért durván hangzott. Etetnie nem kell feleltem lassan. Nem vagyok hülye, tudom, hogy ha a gyilkosság esik is, ami megmarad, bőven elég lenne egy tizenöt méteres üdülésre. Baranyi azonban kötötte az ebet a karóhoz, és elmondta, hogy a hivatalos személy ellen elkövetett emberölési kísérletet se tudják majd bizonyítani, hacsak el nem ismerem, hogy rájuk akartam lőni, ugyanis lelőttek, mielőtt föl tudtam volna emelni a padlóról a fegyvert. És a többi ügyben is elég kevés a bizonyíték. Szavahihetetlen junkie-k, valamint egy rendőrségi informátor fülese, miszerint közreműködtem Koltai egyik adósa feleségének az elrablásában és a nő ismeretlen helyre juttatásában. A géppisztolyra pedig, amelyet megtaláltak a kocsiban, nyugodtan mondhatom, hogy találtam valahol, és épp készültem leadni. A gyilkosságot meg napokon belül ejtik, erre akár mérget is vehet! fejezte be a mondókáját. Fogalmam sincs miért, de nem nyugtatott meg. Nem tudtam, hogy Baranyi tényleg ennyire jó ügyvéd, vagy csak oltogat, hogy lehúzzon egy komolyabb összeggel. Amikor megpendítettem, hogy pénzt egyelőre ne várjon, megnyugtatott Koltai mindent

rendezett, sőt adott neki százezer forintot, hogy ha szükségem lenne valamire, megvehessem. Hát ez kicsit meglepett, de a pénzt átvettem. Baranyi nem akarta a kezembe adni, mondván ő inkább betenné a letétembe, de addig erőszakoskodtam, amíg rávettem, hogy ideadja. Persze közölte: ha visszafelé megtalálják nálam, ő letagadja, hogy bármit is adott nekem. Erre már nem mondtam semmit, inkább megkértem, próbálja rávenni Tatár Zoli ügyvédjét, hogy jöjjenek be egy időben, mert akkor minket is ugyanakkor hoznak le, és össze tudnánk futni pár szó erejéig. Bevált trükk volt ez a Gyorskocsiban, hosszú évek óta alkalmazták bűntársak, akiknek a védőik ezt jó pénzért bevállalták. Mielőtt visszaengedett az őr a cellámba, formálisan átmotozott, vagyis megtapogatta a zsebeimet és a lábszáramat, hogy nem akarok-e becsempészni valamit a zoknimban. Így a pénzt, amelyet az alsógatyámba dugtam, gond nélkül becsempészhettem a zárkába. A célom a pénzzel egy telefon beszerzése volt, valamint a készülék feltöltésének a megoldása. Ettől fogva elkezdtem figyelni az őröket, hogy melyiket tudom idővel bekóstolni. A négy váltásból kettőt azonnal kilőttem, mert az állandó őrök idős főtörzsőrmesterek voltak, a nyugdíjazás küszöbén, és az ilyenek már belefásultak az egyhangúságba. Ezek az őskövületek már nem vágytak gazdagságra, csak a jól megérdemelt nyugdíjukra. A maradék kettő közül az egyik, egy korombeli főtörzs, Pisti, szokatlanul barátságosan viselkedett velem. Elmondása szerint hallomásból már ismert, és állítólag látta a tévében az elfogásomat is. Rendszeresen bejárt hozzám beszélgetni, s mivel egyedül voltam, rövid idő alatt elég bensőséges viszony alakult ki közöttünk. Elmesélte, hogy két iskolás gyereke van, és az asszonnyal nem győzik a kiadásokat. Folyton azzal nyúzott, tudnék-e neki valami mellékállást szerezni, azzal megmenteném. Bedobtam neki, hogy a bátyámnál talán el tudnám intézni, de nem tudom vele fölvenni a kapcsolatot. A főtörzs nem vágta le, mire célzok, ezért konkrétan bekóstoltam. Adok neki ötvenezret, ha behoz nekem egy telefont. Nem válaszolt azonnal, gondolkodási időt kért. Másnap csak annyit kérdezett, milyen készülékre gondoltam. Nekem mindegy volt, csak működőképes legyen. Pisti főtörzs végül egy Alcatel One Touchot hozott be. Az első olyan mobiltelefon volt amely ceruzaelemmel is működött. Mintha egyenesen a sittre találták volna ki. Nem kell tölteni, és parázni, hogy pont akkor jön be az őr, amikor töltöm a telómat. Elég volt mindig lenémítva a kezem ügyében tartani, és ha nyílik az ajtó, csak az alsógatyába csúsztatni. Ellenőrzéskor a zárkát szétdobják, de a rabot a személyi motozás után kiállítják az ajtó elé. Motozáskor azonban nem szoktak a zacskó alá nyúlni, vagy csak a legritkább

esetben. Telóval persze jóval könnyebben mentek a dolgok. A következő ötletem az volt, hogy Zolinak is be kellene juttatni egy ilyen Alcatelt. Pisti főtörzs adta a tippet, hogy postai csomagban, kristálycukorban küldessem be neki. A postai csomagot ellenőrzik a legkevésbé. Bandival föladattam neki egy pakkot néhány aprósággal. Csak olcsó dolgokat rakattam bele: kutyaszalonna, turista felvágott, a legolcsóbb pótkávé, a legsilányabb csoki és egy kiló kristálycukor. A zacskót finoman megbontották, kiöntöttek belőle annyi cukrot, hogy a telefon beleférjen, majd körbeágyazták cukorral és visszaragasztották, mintha eredeti lenne. Mivel a csomag értéke szinte a háromezer forintot sem érte el, nagy volt az esélye, hogy ez Zoli szintes őrének is elaltatja a figyelmét. Ki gondolná, hogy akinek csak egy ilyen csöves csomagra telik, több tízezer forint értékű telefont, vagy más értékes, de illegális dolgot csempész bele. Ezt is Pisti főtörzs mondta el. Amikor pár nappal később végre föl tudtuk venni a kapcsolatot Zolival, akkor jöttem rá, mennyire igaza volt. Én az ötödiken voltam, Zoli pedig, mint kiderült, a harmadikon. Még azt is megoldották, hogy ablakaink az ellentétes oldalra nyíljanak, hogy azon keresztül se tudjunk kommunikálni. A telefon kijelzője villogni kezdett, és a hívószámból már tudtam, ki keres. Mondjad, Zotyám! Te, ezek a köcsögök semmit sem szégyellnek hallottam Zoli rekedtes hangját. Már megint mi van? Zoli elmesélte, hogy volt bent nála az ügyvédje. Mivel a rendőrök egyetlen terítőjét se tudták vallomásra bírni, a razziákon elkapott junkie-kat veszik rá, hogy olyan vallomást tegyenek, miszerint személyesen tőle vásároltak heroint. Nálam is próbálkoztak ezzel, pedig jól tudod, az én kezemben sosem volt egy gramm heroin sem. Zoli fojtott hangon beszélt, de jól éreztem, hogy már a robbanás határán van. Olyan embereket hoznak, akiket nem is ismerek. Az egyik kis kurva ráadásul azt vallotta, hogy nem volt pénze, és leszopattam egy pakkért. Ezt már nem bírtam, és kipukkant belőlem a nevetés. És legalább jól szopott? Most mi legyen? tért ki barátom a kérdésem elől egy másik kérdéssel. Hát, nekem Baranyi azt tanácsolta, hogy fenyíttessem be a tanúkat, és küldessem be őket a katonai ügyészségre, hogy a rendőrség visszaélt a drogfüggőségükkel, és csak akkor engedte el őket, ha rám vallanak mondtam.

Néhány másodpercig csak a szuszogását hallottam a vonal túlsó végén. Baszd meg, ilyen nincs! törte meg a csendet Zoli, és hallottam a hangján, hogy csak nehezen tudja türtőztetni magát. Azért kell embereket agyonüttetnünk, hogy az igazságot mondják? És milyen igaza volt. Az ügyvéd által megadott elérhetőségeket az elmúlt napokban végigjárták a bátyám emberei, és elbeszélgettek a tanúkkal, már akit elértek. Nagyon még fenyíteni sem kellett senkit, mert mind elmondta, miért vallottak ránk. Csak azt a bizonyos lökést kellett megadni nekik, hogy be is menjenek az ügyészségre, és ott is elmondják mindezt.

3. November elején új rab érkezése borzolta a kedélyeket az ötödik emelet szürke egyhangúságában. Eszter személyében megérkezett a végzet asszonya. Egyszer csak nyílt a zárkaajtó, és az éppen szolgálatban lévő Pisti főtörzs jelent meg, önelégült arccal. Elképzelni nem tudtam, mi történhetett. Na, mi van, szabadulok? kérdeztem a vigyorgó őrt. Attól most nem kell tartanod egy ideig. Na, gyere ki vécére tette gyorsan hozzá. Nem értettem, miről hadovál, és ezt észre is vehette. Na, mi van, nem kell vécézned? kuncogott. Mert akkor már itt se vagyok. Fölálltam, levettem a szekrényem tetejéről a vécépapírt, és elindultam az ajtó felé. A hármas beugróba menj, és ne felejts el bekukkantani a 38-asba adta meg a végső instrukciókat a főtörzs. Vagy valami komoly embert csukhattak le, vagy valami jobbféle nőcskét futott át az agyamon. Más nem magyarázhatta az őr viselkedését. Aztán az első verziót gyorsan ki is zártam, mert eszembe jutott, kik vannak a 38-asban. Két idősebb nő lakta korábban, egy magyar meg egy roma asszonyság. A hessznyílást fölemelve bekukkantottam a cellába, és földbe gyökerezett a lábam. Velem egyidősnek látszó, melírozott hajú, fehér bőrű fiatal nőt pillantottam meg. Magas, sudár alakján feszült a testhezálló melegítő. Épp az ágyát vetette be, ehhez kissé bedőlt, és megállapítottam, hogy formás fenekét akár a legmenőbb modellek is megirigyelhetnék. A hessznyílás neszére hátranézett, így megcsodálhattam rendkívül bájos arcát is, amelyen még a legkritikusabb ember se találhatott volna kivetnivalót. Zöld macskaszeme megvillant, ahogy meglátott. Szép ívű száját elhúzta, majd lebiggyesztette. Érdekes, hogy szépségén a grimasz sem változtatott. Az ajtóhoz jött, és kérdőn kitekintett rám. Ilyen jó nők nem szoktak megfordulni efféle helyeken, ezért egy pillanatra én is ledermedtem. A következő reakcióm már a tátika riglijeinek elhúzása volt. Óvatosan lenyitottam az ételbeadó nyílást, hogy testközelből is megcsodálhassam a tüneményt. Enyhe parfümillatot éreztem, és a nő beguggolt az ételkiadó nyílás elé. Te ki vagy? kérdezte kellemes, lágy hangon, arcvonásai érdeklődést tükröztek. Hát én már nagyon kivagyok poénkodtam, mivel még mindig a hatása alatt voltam, és nem szerettem volna, hogy észrevegye. Egyébként Alex a becsületes nevem nyújtottam be a kezemet, de mintha észre sem vette volna, ezért inkább gyorsan vissza is

húztam. És megtudhatom, kedves Alex, hogy most milyen minőségben tartózkodsz itt? Nyílt gúnyolódása egy pillanatra ki is zökkentett szerepemből. Ahogy ott guggolt, a laza szabású póló dekoltázsa remek betekintést engedett a finoman föl-le mozgó két formás halomra. A lélegzetelállító látvány odavonzotta a tekintetem, mire a lány zavartan testhelyzetet váltott. E N S Z-megfigyelő vagyok, és az a feladatom, hogy megfigyeljem a rabok viselkedését, valamint jelentést tegyek az őrök bánásmódjáról, ahogy a fogvatartottakhoz viszonyulnak. Vette a lapot, a fintort mosoly váltotta fel a bájos arcvonásokon. A termet még stimmel, kedves Alex, de a kék sisakodat hol felejtetted? Megjött a kedvem, és innentől már semmivel nem lehetett kizökkenteni. Sisakot a rendfenntartók hordanak, én csak megfigyelő vagyok. A mosolya kiteljesedett, és csak ekkor döbbentem rá, mennyire szép is ez a lány. Oké, Alex, meggyőztél. Eszti vagyok. Ettől fogva, gördülékenyen folyt köztünk a párbeszéd, és röpke idő alatt rengeteget megtudtam Eszterről. Sokáig volt az egyik nagy múltú fővárosi kézilabdacsapat irányító játékosa; két remek kissrác várná otthon, ha nem kellene a volt férje zűrös cégügyei miatt előzetesben ülnie. Papíron mindenért ő felelt, de valójában az exférj irányított. Kihasználta, hogy a feleségének halványlila dunsztja sincs a céges dolgokról, és amolyan szürke eminenciásként a háttérből mozgatta a szálakat. Esztert csalás miatt vitték be, és mikor az első meghallgatáson közölte, hogy fogalma sincs a kérdéses dolgokról, a rendőrök nem hittek neki. Azt mondták, tudott ő mindenről, csak a bujkáló férjre akar most ráverni mindent. Majdnem ebédig beszélgettünk. Pisti főtörzs negyedóránként odajött, hogy most már tényleg fejezzük be, mert baj lesz, de minden alkalommal dugtam egy ezrest a zsebébe. A végén már annyira elpimaszodott, hogy ötpercenként jött, és egy-egy ezressel gazdagabban távozhatott. A másfél órás beszélgetés közel egy húszasomba fájt, de nem sajnáltam a pénzt. A főtörzs örülhetett, mert ettől fogva keresett jól igazán. Hozta-vitte a leveleket, naponta ötöt-hatot is, és amikor csak lehetett, odalopództam Eszter zárkájához, és apró csókokat váltottunk az ételosztó nyíláson keresztül. A napok repültek, és nagyon rákattantam a lányra. A harmadik nap neki is behozattam a főtörzzsel egy telefont, hogy még többet beszélgethessünk. Verseket írtam hozzá, ami sosem fordult még elő velem, és mit tagadjam, beleszerettem. Ha kint találkozunk, talán akkor is lett volna köztünk valami,

de közel sem ennyire viharos és mindent elsöprő szerelem. Igen, a bezártság kegyetlen játékos, és meglehetősen fura játékot tud űzni az érzelmekkel. Órákon keresztül telefonáltunk. Egy háromezer-ötszáz forintos feltöltés kábé másfél óráig tartott. A barátaim, a bátyám, mindenki azt hitte, megbolondultam, mert kizárólag elemeket kértem tőlük. Esténként pedig nem lehetett elérni, mivel egyfolytában foglalt voltam. Egy garnitúra elem másfél órára volt elegendő, és a beszélő végén nyolc-tíz csomag elemet adtak be nekem egyszerre. Még szerencse, hogy volt egy elemes Casio LCD tévém, így arra fogtam, hogy sok elemre van szükségem. A románc egy hónapig tartott. Estefelé volt már, vacsoraosztás után, amikor villogni kezdett a telefonom kijelzője. Kicsim villogta a telefon erőszakosan. Egyedül az ő száma volt elmentve. Furcsa izgalom kerített hatalmába, mintha éreztem volna, hogy valami történni fog. Megnyomtam a zöld gombot, és a fülemhez tettem ezt az üdvözítő műanyag dobozt. Nagy hírem van, drága kezdte a lány. Volt bent az ügyvéd, és kiengednek. Hirtelen egy szó sem jött ki a torkomon. Az, hogy előbb-utóbb kiengedik, benne volt a pakliban, hisz nem egy kajak bűnözőről volt szó, de arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Ez biztos? kérdeztem. Elfogott a pánik, és féltem, hogy észreveszi a hangomon. Tuti felelte Eszter, és éreztem, ha tehetné, a világba kiáltaná örömét. Én aztán tudom, mit jelent a szabadulás, és milyen érzelmeket képes fölszabadítani. Ma volt bent az ügyvéd, és azt mondta, hogy legkésőbb kedden, de talán már hétfőn elengednek. Meg van beszélve az ügyésszel, csak hát péntek van, és ilyenkor fű se nő egy pillanatra szomorkás lett a hangja, de aztán újra felvidult. Nem is bánom, hogy nem engednek ki ma, mert így itt leszel nekem még egy hétvégére. Éreztem a hangján, hogy komolyan is gondolja. Szeretlek, Alex folytatta, és ne hidd, hogy ha kiengednek, az bármit is változtat a kapcsolatunkon. Elkomorultam, de próbáltam megőrizni a nyugalmamat, hogy ne hallja ki a hangomból az elkeseredést. Ugyan már, Eszter, mindketten ismerjük a forgatókönyvet. Hazamész, a gyerekek kedvéért megbocsátasz neki, és minden megy tovább Azt is elfelejted majd, hogy a világon vagyok. A lány elsírta magát. Hogy mondhatsz ilyet? Az elmúlt hetekben többet kaptam tőled lelkileg, mint a

férjemtől az elmúlt tíz évben. Hidd el, a mi kapcsolatunk elég erős ahhoz, hogy tovább éljen. A hangja remegett, de nagyon eltökéltnek tűnt. Ámen, és úgy legyen! sóhajtottam beletörődve. Eszterrel nagyon őszinte voltam minden téren, azt az egyet kivéve, hogy mi van a nyakamban. Amikor megkérdezte, miért vagyok itt, annyit feleltem, drog miatt, mert egy drogkereskedő testőre voltam. Ez igaz is volt, csak az úgynevezett kiegészítő vádakat felejtettem el hozzátenni. Jól tudtam, hogy ennek a románcnak nincs jövője, hiszen ha a legsúlyosabb vádak leesnek, akkor is marad elég egy hosszú ítéletre. Nagyon szeretnék egyszer veled lenni, még mielőtt kiengednének mondtam hirtelen. A szex, a testi érintkezés néha feljött ugyan közöttünk, de Pisti főtörzs azt mondta, nem vállalja be, mert parázik. Bármikor szívesen lennék én is veled, gondolkodás nélkül, pedig nem szedek gyógyszert válaszolta Eszter. Abban a pillanatban tudtam, hogy bármi áron is, de megteremtem az együttlét lehetőségét. Pisti főtörzs szombaton nappalra jött szolgálatba. Már reggel azzal kezdtem, hogy beinvitáltam egy csésze kávéra meg egy csík kólára. Na persze nem utasította vissza az elmúlt hetekben, ha néha meghívtam egy-egy utcára, és a saját bevallása szerint, nagyon bejött neki a feeling. Sőt, néha pofátlanul kért is, de ilyenkor leszereltem, hogy nincs, vagy kevés van. Nem szerettem, ha kérnek amikor én kínáltam, az más. Nem kellett őt agitálni. Éhgyomorra feltolta az utca kokaint, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Miután kihörpintette az utolsó csöpp kávét, hátradőlt a másik priccsen, és pöfékelni kezdett. Ma át kell engedned Eszterhez mondtam minden bevezetés nélkül, mire félrenyelte az épp leszívott füstöt. Csak egy összeget mondj! folytattam szemtelenül, a köhögésével mit sem törődve. Megmondtam, Alex, erről szó sem lehet. Az öreglánynak mit mondanék? érvelt, miután levegőhöz jutott. Tartsa a gyertyát, mami, vagy menjen ki egy órára budira? Jó, akkor változtassunk a sztorin. Kivettem egy szál cigit a dobozból. A legritkább esetben dohányzom, általában akkor, amikor rám jön az agytröszt. Mi lenne, ha kiengednéd Esztert mosni, és elfeledkeznél róla, hogy kinn maradt, engem meg közben kiengednél tusolni? Az ötlet nem lehetett rossz, mert ezen Pisti is elgondolkodott, a derekát azonban csak

nem akarta beadni. Oké, értelek, de ha kapok egy ellenőrzést, akkor ez kötelességszegés. Megfenyítenek, és ugrik a tizenharmadik havi fizetésem, sőt fel is függeszthetnek Láttam, hogy kifogyott az érvekből, ezért újra támadásba lendültem. Csak fél óra, és adok érte három kilót. Rövid és tömör mondat volt, de Pisti főtörzs elhűlt az összeg hallatán. Neked elmentek otthonról mondta, amikor újra szóhoz tudott jutni. Majd hozzátette: Nincs is ennyi zsetonod. Azzal ne foglalkozz! Igen, vagy nem? tettem föl a kérdést ellentmondást nem tűrő hangon. Válasz helyett felugrott a priccsről, remegő kézzel lehalászta a kulcsot a derekáról, és rám zárta az ajtót. Első gondolatom az volt, hogy tíz perc múlva visszajön, és belemegy az ajánlatba, hiszen ez majdnem félévi fizetése volt. Tévedtem. Már arra gondoltam, hogy beijedt, vagy csak az ajánlatomat akarja még följebb srófolni. Ebédig nem jött. Miután beadta a kaját, nem csukta fel a tátikát, majd nemsokára megjelent a feje a kisablakban. Tényleg három kilót mondtál? kérdezte szinte suttogva, mintha a falnak is füle lenne. Igen feleltem hanyagul. Visszajövök. Becsukta az ablakot, de nem sokat kellett várni, és újra csörgött a kulcs a zárban. Az ajtóban megjelent a főtörzs nagy, böszme teste. Szóval, hogy is gondolod ezt az egészet? kérdezte. Már elmondtam. Kiengeded mosni, majd engem is tusolni, aztán magunkra hagysz minket fél órára, és kapsz három kilót. Kapzsin villant a szeme. Mutasd a háromszázezret! Nagy kő esett le a szívemről. Hát csak ez a gond? Innentől már éreztem, hogy nyert ügyem van. Az igaz, hogy ennyi cashem nincs vezettem be a tervemet, amelyet már lejátszottam magamban. Jó, ha harminc rugóm van, ezt te is tudod, de itt van ez mondtam, és lecsatoltam a Raymond Weil aranyórámat. Egyszer már volt Pisti főtörzs kezében, és akkor áhítattal csodálta a svájci remekművet. Ne örülj, nem ezt kapod meg, mert ez minimum négy-szer annyit ér, de odaadom

neked zálogba, és kapsz egy számot, amit kintről felhívsz. A szám tulajdonosa leper-kálja neked a háromszázat, te meg átadod neki az órát. A főtörzs óvatosan kezébe vette az órát és megsimította. A Bandi fizeti ki? kérdezte. Ő vagy más, nem mindegy az neked? kérdeztem vissza ingerülten. A lényeg, hogy valakitől megkapod a pénzt, mert azt ne hidd, hogy nálad hagyok egy másfél gurigás órát. Az arany karórát egyébként Zolitól kaptam szülinapomra, és az addig hordott Keszthelyi-féle Omegát a fiók mélyére száműztem. Az üzlet gyorsan megköttetett. Rácsörögtem Eszterre, aki a másodikra fölvette, már várta hívásomat. Mondjad, drága! biztatott. Nincs kedved ma mosni? kérdeztem aljasul, de ártatlan hangon. A lány gyanútlanul válaszolt: Minek mosnék, ha hétfőn vagy kedden kiengednek? Majd otthon mos a gép. Látszott, hogy nem érti, ezért tovább játszottam. De igazán moshatnál ma a kedvemért. Eszter még mindig nem értette. Van némi szennyesed, drága? Csak szólj bátran, kimosom neked csicseregte a telefonba, és nem volt szívem tovább ugratni. Ma kienged a főtörzs mosni, aztán engem is tusolni. Pillanatnyi csönd után a lány ujjongását hallottam a vonal végén. Ez igaz? Gyorsan lehűtöttem. Igaz, de az öreglány nem tudhat róla, oké? Ez a főtörzs feltétele. Ne áruld el magad a mama előtt, ez fontos. Délután négykor szólt a főtörzs, hogy készüljek tusolni, és pár perc múlva ki is engedett. A tíz métert a tusolóig úgy tettem meg, hogy közben a torkomban dobogott a szívem. Amikor beléptem, nem láttam a lányt, csak a ruháit az özönvíz előtti fogason. Csupán a csobogó víz hangját hallottam, amely alatt várt valaki. Ledobtam a magamra tekert törülközőt, és kezemben a tusfürdőmmel, anyaszült meztelenül odaléptem a tusolóhoz, ahol Eszter várt rám. Csodálatos teste volt, pedig a harmadik X-ben járt már, és két gyermeket szült. A sportos múlt megtette hatását: izmos, szép ívű láb; formás, feszes fenék; bordás has; nőiesen álló alma mell. A válla még a két cicijénél is kerekebb volt, és komolyan elgondolkoztam, hogyan kerülhetett ez a tökély ide.

Amikor beléptem a zuhanyozóba, finoman magához húzott, majd elkezdett csókolni, közben a testemet simogatta. Észre sem vettem, hogy kivette a kezemből a tusfürdőt, és ahol simogatott, habos lett a testem. Teljesen elkábultam, és átadtam magam az élvezetnek. Mikor a farkamhoz ért, úgy éreztem, szétrobban a vágytól, hogy végre Eszterbe merülhessen. Hosszan csókoltuk, simogattuk egymást. A helyzet csodás volt, de a környezet illúzióromboló. A lepukkant fürdő valószínűleg az ötvenes évek óta nem volt felújítva, a faldarabok itt is, ott is hullottak, mállottak a mennyezetről. A vécé ürülékszaga nyomatékosította, amit megpróbáltunk egymás karjában elfeledni, hogy hol is vagyunk valójában. Hely híján Eszter megpróbált úgy az ölembe ülni, hogy én álltam a tusolóban, de síkos testünk le-lecsúszott egymásról, így ez a póz kiesett az amúgy is csekély lehetőség közül. Egyetlen pozitúra maradt megfogta a tusoló falból kiálló csonkját, és homorított nekem, felkínálva magát hátulról, hogy tegyem magamévá. A formás fenék, az enyhén megnyíló altest csábítóan hívogatott Ám hirtelen belém hasított a gondolat, hogy ez a környezet, és maga a nő nem egymáshoz illő. Hogy mi ütött belém, nem tudom, de úgy éreztem, ha itt és most a magamévá teszem, azzal megalázom Esztert. Visszafordítottam és megcsókoltam. Nem értette a helyzetet. Nem kívánsz? kérdezte, ám merev péniszemre pillantva, ezt az eshetőséget elvetette. Mi a baj? türelmetlenkedett. Nincs semmi baj. Csak nézz körül. Itt szeretnél először velem lenni? Körül sem kellett néznie ahhoz, hogy megértsen, de nem adta fel. Nem, de sajnos nincs más lehetőség, és szeretnék veled lenni. Ekkor a főtörzs erősen megkopogtatta az ajtót. Kántor! Lassan vízköves lesz a háta. Tudtuk, lejárt az időnk. Én is szeretnék veled lenni, de nem itt. A héten én is jó híreket kaptam. Hamarosan lezárják az ügyet, és ha minden jól megy, az első tárgyalási napon szabadlábra helyeznek. Hazudtam, mint a vízfolyás, és elhitte. Szorosan átölelt, megszólalt, majd elsírta magát. Ezt eddig nem is mondtad. Igyekeztem nem a szemébe nézni, mert féltem, hogy észreveszi rajtam a hazugságot. Azért nem mondtam, mert bizonytalan. Lehet három-négy hónap, de akár egy egész év is. Hadováztam, pedig tudtam, hogyha nem lesz szerencsém, akár tizenöt évet is kaphatok.

Én kivárom, Alex! Ha három hónap, akkor annyi, ha egy év, akkor egy év, de megvárlak, mert úgy érzem, eljött végre az igazi férfi az életemben. Már törülköztünk, amikor hozzátette: Tudod, drága, nagyon jó farkad van, és ha másra nem, erre jó volt ez a fél óra. Megtudtam, mire számíthatok, és várni foglak, hogy akár három hónap múlva, akár egy év múlva, de magadévá tégy, mert ez a minimum, amit meg kell tenned nekem mondta, majd mire észbe kaptam, bekapta a farkam egy cuppantás erejéig. Imádom! incselkedett, miközben búcsúpuszit lehelt a makkom hegyére. Én azonban tudtam, hogy sosem fogom Esztert a magamévá tenni, mert ahhoz még a legjobb esetben is hosszú évekig kellene várnia rám. Egy ilyen nő sosem várna ennyi ideig. Igazából a karórát vagy a három kilót kellett volna sajnálnom, de rájöttem, hogy azok miatt sem bánkódom. Ez a fél óra, még szex nélkül is megért nekem ennyit. Megérte, holott tudtam, hogy bármennyire szeretjük egymást, a kapcsolatunknak nincsen jövője. Hétfőn, hosszú idő után, ismét új zárkatársat kaptam, mégpedig egy nyikhaj kis tolvaj személyében. Már azt is csodáltam, hogy egyáltalán be merték tenni mellém. Solti Tamásnak hívták, valahonnan Pécs környékéről származott. Feljött Pestre, nem volt pénze vonatjegyre, és itt ragadt. Valamikor én is így kezdtem. Tőlem semmit nem kérdezett, ellenben magáról mindent elmondott. A három bolti betörést, amivel gyanúsították, állítólag letagadta, de ismertem a fajtáját, az ilyen még azt is elmondja, amit el sem követett. Nem volt semmije, és megsajnáltam. Adtam neki cigit, kávét, meg egy badis nadrágot és pólót is, hogy legyen váltócucca, mikor az övét kimossa. A nadrág és a póló igencsak lógott rajta, de a célnak megfelelt. Miközben Tamást kiengedték mosni, elengedték Esztert. Amikor elvonult az ajtóm előtt, nem bírta megállni, és bekiabált. Szeretlek, Alex! Hazamegyek, de sosem feledlek el Még mondta volna, de az őr rászólt, hogy fejezze be, és ezzel el is búcsúztunk. Igazából nem sokat vártam Esztertől, de nagyon kellemesen csalódtam benne. Este hatkor villogott a telefon. Arról a készülékről hívott, amelyet tőlem kapott. Ez meglepett, mert úgy volt, hogy az öreglánynál hagyja, és szerda reggel, amikor jön Pisti főtörzs, majd átmegyek a telóért. Kivitted? nyögtem a kagylóba, mire kicsit szomorkásan visszakérdezett. Miért, baj? Gyorsan megnyugtattam:

Dehogy, baba, csak megleptél egy kicsit. Elsírta magát. Tudod, drága, ez az egyetlen emlékem tőled, a leveleidet leszámítva, és kell hogy legyen valami a környezetemben, ami mindig rád emlékeztet. Megértettem a ragaszkodását ehhez a telefonhoz, amelynél valószínűleg százszor komolyabb az övé. Semmi baj, nyugi! nyugtatgattam, ahogy tőlem telt, majd megkérdeztem: Na, milyen a szabad élet? Elmondta, hogy bár csak másfél hónapot volt bent, most mégis olybá tűnik, mintha sokkal hosszabb idő telt volna el. Azt se tudja, mihez fogjon, de majd belerázódik ebbe a felpezsdült világba. Miközben beszélt, éreztem, hogy valamit nem mond el. Tudom, hogy van még valami blöfföltem. Mondd el azt is, ha azt akarod, hogy ma még el tudjak aludni. Szabódott még egy kicsit, majd kibökte: Meg fogsz érte haragudni Lefeküdtél a férjeddel, igaz? kérdeztem gyorsan, de elnevette magát. Dehogy! Olyan szinten bujkál, hogy őmiatta mostanában nem sűrűn kell aggódnod. Hallgatásom beszédes lehetett, mert Eszter nekilendült: Most váltam el Pisti főtörzstől Már tényleg nem értettem semmit. Hogy mi? A főtörzs, vele? Miért? Teljesen össze voltam zavarodva folytatta Eszter, és akkor végre elmesélte, mi történt. Pisti főtörzs elmondta neki az alkunkat, és azt is, hogy ő nem meri elvinni a Határ úthoz az órát, mert fél, hogy az illető nem ad neki pénzt, csak elveszi tőle az órát. Ezért megegyezett Eszterrel, hogy neki adja át, kétszázezerért. Inkább bukik egy kilót, de az legalább biztos, a lány pedig majd visszajuttatja nekem az aranyórát. Először ideges lettem, de aztán, felfogtam, mit tett értem Eszter, és kurva jó érzés vett erőt rajtam. Tudtam, neki kétszázezer iszonyatosan sok pénz, mégis kiváltotta az órámat. Már beszéltem az előadóddal, és szerdán lesz egy beszélőnk. Akkor beviszem az órát tette még hozzá, majd megkérdezte: Nagyon haragszol rám? Feszült a mellkasom a büszkeségtől, hogy ilyen csodás barátnőm van. Hogyan is haragudhattam volna? Dehogy haragszom feleltem mosolyogva, és innentől csak turbékoltunk, míg le nem merült a telefonom. Elbúcsúzni se tudtunk. A szerelemtől megrészegült érzésekkel hajtottam álomra a fejem.

Kedd reggel a kommandósok ébresztettek. Még észbe sem kaptam, már húztak is ki az ajtón. Nem volt nehéz megtalálniuk a telefont, és amint megkaparintották, már mentek is kifelé. Elképzelni nem tudtam, ki dobhatott fel. Kínomban a kis nyikhajjal sakkozgattam, és azt találgattuk, mi történhetett. Tamás csak azért volt kiakadva, hogyan fog most telefonálni az anyjával. beszélgessenek. Előző nap megengedtem neki, hogy egy rövid ideig Most mi lesz? siránkozott. Ma délutánra várta a hívásom. Felbaszta az agyam, és elkaptam a nyakát. Ez most a legnagyobb gondod, mi, faszfej? Van fogalmad arról, hogy nekem mit jelent ez az egész? De aztán legyintettem, és elengedtem. Be is volt szarva rendesen. Az én csajom is várja a hívást, és szerintem már vagy ezerszer megpróbált hívni. Előbb-utóbb talán levágja, mi történhetett, és ha van egy kis szerencsénk, akkor a holnapi beszélőre hoz majd egy ketyerét. Igazából csak magamat vigasztaltam, de láttam, hogy a hír nála is megtette a hatását. Délután átvittek a fogdaparancsnokhoz. Üljön le, Kántor kínált hellyel, de nem fogadtam el. Köszi, jó így állva is. Azért a két percért fölösleges egymást fárasztani. Ahogy gondolja hagyta rám, majd az előtte fekvő jelentést kezdte tanulmányozni. Nem volt nehéz eltalálni, mi lehetett a téma. Miután átolvasta, szép komótosan letette az olvasószemüvegét, majd várakozón rám nézett. Honnan volt a telefon, Kántor? kérdezte a százados, bár nem sok reményt fűzhetett a válaszhoz, mert láttam rajta, hogy a kérdését csak formálisan tette fel. Hirtelen ötlettel megkérdeztem. Szeretné tudni, mi? Ha megosztaná velem, lekötelezne. Láthatóan még mindig nem hitt abban, hogy választ kap az előbb feltett kérdésre. Tudja, mit? Elmondom. Kint is szoktam guberálni, és el sem hinné, miket rejt néha egy kövér kuka mélye kezdtem oltani, s mivel úgy vettem észre, partner ebben, folytattam is. Komolyan, volt rá példa, hogy találtam egy fél üveg bort, vagy alig egy hete lejárt szavatosságú párizsit, meg mindenféle mást. A századost néztem, aki tátott szájjal hallgatta, hogy mit akarok kihozni ebből. Nos, erről a hobbimról itt se mondtam le, és már többször kukáztam a fürdőben is, mikor az időm engedte. A fogdaparancsnok már sejtette, mire megy ki a játék, de hagyta, hadd fejezzem be. Szóval, a kukában találtam ezt a telefont böktem ki a végén.

Rendben, Kántor, én ezt el is hiszem kezdte lassan a százados. Már csak arra vagyok kíváncsi, honnan tudta a telefonkártya PIN kódját? A homlokomra csaptam. Ja, ezt nem is mondtam még? Hát bekapcsoltam a telefont, találomra beütöttem négy számot, és valami elképesztő csoda folytán egyezett a kóddal. Az eddig nyugodt fogdaparancsnoknak hirtelen elkezdett vörösödni a feje, és zihált. Valami gond van, főnök? Ne hívjam az eü-t? A százados elüvöltötte magát: Takarodjon kifelé! Elhagytam az irodáját. A kísérő őr aggódva tekintett be a nyitva hagyott ajtón, de onnan csak a dúlás-fúlás hallatszott ki, majd az utasítás, hogy kísérjen vissza a cellámba. Amikor visszamentem, Tamás nem volt a zárkában. Gondoltam, ő is raporton lehetett. Közben megérkezett a csomagom, a szokásos tíz csomag elemmel, aztán Tamás is visszajött. Amint becsukódott az ajtó, kérdeznem sem kellett, magától elmesélte, hogy valami főnök elé vitték, aki megkérdezte tőle, mit tud a telefon eredetéről, ő meg az igazságot mondta, mármint hogy amikor a zárkámba került, megvolt a teló, és én nem kötöttem az orrára, honnan szereztem. Végül is hihetően hangzott, amit elmondott, ezért nem forszíroztam tovább a kérdést. Másnap reggel kilenckor átkísértek a vizsgálati osztályra, ahol Eszterrel volt beszélőm. Mikor megláttam csinosan felöltözve, kisminkelve, frissen beszárított hajjal, rendesen elámultam. Nocsak, miből lesz a cserebogár! szaladt ki a számon, és át akartam ölelni, de az előadó rám szólt. Testi kontaktus nincs engedélyezve. Az agyam elborult. December közepét írtuk, egy héttel a karácsony előtt, és a testi kontaktus nem engedélyezett? Mi a faszról hablatyolsz? kérdeztem értetlenkedve, és újra megpróbáltam megcsókolni a lányt, de a rendőr megfeszítette a vezetőbilincs szíját. Akkor megyünk vissza fogdára, Alex emelte föl a hangját. Eszter elsírta magát. De miért? zokogta, mire az előadó elmondta, sajnálja, de ma kapta az utasítást, hogy a beszélő alatt még egymás kezét sem foghatjuk meg, és be kell tartani a minimum egyméteres távolságot. Amennyiben ezt nem tartjuk be, a beszélőt azonnal meg kell szakítania.

Nem tudtam, mit tegyek. Egy újabb próbálkozás valószínűleg azonnali visszautat jelentett volna a fogdába, ellenszegülés esetén pedig jött volna a kommandó. Na persze örömmel fektettek volna földre Eszter előtt, hogy közben a belemet is kitapossák. Viszont ha becsicskulok, ezek vérszemet kapnak, és oda a tekintélyem. A dilemmát végül a lány oldotta meg. Kérlek, drága, ne ronts el mindent. Még karácsonyi ajándékkal is készültem. Szinte esdeklőn kérlelt, és a hangja nyomán megszállt valami titokzatos nyugalom. Csak ülj le ide, és adj le kicsit abból a fránya nagy büszkeségedből, hogy azt a félórácskát legalább egymáshoz közel tölthessük el, ha már így megszigorították itt a szabályokat. Bólintottam, és leültem a vele szemben fölállított székre. Amikor láttam, hogy a bilincset sem veszik le, már tudtam, hogy nagy gáz van. Eszter az előadóhoz fordult. Odaadhatnám neki a karácsonyi ajándékát? Előbb szeretném átvizsgálni vetette közbe a nyomozó, mire Eszter a kezébe adta a szépen becsomagolt kis dobozt. Vicces volt, amint a rendőr a csomagolással bajlódva kihámozza az órámat. Azt hiszem, őszintén meglepődött. De hát ez Alex órája, nem? Kezdett bennem megint fölmenni a pumpa. Csak hasonlít rá. Tudod, az ilyen órákra és csajokra bukom. Az előadó összezavarodott. De ez teljesen olyan, mint amit a kezén szoktam látni próbálkozott még egyszer. Szerencse, hogy rendőrnek mentél, és nem órásnak jegyeztem meg mély megvetéssel, és a nyomozó jobbnak látta, ha odaadja a kérdéses ketyegőt. Próbáltam Eszterrel halkan és félszavakban beszélgetni, de sokat nem tudtam meg. Arra rájött, hogy elvihették a telót, mert hozott magával egy másik Alcatelt, de esélyem sem volt az átvételére. Azt mondta, a maga részéről mindent megtesz, hogy helyreálljon a rend vagyis történjen bármi, karácsonyig intéz egy ketyerét. Volt némi fogalmam arról, hogy miképp szeretné ezt megoldani, ezért ráhagytam, hogy tegyen mindent a saját belátása szerint. Azzal búcsúztunk el, hogy az ünnepek után, január elején bejön megint, addigra talán enyhülnek a szabályok is. Ahogy követtem tekintetemmel karcsú alakját, nem gondoltam volna, hogy legközelebb csak a bíróságon találkozunk. Ebédre értem vissza a zárkába, így Pisti főtörzzsel nem tudtunk beszélni a kajaosztás miatt. Amikor jött a csajkákért, intett, lépjek ki a zárka elé. Amikor becsukta az ajtót, a biztonság kedvéért még körülnézett, majd a savanyú ábrázatomat látva, megszólalt:

Gondolom, nem jött össze. Ma este találkozom Esztivel, és ha minden jól megy, holnap este behozom az Alcatelt, de a gyerekkel vigyázz, nehogy levágja az útvonalat figyelmeztetett még, majd visszaengedett. Rossz kedvem volt, így Tamáshoz se szóltam, csak dühösen emelgettem a vizesflakonokból összeszerelt súlyzómat. Láttam, hogy a kisgyerek nagyon kérdezne valamit, de nem meri. Egész délután ilyen érzésem volt, de nem könyörültem rajta. Egyébként meg tudtam, mit szeretne, és azzal nem szolgálhattam, mert rám szálltak a nyomingerek. Másnap alig vártam, hogy eljöjjön az este hat óra, vagyis a váltás ideje, és már nyomtam is a csengőt, hogy vécére szeretnék menni. Negyedórát vártam, mire csörgött a kulcs a zárban, de nem Pisti nyitotta az ajtót, hanem egy törzsőrmester, akit addig még soha nem láttam. Nem volt mit tenni, kimentem, ültem vagy öt percet a budin, majd visszasétáltam. Hogyhogy nem a főtörzs van? kérdeztem, és igyekeztem közömbösnek tűnni. A törzsőrmester, aki eddig egy szót sem szólt, most gúnyosan elmosolyodott. A főtörzs megbetegedett, és nem is jön most egy darabig. Hangjában volt valami kárörvendő, cinikus tónus, ami normális esetben elképzelhetetlen lett volna. Az őrök összetartottak és nagyon lojálisak voltak egymással. Ha egy őr ilyen gúnnyal beszél a társáról, annak oka van. Az a bizonyos vészcsengő megszólalt az agyamban. Valami nem stimmel. Miután bezártak minket, lázasan dolgozni kezdtek az agytekervényeim, és a mozaikok szép sorjában kezdtek a helyükre kerülni. Kizárásos alapon már tudtam, hogy nagyjából mi történhetett. Téptem három keskeny csíkot a lepedőből, és összefontam. Tamás némán figyelte ügyködésemet, de nem mert megszólalni. Aztán a falra felfúrt szekrény ajtaján átdobtam az összefont vászondarabot. A kiscsávó nem bírta tovább. Megkérdezhetem, miért fontad össze a lepcsit? Ja, persze, úgyis mindjárt megtudtad volna válaszoltam közönyösen. És most megkérdezem tőled, de csak egyszer, hogy milyen információkat adtál ki rólam, te pedig válaszolsz, te mocskos kis féreg, aztán majd eldöntöm a sorsodat. Ha elkezdesz itt összevissza hazudozni, felkötlek erre a kötélre, és egy óra múlva, amikor már tuti megmeredtél, majd kikopogok, hogy elszunnyadtam, és mire fölébredtem, ez történt. Tamás szeme, mint egy riadt ragadozóé, úgy villogott. Az egyetlen menekülési útvonalat figyelte az ajtóhoz, amelyet elálltam. Ha a kicsöngetésen jár az eszed, most felejtsd el, mert az első gyanús mozdulatra vagy hangosabb sóhajtásra elaltatlak. Felmutattam neki a jobb öklömet.

A hangom meglehetősen nyugodt volt, ezen magam is meglepődtem. A kiscsávó halkan sírni kezdett, mire figyelmeztettem: Óvatosan a vinnyogással, mert ha még tíz decibellel emelkedik a hangod, ami az altatást illeti, szintén zenész! A sivalkodás elhalkult, és valami mérhetetlen félelem ült ki a kölyök arcára. Elérkezettnek láttam az időt, hogy föltegyem neki a komoly kérdést. Na, Tomi fiam, miket mondtál el az SZBEO-s fiúknak, amióta velem vagy? A srác tett még egy kísérletet. A mamikám életére esküszöm, semmit. Rossz válasz volt. Vállat vontam, majd hozzáléptem, és a fejét a jobb karom hajlatába szorítottam. A mamikád túl fog élni téged, még úgy is, hogy hazudtál mondtam egykedvűen, majd a szabad kezemmel a már kialakított hurkot a nyakára tettem. Érdekes módon meg sem próbált védekezni. Talán attól félt, ha megteszi, elaltatom, és többé nem ébred fel. A legvégsőkig az eszméleténél akart maradni. Kiengedtem a karom a szorításból, majd a hurok végén lévő lepedőfonatot ismét átdobtam a szekrény vasajtaján. A kötél megakadt a zsanérnál, és így amolyan kezdetleges csigaként funkcionált. Nem adtam sok gondolkozási időt neki, hanem megrántottam a fonat végét, és elkezdtem lefelé húzni, mire a mintegy hatvanöt kilós test úgy nyolc-tíz centire elemelkedett a földtől. A nyikhaj mindkét kezével a nyakán lévő hurokba kapaszkodott, megpróbálta valamennyire tágítani, de esélye se volt rá. A feje vörösödni kezdett. Utoljára kérdezem: eldalolod, miket mondtál nekik, vagy megdöglesz? A hangom még mindig nyugodt volt. Igen, igen, igen! hallottam egy nagyon távoli, rekedtes hangot, amely már messze nem emlékeztetett Tamáséra. Elengedtem a fonatot, ő pedig a túloldalon a földre esett. Körülbelül egy percig csak levegőért kapkodott, majd mikor magához tért, mindent elmesélt. Azért tették be hozzám, hogy figyelje, mit csinálok, miket mondok, milyen illegális kapcsolattartási formákat használok, tartok-e jegyzeteket, ha igen, próbáljon azokba belenézni, amikor a vécére megyek, satöbbi. Figyelmeztették, meg ne próbáljon bármit is kérdezni, ami az üggyel kapcsolatos, mert egyből levágom, és agyonverem. Ez egy új módszere volt a BR F K szervezett bűnözés elleni osztályának, és mint kiderült a Központi Bűnüldözési Igazgatóságnak és teljesen ismeretlen a magunkfajta előtt. A passzív tégla bevetése akkoriban kezdett elterjedni a különböző nyomozó hatóságoknál. Az új találmányban valószínűleg az F BI-nak is nagy szerepe volt. Az amerika szövetségieket 98-ban hívták meg a magyarok tapasztalatszerzés, valamint egyéb